A többpártrendszer kialakulása és a gazdaság lassú átstruktúrálódásának folyamata jó néhány elméleti és gyakorlati kérdést vet fel a bürokratikus szocializmust követõ politikai élettel kapcsolatosan. A legkevesebbet a helyi közösségekben zajló politikai folyamatok változásairól tudunk, ezért empirikus dokumentálásuk elsõrendûen fontos e folyamatok természetének megértése szempontjából. A kérdés az, hogy ha többé nem a kommunista párt által megvalósított centralizáció a legfontosabb determinánsa a magyar politikai életnek, akkor milyen elvek mentén szervezõdik a politikai élet a vidék lokális közösségeiben, s miként írhatjuk le ezeket? (Egyfelõl az új politikai pártok azzal a nagyrészt eredménytelen küzdelemmel vannak elfoglalva, hogy plurális elveken bár, de megõrizzék a centrális irányítást. A pártok ereje, gyengesége és egymás elleni - gyakorta már-már gyûlölködõ - küzdelmeik képezik a politikai elemzés fõ témáját. Másfelõl sok szó esik "önkormányzatról" és "lokális demokráciáról" is mint egyfajta "alul" szervezõdõ, eredeti politikai színtérrõl, amely szignifikánsan elkülönülni látszik a politikai centrumoktól.)

Adódik egyrészt a politológia hagyományos megközelítése, amely figyelmét a pártokra, frakciókra, szavazatokra, lobbykra korlátozza. Másrészt jelen van az ún. "közösségtanulmányok" sokat kritizált szociológiai és antropológiai tradíciója, amely a földrajzilag körülhatárolt közösségeket az elemzés társadalmilag is izolált egységeként fogja fel. Véleményünk szerint a Kelet-Közép-Európában zajló átalakulás jellegének megértésére törekedve mindkét irányzattal szakítanunk kell, és olyan szemléletmódra van szükség, amely lehetõvé teszi az egy idõben zajló helyi, nemzeti és nemzetek közötti folyamatok, tények együttes következményeinek érzékelését, regisztrálását. Továbbá: nemcsak az új politikai struktúrák és szervezetek kialakulására kell figyelmünket fordítani, hanem azokra a kulturális gyakorlatokra, képzetekre és értékekre, amelyek révén az emberek e struktúrákat értelmezik és létrehozzák. Ebben a széles keretben gondolkodva írtuk tanulmányunkat, elõzetes etnográfiai jellegû beszámolóként azokról a tapasztalatainkról, amelyeket az 1990. évi - 40 év után az elsõ, valódi választási küzdelmen alapuló helyhatósági választások kapcsán szereztünk a Baranya megyei Bólyban.

Két kérdésre koncentrálunk. Az egyik az, hogy a helyi választásokat a bólyiak vajon milyen implicit és explicit kulturális elvek alapján értelmezték. Mivel az ott élõk többsége számára ez volt az elsõ, igazi versenyen alapuló választás, miként beszéltek a demokráciáról, az önkormányzatról; hogyan értékelték a jelölteket és a jelölésük mögött meghúzódó érdekviszonyokat? E kérdés elemzése kapcsán azokra a beszélgetésekre építünk, amelyeket a választásokat megelõzõ és az azt követõ néhány hónapban e tárgyban a bólyiaktól hallottunk. Felhasználjuk ugyanakkor a jelöltek és a befutottak társadalmi identitására vonatkozó ismereteinket is.

A második kérdésünk e választások relatív autonómiájának megítélésével kapcsolatos. Szeretnénk felmérni a lokális, nemzeti, sõt nemzetközi kommunikáció, információk stb. hatásfokát, amellyel a helyi történéseket befolyásolták.
 

A háttér

Elõször néhány szót a vizsgált településrõl.

Státuszát tekintve Bóly "nagyközség", kb. 4000 lakossal. Lakosságszáma a második világháború után - szemben a magyarországi falusi települések többségével - emelkedett. A hetvenes évek centralizációs politikája is kedvezõen érintette: Bóly 1990-ig 5 szomszédos község igazgatási központja volt. Prosperitását nagyrészt annak köszönheti, hogy sikerült megõriznie hagyományos körponti hely szerepét, nemcsak közigazgatási értelemben. 1990-ben Bóly székhelye egy évtizedek óta eredményesen gazdálkodó mezõgazdasági kombinátnak, itt mûködött továbbá a két község határát egyesítõ termelõszövetkezet központja; ezenfelül egy, a mentálisan károsult gyermekek számára fenntartott kórház, néhány kisebb állami és szövetkezeti tulajdonban lévõ iparvállalat, bölcsõde, óvoda, központi általános iskola, német nemzetiségi (körzeti) diákotthon és egy öregek napközi otthona.

Rétegzett társadalmú, etnikailag vegyes összetételû község: körülbelül a lakosság fele a 18. század végén letelepült német családok leszármazottja; a másik, magyar része a második világháborút követõ spontán népességmozgás, részben pedig a Szlovákiából történt telepítések eredményeképpen került ide. A település jelzett funkciójából következõen az értelmiségiek aránya igen magas. (Nincs okunk feltételezni, hogy az 1980. évi népszámláláskor felvett adatok 1990-ben gyökeresen más képet mutatnának: akkor az aktív dolgozók majdnem 1/3-át tette ki az ún. szellemi foglalkozásúak aránya, s mindössze 1/5 részt a segédmunkásoké.) A második világháború elõtt Bóly lakói szinte teljes egészében német nemzetiségûek voltak: körülbelül fele-fele arányban iparosok és parasztpolgárok. A leginkább konzervatív-paternalistának nevezhetõ politikai élet - akárcsak a helyi élet minden más területe - e körül a dichotómia körül szervezõdött. Így például a bírói posztot - minta szerint - az egyik ciklusban iparos, a másikban földmûves birtokolta; ugyanígy arányosan volt jelen a két csoport a képviselõtestületben. Mindazonáltal a politikát általában nem sokra becsülték a bólyiak.

A 19. század végén sorra alakultak a különféle társaságok, egyletek, szövetkezetek, így a takarékpénztár, tejszövetkezet, temetkezési egylet, polgári kaszinó, 1889-ben alakult meg a fiatal iparosok kulturális egyesülete, a Római Katolikus Legényegylet és egy évvel késõbb ennek párjaként - elsõként az országban - a paraszt fiatalok részére: az Ifjúsági Egylet. Néhány éven belül az idõsebbek olvasóköröket alakítottak mindkét egyesületben. Német modell alapján a fiúkat tanítók oktatták, a lányok pedig a helybéli kisebb zárdába jártak. (Négy irgalmas rendi szerzetesnõ nevelte az óvodáskorúakat és a leányokat.) Mindez - a katolikus egyház felügyelete alatt - gazdag társadalmi, kulturális életet jelentett a bólyiak számára, ami büszkeséggel töltötte el õket. Az iparosok urbánus fogyasztási szokásaival együtt ez jelentette az alapját kulturális és mûveltségbeli kiválóságuknak, a bólyiak fölényérzetének a környezõ községek lakóival szemben. (S viszont: a bólyiakat büszke, pöffeszkedõ népeknek tartották a lenézettek.) (Lásd Németh 1900; Kovács 1990.)
 

A választások helyi értelmezése

1990 szeptemberében igazán nehéz volt Bólyban másról, mint a választásokról beszélni. Az emberek nem titkolták véleményüket, különösen nem egy "idegen" elõtt, aki hálás hallgatóságnak bizonyult. (A viszonylag nagy érdeklõdést az érvényes szavazatok 50,2 százalékos aránya is mutatja.) Dolgozatunknak ebben a részében azokra a többé-kevésbé magánvéleményekre építünk, amelyeket ilyen tárgyú beszélgetésekbõl és a helyi kábeltelevízió mûsoraiból rögzítettünk.

36 jelölt között 12 képviselõtestületi helyért folyt a küzdelem a helyhatósági választásokon. Majdnem mindegyik jelölt szerepelt a helyi kábeltelevízióban néhány héttel a választás napja elõtt, és 5-10 percig beszélt nézeteirõl, programjáról. Az, amit ez alkalomból helyénvalónak tartottak elmondani - és ahogyan kifejezték magukat -, elemzésre érdemes, fontos kérdések; most azonban inkább a nézõk reakcióira koncentrálunk.

A közönség kulturális tagoltságának megfelelõen differenciált kulturális képzetek mûködtek a jelöltek összehasonlításakor. A legfontosabb szempont a többség számára a szakértelem volt. Akárcsak az ország többi részén, Bólyban is az emberek a bürokratikus szocializmus kritikáját adták ezáltal. Azt a rendszert tagadták ily módon, amely a "Párt" hatalmára épült, és amelyben a gazdasági és az igazgatási pozíciók betöltését illetõen is inkább a politikai lojalitás, mint a tehetség, a szakértelem döntött. Annál is inkább, mivel ezt a fajta korrupciót, illetve politikai dominanciát tekintették a vidék gazdasági lemaradása egyik forrásának, és e tendencia megfordítása volt a legfontosabb szempont. Mindez jól illeszkedett a Bóly-imázshoz, hogy ti. Bóly mindig is a legjobb szakemberek - asztalosok, szabók, kõmûvesek - telephelye volt, és a kommunizmusnak "köszönhetõen" vesztette el ezt a pozícióját. Többen odáig mentek, hogy a 36 jelölt közül összeállítottak egy szerintük ideális képviselõtestületet, azaz olyan testületre szavaztak, amelyben egyaránt helyet kapnak gazdasági, egészségügyi, oktatásügyi és mûszaki szakemberek valamint jogászok - vagyis mindazon szakágak reprezentánsai, amelyekre a község lakóinak az eredményes mûködéshez szükségük lesz az elõttük álló nehéz években.

Emellett létezett egy morális dimenzió is. A jelöltek közül néhányan megjegyezték, hogy nem polihisztorokat kell választani, ehelyet az etikai tisztaság fontosságát hangsúlyozták, ami egyszerûen annyit jelentett, hogy az illetõ a múltban nem volt tagja a kommunista pártnak. Ez egyébiránt, mivel gyakorlatilag elõfeltétele volt a jelöltté válásnak, nem jelentett fogódzót a jelöltek körötti különbségtételt illetõen. Annál inkább figyelmet érdemel azonban a demokratikus folyamatnak az a felfogása, amely a társadalmi identitás reprezentációjának kategóriáiban gondolkodva a foglalkozási és korcsoportok, a nemzetiségek és a nemek képviseletére épül.

Jelen volt természetesen - ha burkoltan is - a bólyaiak szempontrendszerében a jelölt személyes tulajdonságainak, reputációjának és családi hátterének megítélése. Ezek a szempontok történelmileg tartós helyi értékek alapján váltak a jelöltek közötti különbségtételtényezõivé.

Azt az igényt, hogy fiatalok irányítsák a községet, sokan megfogalmazták, közöttük olyan idõsebb bólyiak, akik korukra hivatkozva utasították vissza, hogy maguk részt vegyenek a választási küzdelemben. (A nemek képviseleti arányának kérdése csak olyan, nem igazán komoly sajnálkozó megjegyzésekben bukkant fel, hogy ti. viszonylag kevés a nõ a jelöltek között.)

Aránylag nagy súllyal estek latba a választások idõszakában a nemzeti identitás, illetve a helyi származás szempontjai, azaz, hogy valaki "tüke bólyi"-e, vagyis az eredeti sváb betelepülõk leszármazottja, vagy sem. A második világháború utáni telepítések következtében kirobbant súlyos etnikai konfliktusok nyomai ugyanis mindmáig elevenek a helybéliek között annak ellenõre, hogy ez évtizedekig a tabu témák közé tartozott. Nyilvános nyilatkozataikban a német származásúak sohasem definiálták svábokként magukat, inkább születési helyüket nevezték meg "Német Bóly"-ként, ami a község hivatalos neve volt 1950 elõtt, azaz abban a periódusban (de 1945 elõtt mindenképpen), amikor lakói túlnyomórészt svábok voltak. (Ugyanakkor egy nemzetiségi jelöltet is indított az MNDSZ.)

Nem így a felvidéki származású magyarok, akik nyíltan "felvidékinek" mondták magukat még akkor is, ha már Bólyban születtek. Magánbeszélgetésekben sok felvidéki kifejezte kételyeit a nemzetiségi jelölt állításával kapcsolatban: szerintük ha a jelöltek többsége amúgy is sváb, a nemzetiségi jelöltnek ebben az esetben magyarnak kellett volna lennie.

A három polgármesterjelölt között is sokan elsõsorban szaktudásuk eltérd volta alapján tettek különbséget, mások - ugyancsak nem kevesen - személyes tulajdonságaik szerint állítottak preferencia sorrendet közöttük. Két polgármesterjelölt "tüke bólyi" volt, egy pedig a szomszéd községbõl települt kb. 5 éve Bólyba. A két "tüke" között alkalmasságuk kérdésében tértek el az álláspontok: döntõ jelentõségûnek bizonyult a családi háttér, miként a háború elõtti politikai választások idején. Egyikük családjában nagy hagyománya volt a politikai aktivitásnak, generációk sora állt a község szolgálatában, bár maga á jelölt passzív volt egészen a helyhatósági választásokig; a másik jelölt viszont saját politikai aktivitásával pótolta a család ilyen típusú örökségének hiányát.

A társadalmi rétegzõdés kérdése - munkások versus értelmiségiek, gazdagok versus szegények stb. - nem elsõsorban a jövedelmi különbségek problémájaként merült fel, hanem inkább a helyi társadalom régtõl fogva ismert "törésvonalai"- háttereként: a mezõgazdasági kombinát alkalmazottait szembeállították a "tüke bólyiakkal" (persze fõként a vezetõkre értve az elhatárolást), vagy más vonatkozásban: a kombinát mûszaki értelmiségét a helyi pedagógus társadalommal; a magánvállalkozókat mindenkivel, aki állami alkalmazott volt stb.

Az 1990. évi helyhatósági választások eredményei további bizonyságul szolgálnak e szempontok érvényességét illetõen. A jelölteknek és a megválasztott képviselõknek több mint fele sváb (bár csak 4% volt a "tüke" bólyiak aránya, a többiek a környezõ falvakból költöztek Bólyra), ugyanakkor mindössze egy jelölt származik felvidéki családból. A polgármester a szomszédos községben élõ egyik sváb-felvidéki vegyes családból származik. Érdemes megjegyezni, hogy míg a jelölteknek alig fele volt 40 év körüli, a megválasztott képviselõknek 75 százaléka ebbe a korcsoportba tartozik, s a polgármester mindössze 35 éves. De a választások legmeglepõbb eredménye az volt, hogy jóllehet a jelöltek között 61 százalékos volt az értelmiségiek aránya, a megválasztottak mindegyike ebbõl a csoportból került ki.

A megválasztottakról elmondható, hogy az utóbbi évek közismert személyiségei a községben: jóformán mindegyikük aktívan részt vett a helyi közélet alakításában, de alapos távolságot tartva a kommunista párttól és a politikától.

Az új polgármester képzettségét tekintve mérnök, aki meghatározó szerepet vállalt a kábeltelevíziós rendszerrel összekötött crossbar telefonhálózat községi bevezetésében éppúgy, mint a gázvezeték kiépítésében; az egyik képviselõ az egyház által támogatott kirándulások és rendezvények szervezõje; egy másiknak oroszlánrésze volt abban, hogy látványos testvérközségi kapcsolat létesült egy erdélyi községgel. A képviselõtestületben találjuk a település két orvosát, két prominens tanárt, a helyi takarékszövetkezet két vezetõ tisztségviselõjét, a mezõgazdasági kombinát néhány vezetõ beosztású alkalmazottját.

Fontos kiemelnünk, hogy a település újonnan választott vezetõi semmiképpen sem nevezhetõk valamiféle új elitnek. Éppen ellenkezõleg: ezek az emberek évek óta a közélet vezetõ figurái voltak, mintegy árnyékstruktúrában együtt élve a volt hivatalos vezetéssel és a kommunista párttal - néha egyetértésben, máskor konfliktusok közepette. Képzettségük és aktivitásuk intenzitása és jellege találkozott a háború elõtti helyi igényekkel; ók zömmel erre a tradícióra támaszkodtak. Ezen aktivitásuk alapján már megbecsült, vezetõ tagjai voltak a helyi közösségnek akkor, amikor a rendszerváltozás és az új választások lehetõvé tették számukra az immár "hivatalos" politikai szerepvállalást is.
 

A választások "helyi" és "autonóm" jellegérõl

Ez idáig nem esett szó a politikai pártokról és a helyhatósági választásokon betöltött szerepükrõl. 1990 nyarára a pártok parlamenti civakodásával kapcsolatban valóságos viszolygás uralkodott a bólyi közvéleményben. Jóllehet három párt - a Független Kisgazda Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége indított jelölteket a helyhatósági választásokon, és érzékelhetõ kampányt is folytattak a jelöltek mellett, e pártok taglétszáma igen alacsonyvolt Bólyban, és jelöltjeik nem arattak érdemleges sikereket.

Ha mármost feltesszük a kérdést, hogy a helyi, a nemzeti és a nemzetek közötti kommunikáció miként befolyásolta a politikai folyamatok alakulását Bólyban, vissza kell lépnünk az "ellenzéki csoportok" mibenlétének és mûködésének kérdéséhez. A helyi politikai élet szereplõi, köztük a pártok tagjai és tisztségviselõi jórészt egy elégedetlen egyénekbõl álló csoport tagjai közül váltak azzá, amik. Zömében alapító tagjai voltak 1985-ben a Bólyi Községvédõ és Szépítõ Egyesületnek, amely, fõként késõbb, azonosította saját céljait többek között az európai környezetvédõ mozgalom célkitûzéseivel is. (Ennek köszönheti az egyesület, hogy a faluban gyakran csak "zöldekként" emlegetik õket.) 1985-ben, az egyesület megalakulásakor a politikum inkább csak rejtve, indirekt módon jelenhetett meg, bár már az alapító levélben foglaltak is meglehetõsen világossá tették, hogy az addigiakhoz (a szocialista inkompetenciához) képest mást szeretnének, mindenekelõtt a szakértelem és a helyi patriotizmus centrumba állításával.

Az Egyesület, a mûvelõdési házban mûködõ Értelmiségi Klub, amely Bólyi Füzetek címmel helyi újságot jelentetett meg, továbbá a kábeltelevízió, amely az addigiakhoz képest nagyban fokozta az alternatív politizálás hatékonyságát, - ezek voltak azok a szervezetek, amelyek fórumot jelentettek az "ellenzékiek" megnyilatkozásainak. 1989-ben a Községvédõ Egyesület vezetõi már nyíltan vállalták az új pártok helyi szervezeteinek létrehozását célzó tevékenységüket. Érdemes megemlíteni: e szervezõdéseknek nagy szerepük volt abban, hogy legalábbis a választások idõszakában csökkent a távolság a fent említett "törésvonalak" következtében elkülönült csoportok - például humán értelmiségiek és fõként a mezõgazdasági kombináthoz kötõdõ mûszaki értelmiség - között. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy Bólyban a politikai pártok nem nevezhetõk sem egyszerû "helyi", sem "nemzeti" képzõdményeknek. (Ez a probléma is részletesebb kifejtést érdemelne, de ezúttal nincs módunk erre.)

A politikai pártokénál nagyobb helyi jelentõséggel bír az egyleti hagyományok újraéledése Bólyban. A dolgozat elején említett régi egyesületek mindaddig, amíg be nem tiltották õket, a helyi köz- és kulturális élet centrumaként mûködtek, és a helyi öntudat, büszkeség bázisait jelentették. A Legényegylet fennállása idején mindvégig ápolta e szervezeti forma létrehozójának, Adolf Kolping, augsburgi plébánosnak az emlékét is. Így azután egy bólyi születésû, de Németországban élõ kitelepített férfi kezdeményezésére - akinek szülei tisztségviselõk voltak az Ifjúsági Egyletben és kitelepítésük után õ maga tagja lett az augsburgi székhellyel folyamatosan mûködõ Kolping mozgalomnak - Bólyi Katolikus Kolping Család néven 1990-ben, a 100 éves jubileum alkalmával, újjáalakult a két szervezet.

A Kolping szervezetek Nyugat-Európa országaiban részt vállaltak a munkanélküliek átképzésében, a fejlõdõ országok javára indított különbözõ segélyprogramokban és támogatták a civil szervezõdéseknek a katolikus eszmeiséggel ideológiailag összeegyeztethetõ formáit. A kelet-közép-európai folyamatok természetszerûen keltették fel e régió iránti figyelmüket. A tradicionális kapcsolatok felelevenítésével, különösen német nemzetiség-lakta településeken eredményes, immáron új kontaktust teremthettek az erre fogékony közösségekkel, miáltal a gazdasági és vallási értelemben vett befolyási területük is megnövekedett.

Az újjáalakult Kolping egyesület, bár a két világháború közötti szervezetek hagyományait szándékozott követni, sok tekintetben mégis alapvetõen különbözik elõdeitõl. Mindenekelõtt abban, hogy tagsága sem foglalkozási csoportok, sem etnikai, kulturális csoportok szerint nem differenciált: felvidéki származású magyarok éppúgy tagjai lehetnek, mint "tüke bólyiak". Ahogy nevében is benne foglaltatik, a szervezet inkább "családként" kíván mûködni, s nem elsõsorban fiatalemberek társas nevelésének színtereként. Továbbá: bár a katolikus egyház az ötlet felmerülésétõl fogva támogatta a "Kolping családot", a szervezõket, a kétségkívül virulens hagyományok és vallásos meggyõzõdésük mellett, a Kolping hálózattól kapható financiális támogatás is motiválta, amikor úgy döntöttek, hogy az egyesületet egy osztrák központú szervezet keretei között élesztik újjá. Nyíltan számítottak anyagi segítségre, amely a szervezõk reményei szerint segítséget jelenthet a bólyiaknak a Magyarországot fenyegetõ gazdasági válság közepette.

A szervezet politikai szerepére térve: az 1990. évi választási törvény értelmében a Kolping állíthatott jelölteket a helyhatósági választásokon, és ezt meg is tette. Ez idõ tájt 80 tagja volt, lényegesen több, mint bármelyik politikai pártnak, és a választásokon is nyilván nem pusztán tagjainak számából következésen - jobb eredményt ért el, mint bármely politikai párt. Igaz, egyéni jelöltjük nem futott be, de a koalícióban támogatott jelöltek közül a legtöbb megválasztott képviselõvel a Kolping család dicsekedhetett: az általa (is) támogatott jelöltek 65 százaléka futott be a pártok 36-45 százalékos eredményével szemben. (Bólyban meglehetõsen nagy volta pártok koalíciós készsége a jelöltek támogatását illetõen: a megválasztott polgármestert például minden párt és szervezet támogatta. Mégis: a Kolping elõtt kevesebb ideológiai korlát állott a megfelelõ jelöltek kiválasztásakor, mint az akkoriban - legalábbis központi szinten - elmérgesedett viszonyban lévõ pártok elõtt. Nyilvánvalóan ennek is, a pártok iránti averziónak is, a Kolping relatív újszerûségének és még sok másnak is szerepe volt abban, hogy a választásokon ilyen jó eredményt értek el.)
 

Következtetések

Még ez a szükségképpen rövid és felületes beszámoló is lehetõséget ad arra, hogy az 1990. évi helyhatósági választásokkal kapcsolatban feltett kérdéseinkre megkíséreljünk választ adni. Így világosnak tûnik, hogy a bólyiak számára a választások nem azt jelentették, mint amit "Nyugaton" a szavazók többsége számára, hogy ti. identitásuk, öndefiníciójuk, érdekcsoportjuk szerinti hovatartozásuk alapján döntenének a politikai alternatívák között. A bólyaiak döntése, szemlélete sokkal inkább része egy régebbi keletû, a bürokratikus szocializmus rendszerével szembeni kritikai magatartásnak. Ugyanakkor ez a kritikai álláspont ragyogóan összeillett azzal a helyi imázzsal, amelynek középpontjában a szakértelem állt és amelynek hordozói elsõsorban a helyi német származású családok voltak.

A választók egy már létezõ elit hivatalos politikai pozícióba kerülésekor mindenekelõtt a jelöltek szakértelmét, a közösségért végzett szolgálatát és a családi reputáció terén felmutatott érdemeit "jutalmazták" szavazataikkal. A helyi politikai szlogenek és a jelöltek beszédei ugyanakkor részben a régi helyi értékekre, részben az új politikai pártok publikus koncepcióira, politikai programjaira építettek.

A magyarországi helyhatósági választások semmiképpen sem jelentették a régi hatalom képviselõinek sikeres trónfosztását, amint azt az új politikai pártok látni szerették volna. De a "függetlenként" befutottak - a képviselõtestületi tagok és a polgármesterek körében egyaránt - nagy száma sem jelentette azt, hogy széles körû, alulról szervezõdõ, független helyi politizálás váltotta volna fel az addigi passzivitást. A bólyi példa kapcsán tanulságos lehet az a nemzetközi áthatást is magában foglaló komplex kommunikáció (lásd "Zöldek", de különösképpen a "Kolping" esetét), amely egyszersmind tartalmazta a helyi tradíciók felélesztésére és újraírására tett erõfeszítéseket.

Nyilvánvaló, hogy a vidéki Magyarországon történtek adekvát leírásához olyan elméleti keretben kell gondolkodni, amely a településeket nemcsak földrajzi, adminisztratív határok által elkülönülõ egységekként értelmezi, hanem társadalmi és kulturális entitásként is elhelyezi õket az e szerint megfeleltethetõ térben, mint olyan hálózatok érintkezési pontjait, amelyek helyi, nemzeti és nemzetek közötti csatornákon kapják a kulturális mintákat, értékeket, információkat, hatalmi és financiális eszközöket.
 

Hivatkozások

Kovács Katalin 1990: "Polgárok egy sváb faluban", Tér és Társadalom, 1:76.

Németh Béla 1900: Geschichte der Grossgemeinde Német-Bóly. Pécs.