Szociológiai Szemle 2001/4. 96-113.
Fodor Éva1
A SZEGÉNYSÉG ELNÕIESEDÉSE HAT VOLT ÁLLAMSZOCIALISTA ORSZÁGBAN


A szegénység "feminizációját",2 vagyis azt, hogy a szegény népességben mind jobban túlreprezentáltak a nõk, számos – mind fejlett, mind fejlõdõ – kapitalista társadalomban megfigyelték már (Pearce 1978, Albelda and Tilly 1997). Bár viszonylag új jelenség – mely definíció szerint összekapcsolódik a nõknek a családi és rokonsági kapcsolatoktól való növekvõ függetlenségével –, a nemek közötti jelentõs szegénységi szakadék alapvetõen megváltoztatja mind magának a szegénységnek a természetét, mind a rá adott politikai választ. Például amikor a nõk egyre növekvõ – s a férfiakénál nagyobb – számban élnek nyomorban, a gyerekek is nagyobb eséllyel lesznek szegények, és ez hosszú távú következményekkel jár a társadalmi mobilitásra és rétegzõdésre nézve. Míg az idõsek szegénységének valószínûleg a politikai döntéshozatalra vannak következményei, addig a felnõtt nõk szegénysége általában az anyaság (mely gyakran a nemzet és etnikum eszméivel van összekapcsolva) újraértelmezéséhez és rétegzõdéséhez vezet, és az állami újraelosztás erõfeszítéseit a munkaerõpiacról az anyavédelem felé irányítja át. Ily módon (és még sok egyéb módon) egy túlnyomórészt nõi szegény népesség eltérõ kockázatokkal és eltérõ életesélyekkel kell hogy szembenézzen, mint egy hasonlóan szegény, de túlnyomórészt férfiakból álló csoport. Míg egyre növekvõ irodalom foglalkozik a volt államszocialista országok széles körben terjedõ szegénységével, kevés figyelmet fordítanak ennek nemi vonatkozására – ha egyáltalán találunk ilyen mûvet (kivételképpen ld. Szalai 1999, és Emigh–Szelényi 2001 egyes részei). Két alapkérdést kell itt tisztáznunk: Elõször is, elnõiesedett-e a szegénység Kelet-Európában?3 Másodszor, mely tényezõk magyarázzák, ha az egyes országokban nem azonos a nemek közötti szegénységi szakadék nagysága?


Kell-e nemek közti szegénységi szakadékra számítanunk Kelet-Európában?

Casper és társai (1994) nyugati fejlett kapitalista társadalmakat vizsgáló összehasonlító tanulmányukban azt találták, hogy a nõi szegénységi rátának a férfi szegénységi rátához viszonyított aránya (vagyis a "nemek közti szegénységi szakadék") a legmagasabb, az Egyesült Államokra mért 1,41-tõl a német 1,29-en át a hollandiai szinte teljes egyenlõségig (1) terjedt, illetve fordított irányú volt például Olaszországban és Svédországban (0,9). A legtöbb országban – az utóbbi három kivételével – jelentõs nemek közti szegénységi szakadék található: a nõk általában nagyobb eséllyel szegények, mint a férfiak. A szerzõk az országok közti eltéréseket a házasságkötési arány eltéréseivel magyarázták (ami különösen magas Olaszországban, és ez magyarázza az alacsony szegénységi szakadékot), valamint a munkaerõ-piaci részvétel arányával (amely kiemelkedõen magas Svédországban). Egyesek újabban az állami jóléti juttatásoknak a szegénységi szakadékra gyakorolt hatását vizsgálják (Christopher et al. 1999), és azt találják, hogy azokban az országokban, ahol az állami juttatások bõkezûek, univerzálisak és társadalmilag kevéssé stigmatizáltak, ott a nemek közti szegénység eltérései kisebbek.

Egyik tanulmány sem vont azonban be vizsgálatába kelet-európai országokat, úgyhogy nem rendelkezünk sem külsõ, sem belsõ összehasonlító információval e régióra vonatkozóan. Mindazonáltal van jó néhány okunk rá, hogy feltételezzük, itt is létezik nagy nemek közti szegénységi szakadék. Elõször is, 1990 után az állami újraelosztó rendszer gyakorlatilag összeomlott a régió legtöbb országában: a jóléti programok, nyugdíjak és természetbeni juttatások reálértéke erõsen visszaesett (Tóth 1994, Förster–Tóth 1999). Mivel a nõk gyakran inkább haszonélvezõi a jóléti újraelosztásnak, valószínûleg jobban is sújtja õket, ha az nem megfelelõ. Másodszor, ahogy sok kutató rámutat, a piacosodás beköszöntével a dolgozó nõk sebezhetõbbekké váltak a profitéhes munkaadók szexista szeszélyeivel szemben, akik rosszul tolerálják a szülési szabadságot vagy a munkavállalók más reproduktív kötelességeit (Einhorn 1993). Ez okból a nõk foglalkoztatási aránya és fizetett állásuk minõsége (bér, stabilitás, elõmenetel) a férfiakénál várhatóan alacsonyabb. A nemekkel kapcsolatos ideológiák terén bekövetkezett konzervatív fordulat sem segített: negyven év után elõször sok kelet-európai országban elfogadottá, sõt ténylegesen népszerûvé vált azt az álláspontot képviselni, hogy a nõknek igazából otthon a helyük. Ez az ideológia tükrözõdik a médiában, a hirdetésekben és a politikai döntéshozatalban is, hozzájárulva a nõk különösen sebezhetõ munkaerõ-piaci pozíciójához (Gal–Kligman 2000). Végül az általános társadalmi válság a halálozási ráták növekedéséhez vezetett, különösen a férfiak esetében. Hasonlóképpen, a válási arányszámok és a házasságon kívüli születések aránya a kilencvenes évek közepén megugrott. Ha mindezt figyelembe vesszük, akár hatalmas nemek közötti szegénységi szakadék megléte sem okozna különösebb meglepetést.

Másrészrõl más kutatók úgy látják, a nõk nem feltétlenül áldozatai a piacosodás folyamatának (legalábbis nem jobban, mint a férfiak). Néhány országban a nõk munkanélküliségi aránya alacsonyabb vagy ugyanakkora, mint a férfiaké. 1990-re már a nõk több generációja tett szert sokéves munkavállalási gyakorlatra, összességében jobban képzettek, mint a férfiak, és stratégiailag jobb helyet foglalnak el olyan szektorokban (különösen a szolgáltatásban), amelyeket az általános recesszió kevésbé sorvasztott el. A nõk – sok nõ – olyan erõforrásokkal rendelkeznek, amelyeket az utóbbi tíz évben újraértékeltek (Fodor 1997). Ráadásul a nyugdíjreform néhány országban (például Lengyelországban és bizonyos fokig Magyarországon) megvédhette az idõs nõket attól, hogy szegénységbe süllyedjenek. Ami a demográfiai változásokat illeti, a születési arányszámok csökkennek, a nõk mind kevesebb gyermeket szülnek, és így kisebb reproduktív terhek nehezednek rájuk, ami a férfiakhoz viszonyított munkaerõ-piaci pozíciójukat javíthatja (lásd Hong [1987] ugyanilyen érveit Kínára vonatkozóan). Ezenkívül önmagában a régióra jellemzõ háztartási struktúra védelmet jelenthet a szegénység elnõiesedése ellen: bár a válási arányszámok magasak, a nõk ritkán élnek egyedül (ténylegesen az egyszülõs családok sehol nem képezik több mint két százalékát a háztartásoknak, Oroszország kivételével). Ezek azok a háztartástípusok (egyedülálló nõ gyermekkel és egyedülálló idõs), amelyek sok nyugat-európai országban a legvalószínûbben lesznek szegények. Ily módon a tanulmányunkban szereplõ társadalmak többgenerációs háztartásainak gyakorisága szintén csökkentheti a szegénységi szakadékot.

Összességében tehát távolról sem egyértelmû, hogy a kelet-európai társadalmak nemek közötti szegénységi szakadékot teremtenek vagy sem: ez a kérdés tehát további empirikus vizsgálatokat igényel.


Adatok, meghatározások és alternatív meghatározások

Ahhoz, hogy megállapíthassam, milyen mértékben vannak a nõk vagy a férfiak felülreprezentálva a szegény népességben, annak a "Szegénység, etnikai és nemi hovatartozás Kelet-Európában" címû felmérésnek az adatait használom (Emigh–Szelényi 2001), amely hat volt államszocialista társadalom reprezentatív mintáját tartalmazza, mindegyikben megközelítõleg ezer fõvel, és egy sor olyan kérdést, amely az egyének és a háztartások pénzügyi helyzetét, kiadási és bevételi szerkezetét, valamint összességében vett életszínvonalát érinti. (Ennek az adatbázisnak a részletesebb leírását lásd Emigh–Szelényi [2001] vagy jelen kötetben máshol.)

A nemzetközi összehasonlító statisztikák szerint az szegény, aki olyan háztartásban él, ahol az egy fõre jutó jövedelem kevesebb, mint az adott ország háztartási mediánjának ötven százaléka. A jövedelem ebben az esetben igazítva van a háztartási szerkezethez, és magában foglalja az összes készpénzt és készpénz jellegû kifizetést4 (azaz bérjövedelmet és bármely jóléti programból származó segélyt vagy készpénzes támogatást), de nem tartalmazza a természetbeni juttatásokat, mint például az ingyenes állami gyermekellátást, egészségügyi ellátást vagy oktatást. Ezt a nemzetközi mércét alkalmazva a legmagasabb szegénységi arányt a tanulmányunkban szereplõ hat ország közül Lengyelországban találjuk (lásd az 1. ábrát), viszont nemek közötti szegénységi szakadékot sehol sem, kivéve Romániát, ahol a nõk szegénységi kockázata durván 1,4-szerese a férfiakénak. Ez tehát a fent feltett elsõ kérdésünkre adható leggyorsabb válasz.

Ha megállnánk itt, azt mondhatnánk, hogy Kelet-Európa a társadalmi szervezõdés egészen más mintáit mutatja, mint akár a fejlett nyugat-európai, akár a fejlõdõ nem európai társadalmak. Nézzük azonban meg ezt a kérdést más szögbõl is, mielõtt levonnánk a végsõ konklúziót. Számos indok késztet rá, hogy ezt tegyük. Egyrészt, ha nemzetközi összehasonlításra hasznos is lehet az ötven százalékos medián háztartási jövedelmi küszöb a szegénység definiálására, ez inkább az egyenlõtlenség fokát méri, mint magát az országon belüli szegénységet (ezért van az, hogy ezt a mérõszámot alkalmazva úgy tûnik, Lengyelországban a legmagasabb a szegénységi arány, holott számos nemzetközi statisztikai adat mást sejtet). Másrészt a szegénység megragadásához a jövedelmen kívül más források is fontosak lehetnek. 2000 telén és tavaszán Budapest belvárosában élõ szegény családokkal mélyinterjúkat készítettem, és sok olyan embert találtam, akinek háztartási jövedelme ugyan a szegénység küszöb fölé emelhetné az illetõt, mégis, sok okból kifolyólag, minden értékelés szerint sötét nyomorban élt.

1. ábra
A szegénységi ráta hat kelet-európai országban. A szegénységi küszöb a medián háztartási jövedelem 50%-a


A városi szegénység arcai

Találkoztam Katalinnal, egy egyedülálló anyával, aki Budapest belvárosában él 14 éves fogyatékos gyermekével. Beléptem a lakásába, amely egy kis szobából és egy konyhából állt. Katalin családjában az egy fõre jutó jövedelem éppen egy kicsit az egy felnõttbõl és egy gyermekbõl álló háztartások mediánjövedelmének ötven százaléka fölött volt (ez a munkabéreibõl, a saját és fia rokkantnyugdíjából és a családi pótlékból jött össze). Katalin 52 éves, részmunkaidõben dolgozik egy közeli iskolában takarítónõként. 1988-ban elvesztette gyári munkás állását, és hatvan százalékos rokkantsági nyugdíjat kapott. De ezzel az állással többet vesztett, mint a jövedelmét. A lakásában nincs fürdõszoba, nincs zuhany, de még fürdõkád sincs. Amíg dolgozott, ez elfogadható volt: õ és fia a gyári fürdõben zuhanyozott. A fia a gyári óvodába, napközibe járt, mindketten az ottani menzán étkeztek délben. Voltak barátai, közössége. Mesélt nekem egy balatoni utazásról, amit a gyáron keresztül kapott, és egy másik, saját szervezésû útról, amit a Szovjetunióba tett. Tisztán technikailag nézve Katalin most sem szegény. De lakáskörülményei szánalmasak és nem is fognak javulni: nem fog tudni fürdõszobát építeni, a vécé két ajtóval arrébb van a folyosón, a vakolat mállik a falról – élelmezni valószínûleg tudja majd magát és a fiát, de megtakarítani soha nem lesz képes. Ráadásul elszigetelt, nem engedhet meg magának többé egy mozijegyet sem, és amikor rákérdeztem, határozottan nagyon szegénynek sorolta be magát – nem úgy, mint tíz éve tette volna.

Találkoztam egy másik, háromgenerációs családdal, amelyik egy hasonló szoba-konyhás lakásban élt. A "nagymama" egy roma asszony, akit Borinak hívnak (38 éves), s 12 éve jött fel Budapestre egy gyárba dolgozni. 1992-ben vesztette el állását és vele a munkásszálláson a helyét, amit majdnem ingyen kaptak a gyári munkások. Úgyhogy beköltözött a rokonaihoz, és egy darabig prostituáltként dolgozott, aztán feljebb jutva a ranglétrán egyszobás lakását elkezdte kiadni prostituáltaknak, míg el nem csípte a rendõrség, és börtönbe nem küldték. Most a fiával (aki 17 éves, és rátette a kezét minden megtakarított pénzére, míg õ börtönben volt), valamint a "menyével" és kislányukkal él egy olyan lakásban, amely kisebb mint 25 m2. Nem világos, hogy mennyi pénzt keresnek – nincs az a felmérés, amely kiderítené ezt. A fiának van mobiltelefonja. Mégis, interjúalanyom csikorgó téli hidegben házipapucsban jár, és gyakran nincs mit ennie nap végén.

Két idõs lánytestvér él együtt egy kétszobás lakásban Budapest egyik szép részén. 1977-es nyugdíjba vonulásukig mindketten általános iskolai tanárok voltak. 78 és 82 évesek, s elég jó karban vannak. Mindkét idõs hölgy öregségi nyugdíjat kap, amely gyakorlatilag kizárja õket a szociális segélybõl, különösen azért, mert Magyarországon a nyugdíjak többé-kevésbé követik az inflációt. Mégis addigra, mikor találkoztam velük egy segélyirodában, amely elszegényedett családoknak nyújt támogatást, már többhavi jövedelmüknek megfelelõ összeggel tartoztak az államnak, és eladták ezüst étkészletüket és 26 kötetes Larousse enciklopédiájukat, amelyet még édesapjuktól örököltek. De még így sem tudják fizetni fûtésüket, mivel véletlenül egy olyan házban laknak, amiben központi fûtés van, és a havi fûtésszámla összege magasabb, mint egyikõjük teljes nyugdíja. Éppen ezért nagyon nehéz eladni a lakást, nem beszélve arról a nehézségrõl, amit nyolcvan év fölött egy költözés okozna. Szigorúan véve nem szegények, ha a jövedelmüket nézzük – de megkerülhetetlen kiadásaik akkorák, hogy egyszerûen nem tudnak kijönni a nyugdíjukból.

 Ezek a példák azokat a problémákat jelzik, amelyek ahhoz kapcsolódnak, amikor a szegénység mérésekor egyedül a háztartási jövedelmet vesszük alapul: néhány esetben nehéz felmérni ennek a jövedelemnek a nagyságát; lehet, hogy a pénz nem egyenlõen oszlik meg; vagy a háztartásnak lehetnek elkerülhetetlenül nagy kiadásai vagy borzalmas lakáshelyzete. Ezért érdemes a szegénységet egyidejûleg különbözõ nézõpontokból vizsgálni. Ehhez négy különbözõ mérõszámot konstruáltam, s ezeket a továbbiakban áttekintem.

További finomításként, a következõ elemzésekben megváltoztattam az elemzési egységet az egyénekrõl a háztartásokra, azért, hogy a véletlen tényezõt csökkentsem, s növeljem a becslések statisztikai erejét. Ez azért szükséges, mert a mintáink meglehetõsen kicsik, s a nemi különbségek árnyalatnyiak. Ha ugyanolyan számú féri és nõ él minden háztartásban, nincs a nemek között különbség a szegénységben. De ha azok a háztartások, amelyek több nõt, mint férfit tartalmaznak, nagyobb valószínûséggel szegények, a szegénységet "elnõiesedettnek" minõsítem. A kutatók általában minden háztartásból egy személyt vesznek ki, és a nemek közötti szegénységi szakadékot individuális szinten, mindenkire a korrigált egy fõre jutó háztartási jövedelemmel számolva közelítik meg. Én másmilyen stratégiát fogok követni. Háztartásokat fogok összevetni, és azt mondom, hogy ha azok a háztartások, ahol több nõ él, mint férfi, nagyobb szegénységi rátával bírnak, mint azok a háztartások, ahol egyenlõ számú nõ és férfi él, illetve mint azok a háztartások, ahol több férfi él, mint nõ, akkor szegénységi szakadékot találtunk a nõk hátrányára. (Gyakorlatilag ez ugyanaz a módszer, mint amit a nemzetközi szegénységkutatások kidolgoztak, ahol személyi mintát vettek az egyes háztartásokból – ha több nõ él egy háztartásban, azoknak több esélyük lesz rá, hogy bekerüljenek a mintába, és így ha ezek a háztartások hajlamosabbak szegényekké válni, akkor a szegény népességben több nõ lesz. Az egyetlen technikai különbség e között és az én megközelítésem között, hogy az enyémben azt a plusz véletlen tényezõt kiiktattuk, amely akkor jelenik meg, amikor háztartásonként egyetlen személyt választanak be a mintába. Mivel a mintáink viszonylag kicsik, ez megnöveli eredményeink statisztikai erejét.)

Minden országban körülbelül a háztartások 30–35 százalékában több nõ található, mint férfi (Oroszország kivételével, ahol ez a szám 43 százalék körül van). E háztartások mintegy fele többgenerációs: nagymamák élnek gyermekekkel, nem házas, gyermekes vagy gyermektelen felnõtt lányok szüleikkel stb. Körülbelül harmadukban idõs (hatvan év feletti) nõk élnek egyedül, három–hat százalékukban egyedülálló anyák (Oroszország kivétel, itt húsz százalék ez az arány), és tíz százalékukban egyedülálló, nem idõs felnõtt nõk egyedül.


Eredmények: létezik-e Kelet-Európában nemek közötti szegénységi szakadék?

A nemek közötti szegénységi szakadék megítélésére négy különbözõ mérõszámot használok, amelyek megmutatják: 1) az alultápláltság szintjét, 2) az egyszerû fogyasztási cikkek birtoklását, 3) a lakhatás minõségét és 4) a válaszadó saját háztartása gazdasági helyzetérõl adott szubjektív értékelését. Ez a többdimenziós megközelítés a régió szegénységének természetérõl árnyaltabb képet ad, mint az, amely egyedül a háztartási jövedelmet használja. Adatbázisunk az országok közti összehasonlítás ritkán fennálló lehetõségét nyújtja.

Az elsõ index azokat a háztartásokat írja le, amelyekben nincs elég élelem mindenki számára.5 A 2. ábra az ebben az alultápláltsági indexben megjelenõ nemi eltéréseket mutatja be, azaz a nõtöbbségû háztartásokban élõk közül azoknak az arányát, akik szegénységet éltek meg, viszonyítja a nem nõtöbbségû háztartásokban élõk ugyanilyen arányához. (Kiszámoltam mindkét típusú háztartásra a szegénységi rátát, és az egyiket elosztottam a másikkal.) A 2. ábra oszlopai azt ábrázolják, hogy azok az emberek, akik nõtöbbségû háztartásban élnek, hányszor nagyobb valószínûséggel alultápláltak, mint azok, akik nem ilyen háztartásban élnek. A sötét oszlopok a nem szignifikáns eredményeket reprezentálják, így ezekben az esetekben nem lehetünk biztosak abban, hogy a férfiak és nõk közötti eltérések a valódi nemi különbségbõl adódnak-e, vagy pusztán a minta szeszélyébõl. Csak a világos oszlopokat fogom értelmezni. A 2. ábra azt mutatja, hogy jelentõs és szignifikáns nemek közötti szakadék van a "táplálkozási" szegénység terén Oroszországban, Romániában és Bulgáriában. Ezekben az országokban ha több nõ van a háztartásban, mint férfi, az emberek nagyobb valószínûséggel szenvednek az alultápláltságtól, és gyakrabban kell éhesen lefeküdniük. Csak Románia mutatott föl szignifikáns nemek közti jövedelemkülönbséget, de most két további országot kell hozzátennünk a listához. Oroszországban a nõtöbbségû háztartások 1,7-szer nagyobb valószínûséggel látnak hiányt élelembõl, míg Romániában és Bulgáriában 1,2-szer.

2. ábra
A nõtöbbségû és a férfitöbbségû/azonos számú nõt és férfit tartalmazó háztartások alultápláltsági rátája


A 3. ábra a szegénységet más nézõpontból állítja elénk: azokat a háztartásokat mutatja be, amelyek bizonyos alapvetõ fogyasztási cikkeket nélkülöznek (akár úgy, hogy sosem volt nekik, akár úgy, hogy el kellett hogy adják), és ezért szintén ínséget élnek meg.6 Ugyanazt a logikát alkalmazva, mint az elõbb, azt találjuk, hogy a nõtöbbségû háztartások nagyobb valószínûséggel szegények fogyasztási javak tekintetében Bulgáriában és Oroszországban, de – ugyanezt a mérõszámot használva – kevésbé szegények Magyarországon.

A 4. ábrán megjelenõ index az emberek szegénységgel kapcsolatos szubjektív értékelését méri.7 Ismét csak azt találjuk, hogy azok az emberek, akik Bulgáriában, Romániában és Oroszországban nõtöbbségû háztartásban élnek, nagyobb valószínûséggel mondják magukról, hogy nagyon szegények. Ha külön-külön nézzük, azt látjuk, hogy Romániában az ilyen háztartásból kikerülõk majdnem ötven százalékkal nagyobb valószínûséggel mondják ezt, míg Oroszországban a különbség huszonöt százalék, és Bulgáriában "csak" tíz százalék.

Végül a lakáskörülményeket illetõen mindegyik ország meglehetõsen nagy nemi különbségeket mutat. Ez az index azt méri, hogy mekkora a zsúfoltság foka, hogy van-e a házban vagy lakásban folyóvíz, fürdõszoba és fûtés (5. ábra).8 Oroszországban azok a háztartások, ahol a nõk száma nagyobb, mint a férfiaké, 4,5-szer nagyobb valószínûséggel "lakhatásilag szegények", mint azok a háztartások, ahol a férfiak száma megegyezik a nõkével vagy magasabb annál. A többi országban ezek a számok 2,8-tól 4,2-ig terjednek.

3. ábra
A nõtöbbségû és a férfitöbbségû/azonos számú nõt és férfit tartalmazó háztartások szegénységi rátája


4. ábra
A nõtöbbségû és a férfitöbbségû/azonos számú nõt és férfit tartalmazó háztartások szubjektív szegénységi rátája


5. ábra
A nõtöbbségû és a férfitöbbségû/azonos számú nõt és férfit tartalmazó háztartások lakhatási szegénységi rátája


A fenti négy mutató (és a jövedelem alapú szegénységi mérõszám) a szegénység más-más arcát festi le a volt államszocialista régió különbözõ részeit tekintve. Mégis, eltekintve a lakáskérdéstõl,9 meglepõ következetesség érvényesül a számokban: van három ország, amely többé-kevésbé rendszeresen nemek szerinti szegénységi szakadékot mutat. Oroszországban, Romániában és Bulgáriában azok a háztartások, ahol a nõk száma felülmúlja a férfiakét, rosszabbul állnak (vagy úgy érzik, rosszabbul állnak), mint a másmilyen típusú háztartások. Úgy értelmezem ezeket az eredményeket, mint a szegénység elnõiesedésének példáit, mert azt sejtetik, hogy a nõk jelenléte valószínûbbé teszi, hogy egy háztartás a szegénység kockázatával kell hogy szembenézzen. Az olvasót emlékeztetnem kell rá, hogy ezeknek a háztartásoknak a többsége nem egyedülálló felnõttek háztartása, tehát ez a történet nem egyszerûen az idõs nõkrõl vagy a gyermeküket egyedül nevelõ nõkrõl szól. Más szóval, a nemek közötti szegénységi szakadékot nem magyarázhatjuk egyszerûen a nõk életciklusainak eseményeivel (mint például a kisgyermek nevelésével vagy az idõsödéssel). Intézményes különbségeket kell tehát keresnünk, és a tanulmány második felében ebbe az irányba indulok el.

Összegezve elmondható, hogy míg a korrigált egy fõre jutó háztartási jövedelem csak Romániában jelzett nemek szerinti szegénységi szakadékot, ha más mérõszámokat vettünk figyelembe, a kép bonyolultabbá vált: a szegénység elnõiesedését figyeltük meg Bulgáriában, Romániában és Oroszországban. Az 1. táblázat összegzi az elõzõ ábrák eredményeit. Hozzátettem ehhez az abszolút szegénység egy további, összetett mérõszámát,10 amely a lakhatási index kivételével az összes indexet figyelembe veszi (ez nem pontosan a kombinációja a fenti mérõszámoknak, egy árnyalatnyival eltérõ a formula; ez a kis változtatás egy további elemzés miatt volt szükséges, ahol a jelenlegi és a múltbeli szegénységet hasonlítom össze, lásd késõbb). Úgy tûnik, az orosz és a román nõk szenvednek legaránytalanabbul a szegénységtõl, s õket követik a bolgár nõk. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy Magyarországon és Lengyelországban fordított szegénységi szakadék áll fenn, de Szlovákiában nem. Most tehát rátérhetünk következõ kérdésünk tárgyalására, és megkísérelhetünk magyarázatot adni ezekre a különbségekre.

1. táblázat
Az országok nemek közötti szegénységi szakadék szerinti rangsora – azokban az országokban, ahol a különbségek statisztikailag szignifikánsak a p<0,05-ös szinten (zárójelben azok, amelyek éppenhogy szignifikánsak)
Jövedelem Alultápláltság Fogyasztói javak Szubjektív értékelés Lakáskörülmények Összetett mérõszám
Románia Oroszország Oroszország Románia Oroszország Oroszország
  Bulgária Bulgária Oroszország Szlovákia Románia
  Románia (Románia) Bulgária Lengyelország (Bulgária)
        Bulgária  
        Magyarország  
        Románia  



Mely tényezõk magyarázhatják azt a különbséget, amely az egyes országok között fennáll a nemek közötti szegénységi szakadék terén?

Tekintve a kis esetszámot és ennek az elemzésnek a kezdeti voltát, itt most öt hipotézis megfogalmazása után csak bemutatok néhány adatot, melyek vagy támogatják a hipotéziseket, vagy ellene szólnak nekik. Ezzel kísérleti jellegû magyarázatot kívánok adni arra, miért találunk elnõiesedett szegénységet Romániában, Bulgáriában és Oroszországban, és miért nem a többi három országban. A hipotéziseket a szakirodalomban megfogalmazott és e tanulmány elején már ismertetett várakozások alapján állítottam fel. Bár e hipotézisek egyikét sem bizonyítjuk véglegesen, az eredmények egy viszonylag koherens történetet sugallnak, valamint a további vizsgálódások számára lehetséges utakat vázolnak fel.

1. hipotézis: Az államszocializmus öröksége. A mostani nemek közötti szegénységi szakadékot az államszocialista éra lehetséges nemek közötti szegénységi szakadékához lehet kötni. Minél nagyobb volt ez a szakadék 1989-ben, annál nagyobb szakadék fennmaradására számíthatunk tíz évvel késõbb.

Nincs ok arra, hogy azt várjuk, hogy a nõk különösebben jó helyzetet érnek el az államszocializmust követõ átalakulás során, tehát ha 1989 elõtt a szegénységi kockázat tekintetében hátrányban voltak, akkor ésszerûnek tûnik, hogy nem számítani hatalmas elõrelépésre viszonylagos pozíciójukat tekintve. Vajon, mint sok más társadalmi intézmény esetében, az államszocializmus öröksége e téren is megmarad a 21. században?

Mégis, a felmérésbõl származó retrospektív adataink másféle történetet írnak le. A szegénység összetett indexét használva (az éhségre, a kisebb fogyasztási cikkek birtoklására és a szubjektív értékelésre vonatkozó kérdéseket bevonva) azt találtuk, hogy 1988-ban a nõk Magyarországon voltak a legjobban elszegényedve férfi társaikhoz viszonyítva, s szorosan követték õket a lengyel, aztán a román nõk. (A 2. táblázat az országoknak a két idõpontra vonatkozó rangsorát mutatja be, kiemelve azokat az országokat, ahol a szegénység 2000-re elnõiesedett. Ha azonos sorrendet találunk, vagy legalább ugyanazok az országok szerepelnek minden oszlopban, az a hipotézist támogatja.)

2. táblázat
Az 1. hipotézis vizsgálata. Az országoknak a nemek közötti szegénységi szakadék nagysága szerinti rangsora (az arány zárójelben), 1988-ban és most, a 7. lábjegyzetben leírt összetett szegénységi mérõszámot alkalmazva. Csak a statisztikailag szignifikáns különbségekkel rendelkezõ országok szerepelnek. A dõlt betûvel írt országok azok, ahol a szegénység elnõiesedése 2000-re létrejött.
Nemek közötti szegénységi szakadék 1988-ban Nemek közötti szegénységi szakadék 2000-ben
Magyarország (1,97) Oroszország (1,92)
(Lengyelország (1,68)) Románia (1,68)
Románia (1,48) (Bulgária (1,12))


Ténylegesen Magyarországon a nõtöbbségû háztartások kétszer akkora valószínûséggel éltek szegénységben e szerint az abszolút (és visszamenõleges értékelést mutató) mérõszám szerint, mint azok a háztartások, ahol ugyanannyi vagy kevesebb nõ élt, mint férfi. 2000-re – mint már rámutattam – egyedül Románia õrizte meg ezt a nemek közötti eltérést, s két további ország került még ide: Oroszország és Bulgária. Más szóval az a hipotézis, hogy a jelenlegi nemek közötti szakadék nem más, mint az államszocializmus öröksége, nem cseng össze az adatokkal.

2. hipotézis. A nõk munkaerõ-piaci pozíciója. A nõk szegénységét alárendelt munkaerõ-piaci pozíciójukhoz lehet kötni. Azokban az országokban, ahol a nõknek kicsi, nem stabil vagy minõségében alárendelt a munkaerõ-piaci részvétele, és ahol a nõk viszonylag keveset nyernek a fizetett munkából, arra lehet számítani, hogy a nõk túlreprezentáltak lesznek a szegények között.

E hipotézis érvényességének megállapítására a felmérésünkbõl származó és a munkaerõpiacon a nemek között fennálló különbségekre vonatkozó információkat használtam. A nõknek a fizetett munkából történõ kizárására, valamint a teljes munkaidõs állások bérkülönbségeire koncentrálok. A 3. táblázat az országok e szempont szerinti rangsorát mutatja, ahol is azok az országok, ahol a szegénység elnõiesedett, ki vannak emelve. Ha a munkaerõpiac hipotézis helyes, azt várhatjuk, hogy a kiemelt három ország mindegyik oszlopnak az alján lesz. Ehelyett azonban azt találjuk, hogy nagy különbségek vannak a munkaerõ-piaci részvételben azon országok között, amelyekben a szegénység elnõiesedett: ez a legmagasabb fokú és a férfiak és nõk közötti szakadék a legkisebb Oroszországban, míg a legalacsonyabb fokú a legnagyobb nemek közötti eltéréssel együtt Romániában. Ez azt jelenti, hogy a munkaerõ-piaci részvétel önmagában nem magyarázza a nemek közötti szegénységi szakadékot. A kép tisztábbá válik, ha a bérkülönbségeket nézzük: valóban a három kiemelt ország mutatja fel a legnagyobb bérkülönbségeket, a nõk viszonylagos keresete itt a legkisebb.

3. táblázat
A 2. hipotézis vizsgálata. Az országoknak a munkaerõ-piaci pozíció különbözõ mérõszámok szerinti rangsora (18–60 év közöttiekre vonatkoztatva). A dõlt betûvel írt országok azok, ahol a szegénység elnõiesedése 2000-re létrejött.
Nõi munkaerõ-piaci részvétel (%) A munkaerõ-piaci részvétel különbségei a nemek közötti A teljes munkaidejû dolgozók közötti bérkülönbségek
Oroszország (57,5) Oroszország (0,83) Magyarország (0,88)
Szlovákia (56,6) Szlovákia (0,83) Lengyelország (0,85)
Magyarország (47,9) Bulgária (0,80) Szlovákia (0,78)
Bulgária (46,2) Magyarország (0,73) Bulgária (0,75)
Lengyelország (40,0) Románia (0,68) Románia (0,67)
Románia (36,3) Lengyelország (0,62) Oroszország (0,60)


Ténylegesen, közelebbrõl nézve igazából két elkülönülõ munkaerõ-piaci nemi rendszer ("gender regime") van kialakulóban: Oroszországban sok nõ dolgozik, de a bérek terén jelentõs diszkriminációt szenvednek el, ily módon munkatapasztalatuk egyúttal a diszkrimináció tapasztalata, amely aránytalan szegénységet eredményez. A másik végponton Lengyelországot találjuk, ahol a részvételben fennálló különbség a legnagyobb, így a nõk gyakran ki vannak zárva vagy visszavonultak a munkaerõpiacról, mégis, aki dolgozik, az jobb helyzetben van, ha a béreket vetjük össze: a bérkülönbségek Lengyelországban viszonylag kicsik. Ez a stratégia nem vezet akkora nõi szegénységhez, mint az oroszországi, diszkriminációra alapuló rendszer (bár a szegénységnek potenciálisan nagy kockázatát hordja magában), minden valószínûség szerint azért, mert Lengyelországban a nõk általában a családjukkal élnek és a férjük tartja el õket.

Összegezve elmondható, hogy ha a munkaerõ-piaci részvételi arány nem is, de a bérek közötti különbségek igenis figyelembe veendõ korrelációt mutatnak a szegénység elnõiesedésének jelenlétével vagy hiányával. Azokban az országokban, ahol a nõk bérek terén fennálló hátránya kevésbé hangsúlyos, ugyanez a helyzet a szegénység elnõiesedésének fokát illetõen is.

3. hipotézis. A háztartás szerkezete. A csak nõkbõl álló háztartásban élõ nõk mindenütt különösen ki vannak téve a szegénység kockázatának, mivel általában vagy idõsek (így a nyugdíjukra kell hogy támaszkodjanak), vagy más eltartottakkal kell hogy megosszák jövedelmüket. Más szóval azokban az országokban, ahol a gyermeküket egyedül nevelõ nõk vagy az idõs, egyedül élõ nõk aránya magas, mély nemek közötti szegénységi szakadékot várhatunk.

Az adatok elemzése korlátozott támogatást nyújt csak ehhez a hipotézishez, amint ezt a 4. táblázat mutatja. Bár a három "elnõiesedett" országból kettõben valóban magas a nõtöbbségû háztartások aránya, Románia a skála másik pontján található. Hasonlóan, míg a gyermeküket egyedül nevelõ anyák aránya messze Oroszországban a legmagasabb, ahol e nõk közül valóban sokan élnek szegénységben, addig Bulgária és Románia e kontinuum másik végére esik: itt nagyon kevés az egyedülálló anya, a szegénység mégis elnõiesedett. Hasonlóan zavarba ejtõ történet áll össze, ha az idõs nõknek a nõtöbbségû (vagy összes) háztartáson belüli arányát vizsgáljuk. Az egyedül élõ idõs nõknek Magyarországon a legnagyobb a száma, mégis azt találjuk, hogy a szegénység talán itt a legkevésbé elnõiesedett, míg Oroszország és Románia viszonylag kevés háztartást tudhat a magáénak, amely csak egy hatvan év feletti nõt tartalmaz. Más szóval a háztartás-összetétel önmagában nemigen ad konzisztens magyarázatot a nemek közötti szegénységi szakadék országok közötti eltéréseire.

4. táblázat
A 3. hipotézis vizsgálata. Az országoknak a háztartás-összetétel különbözõ mutatói szerinti rangsora. A dõlt betûvel írt országok azok, ahol a szegénység elnõiesedése 2000-re létrejött.
A nõtöbbségû háztartások aránya Ezek közül egyedülálló anyák háztartása Ezek közül idõs egyedül élõk háztartása
Oroszország (42,2) Oroszország (20,5) Magyarország (44,5)
Bulgária (34,3) Lengyelország (5,6) Bulgária (38,5)
Magyarország (33,4) Szlovákia (5,2) Szlovákia (34,8)
Szlovákia (33,1) Magyarország (3,5) Románia (28,2)
Lengyelország (32,6) Bulgária (3,5) Oroszország (27,8)
Románia (31,0) Románia (2,5) Lengyelország (22,6)


4. hipotézis. Az állami juttatások. Azokban az országokban, ahol a legkevésbé hatékony az újraelosztási rendszer (jóléti juttatások, öregségi nyugdíj, gyermekgondozási segélyek, anyavédelem, munkanélküli segély), több nõ kénytelen szegénységben élni. A nõk nagyobb valószínûséggel támaszkodnak az állami juttatásokra, különösen a nyugdíjra (mivel általában hosszabb ideig élnek, különösen a volt államszocialista Kelet-Európában) és a gyermekgondozási juttatásokra (mert nagyobb valószínûséggel felelõsek õk a gyermekekért). Ha viszont ezek soványak, a nõk aránytalanul fognak szenvedni.

Bár ahhoz, hogy az állami transzfereknek a nemek közötti kapcsolatok átalakítására vagy megerõsítésére ható következményeit a maguk teljességében értékelni tudjuk, az állami jóléti politikák nemi egyenlõtlenségekkel átitatott voltát teljes mértékben elemezni kellene, az 5. táblázatban bemutatott információk is érdekes, bár összességében nem meglepõ történetet tárnak fel: valóban, az állami juttatások bõkezûsége összefüggésben látszik állni a szegénység elnõiesedésével. A három (ebben a táblázatban szintén dõlt betûvel írt) országban költi a legkevesebbet (a GDP százalékában kifejezve) az állam a különbözõ szociális feladatokra, és a munkanélkülieknek itt részesül a legkisebb része segélyezésben. Ráadásul a nyugdíjak helyettesítési értéke itt a legalacsonyabb, ily módon a nyugdíjba vonulás az életszínvonal drasztikus csökkenését jelenti. Mivel a nõk tovább élnek, általában nagy számban fejezik be életüket szegénységben.

5. táblázat
A 4. hipotézis vizsgálata. Az országoknak az állam jóléti kiadásainak különbözõ mutatói szerinti rangsora. A dõlt betûvel írt országok azok, ahol a szegénység elnõiesedése 2000-re létrejött.
Egészségügyi kiadások a GDP %-ában* Oktatási kiadások a GDP %-ában* A munkanélküli segélyben részesülõ munkanélküliek aránya (%) Az átlag-nyugdíjnak az átlagjövedelemhez viszonyított aránya (az érintett népességre) Olyan szegény** családok aránya, amelyek támogatást kapnak (%)
Szlovákia (6,8) Lengyelország (7,5) Szlovákia (63,3) Lengyelország (0,65) Szlovákia (26,3)
Magyarország (6,4) Szlovákia (5,0) Magyarország (55,6) Magyarország (0,58) Bulgária (23,7)
Lengyelország (5,9) Magyarország (4,6) Románia (53,5) Szlovákia (0,52) Lengyelország (13,4)
Oroszország (5,7) Románia (3,6) Lengyelország (23,9) Oroszország (0,44) Magyarország (10,4)
Románia (4,2) Oroszország (3,5) Bulgária (16,2) Románia (0,42) Románia (5,7)
Bulgária (4,0) Bulgária (3,2) Oroszország (3,2) Bulgária (0,33) Oroszország (1,4)
Megjegyzés:
* Forrás: World Bank Development Report 2000, World Development Indicators 2000, World Bank, Washington DC.
** Az ötven százalékos medián háztartási jövedelmet használva szegénységi küszöbnek, mivel az állami szervek szintén jövedelem alapú mérõszámot alkalmaznak a jogosultság megállapításánál.

Végül, mint az utolsó oszlop mutatja, a Bulgárián kívüli másik két, nagy nemek közötti szegénységi szakadékkal rendelkezõ ország az utolsó abban a rangsorban, amely a szegénység enyhítésére hozott intézkedések biztosítását mutatja: a szegényeknek besoroltaknak Romániában kevesebb mint 6 százaléka, Oroszországban pedig csupán 1,4 százaléka kap pénzbeli támogatást (ami ebben az esetben nem tartalmazza a nyugdíjat). Összegezve, néhány kivételtõl eltekintve a kép világos: azokban az országokban, ahol az állami juttatások kiterjedtebbek, bõkezûbbek és a piaci jövedelmeknek jobb kompenzálását nyújtják (vagy a munkát hatékonyabban "dekommodifikálják"), a szegénység kevésbé elnõiesedett.

5. hipotézis. Gazdasági fejlõdés, növekedés és piacosodás. Nem feltételezünk összefüggést a piacosodás foka, a gazdasági fejlõdés általános szintje (akár sebessége, akár abszolút nagysága) és a nemek közötti szegénységi szakadék között. Ennek egyszerûen az az oka, hogy semelyik másik fejlõdõ térségben sem figyeltek meg ilyen összefüggést. Épp ellenkezõleg, a piaci fejlõdést és az erõltetett és az IMF által irányított gazdasági növekedést széles körben összekapcsolják a nemi egyenlõtlenségek ázsiai és afrikai növekedésével (Shittirak 1998, Ehrenreich–Fuentes 1997). Könyvtárnyi tanulmányt írtak ezekben az országokban és ezekrõl az országokról abban a témában, hogy a gazdasági fejlesztés különbözõ formái – azok a fajták és pontosan olyan szellemûek, amiket Kelet-Európában bevezettek – valóban mennyire ártottak a nõknek és a gyermekeknek, és újradefiniálták, negatív és diszkriminatív irányban, a nõk férfiakhoz és a fizetett munkához fûzõdõ kapcsolatát.

6. táblázat
Az 5. hipotézis vizsgálata. Az országoknak a gazdasági fejlettség különbözõ mutatói szerinti rangsora. A dõlt betûvel írt országok azok, ahol a szegénység elnõiesedése 2000-re létrejött.
Szegények aránya összesen*

(a legalacsonyabbtól a legmagasabbig)		 Egy fõre jutó GNP-növekedés, 1999** Az elõzõ tíz év GNP-növekedése, (éves %), 1990–99** Vásárlóerõ-paritáson vett egy fõre jutó GNP, 1999, dollárban**
Szlovákia (13,3) Magyarország (4,5) Lengyelország (4,7) Magyarország (10.479)
Lengyelország (15,0 Lengyelország (4,1) Szlovákia (1,9) Szlovákia (9.811)
Magyarország (17,6) Oroszország (3,2) Magyarország (1,0) Lengyelország (7.894)
Románia (36,0) Bulgária (2,5) Románia (–1,2) Oroszország (6.339)
Oroszország (40,3) Szlovákia (1,8) Bulgária (–2,7) Románia (5.647)
Bulgária (43,5) Románia (–3,2) Oroszország (–6,1) Bulgária (4.914)
Megjegyzés:
* A 7. lábjegyzetben ismertetett összetett szegénységi indikátorral mérve.
** Forrás: World Bank Development Report 2000, World Development Indicators 2000, World Bank, Washington DC.

Mégis, a 6. táblázatban bemutatott adatok nagyon gyorsan bebizonyították e negatív várakozás hamis voltát. Következetesen, függetlenül attól, hogy milyen mérõszámot használtam (lett légyen az a GDP, a GDP-növekedés vagy akár a szegénység összességében vett szintje, akár a piacosodás foka), azt találtam, hogy az a három ország, ahol a szegénység elnõiesedett, az eloszlás alján volt: azok az országok, amelyekben a leglassabb és a legkisebb fokú a gazdasági fejlõdés és a legnagyobb a szegénység, voltak azok, amelyekben egyúttal a szegénység terén tapasztalható nemi egyenlõtlenségek is a legnagyobb fokúak voltak. Bár errõl a továbbiakban még több szó esik, hadd vetítsek elõre egy lehetséges magyarázatot. Eltérõen a többi fejlõdõ országtól, Kelet-Európában sok nõ jó strukturális pozícióban volt ahhoz, hogy kihasználja azokat a mobilitási lehetõségeket, amelyeket a kapitalista szabad piac kellett hogy nyújtson (bár természetesen mások ennek csak a hátrányait szenvedték el). Ahol ezek a lehetõségek jelen voltak, a nõknek sikerült hasznot húzniuk belõlük, legalábbis azokhoz az országokhoz viszonyítva, ahol másfajta diszkriminációk továbbra is uralkodtak.


Összegzés és következtetések

A szegénység egy sor abszolút mérõszámát alkalmazva és ezeket a háztartásokhoz és a háztartások nemi összetételéhez viszonyítva, azt találtam, hogy a vizsgálatunkban szereplõ hat ország közül három meggyõzõen nemek közötti szegénységi szakadékot mutat fel: Bulgária, Románia és Oroszország. Ezekben az országokban a nõtöbbségû háztartások magasabb szegénységi kockázattal, 1,2–1,8-szoros hátránnyal bírnak.

Öt hipotézist "teszteltem", és ebbõl néhányat az egyes országok között a nemek közötti szegénységi szakadék terén fennálló különbségek mintájával konzisztensnek találtam. Nyilvánvaló, hogy a hipotézisek nem függetlenek egymástól, mégis megengedhetõnek tûnik azt állítani, hogy a munkaerõpiacon található bérezési diszkrimináció, a szociális jogok minõsége és jelentése és a gazdaság állapota valószínûleg megmagyarázza az országok közötti különbségeket. Azokban az országokban, ahol a nõk bére a férfiakéhoz képest magas, vagy ahol az állami juttatások bõkezûek, és az emberek szélesebb körét húzzák ki a szegénységbõl, a nõk jobb helyzetben vannak, mind abszolút értelemben, mind a férfiakhoz képest. Ez a helyzet, úgy tûnik, a régió azon országaiban állt elõ, amelyek a leggyorsabban és legsikeresebben piacosodtak – innen a meggyõzõ összefüggés a szegénység elnõiesedése és a gazdasági fejlõdés között.

Ekképpen a nemek közötti szegénységi szakadék vizsgálata a "nemi rendszernek" (gender regime) legalább két kialakulóban lévõ típusát tárta fel volt államszocialista térségünkben. Bár az a fajta strukturális átalakítási politika (structural adjustment policy), amit az IMF és a Világbank támogatott Kelet-Európában, máshol növekvõ társadalmi és különösen nemi egyenlõtlenségeket hozott létre, nem tûnik úgy, hogy esetünkben is ez történt volna. Amikor a kutatók azt állítják, hogy azok a gazdaságpolitikák, amelyek a nagy volumenû exportra termelést bátorítják, a férfi munkaerõt részesítik elõnyben, ezt arra a feltevésre alapozzák, hogy a nõk az egyedüli felelõsei a reproduktív munkának, és így növekszik a férfiaktól való függõségük és produktív, fizetett és nagy presztízsû munkákból való kirekesztésük (Sittirak 1998, Tiano 1994). Azáltal, hogy az állami költségvetésben csökkentik az oktatásra és egészségügyre fordított kiadásokat, a strukturális átalakítási politikák növelik a nõk reproduktív terheit; és azt, hogy megnyirbálják a szociális juttatásokat abbéli igyekezetükben, hogy megteremtsék a "költségvetési egyensúlyt", a nõk (és a gyermekek), akik ezekre az ellátásokra támaszkodnak, szenvedik meg. A multinacionális cégek a fiatal nõket gyakran kizsákmányolják nehéz, veszélyes és rövidtávú, alantas munkakörökben, ahonnan soha nem léptetik õket elõ vezetõi pozícióba, és megválnak tõlük néhány évi szolgálat után, hogy helyükre még fiatalabb és olcsóbb munkásokat helyezzenek (Ehrenreich–Fuentes 1997).

E folyamatok közül néhány valóban megfigyelhetõ a régió minden országában. Például a nõk otthoni terhei növekedtek: különösen a szegényebb nõk töltenek most több idõt a családi munkaerõ újratermelésével, mert gyakran nem engedhetik meg maguknak, hogy megfizessék a szolgáltatásokat (mint például az olcsó üzemi kosztot, a mirelit áruk vásárlását), és saját munkaerejüket kell hogy ezek elõállítására fordítsák. Mégis, a strukturális átalakításoknak sok olyan következménye, amelyet Ázsiában és Afrikában megfigyeltek, nem releváns Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában. Sok nõ – a legvalószínûbben annak az emancipációs folyamatnak a következményeként, amelynek õk (és anyáik) erõteljesen ki voltak téve az államszocialista érában – sokkal jobb helyzetben volt ahhoz, hogy a piaci alapú kapitalista gazdaságban részt tudjon venni, mint más fejlõdõ országokban élõ nõvéreik. Ez jó példája annak, hogy hasonló típusú strukturális átalakítási politikák (akárcsak a globalizáció) miképpen vezetnek eltérõ eredményekre a nemi szerepek terén az adott társadalom intézményi örökségétõl függõen. Ennek folytán számos nõ szerzett és tartott meg jó állást és biztos foglalkoztatást. Természetesen sok nõ Lengyelországban, Magyarországon vagy Szlovákiában sem tudta kihasználni azokat a munkalehetõségeket és bérjuttatásokat, amelyeket a multinacionális cégek, a külföldi nonprofit szervezetek vagy a magánvállalkozások ajánlottak – de ebben a tekintetben õk nemigen különböznek sok férfi honfitársuktól. Más szóval ezekben az országokban (az államszocialista korszak) bizonyos fajta nõbarát autoritárius paternalisztikus rendszerét egy demokratikus, szabadpiacra alapozó patriarchális rendszer váltotta fel. Ez rombolóan hatott az osztályviszonyokra, növelve a szegénységet és az osztály alapú egyenlõtlenségeket. Ennek következményeként természetesen megváltoztatta a nemek közötti kapcsolatokat is, de nem tûnik úgy, hogy mélyítette volna a nõk egyenlõtlenségének és elnyomásának fokát (legalábbis nem különösebben a társadalmi hierarchia legalján).

Másrészrõl azokban az országokban, amelyek lassabban fejlõdtek, és a piaci stratégiákat habozva vették át, a nõk nem tudták felhasználni azokat az erõforrásaikat, amelyeket a szocialista korszakban szereztek. Itt a jóléti állam összeomlása és a kapcsolatokon alapuló, állami kontroll alatt álló (bár ez már nem nõbarát állam, még retorikájában sem) munkapiaci preferenciák hátrányba hozták a nõket a férfiakkal szemben. Egy másféle "nemi rendszer" jött létre, s ez olyan nemi elkülönülést és diszkriminációt mutat, amely különbözik mind az államszocialista redisztribútorok jóindulatú paternalista módjától, mind a nyugati kapitalisták által kikényszerített, nemi vonatkozásban feltehetõen semleges patriarchális diszkriminációtól.

Következésképpen a piacosodás, bár növelte az osztályegyenlõtlenségeket, úgy tûnik, hozzájárult a kelet-európai, a szegénységben a nemek között fennálló egyenlõtlenségek csökkentéséhez (vagy néhány esetben szinten tartásához) – legalábbis az államszocializmus összeomlása utáni elsõ tíz évben. Az optimisták szerint a nõk nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék elõnyeiket, a pesszimisták szerint nem engedhetik meg maguknak, hogy megtartsák.



Fordította: Hegedûs Rita



Irodalom

Albelda, Randy–Chris Tilly 1997. Glass Ceiling and Bottomless Pits: Women’s Work, Women’s Poverty. Boston, MA: South End Press

Casper, Lynn M.–Sara S. McLanahan–Irwin Garfinkel 1994. The gender-poverty gap: what we can learn from other countries. American Sociological Review, 59 (4): 594–605.

Christopher, Karen et al. 1999. Gender Inequality in Poverty in Affluent Nations: The Role of Single Motherhood and the State. Manuscript.

Ehrenreich, Barbara–Annette Fuentes 1997. Life on the global assembly line. In Jaggar, A. M.–P. Rothenberg (eds.): Feminist Frameworks: Alternative Theoretical Accounts of the Relationship between Women and Men. 3rd edition. Boston, MA: McGraw–Hill, 359–366.

Einhorn, Barbara 1993. Cindarella Goes to Market: Citizenship, Gender and Women's Movements in East Central Europe. London–New York: Verso

Emigh, Rebecca–Iván Szelényi 2001. Poverty, Ethnicity, and Gender in Eastern Europe During the Market Transition. Westport CT: Praeger

Fodor, Éva 1997. Gender in transition: unemployment in Hungary, Poland and Slovakia. East European Politics and Societies, 11 (3): 470–500.

Förster, Michael–Tóth István György 1999. Családi támogatások és gyermek-szegénység a 90-es években Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban. Budapest: TÁRKI. (Társadalompolitikai tanulmányok.)

Gal, Susan–Gail Kligman (eds.) 2000. The Politics of Gender After Socialism. Princeton, NJ: Princeton University Press

Hong, Lawrence K. 1987. Potential effects of the One-Child Policy on Gender Equality in the People’s Republic of China. Gender and Society, 1 (3): 317–326.

Pearce, Diane 1978. The feminization of poverty: women’s work, and welfare. Urban and Social Change Review, 11 (February): 28–36.

Sittirak, Sinith 1998. What does development mean to her. In: Daughters of Development: Women and the Changing Environment. London, New York: Zed Books

Tiano, Susan 1994. Patriarchy on the Line: Labor, Gender, and Ideology in the Mexican Maquila Industry. Philadelphia: Temple University Press

Tóth István György 1994. A jóléti rendszer az átmenet idõszakában. Közgazdasági Szemle, XLI. (3): 313–340.


Jegyzetek

1. Minden levelezést a következõ címre kérek: Éva Fodor, Department of Sociology, Dartmouth College. HB 6104, Hanover, NH 03755 (eva.fodor@dartmouth.edu). Szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak a diákjaimnak, barátaimnak és kollégáimnak a Közép-Európa Egyetemen és a Cornell Egyetemen, akik 2001 tavaszán meghallgatták és kommentálták azt az elõadásomat, amely e cikk alapjául szolgált. Különösen sok köszönettel tartozom Szelényi Ivánnak.

2. A szót a következõkben elnõiesedésnek fordítjuk. (A ford.)

3. A "Kelet-Európa" kifejezést itt a "volt államszocialista társadalmak"-kal felcserélhetõen használom, tehát nem precíz földrajzi fogalomként.

4. Itt az egy fõre jutó háztartási jövedelmet egy 0,6-es korrigáló tényezõvel (ekvivalenciaskálával) használom azért, hogy biztosak lehessünk benne, hogy a nagy családok jövedelme alá van súlyozva, mivel azt feltételezhetjük, hogy itt bizonyos költségek megoszlanak (lásd pl. Christopher et al. 1999).

5. Az indexet úgy állítottuk össze, hogy azokat a válaszokat kombinálja, amelyeket azokra a kérdésekre adtak, amelyek azt állítják, hogy a háztartásnak nehézséget jelent az élelmiszerek megvásárlása (hf1= 1), vagy ha valaki a háztartásból az elmúlt hónapban egynél többször kellett éhesen lefeküdnie (hf4=1 vagy 2).

6. Ha a háztartásnak nincs hûtõgépe (hb9) vagy nincs tévéje (hb10=4), és a válaszadónak nincs télikabátja (if10) vagy második pár cipõje (if13), a háztartást szegénynek minõsítjük.

7. Ha a válaszadó a háztartását "jóval az ország átlaga alá" helyezi (if2c), a háztartást "szubjektíve" szegénynek fogjuk minõsíteni.

8. Ezt az indexet több változóból állítottuk elõ. Egy háztartás "lakhatásilag szegény"-nek minõsül, ha túlzsúfolt (szobánként kettõnél többen laknak benne - hb3 + háztartásnagyság), és ha nincs folyóvíz (hb5c), vagy nincs fürdõszoba (hb5h), vagy a család nem tudott múlt télen fûteni (hf3).

9. A nõtöbbségû háztartások általában nagyobbak, mint az egyéb háztartások, ami - a kelet-európai lakáspiac generális problémáival együtt - magyarázhatja az itteni hatalmas és konzisztens nemek közötti különbségeket.

10. Az egyetlen módja annak, hogy olyan indexet konstruáljunk, amely az emberek 1988-as tapasztalatával összevethetõ, az volt, hogy nagyjából azokat a kérdéseket használjuk, amelyeket egy személyes megkérdezésen alapuló felmérésben akkor feltettek. Ez az összetett szegénységi mutató olyan kérdéseket kombinál, amelyek a húsfogyasztásra (if4 and if6), az éhségre (if7 and if9) vagy a cipõ- (if13 and if15) és télikabáthiányra (if 10 and if12) vonatkoznak, illetve arra, hogy az illetõ a család életszínvonalát messze az ország átlaga alattinak tartja (if2b, if2c). Ugyanezeket a kérdéseket tették fel 1988-ban, és ez megengedi az alábbi összehasonlítást. E mutatók némelyike ugyanaz, mint amelyet már használtam a fenti négy indexnél is, de nem mindegyik.