A szocialista gazdaság mûködését leíró kutatók gyakran használták a rendszer központilag irányított, cenzúrázott sajtótermékeit (fõként a napilapokat) a statisztikákkal, kérdõívekkel, levéltári dokumentumokkal egyenrangú forrásként (Bauer 1980; Soós 1986). Kényszerbõl is gyûjtötték és elemezték a sajtótermékeket, hiszen a jogállamokban szokásos forrásokba (a döntéshozók tevékenységérõl tudósító fontos iratokba) sokszor nem tudtak betekinteni. A kutatók akkori informális fórumain (munkahelyi kávé- és teaklubokban, eszpresszókban és éttermekben) a módszert bírálók azzal érveltek, hogy a sajtóirányítás tiltásai, elvárásai és kérései (a cenzúra és az öncenzúra változatos formái) miatt csak különösen erõs forráskritika mellett használhatóak ezek a közlések.

A szocializmus eltûnt a történelem süllyesztõjében, de a terepkutatások módszerei iránt érdeklõdõk a demokrácia és a sajtószabadság körülményei között is megkérdezik: hol húzódik a határ a szociológia, a politológia és a megértõ közgazdaság-tudomány (Wim Swann) szokásos és elismert forrásai és a feltáró újságírás (investigative journalism) termékei között? Kiválthatóak-e például a költséges esettanulmányok feltáró riportokkal, a mélyinterjúk pedig részletes interjúportrékkal?

A tisztázás során célszerû jó minõségû szellemi termékeken vizsgálódnunk. Ezek közé tartozik Szakonyi Péternek a Kossuth Kiadónál megjelent kötete, amelyben tíz magyar vállalkozóval (magyar többségi tulajdonban álló közepes vagy nagyvállalatok kizárólagos vagy meghatározó tulajdonos-irányítóival) készített beszélgetéseit, ahogy õ nevezi, portréit adja közre. A Magyar Hírlap neves újságírója felkészülten (az interjúalany és vállalkozása múltját, vagy legalábbis a történet fontos mozzanatait ismerve) tette fel a kérdéseit. Az esetek túlnyomó többségében elnyerte beszélgetõ partnerei rokonszenvét, illetve mozgósította a korábban szerzett bizalmat.


A kemény szociológiai mutatók

A kötet szereplõinek többsége a gazdaság hagyományos ágaiban – ipar, kereskedelem – tevékenykedik. Zwack Péter a szesziparban, Somody Imre a gyógyszeriparban, Bojár Gábor az informatikai iparban, Keresztury Éva a borkereskedelemben, Kurucz János és Pogány Ferenc az idegenforgalmi ágazatban indított újra, illetve hozott létre sikeresen mûködõ magánvállalatot. Kieselbach Tamás galériás is egy hagyományos, ám korábban kizárólag állami vállalatokból álló ágazatban indította vállalkozását.

A szocializmus utáni átalakulás során addig ismeretlen termékeket elõállító és forgalmazó vállalatok is létrejöttek. Az ilyen értelemben új gazdaságot Jaksity György brókercége, Tamás István vagyonkezelõ holdingja, és Gerendai Károlynak a Pepsi Sziget rendezvényeit mûködtetõ vállalkozása képviseli a kötetben. Némi jóindulattal Kapolyi László "áramkereskedését" is ebbe a csoportba sorolhatjuk. A volt ipari miniszter az orosz államadósság "levásárlására" hozta létre gyorsan növekvõ vállalatát.

A szerzõ ügyelt arra, hogy a felkeresett vállalkozók között fiatalok, középkorúak és idõsebbek is legyenek. Gondos tervezést jelez, hogy e férfiak dominálta társadalmi csoportból egy nõvel is sikerült interjút készítenie. A nagyobb mintákon végzett szociológiai kutatásokból is (Kolosi–Sági 1997; Szalai 2001) tudjuk, hogy a nagyvállalkozók a lakosság átlagánál jóval iskolázottabbak. Szakonyi is magas végzettségû beszélgetõtársakat választott. Egy kivétellel egyetemet, fõiskolát végeztek, többségük legalább egy idegen nyelven beszél, néhányan közülük tudományos fokozattal is rendelkeznek.

A nem, az életkor és a tevékenységi körök gondosan komponált sokfélesége ellenére a tíz sikeres vállalkozó nem reprezentálja az új közép- és nagyvállalkozói réteget. A nyilvánosságot nem vállaló, rejtõzködõ vállalkozók népes csoportjának kihagyása kényszerûség: a kötet szerzõjének sem sikerült õket megszólaltatnia. Nem szerepelnek a kötetben olyanok sem, akik a rendszerváltáskor vezetõ állásokat töltöttek be állami vállalatoknál, szövetkezeteknél, állami gazdaságokban, és a cég privatizálása során váltak meghatározó tulajdonossá.

A felkeresett vállalkozók azonban nem kerülték el a szocialista szektort. A nyolcvanas évek végén nyugatról hazatérõ Zwack Péter kivételével hosszabb-rövidebb ideig állami vállalatoknál, állami intézményekben is dolgoztak. Tudásuk, kapcsolataik nem elhanyagolható részét ott halmozták fel. Somody Imre a Chinoninban, Keresztury Éva a Konsumex Külkereskedelmi Vállalatnál volt középvezetõ. A Vista-alapító Kurucz János külpolitikai újságíróként, Kieselbach Tamás a Nemzet Galéria munkatársaként növelte késõbb hasznosítható tudását és ismertségét. Kapolyi László a korábbi rendszer minisztereként szerzett oroszországi kapcsolatait használja sikerrel a szocializmus utáni üzleti életben.

A tudás és a kapcsolatok másik fontos forrása a nyolcvanas évek magyarországi legális és illegális magángazdasága: Bojár Gábor már 1982-ben létrehozta a Graphisoft elõdjét, Gerendai Károly pedig rockzenekarok turnémenedzsereként szerzett késõbb hasznosnak bizonyuló szervezési, irányítási tapasztalatokat.


Szövegkörnyezet

A kérdések pontosak, a vállalkozók megfontoltan "nyilatkoznak". Az interjúkban alig találjuk nyomát a szaggatott élõbeszédnek, még kevésbé a vállalati nyelv, a vállalkozói szleng fordulatainak. A szerzõ csupán a kötetlen (pár)beszédet jellemzõ elkanyarodások, ismétlések, elõre-hátra mozgások egy részét õrizte meg.

A közreadott portrébeszélgetések mégsem elsõsorban a szerkezetükben, a nyelvi szerkesztettségben, hanem a kiemelt vagy elhanyagolt mozzanatokban, élethelyzetekben különböznek a kutatási nyersanyagnak szánt interjúszövegektõl. Nem az õszinteség (ugyan mi az?) mértéke, hanem a párbeszédek eltérõ célja okozza ezeket a különbségeket. A szerzõ nem leíró szociológiát mûvel, hanem követendõ példákat kínál, befolyásolni akarja olvasóit: "…olyan befutott menedzsereket, cégtulajdonosokat szerettem volna bemutatni, akik az elmúlt tíz év alatt már bizonyítottak. Saját szakterületükön, piacukon megkérdõjelezhetetlen sikereket értek el, s ennek története, illetve tanulságai talán érdekesek lehetnek az olvasók számára." (5. old.)

A magyar vállalkozók, különösen a kisvállalkozók többsége minimalizálja a politikai szervezetekhez, a pártokhoz fûzõdõ, többnyire alkalmi kapcsolatát, nem politizál. A politikai életben részt vevõ kisebbség túlnyomó része pedig kerüli a nyilvánosságot, nem vállal funkciót, inkább tanácsot ad, befolyásolja a döntéseket. A példamutatásra kiszemelt beszélgetõpartnerek többsége nem követi ezt a mintát. Zwack Péter volt nagykövet és országgyûlési képviselõ, Somody Imre a miniszterelnök tanácsadó testületének a tagja, Kapolyi László pedig a parlamenten kívül rekedt Szociáldemokrata Párt elnöke.

A funkcióval nem rendelkezõk többsége is kész a politizálásra. Olyannyira, hogy néhányan megsértõdtek, mert mellõzték õket a politikusok: "az állam azonban, nem tudni miért, nem tartott igényt a tudásunkra, s ez akkor nem esett jól nekünk" (183. old.). "Érdekes dolog, még véletlenül sem kérdezett meg senki, hogy Gyuri, te mégiscsak a tõkepiacon dolgozol, mi annyira nem értünk hozzá, ha ezt az adót bevezetnénk, vagy a szabályozást megváltoztatnánk, az jó lesz-e?" (74. old.) Felkérés nélkül is gondolkoznak a gazdaságpolitikáról. A kötetben számos, a politikai tervezõk számára érdekes ötlet, bíráló megjegyzés található.

A kötetben szereplõ vállalkozók nagy kedvvel üzennek a politikusoknak, ám talán még fontosabb céljuk, hogy javítsanak a magyar nagyvállalkozókról, az új tõkésosztályról a magyar közvéleményben kialakult kedvezõtlen véleményen. "Az üzlet ugyanis itt lebecsült szakma. Nem alakult ki az üzlet becsülete és tisztelete, mint a kereskedõ népeknél." (13. old.) A kötet szereplõi ismerik a vállalkozók világát, tudják, hogy a negatív közvélekedést számos esemény, történet erõsíti: "Ezek a káros jelenségek az átmeneti kor szükségszerû velejárói. Soha nem lesz igazán ideális a helyzet, de bízom abban, hogy kihullanak a szakmából a nem idevalók." (130. old.)

A vállalkozói világgal szembeni fenntartások és elõítéletek fontos forrása a privatizáció. Privatizációs tanácsadást végzõ került a kötetbe, de a vagyonok forrása nem a magánosítás, hanem a piaci siker, a gyors vállalatok kiugróan gyors növekedése. Szakonyi és beszélgetõtársai szerint ezért a self made man-ek példája szolgálja leginkább a közvélemény kedvezõ átalakítását. Számos példát olvashatunk a kötetben arról, hogy a vállalkozás kockázatos, kudarcoktól sem mentes tanulási folyamat. A ma sikeres vállalkozók esetenként az összeomlás közelébe kerültek: "...gazdaságilag alapvetõ hibákat követtünk el. Nem kértünk például elõzetes költségajánlatot a beszállítóktól, s így nem is kötöttünk szerzõdést ezekre, csak elmondtuk, hogy mit szeretnénk. Aztán fogtuk a fejünket, amikor megkaptuk a számlákat. Arról nem is beszélve, hogy például az akkori 30 százalékos inflációval egyszerûen nem számoltunk és miközben 1993-ról 1994-re a költségek 26-ról 120 millióra mentek fel,
a bevételek 85-90 százalékát biztosító belépõjegyek árát nem emeltük egy forinttal sem." (41. old.)

Az üzleti siker számos véletlen eseménytõl is függött, de az interjúk hasonló helyzetekrõl, ismétlõdõ sikertényezõkrõl is tudósítanak. Gyakran említik a hosszú távú stratégia fontosságát: "De mi nem arra építettük a céget, hogy a zsebimportból hardverkereskedõ céget fejlesztünk ki – mint tették akkor sokan. Láttam, hogy ez rövid ideig megy csak, én viszont tartós alapokra akartam helyezni az üzletet." (17. old.) Sok szó esik a jó minõségrõl, a minõség tudatos vállalati stratégiáról is: "Nem több bort, hanem jobb minõségû bort szeretnénk termelni." (118. old.)

A vállalat sikere sokban függ a vállalkozó által követett viselkedési, életviteli szabályoktól, életmódjától is. A kötetben kizárólag családszeretõ, a család hagyományait tisztelõ, gyerekeit gondosan nevelõ emberekrõl olvashatunk. A jövedelmeik az átlagosnál jóval magasabbak, de ezt nem hivalkodó, hanem visszafogott, a jó minõséget becsülõ fogyasztásra fordítják. A jövedelmek jelentõs részét fordítják a szegényebbek, a rászorulók támogatására.

A szerzõ-kérdezõ által is erõsített önkép valószínûleg igaz, de kiegyensúlyozatlan. Sok mindenrõl nem, vagy csak elejtett megjegyzések formájában olvashatunk. Alig esik szó például a bennfentes információk és kapcsolatok szerepérõl a megrendelések és hitelek szerzésében. ("Édesapám, aki szintén külkereskedõ volt, körbejárta a bankokat, hogy finanszírozzák az exportot, végül az egyik nagybank belement." – 108. old.) Az interjúkat olvasva azt sem értjük, hogy a korrupció miért játszik olyan nagy szerepet a magyar gazdaság mûködésében.


A hasznosítás korlátai

A vállalkozás tudatosan került vagy alig érintett mozzanatairól szóló példáinkkal korántsem azt kívántuk jelezni, hogy a tényfeltáró újságírás termékei (köztük a portéinterjúk) ne lennének a társadalomkutatás hasznos és olcsó forrásai. De a (ne firtassuk, milyen minõségû) hazai sajtószabadság sem ment fel bennünket a közlés körülményeinek gondos számbavétele alól. A rendszerváltás után nem a hatalom megfontolásait közvetítõ cenzúra, hanem a sajtó nyilvánosságát a közvélemény és a politikusok befolyásolásra használó vélemény-közreadók és -közvetítõk szempontjait kell a szövegek elemzésekor figyelembe vennünk.


Irodalom

Bauer Tamás (1980): Tervgazdaság, beruházás, ciklusok. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Kolosi Tamás–Sági Matild (1997): Az új tõkésosztály megítélése. In Hankiss–Matkó (szerk.): A tulajdon kötelez. Az új tõkésosztály társadalmi szerepérõl. A TÁRKI tanulmányával. Budapest: Figyelõ

Soós Károly Attila (1986): Terv, kampány, pénz. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Szalai Erzsébet (2001): Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban.. Budapest: Aula Kiadó