Bertalan László életmûvének meghatározó elemét jelentették az elmélettörténeti tárgyú elõadások. Szociológusnemzedékek hallgatták ezeket az elõadásokat, melyek során a klasszikus gondolatmenetek racionális rekonstrukcióját tanította meg. Az elõadásainak hallgatása során szerzett intellektuális élmény tanítványai számára felejthetetlen emlék. Számára a tanítás - a szó legnemesebb értelmében - hivatás volt. Élete utolsó éveiben elõadásvázlatait szerkesztett formában kezdte el összerendezni, s tervei között szerepelt ezek megjelentetése hallgatói számára. Ezen elõadásvázlatok közül választottuk ki Max Weber cselekvéselméletérõl és cselekvéstipológiájáról szóló elemzéseit. Az elõadások ugyanakkor nem pusztán Weber-értelmezéseket, hanem gondolatébresztõ elmélettörténeti kitekintéseket is tartalmaznak: klasszikus (pl. Simmel, Durkheim) és modern (pl. von Wright, Hirschman, Schelling) szerzõk témába vágó fejtegetéseit közlik, felkínálva az összehasonlító szövegelemzés lehetõségét. E rendhagyó mûfajú munka közlésével adózik a Szociológiai Szemle szerkesztõsége Bertalan László tudóstanár emlékének.
 

Max Weber cselekvéselmélete

1. Egyidejû belsõ és külsõ ténykedés. Szigorúan belsõ ténykedés. Szigorúan külsõ ténykedés.

A szó legtágabb értelmében vett emberi viselkedés Max Weber-i tipológiája (1.)
 

	Külsõ ténykedésrõl van szó	Nincs szó külsõ ténykedésrõl
Belsõ ténykedésrõl van szó	Külsõ ténykedés Külsõ cselekvés	Belsõ ténykedés	Cselekvés
Nincs szó belsõ ténykedésrõl	Pusztán reaktív Viselkedés	-

"Cselekvésnek" nevezünk minden emberi viselkedést (mindegy, hogy külsõ [äusseres] vagy belsõ [innerliches] ténykedésrõl [Tun]... van-e szó), ha és amennyiben a cselekvõ, illetve a cselekvõk valamilyen szubjektív értelmet kapcsolnak vele össze. (38. o.)

Az értelemmel bíró cselekvést a pusztán (ahogyan itt nevezni fogjuk) reaktív, semmiféle szubjektív, szándékolt értelemmel össze nem kapcsolt viselkedéstõl (bloss reaktives Sicherhalten) elválasztó határvonal teljesen elmosódó. A szociológiai szempontból releváns viselkedések - különösen a tisztán tradicionális cselekvések... - igen jelentékeny része éppen a kettõ határterületére esik. (38. o.)

Nem mindenfajta cselekvés - még a kifelé irányuló cselekvések (äusserliches Handeln) közül sem mind - "társadalmi cselekvés" a szó itt megadott értelmében. A külsõ cselekvés (äusseres Handeln) akkor nem az, ha csupán élettelen tárgyak várható viselkedéséhez igazodik. (51. o.)

A szó legtágabb értelmében vett emberi viselkedés Max Weber-i tipológiája (2.)

 

Elmélettörténeti kitekintés: Az aktusok (vagy tevékenységek) von Wright-i tipológiája
 

	Van külsõ megjelenési formája	Nincs külsõ megjelenés formája
Van belsõ megjelenési formája	Cselekvésszerû viselkedés	Szellemi aktusok (tevékenységek)
Nincs belsõ megjelenési formája	Reflexcselekvések	-

A teleologikus magyarázatok explanandumát többnyire valamilyen viselkedési megnyilvánulás - illetve valamilyen viselkedési megnyilvánulás terméke vagy eredménye - alkotja. A "viselkedés" szónak azonban számos, különbözõ jelentése van. Így például azt mondjuk, hogy a mágnestû elektromos áram jelenlétében így vagy úgy viselkedik. Az effajta viselkedést természetesen nem magyarázhatjuk teleologikusan. Figyelemre méltó tény azonban, hogy az élettelen tárgyak reakcióit gyakran a "cselekvés" nyelvén írjuk le.

Azt a viselkedést, amelynek valódi teleologikus magyarázata van, cselekvésszerû viselkedésnek nevezhetjük. A cselekvésnek rendszerint két - egy "belsõ" és egy "külsõ" - megjelenési formája van. Az elsõ nem más, mint a cselekvés intencio-.nalitása, a cselekvés külsõ megnyilvánulásai "mögött" meghúzódó szándék vagy akarat. A másodikat viszont ismét két részre vagy mozzanatra bonthatjuk. Ezeket a cselekvés közvetlen és közvetett külsõ megjelenési formájának nevezem. A cselekvés közvetlen külsõ megjelenési formája voltaképpen izomtevékenység - pl. a kéz elfordítása vagy a kar fölemelése. A cselekvés közvetett külsõ megjelenési formája viszont egy olyan esemény, amelyet okságilag az elõbbi izomtevékenységnek tudhatunk be - pl. egy fogantyú elfordítása vagy egy ablak kinyitása; pontosabban az a tény, hogy egy meghatározott fogantyú elfordul, vagy egy ablak kinyílik. A cselekvés közvetett megjelenési formájának nem kell változásnak lennie. A cselekvés megjelenhet abban a tényben is, hogy egy adott változás nem következik be, mint például akkor, ha megragadom a vázát, és így megakadályozom, hogy felboruljon. (...)

Vegyük észre, hogy annak, amit általában aktusnak (vagy tevékenységnek) hívunk, nincs mindig külsõ és belsõ megjelenési formája. Azokat az aktusokat (tevékenységeket), amelyek külsõleg nem jelennek meg, gyakran szellemi aktusoknak (tevékenységeknek) nevezik. A "viselkedés" terminust, úgy tûnik, egyáltalán nem alkalmazhatjuk szellemi aktusokra és tevékenységekre. Többnyire a "cselekvés" terminust sem használjuk ebben az összefüggésben.

Vegyük észre azt is, hogy annak, amit cselekvésnek (vagy tevékenységnek) nevezünk, szintén nincs mindig belsõ és külsõ megjelenési formája. Az intencionalitástól mentes cselekvést (tevékenységet) gyakran reflexcselekvésnek nevezik. Az effajta cselekvéseket egy (eleven) test ingerekre adott válaszreakcióinak vagy válaszainak is hívják.

Az alábbiakban csak olyan cselekvésszerû viselkedési megnyilvánulásokkal foglalkozunk, amelyeknek - a fenti értelemben - belsõ és külsõ megjelenési formájuk is van.
 

(G. H. von Wright: Magyarázat és megértés. Megj.: Bertalan László (szerk.): Magyarázat-megértés-elõrejelzés. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont, 1987. 114-115. o.)

2. Aktív cselekvés. Passzív cselekvés (cselekvéstõl való szándékos tartózkodás; tûrés; megengedés).

A szó legtágabb értelmében vett cselekvések Max Weber-i tipológiája

 
 

• (A): Aktív cselekvés.

Például: Dolgozik. Falatozik. Leadja a szavazatát. Hozzájárul a közös jószág elõteremtéséhez.
• (B): Passzív cselekvés (tartózkodás).

Például: Sztrájkol. Böjtöl. Bojkottálja a szavazást. Szándékosan nem járul hozzá a közös jószág elõteremtéséhez.
• (C): Passzív cselekvés (tûrés).

Például: Nem áll ellen a gonosznak. Tûri, hogy a szomszédai lármázzanak. Tûri, hogy a párja zsarnokoskodjon vele.
• (D): Passzív cselekvés (megengedés).

Például: Hagyja, hogy megcsókolja. Hagyja, hogy ünnepeljék. Hagyja, hogy vérátömlesztést hajtsanak végre rajta.

Elmélettörténeti kitekintés: A cselekvésszerû viselkedések von Wright-i tipológiája

 
 

• (A): Produktív cselekvés.

Például: Dolgozik. Falatozik. Leadja a szavazatát. Hozzájárul a közös jószág elõteremtéséhez.
• (B): Preventív cselekvés.

Például: Nem hagyja (nem engedi), hogy a gonosz elhatalmasodjon a Földön. Nem hagyja (nem engedi), hogy a szomszédai lármázzanak. Nem hagyja (nem engedi), hogy a párja zsarnokoskodjon vele.
• (C): Produktív cselekvéstõl való tartózkodás.

Például: Sztrájkol. Böjtöl. Bojkottálja a szavazást. Szándékosan nem járul hozzá a közös jószág elõteremtéséhez.
• (D): Preventív cselekvéstõl való tartózkodás.

Például: Hagyja (engedi), hogy a gonosz elhatalmasodjon a Földön. Hagyja (engedi), hogy a szomszédai lármázzanak. Hagyja (engedi), hogy a párja zsarnokoskodjon vele.

A cselekvésnek és a tartózkodásnak különféle formáit különböztethetjük meg, s a szóban forgó megkülönböztetések alapján a cselekvés egyfajta "algebráját" vagy "logikáját" dolgozhatjuk ki. Ezekkel a kérdésekkel azonban itt nem foglalkozunk. Azokat a problémákat sem fogom külön szemügyre venni, amelyek a cselekvéstõl megkülönböztetett tartózkodással vagy a preventív cselekvéstõl megkülönböztetett produktív cselekvéssel (a tartózkodás vagy a produktív cselekvés magyarázatával) kapcsolatban merülnek föl. Tudatában kell lennünk azonban az egyoldalúság veszélyének, amely akkor fenyeget bennünket, ha vizsgálódásunkat - a hagyományos módon - a változásokat elõidézõ cselekvésfajtákra korlátozzuk. A preventív cselekvéssel és tartózkodással önmagukban is figyelemre méltó problémák kapcsolódhatnak össze.
 

(G. H. von Wright: i.m. 118-119. o.) Lásd még G. H. von Wright: The Logic of Action - A Sketch! Megj.: N. Rescher (szerk.): The Logic of Decision and Action. Pittsburgh. 1967. 121-139. o.

3. Individuális cselekvések. Társadalmi cselekvések. Társadalmi kapcsolatok

A, B: cselekvõ individuumok

 

• (A): Társadalmi kapcsolat. Mind A, mind pedig B cselekvése társadalmi cselekvés.

Például: Valaki menekül valaki elõl. Valaki kérdezõsködik valakitõl. Szerelmi kapcsolatok. Baráti kapcsolatok. Házastársi kapcsolatok. Úr és szolga, hûbérúr és hûbéres, felettes és beosztott, munkaadó és munkavállaló közti kapcsolatok.
• (B): Nem társadalmi kapcsolatnak számító társadalmi cselekvés.

A cselekvése társadalmi cselekvés, B-é nem az.
• (C): Nem társadalmi kapcsolatnak számító társadalmi cselekvés.

B cselekvése társadalmi cselekvés, A-é nem az.
• (D): Individuális cselekvés. Sem A, sem B cselekvése nem társadalmi cselekvés.

Például: Magányosan elmélkedik. Magányosan imádkozik. Egymaga kapálgat a kertjében. Egymaga javítgatja a gépkocsiját a garázsban. Belefeledkezik egy logikai értekezés tanulmányozásába egy könyvtár olvasótermében. Robinson cselekvései Péntek színrelépéséig.

Elmélettörténeti kitekintés:
Max Weber cselekvéselméletének korai - 1913 elõtti - változata

Az emberi ("külsõ" vagy "belsõ") viselkedés alakulásának ugyanúgy vannak összefüggései és szabályszerûségei, mint bármely történésnek. Az azonban, legalábbis a szó szigorú értelmében, csakis az emberi viselkedésre jellemzõ, hogy alakulásának vannak érthetõen értelmezhetõ összefüggései és szabályszerûségei. (...)

"Közösségi cselekvésrõl" (Gemeinschaftshandeln) akkor szándékozunk beszélni, ha az emberi cselekvés szubjektíve értelemmel bíró módon más emberek viselkedésére van vonatkoztatva.
 

(Max Weber: Über einige Kategorien der verstehenden Soziologie. [A megértõ szociológia néhány kategóriájáról]. Megj.: Logos. IV. évfolyam. 1913. 253-294. o.)

4. A társadalmi cselekvés alap- és határesetei
 

• (A): Pusztán reakciószerû utánzás.

Például: Szülõk, tanárok, felnõttek hanglejtéseinek, gesztusainak gyerekek, iskolások általi nem tudatos utánzása.
• (B): Tömegtõl függõ, pusztán reakciószerû viselkedés.

Például: Tömeghisztéria. Tömegeksztázis. Pogrom. Bizonyos reklámtípusok hatásai. Szubjektív értelemmel nem bíró kontextuális effektusok.
• (C): Nem pusztán reakciószerû utánzás.

Például: Divat.
• (D): Tömegtõl függõ, nem pusztán reakciószerû cselekvés.

Például: "Siessünk, nehogy lemaradjunk!" vagy "Vesztésre álló ügy igaz ügy" típusú kontextuális effektusok.
• (E): Individuális cselekvés.

Például: Többek egyforma cselekvése. Technikai újítások átvétele.

b) Ismeretes, hogy az egyes ember cselekvését már az egy helyen összezsúfolódott "tömeg" puszta ténye is erõsen befolyásolja (ezzel foglalkoznak a "tömegpszichológiai" kutatások, ilyen tárgyúak például Le Bon munkái): ez a tömegtõl függõ cselekvés (massenbedingtes Handeln).

De tömegtõl függõvé teheti az egyes ember viselkedését a különbözõ helyeken szétszórt tömeg is, ha (pl. a sajtó közvetítésével) sokak viselkedése hat egyidejûleg vagy egymást követõen az egyes emberre, és hatással is van rá.

Bizonyos reagálási módokat (bestimmte Arten des Reagierens) már az a puszta tény lehetõvé tesz, hogy az egyes ember egy "tömeg" részének érzi magát, máskor viszont ugyanez a tény megnehezíti a reagálást. Ennek következtében azután elõfordulhat, hogy egy meghatározott esemény vagy emberi viselkedés teljesen különbözõ érzéseket vált ki - vidámságot, dühöt, lelkesedést, kétségbeesést és különféle szenvedélyeket -, amelyek különálló egyének esetében nem (vagy nem ilyen könnyen) következnének be.

Ugyanakkor az egyes ember viselkedése értelme szerint mégsem (legalábbis sok esetben nem) kapcsolható össze azzal a ténnyel, hogy tömegben cselekszik. Az olyan cselekvés pedig, amelynek lejátszódása csupán reakció a "tömeg" puszta tényének mint olyannak a hatására (das Wirken der blossen Tatsache der "Masse" rein als solcher) (vagy más okokkal közös hatására), de amely értelme szerint nem vonatkozik a tömeg tényére, a szó itt megadott értelmében fogalmilag nem tekinthetõ "társadalmi cselekvésnek".

De a különbség természetesen nagyon elmosódó. Nemcsak a demagógoknál, hanem magában a tömeget alkotó közegben is gyakran megfigyelhetjük például, hogy egy cselekvés értelme kisebb-nagyobb mértékben és sokféleképpen értelmezhetõen a "tömeg" tényére vonatkozik.

Továbbá az idegen cselekvés puszta "utánzását" (blosse "Nachahmung") (amelynek jelentõségét G. Tarde jogosan emeli ki) sem tekinthetjük fogalmilag sajátosan "társadalmi cselekvésnek" akkor, ha csupán reakcióként (lediglich reaktiv) játszódik le, és a saját cselekvés értelme szerint nem igazodik az idegen cselekvéshez. A határ itt annyira elmosódó, hogy gyakran alig lehet megkülönböztetni a kettõt.

Az a puszta tény azonban, hogy valaki valamilyen másoktól tanult, számára célszerûnek tûnõ eljárást a saját dolgaiban is alkalmaz, a szó itt használt értelmében még nem társadalmi cselekvés. Az ilyen cselekvés ugyanis nem a másik ember viselkedéséhez igazodik; ilyenkor arról van szó, hogy a cselekvõ - miután megfigyelte a másik ember viselkedését, és megtudta, hogy annak milyen objektív esélyei vannak - a viselkedés esélyeihez igazodik. Cselekvését kauzálisan és nem értelme szerint határozza meg az idegen cselekvés.

Ha ezzel szemben az idegen cselekvést pl. azért utánozzák, mert "divatos", mert hagyományosnak, mintaszerûnek vagy rangban "elõkelõnek" számít, vagy valamilyen más, hasonló okból, akkor az utánzó viselkedésének értelme igenis az utánzottak viselkedésére, vagy harmadik személyek viselkedésére, vagy mind a kettõre vonatkozik.

A kettõ között természetesen vannak átmenetek. A tömegtõl függõ cselekvés (Massenbedigtheit) és az utánzás (Nachahmung) a társadalmi cselekvés elmosódó határesetei; mindkettõvel sokszor fogunk még találkozni, például a tradicionális cse-lekvés (traditonales Handeln) tárgyalásánál. (...)

(N)em választható el egymástól mindig világosan a puszta "befolyásolás" (blosse "Beeinflussung") és az értelemhez való "igazodás". Fogalmilag azonban el kell különíteni õket, noha magától értetõdik, hogy a csupán "reakciószerû" utánzásnak (nur "reaktive" Nachahmung) legalább akkora a szociológiai jelentõsége, mint annak, amely a szó tulajdonképpeni értelmében "társadalmi cselekvésnek" nevezhetõ. A szociológia korántsem csak a "társadalmi cselekvéssel" foglalkozik, csupán arról van szó, hogy a "társadalmi cselekvés" az a központi tényállás, amely nélkülözhetetlen alkotóeleme az (általunk mûvelt) szociológiának mint tudománynak.
 

Elmélettörténeti kitekintés: Simmel, Simon és Schelling

A divat egy adott minta utánzása, s ily módon kielégíti a társadalmi alkalmazkodás igényét; az egyént arra az útra vezeti, amelyen mindenki jár... De ugyanilyen mértékben tesz eleget a különbség igényének, a differenciálódás tendenciájának... Ezt az a tény biztosítja, hogy a divatok mindig osztályok divatjai, a felsõ rétegek divatja különbözik az alsó rétegekétõl, s abban a pillanatban elhagyják, mihelyt az utóbbiak megkezdik elsajátítását. A divat ezért nem egyéb, mint az élet azon számos formájának egyike, amelyekben egységes cselekvéssé fogjuk össze a társadalmi egyenlõsítés tendenciáját az egyéni különbségre irányuló törekvéssel.
 

(G. Simmel: A divat. Megj.: G. Simmel: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Gondolat. 1973. 476. o.)

Mielõtt a tulajdonképpeni elemzéshez hozzáfognánk, hasznos lesz, ha definiáljuk, hogy mit értünk a "siessünk, mert lemaradunk" és a "vesztes ügy igaz ügy" hatáson. Feltesszük, hogy a választói viselkedés, legalábbis néhány személy esetében, a választás kimenetelére vonatkozó várakozások függvénye... Ha az érintettek inkább arra a jelöltre szavaznak, aki számításuk szerint a választás gyõztese lesz, nem pedig arra, aki a választáson veszíteni fog: "siessünk, mert lemaradunk" hatásról beszélhetünk. Ha ennek az ellenkezõje igaz, a "vesztes ügy igaz ügy" hatásról van szó.
 

(H. A. Simon: Választási elõrejelzések "siessünk, mert lemaradunk" és "vesz-tes ügy igaz ügy" hatása. Megj.: Bertalan László (szerk.): Magyarázat-megértés-elõrejelzés. Tömegkommu-nikációs Kutatóközpont. Budapest. 1987. 233-234. o.)

A "kritikus nagyságú tömeg" elvén nyugvó modelleket egy diagramcsalád segítségével világíthatjuk meg. Egy efféle diagramot úgy állítunk elõ, hogy föltesszük: Valamilyen meghatározott tevékenységben (mondjuk, egy elõadássorozathoz kapcsolódó, fakultatív, szombat délelõtti szemináriumon) néhányan mindenképpen - a többiektõl függetlenül - részt vesznek, mások viszont - s ez a többség - csak akkor hajlandóak csatlakozni, ha a többiek közül elég sokan eljönnek. Mivel mindenki ma-ga határozza meg, hogy számára mennyi az "elég", így az "elég sok" vagy azt je-lenti: elég sok ahhoz, hogy a szeminárium érdekes legyen, vagy pedig azt: elég sok ahhoz, hogy bölcs dolog legyen megjelenni. (...)

A szeminárium látogatásával kapcsolatos példában ugyan meghatározott létszámú diáksokaságból indultunk ki, ám nem tudjuk, hogy a különbözõ nagyságú csoportok szempontjából általában vajon a százalékarányok vagy pedig az abszolút számok-e a fontosak.

Bizonyos viselkedési megnyilvánulások - például a nyelvhasználat, a divat és talán a szombat délelõtti szemináriumok - esetében kétségkívül százalékarányok, nem pedig abszolút számok befolyásolják a részvételt.

Míg más viselkedési megnyilvánulások - például a sakkozás, egy színjátszó-körben való részvétel és talán a délelõtti szemináriumok - esetében abszolút számok vonzzák vagy taszítják az érdekelteket.

Így tehát valószínûleg mindkét eshetõséggel találkozni fogunk. És egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott szituációban melyik hatástípusról van szó.
 

(Th. C. Schelling: A kritikus nagyságú tömeg elvén nyugvó modellek diagrammatikus ábrázolása. Megj.: i.m. 302. és 309. o.)

5. Puszta szokások. Társadalmi szokások. Konvenciók. Divatok

A szó tágabb értelmében vett szokások (Brauche) Max Weber-i tipológiája

* Javított fordítás.
 

• (A): Társadalmi szokások.

Például: Lefekvési, felkelési és étkezési idõpontok. Táplálkozási szokások. Hagyományos ünnepi ételek. Ételelkészítési módozatok. Ing- és kabátgombolási módok. Jelesnapi szokások: karácsonyfa-állítás, húsvéti locsolkodás. Hagyományos buzdítási formák: "Húj! Húj! Hajrá!" "Hajrá magyarok!"
• (B): Puszta szokások.

Például: Az utóbbi évtizedek munkakezdés elõtti, ebéd utáni csoportos munkahelyi kávézásai. Újabb keletû buzdítási formák: "Ria! Ria! Hungária!" "Ki a jobb? - Magyarok!"
• (C): Konvenciók.

Például: Hagyományos megszólítási, köszönési, társalgási, étkezési, udvariassági, öltözködési, felköszöntési, jókívánságot, részvétet, elismerést kifejezõ módok és módozatok.
• (D): Divatok.

Például: Modern hajviseleti módok.

A normák és a szabályok

Szokásról (Brauch) beszélünk, ha a társadalmi cselekvésben ténylegesen van valamilyen esély szabályszerû beállítottságra, és ezt az esélyt az emberek adott körén belül csupán a tényleges gyakorlás (tatsächliche Übung) biztosítja.

A szokást (Brauch) társadalmi szokásnak (Sitte)^* nevezzük, ha a tényleges gyakorlást (tatsächliche Übung) az biztosítja, hogy az élet régóta meggyökeresedett (lange Eingelebtheit) keretek között zajlik. (...)

1. A szokás (Brauch) körébe tartozik a "divat" is. A "társadalmi szokással" (Sitte)^* ellentétben "divatról" az olyan szokás (Brauch) esetében beszélünk, amikor a szóban forgó viselkedéshez éppen annak újdonsága miatt igazodik a cselekvés (tehát éppen nem régóta meggyökeresedett volta miatt, mint a társadalmi szokás [Sitte]^* esetében.)

A divat közel áll a "konvencióhoz", mert, akárcsak a konvenció, (többnyire) a rendi (ständisch) presztízshez fûzõdõ érdekekbõl ered. (...)

2. "Társadalmi szokásról" (Sitte)^* - ellentétben a "konvencióval" és a "joggal" - olyan szabályok esetén beszélünk, amelyek betartását külsõ eszközök nem szavatolják, amelyekhez a cselekvõ - akár "anélkül, hogy gondolna rá", akár "kényelembõl", akár bármilyen más okból - csakugyan önként tartja magát, és amelyek betartására ugyanezen okok miatt az adott körhöz tartozó többi embernél is nagy valószínûséggel számíthat. Ebben az értelemben tehát a társadalmi szokás (Sitte)^* nem olyasmi, ami "érvényes": senkitõl nem "követelik meg", hogy betartsa.

Ugyanakkor nem választja el éles határ az érvényes konvenciótól és a jogtól. Az átmenet természetesen teljesen képlékeny. Az érvényesnek mindenütt a tényleges hagyomány (tatsächliches Hergebracht) volt az atyja.

Ma már úgyszólván "társadalmi szokásnak" (Sitte)^* tekinthetõ az, hogy reggelente - hozzávetõlegesen megadható formában - reggelit veszünk magunkhoz; de ez (a szállodavendégek kivételével) senkire nézve nem "kötelezõ", és nem is volt mindig társadalmi szokás (Sitte)*. Az öltözködési mód viszont még ott is, ahol valamilyen "társadalmi szokásból" (Sitte)^* alakult ki, ma már távolról sem csak társadalmi szokás (Sitte)^*, hanem konvenció.
 

a) konvenciónak nevezzük, ha érvényessége külsõdlegesen azáltal van biztosítva, hogy az emberek megadható körén belül a rendtõl való eltérés várhatóan (viszonylag) általános és gyakorlatilag érezhetõ helytelenítésbe ütközik;

b) jognak nevezzük, ha ugyancsak külsõdlegesen, de azáltal van biztosítva, hogy az emberek egy külön erre fölkészült csoportja várhatóan (fizikai vagy pszichikai) kényszert alkalmaz a rend betartásának kikényszerítésére, illetve megszegésének megtorlására. (...)

Konvenciónak nevezzük azt a "társadalmi szokást" (Sitte)*, amelyet az emberek egy adott körön belül "érvényesnek" tartanak, és amelynek betartását a tõle való eltérés esetén várható helytelenítés biztosítja. Ellentétben a (szó itt használt értelmében vett) joggal, a konvenciót nem a külön erre fölkészült emberek csoportja kényszeríti ki.)
 

Elmélettörténeti kitekintés 1.: É. Durkheim a "kényszerítõ erõvel bíró" társadalmi tényekrõl

Mielõtt megkeresnénk azt, hogy melyik módszer alkalmas a társadalmi tények tanulmányozására, tudnunk kell, hogy milyen tényeket neveznek így.

Kiváltképp azért szükséges e kérdést feltennünk, mert a "társadalmi" jelzõt többnyire minden közelebbi meghatározás nélkül használják. (...)

Igazság szerint azonban minden társadalomban létezik a jelenségek olyan meghatározott csoportja, amely jellegzetes tulajdonságainál fogva élesen elkülönül azoktól a tényektõl, amelyeket a természettudományok tanulmányoznak. (...)

Olyan cselekvésmódokról, gondolkodásformákról és érzelmekrõl van szó, amelyeknek az a figyelemre méltó jellegzetességük, hogy az egyéni tudaton kívül léteznek.

Ezek a magatartás- és gondolkodástípusok nemcsak külsõdlegesek az egyénhez képest, hanem parancsoló és kényszerítõ erõvel is rendelkeznek, amelyek következtében az egyén - akár akarja, akár nem - kénytelen alávetni magát nekik.

Kétségtelen, hogy amikor szabad akaratunkból alkalmazkodunk hozzájuk, a kényszer, szükségtelen lévén, nem vagy csak alig érzõdik.

Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a kényszer e tények egyik legbensõbb tulajdonsága, amit az bizonyít, hogy tüstént érezzük erejét, mihelyt megpróbálkozunk szembehelyezkedni vele. (...)

A társadalmi tudat úgy védekezik a szabálysértõ cselekedetek ellen, hogy ellenõrzi az állampolgárok magatartását, és sajátos megtorlásokat helyez kilátásba. Gyakran a kényszer kevéssé erõszakos jellegû, de akkor is létezik. Ha szembeszegülök a társasági illemszabályokkal, ha öltözködésemben nem veszem figyelembe hazám és osztályom szokásait, a gúny vagy az idegenkedés, amit kiváltok, enyhébb formában ugyan, de ugyanolyan hatással jár, mint egy szorosan vett büntetés. (...)

Van tehát a tényeknek egy olyan osztálya, amely egészen sajátos jellegzetességekkel rendelkezik. E tények az egyénhez képest külsõdleges cselekvésmódok, gondolkodásformák és érzelmek, amelyek kényszerítõ erõvel rendelkeznek, s ennek révén ráerõszakolják magukat az egyénre.

A tények egy új fajtájával van dolgunk. E tényeket a társadalmi jelzõvel kell jelölnünk, és ezt a jelzõt kizárólag részükre kell fenntartanunk.
 

(É. Durkheim: A társadalmi tények magyarázatához. KJK. Budapest. 1978. 25-28. o.)

Néhány szót kell még ejtenünk a definícióról, amelyet a társadalmi tényekrõl adtunk könyvünk elsõ fejezetében. Azt mondottuk, hogy a társadalmi tények cselekvési vagy gondolkodási módok, és arról a sajátosságukról ismerhetjük fel õket, hogy kényszerítõ hatást képesek gyakorolni az egyéni tudatokra. (...) Csupán azt tûztük magunk elé, hogy megjelöljük, ...milyen külsõ jelek révén ismerheti fel a tudomány a tényeket, amelyeket vizsgálni hivatott - hogy a tudós képes legyen meglátni õket, és ne tévessze össze másokkal. Könyvünkben elismertük, hogy ...vannak esetek, amikre a kényszerítõ jelleg nem ismerhetõ fel egykönnyen.

(É. Durkheim: A szociológiai módszer szabályai. Elõszó a második kiadáshoz. Megj.: Ferge Zs. (szerk.): A francia szociológia. KJK. Budapest. 1971. 32-33. o.)

Elmélettörténeti kitekintés 2.: G. H. von Wright a "normatív nyomásról"

Az emberek gyakran azért tesznek meg bizonyos dolgokat, mert az állam... törvényei ezt követelik tõlük, illetve a társadalom szokásai, a különféle becsületkódexek és a jó modor szabályai ezt írják elõ számukra. Ezeket a különbözõ, de egymással szoros kapcsolatban álló eseteket összefoglalóan a normatív nyomás címkéje alá sorolhatjuk be. (...)

A viselkedési szabályokhoz szankciók kapcsolódhatnak. A szankciók a szabályok áthágását követõ büntetések. Jogi normák esetén magát a büntetés természetét és alkalmazását is normák (eljárási szabályokra vonatkozó törvények stb.) szabályozzák. A társadalom szokásaitól és a bevett társadalmi gyakorlattól való eltérés többnyire a közösség jelentõs részének rosszallását és helytelenítését vonja maga után. Ez szintén szankciónak számít.
 

(G. H. von Wright: Magyarázat és megértés. Megj.: Bertalan L. (szerk.): Magyarázat-megértés-elõrejelzés. Tömegkommuniká-ciós Kutatóközpont, Budapest. 168.-169. o.).

Max Weber cselekvéstipológiája

1. A tiszta típusú cselekvések Max Weber-i tipológiája

	Csakis magában a cselekvésben rejlik a cselekvés értelme	Csakis a cselekvéssel együtt járó következményekben, illetve eredményekben (Erfolg) rejlik a cselekvés értelme
Teljesen tudatos és tervszerûen következetes cselekvések	(A)	(B)
Nem pusztán reakciószerû cselekvések (éppen csak hogy tudatos cselekvések)	(C)	(D)
	Önértékkel bíró cselekvések	Önértékkel egyáltalán nem bíró cselekvések

(A) Szigorúan értékracionális cselekvések: Csakis önértékkel bíró, teljesen tudatos és tervszerûen következetes cselekvések.
 

• a) Vállalt normákat tervszerûen és következetesen követõ cselekvések.

Például: A vallási virtuózok (korai buddhisták, középkori szerzetesek, újkor eleji protestánsok életvitele. Bizonyos laikus etikák - például a lovagi etika - meggyõzõdéses és tervszerûen következetes híveinek cselekedetei.
• b) Legitimnek tartott törvényeknek, utasításoknak tervszerûen és következetesen engedelmeskedõk cselekedetei.

Például: Szókratész cselekedete halálra ítélése után a börtönben barátai elõtt. A vereségüket józanul tudomásul vevõ, a gyõzteseket és az általuk törvényesen hozott törvényeket legitimnek elismerõ demokrata politikusok cselekedetei.
• c) Vállalt ügyeket tervszerûen és következetesen pártoló cselekedetek.

Például: "Itt állok, másként nem tehetek." (Luther Márton). Teréz anya cselekedetei. A politikának vagy a politikáért élõ politikusok cselekedetei (Max Weber terminusa). A szervezetekhez való öntudatos hûség bizonyos válfajai (A. O. Hirschman terminusa).

(C) Szigorúan érzelmi-indulati cselekvések: Csakis önértékkel bíró, nem pusztán reakciószerû cselekvések.
Például: Spontán érzelmek és indulatok (öröm, bánat, harag stb.). Kedvtelésbõl végzett cselekvések ("örömet szereznek maguknak"). Személyekhez való hûség ("odaadást tanúsítanak"). Szervezetekhez való vak hûség (A. O. Hirschman terminusa).

(E) Szigorúan tradicionális cselekvések: Önértékkel egyáltalán nem bíró, nem pusztán reakciószerû cselekvések.
Például: Jól begyakorolt munka- és egyéb mûveletek. Társadalmi szokások. Koordinációs szabályok betartása. Konvenciók (megszólítási, köszönési, társalgási, étkezési, öltözködési, udvariassági és egyéb szabályok) követése.

Mint minden cselekvés, a társadalmi cselekvés is lehet 1. célracionális: ekkor a cselekvést az határozza meg, hogy a cselekvõ milyen viselkedést vár a külvilág tárgyaitól és más emberektõl, és mennyiben képes e várakozásokat mint "feltételeket" vagy mint "eszközöket" fölhasználni arra, hogy saját, racionálisan kiválasztott és mérlegelt céljait minél eredményesebben (als Erfolg) elérje; - 2. értékracionális: ekkor a cselekvést egy meghatározott magatartásnak - pusztán mint olyannak, függetlenül attól, hogy mennyire eredményes (Erfolg) - a feltétlen etikai, esztétikai, vallási vagy bármilyen más néven nevezendõ önértékébe vetett tudatos hit határozza meg; - 3. indulati, különösen emocionális: ha tényleges indulatok és érzelmi állapotok, és - 4. tradicionális: ha meggyökeresedett szokások határozzák meg a cselekvést.

A szigorúan tradicionális cselekvés... teljesen a határán van annak - sõt, gyakran túl van azon -, amit egyáltalán "értelemhez" igazodó cselekvésnek lehet nevezni. Nagyon sokszor ugyanis csupán valamilyen homályos reagálást jelent a megszokott ingerekre, s a reakció irányát az egyszer már meggyökeresedett beállítottság szabja meg. A megszokott mindennapi cselekvések többsége közel áll ehhez a típushoz...

A szigorúan indulati-érzelmi magatartás ugyanígy a határán van annak - sõt, gyakran túl van azon -, ami tudatosan "értelemhez" igazodik; ilyen lehet például a gátlástalan reagálás valamilyen nem mindennapi ingerre. (...)

A cselekvés indulati-érzelmi és értékracionális orientációja abban különbözik egymástól, hogy az utóbbi tudatosan megszabja a cselekvés végsõ céljait, és tervszerû következetességgel igazodik hozzájuk. Egyébként közös bennük, hogy a cselekvés értelmét nem a vele együtt járó eredményben (Erfolg), hanem magában a meghatározott fajtájú cselekvésben látják.

Indulati-érzelmi alapon cselekszik az, aki ténylegesen meglévõ vágyait elégíti ki: bosszút áll, élvezetet szerez magának, odaadást tanúsít, belefeledkezik a szemlélõdésbe, vagy... levezeti indulatait.

Tisztán értékracionálisan cselekszik az, aki tekintet nélkül az elõre látható következményekre, azt teszi, amit meggyõzõdése szerint a kötelesség, a méltóság, a szépség, a vallás útmutatása, a kegyelet vagy az "ügy" - egy számára valamilyen szempontból fontos ügy - diktál. Mindig értékracionális cselekvésrõl van szó (az általunk használt terminológia értelmében), ha a cselekvés olyan "parancsokat" követ vagy olyan "követelményekhez" igazodik, amelyekrõl a cselekvõ azt képzeli, hogy személy szerint neki is szólnak. Csak az ilyen követelményekhez igazodó emberi cselekvés esetén - az ilyesmi nagyon változó gyakorisággal, de többnyire meglehetõsen mérsékelten, csak az esetek tört részében fordul elõ - fogunk értékracionalitásról beszélni.

Célracionálisan cselekszik az, aki cselekvését valamilyen célra irányítja, igazodik az eszközökhöz és a mellékes következményekhez (Nebenfolgen), és emellett racionálisan egybeveti az eszközöket a célokkal, a célokat a mellékes következményekkel (Nebenfolgen), s végül a különbözõ lehetséges célokat egymással - vagyis aki nem indulatból (és különösen nem emocionálisan) és nem is tradicionálisan cselekszik... az abszolút célracionális cselekvés lényegében megint csak konstruált határeset.

Csak célracionálisan vagy csak értékracionálisan irányított cselekvés - különösen társadalmi cselekvés - nagyon ritkán fordul elõ. És természetesen arról sincs szó, hogy az itt megadott osztályozás kimerítené a cselekvés lehetséges irányultságait: ezek csupán szociológiai célokra alkotott, fogalmilag tiszta típusok... Hogy megfelelnek-e a célnak, az csak az eredménybõl (Erfolg) fog számunkra kiderülni.
 

2. A tiszta és vegyes típusú cselekvések Max Weber-i tipológiája
 

	Csakis önértékkel bíró cselekvések	Részint önértékkel bíró, részint önértékkel nem bíró cselekvések	Önértékkel egyáltalán nem bíró cselekvések
Teljesen tudatos és tervszerûen következetes cselekvések	(A)	(B)	(C)
Többé-kevésbé tudatos tervszerûen következetes cselekvések	(D)	(E)	(F)
Nem pusztán reakciószerû cselekvések (éppen csak hogy tudatos cselekvések)	(G)	(H)	(I)

• (B): Teljesen tudatos és tervszerûen következetes, részint önértékkel bíró, részint önértékkel nem bíró cselekvések.

Például: A hivatástudat és a megélhetés - a keresetmaximálás bizonyos kombinációi.
• (D): Többé-kevésbé tudatos és tervszerûen következetes, csakis önértékkel bíró cselekvések.

Például: Nem vallási virtuózok cselekedetei. Lovagi szerelem.
• (E): Többé-kevésbé tudatos és tervszerûen következetes, részint önértékkel bíró, részint önértékkel nem bíró cselekvések.

Például: A hivatástudat és a megélhetés - a keresetmaximálás bizonyos kombinációi.
• (F): Többé-kevésbé tudatos és tervszerûen következetes, önértékkel egyáltalán nem bíró cselekvések.

Például: A "nem tökéletesen" (J. W. N. Watkins) vagy "korlátozottan" (H. A. Simon) racionális cselekvések esetei.
• (G): Nem pusztán reakciószerû, részint önértékkel bíró, részint önértékkel nem bíró cselekvések.

Például: Halottsiratás.

Elmélettörténeti kitekintés: A tevékenységek A. O. Hirschman-féle tipológiája

Elsõ változat
 

	Nem instrumentális	Instrumentális
Nem rutinszerû	(A)	(B)
Rutinszerû	(C)	(D)

Második változat
 

	Az eszköz nem különböztethetõ meg az eredménytõl	Az eszköz megkülönböztethetõ az eredménytõl
Nem lehetnek bizonyosak a dolgukban	(A)	(B)
Bizonyosak lehetnek a dolgukban	(C)	(D)

Harmadik változat
 

	Az eszköz nem vagy csak rész- ben különböztethetõ meg az eredménytõl	Az eszköz teljes mértékben megkülönböztethetõ az eredménytõl
Nem lehetnek bizonyosak a dolgukban	(A)	(B)
Bizonyosak lehetnek a dolgukban	(C)	(D)

 
 

• (A): Se nem rutinszerû, se nem instrumentális tevékenységek.

Például: Igazságra, szépségre, igazságosságra, közösségre, barátságra, szeretetre, üdvözülésre való törekvés.
• (B): Nem rutinszerû instrumentális tevékenységek.

Például: Alkalmazott kísérleti kutatások. Zeneszerzés. Szóvivõi tevékenykedés.
• (C): Rutinszerû nem instrumentális tevékenységek.

Például: Játék. Kedvtelésbõl végzett cselekvések. Egy jó étkezés. Egy szeretett személlyel való találkozás.
• (D): Rutinszerû instrumentális tevékenységek.

Például: Bérbõl vagy fizetésbõl élõk munkája.

Ez ügyben némi elõrelépést talán akkor érhetünk el, ha a különbözõ termelõ tevékenységek által elérni kívánt eredmények változó elõreláthatóságára koncentrálunk. Bizonyos tevékenységek, különösen a rutinszerûek, tökéletesen elõre látható eredménnyel bírnak. Az ilyen feladatokkal kapcsolatban az egyén számára nem fér kétség ahhoz, hogy erõfeszítése meghozza a várt eredményt - egy óra munka a jól ismert, elõre elképzelt eredményhez vezet, és a munkára szerzõdött dolgozót jogosulttá teszi fizetésére, amelyet felhasználhat egy kívánt (és általában szintén jól ismert) termék beszerzésére. Ilyen körülmények között a folyamat eszközre és eredményre, költségre és haszonra való tagolása szinte spontán megtörténik, és a végzett munka teljesen instrumentális jellegû.

Azonban különféle tevékenységek léteznek, a kutatótól a zeneszerzõig, vagy vegyünk például egy közpolitikában aktív szóvivõt, akik nem lehetnek biztosak az általuk elérni kívánt eredmény megvalósulásában. Az efféle tevékenységek közé tartoznak például azok az alkalmazott kísérleti kutatások, amelyek eredményei sem egy napra, sem pedig egy hónapra elõre nem láthatók. Mindenesetre az idõ múlásával a kívánt eredmény elérése egyre valószínûbbé válik. Így a bizonytalanság valószínûséggé lesz, és bármely pillanatban megfelel az adott tevékenység eredményével kapcsolatos bizonyosságnak. Megismétlem, hogy a folyamat eszközre és eredményre történõ fölbontása megtörténik, és az ebben a felfogásban végzett munka megõrzi instrumentális jellegét. A munka eredményével kapcsolatos rövid távú bizonytalanság kombinálása az eredmény elérésében való hosszú távú, majdnem teljes bizonyossággal, a nem rutinszerû tevékenységeket egy különösen vonzó, "inspiráló" és "izgalmas" minõséggel illeti, ami egyáltalán nem jellemzõ a rutinszerû tevékenységekre, amelyek a rendelkezésre álló idõ rövidségétõl függetlenül mindig elvezetnek a kívánt eredményhez; és nagyon sokban különbözik azoktól a nem rutinszerû tevékenységektõl, amelyekrõl az alábbiakban lesz szó.

Férfi és nõ már a kezdet kezdetén olyan dolgoknak szentelte idejét, melyek sikere elõre egyszerûen nem látható. Ezek közé tartozik többek között az igazságra, a szépségre, az igazságosságra, a szabadságra, a közösségre, a barátságra, a szeretetre és az üdvözülésre való törekvés. Ezek a törekvések törvényszerûen átitatják a legkülönbözõbb, látszólag korlátozott és konkrét emberi tevékenységeket, mint például a könyvírás, egy politikai kampányban való részvétel stb. Mindenesetre az e törekvések fényében végzett tevékenységek fontos alkotóelemét nem a munka, hanem a törekvés szó jellemzi leginkább - egy fogalom, amely pontosan az erõfeszítés és az eredmény közötti megbízható kapcsolat hiányát tükrözi. Az eszköz és az eredmény, vagy a kiadás és a haszon mérlegelése ilyen körülmények között lehetetlen. (...)

A kérdés valójában az, hogy egyáltalán miért végzünk ilyen tevékenységeket. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy e tevékenységek egyáltalán nem mindig kellemesek. Közülük néhány kifejezetten fárasztó vagy akár veszélyes is lehet. (...)

Én elõálltam egy legalább félig-meddig racionális magyarázattal: a nem instrumentális tevékenységekre, melyek eredménye bizonytalan, furcsamód a törekvés és a megvalósulás egy bizonyos mértékû összeolvadása (és összekavarodása) jellemzõ. (...)

Amikor biztosak vagyunk abban, hogy valamely kívánt termék tényleg a miénk lesz, vagy hogy egy várt esemény valóban bekövetkezik - legyen az egy jó étkezés, vagy egy szeretett személlyel való találkozás, vagy egy díj kiosztása - a jövõbeli esemény jól ismert örömét elõre megízleljük.

A haszon idõ elõtti elkönyvelése ráadásul nem korlátozódik olyan helyzetekre, amelyekben a jövõbeli esemény közel van vagy biztos, vagy legalábbis azt hisszük róla.

Ha a cél távoli és megvalósulása eléggé problémás, akkor a megízleléshez hasonló dolog csak akkor történhet, ha az érintett egyén által folytatott küzdelem nagyon eltökélt. Az, aki az igazságra (vagy szépségre) törekszik, gyakran érez magában szilárd hitet, ami talán csak átsuhan rajta, hogy megtalálta (vagy elérte). Az, aki részt vesz egy szabadságot vagy igazságosságot hirdetõ mozgalomban, gyakran érzékeli, hogy ezek az ideálok elérhetõ közelségbe kerültek. (...)

Ez a megízlelés, a törekvés és a megvalósulás összeolvadása, a tapasztalás ténye, ami sokban magyarázza a nem instrumentális tevékenységek létét és fontosságát. Olyan, mintha az eredmény bizonytalanságát csökkentené, és a fárasztó vagy veszélyes tevékenység kompenzációjaként az elfogadhatótól, örömtelitõl vagy netán inspirálótól nagyon távol álló erõfeszítést a cél élénkítené: gyakran fájdalmas jellege ellenére jól ismert, méregtelenítõ hatású. (...)

Mint az korábban állítottam, az instrumentális és a rutinszerû cselekvés, valamint a nem instrumentális és nem rutinszerû cselekvés között rokoni kapcsolat áll fenn. De mint ezt már említettem, ahogy léteznek olyan nem rutinszerû tevékenységek, amelyek többnyire instrumentálisak (mint például az alkalmazott laboratóriumi kísérletek esetében), ugyanúgy a rutinszerû tevékenységeknek is lehet egy többé-kevésbé nem instrumentális összetevõje.
 

A. O. Hirschman: Versengõ nézetek a piaci társadalomról. Jószöveg Mûhely Kiadó. 2000. 159-164. o.)

3. A Max Weber-i "racionális-irracionális" terminuspár kettõs jelentése

A "racionális" terminus szûk, az "irracionális" terminus tág értelemben vett jelentése:

A "racionális" terminus tág, az "irracionális" terminus szûk értelemben vett jelentése:

A célracionalitás álláspontjáról nézve az értékracionalitás mindig irracionális, méghozzá annál irracionálisabb, minél inkább az abszolút érték rangjára emeli azt az ér-téket, amelyhez a cselekvés igazodik, hiszen annál kevésbé van tekintettel a cselekvés következményeire (Folgen), minél inkább kizárólag az önértékére (a tiszta érzületre, a szépségre, az abszolút jóra, az abszolút kötelességteljesítésre) összpontosít.
 

Elmélettörténeti kitekintés: Egy rendhagyó modern közgazdász:
A. O. Hirschman

Voltak, akiknek... nem tetszett az a manõver, melynek révén mindenféle emberi cselekedetet az "érdek által vezérelt" kategóriába akartak berakni. A közgazdaságtan számára azonban fontosak voltak bizonyos emberi cselekedetek, amelyeket nem lehet az önérdek hagyományos fogalmával megmagyarázni: ilyen az altruizmus által motivált cselekvés, az etikai értékek iránti elkötelezettség, a csoport- és a közérdek figyelembevétele, és, talán a legfontosabb, bármiféle nem instrumentális magatartás. Számos közgazdász és egyéb társadalomtudós új fejezetet nyitott azáltal, hogy komolyan véve az efféle tevékenységeket és magatartást, nem akarta õket az érdek által vezérelt cselekvés puszta változatainak tekinteni. Számos más munka közül említést érdemelnek Boulding, Collard, Margolis, McPherson, Phelps, Pizzorno, Schelling és Sen írásai.

(A. O. Hirschman: Versengõ nézetek a piaci társadalomról. Jószöveg Mûhely Kiadó. 2000. 65. o.)

Férfi és nõ már a kezdet kezdetén olyan dolgoknak szentelte idejét, melyek sikere elõre egyszerûen nem látható. Ezek közé tartozik többek között az igazságra, a szépségre, az igazságosságra, a szabadságra, a közösségre, a barátságra, a szeretetre és az üdvözülésre való törekvés. Ezek a törekvések törvényszerûen átitatják a legkülönbözõbb, látszólag korlátozott és konkrét emberi tevékenységeket, mint például a könyvírás, egy politikai kampányban való részvétel stb.

Mindenesetre az e törekvések fényében végzett tevékenységek fontos alkotóelemét nem a munka, hanem a törekvés szó jellemzi leginkább - egy fogalom, amely pontosan az erõfeszítés és az eredmény közötti megbízható kapcsolat hiányát tükrözi. Az eszköz és az eredmény, vagy a kiadás és a haszon mérlegelése ilyen körülmények között lehetetlen.
 

Azaz itt újfent egy paradoxonnal vagy rejtéllyel állunk szemben, ami már nemcsak a választáshoz (miért nem választanak a racionális emberek?), hanem a tevékenységek egy sokkal szélesebb és fontosabb kategóriájához kapcsolódik.

Azt gondolom, hogy így van: az instrumentális gondolkodás szemszögébõl a nem instrumentális tevékenység nem lehet más, mint rejtély.
 

4. A cselekvéstípusok és történeti sorsuk. A racionalizáció világtörténeti tendenciái

A cselekvés "racionalizálásának" egyik lényeges eleme, hogy a meggyökeresedett társadalmi szokásokhoz^* való belsõ alkalmazkodást az érdekviszonyokhoz való tervszerû alkalmazkodás váltja fel.

De ez persze nem meríti ki a cselekvés "racionalizálásának" fogalmát.

Ezen kívül beszélhetünk még értékracionalizálásról, ha tudatos értékek kerülnek a társadalmi szokás^* és nemcsak a társadalmi szokás^*, hanem az indulati-érzelmi cselekvés helyére.

Végül lejátszódhat a racionalizálás úgy is, hogy az értékekbe vetett hittõl mentes, tisztán célracionális cselekvés kerül az értékracionális cselekvés helyére.