Simonyi Ágnes CSALÁDOK PEREMHELYZETBEN VÁROSON ÉS FALUN
A kutatásról
Ez a tanulmány 120, 1999-2001-ben készült családi esettanulmány tapasztalatait foglalja össze. A több éves kutatássorozat1 célja az volt, hogy a gazdasági, társadalmi átalakulás során legkeményebben érintett családok helyzetét tárja fel. Kutatócsoportunk olyan családokat keresett fel, amelyek súlyos foglalkoztatási gondok – munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság, inaktivitás, rendszertelen munkavégzés – közepette élnek, akiknek életében a szegénységből és eladósodásból fakadóan rendszeresek a különböző krízishelyzetek. Nemcsak rossz lakáskörülmények közepette élnek, de gyakran lakhatásuk is veszélybe kerül. Betegségekkel, kezelések hiányában elhúzódó egészségi problémákkal küzdenek. Életkörülményeik sem a felnőtt családtagok képzésben való részvételét, sem a gyerekek iskoláztatását, tanulását nem segítik. A szociológiai, szociálpolitikai kutatásokban nevezik őket "hátrányos helyzetűeknek", "szegényeknek", "mély-szegényeknek", "perifériális rétegeknek", "beilleszkedési zavarokkal küzdőknek", "a társadalomból kizártaknak". Statisztikailag csak becsülni lehet ennek a szociális védőhálóba kapaszkodó, azon sokszor át is hulló rétegnek a nagyságát. Napi és újratermelődő válsághelyzeteiket és megoldást kereső törekvéseiket csak úgynevezett intenzív megfigyeléssel, mélyinterjúkkal lehet érzékeltetni. Azért tartottuk ezt fontosnak, mert korábbi kutatási tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy a hátrányos szociális helyzetben, a társadalom peremén élő családok megerősítéséhez, társadalmi integrációjához olyan megoldási módok kidolgozása szükséges, amelyek e réteg nehézségeinek és általuk működtetett fennmaradási stratégiái elemzésén alapulnak.
A családokat – falun és városon egyaránt – az önkormányzatok szociális irodáinak vagy közvetlenül családsegítő intézményeinek segítségével véletlenszerűen választottuk ki azok közül, akikkel segélyezés, tanácsadás vagy más szociális okból kapcsolatban álltak. A felkeresett települések között van nyugat- és kelet-magyarországi, kisvárosi agrárközpont és volt ipari centrum, valamint Budapest vonzáskörzetében fekvő kisváros is. A kutatás lehetőséget adott arra, hogy a jövedelmi, munkaerő-piaci, demográfiai mutatók szerint nagyjából homogénnek tekinthető – a "hátrányos társadalmi helyzetű" kifejezéssel definiált – rétegen belül összevessük a kistelepüléseken és a városokban élők helyzetét, lehetőségeit. Kerestük az azonosságokat és az eltéréseket a megélhetés, a fennmaradás eszközeit, a válsághelyzetekből való kiutakat, a perspektívákat illetően. A társadalmi hátrányok megélésének és leküzdésének lakhelytől független sajátosságait, de a városi és a falusi szegény sorsú családok sajátos nehézségeit és fennmaradási stratégiáik különbözőségeit is megpróbáltuk felmutatni.
Az "elsődleges" munkaerőpiacon kívül, a rendszertelen munkák rendszerében
Vizsgálatunk során a hátrányos társadalmi helyzet meghatározó tényezőjének találtuk a munkanélküliséget, a családtagok elhelyezkedési, munkavállalási gondjait. A felkeresett családok mindegyikében az egyik vagy mindkét szülő – s gyakran a családban élő nagyszülők vagy felnőtt gyerekek – hosszabb vagy rövidebb ideig tartó munkanélküliségét, rendszertelen munkavállalását vagy pedig a folyamatos foglalkoztatásból egészségi, gyereknevelési okokból történő kiesését tapasztaltuk. A munkaerőpiacra való bejutás, a stabil munkahely vagy folyamatos munkavállalás szinte elérhetetlen volta e réteg számára a kilencvenes évek átalakulásának gazdasági, társadalmi – falvakban és városokban más-más módon megjelenő – folyamataival függ össze. A kistelepüléseken peremhelyzetben élő családok az agrárium tulajdonviszonyainak átalakulása, a szövetkezetek megszűnte és a mezőgazdasági munkahelyek drasztikus csökkenése után előállt foglakoztatási hátrányokkal küzdenek. A falvak kedvezőtlen és költséges közlekedése gátolja a távolabbi munkahelyek felé irányuló mobilitást. A tőkehiánnyal küzdő helyi vállalkozások csekély munkahelyteremtő képessége és maguknak e családoknak a saját vállalkozás indításához elégtelen pénz-, tudás- és kapcsolati tőkéje teszi tartóssá e családokban a munkanélküliséget és az ezzel járó szegénységet. Városokban döntően az ipari munkahelyek kilencvenes évekbeli radikális leépülése – legyen oka csőd, veszteséges termelés, piaci válság vagy tulajdonosváltás, technológiai fejlesztés – jutatta e réteget a tartós munkanélküliség vagy a rendszertelen foglalkoztatás állapotába. Munkavállalási gondjaikat az újonnan létrejövő munkahelyek sem enyhítik. Vagy azért nem, mert az új munkahelyek egy része sem nyújt folyamatos és stabil munkát, vagy pedig azért, mert számos új munkahely képzettségi, gyakorlati igényei meghaladják e réteg iskolázottságát, készségeit, képességeit. Az alacsony iskolázottság mellett a piaci ismeretek és tőke hiánya a városokban is korlátozza, sőt kockázatossá teszi kisvállalkozási lehetőségeiket.
A vizsgált családok családfői, a ma kisgyermekeket nevelő szülők már a rendszerváltással és a gazdasági struktúraváltás nyomán keletkezett munkanélküliségben felnövő új generációhoz tartoznak. Húszas-harmincas éveikben járnak, családot gyakran már munkanélküliként alapítottak, tartós és stabil munkahelyeket már saját tapasztalatból nem ismerve értek szülővé, családfenntartókká. Falun és városon egyaránt jellemző, hogy ez a réteg munkához, munkahelyhez a rendszertelen foglalkoztatás, a bedolgozás, az alkalmi munkák, a közhasznú munkák, a határozott idejű és próbaidős szerződések, jobb esetekben az át- és továbbképzések lépcsőin keresztül juthat. Ezekben a gyermekes családokban a szülők már úgy lettek felnőttek, hogy iskoláikat követően a kilencvenes évek folyamán már csak rövid ideig tartó – vagy csak alkalmi – munkáik és rendszertelen jövedelmeik voltak. A hosszabb munkaviszonnyal rendelkezők is megértek már néhány munkaadónál csődöt, felszámolást, bérfizetések elmaradását. A fiatal anyák legtöbbje gyerekei születése után se városon, se falun nem talál visszautat a munkahelyekre. Külön-külön, de sokszor együttesen jelent akadályt iskolázatlanságuk, a munkahelyi gyakorlat hiánya, a közlekedési nehézségek és költségek, a gyerekintézmények hiánya és persze a munkavállalás kötöttségeinek és a családi kötelezettségeknek nehéz, ha nem éppen lehetetlen összeegyeztethetősége. Rendszeres pénzbevételt legtöbbször csak a családtámogatások, szociális ellátások, segélyek nyújtanak. Ahogy ezek a szülők belenőttek, úgy gyerekeik már bele is születnek a munkanélküliségbe és a köré szőtt szociális rendszerbe.
A hátrányos társadalmi, anyagi helyzet szűk sávra szorítja választási és felemelkedési lehetőségeiket: a munkanélküliségből, szegénységből kivezető utak – a mobilitás, a családi kisvállalkozás, a gyerekek taníttatása – tovább nehezítik, sőt gyakran veszélyeztetik a napi létfenntartást. A megélhetés anyagi nehézségei, a családi életvitel, a gyermekek, idősek ellátásának, a beteg családtagok gondozásának körülményei közepette minden váratlan esemény, kiadás felboríthatja a család életét. És zavarokat okoz napi életvitelükben a család működéséhez bármely mértékben hozzájárulni tudó családtag kiválása is – legyen az akár a nagyobb gyerekek reménykeltő iskoláztatása, önálló családalapítása vagy valamelyik szülő távolabbi – a kereset értékét nemcsak a napi, heti ingázás anyagi költségeivel, hanem emberi feszültségeivel is csökkentő – munkavállalása, hogy a válások anyagi, emberi traumáit ne is említsük. E rétegben is tapasztaltuk falusiak és városiak közt egyaránt, hogy próbálkoznak családi vállalkozásba fogni: mezőgazdaságiakba ház körüli saját vagy bérelt földeken, ipariakba vagy szolgáltatásiakba a saját ház pincéjében, földszintjén, udvarán műhelyeket vagy kisboltokat nyitva. A családtagok munkaerejének intenzív hasznosítására és megtakarításaikra, családi, baráti kölcsönökre alapozott mikrovállalkozások azonban igen sérülékenyek. Csekély piaci keresletvisszaesés, a felvásárló kereskedelem zavarai, változó adó- és kamatfeltételek, a vállalkozások egymás közti tartozásai könnyen nemcsak a tőkehiányban szenvedő és tartalékok nélkül működő családi mikrovállalkozásokat juttatják csődbe, hanem magukat a megtakarításaikat, esetleg földjüket, házukat elvesztő családokat sodorják egzisztenciális válságba.
A felkeresett családok lakásviszonyai érzékletesen jelenítik meg e réteg anyagi, szociális, kulturális, higiénés hátrányait, s vetítik előre lakóik, köztük a gyerekek további társadalmi lecsúszással, betegségekkel, pszichés zavarokkal fenyegető perspektíváinak veszélyeit. A falvakban élők és a városok falusias részén, külvárosaiban lakók lakásviszonyai között lényeges különbség nincs: legtöbbször saját tulajdonú családi házaikban fogadtak minket a meginterjúvoltak. E családok házai vagy régiek és leromlott állapotúak, vagy félig készek, félbemaradtak, s állaguk ezért gyenge. A régi házakat vagy örökölték, vagy éppen rossz állaguk miatt olcsón vették meg. Gyakran csak szoba-konyhásak, s ritkán állnak háromnál több helyiségből, kevésben található fürdőszoba, viszont sok köztük a nedves, nehezen fűthető. A félkész, gyakran több éve, még a nyolcvanas évek végén félbemaradt házak a mai lakók vagy még szüleik erőfeszítéseit jelzik, a család lakáshelyzetének megoldására irányuló próbálkozásokat, komfortra törő terveket, külön szobákkal kapcsolatos reményeket. Ritkán ugyan, de találkoztunk e rétegben olyanokkal is, akik faluhelyen vagy a falusias városrészekben – éppen leromlott állaguk vagy befejezetlen voltuk miatt – egyéb lakáslehetőség híján bérelnek olcsón ilyen házakat. A felkeresett hátrányos helyzetű városlakó családok egy másik része városias jellegű, bár "rossznak" mondott negyedekben, panelházakban lakik. Köztük is voltak, akik saját tulajdonú, mások pedig önkormányzati tulajdonú bérlakásokban vagy albérletben éltek. A városi lakásokban élő családok higiénés körülményei még a "rossz" környékek leromlott paneljében is elfogadhatóbbak, hiszen a lakásokban fürdőszoba, vécé, közművek vannak. A legrosszabb állapotúak a városi szükséglakások voltak, amelyek régi bérházakban vagy a falusias részek egykori "cselédsorain" voltak találhatók.
A felkeresett családok lakásai, házai vagy szegényesen, néhány bútorral voltak berendezve, vagy ellenkezőleg, tele voltak zsúfolva. A bútorokat szülőktől öröklik, a rokonságtól, a barátoktól, ismerősöktől kapják, a legritkábban vásárolják maguk. A tartós fogyasztási cikkek közül a televízió a leggyakoribb, aztán a hűtőgép, ezek szinte az összes meglátogatott háztartásban megtalálhatók voltak. Városi környezetben többféle háztartási gépet, szórakoztató elektronikai berendezést (videót, magnót, lemezjátszót) találtunk, mint a falusi családoknál. A legtöbben mindezt hitelből vásárolják, ami könnyebben hozzáférhető és nagyobb "csábítás" a városi kereskedelemben. Sok család rendelkezik – városon és falun is – mobiltelefonnal, és ez az esetek többségében a vonalas telefont helyettesíti megtakarítási céllal. A kártyás mobiltelefonnal nem tudnak többet költeni, mint amit már kifizettek, másrészt nincs előfizetési díj se rá. Sokaknál már díjhátralék miatt a telefont ki is kapcsolták, vagy azt maguk a családok kapcsoltatták ki. A többi közmű közül a gáz hiányát tapasztaltuk leggyakrabban. Falvakban sokszor a bevezetésére sem telik e családokban, inkább használnak gázpalackot, hiába van már gázvezeték az utcában. Városokban pedig a díjtartozás miatt hiányzott a vezetékes gáz.
A lakások, házak vagy azért zsúfoltak, mert a sokgyermekes nagycsaládosok számára szűkösek, vagy pedig azért, mert e réteg kisméretű, egy-két, ennél ritkán több szobás lakásaiban, házaiban a szülők és a gyerekek mellett gyakran a nagyszülők, testvérek, más rokonok is laknak. A fiatalok családalapításkor költöznek a szülőkhöz, a háztartás pedig nemcsak gyerekeik születésével bővül, hanem úgy is, hogy más családtagok is beköltöznek válások vagy betegség, megözvegyülés, avagy egyszerűen csak a lakhatás gazdaságossága érdekében. A lakás és a háztartás, a megélhetés költségeit csökkenti ugyan a kiterjedt, nagyobb családok együttélése, ugyanakkor számos feszültség és konfliktus hordozója is az ebből fakadó zsúfoltság, a pihenéshez, tanuláshoz szükséges tér és nyugalom hiánya.
Családi munkamegosztás és szerepek a hátrányos helyzetűek életvitelében3
A lakások, házak zsúfoltsága jelzi a hátrányos társadalmi helyzetű családok tagjainak szoros egymásrautaltságát abban is, ahogy a napi életvitelt szervezik, a fennmaradás és alkalmazkodás stratégiáit alakítják. A családtagok idejüket, energiáikat és különböző forrásból származó – bér, segély, nyugdíj, alkalmi munka – jövedelmeiket a gyereknevelés, a háztartási teendők, a ház körüli munkák, a családi gazdálkodás, ha van, akkor a munkába járás, a betegek vagy idősebbek gondozásának igényei szerint osztják meg. A felnőtt családtagok egyikének vagy többjének munkanélkülisége esetén a háztartási, ház körüli munkák, a gyereknevelés felértékelődnek. A háztartás takarékos vezetése, az otthoni élelmiszer-előállítás, a családi gazdálkodásban megszerezhető piaci jövedelmek, a kölcsönösségi és szívességi szolgáltatások rendszerében megszerezhető javak és szolgáltatások, a gyermekek bevonása a házi és az alkalmi munkákba – olyan erőfeszítések, amelyekkel e családok ki tudják egészíteni az alanyi jogon járó vagy jövedelemfüggő szociális ellátásokat és segélyeket. A gyerekekkel való foglalkozás – iskoláztatásuk támogatása, távolabbi iskolákba való közlekedésük megszervezése, különóráik és tanfolyamaik felvállalása – nemcsak a szűkös anyagiakból, hanem a családi energiákból, az intenzív házi, ház körüli és alkalmi munkák mellett szintén szűkös időből is sokat leköt. Ezt azonban hosszabb távú befektetésnek tekintik azokban a családokban, amelyekben ezt vállalják. A családi munkamegosztásban a "háztáji munka" természetszerűleg a falusi családoknál kap kiemelt szerepet. De városi családoknál is gyakori, hogy földet bérelnek a háztartás élelmiszerigényének kiegészítésére.
Kisgyermekes családokban a kistelepüléseken a nők munkavállalásának szinte feltétele egy olyan családtag, aki a háztartás és a gyereknevelés ellátásában segítséget tud nyújtani. Lehet ez a nagyszülő, a nagyobb gyermek, s esetleg a munkanélküli férj is. Több esetben tapasztaltuk, hogy éppen a férj munkanélkülivé válása ösztönözte az anyát munkavállalásra, a férj pedig komoly szerepet vett át tőle a háztartásban, a gyereknevelésben. Városokban – legalábbis a belső városrészekben, nem pedig a falusias külvárosokban – a gyermekintézmények könnyebb elérhetősége segíthet a női munkavállalásban.
De nemcsak a munkanélküliség, hanem a tartósan beteg családtagok, fogyatékos gyerekek gondozása is intenzív családi munka- és szerepmegosztást kíván. Férfi és női szerepek között ilyen esetekben is több "átjárást" tapasztaltunk (a beteg gyermek kórházi kezelése például olyannyira leköti az anyát, hogy a háztartási, gyereknevelési teendők nagy részét az apa veszi át).
Az otthoni munka, a gyereknevelés azonban sok nőnek több örömet és sikerélményt nyújt, mint a számukra elérhető, alacsony képzettséggel ellátható, rossz körülmények között végzett, rosszul fizető munkák. A munkahelyi kudarcok, a munkahelykeresés sikertelensége miatt sok nő szívesen húzódik vissza a családba, ahol energiáit, idejét, erejét hasznosabban lekötöttnek érzi, s ahol talán több megbecsülésben is lehet része. A családtanulmányok egyik elemzője, Orsovai Szilvia tanulmányában pszichés hárításként értékeli, hogy a nők a munkavállalás lehetőségének elutasításakor a gyereknevelésre hivatkoznak, s így munkaerő-piaci kudarcaikat és félelmeiket pozitív családi szerepükkel távolítják el maguktól. Férfiak esetében a munkaerő-piaci kudarcok kevésbé tűntek könnyen kompenzálhatónak családi ambíciókkal. Családfenntartó, kenyérkereső szerepük elvesztése miatt komoly válságokat élnek át, ami súlyos feszültségeket teremt a családokban. Találkoztunk azonban olyan esetekkel is, amikor nők, férfiak a helyi közösségi életben, civil szervezetekben, karitatív tevékenységben vállalt szerepük révén jutottak megbecsüléshez, elismeréshez, és ez a szűkös körülmények között meg tudta erősíteni családjaik egyensúlyát, társadalmi státusát.
A gyermekintézmények mellett a szociális intézmények is elérhetőbbek a városlakók, mint a falusaik számára. A felkeresett városi családok jóval többször kaptak segítséget családsegítőktől, nagycsaládos egyesületektől, gyerekjóléti szolgálattól, mint a kistelepüléseken élők. Nemcsak a pénzbeli támogatások könnyebb elérhetőségét tapasztaltuk a városokban, de az itt élő hátrányos helyzetűek jóval sűrűbben említették a természetbeni támogatásokat, a kedvezményes vásárlási lehetőségeket, a gyerekek számára nyújtott kedvezményes szolgáltatásokat, mint a falvakban élők. A családi és nevelési tanácsadás, az ügyes-bajos dolgok intézésében igénybe vehető szociális intézmények és szakemberek elérhetősége is olyan segítség – előny a hátrányos helyzetben -, amivel városon könnyebb élni, mint kistelepüléseken.
Gyermekek és perspektíváik a hátrányos helyzetű családokban4
A felkeresett családoknál a gyerekek helyzetét négy szempont szerint vizsgáltuk: tanulási lehetőségeik és iskoláztatásuk, egészségük, a családi munkamegosztásban való részvételük, valamint perspektívájuk szempontjából.
A hátrányos helyzetű családok gyermekeinek tanulási lehetőségeit több szempontból is korlátozottnak találtuk. A kistelepüléseken élőket a közlekedési nehézségek – a távolságok és a költségek – gyakran már az általános iskolába járásnál sújtják. Később a középfokú képzésbe való bekapcsolódásuk, a képességeiknek, elképzeléseiknek megfelelő iskola megtalálása, az oda bejárás, netán beköltözés jelent újabb akadályt a továbbtanulni vágyóknak. A városok ebből a szempontból, sűrűbb és differenciáltabb iskolai intézményeikkel, még a társadalmilag hátrányos rétegek gyerekeinek is több tanulási és kibontakozási lehetőséget nyújtanak.
A családok anyagi körülményei ugyanakkor erősen korlátozzák azoknak a javaknak – könyveknek, számítógépeknek, hangszereknek – a beszerzését, amelyek a jó képességű gyerekek kibontakozását, képességeinek megfelelő továbbtanulását elősegítenék. Hasonlóképp szinte alig fordult elő a felkeresett családokban olyan eset, hogy áldozni tudtak volna különórákra, nyelvtanulásra. És csak néhány jól tanuló, tehetséges gyermek esetében számoltak be a szülők a különórák, nyelvtanulási, informatikai tapasztalatszerzési, internet-hozzáférési lehetőségek adta fejlődési feltételek iskolai meglétéről. Nemcsak a jó képességű és tehetséges gyerekek elkallódásának veszélyét tapasztaltuk azonban, hanem azt is, hogy az átlagos vagy gyengébben teljesítő, betegségük miatt sokat hiányzó gyerekek sem kapnak felzárkózási lehetőséget a hátrányos helyzetű családok lakókörzetében levő iskolákban. Nemcsak a kistelepülések gyengébb infrastrukturális ellátottságának visszahúzó hatását észleltük, hanem azt is, hogy a városok földrajzi vagy társadalmi perifériáján levő iskolák sem tudnak tenni a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási esélyeinek kiegyenlítéséért túlterhelt pedagógusaikkal és gyenge felszereltségükkel.
A felkeresett családokban a gyerekek egészségi állapotát illetően lesújtó állapotokkal szembesültünk. Tapasztalataink nem reprezentatívak ugyan sem a hátrányos helyzetű családokat, sem az ilyen családokban élő gyerekeket illetően, de a családi esettanulmányokban és tematikus elemzéseinkben bemutatott gyerekeknek és szüleiknek a sorsa az egészségügyi és szociális ellátás súlyos gondjaira vet fényt. A koraszülések, a gyerekeket születésüktől kísérő szív- és légzőszervi betegségek, a szellemi és testi visszamaradottság esetei azért voltak különösen szívszorítóak, mert a családi történetek egyúttal a kezelések elmaradásáról, a költségesebb kúrák és gyógyszerek elérhetetlenségéről szóltak. A szülői odafigyelés, törődés, áldozatvállalás ebben a rétegben még inkább szükséges a beteg gyermek gyógyulásához, mert sokszor a pénzért vásárolható egészségügyi szolgáltatások odafigyelését és kényelmét kell pótolniuk a súlyos beteg gyermek számára. A beteg gyermekével hónapokat kórházban töltő vagy kezelésekre járó anyáknak a munkából, háztartásból történő kiesése a családi életvitel alapjait veszélyezteti e rétegben. Ilyenkor az egészséges gyerekekre is több teher hárul a családi munkamegosztásból, házimunkából, miközben még kevesebb figyelemben részesülnek, s még tovább romlanak felzárkózási, kibontakozási esélyeik.
A gyerekek családi munkamegosztási szerepe e hátrányos helyzetű családokban az átlagostól eltérően alakul. A gyerekek háztartási munkája nemcsak a munkára szoktatás, a szocializáció eszköze, hanem gyakran a kényszer szülte tevékenység, amely sokszor a tanulást szorítja háttérbe. Munkájuknak helye, szerepe van a család gazdálkodásában, jövedelemszerkezetében a gyermekek nemétől, képességeitől, készségeitől, fizikai állapotától függően. E családokban nemcsak a gyerekek után járó családellátások, szociális segélyek, hanem a gyerekek különböző típusú, szezonális vagy alkalmi kereseti lehetőségei is részét képezik a családi jövedelemnek. Főként faluhelyen jellemző, hogy a gyerekek már iskolás korukban nemcsak a saját családi gazdaságban vesznek részt gyümölcsszedésben, dohányfűzésben, hanem a szülőkkel együtt járnak napszámba vagy gombászni, erdei gyümölcsöt gyűjteni. A városi gyerekek főként a háztartásban való segítséggel, a kisebbekre vigyázással, a betegek, idősek gondozásával és a nyári szünetben vállalt idénymunkákkal vesznek részt a családi munkamegosztásban.
A gyerekek perspektíváit és jövőbeni lehetőségeik megítélését illetően is találtunk különbségeket a városi és falusi családok között. Kis településeken a gyermekek jövőbeli munkalehetőségei annyira korlátozottak, hogy a szülők helyben – sem iskoláztatással, sem anélkül – nem is látnak boldogulási lehetőséget számukra. A másutt elképzelt jövő érdekében leginkább szakmunkás-bizonyítványt szánnak gyermekeiknek. A továbbtanulás fontosságát átérző szülők azonban komoly anyagi áldozatokra és emberi erőfeszítésekre kényszerülnek szűkös körülményeik közepette. Városokban a szülők inkább vannak tisztában az iskoláztatás előnyeivel, mint a falvakban, hiszen a nagyobb településeken több és jobban látható a magasabb, netán felsőfokú végzettséget igénylő munkalehetőség. Ugyanakkor az iskolák is elérhetőbbek, a családi munkamegosztás sem borul fel a nagyobb gyerekek elköltözésével, iskolába ingázásával.
E családok gyermekeinek sűrű iskolai kudarcai, aggasztó egészségi állapota és képességeik kibontakoztatásának korlátjai közepette a szülők sorsa kezd újraformálódni a gyermekekében. A ház körüli és a háztartásban, valamint azon kívül végzett idény- és alkalmi munkák nemcsak munkára nevelnek – mint az átlagos vagy annál jobb helyzetű családokban -, hanem a kedvezőtlen munkaerő-piaci körülményekhez való alkalmazkodás szülői mintáját adják át a gyerekeknek. Más jövőkép, tanulással elérhető felemelkedési modell hiányában viszont a rendszertelen munkákra és szociális ellátásokra épülő hátrányos társadalmi helyzet termelődik így újjá a gyerekek életében.
A gyerekek jelenével, jövőjével kapcsolatos gondok miatt szinte minden felkeresett család súlyos aggodalmakat fogalmazott meg. A gyerekneveléssel kapcsolatos terheik és nehézségeik között nemcsak a gyereknevelés anyagi igényeinek kielégítetlenségéről vallottak, hanem azokról a családi, szülői erőfeszítésekről is, amelyekkel a szűkös körülmények és a megélhetés napi bizonytalanságai közepette, a kilátástalan és perspektíva nélküli helyzetekben is stabil érzelmi, pszichológiai hátteret próbálnak nyújtani gyermekeik egészséges fejlődéséhez. E törekvéseik nagy fizikai és még nagyobb idegi igénybevételt jelentenek a rendszertelen és alkalmi munkákkal, a sok házimunkával, a rendszertelenül érkező jövedelmek beosztásával leterhelt szülőknek. A gyerekek jövője miatti aggodalom elkeseredést és önvádat vált ki sok szülőből, s ez sem kedvez a neveléshez szükséges energiáknak, pozitív szülőképnek. Falun és városon egyaránt találkoztunk olyan esetekkel, amikor a nehéz körülmények megerősítették a család összetartását, de voltak olyanok is, ahol a mindennapi nehézségek állandósították a családi veszekedéseket és a gyerekekre is károsan ható feszültséget. Ebben a rétegben pedig a válások különösen súlyos egzisztenciális veszélyekkel járnak, a lakások nehezen oszthatók fel, és a csonka családok könnyen fedél nélkül maradnak, a gyerektartás nehezen behajtható, a szülőkkel együtt a gyerekek is kiszolgáltatottakká válnak a családjogi ügyek intézésben.
A gyermekek bizonytalanságát gyakran a családok biztonságra, stabil jövedelemre, állandó munkahelyre irányuló törekvései is csak növelik. Az egyik településről a másikra történő költözködések, melyekre munkahely reményében vagy az olcsóbb lakhatás és életvitel érdekében szánják rá magukat a családok, iskolától, baráti, rokoni szálaktól vágják el a gyerekeket.
Ahogy a rendszeres munka hiányában elégtelen jövedelmek miatt a nevelés szorító anyagi körülményeinek enyhítésére a szociális ellátások és segélyek társadalmi védőhálójába kapaszkodnak a családok, úgy a gyereknevelés emberi, lelki terheit is próbálják megosztani, elsősorban más családtagokkal, de gyakran a szociális intézményekkel, egyházi és karitatív szervezetekkel vagy az iskolával. Az idősebb testvérek, a nagyszülők, a távolabbi rokonok a tanulásban, a szabadidős, szünidei programokban, a nyári szünet eltöltésében (merthogy a "nyaralás" szót e társadalmi réteg gyerekeiről szólva csak ritkán használhatjuk), betegség esetén az ápolásban játszanak sokszor nélkülözhetetlen szerepet. Olyan civil szervezetek, mint a nagycsaládosoké, vagy az egyházi intézmények a gyerekek kulturális, szabadidős programjaihoz, erkölcsi neveléséhez nyújtanak segítséget. Akkor, amikor a piaci teljesítmény és az anyagiak válnak értékmérőkké, e szervezetek több esetben is képesnek mutatkoztak arra, hogy szolidaritásukkal, normáikon keresztül erősítsék a gyerekekben az önbecsülést, családjuk, szüleik erőfeszítéseinek tiszteletét.
Az iskolák részben az iskoláztatás egyes anyagi terheinek, részben pedig a tanulási problémáknak a leküzdésében tudják támogatni e családokat. Míg azonban az iskolai tanszer vagy étkezési támogatásokra törvény vagy önkormányzati szabályozás kötelezi az iskolákat, a túlterhelt pedagógusok energiáiból ritkábban jut a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási, nevelési, beilleszkedési zavaraival való önkéntes foglalkozásra.
Betegségek, balesetek, válás, újabb családtag munkanélkülisége, a rendszertelen jövedelmek tartós pangása, iskolai, nevelési problémák esetén a család összetételétől és a település típusától, az ottani hagyományoktól, szociális, karitatív intézményeitől függően másként és másmilyen szolidarisztikus rendszerekhez tudnak fordulni a szülők. Az egymáshoz közel lakó családokban könnyebben tudják átvállalni a segítő és nevelő funkciókat, kisebb települések áttekinthető emberi kapcsolatai jobban kedveznek szívességi, kölcsönösségi támogató rendszerek. A városokban viszont a könnyebben elérhető családsegítők, szociális munkások, gyámügyesek, gyerekjóléti szolgálatok támogatásával tudnak krízishelyzeteket leküzdeni ezek a családok. A családi gazdálkodás kényszere is növelheti az összetartást, és racionálissá teheti a váratlan családi többletterhek rugalmas megosztását. Több család esetében volt tapasztalható, hogy egyházuk révén integrálódtak olyan tágabb közösségbe, amely társadalmi státust és támogatást nyújtott a több gyerek kedvéért vállalt szegénységben.
A gyerekintézmények, óvodák, bölcsődék elsősorban a munkavállalás és a gyereknevelés igényei közti hidat jelentik a szülők, és elsősorban az anyák számára. Kistelepüléseken azonban munkarendjük nehezen illeszkedik a munkaidőt még a munkahelyre járás időigényével is meghosszabbító munkalehetőségekhez, miközben költségeik is magasak a többnyire képzetlen vagy betanított munkát végző anyák által elérhető keresetekhez képest. Így munkavállalás esetén a nők családi segítségre szorulnak, vagy marad a gyerekek ellátása-nevelése mellett végezhető házi, háztáji, otthoni alkalmi munka az anyák számára.
Mivel a felkeresett családok szinte mindegyikében a munkanélküliséggel és az in-aktivitással összefüggő jövedelemhiányokból fakadt a társadalmi és települési hátrányok leküzdhetetlensége (vagy maguk e hátrányok is a munkaerőpiacról való kihullással kezdtek halmozódni), majdnem általános volt az is, hogy a családok nő tagjai, a gyermekes anyák gyermekgondozási segélyt, gyereknevelési támogatást kaptak, vagy inaktívként – a munkahelykeresést feladva vagy bele se kezdve – háztartásbeliek voltak. Találkoztunk olyanokkal is, akik egészségi problémákkal küzdve rokkantsági járadékot kaptak. Életükben a központi helyet a család és a gyerekek körüli teendők foglalják el. Nehézségeik, megpróbáltatásaik nagy része tehát a családi élet szervezésével, a család összetartásával, az életvitel, a háztartás szervezésével, a gyerekek nevelésével függenek össze. Szerepeik a hagyományos női szerepek, sikereik és kudarcaik is a családi élettel kapcsolatosak. Siker a család összetartása, ellátása a szűkös anyagiak mellett, a takarékos gazdálkodás a munka- és szociális jövedelmekkel, a gyerekek egészsége, az idősek ápolása, a férj támogatása a bizonytalan és rendszertelen munkák ellátásában. Kudarc viszont a család felbomlása, a válás, az egészségi problémák megoldatlansága, a devianciák – alkoholizmus, bűnözés, csavargás – megjelenése a családban, az eladósodás.
A munkavállalási lehetőségek hiánya falun és városon egyaránt sújtja a nőket, s e családok nő tagjai reálisan látják is munkaerő-piaci lehetőségeik korlátozott voltát. A családi idő- és munkamegosztás szorossága mellett, a távolsággal, a munkába járás időigényével és költségeivel, valamint a számukra elérhető munkahelyek alacsony kereseteivel kalkulálva, az egyenleg ritkán kedvez a munkavállalásnak. Ugyanakkor városon és falun is azt tapasztaltuk, hogy a nők nem mondanak le teljesen a jövedelemszerzési lehetőségekről. A családi esettanulmányok azt jelzik viszont, hogy a falvakban élő hátrányos helyzetű családok nő tagjainak több lehetőségük van olyan alkalmi jövedelemszerző tevékenységekre, otthoni, háztáji munkákra, állattartásra, amelyek háztartásukkal, gyerekeik nevelésével óriási erőfeszítésekkel ugyan, de összeegyeztethetőek. Városokban úgy tapasztaltuk, hogy a hátrányos helyzetű gyermekes nők inkább folyamodnak külső segítséghez családjuk ellátása, segélyek, természetbeni juttatások érdekében. Nekik kevesebb a lehetőségük arra, hogy a háztartás és a gyereknevelés mellett a maguk jövedelemkiegészítő tevékenységeit megszervezzék. Ha vannak is alkalmi és feketén végzett munkáik – takarítás, betegek, idősek gondozása – vagy akár a segélyek megszerzéséhez kötelezően végzendő közhasznú munkáik, ezek majdnem olyan időigénnyel és az otthontól való távolságban végezhetők csak, mikent a formalis es legalis munkak, úgy, hogy mellettük családi teendőikben gyerekintézményt vagy családi támogatást kell igénybe venniük (ami viszont kiadás és újabb teher a családnak).
Az iskoláztatás és a családok támogatása a foglalkoztathatóság érdekében – következtetések, javaslatok
A családi esettanulmányok és azok különböző témák köré csoportosított elemzései a társadalmi átalakulással és a gazdasági struktúraváltással előállt foglalkoztatási helyzetre vezetik vissza az egyes családok hátrányos helyzetbe sodródását és társadalmi hátrányaik társulását. A munkanélküliség csökkenésének mutatói sem feledtethetik, hogy a munkaerőpiacról jelentős társadalmi csoportok – fiatalok, nők, idősebb középkorúak, romák, kistelepüléseken élők, egészségkárosultak – maradnak tartósan távol az inaktivitás, a háztartásbeliség státusában. A foglalkoztatáspolitika, a munkaerő-piaci intézmények úgynevezett aktivizáló eszközei, a képzés, a munkahelyteremtés és a vállalkozások támogatása vagy a közhasznú munkák rendszere sem tudták e réteget tartósan visszavezetni a munkaerőpiacra.
Az alacsony képzettséggel, munkahelyi gyakorlat, piaci ismeretek és vállalkozói kapcsolatok nélkül, települési hátrányokkal és a családalapítás, gyereknevelés terheivel a munkaerőpiacra kilépő rétegek a számukra esetleg elérhető munkahelyek alacsony bérei – és tegyük hozzá piaci bizonytalanságai -, valamint az alkalmi, rendszertelen munkákkal elérhető, de szociális jövedelmekkel – ellátásokkal, segélyekkel – kiegészített megélhetési lehetőségek között záródnak be a "csapdába". A számukra bizonytalan munkahelyek és az alacsony bérek sem tudják a tartós felemelkedés perspektíváját kínálni, miközben családi gazdálkodási, többletjövedelem szerzési, megtakarítási lehetőségeket sem tudnak kiépíteni, és az otthoni gyereknevelés biztonságát is föladják, vagy föladni vélik. Az alkalmi, fekete-, idény- és közhasznú munkák rendszerét ezért jobban összeegyeztethetőnek tartják a családi munka- és szerepmegosztással, az ebben rejlő megtakarítási tartalékok kihasználásával, a gyereknevelés terheivel, valamint a szociális jövedelmek igényelhetőségével, mint a formális foglalkoztatás vállalását. Rövid távon a napi életvitel nehézségeinek leküzdésében ez az utóbbi rendszer sokszor reálisabbnak és paradox módon megbízhatóbbnak és stabilabbnak is mutatkozik, mint a formális és hivatalos foglalkoztatásba való belépés. E réteg számára a napi életvitel nehézségeinek leküzdéséhez így elérhető többletjövedelmek, a rendszertelen munkákra megmozdítható családi energiák, a munka- és időmegosztásra épülő családi gazdálkodás, a különböző jövedelmekre, valamint szociális bevételekre épülő rendszer – nagy fegyelemmel és erőfeszítésekkel működtetve – még családi vállalkozások alapjait is jelentheti.
Ez a családi munka- és szerepmegosztás, a napi életvitelnek ez a rendszere azonban hosszabb távon számos veszélynek van kitéve. Piaci instabilitás, a rendszertelen munkavállalásban elkerülhetetlen, tartósabb jövedelemkiesés, egészségi problémák, családi feszültségek, érzelmi válságok sok esetben szétfeszítik a rendszert, veszélybe sodorják a napi életvitelt, a lakhatást, a gyerekek jövőjét. A belőle való kiemelkedés a legtöbb család számára illúzió marad. Ez a rendszer – miközben fenntartja a családot – egyúttal tartósítja is a legtöbb szülő számára a kijutás akadályait, a gyerekeknek nyújtott minták és esélyek hiányában pedig újra is termeli a hátrányos társadalmi helyzetet.
A kutatás alapján megfogalmazható javaslatok ezért főként a munkahelyteremtés és e réteg foglalkoztathatóságának elősegítésére kell hogy irányuljanak. Ezek között a foglalkoztatásbővítés legkülönbözőbb eszközeire, a családi munkamegosztáshoz jobban alkalmazkodó foglalkoztatási formák elterjesztésére, a családi vállalkozások támogatására éppen úgy szükség van, mint az iskola és szakképzési rendszer olyan differenciált fejlesztésére, amely a kistelepüléseken lakó és hátrányos szociális környezetben élők és gyerekeik felzárkózását, kibontakozását, képességeik, készségeik, tehetségük kihasználását is képes biztosítani.
E célok érdekében az iskolák és e családok egyaránt támogatásra szorulnak. Az olcsó vagy kedvezményes tankönyv- és tanszerellátás, a nyelvtanulási lehetőségek, az informatikai eszközök használatának megnyitása az iskolákon keresztül, és a lehetőségek igénybevételének ösztönzése a gyerekes családoknál részben anyagi ráfordításon múlnak, de a pedagógusok, szociális szakemberek fokozott odafigyelését is megkívánják.
A szociális és gyermekintézmények, civil és karitatív szervezetek megerősítése, elérhetőségük javítása kistelepüléseken szintén elengedhetetlen látszik az egészségi, idősgondozási, nevelési, lakhatási gondok és az ezekkel összefüggő feszültségekből kialakuló családi krízishelyzetek leküzdésében is. A hátrányos társadalmi helyzettel való küzdelemben e családok megerősítése éppoly súlyú társadalmi feladat, mint munkahely teremtése számukra.
Siomos Angéla (2002): Hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek nehézségei és perspektívái. In: Simonyi 2002
Jegyzetek
1. A családtanulmányok 1999-2000-ben a Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány, 2001-2002-ben pedig a UNDP és a KSH támogatásával készültek az ELTE Szociálpolitikai és Szociális Munka Tanszék, valamint a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület közreműködésével. Az első kutatás eredményeit foglalja össze a 11 falu 55 család c. kötet (Simonyi 2001). A második, a UNDP-KSH Család változóban c. kutatás részprogramjának tapasztalatait pedig a Fennmaradni, megkapaszkodni – családok peremhelyzetben c. II. kutatási záró tanulmánykötet tartalmazza (Simonyi 2002). A Lakatos Judit által vezetett, teljes Család változóban c. kutatás kérdőíves adatfelvételének eredményeit, azok elemzését és a családtanulmányok mélyinterjúit a KSH CD-ROM-on is közzétette 2002-ben.
2. Bővebben erről: Csák Róbert 2002.
3. Bővebben ír erről a már hivatkozott UNDP-KSH II. kutatási záró kötetben Orsovai Szilvia (2002).