A Belgrádi Egyetem Filozófia Tanszékének professzora, Mladen Lazić szerkesztésében megjelent tanulmánykötet a Belgrádban 1996 novembere és 1997 márciusa között lezajlott, az évtized egyik legfontosabb társadalmi mozgalmának tartott és a kommunista rendszer megkésett összeomlásának megnyilvánulásaként értékelt polgári és diáktüntetéseket dokumentálja. A két, párhuzamosan zajló tüntetéssorozat kiváltó oka az volt, hogy a helyhatósági választások eredményeit Slobodan Milošević semmissé nyilvánította tizennégy szerbiai városban, köztük Belgrádban. A mintegy öt hónapig kitartóan és folyamatosan zajló civil megmozdulások, illetve diáktüntetések mérték az elsõ komoly belsõ csapást a belgrádi rezsimre, elindítva a 2000-ben lezajlott rendszerváltáshoz vezetõ folyamatokat.

A kötet három fõ részre tagolódik: a polgári tüntetéssorozattal kapcsolatos tanulmányokra, a diáktüntetésekrõl készült kutatásokra, valamint egy, a tüntetéseket a polgári engedetlenség szemszögébõl vizsgáló elemzésre. A függelékben megtalálható a tömegmegmozdulások kronológiája, a polgári tüntetéssorozat kutatásához felhasznált kérdõív és a mintavételi terv. A már 1997 februárjában kiadott szerb nyelvû eredetihez képest az angol nyelvû változatban kevés a tartalmi módosítás, jelentõsebb kiegészítések csupán a bevezetõhöz írt végszóban és a tüntetések kronológiájában történtek.

Az elsõ részben található öt tanulmányban a Belgrádi Egyetem Filozófia Tanszéke Szociológiai Kutatóintézetének néhány fiatal tanársegéd kutatója a Zajedno ellenzéki koalícióhoz kapcsolódó polgári tüntetéssorozatot vizsgálja meg. Idõsebb professzor kollégáik, köztük a szerkesztõ Mladen Lazić is, a szakmai objektivitás céljából az aktív részvétel helyett a távolságtartást, fiatal kollegáik szakmai támogatását választják. Amint azt a szerkesztõ bevezetõjében felvázolja, a váratlanul kibontakozó tömegtüntetések szakmailag is felkészületlenül érték a Szociológiai Kutatóintézet munkatársait. Elsõrendû céljuknak az események legalább részben szisztematikus dokumentálását tûzték ki, másodsorban a begyûjtött és csak részben feldolgozott információkat öntudatformáló eszközként kívánták visszacsatolni a folyamatban levõ tömegtüntetés eseményeihez.

Bevezetõ tanulmányában Lazić a kérdõív-összeállítás és a mintavétel nehézségeirõl szólva kifejti, hogy a kérdõívet állandó mozgásban levõ tömeg lekérdezéséhez kellett igazítani, így tömörségre és világos megfogalmazásra kellet törekedni. A függelékben Slobodan Cvejić a mintavételi módszerrõl szólva kitér arra, hogy a kutatott jelenség újszerûsége, a résztvevõk számáról és összetételérõl rendelkezésre álló objektív adatok hiánya miatt csupán az egyszerû véletlen mintavételi eljárás jöhetett szóba, melynek hatékonyságát a kérdezõbiztosoknak adott pontos instrukciókkal próbálták növelni. A hét napig tartó interjúzás eredményeként 483 kitöltött kérdõív szolgált a kutatás alapjául.

Az elsõ rész indító tanulmánya Marija Babović munkája: Potential for Active Society (Az aktív társadalom kialakulásának lehetõsége). A tanulmány empirikus része a polgári tüntetések résztvevõinek társadalmi-demográfiai jellemzõit vizsgálja. A szerzõ megállapítja a résztvevõk városi középosztályhoz való tartozásából adódó rendkívül nagy strukturális homogenitását. A nemek szerinti részvétel vizsgálatából a nõk magas részvételi aránya derül ki, ami nagyfokú társadalmi aktivitásukra enged következtetni. Az életkor szempontjából a fiatal (20–29 éves) és a középkorú (40–49 éves) korosztály dominált a tüntetõk között. A tiltakozók iskolai végzettség és foglalkozás szerinti megoszlása mutatja a legnagyobb különbségeket Belgrád és Szerbia átlagjellemzõihez képest. A felsõfokú végzettségû szakemberek és diákok magas részvételi arányából és az alapfokú végzettséggel rendelkezõk rendkívül alacsony részvételi arányából Babović azt a következtetést vonja le, hogy a politikai aktivizmushoz vezetõ civil öntudat forrása az iskolázottság. A munkásrétegek távolmaradását a radikális társadalmi változásoktól való félelmükkel, valamint a létformájukból adódó passzivitással indokolja.

A második tanulmány, General Character of the Protest and Prospects for Democratization in Serbia (A tiltakozás általános jellemzõi és a demokratizálódás esélyei Szerbiában) címmel, Slobodan Cvejić munkája. A szerzõ azt vizsgálja, hogy a korábbi belgrádi megmozdulásokhoz képest az 1996–97-es tüntetések értékelhetõk-e a polgári Szerbia kollektív megnyilvánulásaként, a rendszerváltás lehetõségét is magukban hordozva. Megállapításai szerint a tüntetéssorozat a szerb társadalom egy fontos szegmensének társadalmi tudatosságbeli változását jelezte, a korábbi években eluralkodó tradicionalista, nacionalista, tekintélyelvû magatartással szemben. A kizárólag a választások eredményének elismerését követelõ, a résztvevõk többségét kitevõ "legalisták" és a kizárólag Milošević lemondását követelõ "puccsisták" jellemzõit vizsgálva a szerzõ arra a következtetésre jut, hogy a második csoportban a tekintélyelvûek, az idegengyûlölõk és a radikálisok túlsúlyban voltak. Ezzel szemben a tiltakozások demokratikus jellegét és a résztvevõk politikai érettségét látja igazolódni a többségi véleményt képviselõ "legalisták" által kifejezett intézményes eljárásba vetett hitben. Cvejić a tüntetések jellemzõinek vizsgálatából arra következtet, hogy a polgári megmozdulásoknak általános modernizáló jellegük volt, követeléseik a politikai szférán keresztül törtek a felszínre, és a középosztály mélyebben fekvõ érdekeit fejezték ki.

Vladimir Vuletić Citizens in Protest (Tiltakozó polgárok) címû tanulmányának elsõ fele a tüntetések formai jellemzõit vizsgálja, a részvevõk viselkedésmintáinak elemzése alapján. A szerzõ olyan tényezõket vizsgál meg, mint a tüntetéseken eltöltött idõ hossza, a részvétel gyakorisága, a "kezdõ" és a "tapasztalt" tüntetõk viselkedése közötti különbségek, az iskolai végzettség és életkor szerinti viselkedésbeli különbségek, a szlogenek iránti preferencia, a félelem szerepe és a tüntetések kimenetelével kapcsolatos várakozások.

A tanulmány második felében a szerzõ az új modernizációs elméletek tükrében és az empirikus kutatás eredményeinek alapján kifejti, hogy a korábbi tüntetésekkel szemben, melyek elsõsorban politikai puccskísérletek voltak, az 1996–97-es polgári megmozdulások alapvetõ változást jelentettek azáltal, hogy felismerhetõ modernizációs jegyeket viseltek. Vuletić szerint a nacionalistának bélyegzett tiltakozások valójában túllépték a Zajedno ellenzéki csoport hatáskörét, és egy olyan társadalmi jelenséggé nõttek, amelynek fõ mozgatóereje maga a lakosság egy része volt. Ezt a vezetõ szerepet a középosztály töltötte be, míg a politikai és kulturális elit szerepköre meglehetõsen korlátozott volt. A szerzõ úgy véli, hogy az 1996–97-es polgári tüntetések az úgynevezett kelet-európai modernizációs modellhez állnak a legközelebb, mivel – a térségbeli rendszerváltásokhoz hasonlóan – a szerbiai megmozdulásokat egyaránt jellemeztek olyan törekvések, mint a politikai és a gazdasági rendszerváltás, a gyors változások iránti vágy, a békés átmenetre fektetett hangsúly, a média fontosságának hangsúlyozása és a nemzetközi támogatásba vetett hit.

A következõ tanulmány Vladimir Ilić Social and Political Consciousness of Protest Participants (A tüntetõk társadalmi és politikai tudatossága) címû tanulmánya. Ilić a tömegtüntetések ideológiai dimenzióját vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a hangsúlyosan osztály és városi jellegû tüntetések résztvevõinek társadalmi és politikai tudatossága egy adott társadalmi csoporthoz való tartozás függvénye volt, ugyanakkor rendkívül fejletlen és ellentmondásos – ez pedig a manipulálhatóság lehetõségét teremtette meg. Ilić szerint a tüntetõk fogalmi zavarának egyik jele az volt, hogy az anyagi egyenlõséget az igazságosság alapfeltételének tekintették, de ugyanakkor a társadalmi haladás alapjának a magántulajdont tartották. A tekintélyelvûség elutasításának mértékét a magasan iskolázottak és a vállalkozók körében találta a legnagyobbnak, a középiskolások és egyetemisták esetében a legkisebbnek. A tekintélyelvûséget elutasítók nagy része ugyanakkor a parlamentarizmus hívének is bizonyult. A szerzõ a kommunizmus felszámolásával és a Milošević elmozdításával egyetértõ nagyszámú vállalkozó és menedzser radikalizmusát gazdasági érdekeik megnyilvánulásaként értékeli.

Az elsõ rész befejezõ tanulmánya Marina Blagojević The Walks in Gender Perspective (A felvonulások a nemi szerepek szemszögébõl) címû munkája. A kutató a nemi szerepeknek a polgári és a diáktüntetéseken megnyilvánuló dimenzióit több irányból vizsgálja. A tiltakozásokon való részvétel, viselkedés és attitûdök nemek szerinti vizsgálata során olyan tényezõket vett figyelembe, mint a társadalmi hovatartozás, az életkor szerinti megoszlás, párttagság, a tüntetések vezetõi hierarchiájában elfoglalt hely. E tényezõk vizsgálata során megállapította, hogy a diáktüntetések férfi résztvevõi pontosabban fejtették ki követeléseiket, míg a nõk az erõszakmentes módszereket részesítették elõnyben. Ugyanakkor, a férfiakéhoz hasonló részvételi és magatartásbeli jellemzõik ellenére – különösképpen az erõsen patriarchális jegyeket viselõ diáktüntetések esetében –, a nõket kiszorították a döntéshozatali pozíciókból. A szerzõ az 1996–97-es tüntetések fontosságát a nõmozgalom szempontjából értékelve kifejti, hogy a tömegmegmozdulások a különbözõ önszervezõdõ civil nõcsoportok tevékenységének is köszönhetõk, és ugyanakkor a nõmozgalmak közötti összefogás lehetõségét is megteremtették.

A diáktüntetésekrõl készült felméréseket a Belgrádi Egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársai végezték. A Szociológiai Intézet kutatóihoz képest õk már rendelkeztek bizonyos tapasztalattal ezen a téren, mivel az 1992-es diákmegmozdulások során már folytattak kutatásokat. Az 1996–97-es tüntetések esetében az 1992-ben kifejlesztett módszertan alapján dolgoztak. A tanulmányok alapjául a tiltakozások során készült három felmérés eredményei szolgáltak.

Bora Kuzmanović: Value Orientations and Political Attitudes of Participants (A résztvevõk értékrendválasztása és politikai attitûdjei). A tanulmány egy 402 diákból álló minta lekérdezésének fõbb eredményeit közli. A mintában nem volt egyenlõen reprezentálva minden egyetemi kar, a nemek szerinti megoszlás majdnem azonos volt. A diákok nagy része belgrádi volt, vagy más városi környezetbõl származott, ami a Belgrádi Egyetem diákjainak általános jellemzõje. Kétharmaduk vallotta szerbnek magát, és családját a többségük középosztálybelinek nevezte meg, amit a szüleik foglalkozás szerinti besorolása is igazolt.

Kuzmanović arra kereste a választ, hogy a spontán diáktüntetésbõl kinõhet-e egy hosszú távú célokkal rendelkezõ mozgalom. Kutatása során a diáktüntetéseken résztvevõk értékrendjének és politikai attitûdjeinek különbözõ elemeit vizsgálta meg.

A demokratikus értékrend elfogadását egy negatív kijelentéseket tartalmazó hatpontos skálán vizsgálva megállapította, hogy a válaszadók többsége a demokratikus értékrend híve, viszont arányuk csökkenõ tendenciát mutatott az általános szinttõl a konkrét kérdések felé haladva. A tekintély tiszteletének vizsgálatához egy hatpontos Adorno-féle skálát használt, és az eredmény azt bizonyította, hogy a diákok jóval nagyobb része utasítja el ezt a fajta értékrendet, mint az átlaglakosság vagy korábbi tüntetések résztvevõi. A hallgatók szabadsággal és egyenlõséggel kapcsolatos értékrendjét a két érték szembeállításával vizsgálta úgy, hogy a válaszadóknak a két alternatíva közül kellett választaniuk. Csakúgy, mint a polgári tüntetéseken készült felmérések esetében, a diáktüntetésekrõl készült kutatás is azt találta, hogy a válaszadók többségének a nemzeti identitás hazafiassági kérdés, és egy csoporthoz való tartozás pszichológiai igényét elégíti ki. Ugyancsak jelentõsnek bizonyult azok aránya, akik más nemzetekkel szemben gyanakvást és félelmet éreztek, valamint azok száma is, akik Koszovó esetében elutasították a demokratikus megoldásokat, annak ellenére, hogy a demokrácia értékrendje iránt fejeztek ki preferenciát.

Dragan Popadić: Student Protests: Comparative Analysis of the 1992 and 1996–97 Protests (Az 1992-es és az 1996-97-es diáktüntetések összehasonlító elemzése). A szerzõ a két tüntetés összehasonlítását a két empirikus felmérés eredményeinek összevetése és sajtóbeszámolók alapján végezte. Az 1992-es felmérés egy 374 diákból álló minta lekérdezése alapján készült a tüntetés 12. napján. Az 1996–97-es tüntetések esetében az összehasonlítás alapja az 1996. december 8–11. között készült második felmérés, amely a polgári és a diáktüntetések résztvevõit és a részt nem vevõket egyaránt vizsgálta. A mintát egy 180 fõbõl álló diákcsoport képezte, akik rendszeresen vagy idõszakosan részt vettek a tiltakozásokon.

Popadić következtetései alapján az 1992-es diáktüntetések résztvevõinek követelései jóval ambiciózusabbak voltak, mint négy évvel késõbb, mivel akkor a kormány, a parlament és maga Milošević lemondását is követelték. Ugyanazon kérdésekre adott válaszok összevetése alapján az is kiderült, hogy az 1996–97-es tüntetések résztvevõi erõsebben bíztak a kompromisszum, illetve követeléseik teljesítésének lehetõségében, amit a szerzõ kisebb horderejû követeléseiknek tulajdonít. Az 1996–97-es diáktüntetõkre nemcsak nagyobb eltökéltség és optimizmus volt jellemzõ, hanem nagyobb külsõ támogatottságban is részesültek. A kutató azt is megállapítja, hogy a diákok mindkét alkalommal elhatárolták magukat a párhuzamosan zajló politikai tüntetésektõl, viszont a pártszimpátiára vonatkozó kérdésekre mindkét esetben a legalacsonyabb értékelést a kormánypárt, a legmagasabbat pedig az ellenzéki koalíció kapta.

Andjelka Milić–Ljiljana Čičkarić–Mihajlo Jojić A Generation in Protest (Tiltakozó generáció) címû tanulmánya zárja a második részt. Az empirikus kutatás a diáktüntetõk személyiségét vizsgálja meg, a diákokat a szocializáció során ért hatások függvényében. A kutatás az általános társadalmi keretet képezõ jugoszláv összválságon belül mûködõ két fontos szocializációs erõ, a család és a diákmegmozdulások szerepét vizsgálta.

A felhasznált kérdõív két tematikus részbõl állt: az elsõ a tüntetés résztvevõinek egyéni jellemzõire irányult, a második a család és – ezen belül – a szülõk szerepét vizsgálta a válaszadó éretté válásának folyamatában, a harmadik pedig a tüntetés szervezésére, a részvételre és tapasztalatokra vonatkozott. A minta két diákcsoportból és egy kontrollcsoportból állt. Az elsõ diákcsoportot 107 fõ alkotta, amely a tüntetések vezetésében, szervezésében és lebonyolításában aktívan résztvevõket tartalmazta. A második csoportba 118 véletlenszerûen kiválasztott rendszeres résztvevõ tartozott. A kontrollcsoport ugyancsak véletlenszerûen kiválasztott 110 diákból állt, akik nem vettek részt a tüntetéseken.

A felmérés eredménye a "résztvevõk" nagyobb függetlenségére és sikerességére utalt, ugyanakkor a jövõbeni tervek tekintetében a "részt nem vevõk" nagyobb pragmatizmusról tanúskodtak. A kutatók szerint bár mindhárom csoportbeli diákok szülei átlagosnál magasabban képzettek voltak, a három csoport közötti attitûdbeli különbségek eltérõ társadalmi rétegekhez való tartozásukat jelzik. Eszerint az elsõ csoport szülei a felsõközéposztályhoz vagy egyéb elitcsoporthoz tartoztak, a második csoport a középosztály alsóbb rétegeihez, míg a harmadik csoport megoszlott a különbözõ rétegek között. Tekintélyelvû neveltetésben a harmadik csoporthoz tartozók részesültek leginkább, míg az elsõ csoport tagjainak szülei voltak a legengedékenyebbek. A szerzõk szerint a "résztvevõket" a "részt nem vevõktõl" politikai szocializációbeli eltérések különböztették meg. A "résztvevõk" szüleik nyomdokaiba léptek, de nem azáltal, hogy elfogadták azok értékrendjét és politikai nézeteit, hanem mert neveltetésük inspirálta és motiválta õket a társadalmi aktivitásra.

Sreten Vujović Protest as an Urban Phenomenon (A tüntetés mint városi jelenség) címû befejezõ tanulmánya a városi jelleget viselõ polgári és diáktüntetéseket a polgári engedetlenség ritka megnyilvánulásaként vizsgálja meg. Szerinte, jellegüknél fogva, ezek a tüntetések beleillenek a modern társadalmi mozgalmak képletébe, mint olyan pártsemleges, önkéntes, spontán és békés tömegmegmozdulások, amelyek új módszereket és kifejezési formákat alkalmaznak, és új nyelvezetükkel, szimbolikájukkal, valamint médiabarát megnyilvánulásukkal ellenzéki vagy alternatív politikai kultúrát alakítanak ki.