Bevezetés

A különbözõ társadalmi csoportok tagjai közötti házasságot – hasonlóan a nemzedékek közötti mobilitási mintákhoz – a rétegzõdéssel foglalkozó kutatók a társadalom nyitottsága, illetve zártsága egyik indikátorának tartják. Nyilvánvaló, hogy ha a házastársak kiválasztása véletlenszerû lenne, az gyakorlatilag a rétegek/osztályok közötti távolságok megszûnését jelentené. Vagyis a házassági minták vizsgálata a rétegzõdési folyamatok vizsgálatának integráns részét alkotja. A társadalmi tagozódással foglalkozó szakirodalom homlokterében annak a kérdésnek a megválaszolása áll, vajon hogyan formálódnak, alakulnak a különbözõ csoportok közötti határok. A témával foglalkozók érvelése szerint a házaspárok társadalmi pozíciója közötti korreláció ugyanúgy értelmezhetõ, mint a szülõk és a gyermekek társadalmi jellemzõi közötti asszociáció (Sorokin 1927; Berent 1954; Lipset–Bendix 1959; Hout 1982).

A házassági homogámia és heterogámia (a hasonló, illetve a különbözõ társadalmi jellemzõkkel bírók közötti házasodás) vizsgálatának hagyománya a második világháború elõttre nyúlik vissza. Már ezek a korai elemzések is azt mutatták, hogy meglehetõsen erõs a házasfelek társadalmi jellemzõi – vallása, származása, iskolázottsága, foglalkozása – közötti kapcsolat szorossága (Hunt 1940; Burgess–Wallin 1943). Az ötvenes évektõl a nemzedékek közötti mobilitás vizsgálatával párhuzamosan tovább folytatódott a házassági minták tanulmányozása. Az eredmények a háború elõttiekkel egybecsengõek voltak.

A magyar statisztika a házastársakkal kapcsolatos adatok közlésében messze megelõzte az országok nagy részét. Az elsõ ilyen típusú információk a partnerek foglalkozási helyzetére vonatkozóan állnak rendelkezésre, és az 1896. évi népszámlálás budapesti kötetében találhatók (Thirring 1898). A 19. század végi fõvárosi házaspárok között meglehetõsen magas volt a foglalkozási szempontból homogámok aránya, és ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ez a vizsgálat csak a budapesti párokra terjedt ki, akik közül hiányoztak a mezõgazdasági foglalkozásúak, akkor a homogám házasságok hányada minden valószínûség szerint egy országos minta esetén még magasabb lett volna. A házassági homogámia vallási hovatartozás szerint még ennél is erõsebbnek bizonyult: a 20. század elején a párok mintegy kilencven százaléka tartozott ugyanahhoz a vallásfelekezethez, bár a vallási értelemben vegyes házasságok aránya késõbb folyamatosan emelkedett (Szél 1933). Az 1948-60 közötti idõszakban valamelyest növekedett a különbözõ társadalmi-foglalkozási rétegek közötti házassági mobilitás, ami értelemszerûen a homogámia indexének csökkenéséhez vezetett (Vukovich 1962). Ez a tendencia folytatódott a késõbbiekben is, egészen a nyolcvanas évek közepéig (Andorka–Harcsa–Kulcsár 1975; Kulcsár 1978; Harcsa–Kulcsár 1986). Andorka (1991) azonban ettõl némileg eltérõ következtetésre jutott a házassági minták társadalmi rétegek szerinti elemzésekor. Eredményei szerint a társadalmi-foglalkozási csoportok némelyikében (vezetõk, értelmiségiek, szakmunkások) erõsödött a homogámia a nyolcvanas évek elsõ felére, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a házassági viszonyok elemzésekor a szintetikus mutatók mellett elengedhetetlen a rétegspecifikus vizsgálat. Az iskolázottság szerinti házasodást illetõen szintén viszonylag magas a homogámia mértéke. A hetvenes évek elején a házaspárok 64 százalékának volt az iskolai végzettsége azonos (Cseh-Szombathy 1979), míg tíz évvel késõbb az iskolázottsági szempontból homogám párok aránya 52 százalék volt (Harcsa–Kulcsár 1986). Ezek az adatok jól mutatják, hogy az azonos iskolai végzettségû férfiak és nõk a párválasztáskor elsõsorban egymást preferálják.

A fentebbiekben idézett munkáknak azonban volt két "gyengéjük". Egyrészt csak a házasokra, illetve a partnerkapcsolatban élõkre koncentrálva vizsgálták a házassági homogámia/heterogámia történeti tendenciáit, tehát nem számoltak a nem házasodással, illetve a partnerkapcsolat elhalasztásával mint egy lehetséges döntéssel. Másrészt nem a különbözõ élettörténetekbe ágyazottan vizsgálták a partnerszelekciós mechanizmust. Ebben a tanulmányban mindkét vonatkozásban továbblépünk. Ez azt jelenti, hogy olyan modelleket építünk fel, amelyeknek a függõ változója a különbözõ típusú házasságkötés esélye a nem házasodáshoz viszonyítva; magyarázó tényezõit pedig az egyének különbözõ "történetei" – családi hátterük, iskolai életpályájuk – jelentik. A következõ kérdésekre keressük a választ:

Kutatásunkat a KSH 1983. és 1992. évi társadalmimobilitás-felvételének adatain végezzük. Egy olyan adatállományt készítettünk, amely tartalmazza mindkét vizsgálat adattömegét oly módon, hogy csak azok a személyek szerepelnek az adatfájlban, akik 1983-ban, illetve 1992-ben 70 évesnél fiatalabbak voltak.

Elemzésünket csak az elsõ párkapcsolatok vizsgálatára szûkítettük, amelyet az indokol, hogy a partnerszelekciós minták nagyon különbözõek lehetnek aszerint, hogy hányadik együttélésrõl van szó (Jacobs–Furstenberg 1986). A házasságok mellett az élettársi kapcsolatokat is elemezzük. A két párkapcsolati formát azonban nem tudtuk szétválasztani, egyrészt azért, mert az 1983. évi felvételben errõl nem volt információnk, másrészt a nem házas együttéléseknek az itt vizsgált idõszakban való alacsony elemszáma miatt.


Házassági homogámia/heterogámia: elméleti megfontolások

A partnerszelekciós mechanizmusok vizsgálatakor három dimenzió figyelembevétele szükséges. Az elsõ azokra a preferenciákra, elvárásokra vonatkozik, amelyeket a házastársat keresõ személy megfogalmaz potenciális partnerével kapcsolatosan. A második az úgynevezett "harmadik fél" hatása, amely annak a társadalmi csoportnak a viselkedést befolyásoló szerepét takarja, amelybe a házasulandó egyén tartozik. A harmadik vizsgálati dimenzió pedig az a házassági piac, ahol a hajadon nõk és nõtlen férfiak partnereiket keresik. A következõkben az ezen dimenziókkal kapcsolatos elméleti megfontolásokat tekintjük át.


A preferenciák

A partnerszelekciós döntések a házassági piacon történnek, ahol a házasodni vágyó férfiak és nõk egyrészt "bemutatják" saját erõforrásaikat, amelyek alapján vonzóvá válhatnak mint potenciális partnerek; másrészt "értékelik" az ellenkezõ nemûek különbözõ tulajdonságait, amelyek alapján kiválasztják jövendõbelijüket. A bemutatandó és értékelendõ tulajdonságok sokfélék lehetnek, a társadalmi rétegzõdéssel foglalkozó szociológia azonban elsõsorban a különbözõ gazdasági, kulturális erõforrásokra – származás, iskolai végzettség, foglalkozási státusz, anyagi helyzet – koncentrál, és ezek szerepét vizsgálja a házasodási döntésekben. Így teszünk mi is, amikor a társadalomgazdasági és kulturális jellemzõk mentén mutatjuk be a partnerszelekció lehetséges mintáit.


A társadalomgazdasági erõforrások

A társadalomgazdasági erõforrások azok a javak, amelyek biztosítják a család "jóllétét". A "jóllét" alapvetõen háztartási szinten értelmezhetõ: a család minden tagja hozzájárul növeléséhez és mindenki élvezi áldásait is. Ebbõl következõen a házasfelek gazdasági státusza, jövedelme növeli (esetleg csökkenti) partnerük gazdasági-társadalmi státuszát is – azáltal, hogy befolyásolja az egész család életszínvonalát. Vagyis a házasság elõtt állók oly módon (is) próbálják jövõbeni gazdasági pozíciójukat kedvezõbbé tenni, hogy a lehetõ legvonzóbb karrierkilátásokkal, társadalomgazdasági erõforrásokkal rendelkezõ partnert keresik meg és kötnek vele házasságot. Ennek a "versenynek" az eredményeként a legvonzóbb tulajdonságokkal, a legtöbb erõforrással bíró potenciális partnerek egymást fogják választani, míg a szerényebb adottságúak elõtt három választási lehetõség marad: vagy nem házasodnak meg; vagy elhalasztják házasságkötéseiket egy olyan életszakaszra, amikor már kedvezõbb gazdasági kilátásaiknak több bizonyítékát tudják adni; vagy egymást választják, növelve ezzel a homogámia nagyságát a társadalmi hierarchia alján is.

Természetesen az ilyen típusú "házassági verseny" belsõ mechanizmusai idõszakról idõszakra változhatnak egy adott társadalomban, és alapvetõen a nõk szerepével – illetve annak átalakulásával – függenek össze. Amikor a házasság gazdasági alapja a családon belüli munkamegosztás, amelynek keretében a férfiak "feladata" a pénzkeresés, a nõk pedig a háztartási munkavégzés keretében tudják a leghatékonyabban kamatoztatni erõforrásaikat, a legjobb partnerválasztási stratégia a kedvezõ jövedelemszerzési potenciál (férfiak) "kicserélése" a háztartás "menedzselésében" használható tudásra (nõk) (Becker 1974, 1981). Más szavakkal, egy ilyen típusú "házassági alkuban" a férfiak munkaerõ-piaci, foglalkozási státuszukat és a nõk egyéb erõforrásaikat – fizikai vonzerejüket, származásukat, kulturális aktivitásukat – "bocsátják áruba" (Jacobs–Furstenberg 1986). Ez a megközelítés kimondatlanul is azt feltételezi, hogy a "verseny" igazán csak a hajadon nõk között folyik, akik megpróbálják megkeresni maguknak a lehetõ legjobb gazdasági státusszal rendelkezõ férjet. Feltételezhetjük azonban, hogy ez a párválasztási mechanizmus az elmúlt idõszakban jelentõsen átalakult. A nõk egyre nagyobb munkaerõ-piaci szerepvállalásával, képzettségük, foglalkozási státuszuk és az ebbõl következõ jövedelemszerzési potenciáljuk növekedésével egyre hatékonyabban képesek hozzájárulni a család anyagi-gazdasági fejlõdéséhez. Ebbõl viszont az következik, hogy a hajadon nõk társadalomgazdasági erõforrásai legalább olyan fontos szerephez jutnak a házassági alkufolyamat során, mint a férfiakéi. A feleség humán tõkéje – iskolázottsága, munkapiaci szerepvállalása – hozzájárulhat a férj foglalkozási, gazdasági sikerességéhez egyrészt azáltal, hogy jól hasznosítható információkhoz, kapcsolatokhoz juttatja õt hozzá, másrészt a feleség által a háztartásba hozott jövedelem mintegy biztosítékul szolgálhat a férj hosszú távú céljainak érvényesítéséhez. Nyilvánvaló az is, hogy a nõk munkaerõ-piaci szerepvállalása nemcsak a gazdasági szükségszerûség következménye, hanem egy olyan, a nõk részérõl felmerülõ kívánalom, ami a kvalifikált, kedvezõ karrierkilátásokkal rendelkezõ (potenciális) feleségek tömegeit "csábítja" a munkapiacra, s ezzel hozzájárul a nõk társadalomgazdasági erõforrásainak a házassági alkufolyamatban játszott szerepének erõsödéséhez (Davis 1984).


A kulturális jellemzõk

Amíg a társadalomgazdasági erõforrások figyelembevételével egy olyan partnerszelekciós mechanizmus adódik, amelynek lényege, hogy a házassági piac szereplõi – saját jellemzõiktõl függetlenül – a lehetõ legjobb erõforrásokkal rendelkezõ házastársat találják meg – tehát egy "versenyrõl" van szó –, addig, a kulturális tõkén alapuló partnerszelekció a "hasonlót a hasonlóhoz" elvre épül. Az értékekben, a gondolkodásmódban, a véleményalkotásban meglévõ hasonlóságok hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük egymás viselkedését; az ízlések azonossága lehetõvé teszi a közös elfoglaltságokat, a közös idõtöltést; a világról alkotott "tudás" hasonlósága megteremti a közös gondolkodás és világlátás lehetõségét.

A szociológiai irodalomban elterjedt kulturális tõke fogalma kitûnõen alkalmazható a házassági minták elemzésénél is (DiMaggio–Mohr 1985). Mivel a kulturális hasonlóságok személyes vonzerõhöz vezet(het)nek, elengedhetetlen feltételei magának a megismerkedésnek, az egymással való kapcsolatba kerülésnek. Az azonos mennyiségû és minõségû "kulturális tõke" vitathatatlanul elõsegíti a hosszú távú partnerkapcsolatok kialakítását. Mivel a házasságban a legtöbb tevékenység és döntés közös – a gyermekek nevelése, a szabadidõ eltöltése, a háztartás-felszereltségi eszközök, a vagyontárgyak beszerzése stb. –, az ízlések, az értékek, egymásnak való meg nem felelése komoly problémákat eredményezhet. Összefoglalóan, a házasulandók olyan partnert próbálnak maguknak találni, aki kulturális jellemzõiket tekintve hozzájuk hasonló, ily módon megteremtve az alapját egy közös életstílusnak, amely a partnerkapcsolat sikerességének keretéül szolgálhat.

Természetesen egy konkrét házassági döntés esetében nagyon nehéz elválasztani egymástól a társadalomgazdasági erõforrások és a kulturális tényezõk szerepét; nem igazán tudnánk megmondani, hogy a házasságuk elõtt állók mikor vették figyelembe egymás gazdasági potenciálját és mikor választottak inkább kulturális preferenciáik alapján. Az is nyilvánvaló, hogy a jellemzõk szerepének ilyen típusú elválasztása mind elméletileg, mind praktikus szempontból nehézkes, hiszen az egyének különbözõ tulajdonságai egymással szoros kapcsolatban vannak, és ezek a jellemzõk valahol egymás "termékei" (pl. az iskolázottság, a foglalkozás, a kereset, a kulturális aktivitás). Ugyanakkor, a partnerszelekciót felfoghatjuk valamiféle, a "tágabb halmaztól a szûkebb halmaz" felé irányuló választási folyamatnak is. Ebben a megközelítésben a hajadon nõk és a nõtlen férfiak elsõ lépésben kialakítják a maguk – szélesebb, szûkebb – ismeretségi, baráti körét, amely alapvetõen a kulturális minták, a közös értékek, a közös gondolkodásmód alapján szervezõdik. Ez a társaság alkotja a potenciális házastársak legtágabb csoportját. A második lépésben a választás már ezen csoporton belül történik, és ekkor már mûködésbe léphetnek a különbözõ gazdasági erõforrások is (munkapiaci státusz, foglalkozás, jövõbeni karrierkilátások, jövedelem). Végül a harmadik lépés magának a partnernek a kiválasztását jelentheti, amikor is – a kulturális, illetve a gazdasági tényezõkön túlmenõen – a fizikai vonzerõ, a "szerelem" jut fõszerephez.


A "harmadik fél"

A házasság két ember közös döntéseként születik, ugyanakkor a partnerszelekciós mechanizmusok vizsgálatakor nem tekinthetünk el a különbözõ külsõ tényezõk befolyásoló szerepének elemzésétõl. Mivel a heterogám házasságok a csoportkohézió gyengüléséhez és végsõ soron a csoport széteséséhez vezethetnek, az ezen társadalmi aggregátumot, intézményt képviselõ "harmadik fél" érdeke az, hogy minél sikeresebben megóvja a házasodási korú fiatalokat a kifelé irányuló partnerkapcsolattól. "Harmadik félként" nagyon különbözõ nagyságú és szorosságú csoportok funkcionálhatnak; ide tartoznak az etnikai közösségek, a vallási felekezetek éppúgy, mint maga a szülõi család.

Az esetek nagy részében a gyermekek valamiféle csoportazonosság, csoportszellem oltalma alatt nõnek fel. A csoportidendifikáció egyrészt a közös történelem, a közös értékek, a "közös sors" vállalásában ölthet testet, másrészt jelentheti a másság, az elkülönülés pszichikai érzését. Minél erõsebbek az ilyen típusú érzelmek, beállítódások, minél inkább internalizálódtak a közösség tagjaiban a csoporthoz tartozást kifejezõ normák, annál valószínûbb a házassági homogámia, illetve a kifelé házasodás elkerülése. A közösséghez való tartozásnak "belterjes" házasodással történõ megerõsítése különösen jellemzõ az etnikai, faji csoportoknál (Merton 1944), de nyilvánvalóan jelen van a különbözõ vallási közösségekben és társadalmi osztályokban, rétegekben is.

Magától értetõdõ a szülõi család partnerválasztást befolyásoló szerepe is. A származási háttér egyrészt megjeleníti azt a kulturális klímát, azt az általános értékorientációt, amelyben az egyének felnõnek; másrészt behatárolja azt az ismeretségi kört (lokális házassági piacot), amelyhez a fiatalok eredendõen tartoznak, és ahol – ha a késõbbiekben nem kerülnek gyökeresen más környezetbe – megpróbálják megtalálni jövendõbelijüket; harmadrészt anyagi, gazdasági tõkét (vagy éppen ennek hiányát) képvisel(i). Mindebbõl az látszik, hogy a származási helyzet – a saját "teljesítményen" alapuló tényezõk mellett (iskolázottság, foglalkozás, kereset) – mint az "örökölt" jellemzõk megjelenítõje "bélyegzi meg" a házassági piac szereplõit, és teszi õket még vonzóbbá vagy éppen ellenkezõleg, kevésbé "eladhatóvá" mint potenciális házastársakat.

A szülõi család házassági magatartást befolyásoló szerepe természetesen többféle módon érvényesülhet. Kezdve a meglehetõsen közvetlen kontrolltól – a szülõk mint "házasságszerzõk", tanácsadók, ismerkedési összejövetelek szervezõi, az anyagi támogatások megvonói nem megfelelõ választott esetén – egészen a gyermekek iskoláztatásán keresztül érvényre jutó közvetett befolyásig. Ez utóbbi esetben nyilvánvalóan arról van szó, hogy a származási háttér még ma is jelentõsen meghatározza azt a képzési utat, amelyet a fiatalok bejárnak (Magyarország vonatkozásában lásd például Róbert 1991 vagy Bukodi 1995), ily módon befolyásolja az iskolázottságot, a munkaerõ-piaci esélyeket, a kulturális aktivitást, amelyek mentén kialakulnak a házassági preferenciák.

Tulajdonképpen ugyanezeket a komponenseket veszi számba Haller (1981) is, amikor a származás és a házasságkötés közötti kapcsolatot vizsgálja. Elsõként az egyének házassággal kapcsolatos attitûdjeit, várakozásait emeli ki, amelyek lényegesen befolyásolják a nõknek, illetve a férfiaknak azon vélekedését, hogy mikor érzik magukat házasságra "érettnek". A második komponens a származást mint gazdasági-társadalmi erõforrást veszi figyelembe. A szülõi család jövedelmi, anyagi helyzete, gazdasági stratégiái, kulturális értékei növelhetik, illetve csökkenthetik valakinek mint lehetséges házasfélnek az "értékét". A harmadik tényezõ magával a partnerszelekciós folyamattal függ össze. Itt azokat a származásspecifikus különbségeket kell kiemelnünk, amelyek befolyásolják a férfiak és nõk iskolai és foglalkozási karrierút-választásait, ezzel strukturálva az egyéni életutat és a házassági "piacot".

A szülõi háttér házassági mintákat befolyásoló szerepe a nemzedékek közötti mobilitás hatásán keresztül is tetten érhetõ. Blau és Schwartz (1984) érvelése szerint a mobilitás már önmagában is növelheti a különbözõ "teljesítményfaktorokon" – például az iskolázottságon – alapuló házassági heterogámiát. Ez abból adódhat, hogy az intergenerációs szempontból mobil személyek nemcsak a saját jelenlegi társadalmi pozíciójukban lévõ egyénekkel "hajlamosak" kapcsolatot fenntartani, és ebbõl következõen, házasságot kötni, hanem a származási csoportjukhoz tartozókkal is, akikkel közös kulturális, "világnézeti" alapon osztoznak. Ezt a gondolatmenetet tovább építve azt várhatjuk, hogy a társadalmi hierarchián "felfelé" mozgó fiatalok esetében a legnagyobb a "lefelé" házasodás esélye, hiszen az elért magasabb státusz ellenére kulturális klímájuk, társadalmi beágyazottságuk, kapcsolataik – legalábbis részben – származási rétegükhöz kapcsolja õket. Ugyanezen logika érvényesülhet a másik oldalon is, az intergenerációs szempontból "lefelé" mobilak esetében is: itt éppen hogy "felfelé" házasodást várhatunk, hiszen az anyagi vagy/és kulturális értelemben vett kedvezõ családi háttér a házassági piacon "kompenzálhatja" a rosszabb saját "teljesítményt".

De elképzelhetõ egy ezzel ellentétes érvelés is. Eszerint éppen az intergenerációs szempontból "felfelé" mobilok között a legvalószínûbb a homogám, illetve a "felfelé" házasodás. Ez a minta abból adódhat, hogy az iskolázottsági, társadalmi hierarchián felfelé lépõk új státuszukat a házassággal is "megerõsítik", vagyis partnereiket úgy választják, hogy azok pozíciója legalább az övékkel megegyezõ legyen.


A házassági piac

Párválasztásról, partnerszelekcióról beszélve általában nem szeretünk a piac fogalmaiban gondolkodni. Ami természetes, hiszen itt egy olyan "magánügyrõl" van szó, amelyet a modern nyugati kultúrák sérthetetlennek tartanak. Mégis kétségbevonhatatlan tény, hogy a házasodási hajlandóságot, a házassági döntéseket nemcsak az egyéni preferenciák, de a strukturális tényezõk, a "kínálati oldal" milyensége is befolyásolja.

A házassági piac fogalmát Becker (1974; 1981) vezette be a témával foglalkozó szakirodalomba. Definíciója szerint általánosságban véve ez nem jelent mást, mint az eltérõ nemû egyének interakcióinak a helyét a párkeresés idõszakában. Természetesen nem beszélhetünk "egyetlen" házassági piacról, hiszen a fiatalok sokféle környezetbe ágyazottan élnek, és a lehetõ legkülönfélébb helyeken találkozhatnak jövendõbelijükkel. Ennek megfelelõen a házassági piacot többdimenziós fogalomként kell értelmeznünk.

Kalmijn és Flap (2001) a makro-mikro értelmezési keret megkülönböztetését javasolja. Makroszinten a házassági piac a különbözõ demográfiai-társadalmi csoportok egymáshoz viszonyított méretét és földrajzi elhelyezkedését jelenti. Mikroszinten azt a lokális környezetet – települést, szomszédságot stb. –, ahol az egyén él, illetve azt a kapcsolathálózatot – ismerõsi, baráti kört, iskolai, munkahelyi, vallási stb. közösséget –, amelynek a tagja. Ezek a helyi házassági piacok az esetek nagy részében társadalmilag szegregáltak, éppen ezért nagyon fontos szerep jut nekik a házassági minták kialakulásában.

Csak a "számok logikáját" követve, akkor a legnagyobb a homogám házasságkötés esélye, ha egy adott idõszakban, egy adott életkorú népességben az egyes társadalmi csoportokba (pl. iskolázottsági szinthez) tartozó hajadon nõk és nõtlen férfiak egyenlõ számban fordulnak elõ. Tegyük fel, hogy az egyetemi diplomával rendelkezõ férfiak házasodási mintáit vizsgáljuk. Ez esetben hiába szeretne egy ide tartozó nõtlen férfi elvenni egy hasonlóan iskolázott hajadont, ha nem vagy alig talál ilyen tulajdonságú nõt a házassági piacon. Ez a férfi "kénytelen" lesz "lefelé" házasodni – függetlenül eredeti preferenciáitól. Összességében minél egyenlõbben oszlik meg a nem házas népesség a különbözõ társadalmi jellemzõk szerint, annál nagyobb – elvileg – a homogám házasodások esélye.

A párkapcsolat-formálódás szempontjából persze legfeljebb csak a kiinduló lépést jelentheti a számok ezen logikája; a partnerszelekció ennél bonyolultabb jelenség, ahol lényeges szerep jut az úgynevezett helyi házassági piacoknak. A szociológiai irodalom három lokális házassági piac fontosságát hangsúlyozza: ezek az iskola, a szomszédság (a lakókörnyezet) és a munkahely (Kalmijn 1998). Ezen három házassági piac közül a "leghatékonyabbnak" az iskolát, fõleg az egyetemet és a fõiskolát tartják, mert ez a leghomogénebb összetételû az életkor, a jövõbeni karrierkilátások és a kulturális erõforrások alapján, ugyanakkor a legheterogénebb a férfiak és nõk egymáshoz viszonyított arányát tekintve. A munkahelyek mint helyi házassági piacok már kevésbé "hatékonyak", ugyanakkor a nõi munkavállalás növekedésével, a foglalkozási szegregáció csökkenésével egyre nagyobb szerephez juthatnak (Davis 1984). Ami a szûkebb lakókörnyezetet, a szomszédságot megkülönbözteti a másik két házassági piactól, az azokban a társadalmi jellemzõkben rejlik, amelyek szerint ezek a "piacok" elõsegítik a homogám párválasztást. Amíg az iskola vagy a munkahely inkább a "teljesítmény" (képzettség, foglalkozási státusz) alapú homogám házasodást teszi lehetõvé, addig a szomszédság mint házassági piac a származási szempontú házasságkötés (etnikai, vallási, családi háttér alapú) leghatékonyabb terepe, fõleg ha erõs a lakóhelyi szegregáció.

A földrajzi közelség mint a párkapcsolat-formálódást segítõ tényezõ tárgyalásakor azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy a modernizáció, az iparosodás következtében nõtt a földrajzi mobilitás, ami a társadalmi rétegszerkezet átalakulását eredményezi. Ennek következtében az egyéneknek egyre nagyobb lehetõségük adódik arra, hogy ne csak a saját társadalmi csoportjukba tartozókkal találkozzanak, ami viszont a házassági homogámia csökkenésének az irányába hathat. A földrajzi közelség – a nagymértékû társadalmi átrétegzõdés ellenére – Magyarországon is jelentõs szerepet játszik a párválasztásban. A hetvenes évek adatai szerint a házasságot kötõk mintegy hatvan százaléka a házasságkötés elõtt ugyanazon a településen lakott, ez az arányszám valamivel magasabb a városokban, mint a községekben (Cseh-Szombathy 1979). Ugyanakkor itt Cseh-Szombathy arra hívja fel a figyelmet, hogy "...a lakóhely szerinti kiválasztás valójában a társadalmilag hasonló csoportbeli kiválasztását jelenti; a térbeli közelség miatti találkozás nagyobb valószínûsége csak másodlagos szerepet játszik" (115. o.).

Az elõbbiekben az iskolát mint a teljesítmény alapú házasodást erõsítõ intézményt emeltük ki. Természetesen az iskola a származási homogámiát is elõsegítheti. Ez egyrészt vonatkozik például a vallási középiskolákra, felsõoktatási intézményekre, ahol a diákok nagy része azonos felekezethez tartozik; de feltételezhetõen a nem az adott felekezethez tartozók nagy része is rendelkezik valamiféle vallási hagyománnyal. Az iskola származási homogámiát erõsítõ szerepe persze indirekt módon is jelen van: minél magasabb szintû intézményrõl beszélünk, annál szelektáltabb társaságot találunk az iskolákban, és nemcsak az oktatási teljesítmény, hanem a családi háttér szempontjából is. Ugyanakkor, amikor az iskoláról mint a teljesítmény (képzettség) alapú házasodás legalapvetõbb színterérõl beszélünk, nem tekinthetünk el attól, hogy az iskola az oktatási hierarchia különbözõ szintjein mûködõ intézmények gyûjtõneve. A házasságkötés szempontjából viszont nem mindegy, hogy milyen szintû és típusú intézményt tekintünk lokális házassági piacnak. Nyilvánvalóan a középiskolából még "sokfelé" mehetnek a tanulók, így az elõttük álló további iskolai utak, a késõbbi foglalkozási karrierkilátások nagyon sokfélék lehetnek. Ebbõl következõen a középiskolai ismeretségre visszavezethetõ házasságok nem biztos, hogy ugyanolyan homogámok, mint, mondjuk, az egyetemeken "kötött" párkapcsolatok (Mare 1991).

A fentebbiekben hivatkozott Kalmijn–Flap-tanulmány (2001) további két lokális házassági piac – a szülõi család kapcsolathálója és a különbözõ önkéntes szervezetek, közösségek, klubok – fontosságát emelte ki. Kutatásuk – amelyet holland adatokon végeztek – szintén az oktatási intézmények elsõdleges szerepét hangsúlyozta a házassági homogámia erõsítése szempontjából, függetlenül annak típusától. Ami a családi kapcsolatháló hatását illeti, ennek a fontossága – a szûkebb lakókörnyezet szerepével megegyezõen – elsõsorban a vallás alapú partnerszelekcióban mutatkozott meg. Egy további lényeges eredménye ennek a vizsgálatnak az volt, hogy a szerzõk a különbözõ "piacok" szerepének idõbeli változását illetõen felfedeztek egy olyan trendet, amely a hozzárendelés típusú elemek – lakókörnyezet, családi network – elsõdlegességétõl a teljesítmény alapú beágyazottságok – iskola, munkahely, önkéntes szervezetek – fontosságának az erõsödése irányába vezet. Ez, nagyon leegyszerûsítve, azt jelenti, hogy a párkapcsolatban élõk egyre nagyobb hányada az iskolában, a munkahelyén vagy valamilyen szabadidõs, szakmai, illetve egyéb típusú szervezet tagjaként találkozik partnerével; és csökken a közvetlen szomszédságból, a szülõi család ismeretségi körébõl választók aránya. Mindez arra utal, hogy a házassági döntések teljesítménycentrikussá válása nemcsak a preferenciák ilyen irányú módosulásának köszönhetõ, hanem a lokális házassági piacok karakterének a megváltozásából is fakad.


A történeti változások

Amikor a kutatók a házassági homogámia/heterogámia idõbeli változásáról beszélnek, akkor ezen az esetek többségében a származási és az iskolázottság alapú házasságokat érintõ trendeket értik. A modern államok legtöbbjében csökkent a származási alapon kötött házasságok aránya; ez igaz az Egyesült Államokra (Kalmijn 1991), Hollandiára (Uunk 1996) éppúgy, mint Magyarországra (Uunk et al. 1996). Ezen tendencia legkézenfekvõbb magyarázata a házasságkötést befolyásoló "harmadik félre" és a házassági piacok strukturális hatására vezethetõ vissza. Egyrészt a fiatal felnõttek egyre inkább kikerülnek a szülõi kontroll alól, partnerválasztásukat egyre kevésbé "hagyják" befolyásolni a szülõk elképzelései által. Másrészt a fiatalok egyre tovább maradnak az iskolapadban, egyre magasabb képzettséget szereznek; az iskola viszont inkább a "teljesítmény alapú" partnerkapcsolatok kialakulásának kedvez, szemben a származási alapú házasságokkal.

Az iskolai homogámiára/heterogámiára vonatkozó trendek már nem ilyen egyértelmûek: az Egyesült Államokban az iskolázottsági homogámia növekedését találták a kutatók (Kalmijn 1991; Mare 1991); hasonló eredmények adódtak a német (Blossfeld–Timm 1997) és a magyar adatokon végzett elemzéseknél is (Uunk et al. 1996). A holland házassági minták szintén az iskolai alapú homogámia erõsödésének irányába mutattak, de már korántsem olyan mértékben, mint az az elõzõekben említett országok esetében volt tapasztalható (Hendrickx 1994). Ausztráliában viszont inkább az iskolázottsági homogámia stabilitását tapasztalták (Jones 1987); és végül vannak olyan nemzetek, ahol a végzettség "vezérelte" házasodásnak egyre kisebb szerep jut (Ultee–Luijkx 1990).

Többféle elméleti hipotézis is felhozható ezen történeti trendekkel kapcsolatosan. A kutatók egy része azzal érvel, hogy az utóbbi évtizedekben fokozatosan növekedett az iskolai alapú házasodás esélye azáltal, hogy a fiatalok egyre nagyobb hányada egyre tovább folytatja iskolai tanulmányait. Ennek eredményeként késõbbi életkorra tolódik az iskola befejezése, egyre kisebb az az idõintervallum, amely az oktatásból való kikerülés és a házasságkötés között telik el. Így a fiatalok – fõleg a fõiskolát és egyetemet végzettek – egyre nagyobb valószínûséggel találják meg élettársukat az iskolában (Mare 1991). Egy másik magyarázat a változó preferenciákra helyezi a hangsúlyt (Kalmijn 1991). Az iskolázottság egyre fontosabb társadalmi jellemzõvé válik, hiszen a munkaerõ-piaci karriernek, a kulturális erõforrásoknak az indikátora. Ebbõl következõen a házassági piacon "verseny folyik" a legkedvezõbb iskolázottságú potenciális partnerek "megszerzéséért"; ez viszont azt eredményezi, hogy a képzettségi hierarchia tetején lévõk egyre inkább egymást választják házastársul. A csökkenõ házassági homogámiára szintén találtak elméleti magyarázatot a kutatók (Ultee–Luijkx 1990). Eszerint a partnerszelekciós döntések egyre kevésvé racionális és egyre inkább érzelmi alapon nyugszanak; s mivel a "romantikus" érzelmek felülmúlják a különbözõ státuszparaméterek hatását, az iskolázottságnak csökkenõ szerep jut a házassági minták kialakításában.


A partnerszelekciós minták kutatásának két lehetséges kerete

A partnerszelekciós minták vizsgálatára alapvetõen kétféle kutatási keret kínálkozik. Az egyik megközelítés a párválasztást egy szekvenciális folyamatként fogja fel, amelyben elõször magáról a párkapcsolat-teremtésrõl (vagy nem teremtésrõl) születik döntés, amelyet azután a megfelelõ partner kiválasztása követ. A párkapcsolat-teremtésre és a párkapcsolat idõzítésére vonatkozó döntés elemzése az egyén gazdasági-társadalmi jellemzõinek – iskolázottságának, munkapiaci tapasztalatának, foglalkozásának stb. –, valamint származásának – a szülõk iskolai végzettségének, a vallási háttérnek stb. –, illetve értékeinek, preferenciáinak és a házassági piac összetételének a figyelembe vételével történik. Ezen döntési folyamatnak kétféle kimenete lehetséges: a hajadon, nõtlen személy dönthet a nem házasodás vagy a párkapcsolat elhalasztása mellett, és választhatja a partnerkapcsolatot is. Ezt követõen azonban már csak azokra fókuszál a kutatás, akik a házasságkötés, illetve más együttélési forma kialakítása mellett döntöttek. A partner kiválasztását szintén az egyéni jellemzõk, a családi háttér, a preferenciák és az elérhetõ partnerek "milyensége" – a házassági piac összetétele – befolyásolja; tehát ezen változók mentén történhet a "ki kivel házasodik" problémakör vizsgálata. A párválasztási mintákkal foglalkozó szakirodalom nagy része ebbe a kutatási keretbe illeszkedik. Vagyis szigorúan elválasztja egymástól a házassági hajlandóság és a házassági homogámia/heterogámia vizsgálatát.

A párválasztási minták fentebbiekben ismertetett megközelítése azonban három lényeges elemzési szempontot kihagy. Egyrészt "megfeledkezik" a házasságkötés életútbeli idõzítésérõl, más "történetekkel" – az iskolai életúttal, a munkaerõpiacra lépéssel, a foglalkozási karrierrel – való összeegyeztetésérõl; másrészt nem veszi figyelembe a nem házasodás választását, mint olyan lehetõséget, amellyel minden hajadon nõ és nõtlen férfi élhet; harmadrészt az esetek többségében csak az azonos jellemzõkkel rendelkezõk közötti párkapcsolatra (a homogámiára) koncentrál. Nem találunk lényeges bizonyítékokat arra nézve, hogy a hajadonok/nõtlenek elõször azt a "kétkimenetelû" döntésüket hozzák meg, amely szerint vagy megházasodnak, vagy sem, és csak utána választják ki a számukra legmegfelelõbb partnert. Valószínûbb feltételezésnek tûnik, hogy a házasságkötés elõtt állók szemében a két döntés "egybemosódik". Azaz akkor döntenek a házasság mellett, ha megtalálták azt a társat, akinek a jellemzõi, erõforrásai, értékei, gondolkodásmódja az igényeiknek a legjobban megfelel.

Ebben a megközelítésben a házassági döntési mechanizmus a következõképpen ragadható meg: a hajadonok/nõtlenek szemben találják magukat a házassági piac ellenkezõ nemû szereplõivel, akik mindnyájan különbözõ tulajdonságokkal – származás, iskolázottság, foglalkozás, értékek, fizikai vonzerõ stb. – rendelkezõ potenciális partnerek. Nyilvánvalóan a házasságkötés elõtt állók legtöbbjének többé-kevésbé körvonalazódott preferenciái vannak jövõbeni házastársával kapcsolatban, és ezeket az elképzeléseket próbálja meg érvényesíteni. Azaz addig "keres" a házassági piacon, amíg nem találja meg a számára legmegfelelõbb partnert. Az is elképzelhetõ, hogy egyáltalán nem talál az általa elképzelt tulajdonságokkal rendelkezõ személyt; ekkor két dolgot tehet, vagy "lejjebb adja", és megelégszik szerényebb jellemzõkkel rendelkezõ társsal; vagy tovább keres, és kitolja a partnerteremtés idõpontját. Végül az is elõfordulhat, hogy keresése eredménytelen marad – vagy azért, mert "túl magasra" tette a mércét az általa felkínált erõforrásokhoz képest vagy azért, mert idõközben "elfogytak" a szóba jöhetõ partnerek a házassági piacon, vagy egyszerûen nem akar megházasodni.

A házassági minták vizsgálatának ez a nem szekvenciális megközelítése ma még a nemzetközi szakirodalomban is meglehetõsen ritka. Az elsõ ilyen próbálkozás Blossfeld és Timm (1997) munkája volt, akik német adatokon elemezték a házassági immobilitás, a felfelé, illetve a lefelé házasodás összefüggését az egyének iskolatörténetével; így próbálván, egyrészt, közelebb jutni az iskola mint házassági piac megértéséhez, másrészt elhelyezni a házasságkötést az egyéni életútban. Ezen tanulmány példájára készül egy nemzetközi összehasonlító kötet, amelynek célja az iskolázottság alapú házassági minták, a családformálódás és az életút más elemei közötti összefüggés feltárása kilenc európai országban, köztük Magyarországon is (Blossfeld–Timm, megjelenés alatt). Lewis és Oppenheimer (2000) az elõbbi tanulmányhoz hasonló stratégiát követve azt vizsgálta, hogy a regionális házassági piacok összetétele mennyiben befolyásolhatja a különbözõ típusú partnerkapcsolatok – homogám, felfelé, lefelé történõ házasodás – valószínûségét.

Ebben a tanulmányban a párválasztás nem szekvenciális kutatási megközelítését alkalmazva a házassági döntéseket egy élettörténeti keretben vizsgáljuk, és így próbálunk meg választ adni a "ki kivel házasodik" kérdés mellett a "ki kivel mikor (nem) házasodik" kérdésre is.


Házassági homogámia/heterogámia: empirikus eredmények
Statisztikai modellek, adatok, változók

A partnerszelekciós minták életútbeli alakulásának vizsgálatára az élettörténeti elemzési keretet használjuk (pl. Yamaguchi 1991; Blossfeld–Rohwer 1995). Az ilyen típusú elemzésekben a függõ változót valamilyen esemény egy adott t idõpont utáni bekövetkezése jelenti, feltételezve, hogy a vizsgált esemény addig az idõpontig nem következett be. Egy korábbi tanulmányunkban már használtuk ezt a módszert a házasságkötési hajlandóság életútbeli és idõbeli változásának a kutatására (Bukodi 2001a).

Itt az elõzõekhez képest annyiban lépünk tovább, hogy függõ változónk már nemcsak kétértékû lehet – valaki megházasodik bizonyos idõpontig, vagy sem –, hanem több értéket is felvehet, attól függõen, hogy a hajadon/nõtlen kérdezettünk milyen iskolázottságú partnerrel köt házasságot. Ez azt jelenti, hogy olyan statisztikai modelleket alakítunk ki, amelyeknek a függõ változója a különbözõ típusú házasságkötés esélye a nem házasodáshoz viszonyítva; magyarázó tényezõit pedig az egyének különbözõ "történetei" jelentik. Kéttípusú függõ változóval dolgozunk. Az elsõ hatkategóriás, és a következõ csoportok elkülönítésére ad lehetõséget: a házastárs 1) legfeljebb általános iskolai végzettségû, 2) szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik, 3) érettségizett, 4) fõiskolai diplomás (vagy fõiskolára jár), 3) egyetemet végzett (vagy egyetemre jár); mindez ahhoz viszonyítva, hogy egy adott életkorig a kérdezett 6) (még) nem házasodott meg. A másik típusú függõ változónk négyféle értéket vehet fel annak megfelelõen, hogy az egyén 1) azonos iskolai végzettségû társat választ (homogámia), 2) nálánál iskolázottabb partner mellett dönt (felfelé házasodás), 3) képzetlenebb társsal teremt párkapcsolatot (lefelé házasodás). A viszonyítási alapot ez esetben is azok jelentik, akik egy adott idõpontig 4) még nem alakítottak ki partnerkapcsolatot.

Vizsgálatunkban a 70 évesnél fiatalabbakat szerepeltettük (N = 50109), akiket 14 éves korukban "kezdtünk el megfigyelni", és mindaddig nyomon követtük életpályájukat amíg 1) megházasodtak, vagy 2) nem házasodtak meg, de betöltötték 40. életévüket (ezen életkor után az elsõ házasságkötési valószínûség alig-alig változik), vagy 3) nem érték el ezt az életkort, de a felvétel idejéig (1983-ig, illetve 1992-ig) hajadonok/nõtlenek maradtak.

A statisztikai elemzést egy speciális adatbázison, egy úgynevezett esemény-orientált (event-oriented) adatállományon végeztük. Ennek elkészítéséhez Blossfeld, Hamerle és Mayer (1989), illetve Blossfeld és Rohwer (1995) módszerét alkalmaztuk. Elsõ lépésben a nõtlen/hajadon egyének iskola- és foglalkozástörténetét végigkövetve minden egyes, a kérdezettek élettörténetében elõforduló iskolai (munkahelyi) periódust különálló epizódként vettünk figyelembe. Ezt követõen ezeket az epizódokat tovább bontottuk évekre, így az évek képezik az eseményorientált adatállományunk legkisebb megfigyelési egységét. Vagyis elemzésünket nem egy hagyományos adatbázison végeztük, ahol az adatállomány "sorait" a megkérdezett személyek, "oszlopait" pedig ezen személyek különbözõ jellemzõi jelentik, hanem egy úgynevezett személy-periódus (person-period) adatbázison, ahol egy megfigyelt személyhez több "sor" is tartozhat attól függõen, hogy mennyi idõ telt el az általános iskola elvégzése és a házasságkötés között.¹ Például tegyük fel, hogy valaki 1970-ben volt 14 éves – ezt az életkort tekintettük a házasságkötés lehetséges alsó határának –, és 20 éves korában házasodott meg. Ez a személy adatbázisunkban hét "sorral" szerepel, annak megfelelõen, hogy 1970 – a "kockázati periódus" kezdete – és a megházasodás éve között hét év telt el. Az ilyen típusú adatállomány – hasonlóan a személyi szintû adatbázisokhoz – szintén tartalmazza a megfigyelt személyek különbözõ paramétereit, de – a szokásos vizsgálatoktól eltérõen – ezek a "változók" lehetnek statikusak (értékükben az idõdimenziótól függetlenek) – mint például a származás – vagy dinamikusak (az idõdimenziótól függõek). Ez utóbbi változók értéke az egyének élettörténetében elõrehaladva évrõl évre változhat/változik (pl. az iskola elvégzése óta eltelt idõ, az iskolázottság szintje).

Az elsõ típusú függõ változónk esetében (amikor a különbözõ iskolázottságú partnerrel kötött házasságok esélyét vizsgáljuk) az eseménytörténeti módszer alkalmazása technikailag egy multinomiális logisztikus regressziós elemzés végrehajtását jelenti.² A másik függõ változónk esetében (amikor a homogám, a felfelé és a lefelé házasodás valószínûségeit elemezzük) a logisztikus regresszió módszeréhez fordulunk.³ Magyarázó változóink tartalmáról, elõállításáról az 1. táblázat informál.


Az élettörténeti minták

Korábbi kutatásaink szerint (Bukodi 2001a) az elsõ házasságkötési hajlandóság egy haranggörbét formáz, amely a nõknél 20-21, a férfiaknál 26-27 éves korban éri el maximumát. Mostani elemzésünk viszont azt sugallja, hogy a párkapcsolat-teremtés idõzítését befolyásolja a partner iskolai végzettsége is – a nõknél inkább, mint a férfiaknál (a 2. és a 3. táblázatok életkorra vonatkozó paraméterbecslései). Minél magasabb a szóba jöhetõ férj iskolázottsága, annál késõbb házasodnak meg a nõk. Legkorábban – 20-21 éves korban – azok a hajadonok alakítják ki párkapcsolataikat, akiknél a (potenciális) partner általános iskolát vagy szakmunkásképzõt végzett. Õket az érettségizettekhez és a fõiskolai diplomásokhoz férjhez menõk követik – ez esetben 22-23 évesen a legvalószínûbb a párkapcsolat-teremtés. Végül azok következnek, akik egyetemi végzettségû férfit választanak – vagy akiket az egyetemi végzettségû férfiak választanak (itt 24-25 éves korra esik a házasságkötések legnagyobb része).

A férfiaknál a potenciális feleség iskolázottsága szerinti életkori differenciák kevésbé jellemzõek. A diplomás partnert választók kivételével a házasságkötés minden esetben a nõtlen férfi 24-25 éves korában a legvalószínûbb. Fõiskolai diplomás vagy egyetemi végzettségû partnereknél valamivel késõbbre – 26-27 éves korra – esik a családalapítások többsége.

Az, hogy az oktatásban való részvétel, illetve az iskola befejezése óta eltelt idõ milyen nagy szerepet játszik a partnerszelekcióban, nyilvánvaló. Statisztikai eredményeinkbõl két jellemzõ mintázat látszik kirajzolódni (a 2. és a 3. táblázatoknak az iskola elvégzése óta eltel idõre vonatkozó paraméterbecslései). Az egyik szerint minél magasabb a (potenciális) házastárs iskolai végzettsége, annál kevesebb idõ telik el az iskola elvégzése és a családalapítás között. A másik szerint minél kvalifikáltabb partnerrõl van szó, annál kevésbé "szükséges" az iskolapad elhagyása ahhoz, hogy valaki megházasodjék. Ezek az eredmények persze az elõzõekben felvázolt életkori mintázatokból következnek. Hiszen nyilvánvaló, hogy a képzetlenek esetében több idõnek "kell eltelnie" az iskola befejezése és a házasságkötés között, mint az egyetemi diplomásoknál; egyszerûen azért, mert az elõbbiek korábban hagyják el az iskolarendszert.

A nõknél a legfeljebb általános iskolai partnerrel kötött házasságok legnagyobb eséllyel az oktatásból való kikerülés utáni 7-8. évben történnek, és ezután fokozatosan visszaesik a házasodási hajlandóság. Szakmunkás és középiskolai végzettségû férj esetén ugyanez a valószínûség a tanulmányok befejezése utáni 3-4. évben a legmagasabb, majd folyamatosan csökken. Végül diplomás partnereknél a hajadonok az iskoláik befejezését követõ elsõ, második évben családot alapítanak. A férfiaknál az eredmények ugyanezek, azzal a különbséggel, hogy náluk a házasságok – az egyetemi diplomás nõkkel történõ partnerkapcsolat kivételével – késõbb kötõdnek.

Eddigi eredményeink alapján világos, hogy a párkapcsolat-teremtés valószínûségét a saját erõforrások mellett a potenciális házastárs jellemzõi is befolyásolják. Ezt erõsítik meg azok a statisztikai becslések is, amelyek a homogám, a felfelé és a lefelé irányuló házasságok kialakításának az esélyeire fókuszálnak (a 4. és az 5. táblázatok életkorra vonatkozó regressziós becslései).

A hajadonok a sajátjuknál rosszabb iskolai végzettségû partnerhez fiatalon – 20-21 éves korban – mennek hozzá a leginkább, aztán meredeken visszaesik a lefelé házasodás valószínûsége. Az azonos iskolai csoporton belül való házasodásra 22-23 éves korban van a legnagyobb esély; iskolázottabb partnert pedig 24-25 évesen választanak a leggyakrabban a nõk. A férfiaknál nincsenek ilyen mértékû idõzítési differenciák.

A fentebbi eredmények azt jelzik, hogy az iskolázottsági – és ebbõl következõen munkapiaci, foglalkozási, kulturális – szempontból rosszabb társ választása leginkább fiatalon történik, és a késõbbiekben a családalapítás elõtt állók "nem engedhetik meg maguknak", hogy az övéknél kedvezõtlenebb társadalmi jellemzõkkel bíró partnert válasszanak. Ez – legalábbis részben – azzal magyarázható, hogy a késõbbi életszakaszokban a párt keresõk egyrészt már többet tudnak "mondani" saját magukról, a jövõbeni karrierkilátásaikról (képzettség, munkapiaci beágyazottság, a foglalkozási életút elindulása stb.); másrészt potenciális partnerüktõl is többet várnak el ilyen szempontból; harmadrészt jobban meg tudják ítélni a jövõbeni kilátások ezen "felmutatott jeleit". Ez viszont azt jelentheti, hogy a házassági döntések megfontoltabbakká válnak, a házassági piac szereplõi "versenyeznek" a legjobb partnerekért, és igyekeznek a lehetõ legkedvezõbb házassági alkukat kialakítani, hogy ily módon is javítani tudják egyrészt a saját életesélyeiket, másrészt a jövõbeni családjuk egzisztenciális, kulturális "jóllétét".


Az iskolai végzettség szerinti minták

Az iskolai végzettség egyrészt a kulturális erõforrások, másrészt a jelenlegi munkaerõ-piaci helyzet, harmadrészt pedig a jövõbeni karrierkilátások egyik legjobb indikátora. Mindhárom minõségében lényeges meghatározója a házassági mechanizmus alakulásának. A házassági homogámiával foglalkozó korábbi elemzésünk eredményei szerint (Bukodi 2001b) a különbözõ iskolázottságú hajadon nõk és nõtlen férfiak legszívesebben a saját iskolai kategóriájukon belül házasodnak, és ez manapság még inkább így van, mint korábban. Ugyanakkor a homogámiára való hajlandóság végzettségi szintek szerint változik. Az egyetemet végzetteknél a legmagasabb, azután lefelé haladva az iskolai hierarchián csökken, hogy a képzettségi rangsor alján ismét felugorjon.

Az eseménytörténeti elemzésbõl származó statisztikai becsléseink – amelyeket a 2. és a 3. táblázat iskolázottságra vonatkozó része mutat be – inkább az "átházasodások" tipikus mintázatát emelik ki. Minél távolabbi iskolai kategóriákról van szó, annál valószínûtlenebb az odatartozók között a párkapcsolat. Más szavakkal, amíg a szomszédos képzettségi csoportok közötti partnerkapcsolatnak igen nagy az esélye, addig a "távolsági" házasságoknak meglehetõsen alacsony a valószínûsége. Például a középiskolát végzettek – ha nem érettségizett partnert választanak –, leginkább valamilyen diplomás társ mellett döntenek. A fõiskolai végzettségûek (illetve a fõiskolára járók) esetében viszont – saját iskolai kategóriájukon kívül – az egyetemi diplomások és az érettségizettek a "legkívánatosabbak".

Ha nem a különbözõ iskolai szintek közötti "keresztházasodásokra", hanem a homogám, a felfelé, illetve a lefelé házasodásokra figyelünk, a kapott minták akkor is a fentebbi eredményeket erõsítik meg (a 4. és az 5. táblázat iskolázottságra vonatkozó paraméterbecslései). A felfelé történõ házasodásra az általános iskolai végzettségûeknek van a legnagyobb esélyük. Ez persze természetes is abban az értelemben, hogy "felettük" ott vannak még a magasabb szintû iskolai csoportok. Ami a homogám párkapcsolatok kialakítását illeti, az egyetemi diplomások mellett az iskolai hierarchia legalján, a legfeljebb általános iskolát végzettek között a legvalószínûbb a csoporton belüli házasodás – ahogyan azt korábbi elemzésünk is mutatta. S végül a rosszabb társadalmi státuszú partner választása a fõiskolai diplomásoknál a leggyakoribb – legalábbis a nõknél. (A férfiaknál gyakorlatilag nincs különbség a fõiskolát és az egyetemet végzettek lefelé házasodási esélyeiben.) A nõknél mutatkozó minta viszont némileg meglepõ, hiszen az elõbbi logika szerint az egyetemet végzetteknél "kellene" a legmagasabbnak lennie a lefelé házasodás esélyének, hiszen "alattuk" ott vannak az alacsonyabb képzettségi szintek. Ez még sincs így, ami arra utal, hogy az egyetemi diplomás nõk saját gazdasági, kulturális erõforrásaikat többre értékelik annál, mintsem hogy "belemenjenek" egy rosszabb státuszú partnerrel kötendõ házasságba.


A családi háttér szerinti minták

Eredményeink szerint a családi háttér nemcsak magát a házassági hajlandóságot befolyásolja, hanem azt is, hogy ki kivel (nem) házasodik. Minél iskolázottabb a (potenciális) partner, annál jobb családi háttérrel "kell" rendelkeznie a házasulandó fiatalnak (a 2. és a 3. táblázatok apa iskolázottságára vonatkozó paraméterbecslései).

Mindez azt bizonyítja, hogy a származásnak a házasodási mechanizmusok alakulásában kulcsszerepe van. Statisztikai eredményeink szerint a családi háttér és a saját erõforrások hatása mintegy "összeadódik"; és a társadalmi hierarchia két végpontján a házassági homogámia további erõsödéséhez vezet. Vagyis a legképzetlenebbek esetében a rossz családi háttér még tovább csökkenti egy kedvezõ "parti", a felfelé házasodás esélyét; ez viszont növekvõ csoporton belüli házasságot – vagy nem házasodást – eredményez. A hierarchia tetején a helyzet éppen fordított: ez esetben a gazdasági, kulturális értelemben vett elõnyös származás még "vonzóbbá teszi" a saját erõforrásokat a házassági piacon.

A származás azonban valamiféle "kompenzáló szerepet" is betölthet a házassági alkuk során – ahogyan ezt a korábbiakban már említettük. A következõkben a családi háttér ezen hatásának a meglétét vagy a hiányát kutatjuk, mégpedig oly módon, hogy a nemzedékek közötti mobilitás függvényében elemezzük a homogám, a felfelé, illetve a lefelé irányuló házasodás esélyét (1-3. ábrák, amelyek a 4. és az 5. táblázatokban található statisztikai modellek alapján mutatják a párkapcsolat-teremtés becsült esélyeit).

A kétféle mobilitás – az intergenerációs és a házassági – közötti összefüggés más a férfiaknál és más a nõknél. Amíg a férfiak párválasztásaikkal igyekeznek megerõsíteni elért társadalmi helyzetüket, addig a nõk sokkal inkább "visszaházasodnak" származási pozíciójukhoz. Nézzük ezt részleteiben.

Az apjukkal azonos iskolai végzettségûek – az immobilok – a legnagyobb valószínûséggel homogám párkapcsolatot alakítanak ki; azaz partnerük megválasztásakor mind a származási, mind a saját társadalmi státuszukat megerõsítik. Ebben nincs különbség férfiak és nõk között. Annál inkább az intergenerációs szempontból felfelé mobilok házasodási viszonyaiban. A férfiak ebben az esetben is az azonos képzettségûeket preferálják, a nõknél viszont a lefelé házasodásnak van a legnagyobb esélye.

Mindez több dolognak is lehet a következménye. Egyrészt utalhat arra, hogy ha a kedvezõtlen származási környezetükbõl kikerült hajadonok nem találnak az övékkel azonos iskolázottságú partnert, akkor – a házasságot "elõíró" környezeti nyomás hatására – könnyebben lemondanak eredeti elképzeléseikrõl, mint a férfiak, és egy kevésbé képzett, rosszabb társadalmi státuszú párral is beérik. Másrészt következhet abból, hogy a nõk különbözõ típusú – így a házassági – viselkedésére egyszerûen jobban rányomja a bélyegét a szülõi család helyzete, gondolkodásmódja stb., mint a férfiak választásaira. Erre utal az is, hogy az iskolai esélyegyenlõtlenségek vizsgálatakor szintén lényeges különbségeket tapasztaltunk a származás hatásában férfiak és nõk között. Ezek szerint a lányok iskolai sikerességét lényegesen befolyásolja az a "kulturális" környezet, amelyben nevelkedtek, míg a fiúk továbbtanulási esélyeit – ha valami, akkor – inkább a származás anyagi komponensei érintik (Bukodi 1999; 2000).

A szüleiknél alacsonyabb iskolázottságúaknál megint csak figyelemre méltóak a nemek közötti eltérések. Egyrészt az intergenerációs szempontból lefelé mobil hajadonok között jóval alacsonyabb a párkapcsolat-teremtési hajlandóság, mint a felfelé mobiloknál vagy akár az immobiloknál. Ezek a különbségek a férfiaknál elenyészõbbek. Másrészt amíg a férfiaknál ez esetben is a homogám párkapcsolatnak van a legnagyobb esélye, addig a nõknél az azonos képzettségû partnerrel kötendõ házasság valószínûsége hozzávetõlegesen akkora, mint a felfelé házasodás esélye. Más szavakkal, az apjuknál alacsonyabb iskolázottságú nõk vagy nem alakítanak ki párkapcsolatot – mert származási helyzetük mind anyagilag, mind egyéb szempontból "megvédi" õket a házasságot "kikényszerítõ" társadalmi nyomástól –, vagy házastársuk megválasztásakor inkább szüleik társadalmi helyzetéhez "igazodnak".


A házassági piac hatása – az idõbeli változások

Az eddigiekben egyrészt a partnerszelekciós preferenciákról volt szó, másrészt arról, hogy ezeket a preferenciákat milyen mértékben "téríthetik el" a szülõk társadalmi jellemzõi. Viszont nem – vagy csak részben – volt szó ezen preferenciák megvalósíthatóságának objektív feltételeirõl, azaz a házassági piac befolyásoló hatásáról. A következõkben ezt vizsgáljuk meg.⁴ Nyilvánvaló, hogy hiába fogalmaznak meg preferenciákat a házasulandók, ha azt a házassági piac "nem engedi" beteljesíteni. Hiába választana egy érettségizett hajadon legszívesebben egy egyetemi diplomás partnert, ha az adott életkori csoportban "hiány van" egyetemet végzett nõtlen fiatalemberekbõl.

Eredményeink a vártnak megfelelõek annyiban, amennyiben a becslések elõjele pozitív; ugyanakkor maguk a becslési értékek olyan kicsik, hogy értelmezésükkor mindenképpen óvatosaknak kell lennünk (a 2. és a 3. táblázatok házassági piacra vonatkozó statisztikai becslései). A "kínálati oldal" házassági viselkedést befolyásoló hatása nem egyformán érvényesül a különbözõ iskolai kategóriáknál. Az iskolai hierarchia két szélén – a legfeljebb általános iskolai végzettségû házastársaknál és a diplomás partnereknél – a házassági piac összetételének a hatása ugyan pozitív, de statisztikai értelemben nem szignifikáns. Ezzel ellentétben a képzettségi rangsor közepén – a szakmunkás végzettségû és az érettségizett házastársak esetében – a "kínálat" szignifikánsan befolyásolja a partnerválasztást. Vagyis a szakmunkás képzettségû, illetve az érettségizett nõtlen férfiak számának az emelkedése megnöveli annak az esélyét, hogy egy adott életkorú, adott iskolázottságú nem házas nõ ilyen végzettségû férjet válasszon magának. Ami a "nõi kínálatot" illeti, a hatások ehhez hasonlóak.

Ezek az eredmények azt jelzik, hogy amíg az iskolai hierarchia közepén elhelyezkedõ potenciális házastársak kiválasztása a párt keresõk preferenciáin, a családi hátterén kívül, ha nem is nagy mértékben, de a "piac" összetételén is múlik; addig a hierarchia két szélén a házassági elképzeléseket gyakorlatilag nem befolyásolják a kínálati tényezõk. Vagyis a partnert keresõk számára a "legjobb" megoldás minden esetben egy diplomás társ választása; kvalifikálatlan társat viszont nem szívesen választanak a partnert keresõk, még akkor sem, ha "túlkínálat" van belõlük.

Az objektív lehetõségek hatásának számbavétele mellett kíváncsiak voltunk arra is, vajon idõben hogyan alakul a különbözõ típusú házasságkötések választásának az esélye. Közismert, hogy a házasodási arányszámok a nyolcvanas évek elejétõl kezdõdõen lényegesen visszaestek (pl. Csernákné 1997). Ez azonban az "összes" házasságra vonatkozik, függetlenül a párkapcsolat típusától. Mostani elemzéseink alapján azonban azt mondhatjuk, hogy a házasodási kedv lanyhulása erõsen függ a partner társadalmi jellemzõitõl (a 2. és a 3. táblázatok történeti periódusra vonatkozó statisztikai becslései). Visszaesése akkor a legerõsebb, ha a jövendõbeli férj vagy feleség legfeljebb általános iskolai végzettségû. Az ilyen típusú házasságok valószínûségének a csökkenése már a hetvenes évek második felétõl megkezdõdött. Nem így azoké a házasságoké, ahol a partner szakmunkás végzettségû. Ez esetben a házasodási kedv lanyhulásáról – stagnálásáról – legfeljebb az általunk vizsgált legutolsó idõszakban, a nyolcvanas évek második fele és a kilencvenes évek eleje között beszélhetünk; addig viszont emelkedett az ezen iskolai csoportba tartozó férfiak és nõk házastársul választása. Érettségizett partnerek esetén szintén nincs szó a házasodási hajlandóság látványos visszaesésérõl, legfeljebb a hetvenes évek eleje óta tartó változatlanságáról. A fõiskolai végzettségû potenciális házastársakra vonatkozó trendek a szakmunkás végzettségûekéhez hasonlóak: egészen a nyolcvanas évek második feléig fokozatosan növekedett "kedveltségük" mind a férfiak, mind a nõk körében. Ami az iskolai hierarchia tetejét, az egyetemi diplomásokat illeti, a velük kötött házasságok esélye már a nyolcvanas évek elejétõl visszaesett – fõleg a férfiaknál. Ebben az esetben azonban valószínûleg nem arról van szó, hogy az egyetemet végzett nõket nem szívesen választják házastársul a nõtlenek, inkább arról, hogy náluk tolódik ki leginkább a házasságkötés – a hosszú iskolázási szakasz miatt. Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy ezek a házasságok a késõbbiekben majd "megkötõdnek", de ennek bizonyítását az általunk használt adatbázis nem teszi lehetõvé.


Összefoglalás

(Az élettörténeti jellemzõk.) Elemzésünk megerõsíti azt a várakozásunkat, amely szerint az iskolába járás összeegyeztethetetlen a házasságkötéssel, ezért a partnerkapcsolatok nagy része az oktatásból való kikerülés után jön létre. Ugyanakkor az iskola elvégzése óta eltelt idõszak hossza és a házasságkötés valószínûsége nem áll egymással lineáris kapcsolatban, inkább egy fordított U-görbét formáz.

Ez a tendencia két dolgot jelezhet. Egyrészt azt, hogy minél jobb képzettséget szerez valaki – jelen esetben a házastárs –, nyilvánvalóan annál késõbb kerül ki az oktatási rendszerbõl, így annál kisebb a különbség a társadalom által még tolerált házasságkötési életkor és a saját életkora között. Ez pedig a mihamarabbi családalapításra fogja õt ösztönözni. A másik magyarázat a felsõoktatási intézményeknek mint hatékony házassági piacoknak a funkciójával érvel. Eszerint az egyetemek és fõiskolák összehozzák az azonos képzettségû, hasonló munkaerõ-piaci kilátásokkal és kulturális erõforrásokkal rendelkezõ fiatal férfiakat és nõket. Vagyis ezek az intézmények nagyon jó "terepnek" számítanak a jövõbeni házastárs megtalálásához. Ez viszont elõsegíti, hogy az egyetemi, fõiskolai hallgatók nagy része már tanulmányai idején megtalálja élete párját, akivel aztán az iskola elvégzése után házasságot is köt. Az is elképzelhetõ, hogy a potenciális partnerek felsõfokú tanulmányaik befejezését sem várják meg, hanem elõbb kötnek házasságot. Erre utal az az eredményünk, amely szerint – az iskolába járáshoz viszonyítva – az elsõ házasságkötés esélye az egyetemi képzettségû partner esetén ugyan nagyobb az oktatásból való kikerülés után, mint elõtte, de korántsem annyival, mint rosszabb iskolázottságú potenciális házastársnál.

Természetesen a felsõoktatási intézményeknek mint házassági piacoknak az értékelésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a fõiskolák és az egyetemek sok esetben meglehetõsen szegregáltak. Tehát vannak "nõi" fõiskolák (pl. tanárképzõk) és "férfi" egyetemek (pl. mûszaki egyetemek), ezek az intézmények önmagukban nyilván nem jelentenek házassági piacot, csak valamiféle univerzitás, lazább-kötöttebb egyetemi-fõiskolai kapcsolatrendszer részeként. Akárhogyan is van ez, azt elfogadhatjuk, hogy a felsõoktatási intézmények házassági piac funkciója erõs; és ha valaki a diplomája megszerzése utáni egy-két éven belül nem talál magának egy szintén diplomás partnert, ez annál nehezebb lesz számára, minél több idõ telik el a felsõoktatásból való kikerüléstõl. Ez érthetõ, hiszen minél hosszabb ez az idõintervallum, egyrészt annál "gyengébb" a fõiskolák és egyetemek házassági piac hatása, másrészt annál kevesebb megfelelõ iskolázottságú és megfelelõ korú ellenkezõ nemû potenciális partner mozog a "piacon".

(Az iskolai végzettség.) A hajadon nõk és a nõtlen férfiak párválasztásukban saját iskolai csoportjukat preferálják, ami a homogám házasságkötések dominanciájához vezet. A homogám házasodásra való hajlandóság azonban képzettségi szintenként különbözõ. Legvalószínûbb az iskolai hierarchia két szélsõ pontján, a legfeljebb általános iskolai végzettségûek és az egyetemi diplomások között. Ez viszont alátámasztja mind a társadalomgazdasági erõforrások, mind a kulturális jellemzõk fontosságából kiinduló hipotézisünket. Az egyetemet végzettek egymást választják, mert a saját maguk által felkínált és a potenciális partnernél feltételezett jövõbeni munkapiaci, jövedelmi karrierkilátások jól megítélhetõk és egymáshoz hasonlók. De egymást választják azért is, mert hasonló az ízlésük, hasonló könyveket olvasnak, hasonlóan vélekednek a világról. A legképzetlenebbeknél a homogámia valószínûleg kevésbé választás eredménye, õk – mivel képtelenek felkínálni valamiféle "jelét" a jövõbeni kedvezõ foglalkozási, anyagi kilátásaiknak – mintegy "egymáshoz ragadnak", ily módon növelve a házassági homogámia esélyét a legalacsonyabb iskolai szinten. Ami a heterogám típusú párkapcsolatokat illeti, ezek valószínûsége leginkább a szomszédos iskolai csoportoknál magas, amelyek mind kulturális, mind gazdasági-anyagi értelemben a legközelebb állnak egymáshoz.

(A nemzedékek közötti mobilitás.) A családi háttér befolyásoló szerepére vonatkozó eredményeink egybecsengenek a Blau és Schwartz (1984) által felvetett kapcsolathálózati megközelítéssel (is). Vagyis a házassági piac szereplõi saját erõforrásaikon kívül "magukkal hozzák" azokat a kapcsolati tõkéket, amelyek származási helyzetükbõl következnek – szülõhelyükön kötött ismeretségek, szomszédsági kapcsolatok stb. Mivel egy intergenerációs szempontból felfelé mobil személy kapcsolatai nagy valószínûséggel nálánál rosszabb státuszú társadalmi csoportokhoz kötõdnek, közöttük jóval nagyobb lesz a "visszaházasodás" esélye. Vizsgálatunk azonban ezt csak a nõk esetében bizonyította.

Példaként vegyük a faluból jött, betanított munkás apától származó nõt, aki a tanárképzõ fõiskola elvégzése után visszamegy a szülõhelyére tanítani; és mivel a fõiskolai tanulmányai alatt nem tudott magának egy szintén diplomás férjet "fogni", ezért kénytelen lesz a lokális ismeretségi körében "szétnézni" és onnan választani párt. Itt viszont nyilvánvalóan többségben vannak a nálánál alacsonyabb iskolázottságú házasodási korban lévõ férfiak; tehát az eredmény nem lehet más, mint lefelé házasodás. Az ebben a példában szereplõ fiatal nõ számára, persze, a lefelé házasodás inkább kényszer hatására jött létre, semmint saját elhatározásból. Ugyanakkor az is lehetséges – és ez jelentené igazán a kapcsolathálózati megközelítés érvényesülését –, hogy a fõiskolára járó, illetve fõiskolai végzettségû nõ eleve nem is keresné máshol a partnerét, mint saját "származási" környezetében. Errõl azonban az általunk használt adatfelvételekben nincs információ.

Ugyanez a logika érvényesülhet az intergenerációs szempontból lefelé mobil nõknél is. Vagyis amikor a "jó háttérrel" rendelkezõk keresnek maguknak házastársat, akkor saját "származási" ismeretségi, baráti körükben néznek szét, és onnan választanak maguknak társat – függetlenül attól, hogy iskolai végzettségük az apjukénál alacsonyabb. Ez esetben még egy figyelemre méltó eredmény, hogy éppen az apjukénál alacsonyabb iskolázottságú nõk között mutatkozott legalacsonyabbnak a házasságkötési valószínûség. Ez feltehetõen azzal magyarázható, hogy ezek a nõk olyan családi környezetben nõttek fel, amely egyrészt – megfelelõ partner hiányában – "nem írja elõ" a házasságkötést; másrészt képes olyan mennyiségû anyagi erõforrás elõteremtésére, amely nem teszi szükségessé a párkapcsolat-teremtést.

A férfiak vonatkozásában eredményeink egy másfajta kapcsolathálózat fontosságát húzzák alá. Esetükben a házasság inkább megerõsíti elért társadalmi – iskolai – pozíciójukat, semhogy visszatérést eredményezne származási státuszukba. Vagyis mind a felfelé, mind a lefelé mobilok leginkább az "új" iskolázottsági csoportjukból választanak maguknak párt. Az intergenerációs szempontból immobilok esetében ez a "megerõsítõ" hatás a nõknél is tetten érhetõ.

(A házassági piac.) Korábbi tanulmányunkból (Bukodi 2001a) az derült ki, hogy a házassági piac befolyásolja az egyének házasodási esélyeit. A "kínálati oldal" kedvezõ összetétele ösztönözheti a partnerkapcsolatok kialakítását, de a kedvezõtlen demográfiai kompozíció gátolhatja is azt. Ezen tanulmány elemzései tovább árnyalták ezt a képet. Ezek szerint a házassági piac összetétele csak akkor befolyásolja lényegesen a párkapcsolat-teremtési hajlandóságot, ha a (potenciális) partner az iskolai hierarchia közepén helyezkedik el. Képzetlen vagy diplomás házastárs esetében a "kínálati oldal" hatása elenyészõ. Ez azt bizonyítja, hogy a kvalifikálatlanokat akkor sem választják szívesen, ha ezt a házassági piac kompozíciója megengedné; míg a legképzettebbeket nem azért preferálják a házasulandók, mert "sok van belõlük" a "piacon", hanem azért, mert gazdasági, kulturális erõforrásaik vonzóvá teszik õket.

(Az idõbeli változások.) A házasodási kedv igazán csak az iskolai rangsor két végpontján esett vissza jelentõsen, de más-más okból. Az általános iskolát végzetteknél ennek feltételezhetõen az az oka, hogy az ide tartozó nõtlen férfiak és hajadon nõk egyre kevésbé "versenyképesek", mint potenciális partnerek. Valószínûleg ez azzal magyarázható, hogy az erõsödõ gazdasági nehézségek közepette egyre kevesebb jelét tudják felmutatni jövõbeni anyagi, munkaerõ-piaci lehetõségeiknek, ezért vagy nem választják õket, vagy csak késõbb tudnak megházasodni, amikor már több "bizonyítékát" tudják adni egzisztenciális alapjuknak. Az egyetemet végzetteknél más a helyzet, ott valószínûleg a már említett "kitolódás-effektussal" állunk szemben. Náluk az egyetem befejezése, a munkába állás, a biztos karrier megtalálása után az esetek többségében még megtörténhet a házasságkötés.


Hivatkozások

Andorka R. (1991): A házasulók társadalmi helyzete egymáshoz viszonyítva. In Utasi Á. (szerk.): Társas kapcsolatok. Budapest: Gondolat, 20–39.

Andorka R.–Harcsa I.–Kulcsár R. (1975): A társadalmi mobilitás történeti tendenciái. Statisztikai Idõszaki Közlemények, No. 343. 114–126.

Becker, G. S. (1974): A theory of marriage. In Schultz, T. W. (ed.): Economics of the Family, Marriage, Children and Human Capital. Chicago–London: The University of Chicago Press

Becker, G. S. (1981): A Treatise on the Family. Cambridge, Mass.: Harvard University Press

Berent, J. (1954): Social mobility and marriage: a study of trends in England and Wales. In Glass, D. V. (ed.): Social Mobility in Britain. London: Routledge, 321–338.

Blau, P. M.–Schwartz, J. E. (1984): Crosscuting Social Circles. New York: Academic Press

Blossfeld, H.-P.–A. Hamerle–K. U. Mayer (1989): Event History Analysis: Statistical Theory and Applications in the Social Sciences. Hillsdale: Lawrence Earlbaum

Blossfeld, H.-P.–G. Rohwer (1995): Techniques of Event History Modeling. New Approaches to Causal Analysis. New Jersey: Lawrence Earlbaum Associates, Publishers Mahwah

Blossfeld, H.-P.–A. Timm (1997): Der Einfluss des Bildungssystems auf den Heiratsmarkt: ein langsschnittanalyse der Wahl von Heiratspartnerern im Lebenslaub. Kölner Zeitschrift für Soziologie und Sozialpsychologie, 49: 440–476.

Blossfeld, H.-P.–A. Timm (eds.) (megjelenés alatt): Who Marries Whom – Educational Systems as Marriage Markets in Modern Societies. Oxford: Oxford University Press

Bukodi E. (1995): Az iskolázottsági esélyek alakulása. Társadalomstatisztikai Füzetek, 9. Budapest: KSH

Bukodi E. (1999): Educational choices in Hungary. Hungarian Statistical Review, 71–94.

Bukodi E. (2000): Szülõi erõforrások és iskolázási egyenlõtlenségek. In Elekes Zs.–Spéder Zs. (szerk.): Törések és kötések a magyar társadalomban. Budapest: Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég, 13–27.

Bukodi E. (2001a): A házasságkötés idõzítése az egyéni életútban. Statisztikai Szemle, 79: 312–334.

Bukodi E. (2001b): Ki kivel házasodik? A házassági homogámia idõbeli változása. Statisztikai Szemle, 79: 142–161.

Burgess, E. W.–P. Wallin (1943): Homogamy in social characteristics. American Journal of Sociology, 49: 109–124.

Cseh-Szombathy L. (1979): Családszociológiai problémák és módszerek. Budapest: Gondolat

Csernák J. (1997): Házasság és válás Magyarországon. In Kovacsics J. (szerk.): Magyarország történeti demográfiája (896–1995). Budapest: KSH

Davis, K. (1984): Wives and work: consequences of the sex-role revolution. Population and Development Review, 10: 397–417.

DiMaggio, P.–J. Mohr (1985): Cultural capital, educational attainment, and marital selection. American Journal of Sociology, 90: 1231–1258.

Haller, M. (1981): Marriage, womem, and social stratification: a theoretical critique. American Journal of Sociology, 86: 766–795.

Harcsa I.–Kulcsár R. (1986): Társadalmi mobilitás és presztízs. Budapest: KSH

Hendrickx, J. (1994): The analysis of religious assortative mating: an application of design techiques for categorical models. PhD thesis, University of Nijmegen, 312.

Hout, M. (1982): The association between husbands' and wives' occupations in two-earner families. American Journal of Sociology, 88: 397–409.

Hunt, T. C. (1940): Occupational status and marriage selection. American Sociological Review, 5: 495–505.

Jacobs, J. J.–F. Furstenberg (1986): Changing places: conjugal careers and women's marital mobility. Social Forces, 64: 714–732.

Jones, F. L. (1987): Marriage patterns and the stratification system: trends in educational homogamy since the 1930s. Australian and New Zealand Journal of Sociology, 23: 185–198.

Kalmijn, M. (1991): Status homogamy in the United States. American Journal of Sociology, 97: 496–523.

Kalmijn, M. (1998): Intermarriage and homogamy: causes, patterns, trends. Annual Review of Sociology, 24: 395–421.

Kalmijn, M.–H. Flap (2001): Assortative meeting and mating: Uneintended consequences of organized settings for partner choices. Social Forces, 79: 1289–1312.

Kulcsár R. (1978): A házasság mint a társadalmi átrétegzõdés egyik "csatornája". Statisztikai Szemle, 56: 516–631.

Lewis, S. K.–V. K. Oppenheimer (2000): Educational assortative mating across marriage markets: non-hispanic whites in the United States. Demography, 37: 29–40.

Lipset, M. S.–R. Bendix (1959): Social mobility in industrial society. London: Heinemann

Mare, R. (1991): Five decades of educational assortative mating. American Sociological Review, 56: 15–32.

Merton, R. K. (1976) [1944]: Intermarriage and the social structure. In Merton R. K.: Sociological Ambivalence and Other Essays. New York: The Free Press, 217–250.

Róbert P. (1991): Egyenlõtlen esélyek az iskolai képzésben. Szociológiai Szemle, 1: 59–85.

Sorokin, P. (1927): Social and Cultural Mobility. New York: Free Press

Szél T. (1933): A vegyes házasság. Magyar Statisztikai Szemle, 10: 706–718.

Thirring G. (1898): Budapest Székes Fõváros Statisztikai Évkönyve, 1895 és 1896. Budapest Székes Fõváros Statisztikai Hivatala, 425.

Uunk, W. J. G. (1996): Who marries whom? The role of social origin, education and hih culture in mate selection of industrial societies during the thwentieth century. Nijmegen: University of Nijmegen (dissertation)

Uunk, W. J. G.–H. B. G. Ganzeboom–P. Róbert (1996): Bivariate and multivariate scaled association models. An application to homogamy of social origin and education in Hungary between 1930 and 1979. Quality and Quantity, 30: 323–343.

Ultee, W. C.–R. Luijkx (1990): Educational heterogamy and father-to-son occupational mobility in 23 industrial nations. European Sociological Review, 6: 125–149.

Vukovich Gy. (1962): A három alapvetõ társadalmi réteg házassági mobilitása. Demográfia, 5: 288–314.

Yamaguchi, K. (1991): Event History Analysis. Newbury Park: Sage

 

Táblázatok és ábrák

1. táblázat
A magyarázó változók tartalma

Változó	Leírás
	Statikus változók
Történeti periódus1	9 kétértékû változó, amely az "1" értéket veszi fel az 1940–44 közötti, az 1945–49 közötti, az 1950–54 közötti, az 1955–59 közötti, az 1960–64 közötti, az 1970–74 közötti, az 1975–79 közötti, az 1980–84 közötti és az 1985–92 közötti idõszakban.
Származás	Az apa iskolai végzettsége a kérdezett 14-18 éves korában az elvégzett osztályok számával mérve (ha ebben az életkori szakaszban hiányzott az apára vonatkozó információ, akkor azt az anya iskolázottságával helyettesítettük).
Nemzedékek közötti mobilitás2	2 kétértékû változó, amely az "1" értéket veszi fel akkor, ha a kérdezett apjához képest magasabb, illetve alacsonyabb iskolai végzettséget szerzett.
	Dinamikus változók
Életkor3	11 kétértékû változó, amely az "1" értéket veszi fel, ha a kérdezett 14–15 éves, 16–17 éves, 18–19 éves, 22–23 éves, 24–25 éves, 26–27 éves, 28–29 éves, 30–31 éves, 32–33 éves, 34–35 éves, 36–40 éves.
Az iskola befejezése óta eltelt idõ4	9 kétértékû változó, amely az "1" értéket veszi fel, ha a nappali tagozatos képzés befejezése óta 1–2 év, 3–4 év, 5–6 év, 7–8 év, 9–10 év, 11–12 év, 13–14 év és 15–x év telt el.
Iskolai végzettség5	A kérdezett iskolai végzettsége kategoriális változóval kódolva: 1) legfeljebb általános iskola, 2) szakmunkásképzõ, 3) középiskola, 4) fõiskola, 5) egyetem.
Házassági piac6	A hajadon nõk és a nõtlen férfiak egymáshoz viszonyított aránya fentebbi történeti periódusokban, meghatározott életkori csoportokban (14–19, 20–24, 25–29, 30–34, 35–39 évesek) iskolai végzettség szerint

¹ Referenciakategória: 1965–69 közötti idõszak.
² Referenciakategória: immobilok (a kérdezett és az apja iskolázottsága azonos).
³ Referenciakategória: 20–21 évesek.
⁴ Referenciakategória: még tanul; a nõknél, ha az iskola elvégzése óta 10 évnél hosszabb idõ telt el, ezt egyetlen kategóriával jelöljük, mivel az események alacsony száma nem teszi lehetõvé a férfiakéhoz hasonló részletesebb elemzést.
⁵ Referenciakategória: legfeljebb általános iskolát végzett.
⁶ A mutatókat az 1983. és az 1992. évi társadalmimobilitás-felvétel összemásolt adatbázisa alapján számítottuk ki.

 

2. táblázat
Házasodási esélyek a partner iskolázottsága szerint, 1914–78 között születettek, férfiak (az eseménytörténeti elemzés eredményei – multinomiális logisztikus regressziós együtthatók)

	A feleség iskolázottsága
Magyarázó változók	Általános iskola	Szakmun- kásképzõ	Közép- iskola	Fõiskola	Egyetem
Életkor
14–15	–5,189***	–5,508***	–5,615***	–8,674***	–9,660***
16–17	–2,881***	–3,708***	–5,297***	–7,904***	–8,824***
18–19	–0,997***	-0,953***	–1,482***	–2,901***	–3,863***
20–21 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
22–23	0,681***	0,533***	0,801***	1,282***	2,542***
24–25	1,175***	1,137***	1,266***	1,667***	3,417***
26–27	1,149***	0,981***	1,234***	1,735***	3,920***
28–29	0,990***	0,623***	1,069***	1,433***	3,712***
30–31	0,845***	0,411**	0,939***	1,331***	3,651***
32–33	0,574***	0,173	0,709***	0,928***	3,517***
34–36	0,331	–0,342	0,384*	0,642*	3,446*
36–40	–0,144***	–0,864***	–0,054	0,243	2,395
Az iskola bef. óta eltelt idõ
iskolába jár (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1–2 év	0,717***	0,460***	0,626***	0,417***	0,097*
3–4 év	0,798***	0,996***	0,862***	0,443***	0,023
5–6 év	0,865***	0,999***	0,973***	0,348*	–0,437
7–8 év	0,868***	0,860***	0,896***	0,290	–0,277
9–10 év	0,912***	0,772***	0,780***	0,285	–0,249
11–12 év	0,859***	0,733***	0,653***	0,202	–0,138
13–14 év	0,824***	0,729***	0,568***	0,199	–0,061
15–x év	0,745***	0,687***	0,497***	0,134	–0,043
Iskolázottság
legfeljebb általános (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
szakmunkásképzõ	–0,259***	0,903***	1,085***	1,402***	1,709***
középiskola	–1,233***	0,108	1,815***	3,042***	3,328***
fõiskola	–1,855***	–0,680***	1,748***	4,125***	3,364***
egyetem	–2,257***	–1,273***	1,729***	3,480***	5,474***
Apa iskolázottsága (osztályszám)	–0,070***	–0,048*	0,015*	0,056*	0,067***
Házassági piac összetétele	0,028	0,068***	0,040*	0,019	0,011
Periódus
1940–44	–0,231***	–1,883***	–1,788***	–3,196*	–2,852**
1945–49	–0,133	–0,777***	–1,514***	–2,197**	–1,345***
1950–54	–0,044	–0,557***	–1,109***	–1,182***	–1,000***
1955–59	0,243***	–0,464***	–0,637***	–0,968***	–0,800***
1960–64	0,214***	–0,344***	–0,379***	–0,415*	–0,396*
1965–69 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1970–74	0,102	0,202***	0,063	0,072*	0,213
1975–79	–0,368***	0,229*	0,017	0,226*	0,276
1980–84	–0,928***	0,179*	0,045	0,091*	–0,600*
1985–92	–0,976***	0,174	0,014	0,034	–0,771*
Konstans	–3,128***	–5,180***	–5,709***	–8,672***	–11,92***
Események száma	9438	2113	3950	691	397

Referencia: nem köt házasságot; -2 log-likelihood = 30300,651; az epizódok száma: 265888;
a szabadságfok: 170; szignifikancia: * p<0,05, ** p<0,01, *** p<0,001.

 

3. táblázat
Házasodási esélyek a potenciális partner iskolázottsága szerint, 1914-78 között születettek, nõk (az eseménytörténeti elemzés eredményei – multinomiális logisztikus regressziós együtthatók)

	A férj iskolázottsága
Magyarázó változók	Általános iskola	Szakmun- kásképzõ	Közép- iskola	Fõiskola	Egyetem
Életkor
14–15	–3,130***	–4,185***	–4,270***	–4,652***	–4,210***
16–17	–1,318***	–1,628***	–1,957***	–2,618***	–3,161***
18–19	–0,322***	–0,307***	–0,485***	–0,889***	–1,387***
20–21 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
22–23	–0,131***	–0,127***	0,137*	0,706***	0,984***
24–25	–0,312***	–0,369***	0,019	0,560***	1,292***
26–27	–0,652***	–0,640***	–0,122	–0,030	1,026***
28–29	–0,815***	–1,293***	–0,217	–0,165	0,874***
30–31	–1,346***	–1,488***	–0,710**	–0,422	0,824***
32–33	–1,441***	–1,536***	–0,911***	–0,575	0,693***
34–36	–1,695***	–2,617***	–0,992***	–1,026*	–0,035
36–40	–2,041***	–2,954***	–1,994***	–1,304*	–0,251
Az iskola bef. óta eltelt idõ
iskolába jár (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1–2 év	1,256***	1,095***	1,071***	0,506***	0,211***
3–4 év	1,460***	1,215***	1,235***	0,482***	0,080
5–6 év	1,564***	1,075***	1,009***	0,073	–0,230
7–8 év	1,754***	1,074***	0,846***	–0,257	–0,236
9–10 év	1,731***	1,055***	0,768***	–0,311	–0,419
11–x év	1,722***	1,027***	0,653***	–0,423	–0,501*
Iskolázottság
legfeljebb általános (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
szakmunkásképzõ	–0,922***	0,341*	0,836***	0,603***	0,078
középiskola	–1,569***	–0,407***	1,132***	1,654***	1,310***
fõiskola	–3,001***	–2,137***	0,696***	2,651***	1,196***
egyetem	–4,775***	–4,386***	–0,463*	0,963***	2,939***
Apa iskolázottsága (osztályszám)	–0,098***	–0,058***	0,002	0,041***	0,067***
Házassági piac összetétele	0,009	0,047*	0,018*	0,001	0,008
Periódus
1940–44	–0,991***	–2,165***	–1,431***	–0,682*	–0,010
1945–49	–0,574***	–1,663***	–1,179***	–0,497*	–0,040
1950–54	–0,264***	–1,247***	–0,591***	–0,343**	–0,027
1955–59	–0,028	–0,979***	–0,457***	–0,217**	–0,029
1960–64	–0,006	–0,606***	–0,263***	–0,216**	–0,013
1965–69 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1970–74	–0,114	0,360***	0,052	0,077*	0,187
1975–79	–0,291***	0,576***	0,111*	0,216*	0,301*
1980–84	–0,483***	0,423***	0,069	0,038*	–0,046*
1985–92	–0,554***	0,099	0,045	–0,314*	–0,347*
Konstans	–2,751***	–2,969***	–4,458***	–6,668***	–6,776***
Események száma	7643	4982	2957	713	961

Referencia: nem köt házasságot; -2 log-likelihood = 25724,494; az epizódok száma: 219414;
a szabadságfok: 155; szignifikancia: * p<0,05, ** p<0,01, *** p<0,001.

 

4. táblázat
A homogám, felfelé és a lefelé irányuló házasságkötés társadalmi meghatározói, 1914-78 között születettek, férfiak (az eseménytörténeti elemzés eredményei – logisztikus regressziós együtthatók)

	Felfelé	Homogámia	Lefelé
Életkor
14–15	–4,942***	–5,059***	–7,920***
16–17	–4,405***	–3,113***	–2,878***
18–19	–1,224***	–1,070***	–1,088***
20–21 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
22–23	0,785***	0,704***	0,727***
24–25	1,183***	1,165***	1,240***
26–27	1,200***	1,112***	1,294***
28–29	0,982***	0,854***	1,032***
30–31	0,987***	0,552***	1,081***
32–33	0,579*	0,296**	0,851***
34–35	0,241	0,102	0,441*
36–40	–0,146***	–0,481***	0,056
Iskola elvégzése óta eltelt idõ
iskolába jár (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1–2 év	0,409*	0,659***	0,634***
3–4 év	0,817***	0,883***	0,845***
5–6 év	0,847***	0,949***	0,853***
7–8 év	0,820***	0,913***	0,723***
9–10 év	0,666***	0,948***	0,750***
11–12 év	0,665**	0,872***	0,764***
13–14 év	0,517*	0,794***	0,583***
15–x év	0,229	0,742***	0,509***
Iskolázottság
max. általános	0,509***	0,213***	–
szakmunkásképzõ	0,913***	–0,766***	0,525***
középiskola (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
fõiskola	–0,399*	–0,302***	0,763***
egyetem	–	0,319***	0,789***
Nemzedékek közötti mobilitás
felfelé mobil	–0,246***	–0,229***	0,252*
nem mobil (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
lefelé mobil	0,381***	–0,169**	–0,515***
Idõszak
1940–44	–3,314***	–0,632***	–0,189
1945–49	–1,969***	–0,252***	0,093
1950–54	–1,433***	–0,086*	0,210
1955–59	–0,981***	–0,045	0,056
1960–64	–0,508***	–0,075	0,870
1965–69 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1970–74	0,031	–0,107	0,143*
1975–79	0,039	–0,117	–0,200***
1980–84	–0,296***	–0,480***	–0,696***
1985–92	–0,393***	–0,499***	–0,629***
Konstans	–5,226***	–3,753***	–4,644***
-2 log-likelihood	24005,88	66230,64	31617,09
Szabadságfok	33	34	33
Események száma	2690	9557	4340
Epizódok száma	253898	261217	255525

Referencia: nem köt házasságot; szignifikancia: * p<0,05, ** p<0,01, *** p<0,001.

 

5. táblázat
A homogám, felfelé és a lefelé irányuló házasságkötés társadalmi meghatározói, 1914-78 között születettek, nõk (az eseménytörténeti elemzés eredményei – logisztikus regressziós együtthatók)

	Felfelé	Homogámia	Lefelé
Életkor
14–15	–3,846***	–3,526***	–3,217***
16–17	–1,478***	–1,534***	–1,275***
18–19	–0,447***	–0,390***	–0,216***
20–21 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
22–23	0,181*	0,015	–0,239***
24–25	0,190***	–0,125	–0,452***
26–27	–0,185	–0,424***	–0,643***
28–29	–0,254	–0,689***	–0,803***
30–31	–0,704***	–1,112***	–0,931***
32–33	–0,806***	–1,138***	–1,245***
34–35	–1,747***	–1,610***	–1,674***
36–40	–1,969***	–1,925***	–1,774***
Iskola elvégzése óta eltelt idõ
iskolába jár (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1–2 év	0,855***	1,009***	0,085**
3–4 év	1,110***	1,123***	0,117**
5–6 év	1,233***	1,159***	0,272***
7–8 év	0,915***	1,088***	0,224***
9–10 év	0,841***	1,072***	0,213***
11–x év	0,644***	1,034***	0,199***
Iskolázottság
max. általános	0,983****	0,577***	–
szakmunkásképzõ	0,416***	0,509***	–0,349***
középiskola (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
fõiskola	0,166	–0,118	0,482***
egyetem	–	0,623***	–0,133
Nemzedékek közötti mobilitás
felfelé mobil	–0,119	–0,031	0,785***
nem mobil	(0,000)	(0,000)	(0,000)
lefelé mobil	0,073*	–0,509***	–0,743***
Idõszak
1940–44	–1,863***	–0,854***	–0,644***
1945–49	–1,457***	–0,477***	–0,423***
1950–54	–0,965***	–0,205***	–0,205***
1955–59	–0,726***	–0,016	–0,145***
1960–64	–0,367***	–0,056	0,015
1965–69 (ref.)	(0,000)	(0,000)	(0,000)
1970–74	0,273***	0,096*	0,009
1975–79	0,195***	0,087	–0,113***
1980–84	–0,146*	–0,201***	–0,658***
1985–92	–0,278***	–0,441***	–1,092***
Konstans	–4,054***	–3,272****	–1,792***
-2 log-likelihood	6599,49	1012,72	14212,79
Szabadságfok	31	32	31
Események száma	4739	9895	16328
Epizódok száma	185758	191412	196982

Referencia: nem köt házasságot; szignifikancia: * p<0,05, ** p<0,01, *** p<0,001


1. ábra Az apjukhoz képest immobil személyek becsült házasodási esélyei
Férfiak


Nõk



2. ábra Az apjukhoz képest felfelé mobil személyek becsült házasodási esélyei
Férfiak


Nõk



3. ábra Az apjukhoz képest immobil személyek becsült házasodási esélyei
Férfiak


Nõk






Jegyzetek:

* Ez a tanulmány a szerzõ Ki mikor kivel (nem) házasodik? – A párkapcsolat-formálódás és a partnerszelekció változása az egyéni életútban és a történeti idõben címû PhD-disszertációjának a része (témavezetõ: Róbert Péter). Elkészítését a Bolyai János kutatási ösztöndíj támogatta.

1. Az empirikus eredmények értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az ily módon átalakított adatállomány egyes megfigyelései (évei) egymástól nem függetlenek, hiszen egy személyhez több "sor" is tartozik/tartozhat. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos statisztikai varianciatesztek alkalmazásával alulbecsüljük a standard hibákat. Statisztikai elemzésünk egy leegyszerûsített formáját (amikor csak a házasokra koncentrálva vizsgáltuk a különbözõ iskolázottságú partnerrel kialakított párkapcsolatok valószínûségét) elvégeztük az egyéni adatállományon is. Az ott kapott paraméterbecslések szignifikanciaértékei alig-alig tértek el a jelen elemzés szignifikanciaértékeitõl (feltehetõen a nagy mintaelemszám miatt); ezért úgy véljük, hogy a társadalomstatisztikai/szociológiai elemzésekben bevett varianciatesztek alkalmazása nem eredményez lényeges torzítást eredményeinkben.

2. A multinomiális logisztikus regressziós modell szerint annak a valószínûsége, hogy egy i személy egy t idõpontban egy r típusú eseményt (pl. egy érettségizett partnerrel kötött házasságot) tapasztal meg egy s eseményhez (pl. a nem házasodáshoz) viszonyítva a következõ kifejezéssel írható fel:

3. Ebben a kifejezésben ha az r=1, akkor egy általános iskolai végzettségû, ha az r=2, akkor egy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezõ, ha az r=3, akkor egy érettségizett, ha az r=4, akkor egy fõiskolát végzett, ha az r=5, akkor egy egyetemi diplomás partnerrel kötött házasság bekövetkezésének az esélyérõl beszélünk, adottnak véve azt a tényt, hogy az egyén t idõpontig nem alakított ki párkapcsolatot. A p_rit jelöli az r esemény t idõpontban való bekövetkezésének a valószínûségét annak figyelembevételével, hogy az i egyén rendelkezik az x_ri tulajdonságokkal, amelyek az idõtényezõtõl függetlenek (pl. a származás), és jellemezhetõ w_rit sajátosságokkal, amelyek az idõtényezõtõl függõek (pl. az életkor, az iskola elvégzése óta eltelt idõ, az iskolai végzettség). b -val a vonatkozó paraméterbecsléseket jelöljük.

Ebben az esetben azért nem a multinomiális regresszió módszerét alkalmazzuk, mert más és más csoportok vannak a különbözõ típusú házasságkötések "kockázati periódusában". Amíg homogám párkapcsolat-teremtésre mindenkinek van esélye, addig a felfelé házasodás esetében automatikusan kimaradnak az elemzésbõl a legiskolázottabbak (hiszen õk "már nem tudnak hová" felfelé házasodni); a lefelé házasodás vonatkozásában pedig nyilvánvalóan nem foglalkozunk a legfeljebb általános iskolai végzettségûekkel (hiszen õk már "nem tudnak hová" lefelé házasodni). Ezért a logisztikus regressziós modellel dolgozunk, a következõ kifejezés szerint:

A p_it annak az esélyét jelenti, hogy az i egyén homogám módon házasodik (illetve nálánál jobb vagy rosszabb iskolázottságú partnert talál) egy t idõpontban, feltéve, hogy eddig az idõpontig nem kötött házasságot. Az x_i itt is az értékükben az idõtõl független egyéni jellemzõket jelöli, a w_it pedig az idõben változó tulajdonságok hatását jeleníti meg a t idõpontban.

4. A következõ mérõszámot alkalmazzuk (lásd 1. táblázat): egy adott történeti idõszakban, egy adott életkori periódusban és egy adott iskolai szinten mekkora a hajadonok és a nõtlenek egymáshoz viszonyított aránya.