Gail Kligman

Szociológiai Szemle 2001/4. 66-84.

Gail Kligman
A "MÁSSÁG" TÁRSADALMI FELÉPÍTÉSE:
A "ROMA" AZONOSÍTÁSA A POSZTSZOCIALISTA KÖZÖSSÉGEKBEN

"Úgy tûnik, hogy ez a nép gyakorlatilag állati sorban él... Olyan népcsoportról van szó, amelyiknek nincsen sem vallása, sem törvénye, sem konkrét hite vagy cselekvési szabálya; amelyet csak a durva babona, a homályos szokások, az állandó nyomorúság és a mély megalázottság tart össze, ám mégis, minden lealacsonyítás és nélkülözés ellenére, csökönyösen ragaszkodik sátrai és rongyai, éhsége és szabadsága megtartásához. Ez a nép olyan bûvöletben tartja a civilizált nemzeteket, amelyet éppoly nehéz lefesteni, mint szétfoszlatni. Ez a bûvölet, mint valami rejtélyes örökség, korról korra fennmarad; ez a nép, ha rossz is a híre, lendületével és különbözõ típusainak kedvességével legnagyobb költõinkre hat."

Liszt Ferenc: The Gipsy in Music (1859)

"A cigányok – és van-e közöttünk olyan, aki valamikor ne állt volna meg, és ne gondolkodott volna el ezeken a festõi és rejtélyes vándorokon – még a zsidókhoz képest is a világ legelszórtabban élõ nemzet a földkerekén."

"The Roumany-Char or Gipsies." The Illustrated London News,

1856. szeptember 20., egy tudósító, 304. o.

A cigányok vagy romák, ahogyan ezt a népet különbözõképpen hívják, a történelem legromantikusabban szemlélt és egyúttal legbecsméreltebb népei közé tartoznak.¹ A sztereotip módon "másféle" rassznak és "másféle" erotikával rendelkezõknek tekintett cigányok, akárhol legyenek is, és akár férfiakról, akár nõkrõl, fiatalokról vagy öregekrõl legyen szó, egyszerre csábítóak és félelmesek. Bár sok helyütt élnek Európában, a lélekszámukról szóló demográfiai adatok nem egységesek. Általában úgy tartják, hogy a romák legnagyobb számban Kelet-Európa országaiban élnek. A legtöbb roma Romániában él (a számukról szóló becslések 800.000 és 2.500.000 között mozognak), a legkevesebb pedig Lengyelországban (50.000–60.000).² Akárhol éljenek is Európában, a romákat sújtó elõítéletek manapság fokozódnak és könyörtelenek. A romákkal szemben a mindennapi élet majdnem összes területén diszkrimináció érvényesül. A romákkal kapcsolatos elõítélet általában a nem romák részérõl nekik tulajdonított rassz jellegû, társadalmi-kulturális "sajátosságok"-on alapul, mely utóbbiak aztán, tautologikus módon, a romák azonosítását, illetve lényegük meghatározását szolgálják. A romákról úgy látják, hogy az adott országok többségi populációjához képest sötétebb bõrûek. Sokak számára õk Európa "feketéi".³ A felmérések tényleg azt jelzik, hogy az összes országban a bõrszín a leggyakrabban említett tényezõ, amelynek segítségével a nem romák eldöntik, hogy vajon egy személy roma-e vagy sem.⁴ Úgy tûnik, a bõrszín olyan genetikusan meghatározott viselkedésre és életmódokra utal, amelyeket más kontextusokban – ideértve az identitást is – kulturálisan és társadalmilag konstruáltnak gondolnak.⁵ A romák fõ tulajdonságait "természetüknél fogva" adottaknak tekintik.

A nem romák által visszatérõ módon a romáknak tulajdonított, a "rassz tulajdonságaiból" fakadó viselkedésmódok és tulajdonságok között szerepel az, hogy a romák "koszosak", "civilizálatlanok", "nem szabad bennük megbízni", "erkölcstelenek" és "tolvajok". Szegények és mindig is azok maradnak, mert megélhetésük érdekében nem végeznek "becsületes munkát"; akár koldulásról, lopásról vagy szociális segélyrõl van szó, másokból élnek. A romák másképp öltöznek, mint a nem romák, és életvezetésükben nem követik a konvenciókat. Röviden, mint ahogy azt a két fenti idézet mutatja, a romák egy "másnak" született faj, egy, a többitõl különbözõ nép.⁶

A Szegénység, etnikai és nemi hovatartozás Kelet-Európában a piacgazdaságra történõ átmenet idõszakában elnevezésû átfogó kutatási projekt alábbiakban kifejtendõ elméleti kiindulópontjaival összhangban, ez a tanulmány a besorolással kapcsolatos küzdelmek eredményének tekinti azt, hogy a nem romák hogyan azonosítják diskurzív módon a romákat "másokként", illetve hogy a romák hogyan határozzák meg magukat (Emigh–Szelényi 2001). Általában olyan törés áll fenn a nem romák által kivetített tulajdonságjegyek és a romák önészlelése között, amely hierarchikus módon a nem romáknak kedvez. A romáknak tulajdonított "identitások" általában negatív jellegzetességeket tartalmazó sztereotípiák, amelyeket gyakran maguk a romák is interiorizálnak. Ám ezek az "identitások" gyakran az adott helyzet függvényében változhatnak és változnak is. Tanulmányunk arra tesz kísérletet, hogy leírja azokat a folyamatokat, amelyekkel a romákat a "másik", a "különbözõ" kategóriájába sorolják be.⁷ Látni fogjuk, hogy a "roma" kategória tartalma egyes összefüggésekben kibõvült olyan értelemben, hogy magába sûríti a "faj" és a szegénység között fennálló feltételezett viszonyt is.

Jelen tanulmányunk a fentiekben említett komparatív projekt Közösségi tanulmányai részére gyûjtött interjúanyagra támaszkodik.⁸ Megvizsgáljuk különbözõ módjait annak, ahogy a posztszocialista Közép-Kelet Európában a nem roma lakosság a romákat sztereotípiákra támaszkodva "mások"-nak tekinti, illetve azt, hogy a romák mit gondolnak magukról a feltételezett roma identitással kapcsolatos, a történelem során makacsul továbbélõ, ám a helyzet függvényében változó vélemények tükrében.⁹ Figyelmünket azokra a romákra irányítjuk, akik térbeli vagy földrajzi értelemben elkülönült helyen élnek, illetve azokra a nem romákra, akik ezekkel a romákkal azonos lakóhelyen vagy azok közelében élnek. Az ebben a tanulmányban megszólaltatottak többsége mezõgazdasági falvakban él, vagy pedig falvak vagy megszûnt iparú városok egyes részeiben vagy gettóiban. E roma személyeknek a posztszocialista átalakulás idõszakában fennálló mindennapi körülményei lényegesen eltérhetnek a városi területeken élõ romák körülményeitõl, akár gettóról, akár vegyes lakosságú területrõl van szó. Ez a két helyszín, amelyet széles értelemben városiként és vidékiként kategorizálunk, az ott lakók és másokkal való kapcsolataik számára különbözõ lehetõségeket, illetve problémákat és gondokat vet fel.

A demokratizálás és a privatizáció intézményesülésének függvényében játszik jelentõs szerepet az, hogy kit vontak be, illetve kit zártak ki az újonnan kialakuló posztszocialista politikákba és gazdaságba. A mélyreható változásoktól elszakíthatatlan a korábban garantált "szociális jogok" visszavonása. Az egyéni és emberi jogok fellendülésével párhuzamosan az "identitások" is átalakulnak és átértékelõdnek, akárcsak az életlehetõségek. Mivel Közép-Kelet-Európában a nyilvános szférában kendõzetlenül megnyilvánul a romákkal szembeni elõítélet és diszkrimináció, a romák elõtti választási lehetõségeket gyakran behatárolja az etnikai hovatartozás és a szegénység. Sõt amellett is lehet érvelni, hogy a posztszocialista átalakulás egyik jellegzetessége a szegénység etnikai jellegének kialakulása. Ennek következtében Közép-Kelet-Európában sokak számára a szegénységnek roma arculata van.¹⁰

Hogyan lesz a "romából" a "másik"

Kik "a romák"? A többség hogyan azonosítja õket? Jóllehet a romák az összes nemzethez hasonlóan heterogén nép, mégis szokásszerûen homogén csoportként, "a romákként" vagy "a cigányokként" beszélnek róluk.¹¹ A legtöbb nem roma számára a cigányok kollektívan felismerhetõk etnikai jellegzetességeik, különösképp az eredetüket látszólag felfedõ bõrszín vagy a sztereotípiákban elképzelt és stigmatizált életmódjuk alapján. Az alábbi kivonatokban a megszokott, számos kultúrában megtalálható nézeteket találhatjuk meg "a romákról", arról, hogy kiknek tartják õket, és mit gondolnak az életmódjukról:

"Mind cigányok õk, még akkor is, ha magyarnak vagy szlováknak vallják magukat. Mind romák. Csak nézzen rájuk... Sosem dolgoztak, mert nagyon lusták. Ha szükségük van valamire, ellopják. Ilyen a tipikus roma jellem." (egy szlovák nyugdíjas asszony)

"Ezek a cigányok mind lusták. Egész nap a faluban lófrálnak, csoportokban, nem úgy, mint a normális emberek. Egy a céljuk: hogy az ivásra pénzt keressenek. Ahelyett hogy dolgoznának, ajtóról ajtóra járva koldulnak." (36 éves nõ, titkárnõ a városházán, Románia)

"Amikor ezek idejöttek, azt hitték, hogy a fürdõszoba és a vécé valami másra, raktárnak való. Hallottam, hogy felszedték a parkettát, és tûzifának használták. Az egész lakást tönkretették. Úgy élnek ezek, mint a cigányok." (48 éves iskolai tanárnõ, Balan, Románia)

"Ismerem azt a helyet. Tele van cigányokkal... Szörnyû egy hely az. Miért érdeklik magukat azok a büdös cigányok? Mind munkanélküli, semmire sem használható." (egy román, harmincas éveinek közepén járó nõ, statisztikus, Temeliáról beszélve)

"Ha a bõrüket megnézik, könnyen megállapítható, melyik a cigány. De a Nikola Kocsev körzetben élõ emberek esetében, vagy azoknál, akik már nem élnek ott, már nem lehet biztos az ember abban, hogy ki a cigány. Ezek mások, sokkal inkább hasonlítanak ránk, mint a cigányok. Mindegyikük jó és tisztességes munkáscsaládból származik, gyakran iskolázottak és jó képesítéssel rendelkeznek. Jól beszélnek bolgárul. A legtöbbjük esetében soha nem hinnéd, hogy cigányok. Szlivenben sok világos bõrû roma él, mert ott a roma nõk promiszkuitásban élnek. A romák gyakran analfabéták, és nincs semmi szakmájuk. Most, hogy emelkedik a munkanélküliség, a legtöbbjüknek nincs munkája. Látni lehet õket a szemeteskukáknál, ahogy gyûjtik az eldobott papírt, az üres üvegeket, a régi ruhákat, sõt még a kidobott élelmiszert is. Nincs bennük fegyelem, és nem tisztelik a többi embert. Ha idejönne akkor, amikor a szociális segélyt fizetjük, még tíz percig sem fogja bírni. Mindegyik lökdösi a másikat és üvölt. Nagy akkor a felfordulás. Sosem mondják, hogy »Jó reggelt!«, amikor belépnek az irodába. Ha valaki mással beszélek, az ember szavába vágnak, mintha csak õk lennének a világon, és mintha csak õk sietnének. És mindig az az érzése az embernek, hogy haragszanak rám, mert mindig kiabálva beszélnek velem." (egy bolgár szociális dolgozó nõ, a negyvenes évei közepén, aki a városi szociális irodán dolgozik)

A fenti vélemények alapján látható: az, hogy valakit romának tekintenek, egyfelõl olyan veleszületett roma etnikai sajátosságokból fakad, mint pl. a sötét bõrszín, vagy pedig olyan viselkedésbõl, amelyet a romákat "másikként" azonosítók helytelennek tartanak. A bõrszín állítólag biztos jele annak, hogy valaki cigány, ez tehát egy olyan társadalmi bõr, amely meghatározza az azt viselõ személyt. A bõrszín azonban, ahogy erre egy harmincnégy esztendõs roma asszony rámutatott, nem annyira biztos jele az etnikai hovatartozásnak, mint azt a nem romák állítják:

"Én is, természetesen, roma vagyok. A faluban mindenki tudja, hogy roma vagyok. De a bõröm színe fehérebb, mint a partneremé. De ha bemegyek a városba, és új ruhát veszek fel, senki sem fogja megmondani, hogy roma vagyok. Másfelõl J. olyan fekete, mint a szurok. Mindenki látja, hogy cigány."

Hiába önkényesek a roma ismertetõjelek, a nem romák számára a "romáknak" születettek sorsa megpecsételtetett. Egy szlovák asszony szerint "...ha romának születtél, romaként is fogsz meghalni". Egy magyar asszony egyetértetett ezzel a véleménnyel: "Vagy parasztnak születtél, vagy cigánynak – ezt sosem tudod megváltoztatni." Ezen asszonyok számára cigánynak lenni egy olyan genetikai átokkal egyenlõ, amely elõl, akármilyenek legyenek is a körülmények, nincs menekülés. Néhány roma "megkerülheti" vagy megkísérelheti átalakítani az "identitását", de ahogy a magyar asszony folytatta: "Bolondság megváltoztatni a nevedet, mert mindenképp az maradsz, aki vagy. Az emberek úgyis tudják, hogy ezek honnan jöttek." Vagy ahogy egy másik magyar megfogalmazta: "A cigány, éljen akár kastélyban, mindig cigány marad."¹²

Egy olyan korszakban, amikor a munkaalkalmak és a szokások átalakulnak, a romákat nyilvánosan és kollektívan ostorozzák, mint olyanokat, akik nem hajlandók szabályos fizetett bérmunkában részt venni.¹³ Ehelyett, állítják, lusták és nem hajlandók dolgozni, és inkább koldulnak vagy szociális segélybõl élnek, illetve hogy "maffia" tevékenységekben résztvevõ verõlegények. Ezzel ellentétben a szocialista idõszak alatt a romák rendszeresen dolgoztak az állami tulajdonban lévõ mezõgazdaságban és iparban, általában intenzív munkát igénylõ állásokban, segéd- vagy betanított munkásként. 1989 után gyakran õket bocsátották el elsõként gyári munkahelyeikrõl, és ezt követõen roppant nehéz volt teljes munkaidejû állást találniuk. A romák körében drámai módon megnõtt a munkanélküliség. Bár az idõsebb korcsoporthoz tartozó romák esetleg még állásban vannak, a fiatalabbak már egyértelmûen hátrányt szenvednek: a romákkal kapcsolatos sztereotípiákból táplálkozó rasszizmus és nyílt diszkrimináció kedvezõtlenül hatnak rájuk a munkapiacon. Egy 26 éves, képzettségére nézve fémmunkás és 1999 óta munkanélküli, a bulgáriai Szliven városának Nikola Kocsev nevû részébõl való férfi a következõket magyarázta:¹⁴

"Az utóbbi néhány évben megkezdték az emberek elkülönítését. A szerszámgépipari gyárban található mûhelyünkben körülbelül tíz cigány férfi volt. Amikor megkezdõdtek a leépítések, minket bocsátottak el elõször. Most azt hallom, hogy a bolgárokat is elkezdték elbocsátani, de azért velünk kezdték. A városban nincsen üres állás. Csak a köztisztasági hivatal ajánl nekünk munkát minimálbérért. Ha valaki elutasít egy ilyen állásajánlatot, a szociális segélyét leállítják. A bolgárokat nem küldik el utcaseprõnek. És a magánvállalatoknál sincsenek állások.

Én inkább látszom bolgárnak, mint a társaim, és ezért könnyebben találok munkát, de amikor az alkalmazóim rájönnek arra, hogy roma vagyok, azonnal elbocsátanak. Utolsó reménységünk az, hogy tûzifát lopunk az erdõbõl, és eladjuk. Kivágjuk a tûzifát, és a hátunkon cipeljük le a domboldalon. És az erdõõrök ránk lõnek. De lehetetlen, hogy csak üljünk és várjuk a szociális segélyt, amikor a család éhes!"

Egy másik romániai munkanélküli cigány fiatalember hasonló véleményt hangoztatott:

"Na persze, mindenki tudja, hogy cigányok vagyunk. És senki sem akar minket alkalmazni. Fiatal vagyok. Szeretnék dolgozni, de amikor egy munkaadó megkérdezi, hova való vagyok, és megmondom, hogy Temeliából [Romániából] jövök, mindennek vége, mert mindenki tudja, hogy Temeliában cigányok laknak."

1989 elõtt a temeliai romák közül sokan az Onesti városában lévõ olajfinomítóban dolgoztak. Amikor a létesítmény bezárta kapuit, a romák, csakúgy, mint majdnem mindenki más, a munkanélküliek sorát gyarapították. Megszûnt a folyamatos jövedelemforrás, ugyanakkor, kiváltképp a romák számára, nem volt könnyû hozzáférni másféle állásokhoz vagy átképzéshez. A romák körében drámai módon megnõtt a munkanélküliség.

Ilyen körülmények között csábító lehetõségnek tûnik a másodlagos vagy a feketegazdaságban való részvétel. A bulgáriai Topolcsane faluban, úgy tûnt, több 18–22 év közötti roma férfi megfelel a helyi kemény fickókról kialakított képnek. Amikor megkérdeztük õket, hogy az õ korukban miért nõtlenek, az egyikük józanul így válaszolt: "Még ha akarnék is feleséget és családot, nem tudom õket eltartani. Nem kapok állást, mert cigány vagyok." Mindegy, hogy milyen megjelenéssel és módszerekkel sikerült ezeknek az udvarias roma férfiaknak életerõsnek látszaniuk, tudatában voltak annak a ténynek, hogy – reményeiktõl és szándékaiktól függetlenül – kevés vagy talán semmiféle "legitim" lehetõségük nincs a körülöttük lévõ világban.

Azokat a romákat, akik 1989 elõtt a mezõgazdaságban dolgoztak, a privatizáció és a föld újrafelosztása különösképp keményen sújtotta. Míg ezek a roma "parasztok" a szocializmusban megfelelõen, sõt jól el tudták látni a családjukat, most egyszerre csak munkanélkülivé és földnélkülivé lettek, és ismét kevés lehetõség állt elõttük. Egy Gorno Alekszandrovo nevû bolgár faluban egy apa azon kesergett, hogy nem tudja: gyermekei hogyan fogják tudni folytatni az iskolát, mert most már nem tudja kifizetni a közelben lévõ Szlivenbe járó gyermekei buszköltségét. Az egyik szomszéd gyermeke büszkén beszélt arról, hogy mi mindent tett értük édesapjuk, és a cigányokkal szembeni diszkrimináció megerõsödése láttán azon töprengett, hogy vajon õ is képes lesz-e gyermekeiért ugyanezt megtenni. Õ és édesapja akkor munkanélküli volt. Minimális szükségleteik érdekében e családok zöldség- és gyümölcstermesztéssel kísérleteztek jó karban tartott és láthatóan tiszta otthonaik körül lévõ kicsiny termõföldjeik kiszáradt talajában, ám hosszabb távú kilátásaik aligha voltak biztatók.¹⁵ Saját magukkal és családjaikkal kapcsolatban hangoztatott mindennapi vágyaik éles ellentétben álltak a lehetõségeikkel, mert ezeket durván korlátozta a romákkal mint közösséggel szembeni diszkrimináció. Egy romániai roma paraszt így kommentálta a radikálisan megváltozott körülményeket: "A demokrácia nem hozott semmit sem a romáknak." Azok, akik 1989 elõtt mezõgazdasági munkások voltak, úgy éltek, mint paraszt szomszédaik. Ezeknek a korábban keményen dolgozó romáknak ma nincsen földjük és munkanélküliek, és gyorsan süllyednek iszonyatos szegénységbe anélkül, hogy bármi más alternatívájuk lenne. Annak ellenére, hogy a romák nem tehetnek ezekrõl a körülményekrõl, a nem romák ragaszkodnak ahhoz, hogy a romákat tegyék felelõssé ezekért a romló körülményekért.

Ez nem jelenti azt, hogy jelenleg az összes roma fizetéses állást keres, de a fizetés nagyságától függetlenül a romák számára egyre nehezebb stabil álláslehetõséget találni. Ismételjük meg: sokan azok közül, akik korábban a szocialista gazdaságban állásban voltak, szegénységbe süllyednek. A legszegényebb romák számára a szegénység a szó szoros értelmében vett nélkülözéssel azonos. Egy, a bulgáriai Szlivenben dolgozó szociális munkás leírja, a szélsõségesen szegények közül sokaknak hogyan sikerül megélnie – miközben elbeszélésében a romákról szóló sztereotípiák teljes sorozatát vonultatja fel:

"Sok roma a szotiriai szemétlerakóból él meg; a legtöbb ilyen roma helybéli, de néha Topolcsanéból vagy Szlivenbõl is átmennek oda. A többiek koldulásból és lopásból élnek. Néhány roma azelõtt hársfavirág vagy gyógyfüvek szedésébõl élt, de az utóbbi néhány évben gyökerestül kitépkedték a gyógynövényeket, és úgy levágták a hársfák ágait, hogy ezek már nem jelentenek megbízható jövedelemforrást. A romák nem törõdnek a következményekkel: például éjszaka a cseresznyéskertbõl lopnak, levágják a fák ágait, és hazaviszik õket tûzifának. A következõ évben aztán már nincsenek gyümölcsösök, és nincsen honnan lopni. A Nadezsda körzetben körülbelül ötezer munkaképes korú roma van. A tényleges létszámukról nincsenek pontos adatok. Még a népszámlálás sem tudja kideríteni ezt. A romák a népszámlálás ideje alatt igencsak furán viselkedtek. Megkérdezték a kormány-hivatalnokoktól, hogy mi is az a népszámlálás, aztán úgy tettek, mintha agyalágyultak lennének, és hazudoztak a családtagok számát illetõen... Egyszerûen nem fér a fejembe, mi elõl bujdostak. A Nadezsda kerület és a falvak munkanélküli romái jelentik számunkra a legnagyobb problémát. Legtöbbjük nem iskolázott és nem rendelkezik szakképzettséggel. 1997-ben végrehajtottunk egy oktatási és munkába állást elõkészítõ programot a Nadezsda kerület iskolájában. Az írni-olvasni tanító tanfolyamot a legrosszabb osztályzattal végezték el. Az eredmények gyengék voltak. Nincsen meg ezekben az emberekben a motiváció arra, hogy dolgozzanak. Amikor jelentkeznek a munkanélküli irodán, nem számítanak arra, hogy állást találnak. Sõt tudják, hogy nem tudunk nekik semmilyen állást adni, így aztán tovább kaphatják a szociális segélyt. A szociális segély csak hozzájárult ahhoz, hogy teljesen megszûnjön az a vágyuk, hogy munkájuk legyen."

A szotiriai középiskola igazgatója együttérzõbb nézeteket vall a fokozódó szegénységben élõ és apadó jövedelemforrásokkal rendelkezõ romák szükséghelyzetérõl. Úgy véli, hogy a romák körében a család életben tartásáért való küzdelem háttérbe szorítja a többi szülõi kötelesség teljesítését, és ez a gyermeknevelés különbözõ területein érezteti hatását:

"Sok problémánk [a roma gyerekek nem járnak iskolába] a népesség körében növekvõ szegénység számlájára írandó. A szülõk vagy munkanélküliek, vagy vándormunkások, és ebben az esetben minden erõfeszítésük arra irányul, hogy gondoskodjanak a család közvetlen túlélésérõl, ahelyett, hogy gyakran felügyelet nélkül hagyott gyermekeik oktatását biztosítanák. Utaznak mindenfelé. Egyesek a tengerparti üdülõhelyeken idénymunkát próbálnak találni, és árulják a fehérnemût, a gyümölcsöt és zöldséget vagy akármi mást, ami csak eszünkbe jut. Mások bárokban zenészekként dolgoznak. Vannak olyanok, akik elutaznak Törökországba, ahol olcsó cuccokat vásárolnak, melyeket késõbb az ország különbözõ részeiben adnak el. Egyesek beállnak idénymunkásnak Görögországban. Akárhova menjenek is, az a probléma, hogy nincs idejük a gyermekeikkel foglakozni."

Mint azt a fentiek során említettük, azon családok számára, akik nem dolgoznak idénymunkában vagy vándormunkásként (akár részmunkaidõben, akár másképp), az életben maradás fõ eszköze a szociális segély. Ahogyan a nem romák érzékelik a romák munkával és a tágabb társadalom kapcsolatos attitûdjeit, abban nagy szerepet játszik a szociális segély és a romák attól való függése.¹⁶ A nem romák általában nem ismerik el a strukturális diszkriminációt és a hozzá kapcsolódó tényezõket, mint például a romák "motivációját" korlátozó elõítéletet. Mint azt az elõbb idézett fiatalember meggyõzõ módon elmondta, senki sem akarja alkalmazni õket, mert romák (azaz lusták, sötétbõrûek, megbízhatatlanok és motiválatlanok stb.) És az, hogy roma, általában átfordítódik "a romává", egy olyan kollektivizált kategóriává, amelynek a konnotációi elsõdlegesen negatívak. (Hasonlóképpen, a romák is részt vesznek a nem romák vagy "gádzsók" negatív kollektív sztereotipizálásában.) Ördögi kör tartja fenn a romák és a nem romák attitûdjeit. Egy Nadezsdában élõ bolgár roma asszony, felismervén, hogy gyermekei nem fognak álláshoz jutni, így racionalizálta gyermekei iskolázatlanságát. "Gyermekeink nem akartak tanulni, és nem is kényszeríthettük õket. Ha tanultak volna, akkor sem találnának munkát."

Jóllehet a romákkal szembeni elõítélet roppant erõs, a környék falvaiban sok olyan ember él, akinek személyes kapcsolata van velük és családjaikkal. Ezek a romák a nem romák különféle munkaszükségletét elégítik ki. Nem meglepetés hát (és a rasszizmussal klasszikus összhangban áll), hogy a nem romák ezeket a romákat "jó" cigányoknak, bizonyos értelemben a nem romák személyes tulajdonának (az "én cigányom"-nak) tartják. Ennek ellenére, ha megkérdezik ezeket az embereket, mi a véleményük általánosságban a cigányokról, attól függetlenül, hogy az általuk alkalmazott romák mennyire dolgoznak keményen és megbízhatóan, megvetéssel nyilatkoznak lustaságukról, koszosságukról és arról, hogy civilizálatlan tolvajok és bûnözõk.¹⁷

Roma önértelmezések: a "mi" és az "õk" között

A romák magukévá tehetik a domináns kultúra számos, "a romák"-nak tulajdonított jellemvonását,¹⁸ és felhasználhatják ezeket vagy arra, hogy demonstrálják a nem romákkal való hasonlóságukat, hogy megkülönböztessék magukat a "gádzsóktól", vagy hogy elhatárolhatják magukat más romáktól, akikkel ennek ellenére a nem romák jelenleg kollektívan azonosítják õket (pl. a szorgalmasan dolgozó szemben a lustával; a becsületes a tolvajjal; a civilizált a civilizálatlannal). Például egy nagyobb, többségében magyarok által lakott erdélyi település "Brazilia" nevû negyedében egy 54 éves "bakos" roma férfi megkülönböztette magát az ott lakó, "braziliaiaknak" hívott romáktól:

"Tudja, mi keményen dolgozunk... [a szocializmusban] rendes munkahelyünk volt... Rendes házaink vannak, tévével, hûtõgéppel, tehát úgy, ahogy egy házat elképzelünk. Ez azért van nekünk, mert a Ceausescu idejében keményen dolgoztunk..."

Ez a roma saját csoportját keményen dolgozónak és civilizáltnak mutatja be, azaz mint a nem romák. A szocializmus idõszakában a termelõszövetkezetben nem csupán "rendes állásban" dolgoztak, hanem "rendes" házakat is építettek (amelyek a modern élet minden kényelmi eszközével fel voltak szerelve). A lakóház materiális "közösségi jelölõ" (public marker), ami reprezentálja a hasonlóságot és a különbséget. A "tisztességes", "jó" romák "igazi" házban laknak. Egy vegyes házasságból származó magyar roma felháborodottan válaszolta: "Hogy lehetnék cigány, ha ilyen nagy házunk van?" A cigány lakások tipikus képe egy rossz állapotban lévõ, koszos, illemhely és fürdõszoba nélküli viskó vagy egy ló vontatta szekerekbõl álló cigánykaraván.¹⁹

A "bakos" és "braziliai" romák közötti különbséget illetõen egy 58 éves braziliai roma férfi szinte visszhangozza a bakos roma véleményét:

"A bakos cigányok akkor költöztek oda, amikor szüleik fiatalok voltak... Állást kaptak a termelõszövetkezetben, és jó házakat építettek. Mi itt abban az idõben nem ismertük fel ennek fontosságát [hogy javítsanak a házaikon]. Nem jutott eszünkbe... még a házak alapjait sem csináltuk meg [megjegyzendõ, hogy a braziliaiak "hagyományosan" téglavetõk]... A bakos romák megúszták ezt a zûrzavart, mert a magyarokkal éltek együtt."

A férfi szerint egyes romák azért javítottak a sorsukon, mert a nem romák tõszomszédságában éltek, akik ebben az esetben leggyakrabban magyarok voltak. De amikor egy közelben lévõ, hagyományosan roma rongykereskedõk által lakott település, Boghis cigány csoportjáról beszélt, elõkerült a civilizált–nem civilizált ellentét. Szerinte a Boghisban élõ romák gyanús üzleti tevékenységbe keveredtek. A braziliai romákkal ellentétben a boghisi romák "nem úgy öltöznek, mint a normális emberek". A braziliai romák ugyan tényleg szegények, de mégis civilizáltnak tekintik magukat. Ezzel párhuzamosan a Boghisban élõ romák megvetéssel tekintenek a braziliai romákra. Nem tekintik õket "igazi romának". Ebben az esetben a "civilizáltság" aláássa az "autentikusság"-ot.²⁰

Egy másik román településen, Temeliában hasonló megkülönböztetések éreztetik hatásukat:

"Temelia mindig cigány falu volt... A kalderashokkal ellentétben nem vagyunk rendbontók. Azért törõdünk a közösséggel, mert egyetlen erõnk van, az, hogy együtt élünk. Nincs a birtokunkban termõföld, szegények vagyunk, mindig szegény cigányok voltunk, rabszolgák... (68 éves nyugdíjas férfi)

Egy másik, 36 éves férfi, aki ebben az idõben, 2000 nyarán munkanélküli villanyszerelõ és roma vezetõ volt, kifejtette:

"Mi is cigányok vagyunk, de különbözünk azoktól, akik Gura Vaii-ban élnek [kalderashok]. Õk egy másik törzs, és õk nem idevalósiak. Mi rabszolgák voltunk, és azóta élünk itt, mióta õseinket a múlt század közepén felszabadították [a roma rabszolgaságról ld. Hancock 1987]. Felszabadulásuk után nem volt hova menniük, és így itt alapítottak egy települést. A kalderash cigányok a második világháború után jöttek ide. Mi nem hordjuk azokat a hagyományos ruhákat.²¹ Mi és az õseink földmûvesek voltak, és sosem öltöztünk úgy, mint õk. A nyelvünk is egy kissé más. Szegények vagyunk és nincsen földünk. Mi itt Temeliában nagyon együvé tartozó közösség vagyunk. S ennek így is kell lennie, hiszen cigányok vagyunk."

Vagy ahogy egy 34 éves szlovák cigányasszony mondta:

"Ha romának születik valaki, nehéz az élete. Amikor utoljára voltam egy boltban a városban, az eladó figyelt, hogy biztos legyen benne, nem emelek-e el valamit. De én nem olyan vagyok, mint azok (mármint a »rossz« romák, akik lopnak, stb)."

A romák számára a nekik tulajdonított identitás a büszkeség vagy a kézzel fogható elõítélet forrása lehet.²² Egyesek, a fent említett boghisi romákhoz hasonlóan, éppannyira büszkék arra, hogy romák, mint amennyire tudatában vannak szegénységüknek és néhány mögötte rejlõ strukturális oknak:

"...Nehéz manapság cigánynak lenni Romániában, de nem próbáljuk meg eltitkolni identitásunkat. Cigányok vagyunk, a bojárok rabszolgáiként dolgoztunk, aztán pedig földtelen parasztokként a románoknak. És mi is szegények vagyunk." (72 éves férfi, Temeliában él, és korábban mezõgazdasági napszámos volt)

Egy másik temeliai lakos, egy 24 éves férfi, akinek sosem volt rendes, szabályos állása, minden kertelés nélkül kijelenti:

"Temeliában mindenki cigány. Vagy pontosabban, majdnem mindenki. Ott szemben lakik néhány román. Akárhogy is van, nem szégyellem, hogy cigány vagyok."

Mások olyannak vallják magukat, mint amilyen a körülüttök élõ többségi lakosság (lásd feljebb), megint mások pedig szégyellik, félnek tõle vagy dühösek amiatt, hogy romának látják õket. Egy, a bulgáriai Szliven városának Nikola Kocsev kerületébe való 59 éves textilipari munkás megjegyzi:

"Ha Bulgáriában élünk, akkor mindannyian bolgárok vagyunk. Itt születtünk, és nincs más hazánk. Ha kitörne a háború, elmegyünk és megvédjük a hazánkat, úgy, mint az összes többi katona, függetlenül attól, hogy milyen a bõrszíne. Otthon csak bolgárul beszélünk. Gyermekeink nem tudnak cigányul. A többi bolgár között élnek; az õ gyermekeik pedig bolgár iskolákban tanulnak. Mindannyian dolgozunk, csak a feleségemnek nincs munkája, mert a menzát becsukták. A feleségem bõrszíne meglehetõsen fehér, és a gyermekek is fehérbõrûek, és senki sem tartja õket cigánynak. A szocializmus alatt senki sem különböztette meg az embereket. Most viszont mindenkit, aki ebben a kerületben lakik, és mindenkit, akinek sötétebb a bõrszíne, cigánynak tartanak."

Az elõbb idézett férfi megjegyzései olyan egyéb tényezõket is tartalmaznak, mint a bõrszín, a nyelv és munka, amelyeket helyzetfüggõen és önkényesen alkalmaznak a cigányok azonosítására. Ezekben a megjegyzésekben visszaköszön az a gyakran hangoztatott nézet, hogy általában a cigányoknak nem volt hasznuk a demokráciából és a kommunizmus összeomlásából. Sõt sokan épp ezeknek lettek az áldozataik. Mint az elõbb idézett bakos cigány férfi mondja: "A demokrácia mindent a feje tetejére állított. A cigányoknak rosszabb, mint valaha."

Vagy ahogy egy munkanélküli cigány asszony rámutatott:

"...Roma vagy? Fel is fordulhatsz! Senki sem törõdik velünk. Mi lesz így belõlünk? A polgármester kapott pénzt a megsegítésünkre, de nem láttunk belõle semmit. Most hivatalosan csak egy roma van a faluban. A többiek nem vallották be, hogy kicsodák... Ki szeretne roma lenni?"

A Bulgária Szliven területén végzett kutatásai során Ilona Tomova szintén elmozdulást tapasztalt a romák önbesorolásában. Míg a nem romák az összes, Tomova és munkatársai által meginterjúvolt személyt romának tartották, az érintettek csak 71 százalékban tartották magukat romának. 7 százalék bolgárnak és 5 százalék töröknek vallotta magát, 17 százalék pedig megtagadta, hogy valamelyik etnikumhoz sorolja be magát. A kutatók azt is megállapították, hogy a férfiak és az öregek nagyobb valószínûséggel tartják magukat nem romának. (Míg a nõk között 26% mondta, hogy nem roma, a férfiak között 35%, az öregek között pedig 37% – vö. Tomova, kiadatlan kézirat). A növekvõ társadalmi, politikai és gazdasági elszigeteltség a nyilvános diszkriminációval együtt elõsegítette a roma önbesorolás változásait.²³

Persze sok roma visszautasítja a róluk és kultúrájukról vallott negatív képeket. Egy munkanélküli, 42 esztendõs szlovák roma férfi így vágott vissza:

"A parasztok biztos azt mondták magának, hogy a romák ilyenek meg ilyenek. Nem igaz! Romák vagyunk, és akkor mi van! Nem az a fontos, hogy roma vagy, vagy nem, hanem az, hogy jó vagy-e. Nincs igazam?..."

Egy középkorú roma háziasszony a mindennapi élet valóságába beletörõdve megjegyezte:

"A férjem román. Én cigány vagyok. A gyermekek kevertek – félig románok, félig cigányok –, és ez nem kellene hogy probléma legyen. De tudja, milyenek az emberek. Itt nõttem fel a románok között. Nehéz az embernek, ha egy kicsit sötétebb a bõrszíne. Nem sokkal, de ez már elég ahhoz, hogy különbözzél. Errõl van szó."

Egy húszas éveiben járó, erdélyi magyar roma hasonló érzelmeket fejezett ki arról, hogy milyen cigánynak lenni: "Tudja, [a többiek szemében] a cigány mindig cigány. Akármennyire is jól öltözött vagy jól iskolázott egy cigány, mindig ott lesz a különbség."

Nem lehet meglepõdni azon, hogy azok a nem romák, akiket ma romának tartanak, rosszallásukat fejezik ki azok miatt a helyi megítélésben és viszonyokban bekövetkezett jelentõs változások miatt, amik abban nyilvánulnak meg, hogy ismét cigányoknak tartják õket. Egy 28 éves munkanélküli férfi így magyarázta el a dolgot:

"Szlovákiai magyarok vagyunk. A faluban mindenki úgy beszél rólunk, mintha romák lennénk. De édesapám ebbõl a faluból származó paraszt volt... Nem cigányok, hanem magyarok vagyunk. Mi nem úgy élünk, mint õk [a falu cigányai]. Hát tudja, nem?"

A beszélõ, azon kívül, hogy aláhúzta magyar származását, még inkább elhatárolta magát a cigányoktól azzal, hogy ki nem mondott negatív feltételezésekre hivatkozott a cigányok életmódjával kapcsolatban ("Hát tudja, nem?").

Az a tény, hogy "cigány identitást" tulajdonítanak helyileg olyanoknak, akiket saját állításuk szerint a kommunizmus összeomlása elõtt nem tartottak annak, úgy tûnik, nagyrészt két egymással összefüggésben álló tényezõ következménye: a szegénység szintjének növekedéséé és a földrajzi szegregációé. Például a Bulgária Szliven városának kerületében található Nadezsda gettóban mintegy 12 ezer roma él. Ez a gettó különösen mellbevágó, mert teljes egészét egy cementfal veszi körül.²⁴ Gépkocsin csak egy bevezetõ úton közelíthetõ meg, vagy pedig egy, a helyi vasútállomásról elinduló földalatti alagúton keresztül. A gettó lakosai térbelileg elkülönülnek egymástól osztályok, foglakozási és feltételezett etnikai különbségek alapján: az egyik területen törökök élnek, akik jobb anyagi helyzetben vannak, mint a gettó többi lakója, és kihasználják a gettó legnagyobb részének szegénységét, egy másik területen roma zenészek, akik olykor-olykor tudnak egy kevés pénzt keresni a zenéléssel, míg a gettó többi részében szörnyû szegénységben élõ romák vannak.²⁵

A törökök, akikrõl saját maguk kivételével mindenki azt tartja, hogy török cigányok, gyakran cáfolják roma gyökereiket. Egy 41 éves férfi például azt mesélte a családi helyzetérõl, hogy jóllehet hivatalosan hét éve munkanélküli, a gettó egyik utcai standján egy kis boltja van, ahol húst, hentesárut és halat árul. Három fia közül kettõ nõs, a legfiatalabb fiú pedig a bolgár hadseregben szolgál. Az összes gyermek a helyi "roma" elemi iskolába járt. Gyermekkorában õ maga is ugyanezen iskola tanulója volt, de akkoriban az a "török iskola" volt, és az oktatás nyelve is török. Kifejtette:

"Törökök vagyunk, és nem cigányok. Mindenki »cigánynak« hív minket, mert itt élünk, de mi voltunk azok, akik elõször itt laktak, és a cigányok csak késõbb jöttek. A zenészek, a meztelenek, a bebrovkiak és a gradeshkiak cigányok, de õk a negyed szomszédos részében laknak. Hogyan mondhatják azt, hogy cigányok vagyunk, amikor otthon csak törökül beszélünk? Egyébként is, nézze meg, hogy mi hogyan élünk, és õk hogyan élnek. Mindannyiunknak jó háza van, szorgalmasan dolgozunk, és velük ellentétben nem iszunk alkoholt. Nem veszekszünk úgy, mint õk, különösen családi ügyekben. Ha verekedésre kerül sor, az otthon történik és nem az utcán.²⁶ Most, hogy itt van a »demokrácia«, a többiek gyakrabban hívnak bennünket "cigánynak", különösen azokban az esetekben, amikor a bõrszínünk sötétebb, vagy ha rájönnek, hogy a gettóban élünk. Korábban, a szocializmus idejében elfogadták, hogy törökök vagyunk, és senki sem »cigányozott le« minket. Akkor sok bolgár barátunk volt, és mindenkivel jó viszonyban voltunk."

Ebben a véleményben ismét visszaköszönnek a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiák: a cigányok nem dolgoznak keményen, nem élnek rendes házakban, iszákosak és verekednek. Úgy tûnik, a török bolgárok, illetve a török romák sötétebb bõrszíne a bolgárok szélesebb és elõítéletes köreiben leleplezi õket.

A kollektív kategorizáció képlékenységét jól jelzi egy, a romániai Balanban élõ 41 éves háziasszony rosszalló megjegyzése:

"A texasiak [azok, akik Balan Texasnak nevezett nyomortelepén laknak]? Nos, haragszom rájuk. Már hosszú ideje helyi lakos vagyok. Itt születtem; a szüleim is itt éltek. Ezek miatt az emberek miatt mindannyiunkat vádolnak. De mi mások vagyunk... Nem szeretem õket. Õk most is és mindig is mások voltak, mint mi, akik tisztességesek vagyunk. Elõször is, nem is ide tartoznak. Lakóhelyükrõl elkerült moldovaiak, de egy részük biztos, hogy cigány. Úgy élnek, mint a cigányok. El kell ismernem, hogy szegények, de itt mindannyian szegények vagyunk. De mi legalább megpróbálunk tenni valamit. Nem küldjük ki minden reggel a gyerekünket, hogy kolduljon össze nekünk egy darab kenyeret, és szorgalmasan dolgozunk a megélhetésünkért. Mi dolgozunk, õk viszont szinte semmit sem tesznek. Nem szeretnek dolgozni, koszos népek azok."

Vannak azonban olyanok is, akik világosan érzékelik a feltételezett közös roma identitásuk strukturális alapját, és azt is, hogy a posztszocialista változásokat kísérve a szegénység általánosan etnikai jelleget öltött:

"Igen, tudom, hogy cigányoknak neveznek minket. És akkor mi van? Néhányan közülünk cigányok, néhányan románok, mások viszont magyarok. De mi mindannyian egyformák vagyunk. Annyira szegények, hogy alig tudunk életben maradni. Tudja, engem nem érdekel, hogy minek hívnak. Ha valaki annyira éhes, mint én, akkor nem érdekli más, mint hogy találjon a gyermekeinek és, ha lehet, magának is, valamit enni. Hogy valahogy élni tudjon. Ha valaki annyira szegény, mint amennyire mi vagyunk, akkor a többiek szemében cigány." (42 éves férfi, korábban segédmunkás, jelenleg munkanélküli)

Ez a férfi nagyon is jól ismeri a megkülönböztetés politikáját, ami nemcsak hogy stigmatizálja a szegénységet, hanem rasszhoz vagy etnikumhoz is köti. A szegényekrõl történelmileg "tradicionális" módon kialakított nézeteket felelevenítve, a posztszocialista szegénységet az egyén hibájának tartják, és nem azoknak a strukturális változásoknak tulajdonítják, amelyek megváltoztatták a szegénység és nincstelenség jelentését és a velük kapcsolatban folytatott politikát. Mint már említettük, a bõrszín az a tulajdonságjegy, amelyik mintegy összefoglalja a romák által szemmel láthatólag megtestesített és a szegénységgel és a szegényekkel asszociált karakterjegyeket. De azt is említettük már, hogy a bõrszín nem teljes egészében határozza meg, hogy kit tekintenek romának. Az olyan osztályozási kategóriák, mint a "roma", nem állandóak és nem változtathatatlanok; bõvülhetnek, illetve szûkülhetnek annak érdekében, hogy magukban foglaljanak, illetve hogy kizárjanak valakiket. A jelenleg szegénységben élõk közül így sokan metaforikus értelemben "elromásodtak", önbesorolásuktól függetlenül.

Ebben a tekintetben a szegénység "metaforikusan" belefoglaló értelemben rasszicizálódott (vö. "olyan, mint egy cigány") és fizikai értelemben kitágult (vö. a bõrszínt). (Látnunk kell azt is, hogy ebben az idõszakban a szegénység elnõiesedése is aggodalomra ad okot.) Mindenesetre azoknak a szegényeknek, akik romának vallják magukat, mostanság általában sokkal nehezebb idõket kell megélniük, mint a többieknek. Az alább következõ, a Szliven körüli falvak és egy roma gettó lakóitól származó hosszabb terjedelmû vélemények egy egyszerû megállapításnál beszédesebben szólnak azon romák nehézségeirõl, akik munkanélküliek, nagyobb családjuk van, gyakran éheznek és nélkülözések közepette élnek. Elõször egy 34 éves, férjezett, négygyermekes asszonyt szólaltatunk meg:

"Férjem és én a falu termelõszövetkezetében dolgoztunk. Amikor 1992-ben megszüntették, a dolgok rosszra fordultak. Itt nincs munka számunkra. Nyáron én, a férjem és a fiam elmegyünk a Jambol környéki falvakba, és hagymát, fokhagymát és savanyúságnak való hagymát ültetünk és gyûjtünk be. Fejenként kevesebb mint napi 6 levát (3 dollárt) kapunk. A lányom itt marad, hogy a házra vigyázzon. Mindig megpróbálom félretenni a hármunk által keresett pénzt, hogy egy kis lisztet, rizst, babot vagy lencsét vásároljak. Ha sikerül 10 kiló élelmiszert beszereznem, a fiam vagy a férjem hazahozza télire. Megpróbálok kevesebb mint napi 8 levát költeni hármunkra. A pénzt csak élelmiszerre, alkoholra és cigarettára költjük. Ha a férjem megtalálja a pénzt, leissza magát, és mindent pénzt elver.

Az összes pénz, amit a nyár folyamán sikerül megtakarítanom, élelmiszerre megy, hogy át tudjuk vészelni a telet. Még ha sikerül is a férjemnek állást találnia, mindent az italra költ. Megpróbálom magammal vinni a falun túlra, hogy csipkebogyót, hársfavirágot, gyógynövényeket vagy tûzifát gyûjtsön, hogy aztán amikor eladjuk õket, enyém legyen a pénz. Rettenetes, ha beszeszel...

Télen a szeméttelepre járunk, hogy bádogkupakokat, üvegeket és minden más eladhatót gyûjtsünk. De nagyon sokan jönnek, körülbelül minden nap száz ember, és az összes szemeteskukát már felforgatták a szliveni szegények. Mit gondol, mennyit sikerül összeszednünk? Egy-két levát kenyérre.

Nem vásárolunk magunknak ruhát. Amikor bolgároknak dolgozunk, akkor õk néha használt ruhával fizetnek, vagy a szemétben találunk régi ruhát. Néha a gyerekek is kapnak használt ruhát az iskolában. A szocializmus idejében a bentlakásos iskolák összes diákja minden évben új ruhát kapott, de most a gyerekek már akkor is boldogak, ha egypár használt dolgot kapnak..."

Egy 51 éves, szintén Szotiriában élõ roma, aki 12 éves korában házasodott, 15 gyermeke és 7 unokája van, juhászként dolgozott a termelõszövetkezetben. Az utolsó tíz évben azonban munkanélküli volt. Élete utóbbi idõben bekövetkezett eseményeirõl adott összefoglalójában a mások elbeszélésében elõforduló elemek köszönnek vissza:

"Ha nincs szeméttelep, mindannyian meghaltunk volna. Gyûjtjük a befõttes üvegek fémfedelét, üvegeket, és eladjuk õket [általában két falusi roma családnak, akik ezt a hulladékot újrafeldolgozás céljából különféle üzemeknek értékesítik tovább]. Nyáron hársfavirágot és csipkebogyót gyûjtünk. Sõt a szemétdombon is keresünk élelmet, ugyanúgy, mint a disznók. Van egy bolgár, akinek 200 disznaja van; mi ezekkel a disznókkal együtt gyûjtjük a kidobott élelmiszert. A szociális munkás nem törõdik velünk. Tavasz óta nem láttuk. Azóta nem kaptunk a gyermekek után családi pótlékot. Kaptunk segélyt a fûtésre: három alkalommal 15 levát (7,5 dollárt), és egyszer 25-öt (12,5 dollárt). Gyermekeink sosem isznak tejet, és sosem esznek húst. Boldogok vagyunk, ha sikerül egy kis lisztet vásárolni, vagy ha a szomszédtól kapunk. A feleségem kenyeret és zabkását csinál olyankor nekünk. A boltosnál 260 leva tartozásom van a kenyér miatt. A bolgárok adnak nekünk paradicsomot és paprikát [ha tudnak], de hát õk is szegények. A szemétdombról származnak a ruháink. Kimossuk, és aztán hordjuk õket. Néha a bolgárok is adnak nekünk használt ruhát. Télen tûzifát lopunk az erdõrõl, de aztán jönnek az erdõõrök, és elkergetnek és megvernek minket."

A Nadezsda gettóban egy 23 éves anya, akinek nyolc élõ gyermeke van, 13 éves korában ment férjhez, s aki jelenleg egy 1,5 méter magas, tetõ, ajtó és ablak nélküli viskóban lakik, amelyben csak egy ágy áll, megjegyezte:

"Nincs munka. Havi segélyt kapunk és családi pótlékot. A három idõsebb gyerek a kukákból gyûjti a kenyeret, amelyet eladunk a zenészeknek, hogy a disznóikat etessék vele. A ruhánkat is a szemétbõl vesszük ki. Néha a gyerekek elhajított üveget és papírt gyûjtenek. A szociális segély mindig késve érkezik. Hónapokig várunk, míg megkapjuk a pénzünket, de ha csak egy napot is késünk a regisztrációval, fél évre leállítják a segélyt. Állandóan veszekednek velünk, ha elmegyünk a segélyért. Kihívják a rendõröket, hogy összeverjenek bennünket. Lábunkra vernek, mert nem maradtunk a helyünkön a sorban!"²⁷

Egy másik, szintén Nadezsdában élõ asszony, aki 28 éves és négy gyermek anyja, csípõsen jegyezte meg:

"Sosem dolgoztam. A családi pótlékból élek. Itt nincs számunkra állás... A férjem és testvére lopás miatt börtönben ülnek. Csak a cigányok mennek börtönbe, mert a törvényeket arra találták ki, hogy a legnagyobb tolvajokat megvédjék, és bebörtönözzék azokat, akik megpróbálnak életben maradni... Nézze meg a politikusokat! Egytõl egyig bûnözõk, de számukra nincs bíróság. A rendõrök rosszindulatúak és gyakran ütlegelnek bennünket, de néhányan közülük értik, hogy mi a helyzet, és emberiesen viselkednek. Ha minden tolvajt, úgy, ahogy kell, letartóztatnának, akkor – az igazat megvallva – az utcánkban lakó összes férfi a börtönben csücsülne. De a rendõrök tudják: ha mindenkit letartóztatnának, az asszonyok és gyermekek elpusztulnának, úgyhogy legalább egy férfit elengednek, hogy eltartsa a családot. Mindannyian éhesek vagyunk, és amikor a gyermekek sírnak, akkor csak kell nekik találni valami ennivalót. Ez azért van, mert nincsen munkaalkalom."²⁸

A szegény romák közül a legszegényebbek számára az élet kemény és kegyetlen. A posztszocialista változások hatásaival való megbirkózást még nehezebbé teszik azok a rasszista és kulturális feltételezések, amelyeket ezeken a lapokon tekintettünk át. Azok, akik térbelileg szegregált területeken élnek, legyenek azok városi gettók vagy mezõgazdasági falvak, társadalmilag, gazdaságilag, politikailag és térbelileg is egyre inkább elszigetelõdnek a társadalom "fõáramától". A meginterjúvoltak közül sokan szemléletesen adtak számot arról, hogy a növekvõ rasszizmus és diszkrimináció ellenére hogyan próbálnak meg egyszerûen életben maradni. A legtöbb roma nem úgy tekint saját magukra, mint ahogyan mások írják le õket. Amilyen mértékben felismerik magukat a gyökeres "másság" ezen sztereotípiáiban, ugyanolyan mértékben tartják magukat a félreértés, intolerancia és az elõítélet áldozatainak. Elismerik, hogy léteznek olyan romák, akikre ráillenek ezek a negatív sztereotípiák, de ahogy ez az ilyen kollektív reprezentációkkal lenni szokott, ezek aligha alkotnak többséget. Ahogy egyre kevesebb lehetõség van az olyan alapvetõ szükségletek biztosítására, mint az élelem, a lakóhely, az oktatás, az egészségügyi ellátás, és a munkaalkalmak tovább csökkennek, sok roma egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a szélsõséges szegénységben. Az, hogy ezek a romák vajon társadalom alatti osztályt vagy társadalom alá lenyomott kasztot²⁹ képeznek-e, akadémikus kérdés lehet, de akárhogy is hívjuk vagy címkézzük õket, annyi biztosan elmondható, hogy a romák többségével szembeni folyamatos és növekvõ diszkrimináció és a társadalomból való kizárásuk Európa összes országában legalábbis meghazudtolja az amerikai függetlenségi nyilatkozat nemes ideáljait, amely szerint az embernek elidegeníthetetlen joga van "az életre, a szabadságra és a boldogságra való törekvésre". Ha pedig legrosszabb sejtéseink igazak, akkor – a demokráciáról tartott prédikációk ellenére – sok cigány életkörülményeinek romlása arra utal, hogy egy kiszámíthatatlan, több nemzetet érintõ válság van kialakulóban.

Fordította: Bíró Dávid

Irodalom

Achim, V. 1998. Tiganii in istoria romaniei. Bucuresti: Editura enciclopedica

Baranyi, Z. 2001. The East European Gypsies: Regime Change, Marginality, and Ethnopolitics. Cambridge: Cambridge University Press

Brubaker, R.–F. Cooper 2000. Beyond identity. Theory and Society, 29: 1–47.

Calhoun, C. 1994. Social theory and the politics of identity. In C. Calhoun (ed.): Social Theory and the Politics of Identity. Oxford: Blackwell, 9–37.

Castells, M. 1997. The Power of Identity. Oxford: Blackwell

Davidova, E. 1995. Romanu drom – Cesty romu: 1945–1990. Olmouc: Univerzita Palackeho Olomouci

Emigh, R.–I. Szelényi (eds.) 2001. Poverty, Ethnicity and Gender in Eastern Europe during Market Transition. Westport, CT: Greenwood Press

Emigh, R.– É. Fodor–I. Szelényi 2001. The racialization and feminization of poverty? In Emigh, R.–I. Szelényi (eds.): Poverty, Ethnicity and Gender in Eastern Europe during Market Transition. Westport, CT: Greenwood Press, 1–32.

Fodor, É. 2001. The feminization of poverty in six post-state socialist societies. Review of Sociology of the Hungarian Sociological Association, 7 (2): 91–108.

Hancock, I 1987. The Pariah Syndrome: An Account of Gypsy Slavery and Persecution. Ann Arbor: Karoma Publishers

Ladányi, J. 2001. The Hungarian neo-liberal state, ethnic classification, and the creation of the Roma underclass, In Emigh, R.–I. Szelényi (eds.): Poverty, Ethnicity and Gender in Eastern Europe during Market Transition. Westport, CT: Greenwood Press, 67–82.

Ladányi, J.–Szelényi I. 2000. Ki a cigány? In Horváth, A.–E. Landau–J. Szalai (eds.): Cigánynak születni. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 179–191.

Mennell, S. 1994. The formation of we-images: A process theory. In Calhoun, C. (ed.): Social Theory and the Politics of Identity. Oxford: Blackwell, 175–197.

Okamura, J. 1981. Situational ethnicity. Ethnic and Racial Studies, 4 (4): 452–465.

Roberts, D. 1997. The genetic tie. In Delgado, R.–J. Stefancic (eds.): Critical White Studies: Looking Behind the Mirror. Philadelphia: Temple University Press, 186–189.

Stewart, M. 2000. Spectres of the underclass. In Szelényi, I.–R. Emigh (eds.): Poverty, Ethnicity, and Gender in Eastern Europe during Market Transition. Greenwood Press

Stewart, M. (elõkészületben). Roma, deprivation and the underclass. In. Hann, C. (ed.): Postsocialism: Ideas, Ideologies and Practices in Eurasia. London: Routledge

Jegyzetek

1. A "roma" és a "cigány" elnevezések és jelentésük összetett problémáinak rövid ismertetéséhez vö. pl. Stewart (megjelenés alatti) munkájának 1. lábjegyzetét. A romákkal mint becsmérelt nemzettel szembeni diszkriminációról ld. pl.: Zoon (2001).

2. A romániai romákról szóló becslés Baranyitól (2001) (ld. az 5.1. táblázatot a 160. o.-on, az õ legmagasabb becslése 1.500.000) és Davidovától (1995); a lengyel értékek Davidovától (1995) származnak. A roma kutatók és aktivisták általában magasabb becsléseket adnak a romák számáról. Az, hogy mire alapulnak ezek a becslések, és mit reprezentálnak, a klasszifikációs rendszerekrõl és a roma identitás társadalmi konstrukciójáról szóló vita tárgyába tartozik. Ld. ehhez. írásunk 7. lábjegyzetét is.

3. 1990-ben egy neves romániai roma személyiség amerikai látogatása során megjegyezte, hogy életében ez az elsõ alkalom, amikor anonimnak érzi magát, és senki sem szentel figyelmet konkrétan az õ lényének (személyes kommunikáció). Az európai romákkal ellentétben az Amerikai Egyesült Államokban a romák nem nyilvánosan megjelölt és megjegyzéseknek kitett csoport.

A kutatók gyakran hasonlítják össze az afro-amerikaiakat és a romákat, különös tekintettel underclass-beli megjelenésükre, a szegénység kultúrájára és etnikailag meghatározott magatartásmintáikra. Vö. pl. Ladányi (2001); Stewart (2000; elõkészületben). A romákkal és az underclas-szal kapcsolatos viták áttekintése meghaladja a tanulmány kereteit.

A roma aktivisták arra is felhasználják ezt az összehasonlítást, hogy a rámutassanak a romákkal szembeni rasszizmus strukturális és metaforikus dimenzióira.

4. Szelényi (2001 márciusa, tanulmány elõzetes változata). Az összes országban fontos tényezõnek bizonyult még a nyelv, az életmód és az önbesorolás. A felmérésekre Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Oroszországban került sor. Ld.. a 9. és 10. lábjegyzetet is.

5. Egy ezzel kapcsolatos, de eltérõ megközelítésben Roberts (1997: 186) az afro-amerikaiak "genetikus kapcsolatát" vizsgálta, s rámutatott arra a kapcsolatra, amely a személy feltételezett "faji hovatartozásának örökölhetõsége" és a személy társadalmi státusza között áll fenn. Az afro-amerikaiakra alkalmazott jogi szabály, amely a legtávolibb afro-amerikai eredet esetén is érvényes, nem vonatkozik a tulajdonított roma "identitásra". A roma etnikai jegyek szimbolikus "örökölhetõsége" azonban igen, mint ahogy erre a projekt interjúadatai rávilágítanak.

6. A gazdag romákról azt tartják, hogy tisztességtelen és törvénytelen módszerekkel jutottak gazdagságukhoz. Az egyetlen kivételt a városi és nemzetközileg elismert muzsikusok képezik. Ahogy a szélsõségesen szegény cigányok esetében a "különbözõség" az életmóddal kapcsolódik össze, éppúgy van ez gazdag cigányok életmódjával is. Ez utóbbiak a közhiedelem szerint rossz ízlésrõl tanúskodó, feltûnõ ruhában járnak (az esztétikai ítélet társadalmi meghatározottságát ebben az összefüggésben nem említik), és csiricsáré módon épített házakban laknak stb. Mások sztereotípiái szerint a romák a társadalmi hierarchia két szélén találhatók: a nagyon gazdagok vagy a nagyon szegények között. Tehát nincs is középosztályuk. A romákról vallott sztereotípiák nagymértékben tükrözik az afro-amerikaiakról szólókat, és általában rasszista jellegûek. A médiákban megjelenõ képek, különös tekintettel a cigányok bûnözõ tevékenységben való részvételére, megerõsítik és fenntartják ezeket a régió közszféráiban megjelenõ, romákkal kapcsolatos sztereotípiákat.

7. Brubaker és Cooper (2000) jól átgondolt kritikáját adják "az identitás társadalmi felépítettségének", illetve annak a túlzott szerepnek, amit az "identitás" mint a gyakorlatban és az elemzés során használt kategória kap. Ld. pl. Calhoun (1994); Castells (1997). A "roma identitás társadalmi felépítettségérõl" ld. pl. Ladányi-Szelényi (2000); Ladányi (2001); Emigh-Fodor-Szelényi (2001).

8. Jelen tanulmányunk elsõsorban Durst Judit (Magyarország), Roman Dzambazovic (Szlovákia), Péter László (Románia), Ilona Tomova (Bulgária) és Gabriel Troc (Románia) interjúadataira épít. A tereptanulmányokra 2000-ben került sor a Szegénység, etnikai és nemi hovatartozás Kelet-Európában a piacgazdaságra történõ átmenet idõszakában címû projekt Közösségi tanulmányok részében (Ld. Emigh-Szelényi 2001). Meghaladja a jelen tanulmány keretét, hogy ismertessük a roma identitás történelmi kialakulását. Terjedelmi korlátok miatt nincs lehetõség arra, hogy megfelelõ részletességgel foglalkozzunk az interjúkban kapott reprezentációk és a mindennapi tapasztalatok kapcsolatával. A folyóirat jelenlegi számában több cikk foglalkozik ezzel a kérdéssel, illetve részletesebben megvizsgálja a mindennapi életet.

9. A helyzetfüggõ etnicitásról vö. Okamura (1981).

10. A romákkal szembeni rasszizmus nemcsak Kelet-Közép-Európában, hanem szerte Európában erõs. Vita tárgya, hogy a romák fajt és/vagy etnikai csoportot alkotnak-e. Jelen tanulmányom céljából rasszként való kezelésrõl beszélek, jóllehet az etnikumként való kezelés is ide tartozik. Mint ahogy azt a 3. lábjegyzetben megemlítettük, a "romák" azonosítása, illetve identitásuk megragadása során a bõrszín következetesen fontos. Az ilyen "rasszizálás"figyelembe veszi a kategóriák alábbiakban említett elcsúszását. A posztszocialista szegénységgel kapcsolatban helyénvaló megemlíteni, hogy egyes állítások szerint a nõk számára, hasonlóan a romákhoz, a kommunista rendszer kedvezõ volt, illetve hogy a rendszer cinkosai voltak. 1989 óta a nõk és a romák nagy számban lesznek szegények, és ezért a szegénység etnikai vagy nemi hovatartozással való összefüggései a kutatások fõ témájává lettek. (Vö. Gal-Kligman 2000; Fodor 2001; Emigh-Fodor-Szelényi 2001.)

11. "A romák" homogenizáló felfogása a tudományos és aktivista irodalomban is elõfordul, de ez gyakran minden szándék nélkül történik. A vidéken élõ romák világát gyakran implicite figyelmen kívül hagyják. Nem látszik világosan, hogy az underlclass-szal kapcsolatos viták tényleg megfelelõ módon megkülönböztetik-e a városi és a vidéken élõ romákat.

12. Roberts munkássága itt ismét tanulságos. A faji felfogás "genetikáját" tárgyalva áttekinti, hogy a faji hovatartozás hogyan "lett azonos jelentésûvé... a társadalom másodrendû tagjaival" (1997: 187). Az ebbõl a faji hierarchiából fakadó fekete genetikai kötõdés "a jövõ generációk számára nem nagyra értékelt ígéret volt, hanem egy kitörölhetetlen jel, amely a gyereket embertelen jövõre ítélte" (1997: 188). Vö. feljebb, 4. lábjegyzet.

13. A romák többsége nem felel meg annak a sztereotípiának, hogy "a cigányasszony a szoknyájába csimpaszkodó gyermekkel koldul és zaklatja a járókelõket", vagy hogy kis cigánygyerekek, akik ugyanezt teszik. Érdekes, hogy leginkább az asszonyokat és a gyermekeket asszociálják azzal, hogy behatolnak a városok nem roma privátszférájába és ingatlanaiba. A médiában hangoztatott sztereotip véleményekkel kapcsolatban lásd Hancock (1987, B lábjegyzet).

14. Az 570 fõs mintát vizsgáló Tomova szerint a 17-29 évesek körében volt a legvalószínûbb a munkanélküliség; az arány elérte az égbeszökõ 80%-ot. A 40-49 éves korcsoporthoz tartozó romáknak a legjobb a helyzete: 16%-uknak van állandó munkahelye, s 12% szezonmunkás (Bulgária: A túlélés stratégiája: a második gazdaság. Nem publikált jelentés, 2001).

15. Az egész régióban nehezen lehetett megkülönböztetni e "paraszt romák" házait a nem roma vagy szegényebb parasztokétól. Az általam meglátogatott házak közül sok volt rendezett és tiszta, és mindenképp elmondható róluk, hogy nem olyanok voltak, mint azt a sztereotípiák sugallják: ezek szerint a cigányok házai "piszkosak" és "tele vannak kosszal és tetvekkel". Ld. lejjebb a 17. lábjegyzetet.

16. Nincs itt szükség arra, hogy felsoroljuk az Egyesült Államokban közkeletû vádaskodásokat a "jóléti segélyen élõ királynõk" ellen. Ott is fõképp a szegény, színes bõrû asszonyokat ítélik el, mert - úgymond - az állam és mások pénzén élnek, mert túl sok gyermekük van, mert rossz anyák stb.

17. Gabriel Troc Romániában folytatott kutatásai alapján úgy találta, hogy a romák túlélési stratégiaként gyakran keresnek patrónus-ügyfél kapcsolatokat (Troc, kiadatlan jelentés). Ennek céljából nem romákat kérnek fel keresztszülõnek. Ez a kapcsolat a romáknak bizonyos fokú jelképes közmegbecsülést és minimális mértékû anyagi erõforrásokat ad, amely az által kap elismerést, hogy a keresztszülõk belemennek ebbe a szerepbe. Troc emlékeztet bennünket arra, hogy azok, akik azt állítják, hogy a romák koszosak, megfeledkeznek arról, hogy egyes romák gyakran végeznek számukra olyan házimunkát, mint pl. a ruhamosás. A dolognak ironikus színezetet kölcsönöz az a tény, hogy a "hagyományos" roma kultúrának szigorú elõírásai vannak a testtel kapcsolatban. Pl. a test alsó részein hordott ruhákat nem szabad a felsõ testrészeken hordott ruhákkal együtt mosni. A szennyfolttal kapcsolatos szokások is szigorúan szabályozottak.

Egy Szotiria faluban élõ roma asszony kifejezte a dühét azzal a nézettel kapcsolatban, hogy a romák "koszosak". "Hogyan lehetnénk tiszták - kérdezte -, ha nincs semmiféle folyóvíz a lakóhelyünkön?" Arról szónokolt, hogy egy tetvekkel teletömött zsákot küld a parlamentbe, hogy a képviselõk megtudják, milyen az, ha az ember nem tud megfürödni. Egy másik asszony arról panaszkodott, hogy gyakran hallja, hogy az emberek "koszos cigányoknak" nevezik õket, amikor végigmennek az utcán. Majd megjegyezte: "Biztos vagyok abban, hogy nem vagyunk koszosabbak, mint õk." Szóvá tette, hogy 1989 elõtt ilyen nem történt - ez lenne az "elõnye" a tekintélyuralmi államnak?

18. Mennell (1994:182), amikor az általa "mi-kép"-nek (we-image) nevezett jelenség interiorizálását tárgyalja, ezt a "rendezett, intézményesült körülmények közt élõk" (established) és a "kívülállók" (outsiders) közötti teljesen aránytalan erõmegoszlásnak tulajdonítja, ahol az utóbbiak képtelenek megszabadulni a kizsákmányolt és az elnyomott pozíciójából. Majd megjegyzi: "A stigmatizálásnak ez a folyamata nagyon gyakori az olyan uralmi formákban, amelyek ennyire egyenlõtlen felek között állnak fenn, és érdekes megfigyelni, hogy a legkülönfélébb esetekben mennyire állandó a stigmatizálás tartalma. A kívülállók mindig koszosak, morális szempontból megbízhatatlanok és lusták, többek között."

19. Még akkor is, ha egy roma nagy házban él, a nem romák szüntelenül megjegyzik, hogy az hivalkodó, "cigány stílusú". Továbbá - a nem romák állításai szerint - a romák nem úgy élnek ezekben a házakban, mint a "normális" emberek. Ehelyett a többemeletes épületeknek csak egy-két szobáját lakják, míg a többi szoba a "hivalkodást" szolgálja, vagy az udvarban laknak, míg az egész ház csak "mutatóban van".

20. A romák romániai rabszolgaságával kapcsolatban ld. Achim (1998: II. és III. fejezet); Hancock (1987).

21. A kalderash asszonyok "hagyományos" ruhában járnak (abban, amit legalábbis így romantizálnak, láthatólag még más romák is): világos színû, virágmintás szövetek, amelyekbõl hullámzó ujjú blúzokat csinálnak, rakott szoknyák, fejkendõk, érmékbõl és kagylókból készített nyakláncok, csuklón viselt karperecek stb. A kalderashok félig letelepedettek, ami azt jelenti, hogy az év mintegy felében Romániát járják. Romániában máshol is megkülönböztetik magukat a letelepedett romák a vándorcigányoktól, akik csak bajt okoznak a helyi romák számára. Ilyenkor a roma szomszédok általában megfeledkeznek arról, hogy az "õ" romáik nem betolakodók. Ez jó példa a "helyzettõl függõ identitásra".

22. A roma jogok és kulturális azonosságtudat politizálódása a kommunista rezsimek összeomlásakor emelkedett be a nemzeti és nemzetközi köztudatba. E fejlemény áttekintése meghaladja cikkünk terjedelmét.

23. Nehéz megbecsülni, hogy a romákkal szembeni elõítélet fokozódott-e vagy sem a posztszocialista érában. De, a szocialista idõszaktól eltérõen, jelenleg az elõítéletnek a nyilvános szférában nyíltan hangot adnak, és annak szellemében cselekednek. A roma önazonossággal kapcsolatban nem világos, hogy a romák maguk között hogyan határozzák meg magukat. A romákról például azt állítják, hogy attól függõen, hogy kivel beszélnek, más és más megnevezési rendszert használnak. Ez alátámasztja azt a nézetet, hogy az identitás az adott helyzet függvényében kerül más és más kontextusba.

24. Ezt a fallal elhatárolt gettót a kommunista idõszak alatt hozták létre. Nem okozott az emberjogi szervezetek és a roma aktivisták körében ugyanakkora közfelháborodást, mint a Cseh Köztársaság egyik helyi önkormányzatának arra tett kísérlete, hogy távol tartsa a szomszédban élõ romákat. Ld. pl.: Két cseh város arra készül, hogy fallal zárja el magát a "problémás cigányoktól". International Herald Tribune, 1998. május 25.

25. A legszegényebb romákat roppant alacsony fizetség ellenében arra bérelik fel, hogy pl. gyümölcsöt lopjanak, amit aztán a török romák magasabb áron adnak el. Ha pedig a lopásra felbérelt romát elkapják, az illetõ maga fizeti meg ennek a tettnek az árát, ami gyakran börtön. A projektben résztvevõ kutatók máshol is hallottak a romák közötti kizsákmányolás ilyen eseteirõl.

26. Megjegyezte, hogy a legtöbb asszony törökül beszél, és nem tudja magát bolgárul megértetni. A férfiak a bolgár hadseregben tanultak meg bolgárul, és a munkahelyen is használják. Ami az italozást illeti, a muzulmánok, illetve egyes protestáns csoportok nem isznak alkoholt.

27. Éppúgy, ahogy a nem romák arról szóló számolnak be, mennyire durvák, zajosak és erõszakosak a szociális segélyért jövõ romák, a romák arról beszélnek, hogy ilyenkor a nem romák durván, hangosan és erõszakosan bánnak velük. A személyes kapcsolatok kivételével a romák és a nem romák fekete-fehér színekben látják egymást, és e szélsõséges nézetek között kevés hely marad a toleranciának.

28. Egy másik faluban voltak olyan rendõrök, akik hasonlóképp cselekedtek: szabadon hagyták a férfit, hogy megmaradjon a család eltartója. Az egyik rendõr állítólag azzal a feltétellel hunyt szemet egy cigány zugpálinkafõzdéje felett, ha neki is jut a pálinkából egy bizonyos számú üveg.

29. A vitával kapcsolatban vö. pl. Ladányi-Szelényi (2000); Stewart (2000, elõkészületben).