Az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban találunk a szociológiai szakirodalomban különféle utalásokat egy újonnan keletkezett - a fiatalkor és a felnõttkor közé beékelõdõ - életszakaszra, a posztadoleszcensre és ennek fõbb jellemvonásaira. A posztadoleszcens - szakasz elemzéséhez több elméleti modell is a szociológusok rendelkezésére áll. A különbözõ perspektívák megvitatása után a cikk keretén belül egy egyedi elméleti modellt mutatjuk be, amelynek alapfeltétele és kiindulópontja a fiatalok szülõi háztól való leválásának vizsgálata. Ezt a folyamatot jelentõsen befolyásolják a társadalomszerkezeti feltételek is. Az alábbi dimenziók különös hangsúlyt kapnak a modell bemutatásában.

Az elszakadási folyamatot különbözõ dimenziókon elemezzük; vizsgáljuk az idõben késleltetett, a részleges, a fokozatos és a reverzibilis elszakadást. Általánosan megállapítható, hogy a posztadoleszcens életszakaszban lévõ fiatal felnõttek még nem függetlenek teljes mértékben a szülõi háztól. Az elméleti elemzés eredményeként azt is elmondhatjuk, hogy a posztadoleszcens életszakasz kor szerinti kategóriaként nem határozható meg, hanem speciális társadalmi pozíciót jelöl. Empirikus kérdés marad tehát, hogy hány fiatal, 20-25, vagy 30 éves tartozik ehhez az életszakaszhoz.


Egy új életszakasz kialakulása: a posztadoleszcencia

A 30 éves kor alatti életutat a társadalomtudományi szakirodalom alapvetõen a fiatalkor át- és újrastrukturálásának szemszögébõl vizsgálja. Az ipari társadalmakban a fiatal kort egységes, homogén életszakaszként értelmezik, amely a pubertással kezdõdik és a nagykorúság elérésének pillanatával ér véget. Ezzel szemben megállapítható, hogy körülbelül a 70-es évektõl bizonyos - a felnõtt korra jellemzõ - viselkedési formák már fiatal korban is jelentkeznek, valamint hogy a szexuális érettség és az anyagi-szociális függetlenség közötti idõintervallum egyre tágabb lesz. Ezt azonban a szakirodalom különbözõképpen interpretálja. Egyes szakemberek ezt a változást (Olk 1984) a fiatal kor, mint társadalmilag önálló, és valamelyest homogén életszakasz megszûnéseként értelmezik, míg mások egyre jobban táguló határvonalat látnak a fiatalkor és a felnõttkor között. Megint mások a fiatalkor kitolódásának tekintik ezt a változást (Rosenmayr 1976: 240). Ebben az értelemben a 21 és 25 év közötti fiatal felnõttek "szociális státuszuk és magatartásuk szerint még nagymértékben fiatalnak tekinthetõk" (Schäfers 1989: 12). A 30 éves kor alatti életszakasz átstrukturálása ennél a pontnál kap fontos szerepet, miszerint ennek a változásnak a következményeként egy új, önálló életszakasz keletkezik, a posztadoleszcencia.

A posztadoleszcencia koncepciót Keniston (1968-1989) vezette be a tudományos vitába. Szerinte a modern társadalmakban megfigyelhetõ, hogy a szexuális érettség és a szociális értelemben vett felnõtté válás, illetve a munkavállalás idõpontja fokozatosan elkülönül egymástól. Ebbõl adódóan kialakul egy olyan életszakasz, melyben a felnõtté válás dimenziói fokozatosan, egymáshoz képest részben elcsúszva jelentkeznek. Ez a magatartási forma különbözõ tekintetben tér el mind a fiatalok, mind pedig a felnõttek eddig megfigyelt magatartásától. A posztadoleszcens életszakaszban járó fiatalok a felnõtté válás legtöbb pszichológiai kritériumának megfelelnek, de nem elégítik ki a szociológiai követelményeket. Nem rendelkeznek a felnõttkort társadalmilag alapvetõen meghatározó tulajdonságokkal, nincsenek beépülve a társadalom intézményes szerkezetébe (Keniston 1968: 260). E fiatalok magatartására és életstílusára a jelenorientáltság jellemzõ, hiányzik a megállapodás és biztonságra törekvés. Ez a szakasz a nyíltsággal, és a bürokratikus ellenõrzõ szervek megtagadásával jellemezhetõ. Személyiségüket a hasonló korúakkal történõ azonosulás során nyerik. Gillis a következõképpen jellemzi ezt az önállósodott életszakaszt: "Nagykorúság gazdasági alapok nélkül" (Gillis 1980: 206; Schäfers 1989: 12).

A vitatott elmélet német változatában meghatározott szerepe van a posztadoleszcens-koncepciónak, amelyben a pszichoszexuális és az anyagi függetlenség ollójának kinyílása ezen fázis szerkezeti feltételének minõsül. Az ebben a korban járó fiatalok körében megfigyelhetõ a szociális, morális, intellektuális, politikai, szexuális területeken egy önállósodási folyamat, míg az anyagi függõség továbbra is fennmarad (Zinnecker 1982). Ennek okai a hosszabban elnyúló iskolai és szakmai képzés, a nehéz elhelyezkedési lehetõségek és a munkanélküliség - a modernizáció során bekövetkezõ társadalomszerkezeti változások - lehetnek. A posztadoleszcens életszakasz - eme elméleti felfogás szerint - egyúttal a modern kor (új) életformája, (új) életstílusa. Önálló életszakasznak akkor lehet ezt a fázist tekinteni, ha alkotóelemei sem konszenzus, sem pedig konfliktus esetében nem tartoznak egyértelmûen a felnõttek életstílusához. Ez a fázis önálló stílusjegyeket hordoz, amelyeket a fiatalok társadalmi csoportjukon belül saját maguk alakítanak. Ez az életszakasz, amelyet tehát túlnyomórészt a hosszabb képzési idõ és a kései munkavállalás miatt a felnõtt státusz jogainak és kötelességeinek késleltetett vállalása jellemez, a nagykorúság elérése és a felnõttkor közé önálló életszakaszként ékelõdik be (Zinnecker 1982: 100; Behnken-Zinnecker 1992; Schröder 1995). Habár ez a feltevés plauzibilisnek tûnik - sõt empirikus tények is alátámasztják - mégsem nevezhetõ általánosan elfogadottnak a szakirodalomban. Utalnak arra is, hogy a nagykorúak anyagi függetlensége alapvetõen nem újfajta jelenség, nem a modernitás terméke. Arra is rámutatnak, hogy az említett korra jellemzõ fizetések az utóbbi 20-30 évben csak nagyon kevéssé változtak, így tehát nincs gazdasági oka az átstrukturálásnak - legfõképpen nem a fiatalkor meghosszabbítása szempontjából (Baethge-Schomburg-Voskamp 1983; Baethge 1989). Tény, hogy ez a szakasz nem a modern kor prototípusa, de a társadalmi modernizáció nagymértekben hozzájárult a posztadoleszcencia sajátosságainak felismeréséhez, a fogalom kiszélesítéséhez és intézményesítéséhez.

1. ábra
A 30 éves kor alatti alatti életszakasz történelmi összehasonlításban*

* A vastagon kihúzott háromszög a posztadoleszcens életszakaszban lévõ fiatal felnõttek csoportját tükrözi (Vaskovics L. 1996).

Nem ismeretlen, hogy a még nem iparosodott társadalmakban nem volt éles határ a gyermekkorból a felnõttkorba való átmenet között. A gyermekeket a társadalom "kis felnõttjeiként" tekintették és szellemi, illetve. fizikai képességeiknek megfelelõen felnõtt munkára köteleztek õket, például a földeken és az udvartartásban való munkára (Ariés 1988).

Elõször az iparosodott társadalmakban ismerték el a fiatalkort a gyermekkor és a felnõttkor között elhelyezkedõ önálló életszakaszként, a társadalom által meghatározott elvárásokkal (Eisenstadt 1960; Tenbruck 1962).

A posztadoleszcens életszakasz, mint társadalmilag releváns jelenség elõször a poszt-indusztriális társadalmakban alakult ki, kiszélesedése és konkrét idõbeli elnyúlása a társadalmi modernizáció fontos jeleként tekinthetõ. Az egyes személyek az adott szakaszt - rövidebb, vagy hosszabb ideig - különbözõképpen élik meg. A posztadoleszcens életszakasz létrejöttérõl folytatott viták során elfogadott az a tézis, hogy e szakasz szempontjából maga a késleltetett és a részleges leválás a meghatározó, a kifejtett hatás empirikus eszközökkel azonban nehezen mérhetõ.

Hurrelmann (1994) megemlíti azokat a fejlõdési követelményeket, amelyek tehát a gyermek-, a fiatal-, és a felnõttkor számára meghatározóak. A fiatal felnõttkort nem ismeri el önálló életszakaszként, mert ezek a fiatal felnõttek társadalmi státuszukat és viselkedésüket tekintve még a fiatalokhoz tartoznak. Ezt a véleményt nem osztjuk. A mi elméletünk szerint a posztadoleszcens korban levõ fiatalok szignifikánsan azzal jellemezhetõek, hogy némely szempontból még a fiatalokhoz, más szempontból azonban már a felnõttekhez tartoznak. Az említett kor társadalmi kompetenciájának társadalomszerkezeti inkonzisztenciájáról van szó, aminek jelentõs hatásai vannak az individuális életkonstrukciót illetõen. Ezt a szempontot a következõkben részleteiben vizsgáljuk.


A fiatalok szülõi háztól való leválásának dimenziói

A szülõi háztól való leválás fontos pozícióbeli változás a fiatalok életében a felnõtté válás útján. A szülõi háztól való leválás a felnõtté válás egyik alapvetõ lépése. Ellentétben a felnõtt korra jellemzõ ismertetõjegyekkel, a társadalomtudományi szakirodalomban megtalálhatók a fiatalkorra jellemzõ elméleti ismertetõjegyek (Mannheim 1928; Eisenstadt 1960; Neidhardt 1970; Tenbruck 1962). A szakirodalom gyakran használja a jogi területrõl átültetett szakkifejezést, és a felnõtt kort a nagykorúsággal azonosítja, ami azonban nem tükrözi tökéletesen a szociológiai szemszögbõl fontosnak tartott folyamatot.

A pszichológiai szakirodalom már részletesen foglalkozik a fiatalkorból a felnõttkorba történõ átmenettel, amely tulajdonképpen az intellektuális és szociális képességek kialakulásával, az egyéni felelõsségtudat kifejlõdésével, illetve az értékek és a normarendszer stabilizálódásával valósul meg (Oerter 1985; Hurrelmann 1994). Ebbõl a szemszögbõl a felnõtt státuszt leginkább személyi tulajdonságokkal lehet jellemezni, amelyek közül szembetûnõen kiemelkedik az önállóság és az önrendelkezés.

Szociológiai szempontból a felnõtt státusz valamivel összetettebb fogalom a jogi értelemben használatos felnõtt fogalomnál, amit a nagykorúság elérésével definiálnak. Noha a nagykorúság elérésével a felnõttek jogai valóban megilletik a fiatalokat, ez közel sem jelenti azt, hogy ezek a fiatalok felnõttként élnek, felnõttként viselkednek. Sok nagykorú fiatal nem rendelkezik még önálló keresettel, így például vásárlóerejük korlátozott. Ugyanez vonatkozik a lakóhely és a lakás kérdésére is. Ezért is szükségszerû megkülönböztetni a felnõtté válás különbözõ szakaszait, a felnõtt státusz különbözõ dimenzióit, cselekvési területeit, és magát a felnõtté válás már elért szintjét a leválás egyes dimenziói szerint értékelni. A leválási dimenziók mellett megkülönböztetünk eltérõ leválási formákat, mint a jogi értelemben vett leválás, a közös fedél alól történõ leválás, anyagi és pénzügyi területen történõ leválás, önálló döntést eredményezõ leválás és az öntudatosulás (Selbstwahrnehmung).

Társadalomtudományi szempontból a felnõtté válást akkor tekinthetjük megvalósultnak, ha a felnõtteknek fenntartott társadalmi pozícióban az adott személy önálló döntési joggal rendelkezik (Schäfers 1989; Hurrelmann 1994). A felnõtt kor fõbb tevékenységi területei között szerepelnek a foglalkozás és a munka (szakmai szerep versus anyagilag önálló személy szerepe), a partnerkapcsolat és a család területe (különösképpen az anya- és az apaszerep), a kultúra területe (kulturpolgár szerepe) és a politika területe (politikai életben résztvevõ polgári szerep). A felnõtté válás folyamata akkor tekinthetõ lezártnak, ha az említett területek mindegyikén a teljes önállóság és az autonómia felnõttek részérõl társadalmilag megkövetelt fokát elérik (összefoglalva Hurrelmann-nál 1994).

A szakirodalom különbözõ elhatárolási módokat is kínál a fiatalkor és a felnõttkor elkülönítésére (Junge 1995). Hurrelmann az alábbi tulajdonságokban és szerepekben látja a felnõttkor legfontosabb meghatározó részterületeit: 1.) anyagi önállóság, 2.) családalapítás, gyermekgondozás, 3.) a kulturális és a gazdasági életben való részvétel, 4.) a politikai életben való részvétel. A fiatalkorból történõ kilépés akkor tekinthetõ megvalósultnak, ha a felsorolt dimenziók mindegyikén (szakmai élet és a munkaterület, a család szerepkör, kulturális és gazdasági szerep, illetve a politika terén a polgári szerepkör) és teljeskörûen, vagy legalábbis kielégítõ mértékben jelentkezik a felnõttkorra jellemzõ felelõsségtudat, illetve az önállóság. "Általában véve akkor történik meg a felnõtté válás irányába az elsõ lépés, amikor a fiatalok elhagyják az iskolapadot és munkát vállalva átkerülnek az önálló keresettel rendelkezõk sorába. A második fontos ismertetõjegy a magánéletben bekövetkezõ változás, a szülõi háztól való elválás, a stabil partnerkapcsolat kialakítása és a családalapítás. Ezeken az ismertetõjegyeken kívül fontos szerepet kap a felnõtté válás folyamatában a politikai területen fennálló autonómia, az aktív és a passzív választójog, a kulturális és politikai életben való közremûködés lehetõsége, a gazdasági életben való autonóm döntések meghozatala és a polgári szerepkör" (Hurrelmann 1994: 46). Noha az említett dimenziókkal felöleltük a szülõi háztól való elszakadás és az önállósodás fontosabb eseményeit, nem említettük a jogi értelemben vett önállóságot, a felnõtt státuszra jellemzõ jogi dimenzió még hiányzik.

Elfogadható-e egyáltalán a családalapítás, mint a felnõtté válás legfontosabb ismertetõjele? Nézeteim szerint nem szabad eltekintenünk attól, hogy a szülõi házból való kiköltözés és az azzal együttjáró saját háztartásvezetés, illetve a családalapítás között egyre több idõ telik el. A felnõtt státuszt sokkal inkább jellemzi az önálló, saját felelõsséggel vezetett háztartás. Ehhez társul még, hogy a fiatal felnõttek egy csoportja egyáltalán nem szándékozik családot alapítani. A fogalom hagyományos értelmében itt vetõdik fel az a kérdés, hogy a családalapítást a felnõtté válás kritériumaként kell-e egyáltalában tekintenünk. Noha maga a családalapítás az életút egyik fontos fordulópontja, az errõl való döntésben a társadalom az individuumra bízza a választást. Egyedülállók, élettársak, gyermeket nem akaró házastársak a magánélet társadalmilag elfogadott változatai lettek.

A szülõi háztól való leválás alábbi dimenzióit különböztetjük meg: (Vaskovics 1997 b, c):

Jogi értelemben vett leválás: A jogi értelemben vett leválás a korlátozás nélküli üzletkötési lehetõségek megszerzésével következik be, ezalatt az adott személyek által megkötött üzletek jogi érvényességét értjük. Egy jogi cselekedet véghezvitelének elõfeltétele a (kor szerinti) nagykorúság. Itt ér véget a szülõi gyámság és gondoskodás, a politikai életben való részvétel jogilag megengedetté válik.

Közös fedél alól történõ leválás: A gyermekeknek a szülõi házból való kiköltözése és egy saját önálló háztartás vezetése a szülõi háztól függetlenül.

Anyagi - pénzügyi leválás: Saját munkahely és saját kereseti lehetõség által az anyagi függetlenség és önállóság megteremtése. Az az eset, amikor az adott személy képes arra, hogy önmagáról anyagi szempontok szerint gondoskodjon, azaz a létminimum szint feletti pénzügyi eszköz áll rendelkezésére.

Önálló döntést eredményezõ leválás: Saját cselekedetek szülõi ellenõrzés nélkül történõ véghezvitelével valósul meg. A korlátozás nélküli üzletkötési lehetõségek feletti önrendelkezés megszerzése, önálló pályaválasztás, partnerválasztás és családalapítás. A lakóhely és a lakás önálló kiválasztása, önálló, felelõsségteljes részvétel a gazdasági, kulturális és politikai életben.

Szubjektív leválási forma: (Selbstwahrnehmung, öntudatosulás) Fiatal, a nagykorúságot azonban már elért személyek még gyakran nem érzik felnõttnek magukat, még akkor sem, ha - az objektív kritériumokat figyelembe véve - a szülõi háztól már mind háztartás szempontjából, mind pedig anyagi szempontok szerint is fennáll a függetlenség. Ennek azonban a fordítottja is elõfordulhat, a 18. életév betöltése után az illetõ rögtön felnõttnek érzi és kezeli magát. A különbözõ országok társadalomszerkezeti és kulturális tényezõi alapján adódik egy természetes szórás, ami a fiatal felnõttek kategóriáját 16 és 26 év közé helyezi (Meulemann 1992).


A posztadoleszcencia jellemzõi

Annak megállapításához, hogy a nagykorú fiatalok milyen mértékben maradnak még fiatalok és milyen mértékben váltak már felnõtté, differenciált elemzési modellre van szükségünk, ami a felnõtté válás alapjait fekteti le. Vizsgálódásunk szempontjából döntõ mértékben meghatározandó a fiatalkorból a posztadoleszcens életszakaszba történõ átmenet. Azt vizsgáljuk, hogy egy személy - az egyes, általunk legfontosabbnak tartott leválási formákat tekintve - még fiatalként, vagy már felnõttként kezelhetõ. Megkülönböztetjük a jogi értelemben vett, a közös fedél alól történõ, az anyagi és önálló döntést eredményezõ leválási dimenziókat, illetõleg az öntudatosulás (Selbstwahrnehmung) dimenzióját. Azt vizsgáljuk, hogy egy adott személy mikortól és milyen kritériumok alapján tekinthetõ felnõttnek. A felnõtt kor és a felnõtt státusz definíciójára kellõ részletességgel és pontossággal nem tudunk kitérni e tanulmányban, bár ezek meghatározása a társadalomtudományi kutatások hiányos pontjai közé tartoznak. A felnõtt kor kritériumait az alábbi modell foglalja össze:

2. ábra:
Leválási dimenziók és a felnõtté válás jegyei

Leválási dimenziók	Függõség (gyermek, fiatal)	Önállóság
Jogi értelemben vett leválás	Kiskorúság, Korlátozott üzletkötési képesség	Nagykorúság (korlátok nélküli üzletkötési lehetõségek, törvényileg büntethetõ cselekedetek)
Közös fedél alól történõ leválás	Szülõkkel közös háztartás	Önálló háztartás, saját lakás
Anyagi - pénzügyi leválás	Anyagi rászorultság	Pénzügyi önállóság
Önálló döntést eredményezõ leválás	Szülõi ellenõrzés alatt történõ döntéshozatal	Önmeghatározás, önkontroll különösen a partnerválasztás terén
Öntudatosulás (Selbstwahrnehmung)	Fiatalok	Felnõttek

Azok a személyek nevezhetõk felnõttnek, akik elérték a nagykorúságot, saját lakásukban, önálló háztartást vezetnek, anyagilag függetlenek, szülõi beleszólás nélkül hozzák meg az életútjuk szempontjából fontos döntéseiket és saját magukat képesek felnõttként elfogadni. Ha mindezen kritériumok teljesülnek, akkor feltételezhetõ, hogy az adott személy megfelel a felnõtti státusz követelményeinek.

A felnõtté válás egy folyamat, amely személytõl függõen rövidebb, illetve hosszabb ideig is tarthat. Abból indulunk ki, hogy a minden követelményt kielégítõ felnõtti szerep betöltése egyre ritkábban következik be a 18. életév betöltésével. Másképpen fogalmazva, egyre több fiatal marad a nagykorúság elérése után is bizonyos szempontok szerint és bizonyos ideig (egyre hosszabb ideig) szüleitõl függõ helyzetben.

A posztadoleszcens életszakaszban járó fiatalok helyzetét gyakran jellemzi az anyagi-pénzügyi függõség, még akkor is, ha életvitelüket már az autonómia, a saját lakásban vezetett önálló háztartás jellemzi. A posztadoleszcens életszakaszban járó fiatal felnõtteket megkülönböztetjük a fiataloktól (kiskorúság, szülõi háztartás, szülõi ellenõrzés), akik a felnõtté válás vitatott dimenziói szerint már eltérõek lehetnek; de nem vonatkozik ez a különbözõség az anyagi függetlenség területére. Másrészt elkülöníthetõ ez a szakasz a fiatal felnõttektõl is, döntõen az anyagi függetlenség, illetve függõség szempontjából. Kenistonnak (1968) a posztadoleszcens életszakaszról alkotott tudományos nézetei szerint az adott szakaszban járó fiatalok és felnõttek értékorientáció szerint is különbözõek (jelenorientáltság, nyitottság). Ezt az elméletet azonban még empirikusan nem sikerült igazolni.

Richter (1994) tézisei - amelyek alapjait is az elõbb említett elmélet képezi - szintén nem szolgálnak kellõ bizonyítékul. A fiatalok, a fiatal felnõttek és a felnõttek között a fenti vonatkozásban megállapított különbségek az ingleharti (Inglehart 1977) értelemben képviselt posztmaterialista orientáció szerint nem élesek (Sinus 1984), a posztadoleszcens életszakasz szempontjából nem meghatározóak (legalábbis ezt eddig nem sikerült empirikusan bebizonyítani). Megfigyelhetõ azonban az is, hogy maga a posztadoleszcens csoport nem homogén, individuális különbözõségek fellelhetõk.

Az eddigi próbálkozások, amelyek a posztadoleszcens életszakasz keletkezését és létezését voltak hivatottak bebizonyítani két szinten is zátonyra futottak: nem sikerült kialakítani elméletileg következetes magyarázatokat, és nem támasztották alá a feltevéseket az empirikus vizsgalatok sem. Hibásnak bizonyult az a feltételezés, hogy a posztadoleszcens életszakasz kor szerinti alsó és felsõ határai pontosan megszabhatóak, hogy egyértelmû határvonalak húzhatók a fiatalkor és a posztadoleszcencia, illetve a posztadoleszcencia és a felnõtt kor köze. Emellett nem igazolódott az a feltevés sem, hogy a kor szerint így elkülönített életszakasz társadalomszerkezetileg meghatározható. Ami az elsõ feltételezést illeti, figyelembe vehetõ az az empirikusan közvetlenül is belátható érv, hogy léteznek olyan 19, 20, 21 éves fiatalok, akik - fiatal életkoruk ellenére - a szülõi háztól való leválás minden dimenzióját tekintve önállóak és minden egyéb korlátozó tényezõ nélkül felnõttnek tekinthetõk. Másrészrõl léteznek olyan 29, 30, sõt 30 év feletti emberek is, akik egyes szempontokat tekintve még nem értékek el a felnõtt státuszt. A posztadoleszcens életszakaszban járó fiatal felnõttek kategóriája mindig a felnõttekbõl és a még nem felnõtt fiatalokból tevõdik össze, teljesen mindegy, hogy ezt a kategóriát - mint ahogy ezt a vizsgálatok mutatják - pragmatikusan 18 és 25, vagy 25 és 30 éves kor közé helyezik. Ez a kategória mind a tagok pszichoszociális fejlõdését, mind pedig életmódjukat tekintve nagyon heterogén ahhoz, hogy ezt a társadalomszerkezeti elemzés "fiatalok", illetve "felnõttek" táborára - mint önálló szocio-kulturális csoportokra - bontva kezelje. A posztadoleszcens életszakaszra - az elméleti feltételezések szerint - jellegzetes szocio-kulturális életmód nem határozható meg az életszakaszok kor szerinti elkülönítésével. Éppen ellenkezõleg, abból kell kiindulnunk, hogy létezik egy társadalomszerkezetileg meghatározható posztadoleszcens életszakasz (és lehetõség szerint egy erre jellemzõ életstílus és cselekvési minta is), amely azonban a nagykorúak egyes korcsoportjaiban (jogi értelemben vett nagykorúság alapján) különbözõ megoszlásban jelentkezik. Felvetõdik még egy tapasztalati kérdés is, miszerint milyen gyakran fordulnak elõ az egyes korcsoportok tagjainál a posztadoleszcens életszakaszra jellemzõ ismertetõjegyek. A posztadoleszcens életszakaszt a fiatalkorhoz tartozó korcsoport "beékelt" részeként kell tekinteni.

Egyénekre vetítve abból kell kiindulnunk, hogy ez a posztadoleszcencia ismertetõjegyeit hordozó életszakasz egyénenként különbözõ hosszúságú lehet. Mindenesetre általánosan és kollektív szinten is érvényes, hogy ez a szakasz csak átmeneti fázisnak számít, amely egy másik életszakaszba vezet át. Mivel ez az életszakasz társadalomszerkezetileg formálódik, társadalmi összehasonlításkor számolni kell azzal, hogy a posztadoleszcens életszakaszban járó személyek szignifikánsan különbözõek és az adott korszakban eltöltött évek száma is különbözõ. Fogadjuk el, hogy ez az életszakasz a nagykorúság elérésével kezdõdik, a vége azonban semmiképpen sem határozható meg egységesen: a leválási dimenziók mindegyikén megvalósuló önállósággal végzõdik. Ennek okai ez egyes társadalmak szerint különbözõek lehetnek. Németországban ebben a folyamatban fontos szerepet játszik a hosszabbra szabott tanulási és képzési idõ, az egyre gyakrabban elõforduló elõ-, tovább-, és átképzések, a nehéz elhelyezkedési lehetõségek és a munkahelyi bizonytalanság. Ezen okok miatt azonban gyakran nem is lehetséges a nagykorúság elérése után a teljes önállóság megteremtése.

3. ábra
A fiatal felnõttek elért önállósági-fokuk szerinti összetétele

	Elért önállósági-fok
Leválási dimenziók	Nem önálló (még függõ)			Önálló
	Konstellációk (Példák)
Jog szerint	+	+	+	+
Háztartás szempontjából	-	+	+	+
Anyagi szempontok szerint	-	-	-	+
Döntéshozatal szempontjából	-	-	+	+

- = A teljes önállóság (még) nem megvalósított, bizonyos területeken (még) fennáll a függõség
+ = Fennáll a teljes önállóság

Felnõttnek azok a személyek tekinthetõk, akik a családi háztól való leválás minden dimenzióját maguk mögött tudják és ilyen értelemben önállóan érvényesülnek a világban. A felnõtti státusz szociológiai szempontból történõ vizsgálatánál fontos megkülönböztetnünk egy objektív és egy szubjektív perspektívát.

- Objektív: ténylegesen bekövetkezett a leválás (jogi értelemben vett, közös fedél alól történõ, anyagi és szociális)
- Szubjektív: az adott személy önmegítélése szerint lehet felnõtt, illetve fiatal

Figyelembe véve, hogy a szakirodalom nemcsak a posztadoleszcencia koncepcióját, hanem magát a fogalom tartalmi jelentését is különbözõ jelentéstartalommal használja, a következõkben tisztázni kell, hogy mely jelentéstartalommal ruházzuk fel mi a "posztadoleszcencia" és "fiatal felnõttek" fogalmát. A fiatal felnõttek fogalmát az idõközben kiszélesedett nyelvhasználat értelmében csak a fiatal személyek korára vonatkozóan használjuk, a fogalom tehát a 18 és 30 év közötti korcsoportot tükrözi (kicsit felnagyítva és általánosítva ezt a korcsoportot "Twens"-nek is lehetne nevezni). E fiatal felnõttek között találunk olyanokat, akik az leválási folyamat minden dimenzióján elérték függetlenségüket és a felnõtti státuszt - anyagilag és társadalmilag önálló felnõttek. A fiatal felnõttek között azonban olyanok is találhatók, akik a felnõtti státusz követelményeit csak részlegesen, tehát csak bizonyos dimenziókon képesek megvalósítani. Õket a továbbiakban nem önálló fiatal felnõttnek fogjuk nevezni. A nem önálló kifejezés a fiatal felnõttek életmódjára vonatkozik és azt a tényt hivatott közzétenni, hogy ezt az életmódot társadalomszerkezettõl függõ korlátozások jellemzik, amelyek minden, e korban járó fiatal személyt gátolnak abban, hogy a felnõtt szerep társadalmi elvárásainak megfeleljen.

A posztadoleszcencia (kései fiatalkor) fogalmat csak arra az adott életszakaszra vonatkozóan használjuk, amelyben a fiatal felnõttek a korlátozások nélküli felnõtti státusz eléréséig járnak. Ez a szakasz - mint már fent említettük - egyénenként változóan hosszabb és rövidebb ideig is eltarthat.

4. ábra
A 19 és 20 év közötti kor kiszélesítése


A nem önálló fiatal felnõttek életmódját kiemelt fontossággal jellemzi anyagi függõségük. Ezek a személyek jól besorolhatók a Rosenmayr-féle csoportosításba (Rosenmayr 1988). E csoportosítás egyik kategóriája így hangzik: "A szülõi gondoskodás végeztével az anyagi kötõdés további fenntartása". Közvetlenül a nagykorúság elérése (19-20 éves kor) utáni fiatalok körében dominál ez a fajta nem önálló fiatal felnõtt típus. Az életkor növekedésével azonban egyre többen érik el a korlátozások nélküli felnõtti státuszt és ezáltal válnak a mi modellünknek megfelelõ önálló felnõttekké (Vaskovics 1997a).

Feltételezzük, hogy a legtöbb nem önálló fiatal felnõtt még szülõi támogatásra szorul, vagy megfelelõ mennyiségû állami transzferszolgáltatást kap. Ezenkívül azt is feltételezzük, hogy ezeknek a fiataloknak a szülei gyakrabban és nagyobb mértékben nyújtanak szolgáltatásokat gyermekeik számára, mint a társadalmilag önálló fiatal felnõttek szüleik. A kérdés az, hogy a nem önálló fiatal felnõttek életmódját és helyzetét a szülõi transzferszolgáltatások befolyásolják-e, és ha igen, akkor milyen mértékben. Feltételezzük, hogy az anyagi függõség további függõségeket és korlátozásokat von maga után - például. a vásárlási magatartás, a lakás és a szabadidõ eltöltése esetén. Az vizsgálandó, hogy a szülõi támogatás befolyásolja-e, és ha igen, akkor milyen mértékben a nem önálló fiatalok életmódját.


A megváltozott magatartási mód

Abból indulunk ki, hogy a fiatalok szülõi háztól való leválási formáinak tendenciája a 60-as 70-es évek óta az alábbi szempontok szerint változott.

Idõben késleltetett leválás: Ha a fiatalok szülõi háztól való leválását megfigyeljük, akkor az utóbbi idõben kései, illetve idõben késleltetett leválásról beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy az elválás - az idõsebb generációval összehasonlítva - lassabban, idõben és korban késõbb következik be. Ellentétes folyamat figyelhetõ meg azonban a jogi értelemben vett leválás szempontjából, hiszen a nagykorúság betöltésének idõpontja a 21. életévrõl a 18-ra tevõdött át (Mayer-Wagner 1986; Schwarz 1989).

Részleges leválás: Abból indulunk ki, hogy a leválás egyes dimenziói egymással nem szinkronban, hanem idõben kicsit elcsúszva valósulnak meg. Részleges leválásról beszélünk abban az esetben, amikor az önállóság nem jellemzi az összes leválási dimenziót, és ezeknek csak bizonyos területein jelentkezik. Abban az esetben például, amikor a jogi értelemben vett - és a közös fedél alól történõ - leválás teljes mértékben megvalósult, de az anyagi és szociális függõség még mindig fennáll a fiatal felnõtt és családja között.

Fokozatos leválás: A szülõi háztól való leválást a szakirodalom a legtöbb esetben az életút egy konkrét idõbeli eseményeként tünteti fel, például a státuszváltást az iskolai képzések befejezése és ezután közvetlenül a munka megkezdése jelenti. Mi abból indulunk ki, hogy a felnõtti státusz betöltése csak és kizárólag jogi szempontból kötõdik konkrét idõponthoz (18. életév), minden más esetben ez a leválás egy folyamat, amely akár rövidebb, illetve hosszabb idõtávon is elhúzódhat. Példa erre az anyagi függetlenség megteremtése, az önálló munkahely és ezáltal önálló kereset által: eleinte a szülõk által folyósított zsebpénz, majd alkalmi és részidõs munkák után járó kereset, végül pedig a teljes állás után járó fizetés következik.

Reverzibilis leválás: Nem osztjuk a szakirodalom azon véleményét, miszerint a szülõi háztól való leválás a fiatalok életében folyamatosan elõrehaladó elõremutató folyamat. Egy, már csaknem teljesen megvalósított önállósodás is tönkremehet bizonyos területeken, például munkanélküliség következményeként újra visszaállhat az anyagi függõség. A felnõtt státusz hagyományos megvalósulási formái (szülõi háztól való leválás, iskolai és szakmai képzés befejezése, saját munkahely és önálló háztartás) nagymértékben visszafordíthatóvá válnak (Pais 1996). Ennek sok oka lehet: például az iskolai és szakmai képzés vége, partnertõl való elválás. A közös fedél alól történõ leválás is hatályát veszti a szülõi házba történõ visszatéréssel. A leválási folyamat során visszaesések és törések következhetnek be, Pais ezt a leválási metódust követõ generációt "Jo-jo generációnak" nevezi.

A szülõi háztól való leválás során megváltozott magatartási formák - amelyek tulajdonképpen a társadalmi fejlõdéssel okozati összefüggésben állnak - közvetlen hatást fejtenek ki a szülõk és a gyermekek közötti transzferkapcsolatokra. Egyre több 18. életévet betöltött gyermek marad szülõi, illetve állami gondviselés alatt. Ebbõl kifolyólag új elvárások jelentkeztek a szülõk magatartására vonatkozóan, amik alól a legtöbb szülõ nem tudja, vagy nem akarja kivonni magát. Vizsgálódásunk kérdése, hogy mely vonatkozásban keletkeznek ezek az intergenerációs elvárások, és milyen reakciót váltanak ki mind a szülõk, mind pedig a fiatalok részérõl. Tisztázandóak azonban azok a kérdések, hogy a fiatalok különbözõ társadalmi csoportjainak mely tagjai érik el csak hosszú idõ után a felnõtti státuszt. Rászorulnak-e ezek a fiatalok - és ha igen, akkor milyen mértékben - a szülõi, illetve az állami támogatásra? Kapnak-e - és ha igen, akkor kitõl és milyen formában - a 18. életévüket betöltött nagykorú fiatalok támogatásokat?


A posztadoleszcencia és a családi transzferszolgáltatások összefüggései

Transzferszolgáltatások alatt azokat a kölcsönös segítségnyújtási és támogatási formákat értjük, amelyek az erõforrások rendelkezésre bocsátásával a rászoruló kitûzött céljainak elérését szolgálják. Ez különbözõ módon valósulhat meg: például pszichoszociális, háztartási- vagy munkajellegû támogatás, financiális segítség révén. Az ilyen transzferszolgáltatásokból bizonyos intenzitás és rendszeresség esetén stabil transzferkapcsolatok alakulnak ki, amelyek a generációs- és a családstruktúra fontos dimenzióját képezik.

Minket most elsõsorban azok a transzferszolgáltatások érdekelnek, amelyeket a különbözõ generációkhoz tartozó családtagok egymás számára nyújtanak, különös tekintettel azokra a szolgáltatásokra, amelyeket a szülõk nyújtanak felnõtt gyermekeik számára. A családi transzferszolgáltatásoknál azonban figyelemmel kell lennünk a felnõtt gyerekek által idõs szüleiknek nyújtott szolgáltatásokra is. Az, hogy mely családtag kinek milyen szolgáltatást nyújt, többek között a család fejlõdési fázisától függ: a család növekedési fázisában a szülõk által a gyermekek számára nyújtott szolgáltatások jellemzõbbek, míg késõbb - amikor a szülõk már ápolásra szorulnak - a gyermekek által a szülõk részére nyújtott támogatások dominálnak. Témánk szempontjából azonban itt a szülõtõl gyermek felé irányuló transzferszolgáltatásokat vizsgáljuk. Azoknak a szolgáltatásoknak a formáját, intenzitását és idõtartamát vesszük figyelembe, amelyeket a szülõk a fiatalok, különös tekintettel a nagykorú gyermekeik (19-29 év) számára nyújtanak. Az anyagi támogatás, illetve a munka- és háztartási jellegû szolgáltatások intenzitása és rendszeressége esetén családi intergenerációs anyagi és nem anyagi jellegû transzferkapcsolatról beszelünk.

Az itt vizsgált családfejlõdési szakasz a gyermekek szülõi háztól való elválásának szakasza. Feltételezzük, hogy a családon belüli transzferszolgáltatások a felnõtt korú gyermekek szülõi háztól való leválása után is fontos szerepet játszanak. Kiindulópontunk ezen kívül az, hogy az anyagi és nem anyagi jellegû transzferkapcsolatok jellege és kiterjedése - bár erre eddig kevés figyelmet szenteltek - a fiatalok szülõi háztól való leválási folyamatának fontos dimenzióját képezik. Feltételezzük, hogy a családon belüli intergenerációs transzferszolgáltatások és transzferkapcsolatok függenek a különbözõ társadalom-szerkezeti összetevõktõl, különös tekintettel az alábbi alkotóelemekre: képzettség, bérezés, foglalkozás, állami transzferszolgáltatások, lakáspiaci helyzet (Vaskovics 1993b, c). Ezeket a családon belüli intergenerációs transzferkapcsolatokat természetesen a társadalmilag meghatározott generációs kapcsolatok és az éppen vizsgált közösség szociálszerkezeti összefüggésében kell figyelembe venni. Ezekben az intergenerációs kapcsolatokban relatív stabil szerkezeteket (példákat, típusokat) lehet megfigyelni, még akkor is, ha ezek az idõ múltával és a vizsgált társadalmak összetételének megfelelõen különbözõek. Abból kell kiindulnunk, hogy a különbözõ életszakaszok szélessége, hossza és személyi konstrukciója, s ebbõl adódóan ezek személyes következményei a fiatal felnõttekre nézve a társadalom szerkezeti összetevõitõl függnek, s ezekkel változnak.

A fiatalok szülõi háztól történõ leválása olyan folyamat, amely más-más dimenzióban, különbözõ tempóban és eltérõ idõpontban valósulhat meg. A felnõtté válás jegyei - mint például a pénz kezelése, a szexuális kapcsolatok és a partnerválasztás terén tanúsított önrendelkezés - sok fiatal esetén már jóval a nagykorúság elérése elõtt megfigyelhetõk. Másrészrõl ezek a fiatalok anyagilag a nagykorúság elérése után is függõek maradnak szüleiktõl. Ez az új, önálló életszakasz (a posztadoleszcens életszakasz) kialakulása a modernizációs folyamat elõrehaladásának következménye.

A gyermekek anyagi önállósodása egyik legfontosabb dimenziója a szülõi háztól való leválásnak és a felnõtté válásnak, ezt azonban csak a szülõi transzferszolgáltatások figyelembevételével lehet megmagyarázni mind a nagykorúság elérése elõtti és utáni, mind pedig a szülõi háztól való elválás elõtti és utáni idõszakban. Ugyanígy a saját, önálló lakás kérdése is fontos dimenziója a szülõi háztól való elválásnak. Ez azonban általában csak fokozatosan és lassan történik. Itt fontos szerepet játszanak a társadalomszerkezeti feltételek és körülmények, különösen ott, ahol a fiatalok számára (például Magyarországon) nincs mód külön lakás finanszírozására és ezért gyakran - házasságkötés és családalapítás után is - a szülõkkel kénytelenek hosszabb ideig együtt élni.

Az itt tárgyalt kérdések mellett még más összefüggéseket is felvet a posztadoleszcencia, mint hogy a leválás folyamata hogyan valósul, illetve valósult meg különbözõ társadalmakban, illetõleg, hogy ezek milyen külön terheket jelentenek a családok számára. A kérdés az, hogy elõbb, vagy késõbb jelentkezik a szülõi háztól való leválás folyamata, milyen kiterjedt a posztadoleszcens életszakasz, és milyen szerepet kapnak az intergenerációs anyagi és nem anyagi jellegû transzferkapcsolatok - különösen a szülõi transzferszolgáltatások - a különbözõ gazdasági és társadalmi feltételek mellett. Hogyan változtak mindezek az elmúlt évek során, és mennyire vannak minderre befolyásoló hatással a megváltozott képzési, foglalkoztatási, biztosítási és lakhatási körülmények és szerkezetek?

A megfigyelés során vizsgált problémák tehát a szociológiai kutatási területek több részét is felölelik, ezeket kell egymással összehangolni. Ebben az összefüggésben jelentõs szerephez jut a társadalmi modernizáció következményeként a fiatalok megváltozott leválási folyamata, úgymint egy új életszakasz kialakulása, a posztadoleszcencia, amely a fiatalkor és a felnõttkor közé ékelõdik (Kohli 1985; Buchmann 1989). A szakirodalom ebben az összefüggésben túlnyomórészt e fejlõdés fiatalokra vonatkozó következményeit taglalja, nem pedig azokat a következményeket, amelyek az érintett szülõk magatartására és életkörülményeire vonatkoznak. Ezzel az összefüggéssel a családszociológia foglalkozik. A családszociológia a család ismertetõjegyeit és szerepét vizsgálja a társadalmi körülmények megváltozása esetén, illetõleg egyre fontosabb szerephez jut a területen belül a családon belüli intergenerációs kapcsolatok vizsgálata [Lüscher-Schultheis 1993; Bien (ed.) 1994; Marbach 1994].


Összegzés

A fentiekben az elszakadási, illetve a felnõtté válási folyamatot különbözõ dimenziókban elemeztük; vizsgáltuk az idõben késleltetett, a részleges, a fokozatos és a reverzibilis elszakadást. Általánosan megállapítható, hogy a posztadoleszcens életszakaszban lévõ fiatal felnõttek még nem függetlenek teljes mértékben a szülõi háztól. Az elméleti elemzés eredményeként azt is elmondhatjuk, hogy a posztadoleszcens életszakasz kor szerinti kategóriaként nem határozható meg, nevezett életszakasz egy speciális állapotot jelöl. Empirikus kérdés marad tehát, hogy hány fiatal - 20-25, vagy 30 éves - tartozik ehhez az életszakaszhoz.

A szülõk részérõl nagykorú gyermekeik számára nyújtott támogató, gondoskodó szolgáltatásokat, és ezek alkotóelemeit, a családon belüli intergenerációs transzferkapcsolatokat többfele szemszögbõl vizsgálhattuk: 1.) a gyermek szemszögébõl nézve a szülõi háztól történõ leválást, és a posztadoleszcens életszakasz kialakulását, 2.) a szülõk szemszögébõl figyelembe véve a nagykorú gyermek és a szülõ viszonyát, 3.) a család mint szolidáris közösség szemszögébõl, 4.) társadalmi szempontok szerint, figyelembe véve a különbözõ társadalmak családon belüli transzferszolgáltatások makroszerkezeti körülményeit.

Jelen írás célkitûzése az volt, hogy elméleti szempontból vizsgálja meg a posztadoleszcens életszakasz konstitutív viszonyait. Feltételezésünk szerint ez a fázis - mint önálló életszakasz - a gyermekkorral, a fiatalkorral és a felnõttkorral szemben csak az ipari társadalmakban jelenik meg a modernizáció következményeként. Többször is hangsúlyozzuk, hogy új életfázisról van szó. Ebbõl adódik az a kérdés, hogy a posztadoleszcencia valóban a modern kor terméke, prototípusa-e.

Egyes empirikus bizonyítékok alátámasztják, hogy a kutatás során elméletileg megalapozott kritériumok alapján már az iparosodás elõtti társadalmakban bizonyos néprétegek között - igaz, szórványosan - megtalálható a posztadoleszcens életszakasz egy formája, például a nemeseknél, vagy a jómódú kézmûveseknél. A paraszti néprétegeknél is felismerhetõ, hogy a fiatal férfiak ténylegesen felnõttekhez kapcsolható kötelezettségeket gyakoroltak - bár ezeket a fiatal férfiakat még nem tekintették felnõttnek -, ami úgy értelmezhetõ, hogy a posztadoleszcencia bizonyos formái szórványosan az iparosodás elõtti idõkben is léteztek, de csak az iparosodás adta meg a feltételeit annak, hogy ez az életszakasz-forma elterjedhessen, és általános jelenséggé váljon. Az ipari és a posztindusztriális társadalmakban az elterjedtséget, az idõtartamot illetõen lehetnek például réteg-, és nem-specifikus különbségek, amelyek megjelennek a tapasztalati tényekben, de a bemutatott modellek empirikus teherbíróképességét nem befolyásolják. Éppen ellenkezõleg: az elméletben lefektetett analitikus szempontok segítségével lehet ezeket a különbségeket egy társadalmon belül - és még inkább az egyes társadalmak között - megfigyelni. A német társadalomban például megfigyelhetõ, hogy ezen életszakasz tartamát tekintve jelenleg bizonyos rétegtõl, nemtõl, és területtõl függõ különbségek vannak, de ezek a különbségek már nem annyira nagyok, és a korábbi különbségek is csökkennek. Mindebbõl arra következtethetünk, hogy a posztadoleszcens életszakasz az idõk folyamán csaknem minden felnõtt - fõleg a férfiak - életrajzának biztos részévé vált. Ez a magyar társadalomra például nem feltétlenül érvényes.

Emellett azzal is számolni kell, hogy tekintettel az idõbeli elhelyezkedésre, formára, és idõtartamra, a posztadoleszcens életszakasz a családi állapottól - például a gyerekszámtól, vagy a család szocioökonómiai helyzetétõl - függõen másképp alakulhat. Hogy vajon ténylegesen ez-e a helyzet, az még további kutatások tárgya. A németországi vizsgálataink azt mutatják, hogy a sokgyermekes családoknál a posztadoleszcens életszakasz hossza átlagosan rövidebb. Ez a sokgyermekes családok szocioökonómiailag depriváltabb helyzetével függ össze. Ezért a gyermekeket "sürgetik" - vagy õk "kötelezve érzik magukat" -, hogy munkavállalással hamarabb teremtsék meg anyagi függetlenségüket, mint például azok a fiatal felnõttek, akiknek nincsen testvérük. De a németországi kutatásunkban a testvérek sorrendje és a posztadoleszcens életszakasz hossza között nem tudtunk összefüggést megállapítani, nem úgy, mint a fiatal felnõttek neme között - a posztadoleszcens életszakasz a nõknél átlagosan rövidebb.

Ezek az empirikus összefüggések mindenesetre arra utalnak, hogy az itt bemutatott elméleti koncepcióból levezetett indikátorok alkalmasak mind az elméleti, mind a plauzibilitás-kritériumok által nyert elõzetes hipotézisek megvizsgálására.

A posztadoleszcens idõszak kutatásakor természetesen különbséget kell tenni nõk és férfiak életútja között, amivel most a tanulmányban nem foglalkoztam. A fiatal felnõttek társadalmi rétegenként és területi, települési hovatartozás alapján is differenciáltak. Jelen tanulmány azonban a fentieket figyelmen kívül hagyva általában tárgyalja és elemzi ennek az életszakasznak az elõzményeit és sajátosságait, struktúráját.



Bibliográfia

Ariès, Philippe 1988. Geschichte der Kindheit. München: Deutscher Taschenbuchverlag

Baethge, Martin 1989. Jugend - Postadoleszenz in der nachindustriellen Gesellschaft. In: Manfred Markefka/Rosemarie Nave-Herz (Hrsg.) Handbuch der Familien- und Jugendforschung. Band II: Jugendforschung. Neuwied/Frankfurt a. Main, 155-166. Luchterland

Baethge, Martin-Schomburg, Harald-Voskamp, Ulrich 1983. Jugend und Krise. Krise aktueller Jugendforschung. Frankfurt a. M./New York: Campus

Behnken, Imbke-Zinnecker, Jürgen 1992. Lebenslaufereignisse. Statuspassagen und biografische Muster in Kindheit und Jugend. In: Jugend '92. Lebenslagen, Orientierungen und Entwicklungsperspektiven im vereinigten Deutschland. Bd. 2. Opladen, Jugendwerk der Deutschen Shell, 127-144. Leske + Budrich

Bien, Walter 1994. Eigeninteresse oder Solidarität. Beziehungen in modernen Mehrgenerationenfamilien. DJI-Familien-Survey 3. Opladen: Leske + Budrich

Buchmann, Marlis 1989. Die Dynamik von Standardisierung und Individualisierung im Lebenslauf. Der Übertritt ins Erwachsenenalter im sozialen Wandel fortgeschrittener Industriegesellschaften. In: Ansgar Weymann (Hrsg.) Handlungsspielräume. Untersuchungen zur Individualisierung und Institutionalisierung von Lebensläufen in der Moderne. Stuttgart, 90-104. Enke

Eisenstadt, Shmuel 1960. Von Generation zu Generation. Altersgruppen und Sozialstruktur. München: Juventa

Fischer, Arthur-Fuchs, Werner-Zinnecker, Jürgen 1985. Jugendliche und Erwachsene '85. Generationen im Vergleich. 5 Bde. Leverkusen: Jugendwerk der Deutschen Shell: Leske + Budrich

Gillis, J. R. 1980. Geschichte der Jugend. Tradition und Wandel der Altersgruppen und Generationen in Europa von der zweiten Hälfte des 20. Jahrhunderts bis zur Gegenwart. Weinheim/Basel: Beltz

Hurrelmann, Klaus 1994. Lebensphase Jugend: Eine Einführung in die sozialwissenschaftliche Jugendforschung. Weinheim/München: Juventa

Inglehart, Ronald 1977. The silent revolution. Princeton: University Press

Junge, Matthias 1995. Forever Young? Ergebnisse eines sekundär-analytischen Vergleichs junger Erwachsener in Ost- und Westdeutschland. Opladen: Leske + Budrich

Keniston, Kenneth 1968. Young Radicals. New York: Harcourt, Brace & World

Keniston, Kenneth 1989. Entwicklung der Moral, jugendlicher Aktivismus und moderne Gesellschaft. In: Rainer Döbert-Jürgen Habermas-Gertrud Nunner-Winkler (Hrsg.) Entwicklung des Ichs. Königstein, 294-306. Athenäum

Kohli, Martin 1985. Die Institutionalisierung des Lebenslaufs. Historische Befunde und theoretische Argumente. In: Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, 37, 1, 1-29. Westdeutscher Verlag

Lüscher, Kurt-Schultheis, Franz (Hrsg.) 1993. Generationenbeziehungen in "postmodernen" Gesellschaften. Konstanzer Beiträge zur Sozialwissenschaftlichen Forschung. Bd. 7. Konstanz: Universitätsverlag

Mannheim, Karl 1928. Das Problem der Generationen. In: Kohli, Martin (Hrsg.) 1978: Soziologie des Lebenslaufs. Darmstadt/Neuwied, 38-53. Luchterhand

Marbach, Jan 1994. Tauschbeziehungen zwischen Generationen: Kommunikation, Dienstleistungen und finanzielle Unterstützung in Dreigenerationenfamilien. In: Walter Bien (Hrsg.) Eigeninteresse oder Solidarität. Opladen, 163-197. Leske + Budrich

Mayer, Karl Ulrich-Wagner, Michael 1986. Der Auszug von Kindern aus dem elterlichen Haushalt. Ein Erklärungsmodell für die Geburtsjahrgänge 1929-31, 1939-41 und 1949-51. In: Klaus F. Zimmermann (Hrsg.) Demographische Probleme der Haushaltsökonomie. Beiträge zur qualitativen Ökonomie. Vol. IX, Bochum: Studienverlag Brockmeyer

Meulemann, Heiner 1992. Älter Werden und sich erwachsen fühlen. Über die Möglichkeiten, das Ziel der Jugend zu verstehen. In: Jugend '92. Lebenslagen. Orientierungen und Entwicklungsperspektiven im vereinigten Deutschland, Bd. 2. Opladen, Jugendwerk der Deutschen Shell, 107-126. Leske + Budrich

Neidhardt, Friedhelm 1970. Die junge Generation. Opladen: Leske

Oerter, Rolf (Hrsg.) 1985. Lebensbewältigung im Jugendalter. Weinheim: Edition Psychologie

Olk, Thomas 1984. Jugend und gesellschaftliche Differenzierung. Zur Entstrukturierung der Jugendphase. In: Zeitschrift für Pädagogik. Beiheft

Pais, José Machado 1996. Erwachsenwerden mit Rückfahrkarte? Übergänge, biographische Scheidewege und sozialer Wandel in Portugal. In: Andreas Walther (Hrsg.) Junge Erwachsene in Europa. Jenseits der Normalbiographie. Opladen,
75-92. Leske + Budrich

Richter, Rudolf-Riesenfelder, Andreas-Supper, Sylvia 1994. Postadoleszenz. Ablösungsprozesse vom Elternhaus. Schriftenreihe des Instituts für Soziologie. Wien

Rosenmayr, Leopold 1976. Jugend als Spiegel der Gesellschaft? Zur Deutung neuer österreichischer Forschungen. In: H. Janig et al. (Hrsg.) Schöner Vogel Jugend. Analysen zur Lebenssituation Jugendlicher. Linz: Trauner

- 1988. Jugend als Spiegel der Gesellschaft? Zur Deutung neuer österreichischer Forschungen. In: H. Janig et al. (Hrsg.) Schöner Vogel Jugend. Analysen zur Lebenssituation Jugendlicher. Linz

Schäfers, Bernhard 1989. Soziologie des Jugendalters. Opladen: Leske + Budrich

Schröder, Helmut 1995. Jugend und Modernisierung. Strukturwandel der Jugendphase und Statuspassagen auf dem Weg zum Erwachsensein. Weinheim/München

Schwarz, Karl 1989. Wann verlassen die Kinder das Elternhaus? Lebenslaufbeobachtungen nach Geburtsjahrgängen für den Zeitraum 1972-1987. Zeitschrift für Bevölkerungswissenschaft, 15, 1, 39-58.

SINUS-Institut 1984. Die verunsicherte Generation - Jugend im Wertewandel. Opladen: Leske + Budrich

Tenbruck, Friedrich H. 1962. Jugend und Gesellschaft. Freiburg: Rombach

Vaskovics, Laszlo 1993a. A fiatal felnõtteknek nyújtott szülõi segítség (On Post-Adolescent Parential Support). AULA, 1, 7-21. Budapest: Társadalomkutató Intézet

- 1993b. Postadoleszenz und Familienzyklus. Eine vergleichende Untersuchung in Deutschland (Ost und West) und Ungarn. In: Tagungsband i des 26. Deutschen Soziologentages, Düsseldorf, 28.09-02.10.1992. Opladen, 92-95. Westdeutscher Verlag

- 1993c. Elterliche Solidarleistungen für junge Erwachsene. In: Kurt Lüscher-Franz Schultheis (Hrsg.) Generationenbeziehungen in "postmodernen" Gesellschaften. Konstanzer Beiträge zur Sozialwissenschaftlichen Forschung. Bd. 7. Konstanz, 185-202. Universitätsverlag

Vaskovics, Laszlo 1996. Innerfamiliäre Transferbeziehungen zwischen den Generationen. In: Rainer K. Silbereisen-Laszlo Vaskovics-Jürgen Zinnecker (Hrsg.) Jungsein in Deutschland. Jugendliche und junge Erwachsene 1991 und 1996. Opladen, 317-329. Leske + Budrich

- 1997. Az élettársi kapcsolatik szociológiája. Társadalom és Gazdaság, 2. 107-111. Budapest: Közgazdaságtudományi Egyetem

- 1997a. Solidarleistungen der Eltern für ihre erwachsenen Kinder in den neuen und alten Bundesländern. In: Jürgen Mansel-Gabriele Rosenthal-Angelika Tölke (Hrsg.) Generationen - Beziehungen, Austausch und Tradierung. Opladen, 97-108. Westdeutscher Verlag

- 1997b. Generationenbeziehungen. Junge Erwachsene und ihre Eltern. In: Eckart Liebau (Hrsg.) Das Generationenverhältnis. Über das Zusammenleben in Familie und Gesellschaft. Weinheim/München, 141-160. Juventa

- 1997c. Ablösungsprozeß Jugendliche - Elternhaus. In: Laszlo Vaskovics-Heike Lipinski (Hrsg.) Familiale Lebenswelten und Bildungsarbeit. Interdisziplinäre Bestandsaufnahme 2. Opladen, 15-50. Leske + Budrich

Zinnecker, Jürgen 1982. Porträt einer Generation. In: Jugend '81. Lebensentwürfe, Alltagskulturen, Zukunftsbilder. Jugendwerk der Deutschen Shell 80-122. Leske + Budrich