Bevezetés

Az 1997-98-as tanévben elnyertünk egy TEMPUS-ösztöndíjat az Athéni Egyetemre, ahol Fokasz Nikosz javaslatára - akkori kutatási témánkhoz részben kapcsolódva - a görög felsõoktatással kezdtünk foglalkozni. Még pontosabban azzal a kérdéssel, hogy Görögországnak az Európai Unióhoz történõ csatlakozása milyen módon és milyen mértékben érintette a görög felsõoktatás finanszírozását. A téma rendkívül érdekesnek bizonyult. Hamar kiderült, hogy az oktatás - és leginkább a felsõoktatás - kérdéseivel nemcsak sok görög társadalomtudós foglalkozik, hanem a téma szinte az egész görög társadalom érdeklõdésének középpontjában áll. Ennek a különös érdeklõdésnek hosszú idõre visszanyúló történelmi és politikatörténeti okai vannak.

A modern görög állam oktatáspolitikájának alakulása mindig szorosan összefüggött az ország politikatörténetének eseményeivel. Az újonnan létrehozott Görögország politikai erõi nagy részben megegyeztek a török uralom alatti idõk hatalmasságaival. Bár nem voltak képesek megakadályozni egy centralizált állam létrehozását, megõrizték családi és személyes befolyásukat, kapcsolataikat, és így a korábban kialakult kliens-patrónus viszonyok tovább élhettek. E viszonyok formája azonban jelentõsen megváltozott az évtizedek folyamán. Míg a XIX. században és a XX. század elsõ felében a patronálás forrása a család saját jövedelme volt, addig az 1950-es években a saját források mellett megjelentek az állami költségvetés manipulálásával szerzett pénzeszközök, sõt az 1970-es évek második felétõl ez utóbbi forma lett az uralkodó. A görög politikai rendszer eme sajátossága jelentõs mértékben hozzájárult a költségvetés állandósult deficitjéhez. Az 1990-es évekre a helyzet tarthatatlanná vált, jórészt az Európai Unió szigorú elvárásai miatt, illetve azért, mert az Európai Monetáris Unió konvergenciakritériumai így semmiképpen sem voltak teljesíthetõek.

Görögországban az állam befolyása a legkülönbözõbb területeken, így a redisztribúciós folyamatban is mindig nagy volt. A köztisztviselõi kar létszámának felduzzadása egyfajta "fejlõdés nélküli növekedésként" írható le, ami azt jelenti, hogy e növekedés nem az állam mûködésének tényleges szükségleteibõl, hanem a köztisztviselõi státushoz kötõdõ privilégiumokból fakadt. A kliens-patrónus kapcsolatok továbbélése következtében egy állami pozíció megszerzése Görögországban nemcsak fix fizetést, és ezáltal egyfajta anyagi biztonságot, hanem presztízst, befolyást és rendkívül hasznos személyes kapcsolatokat is jelentett és jelent még ma is. Ezért nem csoda, hogy az oktatás a görögök számára mindig is a felfelé irányuló mobilitás legfontosabb csatornája volt és maradt. A szülõk azon vágya, különösen vidéken, hogy gyermekeik náluk magasabb végzettséget szerezzenek, széleskörûen dokumentált jelenség Görögországban. Csak a gyermekek által elérendõ végzettségi szint változott az évtizedek folyamán: míg a század elsõ felében az álom a középfokú végzettség elérése volt, addig mára már az egyetemi végzettség megszerzése a cél. A felsõoktatás iránti nagy társadalmi igény, a felsõoktatási rendszer eltolódása az általános, nem speciális szakismereteket nyújtó képzési irányok felé, valamint a szakoktatás permanensen alacsony presztízse definiálja azt a kontextuális mezõt, amelyben a köztisztviselõi kar specifikumai értelmezhetõk.

A görög iskolahálózat alapjainak megteremtésében az elsõ lépéseket Görögország elsõ kormányzója, I. Kapodisztriasz tette meg. Az 1830-as évek folyamán a népiskolák és a gimnáziumok felállításáról, valamint az Athéni Egyetem alapításáról szóló rendeletekkel tulajdonképpen megteremtõdtek a oktatási rendszer intézményi keretei. Az ekkor kialakult oktatási rendszer már rendelkezett néhány olyan vonással, amely a XX. században is meghatározó volt. Elõször is az államapparátusra jellemzõ központosítás az új görög oktatásügyre is kiterjedt. Másodszor a szakiskolák hálózata nem épült be szervesen a hivatalos oktatásügy rendszerébe, ezen iskolák létezése marginális jellegû maradt, ebbõl következõen az iskolarendszer egysíkú volt, mivel az általános képzést helyezte elõtérbe a szakképzés rovására. Harmadszor pedig a vertikális kényszerpálya jelleg, az egyes oktatási intézmények közötti átjárhatatlanság jellemezte.

A görög oktatási rendszer kétségtelenül rendkívül torzult, és rengeteg állandósult problémával küzd, így Görögországban mindig is teljes volt a konszenzus: az oktatási rendszer reformra szorul. Azonban a javasolt megoldások, amelyeket mindig az aktuális javaslattevõ politikai hovatartozása határozott meg, nagyon is különböztek egymástól. Sajnálatos módon az oktatással kapcsolatos törvényhozás mindig a pártpolitikai csatározások színtere volt, és emiatt számos reformkísérlet hamar kudarcba fulladt.

A görög oktatási rendszer reformjának két alapvetõ megközelítése létezett. A konzervatív irányzat elfogadta az oktatási rendszer alapvetõ filozófiáját, és reformtörekvéseik csak az alkalmazott módszerek megváltoztatásra korlátozódtak. Érdeklõdésük középpontjában a gimnázium állt, amelyet a hellén-keresztény kultúra tartópillérének tartottak, és úgy gondolták, hogy a szakképzés összeegyeztethetetlen a hellén-keresztény kultúrával és ellentétes a mûvelõdés fogalmával. Ezzel szemben a liberális álláspont képviselõi alapvetõ változtatásokat és modernizációt követeltek. Az általuk elõterjesztett reformok fõ célkitûzései az oktatás demokratizálása, a dimotiki (élõ nyelv) bevezetése és a szakoktatás fejlesztése voltak.

A görög oktatástörténet alapvetõ ellentmondása az volt, hogy bár a mindenkori kormány és ellenzéke is egyetértett abban, hogy a görög oktatási rendszer átfogó reformra szorul, ez 1976-ig érdemben nem valósult meg. Ekkor azonban, engedve a kor sürgetõ kihívásainak, a konzervatívok tulajdonképpen a liberálisok által már elõkészített reformokat fogadták el. A reformok elõterjesztõinek legfõbb célkitûzése az volt, hogy fejlesszék a szakoktatás rendszerét, és lehetõleg minél több diákot tereljenek az oktatás ezen irányába. Tették azonban mindezt úgy, hogy a szakoktatás egyenjogúsítása nem történt meg, és bizonyos oktatási szintek és intézmények között az átjárást teljesen lehetetlenné tették. A társadalom széles rétegeiben továbbra is fennmaradt az a nézet, mely szerint a szakképzés a tömegeknek való, a gimnáziumi humán oktatás és így a továbbtanulás lehetõsége viszont a kiválasztottak privilégiuma. Ennek következtében az 1976-os reformok ezen rendelkezései is csak igen korlátozott mértékben érvényesülhettek.

Mivel az egyetemet végzettek 70-90 százaléka az államigazgatásban helyezkedik el, Görögországban az állam nemcsak a legnagyobb munkáltató, hanem az oktatás legjelentõsebb finanszírozója is. Az államigazgatás látványos növekedésének a jövõben azonban határt szab az oktatási rendszer és a munkaerõpiac, valamint a gazdaság változó szükségletei között tátongó szakadék.

A görög oktatási rendszerrõl szóló angol nyelvû irodalom feldolgozása során azt tapasztaltuk, hogy a nézõpontok és megközelítésmódok különbözõsége ellenére a görög felsõoktatásnak van egy olyan jellegzetessége, amelyet majdnem minden oktatással foglalkozó szerzõ megemlít, nevezetesen, hogy a görög felsõoktatásban tanulók aránya magasabb, mint azt az ország gazdasági fejlettsége alapján várhatnánk. A gazdasági fejlettség szintjét a kutatók általában az ország bruttó nemzeti termékével (GNP) vagy bruttó hazai termékével (GDP) mérték. A szerzõk számos adatot és ábrát publikáltak annak alátámasztására, hogy Görögországban a felsõoktatásban tanulók aránya legalább olyan magas vagy még magasabb, mint a fejlett nyugat-európai országokban. Álljon itt néhány idézet az említett jelenség illusztrálására:

"Más országokkal összehasonlítva, Görögországban a beiratkozott hallgatók népességhez viszonyított aránya az egyik legmagasabb. ...Véleményünk szerint, ... az egyetemi hallgatóknak a teljes népességhez viszonyított aránya, az egyetemi hallgatók iskoláskorú népességhez viszonyított aránya illetve a bruttó hazai termék (GDP) bizonyos részére esõ egyetemi hallgatók száma megfelelõk arra, hogy megmutassák, vajon a »túlképzés« trendje továbbra is jellemzi-e a felsõoktatást. ...Ha a beiratkozott hallgatók arányát a GDP-hez viszonyítjuk, akkor Görögország az elsõ három ország között van, míg ha a felsõoktatásban tanulók számát a teljes népességhez, vagy a teljes iskolás korú népességhez viszonyítjuk, akkor Görögország az utolsó három ország között foglal helyet (lényegesen lemaradva a többitõl)"(Gavroglu 1981: 98-99).

"A látványos »túliskolázás« Görögországban még szembetûnõbb, ha a beiratkozott hallgatók számát a GNP-hez viszonyítjuk" (Tsoukalas 1981: 110).

"Megalapozott az az állítás, hogy Görögországban a mindenkori gazdasági fejlettségi szinthez képest túlságosan magas az iskolázottsági arány" (Loumbos 1996).

Tanulmányunkban a kilencvenes évekre vonatkozóan követjük nyomon a GDP és a hallgatói arány trendvonalait, melyeket a világ számos országaiból származó adatok segítségével határoztunk meg. A trendvonalakból kirajzolódó "fõáram" és a görög adatok összevetésébõl foglalunk állást abban a kérdésben, hogy a kilencvenes években érvényesek voltak-e azok a megállapítások, melyekre a bevezetõben hivatkoztunk.
 

Empirikus vizsgálat

Elsõ lépésként azt vizsgáljuk, hogy a felsõoktatási beiratkozási arányok Görögországban a kilencvenes években¹ tényleg magasabbak voltak-e, mint amit az ország GDP-ben mért gazdasági fejlettsége alapján várnánk. A görög kutatók gondolatmenetét követve, nem foglalkozunk ehelyütt azzal a kérdéssel, hogy vajon elegendõ-e az egy fõre jutó GDP-vel jellemeznünk az országok gazdasági fejlettségi szintjét.
 

Adatok és alapvetõ megfontolások

Adatainknak két követelménynek kellett eleget tennie: elõször is sok országról szerettünk volna adatokat gyûjteni, másodszor pedig ezeknek az adatoknak összehasonlíthatóknak kellett lenniük abban az értelemben, hogy amennyire csak lehetséges, ugyanazon a statisztikai rendszeren alapuljanak. Következésképpen választásunk az UNESCO és az ENSZ statisztikai évkönyveire esett.

Elõször kiválasztottunk 102, különbözõ kontinenseken található és egymástól nagyon eltérõ fejlettségi szintû országot, de számuk végül is 72-re csökkent, mert kihagytuk az elemzésbõl azokat az országokat, amelyek valamelyik indikátor esetében nem rendelkeztek adattal. A kizárt országok magukban foglalták az alacsony színvonalú adatszolgáltatással rendelkezõket, illetve azokat az országokat, amelyek 1990-1995 között váltak független államokká, és hivatalosan nem rendelkeztek mindkét évre vonatkozóan elkülönített adatokkal.

Annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, vajon a görög kutatók fent idézett nézetei tarthatóak-e az 1990-es és az 1995-ös évekre vonatkozóan, az országok egy fõre jutó amerikai dollárban mért GDP-jét és az oktatási mutatókat diagramokon ábrázoltuk.² Meghatározva a diagramokon a ponthalmaz középvonalát, körvonalazódik a fejlõdés fõárama,³ amely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy verifikáljuk vagy falszifikáljuk kiinduló hipotézisünket. Ha Görögország a gazdasági fejlettség tekintetében a fejlõdés fõáramában vagy az alatt helyezkedik el, akkor elvetjük azt a hipotézist, hogy a gazdasági fejlettséghez képest magas a felsõoktatásban tanuló hallgatók aránya, ha a fõáram felett van, akkor megtartjuk a hipotézist.

Az elemzésben általunk használt indikátorok a következõk:

Az indikátorok értékeit mindkét tengelyen logaritmikus léptéket alkalmazva ábrázoltuk.⁶ Az ilyen skálák használatát az indokolja, hogy a középvonal meredeksége csak ebben az esetben független a mutatók mértékegységeitõl. A közönséges léptékben ábrázolt ponthalmazok középvonalainak meredeksége csak akkor lenne összehasonlítható, ha az indikátorokat ugyanabban a mértékegységben mérnénk.
 

Az adatok bemutatása

Ebben a részben számos diagramot közlünk az oktatási indikátorok és az országok egy fõre jutó GDP-jének összefüggésérõl⁷. Ezek az adatok 1990-bõl származnak.

Az 1. ábrán a következõ két változó értékének logaritmusát ábrázoltuk: az abszcisszán az egy fõre jutó GDP, az ordinátán a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók százezer lakosra jutó száma. A középvonal meghatározásához többféle függvényt próbáltuk illeszteni: lineárist, logaritmikust, különbözõ fokú polinomiális függvényeket, exponenciális és hatványfüggvényt. Célunk az volt, hogy megtaláljuk az R² szerint legjobban illeszkedõ görbét, és nem az, hogy egy olyan görbét határozzunk meg, ami alkalmas lenne a fejlõdés egy gazdasági modelljének meghatározására. Bármilyen illesztett görbe megfeleltethetõ a két változó közötti valamilyen speciális kapcsolatnak. Célunk nem az volt, hogy erre a kapcsolatra rámutassunk, hanem, hogy meghatározzuk a fejlõdés fõáramát.

Végül a lehetséges görbék közül kettõt választottunk: a lineárist és a negyedfokú polinomiálist. Az elsõt azért, mert valamiféle viszonyítási alapként szolgálhat, a másodikat pedig azért, mert mind közül ennek volt a legmegfelelõbb az illeszkedése.⁸ Ahogy az az 1. ábrán látható, a középvonalat többféleképpen meghatározva Görögország mindig a középvonal által kijelölt fejlõdési fõáramban található.

1. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók száma százezer lakosra nézve (1990)

A 2. ábrán a következõ két változó értékének logaritmusát ábrázoltuk: a vízszintes tengelyen az egy fõre jutó GDP, a függõleges tengelyen a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók bruttó aránya a megfelelõ korcsoport százalékában. A fent leírt módszernek megfelelõen a 2. ábrán bemutatott görbéket választottuk. Az ábra világosan mutatja, hogy Görögország ténylegesen a középvonalon fekszik.

2. ábra
Az egy fõre jutó GDP és felsõoktatásba beiratkozott hallgatók bruttó aránya a megfelelõ korcsoport arányában (1990)

Az egyetemekre való többszörös túljelentkezés és a magánegyetemek alapításának tilalma következtében sok görög diák tanul külföldön. A görög családok hatalmas pénzösszegeket költenek el gyermekeik külföldön való iskoláztatására. Bár sok kutató utal a görög felsõoktatás eme sajátosságára, statisztikai elemzéseikben nem találtunk utalást arra nézve, hogy az általuk használt hallgatói arányok magukban foglalják-e a külföldön tanuló diákokat is. Szerettük volna korrigálni adatainkat a külföldi felsõoktatási intézményekben tanuló diákok számával, azonban csak igen korlátozott számú országra vonatkozóan álltak rendelkezésre ilyen adatok, nevezetesen Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország esetében. Ezeknél az országoknál a közölt adatoknak megfelelõen a hallgatói létszámadatok korrigálására egy egynél nagyobb szorzót alkalmaztunk, azok az országok pedig, amelyek esetében nem rendelkeztünk adatokkal, egyes szorzót kaptak. Ez azt jelenti, hogy a következõ ábra nem a tényleges viszonyokat tükrözi, azaz nem azt az állapotot, mintha minden országra rendelkezésünkre álltak volna a külföldön tanuló diákokra vonatkozó adatok. Ennek ellenére a diagram közlése nem haszontalan, hiszen ha minden országra nézve rendelkeztünk volna adatokkal, akkor azok az országok, amelyeknek vannak külföldön tanuló diákjaik mind egynél nagyobb szorzót kaptak volna. Ebben az esetben az ordináta mentén "magasabb" pozíciót foglaltak volna el, míg Görögország - hiszen az õ szorzója nem változott volna - ugyanazon a helyen maradt volna. Ezért ha Görögország a következõ ábrán a fõáramban van, akkor biztosan ott lenne akkor is, ha minden ország esetében rendelkeznénk a tényleges adatokkal.

3. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók száma százezer lakosra nézve (korrigálva a külföldön tanuló hallgatók arányával) (1990)

A fenti ábrák a felsõoktatásbeli összesített hallgatói arányokra vonatkoznak, ennélfogva nem szolgálnak semmiféle információval a felsõoktatás struktúrájáról. Ahogy az elõzõ fejezetekben kifejtettük, Görögországban a szakoktatásnak mindig negatív volt a megítélése, és ezért keveseket vonzott.

A görög felsõoktatásban az általános és a humán szakok dominálnak, egyrészrõl a klasszikus mûveltségeszmény továbbélése folytán, másrészrõl azért, mert az itt szerzett képesítések lehetõvé teszik, hogy birtokosuk az államigazgatásban helyezkedjen el, ami Görögországban hagyományosan a társadalmi mobilitás legfõbb csatornájának számított. A görög kutatók széles körben elfogadott nézete, hogy a görög felsõoktatás struktúrája nagyon specifikus, nevezetesen, hogy az általános szakok⁹ felé torzult. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy ne csak a kumulált beiratkozási arányokat vizsgáljuk meg, hanem a szakonként bontottakat is.

A következõkben az alább felsorolt szakokkal¹⁰

Azt várnánk, hogy egy olyan konzisztens statisztikai rendszer használata, mint amilyen az ISCED, biztosítja az egyes országok felsõoktatási struktúrájának összehasonlíthatóságát. Azonban e rendszer használata nem számolta fel a nemzetközi szervezeteknek adatokat szolgáltató nemzeti statisztikai hivatalok eltérõ osztályozási rendszereibõl fakadó különbségeket. Ezért a fent leírt szakok adatait kumuláltuk, mivel úgy gondoljuk, hogy így az egyes országok eltérõ statisztikai besorolásából származó különbségek nagy része kiküszöbölhetõ.

A 4. ábrán a következõ két változó értékének logaritmusát ábrázoltuk: a vízszintes tengelyen az egy fõre jutó GDP, a függõleges tengelyen a fent említett szakokra beiratkozott hallgatóknak a megfelelõ korú népességhez viszonyított arányát. A középvonal meghatározása után tisztán látszik, hogy Görögország nem tér el a fõáramtól.

4. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a kiválasztott szakokra beiratkozott hallgatók összevont aránya a megfelelõ korcsoporthoz viszonyítva (1990)

Ahogy a fenti ábrákon látszik, Görögország nem csupán a fõáramban van 1990-ben, hanem ténylegesen a középvonalon helyezkedik el. Következésképpen 1990-ben Görögországban a beiratkozási arányok pontosan akkorák, mint az ország fejlettségi szintje alapján várható érték.

Ez felveti a kérdést, hogy ha az 1980-as években a görög beiratkozási arányok ténylegesen túl magasak voltak, ahogyan azt a fent idézett kutatók állítják, akkor hogyan lehetséges egy ilyen számottevõ változás az 1990-es évekre.

Elõször logikai úton próbáltuk megközelíteni ezt a problémát. Kétféle változóval van dolgunk: GDP és hallgatói arányok. Ahhoz, hogy a legegyszerûbb esetet tanulmányozhassuk, az egyik változót rögzítettnek kell feltételeznünk.

Tegyük fel, hogy a gazdasági fejlettségi szintek rögzítettek, és a változás csak a hallgatói arányokban történt. Akkor a feltételezett jelenség (tudniillik hogy Görögország a fõáramban található az 1990-es években, miközben a görög elemzõk ennek ellenkezõjét állítják az 1970-es és 1980-as évekre vonatkozóan) csak úgy következhetett be, hogy a többi országban nagyon gyorsan növekedett a beiratkozott hallgatók aránya, míg Görögországra egy sokkal lassabb változás volt jellemzõ. Ahhoz, hogy ezt a lehetõséget megvizsgálhassuk, kiszámítottuk a beiratkozási arányok változását az 1970 és 1980, 1980 és 1990, és végül 1970 és 1990 közötti iõdszakban. Görögországra vonatkozóan minden esetben az átlag körüli¹¹ értéket kaptunk, ezért hajlunk arra, hogy ezt a magyarázatot elvessük.

A másik mód arra, hogy a görög adatok lezuhanjanak a fõáram középvonalára, az lehetett volna, hogy Görögországnak sokkal gyorsabban kellett fejlõdni, mint a többi országnak, rögzített hallgatói arányokat feltételezve. 1974-ig Görögország gazdasági teljesítménye az egyik legdinamikusabb volt a háború utáni Európában. Azonban a helyzet 1974 után drasztikusan megváltozott. Az 1970-es évek végén a növekedés lelassult, és 1980 után a görög gazdaság összeomlott. Ennek ismeretében arra hajlunk, hogy ezt a feltételezést is elvessük.

Mindkét elgondolás azon a feltételezésen alapult, hogy a két indikátor egymástól független, de ez nyilvánvalóan nem tartható. Mivel a két változó értéke egyidejûleg, de nem egyforma mértékben változik, Görögországnak a fõáramba kerülését magyarázó két elõbbi gondolatmenetünk egyszerûsített logikai modellnek tekinthetõ. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy empirikusan teszteljük, vajon a hallgatói arányok Görögországban, a görög kutatók állításainak megfelelõen, valóban magasabbak voltak-e az 1970-es és 1980-as években mint, azt az ország GDP-ben mért fejlettségi szintje alapján várnánk.

5. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók száma százezer lakosra nézve (1970)¹²

6. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásban tanulók bruttó aránya a megfelelõ korcsoporthoz viszonyítva(1970)

7. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók száma százezer lakosra nézve (1980)

8. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásban tanulók bruttó aránya a megfelelõ korcsoporthoz viszonyítva (1980)

A fenti diagramok azt mutatják, hogy Görögország a fejlõdés fõáramban helyezkedett el 1970-ben, illetve 1980-ban is. Megvizsgálva a kérdést, el kell vetnünk a görög kutatók állítását, miszerint a felsõoktatási beiratkozási arányok Görögországban magasabbak voltak, mint amilyeneket az ország GDP-ben mért fejlettségi szintje alapján várnánk.
 

Pontosabb mérés - új modell

Az elõzõ részekben kizárólag az egy fõre jutó GDP amerikai dollárban kifejezett értékével mértük az országok gazdasági fejlettségi szintjét. Tekintve, hogy ez a mutató a hivatalos valutakulcson alapul, számos pontatlanságot tartalmaz. Ennek következtében egy olyan módszert kerestünk, amelynek segítségével a lehetõ legtöbb torzítás kiküszöbölhetõ, így pontosabban méri egy ország gazdasági fejlettségét, mint az egy fõre jutó GDP. Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy ilyen módszer használata változtatna-e eddigi eredményeinken, más szóval alapot szolgáltathat-e arra, hogy elfogadjuk a görög oktatáskutatók állítását.

A tételenkénti átárazásos módszer az egyik lehetõség egy ország gazdasági fejlettségének pontosabb mérésére. Azonban ez a módszer meglehetõsen nehézkes és hosszadalmas, és csak kevés ország összehasonlítására alkalmas. Az általunk választott Jánossy-féle módszer ezzel szemben egyszerû és jóval több országra alkalmazható.

Az 1950-es és 1960-as években a különbözõ országok gazdasági fejlettségének összehasonlítása növekvõ mértékben foglalkoztatta a közgazdászokat. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok fõ irányát képviselõ ún. átárazásos módszerek során a gazdasági mutatókat elemi összetevõikre (tételekre) bontották, és tételeként átváltották egy összehasonlító pénzegységre (általában amerikai dollárra). Ez az összehasonlítási módszer egyrészt igen körülményes volt, másrészt csak abban az esetben lehetett alkalmazni, ha a két összehasonlítandó országról rendelkezésre álltak a lehetõ legrészletesebb statisztikai adatok.

A hivatalos valutakulcs segítségével történõ összehasonlítások kevésbé pontos információkkal szolgáltak az országok gazdasági fejlettségi szintjét illetõen, azonban lényegesen egyszerûbb számításokat igényeltek: vették az egyes országok saját valutában kifejezett nemzeti jövedelmét, átváltották amerikai dollárra a hivatalos valutaárfolyam (valutakulcs) segítségével. M. K. Benett és A. G. Jipp vizsgálatai nyomán másfajta egyszerûsített mérési módszerek is ismertek, melyek naturális mértékegységekben kifejezhetõ gazdasági mutatók segítségével állapítják meg az országok gazdasági fejlettség szerinti sorrendjét.

Az eltérõ társadalmi-politikai berendezkedésû országok gazdasági fejlettségének összehasonlítása újabb nehézségek elé állította a kutatókat. Az egyik probléma az országok két csoportjának eltérõ nemzetijövedelem-számításából eredt: a szocialista országok nemzeti jövedelmük kiszámításakor figyelmen kívül hagyták a nem anyagi jellegû szolgáltatások értékét (vagyis a közigazgatás és védelem, személyi és anyagi-szakmai szolgáltatások és más hasonló tevékenységek), azaz mindazt, ami az anyagi termelés szféráján túlmutat. További nehézséget jelentett, hogy a központi tervezésen alapuló gazdaságok árrendszere jelentõsen eltért a valódi értékarányos árrendszertõl, és ez az eltérés országonként is változott. Egy olyan új módszerre volt tehát szükség, amely képes mindezen torzítások kiküszöbölésére, és lehetõvé teszi a szocialista és kapitalista országok gazdasági fejlettségének összehasonlítását.

A Jánossy Ferenc által kidolgozott új módszer megoldást jelentett ezekre a problémákra.¹³
 

A Jánossy-módszer

Az új módszer kidolgozásakor Jánossy kiindulópontja az volt, hogy egy ország gazdasági fejlettségi szintje a termelés és a fogyasztás szinte minden területén megnyilvánul. Egy ország természeti adottságai és legkülönbözõbb sajátosságai azonban a termelés struktúráját sokkal inkább meghatározzák, mint a fogyasztásét. Így a fogyasztás különbözõ indikátorainak¹⁴ vizsgálata megfelelõ alapot szolgáltathat az egyes országok gazdasági fejlettségi szintjének meghatározásához. Ezen felül a fogyasztási indikátorok használatával az országok eltérõ árrendszereibõl fakadó problémák is kiküszöbölhetõk, tekintve hogy ezen indikátorok az elfogyasztott mennyiségben mérnek.

Az egyes országok gazdasági fejlettségi szintjének meghatározásához vezetõ fõbb lépések a következõk voltak:

1. Mivel az NG-mutatók szoros kapcsolatban állnak az ország fejlettségi szintjével, szükség volt a fejlettségi szint elõzetes, hozzávetõleges becslésére - Jánossy az egy fõre jutó hivatalos GDP értékeket használta a fejlettségi szint mércéjeként (xoff). Elsõ lépésben ki kellett választani a megfelelõ országokat: egy ország akkor kerülhetett be az elemzésbe, ha az egy fõre jutó nemzeti jövedelmére és minden egyes NG-mutatóra vonatkozóan rendelkezett adatokkal.

2. A második lépésben a megfelelõ NG-mutatókat kell kiválasztani, illetve képezni a választott országok statisztikai adatai alapján. Jánossyék 16 fõmutatót és 8 pótmutatót használtak¹⁵ a gazdasági fejlettségi szintek mérésére szolgáló korrigált GDP adatok kiszámításához. Az yij az "i"-edik sorszámú ország "j"-edik NG-mutatójának naturális egységekben kifejezett értékét jelöli.

3. A harmadik lépésben a kiválasztott és létrehozott NG-mutatókat (yij) ábrázolták a hivatalos nemzeti jövedelem függvényében (xi,off).

4. Ezt követõen minden egyes NG-mutató diagramján meghatározták a ponthalmaz középvonalát. Az így nyert görbe az adott mutató és a fejlettségi szint közötti kapcsolatot reprezentálta, vagyis a középvonal megmutatta az adott NG-mutatónak a megfelelõ fejlettségi szinthez tartozó "normál" értékét, és fordítva: a középvonal megmutatta egy ország yij értékéhez tartozó azon xij (fejlettségi szint) értéket, melynek esetében az adott NG-mutató aktuális értéke "normális" volna.

5. Az utolsó lépés az egyes országok fejlettségi szintjének meghatározása (akár újabb országoké is). Az adott ország korrigált nemzeti jövedelme értékének meghatározásához az összes NG-mutató diagramjáról le kellett olvasni az xij fejlettségi értékeket. Ezen xij értékek mértani átlaga adta az ország fejlettségi szintjének kívánt mérõszámát. Majd az utolsó két lépést iterálva pontosították az eredményeket.

A Jánossy-módszer fenti lépéseit követve kiszámítottuk az egyes országok 1990-re vonatkozó korrigált GDP értékeit. A számításainkhoz felhasznált indikátorok egy részét a Jánossy által használt indikátorok közül választottuk, más részét Ehrlich Éva Jánossy-módszeren alapuló késõbbi vizsgálatai alapján vontuk be. Erre azért volt szükség, mert a Jánossyék által használt fogyasztási mutatókra vonatkozóan a kilencvenes évek hivatalos ENSZ-statisztikái már nem tartalmaznak adatokat.¹⁶

A következõ ábrák az oktatási mutatók és a korrigált nemzeti jövedelem közötti összefüggéseket mutatják.¹⁷

9. ábra
Az egy fõre jutó korrigált GDP-értékek és a felsõoktatásban tanulók bruttó aránya a megfelelõ korcsoporton belül (1990)

10. ábra
Az egy fõre jutó korrigált GDP-értékek és a százezer lakosra jutó hallgatók száma (1990)

Amint az a fenti ábrákon látható, Görögország éppen a fõáramban helyezkedik el. Tehát ezen - várhatóan az említett torzításoktól mentes - gazdasági fejlettségi mutató használatával a korábban kapott eredményeink replikálódtak.

Eredményeink cáfolják a görög kutatóknak a felsõoktatás expanziójára vonatkozó nézetét. Kijelenthetjük, hogy 1970-tõl 1995-ig a felsõoktatási hallgatói arányok Görögországban nem voltak szignifikánsan magasabbak, mint az Görögország egy fõre jutó GDP-ben mért gazdasági fejlettségi szintje alapján várható lett volna. Nem vitatjuk, hogy Görögországban nagyon magas társadalmi igény mutatkozik a felsõoktatás iránt, és azt sem, hogy a felsõoktatási rendszer jellege egyoldalú, ami az általános szakok túlzott preferálásában nyilvánul meg a szakoktatás rovására. De a fenti, széles szakmai körben hangoztatott nézet semmiképpen sem állja meg a helyét.

Felmerül a kérdés, hogy miért ennyire elfogadott a görög kutatók körében a felsõoktatás "túlképzõ" jellegét valló nézet. Kétfajta, egymással szorosan összefüggõ magyarázat is kínálkozik. Egyrészrõl az egész görög társadalom észleli azokat a hatalmas erõfeszítéseket, amelyeket a görög fiatalok tesznek azért, hogy bejussanak az egyetemekre, illetve az áldozatot, amelyet családjaik hoznak, hogy gyermekeiket hozzásegítsék az oly nagyon vágyott egyetemi diplomához. Úgy tûnik, ez a hatalmas társadalmi nyomás reflektálódik a társadalomtudósok munkáiban is. A jelenséget látva, úgyszólván a tudományt is ennek igazolására fordítják. És itt kapcsolódhatunk a következõ magyarázathoz, nevezetesen, hogy esetünkben egy igen szerencsétlen módszertani megközelítésrõl van szó. Egy nemzetközi kontextusba helyezett állítást próbálnak igazolni, ám ehhez kevés országra vonatkozó adatsort használnak, és az országokat általuk nem indokolt módon válogatják ki a rendelkezésre álló nemzetközi adatbázisból. Ráadásul azt sem vizsgálják, hogy az általuk közölt adatok egymástól szignifikánsan eltérnek-e. Úgy tûnik, mintha az ebben a témában írt tanulmányok reprodukálnák egymást. Az újabb esszék csak megpróbálják alátámasztani a széles körben elfogadott tényt, és ennek érdekében gyakran igen vitatható módszertani eszközökhöz nyúlnak.

Ennek a "túlészlelésnek" a részletes vizsgálata túlmutat e tanulmány keretein, de alapjául szolgálhat egy következõ kutatásnak. Az mindenesetre bebizonyosodott, hogy mindent érdemes ellenõrizni, és semmit sem szabad elfogadni pusztán azért, mert több kompetens személy állítja.
 

Melléklet

11. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók száma százezer lakosra nézve (1995)

12. ábra
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatásba beiratkozott hallgatók bruttó aránya a megfelelõ korcsoport arányában (1995)

1. táblázat
Az egy fõre jutó GDP és a felsõoktatás részvételi arányai

Év	Az egy fõre jutó GDP	A felsõoktatásba beiratkozott hallgatók száma százezer lakosra nézve	A felsõoktatásba beiratkozott hallgatók bruttó aránya a megfelelõ korcsoport százalékában
1970	1 133	976	13,5
1980	4 163	1 256	16,7
1990	6 513	1 910	24,8
1995	8 684	3 149	42,5

2. táblázat
A kiválasztott tanulmányi területek hallgatóinak létszáma és a felsõoktatáson
belüli aránya

Tanulmányi terület	Hallgatói létszám	Arány (%)
A felsõoktatásban tanulók száma	117 260	100,0
Neveléstudomány és tanárképzés	16 899	14,4
Bölcsészet, vallás és teológia	22 189	18,9
Jog	8 693	7,4
Társadalom- és viselkedéstudomány	13 772	11,7
Kereskedelmi és üzleti adminisztráció	6 478	5,5

Irodalom

Bekker, Zsuzsa 1988. Growth Patterns - Dynamic Branches. A contribution to the description of the socialist growth pattern. Budapest: Akadémiai Kiadó

Ehrlich, Éva 1967. International comparisons by indicators expressed in physical units. Acta Oeconomica, 2: 107-124.

Ehrlich, Éva 1991. Országok versenye 1937-1986. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó

Fokasz, Nikosz 1986. A gazdasági növekedés gazdasági fejlettség mérésének problémái. Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet

Gavroglu, Kostas 1981. Certain features of higher education in greece and the failure of the attempts to reform it. Journal of the Hellenic Diaspora. Summer

Jánossy, Ferenc 1963. A gazdasági fejlettség mérhetõsége és új mérési módszere. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Loumbos, Vassilis 1996.:Túlképzés felsõfokon. Ph.D. dolgozat. Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet

Tsoukalas, Constantine 1981 Some aspects of "over-education" in modern Greece. Journal of the Hellenic Diaspora. Summer
 

Általunk felhasznált évkönyvek és statisztikák:

Annual Bulletins of Housing and Building for Europe and North America (for 1993, 1996, 1998). Geneva: UN, 1995, 1997, 1999

Key Indicators of the Labour Market 1999. Geneva: International Labour Office, 1999

OECD Labour Force Statistics 1977-1997. OECD, 1999

Reviews of National Policies for Education - Greece (1997)

Statistical Yearbook for Asia and the Pacific 1998. UN Economic and Social Commission for for Asia and the Pacific, 1999

Statistical Yearbook for Latin America and the Caribbean 1996. UN Economic Commission for Latin America and the Caribbean, 1997

UN Demographic Yearbook 1997. New York: UN, 1999

UN Energy Statistics Yearbooks (for 1991, 1995). New York: UN, 1993, 1997

UN Statistical Yearbook 1978. New York: UN, 1979

UN Statistical Yearbooks (41nd and 42nd). New York: UN, 1996, 1997

UNESCO Statistical Yearbook 1973. Belgium: The UNESCO Press, 1974

UNESCO Statistical Yearbooks (for 1996, 1997, 1998). UNESCO Publishing and Bernan Press, 1996, 1997, 1998
 

Melléklet

Az elemzésben használt fõmutatók a következõk voltak:
Korrigált acélfogyasztás (kg/fõ)
Cementfogyasztás (kg/fõ)
Villamosenergia-fogyasztás (kWh/fõ)
Összes energiahordozók fogyasztása szénegyenértékre átszámítva (tonna/fõ)
Összes mûtrágyafogyasztás, hatóanyagegységben (kg/fõ mezõgazdasági dolgozó)
1000 mezõgazdasági dolgozóra jutó traktorok száma
1000 lakosra jutó regisztrált tehergépkocsik száma
Napi állatifehérje-fogyasztás (gramm/fõ)
Éves kávé-, tea-, kakaó- és tojásfogyasztás (kg/fõ)
Textilszálfogyasztás (kg/fõ)
Csomagolópapír- és egyéb nem nyomdapapír fogyasztása (kg/fõ)
Nyomdapapír-fogyasztás (kg/fõ)
1000 lakosra jutó telefonok száma
1000 lakosra jutó rádió-vevõkészülékek száma
Belföldi levélforgalom (db/fõ)
1000 lakosra jutó regisztrált személygépkocsik száma

A pótmutatók a következõk voltak:
Vasúton szállított áruk (kg/fõ)
Cukorfogyasztás (kg/fõ)
Napi tej-és tejtermék-fogyasztás (Kcal/fõ)
Nettó gabonafogyasztás (kg/fõ)
Egy mezõgazdasági dolgozó által eltartott lakosok száma
1000 lakosra jutó orvosok száma
1000 lakosra jutó gyógyintézeti ágyak száma
Csecsemõhalandóság

Az általunk használt NG-mutatók a következõk voltak:
Villamosenergia-fogyasztás (kWh/fõ)
Összes energiahordozók fogyasztása szénegyenértékre átszámítva (tonna/fõ)
Éves nyersolajfogyasztás (kg/fõ)
Összes mûtrágyafogyasztás, hatóanyagegységben (kg/fõ mezõgazdasági dolgozó)
A mezõgazdasági dolgozók gazdaságilag aktív populáción belüli aránya
1000 lakosra jutó napilapforgalom (db/nap)
1000 lakosra jutó telefonok száma
1000 lakosra jutó rádió-vevõkészülékek száma
1000 lakosra jutó televíziókészülékek száma
1000 lakosra jutó regisztrált személygépkocsik száma
Csecsemõhalandóság
 

* A tanulmány az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében közösen írt szakdolgozatunk alapján készült. Ezúton szeretnénk megköszönni konzulensünk, Fokasz Nikosz segítségét. Köszönjük továbbá Székelyi Máriának a cikk megírása során nyújtott értékes segítségét.

1. Az évkönyvekben 1995-ig találtunk elegendõen sok országra vonatkozó adatokat.

2. Mivel az általános trend sem az oktatásban, sem a gazdasági növekedés tekintetében nem változott mélyrehatóan 1990 és 1995 között, az 1995-re vonatkozó diagramokat csak a mellékletben közöljük. Az 1995-re vonatkozó, tanulmányi területekre bontott adatok Görögország esetében nem álltak rendelkezésre.

3. A fejlõdés fõáramát a középvonal körüli sávként definiáljuk. A görög kutatók logikájának megfelelõen elfogadjuk azt a nézetet, miszerint a gazdasági fejlettség és a felsõoktatás mérõszámai szoros kapcsolatban vannak.

4. A bruttó beiratkozási arány a beiratkozottak - kortól független - teljes száma osztva az adott oktatási szintnek megfelelõ hivatalos korcsoport létszámával. A felsõoktatásra érvényes arányokat annak az ötéves korcsoportba tartozó népességnek a százalékában fejezik ki, amely a középiskola befejezésének hivatalosan megállapított életkorát követi.

5. A felhasznált definíciók az Oktatás Nemzetközi Standard Osztályozásának (International Standard Classification of Education, ISCED) 1976-os változatán alapulnak. Ezt az osztályozási rendszert 1997-ben módosították, azonban az általunk vizsgált idõszakban még az 1976-os klasszifikáció volt érvényben. Az ISCED által meghatározott 5, 6 és 7-es kóddal ellátott három szintkategóriát a következõképpen definiálták:

6. Az alábbi diagramokon a megfelelõ indikátorok értékének logaritmusát ábrázoltuk mind a vízszintes, mind a függõleges tengelyen közönséges léptéket alkalmazva. Ennek eredményeképpen ugyanolyan ponthalmazokhoz jutottunk, mintha kétszeres logaritmikus léptékû diagramokon az indikátorok eredeti értékét ábrázoltuk volna. Erre a változtatásra azért volt szükség, mert az elemzéshez használt szoftver a fejlõdés fõáramának meghatározásához szükséges középvonalak illesztésekor a kétszeres logaritmikus léptékû diagramokat nem tudta kezelni.

7. A felsõoktatási részvételi arányokat és az egy fõre jutó GDP értékeit mutatja a Melléklet 1. táblázata.

8. Bár az ötöd-, illetve a hatodfokú polinomiális függvények illeszkedése jobb volt, mint a negyedfokúé, a többszörös korrelációs együttható értékének növekedése és a görbék alakjának változása olyan kicsi volt, ami nem tudta ellensúlyozni az egyenletek komplexitásának növekedését, és ezek használata Görögországnak a fõáramhoz viszonyított pozícióján sem változtatott volna.

9. Általános szakok alatt azokat a szakokat értjük, amelyek a közalkalmazotti szférában vagy az államigazgatásban való elhelyezkedést tesznek lehetõvé a végzett hallgatók számára, illetve a klasszikus humán mûveltségeszmény hordozói.

10. A szakok besorolását és a definícióik meghatározását nem mi végeztük, hanem az ISCED által meghatározottakat használtuk fel. A kiválasztott tanulmányi területek hallgatóinak létszámát és a felsõoktatáson belüli arányát tartalmazza a Melléklet 2. táblázata.

11. Annak értekében, hogy elkerüljük az extrém értékekbõl adódó torzításokat, a szélsõséges értékekkel rendelkezõ országokat kizártuk a számításainkból.

12. Az 1970-re vonatkozó diagramokon a lineáris függvények mellett hatodfokú polinomiális függvényeket használtunk, mivel az R² növekedése jelentõs volt a negyedfokú polinomiális függvényekhez képest.

13. Az õ módszere nyomán egy új közgazdasági iskola jött létre, melynek legismertebb képviselõi Ehrlich Éva és Bekker Zsuzsa.

14. A naturális mértékegységekben kifejezett fogyasztási indikátorokat Jánossy naturális gazdasági mutatóknak, vagy röviden NG-mutatóknak nevezi.

15. Az elemzésben használt mutatókat a Mellékletben közöljük.

16. Az elemzésben használt mutatókat a Mellékletben közöljük.

17. Vizsgálatunkba végül 49 ország került be, mert ezek rendelkeztek a kiválasztott mutatók mindegyikére vonatkozó statisztikai adatokkal.