Az újabb szociológiai irodalomban a szegénység problematikáját gyakran a társadalmi kirekesztés¹ kérdéskörébe ágyazottan tárgyalják. Jelen írás a társadalmi kirekesztés jelenségének pontosabb körülírására, illetve a mérés és a koncepció terén eddig megjelent néhány szintetikus munka áttekintésére törekszik.
 

A társadalmi kirekesztés fogalma és relevanciája

A társadalmi kirekesztés problematikája a társadalmi minõség (social quality) elgondolásának keretein belül értelmezhetõ. Dinamikus átmenetben vizsgálható makro- és mikroszint között, a szervezetek és intézmények, illetve a közösségek, csoportok és egyének közötti kapcsolatra összpontosítva.

A közösségek szintjén két fõ dimenziója különítendõ el: az identifikáció és a részvétel területei. Mindegyik dimenzióval kapcsolatosan javaslatok fogalmazódnak meg az alkalmazandó indikátorok tekintetében (Berman-Phillips 2000).

A társadalmi kirekesztés problematikája már Max Weberrel bekerült a szociológia tárgykörébe. Weber e fogalommal a társadalmi csoportok verseny során tapasztalható egyik kollektív megnyilvánulási formáját illette, amikor is az adott csoport egy másikat annak valamilyen külsõ attribútumát alapul véve zárja ki a (gazdasági) versenybõl. Ez a külsõ tulajdonság lehet az etnikai hovatartozás, a vallás, a nyelv, a származás, a lakóhely és sok más egyéb, a végeredmény mindig ugyanaz: társadalmi kirekesztés (Brown-Crompton 2000).

A szakszervezetek éppen egyféle, a gazdasági elit produkálta kirekesztési forma, de õk maguk is kirekesztéssel élnek azokkal szemben, akik a bennük való tagságot nem vállalják. A munkavállalók válasza erre logikusnak mondható: már nem lényeges többé számukra a kívülálló mások (csoport szintû) kizárása, inkább az egyéni elõnyök és biztosítékok szerzése kap hangsúlyt, egyszóval az individualizáció. Például a gyerekek magániskolába járatása növeli a késõbbi életesélyeiket, egyúttal diszkriminatív azokra a gyerekekre nézve, akiknek a szülei nem rendelkeznek a magánoktatás finanszírozásához szükséges anyagiakkal. Ez a kirekesztési forma nem jelenti a piac fölötti ellenõrzés megszerzésének lehetõségét, azonban - logikájának köszönhetõen - generációkon keresztül öröklõdhet.

Mindez a szociálpolitika értelmének megkérdõjelezõdéséhez vezet, hiszen ha már az is vitathatóvá válik, hogy aki az underclass, tehát hagyományos értelemben véve az ellátandók körébe tartozik, része-e egyáltalán a közösségnek, akkor azt sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy létezik olyan személy, akinek állami ellátást kéne adni (Brown-Crompton 2000).

"Mindazonáltal a legszegényebbek körében a hátrányos helyzet két tágabb kategóriája határozható meg. Az egyik a kollektivista kizárási szabályok alapján történõ csoportba sorolás. Az "Új Európában" ez a kategória magában foglalhatja a bevándorló csoportokat, olyan csoportokat, mint amilyenek Németországban a "vendégmunkások", akiknek tartózkodási engedélyük van, állampolgári jogaik azonban nincsenek. Általánosan értelmezve az ilyen csoportok potenciális forrásai a "marginális osztály" "nem állampolgár" alosztályának. Másodszor, ott vannak azok, akiket valamilyen okból inkább egyéni, nem pedig kollektivista alapon rekesztenek ki az állampolgárságból. Így például Nagy-Britanniában a nagyon szegényeket tekinthetjük a "marginális osztály" potenciális tagjainak, akik formálisan rendelkeznek ugyan az állampolgársággal járó valamennyi joggal, szociális, gazdasági és kulturális hátrányaik miatt azonban gyakorlatilag ki vannak zárva a társadalmi életben való teljes értékû részvételbõl." (Brown-Crompton 2000)

A társadalmi kirekesztés témáját az EU reá fordított figyelme vonta az érdeklõdés körébe, melyet az Egyesült Királyság kormányhivatalán belüli Social Exclusion Unit (Társadalmi Kirekesztés Részleg) létrehozása példáz a legjobban. Az intézmény mûködtetésének célja a jelenség jobb megértése, illetve az ellene való intézkedésekre való javaslattétel a kirekesztés teremtette helyzet jobbra fordítása érdekében. Az Európai Bizottság 1992-ben már második éves jelentését tette közzé a társadalmi kirekesztés elleni harcról (Berman-Phillips 2000).
 

A társadalmi kirekesztés koncepciójának forrásai

Az imént olvasottak alapján már felmerülhetett a kérdés: honnan származik konkrétan a társadalmi kirekesztés koncepciója? Milyen viszonyban áll a hagyományos szegénységfelfogással, miben lép azon túl, és miként építi be a (korai) életminõség-koncepciók² egyes elemeit?

A továbbiakban arra összpontosítunk - a kérdésekre is megpróbálva választ adni -, hogy a társadalmi kirekesztés koncepciójának elõfutárait és fejlõdési lépéseit összefoglaljuk. A Non-monetary Indicators of Poverty and Social Exclusion, vagyis A szegénység és a társadalmi kirekesztés nem pénzügyi mutatói címmel 1995-ben kiadott CESIS-zárótanulmány a történeti áttekintésen és fogalmi tisztázáson túlmenõen kellõen kidolgozott indikátorlistával is szolgál, ezért célszerû ennek a - jellegében eleve szintetikus - dokumentumnak egy részletesebb összefoglalását adni.

A CESIS-t (Centro de Estudos para a Intervençao Social, Portugália) az Eurostat bízta meg 1995-ben a szegénység és a társadalmi kirekesztés fogalomkörei közötti kapcsolat tisztázásával, a társadalmi kirekesztés Európai Unión belüli megvalósulási formáinak felkutatásával, illetve meglétük - a lehetõségekhez mérten egzakt adatokkal való - alátámasztásával (CESIS 1995).

A társadalmi kirekesztés legfõbb jelentése az angolszász intellektuális hagyományban fellelhetõ szegénység fogalommal szinonim, ugyanis itt a kifejezés az anyagi erõforrások hiányára utal. A francia fogalomkörben azonban elsõsorban nem az (esetleg többszörös) anyagi depriváció adja meg a társadalmi kirekesztés jelentését, mert ebbõl a szemszögbõl fõként a társadalmi részvételhez és integrációhoz fûzõdõ viszonyról van szó, amely az állampolgári jogokon alapul. Az angolszász elgondolás szerint tehát az egyén sajátos képességeire és orientációira épülõ viselkedése eredményezhet kirekesztettséget, míg a francia koncepció az egyén integrálására irányuló intézményi erõfeszítések kudarcában állapítja meg a kirekesztés okát. Ezeken túlmenõen egy harmadik típusú elképzelést jelent a korábban már ismertetett weberi monopóliumelmélet, amely szerint a javak és szolgáltatások monopolizálására törekvõ csoportok "kifelé" irányuló kirekesztõ magatartása hoz létre egy hierarchikus befogadás-kirekesztés sémát a társadalmon belül. Ezt a nézetet elfogadva a társadalom több szinten keresztül alá-fölé rendelt befogadottak és kirekesztettek halmaza, és nem csupán egyszerûen kettébomlik a befogadottak és kirekesztettek táboraira (Silver 1994, idézi Noll-Berger-Schmitt 2000).

Az Európai Unióban használatos terminológia a francia hagyományból táplálkozik. Így a CESIS által végrehajtott kutatás is a nem pénzügyi mutatók megállapítására és használatára irányult. (Ez persze nem azt jelenti, hogy pénzbeli indikátorok használhatatlanok, hiszen például egy család összjövedelme az életterületei túlnyomó részén kialakult esetleges depriváció kimutatására alkalmas, sõt ezeket a mutatóértékeket idõsorokba rendezve a depriváció, illetve szegénység alakulása is nyomon követhetõ. Mindössze arról van szó, hogy a pénzügyi indikátorok - akármilyen egzaktak is legyenek - legfeljebb külsõdleges közelítéseket adhatnak, hiszen például a magas költési szint nem feltétlenül jelez jó, illetve fordítva, az alacsony költési szint sem mutat rossz életkörülményeket.) A nem pénzügyi mutatók használata azonban leginkább azért indokolt, mert mind a szegénység, mind pedig a társadalmi kirekesztés jelensége esetében fõként kulturális, társadalmi, illetve pszichológiai problémákról van szó, s ezek természetüknél fogva meglehetõsen nehezen fejezhetõk ki pénzmennyiségekben (CESIS 1995).
 

A CESIS-kutatás elõzményei

Az alábbiakban a CESIS által lebonyolított, a társadalmi kirekesztés-vizsgálatára irányuló kutatás néhány fontosabb elõzményét mutatjuk be azzal a szándékkal, hogy a nálánál korábbi források és kutatások folyamatába illesszük ezt a munkát. (A felsorolás a hivatkozott dokumentum nyomán készült.)

1. Nordwijki konferencia: az Európa Tanács (Eurostat/DGV) a szegénységgel kapcsolatos kutatások sorozatát indította el, fõleg azzal a céllal, hogy a szegénységet bemutató statisztikák minõségét javítsák;

a. az egyik kutatást a rotterdami Erasmus Egyetem bonyolította le, az objektív szegénységet vizsgálta;

b. a másik kiemelendõ kutatást a Research Institute for Population Economics (RIPE) végezte el, ennek témája a szubjektív szegénység volt.

Mindkét kutatás a szegénységi küszöböt vette alapul, amelyet pénzügyi mutatók alapján határoztak meg. A fõ adatforrást az EU-tagállamok HBS-ei (Household Budget Surveys, a magyar gyakorlatban: "családi költségvetés" vizsgálat) szolgáltatták. E kutatások nem irányozták elõ az indikátorok továbbfejlesztését.

2. Egy újabb kutatás, melyet a dublini ESRI (Economic and Social Research Institute) hajtott végre, a szegénység nem pénzügyi mutatóira koncentrált. A vizsgálat három feladatot tûzött maga elé: minden egyes országban felkutatni a szegénység nem pénzügyi mutatóihoz elérhetõ és felhasználható adatforrásokat; a nemzeti HBS-ek tanulmányozása révén deprivációmutatókat számolni; javaslatot tenni a késõbbiek során az ECHP-ben (European Community Household Panel, EK Háztartáspanel) használandó ismérvcsoportokra.

3. Egy további vizsgálat, melyet a CERC (Centre d'Étude des Revenues et des Couts) és az OSC (Observatoire Sociologique du Changement) közösen hajtottak végre, a szociális dekvalifikációval foglalkozott, ennek szemszögébõl vizsgálták a szegénységet, mégpedig összehasonlító módon. A szegénységet a kirekesztés folyamataként definiálja, tehát itt már alkalmazzák a társadalmi kirekesztés fogalmi kereteit. Mivel inkább arra a kérdésre keresték a választ, hogy "miképpen válik valaki szegénnyé", mintsem arra, hogy "hogyan festenek azok, akik szegények", ezért e kutatás indikátorai a Non-Monetary Indicators of Poverty and Social Exclusion címû tanulmány összeállításához különösen fontosnak bizonyultak.

4. Az egyik újabb "elõfutárt" a CBS (a magyar KSH hollandiai megfelelõje) produkálta, mely a European Social Indicators - a Review of the Extended Short Eurostat List of Social Indicators címet viselte. Ez a vizsgálat az alábbi 16 dimenziót ölelte föl: demográfia, participáció (társadalmi részvétel), egészség, jövedelem, fogyasztás, munkavállalás, bevételek és munkaerõköltségek, lakáshelyzet, igazságszolgáltatás és biztonság, földrajzi elszigeteltség, társadalmi kapcsolatok, szabadidõ, oktatás, társadalmi védelem, munkakörülmények és a maastrichti feltételek teljesítése.³

5. Egy újabb, szélesebb horizontú kutatást végzett el a DPS/CESIS az Európai Bizottság felkérésére (ennek címe Analyse des Impacts de la Politique Macro-Économique sur l'Exclusion Sociale volt, és 1993 júliusában publikálták a zárójelentését). A politikai rendszerek hatására kialakuló társadalmi kirekesztés témájához a terminológiai megalapozáson kívül egy véglegesíthetõ indikátorrendszert is létre kívántak hozni e munka során.

6. Végül a CE.R.FE. Étude sur les Indicateurs d'Exclusion Sociale címmel fémjelzett vizsgálata (1993 májusában publikálták az eredményeit) a dekvalifikáció 18 területét különítette el, amelyeket vagy az egész EU szintjén, vagy pedig csak az olaszországi statisztikákra alapozva határoztak meg. Az említett indikátorokat ezt követõen három további szintre osztották attól függõen, hogy mik azok az egységek, amelyekre vonatkoznak: egyénre, társadalmi csoportra vagy egy adott földrajzi területen lakó népességre. A dekvalifikáció egyes kritikus formái a közvetlen kirekesztéssel egyeznek meg, míg más dekvalifikációs típusok együttes hatása közvetetten idézi elõ a társadalmi kirekesztettséget, ezért a jelenségek ilyetén vizsgálata során a dekvalifikáció helyett értelmesebb magának a társadalmi kirekesztésnek a fogalmát használni. A tanulmányban három indexet képeznek: egyet minden egyes direkt társadalmikirekesztés-jelenség számára, egyet a túlsúlyban levõ közvetett társadalmikirekesztés-szituációk számára, egyet pedig a megmaradó, az elsõ kettõ által fel nem tárt társadalmi kirekesztés mérésére.

A CE.R.FE. által publikált tanulmány utolsó szakasza bemutatja a társadalmi kirekesztés egy általános indexét,⁴ amellyel kapcsolatban a szerzõk hangsúlyozzák, hogy csupán összehasonlító vizsgálatokra alkalmas. Végül az indikátorokat az emberi fejlõdés öt területére (domains of human development) sorolják be: jövedelemforrások, oktatás és képzés, egészségügyi és szociális ellátás, környezet és földrajzi terület, emberi jogok és demokrácia (CESIS 1995).

Említeni sem kell, hogy az alábbiakban összefoglalandó CESIS-tanulmány számára ez utóbbi kutatás adta a legszilárdabb kiindulási alapot.

A társadalmi kirekesztés problematikája kapcsán a szegénység statikus meghatározása elégtelen, azt ugyanis dinamikusan kell megragadni. Ez a törekvés a felhasznált adatforrások vonatkozásában is iránymutató, s mivel köztudott, hogy például a szegénység dinamikája leginkább panelvizsgálattal követhetõ nyomon, a társadalmi kirekesztés indikátorainak alapjául fõként az ECHP (Európai Háztartáspanel) adatait vették. Azonban az ECHP mint adatbázis önmagában nem elegendõ, azt különféle más adatforrásokkal is ki kell egészíteni, mint például a HBS-ekkel, választási, oktatási, nyugdíj-, munkaügyi és egészségügyi statisztikákkal, illetve az egyéni életkörülmények átfogó szociológiai vizsgálataiból nyert adatokkal (CESIS 1995).
 

A társadalmi minõség, ezen belül a kirekesztés indikátorai

A társadalmi minõségeknek a koncepciója társadalmi kirekesztés kereteként szolgáló az említett kirekesztés témakörön túlmenõen még három dimenziót foglal magába, amelyek mindegyike egy folyamatos skálán való értékelést is lehetõvé tesz, nevesen (Berman-Phillips 2000):

1. társadalmi-gazdasági biztonság/bizonytalanság (social-economic security/insecurity),

2. társadalmi befogadás/kirekesztés (social inclusion/exclusion),

3. társadalmi kohézió/anómia (social cohesion/anomie),

4. képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás/a lehetõségektõl való megfosztás (empowerment/disempowerment).

A társadalmi minõség dimenziói és indikátorai⁵ az alábbi táblázatban láthatók:

1. táblázat
A társadalmi minõség dimenziói és indikátorai

Társadalmi minõség (SQ) dimenzió	Dimenzió	Társadalmi indikátor (vagy témája)
Társadalmi-gazdasági biztonság	Anyagi biztonság	A nettó jövedelem eloszlása (kvartilisok, decilisek stb. szerint csoportosítva)
	Munkaügyi biztonság	Munkanélküliségi, ideiglenes, részidõs foglalkoztatottsági ráták, munkahelyi balesetek száma - mindezek foglalkoztatási szektoronként
	Lakhatási biztonság	Hajléktalanság, lakhatási bizonytalanság; kényelmi lehetõségek hiánya
	Egészséggondozás	Morbiditási és halálozási ráták
Társadalmi befogadás	Társadalombiztosítási rendszerbe való befogadás	A társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz való hozzáférés eloszlása, alacsony jövedelmek az egyes demográfiai változók szerint (kor, nem, régió, etnikai hovatartozás, foglalkoztatottsági státusz stb. szerint)
	Munkaerõ-piaci befogadás	A munkahelyekhez, illetve teljes- vagy részidõs állásokhoz való hozzáférésbeli diszkrimináció megoszlása demográfiai változók szerint
	Lakáspiaci befogadás	A lakóövezetek (szomszédságok) földrajzi elérhetõségének alakulása, támogatott és védett lakásépítés; a hajléktalanság demográfiai változók szerint
	Egészségügyi szolgáltatásokkal való lefedettség, befogadás e szolgáltatások terén	Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés eloszlása, illetve halálozási és más ráták demográfiai változók szerint
	Oktatási rendszerbeli és oktatási szolgáltatásbeli befogadás	Oktatási és kulturális szolgáltatásokhoz való hozzáférés és az ebben tapasztalható diszkrimináció demográfiai változók szerinti eloszlása
	Politikai befogadás	Választó- és polgárjog; restrikciók a megválasztott képviselõséggel és kormányzati tagsággal kapcsolatban
	Közösségi szolgáltatásbeli befogadás	A szabadidõs létesítményekhez és a lakókörnyéki szolgáltatásokhoz való hozzáférés eloszlása
	Társadalmi státusz szerinti befogadás	Egyenlõ lehetõségek és diszkrimináció- ellenes törvénykezés
Társadalmi kohézió	Gazdasági kohézió	Gini-együttható; a jövedelmek és a vagyon eloszlását érintõ munkaerõpiaci részvételi arányok.
	A társadalmi státusz-kohéziója	A nem, etnikai hovatartozás, rokkantság stb. miatti diszkrimináció szintjei. A diszkrimináció szubjektív érzékelése és a megkülönböztetés tapasztalata
Társadalmi minõség (SQ) dimenzió	Dimenzió	Társadalmi indikátor (vagy témája)
	Politikai kohézió	A választásokon való részvételi arány
	Közbiztonság	Közterületen személy és vagyon ellen elkövetett bûntények; a biztonság szubjektív érzékelése és a bûnözés kockázata
	Altruizmus	Szolidarisztikus önkéntes és karitatív szervezetekben való részvétel vagy azok tevékenységéhez való hozzájárulás
A képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás	Társadalmi és kulturális képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás	Társadalmilag látható és elismert csoportokban való tagság, mint például rendõrség, fegyveres erõk, illetve igazságszolgáltatás, tévés személyiségek stb. és a kulturális élethez történõ elismert hozzájárulások demográfiai változók szerint
	Politikai képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás	A megválasztott politikusok, kabinet- miniszterek és miniszterelnökök nem és etnikai hovatartozás szerinti eloszlása
	Gazdasági képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás	A javak, gazdasági igazgatói tisztségek stb. demográfiai változók szerinti eloszlása
	Társadalomlélektani képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás	A személyes kibontakozási lehetõségek és életminõség önbevallás szerinti szubjektív és átfogó értékelése

Forrás: Berman-Phillips 2000: 334-335.

Meglehetõsen nehéz a képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás, illetve megfosztás mutatóit operacionalizálni. A felsorolt indikátorok elsõsorban statikus kimeneteleket (ilyen a képességek realizációja a teljes részvétel érdekében), nem pedig dinamikát, vagyis folyamatokat regisztrálnak (ilyen lenne az emberekben rejlõ potenciál teljes kibontakozásának lehetõvé tétele). A statikus szemlélet következtében, érdekes módon, a képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás és a társadalmi befogadás dimenziói szorosan összefonódnak, hiszen így mindkét dimenzión belül a részvétel pillanatnyi mintázatait figyelhetjük meg. Ellenben akkor, amikor a folyamatszerûséget várjuk el, a képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás dimenziója a társadalmi kohézióéval kerül átfedésbe (ekkor ugyanis a kohézióhoz szükséges elõfeltételek, a kohézió felé mutató tendenciák kerülnek nagyítólencse alá) (Berman-Phillips 2000).

Fontos megjegyezni, hogy a társadalmi minõség koncepciója alig-alig fedi át az életminõségét (QOL), vagyis az e két témában folytatott kutatások eltérõ eredményhez vezetnek. Azonban az OECD által az 1990-es évek kezdetén közzétett indikátorlista dimenziói nagyjából megegyeznek a social quality dimenzióival.⁶ A társadalmi-gazdasági biztonság dimenziói a két koncepción belül teljesen megegyeznek, a társadalmi befogadás terén is nagyjából teljes átfedés tapasztalható közöttük, kevésbé áll ez azonban a társadalmi kohézió területére, és a képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás dimenziójában érthetõ módon egyáltalán nincs megfelelés. Ebben persze semmi különleges nincsen, hiszen az OECD céljai között nem szerepelt e dimenzió indikátorainak kialakítása (Berman-Phillips 2000).

További fontos megállapítás, és ez leginkább a mikro-, illetve makroszintû mutatók különválasztását érinti, hogy az objektív indikátorok elsõsorban a makro- és/vagy intézményi, illetve szervezeti szintû mutatódimenziókra (társadalmi-gazdasági biztonság és társadalmi kohézió) utalnak erõsebben, míg a szubjektívek a mikro- és/vagy közösségi, csoport, illetve egyén szintû (társadalmi befogadás, illetve képességek kibontakoztatásának lehetõségével való felruházás) mutatódimenziókra (Berman-Phillips 2000).

A közösségi szintre fordítandó különös figyelmet az indokolja, hogy egyes szerzõk álláspontja szerint az emberek érdeklõdései és képességei szerint tagolódó társadalom képtelen mindenki számára a nemzeti hovatartozásra vonatkozó formákat és identitást biztosítani, s emiatt az etnicitás egyre nagyobb jelentõséget kap. Ugyanígy törésvonalakat eredményez a vallási hovatartozás, a nyelv, a nem, a munkahely és a korosztály, amelyek közösségek kialakulását alapozzák meg. (Így pl. a Belgiumban élõ francia vagy flamand nyelvi közösségek is egyfajta "állam az államban" formációt alkotnak, elválva a "fõáramtól".)

A kirekesztés természete kettõs, tehát az, hogy egyszerre menjen végbe közösségi és nemzeti szinten, egyáltalán nem szükségszerû. Az alábbi táblázat szerint fejthetõk ki a legegyszerûbben a különféle (nemzeti és közösségi szintû) kirekesztéstípusok együttes, illetve külön-külön észlelhetõ megnyilvánulásai.

2. táblázat
A kirekesztéstípusok megnyilvánulásai

		Nemzeti szintû
		Befogadás	Kirekesztés
Közösségi szintû	Befogadás	1	2
	Kirekesztés	3	4

Forrás: Berman-Phillips 2000.

Példák az egyes cellák értelmezéséhez:

USA, ahol létezik afro-amerikai, amerikai ír, amerikai zsidó stb., akik mind közösségi, mind pedig nemzeti szinten integráltak.

1. Európa egyes országaiban, például Franciaországban az észak-afrikaiak, illetve Németországban a törökök: nemzeti szinten kirekesztettek, de közösségi szinten integráltak.

2. Például a falusi környezetbõl városba költözõk: nincs közösségi identitásuk, de a nemzetnek ettõl függetlenül tagjai.

3. Ezek az egyének a legalacsonyabb szintû társadalmi minõség elszenvedõi kirekesztettségük miatt, hiszen semmiféle részvételi lehetõségük nincs a társadalomban (pl. az egyik ország valamelyik falvából egy másik ország nagyvárosába költözõk, akik sem városi közösségnek nem tagjai, sem az országnak nem állampolgárai) (Berman-Phillips 2000).
 

A társadalmi kirekesztés nem pénzügyi mutatói

A CESIS kutatása kettõs célt követett: egyfelõl tisztázni kellett a társadalmi kirekesztés koncepcionális - tehát elméleti - kereteit, másfelõl egy minél teljesebb - gyakorlatban hasznosítható - indikátorcsoportot készíteni. A kettõ eléggé eltérõ stratégiát igényelt volna, s ahhoz, hogy a végkifejlet ne hajoljon el egyértelmûen elméleti, illetve pragmatikus irányba, a megoldás a kettõ közötti kompromisszum volt (CESIS 1995).

A szegénység itt az a depriváció, melyet az erõforrások hiánya okoz, például a pénzjövedelemé, a természetbeni bevételeké, illetve a közszolgálatoké (mint amilyen az oktatás vagy egészségügy, amelyek legalább részben védettek a piactól). A társadalmi kirekesztés tartalmazza a szegénység fogalmát is. A szegénységnek azonban ebben a keretben olyan jelentéstartalma is kell hogy legyen, ami megmondja, hogy az, aki szegény, mibõl rekesztõdik ki. (Mint már említettük, egy kézenfekvõ válasz erre a kérdésre az alapvetõ társadalmi rendszerekbõl való, szegénység miatti kirekesztettség - például a javak és szolgáltatások piacáról, a munkaerõpiacról, az egészségügyi rendszerbõl, a társadalombiztosítási ellátásból, az oktatásból stb.)

Egy másik gondolatmenet alapján a társadalmi kirekesztés gyenge vagy szétmállott társadalmi kötelékekre utal, de mivel a szegénységnek nem mindegyik formája okoz kapcsolati kirekesztettséget, ezért a társadalmi kirekesztés koncepcionális horizontja tágabb, mint amekkorát csupán a szegénység fogalmának használatával be lehetne fogni.

A társadalmi kirekesztés koncepciójának a szegénységéhez képest fellépõ "értéktöbblete" azoknak a helyzeteknek a kezelésébõl ered, amelyek nem azonosak a szegénységgel, mégis társadalmi kirekesztettséggel járnak. Erre példaként említhetõ az európai országokban az idõsek kirekesztése - itt, Magyarországon ez különösen égetõ probléma, hiszen a "nyugdíjasok országa" vagyunk -, ami általában nem az erõforrások hiányára vezethetõ vissza.

Az elemzés során a társadalmi kirekesztés empirikusan elõször mint helyzet jelenik meg, csak késõbb értelmezhetõ folyamatként. Innen származik az a koncepció, amely a társadalmi kirekesztést folyamatnak tekinti. Ehhez kapcsolódóan a feladat az, hogy megállapítsuk, melyek azok a mechanizmusok és társadalmi változások, amelyek kirekesztést eredményeznek.

A társadalmi kirekesztés vizsgálatának térbeli horizontja a korábban említettek szerint különválasztja a nemzeti és közösségi szinten fellépõ kirekesztést.

Mindeme bõvítések ellenére a szegénység hagyományos fogalmi kerete hasznos maradhat a jövõben is, bár kizárólag pénzügyi mutatókra alapuló szemléletmódja, statikus és egydimenziós szemléletmódja kemény korlátokat szab ennek (CESIS 1995).

Az indikátorszférák behatárolásához elõször is tisztában kell lenni azoknak a társadalmi rendszereknek a körvonalaival, amelyekbõl kirekesztõdhetnek az emberek vagy embercsoportok. Az életformák sokfélesége analóg módon a kirekesztettség sokféleségét hozza magával. Azaz több, egymással kapcsolatban levõ, de a kirekesztés szempontjából független társadalmi területet kell számba venni.

A releváns társadalmi kérdések az alábbi öt dimenzióra oszlanak:

1. társadalmi (társadalmi kötelékek), például: család, munkaerõpiac, szomszédság, társadalom (teljes körû részvétel);

2. gazdasági, például erõforrások (bér, társadalombiztosítás, eszközök, megtakarítások stb.), javak és szolgáltatások piaca;

3. intézményi (igazságszolgáltatás, oktatás, egészségügy, politikai jogok, bürokrácia);

4. territoriális, például demográfiai (vándorlás), hozzáférhetõség (közlekedés, távközlés stb.), általában vett társadalom (deprivált területek);

5. szimbolikus referenciák (identitás, társadalmi észrevehetõség, önbecsülés, alapvetõ készségek, érdeklõdés és motivációk, jövõbeli kilátások).

Szegénynek lenni tehát azt jelenti, hogy valaki képtelen részt venni a fogyasztói piacon; nem fér hozzá javakhoz és szolgáltatásokhoz egy olyan társadalomban, amelyben a piacra lépés lehetõsége komoly gazdasági elõnynek számít, és amely saját mûködése szempontjából elidegeníthetetlen.

A társadalmi kirekesztés legközvetlenebb indokait a következõ típusokba érdemes sorolni:

1. gazdasági tényezõk: többszörös depriváció az anyagi források hiánya miatt, vagyis szegénység;

2. társadalmi faktorok: a társadalmi kapcsolatok meggyengülése vagy megszakadása mint a társadalmi kirekesztés oka;

3. kulturális tényezõk, úgymint elõítéletek (xenofóbia, rasszizmus stb.);

4. szubjektív tényezõk: egyfajta "szégyenlõs" szegénység, amelyet a szegények nem tulajdonítanak teljesen magukénak, de a szégyenérzeten keresztül kirekesztéshez vezet;

5. patologikus tényezõk: az ezeknek betudható kirekesztés elsõsorban mentális vagy lelki problémák miatt lép föl;

6. "önromboló" viselkedés: elsõsorban olyan devianciákra kell itt gondolni, mint a drogfüggõség, alkoholizmus, illetve a prostitúció, melyek könnyen hajléktalansághoz vezetnek;

7. térbeli faktorok: itt a kirekesztés tárgya egy egész területi blokk lakossága, például a globalizáció hatásaival vagy az átstrukturálással lépést tartani nem tudó városrészek, ipari övezetek, ahol az egyén sorsa a térség sorsától függ.

Mindezeket számításba véve egyértelmû, hogy a szegénység önmagában csupán egy a sok hatótényezõ közül, amely társadalmi kirekesztést eredményez. A faktorok maguk is igen heterogének, elegendõ például a hatodik és hetedik csoport közötti szintbeli eltérést megfigyelni (CESIS 1995).

Az indikátorok végsõ megválasztásánál az játszott szerepet, hogy segítségükkel a kirekesztetteket és a befogadottakat minél több dimenzió mentén lehessen elkülöníteni egymástól. (Mindezt persze küszöbértékek segítségével, amelyeket a CESIS-jelentés nem konkretizál.)
 

Néhány új indikátor

Mivel a forrásmunka (Non-monetary Indicators of Poverty and Social Exclusion) a kutatás eredményeképpen kialakított indikátorok teljes listáját közli, az újként javasolt mutatók mellékleteként pedig a kérdéssort is megadja, amely különösen terjedelmes, ezért itt csak a dimenziók vázlatos felsorolására szorítkozunk, ahol szükséges, rövid magyarázattal egészítve ki a listát. Az egyes dimenziókon belül pedig csak a hivatkozott kutatás eredményeképpen bevont új indikátorokat soroljuk fel.

– A háztartás tagjainak egyes jellemzõi (pl. a fiatalon házasodás gyakran indikátora a kirekesztettségnek a teljes család szintjén).

– Minden egyes háztartástag gazdasággal, munkaerõpiaccal és társadalombiztosítással való kapcsolata: itt például a kényszerû szabadúszókról, önállókról derítik ki, hogy a kirekesztés szempontjából milyen státuszúak.

– A háztartás gazdasági helyzete: a meglévõ háztartás-statisztikák kiegészítéseképpen itt az eladósodottsággal kapcsolatos indikátorok szerepelnek.

– Származási család: a felnevelkedés során (oktatás, nevelés, traumatikus élmények, lakáskörülmények) szerzett, társadalmi kirekesztést elõidézõ tényezõk indikátorai.

– A háztartás fogyasztási szerkezete és életkörülményei: itt a "nem fogyasztás" gyakorisága és okai lényegesek, például kellett-e a kérdezettnek étkezéseket kihagyni pénzszûke miatt, ha igen, ez gyakran ismétlõdik, vagy csak eseti.

– Lakáshelyzet és szomszédság: objektív körülmények, mint például a közlekedés, biztonság, infrastruktúra és felszereltség, illetve a szubjektív megítélés esnek latba ebben a csoportban.

– Állampolgárság és társadalmi részvétel: ha valaki nem beszéli az ország hivatalos nyelvét, amelyben él, az súlyosan veszélyezteti teljes jogú állampolgárságát, de akár csak a hivatali szolgáltatásokhoz való hozzáférését is. Etnikai közösségnek lehet része, de a teljes társadalomnak aligha.

– Társadalmi reprezentációk: ez egy sor szubjektív mutatót tartalmaz, amelyek az egyén társadalmi szerepvállalását, bekapcsolódás iránti igényét, illetve az azzal kapcsolatos vélekedéseit gyûjtik össze.

– Egészség és jólét: rizikófaktorok megléte, esetleges speciális ellátás iránti igény, mint az ágyhoz kötött egyének esetében, az egészségi állapot megítélése, az ellátáshoz való hozzáférés körülményei, illetve a más társadalmi igazolások hiánya esetén például az elismerésszerzés egyetlen lehetõsége, a korai anyaság szituációja. Ezek a tényezõk mind-mind társadalmi kirekesztés forrásai lehetnek.

– Társadalmi kapcsolatok: a családi, szomszédsági, baráti és más hasonló kapcsolatok megléte vagy meg nem léte a társadalmi kirekesztettség gyakran legfontosabb mutatója. Különös figyelmet érdemel a gyerekek megléte, hiszen az efféle "társadalmi kötelesség" el nem vállalása gyakran a gazdasági vagy lakáskörülmények háttérben megbúvó rosszaságára utal.

– Gazdasági terület: itt csak két kérdés fontos, az egyik a bankhitelhez való hozzáférés lehetõsége, a másik az állandó technikai változások közepette megvalósuló "foglalkozásrögzítés", vagyis a meglévõ foglalkozás eljárásainak állandó aktualizálása.

– Intézmények: az egyes alapvetõ társadalmi intézményekhez való hozzáférés mérendõ, vagyis az oktatáshoz, jogszolgáltatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és társadalmi jóléthez. A jogi hozzáférés általában az állampolgárság függvénye. A hozzáférés mértéke pedig külön vizsgálatot igényel.

– Területi kérdések: ez a - korábban említett - strukturális hatások összességét jelenti, amelyek egyéni szintû kirekesztésben végzõdnek, például modernizáció, amelyet a személyi csõdök elõfordulási aránya jelez, illetve az egészségügyi ellátáshoz való effektív hozzáférés minõsége. Mindezek elsõsorban adminisztratív adatforrásokból nyerhetõk.

– Szimbolikus referenciák: itt a társadalmi integrációhoz kellõ célok, elképzelések és jelzések, illetve az ezeket magáénak valló vagy azoktól elidegenedett egyén viszonyát kell felmérni, mindez az egyénnek az említett szimbolikus referenciákkal kapcsolatos szubjektív viszonyán alapszik, amelyek megromlása, esetleg teljes leépülése ördögi köröket is eredményezhet, véglegesítve a kirekesztettség állapotát (CESIS 1995).
 

Irodalom

Berger-Schmitt, Regina-Heinz-Herbert Noll 2000. Conceptual framework and structure of a European system of social indicators. EuReporting Working Paper, No. 9. Mannheim: ZUMA; Internetes forrás: http://www.gesis.org/en/social_monitoring/social_indicators/EU_Reporting/pdf_files/paper9.pdf

Berman, Yitzhak -David Phillips (2000): Indicators of social quality and social exclusion at national and community level. Social Indicators Research, 50: 329-350.

Brown, Philip-Rosemary Crompton 2000: Gazdasági átstrukturálódás és társadalmi kizárás. In: Lengyel György-Nagy Beáta (szerk.) Az európai integráció társadalmi feltételei és hatásai. Budapest: Aula

CESIS 1995. Non-monetary Indicators of Poverty and Social Exclusion. Internetes forrás: http://www.europa.eu.int/en/comm/eurostat/research/supcom.95/02/result/result02.pdf
 

Jegyzetek:

1. A társadalmi kirekesztés és befogadás angol eredetijei a nemzetközi irodalomban: social exclusion/inclusion

2. Az angol nyelvû nemzetközi irodalomban az életminõség kérdéskörét a quality of life kifejezéssel jelölik, de gyakori a csak QOL rövidítéssel való ráutalás.

3. A maastrichti szerzõdésben négy teljesítendõ feltételt szabtak az EU-tagállamok számára annak érdekében, hogy az EMU (Európai Pénzügyi Unió) tagjai is lehessenek: 1. Az államadósság nem haladhatja meg az éves bruttó hazai termék (GDP) 60 százalékát, a folyó államháztartási hiány pedig legfeljebb a GDP 3 százaléka lehet. 2. Az infláció legföljebb 2 százalékkal haladhatja meg a rendszerhez csatlakozott három, legalacsonyabb inflációs rátájú ország inflációs szintjének átlagát. 3. A hosszú távú kamatszínvonal ugyanezekét az országokét legföljebb 2 százalékkal haladhatja meg. 4. A csatlakozó országokban legalább két évig nem kerülhet sor árfolyam-változtatásra, az európai uniós árfolyam-mechanizmus stabil tagjainak kell lenniük.

4. Vélhetõen ez a kevés kísérlet egyike (talán egyedüli próbálkozás) arra, hogy összetett, számszerû indexet fejlesszenek a társadalmi kirekesztés szintetikus reprezentációjához. Sajnos a hivatkozott munka hozzáférhetetlensége miatt csupán az index meglétének tényére utalhatunk, az egzakt számítási eljárás egyelõre nem áll rendelkezésre.

5. Mivel az indikátorokhoz a forrás nem közöl egzakt számítási eljárásokat, csupán keretjellegû meghatározásukra tehetünk kísérletet.

6. Az OECD-lista dimenziói a következõk voltak: konvergencia, kirekesztés, egyenlõ lehetõségek, szegénység és kohézió (convergence, exclusion, equal opportunity, poverty and cohesion) (J. Vogel 1994, idézi: Berman-Phillips 2000).