Baranyi Béla SZOBOSZLAI ZSOLT (szerk.):
SZOCIÁLIS FÖLDPROGRAMOK MAGYARORSZÁGON (Szolnok: Esély Szociális Közalapítvány Regionális Szellemi Forrásközpont, 2001)
Elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt fontos, sok szempontból pedig hiánypótló tanulmánykötet került ki az MTA Regionális Kutatások Központja – szociológusok alkotta – szolnoki társadalomkutató mûhelyébõl. A korábban jórészt csak szûk szakmai nyilvánosság figyelmét felkeltõ publikációk, valamint egy a szociális földprogram társadalmi-gazdasági hátterét, mûködésének fontosabb országos jellemzõit bemutató kitûnõ könyv (Bartal Anna Mária: A szociális földprogramok. Budapest: Civilitás Egyesület, 2001) után, ezúttal az érdeklõdõk szélesebb köréhez szóló, több év empirikus kutatásait, elméleti és módszertani eredményeit összegzõ, a fejlesztés lehetséges irányait és feladatait is felvázoló könyvet vehet kezébe az olvasó. A népes szerzõi gárda a kilencvenes évek eleje óta rendkívül módon megemelkedett falusi munkanélküliség, a területi egyenlõtlenségek érzékelhetõ fokozódása, s vele együtt a szociális problémák ugyancsak területileg differenciáltan történõ erõsödése szempontjából olyannyira fontos kérdéskör komplex feldolgozására szövetkezett.
A tanulmánykötet aktualitását igazolja, hogy a rendszerváltást követõ évek során a magyar társadalomban olyan új típusú jelenségek, súlyos szociális problémák keletkeztek, amelyek új kihívások elé állították a gyors átalakulásnak indult magyarországi szociálpolitikát, fõként ami a munkanélküliség, különösen pedig a tartós munkanélküliség tömeges megjelenését és kezelését illeti. A mindmáig tartó súlyos foglalkoztatási válság, mindenekelõtt a hátrányos, sõt halmozottan hátrányos, döntõen kis- vagy aprófalvas, rurális területeken bontakozott ki, ami feltételezte egy új, az aktivizálható, de a munkaerõpiacról hosszútávon vagy talán véglegesen kiszorult rétegek célzott szociális segítségnyújtásának a szükségességét. A területi egyenlõtlenségek talán legnyilvánvalóbb megjelenési formájaként ugyanis olyan mély szociális feszültségek alakultak ki egyes elmaradott, magas munkanélküliségû kistérségekben, hogy a lakosság jelentõs része reménytelen helyzetbe került a munkaerõpiacon. A figyelem elsõsorban az újszerû produktív, azaz aktív szociálpolitikai rendszerek kialakítása felé fordult.
Az utóbbiak sajátos és egyik legjelentõsebb formájaként született meg, illetve újjá a felerõsödött szociálpolitikai problémák enyhítése céljából 1992-ben, az egykori Népjóléti Minisztérium kezdeményezésére létrejött (késõbb a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatását élvezõ) szociális földprogram, amely a minisztérium mellett mûködõ Szociális Válságkezelõ Programok Kormánybiztosa által 1991-ben indított, egy a területi hátrányokat kistérségi szinten gondozó szociális kistérségi válságkezelõ program innovatív alprogramjaként került kialakításra. A két világháború közötti idõszak produktív szociálpolitikai kísérleteinek megújítását is jelentõ támogatási rendszer a helyi szociális problémák kezelését, elsõsorban az önkormányzatok segítségét tûzte ki célul, s ez a régi/új produktív szociálpolitikai eszköz immár tíz éve igyekszik több-kevesebb sikerrel javítani a globalizációs folyamatoktól elmaradó, rurális térségekben élõ népesség felzárkózási és fejlõdési (adaptáció-innováció) esélyeit.
Az Egy aktív szociálpolitikai modell eredményei – 1992–2000 alcímet viselõ könyv döntõen a szolnoki regionális kutatócsoport szociológusai által végzett, az Esély Szociális Közalapítvány Regionális Szellemi Forrásközpont bázisán megindult szisztematikus vizsgálatok, kutatások eredményeit foglalja össze. A Szociális Földprogramok Magyarországon címû könyv bevezetõ fejezetei a program újraindítóinak ajánló, a program történetét bemutató és eredményeit értékelõ írásait tartalmazza. A további fejezetek a több éven át szisztematikusan végzett hatékonyságvizsgálatok eredményeit, a földprogramban dolgozó roma népesség fontosabb jellemzõit, a résztársadalmak felzárkózási esélyeit, valamint a tartósan mûködõ programok jellemzõit és a szociális földprogramok hálózatfejlesztéssel, referenciahelyek/programmodellek kialakításával kapcsolatos eredményeit közlik. A kutatási tapasztalatok összefoglalása után a földprogramok hálózatfejlesztõ és módszertani tevékenységének bemutatása, valamint fejlesztési javaslatok zárják a kötet fõ részét.
A tanulmánykötet kitûnõen jeleníti meg azokat az erõfeszítéseket és eredményeket, amelyek a szociális földprogram bevezetése után születtek. A szerzõk (Lakner Zoltán, Nagyné Varga Ilona, Serafin József, Susányiné Baranyi Brigitta, Szarvák Tibor, Szoboszlai Zsolt, Veresné Péter Judit) sokoldalú elméleti, s fõként empirikus kutatásai nyomán, Szoboszlai Zsolt értõ szerkesztésében, a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával olyan szakszerû, részben gyakorlati célokat szolgáló kézikönyv, részben tudományos érdeklõdésre is számot tartó munka készült, amely megfelelõen reprezentálja a tíz éve indult, Délnyugat-, illetve Kelet-Északkelet-Magyarország tíz megyéjének leginkább hátrányos helyzetû kistérségeiben, a siklósi–sellyei aprófalvaktól a Cserehátig, a zalai és külsõ perifériáktól a szabolcsi, borsodi, békési vagy éppen szolnoki és más válságövezetek kistelepüléséig több mint 300, a földprogram által érintett településre irányuló szociálpolitikai tevékenységet döntõen szociológiai, de legalább ennyire szociálgeográfiai és szociográfiai szempontú megközelítésben. A vállalkozás jelentõségét húzza alá az is, hogy a földprogram által kedvezményezett családok száma országosan mintegy tízezerre tehetõ, s közülük mintegy 40 százalék (számszerint négyezer) a minisztérium által támogatott programba bevont cigány származású családok aránya és száma. Az utóbbi egyben azt is jelzi, hogy a célterületek települési jellemzõi, valamint a program eszközrendszere és mûködési módja alkalmassá teszi a földprogramot arra, hogy etnikai megkülönböztetés nélkül, nagy arányban nyújtson segítséget a cigány lakosság számára, amely tényleges népességarányánál jóval magasabb mértékben szerepel a szociális földprogram megkérdezettei és feltehetõen összes résztvevõje között.
A szerzõk jóvoltából a kötetben szereplõ tanulmányok meggyõzõen bizonyították, hogy a foglalkoztatási és a szociális válság által fokozottabban sújtott rurális, halmozottan hátrányos térségekben és településeken olyan produktív programokkal lehet csak tartós eredményeket elérni, amelyek aktív és értékteremtõ közremûködésre kényszerítik a benne résztvevõket. Más szóval az elsõdlegesen szociális természetbeni támogatási tevékenységet jelentõ program révén a támogatott családok az elérhetõ segélyezéshez képest jelentõs, saját munkájuk által teremtett többletbevételhez jutnak természetben vagy pénzben. Az ilyen jellegû szociálpolitikai eszközöknek az eredményességét és sikerét bizonyítják egybecsengõen az egyes tanulmányok, a kötet egésze pedig hosszú távú célként is helyesen sugallja azt, hogy a társadalmi szükségletekre épülõ szociális földprogram aktivizáló szociálpolitikai eszközként egyre több hátrányos helyzetû településen válhat a helyi szociálpolitika részévé. A program hatékonysága viszont megköveteli a támogatási rendszer forrásainak a növekedését, és a folyamatos módszertani fejlesztési tevékenységet.
Az elõbbiekbõl következõen a földprogram tartalmának tehát hosszú ideig a jövõben is arra kell irányulnia, hogy a mezõgazdasági termelésre alkalmas vagyonnal nem, vagy azzal kismértékben rendelkezõ, azt hatékonyan mûködtetni nem tudó, szociálisan hátrányos helyzetû családoknak teremtsen megélhetési, életminõség-javító, egzisztenciateremtõ lehetõségeket és esélyeket kedvezményes szolgáltatásokkal, juttatásokkal a háztáji jellegû kistermelésre, illetve állattartásra, az egyéni és közösségi, valamint a helyi erõforrások mind hatékonyabb kihasználásával. Az utóbbi gondolatok kifejtésére alapozódik Szoboszlai Zsolt A szociális földprogram hatékonysága címû terjedelmes, szerteágazó, mintegy az egész könyv tartalmi vázát alkotó tanulmánya, valamint a Tartósan mûködõ szociális földprogramok, referenciahelyek és programmodellek címû elméleti és empirikus problémákat egyaránt kifejtõ, a regionális szempontokat fokozatosan érvényesítõ írása. Ugyancsak említést érdemel a kisebb terjedelmû, de fölöttébb fontos, a Békés, a Hajdú-Bihar és a Jász-Nagykun-Szolnok megyékben a cigánynépességnek a szociális földprogramban való részvételét vizsgáló, kifejezetten empirikus jellegû, szociológiai megközelítésû tanulmánya, amely a szociális földprogram résztvevõit és a program hatásait a roma kedvezményezettek szemszögébõl, alapvetõen a cigány alminta értékei szerint elemzi kérdõíves vizsgálat alapján, három alföldi megyében, ahol az almintákban szereplõk átlagosan 30,8 százaléka a romák soraiból került ki.
Szarvák Tibor a Résztársadalmak felzárkózási esélyei címû tanulmányában Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Zala megyékben végzett ugyancsak lakossági kérdõíves szociológiai vizsgálatai alapján kutatja a felzárkózási és fejlõdési esélyeket ebben az öt, a területi egyenlõség különbözõ dimenzióival jellemezhetõ megyében, alaposan szemügyre véve a szociális földprogramban résztvevõk, a szociális program modernizációs aspektusaira, az újrafoglalkoztatás lehetõségeire, a kitörési pontokra, s nem utolsósorban a kistelepülési stratégiák és az információs társadalom összefüggéseire. Inkább az elméleti és módszertani kérdéseket, a szociális földprogramok alkalmazásával és fejlesztésével kapcsolatos hasznos tudnivalókat, gyakorlati kérdéseket feszeget átfogó szociálpolitikai összefüggésekben Nagyné Varga Ilona A szociális földprogramok hálózatának fejlesztése címû tanulmányában, akárcsak a Serafin Józseffel és Szoboszlai Zsolttal közösen írt következõ, a Fejlesztési javaslatok címet viselõ rövid közleményben. A kötet gyakorlati hasznosíthatóságát segíti a terjedelmesebb függelék, amely fontos áttekinthetõ adatokat, Cégénydányád, Kázsmárk és Tiszabura és Méra településekrõl szóló esettanulmányokat tartalmaz Susányiné Baranyi Brigitta, Szarvák Tibor és Veresné Péter Judit tollából. A függelék a program újraindítóinak ajánló, a program történetét bemutató és eredményeit értékelõ írásait (Lakner Zoltán, Serafin József, Nagyné Varga Ilona) tartalmazó bevezetõ részekkel együtt, mintegy keretbe foglalja a tudományos-szakmai eredményeket közreadó tanulmányokat.
Összességében olyan újszerû, sajátosan komplex mûfajú tanulmánykötetet tart a kezében az olvasó, amely nemcsak napjaink egyik súlyos szociálpolitikai kérdésében mond fontosat, nemcsak az eddig jórészt szûk szakmai nyilvánosságnak szóló információkat teszi hozzáférhetõvé rendszerezett, olvasmányos formában, hanem az ötéves kutatási idõszak eredményei révén ez a rendkívül rokonszenves munka széleskörû döntéshozói és elõkészítõi háttér, s ezért a programfejlesztõk, a kutatók és a gyakorlati szakemberek számára is hasznos lehet. Talán a vállalkozás legnagyobb érdeme éppen a "sokmûfajúság", a mûfaji komplexitás, jóllehet a szerzõk szinte kivétel nélkül szociológusok, társadalomkutatók, mégis a döntõen szociológiai megközelítés szerencsésen társul a szociálgeográfiában és szociográfiában alkalmazott módszerekkel, miközben a területi tudományok elvárásai is mindvégig érvényre jutnak. Mondhatni, hogy miközben a könyv tudományos jellegû munka, bizonyos értelemben formáját és tartalmát tekintve legalább ennyire a szociográfia számos jellemzõjét és jó hagyományait is magában hordozó feldolgozás, amely kifejezõdik az alkalmazott formai-tartalmi megoldásokban, a fekete-fehér fényképek közreadásában, s nem utolsósorban izgalmas és olvasmányos jellegében. A tanulmánykötet a szûkebb szakmai körök érdeklõdésén túl, minden bizonnyal az érdeklõdõk szélesebb körének a témairánt újabban megélénkült figyelmét is felkelti.