Szociológiai Szemle 2001/4. 114-148.
Christy Glass–Janette Kawachi
A REFORM VESZTESEI VAGY NYERTESEI?
A MUNKANÉLKÜLISÉG NEMEK SZERINTI KÜLÖNBSÉGEI
LENGYELORSZÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON1


Bevezetés

Közép- és Kelet-Európa országai már több mint egy évtizedet tudhatnak maguk mögött a szocialista redisztributív rendszertõl a piac vezérelte gazdaság megteremtése felé vezetõ úton. Néhány figyelemremétó kivételtõl eltekintve (Gal–Kligman 2000a; 2000b), és annak ellenére, hogy hatalmas irodalom foglakozik a drámai nagyságú politikai és gazdasági átalakulással, a megjelent tanulmányok nem foglakoztak kifejezetten azzal, hogy a beállt változások mennyiben hatnak különbözõ módon a férfiak és a nõkre. Jelenleg elmondható, hogy az átmenet során jelentkezõ nemek közötti egyenlõtlenséggel foglakozó legtöbb tanulmány fõleg elméleti jellegû, és nagymértékben korlátozottan rendelkezésre álló, kvalitatív és anekdotikus jellegû információkra támaszkodik.2 Ráadásul az átmenettel foglakozó irodalom általános sajátossága, hogy az átmenet egyes országokban jelentkezõ folyamatainak hatását túláltalánosította, és minimális figyelmet szentelt a változás pontos mechanizmusainak, illetve a változás intézményeinek. Anélkül, hogy mélyebben megértenénk, hogy a posztszocialista társadalmakban bekövetkezett politikai, gazdasági és társadalmi változások az egyes csoportokra milyen értelemben gyakoroltak különféle hatást, az állam továbbra is csak korlátozott mértékben lesz képes olyan politikákat és programokat kialakítani, amelyek az átalakulást a legigazságosabb módon viszik végig.

Tanulmányunk célja az, hogy elemezze: a szocializmusból a kapitalizmusra való átmenet folyamán változtak-e, illetve hogy hogyan változtak a munkanélküliség mintái Magyarországon és Lengyelországban. Az átmenet munkaerõpiacainak nemi hovatartozással és munkanélküliséggel kapcsolatos konkrét elméletei gyakran következetlenek, spekulatív jellegûek, illetve ellentmondásosak voltak. A felmérések idõsorba rendezett és országokat összehasonlító adatainak elemzése ideális lehetõséget ad a sok, egymással vitázó elmélet megítélésére. Konkrétan két egymással vitázó teóriát fogunk ellenõrizni. Mindkét elmélet feltételezéseket állít fel az átmenet nyomán keletkezõ, nemek szerint eltérõ munkaerõ-piaci hatásokról. Míg az egyik hipotéziscsoport azt jelzi, hogy a piaci reform hatása a nõk számára jelentõs elõnnyel jár, addig a második hipotéziscsoport szerint a munkahelyi lehetõségek szempontjából a nõk lesznek a vesztesek.

A munkanélküliségrõl szóló adatok alapján ideális módon lehet mérni azokat a nemek közötti egyenlõtlenségeket, amelyek Közép-Kelet-Európa átalakuló munkaerõpiacain alakulnak ki. A nemek foglakozás szerinti szegregációja, a nemi diszkrimináció és a két nem közötti bérezési különbségek a fejlett kapitalista társadalmak jól dokumentált jelenségei (England 1992; Blau 1998; Reskin–Roos 1990). A munkanélküliségi rátákban nemek szerint megmutatkozó különbségek újabb bizonyítéka annak, hogy a kapitalista munkaerõpiacon a nõk hátrányban vannak (Corcoran 1999). Ezzel szemben a szocialista rendszer nõbarát munkaerõ-piaci politikákkal és szabályokkal és a nõknek a gazdaságban és politikában teljes egyenlõséget biztosítva látható módon "felülrõl" törekedett a nõk emancipációjára.3 S a nõk valóban tömegesen váltak szocialista munkaerõvé, és az állam látszólag gyermek-, család- és nõbarát szociálpolitika útján (ideértve a támogatott intézményekben zajló gyermekgondozást, a nagyvonalú anyasági és családi fizetett szabadságot, a munkahely védelmét és a garantált egészségügyi ellátást is) tette lehetõvé a munkavállalásukat. Következésképp a nõk szép oktatási és karrierlehetõségeket élveztek a szocializmus korszakában.

A munkanélküliség nemek szerinti különbségeinek megértése rávilágít az átmenet társadalmaiban a szociálpolitika széles területein (a szegénység enyhítésétõl a munkaerõ-piaci szabályozókig) potenciálisan kialakuló igényekre. Továbbá, ha a posztszocialista országokban élõ nõk az átmenet munkaerõpiacán tényleg elõnyben vannak a férfiakkal szemben, vagy velük egyenlõ a helyzetük, akkor azon mechanizmusok megértése, amelyekkel a nõk elérik és megtartják ezeket az elõnyöket, fényt fog vetni arra, hogy a jelek szerint miért marad fenn mégis makacsul a nemek közötti egyenlõtlenség a fejlett tõkés országok munkaerõpiacain.


Miért Magyarországot és Lengyelországot vizsgáljuk?

Mivel a munkaerõ-piaci részvétel és nemek szerinti egyenlõtlenség elméletei a piacot és a piaci erõket tekintik a vizsgált jelenséget meghatározó legfõbb mechanizmusoknak, elemzésünkben a piacosodás szintjét állandó értéken tartjuk.4 Ezért Lengyelország és Magyarország foglalkoztatási trendjeit fogjuk összehasonlítani: ez a két nemzet az átmenet némileg hasonló útját járta be, és napjainkra a piaci fejlõdés magas szintjét érte el Közép- és Kelet-Európa többi országaihoz képest.

Azáltal, hogy a piaci fejlettséget konstansnak vesszük, lehetségessé válik számunkra, hogy megvizsgáljuk a piaci átmenet alakulását és foglakoztatási modellekre gyakorolt hatását. Így tehát három, az egész átmenetet a jelenig felölelõ idõpontban fogjuk megvizsgálni a munkanélküliségi adatokat. Az elsõ idõpont 1988: egy évvel az átmenet kezdete elõtt. A második 1993, amit az átmenet fordulópontjának tarthatunk. Ekkor lehetett elõször érezni a reform legkárosabb hatásait, pl. a gazdaság gyors zsugorodását, az egekbe szökellõ munkanélküliséget, a növekvõ szegénységet.5 A harmadik idõpont 2000, egy évtizeddel az átmenet kezdete után. Ekkorra a piac elég jól kifejlõdött, és mindkét országban, bár korlátozott mértékben, de gazdasági növekedés volt tapasztalható.


Elméletek: a nemek és a munkanélküliség az átmenet idõszakában
Az átértékelõdõ erõforrások elmélete

Fodor (1997; 1998) elmélete a "átértékelõdõ erõforrásokról" azt prognosztizálja, hogy az olyan, az államszocializmusra jellemzõ javak, mint a magas szintû felsõfokú iskolázottság, a gyakorlat és a szolgáltató szektorbeli foglakozások, az új posztszocialista rendszerben felértékelõdnek a szocializmusban jellemzõ háttérbe szoruláshoz képest. Ez a feltételezés a "foglalkozások elkülönülésének" elméletébõl indul ki, amely szerint a legtöbb foglakozás nemek szerint elkülönül, és ez az elkülönülés mindenütt hátrányos a nõk számára, mert ez okozza a fizetésekben megmutatkozó nemek közötti egyenlõtlenséget és nõk legalacsonyabb presztízsû foglakozásokban való koncentrálódását. Fodor az elméletet módosítva kifejti, hogy bár a foglalkozások nemek szerinti elkülönülése a szocializmusban kétségkívül hátrányos volt a nõk számára a fizetés, a presztízs és az elõmeneteli lehetõségek szempontjából, az a tény, hogy a nõk bizonyos állásokban, és kiváltképp a szolgáltató szektorban koncentrálódnak, végül is megvédheti õket a munkanélküliségtõl az átmenet idõszakában. Következésképp a nemek foglakozások szerinti elkülönülése a nõk fontos elõnyévé válhat, amely lehetõvé teszi számukra, hogy a gyökeres gazdasági átalakulás idején is megtarthassák állásukat.

A szolgáltatási szakmák átértékelõdése mellett Fodor rámutat arra, hogy az átmenet idõszakában felértékelõdik az iskolai végzettség, amely jelentõs eszköze a nõk megvédésének a munkaerõpiacon. A szocializmusban a nõk gyakrabban tettek szert magas végzettségre, míg a férfiak nagyobb arányban szereztek szakmai képzettséget.6 Nem kell meglepõdni azon, hogy a nõk és férfiak iskolázottságában jelentkezõ különbségek egybeestek a foglakozásbeli különbségekkel: a nõk nagyobb arányban dolgoztak az adminisztratív és értelmiségi foglalkozásokban, míg a férfiak az ipari fizikai foglalkozásokban és a mezõgazdaságban koncentrálódtak. Ily módon, bár a nõk magasabb akadémiai iskolázottsággal rendelkeztek, mint a férfiak, iskolázottságuk nem tette lehetõvé számukra, hogy a szocialista tervgazdaság legnagyobb presztízsû területein, a nehéziparban és a termelésben jussanak álláshoz.

Fodor érvelése szerint az átmenet idõszakában a nõk iskolai végzettsége megbecsült "kulturális tõkévé" alakulhat, éspedig nemcsak az iskolázottság és a bizonyítványok, hanem "a magas szintû nyelvtudás, elemzõkészség, a férfiakénál jobb önkifejezés és az átképzésre való nagyobb alkalmasság" szempontjából is (Fodor 1997: 486). Ezek a jártasságok a magasabb iskolázottsággal párosulva sok nõ számára a kevésbé iskolázott és kevesebb jártassággal rendelkezõ férfiakénál és nõkénél nagyobb munkaerõ-piaci biztonsággá válthatók át.


A nemekkel kapcsolatos ideológiák retradicionalizálódása

A "retradicionalizálódás" elméletének hívei rámutatnak arra, hogy az átmenet társadalmaiban egyre erõsebben jelentkeznek a nemekkel kapcsolatos hagyományos ideológiák, és azt mondják, hogy az ilyen ideológiák feltehetõleg a nemek közötti munkaerõ-piaci egyenlõtlenséghez vezetnek. A megfigyelõk véleménye szerint az ilyen ideológiák nagymértékben annak a szocializmusnak és annak a szocialista politikának az ellenhatásai, amely teljes foglalkoztatást és a nõk aktív politikai részvételét követelte meg anélkül, hogy egyúttal megváltoztatta volna a nemek egyenlõtlen háztartási munkamegosztását. Egyes esetekben azt javasolták, hogy a nõk térjenek vissza a háztartásba annak érdekében, hogy meg lehessen szüntetni a szocializmus bûnei által a társadalomnak és a családnak okozott károkat. Ezt a folyamatot Gal és Kligman (2000a) a család és a nõk családon belüli hagyományos szerepének "szakralizálasaként" említik.

Az átmenet társadalmaiban a katolikus egyház meglehetõsen erõs társadalmi és politikai hatásának tulajdonítják a nemekkel kapcsolatos hagyományos ideológiák erejét, megfogalmazódását és térnyerését.7 A nemekkel kapcsolatos hagyományos ideológiák kialakulását bizonyítja, hogy a nyilvánosságban mindenütt felbukkannak a magas presztízst élvezõ otthon maradó feleségek és anyák, hogy politikai viták foglalkoznak azzal, hogy a nõk "szükséglete" és "joga", hogy otthon maradjanak, hogy politikai és vallási vezetõk nyílt felhívásokat bocsátanak ki, hogy a nõk térjenek vissza az otthonhoz, hogy a helyi és nemzeti szintû politikából – a nõk problémáinak létezésével együtt – gyakorlatilag eltûntek a nõk, és hogy a parlamentre állandó nyomást gyakorolnak az abortusz szigorítása érdekében (Goven 2000; Wolchik 1993).8


A piaci diszkrimináció elmélete

Bár a "piaci diszkriminációról" szóló tézis a retradicionalizálási elmélettel harmonizáló következményeket valószínûsít, érvelése – a nemek szerepével kapcsolatos ideológiák és a kultúra helyett – a társadalom politikai és gazdasági szervezetében bekövetkezõ strukturális változásokra koncentrál, mint amely tényezõk az átmenet gazdaságában a leginkább akadályozzák a nõk munkapiaci részvételét. Konkrétabban: az elmélet követõi pontosan leírják azokat a csatornákat, amelyek közvetítésével a munkaerõpiac reformja és a jóléti állam átalakítása negatív hatást gyakorol a nõk munkavállalási lehetõségeire. Ebben az esetben a piac per se okozza a nõk elleni diszkriminációt, és ezért a posztkommunista országokban a kapitalista piac kialakulásával párhuzamosan növekszik a nõkkel szembeni diszkrimináció.

A piaci diszkrimináció elmélete szerint a szocialista jóléti állam eltûnésével együtt járó makrogazdasági változások egyszerûen nehezebbé tették a nõk (és különösen a feleségek és anyák) számára, hogy biztos és állandó állásuk legyen. Ezek a változások magukban foglalják azoknak az államilag finanszírozott gyermekgondozási juttatásoknak a csökkentését vagy megszüntetését, amelyek a szocializmusban a dolgozó asszonyok számára olcsó gyermekgondozási lehetõségeket biztosítottak,9 a szülési szabadsággal járó juttatások megszüntetését vagy csökkentését, illetve a kötelezõen elõírt munkaidõ-kedvezményeket,10 valamint az államilag fenntartott bölcsõdék és óvodák számának jelentõs csökkentését.11 Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan megszûnik az államilag biztosított védettség és a diszkriminációellenes törvények végrehajtása, amelyet többek szerint az alkalmazás és elbocsátás területén a nemi diszkrimináció rendkívül erõteljes növekedése kísér, illetve a munkahelyi szexuális zaklatások eseteinek emelkedése (Goven 2000; Kotowska 1995; Zielinska 2000).12

A diszkriminációval kapcsolatban a megfigyelõk utalnak arra, hogy mivel a munkaadók fokozott mértékben felelõsek a szülési szabadság és a gyermekgondozási juttatások biztosításáért, és mivel az állam már nem gondoskodik a diszkriminációellenes törvények betartatásáról, a munkaadók komolyan ösztönözve vannak arra, hogy a hajadon gyermektelen nõk és a férfiak javára diszkriminációt alkalmazzanak (Heinen 1995; Fuszara 2000; Kotowska 1995). Ez tehát azt jelenti, hogy a munkaerõ-felvétel és az elbocsátások területén alkalmazott diszkrimináció nem feltétlenül a hagyományos ideológiák "visszatérésébõl" fakad, hanem abból, hogy a szülõképes korú nõk alkalmazásában rejlõ pénzügyi kockázatot a munkaadók elfogadhatatlannak tartják, és ez különösképpen igaz a születõben lévõ piacgazdaságban a túlélésért küzdõ cégekre.13


Az átmenet stratégiái és a piaci diszkrimináció Lengyelországban és Magyarországon

Bár a piaci diszkrimináció elmélete összefüggést talál a piaci diszkrimináció és nemek munkaerõpiacon érvényesülõ egyenlõtlensége között, az elmélet nem magyarázza meg, hogy a reform stratégiája és idõzítése rövid és hosszú távon milyen hatással van a nõi munkanélküliségre. A piaci diszkrimináció teóriája gyakorlatilag az érett piacgazdaságban érvényesülõ nemek közötti kapcsolatot írja le, és ezért nem képes megbízhatóan jelezni, hogy ezek a kapcsolatok hogyan alakulnak az átmenet társadalmaiban. Ebbõl a megközelítésbõl hiányzik tehát az az elméleti híd, amely összeköti a piaci diszkriminációs elmélet strukturális elõrejelzéseit az átmenet országainak sajátos intézményi folyamataival. Ezért kiegészítjük ezt az elméletet azzal, hogy kijelentjük: a két országban folytatott reformstratégia sajátosságai és üteme nagymértékben meg fogja határozni, hogy hatással lesz-e a dolgozó nõkre a piaci diszkrimináció, és ha igen, hogyan és mikor.

Említettük már, hogy bár Magyarország és Lengyelország 2000-re majdnem minden aggregált fejlettségi mérõszám tekintetében viszonylag egyenlõ, ez a két nemzet valójában az átmenet nagyon is különbözõ stratégiáit járta be. Ezért az átmenet körülményeibõl fakadó piaci diszkrimináció országspecifikus leírása különbségekre mutat rá Lengyelország és Magyarország között az alábbi területeken: (1) az átmenet indító stratégiája; (2) a kezdeti privatizációs lépesek üteme és formája; (3) a szocialista jóléti rendszer reformjának idõzítése. Feltételezésünk szerint ezek a különbségek a nõk munkapiaci lehetõségei tekintetében Lengyelországban és Magyarországon eltérõ következményekkel járnak.

Elõször is számos olyan szerzõ van, aki szerint Magyarország és Lengyelország – különösképp az átmenet legkorábbi szakaszában – eltérõ reformstratégiát követett. Leginkább a közgazdászok beszéltek arról, hogy míg Lengyelország az átmenet elején radikális megközelítést, "sokkterápiát" követett, addig Magyarország a piaci reformok fokozatosságára építõ módszert alkalmazott (Róna-Tas 1996; Duke–Grime 1994; Mizsei 1993; Kolodko 1997).14 Rögtön 1989 után a lengyel reformok célja az volt, hogy a rövidtávon valószínûsíthetõ kedvezõtlen társadalmi és gazdasági hatások ellenére gyorsan privatizáljanak. Sok Nyugaton tanult neoliberális kutató és tanácsadó, aki azt állította, hogy a gyors és átfogó átmenetstratégia az egyetlen útja a sikeres és "megfordíthatatlan" reformnak, a "sokkterápiás" megközelítés lelkes támogatója volt (Sachs 1990a; 1990b). Ezzel szemben a magyar reformerek a lassúbb ütemû privatizációt részesítették elõnyben, annak érdekében, hogy a már meglévõ intézményekre építhessenek, és ugyanakkor erõs szociális védõhálót tarthassanak fenn.15 Ezenkívül Magyarország és Lengyelország nemcsak a reform üteme, hanem a kezdeti privatizációk szempontjából is eltérõ stratégiát követett. Míg Lengyelországban a kicsi és elnõiesedett tercier szektor privatizációjára koncentráltak, addig Magyarország kezdeti privatizációs programjában elõször a nagy, fõleg férfiakat foglalkoztató vállalatokat célozta meg (Duke–Grime 1994). Végül, míg Lengyelország a szocialista jóléti rendszerben már 1990–1991-ben jelentõs reformokat hajtott végre, Magyarország a jóléti rendszer jelentõs reformját az 1994. évi választás utáni idõre halasztotta.16

Lengyelország radikális reformja masszív gazdasági visszaeséshez, hiperinflációhoz és a munkanélküliség és a szegénység addig még sohasem látott megemelkedéséhez vezetett.17 Az átfogó reformstratégia részeként a lengyel reformerek számos olyan, korábban az állam által biztosított intézkedést is visszavontak, amely a gyenge pozícióval rendelkezõ munkásokat, ideértve a feleségeket, anyákat és a szakképzetlen, alacsony iskolázottságú személyeket, védte. Míg például a szülési, illetve gyermeknevelési szabadságon lévõk állása korábban védett volt, az átalakulóban lévõ üzemeknek nem kellett elismerniük ezt a védelmet.18 Ennek következtében az 1990-es években a szülési szabadságon lévõ (vagyis kisgyermekeket gondozó) nõket bocsátották el elõször.19 Ezenkívül a gyors reform azt jelentette, hogy már a kezdetekben meghatározták, hogy kik a "nem produktív" munkások, majd megszabadultak tõlük. Nem meglepõ, hogy ezek a munkások gyakran fiatal, házas asszonyok voltak (akik teherbe eshettek, és így kiléphettek a munkaerõbõl), illetve képzetlen (kiváltképp nõi) fizikai munkások (Fuszara 2000).

Párhuzamosan azzal, hogy Lengyelország a gazdasági szférában viszonylag radikális reformokat hajtott végre, az állam a piaci reform átfogó célkitûzésének részeként a szocialista jóléti állam egyes alkotórészeit is lebontotta. Így például már 1991-ben bizonyos feltételekkel járt csak a gyermeknevelési segély, jóllehet korábban az állam ezt a segélyt minden kisgyermekkel rendelkezõ család részére alanyi jogon juttatta. Ráadásul az intézményes gyermekgondozás pénzügyi terhét, amelyet korábban a központi kormány garantált és fizetett, az államigazgatás alacsonyabb szintére, a helyi önkormányzatokra terhelték, amely hamarjában díjakat kezdett el kérni az intézményekbe való bejutásért (Kotowska 1995). 1991-ben az átlagos gyermekgondozási intézményekben kért díj a lengyelországi havi átlagjövedelem egyharmadát tette ki (USAID 1991). Valószínûsíteni lehetett, hogy a nõk bizonyos csoportjait a kezdeti privatizációs lépések több okból is aránytalanul nagymértékben érintik. Elõször is arra lehetett számítani, hogy az elbocsátások és a korai nyugdíjazás már a privatizáció elején sokkal inkább fogja érinteni a nõket, egyszerûen azért, mert ezen a területen aránytalanul nagy számban dolgoztak nõk. Míg Magyarország a kisebb nagyságú társaságok, üzletek privatizációját és azzal kapcsolatos politikákat és gyakorlatot már 1980-ban elindította, Lengyelország a reform legelején kevés vagy semekkora tapasztalattal és felkészülés nélkül ugrott bele ebbe a folyamatba. Így Magyarország már az induláskor a többi posztszocialista országnál viszonylag stabilabb pozícióban volt ahhoz, hogy súlyos munkaerõ-piaci megrázkódtatások nélkül hajtsa végre privatizációs programját. Ezzel szemben a lengyelországi kisvállalkozások a privatizáció kezdeti szakaszában megtörténõ gyors átszervezése valószínûsítette, hogy sok asszony ki fog szorulni a munkaerõbõl munkanélküliség vagy korai nyugdíjazás miatt.

Azt is látni kell, hogy a kisvállalkozásoknál a legkevésbé valószínû, hogy képesek nagyvonalú anyasági szabadságot biztosítani alkalmazottaik számára, hiszen ezek a cégek a nagyobb társaságokhoz képest nagyon kevés alkalmazottat foglalkoztatnak, és nagyon alacsony az árbevételük. Így az ilyen cégeknél dolgozó nõket sújtja leginkább, ha az állam megszünteti a jövedelemtámogatást és azt, hogy jogi eszközökkel betartassa a gyermekgondozással együtt járó juttatásokat, illetve ezek a nõknél a legvalószínûbb, hogy a munkaadók aktív diszkriminációjának célpontjaivá válnak. Ezenkívül a kisvállalkozói szférában mûködõ társaságok ellenõrzése és szabályozása a legnehezebb, és ez különösképp igaz az átmenet társadalmaira, ahol nem valószínû, hogy kellõ mértékben kialakult a megbízható jogi rendszer és intézményi keret a magánszektor munkavállalóinak megvédésére. A kisvállalkozások a nagyobb méretû társaságokhoz képest közismerten rosszak, ha az egészségügyi ellátásról és egyéb munkavállalói juttatásokról, illetve a diszkriminációt korlátozó elõírások érvényesítésérõl van szó. Tehát nemcsak arra lehetett számítani, hogy a lengyel privatizáció a nõket aránytalanul nagy számban taszítja a munkanélküliségbe, hanem arra is, hogy a családdal, illetve gyermekkel rendelkezõ nõi munkavállalók számára hosszú távon roppant nehéznek bizonyul megtartani állásukat.

Végül pedig valószínûsíthetõ, hogy a lengyelországi reform idõzítése és stratégiája azért gyakorolnak olyan kedvezõtlen hatást a nõkre, mert a munkanélküliek számára a munkaerõpiacra történõ visszatérés iszonyúan nehéz (Kotowska 1995; Heinen 1995). Rögtön a lengyelországi "sokkterápia" bevezetése után a munkanélküliségi ráták drámaian megnõttek. A mélyreható átalakítás egy méretében összezsugorodott munkaerõpiacot eredményezett, amelyben az új gazdaság körülményei közt az iskolázottság, a szakmai jártasság, a vélt megbízhatóság és rugalmasság rendkívül fontossá vált ahhoz, hogy az egyén álláshoz tudjon jutni, és azt meg tudja tartani . Leginkább az átmenet legkorábbi szakaszairól mondható el: ha valaki munkanélkülivé lett, akkor – fõleg a nõk bizonyos csoportjai, konkrétan a házas és gyermekes asszonyok, valamint a szakképzetlen és iskolázatlan nõk számára – a munkaerõpiacra való visszatérés roppant nehéznek bizonyult.

Figyelembe véve, hogy a munkaadók nyilvánvaló törvénysértéseitõl eltekintve az esetek dokumentálása, a vádemelés és a büntetés kiszabása nagy nehézségekbe ütközik, továbbá, hogy a nõk mindkét országban nagyon vonakodnak attól, hogy hivatalosan bejelentsék az ilyen törvénysértéseket, a munkaadók könnyen alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést, és nem kell tartaniuk a büntetéstõl. Lengyelországban például a becslések szerint a munkanélküli nõk átlagban hétszer kevesebb állást kapnak, mint a munkanélküli férfiak (Titkow 1994). Az USAID jelentése rámutat arra, hogy már 1991-ben minden egyes, nõk számára tett állásajánlatra 74 munkanélküli nõ jutott, míg minden egyes, férfinak tett állásajánlatra 20 állástalan férfi jutott (USAID 1991). Ennek következtében az asszonyoknál nemcsak hogy fennállt a valószínûsége, hogy már az átmenet legkorábbi szakaszában kilépjenek a munkaerõpiacról, hanem annak is kis esélye volt, hogy visszatérhessenek oda, még szerény gazdasági növekedés bekövetkezése után is.

Lengyelországban 1993-ban a munkaerõpiac leginkább állami védelemre szoruló szereplõinek komoly akadályokkal kellett szembenézniük, ha tartós állást akartak maguknak. Ezzel szemben Magyarországon – fõleg a politika stratégiai megfontolásai okán – nagyjából és egészében az 1990-es évek közepéig halasztották el. 1995–1996-ig, tehát a rendszerváltást követõ második választások utáni évig, az állam továbbra is viszonylag bõkezû és általános társadalmi juttatásokat adott, késleltette a privatizációs program bizonyos vonatkozásait, és halogatta a munkaerõ nagyobb mértékû karcsúsítását. Így a magyar nõk – lengyel társaikkal ellentétben – egy darabig erõs pozíciókat tudtak biztosítani maguknak a munkaerõpiacon, mert a szocializmus alatt létrejött, minden dolgozó állását és védelmét szolgáló intézkedések továbbra is megmaradtak. Ráadásul, mivel Magyarország volt a legsikeresebb a gyáripari szektor állami vállalatainak privatizálásban, a nõket kevésbé érintették a korai elbocsátások és a strukturális munkanélküliség. Végül mivel a szolgáltató szektor kisméretû és leginkább nõket foglalkoztató vállalatait késleltetve érintette a reform, ez lehetõvé tette a nõk számára, hogy megtartsák állásukat, szert tegyenek az újonnan kialakuló gazdaság megkövetelte jártasságokra és tapasztalatra, és – ami a legfontosabb – hogy elkerüljék a korai elbocsátást és ami azzal jár: hogy a munkahelyre való visszatérésre kicsi vagy semmi reményük se legyen.


Az elméletek áttekintése

Összefoglalva elmondható, hogy az eddigi elméletek nem vették figyelembe a strukturális tényezõk, intézményi adottságok és kulturális tényezõk együttes hatását, amelyeknek eredményeképp különféle munkaerõ-piaci feltétek alakultak ki az átmenet társadalmaiban. Fodor átértékelõdõ erõforrásokról szóló elmélete csak ideiglenes érvényû magyarázatot ad a nõknek az átemenet kezdeti idõszakában tapasztalt munkaerõ-piaci részvételérõl. Mivel Fodor csak szûk értelemben vett strukturális és rövid idõtartamra érvényes magyarázatokat ad, elmélete elégtelennek bizonyul a foglalkoztatás nemi különbségeinek magyarázatához az új és megszilárduló társadalmi berendezkedésben. A piaci diszkrimináció elmélete tartalmaz ugyan néhány jó meglátást a dolgozó nõk fejlett piacgazdaságban kialakuló helyzetérõl, de nem veszi figyelembe, hogy ezt az átmenet egyes társadalmainak egyedi intézményi sajátosságai és változásai hogyan befolyásolhatják. Végül a retradicionalizálódás elmélete jelentõs kulturális szemponttal gazdagítja a téma irodalmát, ám mégsem vesz tudomásul nyilvánvaló strukturális erõket, és nem tud egyetlen olyan konkrét mechanizmusra sem rávilágítani, amelyik az általa elõre jelzett fejlemények oka lehet. A témáról szóló irodalomhoz az eddig még hiányzó szervezeti alkalmazkodás elméletével szeretnénk hozzájárulni, amely a férfiak és nõk munkaerõ-piaci részvételének alakulásával kapcsolatban az átmenet reformstratégiáinak jelentõségét hangsúlyozza. Röviden megfogalmazva a szerzõk célja az, hogy az átmenet társadalmaiban kialakuló nõi foglakoztatási modellek olyan, szintézisre törekvõ elméletét alakítsa ki, amelyik figyelembe veszi a strukturális adottságokat, a kultúra alakulását és az intézményi folyamatokat.

Feltétezésünk szerint az 1989 és 1993 közötti rövid idõszakban a lengyel nõk – fõleg a feleségek, anyák és alacsony iskolázottságú és képzetlen nõi dolgozók – egyszerûen elvesztették lábuk alól a talajt, s oly nagymértékben, ahogy ez magyarországi társaikra nem volt jellemzõ. Nagyrészt a lengyel reform üteme és kezdeti lépései következtében a feleségeket és anyákat kiszorították a munkaerõpiacról, és a munkanélkülivé lett nõk számára nagyon nehéz, sõt lehetetlen lett a munkaerõpiacra való visszatérés. Ezzel szemben Magyarországon a nõknek volt egypár évük ahhoz, hogy adaptálódjanak az újonnan kialakuló gazdasághoz. A nõk számára ezek az évek egyfajta ütközési zónaként szolgáltak a piaci reform legkeményebb hatásaival, konkrétan a szociális juttatások gyors eltûnésével, a biztos állások megszûnésével és a "nem produktív" személyek munkaerõbõl való eltávolításával szemben. Hipotéziseinket kiegészítve nemcsak azt feltételezzük, hogy Lengyelországban a munkanélküliek többsége nõ, hanem azt is, hogy ennek a munkanélküliségnek a következményei lényegesen súlyosabbak a nõk, mint a férfiak számára.

A piaci diszkrimináció és a retradicionalizáció elméletébõl egyes elemeket átemelve valószínûsítjük, hogy 1993-ban a lengyel nõk nagyobb valószínûséggel lettek munkanélküliek, mint a férfiak, de ez nem szükségképpen igaz a magyarországi nõkre. A nõi foglalkoztatás két ország közötti különbsége egyfelõl abból fakad, hogy az átmenet idõszakában a katolikus egyház erõsebb pozíciókkal rendelkezett Lengyelországban, mint Magyarországon, másfelõl pedig abból, hogy Lengyelországban Magyarországhoz képest sokkal radikálisabb és gyorsabb ütemû volt a reform. Továbbá, annak következtében, hogy a "nõbarát" juttatásokat Lengyelországban az átmenet legelején rögtön megszüntették, azt valószínûsítjük, hogy a nõi munkavállalásban már 1993-ra érvényesül a házas családi állapot és a gyermeknevelés "megbüntetése", amelynek következtében – kiváltképp az alacsony iskolázottságú – házas és gyermekes nõk esetében lényegesen valószínûbb lesz a munkanélküliség.

Arra számítunk, hogy 2000-ben a nõk fent leírt hátrányos helyzete továbbra is fennáll, sõt rosszabbodik. Mint azt a fentiek során említettük, az, hogy az átmenet kezdetén a nõk hirtelen és tömegesen kikerültek a munkaerõpiacról, valószínûleg hosszú távú körülményekkel jár, ideértve azt is, hogy a hosszú ideig tartó munkanélküliség feminizálódik. Ezzel szemben Magyarországra vonatkozóan azt feltételezzük, hogy – bár a kezdetekben késlekedés mutatkozott – a neoliberális reformok számára elegendõ idõ állt rendelkezésre, hogy megszilárduljanak, és ezért a magyar nõk foglalkoztatási arányai is csökkenni fognak, bár nem annyira, mint a lengyel nõk esetében.


Adatok és módszerek
Adataink forrása

Adataink két Közép- és Kelet-Európában folytatott felmérésbõl származnak: az elsõ, 1993. évi felmérés címe A társadalmi rétegzõdés Kelet-Európában 1989 után, a második, 2000. évi felmérésé pedig A szegénység és a társadalomszerkezet az átmenet országaiban. Az 1993. évi adatbázisból – amely Magyarország esetében egy 4221 háztartást tartalmazó, míg Lengyelország esetében egy 3250 háztartást tartalmazó, országos reprezentatív minta volt – az egyéni szintû adatokat használtuk. A 2000. évi adatbázisból Magyarország esetében egy 1021 háztartást tartalmazó országos reprezentatív minta, valamint egy 447 cigány háztartást tartalmazó alminta egyéni szintû adatait használjuk, míg Lengyelország esetében az országos minta 1015 háztartást foglalt magában, s volt egy 501 szegény háztartást tartalmazó alminta. Ez a két adatsor együttesen megismételhetetlen lehetõséget biztosít számunkra, hogy a fent említett, egymással versengõ, az átmenet munkaerõpiacainak nemi egyenlõtlenségérõl szóló tézisek között országokat és idõpontokat összehasonlítva igazságot tehessünk.


Módszerek és elemzési stratégiák

A különféle leíró elemzéseken kívül többváltozós logisztikus regresszióelemzéssel vizsgáljuk meg azokat a tényezõket, amelyek Magyarországon és Lengyelországban 1993-ban és 2000-ben munkanélküliséghez vezettek. A logisztikus regressziós modellekhez használt mintánkba azok a személyek kerültek be, akik aktuálisan jelen vannak a munkaerõpiacon (tehát dolgoznak, szülési szabadságon vannak vagy munkanélküliek) és a 20–59 éves csoportba tartoznak. E kikötések után Magyarországról 1993-ból 2857 és 2000-bõl 617 megfigyelésünk van, míg Lengyelországról 1993-ból 2380 és 2000-bõl 773.


A függõ változó

A 1a. és 1b. táblázat mindkét országra és mindkét idõpontra bemutatja a modellekben szereplõ változók megoszlását. Mindkét évre vonatkozóan függõ változónkat 1-gyel kódoltuk, ha a válaszoló jelenlegi fõ tevékenységérõl szólva azt mondta, hogy "munkanélküli", vagy ha – ezen felül – egy külön kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy nem dolgozik, hanem "munkát keres". Azok a válaszadók, akik akár dolgoztak, akár szülési szabadságon voltak, 0 kódot kaptak.

1a táblázat
A változók megoszlásai a modellekben – Magyarország és Lengyelország, 1993.
A lakosságot reprezentáló országos minta
 

Magyarország

Lengyelország

Összesen

Nõk

Férfiak

Összesen

Nõk

Férfiak
Munkanélküli

13,10

16,20

9,90

11,50

12,30

10,80
Demográfai jellegzetéssegek
Kor (átlag)

39,30

39,50

39,10

38,30

38,40

38,30
Vidéki lakóhely

39,16

38,20

40,00

42,70

41,80

43,80
Nõ

51,29

-

-

51,07

-

-
Háztartási státusz
Házas

75,15

75,00

75,39

75,88

77,08

74,62
Házastársa foglalkoztatott

49,22

51,83

46,47

51,07

57,16

44,71
Fiatal gyermek a háztartásban

20,42

20,49

20,35

27,76

29,11

26,36
Iskolázottság
Egyetem

14,81

14,91

14,71

17,71

19,64

15,69
Gimnázium

13,55

17,20

9,73

10,95

14,03

7,74
Szakközépiskola

15,78

15,02

16,59

19,45

21,04

17,78
Szakmunkásképzõ

27,60

19,15

36,46

28,28

21,51

35,36
Általános iskola vagy kevesebb

28,25

33,73

22,51

23,61

23,78

23,44
Legutolsó állás
Részmunkaidõs állás

2,75

3,54

1,92

4,05

4,80

3,27
Önfoglalkoztatott

9,23

6,20

12,42

18,24

14,86

21,77
Legutolsó munkahely szektora
Mezõgazdaság

12,52

9,58

15,63

15,07

14,79

15,37
Ipar

43,88

35,94

52,24

39,09

27,05

51,67
Kereskedelem

12,21

15,95

8,28

12,18

16,39

7,79
Szolgáltatás

26,07

33,61

18,13

27,29

35,71

18,50
Egyéb

1,82

0,89

2,80

1,91

0,87

2,99
N

2863

1402

1461

2380

1149

1231


1b táblázat
A változók megoszlásai a modellekben – Magyarország és Lengyelország, 2000.
A lakosságot reprezentáló országos minta
 

Magyarország

Lengyelország

Összesen

Nõk

Férfiak

Összesen

Nõk

Férfiak
Munkanélküli

13,30

10,55

15,48

24,42

31,82

15,38
Demográfiai jellegzetességek
Kor (átlag)

39,30

39,70

39,00

38,80

38,90

38,70
Vidéki lakóhely

34,73

32,06

37,46

30,51

30,81

30,07
Nõ

50,64

-

-

59,50

-

-
Háztartási státusz
Házas

68,65

70,79

66,45

70,31

71,49

68,58
Házastársa foglalkoztatott

45,98

46,35

45,60

45,69

46,21

44,93
Fiatal gyermek a háztartásban

18,81

17,78

19,87

22,39

25,06

20,95
Iskolázottság
Egyetem

15,27

16,51

14,01

10,81

11,72

9,46
Középiskola

30,54

32,38

28,66

35,97

40,69

29,00
Szakmunkásképzõ

32,64

25,71

39,74

32,83

25,98

42,91
Általános iskola vagy kevesebb

21,55

25,39

17,95

20,39

21,61

18,58
Legutolsó állás
Részmunkaidõs állás

23,79

20,63

27,04

14,91

14,48

15,54
Önfoglalkoztatott

10,29

6,67

14,01

11,49

9,66

14,19
Legutolsó munkahely szektora
Mezõgazdaság

8,52

5,40

11,73

10,81

11,03

10,47
Ipar

31,51

23,81

39,41

23,12

15,17

34,8
Kereskedelem

12,86

18,10

7,49

13,68

17,01

8,78
Szolgáltatás

35,69

41,90

29,32

29,96

33,56

24,66
Egyéb

5,47

4,44

6,51

9,30

7,82

11,49
N

622

315

307

731

435

296



Független változók

Az elemzésünk szempontjából fontos változókat megközelítõleg az alábbiak szerint lehet csoportosítani: (1) demográfiai információk; (2) családi kötelezettségek; (3) iskolázottság és képzettség; (4) a legutolsó állás jellegzetességei. A demográfiai információk közül elemzésünket a válaszoló neme érinti: a nõket 1-gyel, a férfiakat 0-val kódoltuk. A családi feladatokkal kapcsolatos, tanulmányunk szempontjából fontos változók közé tartozik a családi állapot, valamint az, hogy nevelnek-e a háztartásban kiskorú gyermeket. A válaszolók 1-es kódot kapnak, ha házas családi állapotúak, és 0-t, ha nem azok. Az elváltakra, a különélõkre, az özvegyekre, az egyedülállókra, az életettársi kapcsolatban élõkre stb. dummy változókat hoztunk létre, hogy ellenõrizzük a családi állapot különféle kategóriáinak megkülönböztetõ hatását, de e kategóriák mentén nem találtunk semmiféle jelentõs eltérést. Ezért az ennél egyszerûbb, dichotóm osztályozásnál maradtunk. A gyermekekkel járó terhek hatásának vizsgálata érdekében azok, akiknek háztartásában volt hat évesnél fiatalabb gyermek, 1-es kódot kaptak, míg azok, akiknek nem, 0-s kódot. Azért választottuk a hatéves korhatárt választóvonalnak, mert a gyermekek hat éves korukban kezdik el az iskolát, és ekkor már kevésbé akadályozzák az anyákat az álláskeresésben.20 Annak érdekében, hogy tesztelni tudjuk, hogy a fiatal gyermek nevelése és a családi állapot milyen eltérõ hatással van a férfiak és nõk munkanélküliségére, két interakciós változót vezetünk be: az egyik a nõk és a fiatalkorú gyermekek kapcsolatát jelzi, a másik pedig a nõk és a családi állapot kapcsolatát.

Az iskolázottságot egy sor dummy változóval kódoltuk: 1993-ra vonatkozóan öt kategóriával, 2000-re pedig néggyel. Az eltérést az okozza, hogy a két idõpontban nem azonos módon volt feltéve a kérdés az iskolázottsági eredményekrõl. A referenciacsoportot mindkét évben az általános iskolai végzettséggel vagy annál kevesebbel rendelkezõk képezik. 1993-ban az összehasonlítás kategóriái az egyetemi, a középiskolai, a középfokú technikumi és a szakmunkásképzõs végzettség, míg 2000-ben az egyetemi, a középiskolai és az ipari tanuló végzettség.

A megkérdezett legfrissebb állásával kapcsolatos releváns kategóriák: az alkalmazás típusa, a fõállású vagy részmunkaidõs alkalmazotti státus, valamint az, hogy az adott állás a gazdaság melyik területéhez tartozik. Az alkalmazás típusával kapcsolatban azok a válaszolók, akik arról számolnak be, hogy utolsó vagy jelenlegi állásukban önfoglalkoztatók, az 1-es kódot kapták, míg azok, akik más alkalmazásról számoltak be, a 0-t. Az alkalmazás státusával kapcsolatban azok, akik részállásban dolgoztak az utolsó vagy jelenlegi munkahelyükön, 1-es kódot kaptak, míg azok, akik teljes állásúak voltak, 0-s kódot kaptak. A tevékenységi területet öt dummy változóval jelezzük: ipar, mezõgazdaság, szolgáltató szektor, kereskedelem és egyéb. A modellekbõl kihagyjuk a referenciacsoportot, tehát azokat, akik az iparban vannak alkalmazva.21


Kontrollváltozók

Néhány, modelljeinkbe bevont változó nem bír jelentõs szereppel elméleti okfejtésünk szempontjából, de kontroll céljából mégis igénybe vettük. Elõször is, a 2000. évi modellek tartalmaznak egy dummy jelzõváltozót, amely a szegény alminta válaszadóinak ellenõrzését szolgálja. A demográfiai változók között szerepeltetjük az életkort és a vidéki lakóhelyet. Az életkort az évekkel kódoljuk, és ez egyben megközelítõ módon segíti kifejezni a munkatapasztalatot is. A nem lineáris hatásokat úgy teszteljük le, hogy az összes modellbe beiktatunk egy olyan terminust, amely az életkort tartalmazza négyzetre emelve. Sok elmélet érvelése szerint a munkanélküliség jelentette válság kialakulásakor elõször általában a fiatal és az idõs munkavállalókat bocsátják el. Végül azok a válaszolók, akik falusi lakhelyet jelöltek meg, 1-es kódot kaptak, míg azok, akik városi területeken laktak, 0-t.


Eredmények
Összefoglaló adatok a munkanélküliségrõl

Nem lehet meglepõdni azon, hogy a teljes foglakoztatást biztosító államszocialista politika megszüntetésével az állással rendelkezõk száma jelentõs mértékben csökkent, és az átmenet összes társadalmában meredeken nõtt a munkanélküliség aránya 1988 után. Így, mint azt a 2. táblázat is mutatja, 1988 és 1993 között Lengyelországban a munkanélküliségi ráta 0,45 százalékról 13,1 százalékra, Magyarországon pedig 0,35-rõl 11,5 százalékra nõtt.

2. táblázat
Munkanélküliségi ráták 1988-ban, 1993-ban és 2000-ben (%)

Magyarország

Lengyelország

1988

0,35

0,45

1993

11,5

13,1

2000

12,2

24,4

1993 és 2000 között a lengyel munkaerõpiac jelentõs romlása figyelhetõ meg, mivel az amúgy is magas 13,1 százalékos munkanélküliség 24,4 százalékra nõtt. A meglehetõsen magasnak mondható magyarországi arányokban nincs lényeges változás, az értékek mindkét idõpontban 12 százalék körüliek. Elmondható tehát, hogy a munkanélküliség általános lengyelországi adatai egyre romló munkaerõ-piaci helyzetre utalnak, míg a magyarországi adatok arról tanúskodnak, hogy az ország munkaerõpiaca lassan ugyan, de egy viszonylagos piaci egyensúly állapota irányában mozdult el.

Mi a helyzet a munkanélküliségi arányok nemek szerinti különbségével? Az 1993. évi és 2000. évi adatokra számolt logisztikus regresszióelemzés adatait 3. és 4. táblázat, valamint az 5. és 6. táblázat tartalmazza. Az 1. és a 2. modell mindkét évben azonos, míg a 3. modell országspecifikusan alakul. Az 1. modell a teljes modellt tartalmazza, tehát azt, amelyik az összes fentiekben tárgyalt változót tartalmazza. A 2. modell azokat a változókat tartalmazza, amelyek vagy Lengyelországban, vagy Magyarországban szignifikánsnak bizonyulnak, míg a 3. modell az a végleges modellünk, amelyik azokat a változókat (vagy a változók azon csoportjait) tartalmazza, amelyek mindkét országban szignifikánsak.

3. táblázat
A munkanélküliség és a kiválasztott független változók logisztikus regressziós együtthatói a 20–59 évesekre – Magyarország, 1993
Független változók

Teljes

Csökkentett

Országspecifikus

1. modell

2. modell

3. modell
Kor

0,077

0,075

0,071

(0,045)

(0,045)

(0,044)
Kor négyzetre emelve

-0,001

-0,001

-0,001

(0,001)

(0,001)

(0,001)
Vidéki lakóhely

-0,022

-

-

(0,123)

    
Nõ

-0,424

-0,424

-0,330*

(0,242)

(0,241)

(0,134)
Házas

-0,248

-0,248

-

(0,210)

(0,210)

  
Házas * nõ

0,189

0,194

-

(0,278)

(0,278)

  
Házastársa foglalkoztatott

-0,477***

-0,477***

-0,558***

(0,146)

(0,146)

(0,122)
Fiatal gyermek a háztartásban

0,144

0,143

-

(0,196)

(0,195)

  
Fiatal gyermek * nõ

-0,214

-0,213

-

(0,295)

(0,295)

  
Iskolázottság (ref.: ált. isk. vagy kevesebb)
Egyetem

-1,348***

-1,342***

-1,339***

(0,272)

(0,268)

(0,268)
Gimnázium

-0,286

-0,278

-0,267

(0,197)

(0,194)

(0,194)
Szakközépiskola

-0,584**

-0,585**

-0,582**

(0,191)

(0,189)

(0,188)
Szakmunkásképzõ

-0,342*

-0,342*

-0,336*

(0,147)

(0,147)

(0,146)
Legutolsó állás
Részmunkaidõs állás

0,198

-

-

(0,348)

    
Önfoglalkoztatott

-0,691**

-0,680**

-0,689**

(0,231)

(0,229)

(0,229)
Legutolsó munkahelye szektora (ref.: ipar)
Mezõgazdaság

0,474**

0,471**

0,475**

(0,157)

(0,155)

(0,154)
Szolgáltatás

-0.567

-0,564*

-0,554*

(0,230)

(0,229)

(0,229)
Szolgáltatás * nõ

-0,916*

-0,921*

-0,923**

(0,361)

(0,361)

(0,360)
Kereskedelem

-0,050

-0,047

-0,044

(0,181)

(0,181)

(0,180)
Egyéb

-2,323*

-2,321*

-2,293*

(1,016)

(1,016)

(1,015)
Konstans

-1,994*

-1,975*

-1,965*

(0,813)

(0,811)

(0,795)
Chi-négyzet

-1007,129***

1007,307***

-1008,121***
Szabadságfok

20

18

14
Megjegyzés: A zárójelben lévõ számok a standrad hibák. Az 1-3. modell között nem mindig szignifikáns a chi-négyzet változása. p < 0,05 ** p < 0,01 ***p < 0,001

4. táblázat
A munkanélküliség és a kiválasztott független változók logisztikus regressziós együtthatói a 20–59 évesekre – Lengyelország, 1993
Független változók

Teljes

Csökkentett

Országspecifikus

1. modell

2. modell

3. modell
Kor

-0,063

-0,064

-0,069

(0,050)

(0,050)

(0,050)
Kor négyzetre emelve

0,000

0,000

0,000

(0,001)

(0,001)

(0,001)
Vidéki lakhely

-0,095

-

-

(0,146)

    
Nõ

-0,368

-0,462

-0,462

(0,269)

(0,259)

(0,259)
Házas

-0,409

-0,408

-0,509*

(0,239)

(0,239)

(0,220)
Házas * nõ

0,732*

0,729*

0,710*

(0,310)

(0,309)

(0,308)
Házastársa foglalkoztatott

-0,189

-0,185

-

(0,175)

(0,175)

  
Fiatal gyermek a háztartásban

-0,849***

-0,859***

-0,833***

(0,261)

(0,261)

(0,260)
Fiatal gyermek * nõ

1,003**

1,006**

0,957**

(0,327)

(0,327)

(0,324)
Iskolázottság (ref,: ált. isk. vagy kevesebb)
Egyetem

-0,990***

-0,983***

-1,002***

(0,267)

(0,263)

(0,262)
Gimnázium

-0,225

-0,214

-0,235

(0,249)

(0,248)

(0,247)
Szakközépiskola

-0,679**

-0,674**

-0,694**

(0,230)

(0,228)

(0,227)
Szakmunkásképzõ

-0,110

-0,111

-0,123

(0,192)

(0,191)

(0,191)
Legutolsó állása
Részmunkaidõs állás

-0,126

-

-

(0,356)

    
Önfoglalkoztatott

-1,013***

-1,000***

-1,003***

(0,257)

(0,257)

(0,257)
Legutolsó munkahelye szektora (ref,: ipar)
Mezõgazdaság

-0,703*

-0,740**

-0,752**

(0,280)

(0,273)

(0,274)
Szolgáltatás

-0,266

-0,552**

-0,555**

(0,271)

(0,183)

(0,183)
Szolgáltatás * nõ

-0,451

-

-

(0,340)

    
Kereskedelem

-0,121

0,159

0,151

(0,207)

(0,205)

(0,205)
Egyéb

-0,873

-0,871

-0,860

(0,617)

(0,617)

(0,617)
Konstans

-0,946

0,948

1,046

(0,869)

(0,863)

(0,858)
Chi-négyzet

-765,635***

-766,786***

-767,346***
Szabadságfok

20

17

16
Megjegyzés: A zárójelben lévõ számok a standrad hibák. Az 1-3. modell között nem mindig szignifikáns a chi-négyzet változása. * p < 0,05 ** p < 0,01 ***p < 0,001

5. táblázat
A munkanélküliség és a kiválasztott független változók logisztikus regressziós együtthatói a 20–59 évesekre – Magyarország, 2000
Független változók

Teljes

Csökkentett

Országspecifikus

1. modell

2. modell

3. modell
Szegény alminta

0,649*

0,604*

0,624**
 

(0,258)

(0,254)

(0,252)
Kor

-0,889

-

-
 

(0,095)

    
Kor négyzetre emelve

0,001

-

-
 

(0,001)

    
Vidéki lakhely

0,918***

0,915***

0,905***
 

(0,248)

(0,246)

(0,242)
Nõ

-0,258

-0,272

-0,365
 

(0,499)

(0,359)

(0,257)
Házas

0,901*

0,798**

0,786**
 

(0,355)

(0,282)

(0,278)
Házas * nõ

0,004

-

-
 

(0,543)

    
Házastársa foglalkoztatott

-1,800***

-1,744***

-1,733***
 

(0,313)

(0,306)

(0,305)
Fiatal gyermek a háztartásban

-0,876*

-0,801*

-0,698*
 

(0,434)

(0,401)

(0,340)
Fiatal gyermek * nõ

0,294

0,313

-
 

(0,748)

(0,737)

  
Iskolázottság (ref,: ált, isk, vagy kevesebb)
Egyetem

-1,818*

-1,840*

-1,824*

(0,780)

(0,779)

(0,773)
Középiskola

-0,513

-0,539

-0,539
 

(0,332)

(0,330)

(0,324)
Szakmunkásképzõ

-0,503

-0,529

-0,546
 

(0,290)

(0,288)

(0,285)
Legutolsó állás      
Részmunkaidõs állás

0,382

0,389

0,393
 

(0,254)

(0,253)

(0,251)
Önfoglalkoztatott

-2,700**

-2,712**

-2,705**
 

(1,042)

(1,041)

(1,038)
Legutolsó munkahely szektora (ref,: ipar)
Mezõgazdaság

-0,071

-0,050

-
 

(0,416)

(0,412)

  
Szolgáltatás

0,153

0,162

-
 

(0,346)

(0,344)

  
Szolgáltatás * nõ

-0,301

-0,312

-
 

(0,538)

(0,534)

  
Kereskedelem

-0,322

-0,276

-
 

(0,460)

(0,454)

  
Egyéb

0,068

0,065

-
 

(0,541)

(0,538)

  
Konstans

0,352

-1,307***

-1,294***
 

(1,722)

(0,391)

(0,361)
Chi-négyzet

-227,134***

-227,661***

-228,150***
Szabadságfok  

20

  
Megjegyzés: A zárójelben lévõ számok a standrad hibák. Az 1-3. modell között nem mindig szignifikáns a chi-négyzet változása. * p < 0,05 ** p < 0,01 ***p < 0,001

6. táblázat.
A munkanélküliség és a kiválasztott független változók logisztikus regressziós együtthatói a 20–59 évesekre

Független változók

Teljes

Csökkentett és országspecifikus****
 

1. modell

2. modell
Szegény alminta

0,445*

0,449*
 

(0,205)

(0,204)
Kor

0,024

-
 

(0,076)

  
Kor négyzetre emelve

0,000

-
 

(0,001)

  
Vidéki lakhely

0,361

0,387
 

(0,216)

(0,213)
Nõ

0,699

1,074***
 

(0,373)

(0,267)
Házas

0,208

0,572*
 

(0,365)

(0,240)
Házas * nõ

0,613

-
 

(0,439)

  
Házastársa foglalkoztatott

-1,210***

-1,172***
 

(0,229)

(0,224)
Fiatal gyermek a háztartásban

-0,093

-0,179
 

(0,385)

(0,354)
Fiatal gyermek * nõ

0,796

0,939*
 

(0,457)

(0,438)
Iskolázottság (ref.: ált. isk. vagy kevesebb)
Egyetem

-2,991***

-3,019***

(0,651)

(0,646)
Középiskola

-1,745***

-1,746***
 

(0,282)

(0,279)
Szakmunkásképzõ

-1,122***

-1,126***
 

(0,260)

(0,256)
Legutolsó állása    
Részmunkaidõs állás

-0,701**

-0,681**
 

(0,266)

(0,264)
Önfoglalkoztatott

-1,754***

-1,753***
 

(0,521)

(0,518)
Legutolsó munkahely szektora (ref,: ipar)
Mezõgazdaság

-1,297**

-1,329**
 

(0,453)

(0,447)
Szolgáltatás

-0,138

-0,171
 

(0,376)

(0,375)
Szolgáltatás * nõ

-0,911*

-0,874*
 

(0,457)

(0,455)
Kereskedelem

-0,290

-0,280
 

(0,303)

(0,302)
Egyéb

0,127

0,115
 

(0,303)

(0,301)
Konstans

-0,128

-0,007
 

(1,357)

(0,326)
Chi-négyzet

-343,588

-344,676
Szabadságfok  

20
Megjegyzés: A zárójelben lévõ számok a standrad hibák. Az 1-2. modell között nem mindig szignifikáns a chi-négyzet változása.
* p < 0,05 ** p < 0,01 ***p < 0,001
**** Mivel a csökkentett modellben minden változó (vagy változócsoport) szignifikáns, a csökkentett és az országspecifikus modell azonos.

7. táblázat
A munakerõ szektorális megoszlásának alakulása 1988 és 2000 között
 

Magyarország

Lengyelország

Összesen

Nõk

Férfiak

Összesen

Nõk

Férfiak
1988
Mezõgazdaság

14,97

11,26

18,34

19,35

18,13

20,44
Ipar

49,34

39,27

58,51

45,40

30,46

58,86
Kereskedelem

10,44

15,62

5,72

8,32

13,58

3,58
Szolgáltatás

23,72

32,85

15,41

24,68

36,76

13,80
Egyéb

1,53

1,00

2,02

2,25

1,07

3,32
 

100,00

100,00

100,00

100,00

100,00

100,00
1993
Mezõgazdaság

10,57

7,45

13,33

17,31

17,60

17,06
Ipar

42,94

32,22

52,43

39,70

25,45

52,02
Kereskedelem

12,67

16,57

9,22

11,51

15,38

8,17
Szolgáltatás

31,45

42,64

21,56

29,41

40,51

19,82
Egyéb

2,37

1,12

3,46

2,07

1,06

2,93
 

100,00

100,00

100,00

100,00

100,00

100,00
2000
Mezõgazdaság

9,47

5,13

12,37

15,74

16,40

15,13
Ipar

32,10

18,97

40,89

22,84

12,80

32,10
Kereskedelem

13,17

20,00

8,59

15,55

20,00

11,44
Szoglátatás

40,33

50,77

33,33

35,51

43,20

28,41
Egyéb

4,93

5,13

4,82

10,36

7,60

12,92
 

100,00

100,00

100,00

100,00

100,00

100,00


Bár az eredményekkel kapcsolatban vannak bizonyos fenntartásaink, úgy tûnik, hogy Magyarországon és Lengyelországban egyaránt a munkaerõpiac nõ dolgozói az átmenet kezdeti szakaszainak reformjaiból jelentõs mértékben profitáltak. Magyarország 1993-as adatai szerint a nõkre számított statisztikailag szignifikáns esélyhányados értéke 72 (exp (–0,330) = 0,72, p < 0,05), ami azt mutatja, hogy – minden más mutató konstansan tartása mellett – a nõk kevesebb mint kétharmad akkora valószínûséggel lettek munkanélküliek, mint a férfiak. Ezzel szemben Lengyelország esetében ez az állítás csak a nem házas és fiatal korú gyermeket nem nevelõ nõkre igaz. A Lengyelországra vonatkozó 3. modell azt mutatja, hogy a nõkre számított együttható negatív és statisztikailag szignifikáns (–0,461, p = 0,07), és ez a nõk jelentõs elõnyét jelzi a munkaerõpiacon. A házas asszonyok és fiatal gyermeket nevelõ anyák változójának pozitív és statisztikailag szignifikáns interakciós hatása azonban azt mutatja, hogy ez az elõny csak egy speciális népességre korlátozódik, nevezetesen a nem házas és gyermektelen nõkre. Ezek az eredmények fényt derítenek arra a jelentõs, munkavállalás területén érvényesülõ büntetésre, amely a házas és gyermekes nõket sújtja, és ezzel némileg alátámasztják a retradicionalizálódás és a piaci és az átmenet körülményeibõl fakadó diszkrimináció elméleteit.

Jóllehet ezek a korábbi adatok a posztszocialista munkaerõpiac nõi dolgozói számára ígéretesnek tûnnek, 2000-re ez az alkalmazás terén érvényesülõ elõny Magyarországon fokozatosan eltûnni látszik, és Lengyelországban drámai módon megfordult. Magyarországon az 5. táblázat 3. modellje a nõk esetében még mindig egy negatív (ámde valamivel gyengébb és statisztikailag inszignifikáns) együtthatót mutat, ami – az összes többi tényezõ hatását kiszûrve – a nõk munkanélkülivé válási esélyeinek nagyobb varianciáját jelzi. Ez a kis módosulás azonban elhalványul a lengyelországi nõk alkalmazási feltételeinek utóbbi hét esztendõben bekövetkezett döbbenetes romlásához képest. A 4. táblázat végleges modelljében található lengyelországi adatok jelzik, hogy – az összes többi tényezõ állandónak vétele mellett – a nõk megközelítõleg háromszor akkora valószínûséggel válnak munkanélkülivé, mint a férfiak. Ezenkívül a 2000-es év modelljei is azt mutatják, hogy a gyermeket nevelõ anyákat az alkalmazás területén büntetés sújtja, de a házas állapotból fakadó további hátrány valamelyest csökkent, és statisztikailag már nem szignifikáns. Ezek az eredmények ismételten erõsen és határozottan alátámasztják retradicionalizálódás és a piaci és az átmenet körülményeibõl fakadó diszkrimináció elméleteit.


Az átértékelõdõ erõforrások elmélete

A 1a. táblázatban szereplõ 1993-as adatok megerõsítik: a szocializmus idõszakában a lengyel nõk tényleg magasabb iskolázottságot értek el, mint a férfiak. A magyarországi nõk azonban – Fodor kiinduló állításával ellentétben – nem állnak egyértelmûen jobban az oktatás területén, mint a férfiak. Bár a középiskolai szinten kétségtelenül iskolázottabbak, mint a férfiak, mégis legnagyobb számban az általános iskolai végzettség szintjén koncentrálódnak: több mint egyharmaduk rendelkezik ezzel az iskolai végzettséggel. Az egyetemi végzettségûek körében pedig a nõk elõnye sokkal kisebb. A magyarországi nõk és férfiak nagyjából azonos arányban rendelkeznek ezzel a végzettséggel, míg Lengyelországban a nõk kötött az egyetemi végzettségûek aránya csak kevéssel magasabb, mint a férfiak között. Látnunk kell azonban, hogy amint a fejlõdésnek indult kapitalista munkaerõpiacokon az iskolázottság haszna növekedni kezdett, a férfiak növekvõ számban törekednek magasabb iskolázottság megszerzésére (ahogy ezt a 2000-bõl származó adatok mutatják), és ennek következtében folyamatosan csökken a nõk korábbi elõnye. Míg a lengyel nõk a magasabb iskolázottság tekintetében továbbra is egy kicsi elõnnyel rendelkeznek a férfiak felett, Magyarországon ezeken a szinteken az iskolázottsági arányok majdnem azonosak.

Fodor elméletével összhangban, a 3. és 4. táblázatban közölt 1993. évi logisztikus regressziós elemzések adatai jelzik, hogy egészében véve az iskolázottságnak erõs és szignifikánsan negatív hatása van a munkanélküliség esélyére. De, mint ahogy azt már korábban említettük, Fodor feltételezésével ellentétben ez az elõny nem tolódott el a nõk irányába. Annak érdekében, hogy felmérhessük, volt-e nemek szerinti különbség az iskolázottság hasznában, ellenõriztük a nõk és az iskolázottsági (egyetemi és középiskolai) szint közötti interakciós hatást, de a statisztikai szignifikancia hiánya miatt kizártuk a változókat a modellekbõl. Ezenkívül fontos megjegyezni, hogy bár a középiskolai végzettségre kapott 1993. évi együtthatók negatívak, statisztikai szempontból ezek sem Lengyelországban, sem Magyarországon nem szignifikánsak a három modell egyikében sem. Mivel a nõknek épp ebben a kategóriában volt a legnagyobb a férfiakkal szembeni elõnyük, ezek az eredmények kérdéseket vetnek fel az átértékelõdõ erõforrások elméletének általánosíthatóságával és pontosságával kapcsolatban. Jobban mondva arra utalnak, hogy bár az iskolázottság valószínûleg a nõket jelentõs számban megvédte a munkanélküliségtõl, ez a védettség nagyon korlátozott és bizonytalan volt.

Az 5. és 6. táblázatban közölt adatok mutatják, hogy az idõ múlásával az iskolázottság munkanélküliségre gyakorolt hatása megnõtt, és meglehetõsen állandó lett Magyarországon és Lengyelországban egyaránt. Ha összehasonlítjuk azt, hogy az iskolázottságnak 1993-ban és 2000-ben mekkora hatása volt a munkanélküliségre, akkor ez tényleg azt jelzi, hogy az iskolázottságból "átértékelt erõforrás" lett az erõsen piacosodott társadalmakban. Az is látszik azonban, hogy ez a teljes és "racionális" átértékelõdés egy olyan idõpontban következett be, amikor a nõk iskolázottságban elért elõnye gyorsan csökken. Sõt, míg Magyarországon az iskolázottság 2000-ben feltehetõen még mindig fontos szerepet játszik a nõk munkanélküliségtõl való megvédésében, Lengyelországra ez nyilvánvalóan nem igaz: ott ugyanis a nõket aránytalanul erõsebben sújtja a munkanélküliség, mint a férfiakat, annak ellenére, hogy továbbra is magasabban iskolázottak, mint a férfiak. Ez az eredmény jelzi, hogy bár a nõk számára elõnyös az iskolázottságot kedvezõen elismerõ piaci verseny, ezt az elõnyt nagymértékben semmissé teszi a nõk alkalmazása elleni diszkriminatív gyakorlat.

Az "átértékelõdõ erõforrások" elmélete szerint a nõk nemcsak az iskolázottság miatt élveznek jelentõs elõnyöket az újonnan megreformált munkaerõpiacon, hanem azért is, mert a szocializmus idejében többségben voltak a szolgáltató szektor állásaiban. A 7. táblázat mutatja: Lengyelországban és Magyarországon egyaránt mindkét nem óriási számban áramlott át az iparból a szolgáltató szektorba. Míg 1988-ban mindkét országban egyértelmûen az ipar játszott domináns szerepet, a munkaerõ majdnem ötven százalékát foglalkoztatva, 2000-re már a szolgáltató szektor vette át a vezetõ szerepet, mindkét ország munkaerõpiacán az alkalmazottak többségét foglalkoztatva. A gazdaság egyes területeinek nemek szerinti megoszlását mutató adatok jelzik: a nõk 1988-ban és 2000-ben egyaránt többségben voltak a szolgáltató szektorban, míg a férfiakra ugyanez az ipar tekintetében érvényes.

A logisztikus regressziós elemzésbõl kapott adatok csak részben támasztják alá azt a hipotézist, hogy a szolgáltató szektorban megszerzett tapasztalat a piaci átmenet idõszakában megvédi a nõket a munkanélküliségtõl. 1993-ban a szolgáltató szektorban betöltött állás mindkét országban erõs és szignifikáns tényezõ volt a dolgozók védettsége szempontjából. Így például a magyarországi szolgáltató szektorban dolgozó férfiak 40 százalékkal, a nõk pedig 77 százalékkal kisebb valószínûséggel váltak munkanélkülivé, mint az iparban dolgozó társaik. Ezzel szemben 2000-ben a szolgáltató szektorban betöltött állás hatása elhanyagolható és statisztikailag nem szignifikáns, és ezért a végleges modellbõl kikerült. Fodornak tehát valószínûleg igaza volt, amikor azt jósolta, hogy az átmenet kezdeti idõszakában a szolgáltatóipari foglalkoztatás megvédi a nõket a munkanélküliségtõl, de eredményeink mutatják: Magyarországon ez az elõny nagyon rövid ideig állt fenn, és a kilencvenes évek végére teljesen megszûnt.

Bár Lengyelországban 1993-ban a nõk számára nem jelentett plusz elõnyt a szolgáltatóiparban történõ alkalmazás, a szektor összes alkalmazottjáról elmondható, hogy sokkal (43 százalékkal) kisebb valószínûséggel lettek munkanélküliek, mint az ipari dolgozók. De 2000-re, Magyarországhoz hasonlóan, a szolgáltatóipari alkalmazás általános hatása lényegesen csökkent, és már nem volt statisztikailag szignifikáns (–0,289, p = 0,43). Azonban érdekes módon a szolgáltatószektorban betöltött állást a nõkkel összekapcsoló, statisztikailag szignifikáns interakciós változó arra utal, hogy a – férfiakkal ellentétben – a szolgáltatóipari tapasztalat még mindig segít a nõknek a munkanélküliség elkerülésében.


Retradicionalizálódás és piaci diszkrimináció

A retradicionalizálódás elméletének követõi azt állítják, hogy a nõk hagyományos szerepével kapcsolatos ideológiák visszatérésével a nõk munkaerõ-piaci helyzete jelentõsen romlani fog az új rendszerben. A piaci diszkrimináció hívei azt hangoztatják, hogy a nõket a férfiakhoz képest aránytalanul nagymértékben fogja sújtani a munkanélküliség az új piacgazdaság munkaadóinak diszkriminációja miatt, mivel a munkaadók arra törekednek, hogy megvédjék magukat a dolgozó feleségek és anyák jelentette pénzügyi terhektõl. Ezen feltételezések alapján arra számítunk, hogy a házas és/vagy gyermekes nõket különféle hátrányok sújtják majd a munka világában. Ezenkívül azt is valószínûsítjük, hogy ezek a hatások az alábbiak miatt erõteljesebben fognak érvényesülni Lengyelországban, mint Magyarországon: (1) a katolikus egyház a politika és a társadalompolitika szféráiban nagyobb befolyással rendelkezik Lengyelországban; (2) Lengyelországban sokkal gyorsabb és agresszívebb reformstratégia érvényesült.

A fenti hipotézisek ellenõrzése érdekében az összes modellbe interakciós változókat iktatunk be, hogy azonosíthassuk a házas nõket és azokat a nõket, akiknek háztartásában kiskorú gyermekek találhatók. Magyarországon mindkét interakciós változót töröltük mind az 1993-as, mind a 2000-es végleges modellbõl, mivel semelyik sem szignifikáns statisztikailag, és semelyik sem növeli meg a modellek általános magyarázó erejét (p<0,05). Ezek az eredmények – azzal együtt, hogy a nõi nemhez való tartozás 1993-ban és 2000-ben is negatív hatást gyakorolt a munkanélküliségre (p<0,001; illetve p>0,10) –, arra utalnak, hogy az átmenet elsõ éveiben a nõknek sikerült a férfiakhoz képest viszonylag erõs munkaerõ-piaci pozíciójukat megõrizniük, és 2000-ben továbbra is van némi elõnyük. Ennél fontosabb, hogy a nem szignifikáns interakciós változók arra utalnak, hogy a feleségek és az anyák alkalmazási státusa nem romlott lényegesen a strukturális változások következtében. Elmondható tehát, hogy a retradicionalizáció és a piaci diszkrimináció elméleteiben megfogalmazott hipotéziseket a magyarországi adatok nem támasztják alá. Ugyanezek az adatok azonban összhangban vannak a Lengyelország és Magyarország közti különbségekre vonatkozó elõrejelzésekkel.

A fentiekkel éles ellentétben a nõi munkavállalással kapcsolatos lengyelországi eredmények nagyon erõsen alátámasztják a retradicionalizálódás és/vagy a piaci diszkrimináció elméletét. 1993-ban, az összes egyéb hatást kontrollálva, a gyermeket nem nevelõ nõk 47 százalékkal kisebb valószínûséggel lettek munkanélküliek, mint a férfiak (exp (–0,46) = 0,63, p<0,10). Az erõs és szignifikáns interaktív változók (házas*nõ, fiatal gyermek*nõ) azonban jelzik, hogy 1993-ban a házas és gyermeket nevelõ nõk a férfiakhoz képest fokozott hátrányban voltak. Így például, ha minden egyéb tényezõt azonosnak veszünk, a házas és fiatal gyermeket nevelõ anyák esetében a munkanélküliség elõrejelzett esélye (exp(–0,46 + –0,51 + 0,71 + –0,83 + 0,96) = 0,875) kicsit több mint háromszorosa a házas és fiatal gyermeket nevelõ férfiak esetében fennálló esélynek (exp(–0,51 + –0,83) = 0,258). 2000-re a házas családi állapottal járó "büntetés" ugyan eltûnt, de a nõi nemhez való tartozásnak a munkanélküliség valószínûségére gyakorolt hatása nagyon erõs és statisztikailag szignifikáns lett, azt jelezve, hogy – az összes egyéb változót azonosnak véve – még a nem házas és gyermeket nem nevelõ anyák esetében is mintegy háromszor akkora (exp(1,07) = 2,9, p<0,0001) a munkanélküliség valószínûsége, mint a nem házas és gyermeket nem nevelõ férfiak esetében. Még ennél is döbbenetesebb, hogy 2000-ben a házas és gyermeket nevelõ nõk munkanélkülivé válásának valószínûsége több mint hétszer nagyobb (exp(1,07 + 0,572 + –0,179 + 0,939) = 11,04), mint a házas, gyermeket nevelõ férfiaké (exp(0,572 + –0,179) = 1,48)! A végleges országspecifikus modellben megmaradt összes interakciós változó lényegesen növelte a modellek általános magyarázó erejét (p<0,05).

1. ábra
A munkanélküliség valószínûsége a nem, fiatal gyermek nevelése és az iskolázottság függvényében Lengyelországban


2. ábra
Heti ledolgozott órák száma ország és nem szerint


Az 1. és 2. ábra bemutatja, hogy az egyes kategóriák esetében 2000-ben hogyan alakul a munkanélküliség valószínûsége. Világosan látszik, hogy a – férfiakhoz képest –mennyire elképesztõen rosszak a lengyelországi nõk (különösen a gyermeket nevelõ nõk) munkavállalási esélyei. Az 1. ábra a szolgáltató szektorban, míg a 2. ábra az iparan dolgozó férfiak és nõk munkanélkülivé válásnak elõre jelzett valószínûségét mutatja. A két ábrán a szaggatott és a rendes vonalak közötti távolság jelzi a nõk – férfiakéhoz viszonyított – hátrányát, míg a szaggatott vonalak között fennálló távolság azt, hogy mekkora büntetést jelent a munkanélküliség valószínûsége szempontjából a gyermeknevelés. Ezzel ellentétben az, hogy a rendes vonalak között nincs távolság, azt jelzi, hogy a férfiak munkanélküliségére semmilyen szignifikáns hatással nincs a fiatal gyermek nevelése. Végezetül a vízszintes tengely mentén balról jobbra haladva mind a négy vonal egymáshoz közelítve zuhan, és ez azt jelzi, hogy mindkét nem esetében az iskolázottság erõs negatív hatással van a munkanélküliség valószínûségére. Mindkét ábra vonatkozásában fontos megjegyezni: az egyetemi végzettségû nõk esetében a gyermek nevelésébõl fakadó hátrány eltûnik, és ez a dolgozó nõk esetében jelzi az iskolázottságnak a munkanélküliség valószínûségére gyakorolt erõs közvetítõ hatását.

Összefoglalva elmondható, hogy logisztikus regressziós elemzéseink eredményei a lengyelországi és magyarországi nõk munkavállalási körülményeiben nagy különbségekre derítettek fényt. Erõs és megkerülhetetlen bizonyítékot találtunk arra, hogy a nemek szerepével kapcsolatos alattomos ideológiák és/vagy a férfiakat elõnyben részesítõ diszkriminatív alkalmazási gyakorlat következtében a lengyel nõk egyre inkább kiszorulnak a munkaerõpiac fõáramából. Az idõ haladtával ez a nemek közötti különbség – fõként a feleségek és anyák munkanélkülisége miatt – gyorsan nõtt. Ezzel éles ellentétben a magyarországi adatok alapján elmondható: bár léteznek enyhe hanyatlásra utaló jelek, a nõk – férfiakéhoz viszonyított – munkavállalási lehetõségei az átmenet kezdete óta viszonylag jók maradtak. Még ennél is fontosabb azonban az, hogy a dolgozó nõk leginkább sebezhetõ rétegei, tehát a házas nõk és az anyák nem lettek az átmenet munkanélküliségének elsõdleges célpontjai. Ezeket az eredményeket és a belõlük adódó következtetéseket a következõ részben részletesebben tárgyaljuk.

Miután mind Magyarországon, mind Lengyelországban két meghatározott idõpontban megvizsgáltuk a munkanélküliséget valószínûsítõ tényezõket, azt nézzük meg, hogy az átmenet idõszakában mennyi ideig tart és milyen jellegû a férfiak és nõk munkanélkülisége. Sikerült-e a munkanélkülivé vált nõknek ismét tartós alkalmazásba kerülniük? Léteznek-e nemek szerinti különbségek a tekintetben, hogy az egyén mennyi ideig munkanélküli és hogy hányszor válik azzá? Mivel az átmenet elõtti idõszakban a munkanélküliség mindkét országban nagyon ritkán fordult elõ, elemzésünkben a válaszolók által jelzett, 1989 utáni munkanélküliségi idõszakokkal foglakozunk.

3. ábra
Hányszor volt munkanélküli 1988 óta, ország és nem szerint


4. ábra
Munkanélküliként eltöltött hónapok megoszlása 1988 óta országonként és nemekként


Egészében elmondható, hogy feltáró elemzésünk az elõzõekben ismertetett eredményeinkkel párhuzamos, illetve azokat megerõsítõ tendenciákra derített fényt. A 3. ábra megmutatja, hogy az egyes országokban a válaszolók hány százaléka mondta, hogy 1988 óta egyszer, kétszer, illetve háromszor vagy többször munkanélküli volt. Érdekes, hogy a magyar nõk a munkanélküliség gyakorisága tekintetében a lengyel férfiakéval majdnem azonos eloszlást mutatnak, éppúgy, mint ahogy a magyar férfiakra érvényes trendek a lengyel nõk trendjeit tükrözik. Ezek az eredmények párhuzamba állíthatók a korábbi elemzésekkel, tehát azzal, hogy a magyar nõk és a lengyel férfiak viszonylag ellenállóbbak a munkanélküliséggel szemben, mint férfi-, illetve nõtársaik.

A 4. ábra a válaszadók által jelzett, 1988 óta bekövetkezett munkanélküli idõszakok hónapokban kifejezett hosszát jelzi nemek és országok szerinti bontásban, és képet ad arról, hogy a munkanélküliségben töltött összesített idõtartamok férfi és nõ bontásban hogyan oszlanak meg. Általánosságban elmondható, hogy a tartós munkanélküliség (amit itt a 12 hónapnál hosszabb idõtartamban határoztunk meg) valamivel gyakrabban fordul elõ Lengyelországban, mint Magyarországon. Magyarországon – elõzõ eredményeinkkel ellentétben – azok közül, akik azt mondták, hogy 1988 óta voltak már munkanélküliek, a teljes munka nélkül töltött idõszak hosszát tekintve sem a nõk, sem a férfiak nem mutatnak a másik nemmel szemben észrevehetõ elõnyt. Bár a munkanélkülivé vált lengyel férfiak jelentõs hányada is (körülbelül ötven százaléka) töltött összesítve több mint egy évet munkanélküliként 1988 óta, a munkanélküli nõk között többségben vannak az ilyenek, sõt 35 százalékuk három vagy ennél több évet töltött el munkanélküliként. Bár ezek az adatok némileg bizonytalanok, mivel az 1988 óta munkanélküliként eltöltött összes idõt jelzik, mégis néhány érdekes különbséget érzékeltetnek, és a további kutatások szempontjából fontos kérdéseket vetnek fel.

Bár ezek az adatok csak feltáró jellegûek, egészükben mégis jelzik, hogy – a zavaróan magas általános munkanélküliségi rátákon túl – az utóbbi évtizedben valaha is munkanélkülivé válók között jelentõs arányt képviselnek a többször és hosszan tartó idõkre munkanélkülivé váló dolgozók, és mindez arra utal, hogy a munkaerõpiacra való visszatérés elõtt számottevõ akadályok állnak. A munkába való visszatérés fõleg a lengyel nõk számára jelent nagyon nehéz problémát, hisz a valaha is munkanélkülivé vált nõknek több mint egyharmada arról számolt be, hogy az utóbbi évtizedben összesen több mint három évet vagy még annál is hosszabb idõt töltött munkanélküliként. E nõk számára a munkanélküliségbõl egy olyan hosszan tartó állapot lett, amely egyre jobban kirekeszti õket a munkaerõpiac fõáramából. A marginalizálódás e folyamatai a társadalmi-gazdasági egyenlõség és a társadalom általános integrációs képessége szempontjából hosszú távú következményekkel járnak. A neoliberális elõrejelzésekkel ellentétben e cikk szerzõi úgy vélik, hogy a munkanélküliség nem fog valami múló betegségként megszûnni ezekben a társadalmakban, hacsak az állam határozottan közbe nem avatkozik, a munkanélküliek és az ismételten állásukat elvesztõk számára biztonsági hálót nyújtva.


Összefoglalás

A munkanélküli ráták 1988 és 2000 közötti, nemek szerinti alakulása jól mutatja, milyen empirikus kérdésfeltevések sarkalltak minket arra, hogy jelenlegi elemzésünket elkészítsük. A munkanélküliség alakulása súlyos kihívást jelent a posztszocialista társadalmak számára, amelyek megpróbálják összeegyeztetni a piacosodás erõit a társadalmi egyenlõség követelményeivel. Tanulmányunk szemléletesen mutatta be: a nemek szerinti munkaerõ-piaci egyenlõtlenségek az azonnali állami intézkedések szükségességét vetik fel, annak ellenére, hogy ezt a politikusok az egész átmenet folyamán igen hátulra sorolták a teendõk között.

Kevés kivételtõl eltekintve a vizsgált két országban az átmenet kezdetben sok nõ szemében áldásnak tûnt. 1993-ban a nem házas nõk erõs pozíciókkal rendelkeztek a munkaerõpiacon, annak ellenére, hogy ez a piac a házas és gyermeket nevelõ nõket jelentõsen megbüntette. A nõk a férfiakhoz képest Magyarországon is jelentõs elõnnyel rendelkeztek. De a nõk csak nagyon rövid ideig élvezték az átmenet munkaerõpiacának elõnyeit, s ezek az elõnyök az 1990-es évek végére eltûntek. Eredményeink tanúsága szerint 2000-re a lengyelországi nõk általános munkaerõ-piaci pozíciói jelentõs mértékben romlottak, és ez kiváltképp áll a házas és gyermekes nõkre. Úgy tûnik, ezzel párhuzamosan a magyarországi nõk reformfolyamat elején élvezett elõnye is folyamatosan zsugorodik.

Fodor átértékelõdõ erõforrásokról szóló elméletét csak korlátozott mértékben támasztják alá az empirikus adatok. A magas iskolázottság ugyan tényleg megvédi az egyént a munkanélküliségtõl, de a nõknek az oktatás terén a szocializmusban szerzett elõnye hamar eltûnt. Így míg 1988-ban a nõk a férfiakkal szemben egyértelmû elõnyben voltak az oktatás területén, ez az iskolázottsági rés 1993-ban már mindkét országban elkezdett zárulni, és 2000-re gyakorlatilag teljesen eltûnt. Nem lepõdhetünk meg azon, hogy miközben az iskolázottság haszna növekszik a munkaerõpiacon, a nõk férfiakéhoz viszonyított, oktatásban szerzett elõnye gyorsan eltûnik.

Az átértékelõdõ erõforrások elmélete azt is valószínûsíti, hogy a nõk – mivel a szolgáltató szektorban számbeli többségben vannak – védettek lesznek a munkanélküliséggel szemben. Összességében eredményeink nem támasztják alá egyértelmûen ezt a nézetet. Míg elemzésünk azt mutatja, hogy 1993-ban a magyar nõk számára a szolgáltatói szektorban birtokolt állás fontosnak bizonyult a munkanélküliség elkerülésében, ez a védettséget biztosító hatás 2000-re megszûnt. Ezzel szemben 1993-ban Lengyelországban a szolgáltatói szektorban betöltött állások jelentõs védelmet biztosítottak a munkanélküliséggel szemben, és 2000-ben is jelentõs védettséget jelentenek a nõk számára, a lengyel férfiak számára viszont nem. Így – Fodor elõrejelzésével összhangban – az a tény, hogy az átmenet kezdeti idõszakában a nõk túlsúlyban voltak a dinamikusan fejlõdõ szolgáltató szektorban, számottevõ elõnyt biztosított számukra a férfiakhoz képest. Az idõ múlásával ez a hatás azonban vesztett erejébõl, mivel a férfiak egyre nagyobb számban hagyják ott az ipart, és áramlanak át a szolgáltató szektor korábban elnõiesedett foglakozásaiba. Lengyelország esetében eredményeink nem ennyire egyértelmûek. Míg 1993-ban a szolgáltató szektorban betöltött állás megvédte az egyént a munkanélküliségtõl, ebben a védettségben – a nõk szolgáltató szektorban fennálló túlsúlya ellenére – nem volt nemek szerinti különbség. Ezzel szemben 2000-ben, úgy tûnik, azon kevés nõ számára, akinek nagy nehezen sikerült megtartania valamiféle állást, a szolgáltató szektorban szerzett tapasztalat nagy védettséget nyújt.

És mi a helyzet a retradicionalizálódás és a piaci diszkrimináció elméletével? Mindkét elmélet szerint a munkaerõpiac a nõket jelentõs mértékben megbünteti, ha házasok és/vagy gyermeket nevelnek, továbbá mindkét elmélet konkrét, országspecifikus sajátosságokat valószínûsít. Összességében mindkét elméletet alá tudjuk támasztani. Az eredmények azt mutatják: a nõk Lengyelországban nemcsak hogy növekvõ mértékben kiszorultak a munkaerõpiac fõáramából, hanem akkor sújtja õket a legtöbb hátrány, ha házasok és gyermeket nevelnek. Még az 1988 és 1993 között eltelt rövid idõszakban is a nõket jelentõs mértékben büntette (sújtotta) a munkaerõpiac, ha gyermekeket neveltek és házasok voltak. Viszont – Lengyelországgal éles és drámai ellentétben – a magyarországi nõk 1993-ban és 2000-ben egyaránt kisebb valószínûséggel lettek munkanélküliek, mint a férfiak, és munkaerõ-piaci esélyeiket sem a házasság, sem a gyermeknevelés nem befolyásolta jelentõs mértékben.

A nemi különbségeknek a munkanélküliség idõbeliségére, nagyságára és fontosságára gyakorolt ilyen hatása mind a retradicionalizálódás, mind az országspecifikus piaci diszkrimináció elméletét alátámasztja Lengyelországra nézve, de Magyarországra nézve nem. Mivel a nyilvánvaló diszkrimináció itt leírt formái valamikor 1989 és 1993 között jelentek meg, a két ország közötti különbség minden bizonnyal a lengyel átmenet sajátos vonásának tulajdonítható. A felmérés adatai alapján ugyan nehéz végleges igazságot tenni a két elmélet között, de a lengyel nõk munkaerõ-piaci hátrányának gyors kialakulása a piaci diszkrimináció elméletét támasztja alá. Ez az elmélet a már 1989-ben bevezetett strukturális reformok idõzítésével és formájával kapcsolatban konkrét elõrejelzéseket tartalmaz. Ezzel szemben a retradicionalizálódás elmélete nem tartalmaz állítást a változások ütemérõl, és ezért nem feltétlenül valószínûsíti a nemi diszkriminációnak az adatok által jelzett gyors és drámai növekedését.22

Végül az a tény, hogy meglehetõsen erõs bizonyítékunk van a lengyelországi elnõiesedett munkanélküliség kialakulására, tovább erõsíti a retradicionalizálódás, illetve a piaci diszkrimináció elméletét. Ezzel szemben Magyarországon nincs ilyen trend. Míg Magyarországon a nõk és férfiak átlagosan hasonló ideig munkanélküliek, a lengyel nõi munkavállaló a férfitársaihoz képest sokkal nagyobb valószínûséggel él meg hosszan tartó állásnélküliséget. Az 1988 óta munkanélküliséget megélt lengyel nõk meglepõen nagy hányada, 35 százaléka összességében három vagy még ennél is több évet töltött munkanélküliként. Adataink tehát jelzik: a lengyel nõk feleségként és anyaként nemcsak komoly diszkriminációval néznek szembe a munkaerõpiacon, hanem ha egyszer kiszorultak onnan, akkor aggasztóan nagy annak a valószínûsége, hogy hosszú idõre munkanélküliek is maradnak.


Következtetések

Egészében elmondható, hogy a magyarországi nõk az átmenet munkaerõpiacán még mindig olyan elõnyt élveznek, amely a lengyelországi nõk számára nem adott. Lengyelország és Magyarország különösen érdekes összehasonlításra ad lehetõséget, mivel 1989 óta mindkét ország hozzávetõlegesen azonos gazdasági fejlõdést ért el. Eredményeink arra utalnak, hogy a magyarországi nõk munkaerõ-piaci elõnye inkább tulajdonítható a diszkrimináció hiányának, mint olyan, a nemek szerinti eltérõ módon érvényesülõ újraértékelõdõ erõforrásoknak, mint a magas iskolázottság vagy a konvertálható szaktudás. Sõt a magyarországi nõkkel kapcsolatban arra sem találtunk adatokat, hogy a munkaerõpiac "büntetné" a házas, illetve a gyermeket nevelõ nõket. Ez pedig arra utal, hogy még azoknak a nõknek is, akik a jóléti juttatások változása szempontjából a legsebezhetõbbek, és munkavállalásukban leginkább rászorulnak az állami támogatásra, sikerült az átmenet munkaerõpiacán megtartaniuk pozícióikat. A Magyarországon munkanélkülivé váló nõk átlagban nem maradnak hosszabb ideig munka nélkül, mint az azonos sorsú férfi munkatársaik. Bár a munkanélküli segély folyósításának idõtartama és összege tekintetében feltételezhetõen léteznek nemek közötti egyenlõtlenségek, az állásukat vesztett nõk elé nem tornyosulnak áthághatatlan akadályok, ha vissza akarnak térni a munkaerõpiacra.

Korántsem indokolt azonban a magyarországi nõk munkaerõ-piaci helyzetét egyértelmûen jónak tekinteni: fontos megjegyezni, hogy a nõk elõnye az idõ múlásával csökken. Míg 1993-ban a nõk elõnye a férfiakhoz képest nagyfokú és jelentõs volt, 2000-ben ezek a hatásmechanizmusok továbbra is csökkentik a munkanélküliség valószínûségét, de már nem szignifikánsak. Így tehát az sem kizárt, hogy Magyarország késleltetett reformfolyamata egyszerûen csak egy késõbbi idõpontra tolta ki azt a nemek közötti egyenlõtlenséget, amely a kapitalista munkaerõpiac elkerülhetetlen sajátossága. Ahogy Magyarország követte Lengyelországot, és radikális "sokkterápiát" alkalmazott, éppúgy megtörténhet, hogy a magyar nõk lengyel társaik sorsára jutva a munkanélküliek számát növelik. Távolról sem biztos azonban, hogy a magyar nõket is utoléri ez a sors, hisz munkaerõ-piaci státuszuk állandóan változik. Ugyanakkor, bár elemzésünk a munkanélküliség alakulásával foglalkozik, mégsem szabad kizárni annak a lehetõségét, hogy a magyar munkaerõpiacon más típusú nemek közötti egyenlõtlenségek is léteznek, ideértve a nemek egyenlõtlen bérezését, a foglalkozások nemek szerinti elkülönülését, a szexuális zaklatást vagy akár a túlságosan rugalmatlan vagy informálisan szabályozott szabadságolási szabályokat. További kutatásoknak kell majd nyomon követniük a nemek helyzetében Magyarországon most kialakuló különbségeket, illetve fényt kell deríteniük a jelenleg fennálló egyenlõtlenségekre.

Míg a nõk magyarországi munkavállalásának alakulásával kapcsolatban lehetséges az óvatos optimizmus, Lengyelországról nagyon ijesztõ kép körvonalazódik. Szinte rögtön a kommunizmus összeomlása után a lengyel nõknek romló mukaerõ-piaci lehetõségekkel kellett szembenézniük. Különösképpen a házas és kisgyermeket nevelõ nõk tartós munkavállalása elõtt tornyosulnak szinte legyõzhetetlen akadályok. Azon balsorsú nõk számára, akik az átmenet legelsõ éveiben váltak munkanélkülivé, a munka világába való visszatérés esélyei rendkívül rosszak lettek. A nemek közötti különbségek formáival és mértékével kapcsolatos eredményeink arra utalnak, hogy nagyszámú nõnek és családjának ijesztõ és hosszú ideig tartó következményekkel, tartós munkanélküliséggel és szegénységgel kell szembenéznie. További kutatásoknak kell majd tisztázniuk, hogy milyen típusúak és nagyságúak ezek a következmények. Magyarországgal azonos módon Lengyelországban is elkövetkezõ kutatásoknak kell majd nyomon követniük a különféle reformok nõi munkavállalásra gyakorolt hatását. Mindkét országban kialakulófélben van a kapitalizmus és a demokrácia, és ezzel párhuzamosan a jogrendszer és a szociálpolitika is fejlõdik. Még nem körvonalazódott pontosan, hogy ezek a reformok és reformtörekvéseknek hosszú távon milyen eredményekre vezetnek, és milyen hatással járnak.



Fordította: Bíró Dávid



Irodalom

Blau, Francine D. 1998. Trends in the well-being of American women, 1970–1995. Journal of Economic Literature, 36: 1–59.

Bryant, Christopher G. A.–Edmund Mokrzycki (eds.) 1994. The New Great Transformation. New York: Routledge

Corcoran, Mary 1999. The economic progress of African American women. In Browne, I. (ed.): Latinas and African American Women at Work. New York: Russell Sage, 35–60.

Corrin, Chris (ed.) 1992. Superwoman and the Double Burden: Women’s Experience of Change in Central and Eastern Europe and the Former Soviet Union. Toronto: Second Story Press

Duke, Vic–Keith Grime 1994. Privatization in East-Central Europe: Similarities and contrasts in its application. In Bryant, Christopher–Edmund Mokrzycki (eds.): The New Great Transformation. New York: Routledge, 144–170.

England, Paula 1992. Comparable Worth: Theories and Evidence. New York: Aldine de Gruyter

Fodor, Éva 1997. Gender in transition: Unemployment in Hungary, Poland, and Slovakia. East European Politics and Societies, 11 (3): 470–500.

Fodor, Éva–Tanja van der Lippe 1998. Changes in gender inequality in six Eastern European countries. Acta Sociologica, 41 (2): 131–149.

Fong, Monica–Gillian Paull 1993. Women’s economic status in the restructuring of Eastern Europe. In Moghadam, V. (ed.): Democratic Reform and the Position of Women in Transitional Economies. Oxford: Clarendon Press, 217–247.

Funk, Nanette–Magda Mueller (eds.) 1993. Gender Politics and Post-Communism: Reflections from Eastern Europe and the Former Soviet Union. New York: Routledge

Fuszara, Malgorzata 2000. New gender relations in Poland in the 1990s. In Gal, S.–G. Kligman 2000a: 259–285.

Gal, Susan 1994. Gender in the post-socialist transition: The abortion debate in Hungary. East European Politics and Societies, 8, (2): 256–286.

Gal, Susan–Gail Kligman (eds.) 2000a. Reproducing Gender: Politics, Publics, and Everyday Life After Socialism. Princeton: Princeton University Press

Gal, Susan–Gail Kligman 2000b. The Politics of Gender After Socialism. Princeton: Princeton University Press

Gomulka, Stanislaw 1993. Poland: Glass half full. In Portes, Richard (ed.): Economic Transformation in Central Europe: A Progress Report. London: Centre for Economic Policy Research, 187–210.

Goven, Joanna 2000. New parliament, old discourse? The parental leave debate in Hungary. In Gal, Susan–Gail Kligman 2000a: 286–306.

Haney, L. 1997. "But we are still mothers": Gender and the construction of need in post-socialist Hungary. Social Politics, 4: 208–239.

Heinen, Jacqueline 1995. Unemployment and women's attitudes in Poland. Social Politics, 2: 91–110.

Kotowska, Irena E. 1995. Discrimination against women in the labor market in Poland during the transition to a market economy. Social Politics, 2: 76–90.

Milanovic, Branco 1994. A cost of transition: 50 million new poor and growing inequality. Transition, 5 (8). Transition Economics Divison: The World Bank, 1–4.

Mizsei, Kálmán 1993. Hungary: Gradualism needs a strategy. In Portes, Richard (ed.): Economic Transformation in Central Europe: A Progress Report. London: Centre for Economic Policy Research, 131–186.

Reskin, Barbara F.–Patricia A. Roos 1990. Queueing and changing occupational composition. In Reskin, Barbara F.–Patricia A. Roos (eds.): Job Queues, Gender Queues: Explaining Women's Inroads into Male Occupations. Philadelphia: Temple University Press, 29–68.

Róna-Tas, Ákos 1996. The private sector unbound. In Róna-Tas, Ákos: The Great Surprise of the Small Transformation: The Demise of Communism and the Rise of the Private Sector in Hungary. Ann Arbor: University of Michigan Press, 9. fejezet

Sachs, Jeffrey 1990a. Eastern European economies: What is to be done? The Economist, 13–19 January: 23–28.

Sachs, Jeffrey 1990b. Poland’s economic reform. Foreign Affairs, Summer: 47–66.

Swidler, Ann 1986. Culture in action: Symbols and strategies. American Sociological Review, 51: 273–286.

Tarkowska, El¿bieta 2001. An underclass without ethnicity: The poverty of Polish women and agricultural laborers. In Emigh, Rebecca–Iván Szelényi (eds.): Poverty, Ethnicity and Gender in Eastern Europe during Market Transition. Westport: Praeger: 83–122.

Titkow, Anna 1994. Polish women in politics. In Rueschemeyer, Marylin (ed.): Women in the Politics of Postcommunist Eastern Europe. London: M. E. Sharpe, Inc., 29–35.

United States Agency for International Development (USAID). 1991a. Examination of Poland’s transition to market economy from a gender perspective. In: Report: Gender Issues in the Transition to a Market Economy

United States Agency for International Development (USAID). 1991b. Examination of Hungary’s transition to market economy from a gender perspective. In: Report: Gender Issues in the Transition to a Market Economy

Wolchik, S. 1993. Women and the politics of transition in Central and Eastern Europe. In Moghadam, V. (ed.): Democratic Reform and the Position of Women in Transitional Economies. Oxford: Clarendon Press, 29–47.

Zajicek, Anna M.–Toni M. Calasanti 1995. The impact of socioeconomic restructuring on Polish women. In Lobodzinska, Barbara (ed.): Family, Women, and Employment in Central-Eastern Europe. Westport: Greenwood Press

Zielinska, Eleonora 2000. Between ideology, politics, and common sense: The discourse of reproductive rights in Poland. In Gal, Susan–Gail Kligman 2000a: 286–301.


Jegyzetek

1. A cikk szerzõi egyenlõ mértékben járultak hozzá a cikk megírásához. A szerzõk kifejezik köszönetüket Hannah Bruecknerbek, Fodor Évának, Roger Gould, Gail Kligmannak, Eric Kostellonak és Szelényi Ivánnak, valamint a Yale Egyetem Összehasonlító Kutatások Mûhelyének hasznos megjegyzéseikért és javaslataikért. A cikk egy korábbi változatát 2001 májusában a Komparatív Kutatások Társasága posztgraduális hallgatóinak harmadik, éves találkozóján is bemutattuk.

2. A trend alól fontos kivételek vannak, többek közt Fodor (1997, 1998) és Fong-Paull (1993).

3. Jóllehet a szocialista rezsimek megkövetelték a nõk teljes foglakoztatottságát, a valóságban keveset tettek az otthon és a családban nemek szerint eltérõ munkamegosztás átalakítása érdekében. Az a tény, hogy az állam elhanyagolta a "privátszférában" létrejövõ viszonyokat, nem ütközött a kommunista ideológiával, amely feltételezte, hogy a nõk munkaerõ-piaci egyenlõségébõl ki fog alakulni a nõk minden területen érvényesülõ egyenjogúsága. Ennek következtében azonban a nõk részvétele a hivatalos munkaerõpiacon csak újabb területekkel növelte meg a nõk meglévõ háztartási, házastársi és anyai kötelezettségeit. Ráadásul a nõk munkaerõ-piaci részvétele távolról sem zajlott a férfiakéval azonos körülmények között: egyenlõtlenségek voltak a nemek bérezésében, a nõk bizonyos foglalkozásokban tömörültek, és hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Corrin (1992) jól mutatja be a nõkre a szocializmusban nehezedõ "kettõs terhet" és ennek az átmenet során megmutatkozó hatását.

4. A piacosodást annyira tartottuk konstanson, amennyire lehetséges volt. Tudatában vagyunk annak, hogy bár Magyarország és Lengyelország egyenlõnek vagy viszonylag egyenlõnek mutatkozik majdnem minden aggregált fejlõdési mérõszám tekintetében, ez a két ország az átmenetetnek egymástól meglehetõsen eltérõ stratégiáját követte. Az országok közötti összehasonlítás azonban sok makroszintû mutató esetében némi leegyszerûsítésre kényszerít, és mint ilyen, szükségképpen tökéletlen. Ez a tanulmány egyébként nem törekszik arra, hogy magát a két átmenetet hasonlítsa össze, hanem az átmenet egészének specifikus dinamikáját vizsgálja meg: a munkaerõpiac átstrukturálódását és azt, hogy ez milyen hatást gyakorolt a nõk és a férfiak munkalehetõségeire.

5. 1990 és 1993 között például a magyarországi és lengyelországi munkanélküliségi ráta meredeken megnõtt. 1991-ben a hivatalos statisztika szerint a magyarországi munkanélküliség 2% sem volt, míg a lengyelországi 3,5% volt. 1993 megfelelõ adatai 12% és közel 16% (Fodor 1997).

6. Az 1989 és 1995 idõszak adatainak vizsgálata alapján Fuszara arra a következtetésre jutott, hogy - az oktatás fokozódó privatizációja és a növekvõ tandíjak ellenére - a nõk a férfiakkal szemben folyamatosan elõnyben vannak a felsõoktatás területén. Ugyanakkor azonban a nõk továbbra is uralják az "elnõiesedett" szakokat, ideértve a bölcsészettudományt és a pedagógiát, míg a nagyobb jövedelmet biztosító szakokon, ideértve a gazdasági és mérnöki szakokat és a számítástechnikát, a férfiak vannak többségben. (Fuszara 2000: 263.)

7. A retradicionalizációs elmélet alkotóelemei hasonló logikát követnek, mint Swidler modellje, amely szerint a kultúra a társadalmi transzformáció szakaszaiban vagy az általa "nem letisztult kulturális idõszaknak" nevezett idõkben közvetlen hatással van a cselekvésre. Swidler (1986) szerint az átmenet idõszakában "az explicit, artikulált és nagymértékben szervezett jelentésrendszerek (mind a politikaiak, mind a vallásiak) új stílusokat és cselekvési stratégiákat hoznak létre" (278. o.). Mindazonáltal, mondja Swidler, bár a rendezetlen idõszakokban születõ ideológiáknak erõs hatása lehet a cselekvésre, ezen alapvetõ ideológiák maradandó hatása elsõsorban attól függ, hogy adottak-e fennmaradásuk strukturális lehetõségei. Ezért annak kérdése, hogy huzamosabb ideig fenntartható-e az az állapot, hogy esetleg a nõk feladják pénzkeresõ foglakozásukat, valószínûleg a nõk és a családok azon strukturális képességétõl függ majd, hogy fenn tudják-e tartani hagyományos családi szerepeiket úgy, hogy ezzel párhuzamosan képesek elkerülni a lefelé való mobilitást, sõt a szegénységet.

8. Bár a retradicionalizálódás elmélete szerint arra lehet számítani, hogy a nõk vagy saját döntésük, vagy kényszer hatása alatt kilépnek a munkaerõbõl, a praktikus gazdasági megfontolások az elsõ lehetõséget egyre valószínûtlenebbé teszik. A szocializmus idejében a teljes foglalkoztatottság követelménye azt jelentette, hogy az összes vagy a legtöbb család gyakorlatilag kétkeresõs volt. Az átmenet idõszaka alatt csak nõtt annak szükségessége, hogy két jövedelem álljon rendelkezésre. Ezért hacsak a családok nem hajlandók életszínvonaluk csökkentésére, vagy az általános bérstruktúra nem változik meg annyira gyökeresen ezekben az országokban, hogy a férfiak összkeresete megnõjön, nem valószínû, hogy a nõk önszántukból otthagyják a munkát. A fentiekre alig lehet számítani: ezért valószínûbb az a hipotézis, hogy a munkaadók diszkriminációja, illetve az igazságtalan munkapiaci szabályok akaratuk ellenére szorítják ki a nõket a munkaerõbõl, és akaratuk ellenére tartják fenn ezt az állapotot.

9. Még azokban az országokban is, ahol továbbra is fizetnek családi pótlékot, a folyósított összegeket nem igazítják hozzá a megélhetési költségek alakulásához. Az eredmény pedig Zajicek (1995) szerint az, hogy elõfordulhat az is, hogy egy gyermekre havonta féldolláros családi pótlék jut.

10. Például Magyarországon 1996-ban eltörölték azt gyermekgondozási díjat (gyedet), amely elõzõleg az anyák áltagkeresetének 75%-át jelentette a szülési szabadság (a szülést követõ hat hónap) után a gyermek kétéves koráig. Szintén 1996-ban jövedelemteszteltté tették a gyest, amely elõtte univerzális juttatás volt. A gyermekgondozási juttatások teljesebb áttekintéséhez ld. Haney-t (1997) és Govent (2000).

11. Lengyelországban például 1989 és 1995 között a bölcsõdék száma majdnem 60%-kal csökkent, míg az óvodáké 25%-kal (Kotowska 1995).

12. Jelenleg sem a lengyel, sem a magyar törvények nem védik a nõket a szexuális zaklatástól.

13. Heinen (1995) kimutatja, hogy legalábbis Lengyelországban a munkaadók a nõket "kockázatos" és megbízhatatlan alkalmazottaknak tartják, mivel családi kötelességeik miatt gyakran hiányoznak a munkából. Heinen szerint kiváltképp igaz ez a fiatal, házas asszonyokra, akiknél nagy a "kockázata" annak, hogy terhesek lesznek.

14. Óvatossággal használjuk a "sokkterápia" és "fokozatosság" fogalmait. Bár ezeket a kifejezéseket gyakran alkalmazzák Magyarország és Lengyelország összehasonlítására, ezekben a kategóriákban mintha túlhangsúlyozott lenne a két átmenet közötti különbség. A magyar és lengyel reformfolyamatok idõzítésében és stratégiájában azonban voltak különbségek, és tanulmányunkban épp ezekkel kívánunk foglalkozni.

15. A kezdeti stratégiában fennálló eltérés egy részét a Magyarország és Lengyelország közötti különbségek magyarázzák, amelyek az 1989 elõtti idõkre nyúlnak vissza. Például az 1980-as években Magyarországnak a piacorientált szocializmussal történõ kísérletezései elvezettek ahhoz, hogy kialakult a piacgazdaság számos intézménye és gyakorlata. 1989-re Magyarország már egy viszonylag fejlett kisvállalkozói szektorral rendelkezett, különösen a szolgáltatások területén. Duke és Grime (1994) szerint ez a példa nélkül álló örökség lehetõvé tette Magyarország számára, hogy késleltesse a kisméretû üzemek gyors privatizációját, és a nagy méretû privatizációs ügyletekre koncentráljon. Ezzel szemben Lengyelországnak 1989 elõtt nem volt a magyarországihoz hasonlítható kisvállalkozói szektora, és - közvetlenül a szocializmus összeomlása után - ez motiválta a kisvállalkozások gyors privatizálását (Brada 1996). Vö. Mizsei (1993), aki ismerteti, hogy milyen politikai és gazdasági motívumai voltak a Magyarország által alkalmazott fokozatos megközelítésnek. Az a tény, hogy - Magyarországgal ellentétben - Lengyelország radikális reformokat tudott végrehajtani, feltehetõleg azzal is összefügg, hogy az 1989 után létrejött Szolidaritás-kormány széleskörû támogatottságot évezett (Gomulka 1993; Duke-Grime 1994; Mizsei 1993; Róna-Tas 1996).

16. Magyarország megkésett reformjaival kapcsolatban Mizsei (1994) kifejti, hogy 1989 és 1994 között a kormány a szociálpolitikai rendszerben "egyetlenegy lényeges strukturális" reformot sem hajtott végre (155. o.). Sõt a parlament által elfogadott 1995-1996. évi reformprogramokig a magyar szociálpolitika továbbvitte azt a szocialista hagyományt, hogy az ellátások mindenkire kiterjednek, továbbá hogy a szociálpolitika teljes egészében a központi költségvetés része (Goven 2000).

17. 1989-ben a hivatalos statisztika szerint a munkanélküliség 1% alatt volt. 1992-re több mint 2,3 millió embert érintett Lengyelországban (Duke-Grime 1994). Ezenkívül a Világbank egyik felmérése szerint a szegénység több mint megháromszorozódott 1989 és 1993 között, míg Magyarországon ugyanebben az idõszakban csak minimális mértékben nõtt a szegénység (Milanovic 1994).

18. Az 1990. évi munkavállalói jogszabályok módosítása megszüntette a születési szabadságon lévõ nõk állásának védettségét az olyan cégekben, amelyeket felszámoltak, illetve amelyek csõdöt jelentettek. Mivel ez a meghatározás az 1990-es évek elején óriási számú lengyel vállalatra volt érvényes, ennek roppant nagy hatása volt az anyák munkaerõ-piaci részvételére (Bryant-Mokrzycki 1994).

19. Ezt a trendet alátámasztotta Fodor (1996) is, aki azt találta, hogy azok a lengyel asszonyok, akik 1988-ban szülési szabadságon voltak, sokkal nagyobb valószínûséggel lettek 1993-ban munkanélküliek, mint azok a férfiak és nõk, akik 1988-ben nem voltak szülési szabadságon. A magyarországi fiatal gyermekes anyáknak 1993-ban nem kellett ilyen büntetéssel szembenézniük. Ezzel kapcsolatban lásd Fuszata (2000) írását, amely leírja azokat az egyre szaporodó akadályokat, amelyek hátráltatják az asszonyok folyamatosan fenntartható alkalmazását.

20. Dummy változót használunk a folyamatos változó helyett, mert az utóbbi nem eredményez semmilyen szignifikáns hatást a modellekben. Ez jelzi: bár a gyermekek jelenléte egy családban jelentõs mértékben befolyásolja a munkanélküliség valószínûségét, a gyermekszám növekedésével a hatás nem nõ.

21. Bár az alkalmazás változói távolról sem ideálisak, reményeink szerint valamennyire mégis megértjük, hogy a bizonyos tevékenységterületeken és foglakozásokban szerzett tapasztalatok hogyan járulnak hozzá ahhoz, hogy az egyént megvédjék a munkanélküliségtõl. Ez a változó jelzi számunkra, hogy a vizsgálat idõpontjában legutolsó munkahelyének jellegzetességei hozzájárultak-e ahhoz, hogy a válaszadót megvédjék a munkanélküliségtõl. Ez volt pontosan az a változó, amelyet Fodor Éva alkalmazott a nemi hovatartozásról és munkanélküliségrõl szóló, 1996. évi cikkében, amely ugyanerre az adatbázisra épített.

22. Fontos azonban megjegyezni, hogy a retradicionalizáció elmélete semmiképp sem összeegyeztetetlen az átmenethez kapcsolódó piaci diszkrimináció elméletével. A struktúra, illetve a kultúra oksági erejérõl jelenleg is folyó viták arra emlékeztetnek bennünket, hogy a struktúra és a kultúra gyakran szimbiózis jellegû kapcsolatban állnak egymással. Nyilvánvaló, hogy miként a nemek szerepével kapcsolatos ideológiák megerõsítik és újratermelik a strukturális diszkriminációt, úgy a strukturális egyenlõtlenségek is megerõsítik és újratermelik a nemek szerepével kapcsolatos ideológiákat. A rendelkezésünkre álló vizsgálati adatok alapján nem áll módunkban végleges következtetéseket levonni arról, hogy mekkora a két mechanizmus magyarázóereje. Bár egyesek sikertelennek találhatják azt az eljárásunkat, hogy ugyanazon makrojelenség megmagyarázására egymás mellé állíttjuk a kulturális és a strukturális elméletet, álláspontunk szerint a kultúra és a struktúra két elkülönülõ, de egymástól elválaszthatatlan terület, amelyik kölcsönös interakcióban hozza létre az általunk megmagyarázni kívánt társadalmi valóságot. Míg a strukturális magyarázatok a társadalmi jelenségek alakulását konkrét és mérhetõ változók segítségével képesek megmagyarázni, a kulturális magyarázatok adják azt az átfogó keretet vagy közeget, amelyen belül ezek a folyamatok lezajlanak. Cikkünk sok tekintetben arra tett kísérlet, hogy e között a két, a szakirodalomban eddig egymástól mereven elhatárolódó elgondolás között hidat építsen, és hogy átfogóbb magyarázatot adjon a posztszocialista munkaerõpiacokon fennálló nemi egyenlõtlenségekre.