Szántó Zoltán–Tóth I. János
MUNKANÉLKÜLIEK FEJÉR MEGYÉBEN
Egy empirikus munkaerõpiaci vizsgálat néhány tanulsága


Bevezetés

Az alábbi mûhelytanulmányban egy empirikus munkaerõpiaci kutatás néhány eredményérõl számolunk be, amelyet 2001 elsõ két hónapjában végeztünk Fejér megyében.¹ A kutatás aktualitását az adta, hogy Magyarországnak ebben a dinamikusan fejlõdõ régiójában 2000-ben több külföldi tulajdonban lévõ cég munkaerõhiánnyal küszködött, külföldi munkavállalók foglalkoztatását fontolgatta, ugyanakkor ez idõ tájt 12 215 munkanélkülit tartottak nyilván, és a munkanélküliségi ráta 6,4 százalék volt a megyében. Valószínûsíthetõ volt, hogy a munkanélküliek területi, iskolai végzettségbeli, illetve szakmai összetétele játszott szerepet a fenti helyzet kialakulásában, de sem a kereslet és a kínálat térbeli egyenlõtlenségeirõl, sem a Fejér megyei munkanélküliek belsõ szerkezetérõl, sem aspirációiról nem rendelkeztünk mélyebb ismeretekkel. A kutatás során ezért képet kívántunk alkotni a Fejér megyei munkaerõpiaci folyamatok fontosabb összetevõirõl, a többségében külföldi tulajdonban lévõ cégek külföldi munkaerõ iránti igényének mértékérõl, okairól és stratégiai szándékairól. Vizsgáltuk a munkaerõ-kínálat és -kereslet lehetséges szerkezeti eltéréseinek hatásait, valamint a munkaerõpiac három alapvetõ szereplõjének – a munkavállalónak, a munkaadónak és a munkaügyi szervezetnek – magatartását, céljait és stratégiáit.

A Fejér Megyei Munkaügyi Központ vezetõivel és munkatársaival végzett interjúk alapján választottuk ki a megyében azokat a munkaügyi körzeteket, amelyekben további terepmunkát folytattunk. Ennek keretében interjúkat készítettünk a munkaügyi kirendeltségek vezetõivel, illetve a területen lévõ nagyobb foglalkozató cégek felsõvezetõivel, humánerõforrás-menedzsereivel. A vizsgálandó körzeteket úgy választottuk ki, hogy legyen közöttük olyan, amelyben a megyén belül különösen jó, és legyen olyan is, amelyben különösen rossz a munkanélküliek elhelyezkedési esélye, illetve viszonylag alacsony és viszonylag magas a munkanélküliségi ráta (lásd az 1. táblázatot). A választás a székesfehérvári és a móri körzet mellett a sárbogárdira és az enyingire esett. Az elõbbiekben volt a legalacsonyabb, az utóbbiakban pedig a legmagasabb a munkanélküliségi ráta (5–6% és 10–13%) 1999–2000 végén. A sárbogárdi körzetben nem mûködik nagyobb foglalkoztató multinacionális vállalat, a székesfehérvári munkaerõpiac pedig tömegközlekedéssel nagyon nehezen, hosszú – oda-vissza közel két órás – idõ alatt érhetõ el. Ugyanez a helyzet az enyingi körzetben, míg Móron egy nagy autóipari beszállító multinacionális vállalat mûködik, amelynek munkaerõ-kereslete nagymértékben csökkentette a környék munkanélküliségi rátáját.

Ezzel párhuzamosan Fejér megye két körzetében, a kedvezõbb paraméterekkel rendelkezõ székesfehérvári térségben és a legkedvezõtlenebb helyzetben lévõ körzetek egyikében, a sárbogárdi körzetben kismintás empirikus felvételt folytattunk munkanélküliek körében. Ennek során munkahelyük elvesztésérõl, álláskeresési magatartásukról, az elhelyezkedés nehézségeirõl és kilátásairól kérdeztük õket strukturált interjúk keretében.

1. táblázat
A munkanélküliségi ráta Fejér megyében munkaerõpiaci körzetenként
1999. november–2000. november (százalék)

Körzet	1999. november	2000. november
Székesfehérvár	7,7	6,2
Dunaújváros	7,1	5,8
Mór	6,0	5,0
Bicske	5,6	4,4
Gárdony	6,2	5,6
Sárbogárd	12,2	10,2
Ercsi	9,4	8,8
Enying	13,5	10,4
Megye összesen	7,8	6,4

Forrás: Fejér megye munkaerõpiacának alakulása, 2000 november.
Székesfehérvár: Fejér Megyei Munkaügyi Központ, 2000 december.

Jelen tanulmányban elsõsorban a Fejér megye négy munkaerõpiaci körzetében regisztrált munkanélküliek összetételérõl, helyzetérõl és kilátásairól lesz szó.² Elõször a megyében mûködõ nagyobb foglalkoztatók kínálatáról, munkaerõgondjairól lesz szó, azután elemezzük a négy körzet között lévõ szerkezeti eltéréseket,³ majd ismertetjük a munkanélküliek körében lefolytatott kismintás felvétel fõbb tanulságait, végül a terepmunka során adódott fontosabb következtetéseket foglaljuk össze.


A keresleti oldal két meghatározó eleme: multinacionális cégek és munkaerõ-kölcsönzõk

A régióban lévõ multinacionális cégek leginkább szalag mellett végzendõ, betanított munkát (operátori állást) kínálnak, és erre keresnek jelentkezõket. Nem ritkán két, illetve három mûszakos munkarendben dolgoznak, gyakori a túlóra, illetve a szombat-vasárnapra esõ munka, mivel a cégek termelési szintjét erõteljesen meghatározza a kereslet szezonalitása. Ez a szezonalitás adja a magyarázatát a munkaerõ-kölcsönzés elterjedtségének is.

Munkaerõ-kölcsönzési szolgáltatásokat azon cégek vesznek igénybe, amelyek szezonális jellegû hatásoknak vannak kitéve. Ezáltal rugalmasan tudják igazítani a mindenkori létszámot a termelés változó követelményeihez. A kölcsönzõ cégeken keresztül felvett munkaerõ azonos munkahelyi feltételek közepette azonos bérért és többnyire azonos fizetésen kívüli juttatásért dolgozik. A legnagyobb különbség a munka biztonságában mutatkozik: a kereslet átmeneti, illetve szezonális csökkenése esetén a cégek elõször a kölcsönzött munkaerõt bocsátják el.

Új munkaerõ felvétele csaknem minden felkeresett cégnél nehezebb volt, mint néhány évvel ezelõtt. Korábban még valóban lehetett válogatni a jelentkezõk közül, a vizsgálat idejére azonban gyakorlatilag minden alkalmas és dolgozni akaró munkanélkülit felszívtak a régióban nagy számban mûködõ multinacionális vállalatok. Ennek egyik következménye, hogy lassanként értelmüket vesztik a cégek által kialakított szûrõrendszerek (tesztek, elbeszélgetés stb.); egyre több engedményt kell tenni ahhoz, hogy a szükséges számú munkaerõt fel tudják venni.

Amelyik cég újabb munkásokat szeretne felvenni, annak egyre távolabb kellett mennie Fehérvártól. A munkaerõ iránti kereslet már régóta olyan nagy, hogy nem csak a helybelieket, hanem a gyárak 50-60 km-es körzetében élõket is foglalkoztatják. A naponta többször forduló buszjáratok számos – esetenként más megyében elhelyezkedõ – településrõl hoztak dolgozókat.

A cégeknek két lehetõség közül kellett választaniuk: vagy távolabbról és drágábban szerzik meg a megfelelõ munkaerõt, vagy megelégszenek a helyben, illetve a megyében jelenleg is állás nélkül lévõ, "gyengébb minõségû" állomány újraválogatásával. Mindkét esetben szembe kell azonban nézniük a növekvõ fluktuáció kockázatával. Ezt az elsõ esetben a családtól való tartós elszakítottság, a másodikban pedig a gyengébb munkaképesség eredményezheti. Amennyiben külföldiek foglalkoztatása mellett döntenek – akiknek elszállásolási költségei megegyeznek a magyar távolsági ingázókéval –, alacsonyabb fluktuációra számíthatnak, mivel a nagyobb relatív bérkülönbségek és az alaposabb válogatás lehetõsége miatt a felvett külföldi munkaerõ egyrészt igyekszik nem elveszteni ezt a munkát, másrészt iskolázottsága, szakmai elõélete okán jobban megfelel a munkaadó eredeti elvárásainak.

Az egyik felkeresett cég azt is szükségesnek látta, hogy az ország keleti megyéibõl (több ezer fõt), sõt külföldrõl (több száz fõt) toborozzon, pedig elszállásolásuk nyilván jelentõs többletköltségeket okoz. A többi céget errõl a lehetõségrõl kérdezve azt tapasztaltuk, hogy az eset egyedi: õk jelenleg még ki tudják elégíteni munkaerõ-igényüket ezen források igénybevétele nélkül. Szerintük egyébként sincs szabad kapacitás a munkásszállásokon; ezenkívül kétségbe vonták ennek a foglalkoztatási formának a gazdaságosságát is (a szállásköltségek miatt).

A cégek tapasztalatai szerint a kilépések legmagasabb számban a napi bejárást megoldani nem tudók és az újonnan belépõk körében fordultak elõ. Ennek okai között jelentõs szerepet játszik a családtól való elszakítottság, illetve az, hogy a munka eltér az elõzetes várakozásoktól. Az elsõként említett okból fellépõ fluktuációt a magyar munkavállalók esetében nem nagyon lehet csökkenteni, hiszen az egész család idetelepítése aránytalan költségeket róna a cégre, az utóbbi okból kilépõk számát azonban részletesebb tájékoztatással talán mérsékelni lehetne.

Azoknál a cégeknél, amelyeknek a foglalkoztatottak létszámának gyakori és rugalmas változtatásával kell alkalmazkodniuk a termékeik iránt megnyilvánuló kereslet-ingadozásokhoz, magasabb a fluktuáció. Ezek aktívabb és folyamatosabb kapcsolatban vannak a munkaerõpiaccal, s így jobban érzékelik a kínálati oldalon jelentkezõ problémákat. A náluk gyakrabban elõforduló kilépések okai között fontos szerepet játszik az a tény, hogy kezd "elfogyni" a környéken fellelhetõ szabad munkaerõ, s így egyre kevesebb mód nyílik a válogatásra.


A regisztrált munkanélküliek néhány jellemzõje

A regisztrált munkanélküliek foglalkozatási csoportok szerinti összetétele azt mutatja, hogy Székesfehérvár kivételével a másik három körzetben szinte kizárólag fizikai állományúakról van szó (lásd a 2. táblázatot).

2. táblázat
A regisztrált munkanélküliek állománycsoportonkénti aránya az egyes munkaügyi kirendeltségek körzetében 2000 decemberben (százalék)

	Székesfehérvár	Mór	Enying	Sárbogárd	Összesen
Szakmunkások	35,2	31,7	33,4	39,1	35,4
Szakmunkás nõk	23,4	17,4	23,8	26,9	23,6
Betanított munkások	30,1	36,1	37,2	27,5	31,1
Betanított munkás nõk	34,4	46,7	48,0	40,8	38,2
Segédmunkások	11,6	16,6	21,5	22,6	15,3
Segédmunkás nõk	7,9	9,4	13,9	16,1	10,2
Fizikai állomány	76,9	84,4	92,0	89,2	81,7
Fizikai állományú nõk	65,7	73,5	85,7	83,8	72,0
Összesen	100	100	100	100	100
N	5054	679	1165	1457	8355
Nõk	100	100	100	100	100
N	2450	287	504	696	3937

A betanított munkások aránya az összes, regiszterben szereplõkön belül a legfejletlenebb körzetnek számító sárbogárdiban a legalacsonyabb. E körzet munkaerõpiacának kisebb felvevõképessége (amit a viszonylag magasabb munkanélküliségi ráta is jelez) abban is megmutatkozik, hogy itt a legmagasabb (39%) a regisztráltakon belül a szakmunkások aránya. A sárbogárdi körzetben a munkanélkülieken belül a segédmunkások aránya is elég magas (23%), közel kétszerese a székesfehérvárinak (12%). Különösen a segédmunkás nõk esetében nagyok az eltérések körzetenként: arányuk Fehérváron 8 százalék az összes, regiszterben szereplõ nõ között, míg a fejletlen körzetnek számító enyingi és sárbogárdi körzetben 14–16 százalék.

A munkanélküliek nemek szerinti összetételének vizsgálata is fontos különbségre világít rá. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátával bíró móri körzetben legkisebb a nõk aránya a munkanélküliek között: 42,3 százalék, míg ez az arány a sárbogárdiban 47,8 százalék. A területi különbségek mögött egyaránt sejthetünk a kínálattal és a kereslettel összefüggõ, valamint a kistérségek úthálózatával, tömegközlekedési lehetõségeivel kapcsolatos tényezõket is. A gyérebb tömegközlekedési kapcsolattal rendelkezõ és a fejlettebb Fejér megyei településektõl távolabb esõ sárbogárdi és enyingi körzetben lakó, gyerekeket nevelõ családok nõtagjainak munkába állási lehetõségei azért is rosszabbak, mert a családi munkamegosztás (a háztartás vezetése, a gyerekekkel való foglalkozás) és az elérhetõ munkahelyek viszonylag nagyobb távolsága miatt kevesebb munkahely közül választhatnak, mint a férfiak. Ritkábban tudnak két mûszakot, illetve folyamatos mûszakot vállalni.

3. táblázat
A regisztrált munkanélküliek megoszlása korcsoportok szerint (százalék)

Korcsoportok (év)	Székesfehérvár	Mór	Enying	Sárbogárd	Összesen
–20	4,5	6,9	4,6	4,5	4,7
21–25	14,0	15,2	13,3	12,7	13,7
26–35	26,0	26,5	24,5	31,0	26,7
36–45	24,0	26,1	25,8	26,3	24,9
46–55	25,0	22,8	25,0	20,1	24,0
56–	6,5	2,5	6,8	5,4	6,0
Összesen	100,0	100,0	100,0	100,0	100,0
N	5054	679	1165	1457	8355

A regisztrált munkanélküliek között a 45 év felettiek aránya Székesfehérváron és Enyingen a legmagasabb (32%), és éppen a sárbogárdi körzetben a legalacsonyabb (25%). Az utóbbiban a fiatalok és középkorúak (26–45 közöttiek) aránya a legmagasabb (57%). Az adatok arra mutatnak tehát, hogy a nem pályakezdõ és nagy valószínûséggel családos, gyereket nevelõ, feltehetõen a többi körzetnél nagyobb arányban szakképzett fiatalok aránya éppen az egyik legmagasabb munkanélküliségi rátával sújtott körzetben a legjelentõsebb.

4. táblázat
A regisztrált munkanélküliek megoszlása idõtartam és nemek szerint (százalék)

Idõtartam (nap)	Székesfehérvár	Mór	Enying	Sárbogárd	Összesen
–90	9,6	10,6	7,4	13,8	10,1
– 90 (nõk)	9,1	12,2	7,3	19,1	10,9
91–360	14,0	16,5	9,9	8,2	12,6
91–360 (nõk)	16,9	17,4	14,1	10,5	15,4
361–720	8,6	11,8	8,2	6,9	8,5
361–720 (nõk)	10,0	11,1	10,3	6,8	9,6
721–	67,8	61,0	74,5	71,1	68,8
721– (nõk)	64,0	59,2	68,3	63,7	64,2
Összesen	100	100	100	100	100
N	5054	679	1165	1457	8355
Nõk összesen	100	100	100	100	100
N	2450	287	504	696	3937

A regisztrált munkanélkülieknek a regisztrációban eltöltött idõ szerinti megoszlása azt mutatja, hogy túlnyomó többségük egy évnél hosszabb ideje nem tud elhelyezkedni; és rendkívül magas – közel 70 százalékos – a több mint két éve elhelyezkedni nem tudók aránya. A munkanélküliek körében lefolytatott interjúk elemzése arra is rávilágított, hogy a tartós munkanélküliek elhelyezkedési esélyei sokkal kisebbek, mint azokéi, akik viszonylag rövidebb ideje munkanélküliek. A regiszterben lévõ tartós munkanélküliek jelentõs része nem is jelent tényleges kínálatot a megyében adódó új munkaerõigényekre.

A 4. táblázatból azt is láthatjuk, hogy a több mint két éve munkanélküliek aránya az enyingi és a sárbogárdi körzetben – amelyeket leginkább sújt a munkanélküliség – a legmagasabb (83% és 78%), de a legkisebb munkanélküliségi rátájú móri körzetben is meghaladja a 70 százalékot. A munkanélküliek körében végzett interjúkra adott válaszok arra mutatnak, hogy az e csoportba tartozó munkanélküliek nagy részét már szinte lehetetlen visszajuttatni a munkaerõpiacra.

5. táblázat
A regisztrált munkanélküliek iskolai végzettsége nemenként

Iskolai végzettség	Székesfehérvár	Mór	Enying	Sárbogárd	Összesen
Legfeljebb 8 általános	37,5	54,8	43,7	50,9	42,7
Nõk	36,9	58,3	46,3	57,6	44,0
Szakmunkásképzõ + szakiskola	33,3	33,7	32,1	32,6	33,2
Nõk	25,9	26,0	18,8	22,8	24,8
Érettségi	25,3	10,7	22,2	15,4	21,3
Nõk	33,3	15,1	31,7	18,5	28,2
Felsõfokú	3,9	0,8	2,1	1,1	2,9
Nõk	4,0	0,6	3,1	1,0	3,0
Összesen	100	100	100	100	100
N	5054	1165	679	1457	8355
Nõk összesen	100	100	100	100	100
N	2450	504	287	696	3937

A vizsgált négy körzetben viszonylag magas a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya (43%) – ez megyei szinten 41 százalék volt 2000 novemberében. Legmagasabb ez az arány a móri és a sárbogárdi körzetben, legalacsonyabb pedig az enyingi körzetben. A nõk esetében némileg magasabb arányokat láthatunk, mint a férfiaknál.

A munkába lépés esélyeit növelõ érettségivel nem rendelkezik a vizsgált körzetekben a munkanélküliek 76 százaléka. Magasabb ez az arány a fehérvári és a sárbogárdi körzetben (83%), alacsonyabb a móriban és az enyingiben (78% és 76%). A munkanélküli nõk csoportján belül magasabb a legfeljebb nyolc osztályt végzettek aránya, mint a férfiak körében. De ugyanez a helyzet az érettségi esetében is, ami arra mutat, hogy az iskolai végzettség a nõk esetében kisebb mértékben segít a munkanélküliségi helyzetbõl való kikerülésben, mint a férfiaknál.

A kutatás során nem álltak rendelkezésünkre a vizsgált négy körzetben regisztrált munkanélküliek egyedi adatai, így nem állt módunkban részletes többtényezõs elemzést végezni. De az egyes tényezõk függetlenségét feltételezve – ami nyilvánvalóan tényellentétes feltételezés – néhány egyszerû becslést végezhetünk. Ha összevetjük a tartós munkanélküliség és az iskolai végzettség megoszlásait egy hipotetikus kereszttáblában (csak a peremeloszlásokat ismerjük), akkor azt láthatjuk, hogy a regisztrált munkanélküliek 29 százaléka legalább két éve munkanélküli, és legfeljebb nyolcosztályos végzettséggel rendelkezik. Meg kell hogy jegyezzük, hogy a két tényezõ (az iskolai végzettség és a munkanélküliség ideje) közötti függetlenség feltételezésébõl és ténylegesen erõs negatív kapcsolatából adódóan a tényleges arányoknak ennél jóval magasabbaknak kell lenniük. Teljes negatív kapcsolatot feltételezve ez az arány 43 százalék lehet, azaz a tényleges arányok 29–43 százalék között mozoghatnak. Továbbá egy környezeti hatás is feltételezhetõ: ez az arány magasabb azokban a körzetekben, ahol a munkanélküliségi ráta is magasabb. A sárbogárdi kör-zet esetében például legalább 36 százalék és legfeljebb 51 százalék az olyan munkanélküliek aránya, akik legalább két év óta nem találnak munkát, és legfeljebb nyolcosztályos végzettségük van.

A négy körzet munkanélküli-regiszterében szereplõk adatai tehát arra mutatnak, hogy rendkívül magas a tartós munkanélküliek és az alacsony iskolai végzettség okán is rossz munkaerõpiaci pozícióval rendelkezõk aránya. Továbbá az is érzékelhetõ, hogy a nõk helyzete több ponton rosszabb, mint a férfiaké.


Társadalmi helyzet, történet és kilátások

A következõkben a strukturált interjúkból kirajzolódó, a munkanélküliek társadalmi helyzetére, munkaerõpiaci elõtörténetére és elhelyezkedési kilátásaira vonatkozó tapasztalatokat ismertetjük. A kérdõív egyaránt tartalmazott a kérdezettek családi helyzetére, elbocsátásuk, kilépésük körülményeire és elhelyezkedési kilátásaikra vonatkozó nyitott kérdéseket, és olyan zárt kérdéseket is (pl. az iskolai végzettség, munkanélküliség ideje, jövedelmi aspirációk), amelyek egyszerû statisztikai elemzésre is módot adtak.⁴

A kismintás felmérésünk célja az volt, hogy képet kapjunk Fejér megye két munkaügyi körzetében (a sárbogárdi és székesfehérvári körzetben) lakó, a munkanélküli-regiszterben szereplõ 25 és 50 év közötti, legfeljebb érettségizett, munkanélküli-segélyben, jövedelempótló támogatásban vagy rendszeres szociális segélyben részesülõ munkanélküliek munkaerõpiaci elõtörténetérõl, elhelyezkedési lehetõségeirõl, aspirációiról és a munkába állásukat nehezítõ körülményekrõl. A felvétel során a megkérdezetteket véletlen mintavétellel választottuk ki a Fejér Megyei Munkaügyi Központ által rendelkezésünkre bocsátott címlistáról. A felvétel célja mindazonáltal nem az összes munkanélkülire vonatkozó reprezentatív vizsgálat volt, hanem inkább az, hogy illusztratív példákkal szolgáljon a kiválasztott sokaságba tartozók munkaerõpiaci helyzetének és elhelyezkedési aspirációinak megértéséhez.


Társadalmi-demográfiai jellemzõk

A felvétel során 66 – a munkanélküli-nyilvántartásban szereplõ – személyt kérdeztünk meg.⁵ A válaszadók több mint 60 százaléka nõ volt. Ez azt jelenti, hogy a férfiak kisebb arányban voltak hajlandók válaszolni vagy voltak elérhetõk az adatfelvétel során, mint a nõk. A két körzetben ugyanis a nemek aránya a nyilvántartásban szereplõkön belül hozzávetõlegesen 50–50 százalék. A megkérdezettek 42 százaléka volt 26 és 35 év közötti, 32 százaléka 36 és 45 év közötti, 26 százaléka pedig 45 és 50 év közötti. Túlnyomó többségük (68%-uk) házastárssal (illetve élettárssal) él, és mindössze 11 százalékuknak nincs gyermeke. A megkérdezettek 23 százalékának egy, 42 százalékának kettõ gyermeke van, és viszonylag magas a három vagy több gyermeket nevelõk aránya (24%). A házastárssal, élettárssal élõk kétharmadánál (66,7%) a házastárs vagy élettárs jelenleg dolgozik, de nem elhanyagolható azon háztartások aránya, amelyekben az utóbbiak is munkanélküliek (17,8%), a fennmaradó esetekben a házastárs vagy gyesen, gyeden van, vagy nyugdíjas.

1989 óta a megkérdezettek házastársának (illetve élettársának) közel fele volt már egyszer munkanélküli. Ebbõl arra következtethetünk, hogy a megkérdezettek háztartása az elmúlt 11-12 évben nagy arányban (és nem kizárt, hogy többször) került olyan krízishelyzetbe, mikor is az egyik vagy éppen mindkét felnõtt háztartástag elvesztette munkáját, s a háztartás munkából és transzferekbõl származó rendszeres jövedelme jelentõsen csökkent. Ez a helyzet nagyobb valószínûséggel érintette a többgyerekeseket, mint azokat a családokat, ahol csak egy gyerek volt (a három vagy több gyermeket nevelõknél a házastársak 67 százaléka volt legalább egyszer munkanélküli 1989 óta). Azaz a többgyermekes háztartásokat nagyobb valószínûséggel érinthette a munkahely elvesztése miatt bekövetkezõ anyagi krízis.


Szakmai és munkaerõpiaci elõélet

A megkérdezett munkanélküliek legnagyobb része – közel fele – legfeljebb nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 26 százalékuk szakmunkásképzõt végzett, 12 Százalékuk szakközépiskolában, 17 százalékuk pedig gimnáziumban érettségizett. Gyenge munkaerõpiaci pozíciójukat jól jellemzi, hogy több mint 42 százalékuknak nincs semmilyen szakképzettsége, szakmája. A házastársak, élettársak 27 százaléka szakmunkás, 27 százaléka betanított munkás és 7 százaléka segédmunkás, s elenyészõ arányban (1,5–1,5%) vannak közöttük beosztott szellemiek, közvetlen termelésirányítók vagy közép- illetve felsõvezetõk.

A megkérdezettek közel 80 százaléka most elõször munkanélküli 1989 óta. 14 százalékuk a jelenlegi elõtt egyszer, 5 százalékuk kétszer, és 3 százalékuk ennél is többször volt már ebben a helyzetben. A jelenlegi munkanélküliség idõtartalma szerint 58 százalékuk kevesebb mint egy éve van munka nélkül, 15 százalékuk legalább egy, de kevesebb mint két éve, és 27 százalékuk kettõ vagy több éve. Ezek az arányok jobbak, mint a két körzetre jellemzõ, a munkanélküli-regiszterben szereplõ teljes sokaságra számított arányok: az eltérés abból adódik, hogy az adatfelvétel során mi tudatosan kihagytuk a tartós munkanélküliség által legjobban érintett idõsebb korcsoportot (az 50 év felettieket) és azokat, akik regisztráltatják magukat, de már semmilyen anyagi támogatásra nem jogosultak. Mindazonáltal a megkérdezettek között is magasnak tekinthetõ a legalább egy éve munkanélküliek 42 százalékos aránya.

A munkanélküliség tartóssága – amint az várható volt – szorosan összefügg a kérdezett iskolai végzettségével. Például a legfeljebb nyolc általánost végzettek esélye arra, hogy két vagy több éve munkanélküliek legyenek, 59 százalékkal magasabb, mint az összes megkérdezett esélye (az elõbbieknél a legalább két éve munkanélküliek aránya 43%).

A másik szoros és szignifikáns kapcsolatot a nevelt gyermekek számával összefüggésben láthatjuk: a nem egyedül élõk körében minél több az eltartott gyermek, annál nagyobb a tartós munkanélküliség esélye. A három- vagy többgyermekes háztartások 53 százalékára jellemzõ az, hogy a megkérdezett legalább két év óta nem tud elhelyezkedni. Azaz 96 százalékkal nagyobb az esély erre, ha a családban három vagy több gyermeket nevelnek. Ezt az eredményt az interjúkban is megfigyelhetõ két tényezõvel hozhatjuk összefüggésbe: egyrészt a sokgyermekeseket éppen a magasabb gyerekszám miatt kevésbé veszik fel a leginkább szalag mellett végzett betanított munkára, vagy a gyerekekkel kapcsolatos hiányzások miatt nagyobb valószínûséggel bocsátják el õket, másrészt pedig éppen a sokgyermekesek azok, akik kevésbé tudják (akarják) vállalni a két- vagy hárommûszakos munkarendet, és ezért ilyen álláslehetõség esetében is inkább maradnak munkanélküliként otthon. Az alábbi interjúrészletek jól illusztrálják mindezt:

"– Ezt nem igazán értem, mielõtt gyesre ment, táppénzen volt, elõtte pedig eladó volt egy ABC-ben ?

– Hát igen, mikor a tulajdonos megtudta, hogy terhes vagyok, elküldött, és az orvos táppénzre vett, így míg a gyerek megszületett, táppénzen voltam.

– Tehát a tulajdonos nem alkalmazta tovább, miután megtudta, hogy terhes?

– Azonnal kirúgott, szerencsém volt, hogy veszélyeztetett terhesként az orvos táppénzre tudott venni."

"Folyamatos túlóra volt, még hétvégén is, és nem is fizették meg. Két kiskorú gyermekem felügyeletét ebben az idõkben nem tudtam megoldani. Ezért el kellett jönnöm, hiszen a túlórákat nem tudtam vállalni. Azóta nem tudok elhelyezkedni."

"1998. december 31-én eljöttem a munkahelyemrõl, találtam is másikat, mikor kerestem. 1999. január 16-án kiderült már az új munkahelyemen, hogy terhes vagyok. Akkor szóltam a fõnökömnek, hogy kismama vagyok, és nem tud mindenben számítani rám. Ezért õ felfüggesztette a próbaidõmet. Akkor én elmentem a munkaügyi központba és bejelentkeztem. Azután innen mentem gyesre, és ha lejárt a három év, szintén a munkaügyi központba fogok jelentkezni. Remélem, akkor majd találnak nekem állást."

"Állandó túlórázásra köteleztek, és ezt a gyerekek miatt nem tudtam vállalni. Nem tudtam a férjem munkája miatt összeegyeztetni a gyerekek ellátásával a túlórát."

"– Munkahely kérte a közös megegyezéssel való kilépést, nagy leépítések, elbocsátások voltak. A gyerekek miatt nehéz megfelelõ munkát találni, egymûszakosat tudok csak vállalni. A férjem három mûszakban dolgozik Székesfehérváron, hozzá kell alkalmazkodnom és a gyerekekhez. Õk még kicsik. Legjobb lenne itt helyben munkát találni, vagy valami itthon végezhetõ bedolgozást.

– Hogy volt ez a kilépés pontosan?

– Ha nem mentem volna el magamtól, akkor õk bocsátottak volna el, így inkább közös megegyezéssel jöttem el. Így jobban jártam."

"Gyes-gyeden voltam, azután a három gyerekkel fõállású anya lettem. A legkisebb gyerek betöltötte a 8. életévét, így ez a lehetõség megszûnt. Azóta is keresek munkát, de nem találok."

"– Én hagytam ott a céget, mert megelégeltem a fõnökség dolgait. Szinte rabszolgák voltunk, akkor sokan eljöttek, amikor én.

– És még?

– Nagyon sokat kellett túlórázni, aki nem volt hajlandó bent maradni, az rossz fényt vetett rá, azt lenézték. Végén már két mûszakban is dolgoztunk, sõt, szombat-vasárnap is mentünk. És ott dõlt ki, mikor a fizetéseket is lejjebb vitték, mert nem fizettek túlórát. Erre kaptam fel a cukrot, és eljöttem. A gyerekem nekem többet ér, és ezért jöttem el, én elégeltem meg. Táppénzre sem volt szabad eljönni, mert hát ott van a sok munka. Ezt õk mondták."

A kérdezettek legtöbbje valamilyen szakmunkát vagy betanított munkát végzett legutolsó munkahelyén. Legutolsó nettó havi bérük átlagosan 30.000 Ft volt úgy, hogy az alsó ötödbe tartozók 19.000 forint alatt, a felsõ ötödbe tartozók pedig havi nettó 41.000 forint felett kerestek. A szakképzettséggel rendelkezõk utolsó nettó keresete átlagosan 33.000 forint, a szakmával nem rendelkezõké pedig 26.000 Ft volt.


Jelenlegi helyzet és kilátások

A megkérdezettek fele a kérdezés idejében munkanélküli-járadékot kapott, 37 százalékuk jövedelempótló támogatást, és 13 százalékuk rendszeres szociális segélyt. E juttatások összege átlagosan 18.200 forint, mediánja pedig 14.700 forint. A legkisebb összeg 4.500 forint, a legnagyobb pedig alig haladja meg a 39.000 forintot. A munkanélküli-járadék esetében 23.000 forintról, a jövedelempótló támogatásnál 13.000 forintról, a rendszeres szociális segélynél pedig 13.500 forintról beszélhetünk átlagosan.

A "Kap-e valamilyen más forrásból (pl. jótékonysági szervezettõl) anyagi támogatást?" nyitott kérdésre gyakorlatilag mindenki nemmel válaszolt, csupán néhány megkérdezett említette az önkormányzattól kapott nevelési segélyt és gyerekvédelmi támogatást.

"Átmeneti segélyként kaptam az önkormányzattól 3.000 forintot."

"Rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapok. 6.450 forintot havonta."

"Nem kapok más forrásból. Az van még, amit a férjem keres. Meg kapunk a gyerekekre nevelési segélyt. Ennyi."

A kapott válaszok alapján ezeket a juttatásokat a megkérdezettek jelentõs része egészíti ki kisebb-nagyobb rendszerességgel alkalmi munkából származó jövedelemmel (bár erre a kérdésre az interjúk során eléggé szûkszavúan válaszoltak a kérdezettek), illetve a falun élõk túlnyomó többsége emellett tartósan önellátásra rendelkezett be, és a ház körül dolgozik leginkább.

"Barátnõmnek segítek néha varrni, aki bedolgozó. Jótékonysági szervezetrõl nem is hallottam, hogy lehetne lehetõség. Nincs más forrásból pénzem."

"Nyáron akad alkalmi munka vállalkozóknál, pl. kõmûveseknél. Semmilyen anyagi támogatást semmilyen jótékonysági szervezettõl nem kapok."

"– Nem kapok senkitõl támogatást.

– Szülõk támogatják-e?

– Nem tudnak támogatni, õk is idõsek már, sajnos még a gyerekekre sem vigyáznak. Csak ami kevés a kertben megterem, ez a plusz van nekünk."

"Néha sikerül alkalmi munkát szerezni, támogatásként csak az önkormányzattól kapott szociális segélyt tudom említeni."

A "Van-e lehetõsége alkalmi munkát vállalni?" kérdésre a megkérdezett munkanélküliek közel egynegyede (66 személybõl 14) válaszolt igennel. Ebbõl arra következtethetünk, hogy az alkalmi munkavégzés legalább minden negyedik munkanélküli stratégiájának fontos eleme. Az alkalmi munkák között kerti munka, kõmûves melletti segédmunka, kamionrakodás, festés-mázolás-meszelés szerepel legtöbbször. A kisebb kötöttséggel járó, zsebbe fizetõ, de nagyobb kiszolgáltatottságot és bizonytalanságot jelentõ alkalmi munkát sok munkanélküli elõnyben részesíti a három-mûszakos betanított munkával szemben. Bizonyos, hogy a megkérdezettek egy része nem is vallotta be, hogy szokott alkalmi munkát vállalni, s így a valóságban magasabb az alkalmi munkából helyzetükön javítók aránya. Néhány jellemzõ interjúrészlet:

"Van lehetõségem, építkezésen kõmûves mellett, vagy akik építkeznek, azoknál segítek, meszelést és kerti munkát is vállalok."

"Bátyám vállalkozó, és alkalmanként neki szoktam besegíteni. Ha ez a lehetõség nem lenne, nem tudom, mit csinálnék a 13.200 forintból."

"Csak alkalmi munkából élek."

"Tavasztól õszig találok alkalmi munkát, de télen nehéz a helyzet."

"Ritkán tudok munkát találni, még alkalmi munkát is. Kukoricaszedést, kertásást…"

–Nagyon ritkán, de az is itt van Fehérváron.

– Milyen alkalmi munkát tud vállalni?

– Kertásás, kamionból kirakodás."

De ezek az alkalmi munkalehetõségek jobbára csak a férfiak elõtt nyitottak:

"Nincs semmilyen lehetõségem alkalmi munkát vállalni. Legfeljebb a férfiaknak van lehetõsége erre."

"Nem is akarok alkalmi munkát vállalni. Fõzni is kell, családdal is kell lenni, nincs rá idõ."

A kérdezettek fele próbálkozott állásajánlatra jelentkezni, de ez a próbálkozása sikertelennek bizonyult. A kérdezettek mintegy negyedénél fordult elõ, hogy legalább egyszer nem fogadta el a munkaügyi kirendeltség által ajánlott munkát. A kirendeltség által adott ajánlat elutasítása leginkább a fiatalabb korcsoportra (25–35 év közöttiek) jellemzõ. A "Miért nem járt sikerrel, amikor jelentkezett egy állásajánlatra?" nyitott kérdésre adott válaszokból négy fõ okra lehet következtetni: a képzettség hiánya (és a sikertelen teszt), az életkor, a családi körülmények (gyerekek), valamint a leromlott egészségi állapot, betegség. Ezeket nagyjából ugyanolyan arányban említették a kérdezettek. A képzettség hiányára és az életkorukra utaló megnyilatkozások közül néhány:

"Azért nem vettek fel, mert nem volt semmiféle szakmám. Nem tudtam sikeresen megírni a tesztet."

"Elsõsorban korom miatt nem vettek fel, de az iskolai végzettség is szerepet játszott, vagyis az, hogy nincs komolyabb iskolai végzettségem, csak nyolc általános."

"Eleinte három munkakört láttam el, aztán engem is elküldtek a következõ létszámleépítésnél. Elmentem munkanélkülire, de amikor szükségük van rám, megbízásos szerzõdéssel egy-két hónapra ismét alkalmaznak. Akkor szüneteltetem a munkanélküli-járadékot, aztán, amikor lejár a megbízásos szerzõdés, visszamegyek munkanélkülire. Nem kapok máshol munkát a korom miatt. Így kénytelen vagyok ebbe a helyzetbe egyelõre belenyugodni."

"Az volt a baj, hogy megszûnt a bölcsõde. Másik bölcsõdét nem ajánlottak fel.
48 éves vagyok, a fiatalabbakat átvették más bölcsõdékbe, de minket, idõsebbeket már nem. Mindenhová csak a fiatalok kellenek."

Többen a leromlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak elhelyezkedni a környéken.

"Megbetegedtem, epilepsziás lettem, és más munkakörbe helyeztek. Telepõr lettem. Három évig voltam ott, de ott is többször rosszul lettem, és nem merték vállalni a felelõsséget, ezért elküldtek."

"Nem tudtam ellátni a munkámat, mert volt két mélyvénás trombózisom, az ereim el vannak szûkülve, gyalogolni, cipekedni nem tudok, ezért az üzemorvos alkalmatlannak minõsített a munkára. Megviselt az, hogy elvesztettem a munkámat, ezért idegileg is összeomlottam. Asztmás is lettem. Tulajdonképpen semmilyen munkát nem tudok elvégezni."

"Nem bírta a vesém. 3-ra kellett reggel mennem. Sokat voltam beteg a vesémmel a téli hónapokban. A gyerekeim felügyeletét sem tudtam megoldani. Egyedül kellett hagyni 6-ig a gyerekeket. Már akkor egyedül éltem."

"Édesapám nagyon megbetegedett (epilepszia, érszûkület), nem hagyható magára, orvosi tanácsra itthon kellett maradni vele valakinek. Közös megegyezéssel jöttem el, s így azonnal jár a munkanélküli-segély is, azóta is azon vagyok."

A családosok sokszor a gyerekek miatt kerülnek hátrányba egy-egy munkahelyre való jelentkezéskor:

"Próbálkoztam már a két gyerek mellett egyszer, de nem vettek fel. Kinek kell egy olyan nõ, akinek a két gyereke bármikor megbetegedhet, és emiatt esetleg táppénzre kell menni."

"Azért, mert van egy pici gyermekem, és négy hónapos terhes vagyok. Egyenesen megmondták, hogy így semmiképpen sem alkalmaznak."

"A gyerekek miatt elutasítottak. A szemembe mondták, hogy kicsik a gyerekek, és biztosan sokat fogok hiányozni. Hiába mondtam, hogy a nagyszülõk tudnak segíteni, egyáltalán nem érdekelte õket."

Másik korlátozó tényezõ, ha a keresett munkahely távol van a lakóhelytõl. A munkáltató preferenciája ekkor az, hogy a helybelieket, illetve a közelebb lakókat részesíti elõnyben (nem kell az utaztatás megszervezésével foglalkozni), vagy a vonat vagy távolsági busz hiánya miatt kénytelen a munkát keresõ visszalépni:

"Már betöltötték közben. A másiknál pedig csak helybelit akartak alkalmazni."

"–A TESCO-ba akartam menni, de már betelt az állás.

– Egyébként megfelelt volna a felajánlott állás?

– Nemigen, mivel négyórás lettem volna, és minden nap más idõpontban kellett volna menni. A buszok az ilyen változó munkakezdéshez nemigen alkalmazkodnak, így sok idõm elment volna a beutazásokkal."

"Mire kiértem az állásajánlatra, már betöltötték. Egy másik cégnél nemzetközi jogosítvány kellett volna. Volt, ahol azt kifogásolták, hogy útiköltséget kellett volna téríteni Seregélyes és Székesfehérvár között. Pedig igazán nem egy hatalmas összeg."

A "Hogyan próbál meg munkahelyet szerezni?" nyitott kérdésre a megkérdezett munkanélküliek több mint fele (66 személybõl 36) válaszolta azt, hogy hirdetések (újsághirdetések, televízió-hirdetések) segítségével. A második leggyakoribb válasz: ismerõsök, rokonok révén (66 személybõl 27). Feltûnõ, hogy a két válasz a megkérdezettek mintegy kétharmadánál együtt fordul elõ, amibõl arra következtethetünk, hogy az aktív munkahelyszerzési stratégiák között ez a két tényezõ játssza a legfontosabb szerepet, s többnyire egymást kiegészítve támaszkodnak rájuk az állás-keresõk. A munkaügyi központot/kirendeltséget a megkérdezettek alig több mint tíz százaléka (66 személybõl 8) említette. Abból, hogy a regisztrált munkanélküliek közül csak minden tizedik utalt rá, arra következtethetünk, hogy az álláskeresési stratégiák kialakítása során viszonylag csekély szerep jut a munkaügyi szervezetnek. A megkérdezettek közül mindössze négyen számoltak be arról, hogy személyesen próbáltak cégeknél munkára jelentkezni, de ezek a próbálkozások is általában sikertelenek maradtak. A kérdésre adott válaszokból az is kiderül, hogy az érintettek közel harminc százaléka (66 személybõl 18) nem folytatott aktív munkahelykeresést a kérdezés idõpontjában. Közülük hatan tanulásra/továbbképzésre, hárman egészségkárosodásra hivatkoztak indoklásképpen, míg a többiek egyéb okokat (családi körülmények, megfelelõ képzettség hiánya stb.) jelöltek meg.

"Ismerõsökön keresztül próbálok meg találni megfelelõ munkát, és valószínû, hogy egy másik kínai boltba mehetek dolgozni, mert az egyik eladó szülni fog, és engem javasolt maga helyett."

"Regisztrálva vagyok a munkanélküli központban, újságokat is figyelem, ismerõsöket kérdezek, informálódom."

"Hirdetések útján. Munkaközvetítõben is nézem állandóan a munkákat. De mindenhová csak varrónõ meg szakácsnõ kell, úgy tapasztalom. Ismerõsök útján lehet csak bekerülni valahová, de hát a korom is akadály. Mindig kérdeztem az ismerõsöket, hátha egyszer lesz hely valahol bölcsõdében."

"Ismerõsöktõl érdeklõdöm, munkaügyi központban érdeklõdöm. Olvasom az újságot, figyelem az álláshirdetéseket."

"A hirdetésekbõl próbálok meg számomra megfelelõt találni, de az ismerõsök, rokonok is mindig szólnak, ha hallanak valamilyen lehetõségrõl."

A "Kap-e valamilyen nem pénzbeli támogatást a munkaügyi központtól az elhelyezkedés érdekében?" kérdésre a megkérdezett munkanélküliek több mint hatvan százaléka (66 személybõl 37) válaszolta azt, hogy semmilyen segítséget nem kap a munkaügyi szervezettõl az elhelyezkedés érdekében. Átképzési támogatást alig húsz százalékuk (66 személybõl 12), míg munkahelyre való kiközvetítést mintegy harminc százalékuk (66 személybõl 17) említett. A munkahelyre való kiközvetítések szinte minden esetben sikertelennek bizonyultak, fõleg egészségügyi és életkori okok vagy családi problémák miatt. A megkérdezettek viszonylag alacsony mértékben vesznek igénybe átképzési támogatást, jó néhányan közülük úgy ítélik meg, hogy nem képesek tanulni, újabb szakismereteket megszerezni.

Megkérdeztük a munkanélkülieket arról, hogy mekkora lenne az a nettó bér, amennyiért hajlandóak lennének munkába állni. A legalacsonyabb összegként 30.000 forintot, legmagasabbként pedig 200.000 forintot jelöltek meg 58.000 forint átlag és 50.000 forint medián mellett. Természetesen a válaszokat nem egy reális lehetõségre vonatkozó vélekedésként, inkább a jövedelmi aspirációk mércéjeként értelmezhetjük. Eszerint a kérdezettek túlnyomó többségének jövedelmi aspirációi nem túlzóak, ha figyelembe vesszük a segéd-, a betanított és szakmunkások teljes keresetének a megyében és a közép-dunántúli régióban megfigyelhetõ nagyságát. Az utóbbiban a bruttó teljes kereset sorrendben 64.248 Ft, 71.198 Ft és 96.821 Ft volt 2000-ben a bértarifa-felvétel adatai szerint.

A megfelelõ munkáért a megkérdezettek átlagosan napi 84 percet is utaznának (oda-vissza). A legtöbben napi egyórás, illetve kétórás utazást vállalnának (34% és 36%), ami – figyelembe véve azt, hogy például Sárbogárdról napi 1–1,5 órát kell tömegközlekedéssel Székesfehérvárra utazni, illetve Székesfehérvárról ennyi idõ alatt körülbelül ötven kilométeres körzet érhetõ el – arra mutat, hogy a megkérdezettek számára jelenleg maximum negyven-ötven kilométeres körzetben adódó munkalehetõség jöhet számításba. Megerõsíthetjük Köllõ János megfigyelését: a kérdezettek által vállalt viszonylag hosszú utazási idõket figyelembe véve a munkába állás lehetõségét az korlátozza erõsen, hogy az adott úthálózat és tömegközlekedési viszonyok mellett a munkanélküliek lakóhelyeirõl nem érhetõ el több nagyobb település.⁶

Az elérhetõség mellett a család, illetve a munkanélküli oldaláról jelentkezõ korlátozó tényezõkrõl is érdemes pár szót szólni. Több kisgyermek esetében nehezebben megoldható a két, illetve három mûszak vállalása: a munkába járás hosszú ideje, a gyerekek óvodába, illetve iskolába kísérése, a bevásárlás és a háztartási munka elvégzése szinte lehetetlen "logisztikai" feladat elé állítja a családokat. Ezekre a tényezõkre utalt válaszában a kérdezettek jelentõs része, amikor a családi körülményekbõl fakadó korlátairól kérdeztük. A fentiekben nem elsõsorban a gyermekek száma játszik szerepet, inkább az, hogy a családban van-e óvodás- vagy iskoláskorú kisgyermek. A család oldaláról adódó korlátozó tényezõk ugyanis számottevõen erõsebben érintik a fiatalabb generációt (25–35 évesek) és a házasokat, illetve élettárssal élõket: 79 százalékuk említett valamilyen családi korlátozó tényezõt. Közöttük nagyobb arányúak ugyanis a kisgyermekesek.

A munkába lépés esélye a munkanélküli egészségi állapotával is szorosan összefügg. A kérdezettek 17 százaléka említette, hogy van olyan betegsége, amely valamilyen mértékben korlátozza a munkavállalásban. Ez a tényezõ kevésbé a fiatalabbakat, inkább az idõsebb aktívakat (a 45 év felettieket) érinti.

A "Van-e olyan családi vagy egyéb körülménye, amely behatárolja, hogy miféle munkát tud vállalni? Mi ez?" nyitott kérdésre adott válaszokat értékelve megállapíthatjuk, hogy a megkérdezett munkanélküliek fele (66 személybõl 33) számolt be ilyenfajta körülményrõl. A kérdezettek több mint egyharmada (66 személybõl 23) jelölte meg a munkavállalását behatároló tényezõként a kiskorú gyermekei felügyeletét, ellátását. Ezt a családi körülményt tekinthetjük a leginkább korlátnak a regisztrált munkanélküliek egy jelentõs részénél. Ennek alapján könnyen belátható, hogy amíg a munkaerõpiac nem kínál rugalmas, részmunkaidõs, egymûszakos álláslehetõségeket, a fiatal, többgyermekes nõk bevonása a munkaerõpiacra reménytelen vállalkozásnak tûnik. Az õ munkaerõpiaci stratégiájukban a gyermekek ellátása, felnevelése – érthetõ módon – több évig tartó korlátot jelent.

A második leggyakoribb korlát az egészségi állapot: egyrészt a kérdezett egészségi állapota, másrészt a családban ápolásra szoruló családtag ellátása. Ilyen körülményrõl a kérdezettek mintegy tíz százaléka (66 személybõl 7) számolt be. Néhány tipikus válasz:

"A gyerekek felügyeletét nem tudom megoldani, és õk még kicsik ahhoz, hogy egyedül legyenek, hiszen ezt is kipróbáltam. Mindannyian – õk is, én is – megsínylettük."

"A gyerekeim kicsik (óvodás, általános iskolás). A férjem 50 százalékos rokkant, de ha lenne jó munkám, megoldható lenne. A férjem epilepsziás, és mivel mindenhová orvosi igazolás kell, senki nem alkalmazza emiatt, holott az 5 százalékos rokkantság mellett még tudna dolgozni."

"Gyerekek kiskora miatt mûszakot nem tudok vállalni, és órákat a munkaidõn túl utazgatni. A magas vérnyomás és lábfájás miatt sem egyszerû munkát vállalnom."

"Az édesapám betegsége miatt elég nehéz lenne munkát vállalnom, de mégis megpróbálnám."

"Gyerekem. Egyedül nevelem, sokat kell vele tanulni, nincs, ki melléüljön, csak én. Vigye valamire, akkor egy anya kell. Korán reggel hová tegyem a gyereket? Munkalehetõség az lenne, ha 8-tól lehetne dolgozni a gyerekes anyáknak, nem reggel 6-tól három mûszakban."

A "Hogyan boldogul egy munkanélküli ezen a környéken?" nyitott kérdésre adott válaszok szinte kivétel nélkül a nehézségeket, a kilátástalanságot hangsúlyozzák, mint azt az alábbi interjúrészletek mutatják:

"Nagyon nehezen, fõleg ha kisgyerekei vannak. A munkaadók szinte hallani sem akarnak azokról a nõkrõl, akiknek kicsi gyerekei vannak. Ha mégis, akkor hárommûszakos munkarend, alacsony fizetés, és nem érdekli, hogy mi lesz, így a családokkal."

"Nagyon nehezen. Nincs munkalehetõség. Most itt Sárbogárdon nagyon sok ember lett munkanélküli, sokan keresnek munkát, de munkahely nincs vagy csak nagyon kevés. Az én korosztályom pedig nem kell sehova. Miért gondolom így? Minden álláshirdetésben kiemelik, hogy fiatal munkaerõt keresnek."

"Ezen a környéken nehezen. Panelban élünk, mind a három gyermek iskolába jár, sajnos sok a kiadás rájuk. Aztán itt van a rezsi, azt is fizetni kell. Gyógyszerek, tisztítószerek, sok a kiadás. Ezért nagyon nehéz a megélhetés. Régebben még segítettem a férjemnek a vállalkozásban mindenféle papírmunkát. De most már azt is egy alkalmazott csinálja, nekem már nincs dolgom vele. Eszembe jutott, hogy le kellene érettségizni, mert rájöttem, hogy a nyolcosztályos végzettségemmel nem találok munkát, csak hárommûszakos betanított munkát, de a gyerekek mellett ilyet nem lehet csinálni. Szóval nagyon nehéz ez az egész helyzet."

"Nagyon szegényen boldogul a munkanélküli. Segélyekbõl élünk, albérletben. Megélhetés egyenlõ a nullával. 11.000 Ft-ból nem lehet létminimumot teljesíteni. Mindenért segélyt kell kérni. De azért jelentkezzek három hónaponként a munkaügynél, havonta a családsegítõben, de senki nem tud segíteni, az útiköltségemet nem térítik meg, ha bemegyek oda, de azért éljél meg 11.000 Ft-ból. Gyereket fenntartani majdnem lehetetlen. Egy gyerek van, vele élek. Közhasznú munkát akartak felajánlani, de az orvos elutasította az egészségi állapotom miatt. Derekam nagyon beteg. Hárommûszakos munkát is ajánlottak, de három mûszakban egy gyerekes anya nem tud dolgozni. Ez röhejes! AZ IBM-ben is 3-4 gyerekes anyákat akartak dolgoztatni! A gyereket hová tegyem addig? Errõl ennyit!"

A boldogulás legfõbb akadályai között a többmûszakos munkarendû, valamint távolabbi bejárást követelõ álláslehetõségek családdal (gyerekneveléssel, gyerekfelügyelettel, családi betegápolással) való összeegyeztethetetlensége, a hiányzó szakképzettség, valamint az életkor szerepel leggyakrabban. Szinte minden megkérdezett azzal kezdi a válaszát, hogy nagyon nehezen tud megélni, és állandó anyagi nehézségekkel küzd. Ugyanakkor a válaszokban esetenként az átképzésben való részvétel és az alkalmi munka jelenik meg a helyzetjavító stratégia elemeként.


Néhány tanulság

Bár a munkanélküliek száma Fejér megyében a regiszter szerint 2000 végén több mint 12 000 fõ volt, a munkanélküliek összetétele arra világít rá, hogy a megyében az effektív munkaerõ-tartalék nagysága – ide azokat a munkanélkülieket számítva, akik ténylegesen helyettesítõi lehetnének a jelenleg munkában lévõknek, és így jelenlétük tud hatni azok bérére – ennek töredékére tehetõ. Figyelembe kell ehhez venni azt is, hogy a vizsgált idõszakban a fehérvári multinacionális cégeknél folyamatos volt a munkaerõ-felvétel. Ha úgy határoznánk meg az effektív munkaerõ-tartalék nagyságát, hogy a munkanélküliek számából levonjuk a legfeljebb nyolc osztályt végzettek vagy a több mint két éve elhelyezkedni nem tudók számát, akkor 2000 végén a 12 215 regisztrált munkanélkülibõl Fejér megyében senki sem tartozhatott volna az elõbbi kategóriába. Ha puhább feltételezéssel élünk, és a két tényezõ szoros kapcsolata mellett a legfeljebb nyolc osztályt végzettek és a legalább két éve elhelyezkedni nem tudók számát vonjuk le, akkor a regisztráltak 57 százaléka, alig több mint 6800 fõ sorolható ide. Nyilvánvaló, hogy a magasabb iskolai végzettségûek elhelyezkedési esélyei jobbak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségûeké, de az elõbbiek között a két évnél rövidebb idõ óta elhelyezkedni nem tudókon belül is vannak olyanok, akik különbözõ okok miatt nem tudnak vagy nem akarnak visszamenni dolgozni. Ezért az adott keresleti és egyéb feltételek mellett jóval magasabb, mint 47 százalék lehetett azon regisztrált munkanélküliek aránya, akiknél az elhelyezkedés valószínûsége nulla vagy egészen minimális.⁷

A terepmunka tapasztalatai megerõsítették azt a körzet szintû munkanélküliségi adatokban is megmutatkozó tényt, hogy bár Fejér megye Magyarországon az egyik legfejlettebb és a gazdasági átmenet során leggyorsabban fejlõdõ megyének számít, jelentõs különbségek vannak a megyén belül a munkanélküliek összetételében és elhelyezkedési esélyeiben. Az egyes munkaerõpiaci körzetekben más-más súllyal ugyan, de a tényezõk hosszú sora eredményezi azt, hogy a munkanélküli-regiszterben lévõknek – a megye és tágabb környezete munkaerõ-keresletét figyelembe véve – csak töredéke számíthat arra, hogy hamarosan munkába tud állni. Szerepet játszik ebben a regiszterben lévõ munkanélküliek jelentõs részének alacsony iskolai végzettsége, egészségügyi problémái, családi kötöttségei, életkora, a megye egyes területein a tömegközlekedési kapcsolatok hiánya, illetve egyáltalán a közlekedési hálózat fejletlensége és a lakóhelynek a potenciális munkahelytõl való viszonylag nagyobb távolsága.

A központtól – Székesfehérvártól – viszonylag távolabb lévõ és gyér helyi munkaerõ-kínálattal rendelkezõ sárbogárdi és enyingi körzetben a közlekedési nehézségek, illetve a közlekedés viszonylag magas költsége teszi leginkább szûkössé az ott lakók számára a szóba jöhetõ munkahelyek számát. A központban vagy a móri körzetben élõ munkanélküliek körében pedig az életkori és egészségügyi tényezõk játszhatnak erõsebb szerepet. Harmadik hatás az, hogy a megye központi területein mûködõ, viszonylag nagyobb munkaerõ-keresletet támasztó multinacionális cégek ideális munkavállalója olyan flexibilis, fiatal munkaerõ, aki képes túlórázni, dolgozni szombat-vasárnap, miközben keveset hiányzik, megbízható és jól tûri a monoton munkát.⁸ A kisgyermekeket nevelõk azonban eleve nem minden fenti feltételnek tudnak megfelelni, aminek eredménye az, hogy tartósan kiszorulnak a munkaerõpiacról.

A regisztráltak jó része ezt a helyzetet tartós állapotként fogja fel. Önellátásra, a ház körüli munkák elvégzésre és többnyire a rejtett gazdaságban végzett alkalmi munkák elvállalására rendezkednek be. Havi nettó jövedelmük – amelyet a rendszeresen vagy esetenként kapott segélyekkel egészítenek ki – nagyon alacsony, jó részük rendszeres pénzügyi válság közepette, egyik hónapról a másikra él. Beletörõdnek helyzetükbe, aminek eredményeként munkakeresési hajlandóságuk is lanyhul, elvesztik érdeklõdésüket a munkahelyi kirendeltségek által szervezett képzési programok iránt.⁹ Hozzá kell tennünk, hogy a munkaerõ-kínálat ilyen térbeli és belsõ szerkezeti adottságai mellett nehéz is vonzó és rövid távon az elhelyezkedési esélyeket növelõ programokat szervezni.

Mindezen tényezõk eredményezhették azt, hogy a 6,4 százalékos munkanélküliségi ráta és a regiszterben lévõk viszonylag magas száma mellett a megyei átlaghoz képest kissé magasabb béreket ajánló fehérvári multinacionális cégek egyike-másika munkaerõhiánnyal nézett szembe 2000 végén.


A Fejér megyei munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit, illetve szociális helyzetét befolyásoló egyes tényezõk hatásában – értve itt a munkanélküliek egészségügyi helyzetét, a munkaerõ-kínálat szerkezetét, az út- és vasúthálózat fejlettségét, a tömegközlekedési kapcsolatok sûrûségét vagy az útiköltségek bérhez képest viszonylag magas arányát – nem várható változás a közeljövõben.


Jegyzetek

1. A Munkaerõ-piaci stratégiák Fejér megyében címû kutatást az Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ (OMKMK) megbízásából végeztük. A kutatásban Bódis Lajos, Gaál Dezsõ, Szántó Zoltán és Tóth I. János vett részt. Ezúton mondunk köszönetet a Szociológiai Szemle anonim bírálójának értékes észrevételeiért.

2. A kutatás további eredményeit Bódis Lajos A multinacionális tömeggyártó üzemek és az állami munkaközvetítés címû tanulmánya ismerteti (lásd jelen számban).

3. A körzeti adatokat az OMKMK és a körzeti munkaügyi kirendeltségek bocsátották rendelkezésünkre (minden adat 2001. januári állapotot tükröz). A megyei adatok esetében pedig a Fejér Megyei Munkaügyi Központ Fejér megye munkaerõpiacának alakulása, 2000. november címû sokszorosított jelentésére támaszkodunk. A bérekre és keresetekre vonatkozó adatok a 2000-es bértarifa-felvételbõl származnak.

4. Az adatfelvétel system file-ja elérhetõ és letölthetõ Tóth I. János honlapjáról a http://www.ktk-ie.hu/~tothij internetcímen.

5. Az adatgyûjtést a TÁRKI adatfelvételi osztályának munkatársai és kérdezõi végezték.

6. Lásd Köllõ János (1997) A napi ingázás feltételei és a helyi munkanélküliség Magyarországon: Számítások és számpéldák. Esély (5): 45-62.

7. A fentiekhez hasonló meggondolásból tartotta fontosnak a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztály szakértõi csoportja az effektív munkaerõ-tartalékok nagyságának becslését. Munkanélküliek körében a BKÁE-vel együttmûködésben végzett empirikus kutatásaik eredményei szerint a legfeljebb nyolc osztályt végzettek elhelyezkedési esélye mintegy tizenhatoda a felsõfokú végzettekének. Becsléseik szerint 1992-2000 között Magyarországon az effektív munkanélküliségi ráta az eredeti munkanélküliségi ráta 50 százaléka körül mozgott. ( Lásd Jelentés az infláció alakulásáról. 2001. március. Budapest: Magyar Nemzeti Bank, 49-50. old.)

8. Ahogy néhány éve egy Fejér megyei multinacionális cég vezetõje nyilatkozta:

"-What is the XY strategy towards to labor force?

- This strategy is not too complex or difficult to understand. What we need in our factory is people who, for example, can do precise work… who are flexible, not only in one line, but in more lines, not only on day A, but also on day B or in the weekend or evening. (…) So, the requirements of XY is a flexible workforce. And the flexibility is mostly connected with a youngest people which have no fix family obligations. (…) My experiences from the past is we have find most accurate workers in the female area than in the male area."

Lásd Schiffer Pál Törésvonalak címû filmjét.

9. Ezekre eleve nagyon kevesen jelentkeznek, és csak a jelentkezõk töredéke fejezi be õket a kirendeltségek tapasztalatai alapján.