Írásom célja, hogy a jelenkori gazdaságszociológia egy jelentõs alakjának, a Magyarországon kevésbé ismert Neil Fligsteinnek¹ fõbb tudományos meglátásait bemutassam. Fligstein írásainak bemutatását nem csupán az elméleti újdonság indokolja, hanem az is, hogy szerzõnk a legutóbbi idõben részletesen foglalkozott az Európai Unió intézményrendszerének kibontakozásával.² Ezek a vizsgálatai a hazai kutatásokban is eredménnyel adaptálhatónak tûnnek.

Fligstein modelljében számos, az új gazdaságszociológia mûvelõjének gondolataival való hasonlóság mutatható ki. Ezek a következõk:

Az Alfred Chandler inspirálta kutatások: vállalatszervezési megközelítések

Fligstein a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején született munkáiban (Fligstein 1985, 1990, Fligstein-Brantley 1992) Chandler nyomán az amerikai nagyvállalatok szervezetén belüli változásokat elemezte, elsõsorban a második világháborút követõen domináns változási irányokra (a multidivizionális forma elterjedése, a nagyvállalati összeolvadások stb. kérdésköre) koncentrálva. A politikai-kulturális gazdaságszociológiai megközelítés, melynek tételszerû összefoglalására 1996-os AJS-beli cikkében vállalkozott, már ezekben a korábbi munkákban is körvonalazódik. Ezen írásaiban különösen az uralkodó vállalatszervezési megközelítések, helyi szervezeti kultúrák (conceptions of control³) kérdéskörének a nagyvállalati mezõben észlelt változások magyarázatában játszott fontos szerepére összpontosított.

A gazdasági döntéshozó - mint minden más társadalmi aktor - arra törekszik, hogy "biztos világot" hozzon maga körül létre, azaz a körülötte, általa és vele történõ események értelmezésében világos fogódzói legyenek, s a saját, illetve a vele kapcsolatban állók cselekvése mind önmaga, mind mások számára kiszámítható s a várt eredményekhez vezetõ legyen. A szervezeti mezõben (mely lehet szervezetek közötti, illetve szervezeteken belüli) a szereplõk ilyen stabil értelmezési rendszerek kialakítására törnek. Fligstein 1990-es könyvében csak azokat az értelmezési rendszereket tekinti uralkodó vállalatszervezési megközelítéseknek, melyek egy-egy adott szervezeti mezõben általánosan elterjedtek (azaz a domináns többség sajátjaként fogadja el), másrészt a kormányzat által legitimnek elismertek, és egyben a kormányzat, illetve a szervezeti mezõ tagjainak együttmûködése révén elfogadásuk kikényszeríthetõ.

Ez utóbbi momentumnak - mint azt a késõbbiekben a politikai dimenzió tárgyalásánál látni fogjuk - kiemelt szerepe van a szervezeti mezõ definiálásában: egy-egy ilyen mezõ nem csupán társadalmilag létrehozott jelentések strukturált rendszere, hanem hatalmi rendszer is egyben: a mezõ legnagyobb aktorai általában meghatározzák a mezõben érvényes szabályokat. A kisebb szereplõk a fennálló értelmezési és hatalmi rendszerbõl pedig csak addig tudnak profitálni, amíg az érvényes játékszabályokat betartják.

Fligstein tehát a társadalom lehetõségérõl folyó gondolkodás régi tradíciójához kapcsolódik: hogyan lehetséges hogy a társadalmi szereplõk megértik egymást? A kérdésre adott válasza egyértelmû: vannak olyan általánosan elterjedt értelmezési rendszerek, melyek léte egy-egy társadalmi szegmensben, mezõben éppen fennálló hatalmi konstellációtól függ.

A vállalatszervezési megközelítések létrejöttének két forrását különbözteti meg: egyrészt más szervezetekbõl (szervezetek esetében) vagy más szervezeti mezõbõl (szervezeti mezõ esetében) átvettek, másrészt a szervezeten belüli különbözõ divíziókból érkezhetnek. E nézetek megváltozására 1990-es könyvében hoz példát: azt mutatja be, hogy miként terjedt el a pénzügyi vállalatszervezési megközelítés (financial conception of control) a nagy amerikai vállalatok körében. A pénzügyi megközelítés a vállalatot vagyontárgyak csoportjának tekinti, melyeket rövid távú profitmaximalizálásra hasznosítanak. E megközelítés a cégeknek azoktól a pénzügyi elemzési módszerekben jártas vezetõitõl származott, akik eredetileg a vállalatok pénzügyi alegységeiben dolgoztak. Szerintük a vállalat nem árukat elõállító üzlet, hanem vagyontárgyak együtteseként mûködik. A várakozásoknak nem megfelelõen mûködõ vállalati alegységeket így aztán el kell adni, és helyettük újakat kell vásárolni. A vállalat növekedését eredményezõ fõ taktika a - gyakran diverzifikálódásként értelmezett - más cégekkel történõ összeolvadás és a veszteséges ágazatokból, piacokról történõ kivonulás.

Fligstein a gazdasági cselekvés társadalmi beágyazottságának kérdéséhez kapcsolódó gazdaságszociológiai vizsgálódásokhoz - a kérdés jogosságát nem vitatva, ám mégis - kritikusan viszonyul. "Az elméleti probléma annak megállapítása, hogy a beágyazottság mibõl is áll ténylegesen" (Fligstein-Brantley 1992: 303). Kutatási eredményei ugyanis azt mutatták, hogy a Granovetter inspirálta hálózati megközelítés (igazgatótanácsi tagságok, kereszttulajdonlás) magyarázati modelljének érvényessége kétséges: "A vállalatok, bankok, tulajdonosok és menedzserek közötti kapcsolatok nem mondanak sokat arról, ami érdekes a vállalatok stratégiai döntései tekintetében, így az elméleti figyelemnek arra kell irányulnia, ami ezeket jobban magyarázza" (Fligstein-Brantley 1992: 304).

Amit Fligstein a vállalatok stratégiai döntéseinek (beolvadás, szervezeti átszervezés stb.) vizsgálatakor talált, az a kulturális keretek (cultural frames), tágabban az adott szervezeti mezõben érvényes értelmezési rendszer fontossága: azaz a vállalatok stratégiai döntései a vállalatokon belüli és közötti hatalmi viszonyokban és az uralkodó értelmezési mintázatokban végbemenõ változásokhoz kapcsolódnak. Amire a hálózati megközelítésnek koncentrálnia kell, az az, hogy a vállalatok miként (és milyen) információkat szereznek versenytársaikról, s hogy az összegyûjtött információk miként (és kik által) járulnak hozzá a stratégiai döntések meghozatalához. Amit Fligstein itt javasol, az nem egyéb, mint az új gazdaságszociológia két "szent tehene", a kapcsolatháló és a beágyazottság szétválasztása. Mindkettõ jogosult mint metafora, ám jelentésük és egyben kapcsolatuk kérdése tisztázásra vár.
 

A piacok létrejötte és hatalmi struktúrája

Fligstein 1996-os írásával a gazdaságszociológiai vizsgálatok eddigi eredményei alapján új szintre kívánja emelni a piacok szociológiáját, azért, hogy a szakterület túllépjen a neoklasszikus modell strukturálatlan bírálatán. Fligstein szerint a piacok társadalmi struktúrája és a vállalkozások belsõ szervezete azt a célt szolgálják, hogy a piaci verseny hatásait enyhítsék, azaz "egy-egy piacon a cselekvés célja olyan állandó - vállalaton belüli és vállalatok közti - világok létrehozása és fenntartása, melyek lehetõvé teszik a vállalatok fennmaradását" (Fligstein 1996: 658).

E kérdéskör tudományos megragadására a "piacok mint politika" (markets as politics) metafora bevezetését javasolja, ami két dimenzióból áll:

Fligstein a piacok mûködésének dinamikus modelljét három gazdaságszociológiai irányzat felkínálta összefüggésekbõl próbálja meg kialakítani:

A modern piacok struktúrájának fogalmi kidolgozását Fligstein a piaci intézmények definiálásával kezdi. Intézmények alatt közösen osztott szabályokat ért, melyek lehetnek tulajdonjogok (property rights), kormányzati struktúrák (governance structures), intézményi kultúra (conceptions of control) és csereszabályok (rules of exchange).

Fligstein a tanulmány további részében a további kutatások lehetséges irányait vázolja fel 16 tétel felállításával. Ezek az államnak a piacok kialakításában játszott szerepe (1-4. tétel) és a piacok dinamikája köré (5-16. tétel) szervezõdnek.
 

Fligstein ezt az elméletét tesztelte Iona Mara-Ditrával közösen írt, 1996-ban megjelent másik tanulmányában (Fligstein-Mara-Ditra 1996). A téma az Európai Unió "Egységes piac" programjának (Single Market Program) létrejötte és megvalósulásának mikéntje. Igaz ugyan, hogy a fentiekben bemutatott négy piaci intézménytípus közül csak három területén végeztek vizsgálatokat (az intézményi kultúra terén végbement változásokat nem elemezték), de így is sikerült kimutatniuk, hogy egy-egy piac létrejöttében az állam(ok)nak és a különbözõ nem állami piaci szereplõknek meghatározó szerepük van. Az "Egységes európai piac" programjának kialakítását egy mély intézményi válságra adott válaszként értelmezték, ahol a válság feloldása nem stabil preferenciákkal rendelkezõ szereplõk alkudozásának eredményeként, hanem intézményi vállalkozók tevékenységeként született meg. Ezek az intézményi vállalkozók - kiaknázva az Európai Közösség nyolcvanas évek eleji-közepi válságát - sikerrel hozták létre az "elõremenekülés" projektjét, az "Európa 1992" programot, melynek vízióját képesek voltak az Európai Közösségben mûködõ kormányzati és nem kormányzati szereplõk többségével elfogadtatni. Persze az "Egységes piac" program nem a semmibõl szökkent szárba, hanem a már korábban is meglevõ intézményi megoldásokra épült, s elsõsorban a csere szabályai területén hozott mélyreható változásokat, vagyis azon a területen, ahol a program kialakításában részt vevõk közül a változásokban a legkevesebben voltak ellenérdekeltek. Más területeken, így például a kormányzati struktúra és a tulajdonjogok területén csak csekély változtatásokra került sor, hisz a változás számos szereplõ (pl. nemzetállamok) érdekeit sértette volna.
 

Fligstein újabb munkái: társadalmi készségek, társadalmi intézmények és mezõk

Fligstein 1996 után készített anyagaiban (Fligstein 1998 és 1999) továbbfejlesztette a már korábban kialakított, az intézmények létrejöttének és fennmaradásának megragadására szolgáló fogalmi kereteket. Két új fogalmat vezet be írásaiban: a társadalmi mezõt (field) és a társadalmi készséget (social skill). Tudományos pozíciójának bemutatásakor kifejti, hogy e fogalmak bevezetésével nem kíván kilépni a neoinstitucionalista megközelítés kínálta keretekbõl, ugyanakkor egy olyan cselekvõkép bevezetését javasolja, ami képes meghaladni a racionális választások elméletének és a szociológiai neoinstitucionalizmus aktorképének korlátait. Mindkét irányzat hibájául rója fel azt, hogy cselekvõképük mechanisztikus, hiányzik belõlük az a valóságnak inkább megfelelõ elképzelés, hogy az ember kreatív, a társadalmat megújítva újraalkotó lény. Fligstein a maga emberképét a társadalmi konstruktivista irányzatból eredezteti, s azt mondja, hogy a cselekvõ egyéneknek nincsen állandósult önképük és preferenciáik, hanem identitásukat a másokkal folytatott interakciók alakítják. A cselekvés célja ugyanis Fligstein értelmezésében az, hogy az egyének együttmûködést alakítsanak ki más egyénekkel. Az interakcióba lépésnek, ami Fligsteinnél összemosódik a kooperációval, elõfeltétele az, hogy a társadalmi szereplõk rendelkezzenek a társadalmi készségeknek az együttmûködéshez minimálisan szükséges szintjével. Ezt a fogalmat szerzõnk Mead és Goffman szimbolikus interakcionizmusából veszi át, s úgy látja, hogy a cselekvõk nem izolált és absztrakt lények, hanem mindenkor konkrét csoportokba szervezõdõ cselekvõk, s a társadalmi készség az az egyénenként különbözõ mértékû képesség, hogy a cselekvõ a csoporttagokkal való kooperációt létrehozza, illetve elemezze.

A társadalmi készség Fligstein modelljében azért kap kitüntetett szerepet, mert e fogalommal igyekszik mikroszinten megragadni a társadalmi változást, a társadalmi intézmények folyamatos átalakulását. Így aztán nem véletlen, hogy a társadalmi változások neoinstitucionalista magyarázatában kitüntetett szerepek kapó vállalkozó szerzõnk értelmezésében a társadalmi készségek kiemelkedõen magas szintjét bírja. Ugyanis a sikeres (politikai, intézményi, gazdasági stb.) vállalkozói mûködés lényege az, hogy a vállalkozó képes elfogadtatni saját helyzetértelmezését, fogalmi kereteit azokkal, akikkel interakcióba lép. Természetesen más-más vállalkozói stratégiák és taktikák alkalmazandók hatalmi és hatalom nélküli pozíciókban, ám Fligstein értelmezésében a sikeres vállalakozói mûködés nem más, mint olyan interakciók sora, amelyekben a vállalkozó aktor sikerrel gyõz meg másokat saját álláspontjának helyességérõl, illetve a közösen kialakított értelmezések saját céljainak elérését szolgálják.

Fligstein a társadalmi készség fogalmával a szabályokat és az erõforrásokat magában foglaló neoinstitucionalista fogalmi alapzatot kívánja kiegészíteni, mert szerinte csak így válik megragadhatóvá a társadalmi mezõk válsága, új mezõ, intézmény létrejötte. Nézzük most, hogy e másik fogalmi újításának mi a háttere és jelentése. A mezõ (field) fogalmát Bourdieu-tõl kölcsönzi Fligstein, s azt mondja, hogy nagyjából ugyanazt érti alatta, mint DiMaggio (1983) a szervezeti mezõ, Meyer (Meyer-Scott 1983) pedig a szektor fogalma alatt. Definíciószerûen a mezõ olyan szituációkat, helyzeteket jelent, amikor aktorok szervezett csoportjai összegyûlnek, és egymással szemben kialakítják cselekvésük értelmi kereteit. Más helyen társadalmi arénaként emlékezik meg a mezõrõl, de van, ahol helyi társadalmi rendként aposztrofálja. A neoinstitucionalista keretekben a leghelytállóbb definíciónak a következõ tûnik: társadalmi intézmények (legitim szabályok és közösen osztott értelmezések) és ezeket az intézményeket ismerõ és újratermelõ avagy átalakító társadalmi szereplõk csoportja. A társadalmi mezõk történetiséggel bíró képzõdmények: létrejönnek/létrehozzák õket, léteznek/újratermelik õket, átalakulnak/átalakítják õket és megszûnnek/felszámolják õket. E dinamikát a társadalmi készségek különbözõ szintjével és minõségével bíró társadalmi cselekvõk közti együttmûködés és versengés idézi elõ, a mezõkön ugyanis nem egyenlõ erõforrásokkal bíró cselekvõk vannak jelen. A mezõk újratermelõdésének és átalakulásának dinamikáját Fligstein azokkal a fogalmakkal ragadja meg, melyeket korábbi munkáiban a piacok létrejöttével és átalakulásával kapcsolatban definiált, így a válsággal, az intézményépítési momentummal és az újratermelõdéssel. Válságot az idézhet elõ, hogy a meglevõ csoportok nem tudnak stabil interakciókat létrehozni, vagy a meglevõ szabályok nem szolgálják e csoportok érdekeit. Válságot idézhet elõ a szomszédos mezõkrõl érkezõ invázió, avagy az ott végbemenõ változások átcsordulása (spillover). Intézményépítési momentumról a különbözõ erõforrásokkal rendelkezõ társadalmi szereplõcsoportok összeütközése esetén ír szerzõnk. Ilyen összeütközés lehet például a mezõ régi, bevett (incumbent) szereplõi és az új, kihívó (challanger) szereplõk egymásnak feszülése. A létrehozott intézmények újratermelõdése Fligstein értelmezésében nem más, mint a domináns csoportok hatalmi helyzetének fenntartása.

Fligstein hasonlóan a Markets as politics címmel megjelentett írásához 1999-es dolgozatában is tételeket fogalmaz meg arról, hogy miként is jönnek létre új mezõk.
 

Fligstein legutóbb közzétett, német nyelvû írásában (2000) a gazdasági globalizációval foglalkozó irodalom néhány alaptézisét vizsgálja. Összehasonlító történeti adatokkal cáfolja a globalizáció hirdetõinek három érvét, így azt, hogy (1.) a világkereskedelem növekedése meghaladná a világgazdaság bõvülését, (2.) hogy az információs technológiák elterjedése a termelés átszervezéshez vezetne, (3.) és hogy a világ pénzpiacain valóban végbemenne az integráció. A globalizáció korát mint egy új gazdaság kialakulásának idõszakát tematizáló szerzõkkel (pl. Giovanni Arrighi, Manuel Castells, David Harvey, Saskia Sassen) szemben Flisgtein álláspontja az, hogy a nemzetállamok, különösen pedig a nyugat-európai jóléti államok átalakulását nem képesek megmagyarázni a globalizációs elméletek, mivel ezek egy nemzetgazdaság, nevezetesen az Egyesült Államok 1990-es évekbeli átalakulásának apologetikus megragadására alkalmasak.⁶ Szerzõnk szerint a globalizációs érvelés egyik központi normatív eleme az, hogy az új gazdaságban a vállalati döntések a részvények értékének alakulására való tekintettel születnek (shareholder value). Fligstein e gondolkodást nem tartja másnak, mint a vállalatszervezésre vonatkozó ma divatos paradigma kulcsmeggyõzõdésének. Ezzel az álláspontjával visszatér a kilencvenes évek elején született írásaihoz, amelyekben a vállalatátszervezési mozgalmakat hasonlította össze, s a "hatékonyság" szempontjának és mérésének társadalmi megkonstruálását vizsgálta. Noha a legutóbb megjelent cikkében kevés részletet közöl a gazdasági globalizációs narratíva történetérõl, a "shareholder value"-nak mint a vállalatok teljesítményének mérésére szolgáló domináns szempontnak a megalkotásáról és elterjedésérõl, nézetei heurisztikusak lehetnek a gazdasági kérdésekkel foglalkozó, a tudományos divatokkal kapcsolatban konzervatív kutatók gondolkodásában.

Fligstein a vállalatok szervezetszociológiai problémáitól indulva mára eljutott a mezoszintû társadalmi jelenségek analitikus megragadására szolgáló fogalmak (intézmények, társadalmi mezõk, társadalmi készségek stb.) kidolgozásáig. Empirikus elemzései során alkalmazta is a kifejlesztett terminológiát, mely könnyen lehet, hogy az európaizálás/európaizálódás jelenségét értelmezõ egyik népszerû narratíva alapját fogja képezni. E Magyarországon is jelen levõ társadalmi változás szociológiai tematizálásában a Fligstein kínálta terminológia különösen hasznos lehet. Ezt a feltételezést azonban csak további kutatások tudják alátámasztani, avagy megcáfolni.
 

Irodalom

DiMaggio, P.-W. W. Powell 1983. The iron cage revisited: institutional isomorphism and collective rationality in organizational fields. American Sociological Review, 47: (2), 147-160.

Fligstein, Neil 1985. The spread of the multidivisional form among large firms, 1919-1979. American Sociological Review, 50: (June), 377-391.

- 1990. The Transformation of Corporate Control. Cambridge: Harvard University Press

- 1995. Networks of power or the finance conception of control? Comment on Palmer, Barber, Zhou, and Soysal. American Sociological Review, 60: (August), 500-503.

- 1996. Markets as politics: a political-cultural approach to market institutions. American Sociological Review, 61: (August), 656-673.

- 1998. Fields, Power, and Social Skill: A Critical Analysis of The New Institutionalism. (Manuscript.)

- 1999. Social Skill and the Theory of Fields. (Manuscript.)

- 2000. Verursacht Globalisierung die Krise des Wohlfahrtsstaates? Berliner Journal für Soziologie, 10: (3), 349-378.

- P. Brantley 1992. Bank control, owner Control, or organizational dynamics: who controls the large modern corporation?. American Journal of Sociology, 98: (September), 280-307.

- I. Mara-Ditra 1996. How to make a market: reflections on the attempt to create a single market in the European Union. American Journal of Sociology, 102: (1), 1-33. [Magyarul: Fligstein, N.-I. Mara-Ditra 2000. Hogyan építsünk piacot? Megjegyzések az Európai Unión belüli egységes piac megteremtésének programjáról. In: Lengyel György-Nagy Beáta (szerk.) Az európai integráció társadalmi feltételei és hatásai: Szociológiai tanulmányok. Budapest: Aula. 127-169.]

Meyer J.-W.R. Scott 1983. Organizational Environments. Beverly Hills: Sage

Péli G.-Pólos L.-M. T. Hannan 1999. Szervezeti tehetetlenség. Szociológiai Szemle: (1), 120-142.
 

* A dolgozat az elsõ változatát a BKÁE szociológiai PhD-programja keretében, a gazdaságszociológiai kurzus beszámolójaként készítettem. Köszönettel tartozom Tardos Róbertnek és Szántó Zoltánnak tanácsaikért, javító megjegyzéseikért. A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
1. Neil Fligstein a berkeleyi Kaliforniai Egyetem szociológia tanszékének professzora, tanulmányait a Wisconsini Egyetemen, Madisonban végezte. 1997 óta a Kaliforniai Egyetem Ipari Kapcsolatok Intézetében mûködõ "Kultúra, Szervezet és Politika Központ" igazgatója. Kutatásairól a http://sociology.berkeley.edu/faculty/fligstein/index.html címen tájékozódhat az érdeklõdõ. Magyarul 2000-ben jelent meg elsõ és eddig egyetlen anyaga a Lengyel György és Nagy Beáta szerkesztette Az európai integráció társadalmi feltételei és hatásai címû kötetben (Fligstein 1996).
2. Megjelenésre vár például az Európaizáció folyamata címû mûve.
3. "Conceptions of control are world views that define one firm's relationship with others, what appropiate behaviour is for firms of that type, and how those kinds of organizations ought to work. They imply certain strategies and structures. In essence, conceptions of control and the organisational fields they create define how markets are structured for firms." (Fligstein 1990: 295.)
4. A fogalom jelentésének kibõvülése az indoka annak, hogy a "conceptions of control"-t eltérõképpen fordítottam az 1990-es és 1996-os cikkben.
5. Angolul: liability of newness, amit kissé költõien magyarra Péli Gábor és Pólos László fordított. Lásd: Péli-Pólos-Hannan 1999.
6. "Es handelt sich vielmehr darum, dass über die wirklichen Probleme fortgeschrittener Gesellschaften der Mantel der Globalisierungsrhetorik gelegt wird, die die amerikanische Erfahrung zur universellen erklärt. Die Behauptung, dass auch die anderen Reduzierung von Belegschaften, wachsende Unsicherheit und Ungleichheit sowie die Versorgung der Bevölkerung im Gesundheits-, Wohnungs- und Bildungswesen auf niedrigstem Niveau als Konsequenz der Herrschaft des Weltmarktes akzeptieren müssen, ist eben nur das: eine Behauptung." (Fligstein 2000: 375.)