E századvégen újra nagy választás elõtt állunk: a modernitás (posztmodernitás) valamilyen társadalmi, illetve gazdasági formája mellett kell döntenünk, indítja provokatív tanulmánykötetét a szerzõ. Célja a demokrácia és a nacionalizmus közötti ellentét bemutatása, a két szemben álló fogalom elemzése a román társadalom példáján. A könyv címe – kis változtatással – tudatosan ismétli meg a román eszmetörténetben híressé vagy inkább hírhedtté vált szerzõ, A. C. Popovici: Nacionalizmus és demokrácia? címû, 1910-ben megjelent mûvét, erõteljesen szembehelyezkedve annak érvelésével és végkövetkeztetéseivel, határozottan a mindennapi élet és a gondolkodás demokratizmusa mellett foglalva állást. Roth átfogó kísérletet tesz arra, hogy a nacionalizmus és a demokrácia témakörét, történeti és elméleti összefoglaló keretében, a román történelmi és aktuális valósággal szembesítve közelítse meg.

A nacionalizmus vagy demokrácia? nagyrészt a szerzõ 1990 és 1999 között e témában publikált írásainak gyûjteménye. Ennek ellenére a könyv koherens egészet alkot, a benne található tanulmányok pedig egy-egy téma kritikai analízisét képezik, újragondolásai egy térségünkben jól ismert tudományos anyagnak, amelyet statisztikai-, demográfiai anyagokra építõ másodelemzések egészítenek ki. A tanulmányok vezérfonala a román nacionalizmus elemzése, és annak hatása a kisebbségek és a többség életére.

A könyv elsõ része a nacionalizmus, a második a kisebbségek, a harmadik pedig a következmények kérdése köré csoportosuló tanulmányokat tartalmazza. A nacionalizmus-tanulmányokban Roth a nemzetet és a nemzeti kérdést a modernitás termékének tekinti, amely különbözõ módon jött létre Európa különbözõ térségeiben. Áttekintve az erre vonatkozó szakirodalmat, a hangsúlyt a keleti térségben kialakuló nacionalizmus specifikus voltára, és fõként a román nacionalizmusra helyezi. Kelet-Európában a „nacionalizmus paradoxonjának” nevezhetõ jelenség valósult meg, amely a modernizációs folyamat késésére adott reflexként értelmezhetõ, s amelyet a késésbõl fakadó frusztráció és agresszivitás jellemez. Ez hatványozottan érvényes Románia esetében, érvel a szerzõ, ahol a társadalmi, kulturális és gazdasági struktúrák modernizációja elmaradt, az átvett alkotmányos struktúrák elemei nem stabilak, így demokratizmusuk nem teljes, és ahol a nemzeti ideológiában a nacionalizmus egyben antidemokratizmust és nyugatellenességet is jelent. A román nacionalizmus etnocentrizmusa a nemzet szellemiségének hordozójaként a parasztságot jelöli meg. Ugyanakkor az indusztrializmus, az urbánus életmód, a piacgazdaság mint nemkívánatos tulajdonságok jelentek meg a közgondolkodásban. Ez a nacionalista antimodernizmus ma is életképes, virulens eleme a román társadalmi gondolkodásnak.

A könyv második része a romániai kisebbségek (fõként a magyar, a német, a zsidó és a roma kisebbségiek) történelmével, identitásával foglalkozik, kiegészítve az inter- és multikulturalitás vizsgálatával. A több etnikum együttélésének következménye több, mint egyszerû kulturális vagy nyelvi kölcsönhatás. A hosszas történelmi együttélés során több-kevesebb súllyal mindig az identitás és asszimiláció problémája vetõdik fel. Európa keleti felében az interetnikus kapcsolatokat a történelmi helyzet problematikussá tette. Ez az állítás különösen érvényes a Romániában élõ etnikumok esetében, ugyanis a társadalmi-politikai struktúrák túl gyakran változtak a történelem folyamán, így a hatalmi arányok hirtelen változása az addig domináns etnikumot alárendelt pozícióba helyezte, és fordítva. A szerzõ ebben a referenciakeretben elemzi az identitás/asszimiláció közötti kapcsolatot, a többség és kisebbség viszonyára vonatkoztatva. A román nacionalizmus etnokratikus irányultsága pedig minden kisebbség esetében e században végig, néhol erõszakkal is, az asszimilációt szorgalmazta. A szerzõ érzékletesen vezeti végig az identitás/asszimiláció fogalompáros magyarázatát a magyar, a német és a zsidó kisebbség esetében, elemezve a különbözõ identitáselemek épülését, illetve az asszimiláció különbözõ komponenseit, például a vegyes házasságokat.

Kiemelt helyen szerepelnek a romániai zsidó kisebbség helyzetével foglalkozó írások (Emancipáció, asszimiláció, zsidó identitás, illetve Ki „hozta be” a kommunizmus Romániába? címû tanulmányok). Kevés munka született, amely a romániai zsidóság történelmi helyzetére ilyen jól megalapozott, statisztikai-demográfiai elemzést nyújtana. Roth kiemeli azt, hogy a zsidóság esetében az identitás/asszimiláció fogalompáros kiegészítendõ az emancipáció fogalmával. A vezérfonal pedig az, hogy a zsidó kisebbség emancipációja elkerülhetetlenül összekapcsolódik az asszimiláció néhány aspektusával. A zsidóság emancipációja az a belsõ, bipoláris folyamat, amely a modern társadalmak kialakulásához szervesen kötõdik, és magában hordozza az izoláció és autoizoláláció leküzdését is. Az asszimiláció és emancipáció kettõssége felelõs azért, hogy kettõs, sõt hármas identitásról is beszélhetünk e kisebbség esetében. A zsidó kisebbség „eltûnése” Romániából, a deportálásokból, a kivándorlásból, a népesség elöregedésébõl, és a következõ generációk fokozott identitásvesztésébõl adódik. Ezt a szerzõ érzékletesen szemlélteti egy kolozsvári zsidó család krónikáján keresztül. Kevésbé feldolgozott, de ugyanolyan mértékben érdekes a zsidó kisebbség szerepe és részvétele a második világháború utáni közvetlen korszakban, a román kommunista pártban. A román közgondolkodásban erõsen él az a „képzet”, hogy a „zsidó hozták be a kommunizmust”, így ez erõs forrása az antiszemitizmusnak. Ez az elgondolás azt emeli ki, és használja exkluzív módon, hogy a kezdeti periódusban a román kommunista mozgalomban túlreprezentált, aránytalanul nagy volt a zsidó kisebbségiek aránya. A szerzõ ellentételezésként hangsúlyozza, hogy az ilyen típusú érvelés félrevezetõ lehet, ugyanis nemcsak a zsidó kisebbség volt aránytalanul képviselve, hanem a magyar kisebbség is, vagy, hogy a zsidóság túlreprezentált volta ugyanúgy megnyilvánult a gazdasági életben, az urbánus életmódot képviselõk körében, mint a második világháború emberveszteségei között. Ugyanakkor ez a „túlreprezentáltság” egyre inkább, és intenzíven „romlott le”, ugyanis a román kommunista párt az etnikai homogenizációt tûzte ki céljául, nemcsak a párt sorain belül, hanem az egész társadalmi életre nézve. A kommunizmus mellett való döntés motívumai között a zsidóság esetében megemlíti az eredeti ideológiával való szimpatizálást, amennyiben az internacionalizmust tûzte zászlajára, és a társadalmi igazságosságot hirdette. Az ideológia azonban utópiának bizonyult – hasonlóan a kommunizmus fasizmussal szembeni választásához. Ez az oka annak, hogy a kommunista párt zsidó tagjai nagyon hamar kiábrándultak, és gyors ütemben szakítottak a kommunista mozgalommal.

A harmadik részben a szerzõ megpróbálja összegezni mindazon valós, illetve potenciális következményeket, amelyeket a nacionalizmus speciális romániai megjelenési formája hozhat a kisebbségek, és az egész román társadalom életébe. Itt fõként két gondolatkörre fókuszál, az egyik az emigráció, mint szimptomatikus jelenség, a másik az integráció, a modernizáció és a demokrácia kérdésköre. Az emigráció fontos téma, szociális probléma a román társadalomban, ugyanis a második világháborútól napjainkig az országot elhagyók száma egymillió körül mozog, és egyes kisebbségek szinte teljesen „eltûntek”. A német és a zsidó kisebbségekrõl van szó. E két kisebbség esete közös tartalmakat rejt, ugyanis a masszív, majdnem teljes kivándorlás „sikeressége” a hasonló helyzetnek köszönhetõ. Roth megfogalmazása szerint a befogadó „anyaországok feltételek nélkül, energikusan támogatták a saját etnikumhoz tartozók bevándorlását”. A magyar és a roma etnikum esetében a kivándorlási esélyek jóval korlátozottabbak. Az erdélyi magyarok emigrációja a háború utáni idõktõl napjainkig mindig a magyar állam attitûdjeitõl, a román társadalom belsõ helyzetétõl és a két ország közötti kapcsolatoktól függött. Annak ellenére, hogy a kivándorlási folyamat jelentõs e kisebbség esetében is, ez mégsem vezetett a teljes vagy majdnem teljes eltûnésig. A szerzõ azonban megkockáztatja azt a feltevést, miszerint ha a magyar kisebbség kivándorlási körülményei hasonlóan alakultak volna a német, illetve a zsidó kisebbségekéhez, akkor ugyanaz a jelenség érvényesült volna. Az emigrálás motivációi között a politikai-ideológiai, a gazdasági, a társadalmi immobilizmust, és a kommunista-nacionalista rendszer etnocentrizmusát jelöli meg. Igaz az a tény is, hogy a kivándorlás nagy mértékben köszönhetõ a román állam mindenkori homogenizáló törekvéseinek. A romániai kisebbségek a gazdasági ellehetetlenülés többség által is osztott helyzete mellett az asszimiláló, homogenizáló törekvések célpontjai is voltak az elmúlt évtizedekben. A társadalmi homogenizáció kommunista ideológiája az összes különbözõség eltûntetését tûzte ki célul. A könyv utolsó tanulmánya mindezek jegyében azt taglalja, hogy a román társadalom milyen eséllyel indul az euroatlanti integrációban, és hogy a jelenlegi helyzetbõl kiindulva elképzelhetõ-e egy erre vonatkozó optimista forgatókönyv. Mintegy válaszolva erre a kérdésre, Andrei Roth a belsõ stratégiai problémákat a gazdasági, politikai és mentalitásbeli modernizációs problémákban jelöli meg. Nacionalizmus vagy demokrácia? Ez a választás két alternatívája. A könyv tanulmányai a demokrácia mellett érvelnek.