Bevezetés

A kilencvenes években Európában megélénkült az érdeklõdés a társadalmi jelzõszámok és a társadalmi riportok iránt. Ebben lényeges szerepet játszik az európai egységesülési folyamat is, hiszen ennek egyik középponti kérdése a tagországokban élõ állampolgárok jólétének, életkörülményeinek növekedése. Ahhoz, hogy ezt egységes szempontok szerint értékelni lehessen, megfelelõ mutatórendszerre van szükség. Az Európai Bizottság finanszírozásában megindult egy egységes európai jelzõszámrendszer kidolgozása (Berger-Scmitt-Noll 2000). E rendszerben különféle jólétkoncepciók összedolgozására tesznek kísérletet, és a rendszerben sajátos helyet kap az "életminõség" fogalma is: mintegy a magját képezi a teljes jóléti rendszernek. Az életminõség terén pedig mind az objektív életkörülmények, mind a szubjektív jólét fejlesztésére gondot kívánnak fordítani.

Az a gondolat, hogy a jólétnek szubjektív oldala is van, nem nagyon régen terjedt el az európai társadalomkutatásban. Bár az Egyesült Államokban a Gallup Intézet 1948 óta rendszeresen szerepeltet elégedettségtételeket kérdõíveiben, a hatvanas években induló társadalmijelzõszám-mozgalom a kezdeti szakaszában kizárólag az egyes társadalmak jólétének objektív mutatóit igyekezett számba venni (mint pl. a létminimum alatt élõk aránya, a születéskor várható élettartam, a beiskolázási és végzettségi arányok stb.).¹ Idõvel azonban az amerikai hagyományt is elfogadó európai kutatók egy részének érdeklõdése is kiterjedt a társadalom tagjainak "jólétészlelése", azaz a szubjektív szféra felé is. Emögött az a felismerés állt, hogy önmagukban az anyagi és anyagi jellegû javak "objektív" mérésén nyugvó mutatók nem fejezik ki elégségesen egy társadalom tagjainak "jól-létét". Ezt alátámasztja az - a témával foglalkozó tanulmányokban sokszor emlegetett - tény is, hogy az USA-ban hiába nõtt évtizedeken keresztül az életszínvonal, az emelkedést a felmérések tanúsága szerint nem követte az emberek elégedettségének növekedése. A hetvenes évekre tehetõ az erre a területre vonatkozó kérdések alkalmazásának európai elterjedése, s a nyolcvanas években azután az életminõség-kutatások kedvelt módszere a kérdõíves felmérés lett, amely képes mind objektív, mind szubjektív adatokat szolgáltatni (Zapf 2000). Igazán jól összehasonlítható adatokat az nyolcvanas évek végétõl meginduló nagyszabású nemzetközi vizsgálatok nyújtanak (Veenhoven 1996). A kilencvenes években a hagyományos jólétkoncepciók mellett számos új megközelítés is megjelent (pl. "fenntartható fejlõdés", "élhetõség", "kizárás" stb.), s kísérletek indultak meg az egyes koncepciók harmonizálására is, mint ezt az európai jelzõszámrendszer kidolgozásának progamja is mutatja.

Hollandiában 1974 óta kiadnak egy kifejezetten a társadalmi indikátoroknak szentelt nemzetközi folyóiratot, a Social Indicators Research-öt (a továbbiakban: SIR). Ebben a tanulmányok megközelítésük szerint régóta két csoportra bomlanak: a jólét, életminõség objektív és szubjektív oldalát taglaló munkákra. A szubjektív területtel foglalkozó írások aránya a kisebb, de messze nem jelentéktelen: a kilencvenes évek második felében általában a számonkénti 4-6 tanulmány negyede-fele, esetenként még nagyobb része tartozik ide. Ezek megközelítése jobbára a Berger-Schmitt és Noll (2000:10) által "amerikai életminõség-kutatási tradíciónak" nevezett vonalhoz illeszkedik, amennyiben az életminõséget elsõdlegesen a szubjektív indikátorok segítségével vizsgálja, s azon belül is legfõképpen az egyének elégedettségét és boldogságát állítja a középpontba. Az egyik amerikai szerzõpáros, Ed Diener és Eunkook Suh egyenesen gazdasági, társadalmi és szubjektív jólétrõl, illetve mutatókról beszél (Diener-Suh 1997). A témát kutatók jelentõs része egyébként nem szociológus, hanem pszichológus, szociálpszichológus, orvos.

Jelen tanulmány célja a SIR-ben megjelenõ, szubjektív indikátorokkal kapcsolatos eredmények összefoglalása. Munkánk során fõként a folyóiratban közölt tanulmányokra támaszkodunk, de ahol szükségesnek látszott, más forrásokat is felhasználtunk.
 

A szubjektív mutatók mibenléte és fajtái

A kutatók véleménye a szubjektív társadalmi indikátorok szerepérõl megoszlik. Alapvetõen három nézetet különböztethetünk meg:

1. Az elsõ megközelítés szerint a szubjektív értékelések csak helyettes, úgynevezett proxy mutatói a társadalmi jelenségeknek. Ezt a nézetet vallja például Horn², aki az úgynevezett "közvetlen-objektív" típusú indikátorokat elválasztja a "levezetett-szubjektív" típusúaktól, s ez utóbbiak közé olyan mutatókat is besorol, mint az öngyilkossági arányszám. Eszerint tehát a szubjektív mutatók lényegében a közvetett mutatókkal azonosak, amelyek közé értelemszerûen bekerülhetnek szubjektív értékelések is.

2. A következõ álláspont az elõzõnek gyökeresen ellentmond, eszerint ugyanis egy olyan, jól kidolgozott szubjektív mutató, mint például az élet egészével való elégedettség, az általános jólét vagy életminõség komplex indikátorául szolgálhat, s ilyen értelemben az objektív mutatókon talán még túl is tesz, hiszen egymagában képes képet adni a társadalom jólétérõl. Ezt a nézetet képviseli az elégedettségkutatásokat összefoglaló munkájában Veenhoven (1996).

3. A harmadik, a nem speciálisan az elégedettséggel foglalkozó szociológusok között talán a leginkább elterjedt nézetet úgy foglalhatjuk össze, hogy az életminõségnek, jólétnek van objektív és szubjektív összetevõje is, s az ezeket mérõ indikátorok egymást kiegészítve adnak kielégítõ képet egy társadalom állapotáról.

Ezzel elérkeztünk a legalapvetõbb kérdéshez, a szubjektív jelzõszámok mibenlétéhez. Ennek körülhatárolásához induljunk ki abból, mit nem tekintünk szubjektív társadalmi jelzõszámnak. Annyi biztos, hogy a közvetlenül, külsõ megfigyelõ által mérhetõ jellegzetességekbõl állíthatók elõ az objektív mutatók, ezek tehát biztos kiesnek a lehetõségek körébõl. Ilyen például a gyermekhalandóság vagy a választásokon való részvétel aránya. Veenhoven igen egyszerû különbségtétele szerint az objektív és a szubjektív életminõség a mérésben tér el egymástól. Az elsõ esetében "(a( mérés a siker explicit kritériumain nyugszik, amelyet pártatlan külsõ értékeléshez lehet rendelni", míg a második esetben "az ítélet kritériumai személyrõl személyre változhatnak" (Veenhoven 1996: 1). Az is elmondható, hogy önmagukban a véleményeket, tehát szubjektív megítéléseket tartalmazó tételek nem szubjektív jelzõszámok, hiszen ezen az alapon a kérdõívek kérdéseibõl képzett mutatók meglehetõsen nagy része ide sorolható lenne. A társadalom és a benne élõ emberek jólétérõl, életminõségérõl kell hogy információval szolgáljon mutatónk. Mivel azonban közvetett értelemben szinte minden vélemény (becslés, értékelés) ehhez nyújt adalékot - így például a torokfájás sûrûségének végül is szubjektív skálája az egészség mutatója lehet, ami viszont az életminõség egyik fontos dimenziója -, sokkal közelebb nem jutottunk célunkhoz. Fogódzót az jelenthet, hogy tudjuk, a társadalmijelzõszámok mozgalmát a társadalmi fejlõdés nyomon követésére indították, s így a jelzõszámok normatív alapon állnak, ezért csak a fejlõdést mindenki számára egyértelmû módon kifejezni képes tételek jöhetnek számításba. Tehát, mondjuk, egy "mekkora problémát jelent az életében az alkohol" skála adott esetben jelzõszám vagy annak egy összetevõje lehet, míg egy "milyen fontos szerepet játszik az életében a zene" skála vagy a gyermekvállalás utáni munkavállalási tervekre kérdezõ tételsor jóval kevésbé, hiszen az egészség, s ezen belül az alkoholproblémáktól való mentesség sokkal egyértelmûbben rendelhetõ hozzá a társadalmi fejlõdéshez, jóléthez, mint a zenével vagy a munkavállalással kapcsolatos attitûdök. Itt persze nem szabad elfelejteni, hogy a társadalmi fejlõdés kritériumainak megítélése is változik az idõvel, illetve az egyes tudományos és politikai szereplõk szubjektív mérlegelésének van kitéve.³

Végül döntõ szempont az, hogy jelzõszám csak hosszabb idõre elõállítható, illetve egy-egy területrõl lényegi információt hordozó kérdésekbõl válhat. A fontosnak tartott területek és kérdések köre persze megint csak nem állandó és nem nevezhetõ objektíven megítélhetõnek.

Ami a SIR-t illeti, nem annyira a szubjektív jelzõszámok fogalmát használja, mint inkább a szubjektív jólét (subjective well-being, SWB) fogalmát. Ennek meghatározásában meglehetõsen nagy egyetértés mutatkozik a kutatók körében. Alfonso és társai például így fogalmaznak: "Bár egy kifejezéssel nem lehet megragadni a szubjektív jólét komplexitását és kiterjedését, általában szélesebb értelemben úgy határozzák meg, mint egy személy életminõségének az adott személy által adott szubjektív összegzését." (Alfonso et al. 1996: 276.) Valójában azonban a folyóiratban ismertetett, szubjektív oldallal foglalkozó kutatások döntõ többsége ennél jóval szûkebb területen mozog, s az egyének élettel és életterületeikkel való elégedettségének, illetve boldogságának kérdésével dolgozik. Arról, hogy általában véve mi tartozik a szubjektív mutatók körébe, a folyóiratban nem találkozhatunk részletes leírással. Azt, hogy a kérdést másutt is hasonlóan ítélik meg, jelzi, hogy a tanulmányunk elején említett, az Európai Bizottság számára készülõ anyagban is kizárólag elégedettségkérdéseket sorolnak fel a szubjektív mutatók között (Berger-Scmitt-Noll 2000).

Összességében végül is három nagy csoportját különböztethetjük meg a szubjektív mutatók halmazának, melybõl társadalmi jelzõszámok csak bizonyos, feljebb kifejtett feltételek teljesülése esetén lehetnek, így elvben a szubjektív társadalmi jelzõszámoknak is három csoportjáról beszélhetünk: A szubjektív mutatók elsõ csoportjába, a tágan értelmezett mutatók körébe beletartoznak mindazok a személyes véleményeken alapuló mutatók, amelyek közvetett módon mérhetik ugyan a társadalmi jólétet, de nem kifejezetten arra irányulnak. Például ide tartozhatnak olyan kérdések, mint a szubjektív társadalmi státusz, az adók elköltésének preferált módja stb. A második, szûkebb csoportba azok a mutatók kerülnek, amelyek kifejezetten a személyek "jólétészleléseit" tartalmazzák, tehát a személyes vagy társadalmi jólétnek a megkérdezettek által nyújtott közvetlen - tudatos vagy érzelmi - értékelésére épülnek. Legegyértelmûbben olyan mutatók tartoznak ide, mint az ország becsült gazdasági helyzete, fejlõdése, a személyes jövedelmi helyzet értékelése, a társadalom gazdasági, illetve az egyén anyagi helyzetével kapcsolatos várakozások vagy az igazságosság megvalósulásának becsült mértéke stb. De a jóléttel kapcsolatba hozható érzésekre irányuló kérdések is ide sorolhatók, például a különbözõ bûnesetektõl való félelmek gyakorisága vagy nagysága. Végül létezik a szubjektív mutatóknak egy harmadik, bizonyos fokig speciális csoportja, amelyekben a kérdezett személy a saját vagy társadalma helyzetének szubjektív felmérésén túl minõsíti is ezt a helyzetet, akár tudatos döntés szintjén, akár az érzések szintjén. Ide tartoznak tipikusan azok a kérdések, hogy a kérdezett mennyire elégedett; mennyire boldog.

A speciális mérõszámok a SIR-ben szubjektív jólétnek nevezett fogalom leggyakrabban használt mutatói. A kevésbé speciális, csak helyzetértékelést, minõsítést viszont nem tartalmazó mérõszámokkal fõként máshol megjelenõ tanulmányokban, beszámolókötetekben találkozhatunk. Az e mutatók némelyikének vissza-visszatérõ elemzése nyomán kialakuló egységesülõ forma, a belõlük már összeállítható idõsorok valójában alkalmassá teszik õket arra, hogy jelzõszámokként tekintsünk rájuk. Mint láttuk, mégsem találkozunk velük a SIR-en kívül a formálódó európai jelzõszámrendben sem. A mutatók csoportosításában elsõ helyen szereplõ, legáltalánosabb értelemben vett szubjektív mutatókból pedig még ennyire sem lesznek a gyakorlatban társadalmi jelzõszámok.

Bár valójában nem tekinthetõk jólétindikátoroknak, mint háttértényezõknek kiemelt szerepük van a normákra, értékekre vonatkozó kérdéseknek. Nélkülük sok esetben értelmezhetetlenek maguk a szubjektív mutatók.

Irányultságukat tekintve a szûkebb értelemben vett szubjektív indikátoroknak is két nagy típusát lehet megkülönböztetni: a (kérdezett) személyek önmagukra, saját életükre vonatkozó, illetve a tágabb környezetre vagy a társadalom egészére vonatkozó szubjektív észlelései mutatóinak típusát (Eckersley 2000). Az elsõ típusú mutatókat alkalmazó kutatások foglalkoznak a tulajdonképpeni "szubjektív jólét"-tel, s ez a kidolgozottabb terület. A másik típust alkalmazó írások száma jóval kisebb, s ide a társadalmi életminõség szubjektív megítéléseit taglaló munkák tartoznak.

További lényeges csoportosítási szempontot jelent a mutatók átfogó vagy speciális volta: egyesek az élet egészére vonatkoznak (pl. az élet egészével való elégedettségre), mások az élet egyes területeire (itt a jelzõszámok nagy témaköreit érdemes számításba venni: jövedelmi helyzet, oktatás, egészség stb.). Az egyes területek meghatározásakor azonban az újabb kutatásokban megjelenik egy másféle felosztás is, amely nem csupán anyagi jellegû javak tipizálásán nyugszik. Berman és Phillips például az életminõség négy jellemzõjét különbözteti meg (Berman-Phillips 2000). Ezek a társadalmi-gazdasági biztonság, a társadalmi befogadás (inclusion), a társadalmi kohézió és a társadalmi feljogosítottság (empowerment).⁴ Ezen a négy dimenzión belül azután ugyanúgy szerepelhetnek objektív és szubjektív mutatók, mint a hagyományos életterületeken belül. A társadalmi indikátorok tervezett európai rendszerében pedig - mely három koncentrikus körben helyezi el az egyes szempontokat - az egyes emberek objektív életkörülményein és szubjektív jólétén (egyszóval életminõségén) túl a társadalmi kohézió, illetve a természeti, emberi és társadalmi tõke fenntartása, megõrzése is vizsgálati szempont (Berger-Schmitt-Noll 2000).

Nem hagyható figyelmen kívül a mutatók idõdimenziója sem: bár a legtöbb mutató egyértelmûen a jelenre irányul, némelyek a múltra vagy a jövõre vonatkozó értékelést tartalmaznak. Így például a mutatóknak egyértelmûen külön csoportját jelentik a várakozásra vonatkozók.
 

A szubjektív jólét mérése

A mutatók kérdésfeltevésérõl elmondhatjuk, hogy a szûken vett, speciális indikátorok esetében tulajdonképpen a kérdések néhány alapváltozatát különböztethetjük csak meg, melyeket azután az egyes kutatásokban variálnak: így alapvetõen kérdeznek az elégedettségre, a boldogságra, jó és rossz érzésekre, a bizalomra, az optimizmusra. A kissé tágabb értelemben vett szubjektív indikátorok kérdései általában valamiféle helyzetfelmérésre, becslésre kérik a kérdezetteket, esetleg érzéseikrõl, félelmeikrõl számoltatják be õket, vagy egyéb, közvetettebb módon nyernek információt a kérdezettõl a kutatókat érdeklõ területrõl.

Ami az alkalmazott skálákat és mutatókat illeti, számuk igen nagy, lehetetlen mindet számba venni, hiszen szinte minden kutató kidolgoz egyet-kettõt saját céljaira (Fordyce 1988). Néhány fontosabb, a folyóiratban sokat emlegetett skálát bemutatunk itt most közülük, példaképpen. Ezek kivétel nélkül a speciálisan értelmezett szubjektív mutatók közé tartoznak, s immár több évtizede használják õket:

- Diener elégedettségi skálája, a Satisfaction With Life Scale (SWLS): öt állítást tartalmaz, amelynek mindegyike az élettel való elégedettségre vonatkozik, más-más megközelítésben. 1-7-ig terjedõ skálán lehet kifejezni az egyetértést. Sokan hivatkoznak rá, a SIR-ben gyakori az ebbõl származtatott mutatók ismertetése (Diener et al. 1997).⁵ Bírálói a rovására írják, hogy a szubjektív jólétnek csak a kognitív oldaláról tartalmaz tételeket, az érzésekrõl nem (Stones et al. 1996). Ugyanõk elismerik viszont, hogy belsõ konzisztenciája nagy, és a szubjektív jólét hosszabb indikátoraival jól korrelál.

- Igen gyakran használják a következõ kérdést, mely a mutatók közül talán a legegyszerûbb: "Összességében mennyire elégedett az életével?" Magyarországon is gyakran kérdezik. Szokásos az egyes életterületekre való alkalmazásuk is. Például: "Összességében mennyire elégedett lakásával?" Ruut Veenhoven - aki a rotterdami Erasmus Egyetemen nagyszabású "boldogság-adatbázis" összeállításán dolgozik, s többek közt háromezer tételes bibliográfiát, valamint hétszáz tanulmány adatainak azonos formára hozott nyers megoszlásait tartalmazó adatkatalógust állított össze - állítja, hogy jelenleg a legelterjedtebb formája a szubjektív jólét indikátorainak az ilyen rövid, egytételes kérdés (Veenhoven 1996). Õ az összetettebb mutatók nagy hátrányának azt tartja, hogy az összpontszám nehezen értelmezhetõ, nem lehet tudni, hogy valójában mire vonatkozik.

Egyszerûsége ellenére az élet egészére vonatkozó kérdést is többféle megfogalmazásban, többféle skálával alkalmazzák, ezzel az összehasonlíthatóságot némileg rontva.⁶

- Az elõzõnél parányival hosszabb, a válaszadás azonban összesen egy percet vesz igénybe a "boldogságmérce" (Happiness Measures) esetén. Két részbõl áll, elõször egy 11 fokú skála segítségével arra kell válaszolniuk a kérdezetteknek, hogy mennyire boldogok, azután azt kell megmondaniuk, hogy százalékosan kifejezve az idejük hányad részében érzik boldognak, boldogtalannak és közömbösnek magukat. A mutató kivételesen jó érvényességgel és megbízhatósággal bír, kicsi a válaszadói torzítása, s nagy az idõbeli stabilitása (Fordyce 1988.) A boldogságskálának gyakran alkalmazzák rövidebb változatait is, például az Európai értékrendkutatásban négytételes kérdésben tudakolták, hogy az illetõ mennyire boldog.

Mindezen viszonylag egyszerûbb mutatóknak léteznek összetettebb vagy több területre is kiterjesztett változataik,⁷ elõfordul azonban az is, hogy meglévõ, de túl bonyolult vagy hosszadalmas kérdéssort felhasználó mutatót rövidítenek le vagy dolgoznak át.⁸

A szubjektív jólét mutatói általában skálák, a kérdezett egy-egy állítással való egyetértését vagy egy terület értékelését fejezheti ki a skála egy pontjának kiválasztásával. Ezekbõl a skálákból néha összetettebb mutatókat, illetve újabb skálákat is készítenek. Gondot okozhat az azonos terület mérésére szolgáló eltérõ skálák alkalmazása, erre Veenhoven (1996) három megoldást ismertet:

1. Lineáris skálatranszformáció, melynek formulája:

Ez az eljárás csak akkor használható, ha az összehasonlítandó skálák csak hosszukban térnek el egymástól, egyébként azonos a kérdésük.

2. "Common scale" konverzió. Felkért bírálók pontszámot rendelnek a válaszkategóriákhoz, s ha nagy közöttük az egyetértés, az általuk adott pontszám átlagát adják egy-egy kategóriának.

3. Regressziós predikció. Ez azt jelenti, hogy ha egy kérdéssort sok országban ugyanúgy lekérdeztek, regressziós egyenlet írható fel, s annál az orszánál, ahol az egyik kérdés hiányzik, erre a kérdésre a többibõl becsült értéket veszik figyelembe.⁹

Végül külön érdemes kiemelni a szubjektív mutatókkal dolgozó kutatók módszertani fejtegetéseinek egybehangzó megállapítását: ezeknek a mutatóknak az alkalmazása során megfelelõen megbízható és érvényes adatokhoz jutunk, a mutatók értékének idõbeli stabilitása meglepõen nagy, s az eredmények egyéb módszerekkel - például interjúk, klinikai megfigyelés, hangulatnapló - egy irányba mutatnak. Diener és Suh (1997: 205) e mutatók elõnyei között kiemelik, hogy hibás eredmények esetén könnyebb a korrigálás, hiszen a kutatók itt hozzáférnek az elsõdleges adatokhoz, szemben a statisztikai adattárakkal, amikkel az objektív mutatók dolgoznak; továbbá hogy az elégedettségi mutatóknak jobb az egymás közötti összehasonlíthatósága is, mint az objektíveké.
 

A szubjektív mutatók vizsgálatának eredményei

A SIR által vizsgált témában megjelenõ fontosabb megállapításokat, téziseket a következõkben foglalhatjuk össze:

1. Alapvetõen három összetevõjét lehet elkülöníteni a szubjektív jólétnek(lásd pl. Diener et al. 1997; Alfonso et al. 1996). Ezek a kognitív mérlegelés és ítélethozatal (pl. "elégedett vagyok ezzel és ezzel"), a pozitív érzések (pl. boldogság, jó érzés vagy a rossz érzés hiánya) és a negatív érzések (pl. olyan kellemetlen érzés, mint a félelem, aggódás, düh) A három elem nem alkot teljesen egységes egészet, nem teljesen azonosan "mûködik". Kialakulásuk eltérõ módon megy végbe, illetve más-más tényezõkkel állnak szorosabb kapcsolatban. Például a pozitív érzelmekre való hajlam kevésbé örökölhetõ, mint a negatívakra való hajlam,¹⁰ s a pozitív érzelmek inkább alakulnak az adott kultúra elvárásai, normái szerint, mint a negatívak. A pozitív érzelmek nagyobb gyakorisága jellemzõ az extrovertált személyiségû emberekre, bár negatív érzelmeik mennyisége átlagos; míg a neurotikusok gyakrabban élnek át negatív érzelmeket - pozitív érzelmeik átlagos gyakorisága mellett. (Diener et al. 1997: 8-9.)

Ami a kognitív és az érzelmi elemek elkülönülését illeti: általában az elégedettség az a terület, amelyet az elõbbiek között tartanak számon, bár Veenhoven (1996) szerint az elégedettségnek is két nagy típusa van, a részterületekkel való elégedettség, illetve az élet egészével való, s csak az elõbbi az, amirõl ténylegesen kognitív mérlegelés útján hozunk magunkban ítéletet Crooker és Near (1998) viszont éppen azt hangsúlyozzák, hogy az olyan, igazán érzelmi töltetûnek gondolt állapot is, mint a boldogság, ragyogóan elõrejelezhetõ olyan kognitív alapú szubjektív mutatókkal, mint az élet egyes területeivel való elégedettség.

2. A szubjektív jólét társadalmon belüli alakulásának magyarázótényezõi között az egyik fõ csoportot az egyéni jellemzõk alkotják, melyekbe olyanok tartoznak, mint a fizikai és mentális egészség, a személyiség típusa, bizonyos személyiségjegyek¹¹ stb., sõt Diener és társai (1997), valamint Ingleharték (Inglehart-Klingemann 2000) beszámolnak olyan kutatásokról is, amelyek eredményei szerint a "boldogságra való hajlam" öröklõdik is. Emellett azonban fontos szerepet játszhatnak egyes életesemények is, bár egyesek szerint jobbára csak rövid távon (pl. balesetek vagy nagy örömök, jövedelemcsökkenés vagy -növekedés).¹² - E téren azonban nincs egyetértés, jelenleg is vita zajlik a kutatók között (state or trait? vita). Veenhoven (1996) a körülményektõl való függés, tehát az elégedettség változása lehetõségének a híve, míg Diener kutatócsoportja (Diener et al. 1997 és Diener-Suh 1997) arra hajlik, hogy az öröklésnek és a kultúrának is nagyon hangsúlyos szerepe van.

Ami a társadalmi-demográfiai jegyeket illeti (pl. a jövedelem, az iskolázottság, a kor, a foglalkozás, a nem, az etnikai hovatartozás), azok jóval kisebb magyarázóerõvel bírnak, Veenhoven idézett munkája szerint az elõbbi tényezõcsokor harminc százalékos arányával szemben körülbelül tíz százalékot magyaráznak az egyének élettel való elégedettségének különbségeibõl.

3. Az ezzel összefüggõ leglényegesebb, többek által kimutatott eredmény az, ami a szubjektív indikátorok alkalmazásának bevezetése után a legnagyobb meglepetéssel szolgált (Cummins 2000; Veenhoven 1996; Diener et al. 1997). Eszerint az objektív és szubjektív életminõség személyes szinten nincs szoros összefüggésben egymással. Ez azt jelenti például, hogy azok, akik az objektív mutatókat tekintve jó körülményekkel rendelkeznek, nem feltétlenül elégedettebbek társaiknál. Olyan eset is elõfordul, hogy miközben egy csoport tagjainak objektív jóléte csökken, az élettel való elégedettségük növekszik.¹³ Cummins megállapítja azt is, hogy az objektív mutatók egymás közötti és a szubjektív mutatók egymás közötti korrelációja mindig magasabb, mint az objektív és szubjektív mutatók közötti korreláció (Cummins 2000: 58). Ugyanakkor az is egyértelmûvé vált mára a kutatásokból, hogy a legrosszabb életkörülmények fokozzák a szubjektív és objektív mutatók közötti összefüggés erõsségét (lásd pl. Veenhoven 1996; Cummins 2000).

Ez tehát összességében azt jelenti, hogy - leszámítva a legnyomorúságosabb vagy emberileg legsúlyosabban gátló körülmények között élõket (nagyon szegényeket, súlyos fogyatékossággal, betegséggel élõket) - messze nem általános az összefüggés az egyéni szintû objektív és szubjektív életminõség-változók között, ha némely esetben ki is mutatható kapcsolat. Tehát például a gazdagok nem, vagy nem sokkal elégedettebb jövedelmükkel, mint a szegények, az egészségesek nem, vagy nem sokkal boldogabbak, mint a betegek stb. Hoztak ilyen eredményt kutatások mind az egyes életterületeken belüli objektív és szubjektív mutatók közötti kapcsolatot vizsgálva, mind az általában vett vagy összetett indexszel mért szubjektív jólét és egyes objektív mutatók összefüggését elemezve.

4. Az elõzõekben említett megfigyelés magyarázatára többféle kísérlet történt.

- Az elsõ szerint az élettel való elégedettségnek van egy általános, a skálákat tekintve elég magas emberi alapszintje.¹⁴ Tehát az a "normális" állapot, hogy az ember elégedett, boldog. Pszichésen ez szükséges ahhoz, hogy mindennapi életét élni tudja az ember. Ennek a "boldogsági alapszint"-nek a fenntartására - egyféle "homeosztatikus kontroll"-nak a segítségével (Cummins 2000: 61-62) - mindent meg is teszünk, akár úgy is, hogy az objektíve rosszabb körülményeket nem is észleljük vagy nem vesszük tudomásul.¹⁵ Ide csatlakoztatható az a szociálpszichológiai megfigyelés is, hogy az emberek jelentõs része saját életét, saját teljesítményét szereti az általa átlagosnak véltnél jobbra értékelni (Diener et al. 1997; Cummins 2000). Ezekben található tehát a magyarázata annak is, hogy miért magas általában minden országban a boldogság és elégedettség szintje. Természetesen azonban a nyomorúság feletti elsiklásnak is van határa, nagyon rossz - illetve bizonyos speciális - körülmények hatására (pl. egyes betegségek, nagy szegénység, többszörös sérültség, fogyatékosság, illetve depresszió, megözvegyülés, sõt elviselhetetlenül nagy zajszint esetén) az ember szubjektív jóléti szintje is csökken. (Ezt hangsúlyozzák pl. Cummins [2000]; Diener és társai [1997] és Eckersley [2000].)

- Az ezzel versengõ elmélet szerint nem ez a helyzet, nem boldogsági alapszint önkéntelen fenntartásáról van szó, amikor eltér objektív és szubjektív jólét, hanem arról, hogy létezik az alapvetõ emberi szükségleteknek egy szintje, ami a fejlettebb, jobb módú országokban igenis kielégül, ezért - függetlenül a kisebb-nagyobb, az objektív köülmények terén fennálló különbségektõl - érzik boldognak magukat ott általában az emberek. Az életminõség azonban az életszínvonal egy bizonyos pontjának elérése után - mintegy a határhaszon elérésével - már nem emelkedik tovább automatikusan, így nem feltétlenül kell szoros korrelációnak mutatkoznia a jóléti államokban élõ egyes emberek objektív és szubjektív jóléte között. A nagy nyomorúságnak a szubjektív skálákra gyakorolt hatása ugyanakkor nagyon jól mutatja - mondja Veenhoven (1996) -, hogy nem független egymástól objektív és szubjektív jólét.

- Megint mást mond a többek által Easterlin nevéhez kötött társadalmi összehasonlítás elmélete (Veenhoven 1996; Diener et al. 1997). Eszerint egy társadalmon belül egymáshoz mérik magukat az emberek, s így aki körül több a valamilyen szempontból "felette álló", az elégedetlenebb lesz. Így viszont össztársadalmi szinten semleges körüli eredmény kell hogy kijöjjön a szubjektív jólétre. Ezt az "elméletet" azonban, úgy tûnik, valójában csak azért idézik, hogy cáfolják, egységesen ellene mond minden empirikus eredmény.¹⁶

Az összehasonlításelmélet egy kidolgozattabb és megalapozottabb változatának is tekinthetjük a referenciacsoport-elméletet. Eszerint az elégedettség, boldogság azért kerülhet ellentétbe az ember objektív körülményeivel, mert hajlamosak vagyunk azokhoz mérni jólétünket is, akikhez hasonlítani szeretnénk, akik valamiért mérceként állnak a szemünk elõtt. De az, hogy kihez viszonyítunk - mint Diener és társai is figyelmeztetnek rá (Diener et al. 1997) -, élethelyzetenként és rétegenként is eltérõ. Ez a megközelítés mindazonáltal fõként a viszonylag jó körülmények között élõk elégedetlenségére, illetve helyzetének "önalábecslésére" koncentrál.

- Végül nem hagyhatók említés nélkül a különféle kulturális magyarázatok sem, melyek közös állítása, hogy kulturális minták is befolyásolják a szubjektív jólétet. Ez a megközelítés azonban többnyire az ország szintû összehasonlításokban játszik szerepet.

5. Hogy hogyan jön létre az emberben az elégedettség vagy a boldogság, arról is eltérõ elképzelésekkel találkozhatunk. Lényeges itt az úgynevezett felülrõl lefelé (top-down), illetve alulról felfelé (bottom-up) hatásnak a megkülönböztetése. Veenhoven (1996) szerint bizonyos részterületekkel való elégedettség során ugyan elõfordul, hogy "kognitív" mérlegelést végzünk, ahol összeadódnak az elõnyök, s kiadnak egy együttes eredményt - így tehát alulról, a kisebb, alacsonyabb szintû problémák mérlegelésétõl haladunk fölfelé, alulról fölfelé hozunk döntést valamilyen nagyobb terület értékelését illetõen -, de ezzel szemben létezik egy ellentétes irányú folyamat is, amikor elõször egészében ér bennünket egy benyomás, s alakul ki az egészet illetõ értékelésünk, s ezután ez az alapértékelés terjed át az alacsonyabb szintû területek, problémák észlelésére és értékelésére, vagyis felülrõl lefelé halad az értékelés. Az alapvetõen elégedett ember hajlamos mindent jobb színben látni, mondja Veenhoven Diener kutatásaira támaszkodva. "Általában boldog vagyok, úgyhogy láthatólag szeretem a munkám" - ilyenféleképpen okoskodik eszerint az ember. Az élet egészével való elégedettségrõl pedig érzelmi alapon döntünk, a jó, pozitív érzéseinket, azok gyakoriságát vesszük alapul.¹⁷

6. Michalos úgynevezett sokszorosdiszkrepancia-elmélete¹⁸ szerint viszont - mely összekapcsolható az összehasonlításelmélettel is - az élettel való elégedettség alapvetõen a vágyak és az (észlelt) valóság közötti különbség nyomán létrejövõ érzés. Elemzések sora szerint valóban korrelál a "diszkrepancia" és az elégedettség, bár az kérdéses, az elõzõnek mekkora saját hatása van a másodikra,¹⁹ illetve hogy valójában mi mire hat, hiszen keresztmetszeti vizsgálatok segítségével nem állapítható meg, mi az ok és mi az okozat. (Vagyis nem tudjuk, hogy aki nem észlel túl nagy eltérést vágyai és a valóság között, az lesz-e elégedett, vagy pedig arról van szó, hogy az alapvetõen elégedett ember hajlamos jobbnak látni a világot, mint amilyen, vagy esetleg az ilyen ember nem fogalmaz meg túl nagy, elérhetetlen vágyakat, s ezért nem lesz nagy a vágyai és a valóság között a különbség).

Mindenesetre tehát nem hagyhatók említés nélkül a mögöttes változók sem, mint már a mutatók fajtáinál utaltunk rá. Ha ugyanis az elégedettségbe belejátszik a kívánt és meglévõ javak közötti eltérés, alapvetõ annak megállapítása, mit is tart kívánatosnak az ember. Ezért tehát értékek vizsgálata is hozzátartozik a kérdéskörhöz.

Az értékekhez hasonló közvetítõ szereppel bírnak a célok is. Ezek - mint Diener és társai (1997) kiemelik - nem azonosak az egyes élethelyzetekben (más fontos például egy diáknak és egy nyugdíjasnak, vagy egy foglalkoztatottnak és egy munkanélkülinek vagy háztartásbelinek), és változnak-változhatnak is az életút folyamán.

7. Ha az egyéni szinttõl kicsit eltávolodunk, elmondható, hogy országok közötti szinten nagy általánosságban kimutatható az objektív és szubjektív mutatók közötti összefüggés, bár vannak itt is kivételek. Szinte minden, eddigiekben említett összefoglaló munka leszögezi, hogy a gazdaságilag fejlettebb országokban általában magasabb a szubjektív jólét szintje is.²⁰

A kulturális különbségeket hangsúlyozó megközelítések is fontosak itt. Ezek az elképzelések változatosak, akad olyan, amely szerint az egyes társadalmak direkten mást és mást írnak elõ tagjaiknak mint illendõ elégedettséget (pl. Veenhoven [1996] hivatkozik olyan véleményekre, amelyek szerint Nyugaton boldognak, elégedettnek "illik" lenni), mások szerint viszont közvetlenebb a kapcsolat. Ingleharték (2000) kutatásai szerint például a protestáns hagyományú országok lakói valamilyen oknál fogva egy kicsit elégedettebbek, mint a többiek, akkor is, ha kiszûrik a gazdagság hatását (tudniillik a protestáns hagyományú országok többsége egyszersmind jobbmódú is). Diener és társai (1997) pedig úgy találták, hogy léteznek "individualista" és "kollektivista" társadalmak, s az elõbbiekben magasabb a szubjektív jólét, a szerzõk feltételezése szerint annak következtében, hogy ott nagyobb hangsúly helyezõdik az egyéni motívumokra. Ezekben az országokban magasabb az öngyilkossági és válási arány is, vagyis vélhetõleg mind a személyes sikernek, mind a kudarcnak nagyobb a jelentõsége az egyén életében.

További fontos tényezõ itt az adott társadalom politikai berendezkedése. Azokban az országokban, ahol nem érvényesül a demokrácia, alacsonyabb a szubjektív jólét átlagos szintje - állítják többek között Veenhoven és Dienerék. Ingleharték kutatásai szerint ugyanakkor valójában a demokrácia foka kevésbé fontos, sokkal lényegesebb, hogy az adott ország rendelkezik-e kommunista múlttal vagy sem: a volt szocialista országok lakói ugyanis jóval alacsonyabb szubjektív jólétet mondhatnak magukénak.

8. Ami a társadalom és a személyes szféra megítélését illeti, ezek meglehetõsen ellentmondanak egymásnak. Tehát a szubjektív mutatók e két területe között - akárcsak az egyéni szintû objektív és szubjektív mutatók között - nincs közvetlen összefüggés. Például azok, akik amúgy elégedettek családi életükkel, gyakran egyáltalán nem azok országuk fejlõdésével vagy a demokráciának társadalmukban megfigyelhetõ megvalósulásával. Erre az ellentmondásra két magyarázatot találtunk:

- Veenhoven (1996) szerint a magánszféra megítélése a megbízhatóbb, azt jobban ismeri az ember. A közszféráról az emberek nagy része többnyire közvetett információval rendelkezik csak, ezért ott sokkal inkább tere nyílik a befolyásolásnak.

- Eckersley (2000) viszont úgy látja, a nyugati individualista társadalmak sajátja az, hogy a magánéletbe húzódnak vissza az emberek, és csak ott boldogok. Nem mondható ugyanakkor, hogy szerinte az individualizmus az igazi ok, hiszen az ausztrál szerzõ ismerteti honfitársai körében végzett felmérései eredményeit is, amelybõl kiderül, hogy növekszik a globális kérdések iránti érdeklõdés és aggodalom az emberekben. Végsõ soron a társadalmi berendezkedést okolja tehát, de ennek mélyebb elemzésébe nem megy bele tanulmányában. Csak figyelmeztet, hogy nyugtalanító, s nem túl biztató a jövõre nézve, ha az emberek ennyire nem látnak pozitívumot saját társadalmukban, illetve a tágabb világban.

9. Nem csak az egyénre vonatkozó objektív és szubjektív, valamint az egyénre és a társadalomra vonatkozó szubjektív mutatók hasonlíthatók össze, hanem - számos egyéb lehetõség között²¹ jelentõségében az elsõ kettõhöz csatlakozva - a társadalomra vonatkozó objektív és szubjektív mutatók is, bár e kérdést ritkábban vizsgálják. Valószínûnek látszik ugyanakkor, hogy e területen sem mutatható ki egyértelmû összefüggés a két eltérõ típusú mutató között. Jacob és Willits (1994) például azt kutatták, hogy van-e összefüggés az USA Pennsylvania állama városainak objektív fejlettségi mutatói és az adott település lakóinak saját lakóhelyük kívánatosságáról alkotott véleménye között, de nem sikerült ilyen kapcsolatot találniuk - igaz, ezt részben az alkalmazott mutatók rovására írták.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Social Indicators Research szubjektív jóléttel foglalkozó írásai többnyire a specális mutatókkal dolgoznak, kitüntetett témájuk az elégedettség. A kutatók legfõbb kérdése, hogy mi határozza meg ennek alakulását. Ebben nemcsak az egyéni jellemzõknek, de a társadalmiaknak is jelentõséget tulajdonítanak, bár arról vita zajlik, mi a meghatározóbb. A speciális szubjektív mutatóknak mind egymás közötti, mind az objektív mutatókkal való kapcsolata iránt érdeklõdést mutatnak. Kifinomult módszertant alkalmaznak, s a tartalmi kérdések egy jelentõs részében is már egyetértésre jutottak.
 

Irodalom

Adams, Virgil H., 1997. A paradox in African American quality of life. Social Indicators Research, 42: 205-219.

Alfonso, Vincent C.-David B. Allison-Damon E. Rader-Bernard S. Gorman 1996. The Extended Satisfaction With Life Scale: development and psychometric properties. Social Indicators Research, 38: 275-301.

Berger-Schmitt, Regina-Heinz-Herbert Noll 2000. Conceptual framework and structure of a European system of social indicators. EuReporting Working Paper, No. 9. Mannheim: ZUMA. Internetes forrás: http://www.gesis.org/en/social_monitoring/ social_indicators/EU_Reporting/pdf_files/paper9.pdf

Berman, Yitzhak-David Phillips 2000. Indicators of social quality and social exclusion at national and community level. Social Indicators Research, 50: 329-350.

Bradshaw, Jonathan-David Gordon-Ruth Levitas-Sue Middleton-Christina Pantazis-Sarah Payne-Peter Townsend 1998. Perceptions of poverty and social exclusion 1998. Bristol: University of Bristol.

Bukodi Erzsébet 2001. Társadalmi indikátorok - nemzetközi kitekintésben. Szociológiai Szemle: (2)

Crooker, Karen J.-Near, Janet P. 1998. Happiness and satisfaction: measures of affect or cognition? Social Indicators Research, 44: 195-224.

Cummins, Robert A. 2000. Objective and subjective quality of life: an interactive model. Social Indicators Research, 52: 55-72.

Diener, Ed-Eunkook Suh 1997. Measuring quality of life: economic, social, and subjective indicators. Social Indicators Research, 40: 189-216.

Diener, Ed-Eunkook Suh-Shigehiro Oishi 1997. Recent findings on subjetive well-being. Internetes forrás: http://www.pcych.uiuc.edu/(ediener/hottopic/paper1.html

Eckersley, Richard 2000. The state and fate of nations: implications of subjective measures of personal and social quality of life. Social Indicators Research,

52: 3-27.

Elekes Zsuzsanna-Paksi Borbála 2000. Anómia, lelki problémák, elégedettség - az évezred végén. In: A jólét, elégedettség és társadalmi kohézió Magyarországon. Budapest: BKÁE, Gazdaságpolitikai Tanszék, 71-84.

Fordyce, Michael W. 1988. A review of research on the happiness measures: a sixty second index of happiness and mental health. Social Indicators Research, 20: 333-354.

Füleki Dániel 2001a. Összetett objektív társadalmi indikátorok. Budapest: BKÁE (Kézirat)

- 2001b. A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorai. Szociológiai Szemle: (2)

Hagedorn, James W. 1996. Happiness and self-deception: an old question examinde by a new measure of subjective well-being. Social Indicators Research, 38: 139-160.

Husz Ildikó 2001. Az emberi fejlõdés indexe. Szociológiai Szemle: (2)

Inglehart, Ronald-Hans-Dieter Klingemann 2000. Genes, culture and happiness. In: E. Diener-E. M. Suh (eds.) Subjective well-being across cultures. Cambridge MA: MIT Press

Jacob, Jeffrey C.-Merlin B. Brinkerhoff 1997. Values, performance and subjective well-being in sustainability movement: an elaboration of multiple discrepancies theory. Social Indicators Research, 42: 171-204.

Jacob, Steven G.-Fern K. Willits 1994. Objective and subjective indicators of community evaluation: a Pennsylvania assessment. Social Indicators Research, 32: 161-177.

Leonardi, Fabio et al. 1999. The top-bottom/bottom-up controversy from a constructionist approach. Social Indicators Research, 48: 187-216.

Medgyesi Márton-Róbert Péter 2000. A munkával való elégedettség nemzetközi összehasonlításban. In: Kolosi-Tóth-Vukovich (szerk.) Társadalmi riport 2000. Budapest: Tárki, 591-616.

Michalos, Alex C. 1985. Multiple discrepancies theories. Social Indicators Research, 16: 347-413.

Rampichini, Carla-Silvana Schifindi D'Andrea 1997. A hierarchical ordinal probit moder for the analysis of life satisfaction in Italy. Social Indicators Research, 44: 41-69.

Sági Matild 1999. Szubjektív anyagi helyzet és vonatkoztatási csoportok. In: Szívós-Tóth (szerk.) Monitor, 1999. Budapest: Tárki, 193-217.

Stones, M. J.-Albert Kozma-John Hirdes-Dolores Gold-Tannis Arbuckle-Pam Kolopack 1996. Short Happiness and Affect Research Protocol (SHARP). Social Indicators Research, 37: 75-91.

Veenhoven, Ruut 1988. The utility of happiness. Social Indicators Research, 20: 333-354.

- 1996. Developments in satisfaction-research. Social Indicators Research, 37: 1-46.

Zapf, Wolfgang 2000. Social reporting in the 1970s and in the 1990s. Social Indicators Research, 51: 1-15.
 

Jegyzetek:
 

1. Maga a társadalmijelzõszám-mozgalom is egy megelõzõen szinte kizárólagosan használt átfogó mutató, a GDP kritikájaként bontakozott ki. Az objektív körülmények mérésének fejlesztésén azóta is számosan dolgoznak, s összetettebb, több tényezõt - nem csak a gazdaságit - figyelembe vevõ mutatókat hoztak létre. Ilyen például az "emberi fejlõdés indexe" (Human Development Index, HDI), az "élethossz-szorzatmutató" (Life Product Index, LPI) vagy a "valódi fejlõdésmutató" (Genuine Progress Indicator, GPI). (A HDI-rõl lásd e számban Husz Ildikó ismertetését, a többi mutatóhoz Füleki 2001a.)

2. Horn álláspontját a Szociológiai Szemle e számában Bukodi Erzsébet foglalja össze.

3. Bár úgy tûnik, Európában egyre elterjedtebb az az álláspont, amely szerint kívánatos, hogy a nõk össze tudják egyeztetni a foglalkozási karrierjüket és a gyermeknevelést, ettõl eltérõ nézetek is jelen vannak, s nem nevezhetõ a fejlettség kritériumának az, hogy a társadalom többsége merre hajlik e kérdésben. Ehhez hasonlóan, mondhatjuk, hogy a zene élvezete gazdagabbá teszi életünket, s ezért a fejlettséghez hozzátartozik, de azért az világos, hogy ez messze nem olyan egyértelmû.

4. E koncepciót részletesen ismerteti e számban Füleki Dániel.

5. AZ SWLS eredeti szövege:

Using the 1-7 scale below, indicate your agreement with each item by placing the appropriate number on the line preceding that item. Please be open and honest in your responding.
7 - Strongly agree
6 - Agree
5 - Slightly agree
4 - Neither agree nor disagree
3 - Slightly disagree
2 - Disagree
1 - Strongly disagree

- In most ways my life is close to my ideal.
- The conditions of my life are excellent.
- I am satisfied with my life.
- So far I have gotten the important things I want in my life.
- If I could live my life over, I would change almost nothing.

6. Például: "What do you mean, how satisfied are you at present with your life in general?" (0-10) (Euromodule); "On the whole, are you very satisfied, fairly satisfied, not very satisfied, or not at all satisfied with the life you lead?" (Eurobarometer); "Generally speaking, how satisfied are you with your life as a whole? Would you say that you are very satisfied, reasonably satisfied, not very satisfied or not at all satisfied with your life as a whole?" (World Values Survey).

7. Ilyen például Diener skálájának kibõvített változata, az Extended Satisfaction With Life Scale (Alfonso et al. 1996). Elsõsorban abban tér el az elõbbitõl, hogy nem csak az élettel általában foglalkozik, hanem annak minden, a kutatók által lényegesnek tartott területével (szám szerint kilenccel). Ötven pozitív állítást tartalmaz, melyekkel való egyetértést 1-7-ig lehet kifejezni.

8. Ezt tették például Stones és társai (1996), amikor egy olyan, a szubjektív jólét egészét felmérni hivatott kérdéssort dolgoztak át, amely négy, egyenként 5-7 tételes kérdést tartalmazott, s helyette két, 6-6 kérdést tartalmazó kérdésblokkot alkalmaztak SHARP, vagyis Short Happinnes and Affect Research Protocol elnevezéssel.

9. Erre találunk egy szép példát Inglehart-Klingemann elemzésében (2000.)

10. Lykken és Tellegen kutatásai szerint, amire Dienerék (Diener et al. 1997: 8) hivatkoznak.

11. Például az optimizmus, az önbecsülés és az extroverzió inkább jellemzõ a boldog emberekre.

12. Headey és Wearing ausztrál panelvizsgálatára hivatkozik Veenhoven (1996) és Dienerék (Diener et al. 1997) is - igaz, eltérõ értelmezésben.

13. Errõl számol be Adams (1997) egy afro-amerikaiak körében végzett vizsgálat alapján.

14. Cummins szerint ez a szubjektív jólétet mérõ skálák maximumának 60-80 százaléka körül van (Cummins 2000: 61).

15. Hagedorn kutatásai szerint az "önbecsapó" emberek, tehát akik életkörülményeik rosszabb volta ellenére elégedettek életükkel, életük értékelésekor nagyobb szerepet tulajdonítanak az élet nehézségeivel való megbírkózásban elért teljesítményüknek, mint az objektív körülményeknek (Hagedorn 1996).

16. Egyrészt - mint már említettük - a nyugati társadalmakban a semleges pont felett áll az elégedettség, boldogság átlagértéke, nincs szó tehát kiegyenlítõdésrõl. Másrészt viszont a nem nyugati társadalmakban alacsonyabb az átlagérték, mint a nyugatiakban, tehát nem igaz, hogy mindenütt azonos a szubjektív jólét átlagos szintje. Harmadrészt Dienerék (Diener et al. 1997) kutatásai szerint eltérõ társadalmi összetételû szomszédsággal rendelkezõ, egyéb szempontból nem különbözõ emberek szubjektív jóléte nem tért el egymástól. Stb.

17. Leonardi és társai (1999) összefoglaló munkájukban megállapítják, hogy a kutatások szerint a top-down és a bottom-up folyamat egyidejûleg jelen lehet, de az utóbbi hatása erõsebb és szélesebb körû.

18. Multiple Discrepancies Theory, MDT. Lásd Michalos 1985.

19. Lásd pl. Jacob és Brinkerhoff (1997) vizsgálatát, ahol azt találták, hogy a hatás egyértelmûen kimutatható ugyan, de egyéb változóknak (pl. a szabadidõs tevékenység jellegének) sokkal nagyobb hatása volt.

20. Ugyanakkor nemcsak országok között, hanem országon belül régiók között is különbségek figyelhetõk meg, s ezek esetenként csalókává is tehetik az ország szintû összehasonlítást - mint erre Rampichin és Schifindi D'Andrea (1997) felhívja a figyelmet.

21. A lehetséges kapcsolatok leolvashatók a következõ táblázatból:
 

A mutató típusa	Mire irányul a kutatás
	a társadalomra (egészére vagy egy részterületére)	az egyénre
Objektív	1. (pl. milyen egy település egészségügyi ellátása)	2. (pl. szenvednek-e a kérdezettek egy adott betegségben)
Szubjektív	3. (pl. mennyire bíznak a kérdezettek az egészségügyben)	4. (pl. elégedettek-e a kérdezettek egészségi állapotukkal)

A legvilágosabb a 2-4. pontok közötti kapcsolat, erre rengeteg példát lehet hozni, csak a legutóbbi magyar vizsgálatokból ide sorolható Elekes Zs.-Paksi B. (2000), Medgyesi M.-Róbert P. (2000), Sági M. (1999), de belátható a többi reláció jogossága is. Létezik és vizsgálható tehát az 1-3., 1-4., 1-2., 2-3., 2-4. és 3-4. pontok közötti kapcsolat. Nem lehetetlen ugyanakkor a mutatópárok közötti kapcsolat szokásostól eltérõ irányú kutatása sem, Veenhoven egy tanulmányában (1988) például a boldogság hatásait vette sorra.