Szántó Zoltán
BÚCSÚ BERTALAN LÁSZLÓTÓL
 

Tanár Úr!

Engedd meg, hogy mikor utolsó utadra kísérünk, s fájdalmas búcsút veszünk Tõled, úgy szólítsalak, mint ahogy mindig is szólítottunk: Tanár Úr. Halálod híre mindannyiunkat váratlanul ért, rokonaidat, kollégáidat, tanítványaidat és barátaidat mélyen megrendített. Idén lettél volna hatvan éves.

Melyek voltak ennek a hatvan évnek legfontosabb állomásai?

Bertalan László 1941. augusztus 8-án született Szászrégenben, Maros-Torda megyében. Szülei 1947-ben Magyarországra menekültek. A nyírbátori és debreceni iskolás évek lezárását az 1960-as érettségi jelentette. Ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar nyelv és irodalom, valamint néprajz szakon. Egy évvel késõbb vette fel a filozófia szakot, ami késõbbi pályafutása szempontjából meghatározó döntés volt. Egyetemi tanulmányai alatt - megelõlegezendõ késõbbi páratlan kutatói és oktatói munkásságát - a tudományelmélet és a módszertan problémái foglalkoztatták. 1965-ben filozófiai elõadó diplomát szerzett, s pályáját - elkerülve az ortodox marxizmus uralta korabeli hazai filozófiát - az MTA Szociológiai Kutatócsoportjában kezdte. Mindazonáltal, mint azt szakmai önéletrajzában írta: sem a kritikai szociológia, sem az empirikus szociológia hazai mûvelõinek gyakorlatával nem tudott igazán megbékülni.

A hetvenes évek elejétõl a Szociológia címû folyóirat társszerkesztõje lett. Ekkor indította útjára a Tájékozódás rovatot, amelyben egy évtizeden át olyan elméleti és módszertani tanulmányokat közölt klasszikus szociológusok és filozófusok tollából, amelyek - saját szavait idézve - egyfajta harmadik utat alapoztak meg mind a technikai részletekbe való önfeledt belefeledkezéssel, mind pedig a normatív ítélkezés mámoros tobzódásával szemben. A rovatban megjelent írások szociológusnemzedékek számára jelentették - s jelentik a mai napig - a szakmai továbbképzés egyik legbiztosabb forrását. Ha például a funkcionális elemzésrõl, az ideáltípusról, a statisztikai általánosítások magyarázatáról, a faktor- és útelemzésrõl, vagy mondjuk a rész és egész viszonyáról akarunk érvényes és idõtálló ismereteket szerezni, mindenekelõtt a Tájékozódás rovatot érdemes továbbra is fellapoznunk. De nem csak módszertani problémák megoldásához, hanem olyan tartalmi kérdések megválaszolásához is megkerülhetetlen kiindulópont a rovatban szereplõ írások feldolgozása, mint a munkamegosztás, a teljesítménytaktikázás, az önbeteljesítõ próféciák vagy az uralom és hatalom, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Elméleti és módszertani kutatásainak, valamint egyetemi elõadásainak középpontjában ilyen átfogó kérdések álltak.

A Közgazdaságtudományi Egyetemen a hetvenes évek derekától tanított, majd 1983-tól lett a Szociológia Tanszék fõállású tanára. Szociológiatörténetet, szociológiaelméletet és általános módszertant oktatott. A közgázos szociológusképzés arculatának kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Elõadásait és szemináriumait legendák övezték. Az a sajátos közelítésmód, amelyet hosszú évek folyamán dolgozott ki a szociológiatörténet oktatásában, méltán vívta ki a szakma érdeklõdését és elismerését. Számára a klasszikus gondolatmenetek logikai szerkezetének feltárása jelentette az igazi intellektuális kalandot. Hallgatóit megtanította a tudományos fogalom- és magyarázatalkotás szabályaira, és arra, hogyan lehet ezen szabályok alapján - a szó valódi értelmében - a klasszikus és kortárs szerzõk munkáit értelmezni és értékelni. A fogalmi tisztaság, a logikai következetesség és a szabatos érvelés jelentette számára a szakmai diskurzus természetes közegét, legyen szó akár szakmai vitáról, akár egyetemi elõadásról. Híres elõadássorozatait - Weber és Simmel munkáiról, a típusalkotás logikai problémáiról, a kontextuális modellekrõl, a közvélemény-kutatási modellek elméleti hátterérõl, hogy csak néhányra utaljunk - hallgatói idõrõl idõre lejegyezték, számítógépen megszerkesztették. Mikor az elõadások megjelentetésérõl esett szó, szelíd mosollyal mondta: "Még egy kicsit töprengek a problémán."

A hetvenes évek végétõl sok energiát fordított arra, hogy Max Weber fontosabb szociológiai munkáit megismerhessék a magyar olvasók. A Gazdaságtörténet, valamint a Gazdaság és társadalom fordításának egybevetése az eredeti szöveggel csak a kívülálló számára tûnhet rutinmunkának, valójában igen komoly - s valljuk meg õszintén: hálátlan - feladat.

Bertalan tanár urat tisztelték és szerették hallgatói, tanítványai és kollégái. Ezt a tiszteletet és szeretetet a mai napon néma emlékezéssel, egy csokor virággal, néhány könnycseppel tudjuk kifejezni. Az elkövetkezõ idõben azonban mindannyiunk közös felelõssége, hogy Bertalan László szellemi hagyatékát méltóképpen gondozzuk. Azt a szellemi hagyatékot, amely elõadásjegyzetekben, kéziratokban, szöveggyûjteményekben, néhány publikációban, szerkesztett és lektorált kötetekben maradt fenn, s mindenekelõtt abban a szellemiségben, amely sokunk számára jelent példát.

Személyében a magyar társadalomtudomány és a Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia Tanszéke iskolateremtõ elméleti szociológust és páratlan felkészültségû egyetemi oktatót veszített el. Tanítványainak, kollégáinak és barátainak emlékezetében mint bölcs, szuverén, halk szavú gondolkodó marad meg. Az élet mostohán bánt vele. Személyes sorsa rendkívül nehéz volt. Hivatalos elismerést messze kevesebbet kapott, mint amit méltán érdemelt volna.
 

Tanár Úr!

Emlékképek kavarognak bennem. A sok-sok felejthetetlen elõadás, a személyes beszélgetések, a gyöngyöstarjáni tanszéki kirándulás és hegymászás, a szakkollégiumi táborok, a közös meccsnézések, az aggodalom, mikor egészségi állapotod meggyengült, az utolsó személyes találkozás, amikor szakmai terveidrõl beszéltél. Önálló kötetekben tervezted feldolgozni a gazdasági rendszerek weberi elméletét, továbbá Weber kapitalizmus-, munkamegosztás- és osztályelméletét. Az utolsó hónapokban néha fáradtságra panaszkodtál, de ennek ellenére szívósan, hihetetlen sebességgel és a Tõled megszokott minõségben dolgoztál: rendületlenül hoztad az újabb és újabb kéziratokat, s kezdted el összerendezni életmûvedet. S mikor hosszú vívódások után rászántad magad erre a lépésre, már nem maradt idõ a befejezésre.

Tisztelt Tanár Úr! Kedves Laci!

Soha nem felejtünk el! Nyugodjál békében.
 
 
 
 

(Elhangzott 2001. június 21-én a kerepestarcsai temetõben.)