(Bertalan 1991: 94)

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének munkatársai idén tavasszal emlékkonferenciát szerveztek kollégájuk, a tavaly elhunyt kiváló szociológus, Bertalan László emlékére. A Szociológiai Szemle egy korábbi számában már megemlékezett egykori munkatársáról és szerkesztõjérõl (ld. Bertalan 2001: 113, Szántó 2001).

Az emlékkonferencián Bertalan László kollégái, barátai, tanítványai vettek részt több tudományterület és intézmény képviseletében, s megjelentek családjának tagjai is. Bence György és Helmich Dezsõ személyes hangú emlékezései nyomán azok is megismerhették Bertalan alakjának néhány vonását, akik zárkózott egyéniségéhez életében nem kerülhettek túlságosan közel.

I.

Bertalan László nevével elõször egy kollégiumi évkönyvben találkoztam. Két diákja néhány, tanárukhoz illõ idézettel tisztelgett elõtte, majd egy – mint késõbb tapasztalhattam, tõle sem idegen – szellemes fordulattal egy további módot választottak a tiszteletadásra: "egy ideáltipikus Bertalan-mondatot konstruál[tak]" (Láthatatlan... 1995: 21).¹ Ezután olvastam a Bibó-emlékkönyvben írását – innen a mottó –, azonban a könyvtárban más munkáit keresve csak keveset találtam, ezek pedig többnyire szöveggyûjtemények, válogatások voltak.² Mint késõbb, többek közt az utolsó tanévben volt diákjaként számomra kiderült, mindez Bertalan kutatói munkamódszerével függött össze.

Számára a társadalomtudományok mûvelése elsõsorban klasszikus szerzõk munkáinak szoros olvasatát, szigorú következetességû analízisét és logikai rekonstrukcióját jelentette. Pontosabban, elsõsorban Max Weber szövegeinek, de emellett a hazai szociológusok körében kevesek számára ismerõs szerzõk, tudományfilozófusok, logikusok tanulmányainak, a magyar szociológia már-már elfeledett úttörõi írásainak, vagy akár a legfrissebben megjelent szakirodalomnak feldolgozását. Ezzel szemben "nem vonzotta a társadalomértelmezés, amelynek, mint mondotta, tárgyánál több köze van önmaguktól eltelt értelmiségi mûvelõihez. Nem vonzotta a társadalom összetettségének megragadásától visszariadó ténykutatás sem." (Magyar Nemzet, 2001. június 21.)

Sokszorosan végiggondolt fogalmi értelmezései, gondolatmenetei csiszoltak és logikailag kikezdhetetlenek voltak. Talán ez az igényesség is tette, hogy keveset írt. Amikor pedig elõadásai során idõnként anekdotikus kitérõket tett, még azokból is sokat lehetett tanulni. Emlékezõtehetsége ugyancsak rendkívüli volt, a legbonyolultabb Weber-tipológiák is nyomdakészen a fejében voltak. Mint Bence György emlékezésében felidézte, a hatvanas évek elején, filozófushallgatóként a kirendelt elõadó szerény teljesítményét látva maga fogott hozzá egy bizonyos Hegel-szöveg értelmezéséhez, s a következõ órától fogva a szeminárium tényleges vezetõjévé vált. Majd négy évtizeddel késõbb, egyik utolsó óráján egy mellékes megjegyzésben szigorú pontossággal idézte fel, mely négyféle értelemben használja Hegel a "magáértvaló" fogalmát.

Bertalan tudományos érdeklõdésében – mint ugyancsak Bence György összefoglalta – Hegel (és Lukács) mellett már a hatvanas években olyan szerzõk munkássága jelent meg, mint a tudományfilozófus Hempelé, s ez akkoriban, szinte egyedülálló módon egyfajta analitikus marxizmus úttörõjévé tette õt. Késõbb a tudománymódszertan kérdései mellett a szociológia cselekvéselméleti irányzatai kerültek érdeklõdésének fókuszába, s hasonlóképp úttörõ módon törekedett (tanítványával, Csontos Lászlóval együtt) a racionális döntések elméletének hazai megismertetésére. Mindezt egyébként politikai állásfoglalásának, világnézetének változása, s a kilencvenes években konzervatív irányba fordulása is kísérte.

A magyar társadalomtudomány történetében, mint Helmich Dezsõ hangsúlyozta, Bertalan az igen kevés iskolateremtõ tudós egyike volt. A tanítást feladatai közt az elsõk közé helyezte. Nem az értelmiség világmegváltó ideológiáinak, hanem a racionális érvelés logikájának erejében bízott. Úgy vélte, egy jól megkonstruált (rekonstruált) tipológia s egy empirikusan igazolódóan termékeny fogalmi háló fontos szubsztantív ellentétek tisztázásához járul hozzá.

II.

Mint az ilyen jellegû rendezvényeken általában, az elõadók a jelen emlékkonferencián is olyan eredményeket igyekeztek bemutatni, melyek saját kutatásaikhoz kapcsolódnak, ám melyeket feltehetõen maga Bertalan László is fontos, releváns kérdéseknek tekintene. E két szempont együttesen tág tematikus horizontot eredményezett, az elmélettörténet, az elméleti, módszertani és empirikus szociológiai kutatás területét egyaránt érintve. A konferencia két napja során hét szekcióban mintegy három tucat elõadás hangzott el.

Lengyel György megnyitó beszéde után az elmélettörténeti szekcióban elsõként Erdélyi Ágnes tartott elõadást. Többek közt néhány frissen kiadott Weber-kézirat alapján meggyõzõen érvelt amellett, hogy Rickert hatása Weber metodológiai nézeteire sokkal kisebb és közvetettebb volt, mint azt, részben magának Rickertnek utólagos igyekezete nyomán, a tudománytörténet bevett tételként máig számon tartja. Bence György elõadása a magyar társadalmi és politikai gondolkodás történetének egy feledésbe merült összefüggését vállalkozott megvilágítani: azt, hogyan jelent meg Concha Gyõzõ közigazgatás-tudományi, politika- és társadalomelméleti gondolkodásában Hegel jog- és államfilozófiájának hatása Lorenz von Stein közvetítésével, többszörös hangsúlyváltás után. Wessely Anna újabb fél évszázaddal korábbi kiindulópontot választott. A jogász, politikus, közíró, königsbergi polgármester és Kant-tanítvány Theodor Gottlieb von Hippel alakját idézte fel, aki az 1780–90-es években három munkájában is foglalkozott a házasság, illetve a "nõkérdés" problémáival. Benda Gyula, részben nemrég napvilágot látott források alapján, Mályusz Elemér tudománymódszertani elképzeléseit mutatta be, a történész egyik Weber-értelmezésével illusztrálva, miként képzelte Mályusz a szociológia és más társadalomtudományok szerepét a népiség történetének feltárásában. Szántó Zoltán elõadásában, hasonlóan egy korábbi kötetének szerkezetéhez, kifejezetten Bertalan elmélettörténeti megközelítésének alapelveit és módszereit alkalmazva³ mutatta be a munkamegosztásról szóló elméleteket. Áttekintette, hogyan értelmezi Smith, Marx, Weber, Bücher és Durkheim a munkamegosztás fogalmát és típusait (definció, explikáció, osztályozás), okait (hogyan lehetséges, miért szükségszerû?), kedvezõ és kedvezõtlen következményeit (funkcionális magyarázat) és indokait (intencionális vagy teleologikus magyarázat).

A szociológiaelméleti szekcióban ugyancsak öt elõadás hangzott el: Angelusz Róberté és Tardos Róberté a konszolidáció és interszekció Peter Blau-féle kategóriáinak makroszociológiai alkalmazási perspektívájáról, Varga Károlyé (Értékek fénykörében), Helmich Dezsõé (Az értékmentesség nehézségei) és Zsolnai Lászlóé (Plurális racionalitás) az értékek és a racionalitás összefüggéseinek különbözõ aspektusairól szólt. Antal Z. László a szakralitás kategóriájának szociológiaelméleti értelmezési lehetõségét járta körül.

Egy másik szekcióban metodológiai tárgyú elõadások hangzottak el. Orthmayr Imre a társadalmi normák evolúciós (Hayek), illetve racionális döntéselméleti (Lewis, Ullman-Margalit) magyarázatainak eredményeit és problémáit mutatta be, majd áttekintette azokat az újabb törekvéseket (Bicchieri, Skyrms), melyek e két megközelítés erényeit igyekeznek ötvözni magyarázó elméletekben. Huoranszki Ferenc az oksági magyarázat társadalomtudományokban játszott szerepét vizsgálva amellett érvelt, hogy magának az okság (hétköznapi nyelvhasználatunkban kiküszöbölhetetlennek tûnõ) fogalmának nincs elméletileg problémátlan explikációja. Szerinte az okságra vonatkozó általa rekonstruált négy versengõ koncepció (regularitás, reduktív, feltételekre épülõ, illetve valószínûségi elméletek) egyaránt beleütközik kezelhetetlen esetekbe, ám együttesen egyfajta plurális oksági elméletet eredményeznek. Szakadát István elõadása – Bertalan relációs logikával foglalkozó elõadásaiból kiindulva – bizonyos gráfelméleti fogalmaknak a hierarchikus szervezetek leírásában és az információelmélet területén adódó alkalmazási lehetõségeit mutatta be. Szakadát László a közgazdaságtan olyan módszertani megközelítése mellett érvelt, melyben a célracionális egyén a szûkösség körülményei és bizonyos társadalmi korlátok között dönt arról, mit (költség-haszon) és meddig (határelemzés) tegyen preferenciáinak kielégítésére törekedve. Ezek az egyéni magatartások pedig különbözõ allokációs mechanizmusok (döntéselméleti szituációk) környezetében zajlanak, s ezek közt kiemelkedõ szerepe van a verseny mechanizmusának. Bartus Tamás matematikai-statisztikai témájú elõadása, mely ugyancsak kapcsolódott Bertalan sokoldalú érdeklõdési köréhez, meggyõzõen mutatott rá azokra a módszertani problémákra, melyeket az úgynevezett esélyhányados értelmezése vet fel a kategorikus függõ változójú regressziós modellekben.

A konferencia második napján négy szekcióban kerültek sorra azok az elõadások, melyek elméleti és módszertani megalapozottsággal néztek szembe igen sokféle empirikus szociológiai problémával. A jóléti rendszerek szociológiájának egyes problémáival foglalkozott Tóth István György (Jövedelemeloszlás a kilencvenes évek Magyarországán), Gál Róbert Iván és Tarcali Géza (Nemzedékek közötti újraelosztás), Janky Béla (Morális megfontolások a jóléti intézményekre vonatkozó állampolgári preferenciákban) és Medgyesi Márton (Nemzedékek közötti magántranszferek) elõadása.

A társadalomszerkezet változásainak különféle aspektusait mutatta be Hrubos Ildikó (Régi-új paradigmák a felsõoktatás-kutatásban), Ladányi János (A budapesti zsidó népesség városszerkezeti elhelyezkedésének változásai 1870 és 2000 között), Gereben Ferenc (A mûvészeti ízlés és társadalmi meghatározói), Balázs János (Individualizmus és norma az egyéni és a társadalmi értéktérben) valamint Durst Judit (Szegénység és termékenység – A gyermekvállalási szokások változása egy kisfalusi cigány közösségben 1986 és 2000 között).

A Gazdaság és társadalom szekcióban elsõként Lengyel György és Hegedûs Rita elõadása hangzott el, mely a társadalmi jólét szubjektív és makroszociológiai jelzõszámokkal mért objektív megközelítéseinek összefüggését vizsgálta. Kertesi Gábor és Köllõ János az elmúlt évek hazai minimálbér-emelésének a foglalkoztatásra gyakorolt hatását mutatta be ökonometriai modellek segítségével. Nagy Beáta elõadásában azt vizsgálta, miként változott a nõk gazdasági felsõ vezetésben betöltött szerepe, az ezzel kapcsolatos hétköznapi sztereotípiák s a nõi vezetési stílusra vonatkozó elméleti reflexió jellegzetességei a hetvenes évektõl napjainkig. Bódis Lajos egyes korszerû vállalatvezetési eljárások elemzésének lehetséges keretét vázolta fel a tranzakciós költségek elmélete alapján. Azt vizsgálta, hogyan képes a vállalatvezetés felmérni a dolgozók alkuerejét, s ezáltal megakadályozni az opportunista bérnövelést. Tóth István János elõadásának aktualitást adott az áprilisi országgyûlési választások közelsége. Az elõadás arról a kutatásról számolt be, mely négy hazai közvélemény-kutató intézet 1994 és 2002 közötti választási elõrejelzéseit elemezte.

A szakszociológiai elõadásoknak szentelt szekcióban Fertõ Imre azt mutatta be, hogy az agrár-közgazdaságtan jelenleg csupán részleges válaszokat tud adni arra a kérdésre, hogy miért meghatározó a családi gazdaság mint üzemszervezeti forma a fejlett országok mezõgazdaságában. Letenyei László elõadása a kulturális antropológia érvényességi határaira hívta fel a figyelmet. Amellett érvelt, hogy az antropológia mint az emberi kultúrák által elõállított jelentéstartalmakkal foglalkozó tudomány nem képes megismerni az olyan (ezoterikus) jelentésstruktúrákat, melyek az általa vizsgált kultúrákban is feltáratlanok. Formádi Katalin elõadásában azt vizsgálta, miként jelentkezik, és hogyan változik a munkamegosztás a turizmus ágazatában. Balogh Gábor a Hempel és Oppenheim munkásságával kezdõdõ típusalkotás (tipológia) logikai elõfeltevéseit, elméleti megközelítéseinek problémáit mutatta be, két alkalmazási lehetõséggel illusztrálva az eljárás nehézségeit. Ásványi László elõadásában egy olyan összefüggés mellett érvelt, amely szerint a magyar társadalomfejlõdésben a mûvelõdési intézmények értékracionális preferálása a piaci típusú intézmények célracionális preferálásával kapcsolódik össze, az Egyesült Államok piaci sikeressége pedig az éppen fordított kapcsolódással függ össze.

* * *

Az emlékkonferenciák hangulata, légköre szokásosan komoly és emelkedett: akinek tiszteletére résztvevõi összegyûlnek, nem lehet már jelen. Ez az emlékkonferencia mindazonáltal bátorító tanulságokkal is szolgálhat. Bízhatunk benne, hogy Bertalan László iskolateremtõ munkássága – mely bár nem monográfiák és tankönyvek sorában öltött testet, mégis kiemelkedõ helyet biztosít számára a hazai társadalomtudomány nagyjai közt – nem csupán feledésbe nem merül, de méltó folytatókra is talál tanítványai mûveiben. Kéziratai s lejegyzett elõadásai remélhetõleg a közeljövõben közkinccsé válhatnak. A konferencia anyaga ugyancsak hamarosan megjelenik kötetben is.

 

Irodalom

Bertalan László (szerk.) (1987): Magyarázat, megértés, elõrejelzés. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont

Bertalan László (1991): "Több bölcsesség – kevesebb düh". In Réz Pál (szerk.): Bibó-emlékkönyv, II. Budapest: Századvég Kiadó – Bern: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 93–106.

Bertalan László (szerk.) (1997a): Általános módszertani szöveggyûjtemény. Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Bertalan László (szerk.) (1997b): Szociológiatörténeti szöveggyûjtemény, I-II. Budapest: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Bertalan László (2001): Elõadások Max Weberrõl: Max Weber cselekvéselmélete és cselekvéstipológiája. Szociológiai Szemle (3): 113–136.

A Láthatatlan Kollégium Évkönyve 1994–95. (1995): Harmadik tanév. Budapest: Láthatatlan Kollégium

Szántó Zoltán (szerk.) (1989): A munkamegosztás gazdaságszociológiai elmélete. Szociológiatörténeti szöveggyûjtemény. Budapest: Aula – MKKE

Szántó Zoltán (2001): Búcsú Bertalan Lászlótól. Szociológiai Szemle (3): 110–112.


Jegyzetek:

1. Trencsényi Balázs és Füzér Katalin ezt írták: "Végül azonban a legbölcsebbnek mutatkozott, ha egy ideáltipikus Bertalan-mondatot konstruálunk:

Nem azért rekonstruálom most ezt a Weber tipológiát, mert a) nekem Weber a mániám, b) még csak nem is azért, mert alfa) most éppen ez áll a toplista élén, vagy mert béta) (és most szokásomhoz híven egy kicsit szarkasztikusan fogok fogalmazni) s tulajdonképpeni budapesti tudományos társaságban most ez a divat; hanem azért, mert a szóban forgó szempontok szerinti felosztás logikailag a legteljesebb."

2. Lásd a Szociológia Szemle Tájékozódás rovatát (1977-1987), továbbá Bertalan 1987, 1997a, 1997b.

3. Szántó 1989, az inspirációra hivatkozás: az 5. oldal jegyzetében. E kötet tudomásom szerint az egyetlen nyomtatott forrás, ahonnan meglehetõs pontossággal rekonstruálhatók Bertalan ez irányú eredményei.