A könyv nagy haszonnal forgatható hiánypótló munka. A szerzõ az empirikus tényeket beépítette a társadalmi folyamatok történeti mozgásába, értelmezte azokat, és ily módon elkerülte, hogy csupán "ténytár" kerüljön ki a keze alól. Szervesen illeszkedõ mozaikokból felépítve egy olyan társadalomtörténeti körkép bontakozik ki, amely a tényekre alapozva igyekszik egyfajta tablót összeállítani a magyar társadalomról. A KSH-ból származó adatok és egyéb információk korrektül kerültek be az anyagba. Minden elismerés a különbözõ idõsoros adatok összeállításához. Az ezekkel kapcsolatos szerzõi problémákkal kezdeném a részletesebb, ám nem túl nagyszámú megjegyzéseimet.

1) A szerzõ saját bevallása szerint sokat bajlódott a statisztikai kategóriákkal, elmondja, hogy "módszertani szempontból nehézséget jelent, hogy a statisztikai kategóriák igen gyakran és ideológiai alapon változtak" (15. o.). Így például a vallási tagoltságra, a társadalmi csoportokra, azon belül is az önállókra vonatkozó statisztikai kategóriákat nem lehet hosszabb idõsorban nyomon követni.

A sok bajlódás alapján érthetõen fakad ki a szerzõ, hogy "miközben rengeteg statisztikai adatgyûjtemény van, a lényeg idõnként elvész az adatok között" (16. o.). E sommás megállapításban a szerzõnek igaza van, már csak azért is, mert közbeszúrta, hogy "idõnként" vész el a lényeg, tehát idõnként viszont benne van.

Azt gondolom azonban, hogy a szerzõvel való egyetértés bõvebb magyarázatra szorul. Kérdés tehát, hogy miért volt gondban a statisztikai idõsorokat elõállító társadalomtörténész.

Egyrészt azért, mert a statisztikát minden korszakban a valós és a vélelmezett megrendelõk igényeihez igazodva igyekeznek összeállítani, és e megrendelõk körében a társadalomtörténészek sajnos az utolsó helyek egyikén állnak.

Másrészt, mert a változó igények idõnként szubjektívek vagy torzítóak lehetnek, amennyiben a szakmai szempontokon túlmenõ szempontokat próbálnak érvényesíteni. Elõfordul azonban, hogy a változatás alapjai szakmailag objektívek, mert esetleg a társadalomban olyan változások következtek be, amelyek lehetetlenné tették a korábbi kategóriák alkalmazását.

Ez utóbbira két példát említenék. A hatvanas évektõl kezdõdõen – viszonylag hosszabb ideig – a reprezentatív adatfelvételekre épített adatközlésekbõl eltûntek a háztartási alkalmazottra és a mezõgazdasági önállókra vonatkozó adatsorok. Ennek egyszerûen az volt az oka, hogy a csoportok létszáma oly mértékben csökkent, hogy a reprezentatív felvételekben a megfelelõ elemszám hiányában nem lehetett közölni azokat.

Azt gondolom azonban, hogy a statisztika konkrét gondjai országonként ugyan jelentõs mértékben eltérnek, ám az idõsorok összeállítása tekintetében a magyar statisztika összességében nem rosszabb az átlagnál. Következésképpen ha a szerzõ más, akár fejlettebb statisztikai gyakorlattal rendelkezõ ország hasonló adatait próbálta volna összegyûjteni, akkor alapvetõen hasonló természetû gondokkal találkozott volna.

2) Abban is igaza van a szerzõnek, hogy "alapvetõ vonás a kategóriák leegyszerûsítése…" (16. o.). Mármint a Statisztikai Hivatalban alkalmazott kategóriák leegyszerûsítése. Sõt az is igaz, hogy a korábbi idõszakokban a külsõ kutatóknak nem sok lehetõsége, vagy csak esetleges lehetõsége volt a kategóriák szakszerû megfogalmazásában való közremûködésre.

Ám feltehetõen az is igaz, hogy más országokban is alapvetõen a társadalomkutatók körében zajlik a módszertani fejlesztés, legalább is azok a fejlesztések, amelyek az elmélyültebb társadalomkutatási érdekeket is szolgálják. Következésképpen nem lehet mindent a statisztikai hivatalokon számon kérni.

3) A szerzõ érthetõen annyit tudott meríteni a különbözõ területekrõl, amennyit az adott terület kutatói a felszínre hoztak. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos területekrõl – és most csak a KSH illetékességi körébe tartozó témaköröket említeném – a lehetõségekhez képest viszonylag szerények a felhasználható eredmények.

Az egyik ilyen kérdéskör a rétegzõdés, azon belül is annak sokdimenziós megközelítése, amelynek elmélyült kutatása elõttünk áll, és e tekintetben a jövõben tovább kívánunk lépni. Mindenesetre tény, hogy a rétegzõdésen belül a társadalmi tagozódást leíró fogalmi keret jelenleg feltehetõen nem képes pontosan tükröztetni a hazai valóságot. Jelenleg alapvetõen két séma van "forgalomban", az egyik a már hagyományosnak tekintett munkajellegcsoportok, a másik az úgynevezett EGP-séma (Erikson, Goldhthorpe, Portocarero nevéhez kapcsolódóan), amely részben a munkaerõ-piaci pozícióra alapozza a besorolási szempontjait (e mögött többnyire a jövedelmi pozíció húzódik meg), részben a munkamegosztásban elfoglalt helyre (szakképzettség, beosztás).

Mindkét sémának alapvetõen az a "gyengéje", hogy csak az elsõdleges munkaerõ-piaci pozíciót veszi figyelembe, és nincs tekintettel a rétegzõdést meghatározó más dimenziókra. Tény, hogy nehéz olyan rétegzõdési sémát kialakítani, amely kiegyensúlyozottan veszi figyelembe a rétegzõdés szempontjából meghatározó foglalkozási pozíciót és az egyéb dimenziókat. Utoljára a nyolcvanas évek elején, Kolosi Tamás és csapata alakította ki a sokdimenziós megközelítést alkalmazó státuscsoport-sémát, amely feltehetõen azért nem terjedt el széleskörûen, mert az egyes kategóriák társadalmilag nagyon heterogének voltak. A KSH 1999–2000-ben végzett életmód–idõmérleg felvételsorozatában nagyon sok olyan információt gyûjtöttünk be, amely számottevõ alapot nyújt a rétegzõdés sokdimenziós megközelítésére. Az itt szerzett tapasztalatokra építve szeretnénk megtervezni a 2003-ban induló rétegzõdésvizsgálatot. Minden erõfeszítésünket is figyelembe véve úgy vélem, hogy a KSH-ban kevés azon szakemberek száma, akiknek a munkája elégséges lenne a rétegzõdés különbözõ szempontjait kielégítõ séma vagy sémák teljes igényû összeállítására.

A másik, bizonyos fokig az elõbbi kérdéskörhöz is kapcsolódik a szegénység sokdimenziós megközelítése. E téren is utoljára a nyolcvanas években voltak olyan kutatások, amelyek – részben a deprivációkutatáshoz kapcsolódva – a szegénységet több komponens mentén próbálták bemutatni. Azóta többnyire a jövedelem, idõnként a fogyasztás alapján próbálják a szegénység jellemzõit feltárni. E területen is a közeljövõben szeretnénk továbblépni.

A harmadik említésre méltó terület az életmód–idõmérleg–szabadidõs szokások. E terület talán az egyetlen, ahol vélekedésem szerint a szerzõ a lehetõségekhez képest kevesebb információt használt fel. Ám önkritikusan megállapíthatjuk, hogy ez a több információ is jóval kevesebb, mint amit a rendelkezésre álló adatbázisok lehetõvé tennének, vagy amelyekre feltétlenül szükség lenne. E téren is a KSH szakértõi kapacitásának a szûkössége szab korlátot. Más, az idõmérleg-felvételek szempontjából szerényebb hagyományokkal rendelkezõ országokban jóval több kutató foglalkozik az idõmérleg-vizsgálatoknak az életmódkutatásban való hasznosításával. Tehát e téren is várjuk az együttmûködésre kész kutatókat és kutatóintézeteket.

Összefoglalásképpen: ezt a könyvet alapvetõen egyéni kezdeményezésre lehetett megírni. Ám az a véleményem, hogy a kilencvenes évek átmenetérõl és fõleg az elkövetkezõ öt-tíz évrõl szóló társadalomtörténeti munka csak akkor lehet alapos, ha az a különbözõ mûhelyek nagyon szoros együttmûködésére alapul. Ha ez nem valósul meg, akkor a különbözõ diszciplínához tartozók csak "szûkített" képet tudnak adni a társadalom egészérõl.