2000. év második felében három magyar szociológus tiszteletére jelent meg emlékkötet. Akiket a szerkesztõk és az írók munkáikkal megajándékoztak: Andorka Rudolf,² Cseh-Szombathy László³ és Huszár Tibor⁴.

Az emlékkötet sajátos mûfaj. Nehéz és talán felesleges is kritika alá venni, hiszen jelentõs érzelmi tartalommal bír. E tanulmánykötetek bemutatása mégsem haszontalan feladat, mert a tisztelgésen túl reprezentatív képet adnak az e személyeket körülvevõ szakmai közösségek munkájáról, általuk feltérképezhetõ a második világháború utáni magyar szociológia jelentõs része. Erre pedig, a szûkebb szakmai csoporton túl, kíváncsi lehet bárki, aki a szociológiával kapcsolatban áll. Leginkább a fiatalabb generáció számára jelent hiányt, hogy ez idáig nem született átfogó írás a magyar szociológia történetének 1945 utáni kialakulásáról és mûködésérõl.⁵ A napjainkban hazánkban felnövekvõ szociológusok helyzetét azokhoz az antropológusokéhoz hasonlíthatjuk, akik tudatlanok a "törzs" sajátos gyakorlatai és hiedelmei tekintetében, és így kell megfigyelniük, hogy mit mûvelnek a "bennszülöttek" (Némedi 2000b: 278) azzal a kiegészítéssel, hogy nemcsak "megfigyelniük" kell azt, hanem részévé válni az adott közösségnek.

A tanulmány címe Némedi Dénes írására utal, melyben a szociológia elmúlt évszázadban bekövetkezett változását tekinti át: az egyetem (és szélesebben a tudományos mezõ) átalakulása; a "társadalom" mint sajátos létszféra kérdésessé válása és a klasszikus értelmiség feldarabolódása szempontjából. E három nézõpont segítséget nyújt a magyar szociológia történetének rövid áttekintéséhez. A szociológia történetét két szakaszra szokás bontani. Az elsõ szakasz - ami körülbelül a negyvenes évekig tartott - jellemzõje, hogy a szociológia mint fél-legitim tudomány volt jelen, és az egyetemi rendszer peremén helyezkedett el. A második korszak viszont már elválaszthatatlan az egyetemtõl, a modern felsõoktatás kialakulásától (Némedi 2000a). A második világháború után következett be az egyetemi hallgatók létszámának hirtelen, robbanásszerû növekedése, a tömegoktatás kialakulása. Az elsõ szakasz⁶ hasonló gondolatokkal és problémákkal indult a XX. század elején Magyarországon is, mint Nyugaton. A második szakasz kezdete, ami szorosan kapcsolódik a szociológia egyetemekre való bekerüléséhez, már sokkal nehézkesebb volt. Ennek döntõ oka a nyugatinál jóval szorosabb kapcsolat a politika és a szociológia között. A szociológia mára Magyarországon is intézményesült, s mint tudományos diszciplína legitimizálódott. Kialakulását igazolják a szociológia által átfogott és vizsgált "társadalmi valóság" más tudományterületektõl többnyire megkülönböztethetõ határai, módszertana, egyetemi és kutatói intézményei, oktatási hálózatának kiépülése, meglévõ tudományos minõsítési rendszere, s nem utolsósorban az a személyi bázis, amely nemcsak idehaza, de külföldön is tekintélyt szerzett magának.

Azt a három tudóst, akinek tiszteletére most emlékkötetek jelentek meg, összeköti, hogy azonos korszakban és a tudomány azonos területén mûködnek/tek. Az emlékkönyvek is mutatják, olyan közösséget, iskolát tudtak teremteni, melynek tagjai vállalják a hozzájuk való tartozást. A mannheimi generáció fogalom három egységet különböztet meg: a korosztályt, a generációt és a generációs egységet. Ha generációról akarunk beszélni, akkor egy, az adott generációt meghatározó alapélményt kell keresnünk. E korosztály számára bõven akadt a történelem folyamán ilyen pont. A magyar történelemben nagy számban voltak olyan kataklizmák, amelyek után a valóság definíciója többé már nem lehet az, ami korábban volt. 1944/45, 1947/48, 1956, 1989 olyan dátumok, melyek esetében nem mûködik a korosztály-generáció elválasztása, mert akik ezeket az eseményeket átélték, egy generációba tartoznak, még akkor is, ha egyes történeti pillanatokat egyénenként helyzetüknél fogva eltérõ módon értékelnek és értelmeznek. A szociológia területén végzett munkásságuk folytán tagjai voltak annak a szociológusgenerációnak, mely jelentõs részt vállalt a magyar szociológia 1945 utáni kialakításában, és mûködtetésében közel állnak egymáshoz.

A két világháború között több kísérlet történt szociológia tanszék felállítására. 1942-tõl rövid idõre a Dékány István vezette Társadalomelméleti Tanszékben intézményesült a szociológia. Ezt követte 1946-tól a Pázmány Péter Tudományegyetemen megalakult, Szalai Sándor által vezetett szociológia tanszék,⁷ melyet Szalai Sándor Társadalomtudományi Intézetnek keresztelt. Cseh-Szombathy László már az 1940-es évek második felétõl jelen van a szociológiában. Az 1940-es évek elején a budapesti egyetemen történelem-földrajz szakot hallgatott, s már itt megfogalmazódtak a regionális népesedéspolitikával kapcsolatos gondolatai. Az egyetemen Hajnal István tanítványa volt, aki érdeklõdését még inkább a szociológia felé terelte. Késõbb a már említett Szalai Sándor-féle iskolában többek között Perjés Gézával, Szabó Dénessel és Harsányi Jánossal már valóban szociológiát mûvelt. Mindezt megtudhatjuk a tiszteletére összeállított kötet elején található, Kovács I. Gábor által készített interjúból, ami a kötet egyik legérdekesebb része.

A magyar szociológia történetét a megszakítások történeteként szokás emlegetni.⁸ A leghosszabb szakasz, amikor a szociológia hivatalosan nem létezett, 1949 és 1959 közé esik, helyzetét ekkor csend és tilalom jellemzi.⁹ Ennek az idõszaknak az áldozata lett a Társadalomtudományi Intézet és a szociológusi pályán éppen csak elinduló tanítványok jövõje, köztük Cseh-Szombathy Lászlóé. Ezekben az években a szociológia számára folytonosságot a Központi Statisztikai Hivatal jelentett, mely 1867 óta végez statisztikai felméréseket és elemzéseket. Bár 1948-ban szovjet mintára megtörtént a magyar statisztika radikális átszervezése, s a kampány során eltávolították a KSH-ból a szakma jeles képviselõit, de akkori vezetõje, Péter György az 1950-es évek elejétõl változtatott korábbi stratégiáján.¹⁰ Ennek köszönhetõ, hogy az 1960-as évektõl újjászületõ szociológia képviselõi a KSH keretein belül társadalomtudományi kérdésekkel foglakozhattak.¹¹ Itt helyezkedett el 1957-ben Cseh-Szombathy László, és 1962 õszétõl itt kapott lehetõséget Andorka Rudolf is.

Cseh-Szombathy László, bár lehetõsége lett volna, az 1950-es években sem hagyta el az országot, itthon maradt és meghatározó részévé vált a hazai szociológiának. Saját szavaival így vall errõl: "Megértem azt, aki az idegen uralom alá került országból elmenekült, még ha személyében nem is fenyegetett, de a magyarság számára veszteségnek tartom, és tartottam mindig is az elvándorlást. A magyar kultúrának fontos része a külföldre kerültek szellemi produktuma, sõt, azzal, hogy kimondták azt, amit itthon nem lehetett, s azt rádión át eljutatták az itthoniakhoz, fontos szolgálatot tettek. De mindez céltalan lett volna, ha az itthon maradottak nem használták volna ki a megmaradt lehetõségeket. A szociológia terén ez azt jelentette, hogy minél többet és részletesebb ismereteket kellett szerezni a magyar társadalomról, annak alakulásáról" (Cseh-Szombathy 1992: 575). Az idézetbõl kiformálódó elvnek felel meg Cseh-Szombathy László egész munkássága, melyet a megjelent emlékkötet szerkezete is mutat. Az Emberi viszonyok címû kötet összefoglalja az általa vizsgált témákat: öngyilkosság, alkoholizmus, öregedés, népesedési viszonyok, család. Az elsõ fejezet címe: Változó család. Cseh-Szombathy László számára a család mint szociológiai téma felfedezése az 1970-es várnai nemzetközi szociológiai kongresszuson kezdõdött. 1978-ban készült el családszociológiai kézikönyve, amely segített eligazodni a családszociológia módszertanában. A téma kiváló mûvelõi a fejezet szerzõi: Karády Viktor, Pongrácz Tiborné, S. Molnár Edit, Dobossy Imre, Somlai Péter, Tóth Olga és Utasi Ágnes a családot mint eltérõ normarendszereket is magába olvasztó kötõdést mutatják be. Eltérõ normák adódhatnak például felekezeti vegyes házasságok vagy tradicionális, illetve modern értékek követése révén. A Társadalmi szerkezet címû fejezet szerzõi: Elekes Zsuzsanna, Paksi Borbála, Lengyel György, Róbert Péter, Spéder Zsolt és Tóth István György. A hazai társadalmi változások egy-egy aspektusával ismertetik meg az olvasót: a deviancia, a társadalmi tagozódás és rétegzõdés szempontjából vizsgálják a változásokat. A harmadik fejezet a Köztereink címet kapta, szerzõi: Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Csepeli György, Székelyi Mária, S. Nagy Katalin, Neményi Mária. Itt olvashatunk a megszólítások szociológiai oldaláról, a kockázatvállalási hajlandóság mértékérõl és struktúrájáról, a deprivált családok gyermekeirõl a védõnõk szemszögébõl és egy köztérkutatásról, amely a budapesti Hunyadi tér szerkezetét dolgozta fel. A záró fejezet, a Népesedési viszonyok szerzõi: Antal Z. László, Gyenei Márta, Józan Péter, Tóth Pál Péter összetett képet adnak a hazai demográfiai viszonyokról.

A szerzõk értékes tanulmányokkal járultak hozzá a kötet színvonalának emeléséhez, ápolva azt a hagyományt, melyet Cseh-Szombathy László képvisel: mind módszertanilag, mind elméletileg tiszta és átgondolt kutatások, de emellett nem felejtkeznek meg az emberi tényezõkrõl sem. Az õ pályáját - ahogyan a hazai szociológia egészét is - nagymértékben befolyásolta a politikai hatalom. Családi háttere miatt az államszocialista rendszer megtûrt értelmiségijének állapotában sokáig olyan témát keresett, mely a politikai hatalmat kevésbé érdekli, s ezáltal nem ad okot a közvetlen konfrontációra. Többek között ennek eredményeként - és nemzetközi mércével mérve is magas szakmai felkészültsége révén - lehetõsége adódott ezen témák szakszerû és korszerû vizsgálatára és a nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban való részvételre, megtörve a hazai szociológiára is jellemzõ nemzetközi elszigeteltséget. A most megjelent tanulmánykötet szerzõi gárdája és a mögöttük álló intézményi keretek sokszínûsége mutatja, milyen nagy utat tett meg a magyar szociológia az elmúlt közel fél évszázad alatt. Olvashatjuk a KSH, az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet és Továbbképzõ Központ, a JATE Szociológia Tanszék, az MTA Politikatudományi Intézet, a BKÁE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék és a Pedagógiai Tanszék, a Társadalomkutatási Intézet Rt., a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék és a Gazdasági és Vállalkozáselemzési Kht. munkatársainak írásait.

Az Andorka Rudolf tiszteletére megjelent kötet - mind egységes megjelenésében, mind szerkezetében - párja a Cseh-Szombathy László tiszteletére kiadott kötetnek. Az emlékkonferencia módosított anyagából¹² készült, Törések és kötések címû könyv szintén az Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság¹³ gondozásában jelent meg. A kötet szerkezeti egységei jól lefedik Andorka Rudolf fõbb kutatási területeit: társadalmi szerkezet, normakövetés, család, népesedés. Hogyan kapcsolódnak ezek a témák pályájához? Életében meghatározó volt a családi háttér és a politika viszonya. Szellemi "alkalmazottként" 1960 után tudott elhelyezkedni egy mûszaki fordító irodában, elõtte fizikai munkás, munkaszolgálatos volt, és a közbeesõ idõben, amikor a hatalom engedélyezte számára, jogot hallgatott. 1962-ben - hasonlóan Cseh-Szombathy Lászlóhoz - elsõsorban nyelvtusása révén kerülhetett a Központi Statisztikai Hivatalhoz, ott is elõször a könyvtárba, ahol Dányi Dezsõ ismertette meg a történeti demográfiával. 1963-tól tudományos segédkutatóként dolgozhatott ugyanitt. A KSH-ban került szoros barátságba Cseh-Szombathy Lászlóval és Buda Bélával, akikkel többek között a társadalmi devianciával kapcsolatos és demográfiai kutatásokban vett részt. 1970-ben átkerült a KSH Társadalomstatisztikai Fõosztályára.

A megjelent tanulmánykötet, eleget téve a bevezetõben kialakított célkitûzésnek, bemutatja az adott területeken napjainkban folyó empirikus kutatásokat. A Társadalmi tagozódás címû fejezetben olvashatunk az iskolázási egyenlõtlenségekrõl, a városokban folyó szociális ssegélyezésrõl, a posztszocialista társadalmak vállalkozói és szolgáltatói osztályairól, az inaktívak magyarországi tagozódásáról és a középosztályi életstílusokról. A szerzõk: Bukodi Erzsébet, Harcsa István, Lengyel György, Róbert Péter, Spéder Zsolt, Utasi Ágnes. Normakövetés, normasértés cím alatt az erkölcsi vétségek társadalmi megítélésérõl, az etnikai konfliktusok és gazdasági-társadalmi jellemzõk kapcsolatáról, az alkoholizmusról, az öngyilkosságok alakulásáról és beágyazottságáról és az állami kiadásokkal kapcsolatos preferenciákról tájékozódhatunk Balázs János, Bozsonyi Károly, Fekete Attila, Gyenei Márta, Elekes Zsuzsanna, Kovács Katalin, Kolozsi Béla, Paksi Borbála, Zonda Tamás és Tóth István György tollából. A Család és népesedés fejezet olyan írásokat tartalmaz, mint

A házasság minõsége Cseh-Szombathy Lászlótól vagy a pszichoszociális tényezõk, a szociális kohézió és a társadalmi tõke kapcsolatáról szóló tanulmány Kopp Máriától és Skrabski Árpádtól. Pongrácz Tiborné a Gyermekvállalás - munkavállalás címû munkája: a család vagy a hivatás dilemmájának nap mint nap felmerülõ kérdését járja körül. A Népesedéstörténet fejezetben a történeti demográfia területérõl Faragó Tamás, Hadas Miklós, Husz Ildikó és Karády Viktor írásait olvashatjuk.

A két tanulmánykötet közös hiányossága, hogy nem fektet súlyt a témákban folyó nemzetközi összehasonlító kutatások bemutatására. Publikációikban mind Andorka Rudolf, mind Cseh-Szombathy László egyszerre képviselte az európaiságot és a magyarsághoz való kötõdést; kapcsolatot tartva Kelet és Nyugat között. Míg idehaza Andorka Rudolf a hetvenes években háttérbe kényszerült kutatási és publikációs lehetõségeit tekintve, Nyugaton 1978-ban önálló tanulmánykötete jelent meg. Nemcsak munkásságát és a hazai szociológia egészét, de a történeti demográfiai kutatásokat is közvetítette a nemzetközi tudományos életbe azáltal, hogy pályája elején felismerte, mint társadalomtudós nem maradhat a nemzetközi eredményektõl elszigetelt. Annak, hogy a kötet nem vállalta fel annak az összetett feladatnak a megoldását, hogy képet adjon a napjainkban folyó nemzetközi kutatásokról, a terjedelmi kötöttségen túl oka lehet az a rendszerváltozás óta kialakult vita is, melyet leginkább A tudomány gyarmatosítása¹⁴ címkével szoktak illetni. A vita a rendszerváltozás nyomán átalakult társadalomtudományi kutatások körül létrejött nehézségekrõl és az ebben a helyzetben kutató nyugati tudósok "felelõsségérõl" folyt. Tiszteletben tartva a vitában résztvevõk álláspontját, érdekes kiemelni Andorka Rudolf véleményét az 1990-es években bekövetkezett változásokról. Andorka Rudolf szerint elsõdleges változás, hogy ma már semmiféle politikai kényszer nem korlátozza a kutatási témák kiválasztását és az eredmények kiértékelését. A nemzetközi együttmûködésre számos lehetõség kínálkozik, ahol egyenlõ szereplõként jelenhetnek meg a magyar kutatók is. Egyedüli rossz stratégia csak az lehet, ha elutasítják a külföldi társadalomtudósokkal való együttmûködést.

A Huszár Tibor 70. születésnapja alkalmából készült kötet szerkezetében és külsejében is eltér az elõzõ kettõtõl. Az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének gondozásában jelent meg, nem véletlenül, hiszen Huszár Tibor neve a szociológia területén évtizedeken keresztül egyet jelentett az intézettel. Miként azt a kötet végén található függelékben olvashatjuk (bár ez a "néhány bekezdés" akár nagyobb terjedelemben, kiemeltebb helyre is kerülhetett volna): "Huszár Tibor életének nagyobb részében szociológusként él és alkot, megalakítja és vezeti az Intézetet, szerkeszti a Valóságot, oktat, kutat, ír, és nem utolsósorban neveli az oktatókat, kutatókat" (Solymosi-Vuray 2000: 450). A kötet nem oszlik nagyobb szerkezeti egységekre, ez a tematizálás, a tanulmányok sokszínûsége miatt nehéz lenne. A témaválaszték bõségét magyarázza, hogy az Intézet egyszerre többrétû oktató- és kutatóhely.¹⁵

A kötetben megjelent írások bemutatásának teljessége nélkül a szerzõk közül azokat említem, akikkel az intézet az 1970-es évek elején elindult és akik még mai is itt dolgoznak, oktatnak¹⁶ 1970-tõl az intézet tanára Ferge Zsuzsa, aki a magyar társadalom- és szociálpolitika legnevesebb képviselõje. Tiszta és homályos szerzõdések címû írásában a létbiztonság intézményrendszerével való összefüggésében tekinti át a különbözõ elosztási és integrációs sémák mögött meglévõ legitimációs elveket. Somlai Péter Globalizáció és világpolgári szolidaritás címmel J. Habermasnak az emberi jogok nemzetközi érvényességérõl, a nemzetközi szervezetek gyengeségérõl vallott nézeteit elemzi, míg Pataki Ferenc a makarenkói pedagógiai módszer rendszerváltozások utáni megítélését vizsgálja Mi maradt Makarenkóból? címmel. 1972-tõl tanít az egyetemen Cseh-Szombathy László. Öregapám címmel mesél arról, hogyan választja valaki a XIX. század végén az orvosi pályát. Angelusz Róbert a Rétegzõdés és láthatóság problémakörét járja körbe a társadalmi differenciálódás és a társadalmi nagycsoportok áttekinthetõsége kapcsán. Csepeli György, Örkény Antal, Székelyi Mária és Róbert Péter a rendszerváltás perspektíváit elemzik. Az oktatói gárda az elmúlt évtizedek során jelentõsen bõvült, amit a szociológia által vizsgált területek kitágulása is indokolt. A régiek mellett új tanszékek alakultak, bár az intézetre jellemzõ hangsúlyos szociológiatörténeti oktatás napjainkban is megfigyelhetõ. A kötetben egy-egy tanulmányában Némedi Dénes a szociológiatörténet, Saád József a szociológia hasznát, feladatát taglalja.

A magyar szociológia 1945 utáni történetében mindenképpen sikernek számít, hogy létezik idehaza szociológia. Az eredményeket nem lehet sem a politikai élet változásaitól, sem a nemzetközi trendtõl elválasztva megítélni. Bizonyára pozitív eredmény az intézményi keretek megteremtése és mûködtetése. A kiépített intézményrendszerre azonban rányomja bélyegét, hogy kialakulása egybeesett az államszocialista rendszer konszolidációjával. Akikkel a hazai szociológia - az elitváltások és leváltások után - létrejött, nagyrészt nem képzett szociológusok voltak. A "tudományt" a rokon vagy kevésbé rokon tudományterületekrõl érkezõk fokozatosan alakították ki. A hazai statisztika, történelem, filozófia és egyéb határtudományok a hazai szociológiánál sokkal régebbi múltra tekintettek vissza, fejlettebbek voltak, ezért érthetõ, hogy képviselõik a szociológián belül is dominánsakká tudták tenni elméleteiket, módszereiket. Ehhez az induláshoz adódott hozzá az a történeti örökség is - amely már az 1930-as években is jellemzõvé vált az akkori társadalomtudományokra -, hogy a fennálló politikai rend kritikáját a tudományos élet területén, burkoltan fogalmazzák meg. Az 1970-es években meginduló professzionalizáció pedig inkább a Nyugaton kidolgozott elméleti és módszertani eredmények átvételét és beépítését segítette, mintsem önálló, speciális "magyar szociológia" kialakulását. "Ma már a szociológiát az a veszély fenyegeti, hogy egyre inkább feloldódik a különbözõ szakszociológiákban. ...Rövidesen olyan specialisták találhatók majd mindezeken a területeken, akik kidolgozzák a nem specialisták számára hozzáférhetetlen sajátos szakkifejezéseket, elméleteket és módszereket. Ezzel el is érjük a nagyfokú professzionalizmus, az új szakterület abszolút önállóságának eszményét. ...Ha meg akarjuk magyarázni, mi a szociológia, nem mulaszthatjuk el, hogy utaljunk erre a folyamatra, melyet továbbra is magától értetõdõnek tekintek" (Elias 1999: 49). A szakszociológiák térnyerésével kialakul egy új szakértelmiség, mely már nem kívánja felvállalni a "nemzettanító értelmiségi" szerepét, és erre, valljuk meg, a mai gazdasági feltételek mellet nem is lenne lehetõsége. Ezek eredményeként nem jött létre olyan elméleti és módszertani zártság, amely napjainkban megakadályozná a nemzetközi trendek követését a szociológiában.
 

Irodalom

Andorka Rudolf 1996. "Az eredmények azt mutatják, hogy születéskorlátozás már 1790 körül megjelent Magyarországon." (Interjút készítette: Pozsgai Péter) Szeged: Aetas: (4), 111-121.

- 1998. A nemzetközi társadalomtudományos együttmûködés elõnyei. Replika: (33-34), 49-53.

Cseh-Szombathy László-Ferge Zsuzsa 1963. A szociológiai felvétel módszerei. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Cseh-Szombathy László 1992. A magyar szociológia új útja - és ami a múltból felhasználható. Magyar Tudomány: (5), 566-578.

Csepeli György-Wessely Anna 1992 A közép-európai szociológia kognitív esélye. Replika, (1-2), 1-7.

Csepeli György-Örkény Antal-Kim Lane Scheppele 1998. Kelet és Nyugat Között. Replika: (33-34), 35-49.

Hadas Miklós 1998. Bartók, a természettudós.Replika: (33-35), 21-35.

Huszár Tibor 1991. A szociológia intézményesülésének, professzionalizálódásának néhány vonatkozása Magyarországon. In: Némedi D. (szerk.) Közelítések, Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet

- 1992. A magyar szociológia intézményesülésérõl. Replika, 1-2.

Jánossy Ferenc 1975. A gazdaság fejlõdés trendvonaláról. Budapest: Magvetõ

Kemény István 1991. Kelet-Közép-Európa és a társadalomtudományok (1987).

In: Kemény István. Közelrõl s távolból. Budapest: Gondolat

Némedi Dénes 1996. Minek a történet? Replika: (23-24), 171-182.

- 2000a. A szociológia egy sikeres évtized után. Szociológiai Szemle: (2), 3-15.

- 2000b. A szociológiatörténet hasznáról. In: Iványi E.-Solymosi Zs. (szerk.) Írások Huszár Tibor 70. születésnapjára, 271-285.

Némedi Dénes-Róbert Péter 1995. A szociológia diszciplináris helyzete Magyarországon. Szociológiai Szemle: (4), 57-72.

Norbert, Elias 1999: A szociológia lényege. Budapest: Napvilág

Saád József 1994. História és historikum. A magyarországi szociológia történetérõl és történeti identitásáról. Magyar Szemle: (8)

- 1996. Magyar szociológiatörténet: minek a története? Replika: (23-24), 161-171.

Somlai Péter 1988. Szociológia és társadalom Magyarországon. In: Szalai Júlia (szerk.) Arat a magyar. Budapest: MTA Szociológiai Kutató Intézete, 341-349.

Solymosi Zsuzsa-Vuray Ágnes: Néhány bekezdés az intézet történetébõl. In: Iványi E.-Solymosi Zs. (szerk.) Írások Huszár Tibor 70. születésnapjára, 450-455.

Szalai Sándor 1946. Társadalmi valóság és társadalomtudomány. Budapest: Új Idõk Irodalmi Intézete

- 1990. "A szociológia a politika felvonulási területe". (Válogatás Szalai Sándor hagyatékából.) Budapest

Szántó Miklós 1995. A magyar szociológia 1960 és 1968 között. Szociológiai Szemle: (3), 95-122.

- 1998. A magyar szociológia újjászervezése a hatvanas években. Budapest: Akadémiai Kiadó
 

1. A cím utalás Némedi Dénes tanulmányára, melynek címe: A szociológia egy sikeres évszázad után (Némedi 2000). A hivatkozott tanulmányban felvázolt nézõpontok érvényesek lehetnek a hazai szociológia történetének rövid áttekintésére is.
2. Andorka Rudolf (Bp., 1931-Bp., 1997) az érettségi megszerzése után, 1949-tõl fizikai munkás, 1949 és 1951 között az ELTE Jog- és Államtudományi Karának esti hallgatója volt, ahol 1963-ban szerzett diplomát. 1960-1961 között mûszaki fordító volt, majd 1962-1983 között a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott, elõbb a könyvtár, majd a Népességtudományi Kutatóintézet, illetve a Társadalomstatisztikai Fõosztály munkatársaként. 1984-tõl a Budapesti (akkor Marx Károly) Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológiai Tanszékének vezetõje és egyetemi tanár, 1991-tõl 1997-ben bekövetkezett haláláig az egyetem rektora volt, 1995-ben a Magyar Szociológiai Társaság elnökévé választották.
3. Cseh-Szombathy László (Bp., 1925- ) 1946-1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen Szalai Sándor vezetésével megalakult Társadalomtudományi Intézet munkatársa volt. 1949-1957 között általános, majd középiskolai tanár. 1957 októberétõl a Központi Statisztikai Hivatal alkalmazottja lett, 1970 és 1974 között a Társadalomstatisztikai Fõosztály helyettes vezetõje volt. 1973-tól az ELTE-n tanít. 1975-tõl a MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa. 1983-ban kinevezték az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatójává, 1988 júniusában a nyugdíjazását kérte. 1990-ben a Magyar Szociológiai Társaság elnöke volt. 1994-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjává választották.
4. Huszár Tibor (Veresegyház, 1930- ) tanulmányait Moszkvában a Lenin Intézetben végezte 1949-1953 között. 1960-tól az ELTE Bölcsésztudományi Kar Filozófiai Tanszékének adjunktusa, 1969-tõl az egyetem Szociológia Tanszékének vezetõje volt, egyetemi tanár. 1982-1992 között az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet és Továbbképzõ Központ igazgatója volt.
5. Aki tájékozódni kíván e témában, annak segítségére lehetnek a különbözõ folyóiratokban megjelent tanulmányok és interjúk. A teljesség igénye nélkül néhány, tájékozódási pontul szolgáló írás: Replika 1991. 2-3. szám és 1992. 1-2. szám, valamint a Magyar Tudomány 1992. 5. számában megjelent interjúk; Huszár Tibor 1991; Kemény István 1991; Némedi Dénes-Róbert Péter 1995; Némedi Dénes 1996; 2000a; Saád József 1994; 1996; Somlai Péter 1988; Szántó Miklós 1995; 1998.
6. Már 1900-ban megszervezõdött az a csoport, melynek bevallott célkitûzése a szociológia megteremtése volt, és amely Herbert Spencer köszöntõ levelével elindította a Huszadik Század címû folyóiratot.
7. Ez volt az a tanszék, melynek vezetésével Mannheim Károlyt és Erdei Ferencet akarták megbízni, de a tárgyalások eredménytelenek voltak. A vezetõje végül Szalai Sándor lett, aki a Szociáldemokrata Párt értelmiségi osztályának vezetõje volt a koalíciós idõben, 1945-48 között. A Társadalomtudományi Intézetet valójában a pártok közötti osztozkodás révén kapta meg, bár õ elsõsorban tudós volt és nem politikus. Szalai kinevezésekor nem rendelkezett nagy oktatási és publikációs gyakorlattal, de ügyesen teremtett külsõ kapcsolatokat, pénzt kiadványok megjelentetéséhez. 1946-tól 1948 nyaráig pezsgõ szellemi élet folyt az intézetben. 1948-ban Szalai Sándort tudományos kémkedés miatt elítélték, és 1949-ben bebörtönözték. 1956 májusában engedték ki és rehabilitálták.
8. Több megszakításról beszélhetünk, ilyen volt az 1919-es forradalom leverése, a két világháború és az azokat követõ hatalmi váltások és leváltások idõszaka, valamint az 1950-es években a szociológia megszüntetése.
9. 1949: a Szalai-iskola felszámolása, 1959: a MTA Filozófiai Intézetében elindul egy szociológiai részleg Márkus Mária és Szántó Miklós részvételével.
10 Már 1952-re vonatkozóan készültek olyan számítások a reálbérekre és reáljövedelmekre vonatkozóan, amelyek jelentõs vihart kavartak, mert csökkenést mutattak ki. A hatvanas években pedig a hivatal számos "reformtechnikát" bevezetett, például áttért a szocialista országoktól eltérõ, a nyugati mintát követõ életszínvonal-mérésre, ahol a szolgáltatások igénybevételét is fegyelembe vették.
11. A KSH-ban dolgoztak például Ferge Zsuzsa, Cseh-Szombathy László, Andorka Rudolf, Hegedüs András, Szelényi Iván, Kemény István, Láng Éva, Vukovich György.
12. Mint azt az elõszóban olvashatjuk, a kötet alapját az Andorka Rudolf-emlékkonferencia anyaga adta, azonban bekerültek olyan írások is, melyek a konferencián nem hangzottak el, de kapcsolódnak az adott témához, illetve az elhangzott anyagok nem minden esetben kerültek bele.
13. A társaság egyik célja az Andorka Rudolf által mûvelt tudományterületeken napjainkban folyó empirikus kutatásokról minél tejesebb képet adni.
14. Ezzel az összefoglaló címmel jelent meg a Replika 1998. 33-34. számában hat tanulmány, mely kapcsolódik a folyóirat 1992. 1-2. számában megjelent vitához.
15. Napjainkban egyre inkább összeegyeztethetetlen az egyetemen történõ kutatás és oktatás, az egyetem átalakulásának következményeként: a magas hallgatói létszám miatt.
16. Mint azt Huszár Tibor egy beszélgetés kapcsán elmondta, ez a tanszék egész fiatal emberekkel jött létre. Csepeli György a tanulmányai befejeztével, Somlai Péter a Színháztörténeti Intézetbõl, Angelusz Róbert talán egy picit nagyobb kitérõvel, Debrecen és a Tömegkommunikációs Intézet után, Léderer Pál a Corvina Kiadótól érkezett a Huszár Tibor vezette tanszékre. A tanszék megalakulásakor 27-28 év volt az átlagéletkor, és körülbelül 5-6 évig 8-12 fõs létszámmal mûködött. A mai tanszékvezetõk garnitúrája a tanszék alapítóiból lett, az intézet saját maga termelte ki a vezetõit. A tanszék alakulásának másik jellemzõje, hogy a félállású emberek egy másik generációt, nemzetközi és hazai elismertséget képviseltek. Kezdettõl, a tanszék alapításának pillanatától, itt tanítottak félállásban: Ferge Zsuzsa, Cseh-Szombathy László, Pataki Ferenc.