1. A jugoszláv szociológia fejlõdésének sajátosságai a társadalmi változások vetületében. Áttekintés

Vajdaságban a szociológiai kutatások kezdettõl fogva szoros összefüggésben álltak a Jugoszláviában végbemenõ társadalmi változásokkal, de kifejezésre juttatják a szûkebb régió sajátosságait is. A második világháború elõtti idõszakban a szociológia földrajzi irányzatát képviselõ Cvijics-iskola követõi a természet és az ember (a társadalom) kölcsönviszonyára helyezték a hangsúlyt, de voltak falujárók, néprajzkutatók (Bogisity) és családszociológusok is. Elsõként a Belgrádi Egyetem Jogi Karán alakult meg a szociológiai tanszék, amely a faluszociológia tanításával kezdte meg az oktatást.¹

A háború utáni idõszakban a szociológia egyaránt magán viselte a szocializmus bolsevista felfogásának és a rendszer önigazgatási irányvételének a jegyeit. Amikor 1948-ban megtörtént a szakítás a sztálinizmussal (legalábbis elvileg), a szakemberek felülvizsgálták a történelmi materializmus és a szociológia viszonyát, s többféle irányzatot alakítottak ki. Sokan éles határvonalat húztak a nyugati polgári szociológia és a marxista társadalomszemlélet között (dr. Goricsár), mások csak módszertani eltérésekrõl beszéltek (dr. R. Lukity), míg a harmadik irányzat egyszerûen elvetette a szociológia felosztását nyugati és keleti tudományra (N. Popovity).

Elsõ szociológusainknak filozófiai vagy jogi képzettségük volt. A marxizmus klasszikusai mellett Lukács Györgyöt, továbbá Gramsci, R. Luxemburg és A. Labriola írásait olvasták, Sartre, Korsch és Althusser mûveit forgatták. A polgári gondolkodók közül a tõkés társadalom bírálóit idézték: Millst, Marcusét, a frankfurti iskola tagjait, M. Webert, E. Durkheimet. A szociológia mûvelésének három központja alakult ki: Belgrád, Zágráb és Ljubljana. A belgrádiak a különbözõ elméletek és általános kategóriák magyarázatával, a zágrábiak és a ljubljanaiak pedig fõleg módszertani és gyakorlati kérdések tanulmányozásával foglalkoztak.

A legsikeresebb szociológiai kutatások a hatvanas évekhez kötõdnek. Igaz, kevés volt az empirikus kutatás és a szociográfiai munka, de az elméleti kérdések és a társadalmi problémák megvitatása nyíltabbá vált, mint bármely más szocialista országban. A szociológusok szakmai tanácskozásokon próbálták eredeti, új megközelítéssel magyarázni a fejlõdõ, pluralista szocializmust, amelyek egyúttal a személyes találkozásokra, tapasztalatcserékre is alkalmat adtak a különbözõ köztársaságokban élõ szakembereknek.

A hivatalos tudománypolitika azonban már a hetvenes évek elején újra megkövetelte a Marxhoz való visszatérést és á liberalizmussal való leszámolást. Kardelj akkoriban fogalmazta meg az egész társadalmat átfogó önigazgatás vezérelveit. Senki sem vonhatta kétségbe a sokat ígérõ, "autentikus" jugoszláv politikai rendszer életrevalóságát. Az új berendezkedést szocialista önigazgatású pluralizmusnak, vagy pártnélküli politikai rendszernek nevezték, de a háttérben megmaradtak az egypárti, bolsevista módszerek. A szociológusok többé nem mélyedhettek el a társadalmi kérdések tanulmányozásában, empirikus részjelenségeket elemeztek, közvéleménykutatással, mennyiségi vizsgálatokkal foglalkoztak. A tanácskozások interdiszciplináris jellegûek lettek (pl. a Cavtatban megtartott nemzetközi szimpózium).

A nyolcvanas években a szociológusok nagy része megelégelte a politika gyámkodását és önálló véleménnyel igyekezett fellépni (már az 1981. évi belgrádi, XI. tudományos értekezleten is, amikor a szociológia hazai helyzetérõl tárgyaltak². Akkoriban került szembe egymással a szociológusok ma is létezõ két tábora: egyesek a meglévõ hatalmi (politokratikus) körök lojális emberei maradtak, mások viszont a társadalom (vagy egy-egy rész) szakszerû, empirikus kutatására alapozták munkájukat. Mondani sem kell, hogy ez utóbbiak ma sem számíthatnak semmiféle karrierre, és egyelõre szakmai elismerésben sem igen részesülnek.

Ezek az "oppozícióban" munkálkodó szociológusok gyakran próbálnak vitába szállni a másként gondolkozás, a pluralizmus szükségszerûségének hangsúlyozásával, de az eredmények elégtelenek ahhoz, hogy a szociológia professzionalizálódásáról beszélhetnénk. A Szerb Szociológiai Társaság fennállásának 50. évfordulóján, 1988 novemberében, Belgrádban tudományos tanácskozást szerveztek "Elméleti pluralizmus a szociológiában" címmel. A szakma megosztottsága még nyilvánvalóbbá vált. Talán csak abban egyeztek meg, hogy a szociológia fejlõdési szakaszai mindenkor egybeestek a társadalom válsághelyzeteivel, amikor a közvélemény ettõl a tudományágtól várta el a valós okok felderítését. Jugoszláviában jelenleg szörnyû összecsapásoknak, háborús pusztításnak és az elméleti értékrendszerek összeomlásának vagyunk a szemtanúi. Talán nem szorul külön magyarázatra, hogy ilyen körülmények között a legtöbb szociológus miért sáncolja el magát könyvei és egyetemistái mögé. Ilyen izolációban, pénzhiányban nem lehet szó nyilvános fellépésrõl politizálás nélkül, amit egy szociológus vagy vállal, vagy megpróbál átvészelni. Harmadik út nincs.
 

2. A szociológia a társadalom és a nyilvánosság elõtt Vajdaságban
2.1. A marginalizálódás és/vagy a professzionalizálódás

Ha a szociológia helyzetérõl a vajdasági kutatások és írások tükrében próbálunk véleményt mondani, megállapíthatjuk, hogy a tudományszak marginalizálódása már a hetvenes években megkezdõdött. Ez odáig fajult, hogy az utóbbi években már csupán felületes, részleges kutatásokkal foglalkoznak a begubózott szociológusok. A gettósodós nagy hátrány a fiatal szakembereknek, akik már nem gyarapíthatják tudásukat a volt Jugoszlávia pluralista színterén, s így inkább (ha tehetik) külföldi szakmai tanácskozásokból és szaklapokból "élõsködnek".

A helyzet tarthatatlanságát mindenekelõtt a szociológia sokak által áhított professzionalizálódásának követelményei teszik szemléletessé. Ezek pedig a következõk:

- a szociológus legyen az elméleti és az empirikus szociológia (vagy az egyes ágazatok) kiváló ismerõje (szakmai autoritás);

- a nem szakszerû és felüleles "tudás" kizárása a szakmai autoritások dolga a megfelelõ társadalmi és tudományos mércék felállítása révén (a szelekcióban tehát ne a politikai szempontok érvényesüljenek);

- széles szakmai nyilvánosság szükséges (az egyetemista szakköröktõl a nemzetkõzi tanácskozásokig), valamint szakfolyóiratok megjelentetése;

- a rutinszerû munka helyett újításokkal és elméleti álláspontokkal gazdagított kutatásokra van szükség;

- a szociológusi munkát megfelelõen (anyagilag kielégítõen támogatott, intellektuálisan önálló egyetemi karok, katedrák, kutatóintézetek) meg kell szervezni.

E nagyfontosságú követelmények kielégítésével - fõképp a társadalmi környezet rettenetes gondjai miatt - az utóbbi évtizedekben bizony csak viszonylagosan lehetünk elégedettek, s ezen a téren egyhamar javulásra sem számíthatunk.
 

2.2. A szociológia és a dezintegrálódás

A jugoszláv önigazgatási rendszer elméleti alapjait a szociológusok több évtizeden át magyarázták, dicsérték s csak elvétve bírálták. A valódi szociológiai szempontok kifejtésére igazában nem volt lehetõség, hisz a rendszer mindenkor megkövetelte tõlünk, hogy a soha meg nem valósítható önigazgatási demokráciát legalább magyarázzuk, indokoljuk, ha már hatékonyan gyakorolni nem vagyunk képesek.

A szakemberek mindvégig azt hajtogatták, hogy a titói-kardelji mû valójában okos és jó rendszer, csak a gyakorlat még nem tudja követni, mert helytelenül alkalmazzuk a koncepciót. Ez volt a fõ érvelés egészen a nyolcvanas évek közepéig, amikor a szociológusok kizárólag az 1974-es alkotmány és normatív rendszere dicsõítésével foglalkoztak, a valóság kutatását ellenben teljesen elhanyagolták. Ha valaki a polgári társadalomszemlélet kategóriáiban gondolkozott, vagy a bolsevista rendszert bírálta, nyomban árulónak bélyegezték. Így tette a normatív rendszer a tudományt is függõvé, a jóhiszemû polgárt pedig alattvalóvá. Volt, aki elhitette magával, hogy "szabad és legitim" társadalmi alakulatban él, a többségnek azonban megingott a hite ebben. A rendszer stabilitását valójában külföldi hitelekkel tartották fenn, megvásárolva a szociális békét (az életszínvonal mesterséges felduzzasztásával valós értékû munkaeredmények és teljesítmények nélkül, amit a piaci kritériumok hiányában mérni sem lehetett).

A társadalom alrendszerei elveszítették egyöntetû orientáltságukat, diszfunkcionálissá lett viszonyuk (pl. a termelés és a fogyasztás, a terv és a piac, a termelõ és a nem-termelõ munka, a polgárok és a népek érdekei stb.). E társadalmi alrendszerek el sem láthatták autentikus funkciójukat a proklamált önigazgatási rendszerben, mert épp a széthúzó, diszkontinuus folyamatok kerültek elõtérbe. Az önigazgatási szubjektumok a központi hatalom leépítése ellenére sem erõsödtek meg autentikus feladatkörükben. Emiatt nemcsak a (soha meg nem teremtett) közös vagy egységes jugoszláv piac) nem mûködött, de a társadalmi terv és a föderációs elvek sem érvényesülhettek. Utólag aztán kiderült, hogy az álomszépnek tûnõ önigazgatási demokráciát az elégtelen gazdasági fejlõdés anarchiává és szétzilált pluralizmussá degradálta.

A társadalomtudományok - elsõsorban a közgazdaságtan és a szociológia, de a jogtudomány is - azt a feladatot kapták, hogy a politika felügyelete alatt minden lehetõséget kihasználva igazolják a válságot; keressenek ugyan kiutat, de a hatalombitorlók trónfosztása nélkül. Meghirdették az ún. "alkotó marxizmust", ami csekély lehetõséget kínál egy tudósnak. Vajdaságban is kialakult a meglévõ erõkkel szimpatizálók, illetve az ellenzéki gondolkodásúak tábora, ahol már a meghirdetett egyetemi semlegesség és a tudomány autonómiája semminemû szerepet nem játszott.³

Annyit mégis sikerült elérni, hogy a nyolcvanas évek közepén végül felszámolták az ún. honvédelmi és társadalmi önvédelmi bizottságokat, amelyek minden munkaszervezetben (a vállalatoktól az egyetemekig) árgus szemmel figyelték az "önigazgatás- és szocialistaellenes erõket", nehogy eszmei-politikai ingadozást idézzenek elõ és félrevezessék az egyetemistákat. A két tábor pedig végérvényesen szakított egymással a Szerb Szociológiai Társaság 1985-ös belgrádi rendkívüli kongresszusán, amikor a káderkérdések kerültek napirendre. Az új vezetõségbe ugyanis némelyek a professzionális autoritásokat, mások viszont a rendszerhû egyéneket, a politika lojális támogatóit próbálták beválasztani.

A társadalom dezintegrálódása tehát nyílt válsággócokat hozott létre, amire a szociológusok és a társadalomtudósok legtöbbje depolitizálódással és a marxista ideológia elkerülésével válaszolt.
 

3. A szociológiai kutatások helyzete és a vajdasági kutatási témák

A nyolcvanas évek elején megújultak a szociológiai kutatások, mert "lélegzethez jutott" a szakmáját szeretõ és ismerõ társadalomtudósok tábora. A Társadalomtudományok Intézeteinek Jugoszláv Konzorciuma 1982-ben Ljubljanában "Szociológus találkozások" címmel új utakat vázolt fel a társadalmi mozgások kutatásában. (Ez a szervezet 1990-ben tartotta meg utolsó tanácskozását "Jugoszlávia válsága és a reform lehetõségei" címmel Belgrádban.) Abban az idõben már mindenki nyíltan bírálta a monolit rendszert, és megjelentek az elsõ válságelméletek is, melyek igazi pluralista gondolkozásmódot tükröztek. A tudóscsoportok 1985-ben nagyszabású, országos kutatásba kezdtek ".A jugoszláv társadalom szerkezete" témájában. Céljuk a rendszer új alapokra helyezése volt mind gazdasági (piac, vállalkozás, tulajdonstruktúra-váltás), mind felépítményi szempontból. (Rámutattak a nagyfokú dezintegrálásra és az állami intézmények elburjánzására.) Lehetõvé vált, hogy a szociológusok - köztük a vajdasági szakemberek - is átfogó társadalomfejlesztési stratégiát dolgozzanak ki. Ez a törekvés az 1974-es alkotmány teljes átdolgozását és a rendszer új alapokra helyezését jelentette, ez azonban nem felelt. meg az uralmon lévõ köztársasági hatalmi köröknek, amelyek mindegyikét megérintette a trónfosztás veszélye. A föderális intézmények széthullásával így került elõtérbe a nacionalizmus szításának az a célja, hogy a vezetõ elitek - régi hatalmi koalíciókat átöltöztetve - legalább a maguk kis államaiban fennmaradhassanak. Ezzel szétesett az ország technológiai fejlõdésének stratégiai terve és egész gazdasági rendszere is.

Vajdaságban ez idõben többsíkú kutatásokat végeztek a szociológusok. A fontosabbakat ismertetem a következõkben.
 

3.1. A társadalmi struktúra alakulása Vajdaságban

Ezt a munkát 1985-1990 között a tudományos kutatások pénzelésére létrehozott érdekközösség indította be. A munkában a bölcsészeti karon mûködõ Szociológiai Intézet, továbbá a jogi kar, a mezõgazdasági kar és a szabadkai közgazdasági kar szociológusai vettek részt.⁴ A változó társadalomszerkezet elemzéséhez egyesek a marxista osztálytagozódást vették alapul, de a kutatók legtöbbje már új rétegezõdésekrõl, érdekütközésekró1 és mélyreható differenciáltságról számolt be a lakosság szociális helyzetének és életmódjának függvényében. A kutatásnak jelentõs demográfiai megalapozottsága volt, mert az akkor még friss 1981-es népszámlálási adatokra támaszkodott. Megállapították, hogy a mezõgazdasági lakosság továbbra is fogyatkozik, a magánvállalkozások száma elégtelen, a munkanélküliség pedig növekszik. A kutatást, Vajdaságban elõször, az életmód-szociológiára és a szabadidõ-szociológiára is kiterjesztették a fiatal szakemberek. Kiderítették, hogy országos viszonylatban a vajdasági infrastruktúra átlagon felül fejlett, s ezért lett igen vonzó a tartomány az ország más vidékeirõl betelepülõknek.

A nyolcvanas évek végén a kutatók a jugoszláv válság, a változó tulajdonviszonyok, a munka modernizálása, a technológiai újítások és a növekvõ vállalkozókedv szempontjából taglalják a társadalmi szerkezet változásait Vajdaságban.

A társadalom rétegzõdésében legújabban a hatalmi struktúrához közel vagy tõle távol álló (jogfosztott) rétegeket különböztetnek meg a szociológusok. Eképp jutnak el a kollektív vagy társadalmi tulajdont igazgatók (techno-bürokraták) rétegéhez, mely a politokráciával és a mostanában feltûnt naciokráciával együtt a legbefolyásosabb csoportosulás. Utána következnek a "középrétegek";amelyek tagjai a vállalkozások, a tõkebefektetések híveiként egy új osztály elõretörését sejtetik, már amennyiben a maiaknál jobb politikai és gazdasági feltételekhez jutnak.

Jelen vannak természetesen a hatalmi struktúra "alattvalói" is, akik lojális polgárokként igyekeznek hivatalnoki vagy más állásukat megõrizni, rosszabb esetben pedig - átképzésüket elodázva - a régi juttatásokat és szociális biztonságot siratják.

Ugyanakkor a parasztság és a munkásosztály hada (amelynek csupán potenciális és demagógiával emlegetett hatalma van) belsõ rétegezõdése közepette a legelégedetlenebb. Sokan megpróbálkoznak ugyan a szakmai átképzéssel, vagy kis tõkebefektetést igénylõ vállalkozásokba kezdenek, de érvényesülésük nem kielégítõ. Szerbia kormánya (a vajdaságival együtt) nem sokat tesz a privatizáció ösztönzésére, inkább csak a központosított állami ellenõrzés fenntartásáért küzd.⁵
 

3.2. Nemzetiségi kérdés és kisebbségi mentalitás

Vajdaságban magától értetõdõen szinte állandó kutatási téma a nemzetiségek demográfiai arculata és nemzeti identitása, tekintettel a lakosság soknemzetiségû összetételére. A kutatási lehetõségek és az elért eredmények azonban igen szerények, és nem is mindig szociológusok foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel.⁶ Az irodalom a témafelvetések sokaságával tûnik ki, melyek a "békés egymás mellett éléstõl" az asszimilációig, a beilleszkedéstõl az integrálódásig terjednek. Mi a modern nacionalizmus lényege, és meddig terjedhet a magyar kisebbség identitáskeresése anélkül, hogy szeparatistának vagy sovinisztának kiálthatnák ki? - ezek a kérdések izgatják a vajdasági pszichológusokat és szociológusokat egyaránt. A cikkek legtöbbje magyar nyelven jelenik meg a Létünk és az Új Symposion számaiban.⁷ Ma már Vajdaságban is nyíltan írnak az erõszakos asszimiláció különbözõ formáiról. Ezek:

- a gazdasági asszimiláció: a parasztság és a kisiparos réteg áldatlan anyagi helyzete (adóterhek) fõképp azt a nemzetet sújtja, amelynek szerkezetében földmûveléssel, kisiparral nagyobb a foglalkozók aránya;

- a nyelvi-kulturális asszimiláció: az államnyelv kötelezõvé tételével az iskolákban és a hivatalokban a kisebbségek nyelve és kultúrája háttérbe szorul;

- a demográfiai asszimiláció: a munkalehetõségek, illetve a vegyesházasságok a kisebbségeket migrációra vagy etnikai identitásuk feladására késztetik;

- a területi asszimiláció: a községek, sót akár az egész tartomány önrendelkezésének megnyirbálása, szerkezeti átalakítása;

- a politikai asszimiláció: pl. a többségi (nem pedig a proporcionális) választási elv alkalmazása hátrányos a kisebbségekre nézve;

- a tudati (pszichológiai) asszimiláciö: a kisebbségben bûntudatot, szorongást ébresztenek akár múltbeli (háborús bûnök), akár jövõbeni (identitás-megõrzés) szempontok emlegetésével.
 

3.3. Oktatási és nevelési gondok

Az oktatás és nevelés körülményeit mindig kutatjuk, de sohasem jutunk a végére. A szakirányú (középszintû) oktatás hatékonyságától kezdve (amirõl a legtöbben írtak) az elpolitizált oktatási reformokig a vajdasági szakemberek rendszeresen rámutatnak a gyakran változó oktatási politika fogyatékosságaira. Megállapítják, hogy az oktatói és nevelõi munka minõségi kibontakoztatásához aránytalanul alacsonyak a fizetések, s a pedagógus szakma elveszítette megbecsülését. Az oktatási rendszer sem menekült meg az átpolitizálástól, és csak azok maradhatnak meg jó szakembernek, akiknek szívügyük a nevelés, vagy épp az anyanyelvi oktatás. A nemzetiségek nyelvén folyó oktatás szakmai és tudományos szempontjaival szinte állandóan foglalkozik valaki a vajdasági pedagógusok és szociológusok közül.⁸
 

3.4. A demográfiai kutatások

A demográfiai kérdések tanulmányozása során a kutatók már régebben is felfigyeltek arra a tényre, hogy a többi országrészhez viszonyítva Vajdaságban a legkisebbek a születési és halálozási arányszámok. A tartomány lakossága tehát egyre inkább elöregszik, miközben a viszonylagosan jól fejlett infrastruktúra ide vonzza a betelepülõket, a munkanélkülieket más vidékekrõl.⁹
 

3.5. Családszociológia és a fiatalok életmód-szociológiája

A serdülõkorú fiatalok problémái közül az empirikus kutatások nemcsak az oktatás kérdését ölelik fel, hanem a fiatalok közérzeti gondjaira és a stresszhelyzetek körülményeire is kiterjednek.¹⁰ Az életmód-szociológia a családi ellátás és fogyasztás mellett vizsgálta a foglalkoztatottság körüli nehézségeket is, és így választ kaptunk sokféle szociális kérdésre. Kevesebben foglalkoznak viszont szabadidõ-kutatással, míg a pszichológusok újabban fõleg a válás és a stressz kérdésköreit tanulmányozzák.¹¹
 

3.6. Falukutatás és a paraszti életmód

A falukutatásnak hagyománya van Vajdaságban, jelenleg mégsem foglalkozik vele sok szociológus.¹² A paraszti életmód változásait jószerivel csak a lakosság összetételének elemzéseiben említik. Vajdaságban az agrárlakosság számaránya a háború utáni 67-rõl a mostani 20 százalékra csökkent. A mai parasztság "kétéltû" helyzetére jellemzõ, hogy a földmûvelõ családnak mindig van olyan tagja is, aki a társadalmi szektorban dolgozik.¹³
 

3.7. A politika szociológiai kutatása

A politikai szociológia területén a vajdasági szociológusok a jogászokkal és a filozófusokkal fogtak össze, amikor a civil társadalomról, a hatalomváltásról vagy a jogállam kérdéseirõl írtak.¹⁴ Említésre méltók a válságelméleti tanulmányok, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzetiségek esélyeirõl folytatott kutatások eredményeit sem.¹⁵ A szerzõk névsora azt tanúsítja, hogy ez a téma nem csupán a vajdaságiakat foglalkoztatja.
 

3.8. Ökológia és környezetvédelem

Újonnan felismert kutatási témákra terelte a figyelmet a környezetvédelmi szociológia.¹⁶ A környezetvédelmi tudat elméleti kérdései mellett beindultak a szociológiai felmérések az ipari települések környezetvédelmi gondjairól is.

A nyolcvanas évek végén újra megerõsödött a társadalomtudományok átpolitizálása. A század utolsó évtizedében a kutató szociológus, ha eredeti és szakszerû akar maradni, egyszerûen elkerüli azokat a problémákat, amelyeket szinte képtelenség a hivatalos álláspontokkal szemben érdemlegesen értékelni. A szociológus csak ily módon tud fokozatosan megszabadulni a marxizmustól, hogy újabb elméleti és módszertani lehetõségeket ismerhessen meg. Általánosabbá vált a szociológiai kutatások interdiszciplináris jellege is; közeledünk a jog, a gazdaságtan, esetenként a pszichológia felé. Ha már nem foglalkozhatunk a valós társadalmi folyamatok bírálatával, a politikától csak úgy távolodhatunk el, ha más empirikus tudományokhoz kerülünk közelebb. A marxizmustól és a politikától menekvõ társadalomtudósok keresik az új témákat, a szakszerû munkát. Ha sikerül professzionális szintre emelni ténykedésüket, csakhamar új tantárgyakat fognak beindítani. Ilyen lehet a gazdaságszociológia, a munkaszociológia, az oktatás- és kultúraszociológia, vagy épp a környezetvédelmi szociológia.
 

4. A szociológia tanítása Vajdaságban

A Belgrádi Egyetem Bölcsészeti Karának az 1959-60-as tanévben, a háború után Jugoszláviában elsõként, sikerült megalapítania a szociológia tanszéket. Példáját három évvel késõbb Ljubljana, majd 1963-ban Zágráb követte. Késõbb Szarajevóban, Niben, Szkopjéban is megjelentek a szociológiai katedrák.

A legtöbb karon valójában már az ötvenes években megkezdõdött az általános szociológia oktatása, de az ún. "alkotó marxista" szociológia csak a hatvanas években honosodott meg. A marxista szociológia mellett más irányzatokról akkoriban szó sem lehetett, mert a polgári szociológiát egyszerûen konzervatívnak nyilvánították. A szociológia tanításában még a legelismertebb autoritások is megmaradtak a tradicionális, elméletileg már tisztázott témák mellett, és csak kutatásaikban lehettek eredetiek, újszerûek.

A szociológia hetvenes évekbeli marginalizálódása a hagyományos szociológiai tantárgyak kiiktatásában is megmutatkozott. Helyüket elfoglalták az új tananyagok: a marxista filozófia, a szocialista önigazgatás, a honvédelem és társadalmi önvédelem. Feladatuk az volt, hogy a szociológiánál "hívebben" magyarázzák és igazolják az új önigazgatási rendszer normatív alapjait. Az ideologizálás és a politizálás ezáltal még inkább elfojtotta a szociológusok hivatásbeli törekvéseit. Az elõadók között egyre kevesebb lett a szakképzett szociológus, helyettük a politikai egyetemek végzett hallgatói, vagy közgazdászok és filozófusok jelentek meg a katedrákon.

A nyolcvanas években (a dezintegrálódás eredményeképpen) elõtérbe kerültek a szociológusok által kezdeményezett viták, amelyek újra kifejezésre juttatták a professzionalizálódás és depolitizálódás igényét. Néhány évvel az elsõ ilyen jellegû tanácskozások után elõbb a kutatásokban, majd a szociológiai elõadásokban is egyre szaporodtak az eredeti állásfoglalások. Az elméleti pluralizmus elnyerte létjogosultságát. S habár a pénztelenség miatt stagnálnak a nagyobb kutatások, legalább széles körben elismerik a polgári szociológia tudományosságát, a számítógépes kutatások szükségességét, s mindezzel az oktatási egységek is kiegészülnek.

Ezt követõen már csak a következõ elõadási témák kötelezõek: a társadalmi struktúra, a társadalmi csoportok, a társadalmi mozgások és változások, a társadalmi szervezõdések, valamint a tudatformák. Elhagyhattuk viszont azokat a témákat, amelyek a globális társadalmi témák keretében a proletárdiktatúra, a kommunizmus és az elidegenedés értelmezésével, valamint az állam és az osztályok elhalásának indokolásával foglalkoztak. Ugyanakkor néhány új téma is bekerült a tantervbe: az értékelméletek, az új társadalmi mozgalmak, a politikai pluralizmus. A civil társadalom elméletének feldolgozása mellett a polgári jogok és szabadságok, sõt a vállalkozókedv kérdései is szociológiai témák lettek. Ennek következtében a régi tankönyvek sorra elavultak, akár marxista beállítottságuk, akár túlzó általánosításaik miatt.

A hivatalos tanterv keretében azonban az egyetemisták kénytelenek azokat a tantárgyakat tanulni, amelyeket az oktatási minisztérium elõír. Talán ezzel magyarázható, hogy a társadalomtudományok tanulmányozása közben a fiatalok elveszítik hitüket a környezetükben; nem érdekli õket az elmélet, mert a nagy ígéretekbõl hazug humanizmus lett. Amikor háború dúl körülöttük, nehéz a békés társadalmi környezet vagy a demokratikus tolerancia kérdéseit elemezni. A tudományosság elveszíti megalapozottságát, amint a gyakorlatban próbálják alkalmazni a megismert szociológiai kategóriákat.

Ezzel szemben az empirikus kutatások iránt megnövekedett a fiatalok érdeklõdése. Emellett csak az ágazati szociológia szakkérdéseit érdemes nekik elõadni, mert ezeket szakmájukban hasznosíthatják.

Az anyanyelvi oktatás egyetemi szinten Vajdaságban a hetvenes évek óta engedélyezett, s néhány karon gyakorlatilag is megvalósult. Ha van hozzá elõadó, a szociológiát magyar nyelven hallgatják az egyetemisták, s magyarul folynak a vizsgák is. Elsõként (mintegy 20 évvel ezelõtt) a szabadkai közgazdasági kar alakította meg a folyamatosság igényével a magyar tannyelvû oktatási csoportokat, s az elsõ évben több mint 30 magyar ajkú egyetemista jelentkezett az elõadásokra. A többi szabadkai karon (Építészeti és Mûszaki Fõiskola), valamint az újvidéki Bölcsészeti karon szintén a szabadkai tanárok látják el a magyar nyelvû szociológia oktatást. Azokon az újvidéki karokon pedig, ahol káderhiány miatt nincs magyar szociológus, az egyetemisták ugyancsak a Bölcsészeti karra járnak szociológiát hallgatni. Persze a gyakorlatban sûrûn találkozunk tantervi eltéréssel, órarendi átfedéssel, teremhiánnyal és sok egyéb formális okkal, ami miatt egyes karok hallgatói nem juthatnak el rendszeresen ezekre az órákra. A hivatalos szerveknek nem szívügyük az anyanyelvi oktatás feltételeinek biztosítása, és egyre gyakrabban hangoztatják az anyagi fedezet hiányát és keveslik a diákok számát. A legnagyobb gond a magyar nyelvû szakirodalom és tankönyvek hiánya. A magyarországi könyvek használatát hivatalosan ugyan nem tiltották be, de az egyetemi tanácsok által ajánlott tankönyvek jegyzékén ezek sohasem találhatók meg. Saját elõadásaikat és tanulmányaikat a vajdasági szociológusok rendszeresen megjelentetik magyar nyelven az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában,¹⁷ de még egyetlen olyan tankönyvet sem tudtunk a magyar egyetemisták kezébe adni, amely teljes egészében felölelné a szociológia tananyagát.
 

Jegyzetek

1. Errõl Kovács Teréz a magyarországi Szociológia címû folyóirat Figyelõ rovatában írt 1983-ban: "A szociológia kialakulása és fejlõdése Jugoszláviában".

2. Ezen a tanácskozáson elsõsorban Veljko Rus professzor hangoztatta, hogy a szociológia és a politika konfliktusában nem szabad a szociológia deprofesszionalizálódását megengedni.

3. Stjepan Gerdelj e két tábort "radikális kritikusok" és "affirmatív lojálisok" néven emlegeti.

4. E kutatások alapján magyar nyelven a Létünk 1987/1. és 1991/1-2. számában dr. Rehák László, dr. Gabric Molnár Irén és dr. Bozo Miloevic tett közzé tanulmányt.

5. Az utóbbi években több, egymást követõ kormány iktatta programjába a magánvállalkozások támogatását, de az állami (társadalmi) tulajdon leépülése, vagy inkább legyengülése minduntalan arra ösztökélte õket, hogy újra a gazdaságirányítás központosításával próbálkozzanak.

6. Csak néhány nevet említek, hisz a témával foglalkozók tábora sokkal szélesebb: dr. Rehák László, dr. Hódi Sándor, dr. Várady Tibor, Mirnics Károly magiszter, dr. Székely László, Végel Iászló, dr. Páll Sándor.

7. A magyarországi olvasóközönség megismerhette dr. Rehák László Nemzet, nemzetiség, kisebbség Jugoszláviában c. könyvét Gondolat Kiadó, 1988. Vajdaságban errõl a témáról a Létünk 1989/5-6.,1990/1. és 1990/6. számában jelentek meg magyar nyelvû írások. A napilapok közül meg kell említeni a Magyar Szót, amelyben természetesen nem tanulmányok, de a magyarság számára jelentõs ilyen témájú cikkek láttak napvilágot az utóbbi években.

8. Lásd dr. Tóth Lajos és dr. Rehák László írásait a Létünk 1972/5., 1983/3-4., 1987/1., 1988/5. és 1990/6. számában, illetve az Új Symposion 1990/3. számában. Itt említem meg továbbá dr. Rehák László két másik könyvét: Anyanyelv - államnyelv (Forum, 1975) és A kisebbségektõl a nemzetiségig (Forum, 1978).

9. Lásd Mirnics Károly vagy Sergelj Flere tanulmányait - magyar nyelven az Új Symposionban és a Létünkben (1990/6.). Az utóbbi folyóirat egyébként "A jugoszláviai magyarság demográfiai kérdései" címen sikeres tanulmányi pályázatot hirdetett, amelynek anyagát épp a napokban tette közzé.

10. Lásd Hódi Éva munkáját: Létünk, 1988/1.

11. Lásd a Létünkben többek közt Hódi-Szabó kutatásait Adán és Vajdaságban (1988/1.), valamint Bence Erika munkáját a falusi családról (1989/5-6.).

12. Ezt a témát leggyakrabban a mezõgazdasági kar munkatársai vették elõ, közülük talán dr. Milovan Mitrovic és dr. Laki László nevét említeném. A legtöbb (magyar nyelven ismertetett) kutatás mégis Kovács Teréz nevéhez fûzlik, aki Becsén, Szentmihályon és másutt végzett szociológiai felméréseket.

13. Lásd Létünk 1986/2. és 1988/5-6. számát. Ez a folyóirat egyébként 1988-ban tanulmánypályázatot írt ki "Paraszti életmód az 1980-as években" címmel. A pályamunkák közül figyelmet érdemel Kalapis Zoltán: "A változó életmóddal kiveszõ szokásokról és hiedelmekrõl Tóbán"; Kovács Teréz: "Paraszti gazdálkodás és életmódváltozás Szentmihályon"; Bence Etika: "A család szerepe és szerkezete falusi-paraszti környezetben"; Silling István: "A disznótartással kapcsolatos szokások és hiedelmek Kupuszinán" és Beszédes Valéria: "A napsugárdíszes oromzatú házak Vajdaságban".

14. Lásd Létünk 1989/3-4., 1990/3., 1990/4-5.,1990/6. és 1991/3.

15. A maribori (Szlovénia) tanácskozáson - 1990 júniusában - elhangzott beszámolókból válogatás jelent meg a Létünk 1990/6. számában.

16. A szabadkai közgazdasági karon dr. Laki László, dr. Gabric Molnár Irén és dr. Ruzica Kovács Znideric kezdett foglalkozni ökológiai szociológiával.

17. Lásd a következõ tanulmányköteteket: dr. Rehák László: Politikai rendszerünk idõszerû kérdései, Forum, 1982. és Világnézet, ideológia, tudományos megismerés, Forum, 1983., valamint dr. Gabric Molnár Irén: A társadalmi politikai szervezetek és a küldöttrendszer, Forum, 1981.
 

Felhasznált irodalom

Szociológia, Budapest, 1983.

Socioloi pregled. A Szerb Szociológiai Társaság folyóirata, Belgrád. (1983/3.: "Teorijski pluralizam u sociologiji".)

Létünk (társadalom, tudomány, kultúra) folyóirat, Újvidék, Forum. Megjelenik több mint 20 éve.

Új Symposion (társadalom, mûvészet, kultúra) folyóirat, Újvidék, Forum (1990/3.)

Dr. M. Mitrovic, dr. M. Tripkovic, dr. D. Kokovic: Sociologija, Belgrád: Naucna knjiga, 1987.

Sociologija. A Jugoszláv Szociológiai Egyesület folyóirata, Belgrád. Megjelenik 1959 óta.

Socioloke revije. A Horvát Szociológiai Társaság közlönye, Zágráb. Megjelenik 1971-tõl.

Nae teme, folyóirat, Zágráb.