Veres Valér

Veres Valér
AZ ERDÉLYI MAGYAROK ÉS ROMÁNOK KÖZÖSSÉGI IDENTITÁSA A TÁRSADALMI STRUKTÚRA TÜKRÉBEN

Bevezetõ

E tanulmány célja az erdélyi magyarok és románok közösségi identitására jellemzõ sajátosságok elemzése, a társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciók szerint. Azon sajátosságok feltárására törekedünk, amelyek kiemelik a társadalmi rétegspecifikus különbségeket mindkét nemzetiség körében. A dolgozat alapjául szolgáló empirikus adatok elsõsorban a "Kárpát szociológiai kutatás" adatbázisából származnak, amelyet az ELTE SZI Kisebbségtudományi tanszéke és a BBTE Etnikumközi viszonyok Kutatóközpontja végzett. A kutatócsoport egyik tagja e sorok írója volt.¹

Az elemzések során - kisebb mértékben - felhasználom egy másik, egyéni kutatás eredményeit, amely a Kolozs és Kovászna megyei magyarság nemzeti kisebbségi identitásával foglalkozik. Az adatgyûjtés 1996 márciusában történt, és a minta 702 esetet tartalmaz, hasonló mintavételi eljárással, mint az elõbb említett kutatás, csupán a harmadik réteg helyett etnográfiai mikrorégiót használtam².

E tanulmányban nagyobb hangsúlyt fektetek az erdélyi magyar kisebbség közösségi identitására vonatkozó sajátosságok elemzésére, mivel kisebbségi helyzetben az identitás megnyilvánulása problematikusabb. Már a kutatás elõkészítése során figyelmet fordítottunk erre, azért nagyobb a magyar alminta a románnál.

A téma kutatásának fontosságát elsõsorban az támasztja alá, hogy a nemzeti és etnikai konfliktusok gyakran arra vezethetõk vissza - mint ahogy A. D. Smith is megállapítja -, hogy az egymással kapcsolatban álló népcsoportok tagjai másként reprezentálják kollektív tudatukban a földrajzi teret, a politikai helyzetet, másként szimbolizálják a gyakran közösen megélt múlt különbözõ eseményeit, másként szólva az eltérõ nemzeti és/vagy etnikai tudatok más és más magatartásokat vagy társadalmi cselekvéseket implikálnak.

A problémakör tudományos kutatásáról óriási szakirodalom számol be. E tanulmányban nincs lehetõség reflektálni ezekre, ezért csupán a legfontosabb keretek és fogalmak forrását tudom megjelölni³.

Egyik elméleti keretül E. Hobsbawn elmélete szolgált, amely szerint a nemzet a modernitás terméke, Közép- és Kelet-Európában ezek a nemzetek nyelvi-kulturális alapon jöttek létre, mint úgynevezett kultúrnemzetek, amíg Nyugat-Európában az államnemzeti, vagy az állampolgári nemzeti identitásforma a jellemzõ, aminek alapja az állampolgárság, és több évszázados közös államiság alapján jött létre. Mégis, az utóbbi évek tapasztalata szerint, miután a közép- és kelet-európai nemzeteknek is van már több évtizedes, egyeseknek közel egy évszázados saját nemzeti államiságuk - ezek közül a magyaroknak és a németeknek régebbi, de késõbb egyes népcsoportjaik leszakadtak errõl a közös államiságról - lassan megjelennek az állampolgári nemzeti identitáselemek a közép-európai polgárok közében is. Erre mutatnak A. Nedomová és T. Kostelecky kutatásai Csehországban, ahol az állampolgárság a harmadik legfontosabb kritérium az önbesorolás és az anyanyelv után, megelõzve több más kultúrnemzeti összetevõt, ugyanakkor megállapításuk szerint Csehországban nem tesznek nagy különbséget a cseh nemzetiség és állampolgárság között (Nedomova-Kostelecky 1997: 79-80). Hasonló tendenciákat jeleznek - kissé másként - a Csepeli-Örkény és Szabó Ildikó féle vizsgálatok is Magyarországon a 90-es évek közepétõl. A mi kutatásaink eredményei szerint is megfigyelhetõk ezek a tendenciák, különösen a román lakosság körében.

A nemzeti kisebbségi közösségekhez tartozó egyének identitása komplex módon nyilvánul meg, figyelembe véve, hogy elméletileg a nemzeti identitás a nemzeti ideológia társadalmi mûködésének eredménye, ami alakítja az egyén nézetrendszerét és viszonyítási alapként szolgál (Csepeli 1992). Olyan nemzeti kisebbség esetén, mint a romániai magyarság, amely modern értelemben a XIX. században vált nemzetté és 1918-ig egy államban élt a magyar nemzet többi részével, ma már nem él egy államban a többi magyarokkal, és a mai államának más nemzeti ideológiája van - vagyis nem magyar, hanem a román nemzet ideológiai megalapozásának hordozója, ezért némiképp másként tevõdik fel a kérdés. Ezért abból a hipotézisbõl indultam ki, amelyet bizonyos mértékig Will Kymlicka (1995) és William Bloom (1990) elméletei is megerõsítenek, miszerint egy kisebbségben élõ etnikai közösség esetén akkor beszélhetünk a nemzeti identitás meglétérõl, ha az alábbi két feltétel közül legalább az egyik teljesül.

1. A modern kori nemzetté válási folyamatban önállóan vagy egy nagyobb közösség részeként vettek részt, úgy hogy saját önálló államiságuk vagy autonómiájuk volt.

2. Van saját kulturális-politikai vagy adminisztratív entitásuk, amelynek lehetõsége van egy saját közösségi (nemzeti) ideológiát vállalni és terjeszteni a közösség tagjai körében és ezt a tagok többsége el is fogadja.

A romániai magyarok esetében jelenleg minkét feltétel teljesül, az 1989 elõtti évtizedekben viszont csupán az elsõ feltétel teljesült. Az elsõ feltétel determinálja a másikat, és mindkettõ elõidézi azt a kisebbségi magatartásmódot, amelyet Henri Tajfel a második kisebbségi stratégiának nevez, miszerint a közösség hagyományai és történelme ösztönzi a közösség tagjait, hogy valamiképpen "többségi" helyzetbe kerüljenek: olyan intézményeket és adminisztratív egységeket alakítsanak ki, amelyek keretében lehetõségük legyen döntéseket hozni a saját sorsukra és életeseményeikre vonatkozóan (Tajfel 1978). Az RMDSZ programja is tartalmaz ilyen jellegû elemeket, ezeket a magyar lakosság többsége osztja is, és ezt a kutatásunk eredményei is aláhúzzák.

A nemzeti identitás fogalmának meghatározása problematikussá válik akkor, amikor egy államban többséget képezõ nemzeti közösség alapjában kulturális fogantatású nemzetkoncepciója egyre több államnemzeti elemmel keveredik, a kisebbségiek körében pedig mind a többségi nemzet diskurzusa, mind pedig a "saját" nemzeti diskurzus - legyen az a határokon kívülrõl vagy belülrõl - valamilyen mértékben befogadásra lel. E sajátos helyzetek feloldására hasznosnak látszik a közösségi identitás fogalmának bevezetése. Itt a közösség fogalmán azokat a nagyobb társadalmi csoportokat értjük, amelyek relevánsak az illetõ egyén szociális identitásában. Jelen esetben a romániai magyarság, a magyar kultúrnemzet, a román kultúrnemzet a román állampolgárok közössége, és feltételesen Erdély népessége jöhetnek szóba a vizsgálat során. Ezek a közösségek - az állampolgárok csoportját kivéve - Benedict Anderson-i értelemben elképzelt közösségek, mivel nem lehet megjelölni egyértelmûen a közösséghez tartozás "határait". A ki az erdélyi magyar?", illetve "ki a román?" kérdésekre a tanulmány során megpróbálunk választ keresni a szociológiai elemzés segítségével.

Will Kymlicka a nemzeti közösségekkel kapcsolatos fogalmi elhatárolása segítségül szolgált a fenti fogalom meghatározásában. Kymlicka meggyõzõ szintézissel rendelkezik a kisebbségi nemzeti közösségi identitás és az etnikai identitás elhatárolásával kapcsolatban. Az a mód, ahogyan megjelenik az illetõ kisebbség egy államban, döntõ fontosságú az illetõ kisebbségi csoport tagjai identitásának természetét illetõen. Egy államban a kulturális-etnikai sokféleség alapvetõen kétféle módon jöhet létre:

1. Amikor egy nagyobb állam bekebelez egy olyan kisebb területet, amelynek lakói más etnikai-kulturális jellegzetességekkel rendelkeznek a többségi államénál. Ezeket a kooptált kultúrákat nevezi Kymlicka nemzeti kisebbségeknek.

2. A kulturális sokféleség bevándorlás útján jelenik meg. Rendszerint ezek a bevándorló kisebbségek tagjai arra törekednek, hogy tipikus módon asszimilálódjanak és beilleszkedjenek a többségi társadalomba.

Az elsõ esetben, ami a többnemzetiségû (multinational) állam alapját képezi, a számbeli kisebbségben levõ nemzeti közösséget nemzeti kisebbségnek, a többségben levõt pedig államalkotó többségi nemzetnek nevezzük (Kymlicka 1995: 10-11). Az ilyen államokban a nemzeti, nemzetiségi identitás fogalma azonban milyen nemzetre utal, és hol jelenik meg az állam szerepe az identitásban a nemzetiséghez képest? Tulajdonképpen a közösségi identitás feloldja e kérdések ellentmondásait, illetve lehetõvé teszi, hogy egy tágabb, és dinamikusabb identitásfogalomban a sajátos helyzetek is helyet kapjanak. Eszerint Kymlicka tipológiájában másodikként említett bevándorló etnikai csoportok tagjai például elvileg vállalják egy új nemzeti közösséggel és állampolgársággal való azonosulást, helyet kap viszont az új identitásban a régi származás és a régi állampolgárság is, ám ezen identitás struktúrája feltehetõleg eltérõ lesz az "õshonos" népességhez képest.

Közép- és Kelet-Európában a nemzeti közösségek legnagyobb része olyan helyzetû, hogy nagyobb részük egyik államban többségben van, a kisebb részük pedig más államokban nemzeti kisebbséget alkot. A kultúrnemzeti identifikációval szemben azonban tért nyer az állampolgársági identifikáció is. Az új identitásfogalom tágabb az eddig használatos nemzeti identitásfogalomnál: a közösségi identitásnak két komponense van: a kultúrnemzeti identitás és az állampolgári identitás. Bizonyos esetekben a közösségi identitás egybe eshet a nemzeti identitással az államnemzeti modellhez közelálló nemzettudattal rendelkezõ népek körében, mint a franciák vagy a hollandok esetében. A fogalom elméleti sémájában a másik véglet az, hogy a két komponens teljesen eltér, és disszonáns viszonyban áll egymással. Néhány különleges helyzetben levõ nemzeti közösség esetében átmenetileg akár hiányozhat is az állampolgári komponens a közösségi identitásukból (kurdok egy része). Közép- és Kelet-Európában a többségi nemzetekhez tartozó személyek esetén ugyanazon nemzet az államalkotó is, a nemzeti kisebbségek esetén eltérõ a kultúrnemzet az államalkotó nemzettõl. A két komponens rendszerint disszonánsan viszonyul egymáshoz még többségi helyzetben is, de lehetõség van arra, hogy az egyének egyeztessék ezeket tudatukban - ha ebben az állam is érdekelt és ezt ideológiailag hajlandó megalapozni.

A társadalmi réteghelyzetet, amelynek függvényében vizsgáljuk a közösségi identifikációs mechanizmusokat, az Erickson-Goldthorpe és Bourdieu féle modellek adaptációjával vizsgáltam. Ennek részletes leírása és szociológiai jellemzése egy megjelenés alatt levõ tanulmányban található⁴. A közösségi identitás különbözõ dimenziói segítségével azt vizsgáljuk, hogy a társadalmi térben gazdasági és/vagy kulturális szempontból eltérõ helyzetben levõ személyek között milyen különbségek figyelhetõk meg, és ezeknek milyen hatása van az etnikumközi kapcsolatok alakulására.

Az általános hipotézisünk az, hogy minél magasabb státuszhelyzetben van egy személy, esetében annál inkább a kultúrnemzeti identitás-komponens dominál. Eszerint azt feltételezzük, hogy a rétegséma kulturális frakciói szorosabb összefüggést mutatnak a nacionalista identitásformával. Minél magasabb az iskolázottsági szint, annál inkább dominálnak a negatív attitûdök és sztereotípiák a másik nemzeti közösséggel szemben. Hipotézisünk kiindulópontja az, hogy a közösségi identitás kulturális dimenzióját alakító ideológiai tudáscsomag a kulturális tõkevolumennel egyenesen arányosan növekedik. Ezen ideológiai tudáscsoport viszont Erdélyben olyan mértékben terhelt az etnocentrikus szemléletmóddal, hogy az általános ismeret- és értelmi szint növekedése nem jár együtt a problémák racionális feldolgozásával, hanem a magasabb kulturális tõkevolumennel rendelkezõk többsége nemzetileg is elfogultabb az átlagnépességhez képest.

A közösségi identitás komponensei: kulturális és állampolgári kritériumok elõfordulása

Elsõ lépésben a magyarsághoz, illetve a románsághoz való tartozás kritériumait elemezzük⁵. E kritériumok arra mutatnak rá, hogy az erdélyiek közösségi identitásában a kultúrnemzeti komponens referencia-közösségét hogyan határozzák meg, illetve milyen fontossággal jelenik meg az állampolgári komponens a románok esetében. Ezzel a kérdéssel nem volt lehetõség a kisebbségiek identitáskomponenseinek egyidejû mérésére.

A kritériumok, mint megfigyelt változók értékei, az alábbi eloszlást mutatják:

1. táblázat

Identitás-kritériumok	A "részben" vagy "teljesen" egyetért válaszok aránya
	Magyarok	Románok
Élete nagy részében magyarok/románok között éljen	44	62
Magyar/román állampolgár	18	77
Magyarországon/Romániában szülessen	9	77
Anyanyelve magyar/román	93	85
Magyar/román szertartási nyelvû egyházhoz tartozzon	82	69
Önmagát magyarnak/románnak tartsa	96	92
Legalább egyik szülõje magyar/román legyen	86	79
Érezze magáénak a magyar/román kultúrát	94	87
Tisztelje a magyar/román nemzeti zászlót	85	88

(Kérdés: Mennyire ért egyet a következõ állításokkal? Ahhoz, hogy valaki magyarnak/románnak számítson, az kell, hogy...)

Faktoranalízissel elemeztük az adatokat. Azt vizsgáltuk, hogy milyen profilú identitás-felfogások figyelhetõk meg az erdélyi magyarok és románok körében, illetve a kultúrnemzeti és az államnemzeti felfogás elemei hogyan kombinálódnak. Az eljáráshoz a fõkomponens eljárást választottam. Az eljárás meglehetõsen jól bevált, és a továbbiakban ismertetem az eredményeket.

A korrelációs mátrix értékeinek többsége szignifikáns, van korreláció a megfigyelt változók között. A kommunalitások jók, értékeik a (0,39, 0,7) értékek között mozognak. Az eljárás két faktort emelt ki, az elsõ saját értéke 2,8, és a variancia 31,5 százalékát magyarázza, a második saját értéke 1,8, és a variancia 20,1 százalékát magyarázza. A megfigyelt változók faktorsúlyainak elhelyezkedését a két komponensen lásd a mellékletben (1A, B. táblázat). Ennek megfelelõen a változók az alábbi módon helyezkednek el a faktorokon:

Az elsõ faktor tartalmazza a magyar anyanyelvet, a magyar szertartási nyelvû egyházhoz tartozást, az önbesorolást, hogy legalább egyik szülõ magyar legyen, magáénak érezze a magyar kultúrát, valamint hogy tisztelje a magyar nemzeti zászlót, tehát a nemzeti szimbólumokat.

A második faktor tartalmazza a magyarok között lakjon, magyar állampolgár legyen és Magyarországon szülessen kritériumokat.

Az elsõ faktor ragadta meg leginkább az úgynevezett kultúrnemzeti identitásfogalmat, amelyben a legerõsebb tényezõ a magyar kultúrával való érzelmi azonosulás, de valahogy ez összekapcsolódik az önbesorolással, tehát ez a kulturális identitás választható, és ez hangsúlyozottan igaz kisebbségi helyzetben. Mégis, nem akárkibõl lehet magyar - minthogy Romániában nem is lesz - legalább egyik szülõje magyar kell, hogy legyen.

A másik faktor az államnemzeti identitásfogalmat ragadja meg. Bármilyen furcsa is, a romániai magyarok kisebb része egyetért az állampolgárság szerinti identitás-meghatározással, ez a faktor ugyanis a variancia 1/5-ét magyarázza. Ugyanez a helyzet figyelhetõ meg a román lakosság esetében is. Az elsõ faktor, amely a variancia 42 százalékát magyarázza, a kultúrnemzeti, önbesorolás szerinti identitás-meghatározás híve. A román lakosság esetében is ugyanazok a kritériumok vannak az egyes faktorokban, természetesen a "román" népnév, illetve Románia, mint állam megfogalmazásban.

Elemeztük e faktorsúlyok értékeinek eloszlását megyénként és régiónként az átlagértékek összehasonlításának a módszerével és T próbával, és beigazolódott az a hipotézisünk, miszerint a magyaroknál többségi helyzetben más arányban oszlanak meg a faktorszkórok, mint településenként is számbeli kisebbségben, Arad vagy Kolozs megyében.

Az adatok azt mutatják, hogy a szórványban és számbeli kisebbségben élõ magyarok hangsúlyosabban kultúrnemzeti alapon határozzák meg magukat, és elutasítják az államnemzeti modellt (ami itt Magyarországot jelentené), (lásd a 2. faktor negatív értékeit) Szeben megyében, ahol a legalacsonyabb a magyarok számaránya, legnagyobb a szkór-érték az elsõ faktoron, és legkisebb a másodikon. Mindenesetre a második, államnemzeti identitásra vonatkozó faktor egyetlen releváns méretû értéke a Székelyföldé.

Az erdélyi románok között is szignifikáns különbségek vannak regionálisan. A románokat kissé másképp soroltuk be regionálisan: Észak- és Dél-Erdély, Bánát és Kõrösvidék-Máramaros (Partium). A közösségi identitásuk államnemzeti komponense tekintetében, a 2. faktor szerint nincsenek lényeges eltérések, a kultúrnemzeti-önbesorolási kritériumok szerint viszont érzékelhetõk a különbségek. Elmondható, hogy a vérségi eredettel kapcsolatban levõ kritériumok hangsúlyosabbak az Észak-erdélyiek és a partiumiak körében, míg kevésbé hangsúlyosok a Dél-erdélyiek és a bánságiak körében, ebben a sorrendben. Ezek a kritériumok a román egyházhoz tartozás, legalább egyik szülõ román legyen és a román anyanyelv megléte. Éppen azokon a vidékeken, ahol a magyarok is élnek, a románok nemzeti önmeghatározása kizáróbb jellegû, mint máshol. Ez a jelenség az ellenkezõjét mutatja annak, amit Bútorová és Huncik kimutattak külön-külön Szlovákiában, ahol a tömb-szlovák vidékek lakossága az elutasítóbb a magyarokkal szemben (Bútorová 1997).

A társadalmi struktúrában elfoglalt pozíció szerint szignifikáns eltérések figyelhetõk meg mindkét nemzeti közösség esetén. Elsõsorban az államnemzeti identitáskomponens elfogadásának mértéke különbözik mindkét közösségnél. Minél alacsonyabb társadalmi pozícióval rendelkezik az illetõ személy, annál inkább elfogadja az államnemzeti hovatartozási kritériumokat. A románok esetén nagyobb az ezt elfogadók aránya, mint a magyaroknál. A román gazdálkodók majdnem teljes egészében elfogadták az államnemzeti hovatartozási kritériumokat, de a magyaroknál is kétszer olyan gyakran, mint az értelmiségiek.

Összefoglalva, minél alacsonyabb társadalmi pozícióban van egy személy, annál szorosabban határozza meg a közösségi hovatartozást: mind az állampolgári mind pedig a kultúrnemzeti identitáskritériumokat nagyon fontosnak tartja. Ennek az attitûdnek több oka lehet. Egyrészt arról van szó, hogy a nemzeti kultúrában alacsonyan szocializált rétegek nem látják át a kritériumok közötti ellentmondásokat, másrészt ezt az attitûdöt erõsítette egy, a román kommunizmus második korszakában kialakult nacionalista szemlélet, amely a határon túli román nemzeti közösségek létét felejtetni próbálta, ugyanakkor a kisebbségellenes propagandával az államon belüli kultúrnemzeti kritériumokat erõsítette mentálisan.

2. táblázat

Nemzeti/közösségi hovatartozási kritériumok	Részben vagy teljesen egyetért válaszok, %-ban
	Román			Magyar
	Értelmiségi	Munkás	Gazda	Értelmiségi	Munkás	Gazda
Élete nagy részében magyarok/románok között éljen	50	70	80	37	46	56
Magyar/román állampolgár	66	85	95	10	19	20
Magyarországon/Romániában szülessen	68	80	90	5	7	4
Anyanyelve magyar/román	83	89	90	93	91	96
Magyar/román szertartási nyelvû egyházhoz tartozzon	52	80	89	82	82	95
Önmagát magyarnak/románnak tartsa	88	93	100	96	95	100
Legalább egyik szülõje magyar/román legyen	74	87	89	85	84	91
Érezze magáénak a magyar/román kultúrát	93	94	84	96	92	100
Tisztelje a magyar/román nemzeti zászlót	85	94	100	82	84	100

Megfigyelve az értelmiségiek identitáskritériumainak eloszlását, kiderül, hogy a románoknál a román szertartási nyelvû egyházhoz tartozás⁶ valamint az, hogy "élete legnagyobb részében románok között lakjon" a két legkevésbé fontosnak tartott kritérium. Az elsõ arra mutat, hogy például nyitottabbak a nyelvileg asszimilálódó kisebbségek befogadására, a második pedig arra a hitre utal, hogy diaszpórában is meg lehet maradni románnak. A magyar értelmiségiek fõ jellemvonása, hogy elzárkóznak az állampolgári nemzet-meghatározás elfogadásától.

A továbbiakban vizsgáljuk meg az etnikai eredetükhöz, nemzeti hovatartozásukhoz való viszonyulásuk érzelmi oldalát. Mint ismeretes, a pozitív közösségi identitás fontos összetevõje a nemzeti büszkeség. Az alábbi változókkal elemeztük a kérdést⁷.

3. táblázat

Érzelmi hozzáállás	Részben vagy teljesen egyetért
	Románok	Magyarok
Könnyíti az életét	53	47
Büszkeséget érez	82	89
Közömbös számára	20	17
Elõnyt jelent	45	37
Szégyennel tölti el	9	3
Hátrányt jelent	26	40

Mivel nem túl nagy számú megfigyelt változónk van, a fõfaktorok módszerével⁸ próbáltunk faktorelemzést végezni. A változók többnyire szignifikánsan korreláltak. A kommunalitások esetén a szégyen változó értéke túl alacsony, 0,2 alatti. Mind a románok, mid pedig a magyarok esetében az eljárás 3 faktort tartott meg:

1. saját értéke 1,7 és a variancia 28,4 százalékát magyarázza;⁹
2. saját értéke 1,4 és a variancia 23,9 százalékát magyarázza;
3. saját értéke 1 és a variancia 16,7 százalékát magyarázza.

Együtt a magyaroknál a variancia 69,2 százalékát magyarázzák.

Az elsõ faktoron a magyarság pozitív megélését mutató változók vannak mégpedig annak utilitarista, elõny értelmû megfogalmazásában, a másodikon pedig a büszkeség, és a közömbösség fordított értéke található, tehát az, hogy fontos, így ez pozitív érzelmi faktor.

Ha elemezzük a változók közötti viszonyt klaszterezéssel is, akkor többnyire ugyanazt az eredményt kaphatjuk, mint a faktorelemzéssel.

A klaszterezést a legközelebbi szomszéd módszerével végeztük (A csoportokat a dendogramon lásd a 3. mellékletben.) A klaszterelemzéssel csoportosított eredmények kissé eltérnek a faktorelemzési eredményektõl. Itt ugyanis a magyarságukkal kapcsolatban közömbösséget érzõk a negatív megélési módokkal kapcsolódnak össze, a szégyenhez, majd - eléggé gyengén - a hátrányhoz kapcsolódnak. A pozitív megélés utilitarista megközelítõi egy klasztert alkotnak. Végül a pozitív érzelmi megélés, a büszkeség viselkedett a leginkább eltérõ módon a többitõl. Nem szabad azonban elhanyagolni az alapeloszlás szerinti adatokat, miszerint a magyarságukat negatívan megélõk száma minimális, 2-3 százalék.

Az állampolgári identitáskomponens intenzitása és a magyarok területi kötõdése

Megfigyelhetõ, hogy az államnemzeti és a kultúrnemzeti identitáskomponensek közötti határ elmosódik, amikor a megkérdezettek által elfogadott szülõföldrõl és hazafogalomról van szó. Minél inkább reális, állami hovatartozást illetõen is egyértelmû területet jelölnek meg hazájukként, a hazafogalom annál inkább a közösségi identitásuk állampolgári komponensének részeként értelmezhetõ. Feltételeztük, hogy szubjektíve az erdélyi magyarok minél inkább elfogadják Romániát hazájuknak, annál inkább fontosabbá válik az állampolgári komponens az identitásukban. Ebben az értelemben folyamatos változás figyelhetõ meg több szinten. Egyrészt 1996 márciusától 1997 novemberéig lényegesen megemelkedett azoknak az aránya, akik Romániát vallották hazájuknak: míg 1996-ban a Kolozs és Kovászna megyei magyarok 47 százaléka vallotta Romániát hazájának és 39 százalék Erdélyt, az 1997 novemberi adatfelvételkor mind e két megyében, mind pedig Erdély szinten a Romániát hazájuknak vallók aránya 70 százalék körül mozgott, Erdély 20 százalék körüli arányával szemben. Habár megfigyelhetõ egy lassú változás a korcsoportok szintjén is, a fiatalabbak egyre inkább Romániát fogadják el hazájuknak, ilyen rövid idõ alatt viszont csupán egy fõ oka lehet ennek a változásnak: 1996 õszén a romániai magyarok általános közérzetét lényegesen javította az RMDSZ kormányba lépése. Emellett viszont az is megfigyelhetõ, hogy a 18 év alattiak körében újra csökken a Romániát hazájuknak elfogadók aránya az átlaghoz képest 10 százalékkal. Ennek oka valószínûleg a viszonylag nagy autonómiát nyert romániai magyar közoktatási hálózat saját "nemzetnevelési" programja, ami tulajdonképpen többé-kevésbé megszervezett, inkább a nemzeti ideológiát önként felvállaló tanároknak köszönhetõ.

Nem figyelhetõk meg lényeges összefüggések a hazaválasztás és a társadalmi réteghelyzet vagy iskolázottsági szint között. Úgy tûnik, hogy a szubjektív hazafogalom inkább regionálisan mutat releváns eltéréseket. Minél nagyobb arányban élnek a magyarok abban a régióban, annál kisebb mértékben vallják Romániát hazájuknak Erdély javára - habár az eltérés a Székelyföld és Bánság között a Romániát hazájuknak vallók aránya között nem több, mint 20 százalék¹⁰ (lásd az 5. mellékletet).

A szülõföld fogalmának vizsgálatakor azt kell hangsúlyoznunk, hogy a megkérdezettek nem tesznek lényeges különbséget a haza és a szülõföld fogalmai között, különösen az alacsony iskolai végzettségûek és a mezõgazdaságban dolgozókra érvényes ez. Erre részletesebben kitértem egy elõzõ írásomban (Veres 1997. 29-30). A válaszolók 55 százaléka ezennel Erdélyt jelölte meg szülõföldjének, míg Romániát alig 20 százalék. Regionálisan eltérõek a válaszok (lásd a mellékletet). A székelyföldiek kétharmada Erdélyt jelöli meg szülõföldjének, a Közép-Erdélyiek viszont átlagon felül jelölnek meg valamely néprajzi tájegységet vagy települést. Furcsa, hogy a bánátiak nagy része (49%) viszont Romániát jelölte meg szülõföldjének, pedig állítólag itt a legerõsebb a regionális "bánáti" öntudat. Lehetséges, hogy ez csupán a románokra igaz?

Míg a hazafogalom szerint nem lényegesek, a szülõföld megjelölésében társadalmi rétegzõdés szerint is vannak lényeges eltérések.

1. ábra. A szülõföld fogalma rétegenként

Megjegyzés: A Régió fogalmával Székelyföldet és a Partiumot foglaltuk össze. Néprajzi zóna például Kalotaszeg, Aranyosszék, Erdõvidék, Csík stb. A "Más" kategória településnevet vagy "ahol született" válaszokat tömöríti.

A fõ különbség abban van, hogy minél magasabb a státusza a személynek, annál nagyobb területet jelöl meg szülõföldjének (ez nem lépi túl Erdélyt), azaz ilyen tendencia szerint leginkább az értelmiségiek jelölik meg Erdélyt szülõföldjüknek, 67 százalékban. A vezetõk, a nem fizikai dolgozók és a munkások jelölték meg átlagon felül Romániát hazájuknak, valamint a munkások és a mezõgazdaságban dolgozó önálló gazdálkodók a néprajzi zónájukat, esetenként a szülõfalujukat vagy városukat jelölték meg átlagon felül. Két tendencia érvényesül itt: a szülõföld megjelölésének ideologikus jellege növekedik az iskolázottsággal, másrészt pedig minél inkább az állam "szolgálatában" áll az illetõ - onnan kap fizetést, mint például a vezetõk és a nem fizikaiak egy része - annál inkább azonosul Romániával mint szülõfölddel is. Az értelmiségiekre - habár többnyire õk is a költségvetési szférában dolgoznak, de többnyire magyar környezetben, a sajátos magyar intézmények keretében - nem a második, hanem inkább az elsõ tendencia igaz.

Másképpen is módunkban állt elemezni a magyarok Romániához való kötõdésének mértékét. Egyik kérdéscsoportunk arra vonatkozott, hogy ha javíthatná életkörülményeit, hajlandó lenne-e elköltözni Magyarországra, ahová a magyar megkérdezettek 28 százaléka vándorolna ki, viszont ezt a románok 7 százaléka is megtenné. Nyugat-Európába a magyarok 23 százaléka, a románok 33 százaléka vándorolna ki. Összességében tehát majdnem ugyanannyira kötõdnek ezen a szinten az erdélyi magyarok is Romániához, mint a románok.

A kivándorláshoz kapcsolódó attitûdök kapcsán megpróbáltam operacionalizálni a Csepeli által kifejtett hazafelfogásokat a racionalitás és a kollektív jelleg mentén.

Aszerint, hogy miért menne vagy nem menne el az illetõ Romániából, az alábbi tipológia alakítható ki¹¹:

4. táblázat

Tengelyek (%)	Individuális	Kollektív
Irracionális	20 (3)	30 (2)
Racionális	25 (1)	22 (4

Leginkább az irracionális-kollektív hazafelfogás dominál, ami jól összeillik a kultúrnemzeti identitás-felfogással, de nem marad el tõle a többi hazafelfogás említési aránya sem.

A hazafogalom jellege eltérõ elsõsorban aszerint, hogy helyileg többségben élnek-e a magyarok. A székelyföldiek például az individuális-racionális felfogást - amely a kivándorlást támogatná, szignifikáns mértékben átlagon alul vallják, 18 százalék, míg a kollektív-racionális hazafelfogás elsõ helyre kerül 29 százalékkal, 7 százalékkal az átlag fölött. Ez azt jelenti, hogy racionálisan is jobban megéri Székelyföldön élni, mint máshol Erdélyben - legalábbis az ottlakók szubjektív értékelése szerint.

Rétegzõdés szerint is szignifikáns eltérések vannak a hazafelfogások elõfordulási arányai között. Az egyik végponton az értelmiségiek vannak, akik az irracionális-kollektív hazafelfogást vallják leginkább. Velük szemben helyezkednek el a vezetõk, a nem fizikai dolgozók és a kisiparosok, akik pragmatikusabban fogják fel a világot, és inkább az individuális-racionális hazafelfogást választották. A munkások és a gazdák a kollektív-racionális hazafelfogást preferálták, különösképpen a gazdák többsége (52%), ami valószínûleg a földhöz való - éppen racionális - kötõdésük következménye. A kollektív-irracionális hazafelfogást valószínûleg azért preferálják jobban az értelmiségiek, mert õk birtokolják a "nemzetre vonatkozó tudást" a legmagasabb szinten, tehát ez a hazafelfogás a "nemzeti ideológia társadalmi mûködésének eredménye"¹². Ezt alátámasztják az iskolázottság szerinti eloszlások, ahol az iskolázottsági szint és a kollektív-irracionális hazafelfogás elõfordulási aránya együtt emelkedik, és a két szélsõ iskolázottsági szint között aránya 15 százalékról megduplázódik.

Az etnocentrizmus és az állampolgársággal való azonosulás összefüggése kisebbségi helyzetben ellentmondásos jelenség lehet, ezért sokváltozós elemzése különösképpen fontos.

Az elemzésbe bevett megfigyelt változók értékeinek csoportosított eloszlása a következõ:

5. táblázat

Etnocentrizmus-kritériumok	Részben vagy teljesen egyetért (%)
	Románok	Magyarok
A. Sokkal szívesebben vagyok román állampolgár, semhogy más állam polgára legyek.	73	45
B. Jobb lenne a világ, ha a többi ország lakosai is olyanok lennének, mint a románok	54	10
C. Jobb lenne a világ, ha a többi ország lakosai is olyanok lennének, mint a romániai magyarok	16	52
D. Az embereknek akkor is támogatniuk kell a saját országukat, ha az hibát követ el	92	76
E. Van néhány olyan dolog Romániában, ami miatt szégyenkezem	42	73

Megfigyelhetõ, hogy a románok esetén a Romániával való azonosulás nagymértékû, még ha hibát követ is az állam (-ot képviselõ intézmények vezetõi) - saját képükre viszont alig több mint fele formálná át a világot. Ez utóbbi megegyezõ mértékû a romániai magyarok saját csoportjukra vonatkoztatott értékével. Nem elhanyagolható a szégyenérzet egyik nemzeti közösség esetében sem, a magyaroknál várhatóan ez szinte háromnegyede a válaszolóknak, mindennek ellenére az országuk támogatását õk is fontosnak látják.

A magyar alminta válaszai közötti komplexebb összefüggések feltárására elõször ugyancsak faktorelemzéssel próbálkoztunk, mégpedig a fõfaktorok módszerével (PAF). A két kiemelt faktor saját értékei illetve az együttes variancia magyarázati arányai a következõk:

6. táblázat

Saját érték	Magyarázott variancia aránya
1. 1,6	33,3
2. 1,1	22

Még a rotált mátrix esetén sem találtunk értelmes magyarázatot a faktorstruktúrára. Megpróbáltunk más faktorelemzési eljárást is (GLS) de nagyon hasonló faktorstruktúrát kaptunk. Ennek nyomán a sokdimenziós skálázás ALSCAL eljárásával próbálkoztunk, több sikerrel.¹³

2. ábra

Ezeket az eredményeket már jobban sikerült értékelni. Az elsõ dimenzió magyar etnocentrizmust és a románokhoz való pozitív viszonyulást mérte, a másodikban az állammal való azonosulás jellegét ragadtam meg negatív formában (a nagyobb érték az elutasítást mutatja). A mezõ bal felsõ része azokat rögzíti, akik a román államhoz negatívan viszonyulnak és magyar szempontból etnocentrikusak. A magyar etnocentrizmus megfogalmazói igazából a mezõny közepén vannak, a többiek a román államhoz és a románokhoz való viszonyulást fogalmazzák meg, és ezek más-más irányban egy körön helyezkednek el. Tehát a megkérdezettek a fenti tényezõket külön-külön ítélik meg. Értelmezésem szerint ez a saját államhoz való viszonyulást mutatja, amit amúgy eléggé pozitívan élnek meg (itt a saját szülõföldet és Erdélyt kell érteni), míg magukat a románokat és a vezetõit negatívan ítélik meg. Ezért esnek az értékek egymástól majdnem egyenlõ távolságra.

A társadalmi struktúrában elfoglalt hely szerint a magyarok viszonyulása a román állampolgársághoz eltérõ. Minél magasabb státuszban vannak, annál kevésbé viszonyulnak pozitívan a román állampolgársághoz. Leginkább a gazdák kötõdnek.

77 százalékuk részben vagy teljesen egyetért azzal, hogy "Sokkal szívesebben vagyok román állampolgár, semhogy más állam polgára legyek", míg az átlag 45 százalékban ért egyet. Itt ugyancsak a földhöz való kötõdés hatását feltételezhetjük motivációs tényezõként. A románoknál is ugyanezek a tendenciák figyelhetõk meg, nyilván ott nagyobb arányban azonosulnak a román állammal. Regionálisan az észak-erdélyi románok kiemelkednek a Romániához való kötõdés terén.

Nemzeti szimbolika Erdélyben

Benedict Anderson szerint a nemzeti szimbólumok a nemzet-csoport létezését jelképezik a képzeletbeli térben. A nemzeti szimbólumok esetén nem választhatók szét élesen a közösségi identitáshoz való tartozás kultúrnemzeti vagy állampolgári alapon történõ elhatárolása, viszont az egyértelmûvé válik, hogy szimbolikusan melyik szint az elsõdleges.

Az erdélyieknél a szimbólumok sajátosan román, illetve magyar jellegûek, ezért kultúrnemzetinek kellett tekinteni a problémakör operacionalizálása során, viszont közvetve be is igazolódott a feltételezésünk. A nemzeti szimbolika iránt nyílt kérdésekkel érdeklõdtünk, hogy spontán vélemények segítségével feltérképezzük az identitás szimbolikus szférájának területét.

Az erdélyi románok esetén csupán a piros-sárga-kék zászló bír egyértelmû szimbólumértékkel, a válaszolók 40 százaléka említette ezt. A többi hivatalos állami szimbólum, a himnusz és a címer említési aránya alacsonyabb, rendszerint e sorrendben a zászló után említették, külön említési arányuk 5 százalék alatti. A válaszolók 5 százaléka szerint nemzeti szimbólumértéke van még a nemzeti viseletnek és a hagyományoknak. Néhány százalék említi még a különbözõ személyiségeket - mint Eminescu, Avram Iancu - az egyházat, keresztet, a régi moldvai és havasalföldi címerelemeket és az 1918-as egyesülés dátumát és helyszínét (lásd a 6. mellékletet). Legerõsebb az azonosulás a hivatalos szimbólumokkal Észak-Erdélyben, ahol a zászlót a válaszolók 60 százaléka említette, szemben a Bánáttal, ahol csupán 17 százalék - helyette különféle kulturális jellegû szimbólumokat említettek, mint például Brancusi alkotásai, jelesen a "Végtelenség oszlopa". Jól látható, hogy a nemzeti azonosulás módozatai jól mutatják az etnocentrikus attitûdök elterjedtségi területét, hiszen nem véletlenül volt akkora sikere Észak-Erdélyben a Román Nemzeti Egységpártnak (PUNR) és általában a nacionalista politikai mozgósításnak. Rétegek szerint a magasabb státuszúak inkább az egységes, hivatalos szimbolikát fogadják el, mint az alacsonyabb státuszúak. A vezetõ beosztásúak körében átlagon felüli az 1918-as egyesülés szimbólumértéke.

Az erdélyi magyarok számára az érvényes válaszok alapján a magyarsághoz tartozást kifejezõ szimbólumok között a piros-fehér-zöld zászló vezet 52 százalékkal, ezt követi a magyar "szent" korona 11 százalékkal, és különbözõ erdélyi mûemlékek, szobrok 8 százalékkal. Néhány százalékot kaptak még a népi kultúra elemei (népviselet, népi alkotások), a turulmadár, a Kölcsey féle magyar himnusz és az RMDSZ tulipánja (lásd 6. a mellékletet).

Az erdélyi románok szerint a nemzetük számára reprezentatív történelmi személyiségek között Mihai Viteazul vezet, az érvényes válaszok több, mint egynegyedével, õt követi Stefan cel Mare 22 százalékkal, majd Avram Iancu 18 százalékkal. Figyelemreméltó, hogy a válaszolók közel 5 százaléka együtt említi Iancut Horeával, Closcával és Crisannal. A falun élõ románok körében kiemelkednek Avram Iancu és Horea és társai a városiak véleményéhez képest. Majdnem 5 százalékos említettsége volt A. I. Cuzanak, 4 százalékos Horeanak és sorstársainak külön, és további 8 százalék említett különbözõ fejedelmeket, különösen Vlad Tepest és Mircea cel Batrant. Az elsõ három történelmi személyt - a többiek társaságában - gyakran említették második helyen. Az eredmények azt mutatják, hogy a román nemzeti integráció Erdélyt illetõen sikeres és befejezettnek tekinthetõ, mert kialakult egy olyan konszenzus a nemzeti "Pantheon" körül, amelynek élvonalába mindhárom nagy tartomány képviselõje bekerült. A nemzeti "hõsök" listájának kialakításában túlnyomóan a Ceausescu féle kommunista nemzetpolitika játszott szerepet, amit jól mutat az is, hogy a XIX.-XX. század nagy politikusai és királyai 1-2 százaléknál többet nem kaptak, míg a dák királyokat és Trajánusz császárt román hõsként 3 százalék jelölte meg összesen. Régiónként elemezve a válaszokat megfigyelhetõ, hogy Észak Erdélyben és a Partiumban¹⁴ Avram Iancut és Horeáékat lényegesen nagyobb arányban preferálják, mint a déli régiókban, ahol a fejedelmeket említik átlagon felül (lásd a 7. mellékletet). Habár az összromán preferenciákat nem ismerjük, feltételezhetõ, hogy az északi erdélyi régiók sajátos erdélyi "provinciális" sajátossága figyelhetõ meg az erdélyi népi hõsük tiszteletében, amit csak erõsített a kommunista nemzeti ideológia "plebejus" irányultsága. Ezt támasztják alá a életkorkor szerinti adatok is: ahol Avram Iancunak és Horeanak a legkisebb a kedveltsége a 18 év alattiak és a legidõsebbek körében (õk többnyire nem a kommunizmus idején jártak iskolába). Az értelmiség és a munkásság népi hõsök iránti szimpátiája találkozik, a vezetõk preferenciái viszont inkább az országos standardokat követhetik, mindenesetre inkább a fejedelmeket kedvelik.

Az erdélyi magyarok nemzeti hõsei nem koncentrálódnak akkora mértékben sem, mint a románoké. Egy, középiskolások körében végzett felmérés alapján ugyancsak kiderült, hogy a románok nemzeti hõseinek szimbolikája kiforrottabb, mint a kisebbségben élõ magyaroké, ennek fõ oka a saját történelem intézményes tanításának hiánya, ezáltal egy hivatalosnak elfogadott nemzeti kisebbségi ideológia közvetítésének elmaradása, ami nélkül nem teljes a közösségi integráció és az identitásstruktúra.

A magyar nemzeti hõsök listáját Petõfi Sándor vezeti 19 százalékkal, õt követi Szent István 17, Mátyás király és Kossuth 13-13 százalékkal. Hunyadi János és a Rákócziak, valamint Széchenyi kaptak 3-4 százalékot a válaszolók közül, Árpád és Attila pedig ugyancsak említésre méltó arányban volta megnevezve. Más erdélyi fejedelmek még 2 százalékot sem kaptak összesen. Regionális elemzésben több helyi jellegzetesség felszínre kerül: a Bánságban nem jellemzõ a hun-magyar rokonságba vetett hit és Attila tisztelete, míg Dózsát - érthetõ módon - szinte csak itt tartják élvonalbeli nemzeti hõsnek. Székelyföldön kedveltebb Petõfi, Árpád és megjelenik Gábor Áron, különösen Kovászna megyében, az ottani 1848-as székely szabadságharc emlékére. A belsõ erdélyiek körében viszonylag kedveltebbek a Rákócziak és általában az erdélyi fejedelmek. Partiumban a korai királyok, Szent István és Szent László kedveltsége átlagon felüli (lásd a 7. mellékletet)

Az értelmiség preferenciái rendszerint eltérnek az átlagtól. A lista élére Szent István kerül 22 százalékkal, õt követik Kossuth 15 százalékkal, Mátyás király 14 százalékkal, majd Árpád 11, Petõfi, 10, Hunyadi 7 és Attila következik 5 százalékkal. Az értelmiség nemzeti hõslistája még inkább aláhúzza az erdélyiek kultúrnemzeti identitáskomponensének archaikus vonásait: Attila hun király, Árpád és Szent István, mint honfoglaló és honalapító jelentõs szerepet kap, míg Magyarországon az értelmiségiek válaszaiból 1989-ben inkább újkori-jelenkori személyek kerülnek élõtérbe, mint Illyés Gyula, Ady, Széchenyi (Csepeli 1992: 147-154). Nem beszélve arról, hogy aggasztó, hogy az értelmiségiek inkább hisznek a hun-magyar kontinuitás legendájában, mint az alacsonyabb iskolázottságúak. (Az erdélyiek identitásának archaikus vonásairól lásd még Veres 1997: 49-50.)

Az 1996-es Kolozs és Kovászna megyei kutatás alkalmával külön érdeklõdtünk a szimbólumértékû kulturális személyiségek iránt. Az elsõ helyre ugyancsak Petõfi került, de jóval nagyobb arányban, 44 százalékkal, míg a következõk erdélyiek voltak: Sütõ András (32%), Kányádi Sándor (21%). Ez a leosztás azt jelöli, hogy a romániai magyarok a magyar kultúrát egységesnek tekintik, de kulturális téren van egy másodlagos szint, ahol felszínre kerülnek a kisebbségi sajátosságok. E sajátosság kialakulásának alapjait a romániai magyar irodalomoktatásban kell keresni, amelynek meghatározó szerepe van az identitás kialakításában: a magyar irodalmat - különösen a XX. századit - "Erdély-centrikusan" tanítják. A történelmi tudat terén nem figyelhetjük meg ezt a sajátosságot, az erdélyi fejedelmek és személyiségek alig kapnak néhány százalékot a "toplistán", mivel az utóbbi egy-két év kivételével nem volt saját történelemoktatás Erdélyben, ezért a magyarok történelmi tudata ad-hoc módon alakult, romantikus történelmi regények vagy múlt századi romantikus eredethistóriák hatására, amikben a modern kori történelemnek vajmi kevés szerep jutott. A saját történelem oktatása nem feltétlenül "erõsebb" nemzettudatot alakít ki, vagy teszi nacionalistábbá a magyarokat, hanem inkább korszerû szemléletet és olyan tudáson alapuló biztonságérzetet kellene adnia, amely alapján az egészséges történelmi önkritika is helyet kap a közösségrõl való gondolkodásban.

A szimbolikus univerzum fontos része a nemzeti ünnepek tisztelete, átélése, az ünnepek "forgatókönyvének" ismerete és - egyeseknek - az ünnepi programokon való részvétel. Több román és magyar, aktuális és régi nemzeti ünnep idõpontja kapcsán megkérdeztük, mennyire fontos számára az a nap. Mind Csepeli-Örkény (1998), mind pedig Culic (1999) tanulmányában ismertették az ünnepekhez való viszonyulás alaptendenciáit. Ezek kiegészítéseképpen elmondható, hogy az 1996-os helyi kutatás eredményei szerint fontosabbnak számítanak a vallási ünnepek - különösen a karácsony -, mint a nemzeti ünnepek. Másrészt, mivel akkor nyílt kérdéssel és interjúkkal is kutattuk a nemzeti ünnepek fontosságát, kiderült, hogy augusztus 20-át, Szent István király napját nem tartják számukra széles körben ünnepnek, és az nem mérhetõ március 15-éhöz. Viszont ha rákérdeztünk konkrétan, viszonylag sokan "elég fontosnak" találták, mivel tudtak róla a magyarországi tévéadókból. Az ünnep ismerete azonban nem tekinthetõ azonosnak annak megtartásával. A december 1-vel való azonosulást pedig nem csupán az nehezíti, hogy az román nemzeti ünnep, hanem mert sokan úgy érzik, hogy az valahogy ellenük szólt, hisz 1918-ban a december elsejei Gyulafehérvári román Nemzeti gyûlésen Erdélyt Magyarországról "választották" le és kikiáltották a Romániával való egyesülést. Ebbõl a szempontból szerencsésebb lenne a május 10-e, mint nemzeti ünnep, könnyebb lenne konszenzust teremteni ennek kapcsán, mint a december elsejével. Addig, amíg a románok körében nem lényegesek az eltérések rétegzõdés szerint, a magyarok esetén szignifikáns különbségek vannak.

7. táblázat
Az erdélyi magyarok viszonyulása ünnepnapokhoz rétegenként (elég fontos és nagyon fontos válaszok)

Rétegek/Ünnepnapok	Dec. 1	Március 15	Aug. 20	Május 1	Május 10
Vezetõk	25	100	97	25	21
Értelmiségiek	15	89	77	24	12
Nem fizikai dolgozók	15	84	67	29	6
Kisiparosok	18	76	65	30	9
Munkások	25	80	56	36	12
Gazdák	14	71	58	38	6
Összesen	20	80	63	30	10

Megfigyelhetõ, hogy a magyar nemzeti ünnepek az értelmiségiek számára fontosabbak, majd a fontosság mértéke a státuszhelyzettel egyenesen arányosan csökkent. A román nemzeti ünnepek esetén - különösen a december elseje esetében - a vezetõk és a munkások kiemelkednek az ünnepnap fontossága tekintetében, míg az értelmiségiek, a nem fizikai dolgozók a mezõgazdaságban dolgozókkal egyetemben kevésbé tartják fontosnak a többieknél. A két román nemzeti ünnepet románok esetén is a magasabb státuszban lévõk tartják fontosabbnak a többinél.

A nemzetközi sportversenyeken résztvevõ országos válogatottak is nemzeti szimbólumértékre tettek szert a 20. század második felében. Azoktól az erdélyi magyaroktól, akiket érdekel a sport, megkérdeztük, hogy egy román-magyar nemzeti válogatott mérkõzésen (abban sportágban, amelyet a megkérdezett leginkább kedvel) kinek drukkolna. 799 érvényes válaszból 89 százalék a magyaroknak, 11 százalék a románoknak drukkolna. Látható, hogy amikor egy állásfoglalás átcsúszik a nemzeti szimbolika szférájába, akkor az erdélyi magyarok kultúrnemzeti azonosulása kerül elõtérbe.

Nemzeti "karakter" és ellenségkép

G. W. Allport hangsúlyozza, hogy az etnikai sztereotípiák sajátos altípust képeznek a sztereotípiák között. Egy etnikai vagy nemzeti csoport tagjai jellemzõ módon vallanak bizonyos sztereotípiákat bizonyos, velük valamilyen kapcsolatban levõ másik etnikai vagy nemzeti csoport tagjairól. Ha két csoport között konfliktus van, rendszerint negatív elemeket tartalmaznak másik csoportról alkotott, úgynevezett heterosztereotípiák. A saját csoportról alkotott sztereotípiák rendszerint pozitív elemekbõl állnak, kivételt képeznek azok az etnikai kisebbségi csoportok, amelyek tömegkommunikációs alárendeltségben vagy kiszolgáltatottságban lévén átveszik a referenciacsoport néhány rájuk vonatkozó negatív sztereotip nézetét. Ezekben az esetekben az úgynevezett önutálat, azaz a saját csoporttal való szembefordulás, annak megtagadása is megtörténhet. Más esetben a kiszolgáltatott alárendeltségi helyzet és a diszkriminációk a nemzeti-etnikai autosztereotípia megerõsítését szolgálják (Allport 1977). Egyes szerzõk, így Csepeli is a nemzeti autosztereotípiák vizsgálatakor nemzetkarakterrõl beszélnek. Tekintve, hogy a komplex társadalmakban egy nemzeti csoportnak nincsenek egyértelmû sajátságos jellegzetességei, a felsorolt tulajdonságok csak projektív módon tulajdoníthatók a csoportra jellemzõnek, és nincs érvényük a csoport tagjaira, ezért jobbnak látom a nemzeti autosztereotípia semlegesebb fogalmát használni.

A továbbiakban a nemzeti auto- és heterosztereotípiák tulajdonításának sajátosságait elemezzük. A megkérdezetteket megkérték, hogy mondják meg szerintük, a románok, illetve a magyarok hány százalékát jellemzik a különbözõ tulajdonságok. Ebben az esetben a szemantikus differenciáló skála zárt változatának jelzõit használjuk: erõszakos, intelligens, lusta, önzõ, segítõkész, tehetetlen, toleráns, versenyszellemû. A vizsgálatban nyílt kérdésekkel is elemeztük a sztereotipizálást, de ezekrõl késõbb szólunk.

A jellemzõkre adott százalékos értékek egyszerû eloszlása nem alkalmas az elemzésre, csupán átlagértékeket számolva.

8. táblázat
Etnikai sztereotípiák tulajdonítása Erdélyben (százalék-értékek átlaga)

Jelzõ	Románokra adott jellemzõk átlaga		Erdélyi magyarokra adott jellemzõk
	Románok	Magyarok	Románok	Magyarok
Agresszív	26	43	49	32
Intelligens	60	41	46	56
Lusta	44	49	30	25
Önzõ	39	45	56	37
Segítõkész	55	43	51	54
Tehetetlen	27	39	27	28
Toleráns	56	36	31	50
Versenyszellemû	53	40	51	54

Ezzel a módszerrel elemezve a válaszokat elmondható, hogy általában megfigyelhetõ a csoportokra jellemzõ etnocentrikus szemlélet, ám ezzel a módszerrel - hogy a csoport csupán egy részét is lehetett minõsíteni - a negatív, kritikus tulajdonságok egy részét saját csoportjuk jelentõs részére is jellemzõnek tartották, különösen a románok, akik szerint 44 százalékuk lusta és 39 százalékuk tehetetlen. A magyarok kevésbé kritikusak önmagukkal, annál nagyobb mértékben tulajdonítanak viszont negatív tulajdonságokat a románoknak. Úgy tûnik, hogy - ha a Csepeli és társai által használt erkölcsi és teljesítõkészségbeli csoportosításokat elfogadjuk -, a románok az erdélyi magyarokat inkább erkölcsileg marasztalják el (erõszakos, önzõ), a magyarok a románokat a teljesítõkészség terén látják viszonylag gyengébbnek (lusta, tehetetlen). Az a tény, hogy Románia a gazdasági teljesítmények és az életszínvonal terén Magyarország mögött van a romániai magyarok többsége szerint valószínûleg a románok alacsonyabb teljesítõkészségével magyarázható, szubjektíve pedig számukra a magyarországi teljesítmények az összes magyar érdemét képezik. Ez a tény a romániai magyarok önképének pozitív töltetét erõsíti.

Ennél érdekesebbek a sokdimenziós skálázás ALSCAL módszerével kapott eredmények¹⁵. Elõször a romániai magyarok sztereotip románságképét vizsgáljuk.

Az eljárás 20 iteráció után az alábbi értékeket alakította ki:

A Stress változó értéke 0,01742, az RSQ = 0,99897 A kétdimenziós mezõben a tulajdonságok elhelyezkedése a 8. mellékletben tekinthetõ meg.

Az eljárás jól elhelyezte a tulajdonságokat a kétdimenziós mezõben. A bal felsõ sarokban találhatók a pozitív tulajdonságok, a jobb felsõ sarokban találhatók a negatív tulajdonságok. A tehetetlenség egyedül a jobb alsó sarok irányában helyezkedik el. A vízszintes tengely egy pozitív-negatív morális értékítéletet foglal magába, a függõleges tengely pedig valamiféle motivációs teljesítõkészség dimenzió. Ezért lehet a tehetetlenségnek annyira eltérõ, alacsony értéke. A románok pozitív tulajdonságai negatív elõjellel jelennek meg, tehát kevesen jellemezhetõk, míg a negatív tulajdonságok annál inkább jellemzõek.

Az alábbiakban a romániai magyarok sztereotip önképének sajátosságait vizsgáljuk meg ugyanazzal a módszerrel. Az adatok úgy illeszkedtek, hogy az ALSCAL 3 iteráció után megállott (Stress=,04343 RSQ=,99215).

3. ábra

Úgy tûnik, hogy a romániai magyarok önképe nagyon pozitív, ezt már az átlagértékekbõl tudjuk. Van egy kisebb csoport, amely szerint a magyarok eléggé agresszívek, önzõek. Következésképpen szerintük nem is lehetnek toleránsak és segítõkészek, ezért ezek az értékek az elõbbiekhez képest ellentétes értékmezõben vannak. Amúgy a pozitív tulajdonságok a baloldali, a negatívak a jobboldali mezõben csoportosulnak. A vízszintes tengely fordított, tehát a magas arányt mutatók vannak a negatív mezõben , a tengely az erkölcsi magatartással kapcsolatost. A másik tengely is fordított, az az akciókészséggel kapcsolatos. Tehát a magyarok eléggé tehetetlennek és jámbornak, toleránsnak tartják magukat, ezért nyertek teret fölöttük a románok az elmúlt 200 évben.

A népesség társadalmi összetétele szerint több tulajdonság esetén nem lényegesek az eltérések. A román válaszolók körében az értelmiségiek a románok 40 százalékát látja egoistának, míg a mezõgazdaságban dolgozók csupán a 29 százalékát. Az önkritikus szellem növekedik a társadalmi státusszal a románoknál, míg ugyanakkor a magyarokkal engedékenyebbek a negatív teljesítõkészség terén: az értelmiségiek 22 százalékát látja tehetetlennek, 25 százalékát pedig lustának a magyarok közül, a mezõgazdaságban dolgozók körében ezek az arányok elérik a 35, illetve a 42 százalékot, a munkások pedig mintegy 7 százalékkal kevesebb arányban látják a magyarokat segítõkésznek. Egy területen érvényesül az ideológia a román értelmiségiek önképében: átlagosan kevésbé látják erõszakosnak magukat, és jóval többjüket toleránsnak, mint az alacsonyabb státuszúak, különösképpen a munkásokhoz képest, akik szerint a románok 51 százaléka toleráns, az értelmiségiek szerint viszont 67 százalék az átlagérték. A többi tulajdonság terén nem szignifikánsak az eltérések.

A magyar válaszolók körében a románok negatív erkölcsi tulajdonságainak terén vannak eltérések, az értelmiségiek mintegy 10 százalékkal kevesebb románról állítják átlagosan, hogy agresszívek és önzõk mind a munkásokhoz, mind pedig a mezõgazdászokhoz képest. A munkások mintegy 8 százalékkal nagyobb arányban látják versenyszellemûnek a románokat, mint az értelmiségiek (szerintük csupán 34%). Akárcsak a románok körében, az erdélyi magyaroknál is az értelmiség toleránsabbnak és kevésbé erõszakosnak látja a saját nemzetiségét, mint az alacsonyabb státuszúak. Úgy tûnik, hogy a "mi békés nép vagyunk, és mások bántanak minket és erõszakoskodnak" ideológiai szólamot egyik nép körében sem tették megfelelõ arányban magukévá az alacsonyabb képzettségûek és státuszúak az értelmiséghez és a vezetõkhöz képest. Az általános hipotézis tehát ebben a vonatkozásban is beigazolódik, ugyanis a kutúrnemzeti kritériumok szerint körülhatárolt nyelvi csoportok sztereotip jellemzésében az értelmiség inkább vall etnocentrikus nézeteket, mint a fizikai foglalkozásúak.

A nemzeti csoport dimenzióinak percepciója és jövõképe

A kisebbségi nemzeti csoportok, de gyakran a többségiek közösségi identitásában is fontos szerepe van a csoportok létszámának és demográfiai folyamatainak. A romániai magyarok létszámával kapcsolatban nincs konszenzus a magyarok között sem. E kérdés sajátos módon a kultúrnemzeti aspektushoz kötõdik, hiszen az állampolgárok számáról viszonylag megbízható hivatalos kimutatások állanak rendelkezésünkre. A szakemberek egy része elfogadja reálisnak az 1992-es román népszámlálás eredményeit, miszerint közel 1,64 millió magyar anyanyelvû és valamivel kevesebb magyar nemzetiségû személy él Romániában, Erdélyben pedig ennek több, mint 98 százaléka. Ezt az értéket sokan, különösen a nacionalisták elutasítják, és a kétmilliót vagy 2,2 milliót tekintik reálisnak.

Alaposabb demográfiai elemzésekkel kimutatható, hogy a kivándorlás és a románsághoz való asszimiláció hatása annyira nagyarányú volt a 80-as években a magyarok körében, hogy - optimista számítások szerint is - a magyarsághoz valamiként kapcsolódó lakosság száma Romániában nem haladja meg az 1,7 milliót (Veres 2000). Egymással feszült viszonyban levõ közösségek esetén felléphet az úgynevezett demográfiai stressz, miszerint a másik közösség méretét felülértékelik és így nagyobb veszélyként állítják be, mint a valóságban. Az erdélyi román-magyar viszony kontextusában nincs szó errõl, inkább egy másfajta "ideológiai versenyrõl" beszélhetünk, "mi többen vagyunk a valóságban mint gondolják", vagy egyszerûen, fõleg román részen "mi nagyon sokan vagyunk, õk kevesen, mit akarnak?" Észak-Erdélyben, ahol erõsebbek a románok körében a magyarellenes attitûdök, a magyarok számát nagyobb arányban értékelték felül mint máshol.

A magyarok számára vonatkozó adatokat négy kategóriába csoportosítottuk az 1,5 millió alatti értékeket alulértékeltnek tekintettük, 1,51 és 1,8 millió közötti értékeket viszonylag reálisnak tekintettük, 1.81 és 2.2 millió között felülértékelt ideológiai értéknek tekintettük, végül a 2,21 milliós létszám fölötti értékeket a nagyon felülértékelt kategóriába soroltuk. Viszonylag reális értékeket csupán a magyarok 8, és a románok 2,5 százaléka mondott, a magyarok esetén többnyire felülértékelték a saját közösségük létszámát, a legtöbben (35%) ezen belül is az alsó, úgynevezett ideológiai létszámot jelölték meg, amelyet a kétmilliós létszám képvisel.

Rétegek szerint két tendencia érvényesül. A legfontosabb az, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezõ rétegek nagyobb arányban tudtak válaszolni: az értelmiségiek 95 százaléka és a mezõgazdászok 61 százaléka tudott válaszolni, ám a válaszolások aránya nem azt jelenti, hogy a "helyes" választ adták. Ugyanis a de facto helyes válasz ideológiailag helytelen, az RMDSZ-vezetõk jelentõs része nem fogadta el az 1992-es népszámlálás eredményeit. Az értelmiségiek 15 százaléka a ténylegesen helyes létszámot adta meg, a legnagyobb részük viszont - 38 százalék - az "ideológiailag helyes", kétmillió körüli értéket jelölte meg. A vezetõk közül értékelik alul a legtöbben a magyarság számát, ezek között vannak a "riogatók", a vészharangot húzó közösségi vezetõk a magyarság sorsával kapcsolatban. Általában a felülértékelések aránya nagyon magas minden magyar társadalmi réteg körében, és a válaszolók körén belül még emelkedik is az alacsonyabb státuszúak között. Úgy tûnik, hogy a közösség számára vonatkozó ideológiai diskurzusok a lakosság minden rétegéhez eljutottak.

9. táblázat
Magyarok számának becslése Erdélyben rétegek szerint, százalékban*

Réteg	Alulértékeli		Viszonylag eltalálja		Felülértékeli
	Románok	Magyarok	Románok	Magyarok	Románok	Magyarok
Vezetõk	56	29	0	8	25	63
Értelmiségi	52	23	2	15	24	57
Nem fizikai dolg.	30	15	2	8	23	65
Kisiparos	33	19	11	4	6	62
Gazda	11	13	0	0	16	49
Munkás	33	18	1	7	19	57
Összesen	32	17	2,5	8	20	59

*A sor szerinti összegek különbsége (nemzetiségenként) 100 százalékig a "nem tudom" válaszokat tömöríti. Nem tudott válaszolni a románok 45 százaléka és a magyarok 16 százaléka.

A románok erdélyi létszámára adott válaszokat a következõ módon csoportosítottuk: 4,1 millióig alulértékelték, 4,2 és 6,5 millió között viszonylag eltalálták, 6,6 millió fölött pedig túlértékelték. A reális érték 5,5 millió körül van. Megállapítható, hogy a románok erdélyi létszáma nem képezi különösképpen ideológiai viták kérdését egyik közösség esetében sem.

A románok számát a magyarok kiegyensúlyozott arányban értékelik alul, reálisan, illetve felül. Jóval többen jelölik meg a relatíve reális értéket a magasabb státuszúak körében, mint a többiek esetén, tehát az iskolázottság hatása inkább annak tényleges tudásával, mint ideológiai telítettségével érvényesül itt. A mezõgazdaságban dolgozó magyarok közül csupán 33 százaléka tudta megjelölni, ennek is a többsége alulértékelte a románok létszámát. A románok számára nem annyira lényeges kérdés egyik közösség létszáma sem, amit jól mutat a "nem tudom" válaszok 45 százalék körüli aránya mindkét esetben. A románok is, akárcsak a magyarok, saját közösségük létszámát hajlamosak felülértékelni, akárcsak a magyarok a saját számukat, viszont kisebb mértékben, és számukra nincs akkora tétje.

10. táblázat
A románok számának becslése Erdélyben rétegek szerint, százalékban*

Réteg	Alulértékeli		Viszonylag eltalálja		Felülértékeli
	Románok	Magyarok	Románok	Magyarok	Románok	Magyarok
Vezetõk	9	29	31	37	37	25
Értelmiségi	7	24	31	39	44	23
Nem fizikai dolg.	9	24	20	33	25	20
Kisiparos	11	28	17	25	22	21
Gazda	0	21	5	7	21	5
Munkás	9	29	20	24	23	18
Összesen	9	25	20	27	26	29

A közösségi identitás fontos komponense, hogy a közösség jövõjét, megmaradását miként látják. Megkérdeztük, hogyan látják a magyarok, románok és a cigányok számának alakulását Erdélyben a következõ száz évben (lásd a mellékletet).

11. táblázat
Az erdélyi etnikumok számának alakulása a következõ 100 évben

Alminta	Csökken v. eltûnik			Stabilizálódik (Stagnál)			Nõ a számuk
	Román	Magyar	Cigány	Román	Magyar	Cigány	Román	Magyar	Cigány
Román válaszolók	18	18	7	32	38	9	48	30	72
Magyar válaszolók	15	62	5	25	12	6	55	11	84

A románok számát illetõen nincsenek lényeges eltérések, a magyarok közül 7 százalékkal többen válaszolták, hogy nõni fog a számuk, mint a románok, de mindkét esetben ezek zöme (80%) a "mérsékelten nõ" válaszlehetõséget jelölte meg. A magyarok saját közösségük számának alakulásában meglehetõsen pesszimista, 62 százalékuk szerint csökkenni fog vagy, eltûnik a magyarság. Az eltûnést csupán 2 százalék alatt válaszolták, 17 százalékuk szerint jelentõsen csökkenni fog. A legtöbben a valóban legvalószínûbb, "mérsékelten csökkenni fog" lehetõséget jelölték meg (44%). A román válaszolók zömének elképzelése szerint a magyarok száma stabilizálódik vagy kis mértékben nõni fog.

A cigányok számának alakulását mindkét nemzetiség képviselõi felfelé ívelõnek látják, a magyaroknál 84 százalék úgy gondolja, hogy emelkedni fog. Úgy tûnik, hogy a magyarok inkább veszélyeztetve érzik saját helyzetüket a cigányok számának növekedésétõl, mint a többségi románok, ami valószínûleg a kisebbségi helyzet egyik következménye.

A társadalmi struktúrában elfoglalt hely szerint a magyarok annál pesszimistábbak a saját létszámuk alakulását illetõen, minél magasabb státuszban vannak: míg a vezetõk 75, az értelmiségiek 72 százaléka csökkenni látja a magyarságot, addig a munkások nem több, mint 54 százaléka látja ezt. Itt két tényezõ érvényesül: ha nem is fogadják el manifeszt módon a mûveltebb rétegek a magyarok jelenleg ismert létszámát Erdélyben, ismerik azt, és a csökkenõ tendenciát tudomásul veszik. Ugyanakkor a kérdéshez való ideologikus viszonyulás is növeli a pesszimista vélemények számát, ezt jól mutatja, hogy a vezetõk több, mint 20 százaléka szerint jelentõsen csökkenni fog a magyarok száma, míg a mezõgazdászok 16 százaléka gondolja így, habár a jelentõs csökkenés nem annyira valószínû, mint az enyhe csökkenési tendencia. A románok számát illetõen nem szignifikánsak az eltérések a társadalmi réteghelyzet szerint. Ebben az alfejezetben is igazolódik az általános hipotézis, hiszen a magyarok körében - ahol releváns a csoportok nagyságának létszáma - a réteghelyzet szerinti összefüggések szignifikánsak, míg a románok esetében úgy tûnik, nincs ideológiailag megalapozott tétje a kérdésnek, és nem is szignifikáns az összefüggés a réteghelyzettel.

Kisebbségi identitás és az RMDSZ

A romániai magyarok közösségi identitása esetében van még egy fontos dimenzió, amely kapcsolatban áll a kisebbségi tudattal. A bevezetõben láttuk, hogy egy kisebbségi csoport esetében akkor beszélünk nemzeti kisebbségrõl, amikor az bizonyos feltételeknek eleget tesz. E feltételek egyike arra vonatkozik, hogy a romániai magyarság számára melyik az a politikai entitás, amellyel leginkább azonosul és amely az identitás fõ ideológiai megalapozója. Megfigyeléseink szerint ebben az esetben egyértelmûen az RMDSZ-rõl van szó, és ebben nem konkurál vele sem a magyar, sem a román állam kormánya. Ez több módon igazolódik: egyrészt, a megkérdezettek 91 százaléka az utolsó képviselõházi választásokon az RMDSZ listájára szavazott. Az RMDSZ tevékenységeivel és célkitûzéseivel szembeni attitûdök csupán 2 százaléka egyértelmûen negatív és elutasító - "egyáltalán nem értek egyet ezekkel" -, a többiek valamilyen mértékben egyetértenek.

A kisebbségi tudat másik "erõforrása" az, hogy 75 százalék szerint a románok konfliktusban állnak a magyarokkal (ezt a románok többsége nem vallja), a konfliktus tudata pedig erõsíti a közösségi identitást, kohéziót. Az 1996-os Kolozs-Kovászna megyei vizsgálat alkalmával módunkban állt kutatni a lehetséges konfliktus-megoldási módokat. A megoldásmódok közül kiemelkedik a "román állam tegyen eleget az RMDSZ követeléseinek" válaszlehetõség, szemben a magyar kormány erélyesebb fellépésével, amit viszonylag kevesen választották. Az "RMDSZ mondjon le túlzott követeléseirõl" opció sorrendben a második, de háromszor kevesebben választották az elsõ opciónál, amikor az RMDSZ követeléseivel azonosultak a válaszolók (Veres 1997: 23-25).

Társadalmi réteghelyzet szerint érthetõ módon lényeges különbségek vannak az RMDSZ céljaival és tevékenységeivel való azonosulás terén. Minél magasabb státuszban van valaki, annál nagyobb mértékben azonosul az RMDSZ-el és inkább hajlandó lenne implikálódni, mint az alacsonyabb státuszban levõk (lásd a 9. mellékletet). Az RMDSZ iránti érdeklõdés egyik társadalmi réteg körében sem süllyed 50 százalék alá, habár itt az iskolázottsági szint nagy szerepet játszik. Látható tehát, hogy ezen aspektus szerint is konfirmálódik a keret-hipotézisünk, mert a RMDSZ-el való azonosulás a kultúrnemzeti identitás egy sajátos aspektusa, hiszen a RMDSZ elfogadása éppen a magyar kultúrnemzethez való tartozást biztosítja, ez mind a programjában, mind pedig a tevékenységeiben is benne foglaltatik, azzal együtt, hogy kiveszi a részét a román politikai életbõl is.

Összegzés

Az általános hipotézis - miszerint minél magasabb státuszhelyzetben van valaki, annál inkább a közösségi identitás kultúrnemzeti komponense kerül elõtérbe - beigazolódni látszik. Mivel az erdélyi magyarok esetében a kultúrnemzeti identitáskomponens elsõsorban magyarságtudatot jelent, így az válik nyilvánvalóvá, hogy a kisebbségi helyzet ellenére a román iskolarendszer lehetõvé teszi a magyar értelmiség "magyar kultúrnemzeti" szocializációját, hiszen az értelmiségképzésben döntõ szerepet az oktatási rendszer játszik, a család szerepe kisebb, az elsõ generációsok körében pedig ez utóbbi szerepérõl aligha beszélhetünk.

Habár a kultúrnemzeti identitáskomponens a magasabb iskolázottsági szinttel áll összefüggésben, a réteghelyzet szerinti elemzés még felszínre hoz némi specifikus eltérést az ugyanazon átlagos iskolázottsággal rendelkezõkön belül. A magyar kisebbségi vezetõk szemben az értelmiségiekkel - feltehetõen, mert bizonyos helyzetekben az államot képviselik, vagy a gazdasági vezetõk, akik az elõbbiekkel gyakran szoros kapcsolatban állanak - inkább azonosulnak a román állam felségjegyeivel és kognitív szempontból Romániával mint hazájukkal,.

Az államnemzeti identitáskomponens csökkent szerepe nem csupán a magyar kisebbségi, hanem a román, többségi értelmiségiek körében is megfigyelhetõ. Ez arra utal, hogy nem valami sajátos ok - például gyakrabban lettek volna etnikailag diszkriminálva - erõsíti a kultúrnemzeti tudatelemeket, hanem valóban a nemzeti ideológia magasabb szintû ismereteit mutatja, ami jószerével tartalmaz etnocentrikus elemeket.

A heteroidentifikáció kapcsán elmondható, hogy a "másik képe", mint ellenségkép túlnyomóan negatív tulajdonságokkal van jellemezve, az értelmiség viszont kevésbé negatívnak látja a románok és a magyarok esetében is. A románok önképe kritikusabb az erdélyi magyarokénál.

Elméletileg vetõdik fel, de empirikusan kereshetünk választ arra a kérdésre, hogy rétegspecifikusan milyen viszonyban áll közösségi identitás két komponense. Az elemzéseink azt mutatják, hogy a magasabb státuszban lévõk jobban látják a kultúrnemzeti és államnemzeti identitáskomponens közötti ideológiai ellentmondásokat mind a magyarok, mind pedig a románok esetében. A magyarok - különösen az értelmiségiek - ezt úgy próbálják feloldani, hogy gyakorlatilag alig identifikálódnak a román állampolgársággal, hazájukként is nagyobb arányban jelölték meg Erdélyt. A románok esetében a románsághoz való tartozás kritériumaiként a magasabb iskolázottságúak inkább a kultúrnemzeti kritériumokat preferálták. Az alacsonyabb státuszban levõk nem érzékelik annyira a fent említett ideológiai ellentmondásokat, õk harmonikusabban összerakják identitásukat kultúrnemzeti és állampolgári elemekbõl. A románok egyaránt azonosulnak a kultúrnemzeti és államnemzeti kritériumokkal is, esetükben a kettõ egymásra tevõdik. A magyarok eltérõ helyzetben vannak, õk a magyarságtudatuk megléte mellett nagyobb arányban azonosulnak román állampolgárságukkal is, mint a magasabb státushelyzetben lévõk, emellett kevésbé érzékelik az ellentmondásokat is a két identitáskomponens között.

A saját és a másik nemzeti csoportja dimenzióinak percepciója a kisebbségiek számára fontosabb, mint a kultúrnemzeti identitáskérdés, a románok számára nem tûnik fontosnak. A magyarok létszámukat felülértékelik mind a hazai, mind pedig össznemzeti kontextusban, a jövõt illetõen viszont meglehetõsen pesszimistának tûnnek, különösen az értelmiség.

Irodalom
Allport, G. W. 1977. Az elõítélet. Budapest: Gondolat.

Anderson, Benedict 1994. Imaginated Communities. In: J. Hutchinson-A. D. Smith (eds.) Nationalism. Oxford UP. 89-95.

Berger, P.-Luckman T. 1966. The Social Construction of Reality. New York: Doubleday and Company.

Bourdieu, P 1978. A társadalmi egyenlõtlenségek újratermelõdése. Budapest: Gondolat,
379-401.

Bloom, William 1990. Personal Identity, National Identity and International Relations. Cambridge UP.

Bútorova, Z. 1998. Democracy and Discontent in Slovakia. Bratislava: Istitut of Public Affairs.

Bordás-Huncik 1996. Counterproof. The examination of the Slovak-Hungarian relationship with sociological and .....

Csepeli György 1992. Nemzet által homályosan. Budapest: Századvég.

- 1985. Nemzeti tudat és érzésvilág. Budapest: Múzsák.

- 1996. Alkony. Budapest: ELTE UP.

Csepeli Gy.-Örkény A.-Székelyi M.-Csere G. 1998. Jelentés a Tündérkertbõl. In: Társadalmi riport, Budapest.

Date demografice 1996. Rom�nia, Comisia Na�ional� pentru Statistic�, Bucure�ti.

Geertz, G 1973. Thick description: Toward an Interpretative Theory of Culture.
In: The interpretation of Cultures. New York: Basic Books.

Gellner, E. 1994. Encounters with Nationalism. Oxford Blackwell Publ.

Hobsbawn, E 1990. Nations and nationalism since 1780. London: Clarendon Press.

Horváth István 1994. A kapcsolat és viszonyrendszer szempontjai a döntéshozatalban. Hitel. Erdélyi szemle, 5-6, 82-90.

Hutnik, Nimmi 1991. Etnich Minority Identity. Oxford: Clarendon Press.

Jenkins, Brian-Sofos, Spiros A. (eds.) 1996. Nation and identity in Contemporary Europe. London and New York: Routledge.

Krappman, Lothar 1980. Az identitás szociológiai dimenziói. Szociológiai Füzetek 21.

Kymlicka, Will 1995. Multicultural citizenship. Oxford UP.

Nedomová, A.-Kostelecky, Tomás 1997. The Czech National Identity. Czech Sociological Review, (5).

Nagy Mariann 1995. 19^th Century Hungarian Autors an Hungary's Ethnic Minorities. In: L. Kontler (ed.) Pride and Prejudice. Budapest: CEU, 29-50.

Recens�m�ntul general al populatiei din Romania din Ianuarie 1992 (1995). Bucuresti: Institutul National de Statistic�.

Smith, A. D. 1986. Ethnic Origins of the Nations. Oxford: Blackwell Press.

- 1991. National Identity. London: Penguin LTD.

Taifel, Henri 1978. The Social Psihology of Minorities. London: M. Right Group LTD.

- 1980. Az elõítélet gyökerei, néhány megismeréssel kapcsolatos tényezõ. In: Elõítéletek
és csoportközi viszonyok. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Veres Valér 1995. Teoria identitatii la Lothar Krapmann. Kolozsvár: WEB.

- 1997. A Kolozs és Kovászna megyei magyarok kisebbségi identitástudatának néhány
vonása. Régió. Kisebbségi Szemle, 3-4.

- 2000. A romániai magyarság népesedési viszonyai a '90-es években. In: Romániai Magyar Évkönyv. Kolozsvár: Polis.

Weber, Max 1987. Gazdaság és társadalom. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

MELLÉKLET

1. Az identitáskritériumok faktorsúlyai

A. Magyarok

Component Matrix
	Component
	1	2
Magyarok között élni	0.158103	0.698347
Magyar állampolgár	-0.1107	0.83235
Magyarországon szülessen	-0.21725	0.744041
Anyanyelve magyar	0.600939	0.068518
Magyar sz. ny. egyházhoz tart.	0.71158	0.199182
Önmagát magyarnak tartsa	0.625893	-0.03155
Egyik szülõ magyar	0.611329	0.122805
Érezze magáénak a magyar kultúrát	0.784317	-0.12459
Tisztelje a magyar zászlót	0.712949	0.004002

Extraction Method: Principal Component Analysis.

B. Románok

Component Matrix	Component
	1	2
Románok között élni	0.222161	0.72767
Román állampolgár	0.068889	0.80157
Romániában szülessen	0.172919	0.800696
Anyanyelve román	0.616123	0.378977
Román sz. ny. egyházhoz tartozzon	0.576886	0.494584
Önmagát románnak tartsa	0.74427	-0.01475
Egyik szülõ román	0.590151	0.335297
Érezze magáénak a román kultúrát	0.806415	0.095174
Tisztelje a román zászlót	0.673145	0.191103

Extraction Method: Principal Component Analysis.

2. Érzelmi viszonyulás faktorsúlyai

Magyarok

Rotált Faktormátrix
	Faktor
	1	2	3
Könnyíti az életemet	0.654191	0.05292	0.060503
Büszkeség	0.163399	0.699809	-0.04567
Közömbös	0.065966	-0.51258	0.124357
Elõny	0.692131	0.063828	-0.01824
Szégyen	0.036344	-0.15743	0.327708
Hátrány	-0.43202	0.231135	0.381033

Extraction Method: Principal Axis Factoring.
Rotation Method: Varimax with Kaiser Normalization.

3. A klaszterelemzés eredményei a nemzeti azonosulás érzelmi átélésérõl

Magyarok - Dendrogramm

4. A hazafogalom eloszlása regionálisan

5. A szülõföld-fogalom eloszlása regionálisan

* A "Más" kategória települést vagy az "ahol élek", "ahol születtem" válaszokat tartalmazza.

6. Nemzeti szimbólumok Erdélyben

Románok*		Magyarok**
Szimbólum	Aránya	Szimbólum	Aránya
Zászló (p-s-k)	40	Zászló (p-f-z)	52
Személyiségek	9	Korona	11
Népi hagyományok	5	Szobrok	8
Egyesülés idõpontja	4	Turul	5
Címer	4	Népi kultúra	4
Bölényfej, sas	3	Himnusz	3
Himnusz	3	RMDSZ tulipán	3
Egyház, kereszt	2	Templomok	1,5
Más	30	Gulyás	1
		Címer	1
		Más	10,5

*A megkérdezettek 56 százaléka nem válaszolt.
**A megkérdezettek 43 százaléka nem válaszolt.

7. Történelmi személyiségek (hõsök) Erdélyben

Román válaszolók*		Magyar válaszolók**
Román nemzeti hõsök	Aránya	Magyar nemzeti hõsök	Aránya
Mihai Viteazul	27	Petõfi	19
St. Cel Mare	22	Szent István király	18
Avram Iancu	14	Kossuth Lajos	14
Avram I. és Horea	5	Mátyás király	13
Horea Closca és Cr.	4	Árpád, vezérek	4
Más uralkodók	8	Hunyadi János	4
A. I. Cuza	5	Rákócziak	4
Bureb. Decebal, Traian	4	Attila hun király	3
XIX. sz. forradalmár	2	Széchenyi	3
Román királyok	1	Erdélyi fejedelmek	2,5
Mások	8	Dózsa, Gábor Áron	2,5
		Zrínyi	2
		Horthy Miklós	1
		Mások	10

*A megkérdezettek 25 százaléka nem válaszolt.
Más uralkodók: Vlad Tepes, Mircea cel Batran.
XIX. sz. forradalmár: Balcescu, Kogalniceanu,T. Vladimirescu.
**A megkérdezettek 33 százaléka nem válaszolt.

8. A magyarok románságképe MDS modell

9. Az RMDSZ céljaival és tevékenységeivel való azonosulás

	Érdekel és tennék érte	Érdekel, de nem fontos...	Közömbös és nem ismeri	Nem ért egyet
Vezetõk	71	25	4	0
Értelmiségi	55	34	8	2
Nem fizikai dolg.	39	43	16	0,5
Kisiparos	37	34	24	4,5
Gazda	30	21	48	0
Munkás	36	29	30	1,3
Összesen	39	33	24	1,5

1. Az adatok az erdélyi magyarokra 2 százalék körüli standard hibaszázalékkal reprezentatívak, és 1841 személyes mintából származnak, amelybõl 1126 magyar és 724 román. Az adatfelvételre 1997 novemberében került sor. A kutatás fõ vizsgálati témája a nemzeti kisebbségi identifikáció és a sztereotip gondolkodás vizsgálata volt. A minta szelekciós eljárás a rétegzett mintavétel volt, ahol a rétegek a településtípus, a magyarok számaránya, és a földrajzi-történelmi régió voltak. A Szociológiai Szemle 1999/3-4 számaiban közölt Csepeli-Örkény-Székely tanulmányában közölt mintavételi adatoktól némileg elérõ minta elemszámaink abból adódnak, hogy az alrégiónkénti (Székelyföld, Partium stb.) jobb reprezentativitás érdekében néhány esettel még kiegészítettük az általunk használt mintát.
2. Ezen felmérés eredményeinek használatát mindig külön jelzem a tanulmányban, különösen ha valami eltérés figyelhetõ meg az Erdély-szintû felméréshez képest.
3. A tanulmányban tárgyalt kérdések a készülõ PhD-disszertációm részét képezik, ahol megfelelõ módon lehetõség van a részletes kritikai elemzésre is.
4. A társadalmi státusz hatása a társadalmi kapcsolathálókra Erdélyben, az "Etnikumközi viszonyok Erdélyben" címû kötetben. Szerkeszti Horváth István.
5. A megkérdezettek Lickert skálán 1-4-ig értékelték a kritériumokat, aszerint, hogy mennyire értenek egyet vele, mennyire tartják ezáltal fontosnak az illetõ kritériumot.
6. Románul: apartenen�� la o biseric� rom�neasc�.
7. Az adatok ugyancsak négyértékû Lickert skálán voltak rögzítve, az alábbi bevezetõ kérdésfeltevéssel: "Az hogy magyarnak/románnak születtem....könnyíti az életemet" stb.
8. Principal Axix Factoring (PAF) - a fõfaktorok módszere, nem azonos a PCA - fõkomponens-elemzéssel.
9. A faktorsúlyok a magyarokra vonatkoznak.
10. Szignifikáns eltérés van Hi négyzet próba alapján, 0,0001 szinten.
11. A tipológiát az alábbi kérdéssel mértük: Ha megengednék, hogy elköltözzön egy nyugat-európai országba, mit tenne 1 - elmennék, nem mennék el, mert 2 - csak itt lehet a hazám, ahol születtem, 3 - jobb itt, mert a barátaimmal, ismerõseimmel együtt vagyok, 4 - saját nemzetiségem között, saját kultúrámban jobban érzem magam.
12. Csepeli, Nemzet által homályosan, 1992. A nemzeti identitás meghatározása.
13. Az ALSCAL 16 iteráció után kétdimenziós megoldást talált, ahol a Stress változó értéke .00695 és az RSQ = .99961. Az egyes iterációk stress értékeit lásd a mellékletben.
14. Románul: Crisana-Maramures
15. A távolságmátrixok értékeit a változók értékei közötti euklidészi távolságként számítottam, a százalékos értékek egy 10 értékû intervallumskálán voltak rögzítve, 0 és 100 százalék között. A nem válaszolók hiányzó adatként maradtak, mert számuk nagy volt és nagyot torzítottak volna. De így is maradt az elemzésben mintegy 800 adatunk.