A szociológia magyarországi történetét kutatók körében a kezdeteket illetõen nem alakult ki szakmai egyezség. Abban viszont a szociológusok szakmai közössége nagy valószínûséggel egyetért, hogy a mai, professzionális és intézményesült - egyetemen oktatott és legújabban az akadémia tudományági besorolásában is önálló diszciplínaként feltûntetett - szociológia történetének kezdete évszámokhoz, sõt pontos dátumhoz köthetõ. S ezekben az években ünnepelheti centenáriumát. A múlt év januárjában múlt száz éve annak, hogy megjelent a Huszadik Század, az elsõ olyan folyóirat, amelynek létrehozói kifejezetten a szociológiára hagyatkozva fogalmazták meg társadalomreformeri törekvéseiket. S ehhez a korabeli szociológia nagy öregétõl, Herbert Spencertõl kértek és kaptak - a folyóirat elsõ számában közölt - bátorítást. S az idén, január 23-án volt száz éve annak, hogy - mint arról a Huszadik Század fent idézett közleménye beszámol - megalakult a Társadalomtudományi Társaság, a mai Magyar Szociológiai Társaság elõdje.

Az egyetemek világában a szociológia ekkortájt még ismeretlen, járulékos vagy perifériális helyzetû diszciplína volt. Külön tanszéken csak Amerikában és Franciaországban tanították. A magyar felsõoktatásban leginkább joghallgatóként, jogakadémistaként ismerkedhettek meg vele a hallgatók.

A Huszadik Század szerkesztõi: Gratz Gusztáv, Jászi Oszkár és Somló Bódog is huszonéves ifjú jogászok, jogtudósok voltak. Egyetemistaként valamennyien a jog- és államelmélet, illetve a politikatudomány újabb, hol jogbölcseletinek, hol szociologikusnak nevezett irányzata vonzáskörébe kerültek. Ez a nyolcvanas és kilencvenes években az uralkodó jogdogmatikai (tételes jogi) és a helyes jog eszményét és eszméjét értelmezõ természetjogi-észjogi iskolával, a néplélek és az ösztön történeti változatait kutató jogtörténeti iskolával, illetve a kameralista hagyományokat folytató közigazgatástannal (politikával) szemben, illetve ezek mellett olyan irányzat volt, amely a jogi normák, elvek és intézmények fejlõdésének tudományos törvényeit kutatta. Új iskola, amelyben a társadalom univerzális természeti törvényeire hagyatkozó fejlõdéskoncepciók formálódtak. S amelynek, éppen ezért, nemcsak hallgatói, hívei is lettek az elõadótermekben, a millennium körüli években hirtelen kiterjedt - a létszámokat megduplázó - egyetemi képzésben. Különösen azok körében, akiket a századfordulói újvilágvárás és - last but not least - a korszakváltás sodrában felsejlõ perspektíva: a történelmi Magyarország uralmi rendszerének radikális átalakítási lehetõsége is megérintett.

Képzési expanzió, korszakküszöb(Epochenschwelle)-élmény és az elitváltás igénye - ez az a három tényezõ, amelynek együtthatása ennek a tanszékkel és akadémiai státussal még nem is bíró, új tudománynak a presztízsét és a hozzá fûzött várakozásokat magasra - azóta is példátlan és felülmúlhatatlan magasságokba - emelte. A comte-iánus tudományfilozófia integratív-alárendelõ kulcstudományi szerepébe, szemben a humboldti rokontudományok-koncepcióval.

Ez a kétféle felfogás a Társadalomtudományi Társaság ünnepélyes alakuló közgyûlését elõkészítõ választmányi ülésen éles polémiában ütközött meg. Kenedi Géza a társadalomtudományok olyan társaságát szerette volna létrehozni, amely a szociológia, a társadalmi lélektan, az erkölcstan, a jogbölcselet, a demográfia, a statisztika, a kriminológia és - nem utolsósorban - a gyakorlati szociálpolitika mûvelésére szervezõdik. Pikler Gyula viszont elvetette a szociológiának ezt a mellérendelõ felfogását, mondván, hogy a felsorolt tudományágak "nem rokontudományai a szociológiának, hanem benne foglaltatnak a szociológia körében." A vitában végül is Pikler álláspontja kerekedett felül, s a Társadalomtudományi Társaság alapszabályba foglalt célját ennek a kulcstudományi szerepre elgondolt szociológiának a szellemében fogalmazták meg.²

Ebbõl a felfogásból egyfelõl nyilvánvalóan következett, hogy a modern (szociologikus) jogbölcseleti irányzat hívévé szegõdött ifjú társadalomtudósok a magyar felsõoktatás vaskalapos elmaradottságának egyik szembeszökõ vonását abban látták, hogy a nemzeti-történeti diszciplínák uralta bölcsészeti és jogi-állami tudományok karai az egyetemes haladás tudományaként koncipiált szociológia intézményesítése elõl elzárkóznak. A szociológiai képzés és tanszék ügyével a Huszadik Század elsõ évfolyamaiban több közleményben is foglalkoztak,³ s a képzésnek ezt a hiányosságát még parlamenti interpelláció is szóvá tette.⁴ Másfelõl az egyetemek fenntartásai is nyilvánvalóak: miért fogadtak volna szívesen falaik közé egy olyan - polgári foglalkozásban nem azonosítható - diszciplínát, amelyet mûvelõi mint egyetemes törvénytudományt afféle világi üdvtanként hajlamosak definiálni?

Ma - s régóta már - ez nem, pontosabban nem ez a kérdés. Az univerzitás világában nemhogy fenntartások nincsenek a szociológiával szemben, abból tömegszak lett, a szociológusdiplomák részesedése számottevõ az egyetemi végzettséget igazoló diplomák termelésében. A szociológia magyarországi perspektíváival kapcsolatos fenntartások másutt: a szakmai és a tágabb értelmiségi közvéleményben fogalmazódnak meg. Száz évvel ezelõtt a szociológiában a jövõ tudományát látták, ami - érthetetlen és értelmetlen módon - nincs benn az egyetemen. Ma, természetesen, benn van, anélkül hogy jövõjéhez különösebb illúziók fûzõdnének. Kérdés, hogy a mai távlatok felõl nézve, a múlt század eleji nagy korszak felidézésekor, a jubiláris tiszteletkörön túlmenõen, mire érdemes összpontosítani a figyelmet. Van-e egyáltalán ennek a szociológiának mához szóló mondanivalója? A "nagy korszak" szociológiai gondolati hagyománya ugyanis - a Szociológiai Szemlében eddig megjelent tanulmányok hivatkozásainak ilyen szempontú elemzése ezt valószínûleg bizonyítaná - diszciplínánk mai magyarországi mûvelõit egyáltalán nem orientálja.⁵ Nem csak azért, mert ez a - sokak szerint a maga korában is meglehetõsen idejétmúlt - szociológiai gondolatvilág ma végképp kopottnak, érdektelennek tûnhet. Azért is, mert ez kérdésként (valóban annyira anakronisztikussá vált volna?) általában nem vetõdik fel. A magyar szociológiában nem - s úgy gondolom, más kisállami szociológiában sem - szokás a saját(os) elõzményekre (is) hagyatkozni és hivatkozni, onnan ötleteket, ösztönzéseket meríteni. A hivatkozási támpontokat keresõk tekintetét ezekben az országokban - ha a nagy nyelvterületek kortárs irodalmával való lépéstartás mellett még erre is marad energiájuk - szokásosan a nemzetközileg jegyzett elméleti és módszertani elõzmények kötik le.

Ennek tudatában sem felesleges a száz évvel ezelõtt intézményesülni kezdett magyar szociológia jellemzõ irányultságait, sajátos problematikáját, néhány, ma is mintául vehetõ értékét felidézni. A következõkben - Pulszky Ágost, Méray-Horváth Károly, Pikler Gyula munkásságára emlékezve - mindenekelõtt azt emelem ki, hogy a szociológia magyarországi meggyökerezõdésében milyen fontos szerepük volt a korértelmezõ nagyelméleteknek. A századforduló elmúltával ez az igény is elenyészett. Majd Somló Bódog és Jászi Oszkár - jubileumi elnagyoltsággal bemutatott - pályájának példáján azt kísérelem meg bemutatni, hogy a szociológia elméleti paradigmáival egyfelõl a szaktudományos professzionalizmus útjára lépett tudósi beállítottság nem tudott mit kezdeni, másfelõl ezek a paradigmák végül is a tudományos alapozottságra törõ korértelmezõ publicisztikában sem hasznosultak igazán. Végül a jubileum alkalom arra, hogy megemlékezzünk a Huszadik Századról, arról a társadalompolitikai revürõl, amely a szociológiához fûzött nagy várakozások jegyében jött létre, s ma már vitán felül álló mûvelõdéstörténeti érték: a múlt század egyik korformáló jelentõségû szellemi nagyvállalkozása.
 

Alapelvek, alaptanok, alaptörvények

A Társadalomtudományi Társaság elsõ elnöke a szociologikus jog- és államelméleti iskola megalapítója: Pulszky Ágost volt. Õ az elsõ magyar szociológiai elmélet megalkotója. Ahogy a klasszikus orosz regényirodalom - Dosztojevszkij aforizmája szerint - Gogol nevezetes Köpönyegébõl bújt elõ, úgy a századelõ magyar szociológiája, szociologikus affinitásai közvetlenül vagy közvetve mind Pulszky jogbölcseleti elõadásaiban, társadalom- és államelméletében gyökereznek, melyet Pulszky A jog és állambölcsészet alaptanai címû fõ mûvében fejtett ki, s amelyet az annak megjelenését követõ évben, 1886-ban saját fordításában Londonban is kiadtak. Ennek bevezetõ fejezetében olvasható a szociológia elsõ - Saint-Simon és Comte pozitivista tudománykategorizálásának hatását mutató - defíníciója: "A tudat és akarat köztudat és közakarat alakjában, közönségben való alakulásának és jelenségeinek törvényeit pedig a társadalmi tudomány (sociológia) állapítja meg, amely ismét erkölcstanra, közgazdaságra, jog- és állambölcsészetre és politikára oszlik."⁶ A szociológiának ez a máig kísértõ, kitüntetett diszciplináris státusa: társdiszciplínákat átfogó-integráló szerepe - amely, mint láttuk, a Pulszky-tanítvány Pikler Gyula nyomán a Társadalomtudományi Társaság alapszabályába is belefoglaltatott - mindig nagy vonzerõt gyakorolt az értelmiségi elitekre. S különösen vonzó volt ez a XIX.(XX. század fordulóján a jogi karokon feltorlódó, nagy létszámú fiatalság körében, akik a régi helyén "új", "másik" Magyarországot s abban tágabb érvényesülési tereket, uralmi pozíciókat kívántak maguknak. Ehhez a beállítódáshoz s a korszakváltásélmény motiválta vágyképekhez az egyetemi falakon belül (pl. Bodnár Zsigmond) és azokon kívül is (pl. Schmitt Jenõ-Henrik kávéházi kurzusain) ugyancsak jellegzetesen századfordulói, messianisztikus tanok szolgáltatták a szellemi muníciót. A jog és állambölcsészet alaptanai sem mentes a prófétikus elemektõl, ahogy Comte stádiumelmélete, Spencer szintetikus filozófiája sem az, a történelmi materializmusról nem is beszélve. Ha magán viseli is a comte-i-spenceri ihletést, az "Alaptanok" alapvetõen szuverén alkotás. Helye van, vagy inkább lehetne, a XIX. századi evolúciós nagyelméletek sorában.

Pulszky a korabeli evolucionista teóriák és az õsi társadalmakat értelmezõ etnológiai irodalom ismeretében következetesen végigvitt társadalomtudományi fogalomrendszert dolgozott ki, és ebbe a rendszerbe ágyazva fejtette ki társadalom- és államfejlõdési elméletét. A civilizáció kezdeteitõl a jelenkorig követte a domináns életeszmények kialakítására és elfogadtatására képes uralkodó (politikai, állami) és az annak alárendelt, az uralomról aláhanyatló és uralomra (a domináns életeszmény kiszorítására) képes fejlõdõ társadalmak történeti váltakozását. Ez a nagyívû fejlõdés a mind szélesebb körû életérdekekben gyökerezõ életeszmények alakulásának: eszmék és eszmények univerzalizálódásának folyamata, amelynek végcélja van. S ez a korabeli nemzetállamok korát - a nemzetiségi társadalom eszményét és uralmát - felváltó, a gazdasági és egyetemes forgalmi életérdekre épülõ emberiségi szövetség életeszménye: a béke, jólét és általános jogkiterjeszés kozmopolitisztikus világtársadalma.

A XX. század elején a szociológia vonzáskörébe került ifjak Pulszky Ágost mellett két idõsebb kortársuk - ugyancsak az egyetemesen érvényes magyarázat igényével megalkotott - teóriájára hagyatkozhattak: Méray-Horváth Károly organikus/objektív szociológiájára és Pikler Gyula belátásos társadalomelméletére. Mindketten a XIX. század utolsó éveiben alakították ki koncepciójukat.

Kettejük közül az idõsebb: az 1859-ben született Méray-Horváth is, mint annyi kortársa, az emberiség fejlõdésének alaptörvényét kereste. A törvényt, amelynek alapján az elmúlt évezredek története értelmezhetõ, s a jövõ elõre látható. A tudományos támpontot ehhez a fiziológiában: az élõ szervezetek sejtjein belüli (a sejtmag és a protoplazma közötti) és sejtjei közötti anyagcsere-folyamatokban fedezte fel. A Huszadik Század írói körébe és a Társadalomtudományi Társaság vitaüléseire Münchenbõl, a Schwabing képzõmûvészeti akadémiája körüli bohémnegyedbõl s a párizsi mûvészvilágból érkezett. Kész kultúrfiziológiai elmélettel, az "eljövendõ nap" távlatos ígéretével s a napi politikában is eligazító jóslatokkal. Elõbb Németországban, s csak 1912-ben Magyarországon kiadott fõ mûve: Die Physiologie unsrer Weltgeschichte und der kommende Tag, azt a több ezer éves folyamatot részletezi, amelynek során az emberiség szervezete, kidolgozván magából a két évezredes kór - fõként az emberiségtestet mutációként betegítõ keresztény civilizáció - következményeit, a jelenlegi (Comte-hoz hasonlóan átmenetinek-anarchikusnak tartott) idõszak után egy új, ép és egészséges világ eljövetelének végkifejletéhez érkezett. Új korszak küszöbére, amelyet új vallás és új kultuszok fognak vezérelni: "Mert - olvasható a magyar kiadás prófétikus zárósoraiban - amint nem volt egy civilizáció sem vallás nélkül, úgy nem lesz a jövendõ sem anélkül. Elemei itt élnek már közöttünk mindabban, ami az Élet vallásos kultusza. A kereszténység elvégezte isteni misszióját, a Teremtés ezzel vezetett végig minket a legnagyobb válságon, amelyben a kereszténység nélkül elpusztultunk volna. Maradjon a jövendõk elõtt szent az emlékezete. De mindenek fölött való szent magának a Teremtésnek az akarata, amely civilizációk elmúlásával, új és magasabb rendû civilizáció felé vezérel bennünket s a jövendõ Istenkultusza az övé. Egyazon Isten õ mindvégig, csak a cselekvése más."⁷

Bármennyire úgy tûnik is ma már, Méray-Horváth és munkássága nem csak mûvelõdéstörténeti érdekesség. Kiszûrve belõle a kordivat hordalékát, azt hiszem, a társadalomelmélet mai, strukturalista-funkcionalista iskolái is találhatnának benne figyelemre méltó elemeket. Mint ahogy Somló Bódog is talált, akinek Méray-Horváth elmélete irányította figyelmét a társadalomszervezõ cserefolyamatok fontosságára.

Méray-Horváth festõmûvészként, építészként, feltalálóként, színmûíróként indult, majd egy jó évtizeden át prófétikus jóslatokra is kapható, intenzív szociologizálásban találta meg önmagát, s végül - mindennek folyományaként - tudományos-fantasztikus regények írójaként fejezte be pályáját. Mûvelt amatõrként, akinek, természetesen, tudományos elmélete is volt a világról. Elméletének nagy ellenfele s legfõbb vitapartnere a Huszadik Század hasábjain: Pikler Gyula viszont egyetemi tanárként, Pulszky jogbölcseleti iskolájában kezdte pályáját. A Társadalomtudományi Társaságnak megalakulásakor alelnöke, 1906-tól elnöke volt. Már huszonéves korában továbbgondolva - metafizikus elemeitõl megtisztítva - radikalizálta mestere elméletét. Kapcsolódásának és elhatárolódásának indítékait a jog keletkezésérõl és fejlõdésérõl írt alapozó mûve második kiadásában így összegezte: "Hazánkban Pulszky Ágost itt-ott fölismeri és nagy tudományossággal megvilágítja, hogy az állandó szükségletek kielégítésére vonatkozó ismeretek határozzák meg a jogot és hogy ez azok fejlõdésével együtt fejlõdik; túlnyomólag azonban Pulszky éppen az ellenkezõ nézeten van, eszményekbõl származtatja a jogot, és azok változásának tulajdonítja fejlõdését, az eszmények mellett pedig a (magasabbrendû) érzelmeknek, hagyományoknak és uralkodó elméleteknek döntõ befolyást tulajdonít, óriási tanultsággal és sok leleménnyel támogatva e nézetet. Éppen Pulszky tanítása idézte elõ nagy mértékben a jelen könyv szerzõjében az ellentétes visszahatást."⁸ A könyv elsõ kiadásban 1897-ben jelent meg, s benne Pikler - harminchárom éves korában - végleges formába öntötte saját, radikálisan naturalista és monista jogbölcseletét: a célszerû belátás elméletét.

Az elmélet alapjait 1885-ben, a Nemzetgazdasági Szemlébe írt Ricardo-tanulmányában vázolta fel, vitatva a korabeli, szociálpolitikai indíttatású német gazdaságtörténészek szubsztanciális normák iránti elkötelezettségét.⁹ Ugyanazzal a tekintélyes - és a magyar társadalmi gazdaságtan és agrárius szociálpolitikusi körben is nagy hatású - iskolával és képviselõivel (Roscher, Knies, Hildebrandt) vitázott, amellyel egy értékítélet-mentes, illetve értéktisztázó társadalomtudományi metodika (szociológiát alapozó módszertan) kialakítására törekedve, jóval késõbb, Max Weber is szembekerült. Ricardo és a német gazdaságtörténészek kapcsán - akiknek szemlélete C. F. Savigny jogtörténeti iskolájához is közel állt - Piklert tulajdonképpen a törvény és a norma viszonya érdekelte. S itt kialakított álláspontját - 1886-tól a jogi karra kinevezett tanárként - a jogbölcselet területére is átvitte. Álláspontja szerint egyetemes és kizárólagos érvényességû értékek: erkölcsi és jogi normák nincsenek, de vannak abszolút érvényességû - azaz: tudományos - gazdasági és társadalmi törvények. Ebbõl következõen a jogbölcsész feladata, hogy a jogfejlõdést összekapcsolja a társadalom tudományos magyarázatával, s ezáltal - híres-hírhedt formulája szerint - a természetjogot a jog természetrajzával helyettesítse. Vizsgálhatja a norma természetét, az annak alapjául szolgáló jogérzetet (jogi közmeggyõzõdést) s az arra épülõ intézményeket, de - fejtegeti jogbölcseleti tankönyvében¹⁰ - minderre, egyáltalán a legyen világára vonatkozóan, abszolút érvényû állításokat, a tudományos igény fenntartása mellett, nem tehet. A század fordulóján, ezt a tételét tovább gondolva, említett 1897-es mûvében végül õ is kidolgozza az evolúciós elméletek "végsõ elvét", a minden cselekvést közös nevezõre hozó utilitárius motivációs formulát, amelyre minden norma és intézmény visszavezethetõ. S ez az individuumból kiinduló s az egyén ismeretei - ész- és célszerû belátása ( szerint változó, örömelvû szükségletkielégítés.

A formula nem túl bonyolult, ahogy a mögöttes antropológiai tételezés: a vegytisztán utilitárius-racionális elemekbõl konstruált emberkép (vagy inkább embergép) sem igazán szofisztikált. Felvilágosító-leleplezõ-mozgosító ereje viszont felülmúlhatatlan. Fõként egy korosztály és réteg: a Turgenyev híres könyvében olyan életszerûen megrajzolt ridegen okos, minden álság leleplezésére azonnal "ugró", tanult ifjúság számára. S ez a századforduló táján már mint statisztikailag is számottevõ réteg - korántsem csak a jogászok - tódult Pikler Gyula elõadásaira. Hallgatni a professzor tárgyilagos okfejtésekbe csomagolt provokatív és frivol példáit a csak burgonyát, káposztát és árpakenyeret látott "szegény tót fiúról", "aki talán nem fogja tudni, hogy éhes"; s a holdvilágos séta, szenvedélyes leánybarátság, költeményolvasás és maszturbáció között vergõdõ "nõnemû serdülõ egyénrõl", aki "tudatlan lévén a célszerû, alkalmas eszközök tekintetében, alapszükségletét azokkal az eszközökkel fogja kielégíteni, amelyeket ismer."¹¹ Mindkettõn a felvilágosítás segít. Mert a társadalmi kapcsolatokban a belátás és beláttatás között lehetetlen éles határt vonni. Ahogy - írja Pikler - "...a vágy és a teljesen céltudatos eljárás közt valóságos határvonal nincs. Megcáfolásául azon jogbölcselõknek, akik azt hiszik, hogy az embernek vannak minden meggondolástól független, oly magasrendû érzései, mint a hazaszeretet, a fajhoz való ragaszkodás vagy a megtorlási ösztön."¹² S minthogy életünkben alig van (és volt) valami, ami tisztán racionális, materiális és hasznos, alig van (volt) olyan is, ami ne lenne "valóságos" eredetére, funkciójára, hasznára-haszontalanságára redukálható. Az anyanyelvet illetõen például: "Egészen helytelen nézet..., hogy egészséges, ép lelkû és haladó emberek nyelvükhöz és mûveltségükhöz azért ragaszkodnak, mert az õ saját nyelvük vagy mûveltségük, mert azt õseiktõl örökölték, vagy mert az faji tulajdonságuk. Ellenkezõleg, egészséges, ép lelkû és haladó emberek csak mint nyelvhez és mûveltséghez ragaszkodnak saját nyelvükhöz és mûveltségükhöz, vagyis azért, mert az jó, és feladják azt jobb kedvéért. Az ellenkezõ értelemben való ragaszkodás ahhoz, kivételes, beteges és haladásellenes tény."¹³ Hasonlóképpen utilitárius redukciónak vethetõ alá a nemzet, a (nemzeti) történelem, a barátság, a szerelem, a házasság. S a tízparancsolat úgy általában, kiváltképpen a felebaráti szeretet, amelynek "belátásos" értelmezésével Pikler a szabadtanítás 1907-es pécsi kongresszusán országos felháborodást keltett.
 

Távolodóban a szociológiai paradigmáktól

Pulszky evolúciós társadalom- és államtudománya, Méray-Horváth organikus szociológiája, Pikler belátásos elmélete, amelyet a Társadalomtudományi Társaság alakuló ülésén a szociológia lélektani irányzatához soroltak - három markáns elméleti paradigma. Mindhárom az elõzõ században jött létre, s mindhárom kapcsolódik a XIX. századi társadalomtudományi naturalizmushoz s fõként annak legerõteljesebb irányzatához: a pozitivista-evolucionista paradigmához. Ezzel kapcsolatban többször felvetõdik, hogy az intézményesülés elsõ lépéseit járó magyar szociológia elméleti tájékozódása bizony meglehetõsen anakronisztikus. A XX. század eleje éppen a naturalista-monista elméletek megingásának, kantiánus fordulatának (Németország), illetve - a pozitivizmus fordulataként - társadalmi tények kutatására alkalmazható metodológiai operacionalizálásának (Franciaország) idõszaka. A mai szociológia irányzatai jórészt ezeknek a fordulatoknak valamelyikében gyökereznek. A magyar szociológia viszont - élénk tájékozódókészsége ellenére is, amit a Huszadik Század recenziórovata dokumentál - mintha túlságosan beszorult volna néhány nagy egyéniség kétségtelenül nagy hatású, de hát mégiscsak a tegnapok világába sorolható paradigmájába.

Ez az alapvetõen helytálló állítás, azt hiszem, két szempont figyelembe vételével árnyaltabbá tehetõ.

1. A magyar szociológia viszonylag korán kezdett intézményesülni. Társasága például hét, illetve nyolc évvel megelõzte a szellemi életünket mindig erõteljesen orientáló osztrákokat, illetve németeket: Ausztriában 1908-ban, Németországban 1909-ben alakult szociológiai társaság. (Igaz, a Társadalomtudományi Társaság neve nem tartalmazza a szociológia szót, de az alakuló ülés és az elsõ vitaülések jegyzõkönyvei nem hagynak kétséget afelõl, hogy a társaság alapvetõen a kulcstudományként értelmezett szociológia mûvelésére szervezõdött.) A szociológia fogalma talán ezért sem ment át itt a néhány évvel késõbbi jelentésváltozáson. Itt az maradt, amit a szociológia szó jelent: a társadalom (metafizikai) tanaival szemben kialakult (pozitív) tudománya.

Kant filozófiáját már a "súlyegyen"-tan XIX. század eleji teoretikusai elméletük középpontjába állították, s az ismeretelméletének újragondolásával kapcsolatos értékelméleti kutatások Böhm Károly filozófiájában központi jelentõségûek. Pikler jogbölcseleti alapozásai a XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveinek fordulóján az értékelmélet alapkérdései: a tény és érték, a van és a legyen kérdése körül fogalmazódtak meg. De õ nem filozófusként, nem a juriszprudencia teoretikusaként, hanem a társadalmi képzõdmények és egyéni lelki folyamatok természeti törvényeinek: a társadalom tudományának (science) tudósaként foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. Palágyi Menyhért 1902-ben Németországban éles polémiába keveredett Husserl fenomenológiájával, vitatva annak egyoldalú logicizmusát. A nagy vonzerejû Huszadik Század írói-olvasói köreiben mindez bizonyára nem volt ismeretlen. A szociológiai szemléletmódtól azonban idegen volt. Ez az alapvetõen szociológiaorientált kör nem zárult ugyan be Dienes Valéria Bergson-fordításai és értelmezései elõtt, de azokat végül is ugyanolyan fenntartásokkal fogadta, mint a tízes évek "vasárnapi köröseinek" metafizikai-szellemtudományi érdeklõdését. Ezek egyszerûen nem tartoztak oda.

Mint például egy idõ után Somló Bódog, a századelõ talán legjelentõsebb jogtudósa, aki elhagyván ezt a szociológiát, a Társadalomtudományi Társaságtól is eltávolodott, noha a Huszadik Század egyik alapítója, s az elsõ években a társaság titkára volt. Szociológusi pályafutása az 1897-1909 közötti tizenkét év. Ezalatt a pozitivista-evolucionista paradigma minden kurrens változatát - a spenceri evolucionizmustól a pikleri "belátásos" elméleten át Méray-Horváth "objektív szociológiájáig" - végiggondolta, és mindegyiket elhagyta. Végül, kimerítvén a naturalista társadalom- és jogértelmezés lehetõségeit, egyszerûen kikopott a Huszadik Századból. Útkeresése a társadalom tudományának világában nem volt terméketlen. Továbblépéseit a századelõ talán legmaradandóbb szociológiai mûvei jelzik. Az említett fejlõdési fázisok elhagyásának sorrendjében: a Szociológia (1900), Az állami beavatkozás és individualizmus (1900), A Der Güterverkehr in der Urgesellschaft (1909) - ezt Primitive Transfer of Goods címmel angolra is lefordították, s a Gazdaság õskorából címmel a Huszadik Században is megjelent (1909) - s végül a Zur Gründung einer beschreibenden Soziologie (1909).

Innen a továbblépés már kivezetett a társadalom tudománya körébõl. A tízes évek fordulóján a "helyes jog" problematikájához térve, kantiánus ismeretelméleti alapokra épülõ jogfilozófia kidolgozásába kezdett. Az abszolút értékek világába átlépés mûve: Az érték problémája címû, kétrészes tanulmánya már filozófiai folyóiratban: az Athenaeumban jelent meg 1911-ben, majd egy évvel késõbb egy német filozófiai folyóiratban is. Elõtte azonban a A jog értékmérõi címmel a Huszadik Században is jelezte szemléleti fordulatát.¹⁴ Felfogható lenne ez a tanulmány ajánlatként egy alapvetõen pozitivista körben lebonyolítandó értékvita megindításához? Somló írását a naturalista világkép védelmében Rónai Zoltán - a radikálisan utilitárius etika és a történelmi materializmus pozíciójából - vehemensen elutasító bírálatban részesítette. Somló elkedvetlenedett. Nem a vita miatt, éppen ellenkezõleg: azért, mert úgy látta, hogy nincs kivel, nincs mirõl vitázni. Egyetlen vitapartnere adódott, aki viszont nem tesz erõfeszítéseket annak érdekében, hogy a vitatott tételeket megismerje. Így az õ teoretikus érveléseit itt mintha kezdenék kiszorítani a meggyõzõdések.¹⁵

2. A Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság megalakulását kezdeményezõ ifjak úgy léptek fel a szociológia magyarországi intézményesítésének programjával, hogy azt végül is nem a korabeli társadalomtanok vonatkoztatási keretében - azokkal vitázva, azokat kiegészítve-korrigálva, gazdagítva -, hanem koruk társadalmi berendezkedésével szemben fogalmazták meg. Elsõdlegesen nem a társadalom egyik - a szociológiáról mint diszciplínáról lévén szó: magától értetõdõen a tudomány - alrendszerére, hanem a társadalmi rendszer egészére vonatkoztatva fejtették ki téziseiket.

Igaz, az idõsebb generáció képviselõi, így a társaság elsõ elnöke, Pulszky Ágost, aki valóságos - parlamenti képviseletet s vezetõ államigazgatási tisztséget betöltõ - politikus is volt, kifejezetten ellenezte az átpolitizált tudományt és a tudományra hagyatkozó politizálást. A folyóirat-indító szerkesztõk közül Gratz Gusztávban (õ az elsõ fõszerkesztõ) és Jászi Oszkárban is erõs volt a politizáló hajlandóság. Habitusuk és irányultságuk ugyanakkor nagyon különbözött, s ennek megfelelõen kezdettõl fogva feszültségekkel terhelõdött meg. Somló Bódogban viszont az okozott feszültséget, hogy tudományos problémaként felvetett és elemzett témái indulatos politikai viták középpontjába kerültek. Ambíciója õt pályája kezdete óta olyan problémák felé húzta, amelyeknek ha vannak-lehetnek is politikai vonatkozásaik, azok azért elsõdlegesen tudományos természetûek.

Az egyéni utak és irányultságok tehát különbözõek: abban a népes és sokszínû szellemi holdudvarban, amely a Huszadik Század körül létrejött, s társaságként intézményesült, a politika és tudomány összefüggéseit illetõen is sokféle álláspont fogalmazódott meg. A folyóirat és a társaság jellegét mégis kezdettõl fogva a hatalomorientáltság és a politikai alternatívában gondolkodás formálta. A társaságban domináns evolucionista, organicista, utilitárius, ökonomista, pszichofiziológiai elméletek s ezek kombinációi mint tudományos program egyértelmûen ennek rendelõdött alá: az elkerülhetetlennek vélt elitváltás programjának, amely társadalmi bázis híján társadalmi törvényre hagyatkozik. Nem a társaság tájékozódási készségén múlott - itt fõként a folyóirat elsõ évfolyamainak elméleti alapokat tisztázó vitáit, késõbb, elsõsorban Szabó Ervin bekapcsolódása nyomán, a marxizmus és Jászi kezdményezéseként a Durkheim-iskola ösztönzõ hatását kell kiemelnünk (, hogy ez a beállítódás nem változott meg, s az indulás világ- és társadalommegváltó indulatait idõvel nem szorította háttérbe a társadalomtudományi professzionalizmus. "Békeidõben" talán így történt volna. A politikai rendszer Széll-kormány bukásával kezdõdõ borulékonnyá válása, majd az 1905-1906 közötti válság nem kedvezett a társadalomtudósi professzionalizmusnak. Az évtizedközép korszakhatár. Ezekben az években, a nehezen pacifikálható kormányzati válságon túlmenõen, a dualizmus minden feszültség és konfliktus ellenére szilárdnak hitt építménye, csaknem négy évtized után elõször, alapjaiban rendült meg. S a válság az alapvetõen modern - tömegmozgósító - politizálás nyitánya is volt: a jelszavak korának (Concha Gyõzõ) kezdete. A politikai erõterek átrendezõdése felgyorsult. A szellemi élet egésze a politikai erõvonalak mentén polarizálódott. A bennünket közelebbrõl érdeklõ társadalomtudósi/szociológusi törekvések - a magyar szociológia történetében elõször - a vágyak és konstrukciók szintjérõl elmozdulván, ha rövid idõre is, a politikaformálás reális esélye közelébe kerültek.

Jászi Oszkár pályája jól mutatja, hogy ennek az esélynek a közelsége és vonzása mennyire nem kedvez a tisztán tudományos megújulási készség kibontakozásának, s elõbb-utóbb óhatatlanul lefokozza a szaktudományos megközelítések jelentõségét. Jászinak kezdettõl, de különösen Gratz Gusztáv 1903-as kiválásától fogva, meghatározó szerepe volt a Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság habitusának formálásában. Pályája a gyors tájékozódási készség, az erõs bölcseleti (elméletalkotási, -értelmezési) hajlam és a politikusi szenvedély együtthatása jegyében indult. Az új század gyökeresen új perspektíváiban bízó, 1900-as programcikke szerint: a tudományos publicisztika jegyében. Abban a hitben, hogy a tudományra (a fejlõdés tudományára) hagyatkozó felvilágosítók szakszerûsége törvényszerûn kiszorítja a választott törvényhozók dilettantizmusát.¹⁶ S ez a folyamat egy másik - a történelmit felváltó - Magyarország létrehozását alapozza meg.

A következõ négy-öt évben Jászi szellemi energiáit fõként a tájékozódás és az elméleti alapok kimunkálása kötötte le: az erõfeszítés, hogy ezt a társadalomhiányos politikai programot tudományos alapra helyezze. Ezt követõen viszont a hangsúly a társadalmi bázis megkeresésére, megszólítására, szervezésére helyezõdött át. Törekvései 1905-tõl fõként a szabadkõmûvesség szellemi életének szociologizálására s ehhez kapcsolódóan a Társadalomtudományi Társaság vidéki központjainak, szabad tanítási rendszerének (a Társadalomtudományi Szabad Iskola tagozatainak) létrehozására és megerõsítésére, a választói jogkiterjesztés elérésére irányulnak (az Általános és Titkos Választójog Ligájában). S nem utolsó sorban annak az átalakulási - homogenizálódási és kibõvülési - folyamatnak az elõmozdítására, amelynek eredményeképpen a Társadalomtudományi Társaság a keresztény-konzervatív-nemzeti orientáció felé (is) nyitott tagságától megválván, szocialista értelmiségiekkel (s egyben a fábiánusokra emlékeztetõ értelmiségi szocializmus eszmekörével) felfrissülvén, egyre inkább a Radikális Párt programideológiájának szervezeti és világnézeti háttereként kezdett tevékenykedni.

Ebben a váltásban Jászi pályáján fordulatos jelentõségûek az 1905-1907 közötti évek: féléves párizsi tanulmányútja és a dualista rendszer végét is fel-felvillantó alkotmányos válság. Franciaországban, Durkheim szociológiáját és iskoláját megismervén a professzionális tudománymûvelés, itthon a tényleges politizálás közelébe került. Ezekben a vonzó-taszító közelségekben a tudományos publicisztika, mint néhány (nagyvonalúan felvázolt) organikus-evolucionista tételbõl egyenesen következõ értelmiségi küldetéstudat programja, elbizonytalanodott és átalakult. S ha Jászit sokáig - egyik helyzettisztázó írása tanúsága szerint még 1906-ban is - kísértette is ez program,¹⁷ lassan körvonalazódni kezdett elõtte a tudományos alapozottságú politizálás gyakorlati lehetõsége. Alapvetõen kétféle módon. Vagy úgy, hogy egy kizárólagosan érvényesnek tételezett társadalomelmélet néhány tézise, tömegfogyasztásra egyszerûsítve, doktrínaként beépül a politikai programba. Ez a kitûntetett tan lehetõsége. Vagy úgy, hogy a politikai ideológia egyfelõl olyan társadalomelméleteket is látókörébe von, amelyek érvelési-agitatív célzattal használhatók, másfelõl társadalomkutatással feltárt tényanyagra is támaszkodik cselekvési programja kialakításakor. Nevezhetõ ez a tudományos-világnézeti háttér lehetõségének.

A kitûntetett tan már a múlt századelõ elsõ éveiben is a történelmi materializmus volt. Az ennek kizárólagosságából építkezõ program Jászi szellemi habitusától - jelentkezzék az Diener-Dénes József vagy Szabó Ervin gondolkodói színvonalán - alapvetõen idegen volt. Az egyiket megmosolyogta, a másikat vitatta. A tanhoz rögzülés nyilvánvaló következménye, hogy az empirikus kutatás is, az elméletképzés is elõbb-utóbb degradálódik, feleslegessé (esetleg ellenségessé) válik. Ugyanakkor a másik változat: a világnézeti háttér lehetõsége sem kedvez igazán a professzionális tudományosságnak. Az erre a funkcióra szorítkozó tudomány sajátos alrendszerként azonosítható professzionalizmusa ( ha nem blokkolódik is egyértelmûen - kibontakozni sem tud igazán. Az ehhez szükséges autonómia, szerepkülöntartás, önszervezõdés és önvezérlés folyamatosan problematikus marad. Luhmanni fogalomkörben közelítve a problémához: a tudományban az "igaz/hamis", a politikában a "kormányzati/ellenzéki" mint rendszerhatárt megvonó bináris kódok egyidejû mûködése pedig éppen a két alrendszer körvonalazódása terén tartósítja a bénító zavart. Ez a lehetõségváltozat mégis vállalhatóbb volt Jászi számára. Úgy is, mint szociologikus - azaz materialista-organikus-fejlõdéselvû elméleteket használó és antiklerikális-antinacionalista beállítódást feltételezõ - hivatkozási háttér, s úgy is, mint a társadalmi tények rendszeres feltárására irányuló - szociografikus - program: "Magyarország felfedezése".

A tudományos publicisztika programja így az alkotmányos válság idején az aktuális társadalompolitikai témákra és problémákra való összpontosítás jegyében átalakult. Ebben az átalakulásban fontos szerepe volt az említett módon szociologikus érvelésnek s a - jórészt megvalósítatlanul maradt - társadalmi tényfeltárás igényének. Egyikhez sem kellett igazán a tisztán elméleti és módszertani útkeresés. Így a tudós hajlamú Somló, a tudományos professzionalizmus felé tovább lépve, a szociológiai elméletek vonzását alighanem éppen úgy hasznos és termékeny ifjúkori kitérõnek tartotta pályáján, mint a politikus Jászi Oszkár.

"Szociológia! Ez volt az a szó, mely szintetizálta törekvéseinket: a természettudományok diadalmas erejében való hitünket..." Jászi ezekkel a Huszadik Század tízéves jubileumára írt - gyakran és hosszabban idézett - emlékezõ sorokkal nem a szociológiától, még kevésbé a szociologikus (tudományos igényû) világszemlélettõl, hanem a hozzá fûzhetõ túlzott várakozásoktól búcsúzott. Régen kezdõdött illúzióvesztést regisztrált, amely az õ pályáján túlmenõen a Huszadik Század arculatváltozásán is követhetõ. Kifejezetten társadalomelméletekkel foglalkozó társulati vitaülésre 1903-ban került sor utoljára.¹⁸ A következõ évek elméleti vitái: a Méray kultúrfiziológiája és prognózisai körüli polémia 1905-1906-ban,¹⁹ majd a "belátásos" elmélet és az "objektív szociológia" 1907-es megütközése nem váltott ki széles körû érdeklõdést.²⁰ Mindkét vitát az elméleti útkeresésben következetes Somló Bódog kezdeményezte. Elméleti hozama egyiknek sem lett, különösen az utóbbinak nem, amely végül is Pikler és Méray egymást "leíró", szarkasztikus pengeváltásába torkollott. S leginkább talán Somlónak adhatott ösztönzést - arra, hogy túllépjen a szociológiai elméleteken. Ha más módon is, a vitázó felek is ezt tették. A tízes években Pikler már nem jelentkezett elméleti írással a Huszadik Században. Energiáit egyre inkább lekötötték elmélete pszichofiziológiai bizonyítékainak laboratóriumi kísérletei. Méray-Horváth pedig tudományos-fantasztikus regényekben kezdte népszerûsíteni kultúrfiziológiáját.
 

Huszadik Század

Ma, ha fellapozzuk a Huszadik Századot, nagy valószínûséggel nem az elméleti, hanem a közéleti vitákat keressük benne, a kort közel hozó s a kordokumentumon túlmutató jelentõségû tanulmányokat, esszéket, körkérdéseket, jegyzeteket s - nem utolsó sorban - a szemle rövid tudósításait, gazdag híranyagát. Ha a század eleji koreszmékrõl, a nõi, nemzetiségi emancipáció mozgalmairól, a feminizmusról, a nemzetiségi kérdésrõl, a közoktatás és az egyetemi képzés reformjáról, a földkérdésrõl, a választójog kiterjesztésérõl, a közigazgatási reformról, a zsidókérdésrõl, a Monarchia és Közép-Európa jövõjérõl - egyáltalán a közéletet foglalkoztató témákról érzékletes s ugyanakkor elemzõ írásokat akarunk olvasni, akkor a Huszadik Század fellapozása megkerülhetetlen.

A múlt század szellemi életének erõvonalai, csoportosulásai irodalmi, mûvészeti, társadalompolitikai periodikák: revük százaiban követhetõ. Van néhány ezek között, amely a szó szoros értelmében korszakalkotó jelentõségû: jelenléte, visszatérõ témái, fel-fellángoló vitái, értelmiségi vonzáskörének történései egy korszak uralkodó eszméinek, mentalitásának jellegadó összetevõi. Ezek a periodikák úgy tûnnek ki a többiek sokaságából, és úgy vonzzák a tájékozódni kész figyelmet, mint erõs ragyogású égitestek a csillagos égbolton. A nem irodalmi szemlék sorában a Huszadik Század ilyen erõs szellemi vonzáscentrum volt. Száz év távlatából talán a következõkben foglalhatók össze erõsségei.

Ez a folyóirat az elsõ modern társadalompolitikai szemle. Stílusát, szellemiségét, témaválasztásait és kérésfelvetéseit lehetett kedvelni, vitatni, elvetni. Meghaladni is lehetett: társadalomtudományi és -szemléleti naturalizmusa indulása után nem sokkal, a tízes években pedig - a "vasárnaposok" szellemtudományi orientációja mellett - végképp anakronisztikussá vált. Mint mintát és mércét azonban megkerülni nem lehetett. Az utána jövõ társadalompolitikai folyóiratok évtizedeken át - politikai, világnézeti beállítottságuktól függetlenül (, ha a színvonalas, tájékozott és olvasmányos közérdekû közlemények periodikái voltak, valamiképpen mind a Huszadik Század nyomdokain haladtak.

A Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság - fõként a liberális konzervatív és a keresztény nemzeti csoportok 1906-os kiválása után - a múlt századelõ elsõ két évtizedében domináns baloldali értelmiségi gondolkodás sokféle irányzatának teret adó intézményei s a szocialista, szociálliberális értelmiségi elit integrálásának meghatározó jelentõségû fórumai voltak. Szellemi-közmûvelõdési nagyvállalkozás vonzáscentrumai, amelyekhez vidéki fiókszervezetek, vidéken is kiépült szabadtanítási intézményrendszer, könyvsorozatok tartoztak.

A revü a múlt század elején korszakos, a század egészét tekintve korokon túlsugárzó jelentõségû folyóirat volt. 1919-es - kommün alatti - megszüntetése után Századunk címmel 1926-ban ismét létrejött, és másfél évtizeden át megjelent Vámbéry Rusztem, majd 1934-tõl Csécsy Imre szerkesztésében. S 1947 márciusában a hazalátogatott idõs Jászi Oszkár beköszöntõ cikkével (a szerkesztõ ugyancsak Csécsy) ismét Huszadik Század címen jelent meg - három folyóiratszám erejéig. Ez sem jelentette a végét. Valószínû, hogy amíg liberális, szociálliberális periodikák vannak-lesznek Magyarországon, addig a Huszadik Század szelleme, jellemzõ témakörei, újra aktualizálódó kérdésfelvetései is megmaradnak.
 

Válogatott irodalom

Boros László 1977. Pulszky Ágost tudományszervezõ tevékenysége. Szociológia, (2): 214-218.

Gyurgyák János-Litván György (szerk.) 1991. Jászi Oszkár bibliográfiája. Budapest: MTA Történettudományi Intézet-Századvég

Gyurgyák János 1993. A polgári radikálisok és a zsidókérdés. Világosság, (3): 29-39.

Horváth Zoltán 1961.Magyar századforduló. A második reformnemzedék története. Budapest: Gondolat

Huszár Tibor 1994. Jászi-dilemmák. Egy fejezet a szociológia magyarországi intézményesülésének történetébõl. Szociológiai Szemle, (1): 9-17.

Kiss Albin 1925. A magyar társadalomtan története. Budapest: Szent István Könyvek

Litván György-Szûcs László (szerk. és bev.) 1973. A szociológia elsõ magyar mûhelye. Budapest: Gondolat

Litván György 1974. Szabó Ervin. Budapest: Akadémiai Kiadó

- 1977. Pulszky Ágost két magyar reformnemzedék között. Szociológia, (2): 202-206.

- 1977. Somló Bódog munkássága. Szociológia, (4): 503-507.

- 1978. "Magyar gondolat - szabad gondolat". Nacionalizmus és progresszió a század eleji Magyarországon. Budapest: Magvetõ

- 1983. Ifjú forradalmár a századelõn. Szabó Ervin. Kortárs, (11): 1750-1762. Litván György-Varga F. János (szerk.) 1982. Jászi Oszkár publicisztikája. Budapest: Magvetõ

- - 1990: Jászi Oszkár válogatott levelei. Budapest: Magvetõ

Kende Péter 1999. Godot-ra várva. Jászi Oszkár ajánlásai és reményei kilencven év távlatából. Világosság, (3): 11-22.

Kupa László 1996. Pulszky Ágost bölcselete. Budapest: Seneca

Moór Gyula 1921. Somló Bódog. Társadalomtudomány, (1): 17-40.

Nagy Endre 1977. Pulszky Ágost társadalom- és államtana. Szociológia, (2): 207-213.

Nagy J. Endre 1993. Lehet-e tudományos világnézet? Pikler Gyula értékmentes jogszociológiája. In: N. J. E.: Eszme és valóság. Budapest: Pesti Szalon, 33-60.

- 1993. Erény és tudomány. Vázlat Somló Bódog gondolkodói pályájáról. In: N. J. E.: Eszme és valóság. Budapest: Pesti Szalon, 61-88.

- 1993. A Durkheim-sokk. Jászi találkozása az új szociológiával. In: N. J. E.: Eszme és valóság. Budapest: Pesti Szalon, 89-101.

Navracsics Tibor 1991. Somló Bódog államelmélete. Valóság, (7): 16-27.

Remete László-Litván György (szerk.) 1970. A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája. 1. k. Folyóiratok 1900-1919. Budapest: MTA Szociológiai Kutatócsoport-Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár

- - (szerk.) 1975. A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája. 2. k. Folyóiratok 1900-1919. Budapest: MTA Szociológiai Kutatócsoport-Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár

Saád József 2000. Mire való ez az új tudomány? In: Írások Huszár Tibor 70. születésnapjára. Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, 372-385.

Sárkány Mihály 1977. Somló Bódog az õsi társadalom gazdaságáról. Szociológia, (4): 516-521.

Seres László 1970. Pozitivista társadalombölcsészet Magyarországon. Somló Bódog halálának 50. évfordulójára. Magyar Filozófiai Szemle, (5): 936-954.

Somló Bódog 1905. Méray kultúrfiziológiája. Huszadik Század, 6, é. 1. k. 310-324.

- 1906. Politika és szociológia. Méray rendszere és prognózisai. Huszadik Század, 7, é. 1. k. 369-381.

Pikler Endre 1938. Pikler Gyula életmûve. Századunk, 13. é. 53-71.

Szabó Imre 1973. Pikler Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó

Zsigmond Gábor 1977. Pulszky Ágost etnológiai munkássága. Szociológia, (2): 196-201.

- 1977. Somló Bódog és a magyar etnológia. Szociológia, (4): 508-515.
 

Jegyzetek

1. Társadalomtudományi Társaság. Huszadik Század, 1901. 2. é. 1. k. 151. o.

2. Uo. 159-160. o.

3. Lásd ehhez pl. Somló Bódognak a jogi oktatás - kultuszminisztériumban kidolgozott - reformtervezetérõl írt éles bírálatát. A tervezet a jogászképzés gyakorlatiasabbá tétele végett a juriszprudenciához ("jogászathoz" - ahogy Somló nevezi) kapcsolódó tárgyak súlyának növelését, s ehhez kapcsolódóan egységes államvizsgarendet helyezett kilátásba, gyakorló jogászok - bírák, ügyvédek, köztisztviselõk - bevonásával. A gyakorlatiasság jegyében javasolta a politika és a jogbölcselet vizsgakötelezettségének eltörlését. Somló mindezt a jogi oktatás tudományosságának degradálásaként értelmezte: "Mégis csak különb alapot nyújt - írja - p. o. a socialismus és individualismus rendszereinek megítélésére, ha Marx és Spencer tanításait állítjuk szembe, mintha a közszájon forgó socialis babonák és háziszerek bölcsességének engedjük át a társadalmat. Olyan messze áll ez a kettõ egymástól, mint az orvostudomány a kuruzslástól és a népies javasszerektõl." A jogi képzés "jurisprudencia sáncain" belülre szorítása Somló szerint összefügg a szakképzett elit társadalomformáló aktivitásának visszaszorítási kísérletével: "A kicsiszolt csillogó gyémántból nehéz a szín tulajdonságait megállapítani. A jogászat csillogó kristályai sem adnak számot eredetükrõl és anyagukról, azok sem tanítanak meg a társadalom ismeretére. De a jogászat nem nevel törvényhozókat sem, nem ad társadalomfejlesztõ eszméket. Fõszerepe a conserválás, a meglevõnek rendszerbe foglalása. Az alkotás szelleme nincsen meg benne. Már pedig nemcsak törvényalkalmazókat kellene nevelni, de törvényhozókat is." (Kiemelés: S. J.)

S. B.: A jogi oktatás reformja és a társadalmi tudományok. Huszadik Század, 1900. 1. k. 49-50. és 53. o.

4. "A költségvetés tárgyalása alkalmával a pénzügyi bizottságban Emmer Kornél egy sociológiai tanszék felállítását hozta a cultusministernél javaslatba." A Huszadik Században magát "-r -r"-ként szignáló tudósítás szerzõje (Jászi Oszkár) beszámolója végén meglehetõsen borúlátóan ítéli meg a szociológia egyetemi kilátásait: "Vigyázzunk, hogy a több utáni törekvésben el ne veszítsük a meglevõ keveset. Vajha Emmer Kornél és a vele hasonló színvonalon álló politikusok kicsiny csapata a jogi szakoktatás reformjának közelgõ débatja alkalmával felemelnék szavukat a magyar társadalmi tudomány szerény, de életképes fájának megvédelmezésére."
-r -r.: Sociológiai tanszék az egyetemen. Huszadik Század, 1900. 2. k. 465-466. o.

5. Eltérõen a Szemle elõdjétõl, a Szociológia c. folyóirattól, ahol folyamatosan követhetõk a magyar szociológia elõtörténetének jelentõs alakjaival és teljesítményeivel foglalkozó közlemények. Ez az érdeklõdés ugyanakkor elsõsorban nem a bemutatott mûvek és életmûvek kutatásokat inspiráló elméleti és/vagy módszertani kiindulásaival és tételeivel, inkább az új magyar szociológia intézményesülési problematikájával és a létjogosultságával küszködõ szakmai közösség történeti identitásának formálódásával kapcsolatos. Lásd ehhez: Szociológia, 1972. 1., 1973. 3., 1975. 3., 1976. 1., 1977. 2., 1977. 4., 1981. 3-4. sz.

6. Pulszky Ágost: A jog és állambölcsészet alaptanai. Budapest, Eggenberger, 1885. 14. o.

7. Méray-Horváth Károly: Társadalomtudomány mint természettudomány. Budapest, Athenaeum, 1912. 261. o.

8. A jog keletkezésérõl és fejlõdésérõl. Budapest, Politzer, 1902, 2. kiad. 246. o.

9. Ricardo. Jelentõsége a közgazdaságtan történetében. Érték- és megoszlástana. Különlenyomat a Nemzetgazdasági Szemle 1885. évi folyamából. Az MTA támogatásával. 190 o.

10. Bevezetõ a jogbölcseletbe. Budapest, Politzer, 1892.

11. A jog keletkezésérõl és fejlõdésérõl. Budapest, Politzer, 1902, 2. kiad. 27. és 28. o., ill. 31-32. o.

12. Uo. 29. o.

13. Uo. 251. o.

14. Huszadik Század, 1910, 1. k. 1-14. o.

15. Lásd ehhez: Somló Bódog: A helyes jog. Huszadik Század, 1910, 2. k. 390-395. o. és uõ: Még egyszer a helyes jogról. Huszadik Század, 1911, 2. k. 71-73. o.

16. Jászi Oszkár: Tudományos publicisztika. Huszadik Század, 1900. 1. k. 2-12. o.

17. Jászi Oszkár: Tudomány és politika. Huszadik Század, 1906. 2. k. 327-331. o.

18. Leopold Gusztáv: A szocziológia ujabb irányai. Huszadik Század, 1903. 1. k. 97-112. és 190-200. o.

19. Lásd ehhez Somló Bódog: Méray kultúrfilozófiája. Huszadik Század, 1905, 1. k. 310-324. o.; Madzsar Imre: Észrevételek Méray organikus elméletéhez. Huszadik Század, 1905, 1. k. 389-405. o.; Méray-Horváth Károly: Biológiai rendû képzõdmény-e a társadalom? Huszadik Század, 1905, 1. k. 464-466. o.; Somló Bódog: Válasz Méraynak. Huszadik Század, 1905, 1. k. 466-467. o.; Somló Bódog: Politika és szociológia. Méray rendszere és prognózisai. Huszadik Század, 1906, 1. k. 369-381. o.

20. Pikler Gyula: Lélektan és társadalmi tudomány. Nyílt levél Somló Bódoghoz. Huszadik Század, 1907, 1. k. 113-120. o.; Somló Bódog: Az objektív szociológia. Huszadik Század, 1907, 1. k. 209-219. o.; Pikler Gyula: "Objektív szociológia" és induktív logika. Huszadik Század, 1907, 1. k. 229-235. o.; Pikler Gyula: Az "objektív szociológia" visszavonása, az "epifenomenok" és az "anyagcsererendszerek". Viszonválasz Somló Bódognak. Huszadik Század, 1907, 1. k. 301-318. o.; Méray-Horváth Károly: Tudomány és vesébelátás. Megjegyzések Pikler Gyula múltkori cikkére. Huszadik Század, 1907, 1. k. 456-458. o.; Somló Bódog: Viszonválasz Pikler Gyulának az objektív szociológia dolgában. Huszadik Század, 1907, 1. k. 458-471. o.; Pikler Gyula: "anyagcsere" és belátás. Zárszó. Huszadik Század, 1907, 1. k. 471-475. o.; Méray-Horváth Károly: A Pikler-féle vitához. Huszadik Század, 1907, 1. k. 549-552. o.; Gorka Sándor(Pekár Károly: "Kompleter Unsinn". Huszadik Század, 1907, 1. k. 552-556. o.; Pikler Gyula: Zárszó az "objektív szociológia" c. vitához. Huszadik Század, 1907, 1. k. 556-559. o.; Méray-Horváth Károly: A Pikler-féle bizonyításhoz. Huszadik Század. 1907. 2. k. 636-639. o.; Pikler Gyula: Végszó. Huszadik Század. 1907. 2. k. 636-640. o.; Pikler Gyula: Pótlás a Méray-féle vitához. Huszadik Század. 1907. 2. k. 723-724. o.