Csurgó Bernadett
REGIONALITÁS-LOKALITÁS A 21. SZÁZADBAN
A Magyar Szociológiai Társaság éves közgyûlése és konferenciája
A Magyar Szociológiai Társaság (MSZT) 2000. november 10-11-én tartotta éves közgyûlését és konferenciáját Hódmezõvásárhelyen, Regionalitás-lokalitás a 21. században címmel. Elsõ alkalommal ült össze a Társaság olyan városban, amely nem megyeszékhely, ezzel is igazodva a konferencia témájához, hisz Hódmezõvásárhely fontos regionális központnak tekinthetõ. Az elsõ nap programjában a közgyûlés és a konferencia szerepelt, míg a második napon az MSZT szakosztályainak szekcióüléseire került sor. Az esemény három helyszínen folyt, a megnyitó és a nyitóelõadás a Fekete Sas Szállóban, Hódmezõvásárhely címerépületében volt, a közgyûlés és a konferencia a Polgármesteri Hivatal dísztermében kapott helyet, míg a következõ nap szekcióülései a Cseresnyés Kollégiumban zajlottak.
I.
A közgyûlésen elsõként Csákó Mihály, az MSZT soros, leköszönõ elnöke tartotta meg éves beszámolóját. Elmondta, hogy a Társaságon belül szakosztályokban folyik a munka. Az Elnökség a szakosztályok elnökeibõl áll, akik az ország különbözõ részein dolgoznak, így az elnökség nehezen tudja megvalósítani az operatív mûködést. A szakosztályi rendszer sajátosságaiból adódóan nagyon nehéz összefogni, illetve ellenõrizni a Társaság munkáját. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy akik dolgozni kívánnak, azok számára a keretek biztosítva vannak, ugyanakkor lehetõség van szabadon nem tevékenykedni is. Emellett problémásnak ítélte meg az elektronikus kommunikáció Társaságon belüli lehetõségeit, amit jól mutat, hogy még az Elnökség tagjainak sincs élõ e-mail listája.
Az elmúlt évben az Elnökség kísérletet tett a Társaság kamarává alakítására, de az érvényes jogszabályok értelmében erre nincs lehetõség. Csákó Mihály azonban hangsúlyozta, hogy ennek ellenére az érdekképviselet erõsítését meg kell, és meg is lehet oldani. Tervbe vették, de nem készült el a Magyar Szociológiai Társaságot bemutató anyag, és az Etikai Kódex megalkotására sem került sor. 2000-tõl a személyi tagság mellett az intézmények is tagjai lehetnek a Magyar Szociológiai Társaságnak, eddig azonban csak egyetlen intézmény a JATE Szociológia Tanszéke élt ezzel a lehetõséggel.
A beszámoló zárógondolataként Csákó Mihály elmondta, hogy a "társasági élet" fellendítését továbbra is nagyon fontosnak tartja, és ilyen irányú lépéseit alelnökként is folytatni kívánja.
Az elnöki beszámolót követõen Tibori Tímea, az MSZT titkára foglalta össze a szakosztályok elmúlt évi munkáját, illetve röviden vázolta a Társaság pénzügyi helyzetét. A ténylegesen mûködõ szakosztályok létszáma 8-12 fõ. Az idén két új szakosztály jött létre, a Politikai viselkedés szakosztály Tardos Róbert vezetésével, és a Társadalmi dinamika szakosztály, amelynek elnöke Fokasz Nikosz. A pénzügyi helyzetrõl elmondta, hogy a Társaságnak jelenleg 512 fizetõ tagja van, az intézményi tagság bevezetésétõl a pénzügyi helyzet javulását várják. A jövõ év elejére elkészül a részletes pénzügyi beszámoló, amelyet a tagsággal levélben ismertetnek.
Következõ napirendi pontként Tardos Róbert tartott beszámolót a Szociológiai Szemle helyzetérõl. A folyóirat hamarosan elérhetõ lesz az interneten, az 1999/4. és a 2000/1. szám már olvasható, és kilátások vannak a nemzetközi terjesztésre is. Tardos Róbert hangsúlyozta, hogy a lapnak nyitottnak kell lennie minden irányzat felé. Fontosnak tartják a kutatási folyamatok és a nemzetközi trendek bemutatását. A szociológia jeles alakjairól szóló beszámolóknak és a recenzióknak a lap mindig helyet biztosít. Szeretnék, ha több elméleti, elmélettörténeti, és módszertani munka születne, a szerkesztõség az ilyen jellegû munkákat nagyon hiányolja és várja.
A beszámolókat követõen került sor a Magyar Szociológiai Társaság díjainak ünnepélyes átadására. A Társaságnak két díja van, a Polányi Mihály-díj, amellyel az elmúlt év szociológiai könyvét és tanulmányát jutalmazzák, valamint az Erdei Ferenc emlékérem, amit minden évben a fiatal, 35 év alatti, pályájuk elején álló kutatóknak ítélnek oda. Az 1999-es év Polányi-díját a fiatalon elhunyt Csontos Lászlónak ítélték oda a kiemelkedõ szociológiai munkásságát megjelenítõ posztumusz tanulmánykötetért, ugyanezen díj tanulmány kategóriájában Róbert Pétert illette elismerés, A racionális szavazó Magyarországon címû tanulmányáért (Századvég, 1999/12). Az Erdei Ferenc emlékérem idei díjazottjai Csite András és Enyedi Zsolt, akik nevéhez már több kiváló munka és tanulmány fûzõdik.
A közgyûlés záróakkordjaként került sor az Elnökségen belüli tisztújításra. Elsõként a közgyûlés megválasztotta a 2002. évi elnökét. A jelölt Feleky Gábor a JATE Szociológia Tanszékének vezetõje volt, akit a tagság egyhangúlag meg is választott. Ezt követõen Csákó Mihály átadta az elnöki posztot a 2001. évre megválasztott elnöknek, Szirmai Viktóriának. Az új elnök a következõ év legfõbb feladataként a vidéki egyetemekkel és kutatócsoportokkal való szorosabb együttmûködést jelölte ki.
II.
"A régió és lokalitás ma mást jelent, mint 100 évvel ezelõtt, Európa ma már a föderalizmus és regionalizmus Európája", ezen gondolatokkal nyitotta meg a Magyar Szociológiai Társaság 2000. évi konferenciáját Csákó Mihály elnök. Az elõadások többféle nézõpontból világították meg a regionalitás és lokalitás mai helyzetét Magyarországon.
Elsõként Enyedi György akadémikus tartott elõadást Városrégiók címmel. A világgazdaságot egyre inkább nagyvárosi régiók irányítják. A nagyvárosi régiók elterjedése új jelenség, a városrégiók a nemzetállamok helyébe lépnek a globális gazdaságirányításban. A rutinjellegû termelésnek köszönhetõen ma már nem feltétlenül szükséges a gyáraknak a nyersanyaglelõhelyek közelébe települniük, így rengeteg alkalmas telephely van, és az ipar kitelepül a városokból. Az információáramlásban is megszûnt a távolság. Ennek ellenére a városokban erõteljes centralizáció figyelhetõ meg, a gazdaságirányítás, a döntési központok, az innovációs központok, és a kutatási központok ugyanis nem települnek szét. Ennek oka, hogy a stratégiai döntésekhez találkozni kell, tehát a gazdaság kreatív része koncentrálódik, a gazdasági döntésközpontok összetelepülnek. Így válnak a nagyvárosi régiók az interaktív tanulás központjaivá, és ez a városrégiók egyik legfontosabb tulajdonsága, amellyel a vállalatokat a városokba vonzza.
A nagyvárosi régiók társadalomföldrajzáról Enyedi György elmondta, hogy a városrégiókat demográfiai sokszínûség, multikulturalitás és multietnicizmus jellemzi. Városmorfológiai átalakulás figyelhetõ meg, többfajta város cementezõdik össze, nem csak a városközpontban lehetnek központok, ennek köszönhetõen nincs már szabályos térmodell. Kiemelte, hogy a nagyvárosokban a társadalmi polarizálódás nagyon jelentõs. A gazdaság vonzásának köszönhetõen ugyanis nagyon nagy a bevándorlás, ezt azonban a társadalom nehezen tûri, kialakul tehát az "underclass". Ezzel egy idõben jelentõs elitbevándorlás is zajlik, az elit is szegregálódik, lakóparkokban különül el, ezeket a lakóparkokat nevezte Scott a "félelem architechtúrájának".
A városirányításról az elõadásból megtudhattuk, hogy a kormányzásban megnõ a civil szféra szerepe, a gazdasági versenyben való bennmaradás és siker a városnak, a városvezetésnek is érdeke. A fõ kérdés a városirányítás számára, hogy a helyi gazdaság erõsítése vagy a külsõ tõke megnyerése a fontosabb.
Enyedi György végezetül a nagyvárosi régiók általános jellemzésében a városrégiók politikai szerepérõl beszélt. A nagyvárosi régiók nemzetközi hatáskörûek, így bizonyos fokig a nemzetállamok mellé lépnek, ennek köszönhetõen sokszor konfliktusba is kerülnek egymással, e konfliktust tovább erõsíti a városrégiók identifikációs ereje, tehát például lehet valaki budapesti anélkül, hogy magyarnak tekintené magát.
Ezzel a gondolattal tért át Enyedi György Budapest, mint városrégió bemutatására. Budapestnek, mint nagyvárosi régiónak a határa meghatározhatatlan, de mindenképpen nagyobb, mint a fõváros és az agglomeráció. Legtágabb értelemben ide tartozik Tatabánya, Székesfehérvár és Kecskemét a peremvárosaikkal együtt. A gazdaság deindrusztrializációja erõteljes Budapesten is, de nem úgy, mint Európában, nálunk az ipar csak az agglomerációba települt ki, egyfajta "kis deindrusztrializáció" figyelhetõ meg. Budapest nemzetközi szerepe és tõkevonzó ereje kiemelkedõ. Még nem mondható, hogy multietnikus, de például a kínaiak betelepülése egyre jelentõsebb. Budapesten is megfigyelhetõ az elit szegregációja, itt is létrejöttek a lakóparkok, lakóterületek, például Páty, Göd. Sajátos jelenség, hogy az elõvárosok szétválnak az észak-nyugati gazdag elõvárosokra, és a délkeleti szegény elõvárosokra. A kormányzat ez ellen tehetetlen, az egységes irányítás még nem jött létre.
A regionalitás egészen más aspektusát ragadta meg Kovách Imre a Hatalom, regionalizmus, vidékfejlesztés címû elõadásában. A hatalom politikai, redisztributív és lokális hatalmat jelent. Elmondta, hogy az 1970-es években "új regionalizmus" jött létre Európában, ez azért nagyon fontos, mert Európa talán a régiókkal tud válaszolni a globalizációra. Az európai fejlesztési politika kétharmada regionális fejlesztéssel foglalkozik. Az elõadás középpontjában a vidékfejlesztés kérdése állt, ami természetesen nem egyenlõ a regionális fejlesztéssel. Európában komplex vidékfejlesztés honosodott meg, ami nem csupán agrárfejlesztést jelent. Részletesen beszélt a vidékfejlesztés úgynevezett fejlesztési laboratóriumáról a LEADER-rõl. A LEADER által megfogalmazott legfontosabb alapelvek: a kooperáció, a decentralizáció, az alulról való építkezés és a monitoring rendszer. A LEADER-t kritizálók szerint a vidéki népesség jelentõs része kimarad a LEADER által biztosított elõnyökbõl, illetve egy rendkívül erõs integratív rendszert hoz létre, aminek következtében a nemzeti célok háttérbe szorulnak. Ez egy gyökeresen új redisztributív rendszer, amely a szereplõk kiválasztását határozza meg. Új intellektuális központok jönnek létre Európában, új együttmûködések, új szereplõcsoportok tûnnek fel. A kulturális tõke jelentõsége nagymértékben megnõ a pályázatírás, az imázsteremtés és a lobby elõtérbe kerülése miatt. A LEADER-elv a nemzeti bürokráciák erejét kívánja megtörni.
Kovách Imre hangsúlyozta, hogy a vidékfejlesztés Európában mindenhol nagyon fontos, ami azt mutatja, hogy Európa újrateremtése nem csupán a nagyvárosi régiókban és városközpontokban történik. Ezt követõen tért rá a magyarországi helyzet bemutatására. Elmondta, hogy 1996-tól megkezdõdött Magyarország "európaizálása". Törvény született az EU-konformitás megteremtésére, amiben megfogalmazták, hogy a fejlesztési források felhasználását decentralizálni kell, és létre kell hozni a pályázati rendszert. Ezek az alapelvek azonban a gyakorlatban nem igazán mûködnek. Nincs kontroll, és a decentralizáció sem valósult meg. Ennek egyik legfõbb oka, hogy nagyon sok csoportnak (politikai csoportok, minisztériumi apparátusok) érdeke az állami redisztribúció fenntartása. Bár a kilencvenes évek második felében két új csoport is hatalomhoz jutott a vidékfejlesztésben, az egyik a lokális és regionális gazdasági elit, a másik a szakértõk és designerek csoportja, ezzel egy idõben azonban a hierarchia újraszervezése figyelhetõ meg a legtöbb régióban, ami abban nyilvánul meg, hogy az új hatalmi csoportok, tehát a régiók gazdasági elitje magához ragadja a politikai hatalmat is.
Kovách Imre arra is kitért, hogy a vidék tudományos elemzésében új fogalomként jelenik meg az "új ruralitás". E fogalom bevezetésére a vidék pejoratív értelme miatt volt szükség. Az "új ruralitás" egy sokszínû vidékfogalmat takar. A falvaknak nagyon sok típusa és variációja jött létre Magyarországon. Mint Európa rurális területein mindenhol, nálunk is lezajlott a mezõgazdaság átalakulási folyamata, ami a mezõgazdaság súlyának csökkenését eredményezte, illetve nálunk is eltûnt a parasztság, ami nem azt jelenti, hogy nem maradtak meg bizonyos paraszti minták, de a parasztság, mint réteg megszûnt. Ennek utolsó mozzanata éppen a kilencvenes években ment végbe a közösséghez való kötõdés megszûnésével. Európa többi országával ellentétben azonban nálunk a vidéki népesség nem csökkent, hanem nõtt azáltal, hogy új társadalmi csoportok jelentek meg vidéken (pl. városiak kiköltözése). Végezetül Kovách Imre felhívta a figyelmet arra, hogy most jelent meg egy angol nyelvû kötet, amelyben Európa számos országának kutatói elemzik a hatalom, regionalitás és vidékfejlesztés problémáját a saját országukra vonatkozóan.
Sok ponton kapcsolódva az elõzõ elõadáshoz Csatári Bálint A vidék konfliktusai, különös tekintettel az Alföldre címû elõadásában a geográfia módszereivel elemezte a vidékfejlesztés problematikáját Magyarországon. Csatári Bálint hangsúlyozta, hogy a vidékproblematikát intellektuális kérdésnek kell tekinteni. A magyarországi vidékfejlesztést meghatározza, hogy míg Európa más országaiban a nemzeti vidékfejlesztési politika volt az elsõdleges, és ehhez integrálták az Európai Unió vidékfejlesztési politikáját, addig nálunk éppen ellentétes folyamatok vannak kialakulóban. Áttekintette azokat a lépcsõfokokat, amelyek az európai vidékfejlesztés trendjeit jelentik: a városi és vidéki tér különválása, a mezõgazdaság fejlesztésétõl a komplex vidékfejlesztésig való eljutás, az elnéptelenedett térségek újratelepülése - ami annak is köszönhetõ, hogy a falusi tér polgári értékké vált -, illetve az integrált, modern, tudatos vidékfejlesztés kialakulása.
Csatári Bálint több szempontból is vizsgálta a vidék helyzetét a mai Magyarországon, ehhez komoly empirikus kutatásokat végzett, amelyek eredményeit térképekkel illusztrálva mutatta be a konferencia közönségének. Elmondta, hogy Magyarország észak-nyugati felében modern falufejlõdés figyelhetõ meg, míg a többi területen megmaradt a vidék-periféria viszony. Az Alföldre vonatkoztatva a Budapest-Kecskemét-Szeged tengely mentén figyelhetõ meg pozitív változás. Elemzéseihez három fõ faktort használt, az elsõ a gazdaság, amely a vállalkozások számából, a tõkébõl és a tulajdon- és jövedelemviszonyokból áll, a második az infrastruktúra, a harmadik pedig a társadalmi eloszlás. Mindezek mellett vizsgálta még a szuburbanizáció, a falusi turizmus és idegenforgalom megoszlását is. Külön-külön és együttesen is vizsgálta e faktorokat, megnézte, melyek azok a tényezõk, amelyek a faktorok pozitív megjelenéséhez szükségesek. Megítélése szerint a faktorok megoszlásában egyértelmû regionális különbségek figyelhetõek meg.
Fontos problémaként jelölte meg, hogy nincs egységes vidékkategóriánk. A vidék kritériumai általában az alacsony népsûrûség, a vidéki településhálózat, és a mezõgazdaság viszonylagos dominanciája. Ez a kategória azonban nem tartalmazza a mezõvárosokat, pedig a vidéki népesség jelentõs része Magyarországon ilyen településeken él. Összefoglalásként elmondta, hogy Magyarországon ezidáig nem történt vidékfejlesztés, csak nagyon szûk területen zajlott le vidékfejlõdés.
Tovább finomítva a regionalitás és lokalitás kérdését, Tímár Judit Regionalitás alulnézetbõl címû elõadásában a regionalizáció háztartásokra és nemi viszonyokra gyakorolt hatását elemezte. Tímár Judit - Csatári Bálinthoz hasonlóan - geográfusként közelítette meg a kérdést. Vizsgálatai középpontjában a területi egyenlõtlenségek állnak. A férfi-nõi viszony területi különbségeinek illusztrálásához fõ mutatóként a foglalkoztatottságot használta, és a régiók rátáját viszonyította az országoshoz. Régiónként vizsgálta a házaspáros családokon belül a férj és a feleség gazdasági aktivitását (négy kategóriát használt: mindkettõ aktív keresõ, csak a férj aktív, csak a feleség, illetve egyik sem). A nõk gazdasági aktivitása Budapesten és észak-nyugaton a legnagyobb. Az empirikus adatok azt mutatják, hogy a nõk gazdasági aktivitását sokkal jobban meghatározzák a regionális viszonyok, mint a férfiakét. Tímár Judit megállapította tehát, hogy a nemi viszonyrendszerek regionalizálódnak. A Gyõr-Moson-Sopron, illetve Békés megyében végzett kutatások pedig azt mutatják, hogy a nagyon rossz helyzetben lévõk számára a régión belüli különbségek sokkal égetõbbek, mint a régiók közöttiek. Tímár Judit kutatásokat végzett a hatalom nemek szerinti megoszlására vonatkozóan is, ehhez megnézte a polgármesterek között a nõk arányát, illetve ezek területi megoszlását. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a településnagysággal arányosan csökken a nõk aránya a polgármesterek között, illetve a falusi polgármester asszonyokat fõleg a hátrányos helyzetû területeken találhatjuk meg nagyobb számban.
Elõadása végén Tímár Judit is beszélt a vidékfejlesztés problémáiról. Kiemelte, hogy az integrált programok nálunk még a tervezés szintjén sem mûködnek, nehezen találják meg egymást a partnerek. Megnõtt a területi kiegyenlítõdés iránti igény. A vonzáskörzeti kapcsolatrendszerek megváltoztak, a térkapcsolatok erõsödtek, de egyben koncentrálódtak is. Az Alföldön például két régióközpont emelkedik ki: Szeged és Debrecen. Kezdetben úgy látszott, hogy a Dél-Alföld lehetne mintarégió, a civil szféra is megmozdult, de az állami bürokrácia érdekei mást diktáltak.
A konferencia záróeseménye a szegedi szociológusok által szervezett Fórum volt, amit Pászka Imre vezetett, ahol rövid, vitaindító elõadásokkal a regionalitás további kérdéseit, megközelítési módjait villantották fel. Szó esett a Vajdaság, mint régió jellegzetességeirõl, a nyugat-európai vidékfejlesztésben felvetõdõ problémákról, különös tekintettel Dél-Tirolra, illetve Hódmezõvásárhely önkormányzatának vidékfejlesztéssel foglalkozó szakembere konkrét példákon keresztül mutatta be a vidékfejlesztési politika gyakorlati problémáit a térségben.
A regionalitás és vidékfejlesztés az Európai Unióhoz való csatlakozásra várva rendkívül idõszerû kérdéssé vált, amely a társadalom széles rétegeit érinti. A jövõben minden bizonnyal számtalan új probléma adódik, ami a különbözõ tudományágak együttmûködését teszi szükségessé. Általánosnak tûnõ folyamat azonban, hogy az utóbbi években a konferenciák értelmiséget vonzó és aktiváló ereje csökkeni látszik, olybá tûnik, hogy a nyilvánosság korlátozottságának megszûnésével az értelmiség érdeklõdése és aktivitása is megszûnt. Ez alól a fenti konferencia sem jelentett kivételt. A közönség tulajdonképpen a konferencia és szekcióülések elõadóiból és néhány diákból állt. Az elhangzottak így nem igazán jutottak túl a témával egyébként is foglalkozó szûk szakmai közösség keretein.
III.
November 11-én került sor a Magyar Szociológiai Társaság szakosztályainak üléseire a hódmezõvásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban. Nyolc szakosztály ült össze, a különbözõ szakterületek igyekeztek - a regionalitás kérdésköréhez is kapcsolódva - áttekinteni az elmúlt év munkáját és eredményeit.
Az Oktatásszociológiai szakosztály a társadalmi tér és oktatás problematikáját tárgyalta, Forray Katalin az iskolahálózat térségi összefüggéseit mutatta be, Imre Anna a térségi együttmûködés lehetõségeirõl beszélt. Kozma Tamás a regionális együttmûködés kérdését tárgyalta a harmadfokú képzésben, majd Murányi István és Nagy Péter Tibor elõadásaira került sor, A politikai szocializáció regionális metszetei, illetve Az iskolázottság felekezeti egyenlõtlenségeinek regionális összefüggései a XIX-XX. század fordulóján címmel, végezetül pedig Szabó Ákosné Gondolatok az akadályozott fejlõdésû emberek oktatásának és nevelésének területi dimenzióiról címû elõadását hallgathatták meg az ülés résztvevõi.
Az Ifjúságszociológiai szakosztály A szabadidõ szcenárió lehetõségei és kihívásai címmel ült össze. Az ülés résztvevõi Gábor Kálmán, Utasi Ágnes, Baranyi Katalin, Papp Attila, Kabai Imre, Miklós László, Tibori Tímea, Veres Valér, Sólyom Andrea és Kiss Tamás voltak. A szekcióülés nyitóelõadását Gábor Kálmán tartotta Esélyek és veszélyek. Az ifjúságkutatási tézisek avagy bevezetés címmel. Ezt követõen kerekasztal beszélgetésre került sor a Pepsi Sziget kutatásról, A középosztály szigete címmel, illetve az Erdélyi középiskolások átalakulásban címû könyv alapján a határon túli fiatalok kutatásáról és esélyeirõl. Mindezek mellett Miklós László bemutatta a TÁRKI Rt. A média hatása a gyerekekre és fiatalokra címû kutatását is.
Az Egészségszociológiai szekcióban három elõadást hallgathattak meg a résztvevõk: Piczil Márta és Pikó Bettina: "És rajtuk ki segít?" - Kvalitatív egészségszociológiai elemzés a nõvéri hivatásról címû elõadását, Kovács Katalin, Orosz Éva és Mogyoróssy Zsolt elõadását Az életesélyek és az egészségügyi ellátás egyes indikátorai - Regionális különbségek alakulása a 90-es évtizedben címmel, és végezetül Molnár D. László ismertette az egészségügyi ellátásba megfigyelhetõ területi különbségeket.
Szintén három elõadásra került sor a Magyar Szociológiai Társaság egyik új szakosztálya, a Politikai viselkedés szakosztály ülésén is, ami A racionális viselkedés kérdése a választói magatartás vizsgálatában címet viselte. Elsõként Róbert Péter tartott elõadást Társadalmi pozíció és racionális szavazás címmel, ezt követõen Karácsony Gergely A magyar választó esete a racionalitással címû beszámolójára került sor, végül Tóka Gábor Lehet-e ésszerûen viselkedni egy ésszerûtlen arénában? címû elõadása hangzott el.
A Környezet- és Városszociológiai szakosztály rendkívül gazdag programmal állt az érdeklõdõk elé. A szekcióülés a regionalitás és társadalmi konfliktusok kérdéskörét járta körül. Tizenegy elõadás hangzott el. Szirmai Viktória bevezetõje után Vécsey Pál a kilencvenes évek társadalmi-területi egyenlõtlenségeinek alakulásáról beszélt. Csanádi Gábor: Térbeli mobilitás a budapesti agglomerációban címmel tartott elõadást. Szépvölgyi Ákos a regionális tájalkotó tényezõk hatásait tárgyalta, Baráth Gabriella a Közép-Dunántúl kapcsán beszélt a gazdasági szerkezetváltás társadalmi következményeirõl, szintén ezzel a régióval foglalkozott Molnár Balázs a városi társadalmakat bemutató elõadásában. Albert József a környezeti attitûdök regionális sajátosságait ismertette, Vári Anna pedig az árvíz és a vízszennyezés okozta társadalmi feszültségeket taglalta a Felsõ-Tisza régióban. A területfejlesztési országgyûlési beszámoló készítésének tanulságait Berey Katalin foglalta össze. Krémer András a kistérségek érdekeinek problematikáját, ezen belül a megõrzésükre és erõsítésükre irányuló programokat tárta a hallgatóság elé. A Levegõ Munkacsoport tapasztalatait Beliczay Erzsébet Társadalmi-környezetvédelmi konfliktusok az önkormányzat és a lakosság között címû elõadásából ismerhette meg az ülés közönsége. Vit László az önkormányzatok és a civil társadalom problematikáját világította meg a szekcióülés záró elõadásában.
A Kultúra-, mûvelõdés- és mûvészetszociológiai szakosztály ülésén is az elõadásoké volt a fõszerep. Rendkívüli témagazdagságról tett tanúbizonyságot ez a szekció. Antalóczy Tímea a szappanoperákban megjelenõ preferált értékekrõl beszélt. Bényei Judit a fiatalok filmízlésére vonatkozó debreceni kutatás eredményeit ismertette. Erõss Gábor Az "ötödik pecsét" értelmezésmódjai, Rétfalvi Györgyi Az elkerített város címmel tartott elõadást. Történeti témájú értekezésében Hain Ferenc a kommunikációs stratégiák és a reformkori irodalom összefüggéseit tárgyalta. Tibori Tímea a szabadidõs tevékenységszerkezet tükrében tekintette át a kultúra paradigmaváltását. A konferencia témájához talán leginkább illeszkedõ elõadás Szilágyi Erzsébet nevéhez fûzõdik, aki bemutatta, hogy miként jelenik meg a kilencvenes évek magyar filmmûvészetében a falu és a város.
A Faluszociológia szakosztály ülése tulajdonképpen a konferencia folytatásának tekinthetõ. Az ülés résztvevõi a vidék átalakulásának és átalakításának problémáit vitatták meg. A szekcióban a vidék és a vidékfejlesztés elméleti és gyakorlati szakemberei foglaltak helyet. Az ülés alkalmával a szakosztály tagjai ismertették azokat a munkákat, amelyekkel jelenleg foglalkoznak, illetve ehhez kapcsolódva reflektáltak a konferencián elhangzottakra is, megvitatták többek között az "új ruralitás" fogalmát.
Elsõként Kovács Katalin A SAPARD Magyarországon címmel vitaindító elõadást tartott az elfogadott ország-program "filozófiájáról", lehetséges hatásairól, az országos és kistérségi szintek közötti viszonyról, a kistérségi programozás szakmai és morális tanulságairól. A SAPARD Európai Uniós elõcsatlakozási program. Kilenc "intézkedést" fogalmaz meg, ezek közül Kovács Katalin kiemelte a harmadikat, amely a vidékfejlesztést, és az ötödiket, amely a mezõgazdaság fejlesztését határozza meg. Elmondta, hogy a SAPARD a mezõgazdaság problémáját képtelen megoldani, a mezõgazdaságban modellváltásra lenne szükség, ezzel szemben a SAPARD csupán a legkritikusabb ágazatokat támogatja a sertés-, a baromfi-, a szarvasmarha tenyésztést és az ezt kiszolgáló takarmánytermelést. Ezek fõleg nagyüzemi gazdaságok, tehát a kisüzemi gazdaságokat a SAPARD-nak nem sikerült felemelnie. Az elhangzottakkal kapcsolatban többekben felvetõdött a kérdés, hogy egyáltalán van-e valódi értelme agrárfejlesztésrõl beszélni, vagy ezt is csak a politikai hatalom érdekei generálják.
A továbbiakban Kovács Katalin elmondta, hogy a régiók között hierarchia van kialakulóban. A pénz a "hagyományos válságterületekre" - az aprófalvas térségekbe és az ipari válságterületekre - került, illetve került volna. Térségi szintrõl azonban településszintre ment át a vidékfejlesztés szemlélete, ennek egyik legfõbb oka, hogy egyetlen mutató, a népsûrûség alapján határozták meg, hogy ki a rászoruló. Kiemelte, hogy még súlyosabb problémát jelent az, hogy a vidékfejlesztés rendkívül politizált, és ma már a szaktudósok nem tudják befolyásolni a politikát. Szerinte ezen a területen politikusként, mozgalmárként vagy szakértõként lehet mûködni. Jelenleg Magyarországon az agrárlobby a legerõsebb, úgy tûnik, hogy számukra az Európai Unió csak alibi, amit a saját érdekeikre használnak fel. A helyzet azonban Nyugat-Európában is hasonló volt, ott is az agrárlobbynak fûzõdött leginkább érdeke a vidékfejlesztéshez. Kovách Imre szerint nem lehet egyértelmûen kijelenteni, hogy az Európai Unió országaiban az agrárlobby sajátította ki a vidékfejlesztési támogatásokat. Az Unión belül nagyon sok nemzeti stratégia létezik, az EU elõírásai egyáltalán nem megváltoztathatatlanok, ezt csak az érdekelt csoportok tûntetik fel így. A vitaindító elõadás lezárásaként Kovács Katalin ismertette azokat a tényezõket, amelyek a vidékfejlesztést motiválhatják, ezek a vidék értékei, mint például a természeti környezet és az egészséges életmód. A vidékfejlesztéshez ugyanis egyetlen cél, mégpedig az emberek falvakban való megtartása nem elegendõ.
Az ülés további részében a szakosztály tagjai a legfrissebb kutatási eredményeket és mûveket ismertették. Csite András Zala megyei kutatásai alapján a magyar vidék sokszínûsödését mutatta be. Vidéken nagyon fontos átalakulási folyamatok zajlanak. Ezek közül kiemelte az iparosodás, illetve újraiparosodás folyamatait, a turizmus megjelenését, a szuburbanizáció jelenségeit, illetve ezzel párhuzamosan meghatározott falvakra vonatkozóan a szegények betelepülését. A kutatás eredményeinek tükrében megállapította, hogy a korábbi vidékkategóriánk - amelynek legfõbb attribútuma a hátrányos helyzet volt - már nem tükrözi a jelenlegi állapotokat. A vidék újradefiniálására van tehát szükség, hangsúlyozta azonban, hogy a vidék definíciójának csak addig van értelme, amíg van olyan társadalmi csoport, amely vidékinek tartja önmagát. Az új magyar vidékfogalomnak tartalmaznia kell az új folyamatokat, a vidéken megjelenõ új társadalmi csoportokat és az új identitásokat is. Nagyon fontos, hogy az identitásteremtés helyi szinten történik, és alapját a várostól való megkülönböztetés igénye adja. A város-falu megkülönböztetés mellett természetesen jelen van a Budapest-vidék definíció is, de ez inkább a szakértõi és politikai csoportok definíciója.
Táll Éva könyvbemutatót tartott az MTA Politikatudományok Intézete Önkormányzati Kutatócsoportjának kiadványairól. Kovács Teréz a vidékfejlesztés helyi és gyakorlati problémáiról beszélt, szerinte a támogatások nem a leginkább rászorultakhoz jutnak, a programcsinálók, pályázatíró szakemberek gyakran elhallgatnak információkat, hogy megnyerjék a vidék lakosságát. Nagyon kevés pénzrõl van szó, mégis óriási harcok folynak érte.
Kovách Imre Az új európai vidék címmel tartott beszámolót. Az európai "késõn jövõk" vidékátalakulása nagyon hasonlít egymásra. Hamarosan megjelenik egy tanulmánykötet, amely a Green Ring országainak vidékátalakulását mutatja be. A kötet egyik kulcsfogalma a depeasantisation (elparasztiatlanodás). Az elemzõk három dimenzióban vizsgálják ezt a folyamatot: a belsõ elparasztiatlanodás, ami a farmerek létrejöttét takarja, a strukturális elparasztiatlanodás, amelyet egyes területeken a szocialista átalakulás, máshol pedig az Európai Unió politikája hajtotta végre, a parasztság eltûnésének harmadik dimenzióját a kulturális elparasztiatlanodás, a tradícióvesztés jelenti, melynek hatására a parasztkép, vidékkép erõsen negatívvá vált. A magyar faluképek, parasztképek történeti átalakulásának bemutatásáról egy szöveggyûjtemény is készül Kovách Imre és Saád József vezetésével, illetve az ELTE szociológus hallgatóinak közremûködésével.
Az ülés végén a faluszociológia és a vidékfejlesztés iránt érdeklõdõ "legfiatalabb nemzedék" is szót kapott. Andacsik Emese, Megyesi Boldizsár és Mód Péter az ELTE harmadéves szociológus hallgatói - Kovách Imre tanítványai - az 1999. évi Farmerfelmérésen végzett elemzéseik alapján ismertették a munka és gazdálkodás legfõbb jellemzõit a családi gazdaságokban a kilencvenes évek végén.
A szakosztályülés megpróbált átfogó képet nyújtani a vidékfejlesztés és a faluszociológia legfontosabb kérdéseirõl és legégetõbb problémáiról. A vidékfejlesztés konfliktusokkal terhelt szak-, illetve tudományterület, reménykeltõ azonban, hogy még van kommunikáció a "tudományos" és "gyakorlati" szakemberek között.
A legnagyobb visszhangra a Szociológiai Oktatási szakosztály ülése számíthatott. Az ülés apropóját Némedi Dénes A szociológia egy sikeres évszázad után címû tanulmánya adta (Szociológiai Szemle, 2000/2). A tanulmányban megfogalmazott kérdésekhez kapcsolódva a szakosztály vitaülést tartott Katona Péter vezetésével.
Az ülés elsõ részében Némedi Dénes ismertette a tanulmányában megfogalmazott fõ problémákat. Három kérdést vetett fel, amelyek szerinte a szociológia mai állapotát befolyásolják és meghatározzák: az egyetem átalakulása, a társadalom, mint sajátos létszféra kérdésessé válása, és a klasszikus értelmiség feldarabolódása. Az egyetemi képzés bõvülésével a hallgatók létszáma ugrásszerûen nõtt, tudományos képzés ekkora hallgatói létszám mellett természetesen már nem lehetséges. Emellett jelentõs probléma, hogy a szociológiához kapcsolódva nem alakult ki igazi szakma, a képzés nem jelent hivatásra való felkészítést, így a szociológia szak mára általános értelmiségképzõvé vált. Ide kapcsolódik az a fejlemény, hogy a szociológia, mint egységes egyetemi tudomány a végnapjait éli. A diszciplináris keretek felbomlóban vannak, a szociológia transzdiszciplináris tudománnyá válik, amely a problémáit a diszciplináris határokon kívül definiálja, és a megoldási módszereit is azon kívül keresi.
A szociológia jelenlegi állapotát befolyásoló, következõ tényezõként Némedi Dénes a társadalom, mint sajátos létszféra felbomlását emelte ki. A szociológiának szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a tárgya egyre megfoghatatlanabb. Tovább erõsíti a problémát a nemzetállami keretek kérdésessé válása. A szociológia ugyanis - annak ellenére, hogy univerzális tudományként tüntette fel magát, és a társadalmat a valóságos világ jelenségeinek külön csoportjaként határozta meg, amely szemben áll a nemzetállamként elgondolt állammal és a piac által integrált gazdasággal - mindig is kötõdött a nemzetállami keretekhez. A szociológia tág értelemben vett közönségét is a nemzetállami közönség adta, és a nemzetállami értelemben vett társadalmi keret magától értetõdõsége tette lehetõvé a speciálisan szociológiai kérdések - az integráció és szolidaritás megfogalmazását is. A szociológia számára tehát nem önmagában a nemzetállami keretek felbomlása és a társadalom fogalmának elbizonytalanodása jelenti a problémát, hanem ennek a folyamatnak a szolidaritás lehetõségét érintõ következményei.
A harmadik problémát a szociológia számára Némedi Dénes szerint az értelmiség, mint sajátos szociális képzõdmény felbomlása jelenti. Az értelmiség helyzetének megváltozásában kiemelkedõ szerepet játszott a nyilvánosság eszköztárának átalakulása. Ma már nincsenek szilárd kommunikációs keretek, amelyek segítségével az eszmék és ezekhez kapcsolódva az értelmiségi csoportok formálódhatnának. Az értelmiség - amely elvesztette privilegizált jellegét és szétszóródott a középosztály mezejében - "korszaka" véget ért. A szociológia pedig az értelmiség eltûnésével elvesztette igazi szakmán kívüli közönségét, és egyelõre nem lehet tudni, hogy milyen helyet tud magának kiszorítani az új kulturális világban.
A szekcióülés második felében került sor a tanulmányban megfogalmazott kérdések megvitatására. Lengyel György, Nagy Endre, Róbert Péter, Saád József és Tamás Pál hozzászólásaik során felvetették azt a kérdést, hogy fenntartható-e az egyetemi képzés tudományos jellege, és hogy miként alakul a szociológia, mint szaktudomány, és az egyetemi képzés viszonya. Kitértek a szociológia és a többi tudományág viszonyának problematikájára is, Némedi Dénes hangsúlyozta, hogy a szociológia a transzdiszciplinaritás felé tart, illetve többé-kevésbé már el is jutott. Megvitatták a szociológia helyének kérdését a bõvülõ egyetemi oktatáson belül, Tamás Pál a "pufferzóna" kifejezéssel érzékeltette a szociológia tömegvonzó, tömegfelvevõ és "tároló" jellegét, amit más résztvevõk vitattak. Felvetõdik a kérdés, hogy a jelenlegi "állapotok" tükrében hogyan lehetne és kellene a szociológiát tanítani. A piacképesnek tûnõ specializált ismeretek átadása, vagy az általános jellegû oktatás a célravezetõ?
Az ülésen tehát rendkívül idõszerû és sokakat érintõ kérdések vetõdtek fel, azt hiszem sem az oktatók, sem a hallgatók nem mehetnek el ezen problémák mellett. Nagyon fontos, hogy a problémák és a kérdések a diákság tömegei számára ismertté váljanak, a helyzet normalizálásának ugyanis minden bizonnyal elengedhetetlen feltétele az oktatók és hallgatók együttmûködése és kommunikációja. A szekcióülésen olyan beszélgetés bontakozott ki, amely mindenképpen folytatásra hivatott, ezt segítendõ az ülés anyaga hamarosan az interneten is olvasható lesz.