Reményi Andrea Ágnes

Reményi Andrea Ágnes
NYELVHASZNÁLAT ÉS HIERARCHIA: MUNKAHELYI CSOPORTOK MEGSZÓLÍTÁSI RENDSZERÉNEK DIÁDIKUS ELEMZÉSE^*

Angelusz Róbertnek és Somlai Péternek, hálás köszönettel.

1. Bevezetés

Ha körülnézünk a minket körülvevõ munkára szervezõdõ kiscsoportokban, szinte kizárólag hierarchikus felépítésûeket látunk. Vajon véletlenszerû-e ez a gyakoriság, vagy a hierarchiába rendezõdés valóban univerzális szervezõdési minta az emberi közösségek formálódásakor? Kutatásom hosszú távú célja annak számbavétele, hogy a hierarchiába rendezõdés valóban univerzális szervezõdési minta-e, és ha igen, akkor miért. A jelen dolgozat ezen belül a verbális interakció, a nyelvhasználat bizonyos jelenségeinek segítségével azt próbálja kideríteni, hogy hierarchikus kisközösségekben a (formális és informális) hierarchiába való rendezõdés mennyire központi, szervezõ érték, vagyis hogy a csoport értékrendszerében mennyire fontos érték a hierarchia felé való orientálódás, a státusz-orientáció. Feltételezhetõ ugyanis, hogy a hierarchikus szervezetek, melyeket az (elsõsorban nyelvi) interakció mûködteti, a nyelvhasználat által válnak többé vagy kevésbé stabillá.

Alapfeltevésem szerint a közvetlen emberi kommunikáció egyik - nem lebecsülendõ - célja az, hogy a kommunikáló felek státuszokba¹ sorolják egymást, illetve errõl egyezkedjenek. Szociolingvisztikai vizsgálataim azt próbálják feltárni, hogy a kiscsoportok szintjén a nyelvhasználat egyes jelenségei hogyan járulnak hozzá a hierarchikus szervezõdéshez. Ezek közül most a megszólítási rendszert vizsgálom meg.

1.1 A hierarchia a kommunikáció révén épül fel

Az informális hierarchiákba való rendezõdés és újrarendezõdés nagyrészt a kommunikáció útján történik, s ez áttételesen befolyással van a formális hierarchiák alakulására is. Nap mint nap, szinte percrõl percre folyamatosan kommunikáljuk a hierarchiákban elfoglalt helyzetünket. Mindez számos szinten zajlik a legtágabb értelemben vett szemiotikai szinttõl a legkonkrétabb értelemben vett verbális szintig.

A jelzések egy része definitív (pl. szobák elosztása) vagy öndefinitív (öltözködés), ahol tehát nincs lehetõség az egyezkedésre, más jelzések viszont interaktívak. A verbális eszközök interaktív természetûek, ahol elvileg az interakcióban résztvevõ mindkét félnek van lehetõsége egyezkedésre a kapcsolat definícióját illetõen, tehát a két kommunikáló fél együtt dönti el, hogy státuszuk egymáshoz képest hogyan rendezõdik. Ilyen eszközök például a tartalmi jegyek (egyetértés, nézeteltérés, cáfolat stb.), a konverzáció temporális jegyei (a megszólalás [turn] hossza, a szó átadása, együtt elhangzó beszéd, a témaváltás/félbeszakítás joga, a hezitáció stb.) vagy a megszólítás.

Az alábbiakban a verbális interakció státuszviszonyok kommunikálására leginkább kiaknázott eme három szintje közül a megszólítási rendszert vizsgálom három munkahelyi csoportban.

1.2 A megszólítási rendszer

A megszólítási rendszer minden olyan alakot felölel, amelyben a beszélõ és a megszólított(ak) viszonyára történõ utalás nyelvileg kódolt (a morfológia, a szintaxis és/vagy a lexika szintjén, így az igeragokon, a fõnévragozásban, a fõnévi és a névmási megszólításban, szinonimák közti választásban, a köszönésekben stb.). E jelenség státuszviszonyok kommunikálására való felhasználása nemcsak a magyar nyelvnek a sajátja, hanem számos nyelvben fellelhetõ, bár az egyes nyelvek más-más nyelvi eszközöket használnak erre a legalább bináris funkcióra. Számos nyelvben ez kevésbé kifejezett, esetleg visszaszorulóban van (pl. a svéd vagy a kínai esetében²), vagy szûkül azon nyelvi alakok köre, melyeken ez a funkció kódolva van (pl. az angolban). Más nyelvek ugyanolyan gazdagon kihasználják a megszólítási rendszert a státuszviszonyok kommunikálására, mint a magyar (pl. német, francia, orosz, japán, jávai, joruba stb.).

A megszólítási jelenségek vizsgálata a kezdetektõl jelentõs területe a szociolingvisztikának. Sõt, megkockáztatom: a szociolingvisztika hatvanas évekbeli felvirágzása részben Brown és Gilman (1960) megszólításról szóló, máig sokat idézett cikkének Brown és Ford (1961) szinte ugyanakkor írt, hasonló tárgyú cikkének) volt köszönhetõ (ld. Murray 1994: 282-286).

A vizsgált nyelvi változókat a magyar megszólítási rendszerbõl választottam, mely minden elemének (a diádon belül invariábilis igei megszólítás: beszélsz³, beszél, tetszik beszélni⁴ és birtokjel: kabátod, kabátja; a diádon belül variábilis fõnévi és névmási megszólítás: Katika, Kovács úr, doktornõ, te, maga, ön; és köszönés: Heló!, Jó napot!, Tiszteletem) a tegezés-magázás kettõsség (T/V)⁵ az alapja.

A megszólítási rendszer jelenségei különleges szociolingvisztikai változóknak számítanak: a rendszer elemeinek nagy részérõl elmondható, hogy a variánsok között nincs meg a sztenderd-nem-sztenderd közti vertikális megoszlás. Másrészt a választás bináris alapja egymással gyakran kommunikáló diádon belül - legalábbis a magyar nyelvben - gyakorlatilag invariábilis. Harmadrészt a jelenség lényegébõl fakadóan relációs: a beszélõ felek, vagyis a diádok⁶ kapcsolatát definiálja, majd definiálja újra és újra a variánsok közti választás.

A T és V közötti választás kényszere gyakran és szinte kikerülhetetlenül jelen van a kommunikációban, hiszen bár a magyar nyelvben a fõnévi/névmási megszólítás elhagyható, a megszólítottra vonatkozó, második vagy harmadik személyû igealakok megkerülése csak komoly erõfeszítéssel lehetséges⁷, nem beszélve a kommunikációt keretbe foglaló vagy azt helyettesítõ köszönésekrõl.⁸ Ez a - magyarban és számos más nyelvben - gyakori elõfordulás a megszólítási rendszer által közölt információ fontosságára hívja fel a figyelmet. A T/V jelentõségét jelzi az is, hogy interjúhelyzetben szinte mindenki hiba nélkül képes számot adni arról, hogy a közösségen belül tegezõdik vagy magázódik-e minden egyes lehetséges beszélõpartnerével, ugyanakkor nem feltétlenül emlékszik a másik hajszínére vagy hogy szemüveges-e az illetõ.

Mi tehát az az információ, amelynek közlésére a grammatika és a diskurzus szabályai minduntalan rákényszerítik a beszélõt, még ha a T és V közti választás kínos helyzetbe hozza is a beszélgetõpárokat?

Míg a szociolingvisztikai változók nagy része egyén-alapú (a hallgatót is értelmezõ, relációs változókat ritkán operacionalizálnak szisztematikusan a szakirodalomban⁹), addig a megszólítási rendszer alakjai szükségképpen diád-alapúak, mert az egymással beszélgetõ partnerek, a rákényszerülnek, hogy definiálják, elismerjék egymással való kapcsolatukat, vagy egyezkedjenek arról, hogy "ugyanolyanok-e", "azonos" csoportba sorolhatók-e (ezt T-alakokkal kódolják) vagy "különbözõ", "külsõ" csoport tagjai (ezt V-alakokkal kódolják).

De vajon mi tesz két embert "ugyanolyanná" vagy "különbözõvé"? A vizsgált szociolingvisztikai változók segítségével kvantifikálható, hogy néhány, a kutató által változóként kódolt emberi attribútum közül melyik milyen fontossággal bír az adott kisközösség értékvilágában, ugyanis a relációs változók mérhetõvé teszik, hogy mely attribútum menti különbséget emelnek ki a beszélõk a nyelvhasználati szabályok segítségével. A szabályrendszer vonatkozási egysége tehát - ellentétben a szakirodalom szerzõi által sugallt vagy kifejtett szemlélettel - nem az egyén, hanem a diád. A döntést ráadásul nem egy a priori, mechanikus szabályrendszer, hanem változókkal mérhetõ emberi tulajdonságoknak a csoportra jellemzõ, interakcióikban kimunkált fontossági sorrendje befolyásolja.

Egyébként nemcsak a megszólítási rendszer változói, hanem bármely, a diádok egyezségét-egyezkedését jelzõ, dichotóm vagy dichotómmá transzformált relációs szociolingvisztikai változó¹⁰ alapján megmérhetjük, hogy az adott csoport mely változóknak megfeleltetett attribútumokat tekint érvényes, értékkel felruházott tulajdonságnak. (Ez lehet a testmagasságtól kezdve az anyagi, kulturális, fogyasztási stb. vertikalitáson elfoglalt pozíción vagy a területi, etnikai hovatartozáson át az intelligenciáig vagy a politikai preferenciákig bármely mért változó.) A mérésnek az az alapja, hogy egy diád tagjai számtalan attribútum mentén hasonlíthatnak egymásra, illetve különbözhetnek egymástól, és ez a különbözõség is lehet eltérõ a különféle attribútumok szerint és a különbözõ diádokon mérve is. A dichotóm(má transzformált) változó adott diád által kialkudott jellemzõ értékének alapján eldönthetõ, hogy a diád tagjai "azonosnak" vagy "különbözõnek" definiálták-e magukat. Természetesen egyetlen diád eredményébõl nem deríthetjük ki, melyek azok az attribútumok, melyeket ez a diád figyelembe vett nyelvi interakcióik során. A csoport eredményeinek összesítésekor azonban kitûnnek a véletlennél nagyobb gyakorisággal elõnyben részesített attribútumok, az ezeknek megfeleltetett változók pedig sorrendbe is állíthatók. Mindezek alapján csoportközi összehasonlításokat is végezhetünk.

Ez a számítási módszer azzal az elõnnyel jár, hogy nem szükséges deduktíve kijelölnünk azokat a változókat, melyek az adott csoport vagy közösség egyenlõtlenségi rendszerében jelentõséggel bírnak. A diádok verbális interakcióján alapuló elemzés ugyanis in statu nascendi csípi fülön az interakciók útján jelentõssé váló attribútumokat, abban a pillanatban, amikor hozzájuk érték rendelõdik, ez az érték újra megerõsítést nyer, vagy megkérdõjelezõdik, illetve tudomást sem vesznek róla.

1.3 Az elsõ hipotézis: Szolidaritás-orientált norma és státusz-orientált norma

A megszólítás bináris alapját tekintve a magyar felnõtt-társadalom normarendszerében az irreciprocitás marginális,¹¹ bár ez nem jelenti sem a hatalomnélküliség nyelvi kifejezésének, sem a hierarchiáknak a gyengülését. Ezért a szakirodalomban alapvetõnek tekintett Brown-Gilman féle (1960), ezen a megkülönböztetésen alapuló, individualisztikus alapfogalmak (a hatalom szemantikája és a szolidaritás szemantikája) helyett a státusz-orientált, illetve szolidaritás-orientált norma fogalmait fogom használni.

(1) Egy eszményi szolidaritás-orientált csoportban, mivel nincs elismert megkülönböztetõ attribútum, mindenki "ugyanolyannak", "azonos" csoportba tartozónak számít. A T-használat kizárólagos.

(2) Egy eszményi státusz-orientált csoportban számos megkülönböztetõ attribútumot ismernek el, közülük a hatalommal közvetlenül összefüggõ attribútumok (pl. beosztás, iskolázottság) befolyása a legerõsebb. A T-használat ritka, és csak hasonló beosztásúak és/vagy iskolázottságúak között lehetséges, az összes többi diád V-t használ. Beosztás és/vagy iskolázottság-különbségen alapuló irreciprok T/V-használat is elõfordulhat (ez felelne meg a Brown-Gilman féle hatalmi szemantikának).

(3) Egy kizárólag V-t használó csoport gyaníthatóan széthullás elõtt áll. Ebben a csoportban sem a hatalom, sem a szolidaritás értékét nem ismerik el a nyelvhasználat e jelensége segítségével. (Ez az állítás természetesen csak a magyar vagy a T/V jelenségét kihasználó más nyelvre vonatkoztatható.)

De az ilyen különleges (ideáltipikus) esetek ritkák. Valós közösségekben az alábbi hipotetikus definíciókat fogom tesztelni: egy adott kisközösségben a megszólítás normája státusz-orientált, ha a diádok többsége V-t használ (ez a kvantitatív kritérium), és a hatalommal közvetlenül összefüggõ változók (pl. beosztás, iskolázottság) szabják meg a T és V közötti választást, vagyis a legtöbb diád csak akkor használ T-t, ha hasonló rangúak és/vagy iskolai végzettségûek (ez a kvalitatív kritérium). Egy adott kisközösségben a megszólítás normája szolidaritás-orientált, ha a diádok többsége T-t használ, és a hatalommal közvetlenül össze nem függõ változók (pl. nem, életkor) legalább akkora befolyást gyakorolnak a T és V közötti választásra, mint a hatalommal közvetlenül összefüggõ változók, vagyis pl. a nem és az életkor különbségei legalább olyan fontosak, mint pl. a beosztás és az iskolázottság különbségei. Ha és amennyire a mindennapi megszólítási szokások elemzésével lehetséges ezen egymást átfedõ dimenziók kvantifikálása, akkor és annyira lehetõvé válik a kisközösség értékrendszerébe való bepillantás.

Természetesen a T-használat nem jelenti azt, hogy a beszélõ szolidáris lenne partnerével, mindössze ennek ígéretérõl lehet szó, csakúgy, mint ahogy egy, a hatalomfüggõ változók szempontjából igen különbözõ diád V-használata felfogható úgy, mint a hatalom érvényesítésének ígérete a fölérendelt, illetve ennek elfogadása az alárendelt részérõl.

A dolgozat egyik célja a fenti két norma közti megkülönböztetés relevanciájának bizonyítása, és annak a hipotézisnek a tesztelése, hogy a verbális T/V-használat valóban összefügg a két normával.

1.4 A második hipotézis: A hierarchia rigiditása és a normák

A formális hierarchiák (vagyis a szervezetek) a rigiditás szempontjából különbözõek lehetnek. Ez a fogalom szubjektíven mint egyrészt például egy börtön vagy kaszárnya (goffmani [1961] terminussal totális intézmény), másrészt például egy alternatív újság szerkesztõségének hierarchiája közti különbség fogható fel. Míg egy rigid hierarchiájú szervezetben a feladatok és a döntések elosztása is központosított, addig egy kevésbé rigid hierarchiájú szervezetben a feladatok elosztása közösen történik, és a döntések sem egy kézben futnak össze, hanem feladatonként más és más felelõs értük.¹²

A dolgozat másik célja a hierarchia rigiditása és a státusz-, illetve szolidaritás-orientált norma közti hipotetikus kapcsolat tesztelése: hogy vajon egy rigidebb hierarchiájú csoport a státusz-orientált, míg egy kevésbé rigid, kevésbé hierarchikus, horizontálisan szervezõdõ csoport a szolidaritás-orientált normát követi-e. Az elsõ két csoportban használt szubjektív megítélés helyett a harmadik csoportban az interjúkérdésekben megfogalmazott három fajta indikátorral (a döntések státusz-függõsége, a formális hierarchiában a vertikális és horizontális kommunikáció aránya, a formális hierarchiában való elõrejutás egyszerûsége és átláthatósága) mértem a rigiditást, de az összehasonlíthatóság hiányában itt saját szubjektív megítélésem alapján osztályoztam a munkahelyi csoportokat.

2. Diádikus elemzés

Három budapesti, a hierarchia rigiditása szempontjából feltételezhetõen igen eltérõ munkahelyi csoport mindennapos megszólítási szokásait figyeltem meg és vizsgáltam interjúk segítségével:

egy viszonylag alacsony rigiditásúnak ítélt bölcsész egyetemi tanszéket (n=18, N=152 reciprok diád),

egy közepes rigiditásúnak ítélt vállalat két osztályát (n=52, N=1120),

egy magas rigiditásúnak ítélt kórházi osztályt (n=46, N=864).

A terepeket elméleti megfontolás alapján választottam ki¹³; nem a mai magyar társadalom problémáinak, inkább az értékekrõl való kommunikáció egyetemes emberi jelenségeinek megismerése volt a cél. Más jellegû tehát a vizsgálat érvényességi igénye, mint az empirikus, leíró jellegû elemzéseké. A statisztikai elemzésekben ezért mindegyik munkahelyet mint populációt, nem pedig mint a "magyar beszélõközösség" egészének vagy egy részének - pl. egy prototipikus egyetemi tanszéknek vagy kórházi osztálynak - mintáját tekintem. Ennek következtében az összehasonlító általánosításokat sehol nem kvantifikálom.

Kétfajta kvantitatív elemzés készült az adatbázisok alapján. Az ebben tanulmányban bemutatott diádikus elemzés célja a fentebb definiált csoportnorma meghatározása - annak feltételezésével, hogy a csoportnormát az egyén fõleg diádikus interakciókon keresztül érzékeli. (Ego vagy másokat lát interakcióban, vagy maga kerül interakcióba másokkal.) A diádikus elemzés prioritást élvez a vizsgálatban, mivel például a csoportba újonnan belépõ munkatárs a csoportnormát elõször mint kényszerítõ erejû, durkheimi "társadalmi tényt" érzékeli, olyasmit, amihez alkalmazkodnia kell, amit ezidáig nem volt alkalma befolyásolni. Azonban ez nem marad így: minden beszélõ folyamatosan részt vesz a norma alakításában mindegyik diádikus interakciójával; a variábilis nyelvi viselkedés - így a megszólítási rendszer elemei (vagy a konverzáció temporális jegyei) - mindig az interakcióba lépõk egyezkedésén múlik, õk kontrollálják azt, hogy beszélõpartnereik mekkora teret engedhetnek a variabilitásnak. Egymás nyelvhasználatának kontrollálásával közösen "döntik el", mely formák fogadhatók el, és melyek tekintendõk normasértõnek.¹⁴

A három csoportra kapott eredmények összehasonlításakor a normák definíciójához használt mindkét kritérium szerint jelentõs különbségeket találtam.

2.1 A kvalitatív kritérium: A szociológiai változók hatása

Dolgozatban kilenc szociológiai változó és a T/V összefüggését vizsgálom.¹⁵

Függõ (szociolingvisztikai) változó:
T/V	reciprok tegezés-magázás (dichotóm)
Magyarázó szociológiai változók:
DSEX	nem-különbség (nõ-nõ, férfi-férfi, interszex)
DAGE	korkülönbség
SUMAGE	korösszeg
DSCH	iskolázottság különbsége
SUMSCH	iskolázottság összege
DRANK	beosztás különbsége
SUMRANK	beosztás összege
DSPAT	rutin kontaktus gyakorisága
LACQ	ismeretség hossza (csak a kórházban)

A diádikus elemzésben egyén-alapú szociológiai változókat (pl. Nem, Életkor, Iskolázottság, Beosztás) nem használhattam, helyettük relációs változókat vezettem be¹⁶: azt mértem meg, hogy például a kor tekintetében a diád tagjainak korkülönbsége (DAGE) és abszolút kora (SUMAGE) összefügg-e azzal, hogy tegezik vagy magázzák-e egymást. Hipotézisem az volt, hogy nagyobb korkülönbség, illetve a diád mindkét tagjának magas kora a magázódásnak fog kedvezni. Ugyanígy feltételeztem, hogy a nagyobb iskolázottsági (DSCH) és beosztásbeli különbség (DRANK), a rutin kontaktus lehetõségének hiánya (DSPAT), az ismeretség nem túl hosszú volta (a csak a kórházban mért LACQ), a két férfibõl álló diád (DSEX), valamint a nemek különbözõsége a diádon belül (DSEX2) mind a magázódás esélyét növeli. Nem volt elképzelésem a T/V és a diád tagjainak beosztása (SUMRANK), illetve iskolázottsága (SUMSCH) közötti összefüggésrõl, vagyis arról, hogy vajon a magasabb vagy az alacsonyabb beosztású, illetve iskolázottságú párok között lesz-e gyakoribb a magázódás.

2.2 Regresszió: A változók befolyásoló ereje

Az alábbi táblázatból leolvasható a sztenderdizált diádikus a szociolingvisztikai változóra gyakorolt befolyásának ereje a három munkahelyi csoportban, a dichotóm függõ változó megkövetelte logisztikus regresszióval számított (-együtthatójuk sorrendjében (ld. Menard 1995):

1. táblázat
A változók befolyása (logisztikus regressziós eredmények

Tanszék "alacsony rigiditás"	b	Vállalat "közepes"	b	Kórház "magas"	b
DSEX2	2.3505**	DSEX2	2.4902**	DRANK	3.1740**
DAGE	1.1962**	DAGE	1.3057**	SUMRANK	1.5683*
DSPAT	0.6687*	DSPAT	1.2966**	SUMAGE	1.5272**
SUMAGE	0.6424*	SUMAGE	1.0731**	SUMSCH	-1.3432*
		DSCH	0.5883**	DSEX2	0.9612**
		DRANK	0.5669**	(DLACQ)	-0.9465**
		SUMRANK	-0.5438**	DSCH	0.8582*
				DAGE	0.77789**
				^DSPAT	0.5754**

**: p < 0.001, *: p < 0.05)

A tanszéken a hatalomfüggõ változók (a beosztás különbsége, az abszolút beosztás, az iskolázottság különbsége, az abszolút iskolázottság) befolyása egyáltalán nem mutatható ki, ezek a változók nem szerepelnek a modellben. Másrészt viszont a hatalomtól független - vagy pontosabban - a közvetetten hatalomfüggõ változók hatása igen: közülük a nemek különbözõségének (DSEX2) hatása magasan a legnagyobb, ezt követi a korkülönbség (DAGE). A rutin kontaktus gyakorisága (DSPAT) és az abszolút kor (SUMAGE) hatása kicsi, de nem elhanyagolható.

A hatalomfüggõ változók mindkét másik munkahelyen, a közepesen és az erõsen rigid hierarchiájú csoportban is fejtenek ki befolyást. (Az abszolút iskolázottság (SUMSCH) hatása a vállalatnál nem mutatható ki.) Míg az elõbbiben mindezen változók befolyása csak követi a közvetetten hatalomfüggõ változók befolyását, az utóbbiban a hatalomfüggõ változók - különösen a beosztás-változók - befolyása megelõzi minden egyéb vizsgált változó szociolingvisztikai változóra gyakorolt hatását. Az összehasonlítás kedvéért mindezt ld. az alábbi ábrán is.

1. ábra. A változók befolyása (logisztikus regressziós eredmények)¹⁷

Az 1. ábráról leolvasható, hogy az abszolút beosztás változójának vállalati és az abszolút iskolázottság változójának kórházi alakulását kivéve a változóknak vagy nincs befolyásuk a szociolingvisztikai változóra (öt esetben), vagy pedig az adott változó értékének növekedése a magázódás esélyét növeli. Ez azt jelenti, hogy a különbözõ nemû vagy nagyobb korkülönbségû vagy két magasabb korú tagból álló vagy egymástól távolabb dolgozó vagy nagyobb beosztáskülönbségû vagy nagyobb iskolázottság-különbségû diádok nagyobb valószínûséggel fognak magázódni, mint az azonos nemû vagy kisebb korkülönbségû vagy két fiatalabb tagból álló vagy egymás közelében dolgozó vagy kisebb beosztáskülönbségû vagy kisebb iskolázottság-különbségû diádok. A két magasabb beosztású tagból álló diád a vállalatnál nagyobb valószínûséggel fog tegezõdni, a kórházban pedig magázódni. A kórházban mért abszolút iskolázottság negatív értéke azt jelenti, hogy a diád tagjainak magasabb iskolázottsága a tegezés valószínûségét fogja növelni.

A közvetetten hatalomfüggõ változók közül a nemek különbözõségének, a korkülönbségnek és a rutin kontaktus gyakoriságának hatása a vállalatnál a legerõsebb. Ezek közül a rutin kontaktus gyakoriságának befolyása a fizikai körülményekkel magyarázható: a vállalat két osztályán dolgozó munkatársaknak kevés lehetõségük van a véletlen találkozásra, illetve interakcióba lépésre, és ha más nem, ez a fizikai távolság hajlamosíthatja a mégiscsak találkozó párokat, hogy egymást a "különbözõ" csoportba sorolják (vagyis magázódjanak). A másik két munkahelyen dolgozóknál a rutin találkozások sokkal gyakoribbak; ezért találjuk a változó befolyását egymáshoz hasonló mértékûnek és alacsonynak. A nemek diádbéli különbözõségének befolyása a tanszéken a vállalathoz hasonló mértékben magas, és csak a kórházban kisebb a jelentõsége annak, hogy az egymást megszólító párok azonos vagy különbözõ nemûek-e. A korösszeg a hierarchikus rigiditás függvényében egyre növekvõ befolyással bír a diádok T és V közti választására, ami azt jelenti, hogy a kórházban nagyobb a valószínûsége a magázódásnak két idõsebb emberbõl álló diád esetében, mint a tanszéken.

A hatalomfüggõ változó rigiditás függvényében növekvõ befolyása ennél sokkal határozottabb. A különbség a beosztáskülönbség változójának esetében a legszembetûnõbb: míg ennek a változónak a befolyása a tanszéken kimutathatatlan, a kórházban minden változónál jelentõsebb. Ez azt jelenti, hogy míg a tanszéken a beosztáskülönbség alapján megjósolhatatlan, hogy egy diád tegezõdni vagy magázódni fog, addig a kórházban nagy beosztáskülönbség esetén szinte biztosak lehetünk abban, hogy a diád magázódni fog még akkor is, ha tagjai például azonos nemûek és korúak (errõl részletesebben ld. a 3. és 7. ábrát és a magyarázatokat lejjebb). Ugyanilyen irányú, bár kisebb fokú emelkedést találunk az iskolázottság-különbség esetében is. Az abszolút iskolázottság hatása sem a tanszéken, sem a vállalatnál nem mutatható ki, vagyis nincs jelentõs különbség az alacsony iskolázottságú beszélõkbõl és a magas iskolázottságú beszélõkbõl álló diádok tegezés-magázási szokásai között. A kórházban ellenben azt látjuk, hogy a két magasabb iskolázottságú beszélõbõl álló párok sokkal gyakrabban tegezõdnek, mint az alacsonyabb iskolázottságú diádok.

A variancia-analízis a regressziós elemzéshez hasonló eredménnyel járt: a legtöbb változó mentén szignifikáns különbséget talált a tegezõdõ diádok és a magázódó diádok csoportja között. A tanszéken mindegyik szignifikáns változó megkülönböztetõ ereje csekély. A hatalomfüggõ változók a rigiditás függvényében meredek emelkedést mutatnak, közülük a beosztás- és az iskolázottság-különbség F-értéke kiugróan magas a kórházban.

2.3 A kvantitatív kritérium: A T és V aránya

Az olvasó talán emlékszik arra, hogy, a kvantitatív kritérium szerint a hipotézis T-többséget rendelt a szolidaritás-orientált csoportnormához, és V-többséget rendelt a státusz-orientált normához.

2. ábra. A tegezõdõ diádok aránya a három csoportban (összesen; DSEX szerint bontva)

A tanszék és a vállalat vonatkozásában beigazolódott a hipotézis: a tanszéken a tegezõdõ, a vállalatnál a magázódó párok voltak többségben. A rigid hierarchiájú kórházban ellenben a tegezõdõ párok voltak többségben (2. ábra baloldali, összesített oszlopai).

A nemek különbözõsége szerinti bontásban is a hipotézisnek megfelelõ eredményeket kaptam az elsõ két munkahelyen, a tanszéken és a vállalatnál: a tegezõdés jobbról balra haladva csökken (2. ábra). A nõ-nõ diádokban kizárólagos (tanszék) vagy 80% fölötti (vállalat), a férfi-férfi, illetve a kétnemû diádokban mindkét munkahelyen rendre egyre kevesebb. A kórházban viszont minden férfi-férfi diád tegezõdik! Valószínûleg a magyar kórházakra általában is jellemzõ nemi disproporció okozhatta az elvárással ellentétes eredményt: a 46 munkatárs közül csak 5 volt férfi, és valamennyien orvosok, tehát közöttük a legnagyobb befolyású változó, a beosztás különbsége egyik diádban sem volt nagy, ellentétben a nõ-nõ diádokkal. A nõk jóval magasabb aránya okozhatta a kórházban a vártnál magasabb összesített T-arányt is.

Az eloszlási jellemzõk miatt tehát a kvalitatív és a kvantitatív kritérium ellentmondhat egymásnak. A továbbiakban a kvalitatív kritériumot tekintem elsõdlegesnek, melyet a kvantitatív kritérium kiegészít(het).¹⁸

2.4 A két legjellegzetesebb változó: DSEX és DRANK

A beosztás különbsége (DRANK) pontosan a rigiditás függvényében - és a definíciónak megfelelõen - változott: az alacsony rigiditású tanszéken hatása nem mutatható ki, a közepes hierarchiájú vállalatnál a többi változóhoz viszonyítva hatása közepes, a rigid hierarchiájú kórházban viszont ez a legjelentõsebb változó. A 3. ábra mutatja be a tegezõdés csökkenését és a magázódás növekedését a beosztás különbségének függvényében: míg az azonos beosztásúak között szinte kizárólagos a tegezõdés, a beosztáskülönbség növekedésével csökken. A nagyobb beosztáskülönbségû diádok pedig mind magázódnak.

3. ábra. Tegezõdõ és magázódó diádok a kórházban (a beosztás különbsége szerint)

4. ábra. Tegezõdõ és magázódó diádok a kórházban (beosztáscsoport szerint; nvr: nõvér, tak: takarító, orv: orvos)

A beosztáskülönbségek értelmezésének megkönnyítésére a 4. ábrán beosztáscsoportokat képeztem (nõvérek, takarítók, orvosok). A nõvér-diádok mind tegezõdnek; az azonos beosztáscsoportú diádoknál a tegezõdés aránya 80% fölött van. (A nõvérekbõl és/vagy takarítókból álló diádok egynemûek.). A nõvér-orvos vagy takarító-orvos diádokban viszont már ritkaságszámba megy a tegezõdés.

2. táblázat
A T/V eloszlása két beosztáscsoport esetén a kórházban

	T	V
nem orvos-nem orvos	353	19	372
nem orvos-nem orvos	95%	5%	43%
orvos-orvos	86	12	98
orvos-orvos	88%	12%	11%
nem orvos-orvos	90	304	394
nem orvos-orvos	23%	77%	46%
	529	335	864
	61%	39%

Ha a beosztáskülönbséget a végletekig leegyszerûsítjük, és csak orvos-nem-orvos megkülönböztetést teszünk, a 2. táblázatra pillantva egyértelmûvé válik, hogy a legnagyobb valószínûséggel a két különbözõ alcsoportba tartozó kollégák diádjai fognak magázódni.¹⁹

5. ábra. A tegezés aránya a tanszéki diádokban (nemek és beosztáskülönbségek szerint)

Az 5-7. ábrák a nem-különbség és a beosztáskülönbség interakcióját mutatják. A tanszéken (5. ábra) a nõ-nõ diádok mind tegezõdnek. A különnemû diádok igei megszólítás-használata érzékeny a beosztásbeli különbségekre. A férfi-férfi diádokban csak nagy beosztáskülönbség esetén csökken a tegezõdés.

6. ábra. A tegezés aránya a vállalati diádokban (nemek és beosztáskülönbségek szerint)

A vállalatnál (6. ábra) a nõ-nõ diádokban a tegezõdés még magas beosztásbeli különbség esetén sem csökken 75% alá, sõt, a legnagyobb beosztáskülönbségû diádok mind tegezõdnek. A férfi-férfi és a különnemû diádok érzékenyek a beosztás különbségének növekedésére. A különnemû, nagy beosztáskülönbségû diádok közül egy sem tegezõdik.

A kórházban (7. ábra) a nõ-nõ és a különnemû diádokat is befolyásolja a beosztás különbségének növekedése. A férfi-férfi diádok mind tegezõdnek, de, mint említettem, itt minden férfi orvos! Az 5-nél nagyobb beosztáskülönbségû párok egyik vagy mindkét tagja nõ, ezek között egyetlen tegezõdõ párt sem találtam.

7. ábra. A tegezés aránya a kórházi diádokban (nemek és beosztáskülönbségek szerint)

2.5 A vállalat két osztályának összehasonlítása

A vállalati adatgyûjtés kezdetekor a két osztály kiválasztására a különbözõ munkatípusok hatásának összehasonlítása kedvéért került sor. Pontosabban, a vállalat két osztályának összehasonlítása, a kisebb adatbázisok ellenére, két egymásnak részben ellentmondó hipotézis tesztelését kívánta szolgálni.

A klasszikus rétegzõdéselméleti felfogás szerint - nevezzük ezt makrohipotézisnek - a fehérgalléros (vezetõség és iroda) és a kékgalléros közegben (gyógyszergyártó labor) más lesz a T/V eloszlása, mert a paraszti és a tradicionális munkáskultúrában a V gyakoribb. Erre az eredményre jutott Bates és Benigni (1975) interjún alapuló olasz vizsgálatuk nyomán: a fiatal felsõbb osztálybelieket találták a legkevésbé formálisnak, a fiatal alsóbb osztálybelieket a legformálisabbnak; az idõsebb beszélõk eredményei a kettõ között voltak. A makrohipotézis kvantitatív összehasonlítással tesztelhetõ.

A konkrét közösségbõl, az ott átélt tapasztalatokból kiindulva inkább azt kell feltételeznem - nevezzük ezt mikrohipotézisnek -, hogy a vezetõséget kiszolgáló irodisták a státusz-orientált, az egymásnak rendszeresen besegítõ labordolgozók a szolidaritás-orientált normát fogják követni. A mikrohipotézis elsõsorban a kvalitatív kritérium alapján tesztelhetõ.

Nos, a kvalitatív kritérium szerint a labor egyértelmûen szolidaritás-orientáltnak tekinthetõ, mivel tegezés-magázási szokásaikra a közvetlenül hatalomfüggõ változók nincsenek befolyással (3. táblázat), ráadásul a diádoknak csaknem fele tegezõdik (T: 112, V: 120 diád).

Az iroda megítélése nehezebb, mert ott ismét a nemek eloszlásának aránytalanságába botlunk (16 nõ, 3 férfi), ráadásul a meglévõ, azonos nemû, reciprok diád-adatok komplementárisak: mind a 119 nõ-diád tegezõdik, az egyetlen férfi-diád magázódik. A logisztikus regressziónál ezért a DSEX2 változótól el kellett tekinteni, e fontos változó nélkül viszont az irodai eredmények validitása kétes.

3. táblázat
A változók befolyása a vállalat két osztályán (az irodában a DSEX2 változó nélkül)

labor	b	iroda²⁰	b
DSEX2	2.2685**	SUMAGE	6.4883**
DSPAT	1.6018*	DRANK	5.0114**
SUMAGE	0.8292*	DAGE	4.3534**
DAGE	0.6631*	SUMSCH	4.0467*
		DSCH	2.7558*

(logisztikus regressziós eredmények; **: p < 0.001 *: p < 0.05)

Másrészt az irodában sokkal gyakoribb a tegezõdés (T: 128, V: 39 diád), mint a laborban. Ez a gyakoriságbeli különbség megfelelne a makrohipotézisnek. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy míg a laborban a közvetlenül hatalomfüggõ változóknak nincs befolyásuk, addig az irodában hatásuk nem hanyagolható el. (E hatást az emeleten székelõ igazgatóság jelenlétének tulajdonítom).

A fentiekbõl az szûrhetõ le, hogy az egyszerûbb kvantitatív összehasonlítás igazolja a makrohipotézist: a fehérgalléros csoportban valóban gyakoribb volt a tegezõdés, mint a kékgalléros csoportban. Ha azonban a mennyi? kérdésén túl a ki kivel? kérdésére is válaszolni kívánunk, akkor kiderül, hogy ebben a fehérgalléros csoportban az életkor mellett a beosztás és az iskolázottság is lényeges megkülönböztetõ attribútumnak számít, míg ebben a kékgalléros csoportban a beosztás és az iskolázottság nem jelentõs megkülönböztetõ attribútum a csoporttagok között - már amennyiben ez az igei megszólítási szokásaikból leszûrhetõ.

3. Összefoglalás

Eredeti kutatásomban gyakran nyelvi interakcióba lépõ diádokból álló magyar nyelvû csoportok mint populációk megszólításainak minden jelenségét (a megszólítottra utaló igei, fõnévi, névmási megszólítások, birtokjel, köszönések) felmértem. Ebben a tanulmányban ezek közül a teljességgel begyûjthetõ és leginkább hozzáférhetõ, ugyanakkor a diád kapcsolatának korábbi értelmezését jelzõ bináris alap-megszólítást dolgoztam fel, amely a megszólítottra utaló igealakokon jelenik meg.

A csoportok megszólításainak eloszlásait normákként fogva fel jelentést rendeltem hozzájuk, mégpedig elsõsorban e normáknak a hatalomhoz, a hierarchikus szervezõdéshez való orientációja függvényében. A státusz-orientált és a szolidaritás-orientált normát a normákban kódolt változók fontossági sorrendjének és a tegezés és magázás csoportbéli arányának alapján definiáltam. Egy nem nyelvi jelenséget, a hierarchia rigiditásának fokozatait összefüggésbe hoztam e kétféle normával, úgy, hogy hipotetikusan a státusz-orientált normának rigidebb hierarchiát, a szolidaritás-orientált normának kevésbé rigid hierarchiát feleltettem meg.

Három munkahelyen teszteltem a norma típusára és a hierarchia rigiditására vonatkozó hipotéziseket a megszólítási eloszlásokkal való összefüggésükben. Ebbõl két munkahely vonatkozásában a hipotézisek megerõsítést nyertek, a harmadik munkahelyen viszont csak részben, valószínûleg az egyik attribútum eloszlásának aránytalanságai miatt.

Az egyik munkahely két alegységét, egy kékgalléros és egy fehérgalléros csoport tegezés-magázási szokásait is összehasonlítottam és rámutattam, hogy a makrofogalmakkal operáló megközelítés nem elégséges az interakcióban (részben a megszólítási szokások segítségével) kialakuló értékrendszer megértéséhez.²¹

Irodalom

Bates, Elizabeth-Laura Benigni 1975. Rules of address in Italy. A sociological survey. Language in Society, 4, 271-288.
Bell, Alan 1984. Language style as audience design. Language in Society 13, 145-204.
Brown, Penelope-Stephen Levinson 1978. Universals in language usage: Politeness phenomena. In: Goody, E. (ed.) Questions and politeness. Cambridge: Cambridge University Press, 56-310.
Brown, Roger-Marguerite Ford (1972) [1961]. Address in American English. In: Laver-Hutcheson (eds.) 128-145.
Brown, Roger-Albert Gilman (1972) [1960]. The pronouns of power and solidarity. In: Laver-Hutcheson (eds.) 103-127.
Burns, Tom-G. M. Stalker 1961. The management of innovation. New York: Barnes & Noble.
Fang, Hanquan-J. H. Heng 1983. Social changes and changing address norms in China. Language in Society 12, 495-507.
Giles, Howard-Philip Smith 1979. Accommodation theory: Optimal levels of convergence. In: H. Giles-Robert St. Clair (eds.) Language and social psychology. Oxford: Blackwell, 45-65.
Goffman, Erving 1956. The nature of deference and demeanor. American Anthropologist 58, 473-502.
- 1961. On the characteristics of total institutions. In: Asylums. Doubleday, 1-24.
Kiefer, Ferenc 1980. Greetings as language games. Journal of Pragmatics 4, 147-155.
Laver, J.-S. Hutcheson (eds.) 1972. Communication in face to face interaction. Harmondsworth: Penguin.
Menard, Scott 1995. Applied logistic regression analysis. Thousand Oaks: Sage.
Murray, Stephen O. 1994. Theory groups and the study og language in North America: A social history. Amsterdam: Benjamins.
Paulston, Christina 1976. Pronouns of address in Swedish: Social class semantics and a changing system. Language in Society, 5, 359-386.
Rudas, Tamás 1998. Odds ratios in the analysis of contingency tables. Thousand Oaks: Sage.
Sacks, Harvey 1972. On the analyzability of stories by children. In: John Gumperz-Dell Hymes (eds.) 1972. Directions in sociolinguistics. Oxford: Blackwell, 325-345.

* A cikk Nyelvhasználat és hierarchia: Munkahelyi csoportok megszólítási rendszerének szociolingvisztikai vizsgálata címû disszertációm két, részben átdolgozott fejezete. A Soros Alapítvány a disszertáció megírását, a Telegdi Zsigmond Alapítvány a kutatás egy korábbi fázisát támogatta.
1. A státuszt nagyon általánosan, mint egy bármilyen (formális vagy informális) hierarchiában betöltött, adott pozíció értékét definiálom. A státuszok mindig diádikusan, egy másik személy viszonylatában értelmezõdnek, vagyis Ego mindig Alterhez hasonlítja magát. Egy informális hierarchiát, amely szervezeteken belül és kívül is megtalálható, a szinte végtelen számú emberi jellemzõ, dimenzió, attribútum közül egy definiál, és a közösség értékrendszere dönti el ezen attribútumok egymáshoz viszonyított fontossági sorrendjét, mégpedig úgy, hogy ezen attribútumokhoz a közösség tagjai (bár nem azonos beleszólással) kommunikációjuk során rendelnek értéket. Például a gazdagság, az egészség, a bölcsesség, a szépség, a testi felépítés vagy erõ, az ízlés, a szakértelem, a "kapcsolatok", a tekintély, egy vallási, etnikai vagy hivatásbeli csoporthoz való tartozás, vagy akár a szakácsmûvészet, az autóvezetés, a Kinder-tojás gyûjtemény nagysága stb. mind definiál egy-egy informális hierarchiát.
2. Ld. Paulston (1976), illetve Fang-Heng (1983).
3. T-alakok: második személyû ragok.
4. V-alakok: harmadik személyû ragok.
5. Szokásos rövidítése T/V, a latin tu/vos alapján.
6. Az interakció idejére egymást megszólító két ember (nem állandó pár, mint pl. a szociometriában).
7. Ezt Goffman (1956) a kitérési rituálé ("avoidance ritual"), Brown és Levinson (1978) a negatív udvariasság ("negative politeness") elvével magyarázza.
8. A köszönések nyelvi játékként való értelmezésérõl ld. Kiefer (1980).
9. Néhány kivétellel, például Harvey Sacks (1972) megfontolása a narratíva befogadóra tervezésérõl (recipient design), Brown és Levinson (1978) udvariassági elmélete, Howard Giles akkommodációs elmélete (pl. Giles-Smith 1979) és Alan Bell (1984) elmélete a hallgatóságra tervezésrõl (audience design).
10. Például informális beszélgetés közben annak aránya, hogy melyik beszélõ mennyi ideig tartotta magánál a szót; vagy a beszédaktusok szintjén az egyetértõ és ellentmondó megnyilatkozások aránya stb.
11. Az irreciprok igei megszólítás (vagyis a "csendõrpertu": a fölérendelt tegez, az alárendelt magáz) aránya a vizsgált három csoportban: tanszék - 0,7% (1:153 diád); vállalat - 1% (12:1132); kórház - 3,5% (30:894). A köszönésekben és a névmási megszólításokban jelen van, a fõnévi megszólításokban pedig igen gyakori az irreciprocitás. Például a fõnök titkárnõjét keresztnevén szólíthatja (gyakran kicsinyítõképzõvel): pl. Zsuzsika, amit a titkárnõ esetleg "vezetéknév + cím" vagy "cím + cím" típusú fõnévi megszólítással viszonoz, pl. Kovács úr, Szabó doktor, tanár úr. A V-típusú névmási megszólítások (ön és maga) közötti megkülönböztetés az interjúadatok szerint szintén attól függ, hogy a beszélõ fölé- vagy alárendeltet szólít meg; a megfigyeléssel gyûjtött adatok ugyyanakkor azt jelzik, hogy intradiádikus variabilitás is elõfordulhat. Az irreciprocitás a diád kapcsolatának - itt nem vizsgált - dinamikájában is jelen van (pl. melyik fél kezdeményezheti a diád kapcsolatában csak egyszer lehetséges váltást V-rõl T-re, vagyis a pertut (egyébként a latin "per tu"-ból)). A gyermek-felnõtt és az interetnikus norma más, így gyakoribb az irreciprok verbális megszólítás magyarul tanuló külföldiekkel vagy cigányokkal szemben.
12. A megkülönböztetés hasonló ahhoz, amit például Burns és Stalker (1961) tett az amerikai elektronikai ipar néhány cégének szerkezetét vizsgáló tanulmányában. A klasszikus weberi bürokráciamodellnek megfelelõ, "mechanisztikus" szervezõdés inkább a rutinszerû feladatok megoldásában jeleskedett, míg az általuk "organikusnak" nevezett struktúra jobban bevált változó feltételek, elõre nem látható problémák megoldásában. Míg az elõbbiben a kontroll, a hatalom és a kommunikáció hierarchikusan szervezõdik (pl. a feladatmegosztást és a koordinációt mindig az adott feladat ellátójának felettese végzi), az utóbbiban hálózatszerûen (pl. a részfeladatok kialakítása a feladat végrehajtóinak interakciójában folyamatosan újradefiniálódik). Az elõbbiben a feladatok és a felelõsség kompartmentalizáltak, az utóbbiban a feladatmegoldás és a felelõsség is túlnyúlik az adott egyéni feladaton. Az elõbbiben a céghez való lojalitás elsõsorban a feletteseknek való engedelmeskedésben nyilvánul meg, az utóbbiban ez elé kerül a cég feladatai és a gazdasági fejlõdése iránti elkötelezettség. A szerzõk hangsúlyozzák, hogy a technikai fejlõdésnek mennyivel jobban megfelel az alkalmazkodóképesebb organikus szervezet, ugyanakkor a szervezet tagjaitól jelentõsebb elkötelezettséget követel meg.
13. A történeti dimenzióval nem foglalkozom. Csak röviden emlékeztetnék egyrészt arra, hogy a két világháború közötti idõszakban jogszabályban rögzítették nemcsak a köztisztviselõk fizetési besorolását, hanem az ehhez tartozó kötelezõ fõnévi megszólítását is, másrészt az 1948 után kötelezõ, egyenlõsítõ elvtárs megszólításra, mely 1989-ben hirtelen dicstelen véget ért.
14. A megszólítási szokások másik, egyénszintû elemzése az egyén csoportnormának való megfelelését vizsgálja.
15. A változókat elméleti és heurisztikus alapokon választottam ki. Az elméleti megfontolás alapja az, hogy egy diád tagjai többnyire már elsõ találkozásuk szinte elsõ pillanatában kénytelenek döntésre jutni a bináris megszólítás tekintetében, mégpedig direkt (nem, kor) és indirekt jegyek (a helyzet, a körülmények, a megjelenés rendezettsége, a viselkedés, a nyelvválasztás és kiejtés, illetve bemutatás esetén más fogódzók, például a társadalmi helyzet, az iskolázottság, a nemzeti vagy etnikai csoporthovatartozás stb.) alapján, és az esetek egy részében ezt a választást õrzi meg nyelvhasználatuk. Ha a beszélõk ezek alapján kénytelenek dönteni, jogos lépés ezeket tenni vizsgálat tárgyává. A heurisztikus módszer egyszerûen az volt, hogy barátaimat és elõadásaimon a magyar anyanyelvû közönséget többször megkérdeztem, véleményük szerint gyakran találkozó emberek mi alapján döntik el, hogy tegezõdjenek-e vagy magázódjanak. Ezek azok a változók, amelyek minden esetben a megnevezettek között voltak.
16. Az adatbázist létrehozó programot Gyõri Csaba írta.
17. A jelmagyarázathoz tartozó százalékok azt jelzik, hogy a regressziós modell az adott (-együtthatók segítségével milyen pontosan képes elõrejelezni a megfigyelt eredményeket.
18. Ezért úgy tekintem, hogy státusz-orientált normát követ az a munkahely, ahol mindenki mindenkivel tegezõdik, kivéve az igazgatót, akivel a dolgozók többsége magázódik. (Ezt a szokást követi állítólag az egyik GSM-cég budapesti központja is.)
19. Az azonos alcsoportba tartozó tagokból álló diádok közül az orvos-orvos diádok szignifikánsan kevesebbet tegezõdnek A négy cellára khi-négyzet = 6,41383 (p < 0,012), esélyhányados: 2,59 (ld. Rudas 1998).
20. A DSEX2 változót ebbe a modellbe nem vezettem be.
21. Ebben a dolgozatban nem fejtettem ki a disszertációnak azt az alaptételét, hogy a nyelvi viselkedés nemcsak tükrözi a normát és a hierarchia rigiditását, hanem befolyással is van rájuk, mert ennek kifejtése inkább az egyéni, mintsem a diádikus elemzéshez kötõdik.