Bevezetés

Az elmúlt évtizedben a társadalmi jelzõszámok és indikátorok iránt újra megnõtt az érdeklõdés a nemzetközi tudományos életben. Az egyes társadalmak életminõségének, jólétének mérésére elindított kutatási irányzat a hatvanas évek kezdeti lendülete után a nyolcvanas évek közepére fokozatosan válságba került, egyesek szerint azért, mert nem tudott elég befolyást szerezni a politikai döntéshozatalra¹ (Vogel 1997). A közelmúlt újabb fellendülése részben annak köszönhetõ, hogy az európai integráció folyamatának felgyorsulásával szükségessé vált egy társadalmi monitoring rendszer felállítása, amely alkalmas komparatív statisztikával szolgál az egyes tagállamok társadalmi feltételeit, teljesítõképességét, életminõségét illetõen. Ez utóbbi szempont különösen fontossá vált a maastrichti egyezmény aláírását követõen, amely dokumentum szerint az Európai Unió egyik fõ célja a tagállamok életminõségének javítása (Berger-Schmitt-Noll 2000: 6). A társadalmi jólét kvantifikálását végzõ kutatások legnagyobb megrendelõi az Európai Unió mellett az OECD és az ENSZ, amely szervezetek a kezdetektõl fogva részt vettek a társadalmi jelzõszámok és indexek kidolgozásában, továbbá számos európai és észak-amerikai tudományos mûhelyben folynak ilyen irányú kutatások.

Habár a társadalmi indikátorok kutatásának irányzata immár majdnem fél évszázados múltra tekint vissza, a mai napig nem született konszenzusos javaslat egy olyan konceptuális keretre, amely meghatározná a társadalmi jólét fogalmát és azokat a dimenziókat, amelyek mentén a jólét változása mérhetõ. Kezdetben a jólétet lényegében az anyagi jóléttel azonosították, így a fejlõdést a gazdasági növekedés jelentette.² Ez a koncepció azonban mára már meghaladottá vált, átadva a helyet számos szélesebb, a kvalitatív ismérveket is figyelembe vevõ értelmezésnek.

Az eddig kidolgozott jóléti koncepciók lényegében két csoportba sorolhatók (Berger-Schmitt-Noll 2000). Az egyik irányzat az egyéni jólétre fókuszáló életminõség-koncepció (quality of life, QOL), amely az objektív egyéni életfeltételek mérése mellett egyre inkább hangsúlyozza ezen életfeltételek szubjektív percepciójának fontosságát is, amelyet úgynevezett szubjektív indikátorokkal kísérel meg megragadni. A másik irányzat tulajdonképpen egy egyre terebélyesedõ elméletcsoport, amely a társadalmak minõségét kívánja kvantifikálni azáltal, hogy az egyéni jólét koncepciója mellett, illetve azon túl egyes társadalmi szintû jelenségeket is (pl. a társadalmi kohézió, generáción belüli és azok közötti szolidaritás stb.) mérni igyekszik. A továbbiakban ez utóbbi irányzatra koncentrálva, annak egy széles körben ismert és alkalmazott felfogását, az emberi fejlõdés (human development, HD) koncepcióját ismertetem.
 

Az emberi fejlõdés koncepciója

"Human development is a process wof enlarging people's choices"³ - olvashatjuk az emberi fejlõdés koncepcióját⁴ széles körben ismertté tevõ Human Development Report⁵ 1990 címû ENSZ-kiadvány elsõ oldalán. Ezen programatikus kijelentés, amely mögött nem nehéz felismernünk a liberalizmus eszméjét, az irányzat alapvetõ elméleti feltevését tartalmazza. Míg a korábbi felfogások - érvel a HDR - a fejlõdés mérését a fogyasztási javak és a vagyon növekedésén keresztül ragadták meg, addig az emberi fejlõdés ezen koncepciója újra az embert helyezi a probléma középpontjába (HDR 1990:105). A kérdés most már az, hogy vajon melyek azok a dimenziók, amelyek mentén való elmozdulás értelmezhetõ az emberek választási lehetõségeinek növekedéseként. Mint azt a szerzõk hangsúlyozzák, a fejlõdés humán aspektusa nem mérhetõ pusztán az anyagi jólét dimenziójában. Az "emberi fejlõdés indexe" (Human Development Index, HDI) megalkotásakor - mely az elméleti keret operacionalizálást jelentette - éppen az volt a cél, hogy az addig széles körben használatos GDP helyett egy átfogóbb, a társadalmi jelenségek több oldalát megjelenítõ mutató kerüljön kidolgozásra. Erre már csak azért is szükség volt, mert egyre szélesebb körben elterjedt az a nézet, mely szerint a bruttó hazai termék és a gazdasági teljesítmény más mutatói nem alkalmas proxyváltozók a társadalmi jólét megragadására. A gazdasági növekedés és a társadalmi fejlõdés egymáshoz való viszonyával kapcsolatban legalább négyféle álláspont ismeretes. Egyes vélemények szerint a két folyamat lényegében független egymástól, mások a társadalmi fejlõdést a gazdasági növekedés következményének tekintik, megint mások az oksági kapcsolatot éppen ellenkezõ irányban vélik felfedezni a két folyamat között. Végül a negyedik elképzelés a gazdaság és a társadalom jólétének növekedését kölcsönösen függõnek tételezi (Mazumdar 2000). Az emberi fejlõdés koncepciójának kidolgozói világosan kifejtik azon nézetüket, mely szerint a gazdasági output növekedése szükséges, de nem elégséges feltétele, valójában csak egy lehetséges eszköze a társadalmi jólét javításának. Az egyes politikai döntések célszerûsége éppen annak alapján minõsíthetõ, hogy azok milyen mértékben járulnak hozzá a gazdasági növekedésbõl eredõ többleterõforrások méltányos elosztásához, és ezáltal az emberi fejlõdés növeléséhez.⁶ Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha egy ország többletjövedelmét például honvédelmi kiadásokra, a külsõ adósságok kiegyenlítésére, presztízsjószágok vásárlására vagy egy szûk elit csoport szükségleteinek magasabb szintû kielégítésére költi, akkor a nemzeti jövedelem emelkedése nem von maga után társadalmi szintû jólétnövekedést.

A koncepció gondolati alapja a Nobel-díjas Amartya Sen azon megközelítése, amely különbséget tesz az emberek rendelkezésére álló erõforrások mint lehetõségek és az azok révén elért tényleges megvalósulások között. A distinkció mögött az a feltevés húzódik, hogy az egyének - életük aktív szereplõiként - eltérõ preferenciáiknak megfelelõen eltérõ módon értékelik a különbözõ, általuk elérhetõ megvalósulásokat, így ha az életminõséget csak a tényleges életkörülmények (megvalósulások) alapján értékeljük, akkor ezzel részben ezen különbözõ preferenciákat hasonlítjuk össze. Ezért az erõforrás-megközelítés elméletei - amelyek közé az emberi fejlõdés koncepciója is tartozik - az életminõséget az alapján mérik, hogy vajon az egyének számára milyen mértékben állnak rendelkezésre azok az erõforrások, amelyekkel az általuk magasra értékelt életkörülmények elérhetõk (Berger-Schmitt és Noll 2000).

Az emberi fejlõdés koncepciója a gazdaság teljesítménye mellett még két tényezõt: a hosszú és egészséges életet és a tanultságot tekinti olyan alapvetõ dimenziónak, amely mentén való pozitív elmozdulás növeli az emberek választási lehetõségeinek halmazát. A fenti koncepció operacionálizálására a Human Development Report szerzõi egy olyan átfogó, három komponensbõl álló összetett indexet (Human Development Index, HDI) dolgoztak ki, amely az egy fõre esõ reál-GDP vásárlóerõ-paritáson vett értéke, a születéskor várható élettartam és a felnõtt írni-olvasni tudás mérõszámának kombinációjával mérte az egyes országok "emberi jólétének" - szintjét.

Az elsõ HDI-számítások megjelenése után az indexet komoly kritikák érték. A továbbiakban ezen kritikák fõbb pontjait, illetve az ezek hatására bevezetett elméleti és módszertani finomításokat ismertetem.
 

Az emberi fejlõdés koncepciójának recepciója

A Human Development Report-ok 1990-nel kezdõdõ sorozatának, különösen az indító kötetnek a megjelenése élénk visszhangot váltott ki a társadalomstatisztika iránt érdeklõdõk körében. A recenziók nagy része elsõsorban nem a kötetek, hanem az abban szereplõ index, a HDI ismertetésére és bírálatára korlátozódott. Az index legfõbb elõnyét a kritikusok abban látták, hogy az - összetett jellege miatt - a valóságot átfogóbb módon megragadó alternatívát jelent a korábbi egydimenziós megközelítésekkel szemben.⁷ Ugyanakkor viszonylag (az indikátorrendszerekéhez képest) kis adatigényének köszönhetõen értéke - a komparativitást lehetõvé téve - számos országra kiszámítható, és egyszerû felépítése nemcsak a tudományos kutatók, de a politikai döntéshozók számára is könnyûvé teszi használatát (Streeten 1994; Sagar-Najam 1998; Berger-Schmitt-Noll 2000; Zapf 2000).

A felsorolt elõnyök mellett azonban az indexet számos kritika is érte. Gyakori volt a szkeptikus vélemény azzal kapcsolatban, hogy vajon az emberi fejlõdés folyamata sûríthetõ-e egyetlen indexbe. A konkrét bírálatok egyik csoportja a komponensek kiválasztásának önkényességét kifogásolta. Érvelésük szerint a szabadság, a biztonság, az egyenlõség stb. éppúgy lehetnek az emberi fejlõdés dimenziói, mint a megfelelõ életszínvonal, a hosszú élet vagy a tudás (Lind 1992, 1993; Diener 1995). Ugyan a koncepció kidolgozói az elsõ Human Development Report kötetben maguk is hangsúlyozták ezen dimenziók, különösen az emberi szabadság fontosságát, azonban módszertani és egyéb megfontolásokból a HDI kiszámításánál ragaszkodtak az eredetileg kiválasztott három komponenshez. Ugyanakkor a további, tematikus kötetekben rendre megjelent egy-egy, a korábbiakhoz képest új dimenzió, amelyek operacionalizálására új, a HDI-t kiegészítõ mérõszámok kerültek kidolgozásra, illetve felhasználásra. Az 1992-es Human Development Report-ot a fenntartható fejlõdés, az egymást követõ generációk esélyegyenlõsége kérdésének szentelték. A következõ kötetben a participáció kérdése: az egyének gazdasági, társadalmi, politikai érdekérvényesítõ képességének erõsítése (empowerment), a döntésekben való részvételük elõsegítése kapott hangsúlyt. Az 1994-es évkönyv központi témája a biztonság volt, amely kritériumot a szerzõk nem a hagyományos területi-hadászati értelemben, hanem a mindennapok problémáira (állásbiztonság, jövedelembiztonság) fogalmaztak meg. A továbbiakban egy-egy kötet foglalkozott a nemek közötti egyenlõtlenségekkel (1995), a gazdasági növekedés és az emberi jólét összefüggésével (1996), a szegénységgel (1997) és a globalizáció hatásaival (1999). A koncepció tehát folyamatosan gazdagodott, azonban ez a változás nem jelent meg magában a HDI számításában. Az index összetételén mindössze egy ízben hajtottak végre lényegi változtatást, amikor 1991-ben a felnõtt írni-olvasni tudás arányának mutatóját kiegészítették az iskoláztatás átlagéveinek becsült értékével. A többi módszertani módosítás a korábbiakhoz képest csupán finomítást jelentett, holott a bírálatok nagyobbik része éppen az egyes dimenziók mérõszámaival kapcsolatban fogalmazódott meg.

A HDI három alapindikátora közül a legkevésbé problematikusnak a születéskor várható élettartam bizonyult - ennek használatán a szerzõk az évek során nem változtattak.⁸ Több kritika érte viszont a tudás dimenziójának mérésére alkalmazott felnõtt írni-olvasni tudás mutatóját. A legátfogóbb bírálatot ezzel kapcsolatban Lind fogalmazta meg (Lind 1992), aki szerint a mutató egyfelõl erõsen kultúrafüggõ,⁹ másfelõl rosszul definiált és nehezen mérhetõ.¹⁰ Használatával kapcsolatos további ellenérv, hogy míg az emberi fejlõdés mértékének elvben nincs felsõ határa, addig a felnõtt írni-olvasni tudás aránya maximum 100 százalék lehet. Ezt az értéket ráadásul a fejlett országok többsége olyan mértékben megközelíti, hogy ez alapján további kulturális fejlõdésük gyakorlatilag nem lehetséges. Végül általános véleményként az a nézet alakult ki, hogy a felnõtt alfabetizáció csak a harmadik világ esetében alkalmas az egyes országok fejlettségi szintje közötti összevetésre, a fejlett régiókra azonban finomabb mutató alkalmazása szükséges. A fenti kritikai észrevételek hatására a tudás dimenziójának mérése a már említett módon úgy módosult, hogy a felnõtt írni-olvasni tudás aránya mellett elõször az iskoláztatás átlagéveit vették figyelembe, majd ez utóbbi helyett - adathozzáférési problémák miatt - 1995-tõl az egyes iskolai szintek kombinált bruttó beiskolázási arányát¹¹ használták. Ezzel a módszertani változtatással lényegében négyre növelték az indexet alkotó mutatók számát. Az egyes országok oktatási teljesítményét az említett két mutatóból jelenleg súlyozott számtani átlaggal számítják ki, ahol a felnõtt írni-olvasni tudás kétharmad, a beiskolázási arány egyharmad súllyal szerepel.¹²

A HDI harmadik komponense a bruttó hazai termék, a GDP. A használatával kapcsolatos egyik legnagyobb probléma az, hogy a mutató nem tartalmazza a nem piaci javak és szolgáltatások (a háztartásban végzett munka vagy a rejtett gazdaságban keletkezõ jövedelmek) értékét. Általában elmondható, hogy a nem magasan integrált (nagyobbrészt nem piaci mechanizmusokon mûködõ) országokban a nemzeti vagyon GDP-ben csak rosszul kifejezhetõ. Használatának további korlátját jelenti, hogy a jólét mérése során nem veszi figyelembe a környezet értékelését, azaz a környezeti ártalmak okozta jólétcsökkenést.¹³ Mindezek ellenére a leginkább elterjedt mérõszám egy ország gazdasági teljesítményének értékelésére - ezen tulajdonsága a komparativitás szempontjából igen kedvezõ. Bizonyára ez volt a legfontosabb érv amellett, hogy a HDI-ben ezt a gazdasági mutatót szerepeltessék.

A harmadik komponens mérõszámának kiszámításánál tehát a kiindulópont a vásárlóerõ-paritáson vett GDP egy fõre esõ értéke volt. A HDR szerzõi azonban az indikátornak az indexben való szerepeltetésénél még egy elméleti megfontolást, a jövedelemnövekmény csökkenõ hozadékának elvét¹⁴ is érvényre kívánták juttatni, ezért a HDI-t kezdetben a GDP logaritmusával számolták. 1991-ben azután a jövedelem diszkontálását bonyolultabb módon, az úgynevezett Atkinson-formula módosított változata alapján végezték el, és egy meghatározott szegénységi küszöbtõl való távolsághoz kötötték a jövedelmek konverziójának mértékét. Errõl a számítási módról hamar bebizonyosodott, hogy az ezen szegénységi küszöb feletti jövedelmeket elfogadhatatlanul erõsen diszkontálta, ami az egyes országok adatainak összehasonlításakor esetenként valószerûtlen eredményekhez vezetett.¹⁵ A diszkontálási mód nyilvánvaló hibája ellenére sokáig nem történt lényeges változás a jövedelmi dimenzió mérésében, míg aztán 1999-ben a mutatót átfogó elemzésnek vetették alá, és visszatértek a logaritmikus számítási módhoz (HDR 1999: 159-160).

Mindeközben az index felépítése is némileg megváltozott. Az eredeti koncepció szerint a három komponens különbözõ mértékegységeibõl fakadó problémát úgy küszöbölték ki, hogy az egyes országok mutatóinak abszolút értéke helyett annak relatív értékét vették a többi ország hasonló adataihoz képest. A számítási formula mindegyik indikátorra a következõképpen nézett ki:

(1)

ahol Max X és Min X az adott mutató értékeinek két szélsõértéke, X_i pedig az i-edik ország mutatójának megfelelõ értéke.¹⁶ Magát a HDI-t az így számolt három deprivációs index egyszerû számtani átlagával, a következõ képlet alapján számították ki:

cnbsp;(2)

Az (1) egyenletnek minden szellemessége ellenére az volt a gyenge pontja, hogy egy adott ország teljesítménynövekedésének értékelését más országok teljesítményének mozgásához kötötte. Ennek problematikus volta könnyen belátható, hiszen például ha minden ország várható élettartama ugyanannyival emelkedik, akkor a HDI értékei változatlanok maradnak, holott az eredeti koncepció szellemében ezt a változást egyértelmûen fejlõdésnek kell tekinteni. Ráadásul ezen számítási mód alapján az index évenkénti értékei nem vethetõk össze, hiszen az egyes mutatók szélsõértékeiben bekövetkezõ változás a mutató összes többi országra kiszámolt értékét módosítja (Trabold-Nübler 1991:238-239). Az index kidolgozói ezért 1994-tõl minden mutató esetében rögzítették annak szélsõértékeit, és a továbbiakban ezen maximum- és minimumértékekhez viszonyították az egyes országok aktuális adatait. Jelenleg az egyes mutatókra ezeket az értékeket a következõképpen határozzák meg:

- születéskor várható átlagos élettartam: 25 és 85 év,

- felnõtt írni-olvasni tudás rátája: 0 százalék és 100 százalék,

- kombinált bruttó beiskolázási arány: 0 százalék és 100 százalék,

- egy fõre esõ GDP (vásárlóerõ-paritáson): 100 USD és 40000 USD.¹⁷

A fenti értékek meghatározása meglehetõsen önkényesen történt, amit például Ruanda esete is bizonyít, ahol a születéskor várható átlagos élettartam 1994-ben csak 24 év volt (Sagar-Najam: 255).

A HDI kiszámítására felállított (2) egyenlet, azaz az egyes dimenzióknak az indexben való szerepeltetésének metódusa szintén széles körben vitákat váltott ki. A súlyozatlan átlagolás módszere mögött a koncepció kidolgozóinak azon megfontolása állt, mely szerint a három dimenzió az emberi fejlõdés szempontjából egyenlõ fontossággal bír. Ugyanakkor, vélik a kritikusok, ennek teljesen ellentmond a számtani átlagolás használata, amellyel viszont a három dimenzió egymással tökéletesen helyettesíthetõvé válik (Desai 1991; Hopkins 1991; Rao 1991; Carlucci és Pisani 1995; Ravallion 1997; Sagar és Najam 1998). Az egyes deprivációs indexek közötti trade-off kiszámítása meglepõ eredményekhez vezet, mint ahogyan azt Ravallion bíráló recenziójában is olvashatjuk. Az említett szerzõ saját számításai alapján többek között arra az eredményre jutott, hogy ahhoz, hogy a HDI értéke konstans maradjon, az alacsony GDP-vel rendelkezõ országokban a várható élettartam 1 évvel való csökkenését már a GDP 99 dollárral való növelésével kompenzálni lehet, míg a fejlett országokban ehhez több ezer, sõt tízezer dollárra lenne szükség. A jövedelemnövekmény csökkenõ hozadékának elve miatt tehát a HDI implicit módon azt feltételezi, hogy a szegény országokban az élet értéke jóval kisebb, mint a gazdag országokban. A koncepció egyes bírálói ezért az additív formula helyett a multiplikatív használatát javasolták, amely azonban az index metodikai finomítása során nem került bevezetésre. A számtani átlagolás kapcsán egy további kritikai észrevétel is felmerült, nevezetesen az, hogy az index egyes komponensei páronként erõsen korrelálnak egymással,¹⁸ azaz nem tartható az a feltevés, hogy az egyes dimenziók a fejlõdés más-más aspektusát mérik (McGillivray 1991; Srinivasan 1994; Carlucci-Pisani 1995; Lai 2000). A fejlesztési javaslat a fõkomponens-elemzés használata volt, amely az egyes indikátorokat páronként merõleges vektorok lineáris kombinációiba transzformálja, azonban a HDI kidolgozói ebben a kérdésben is ragaszkodtak az eredeti elgondoláshoz.¹⁹
 

A HDI számításának jelenlegi módszere

Összegezve az elõzõ fejezetben említett módosításokat, az indexet jelenleg a következõképpen számolják (HDR 1999: 159-160). Az emberi fejlõdést három dimenzió: a gazdasági teljesítmény, az élettartam és az oktatási teljesítmény alapján mérik. Az elsõ komponens indikátora az egy fõre esõ reál GDP vásárlóerõ-paritáson vett értékének diszkontált változata, amelyet a következõ képlet szerint kapunk:²⁰

(3)

ahol y az adott ország egy fõre esõ reál-GDP-jének vásárlóerõ-paritáson vett értéke, y_min és y_max pedig rögzített értékek (100, illetve 40000 USD).

A második komponens indikátora a születéskor várható átlagos élettartam, amelynek értékét egy adott országra a következõképpen számoljuk:

(4)

ahol y az adott ország születéskor várható élettartama, ymin és ymax pedig elõre rögzített értékek (25, illetve 85 év).

A harmadik komponens mérõszámát két indikátor: a felnõtt írni-olvasni tudás aránya és a kombinált (alap-, közép- és felsõfokú) bruttó beiskolázási arány súlyozásával kapjuk. Elõször mindkét indikátorra a (4) képlet analógiájára egyenként kiszámítjuk az adott ország deprivációs indexét, majd a kapott értékeket kétharmad és egyharmad súllyal összeadjuk. Mindkét indikátorra a szélsõértékeket egyaránt nulla és 100 százalékban rögzítették.

A HDI-t a három deprivációs index egyszerû számtani átlagaként kapjuk, azaz

A számítást Magyarország példáján illusztráljuk (1997-es adatok, lásd HDR 1999):

- egy fõre esõ GDP: 7200 (PPP$)

- születéskor várható élettartam: 70,9 év

- felnõtt alfabetizációs ráta: 99 százalék

- kombinált beiskolázási ráta: 74 százalék

Mivel az index kidolgozói 0,8-nél húzták meg a magas fejlettségi szint határát, így Magyarország ez érték szerint jelenleg a közepesen fejlett országok közé tartozik.²¹

A HDI értéke szerint szokás az országokat rangsorolni, és az így kialakult sorrendet összevetni a GDP-értékek szerinti ragsorral. Ha egy ország az utóbbi mutató alapján jóval jobb helyezést ér el, mint a HDI-rangsorban, akkor ezt úgy értelmezhetjük, hogy a nemzeti jövedelemnek a társadalmi jólétre való konvertálása nem kielégítõ. Ilyen jellegû diszkrepanciát tapasztalunk például a nagy olajexportõr országokban. Magyarország és a többi volt szocialista ország esetében ennek éppen ellenkezõje látható: a magas várható életkornak és a szinte teljeskörû alfabetizációnak köszönhetõen a HDI értéke általában magasabb annál, mint amire a GDP-rangsor alapján számítani lehet.
 

Alternatív indexek

A HDI tárgyalásánál néhány szót kell ejtenünk a jólét mérésére kidolgozott néhány más indexrõl is. Mint azt az egyik bíráló a HDR-kötetek készítõinek szemére is veti, a koncepció ismertetése szinte egyáltalán nem tartalmaz utalást a hasonló kezdeményezésekre, illetve a HDI-nek az azoktól való eltéréseire (Hopkins 1991: 1473). Pedig már az elsõ HDR megjelentetése elõtt voltak olyan kísérletek, amelyek egyetlen indexszel próbálták mérni a jólétet. Ezek közül a legismertebb a Morris által 1979-ben létrehozott Physical Quality of Life Index (PQLI) volt, amelyet a csecsemõhalandóság, az egy éves korban várható élettartam és az írni-olvasni tudás indikátorainak értékeibõl számítottak (idézi HDR 1990: 105.). Az indikátormozgalom "melléktermékeként" született meg egy másik, Estes által kidolgozott index, amely a kis komponensszámból fakadó problémák kiküszöbölésére 46 jelzõszám értékét fogta egy mutatóba (Weighted Index of Social Progress, WISP, lásd Estes 1984). A felhasznált komponensek számát illetõen a két elõbb említett index között áll a Camp és Speidel által konstruált International Human Suffering Index, amelyet tíz mérõszám - többek között a jövedelem, csecsemõhalandóság, táplálkozás, felnõtt alfabetizáció, személyes szabadság stb. - segítségével állítottak össze²² (idézi Srinivasan 1994).

A HDI megjelenése után is születtek még további indexek. Lind kidolgozta a Life Product Index-et (LPI), amely az egy fõre esõ reál-GDP, a teljes élethosszon belül a gazdasági aktivitásban töltött idõ arányának és a születéskor várható átlagos élettartamnak az értékein alapult (Lind 1993). Diener a Basic és az Advanced Quality of Life Index-ek létrehozásával kísérletezett, amelyek közül az elsõt a fejlõdõ, a másodikat a fejlett országok sajátosságaira fejlesztette ki, és amelyek mindegyike 7-7 változót tartalmazott (Diener 1995). Carlucci és Pisani 13 indikátor kombinálásával próbálta a módszertani hibákkal terhelt HDI-t felváltani (Carlucci-Pisani 1995). Ez a minden bizonnyal nem teljes felsorolás azt kívánta érzékeltetni, hogy a HDI-n kívül még számos alternatív index áll a kutatók rendelkezésére, amelyek közül mindegyik elõnyeit és hátrányait mérlegelni kell. Használatuk során mindenekelõtt azt érdemes figyelembe venni, amit egy tanulmányában Paul Streeten, a HDR-köteteket kiadó ENSZ-program (UNDP) tanácsadója írt, tudniillik hogy az indexek önmagukban leginkább arra jók, hogy a figyelmet fókuszálják és a problémát egyszerûsítsék (Streeten 1994).
 

HDI-számítások Magyarországon

Mint az elõzõekbõl kitûnt, az emberi fejlõdés indexe megjelenését követõen minden oldalról a viták kereszttüzébe került. Ugyan a szakmai közönség szinte ízekre szedte a HDI-t, mégis ezen túlnyomóan jogos kritikai észrevételek csak korlátozottan hatottak annak továbbfejlesztésére. Ennek ellenére azt figyelhetjük meg, hogy használatával az elmúlt években egyre több tanulmányban találkozunk, igaz ugyan, hogy ezek leginkább a fejlõdõ országok problémáival foglalkoznak.²³ Ezekben a régiókban ugyanis a statisztikai adatszolgáltatás fejletlensége miatt nincs mód finomabb mutatók alkalmazására. A fejlett országok társadalomstatisztikája ma inkább a társadalmi jelzõszámok egy koherens rendszerének kiépítésén dolgozik, amelyet megfelelõbbnek tartanak a fejlõdés komplexitásának megragadására. Hozzájuk hasonlóan a volt szocialista országokban is inkább az objektív és a szubjektív indikátorok kidolgozása folyik, emellett azonban idõnként megjelennek HDI-számításokat tartalmazó tanulmányok is. Magyarországon 1996-ban jelent meg a KSH gondozásában a Human Development Report for Hungary címû kötet, amelyben a szerzõk adatokat és elemzéseket közölnek a kilencvenes évek társadalmi-gazdasági folyamataival kapcsolatban. A mû a címbeli hasonlóság ellenére nem követi a HDR-sorozat felépítését, tematikáját, hanem sajátosan magyarországi/posztszocialista kérdéseket (az átmenet gazdasági problémái, szegénység, rejtett gazdaság) tárgyal. Jelen tanulmány szempontjából a kötet annyiban érdekes, hogy a magyar társadalomstatisztikában elõször itt közöltek - 1994-es országos adatokra számított - HDI-értéket. Az indexet a szerzõk minden bizonnyal csak illusztrációnak szánták, amit az is jelez, hogy az elemzésekben azt nem is szerepeltetik. Pedig a HDI-t nemcsak az egyes országok fejlettségének összehasonlítására használják, de alkalmazható az országon belüli etnikai, jövedelmi, regionális különbségek megragadására is. Az index diszaggregálásával az egyes szubpopulációk társadalmi jólétének összevetésére az 1993-tól kiadott HDR-kötetekben több példát is találunk. Sõt, 1995-tõl mindegyik kötetben megtaláljuk az úgynevezett Gender-related Development Index (GDI) számítását is, amely az egyes indikátorokat nemek szerinti bontásban használja. Az országon belüli összehasonlításoknál az indexszel kapcsolatos problémák egy része eltûnik, hiszen jóval kisebb az esély arra, hogy a mérés során intézményi-kulturális különbségeket, és nem pedig a jóléttel kapcsolatos fejlettségi szinteket hasonlítunk össze. Az index hazai alkalmazásánál is meg lehet kísérelni a regionális bontású HDI-számítást, amely értékeket össze lehet vetni egyéb, a jólétet regionális szinten megragadó mutatók, objektív és szubjektív jelzõszámok értékeivel.²⁴ Ez esetben azon is el lehet gondolkodni, hogy milyen más, az index alapkoncepciójának megfelelõ, azonban a magyar társadalomstatisztika fejlettségét jobban tükrözõ, finomabb komponensindikátorokkal lehetne az eredeti mutatókat helyettesíteni. Meglehet, akkor már egy másik indexet kapunk.
 

Irodalom

Berger-Schmitt, Regina-Heinz-Herbert Noll 2000. Conceptual framework and structure of a European system of social indicators. EUreporting Working Paper, No. 9. Mannheim: ZUMA; Internetes forrás: http://www.gesis.org/en/social_monitoring/social_indicators/EU_Reporting/pdf_files/paper9.pdf

Carlucci, Francesco-Stefano Pisani 1995. A multiattribute measure of human development. Social Indicators Research, 36: (2), 145-176.

Diener, Ed 1995. A value based index for measuring national quality of life. Social Indicators Research, 36: (2), 107-127.

Hopkins, Michael 1991. Human development revisited: a new UNDP Report. World Development, 19: (10), 1469-1473.

Human Development Report 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999. New York-Oxford: UNDP. (A szövegben: HDR 1990...)

Johnston, J. 1988. Toward a comprehensive Quality of Life Index. Social Indicators Research, 20: (4), 473-496.

Kollányi, Margit et.al. 1996. Human Development Report for Hungary 1996. Lai Dejian 2000. Temporal analysis of human development indicators: principal component approach. Social Indicators Research, 51: (3), 331-366.

Lind, Niels C. 1992. Some thoughts on the Human Development Index. Social Indicators Research, 27: (1), 89-101.

- 1993. A compound index of national development. Social Indicators Research, 28: (3), 267-284.

Mazumdar, Krishna 2000. Casual flow between human well-being and per capital real gross domestic product. Social Indicators Research, 50: (3), 297-313.

McGillivray, Mark 1991. The Human Development Index: yet another redundant composite development indicator? World Development, 19: (10), 1461-1468.

Njoh, Ambe J. 2000. The impact of colonial heritage on development in Sub-Saharan Africa. Social Indicators Research, 52: (2)

Noorbakhsh, Farhad 1998. A modified Human Development Index. World Development, 26: (3), 517-528.

Rao, Bhanoji V.V. 1991. Human Development Report 1990: review and assessment. World Development, 19: (10), 1451-1460.

Ravallion, Martin 1997. Good and bad growth: the Human Development Reports. World Development, 25: (5), 631-638.

Rothenbacher, Franz 1998. European scientific socio-economic reporting: state and possibilities of development. Social Indicators Research, 44: 291-328.

Sagar, Ambuj D.-Adil Najam 1998. The Human Development Index: a critical review. Ecological Economics: (25), 249-264.

Srinivasan, T. N. 1994. Human development: a new paradigm or reinvention of the wheel? The American Economic Review: Papers and Proceedings, 84: (2), 238-243.

Streeten, Paul 1994. Human development: means and ends. The American Economic Review: Papers and Proceedings, 84: (2), 232-237.

- Human development: the debate about the index. International Social Science Journal: (March), 25-37.

Tang, Kwong-Leung 1998. East Asian newly industrializing countries: economic growth and quality of life. Social Indicators Research, 43: (1-2), 69-96.

Trabold-Nübler, Harald 1991. The Human Development Index - a new development indicator? Intereconomics: (15, Sept./Oct.), 236-243.

Vogel, Joachim 1997. The future direction of social indicator research. Social Indicators Research, 42: (2), 103-116.

Zapf, Wolfgang 2000. Social reporting in the 1970s and in the 1990s. Social Indicators Research, 51: (1), 1-15.
 

Jegyzetek

1. A jólét értelmezésének változásáról egy sokkal árnyaltabb összefoglalás olvasható Wolfgang Zapf egyik tanulmányában, ahol a szerzõ - Albert Hirschmant idézve - a gazdasági konjunktúra elmúlt évtizedekbeni ciklusait és az azok nyomán erõsödõ individualizmust okolja azért, amiért az emberek bizalma megrendült a társadalompolitikai célok elérését segítõ makroszintû adatgyûjtésekben. Ebben a megközelítésben a társadalmi jelzõszámok mozgalmának nem a válságáról, mint inkább az átalakulásáról beszélhetünk. Ahogyan a hetvenes-nyolcvanas évek gazdasági válságai hatására az emberek érdeklõdése egyre inkább a privát szféra felé fordult, úgy "individualizálódott" a jólét koncepciója, mint ahogy azt a "szubjektív jólét"-fogalom megjelenése és az annak mérésével kapcsolatos kutatások fellendülése is jelzi. Az utóbbi években - részben az ökológiai problémák erõsödésének köszönhetõen - megint megnõtt az érdeklõdés a közösségi szféra döntései iránt, amely folyamat kedvez a társadalmi szintû jólét koncepciói kidolgozásának (Zapf 2000: 2-7). Egy harmadik álláspontot említ Noorbakhsh, aki szerint az indikátor-mozgalom nyolcvanas évekbeli hanyatlása részben a gazdasági válság nyomán erõsödõ monetarizmusnak a nemzetközi szervezetek politikájára gyakorolt hatásával magyarázható (Noorbakhsh 1998: 517).

2. Részben ennek köszönhetõ, hogy a GDP mint az anyagi jólét általánosan elfogadott mérõszáma ma is kitüntetett jelentõséggel bír az indikátorok között.

3. Az emberi fejlõdés az egyének választási lehetõségei kiszélesítésének folyamata.

4. Mint arra Berger-Schmitt és Noll felhívja a figyelmet, a koncepciót eredetileg Miles fogalmazta meg az emberi fejlõdés társadalmi indikátorairól írt dolgozatában (Berger-Schmitt-Noll: 24). A Human Development Report szerzõi idõben jóval távolabb menve, Arisztotelésztõl eredeztetik a koncepció mögötti filozófiai gondolatot (Human Development Report 1990: 9).

5. A továbbiakban: HDR.

6. A méltányosság ebben az esetben nagyon hasonló a rawlsi igazságosságfogalomhoz, amely a jövedelemelosztást akkor tekinti igazságosnak, ha a gazdaság növekvõ teljesítménye a legnagyobb mértékben a legalacsonyabb jövedelmi osztályok helyzetét javítja.

7. A HDI több bírálója is meggyõzõ példákkal bizonyítja, hogy valójában a fejlõdés mérésével kapcsolatban a kutatók és a politikai döntéshozók már a II. világháború után sem egydimenziós, csak a jövedelmet figyelmbe vevõ megközelítésben gondolkodtak (Srinivasan 1994: 238-239; Rao 1991: 1453-54).

8. Meg kell jegyeznünk, hogy ezzel a mutatóval kapcsolatban is születtek bizonyos kritikai észrevételek, így például Lind (1993) felvetette, hogy célszerû lenne az élettartam helyett az egészségben eltöltött élettartam mutatóját használni, amely indikátor mérésére már majdnem két évtizeddel korábban kidolgozták a QUALY (quality-adjusted life year) mértékegységet. Ebben az esetben tehát a születéskor várható "minõségi" élettartam függvényének meghatározása lenne a módszertani feladat. Ugyanezen szerzõ (1992) felhívta a figyelmet arra is, hogy a mérõszám értékei genetikai különbségekre is utalhatnak, ugyanis egyes népességek szignifikánsan hosszabb átlagos élettartamot mutatnak, mint más, hasonló fejlettségû országok népessége.

9. A szerzõ rámutat arra, hogy az írástudás szerepe más volt Gutenberg elõtt, mint napjainkban, továbbá az elektronikus kommunikáció térhódításával újabb változásnak lehetünk tanúi. Az alfabetizáció kultúrafüggõsége nemcsak történetileg értelmezhetõ, hiszen egyes nyelvekben, így például a kínaiban az írástudás ma is mintegy ezer írásjegy elsajátítását jelenti, míg más nyelvekhez elég 40-50 betût megtanulni (Lind 1992: 92-94).

10. A mérés problematikus voltát jelzi az a tény, hogy - mint arra többek között Lind is felhívja a figyelmet - a felnõtt alfabetizáció a legtöbb fejlett országban 97-99 százalék körül van, ugyanakkor egyes vélemények szerint egy népesség kb. 5 százalékát olyan mentálisan sérült egyének alkotják, akik nem képesek megtanulni írni-olvasni. Ha az alfabetizáció definícióját a funkcionális analfabétákra is kiterjesztjük, akkor még kevésbé valószínû, hogy elérhetõ a fejlett országok magas értéke. Ráadásul ezen országok egy részében már a hetvenes évek óta nem számolnak alfabetizációs arányt, így a HDR-kötetekben szereplõ értékek gyakran jó húsz évvel korábbi adatokon nyugszanak (Srinivasan 1994: 240).

11. A bruttó beiskolázási arány az összes általános, közép-, és felsõfokú iskolába járók aránya a megfelelõ korú (6-23 éves) népesség százalékában. Módszertani szempontból megfelelõbb a mutató nettó értékének használata, amely csak az adott korosztályba tartozó iskolába járók számával dolgozik. A HDI kiszámításánál szereplõ úgynevezett combined enrolment ratio értékét azonban ennél jóval egyszerûbb módon, a 24 éves kor alatti népességbõl az írni-olvasni tudók arányával számolják. A szokásostól eltérõ definíciót az indokolja, hogy az UNESCO jóvoltából így számos fejlõdõ országra is megállapítható a mutató értéke.

12. A beiskolázási adatoknak az indexben való szerepeltetésével kapcsolatban az a probléma merült fel, hogy az eltérõ oktatási rendszerekbõl eredõ különbségek miatt az egyes országok értékei nem összehasonlíthatók (Srinivasan 1994: 240). A két indikátor súlyozásának önkényességérõl lásd Trabold-Nübler (1991: 239-240) kritikáját.

13. Közgazdászok egy csoportja ezen ökológiai szempontok figyelembe vételére a GDP alternatívájaként kidolgozta az Index of Sustainable Economic Welfare (ISEW) mutatót, azonban ennek használata nem terjedt el.

14. "...az embereknek nincs szükségük túl nagy pénzügyi erõforrásokra ahhoz, hogy elfogadható életet biztosítsanak maguknak"- indokolják a kötet szerzõi a fenti elméleti megfontolást (HDR 1990: 12).

15. Sagar és Najam bíráló cikkében példaként Svájc és Mexikó 1994-es adatait említi: amíg a vásárlóerõ-paritáson vett egy fõre esõ GDP nagysága Svájcban több mint háromszorosa volt a mexikói értéknek, addig a diszkontálás után a két adat között mintegy 3 százalékra apadt a különbség (Sagar-Najam 1998: 252-253). A HDR csökkenõ hozadék elvén történõ jövedelemszámításáról további kritika olvasható Trabold-Nüblernél (1991).

16. Mivel az index minden ország teljesítményét a többi országéhoz mérten értékeli, szokás azt deprivációs indexnek is nevezni.

17. 1994-ben ennek a változónak a minimumértét még 200 dollárban határozták meg, majd késõbb ezt az értéket csökkentették.

18. Az 1993-as HDR-kötetben a három indikátor közötti korreláció 0,8 körül mozgott (HDR 1993: 109).

19. A további kritikákról röviden: egyesek az adatok gyengeségét (hiányosságok, mérési hibák, torzítások) kifogásolták, mások felhívták a figyelmet az index validitásával kapcsolatos problémákra, megint mások a HDR-kötetekben található elemzések sekélyes voltát bírálták. Szkeptikus vélemény fogalmazódott meg azzal kapcsolatban is, hogy egyáltalán van-e így értelme a kötetek megjelentetésének, a HDI-számítások közlése vajon befolyásolja-e az egyes országok döntéshozóinak munkáját.

20. Vegyük észre, hogy a tört számlálójában az aktuális értéket a minimumértékhez viszonyítják, szemben az eredeti koncepció szerinti (1) egyenlettel, ahol a maximumérték a viszonyítási alap. Ez a változtatás szükségtelenné teszi a HDI értékének kiszámításánál az aggregált deprivációs index 1-bõl való kivonását. Az 1990-es állapothoz képest további változás, hogy az (1) egyenletben szereplõ szélsõértékeket az egyes országok tényleges értékei jelentik, míg a (3) egyenletben ezek elõre rögzített értékek.

21. Meg kell jegyezni, hogy a jövedelemdiszkontálásban 1999-ben eszközölt módszertani változtatás több helyen jelentõsen átrendezte az országok közötti HDI-rangsort. Magyarország esetében egyébként az index értéke 1999 elõtt mindig 0,8 felett volt.

22. További indexekrõl olvashatunk irodalmi összefoglalót Johnston (1988) cikkében.

23. Az utóbbi évek termésébõl lásd például Tang 1998; Njoh 2000. írásait.

24. Ilyen kísérlet folyik jelenleg a BKÁE Szociológia és Szociálpolitika Tanszékén Lengyel György vezetésével.