Szociológiai Szemle 2002/3. 66–90.
László Miklós–Tomay Kyra
A WESTEND ÁRNYÉKÁBAN*


Jelen tanulmány a szanálással, bontással történõ városrehabilitáció társadalmi vonatkozásait egy konkrét eset bemutatásán keresztül vizsgálja, a Terézvárosi Önkormányzat megbízásából a Munkácsy utca – Podmaniczky utca által határolt háztömb tervezett szanálása kapcsán végzett kutatás eredményeinek felhasználásával. Elsõdleges feladatunk az önkormányzat munkáját segítõ, a lakások megváltására vonatkozó információk gyûjtése volt, ezen konkrét cél mellé "társítottuk" saját városszociológiai indíttatású kérdéseinket. A kutatás céljai közt a slumként számon tartott területen élõk társadalmi helyzetének, értékrendjének, szociális kapcsolathálóiknak illetve a környékbeliek erre vonatkozó véleményének feltérképezése mellett arra voltunk kíváncsiak, vajon a területen élõk mennyiben tekintik saját lakókörnyéküket slumnak, lebontásnak érettnek, valamint, hogy a lakással illetve a lakókörnyékkel való viszony hogyan befolyásolja attitûdjeiket e kérdésben.

A kutatás teljes körû kérdõíves adatgyûjtéssel történt a szanálandó tömb lakóira vonatkozóan 2000. november végén, december elején. A jelenleg is lakott lakások gyakorlatilag teljes körû felmérésével 149 lakásról, és lakóikról vettünk fel adatokat, elsõsorban az itt élõk társadalmi-demográfiai paramétereirõl, lakáskörülményeikrõl, ennek elõnyeirõl és hátrányairól, a jövõbeli lakhatásukkal kapcsolatos elvárásaikról, a területhez való kötõdésükrõl, szomszédsági kapcsolataikról.

Ezt a kutatást egészítette ki a szanálásra kijelölt házak környékén1 végzett felmérés, mely a társadalmi és gazdasági mutatók mellett elsõsorban a szanálandó házakkal kapcsolatos véleményekre, a bennük élõkkel való kapcsolatra vonatkozott. Itt összesen 155 kérdõívet vettünk fel, az egyes épületekben lévõ lakások számához arányosítva, házon belüli véletlen mintavételi módszerrel.2

A két adatfelvétel mellett készültek szakértõi és laikus interjúk, részben az Önkormányzat munkatársaival, részben egyéb interjúalanyokkal, illetve egy terepleírás, valamint egy kereskedelmi és szolgáltatási ellátottsági felmérés is készült.

Cikkünkben elsõként a városmegújítás módjairól és ennek szociológiai irodalmáról szólunk röviden, majd a konkrét kutatási terület múltjáról és jelenlegi állapotáról lesz szó. Ezt követõen a szanálandó tömbben és a környéken végzett kérdõíves felmérés eredményeit tekintjük át, majd a környéken készült interjúkból közlünk részleteket, végül a kutatás konklúzióit és folytatásának lehetõségét vázoljuk fel.


A szanálás

Háztömbök vagy akár egész városrészek lebontással, szanálással való megújítása az egyik legdrasztikusabb "városrehabilitációs" megoldás. Az elavult tömbök, városrészek megújításának a nemzetközi gyakorlatban két nagy módszere alakult ki: az épületek részleges, vagy teljes szerkezetének megtartásával járó rehabilitáció, renováció vagy restauráció (attól függõen, hogy milyen mértékû és jellegû a felújítási tevékenység), illetve a teljes vagy részleges bontással járó rekonstrukció, melynek keretében egy városrész, háztömb egészét vagy túlnyomó részét lebontják, és új, korszerû épületekkel keltik új életre. (Ezt a megkülönböztetést másképp "enyhe" és "kemény" rehabilitációnak is nevezik.) A megújulásra "megérett" területek megítélésének, kijelölésének fizikai, építészeti és társadalmi kritériumai lehetnek. Ezek többnyire nem függetlenek egymástól, ugyanakkor a társadalmi érvek hangoztatása gyakran más – fõleg telekspekulációs, vagy politikai – érdekek elfedésére szolgál. De nem feltétlenül kell, hogy gazdasági érdek álljon a társadalmi érv mögött: sokszor a helyi önkormányzat, a politikai testület által képviselt, döntõen középosztályi értékrend jóindulatú, de az avult városrészek lakóiétól eltérõ értékelése alapján minõsül egy-egy terület "nem megfelelõnek". A városrész-megújítás bevett érvrendszere alapján a slumok (azaz fizikailag és társadalmilag leromlott egybefüggõ városi területek) kialakulása káros össztársadalmi szempontból és az adott területen élõ csoport szempontjából is, ezért az alacsony építészeti érték valamint az alacsony társadalmi státuszú csoport nem kívánatos koncentrációja miatt szanálással és új építéssel (azaz rekonstrukcióval) történõ megújítás szükséges. Ezt az érvrendszert és fogalomhasználatot pontosította Herbert J. Gans (1973: 414-442) 1959-es Az avult városrészek lebontásának és az ott élõ lakosság átköltöztetésének emberi következményei címû tanulmánya. Gans bevezette a slum és az alacsony bérû körzet fogalmának megkülönböztetését. Mindkét terület közös jellemzõje, hogy alacsony jövedelmû – és az Egyesült Államok esetében többnyire elsõ generációs bevándorló – csoportok lakják, mely csoportok számára a lakás nem jelent státusszimbólumot, lakáskörülményeiknek nem tulajdonítanak akkora jelentõséget, mint az értelmiségi és középosztályi rétegek, melyek ezért sok alacsony lakásstandardokkal és alacsony bérrel rendelkezõ körzetet definiálnak tévesen slumnak. Gans szerint "A slumlakásnak, -negyednek, -intézménynek stb.-nek az a jellemzõje, hogy fizikailag, társadalmilag vagy emocionálisan kárt okoz lakóinak, illetve az egész városnak. Az alacsony bérû lakások, negyedek, stb. körülményei viszont nem okoznak kárt azoknak, akik csak keveset akarnak, vagy gazdasági okok miatt csak keveset tudnak lakásukra költeni, emiatt kénytelenek lemondani a korszerûség kényelmérõl, belenyugodni a magas népsûrûségbe, a magánélet hiányába, hajlandók lépcsõt mászni és egyéb kényelmetlenségeket is vállalnak" (Gans 1973: 419). Gans véleménye szerint alapvetõen más elbírálás alá kell hogy essen ez a két típus: a slumok felszámolása tényleg kívánatos társadalmilag is, azonban az alacsony bérû körzetek esetében ennek olyan "emberi" ára van, amit az ott élõk fizetnek meg. Gans gondolatai annyiban illuzórikusnak tekinthetõk, hogy az általa elemzett bostoni West End szanálását sem elsõsorban a terület slum, vagy nem-slum jellege, hanem a telek értékesíthetõsége alapján döntötték el, mint ahogy Budapest fõváros VI. kerületének döntését is elsõsorban anyagi megfontolások vezérelték: a terület közelsége a belvároshoz és a reprezentatív Andrássy úthoz, valamint az újonnan épített Westend City Centerhez, a jelenlegi hasznosítási módnál jóval kedvezõbben teszi értékesíthetõvé a területet.

A városmegújítás hazai történetének elmúlt ötven évében az egyes módszerek és a mögöttük meghúzódó ideológiák jellemzõen egy-egy korszakhoz kötõdtek. A II. világháborút követõ évek újjáépítései elsõsorban a háborús károk helyreállítására korlátozódtak. A hatvanas évektõl kezdõdõen merült fel az avult, korszerûtlen városrészek döntõen bontással és új építéssel történõ (rekonstrukciós) rendezésének lehetõsége. Ennek keretében fõleg az 1950-ben Budapesthez csatolt peremterületeken, a város külsõ, falusias jellegû, családiházas, alacsony laksûrûségû részein nagyarányú lakótelep-építési hullám indult meg, melynek paneles technológiája megkövetelte a nagy, egybefüggõ szabad területeken való építést, melynek érdekében nagy területeket szanáltak. Ugyanakkor az elképzelések között szerepelt a város belsõ részeinek hasonló technológiával történõ megújítása is, ennek keretében indult meg a középsõ-józsefvárosi rekonstrukció, melynek elsõ ütemében 1965-re a Tömõ utcában épült fel három toronyház, második ütemében pedig 1975-re közel 2800 lakással megépült az elsõ belvárosi3 lakótelep, a Szigony utcában. A hetvenes években mind a Körúton belül, mind azon kívül több terület kapcsán felmerült a rekonstrukciós felújítás terve, azonban a legtöbb esetben a magas laksûrûség miatt ennek megvalósítása – fõként a lakók ideiglenes, vagy állandó elhelyezésének problémái miatt – nem következett be. Ugyanakkor számos területre született ilyen jellegû városrendezési terv, mely a késõbbi évtizedek során mintegy felújítási és építési tilalomként funkcionált, nagyban hozzájárulva ezzel ezen területek további fizikai és társadalmi leromlásához.

A nyolcvanas évekre a városrehabilitációról való gondolkodás nagyrészt gazdaságossági megfontolások révén átalakult, ehhez társult a lakók bevonásának ideológiája is. A nyugati szakirodalomban városrehabilitációként elterjedt értéknövelõ felújításra a hazai szóhasználatban a "tömbrehabilitáció" fogalma vált bevett megnevezéssé, szoros összefüggésben a fõvárosban a hetvenes évek végétõl meginduló rehabilitációs tervezési folyamattal, melynek keretében a belsõ pesti kerületek néhány háztömbjére készültek elõször kísérleti rehabilitációs tervek. Ezek már döntõen nem a rekonstrukciós újjáépítést, hanem a meglévõ építészeti és társadalmi szerkezet megtartásával a házak, a tömbök egészének komplex megújítását, és a környezeti helyzet javítását is célként tûzték ki. 1980-ra szinte teljesen háttérbe szorultak a belsõ részek lakóépületeinek lebontását és általános újjáépítést hangoztató vélemények, és elõtérbe került a lakótömbönként történõ "koncentrált" felújítás terve. Az "enyhe" városrehabilitáció térnyerését jelentette az 1986-ban született átfogó fõvárosi koncepció, amely a fõvárosi tanács jóváhagyása után jelentõs állami támogatást kapott. 1987-tõl indult meg a belsõ-pesti kerületekben a "tömbrehabilitációs program". A városrehabilitáció szociálpolitikai célja a belsõ városrészek társadalmi szerkezetének fiatalítása és a "fizikai dolgozók" lakáskörülményeinek javítása volt. A tömbrehabilitáció elsõ megvalósulása, az erzsébetvárosi úgynevezett "15-ös tömb" rehabilitációja azonban – akárcsak a korábbi józsefvárosi rekonstrukció –, rácáfolt a várakozásokra: anyagi és szociális értelemben is kudarcnak bizonyult.A felújított tömbben "szocialista dzsentrifikáció" (Hegedûs–Tosics 1993) játszódott le. Dzsentrifikáció, amennyiben lényegesen magasabb társadalmi státuszú lakók költöztek oda, és szocialista, amennyiben létrejöttét nem csak a nyugati dzsentrifikációs modellbõl ismert piaci mechanizmusok – a nyolcvanas években mûködõ félpiaci lakásszektor ezen a módon is hatott –, hanem a szocialista lakáselosztási gyakorlat is jelentõs mértékben elõsegítette: a hatóságok ügyeltek rá, hogy a felújított tömbökbe olyan társadalmi rétegek kerüljenek, akik "képesek megõrizni és megbecsülni" a magas költséggel felújított lakásokat.

A rendszerváltást követõen az állami finanszírozás elapadásával megtorpant a nyolcvanas évek második felében megindult rehabilitációs munka, az új gazdaságitársadalmi-igazgatási rendszerben folytathatatlannak tûnt a döntõen közpénzekre alapuló, nem megtérülõ rehabilitáció. A finanszírozás mellett a lakásprivatizáció hatására átalakuló tulajdonszerkezet, és az így kialakuló döntõen társasházi forma, a rehabilitáció szervezését is szinte lehetetlenné tette. A rendszerváltás nyomán az addig le nem zárt felújítási programok céljukat, finanszírozási és kivitelezési módjukat tekintve elavulttá váltak. Az államilag vezérelt és irányított modell helyébe az üzleti-piaci alapú felújítás lépett. Kialakult a piaci mechanizmusokra épülõ lakás- és ingatlanpiac. A rendszerváltást követõ években megtorpant rehabilitációban 1997-ben történtek újabb lépések, amikor a fõváros jóváhagyta Budapest Városrehabilitációs Programját, és létrehozta a Fõvárosi Városrehabilitációs Keretet. A program részeként a Fõvárosi Közgyûlés a kerületi önkormányzatok által benyújtott elõtanulmányok alapján jelölte ki az egész városban a rehabilitációs akcióterületeket. Ezek az V–X. és XIII. kerületben találhatóak, az egyes kerületek rehabilitációs stratégiája eltérõ. A mai budapesti gyakorlatban a piaci alapú, nagymértékû átépítéssel és lakosságcserével járó (dzsentrifikációs) városmegújítás az elterjedt, bár a fogalomhasználatban tovább él a városrehabilitáció kifejezés, mely továbbra is szociálisan pozitív képzettársításokat hordoz. A városszociológia egyik idõszerû feladata lenne ezen értéktelített fogalmak és a mögöttük meghúzódó folyamatok újragondolása, és szükség esetén átértékelése is, elkerülendõ a manipulatív fogalomhasználat lehetõségét.

Az egyetlen sikeresként számon tartott rehabilitáció a IX. kerületben zajlik, azonban mára a terület felértékelõdése és a piac fellendülése következtében a nyolcvanas években szociális célokkal megkezdett középsõ-ferencvárosi városrehabilitációs program is jórészt elvesztette szociális jellegét: különösen az utóbbi években gyorsult itt fel az ingatlanpiaci (ezért szükségképpen dzsentrifikációs) rehabilitáció. Emellett azonban itt is kimutatható az irányított dzsentrifikáció hatása is, az önkormányzat "szelektálja" a korábbi bérlõket aszerint, hogy kit tart alkalmasnak, érdemesnek arra, hogy a felújítást követõen is a területen lakjon.

A középsõ-Ferencvároshoz hasonló helyzetû és adottságú középsõ-Józsefváros esetében az úgynevezett. "Corvin-Szigony projekt" a leromlott terület gyökeres átalakításán alapuló a teljes lakosságcserét felvállaló akció. A ferencvárosi modell importálását a közpénzek hiánya akadályozta.

Ezen a két nagyobb rehabilitációra megõrzött területen kívül a belsõ pesti bérházas övezetben nincs olyan egybefüggõ terület, amit a helyi önkormányzatok "még idõben" kijelöltek volna rehabilitációra, ezáltal mentesülve a bérlõknek történõ értékesítés kötelezettségétõl, és megteremtve az egységes, szervezett lebonyolítás feltételeit. A mai helyzetben a vegyes tulajdonú társasházi közösségek rendkívül nehezen szervezhetõek össze (a pénzügyi feltételek elõteremtésérõl nem is beszélve), ugyanakkor a városközponthoz közelebb esõ, értékesebb területeken a lakósûrûség is sûrûbb, ami a rehabilitáció egyik fõ problémája, és a lakók elhelyezése szempontjából rendkívül fontos kérdés; másfelõl az itt elhelyezkedõ épületek építészeti értéke is magasabb többnyire, ami a rekonstrukció helyett a többnyire költségesebb rehabilitációt teszi szükségessé. A szociális rehabilitáció megvalósításának egyik fontos feltétele a rendszeresen befektetett nagyarányú közpénz lenne, ugyanakkor a Fõvárosi Rehabilitációs Alapba történõ befizetéseket több kerület azért tagadja meg, mert az ebbõl pályázható támogatások közel felét az utóbbi években a IX. kerület "vitte el". Fõként ezen tényezõknek köszönhetõ, hogy a belsõ-pesti kerületek nagy része piaci alapú kisebb projekteket indít csak, szociális rehabilitáció nem történik.


A terület története, jellege

A szanálásra kijelölt kutatási terület Budapest fõváros VI. kerületében, a Munkácsy és Podmaniczky utcák által határolt tömb nyolc épületét érinti. Az épületek közül négy a Munkácsy utcában, négy a Podmaniczky utcában található, azonban e négy-négy épület több szempontból is jelentõsen különbözik egymástól.

A Munkácsy utcai épületek (Munkácsy 31, 33, 35 és 37-es házszámúak) történetérõl annyit tudunk, hogy az 1912. évi Budapesti Cím- és Névjegyzék adatai szerint magánbérházak voltak. A környékbeliek szerint mindig is kispénzû, lecsúszott emberek laktak ezekben a házakban. (Az egyik közlés szerint az Andrássy úti paloták cselédsége élt itt korábban.) Az 1970-es évektõl a tanács cigányokat költöztetett a megüresedett lakásokba, akárcsak a környék többi házába. Az évtizedek óta fel nem újított, rohamosan pusztuló épületek a rendszerváltást követõen – döntõen önkormányzati tulajdonú – társasházakká alakultak A Munkácsy utcai házak hosszanti szerkezetûek, a többnyire szoba-konyhás, alacsony komfortfokozatú lakások csak a közös udvarra néznek. Ezen épületek nagymértékben elkülönülnek az utca folytatásában következõektõl. (A "20-asok", azaz a hússzal kezdõdõ házszámúak más építészeti szerkezettel és tradicionálisan más társadalmi szerkezettel bírnak, ezeket a "30-asokénál" valamivel magasabb státuszú, fõleg szakmunkás réteg lakta.)

A Podmaniczky utcaiak (Podmaniczky utca 95, 97, 99 és 101 házszámúak) egykori MÁV-házak, bár jelenleg önkormányzati bérlakásokként funkcionálnak. Ezeket az épületeket a Magyar Államvasutak Igazgatósága építtette valamikor az elsõ világháború elõtt mozdonyvezetõi és fizikai dolgozói számára. Ezen lakások többnyire szoba-konyhásak, a körfolyosókon közös mellékhelyiséggel. A hatvanas évektõl a lakásokat lakóik igyekeztek komfortosítani, több-kevesebb sikerrel.

A Podmaniczky utcai épületek nem képezik igazán szerves részét a környéknek, róluk és lakóikról keveset tudnak a szomszédok. Ezen épületekben amúgy is kevesebb lakás volt, és jelenleg még kevesebbet laknak. (Összesen 25 cím szerepelt lakottként az önkormányzati nyilvántartásban.)

A környéket ismerõk egybehangzó információi szerint a házak sorsa a 3-as metróvonal építésekor pecsételõdött meg, amikor a házak elkezdtek vizesedni. A szanálás lehetõsége, szükségessége azóta folyamatos téma, idõnként felvetõdik, majd elhal, ezért a lakók már igen szkeptikusak az önkormányzat terveivel kapcsolatban.4 1995-tõl rövid ideig történtek elidegenítések a területen, ezért elõfordulnak magántulajdonban lévõ lakások, de arányuk alacsony. A legtöbb lakás önkormányzati bérlakás határozatlan idejû bérleti jogviszonnyal: ez a "szerencsés" helyzet, mely az évtizedek óta tolódó-húzódó felújítási ígéreteknek köszönhetõ, biztosította azt a lakásprivatizáció következtében Budapesten kialakult állapotok között egyre ritkább, kivételes helyzetet, hogy az önkormányzat mint egy összefüggõ terület majdnem egészének tulajdonosa elindíthasson egy városfelújítást, viszonylag alacsony költséggel ürítve ki a területet. (Ilyen városmegújításra, "rehabilitációra" alkalmas területeket már csak a középsõ-Ferencvárosban, középsõ-Józsefvárosban és a XIII. kerületben találhatunk még.)

A környék közbiztonsága és rendetlensége, szemetessége általános kritika tárgya, mind az ott élõk, mind pedig a szomszédok körében.

Jellegzetes problémája a területnek az elöregedés. A kerületre amúgy is jellemzõ probléma itt talán még nagyobb arányban jelentkezik, és az itt lakó az idõs embereket sokszor kellemetlenül érinti egy esetleges költözködés.

A szanálandó tömb környéke sem építészeti, sem társadalmi összetételét illetõen nem egységes. A Munkácsy utca Andrássy úthoz közeli szép, szecessziós stílusú kertes villái, a Rippl-Rónai utca angol típusú elõkertes házai, a Podmaniczky utca patinás polgári bérházai, a Szondi utca változó állapotú körfolyosós bérházai, a MÁV-házak és a Munkácsy utcai szanálandó házak szoba-konyhás és szükséglakásai a lakókörnyezet óriási eltéréseit mutatják – egy igen kis területen, pár háztömbön belül is. A területet észak-kelet felé a vasútsínek zárják le és határolják el az Újlipótvárostól. A féloldalas, a vasútsínek által határolt Podmaniczky utca amúgy is egyfajta "világvége" vagy "hátsó front" hangulatot áraszt. Ugyanakkor a Városliget, a Hõsök tere, a múzeumok turisztikai vonzereje sem gyakorol nagy hatást a területre, kívül esik a turista-csapásokon, bár az itt lakók gyakran használják a Városligetet sportolásra, kikapcsolódásra. Ugyanakkor fiatal mûvész-értelmiségi csoportokat vonz a környékre az Epreskert és a Szépmûvészeti Múzeum könyvtára.

A terület "fõutcája" a vendéglátó egységekkel és üzletekkel viszonylag sûrûn ellátott Szondi utca. Ez az utca a társadalmi érintkezés és kommunikáció központja a helyi lakosok számára. Itt megmaradtak a régi, hagyományos kis üzletek és mûhelyek: szabó, borozó, cukrászda, zöldséges, háztartási bolt, ugyanakkor az új, modern iparágak is jelentkeznek, van Internet-kávézó, önkiszolgáló gyorsétkezde és lakberendezési bolt is. A keresztutcákban nincs jelentõs kereskedelmi tevékenység. Az alacsonyabb jövedelmi kategóriákat célzó kínai bolt és használtruha-turkáló is jelen van a kereskedelmi palettán.


Társadalmi helyzetkép

A társadalmi alapadatokat nem csak a megkérdezettekre, hanem az összes lakótársukra, családtagjukra vonatkoztatva vettük fel, így a 149 megvizsgált lakás 302 lakójának ismerjük nemét, életkorát, családi állapotát, iskolázottságát, gazdasági aktivitását és lakóstátuszát. A megkérdezettek lakóhelye szerint 48-an a Podmaniczky utcában, 254-en a Munkácsy utcában laktak.5 Eltekintve az ott tartósan nem tartózkodó, illetve már elköltözött személyektõl, akik amúgy sem jellemeznék a házak társadalmi állapotát, az alábbiakban gyakorlatilag az összes, a területen élõ személy adatait elemezzük.

1. táblázat
Egyes épületekben élõk száma6
 
Lakás (db)
Lakos (fõ)
Lakos (%)
Munkácsy 31
22
44
14,6
Munkácsy 33
39
70
23,2
Munkácsy 35
28
46
15,2
Munkácsy 37
39
94
31,1
Podmaniczky 95
8
18
6,0
Podmaniczky 97
5
10
3,3
Podmaniczky 99
4
7
2,3
Podmaniczky 101
4
13
4,3
Összesen
149
302
100,0



Életkori megoszlás

Életkori megoszlás szerint a szanálandó tömbben élõk 20-20 százaléka 18 év alatti és 60 év feletti. Az átlagéletkor 40 év, a Podmaniczky utcai épületekben valamivel magasabb: 44 év. A környéken élõk életkorát tekintve valamivel kedvezõbb képet kapunk, bár a fiatalok aránya nem magasabb, az idõsek aránya alacsonyabb. Összességében a szanálandó tömbben valamivel több idõs ember él, mint a környéken. Ezzel szemben a kerület egészét tekintve7 az idõsek aránya magasabb: 26 százalékos; a 18 év alattiak aránya alacsonyabb: 16 százalékos volt.

1. ábra
Korcsoportok megoszlása



Családi állapot

A családi állapot szerinti megoszlás azt mutatja, hogy szemben azzal az elképzeléssel, miszerint Budapestre az jellemzõ, hogy a belsõ-pesti kerületekben rendkívül magas az özvegyek (elsõsorban özvegyasszonyok) aránya, ezen a területen inkább a hajadonok/nõtlenek magas aránya (a 18 év feletti népesség 28 százaléka), és ezzel párhuzamosan az özvegyek viszonylag alacsony aránya a szembeszökõ. Az egyedül élõk magas száma összefüggésbe hozható az itteni lakásnagyságokkal, hiszen az átlagos lakásméret itt maximum egy ember számára nyújthat lakhatási lehetõséget, ezért eleve az egyedül élõk költözhettek ide.

A környéken élõk esetében inkább a tipikus mintát követi a megoszlás, a magas idõskorúarány mellé jellemzõen az özvegyi családi állapot társul, itt inkább jellemzõ az a tendencia, hogy viszonylag nagy lakásokban élnek idõs, egyedülálló nõk.


Iskolázottság

A területen élõ 25 év feletti személyek tíz százaléka végzett el kevesebb, mint 8 osztályt, elsõsorban az idõsebb korosztályok alkotják ezt a csoportot. 31 százalék végzett 8 általános iskolai osztályt vagy 4 polgárit, illetve gimnáziumi osztályt (a '45 elõtti rendszerben), 26 százaléknak van szakmunkás végzettsége, 18 százalék végzett szakközépiskolát vagy technikumot, 7 százalék érettségizett gimnáziumban és 6 százalék végzett fõiskolán, felsõfokú technikumban vagy egyetemen.

A szanálandó tömbben élõk iskolázottsága alacsonyabb, mint a környéken élõké, ennek részben oka lehet a magas életkor, de ezen túlmenõen is alacsonyabban iskolázottak élnek itt, mint a környéken vagy a VI. kerület átlagában.

2. táblázat
A 25 év feletti népesség iskolázottsága a szanálandó háztömbben
 
Szanálandó tömb
eset
%
8 általános alatt
22
10,6
8 általános vagy 4 polgári, ill. gimnázium '45 elõtt
65
31,4
Szakmunkásképzõ, szakiskola
54
26,1
Befejezett szakközép, technikum
38
18,4
Befejezett gimnázium
15
7,2
Befejezett fõiskola vagy felsõfokú technikum
6
2,9
Befejezett egyetem
7
3,4
Összesen
207
100,0



Gazdasági aktivitás

A fiatalabb korosztályok többnyire még tanulmányaikat folytatják. A megkérdezettek 34 százaléka dolgozik bejelentett formában, hivatalosan, és további 6 százalék vallotta be, hogy alkalmilag vagy feketén dolgozik. (Arányuk ennél feltehetõen jóval magasabb!) A munkanélküliek aránya 5 százalékos. A nyugdíjas réteg az összes itt élõ 32 százalékát alkotja, ennek nagyobb része (18,5 százalék) saját jogú öregségi nyugdíjas. Aktív keresõ tehát a bevallások alapján a kérdezettek 34 százaléka, a többiek ilyen-olyan formában, de eltartottak. Feltételezhetõ ugyan, hogy az alkalmi és nem bejelentett munkákból élõk aránya magasabb az itt szereplõ adatnál, de az aktív/inaktív arány a valóságban sem lehet lényegesen jobb. Ugyanakkor ez együtt jár azzal is, hogy a lakók nagy része napjai jelentõs idejét otthon tölti. Ez egyrészt azt jelenti, hogy halmozottan sújtják õket a rossz lakáskörülmények (a komfort hiánya, az egészségtelen, vizes lakások hatásai) hiszen nincs hová menekülniük ebbõl a környezetbõl, ugyanakkor sokat vannak egymás társaságában. Emellett a házak kialakítása is olyan, hogy óhatatlanul egymás szeme láttára élnek, ezért feltehetõen szorosabb kapcsolatok, szálak, erõsebb szociális hálózat alakulhatott ki köztük, mint egy átlagos pesti bérházban. Ezt a tendenciát erõsíti, hogy sok közöttük az idõs ember, akik számára – más vizsgálatok tanulságai alapján – a hétköznapok szociális érintkezéseit elsõsorban a szomszédság jelenti.

A környéken élõk 44 százaléka dolgozik hivatalos, bejelentett munkahelyen. Nyugdíjas összesen 20 százalék, szemben a szanálandó tömb 32 százalékával. Az aktív-inaktív arány nem jobb lényegesen a környéken, mint a szanálandó tömbben, de az inaktívak a szanálandó tömbben jellemzõen inkább nyugdíjasok, a környéken megkérdezettek közt inkább tanulók.


Lakóstátusz

Mint azt feljebb említettük, viszonylag rövid periódus, mintegy másfél-két év állt a lakók rendelkezésére, hogy ha akarják, megvehessék lakásukat. Emiatt a szanálandó tömbben alacsony a magántulajdon aránya, összesen 32-en élnek magántulajdonú lakásban (ez 11 lakást jelent), ezzel szemben 259-en önkormányzati tulajdonú bérlakásban (138 lakásban). A környéken, ahol a lakáselidegenítés zavartalanul folyt, természetesen a magántulajdonban élõk aránya a döntõ, olyannyira, hogy az összes itt élõ 96 százaléka él magántulajdonú lakásban (ebbõl 4 százalék magánszemélytõl bérelt lakásban) és csak 5 százalék önkormányzati bérleményben.


Foglalkozás

A foglalkozási szerkezetet vizsgálva jól láthatóan kirajzolódik a lakók dominánsan alacsony státusza. A három nagy csoportot a segédmunkások, a szakmunkások valamint az irodai dolgozók és egyéb szellemiek (ami dominánsan a férfiak segéd- és szakmunkás foglalkozásának nõi megfelelõje) alkotják. A magasabb presztízsû foglalkozások közül sem a tradicionális beosztott értelmiségi, vezetõ, sem a modernebb, önálló vállalkozói formákba nem kapcsolódtak be sokan a vizsgált területrõl. Kissé talán túláltalánosítva úgy fogalmazhatnánk meg ezt az eredményt, hogy az itt élõk sem az elmúlt évtizedek körülményei közt, sem a jelen körülmények közt nem igazán tudják elérni a sikeres, magas presztízsû társadalmi-foglalkozási-jövedelmi pozíciókat.

Összevetve ezeket az adatokat a környék adataival azt tapasztalhatjuk, hogy a környéken nagyobb arányban végeznek magas presztízsû és magasabb jövedelemmel járó munkákat, és kisebb arányban alacsony presztízsû munkákat, mint a szanálandó tömbben.


Etnikai hovatartozás

A vizsgált területtel kapcsolatban nehezen lenne megkerülhetõ a roma népesség problémája. A roma etnikumhoz tartozást a kérdezõk szubjektív ítéletével mértük. A vizsgált terület, de annak tágabb környezete is "cigányos" területként él az emberek fejében, és adataink is alátámasztják hogy a roma népesség aránya magasabb a területen mint a kerület egészében, vagy a városban. Az adatok szerint a megkérdezettek közel tíz százaléka feltehetõen roma etnikumú, ezen megkérdezettek kizárólag a Munkácsy utcai házakban élnek. Ez azt jelzi, hogy a MÁV régi altiszti, szakmunkás gárdája – melyben köztudottan nem lehettek romák – olyan társadalmi alapot adott a Podmaniczky utcai házaknak, hogy oda nem költözött, költözhetett be roma család. A tényadat mellé kívánkozik az is, miszerint az itt élõk 15 százaléka említette válaszában, hogy a cigányok miatt nem szeret itt lakni, tehát kialakult egyfajta negatív érzület is ezzel a kisebbségi csoporttal szemben. (Ezek az említések többnyire a Munkácsy utcában történtek, ahol van közvetlen napi súrlódási felület a szomszédsági viszony miatt, de hárman a Podmaniczky utcából is említették, hogy a környék "elcigányosodott", és ezért nem szeretnek már itt lakni). Ugyanakkor a legtöbb helyen azt is hozzátették, hogy az itt élõ cigányoknak nem mindegyikével van gond, vannak akik beilleszkedtek a lakóközösségbe, miközben egy-két hírhedt roma család szinte egyöntetû félelmet és tartózkodást vagy negatív érzületet vált ki a többiekbõl.

A környéken máshol is élnek "hírhedt cigány famíliák", például a Szondi utcában vagy a Rippl-Rónai utcában, de a környéken megkérdezettek közt, a válaszadási hajlandóságból következõ említett torzítás miatt kevesebb volt a roma etnikumú.


Vagyoni, jövedelmi helyzet

A vagyoni, jövedelmi helyzet vizsgálatára több módszert is alkalmaztunk, most csak a bevallott jövedelmi adatokat, az erre való önreflexiót és egy depriváltsági mutatót közlünk.

A háztartások átlagos egy fõre jutó havi nettó jövedelme 31.704 Ft, míg a kérdezettek átlagos havi jövedelme 38.405 Ft volt. Az átlagos adat nem adna okot akkora elkeseredésre, ha nem állna mellette egy meglehetõsen magas szórási mutató, ami azt jelzi, hogy az átlagtól való eltérések az egyes esetekben ugyancsak nagyok. A jövedelmi medián háztartási szinten 29.752 Ft, míg a kérdezettek jövedelme szerint 34.000 Ft, azaz mindkét esetben rosszabb képet fest, mint az átlag, amit egy-egy kiugróan magas jövedelem torzíthat.

A környéken felvett adatok alapján a háztartások egy fõre jutó átlagos havi jövedelme 43.778 Ft, a kérdezettek átlagjövedelme 59.889, ami jóval magasabb a szanálandó tömbben élõkénél.

A fenti jövedelmi helyzetre való reflexiót tartalmazta az a kérdés, amelyben egy-egy jellemzõ mondat közül kellett a rájuk leginkább vonatkozót kiválasztania a kérdezetteknek. A szanálandó tömbben élõk nagy többsége saját magáról azt vallotta, hogy "Szerényen, de tisztességesen él". Ezt támasztják alá egy másik kérdésre adott válaszaik is, miszerint nagy részük az esetek többségében rendezetten fizeti a lakbér, közös költség, és más közüzemi szolgáltatások számláit, még akkor is, ha van ahol ez azzal jár, hogy a hónap végére már nincs mibõl élelmiszert venni, és gyakorlatilag az összes olyan "luxuskiadást" sokan teljesen nélkülözik már évek óta, mint amilyen a kultúra, az utazás vagy a ruházkodás. Ugyanakkor, különösen az idõsek számára, a szegénység sokszor szégyen, ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy a maguk módján, de állami, önkormányzati segélyek nélkül éljenek. (Ez nem egyszer azt is jelenti, hogy bár van fûtési lehetõség, mégsem fûtenek, ezzel is "spórolva".) E mellett a kategória mellett létezik egy olyan csoport is, fõleg a munkanélküliek, alkalmi munkából élõk körében, akiknek bevételei esetlegesek, emiatt nem képesek egy-két hétre vagy hónapra sem elõre tervezni és beosztani a pénzt. Náluk a fogyasztás is inkább hullámzó.

3. táblázat
Az Önök háztartására az alábbiak közül melyik állítás a legjellemzõbb?8
 
Eset
%
Mindenünk megvan, ami fontos, elégedettek lehetünk sorsunkkal.
8
5,7
Szerényen, de tisztességesen élünk.
88
62,4
Néha kicsúszik a lábunk alól a talaj, de nagyobb szükséget nem szenvedünk.
13
9,2
Bevételeink esetlegesek, egyik napról a másikra élünk.
26
18,4
Nagy nélkülözésben, igen szerényen élünk.
6
4,3
Összesen
141
100,0


A depriváltság mérésére a számlafizetési nehézségek, és költségmegszorítások elõfordulásának gyakoriságát használtuk. Eszerint kérdezettjeink 58 százalékának még nem volt soha semmilyen nehézsége a kérdéses költségek megfizetésével kapcsolatban, ugyanakkor 12–15 százaléknak volt több-kevesebb gondja, és 21 családban komoly anyagi nehézségekre, nélkülözésre utaltak a válaszok. A deprivált családok túlnyomó része a Munkácsy utcai épületekben él, a Podmaniczky utcaiak nagyobb arányának, 71 százaléknak nem volt gondja e költségek megfizetésével.


Lakáshelyzet

A lakások általánosan igen alacsony színvonalú lakhatást biztosítanak a vizsgált területen. Adottságaik mellett (szoba-konyhás, komfort nélküli, udvarra nézõ) tovább rontja a helyzetet, hogy az épületek vizesek, a falak mállanak, a hosszú ideje húzódó szanálási terv miatt az utóbbi évtizedekben csak a legszükségesebb javítások történtek meg. Ugyanakkor ebbõl a lakások nagyját jelentõ típusból idõnként kiemelkedik egy-egy lakás, vagy azért, mert az utcai fronton van, esetleg nagyobb, kényelmesebb, vagy azért, mert lakói belülrõl rendbe hozták.


Lakásméret

A lakások mérete átlagosan 32 m2 , a legkisebb lakás 12 m2 , a legnagyobb 100 m2 -es. Jellemzõen 1-2 személy él bennük. A lakások 47 százaléka (71 db) szoba-konyhás, emellett 18 százalékában a lakásoknak van WC és fürdõszoba is. A legtágasabb lakások a 3-3,5 szobásak, ezekbõl hat darab található a területen, amelyek szintén komfortosak. Ezek lehetnek a terület "luxuslakásai", de szintén kényelmesnek mondhatóak a 2-2,5 szobás, komfortos lakások is, melyekbõl tíz darab található itt. A magasabb szobaszámhoz inkább társulnak a komfortosság tényezõi.

A környéken az átlagos lakásnagyság 74 m2 , a legkisebb 22 m2 , a legnagyobb 165 m2 volt, tehát elég nagy a szórás (ez is utal arra, hogy nagyon heterogén lakásminõségû ez a környék). A lakások többségében ketten vagy hárman élnek.

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a kerület lakásállományának 35 százaléka egyszobás.

A lakások több, mint fele, 56 százaléka komfort nélküli, azaz sem fürdõszoba, sem WC nem tartozik hozzájuk: a lakók a folyosókon lévõ közös WC-ket használják, melyek állapotáról, megalázó körülményeirõl, és az idõsek ezzel kapcsolatos fizikai nehézségeirõl többen beszámoltak. A lakások további 6 százalékában nincsen WC, és 10 százalékában nincs fürdõszoba. Utcák szerinti bontásban a komfortfokozati adatok összességében valamivel jobbak a Munkácsy, mint a Podmaniczky utcában.

A környéken ennél lényegesen kedvezõbb lakáskörülményeket tapasztaltunk. Elvétve akadt komfort nélküli vagy félkomfortos lakás, a döntõ többség (96,1 százalék) komfortos, szemben a szanálandó terület 35,6 százalékos komfortos arányával.

4. táblázat
A lakások komfortfokozata
 
Munkácsy u.
%
Podmaniczky u.
%
Összes eset
%
Környék
%
Komfort nélküli
71
55,5
13
61,9
84
56,4
4
2,6
Félkomfortos
11
8,6
1
4,8
12
8,0
2
1,3
Komfortos
46
35,9
7
33,3
53
35,6
149
96,1
Összesen
128
100,0
21
100,0
149
100,0
155
100,0



Az itt élõk eredete, kötõdése a környékhez

A lakók nagy része több évtizede – átlagosan 18 éve (!) – él lakásában, míg a kerületben még régebb óta, átlagosan 23 éve élnek. A leghosszabb idõ, amióta valaki a kerületben és egyúttal a lakásban is él 81 év. Ebbõl a szempontból a szanálandó tömb nem különbözik a környéktõl, ahol hasonlóan magas ez az adat. A megelõzõ lakhelyet vizsgálva kiderül, hogy a nagy többség korábban is budapesti volt, az itt élõk 77 százaléka Budapestrõl költözött ide. Ezen belül 23 százalék korábban is a VI. kerületben élt, tíz százalék körüli részük a IX. kerületbõl származott. (Meglepõ módon kiugrik a IX. kerület aránya a többi pesti kerülethez képest, nem kizárt, hogy egy költözési hullám eredményérõl van szó, feltevésünk szerint a IX. kerületi – nagymértékû lakosságcserével járó – rehabilitáció eredménye is lehet ez, mivel általános tapasztalatok szerint a slumok felszámolásával többnyire a hasonló helyzetû területekre költöznek korábbi lakóik.) Ezenkívül jelentõs még a III. és a XIII. kerületbõl származók aránya. Szóbeli közlések alapján a III. kerület kiugró arányát a Bécsi úti dûlõ lebontásakor ide telepített emberek okozzák. A környék esetében jelentõs a VI. és VII. kerületbõl származók aránya (14-14 százalék). Viszonylag nagyobb kibocsátó volt még a IV., a XI. és a XII. kerület.


"Mennyire és miért szeret, vagy nem szeret itt lakni?"

Az itt élõk harmada nagyon nem szeret lakásában lakni, ez a legjellemzõbb csoport. Ugyanakkor, a megkérdezettek másik nagy csoportját azok alkotják akik nagyon, illetve kicsit szeretnek az adott lakásban lakni.

A környéket általában valamivel jobban kedvelik a megkérdezettek mint a lakást, de így is negyedük mondta azt, hogy egyáltalán nem szereti, míg egy másik negyedük nagyon szereti a környéket.

A környéken felvett kérdõívek tanulsága szerint az itt élõk valamivel jobban szeretik a lakásukat (4,0-s átlag!), mint a környéket, de a környékhez való érzelmi kötõdés is igen magas szintû (3,56-os átlag). A megkérdezettek fõleg a közepes, vagy annál jobb kategóriákat jelölték meg a környék esetében, és a kérdezettek majdnem fele nagyon meg van elégedve lakásával.

2. ábra
Mennyire szeretnek a lakásban és a környékén lakni?
– a szanálandó tömb lakói –


Arra a nyitott kérdésre, hogy miért szeretnek, illetve miért nem szeretnek az adott helyen lakni, meglehetõsen konvencionális válaszok érkeztek, ami azt jelenti, hogy az attitûdök bizonyos csomópontok köré szervezõdnek.

5. táblázat
Miért szeret itt lakni?
 
Említések száma
%9
Megszokta, ide kötik az emlékei.
38
25
Jó a közlekedés.
32
21
Jó a környék.
20
13
Komfortos, kényelmes a lakás, tágas, jobb, mint volt.
20
13
Szomszédokat szereti, ismerõsök élnek a környéken.
17
11
Közel van a munkahelye /iskola/kórház.
13
9
Olcsó, alacsony a rezsi.
8
5
Felújíttatta a lakást.
6
4
Napos, világos, nyugodt.
4
3


Természetesen a legfontosabb marasztaló tényezõ a megszokás, különösen az idõs emberek esetében. A két következõ választípus némileg átfedi egymást: sokan együtt említették, hogy jó a környék, és hogy jó a közlekedése. Ugyanakkor a jó környék fogalmába soroltuk azt a markáns csoportot is, akik a Városligethez kötõdnek (legtöbbször sétálni járnak oda), és emiatt tartották jónak a környéket. Húsz esetben történt arra utalás, hogy a jelenlegi lakás tágas, kényelmes, illetve emellé gyakran társult az a kitétel is, hogy "jobb, mint az elõzõ", ami arra enged következtetni, hogy az így válaszolók még rosszabb körülmények közül kerültek ide. (Ez lehet ugyanazon ház földszintje is.) Jelentõs tényezõ még a már korábban emlegetett szociális, társas kapcsolatok idekötõ ereje, ez egyrészt a házon belüli ismerõsökre, szomszédokra, másrészt a környéken élõ ismerõsökre vonatkozik.

Sok embert köt ide a múltja, emlékei, az elmúlt évtizedek alatt megszokták már ezt a helyet, a környéket és fõleg egymást.

Elsõ pillantásra leolvasható, hogy az elégedetlenség okai még inkább fókuszálódnak egy-egy problémára, mint a megelégedettségé. Elsõdleges a lakások rossz állapota (a kérdezettek majdnem fele említette ezt a tényezõt), és ezzel összefüggésben a házak fizikai állapota. E mellett szerepel a környék koszossága, zajossága és rossz közbiztonsága, valamint a roma családokkal és a zavaró életmódot folytató szomszédokkal szembeni ellenséges érzület. (A romákkal szembeni negatív attitûd kapcsán el kell mondanunk, hogy a vizsgált házakban élõ romáknak csak egy részével, egy-két családdal van baja a szomszédoknak, velük viszont sok.) Ez a probléma a Munkácsy utcában jelentkezik. A szomszédok közül is van egy pár "fekete bárány", aki iszik, drogozik, hangoskodik, zavarja a többieket. Ezekre utalnak az említések.

6. táblázat
Miért nem szeret itt lakni?
 
Említések száma
%10
A lakás rossz: kicsi, komfort nélküli, vizes.
69
46
A ház lerobbant, mállik, vizes.
45
30
A környék rossz, koszos, zajos.
23
15
Cigányok miatt.
22
15
Rossz a közbiztonság.
16
11
Rossz a szomszédság.
16
11
Drága fenntartani.
3
2
A szanálás miatti bizonytalanság.
3
2



Preferenciák, vélemények
A lokális kérdések iránti érdeklõdés

Mind a szanálandó tömbben élõk, mind a környéken lakók nagymértékben kötõdnek közvetlen környékükhöz, számon tartják értékeit, viszonylag szoros lakóközösséget alkotnak, figyelnek a környéken történõ változásokra. A köztisztaság és a közbiztonság a legégetõbb problémák (a "közpiszkosság" a szanálandó tömbben élõk körében kapott negatívabb értékelést). Az autófeltörések, lopások és a drogozás a jellemzõ bûnténytípus ezen a környéken.


"Lebontani, vagy felújítani"

A lakók nagyobb része, százan (67 százalék) a házak lebontása mellett foglalt állást, huszonheten (18 százalék) úgy vélték még érdemes lenne felújítani õket, és izenöten mondták azt, hogy ezt õk nem tudják, nem is tudhatják, a szakértõk dolga megítélni, hogy mi a gazdaságosabb. Feltûnõ, hogy a Podmaniczky utcai épületekben élõk nagyobb arányban ítélték úgy, hogy érdemes lenne még felújítani, sõt, volt, aki kimondottan úgy válaszolt, hogy a MÁV-házakat inkább felújítani, a Munkácsy utcai épületeket inkább lebontani kéne. Ez a vélekedés összhangban van a külsõ szemlélõ megítélésével is, miszerint a MÁV-házak jellegzetes építészeti stílusa hordozhat olyan értéket, amit talán érdemes lenne megõrizni, míg a Munkácsy utcai épületek fizikai állapota és kevésbé értékes építészeti kialakítása egyértelmûbben sugallja a lebontás javaslatát.

A környéken megkérdezettek nagy többsége (70 százaléka) már hallott róla, hogy szanálni fogják a Podmaniczky - Munkácsy sarkán lévõ tömböt, és a többség (81 százalék) egyet is ért ezzel a lépéssel, akár esztétikai, akár társadalmi szempontból, viszont ez alatt a legtöbben csak a Munkácsy utcai épületek szanálását értik.

3. ábra
Felújítani vagy lebontani?


A lebontás mellett nyilatkozók a legtöbb esetben azzal indokolták véleményüket, hogy az említett épületek már annyira rossz állapotban vannak, hogy nem érdemes felújítani õket. Ugyancsak gyakori érv volt, hogy az új lakó(!)épületek (mert ahhoz szinte kivétel nélkül ragaszkodtak, hogy lakóépület kerüljön a helyére) szebbítik, modernebbé, rendezettebbé teszik a környéket. Ugyanakkor többen említették azon félelmüket, miszerint az újonnan megépülõ házak esetleg nem illeszkednek majd a környezetbe, vagy hogy a szanálandó házakban élõk számára ez egy kellemetlen, vagy éppen rendkívül nagy törést okozó esemény lehet, fõleg ha nem kapnak helyette megfelelõ lakásokat. Érdekes módon a régi épületeket értékesnek és felújítandónak ítélõ személyek nem csak a magasan iskolázottak közül kerülnek ki, hanem társadalmi státusztól függetlenül sokan sajnálják fõleg a Podmaniczky utcai épületek bontását, és a jelenlegi lakók sorsát.

7. táblázat
Miért jó, hogy lebontják azt a tömböt és a helyére új lakóház épül?11
 
Eset
%12
Már nem érdemes felújítani.
38
36,5
Szebbíti a környéket, modernebb.
23
22,1
Lakásminõségen javít.
19
18,3
Csak ha tényleg lakóház lesz, környezetbe illeszkedõ.
10
9,6
Javít a társadalmi helyzeten.
9
8,7
Közbiztonságon javít.
5
4,8
Összesen
104
100,0


A közvetlen szomszédság általában úgy ítélte meg, hogy az új, magas színvonalú épületek ide kerülése emelni fogja saját lakóingatlanának értékét is, eltekintve a Munkácsy utca 29-es épület egyes lakásaitól, ahol attól félnek, magasabb épület kerül majd az eddigiek helyére, és ez elveheti a fényt elõlük. Ugyanakkor az egy-két sarokkal odébb élõk már úgy gondolják, az õ ingatlanjaik értékére az új építkezés nem lesz hatással.

A kérdezettek közel kétharmada (63 százalék) ítélte úgy meg, hogy a szanálás és az új épületekkel együtt járó lakosságcsere javít majd a közbiztonságon, ugyanakkor sokak szerint ennek a pár háznak a lebontása nem változtat (21 százalék) ezen, marad akkor is elég "gyanús elem" a környéken.


"Mennyire szeretne elköltözni?"

Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a kérdezettek mennyire szeretnének elköltözni az adott házból. Várakozásainknak megfelelõen itt is nagy különbség tapasztalható az utcák szerinti bontásban. A Podmaniczky utcaiaknak közel fele egyáltalán nem szeretne elköltözni, míg ez az adat a Munkácsy utcaiaknál csak 14 százalék. Ugyanakkor a Munkácsy utcaiak 55 százaléka nagyon el akar költözni, míg a Podmaniczky utcaiaknak ez csak 19 százalékára igaz. Összegezve elmondható, hogy a megkérdezettek fele nagyon el akarja hagyni lakhelyét, de ez az arány abból adódik, hogy a többségben levõ Munkácsy utcaiak erõsen az elköltözés mellett álló véleménye dominál az összes válasz között, míg a többségében az ottmaradást preferáló Podmaniczky utcaiak kevesebben vannak.

8. táblázat
Mennyire szeretne elköltözni?
 
Munkácsy u.
%
Podmaniczky u.
%
Eset
%
Nagyon nem
17
14,0
10
47,0
27
19,0
Kicsit nem
6
5,0
2
9,5
8
5,6
Is-is
16
13,2
4
19,0
20
14,1
Kicsit
15
12,4
1
4,8
16
11,3
Nagyon
67
55,4
4
19,0
71
50,0
Összesen
121
100,0
21
100,0
142
100,0



Az új lakás

A kérdezettek túlnyomó része lakást kérne jelenlegi lakása helyett, csak páran jelezték, hogy inkább anyagi megváltást kérnének. Ezen a csoporton belül a kérdezettek fele hasonló értékû13 lakásra vágyott, azaz jelenlegi körülményeit kívánta reprodukálni, emellett viszonylag sokan jelezték, hogy ennél színvonalasabb lakásra vágynának, de az ehhez szükséges ráfizetést feltehetõen csak kevesebben tudnák teljesíteni, mivel a válaszadók közül csak 18 személynek volt erre a célra megtakarítása.

A kérdezettek túlnyomó része: 71 százalékuk legszívesebben a kerületben maradna (106 eset). A lakás méretén 52 százalék nem változtatna, 44 százalék szívesebben költözne nagyobb lakásba. A lakás szobaszámán a kérdezettek 52 százaléka nem változtatna (ugyanazok, akik a lakásméreten sem változtatnának), 42 százalék szeretne több szobát, és néhányan kevesebbet. A legkritikusabb paraméter a jelenlegi lakásoknál az alacsony komfortfokozat, ezen a kérdezettek 72 százaléka javítana, 28 százaléknak megfelel a jelenlegi. (Ez zömmel a jelenlegi "komfortos" fokozatot jelenti.)

A kívánatos változások közül a legtöbb kérdezett számára a komfortfokozat növelése a legfontosabb paraméter (57 százalékuk számára ez a legfontosabb tényezõ), a második helyen viszont egy nehezebben megoldható probléma: a területi elhelyezkedés szerepelt (a kérdezettek 59 százaléka az elsõ két helyre tette a kerületben, környéken maradás fontosságát). A lakásnagyság és a szobaszám mint tényezõ 12-13 személy számára jelentette a legfontosabb dimenziót.


A szomszédsági kapcsolatháló

Mint azt korábban említettük, a területen lévõ házakban sokan nagyon régóta élnek, és emellett sok a nyugdíjas vagy munkanélküli, aki napjai nagy részét otthon tölti, ezért feltételezhetõen a szomszédsági kapcsolatok erõsebbek, mint egy átlagos pesti bérházban. Adataink szerint összesen 7 személy nem ismeri a többi lakótársát, a legtöbb ember számára azonban fontos társas érintkezési forma a szomszédokkal való beszélgetés. Az itt élõk 40 százaléka említette, hogy felszínes ismeretség fûzi szomszédaihoz,14 és további 39 százalék említette, hogy a szomszédok közt van egy-két közelebbi ismerõse, barátja is. Eredményeink szerint a kérdezettek negyede (25 százalék) véli úgy, hogy szomszédai kisegítenék kisebb anyagi nehézségeibõl, 57 százalék említette azt, hogy lenne a szomszédai között, aki segítene neki bevásárlásban, betegápolásban. Mindez arra utal, hogy elõzetes hipotézisünk, miszerint itt erõs, összetartó lakóközösséggel van dolgunk, beigazolódni látszik. A lakók többsége jószomszédi, sõt idõnként ennél szorosabb kapcsolatban van egymással, egy-két szomszéddal viszont szinte mindenki ellenséges viszonyban van, többnyire eltérõ életmódjuk zavarja, félemlíti meg a lakók zömét. Ezt bizonyítja az a kérdés is, amit arra vonatkozóan tettünk fel, hogy van-e olyan a kérdezett szomszédai közül, akivel szívesen költözne egy házba. A kérdezettek több mint fele (54 százalék) mondta azt, hogy van, akivel szívesen költözne együtt.

Ez a rendkívül magas arány arra a következetésre vezet, hogy lehet, hogy szerencsésebb a meglévõ kapcsolati hálót nagyjából megõrizve "egy tömbben", azaz nagyobb összefüggõ vagy közeli egységekbe költöztetni az itt élõket, mint a város területén szétszórt lakásokba. Ugyanakkor az egymáshoz való közel maradás nem pótolhatja a fent elemzett igényeket, például az új lakások városon belüli területi elhelyezkedésének fontosságát.

Ezt a vélekedést erõsíti meg az az adat is, melyet arra a kérdésre kaptunk, hogy összességében mit gondolnak a kérdezettek, a lakhelyváltás inkább elõnyt vagy inkább hátrányt jelent majd az õ számukra. A kérdezettek fele szerint több elõnnyel, mint hátránnyal jár a költözés, 20 százalék szerint több a hátránya, mint az elõnye, és további 20 százalék mondta azt, hogy még nem tudja, attól függ, milyen lakást kap majd.

10. táblázat
A lakhelyváltoztatás inkább elõny vagy inkább hátrány?
 
Eset
%
Több elõny
80
54,1
Ugyanannyi elõny és hátrány
8
5,4
Több hátrány
31
20,9
Még nem tudja
29
19,6
Összesen
148
100,0



A környéken élõk véleménye a szanálásról

A környékbeliek véleményét a kérdõíves felmérés mellett interjúkkal, beszélgetésekkel ismertük meg. Interjúk készültek a közeli, Szondi utcai Dávid borozó vezetõnõjével és a vendégekkel, a Kölcsey Gimnázium könyvtárvezetõjével, aki maga is helyi lakos, valamint utcai járókelõkkel. A Dávid borozóban zajlott beszélgetések inkább azokat a véleményeket tükrözik, melyeket a kérdõíves kutatással kevésbé értünk el, az "egyszerûbb emberekét", itt a pultosnõt, a környék véleményének egyik jelentõs formálóját szólaltattuk meg, míg a francia kéttannyelvû gimnázium könyvtárosával készült interjú inkább a helyi értelmiség véleményét tükrözte.


A Dávid borozó15

A Dávid borozó pultosnõje 50 év körüli, nyolc éve dolgozik itt, elõtte pedig itt lakott. Igazi tekintély a kocsmában és a környéken is, tájékozott, tud mindent a környékbeliekrõl, személyes kapcsolatban van mindenkivel, igazi véleményformáló erõ.

"Hogy örülünk-e a házak lebontásának? Nagyon örülünk, nem igaz, emberek? (Akiket megkérdez, mind helyeselnek.) Ide melósok és nyugdíjasok járnak. Ezek az emberek már ötven éve itt laknak, ide járnak. A két kislányomat itt neveltem fel, nyugodtan játszhattak az utcán. Nyolc éve be sem mertük ide tenni a lábunkat, olyan fekete volt a hely. Csak egy cigány család volt, de jó nagy, minden nap verekedés, késelés volt, aztán meghaltak, elmentek. Én csináltam itt rendet, nekem volt tekintélyem. Most sem engedem be ide õket. (Mármint a cigányokat.) Hiába látom, hogyan törik fel nap mint nap az utcában parkoló autókat, nem tehetek semmit, ha kihívom a rendõröket, még ha el is viszik õket, tíz perc múlva már itt vannak, beröhögnek az ablakon. (...) Ezeket a Ripibõl (Rippl-Rónai utcából) tették ki, aztán átmentek a Munkácsyba, önkényes lakásfoglalás, azóta is ott vannak, pedig már örültünk, hogy végre megszabadulunk tõlük. (...) A Munkácsy utcaiakat a Bécsi dûlõ lebontásakor tette ide az önkormányzat, pedig már negyven éve lebontásra van ítélve. Ezért is pusztult le úgy, aki tudott, elment. Jó lesz, ha lebontják, és ha a Westend City idáig fog érni, akkor visszatér az élet. Igen, igen, az majd felviszi az árakat, fölértékeli majd a területet."

Egy középkorú férfi vendég:

"Én persze nem ott lakom, hanem a Rippl-Rónaiban, itt az elõkert adja meg a házak rangját. Ez olyan úri környék volt, hogy amikor az ötvenes évek végén ide költöztünk, a szomszédasszony azt mondta, szólítsuk csak nyugodtan nagyságos asszonynak. Attól fogva nem is köszöntünk neki. De az igazi Ripi csak a Szondi utcáig tart. Sok barátunk lakott viszont eleinte a most lebontásra ítélt házakban, de kinõtték és elköltöztek az új lakótelepekre, Békásra például. Sokan oda mentek. Õk tovább tudtak lépni, de van, aki itt ragadt, az öregek meg az igénytelenebbek. Meg az aljanép is. Én régebben a Munkácsyban lévõ kis közértbe jártam cigiért, mert ott olcsóbb volt, na. Aztán egyszer egy cigányasszony, meg a gyerekei megpróbálták elvenni a pénztárcámat, az utcán meg már ott állt három benga férfi, akinek leadták volna a cuccot. Hát én a másik irányba mentem. A boltos meg azt mondta, semmit sem látott. Azóta nem is voltam ott. (...) Azért azokat a szép kis MÁV-házakat nem kellene lebontani. Illik ide a környékre, meg egy kis felüdülés is a betondzsungelben. Szépen felújítva nagyon klassz kis hely lehetne."

A Kölcsey Gimnázium portása:

"Ezek a házak szerintem a háború elõtt ilyen kupik voltak, az egyszobás felosztásból gondolom, már láttam ilyet máshol. Aztán maradtak itt lakni az itteniek. Bár én még csak két éve dolgozom itt. Az biztos, hogy a szemközti boltot is azok a fiatal suhancok törték be, ki sem nyitott többé. Én tudom, hogy õk voltak, mert láttam õket máskor is egy autót feltörni, aztán amikor megálltam, kérdezték, hogy mi van tata, te is kérsz egyet?"

A Kölcsey Gimnázium francia könyvtárának vezetõje

A Kölcsey Gimnázium francia könyvtárának vezetõje, Munkácsy utcai lakos, meglehetõsen cinikus a vizsgálattal kapcsolatban, nem igazán érti, miért kell erre pénzt kidobni, amikor egyértelmû, hogy mit kellene tenni.

"Egyértelmûen le kéne bontani õket, mert emberi lakhatásra alkalmatlanok! Már negyven éve hallom, hogy majd lebontják. Két éve, még az elõzõ önkormányzat tartott lakossági fórumot, volt egy vállalkozójuk is, aki üzletházat, meg mélygarázst akart építeni a Podmaniczky utcában, de aztán sem történt semmi. Akik ezekben a tömbökben élnek, általában lumpen életmódúak, sok a cigány, mivel fõleg szociális célú lakások vannak itt. Persze, nyilvánvaló, hogy mindenki el akar innen költözni, és az is, hogy az idõsek meg nem szívesen hagynák itt a helyet. Ezen nincs mit kutatni. (...) De nem csak a Munkácsy utcában élnek cigányok, a Szondiban is sokan vannak. Régebben tisztes munkásemberek laktak itt. A Dávid borozó a cigányok törzshelye, annak a tulaját is fenyegetik, meg a mellette lévõ boltba is betörnek. A nyolcvanas években volt ide nagyobb betelepítés, és a rossz minõségû lakásokba a cigányokat rakták, meg hát sok az önkényes lakásfoglaló is. A kilencvenes években ez csak erõsödött."

A Szondi utca környékének van egy viszonylag homogén, egymást jól ismerõ, közösségként mûködõ lakossága, fõleg "kis emberek", bérbõl és fizetésbõl élõ, többnyire nem értelmiségi réteg. A csoporton belüli differenciálódás fontos mérõje a lakóhely, ezen a szûk területen belül is. A lakók kötõdnek a környékhez, számon tartják értékeit. Legtöbbjük számára a Munkácsy Mihály utcai szanálásra ítélt házak nem illenek az összképbe, úgy érzik, lerontják a környéket. A házak állapota és a közbiztonság egyaránt problémát jelent. A közbiztonság rossz volta – úgy tûnik – egy-két roma család tevékenységének "köszönhetõ", akik kisebb bûncselekményeket hajtanak végre nap mint nap, és ezzel a veszélyeztetettség érzését keltik a környékbeliekben. Örülnének a házak elbontásának, és annak is, ha ezek az emberek így eltûnnének a környékrõl. A MÁV-házak megítélése leromlott állapotuk ellenére kedvezõbb, csak felújításra szorulnak, az általuk kínált életforma elfogadhatónak, otthonosnak tûnik a környékbeliek számára.


Összefoglalás, következtetések

Mint a Terézvárosi Önkormányzat által a kutatással megbízott szociológusoknak elsõsorban az volt a feladatunk, hogy feltérképezzük a szanálásra kijelölt terület lakóinak igényeit, mivel az Önkormányzatnak velük kapcsolatosan elhelyezési kötelezettsége van. Annak ellenére, hogy terveik szerint az elhelyezés megoldását a majdani befektetõre hárítanák, még a befektetõ kiválasztását megelõzõen készíttették velünk ezt a kutatást, a lakók igényeinek pontosabb feltérképezése céljából. Mint azt az eredményekbõl kiolvashattuk, a legtöbb lakó a kerületben szeretne maradni, tehát elsõsorban a területhez kötõdnek, mely igényt a legnehezebb teljesítenie a kerületnek, mivel rendkívül alacsony a bérlakásarány, és még kevesebb az, amelyik ezek közül szabad, vagy a közeljövõben felszabaduló.

Példásnak, sõt más önkormányzatok számára mintaadónak gondoljuk, hogy elfogadták érveinket, és támogattak egy ilyen sok részletre kiterjedõ kutatást. Vajon jó-e akár az ott élõk, akár a tágabb környék szempontjából a szanálás, és az új beépítés? A döntés úgy tûnik már megszületett, és ezt a társadalmi szempontoknál jóval súlyosabb gazdasági tényezõk határozták meg, ugyanakkor az adott helyzeten belül igyekeztünk megtalálni a lakók számára legmegfelelõbb, igényeikhez jobban igazodó megoldásokat.

Ha azonban egy pillanatra eltekintünk a gazdasági racionalitás szempontjától, és visszatérünk Gans azon megkülönböztetéséhez, melyben a slum és az alacsony bérû övezet definícióját adja, akkor sem tudjuk egyértelmûen besorolni a területet, részben mert nem egységes ebbõl a szempontból, részben pedig amiatt, mert a társadalmi szempontok mellé társul az épített környezet értékelése, mely az Egyesült Államokétól eltérõen az európai és hazai kultúrának, értékstruktúrának fontos eleme. A Munkácsy utcai épületek esetében a lebontás mellett és ellen szóló érveket számba véve a mérleg egyik serpenyõjében a házak fizikai állapota és komfort nélkülisége áll, míg elvben a másik serpenyõbe kerül azon személyek pszichikai és társadalmi kára, akik ott szeretnének maradni. Azonban a 121 válaszadó közül csupán tizenhatan választották volna inkább a felújítást, és tizenegyen voltak bizonytalanok véleményükben, emellé járulhatna a házak építészeti értéke, mely mind az ott lakók, mind a környéken élõk általános véleménye szerint elenyészõ. A környéken lakók döntõ többsége is ezen házak lebontását, és a helyére új lakóház építését kívánja. Itt tehát, bár ezen tényezõk nem számszerûsíthetõk, mára már úgy tûnik, a felújításnak magasabb társadalmi költségei lennének, mint a lebontásnak. Ugyanakkor a környéken jó pár hasonló állapotú és társadalmi összetételû ház van még, ezért csupán ennek a tömbnek a lebontásával nem érhetõ el a terület gazdasági és társadalmi felértékelése.

Ezzel szemben a Podmaniczky utcai épületek lakóinak fele mondta azt, hogy fel kéne újítani épületeiket, és csak hatan foglaltak állást egyértelmûen a bontás mellett. Bár összesen huszonegy válaszadó való innen, tehát arányuk elenyészõ a terület egészének értékelésekor és nem is igazán szociológiai szempont, érdemes figyelembe venni, hogy a környéken élõk szemében is értékes építészetileg ez a négy épület. A Podmaniczky utcai épületek idõs, valahai segéd- és szakmunkásrétege bizonyára nem veszélyezteti a terület társadalmi környezetét sem. A Podmaniczky utcai épületekrõl tehát egyértelmûen megállapítható, hogy nem slum, hanem "alacsony bérû övezet", míg ez a Munkácsy utcai épületekrõl már nem állítható. A Podmaniczky utcai épületek lebontásának társadalmi költségei, bár kevesebb embert érintenek, magasabbak, nem csak az ott élõk, de a környék, vagy akár a város szempontjából is.

Kutatásunk elsõ része ezzel lezárul, bár feltett szándékunk, hogy mind a terület, mind a volt lakók sorsát nyomon kövessük, amennyiben erre lehetõségünk nyílik. Véleményünk szerint érdemes lenne ilyen kis esetszámú, egy-egy tömbre kiterjedõ vizsgálatok folytatása a városrehabilitációra kijelölt területeken, mind a felújítási munkákat megelõzõen, mind azt követõen, a programok szociális hatásainak felmérése érdekében. A mikroszintû kutatások szükségességét támasztja alá a Csanádi G.–Ladányi J. szerzõpáros 1992-es Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai címû munkájának egyik legfontosabb eredménye is, miszerint az egyes társadalmi csoportok szegregációs mintája eltérõ a különbözõ nagyságú területi egységek vizsgálata esetén. Megállapításuk szerint "Budapest térbeni szerkezetében az elõnyös társadalmi pozíciók megjelenésére inkább a nagyléptékû, a hátrányosokéra inkább a kisléptékû térbeni elkülönülés jellemzõ" (Csanádi–Ladányi 1992: 93), ezért különösen az alacsony társadalmi státuszú csoportok térbeni elhelyezkedése, szegregációja vizsgálatánál lehet eredményes a kisebb területekre kiterjedõ kutatás.

Végül álljon itt még egy gondolat Ganstól, melyet ma is érdemes lenne megszívlelni. "A várostervezõknek fel kell ismerniük, hogy az alacsony jövedelmû népesség a városban jelentõs funkciókat tölt be. Biztosítaniuk kell, hogy elegendõ és megfelelõ fekvésû, részben a központi üzleti negyedhez közel esõ lakás álljon az alacsony jövedelmû lakosság és végsõ soron az egész város igényei kielégítésének rendelkezésére" (Gans 1973:437).

A rendszerváltást megelõzõen Budapesten, bár más okokból eredõen, de ez a tétel többé-kevésbé teljesült, viszonylag alacsony volt a szegregáció, és viszonylag nagy arányban éltek akár a belvároshoz közeli részeken is "alacsony jövedelmû" rétegek. A privatizáció és a lakáspiac megindulása révén ez az állapot természetes módon kezdett átalakulni, azonban a jelenlegi önkormányzati rendszerben kénytelenek a közösségi, szociális érdekek képviseletére hivatott kerületi önkormányzatok is többé-kevésbé piaci szereplõként fellépni, ami végsõ soron a város egészének kárára válhat.


Irodalom

Berey Katalin (1988): Budapest VIII. kerület közép-Józsefváros rehabilitációját megalapozó vizsgálati terve. Szociológiai munkarész. Budapest: BUVÁTI

Budapest Statisztikai Évkönyve (1999), Budapest: KSH

Csanádi Gábor–Ladányi János (1992): Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Budapest: Akadémia

Cséfalvay Z.–Lichtenberger, E.–Paal, M. (1994): Várospusztulás és felújítás Budapesten. Budapest: Magyar Trendkutató Központ

Ekler D.–Hegedûs J.–Tosics I. (1980): A városfejlõdés társadalmi-térbeli összefüggései Budapest példáján. Budapest: BVTV

Gans Herbert J (1959, [1973]): Avult városrészek lebontásának és az ott élõ lakosság átköltöztetésének emberi következményei In Szelényi Iván (szerk.): Városszociológia. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Hegedûs József–Tosics Iván (1993): A lakásrendszer szociológiai és közgazdasági elemzése. Kandidátusi értekezés

Konrád Gy.–Szelényi I. (1969): Az új lakótelepek szociológiai problémái. Budapest: Akadémia

Lampel Éva–Lampel Miklós (1998): Pesti bérházsors. Budapest: Argumentum

Nemes Ferenc–Szelényi Iván (1967): A lakóhely, mint közösség. Budapest: Akadémia

Preisich Gábor (1998): Budapest városépítésének története 1945–1990. Budapest: Mûszaki könyvkiadó

Ropár Ferencné–Dr. Szûcs István (1971): Kisvárosias jellegû családiházas városrész vizsgálata Kispesten. In Budapesti településszociológiai vizsgálatok. Budapest: BUVÁTI


Dr. Szûcs István–Balázsné Varga Margit (1975): Belsõ-Erzsébetváros vizsgálata. In Budapesti településszociológiai vizsgálatok. Budapest: BUVÁTI


Jegyzetek

* Köszönet Csanádi Gábornak, Kõszeghy Leának és Saád Józsefnek a tanulmánnyal kapcsolatos értékes megjegyzéseikért.

1. A "környék"-ként definiált terület nagyjából a Rippl-Rónai utca – Szondi utca - Bajza utca - Podmaniczky utca által határolt két tömb, konkrétan: a Szondi utca 68–94/b a páros oldalon és 73–81 a páratlan oldalon; a Rippl-Rónai utca 28–42 a páros oldalon és 29–31 a páratlan oldalon; a Munkácsy utca. 25–29 a páratlan oldalon és 20–34 a páros oldalon; a Podmaniczky utca 83–93 a páratlan oldalon; és a Bajza u. 43–55 a páratlan oldalon és 60–64 a páros oldalon.

2. A környéken felvett mintában a válaszolási hajlandóságban mutatkozó különbség miatt a magas iskolai végzettségûek felül-, míg az alacsony iskolai végzettségûek alulreprezentáltak. Többféle súlyozással is kiszámolva a lényeges különbségek a környék–szanálandó tömb összevetésben megmaradtak, a véleményeket tükrözõ változókra pedig alig volt hatással a súlyozás. Mivel az esetszám egyébként is alacsony, ezért a környékre vonatkozó adatokat óvatosan kezeltük.

3. Belvárosi nem a szó turisztikai, történelmi városmag értelmében, hanem tágabban értelmezve, az egykori városárkon belül esõ részt jelenti a szóhasználatunkban.

4. "Már harminc éve csak hitegetnek, hogy majd egyszer elköltözhetünk végre" "Hölgyem, itt már annyi ilyen felmérés készült! Nem felmérni kell, hanem cselekedni!" ...

5. Ez az adat teljesnek tekinthetõ a háztömb egészére, mivel a válaszmegtagadás alacsony mértékû volt.

6. Nem számolva a válaszmegtagadókkal, illetve a kutatás ideje alatt többszöri próbálkozással sem elérhetõ lakosokkal.

7. 2001. január 1-ei adat szerint, forrás: KSH.

8. A kérdésre "adható" válaszok kategóriái nem teljesen kizáróak, igyekezetünk inkább arra irányult, hogy minél inkább közelítsük a válaszlehetõségeket az itt élõk kifejezésmódjához, gondolkodási struktúrájához.

9. A százalékos adatok nem adják ki a 100 százalékot, mivel egy személy több dolgot is említhetett.

10. A százalékos adatok nem adják ki a 100 százalékot, mivel egy személy több dolgot is említhetett.

11. A környéken élõk válaszai.

12. A választ adók százalékában.

13. A hasonló érték fogalmát nem elsõsorban anyagilag definiálhatjuk, mivel kérdezettjeink sem ezt értették alatta, inkább arra vonatkozott, hogy hasonló elhelyezkedésû, nagyságú, komfortosságú lakásra vágynak, vagy erre van módjuk.

14. A "felszínes" ismeretség korántsem pejoratív jelzõ. A szomszédsági viszonyok többnyire széleskörû, de nem túl mély emberi kapcsolatokhoz vezetnek, ám ez természetes is, hiszen az ember a szomszédait nem maga választja meg, ezért nem várható el, hogy a legmélyebb barátságok, és fõképp a rokoni kapcsolatok ide fûzzék, bár erre is van példa. Azonban ezeknek a mindennapi, felszínes kapcsolatoknak is rendkívül fontos szerepük van a mentálhigiéné megõrzésében, az itt is nagy arányban jelenlévõ idõs embereket sújtó elmagányosodás és depresszió elleni küzdelemben.

15. A Dávid borozóban Bölöni Kata készített interjút, akinek munkáját ezúton is köszönjük.