A nemzetközi migráció kérdése Magyarországon hosszú évekig - könnyen magyarázható okokból - korántsem uralta a társadalomtudományokat. Igen gazdag az irodalma viszont azokban az országokban, ahol a kevésbé zárt határok, s ennek megfelelõen kevésbé zárt munkaerõpiacok lehetõvé tették a határokon keresztüli áramlást.

A migrációval kapcsolatos nézetek alábbi vizsgálatában a gazdasági és társadalmi okok miatti mozgásokra, a munkaerõpiaca összefüggésekre összpontosítok, a nagyszámú politikai, jogi stb. kérdésfelvetést figyelmen kívül hagyva. A fejlett országokba irányuló bevándorlást elemezve nem foglalkozom a kibocsátó országok gazdaságát és társadalmát érintõ kérdésekkel, a harmadik világon belül zajló migrációs áramlások sajátosságaival.

Az ismertetés szándékoltan nem követi az egyes irányzatokhoz tartozó könyvek és tanulmányok számszerû arányait. Az elsõ rész a mindmáig uralkodó klasszikus migrációs irodalmat és kritikáját, a második a migráció újabb magyarázatait mutatja be.
 

I. A migráció hagyományos magyarázatairól

A migrációval foglalkozó elméleti és empirikus munkák egy része explicit vagy implicit módon az egyensúlyelmélet axiomatikus feltételezéseivel él, más része éppen e feltevések valóságidegenségének igazolására törekszik. A nemzetközi migrációkutatásban egyértelmûen különválik két fõ - egymással vitatkozó - elméleti megközelítés: az egyensúlyi tradíció és a történeti-shukturális iskola.
 

1. Behaviorista és egyensúlyi tradíció
a) A taszítás és vonzás (push and pull) elmélete

A push and pull (taszító és vonzó) erõkrõl szóló elemzés Ravenstein múlt századi brit statisztikus nevéhez kötõdik. Eszerint nincs alapvetõ különbség a belsõ és a nemzetközi migráció között. A belsõ migrációról - korábban - írt cikkében azt állítja, hogy a két pont közötti migráció fordítottan arányos távolságukkal, hogy a migrálók egyértelmûen a nagy kereskedelmi vagy ipari centrumokat preferálják, és hogy a migráció lépcsõzetes, kezdetben a közeli városokba, majd ezután esetleg a leggyorsabban fejlõdõ városokba irányul. Végül megállapítja, hogy a városi lakosság kevésbé hajlamosa belsõ migrációra, mint a mezõgazdasági települések lakói.

A nemzetközi migrációról szólva a közlekedés, az ipar és a kereskedelem fejlõdése szükségszerû következményének tartja a migrációs folyamatok növekedését. A taszító és vonzó erõk egymásra hatásában pedig a gazdasági motiváció fontosságát hangsúlyozza.

A leendõ migrálót a fogadó ország felé taszítják az otthoni gazdasági feltételek és oda vonzza az ígéretesebb környezet csábítása.

Feltéve, hogy a társadalmak létrehozzák az egyensúlyt és a migráció instrumentális a munkaerõ és egyéb erõforrások elosztásában, a fõ kérdés a szelektivitás lesz. Ilyen kérdés például a migrálók és nem migrálók társadalmi és pszichológiai tulajdonságainak különbsége, az asszimiláció a kibocsátó területen és/vagy a célországban. A "taszítás és vonzás" elv követõi az egyes országok nyeresége és vesztesége szempontjából vizsgálják a munkaerõmozgás általános mintáit (például Lee 1966).
 

b) Egyensúlyi és neoklasszikus migrációs modellek

Ebben a megközelítésben a migráció az egyén önkéntes és racionális kalkulációjának az eredménye, aki gazdasági pozíciójának a javítására törekszik. A migrációs folyamat ezen egyéni döntések összességébõl adódik. A munkaerõmozgás aggregált folyamatának nagyságát és irányát a föld, a munka, a tõke és a természeti erõforrások egyenlõtlen térbeli eloszlása okozza: "A munkások azon foglalkoztatási lehetõségek felé igyekeznek, amelyek a legnagyobb hozadékot ígérik számukra, ahol hosszú távú gazdasági és foglalkozási elõrehaladásuk kilátásai is erõsebbek. Összegezve: hosszú távon a kibocsátó régiók és országok, a fogadó régiók és országok, valamint a migrálók is jól járnak" (Öncü 1990: 177-178).

A migráció egyensúlyi modellje jól ismert elméleti premisszákat tartalmaz és a társadalomkutatás egy szélesebb irányzatában honos szofisztikált módszertani eszközökkel dolgozik. Jó példája ennek George Borjas (1989) cikke. A szokásos kérdéseket veti fel: 1) Mi határozza meg, hogy valamely befogadó országba mekkora migrációs áramlás irányul és annak milyen a szakképzettség szerinti öszetétele? 2) Hogyan alkalmazkodnak az idegenek a befogadó ország gazdaságához? 3) Milyen a bevándorlók hatása a befogadó ország gazdaságára?

Az elemzésében Borjas bevezeti az "immigrációs piac" kategóriáját, ahol az egyén a költségek és hasznok mérlegelésével dönt a helyzete változtatásáról. Az egyének országok közötti allokációja - az õ leírásában - az állások közötti allokáció problémájához hasonlít. Ez a megközelítés szerinte "azoknak a migrációs áramlási típusoknak a nagyon jól átlátható - és empirikusan ellenõrizhetõ - kategorizálásához vezet, melyek abban a világban vetõdnek fel, ahol az egyének a 'legjobb' országot keresik" (Borjas 1989: 461). Ily módon felállított modellje segítségével egyébként - az Egyesült Államok cenzusadatai alapján - arra a fontos következtetésre jut, hogy a bevándorlók hatása igen kicsi a hazai lakosság béreire és foglalkoztatási lehetõségeire, viszont jelentõs saját - bevándorló - csoportjuk béreire.

Bach és Schraml (1982) tanulmánya arra mutat rá, hogy a migráció egyensúlyelméleti értelmezése a hetvenes évek derekától a neoklasszikus modell dominanciája irányába tolódott el. Példa lehet erre az alábbi frappáns - szigorúan neoklasszikus szemléletû - idézet is, mely azt igyekszik igazolni, hogy a migráció kétféle megközelítése - a neoklasszikus modell és a "taszítás és vonzás" elmélete - egyazon dolog kétféle megfogalmazása: "Gyakran csupán az emberi tõke elméletének egy nyers változata az a megközelítés, amely a migrációs döntéshez vezetõ tényezõket két csoportba osztja aszerint, hogy a mezõgazdasági területekrõl 'taszították-e' el az egyént avagy az urbanizálódott területek felé 'húzták' õket. Ha azt állítjuk, hogy a taszító tényezõk az erõsek, nagyjából ugyanazt mondjuk, mint ha azt állítanánk, hogy a migráció haszonáldozat-költsége (opportunity cost ja) alacsony."³

Bach és Schraml hangsúlyozza továbbá, hogy a kínálati közgazdaságtan népszerûsége - a recesszió jól ismert restrikciós migráció-politikájával társulva - a bevándorlók egyéni tulajdonságainak vizsgálatára irányította a figyelmet.⁴ Az emberi tõke elméletének képviselõi vetik fel az idegen munkaerõ asszimilációjának a szempontjait, hangsúlyozva az újabb bevándorlók értékeinek, motivációinak, sõt intelligenciájának a számbavételét. Ez a jól megfontolt érdekeket támogató logika egy gyakran hangoztatott elméleti abszurdumhoz vezet: a politikai és gazdasági válságoktól szorongatott kibocsátó országoknak azt sugallja, hogy a külföldön vállalt munka nem szolgál mást, mint a legjobbak önfejlesztését, továbbképzését.

Az egyensúlyi modellek igyekeznek a nemzetközi migrációs irodalom legújabb felismeréseit is beépíteni. Ezen elmélet túlsúlya és politikai meghatározottsága nyilvánvaló a vele vitatkozó történeti strukturális iskolával szemben.
 

2. Történeti strukturális megközelítés

Az 1970-es évek elején a klasszikus, egyensúlyi, behaviorista modellt bíráló új nézetek a nemzetközi politikai gazdaságtannak és az egyenlõtlenségek globális rendszerének a premisszáira épültek, nyíltan tagadva a neoklasszikus "taszítás és vonzás"-értelmezéseket. A hangsúly a makrofolyamatokra, a szélesebb történeti-strukturális erõkre helyezõdött át, mondván, hogy ezek inkább meghatározzák a munkaerõáramlás elõfeltételeit és irányát, mint az egyéni döntések mikrakontextusa. A munkaerõ migrációját nem tekintik önálló, diszkrét, magában elemzendõ jelenségnek, hanem mint a szektorok, régiók és nemzetek közötti egyenlõtlen fejlõdés lényeges komponensét vizsgálják (Wallerstein 1983).

Amint arra áttekintõ cikkében Aristide Zolberg (1989) rámutat, alig negyedszázada még többé-kevésbé érvényesek voltak a "klasszikus" migráció-elmélet Ravenstein megfogalmazta állításai. Az eltelt idõszak változásai nyomán azonban "az elméleti problémákat és hangsúlyokat a változó társadalmi valóság fényében módosítani kell." (Zolberg 1989:404) Az újabb megközelítések Zolberg szerint 1) történelmiek, nem abban az értelemben, hogy a múlttal foglalkoznak, hanem hogy a térben és idõben végbemenõ változó sajátosságokat tartják szem elõtt; 2) általában strukturálisak és nem individualisták, az egyéni cselekvést korlátozó társadalmi erõkre koncentrálnak (különösen a kapitalizmus és az államok dinamikájára); 3) globálisak, amennyiben a nemzeti egységeket a transznacionális és internacionális gazdasági és politikai folyamatok által befolyásolt, átfogó nemzetközi társadalom egységeinek tekintik; s végül 4) kritikaiak, hozzájárulnak a társadalomtudományok demisztifikáló és helyreigazító feladatához, amikor a nemzetközi migráció következményeit elemzik mind a kibocsátó és a fogadó országok, mind pedig a migránsok szempontjából.

Olyan világban, ahol igen jelentõs különbség van az egyes országok között, a határok az általános egyenlõtlenség fenntartásának is eszközei. A migráció magyarázatában a korábban szokásos érvelés helyett - az áramlások mozgatórugója az egyének aggregált mozgása mint a különbözõ lehetõségekre adott válasz - mindinkább teret nyer az az értelmezés, mely az emberek mozgását a nemzetközivé váló, a migrációt strukturálisan meghatározó, kapitalista gazdaság dinamikájával magyarázza.

A strukturalista szemléletû írások a nemzetközi migrációt, a területi és országok közötti fokozódóan egyenlõtlen fejlõdés folyamatában szemlélik, amely a kapitalizmus logikájából származtatható és a kizsákmányolás fokozódásával függ össze. A tanulmányok egy része marxista, neomarxista indíttatású, míg mások inkább a dependenciaelmélettel és institucionalista elemekkel érvelnek az egyensúlyi szemlélet ellen.⁵

A strukturalisták egyik jellegzetes kérdése a bevándorló munkaerõ szerepére vonatkozik a "centrum" - a fejlett ipari társadalmak - munkaerõpiacán. A választ a nemzetközi egyenlõtlenségek, a klasszikus tartaléksereg elvében lelik meg. Úgy vélik, a tartaléksereg alapvetõ funkciója a tõkés gazdaságban a munkabérek alacsonyan tartása azáltal, hogy a munkásokat könnyû helyettesíthetõségük fenyegetõ tényével szembesítik.

Az idegen munka sajátossága más - hasonló gyökerû - magyarázatok szerint a bevándorlók politikai-jogi státuszából következik (pl. Bach 1978). A bevándorlói státusz extenzív szabályozásának szelekciós kritériuma azt jelenti, hogy az idegen munkaerõt a fiatalok, egészségesek és a legproduktívabb életkorban lévõk közül toborozzák. Maguk és velük érkezõ hozzátartozóik újratermelési költsége pedig a hazai munkások átlaga alatt van. Hajlandók alacsonyabb bérért dolgozni a legrosszabb biztonsági és egészségügyi körülmények között is. Ideológiai elszigeteltségük miatt csekély az azonnali politikai szervezõdésük. A legfontosabb az, hogy az idõszakosan ottlévõ idegeneket különösen könnyû recesszió esetén elbocsátani, így a külföldi munkás a különleges mértékû kizsákmányolás mellett szabályozó szerepet is betölt a kapitalista válságokban. A tõke korlátlan éhsége az állandó, jól kezelhetõ, bõvíthetõ, ám határozottan rugalmas munkaerõ iránt mint "természetes" tendencia mindent - tehát igen keveset - magyaráz.
 

3. A két irányzat összevetése

E két paradigma - mely a nemzetközi migrációkutatás különbözõ áramlatait és irányzatait reprezentálja - ellentétes irányú hibát követ el. Míg a történeti strukturális megközelítésekben a makroszintû elemzés elsiklik a valóság komplexitása és sokfélesége felett, az egyensúlyi megközelítéseknél a szofisztikáit módszertan és az empíria hangsúlyozása alkalmas arra, hogy a gyakran össze nem illõ kutatási eredményeket felerõsítse, ami viszont már nem egyezik meg az egészrõl kialakított képpel.

Talán nem lenne értelmetlen, ha a két szemlélet közelítene egymáshoz, de közös alapra jutni nem egykönnyen lehet és - Öncü véleményéhez csatlakozva - talán nem is kívánatos. A nemzetközi migrációkutatást uraló egyensúlyi elvvel szemben a történeti strukturális iskola kritikai szempontjaival termékeny talajt nyújtott az új koncepciók sarjadásához. Hiányosságai pedig olyan kérdéseket toltak elõtérbe, amelyek tovább módosítják a nemzetközi migrációkutatás határvonalait. Ilyen új kutatási tárgy például a szekunder munkaerõpiacok és az idegen munka iránti kereslet, a bevándorló enklavék és az etnikai alapon szervezõdõ vállalkozások, valamint a családi kapcsolatok és informális hálók vizsgálata.
 

II. A migrációt magyarázó újabb elméletek

A történeti strukturális paradigmán belül az 1980-as években megfogalmazódó felfogások már eltávolodtak az elnagyolt általánosításoktól. Kísérletek történtek olyan koncepciók kialakítására, amelyek a munkaerõpiac sokféleségével és a bevándorló munkaerõ szerepével foglalkoznak a fejlett gazdaságokban. Kutatások sora vizsgálja az idegen munkaerõ áramlása és a "centrum" gazdaságok munkaerõpiaci szegmentáltságának természete, forrásai és következményei közötti kapcsolatot, az informális kapcsolatok szerepét stb.
 

1. Szekunder munkaerõpiacok és az idegen munka

A munkaerõpiac szegmentáltságáról szóló elméletek a hetvenes évek legelején fogalmazódtak meg (Piore 1969,1970). Eszerint a munkaerõpiac primer és szekunder szektorra válik szét. A primer szektort magas bérek, jó munkafeltételek, a foglalkoztatás biztonsága, kedvezõ elõrejutási kilátások jellemzik, ezzel szemben a szekunder munkaerõpiacon alacsonyak a bérek, rosszak a munkakörülmények, nagy a fluktuáció, kevés az elõrejutási lehetõség. Ezekhez a munkahelyekhez a megfelelõ munkafeltételeket elfogadó munkások rendelõdnek hozzá. Az ipari társadalmakban pedig mindig van egy sor olyan állás, amelyet a hazai munkások egyáltalán nem, vagy csak rendkívül kiszolgáltatott helyzetükben fogadnak el. E szekunder munkahelyeknek (kvalifikálatlan ipari munka, alacsonyabb szintû szolgáltatások, mint mosogatás, cselédmunka, a mezõgazdasági munkák egy része stb.) a betöltésére a marginális munkaerõ áll rendelkezésre.

Michael Piore (1979b) alapvetõ könyve a "költözõmadarakról" a külföldi munkások szekunder jellegét elemzi. Megkülönbözteti a külföldi munkások elsõ generációjától az õ gyerekeiket, akik - amennyiben letelepedtek - már a hazai munkaerõ részét jelentik. Bevándorló munkaerõ valójában a migránsok elsõ generációja - akik a tartózkodás/munkavállalás szándékával maguk érkeznek egy másik országba.

Az esetek egy részében ezek a külföldiek olyan állásokat vállalnak, melyek kiegészítik, esetleg lehetõvé teszik a belföldiek által végzett jobb munkákat (például a leszálló ágban lévõ ágazatok elit munkáját, mint a szabászokét, gépkarbantartókét stb. a ruha- vagy cipõiparban). Máskor a keresleti csúcsok esetén alvállalkozókkal végeztetett munka, melyet sok esetben szintén szezonális (külföldi vagy egyéb marginális) munkások végeznek, jelent garanciát az egyéb foglalkoztatottak számára.

Más esetekben a külföldiek foglalkoztatása ugyan nem segíti elõ a hazai munkaerõ foglalkoztatását, hozzájárul viszont jólétükhöz, életszínvonaluk javulásához (háztartási alkalmazott, éttermi kiszolgáló, kifutó stb. foglalkozások).

A külföldi munkát keresõk a marginális helyzetû hazai munkavállalókkal tartoznak egy csoportba.⁶ Az összes marginális munkavállalót Piore megfogalmazásában az jellemzi, hogy "az ipari munkához való viszonyuk marginális. A munkához, gyakran a munkaerõpiachoz való viszonyukat is ideiglenesnek tekintik, és olyan más tevékenységekkel határozzák meg magukat, amelyekbõl személyes és társadalmi identitásukat is származtatják. A külföldiek számára a munkaerõpiacon versenyzõ más - belföldi - marginális csoportokat a fiatalok, a nõk és a parasztok alkotják. [...] Alapvetõen õk jelentik a külföldieket helyettesítõ munkaerõt" (Piore 1979b: 87).

A szekunder munkahelyeken megjelenõ külföldi munkaerõ Piore szerint a hazai marginális csoportokkal három dimenzió mentén - a munkaerõ rugalmassága, tartóssága, manipulálhatósága és ellenõrizhetõsége alapján - mérhetõ össze. Az alapvetõ különbség a külföldiek és a többi marginális munkavállalói csoport között az, hogy a külföldiek lényegesen rugalmasabbak és sokkal inkább készek alkalmazkodni a munkaerõpiac igényeihez. Legfõképpen földrajzilag rugalmasak, nem lévén családi kötöttségük, mint a családjuktól függõ fiataloknak, illetve a nõknek, és a föld sem köti õket, mint a parasztokat. Munkaerõpiaci állandóságát tekintve egyik csoportról sem állíthatjuk biztonsággal, hogy valóban tartósabb munkaerõ a külföldieknél, míg a harmadik jellemzõ esetében nyilvánvaló, hogy a külföldiek ellenõrzése és manipulálása erõteljesebb lehet, mint a többi csoporté.

Portes (1978) eredeti elemzése az USA-ba irányuló illegális (nem regisztrált) migrációról szintén kétszektorú modellre épül. Bemutatja a kicsi és nagyon kicsi vállalatok informális alkalmazási gyakorlatát különösen a mezõgazdaságban és a különféle városi fogyasztói szolgáltatásokban, melyek - természetükbõl fakadóan - nem vihetõk át olyan területekre, ahol bõséges olcsó munkaerõ áll rendelkezésre. Ezeknek a kisvállalkozásoknak a túlélése a jog határán történõ foglalkoztatási gyakorlattól függ - állítja -, mert ez lehetõvé teszi az adó és a társadalombiztosítás megtakarítását. Mivel a kormányzati szabályozás elõl könnyedén elmenekülhetnek, ennek megfelelõ alkalmi foglalkoztatási rendszert és be nem jelentett jövedelmet biztosítanak. (Errõl részletesebben Portes-Sassen-Koob 1987.).

Míg az USA-ban szignifikánsnak tûnik a külföldiek szekunder munkaerõpiaci helye, más a helyzet a kontinentális Európában. Böhning (1983) nemzetek közötti összehasonlító tanulmánya Németországban és Franciaországban a vállalatnagyság és az idegen munkaerõ alkalmazásának arányát vizsgálta az egyes ágazatokban. Ezen országok iparában a külföldiek primer szektorbeli foglalkoztatása a fontos. Ennek magyarázata Böhning szerint az intézmények, az ágazati (és nem szakmánkénti) szakszervezetek szerepében rejlik. Az idegen munkaerõ iránti gazdasági igény (a primer és a szekunder szektorban) szükséges, de nem elégséges oka a nagymértékû immigrációnak. Az egyes országok politikai képletétõl függ, hogy kinyitják-e, mennyire és milyen munkaerõ számára a határokat.

Morokvasic és szerzõtársainak (1986) összehasonlító vizsgálata a német, francia és angol ruházati iparról az állami politika fontosságát hangsúlyozza a szekunder munkaerõpiac formálódásában. A törvényi/intézményi korlátok a kisvállalkozásokban és a migráns munkaerõ belépésében - melyek Európa jelentõs részében korlátozzák az önfoglalkoztató kisvállalkozásokat - úgy tûnik, visszatartják az olyanfajta bevándorló munkaerõvel összekapcsolódó szekunder munkaerõpiac kialakulását, amilyen például az USA-ban (vagy Angliában és bizonyos mértékig Franciaországban is) jellemzõ. Ezt támasztja alá Castles (1986) megfigyelése is a munkaerõtoborzás európai tapasztalatairól. Eszerint Franciaországba például 1968-ban 82%-uk turistaútlevéllel vagy anélkül érkezett. A bevándorlási hivatal "...képtelennek bizonyult arra, hogy kielégítse a munkaadók igényét és spontán jellegû migráció alakult ki, elõször Spanyolországból és Portugáliából, késõbb Jugoszláviából és Törökországból. Az Ibériai félsziget munkásainak rendszerint illegálisan kellett jönniük, mert az akkori diktatúrák nem támogatták a mozgásokat. Valójában sok munkás ugyanannyira politikai, mint gazdasági okokból jött." (Castles 1986: 764) Nyilvánvaló tehát, hogy nagy különbségek vannak országonként a szekunder foglalkoztatás méretében és fontosságában, valamint az idegen munkaerõ beolvasztásában.
 

2. Bevándorló enklávék és etnikai alapon szervezõdõ vállalkozások

Az enklávé gazdaság fogalmát Portes (1981) vezette be azon vállalkozások jelölésére, amelyek egy-egy helyi ipar számottevõ része fölött rendelkezõ bevándorló csoporthoz kapcsolódnak oly módon, hogy bevándorló munkaerõ dolgozik azokban a vállalatokban, amelyeknek a tulajdonosai is bevándoroltak. E vállalkozások osztódása és az enklávé-gazdaságon belüli felfelé való mobilitás lehetõsége - úgy tûnik - eltér a szekunder foglalkoztatástól, bár szokásosan a létra alján lévõ, zsákutcás foglalkozásokkal kapcsolódik össze.

Régóta érdeklõdés övezi a nagymértékû bevándorlás és az etnikai közösségek közötti kapcsolatot. A hagyományos megközelítésekben azonban a hangsúly az asszimiláción következésképpen a beilleszkedést akadályozó tényezõkön - volt. Feltételezték, hogy az etnikai közösségek az esetleges asszimilációnak fontos idõszakos állomásai. A migránsok számára az etnikum az adaptációt akadályozó társadalmi és kulturális korlátként szerepelt (nem megfelelõ állás vagy nyelvtudás, alacsony iskolai végzettség, kulturális értékkülönbségek), a hazai lakosság szemében pedig az asszimilációt akadályozó tényezõként jelent meg az etnikai diszkrimináció (faj, bõrszín, vallás, nemzetiség stb. miatti negatív elõítélet).

Kérdés, hogy egyes bevándorló csoportok hogyan képesek megtartani egy kisebb vállalkozás lehetõségét olyan gazdaságban, ahol a nagyvállalatok a dominánsak. Kutatási eredményeket összegezve Öncü (1990) azt állítja, hogy a bevándorlói vállalkozás nem vezet szükségképpen enklávéhoz.

Elõször is, szinte minden bevándorló közösség biztosít minimális üzleti lehetõséget néhány tagjának (speciális "etnikai" termékeket árusító üzletek, utazási és szállítási irodák, melyek magában a migrációs folyamatban érdekeltek, jogi és egészségügyi szolgáltatások). Ezek egyike sem foglalkoztat nagy létszámot, és az ilyen védett piac határai nagyon is szûkek. Másrészt a bevándorló népesség lakóhelyi koncentrációja ösztönzi a bevándorló kisvállalkozásokat. Amikor egy etnikum egy lakóhelyen koncentrálódik, a hazai kisvállalkozók ezen a területen kívül igyekeznek vállalkozási lehetõséget keresni. Ezzel megüresedik a hely a bevándorló vállalkozások elõtt. Végül harmadrészt a bevándorló vállalkozásoknak ott van terük, ahol a kisméretû vállalkozások életképesen tudnak indulni, azaz ahol a piac heterogenitásával együtt jár a kereslet bizonytalansága és változékonysága. Elsõdleges példa a ruházati ipar.

Ha már beindult a vállalkozás, a bevándorolt vállalkozó a - késõbbiekben még bemutatandó - immigráns hálón keresztül toboroz munkaerõt. Az olcsó és stabil immigráns munkaerõ azonnal elérhetõ. Az informális hálón keresztül történõ toborzás nem csupán az olcsóbb munkaerõszerzés privilégiumát jelenti - ami a versenyben döntõ a nem migránsokkal szemben -, de a tulajdonos számára azt is lehetõvé teszi, hogy a foglalkoztatást etnikai lojalitással és paternalista viszonyokkal határozza meg - ezzel erõsítve a munkások vállalathoz kötését.
 

3. Immigráns foglalkoztatási alternatívák - szintézis

A külföldi munkaerõ foglalkoztatásának felsorolt mintái felvetik a kérdést: az egyes gazdaságokban kik, milyen területen, hogyan foglalkoztatnak külföldieket (Öncü 1990, Sassen 1988, Portes-Sassen-Koob 1987, Harcmar 1989). Alapvetõen három forma látszik jól elkülönülni:

- A primer szektorbeli foglalkoztatóshoz kapcsolódó formában az állások biztonsága, a kollektív béralkukban meghatározott bérszínvonal és a hazai munkaerõéhez hasonlatos munkafeltételek jellemzõk. A biztos jogi státuszú, szakképzett bevándorlók (vendégmunkásak), akiket a hivatalos toborzási politika is megcéloz, a fejlett gazdaságokba áramló ipari munkaerõ egy meghatározott csoportját jelentik, amelynek a nyugat-európai migrációs politikában kitüntetett szerepe van.

- A Piore által megrajzolt szekunder munkaerõpiaccal függ össze a második forma. A hazai munkaerõpiac rugalmatlanságaiból fakad, és szakképzetlen bevándorlók alkotják, akiket átmeneti, rövid távú, alacsony státuszú munkákra alkalmaznak, akiket nem érintenek a munkaerõpiac elsõdleges szektorában lehetséges elõrejutási utak.

- A harmadik a Portes által leírt enklávé-forma azokon a szûk gazdasági területeken, amelyeket egyes bevándorló csoportok tartanak kézben az egyes etnikai közösségek kötõdéseire építve.

Portes és Böröcz (1990) a beilleszkedési módokat tipizálva az egyes tevékenységi formákat mátrixba rendezi és számos beilleszkedési változatot különböztet meg: "a centrumországokba irányuló migráció formáinak sokszínûsége meghazudtolja a munkásbevándorlók 'egyenes vonalú beilleszkedési folyamatával' kapcsolatban a köztudatban élõ képet [...] A nemzetközi migrációval kapcsolatos sztereotípiák alapjául szolgáló beilleszkedési helyzettípus [...]: a többé-kevésbé ellenséges és etnikai alapon diszkriminatív környezetbe érkezõ kétkezi munkások a munkaerõpiac alsó rétegébe szorulnak." (Portes-Böröcz 1990:23) Hangsúlyozzák, hogy még a magasan kvalifikált bevándorlókat is csak kivételesen fogadja elõnyös társadalmi kontextus. Ez a kivétel a hivatalosan elismert politikai menekültcsoportok befogadásának ritkább esete (ami a nemzeti enklávék kialakulásának egyik igen valószínû alapja, például az amerikai kubai közösségek esetében).
 

4. Az informális hálók szerepe

A társadalmi háló nem új keletû kategória a nemzetközi migrációs áramlások magyarázatában. A láncmigráció szerepe, a rokoni és baráti kötelékek az információ szállításában és a migráció elõsegítésében már régóta vizsgált területek.⁷ Errõl a jelenségrõl számol be Philip Martin (1983, ld. még Hárs 1991) is, a mexikói és egyéb közép- és dél-amerikai országokból érkezõk munkavállalásáról késztett esettanulmányai alapján, melyek a (szezonális) munkavégzést, mindenekelõtt a kaliforniai mezõgazdasági illegális munkavégzést vizsgálták. A "toborzás" módját bemutatva leírja, hogy a fogadó ország munkaerõpiacához a vendégmunkás a kibocsátó országgal meglévõ személyes hálón keresztül kapcsolódik. Nincsen hirdetett állás. A kibocsátó országból (a falvakból) látják el munkaerõvel az egyes farmokat, az ismert munkahelyeket. A már letelepedett és ingázó munkások hatékony információs hálót építenek ki. Ezen keresztül értesülnek a rokonok és barátok a Kaliforniában lehetséges munkákról, kapják meg a szükséges tanácsokat és informálódnak arról, hogyan lehet illegálisan átkelni a határon. Valahányszor egy újabb merész vagy elszánt ember kel útra, mondjuk Mexikóból, és munkát vállal az USA-ban, egy új információs láncszem keletkezik.

Változott az informális hálók tartalma és szerepe is bizonyos mértékig. A migrációs áramlások összetételét vizsgáló átfogó tanulmányában Monica Boyd (1989) Zolberggel egybecsengõen abból indul ki, hogy Ravenstein "taszítás-és vonzás"-elmélete negyedszázada még megfelelhetett a migráció leírására, amikor a folyamatok fõ komponense a munkaerõ migrációja volt. Napjainkra azonban már a családtagok migrációja a folyamat meghatározó eleme. A változás egybeesett a hetvenes és a nyolcvanas évek gazdasági recessziójával, amikor a korábban toborzott vendégmunka többé nem volt kívánatos.

A toborzás jellemzõen a nyugat-európai vendégmunkás-formában valósult meg.⁸ Az állami toborzás az NSZK-ban volt a legtökéletesebben szervezett; más országokból nyilvánvaló példák hozhatók arra is, hogy az államilag szervezett toborzás korántsem volt a külföldi munkaerõ megszerzésének egyetlen forrása.

Az európai vendégmunkás-programokat rotációs módon képzelték: a külföldi egy-két évig dolgozik a szerelõszalagon vagy az építkezésen, majd hazatér és újabb munkás váltja fel. Az elképzelések szerint egy-egy vendégmunkás három vagy még több évig is dolgozhat a nagyobb megtakarítás érdekében, amennyiben a munkaerõpiac feszített marad. Arra azonban nem nagyon számítottak, hogy a munkások családjukat is áthozzák, amivel a család megélhetésére fordított költség számottevõen növekszik, a tervezett (családi) megtakarítás üteme pedig lelassul.

A rotáció azonban nem mûködött. A munkaszerzõdés meghosszabbítása feljogosította a vendégmunkásokat családjuk áthozatalára - és sokan éltek is ezzel. Amint a vendégmunkás a munkahelyén beilleszkedett és egy közösségben letelepedett, elvárásai megváltoztak. Amikor a hetvenes évek közepétõl a munkaerõ-importáló országok egyoldalúan leállították a toborzást, a legtöbb Európai Közösségen kívüli vendégmunkás, ha tehette, maradt.⁹ Elegendõ vendégmunkás telepedett le, és hozta át a családját vagy teremtett újat ahhoz, hogy a bevándorló népesség a hetvenes évek közepétõl akkor is növekedjék, ha a vendégmunkások száma csökken!

Miért nem volt a vendégmunkát leállító politika sikeres? A bevándorló (vendégmunkás) programokat sokkal könnyebb beindítani, mint leállítani. Georges Tapinos (1990) hangsúlyozza, hogy azon politika mögött, melynek eredményeként a hetvenes évek elején-közepén az egyes országok közel egyszerre - egymással nem egyeztetve lezárták határaikat, három olyan, lényegében a "taszítás és vonzás" elméletén alapuló feltételezés rejlett, melyet a valóság nem igazolt.

Egyrészt annak vélelme, hogy a megelõzõ idõszakban a migráció trendjét (mind a növekedését, mind a csökkenését) alapvetõen a fejlett országok húzóereje határozta meg. Másrészt az a feltevés, hogy a migrációs folyamatok jelentõs részben a politikai intézkedéseknek tulajdoníthatók. Végül pedig az a várakozás, hogy a visszatérésre ösztönzõ politika hatékony lesz, mivel az országban élõ bevándorlók és családjuk jelentõs részének szándékában áll, hogy mindenképpen visszatérjen hazájába.

Korábban már idézett cikkében Castles (1986: 770-771) arra is utal, hogy minden migrációs folyamat a munkaerõ tömeges migrációjával kezdõdött, és szándéka szerint rendszerint idõszakos jellegû volt a bevándorlás még azokba az országokba is, amelyekbe - visszatekintve úgy tûnhet - az ottmaradás céljával érkeztek a bevándorlók. Így például az USA-ba vagy Ausztráliába. Az idõ múlásával számos immigráns úgy vélte, hogy hazájában kedvezõtlenül változtak a politikai vagy gazdasági viszonyok, avagy nem sikerült elérnie egyéni céljait, nem tudott a terveinek megfelelõ mennyiségû jövedelmet felhalmozni, így hosszabbra nyúlt, végül tartóssá vált az ottmaradása.

A migráció elsõ fázisában tehát a munkaerõ vándorolt tömegesen, ezzel szemben a második fázis a családegyesítésen alapul. Ez a döntés önmagában nem jelent állandó letelepedést. Sok esetben a családtagok munkavállalási céllal érkeznek. Amennyiben egy ország az elsõ fázisban nagyszámú vendégmunkást alkalmazott, valószínû, hogy elõbb-utóbb elismeri törvényes jogukat a családegyesítésre. Ahol ez nem történik meg például mert kisebb a vendégmunkások száma - ott illegális módon érkeznek a családtagok.

Boyd (1989) hangsúlyozza, hogy a migráció trendjében végbement változásokra korántsem elegendõ magyarázat a hetvenes és nyolcvanas évek recessziója. A változások a migrációs folyamatok "beérésével" is együtt járnak, amit a családi/háztartási, baráti és közösségi kötelékeken és kapcsolatokon alapuló társadalmi hálók ösztönöznek. A migrálókat és a nem migrálókat összekötõ háló közvetíti az információkat, valamint a társadalmi és pénzügyi segítséget is.

Az újabb irodalom a háztartások alapvetõ szerepét hangsúlyozza a társadalmi hálók kiépülésében, ami szokásosan a családoknak felel meg.¹⁰ Ennek több oka is van: a család 1) önnfenntartó, közõs gazdasági egység, 2) a társadalmi kapcsolattartás egysége; továbbá 3) földrajzilag szétszórt társadalmi egység, végül pedig 4) migrációs egység is. Azaz a családok együtt vándorolnak, vagy néhány tagot elõreküldenek azzal az egyértelmû elvárással, hogy a többiek majd követhetik õket.

A bevándorlási politika és a migráció formája kõzött szoros kapcsolat van. Ahol mód van a családegyesítésre, ott ezen az alapon gyakran beindul a láncmigráció. Boyd arra is utal, hogy az informális és családi kapcsolatok hálója valójában az illegális migráció központi sajátossága. A legális és az illegális migráció össze is fonódik. Még ha csupán a család egyik részének van is vízuma, az egész család utazik, és hasonlóképpen van ez a munkavégzéssel is (fõképpen az Egyesült Államokban).

A migrációs folyamatokra ható kapcsolatok összességének szisztematikus, átfogó leírását kísérli meg Fewcett (1989). Nem önmagában az emberek áramlásával foglalkozik, ami a migráció legrégebbi megközelítése, hanem azon elemek összességével, amelyek a rendszerben résztvevõktõl függenek. Így például a migránsoktól a potenciális migránsok felé áramló hírekkel is. További elemek a megfigyelhetõ kapcsolatok, mint a kereskedelem árama avagy olyan koncepcionálisan megfogalmazott jelenségek, mint a gazdasági függõség. A nem közvetlenül a személyek közötti kapcsolatokra összpontosító megközelítés általánosabban értelmezi a nemzetközi migrációs folyamatokat befolyásoló erõket.

Összességében a személyes kapcsolatok és a társadalmi hálók vizsgálata lehetõvé teszi, hogy az individuális és á túlzottan a társadalmi viszonyokkal magyarázó értelmezéseknél alaposabb magyarázatokat adhassunk a migrációs jelenségekre. "A migráció személyes hálóinak tanulmányozása rávilágít a migrációs viselkedések társadalmi viszonyaira. Ez felfedheti a migrációs áramok eredetét, összetételét, irányát és maradandóságát" - hangsúlyozza az új megközelítés fontosságát Boyd (1989: 661).
 

Befejezésül: legális vagy illegális migráció

Zolberg (1989) az elmúlt negyedszázad elméleti eredményének tekinti azt a felismerést, hogy - Ravenstein állításával ellentétben, mely szerint a nemzeti és nemzetkõzi migrációt ugyanolyan szabályszerûségek mozgatják - éppen az államoknak határaik felett gyakorolt ellenõrzése teszi a nemzetközi migrációt jól körülhatárolható társadalmi folyamattá.

Zömükben nem korlátozzák a mozgást azoknak az országoknak a kormányai, amelyek lakossága a leginkább folyamodik a helyváltoztatáshoz. Másrészt mindazok az országok, ahová az emberek mennének, korlátozzák a belépést. Ez annyit jelent, hogy végsõ soron a potenciális fogadó országok határozzák meg, lehetséges-e a legális mozgás, és ha igen, annak milyen fajtája. Elemzésében Bhagwatira (1984) hivatkozva Zolberg hangsúlyozza, hogy a nemzetközi migráció sokkal inkább a nem ösztönzéstõl, mint az ösztönzéstõl függ. Amennyiben tehát a szocialista országok kiengednék polgáraikat - állítja a rövid történelmi idõszakkal ezelõtti állapotnak megfelelõ példával élve -, a migrálók tényleges számának effektív korlátja hamarosan a célországok bevándorlási törvénye lenne.

Ez a megfigyelés igaz mind a menekültekre, mind a gazdasági okok miatt vándorlókra. Függetlenül attól, milyen veszélyeknek vannak kitéve az emberek a hazájukban, ez a (gazdasági és/vagy politikai) fenyegetettség csak akkor vezethet menekültáradathoz, ha van hová menni. Ellenkezõ esetben a fenyegetettség más (így az országon belüli) tragédiákkal jár.¹¹ Az utóbbi évtizedekben a polgári demokráciák megerõsítették régóta meglévõ bevándorlási politikájukat, közös védõfalat képezve a migrációval szemben, ám kiskapukat hagyva a speciális áramlások számára. Az egyik ilyen kapu bizonyosfajta munkaerõ megszerzését biztosítja, a másik pedig kis számú menedékjogot kérõ beengedését. A nemzetközi migráció jövõbeni alakulása nagymértékben függ ezen kapuk alakításától - hangsúlyozza Zolberg.

Tapinos (1990, ld. még Hárs 1991) az elõzõeknek szinte a folytatásaként óv a várható tendenciáktól. Mintegy szintetizálva a migrációra ható legújabb erõket, számba veszi azokat a tényezõket, amelyek összekapcsolódása várhatóan az illegális migrációt ösztönzi: a restriktív belépési politikát Európa minden országában, a nagy idegen közösségek múltban és jelenben létrejött kapcsolatainak fontosságát, az európai piacok könnyû elérhetõségét (alacsony közlekedési költségek) és végül az idegen munka iránti állandó igényt egyes ágakban (különösképpen a ruházati ipari bedolgozó vállalatok, személyi szolgáltatások és hasonlók esetében).

Tapinos arra a megállapításra jut, hogy a restriktív bevándorlási politika és a fejlesztési támogatási stratégiák szükségképpen - és természetüknél fogva egymást kiegészítve - nem elegendõek az Európába irányuló mozgások csökkentéséhez - tûnjék ez a kormányok számára mégoly kívánatosnak is.¹²

Összecseng Tapinos gondolatmenetével az osztrák Bauböck (1991) frappáns vélekedése. Miután hosszan elemzi annak lehetetlenségét, hogy egy ország a már létezõ migrációs mozgások elõtt lezárja a határát és ugyanakkor bizonyos szempontok alapján válogassa meg a "megfelelõ" bevándorlókat, arra a következtetésre jut, hogy ez a próbálkozás önmagában is csak növelné a migrációt. "Teljesen téves politika lenne a valóságos migrációs áramlatok mellett újakat is indukálni, amelyeket a befogadó ország politikai követelményei szerint szabtak mérték után. Ezzel egy létezõ népmozgási áramlatot elvágnának a legális eljárás lehetõségeitõl, miközben egy új migrációs láncolatot váltanának ki, tulajdonképpen toborzás útján." (Bauböck 1991: 109)
 

Jegyzetek

1. Az elemzéshez mindenekelõtt Öncü (1990), Wood (1982), Bach-Schraml (1982) munkáját használtam fel.

2. Passaris (1989) bõséges idézeteit veszem át Ravenstein két eredeti cikkébõl (Ravenstein 1885, 1889), a belsõ illetve a nemzetközi migrációról.

3. Barnum-Sabot (1976), idézi Bach-Schraml (1982:322)

4. Utalnak a szerzõk azokra a - véleményük szerint megdöbbentõen hasonló - vitákra, amelyek a századelõn az amerikai bevándorlást szigorító intézkedéseket kísérték és amelyek egyes etnikumokat megbélyegeztek.

5. Például Castles-Kosack (1973), Castells (1975), Portes (1978). Az erõteljesen marxizáló irodalom részletes elemzése nélkül csupán felvillantani kívánom a témakörnek - a világnak ebben a részében talán jobban ismert - egyes kérdéseit. Magyarul részletesebben lásd errõl Galasi-Sík (1978).

6. Részletesebben elemzik az egyes csoportok munkaerõpiaci kötõdését a Piore szerkesztette kötet tanulmányai (Piore, ed. 1979). Lásd különösen Sabel (1979), Osterman (1979), Piore (1979a)

7. Ld. például Abu-Lughod, J. (1961), Chimbos, P.-C. Agocs (1983), Graves, T. D.-N. B. Graves (1974), Lampheri, L.-F. M. Silva-J. P. Sousa (1974), Sewastynowicz, J. (1986).

8. Alapvetõen Európa példáján mutatjuk be a vendégmunkás-toborzást, ahol ez általánosabb volt, ámbár említhetnénk például az amerikai ún. bracero-programot is. Lásd Castles (1986), Papademetriou-Martin (1991) elõszava és bevezetõje, Martin-Miller (1990), Tapinos elõadása in: Hárs (1991).

9. 1967 óta az Európai Közösség egyes országainak polgárai engedély nélkül vállalhatnak munkát egymás országaiban.

10. V.ö. Boyd (1989), Wood (1982), Bach-Schraml (1982)

11. Példaként említi Zolberg a menekülõ zsidók elõtt bezáródó kapukat a második világháború idején és számos harmadik világbeli ország mai példáját.

12. Érdemes felhívni a figyelmet Zolberg látszólag gyökeresen ellentétes vélekedésére, mely szerint a migráció inkább a nem ösztönzéstõl, mint az ösztönzéstõl függ. Zolberg a kiskapuk alakításának fontossága mellett azt hangsúlyozta, hogya gazdasági és a politikai menekültek között nehezen húzható éles határ, és erõsödik a nyomás, más lehetõség híján a politikai menekült státusz megszerzésére.
 

Irodalom

Abu-Lughod, J. 1961: "Migrant Adjustment to City Life: The Egyptian Case", American Journal of Sociology, Vol. 47, No. 1, 22-32.

Bach, R. L. 1978: "Mexican Immigration and the American State", International Migration Review, Vol. 12, No. 4, 536-558.

Bach, R. L.-L. A. Schraml 1982: "Migration, Crisis and Theoretical Conflict", International Migration Review, Vol. 16, No. 2, 320-341.

Barnum, H. N-R. H. Sabot 1976: "Migration, Education and Urban Surplus Labor", Employment Series, 13, Paris: OECD.

Bauböck, R. 1991: "Bevándorlási politika - védõbeszéd új alapelvekért", Mozgó Világ, 11, 103-109.

Bhagwati, J. N.1984: "Incentives and Disincentives: International Migration", Weltwirtschaftliches Archiv, 4, 678-701.

Borjas, G. J. 1989: "Economic Theory and International Migration", Intemational Migration Review, Vol. 23, No. 3, 457-485.

Boyd, M. 1989: "Family and Personal Networks in International Migration: Recent Developments and New Agendas", International Migration Review, Vol. 23, No. 3, 638-670.

Böhning, W. R. 1983: Guestworker employment in selected European countries - lessons for the United States? In: P. G. Brown-H. Shue (eds.) The Border that Joins: Mexican Migrants and US Responsibility. New Jersey: Rowman and Littlefield.

Castells, M. 1975: "Immigrant Workers and Class Struggles in Advanced Capitalism: The Western European Experience", Politics and Society, 5, 33-66.

Castles, S.-G. Kosack 1973: Immigrant Workers and Class Shucture in Western Europe. London: Oxford University Press.

Castles, S. 1986: "The Guest-Worker in Western Europe - An Obituary", International Migration Review, Vol. 20, No. 4, 761-778.

Chimbos, P.-C. Agocs 1983: "Kin and Hometowm Networks as Support Systems for the Immigration and Séttlement of Greek Canadians", Canadian Ethnic Studies, Vol. 15, No. 2, 42-56.

Fewcett, J. T.1989: "Networks, Linkages, and Migration Systems", International Migration Review, Vol. 23, No. 3, ó71-680.

Galasi P.-Sík E. 1978: Munkaerõpiac-elméletek. Budapest: Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézete. Kézirat.

Graves, T. D.-N. B. Graves 1974: "Kinship Ties and Preferred Adaptive Strategies of Urban Migrants". In: Cordeli, L. S.-S. Beckerman (eds.) The Versatility of Kinship.

Hammar, T. 1989: "Comparing European and North American International Migration", International Migration Review, Vol. 23, No. 3, 631-637.

Hárs Á. 1991: "A nemzetközi migráció: kihívás az emberiség számára", (Nemzetközi szeminárium, Salzburg, 1991. április 14-2ó.), Európa Fórum, Budapest, 1. évf, 2. szám, 139-148.

Lampheri, L.-F. M. Silva-J. P. Sousa 1974: "Kin Networks and Family Strategies: Working

Class Portugese Families in New England". In: Cordeli, L. S.-S. Beckerman, (eds.) The Versatility of Kinship.

Lee, E. S. 1966: "A theory of migration", Demography, 1. 47-57

Martin, P. L.1983: "Labor-intensive Agriculture", Scientific American, 4, 54-59.

Martin, P. L.-M. J. Miller 1990: The quest for control: Illegal immigration to Western Europe. Kézirat, december 28.

Öncü, A. 1990: "International labour migration and class relations". Current Sociology, Vol. 38, No. 2/3, 175-201.

Osterman, P. 1979: The Structure of the Labor Market for Young Men. In: Piore 1979: 186-196.

Papademetriou, D. G. -P. L. Martin (eds.)1991: The Unsettled Relationship, Labor Migration and Economic Development. New York: Greenwood Press, London: Westport, Conn., (elõszava és bevezetõje, viixix.)

Passaris, C. 1989: "Immigration and the Evolution of Bconomic Theory", International Migration, Vol. 27, No. 4, 525-540.

Piore, M. J. 1969: "On-The-Job Training in a Dual Labor Market". In: Arnold R. Weber, et al. (eds.) Public-Private Manpower Policies. Madison: Wis. Industrial Relations Research Association.

Piore, M. J. 1970: "Manpower Policy". In: Samuel Beer et al. (eds.) The State and the Poor. Boston: Winthrop Publishing Co.

Piore, M. J. (ed.) 1979: Unemployment and inflation, Institutionalist and structuralis views. M. E. Sharpe Inc., White Plains.

Piore, M. J. 1979a: Foreign Workers, in Piore 1979, 207-219.

Piore, M. J. 1979b: Birds of passage. Migrant labour and industrial society. Cambridge: Cambridge University Press.

Portes, A. 1978: "Towards a Structural Analysis of Illegal (Undocumented) Immigration", International Migration Review, Vol. 12, No. 4, 469-484.

Portes, A. 1981: "Modes of structural incorporation and present theories of immigration". In: M. M. Kritz et al (eds): Global Trends in Migration. New York: Center for Migration Studies.

Portes, A.-Sassen-Koob, S. 1987: "Making it Underground: Comparative Material on the

Informal Sector in Western Market Economies", American Journal of Sociology, Vol. 93, No. 1, 30-61.

Portes, A.-Böröcz J. 1990: "Keserû kenyér: A munkaerõ nemzetközi migrációjának szociológiai problémái, Szociológia, 11-31. (Eredetileg: Contemporary Immigration: Theoretical Perspectives On Its Determinants And Models Of Incorporation, Intemational Migration Review, Vol. 23, 1989, 606-630).

Ravenstein, E. G. 1885: "The Laws of Migration", Journal of the Royal Statistical Society, London, June, 167-227.

Ravenstein, E. G. 1889: "The Laws of Migration", Journal of the Royal Statistical Society, London, June, 241-301.

Sabel, C. F. 1979: "Marginal Work in Industrial Society". In: Piore (ed.) 1979: 170-185.

Sassen, S. 1988: The mobility of labor and capital: a study in international investment and labor flow. Cambridge: Cambridge Univ. Press.

Sewastynowicz, J. 1986: "Two-Step' Migration and Upward Mobility on the Frontier: The Safety Valve Effect in Pejibaye, Costa Rica", Economic Development and Cultural Change, Vol. 34, No. 4, 731-753.

Tapinos, G. 1990: "Development Assistance Strategies and Emigration Pressure in Europe and Africa", Commission for the Study of International Migration artd Cooperative Economic Development, Working Papers, 56.

Wallerstein, I. 1983: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest: Gondolat.

Wood, C. H. 1982: "Equilibrium and Historical-Structural Perspectives on Migration", Intemational Migration Review, Vol. 16. No, 2, 298-319.

Zolberg, A. 1989: "The Next Waves: Migration Theory for a Changing World", International Migration Review, 403-430.

Zolberg, A. et al. 1989: Escape From Violence: The Refugee Crisis in the Developing World. Oxford University Press.