Hack József
ÍGY ÍRTUNK MI


Svédasztal - ennél találóbban aligha jellemezhetnénk azt a kötetet, amelyet az intézet szociológia, szociálpolitika és szociálismunkás szakos hallgatóinak az XXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián díjazott munkáiból állítottak össze. Kilenc szerzõ hét dolgozata a társadalomtudományok legkülönbözõbb ágaiból nyújt ízelítõt, "kóstolót". S ha az étlap bemutatása során az egyes fogások ismertetése aránytalanra sikerülne, arra nincs más mentségem, mint az, hogy egy részük bizony egzotikus ínyencség, a társadalomtudomány alig ismert területe számomra.

A kötet elsõ dolgozata igencsak aktuális témát boncolgat. Pintér Róbert: "Az információs társadalomba való átmenet refeudalizált nyilvánossága" címû írásában habermasi hagyományokat követve, de a tradíciót új nézõpontokkal gazdagítva, az új PR-technikák elterjedésének összefüggésében elemzi a nyilvánosság funkcióváltozásait a XX. század második felében, pontosabban "az információ-intenzív termelés megjelenése utáni és az (internet) network központú »jelenségek« elterjedése elõtti" korszakban. Elemzésében szembeszáll a sematikus modellekkel, és azt igyekszik kimutatni, hogy a vizsgált korszakban is egyfajta egyensúlyi állapot jellemzi a nyilvánosságot, melyben annak kritikai funkciója ugyan meggyengül, de a manipulatív funkció elõretörésének következtében sem tûnik el teljesen. A társadalmi nyilvánosság átalakulásának vizsgálatakor a szerzõ az információról való gondolkodás megváltozását állítja a középpontba, és nem véletlenül. Mivel "az információhoz való szabad hozzáférés a kritikai, az információ mint áru a manipulatív nyilvánossághasználatot segíti elõ", az egyik legfontosabb kérdés, amire választ kaphat az olvasó a dolgozatból, az, hogy miért nem lehet az információ csak áru. A választ részben az információ speciális tulajdonságaiban, részben a modern plurális demokráciák politikai szereplõinek érdekeiben találja meg a szerzõ. De ha az információkhoz való hozzáférés teljes piacosításának s vele a nyilvánosság manipulatív funkciójának gyõzelméhez vezetõ út egyik akadályát éppen a politikai szereplõk érdekei jelentik, akkor felvetõdik egy - a dolgozat keretei között már nem megválaszolható - kérdés: létrejöhet-e a közeljövõben egy olyan politikai berendezkedés, amelyben a kritikai-okoskodó nyilvánosság már nem elengedhetetlen politikai intézmény?

Ha erre a kérdésre nem is ad választ, mindenesetre napjaink politikai világába kalauzol a kötet második szerzõje, Karácsony Gergely. "Az átalakuló átmenet? Választói magatartás és politikai konszolidáció Magyarországon" címû dolgozatában - amellyel az egyik politológiai alszekcióban elsõ helyezést ért el - a magyarországi pártok és választóik kapcsolatát vizsgálja, erõs kritikai észrevételekkel, illetve az eddigi hazai kutatások fõáramát tekinti át. Ezek a kutatások ugyanis - a szerzõ véleménye szerint - túlhangsúlyozták a csoporthátterek vizsgálatát a pártpreferenciák individuális formálódásának folyamatával szemben, továbbá nem fordítottak kellõ figyelmet a politikai pártok szavazatmobilizáló stratégiáinak vizsgálatára. E "módszertani egyensúlytalanságok" kiküszöbölésére Karácsony egyfelõl a választói magatartás racionális modelljét alkalmazta a magyar választói magatartás elemzésére, másrészt a pártok és választóik viszonyát a piac analógiájára képzelte el. A modell gyakorlati alkalmazása során a magyar választók egyharmada bizonyult racionálisnak, azaz olyannak, aki a saját álláspontjához legközelebb esõ álláspontot képviselõ pártra adja szavazatát. Ebben nem kis szerepe van a pártoknak, amelyek - a politikai dilemmák világát leegyszerûsítõ szimbólumok révén - lehetõvé tették a választók számára, hogy tájékozódjanak a politikában, és racionális döntést hozzanak a parlamenti választásokon.

Ugyancsak a magyar társadalom jelenlegi állapotát vizsgálja, igaz egy egészen más perspektívából, Fehér Boróka, Ódor Mónika és Vályi Réka. Az általános iskolai mozgássérült gyermekek helyzetének leírásakor egy olyan komplex megközelítést választottak, amely jócskán túlmegy a fogyatékosság biológista szemléletén, és a mozgásfogyatékosságot társadalmi kontextusában értelmezi. Mivel Magyarországon nincs hagyománya a fogyatékos emberek helyzetét feltáró kutatásoknak, tanulmányuk hiánypótló munka. A három szerzõ részletesen elemzi a fogyatékos gyermek családba kerülésével felmerülõ problémákat, az iskolaválasztás és az általános iskolai évek nehézségeit, valamint a mozgássérülteket szolgáló ellátórendszert, majd a téma alapos ismeretében megoldási javaslatokat vet fel a feltárt problémák és az ellátórendszer hiányosságainak orvoslására. De nem feledkeznek meg arról sem, hogy konkrét témák megjelölésével könnyítsék meg azok dolgát, akik követni szeretnék õket a mozgáskorlátozottak helyzetének feltárására és javítására irányuló kutatásokban.

Csere Gábor "Dinamikus modell a szociológiában" címû munkája valószínûleg az új elemzési módszerekre fogékony olvasók számára szolgálhat élvezetes olvasmányul. A szerény cím igen összetett munkát takar. A szerzõ ugyanis a dinamikus modellek ismertetése és történetük színes bemutatása mellett nemcsak az összetett dinamikus modellek szociológiai alkalmazásának elvi lehetõségeit vette fontolóra, de egy olyan számítógép-programot is készített, amellyel ez megvalósítható. Sõt, az általa készített programmal rögtön elemezte is a Magyar Háztartás Panel vizsgálat 1992 és 1997 között felvett adatait. Beismerem, a terület számomra, ha nem is ezoterikus, mindenképpen egzotikus, ezért inkább magát a szerzõt hívom segítségül, hogy kedvet csináljon az olvasónak ehhez a kétségkívül ígéretesnek látszó módszerhez: "A statikus statisztikai elemzésekkel szemben a dinamikus folyamatok reprodukciója azzal az elõnnyel is kecsegtethet, hogy a sokdimenziós erõhatásuk, bonyolultságuk, átláthatatlanságuk ellenére megismerhetõvé, így végsõ soron kezelhetõvé és felhasználhatóvá válnak. A dinamikus folyamatok reprodukciója hosszú távon azzal a haszonnal is járhat, hogy prognózisokat, szociológiai elõrejelzéseket tudunk tenni."

Debreceni Erzsébet "A különbség tényleg köztünk van" címû elsõ helyezést elért munkájáról már olvashattak a Szociológiai Szemle olvasói az 1999/3. számban, az OTDK-ról szóló beszámolóban. Ezért kedvcsinálónak talán elég annyi is, hogy a szerzõ konzulens tanárának, Kovács Andrásnak "A különbség köztünk van" címmel publikált, a fõiskolások és az egyetemisták körében folytatott antiszemitizmus-kutatásának egyik megállapítását vizsgálta felül dolgozatában.

Benda Klára komoly, irigylésre méltó elméleti apparátussal felvértezve kétségtelenül vidámabb területekre vezet bennünket. Hogyan nevetünk az elõítéleteken? - teszi fel a kérdést, hogy rögtön meg is válaszolja a magyarországi cigányviccek nyelvészeti és szociálpszichológiai elemzésén keresztül. Nagy a kísértés, hogy néhány illusztrációval színesítsem ismertetõmet, de azt hiszem, erre semmi szükség, a kötet olvasói valószínûleg úgyis ezeket az oldalakat fogják elõször fellapozni.

Pálinkás János egy másfajta szellemi kalandra invitálja az olvasót. Gazdaság-antropológiai dolgozatának címe magáért beszél: "Reciprocitás és redisztribúció". Munkája nagy részében e két - nem szigorúan gazdasági - elv megjelenését és alakulását mutatja be a tudománytörténetben, azon belül is elsõsorban Mauss és Polányi munkásságában. Az elméleti alapvetés után a kula és a potlach intézményén keresztül az olvasó az említett elveket talán leghíresebb konkrét formáikban láthatja mûködni. De nem sokáig élvezheti a Trobriand-szigetek lakosainak vagy az északnyugati indiánok képzelt társaságát, hiszen a szerzõ innét is tovább vezeti, hogy megismertesse a javak forgásának egyéb módozataival, a speciális cserékkel, az osztozással és a szerencsejátékokkal, majd a társadalmi igazságosság általánosabb kérdését érintve hazahozza jól ismert világába, ahol talán meglepve fedezi fel, hogy "a reciprocitás és a redisztribúció közöttünk van, a piaci rendszertõl függetlenül vagy éppen ahhoz alkalmazkodva, de mindenképpen létezik."