Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Filozófiai Tanszéke rendezte meg 2000. szeptember 15-16-án az elsõ magyarországi Niklas Luhmann-emlékszimpóziumot német vendégprofesszorok közremûködésével. A rendezvény fõvédnökségét a Német Szövetségi Köztársaság budapesti kultúrattaséja vállalta, szponzor a kölni Fritz Thyssen Alapítvány volt. A nem túl ideális idõpont ellenére (az akadémiai év kezdete) mintegy harminc németül is értõ szociológus, jogász és diák jött el (a szimpózium nyelve német volt), többségükben az ELTE Jogi Karáról, amely úgy is tekinthetõ, mint a magyarországi Luhmann-kutatás központja, és a Pázmány Péter Tudományegyetemrõl. Sajnálatos, hogy a meghívások és a hirdetések ellenére sem a Magyar Szociológiai Társaság, sem a szakfolyóiratok képviselõi nem voltak jelen. Úgy tûnik, hogy a magyar szociológia még nem mérte fel Niklas Luhmann rendszerelméletének jelentõségét. Elméleti síkon a francia posztmodernek (Lyotard, Derrida, Foucault) vagy az angolszász "globalisták" (Wallerstein, Giddens, Granovetter) nagyobb érdeklõdést váltanak ki, mint az a Luhmann, aki a modernség, a globalitás és a világtársadalom autopoetikus és konstruktivista elméletével új perspektívákat nyitott meg a társadalomelméletben.

A szimpózium programja a luhmanni életmû magyarországi fogadtatását és fõ alkotóelmeit: a világtársadalom-elmélet, a jogfelfogás, a gazdaságelmélet és a rendszerelmélet alkalmazásának lehetõségét, a szociális munka tudományban való megjelenését, valamint Richard Münch kritikáját tartalmazta. A cél az volt, hogy a magyar társadalomkutatók szakmai közössége bepillantást nyerjen a hihetetlen gazdag luhmanni életmûbe. Ezt az elõadók úgy kísérelték meg, hogy témájukhoz alapul vették egy-egy könyvét, a hatkötetes Szociológiai felvilágosítást, utolsó fõmûvét, a Társadalmak társadalmát, a jog és a gazdaság funkciórendszereit elemzõ mûveit és a szociális munka tudományának elméleti alapozásul szolgáló írásait.

Von Wagner követségi kultúrreferens megnyitó szavaiban hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta a magyar-német akadémiai cserekapcsolatok bõvültek, a németországi magyar ösztöndíjasok száma megnégyszerezõdött, a jelenlévõk közül sokan Humboldt-ösztöndíjjal Németországban tartózkodtak. Luhmannt aposztrofálva kijelentette: reméli, hogy ez a szimpózium "pozitív irritációt" vált ki a magyar tudományos életben.

Karácsony András, a vendéglátó Filozófiai Tanszék vezetõje üdvözletében nem tartotta véletlennek, hogy egy jogi fakultás rendezte meg az elsõ Luhmann-konferenciát Magyarországon. A jogászként induló, jogszociológiát gyakorló Luhmann a normatív és a kognitív elvárások egyszerre stabilitást és változást generáló jogrendszerének példáját vetítette a szociális rendszerek elméletére. A luhmanni elmélet magyarországi recepciójában az ELTE professzorai - legelõször Kulcsár Kálmán - jelentõs szerepet játszottak. Az elmúlt évtizedben Luhmannt szisztematikusan a miskolci egyetem szociológiai és az ELTE jogi fakultásán tanították.

Ezt követõen Bangó Jenõ, az aacheni Katolikus Szociális Fõiskola nyugalmazott szociológiaprofesszora és a Johann Gottftied Herder Alapítvány magyarországi "senior lecturer"-je mutatta be az elõadókat, röviden ismertetve tudományos pályafutásukat és fontosabb publikációikat. A három magyar és a négy német elõadó mindegyike személyesen ismerte Luhmannt, tanultak nála, interjúra kérték fel vagy kongresszusokon találkoztak vele.

Az elsõ elõadást Karácsony András tartotta. Elõadásának témája Niklas Luhmann magyarországi recepciója volt. A magyar társadalomtudományi viták központi kérdése a modernizáció volt a nyolcvanas években. Nem annyira az amerikai modernizációs elméletek elemzése, inkább a modernizáció politikai relevanciája került elõtérbe. A luhmanni rendszerelmélet "veszélytelennek" tûnt, mert egyrészt elvontsága miatt csak kevés kutató számára volt hozzáférhetõ, másrészt ideológiakritikája nem érintette a marxizmus területét. A magyar szociológiát - a fordítások tanúsága szerint - jobban érdekelte Habermas kapitalizmus- és társadalomkritikája, mint a luhmanni rendszerelmélet. A magyar tudományosságot a rendszerváltás óta különösen az angol-amerikai és francia-orientáció uralja. Rorty- és Derrida-könyvek jelentek meg magyarul, mialatt Luhmanntól csak idõnként fordítottak rövidebb szövegeket. Az elsõ Luhmann-könyv fordítására, a Szerelem - szenvedélyre 1997-ig várni kellett. A jeget talán a Karácsony szerkesztésében megjelenõ 1999-es szöveggyûjtemény (Látom azt, amit te nem látsz) fogja megtörni.

Rudolf Stichweh, a bielefeldi egyetem szociológiaprofesszora Luhmann A társadalmak társadalma címû utolsó, még életében megjelent mûvét elemezte elõadásában. A funkcionálisan differenciált társadalom csak világtársadalom lehet, ahol a globális kommunikatív elérhetõség a nemzetállam határait elmossa. Az elemzés kimutatta, hogy Luhmann a szociológiában elõször koherens társadalomelméletet épített fel három elméleti alapzatra:

Két elõadás foglalkozott egy figyelemreméltó témával: a szociális munka tudományának Luhmann rendszerelmélete alapján történõ megfigyelésével. Bangó Jenõ elõadásában megkísérelte "Luhmannt a szociális munka tudománya számára" felfedezni. A szociális munka a legjobb úton van ahhoz, hogy a valláshoz, a mûvészethez, a politikához hasonlóan differenciált társadalmi funkciórendszerré váljék. A bináris kód itt a szociális segítés/nem segítés, a program pedig a szociális problémák megoldása, illetve átértelmezése lenne. Az idevonatkozó Luhmann-szövegek még nem egyértelmûen sorolják a társadalmi funkciórendszerek közé a szociális munkát, de az ilyen irányú fejlõdést sem zárják ki. A szociális munka nemcsak gyakorlat, hanem tudomány is. Bangó ezt a tételt a jelenleg Németországban folyó viták és a luhmanni tudományszociológia alapján vizsgálta elõadásában.

A berlini Alice Salomon Szociális Fõiskola docense, dr. Heiko Kleve elõadásában a luhmanni rendszerelmélet posztmodern jellegét és annak a szociális munkával kapcsolatos összefüggéseit emelte ki. A szociális munka tudománya posztmodern tudomány, amennyiben a transzciplináris és multireferenciális követelményeknek eleget tesz, és a szociális segítés paradoxonját a heterogenitásra, az ambivalenciára és differenciára irányultsággal egyezteti össze.

A szeptember 16-i program keretében elsõként Manfred Lauermann, a bielefeldi egyetem filozófiaprofesszora határozta meg elõadásában a mai modern gazdaság jellegzetességeit. Bebizonyította, hogy mint autopoietikus funkciórendszer a gazdaság a fizet/nem fizet értékduál igénybevételével a társadalmat mint külsõ, a piacot mint belsõ környezetét tekinti. A gazdasági globalizációt saját brazíliai tapasztalataira és megfigyeléseire is hagyatkozva jellemezte.

Ezt követõen Pokol Béla jogi és politológiai szempontból vizsgálta a differenciálódás problémáját. Pokol a nyolcvanas években több írásában foglalkozott a modernizáció és a differenciálódás luhmanni problémáival, nemcsak a jog, hanem a szociológia és a politológia területén is. Példái az amerikai jog és politika (bírósági gyakorlat és politikai decision making) aktuális érintkezési pontjait vették figyelembe, és így a modern társadalomban a jog és a politika egymástól való függésének problémáira hívták fel a figyelmet.

Az utolsó elõadásban Balogh István Richard Münch legújabb Luhmann-kritikáját vázolta. Münch a legkövetkezetesebb kritikusa Luhmannak, már a hetvenes évek végefelé állította, hogy a funkcionális differenciálódás elmélete nem hagy teret az alrendszerek interpenetrációjának, holott ez a modern világtársadalom egyik alapköve. A münchi interpenetráció fogalom érték- és morális dimenziókat rejt magában. Etika és gazdaság mint differenciált rendszerek a fizet/nem fizet, illetve a tisztel/nem tisztel binaritása síkján helyezkednek el, de nem egymástól függetlenül. A liberális, jóléti gazdaság és a környezetgazdálkodás napjainkban feltételezi a gazdasági etika környezetetikai struktúraváltását.

Az elõadásokat élénk vita követte. A luhmanni modernizációs tézisek alkalmazhatóságával, a jog és az erkölcs luhmanni felfogásával kapcsolatban itt Budapesten is feltették a kérdést: létezett-e "két Luhmann", vagyis történt-e autopoietikus fordulat elméletében. Mint számos németországi Luhmann-konferencián is, ez a kérdés itt is eldöntetlen maradt. Luhmann autopoieizis-szemléletét megkérdõjelezik és benne egy biologizmus gyanújában álló irányváltást látnak például Pokol, Kiss, Reese-Schäfer. Más szakértõk szerint nincs elméleti törés, így látják ezt például Karácsony, Bangó, Stichweh.

Mindenesetre ez a vita is bizonyította a magyar Luhmann-szakértõk elméleti felkészültségét és azt, hogy a német kollegáikkal méltán felvehetik a versenyt. A szimpózium résztvevõi számára a rendezõk egy füzetet osztottak ki, amely Luhmann életrajzát, publikációs listáját és írásai magyar fordításának bibliográfiáját tartalmazta. A résztvevõk elhatározták, hogy a szimpózium elõadásait kiadják: 2001 tavaszán jelenik meg egy kötet Németországban Luhmanns Funktionssysteme in Diskussion. Erste Niklas Luhmann Gedächtnistagung in Budapest címmel, majd a nyár folyamán ugyanez a könyv (megfelelõ bibliográfiai kiegészítésekkel és újabb Luhmann-szövegek fordításával) Budapesten magyar nyelven. A magyar nyelvû könyv a lassan beinduló Luhmann-kutatásoknak ad lendületet, azzal a reménnyel, hogy életmûve nemcsak egy maroknyi szakértõ csemegéje marad, hanem a magyar szociológia közkincsévé is válik. Talán nem volt véletlen, hogy elsõ magyarra fordított könyve a Szerelem - szenvedély címet kapta. Kívánatos lenne, ha a luhmanni elmélet "szenvedélye" (ahogy a 60. születésnapjára készült könyv címe Passion der Theorie ezt már elõre jelezte) elterjedne a magyar szociológuskörökben is.