Kutatásunk az 1990-1991-es évre esik, arra az idõszakra, amelyben Magyarországon a rendszerváltás második fordulója, a helyhatósági választás zajlott. A kutatás 1990 szeptemberében indult, 1991 február végén zárultak le az utolsó interjúk. A cél az volt, hogy egy sok szempontból érdekes és jellegzetes Pest megyei kisvárosban, Szentendrén megvizsgáljuk: egyes társadalmi csoportok hogyan érzik magukat és miként élik meg a rendszerváltást. Nem kívántunk átfogó képet nyerni a városról, csak "gyorsfényképet" készíteni a gazdasági és politikai élet fontosabb szereplõirõl.

A kutatás alapvetõen mélyinterjúkkal történt, a választásokkal kapcsolatosan a fontosabb adatokat is összegyûjtöttük. Érdeklõdésünk fókuszába voltaképpen három csoport került. A vállalkozók, akiktõl szerettük volna megtudni, hogy a vállalkozási szférában milyen "mozgolódások" vannak, s a vállalkozók hogyan ítélik meg helyzetüket, jövõbeni lehetõségeiket. Másodikként a hagyományosnak mondható, úgynevezett "állami szféra" vezetõ rétege, az állami és közüzemi vállalatok, valamint szövetkezetek vezetõit kérdeztük. Végül a harmadik csoportot a politikai szférába tartozók alkották, a korábbi és az új pártvezetõk, a volt tanácsi vezetõk és a volt tanácsi intézmények vezetõi. Egyaránt készültek interjúk a tanácsi vezetõkkel és a választások után az önkormányzatok új vezetõivel. A mintegy hetven interjúból kibontakozó kép legfontosabb eredményeit kíséreljük meg összefoglalni.

A közel húszezer lakosú, Budapesthez közeli, kiemelt idegenforgalmi városnak a helyzete a nyolcvanas években több szempontból is ellentmondásos volt. Egyrészt Szentendrére hangsúlyozottan rányomta bélyegét az a politika, amely többek között az MSZMP Pest megyei elsõ titkára, valamint az MSZMP központi kultúrpolitikusa nevével volt fémjelezhetõ. A "felülrõl" fejlesztés eredményeképp a város bizonyos mértékig kirakatszerûvé vált, s miközben e fejlesztés pénzt hozott, ellentmondásos hatásokat is kiváltott. A várost keresztülszelõ fõút kettévágta magát a várost. "Idegen testként" épült ki a Budapestre bejáróknak otthont adó lakótelep, a múzeumi várossá fejlesztés pedig néhány látogatott múzeum mellett kialakította a nem túl színvonalas mûvészek múzeumait is. A város - részben spontán, részben tudatos - kiépítése idegenforgalmi centrummá több szempontból is ütközött a helybeliek, különösen a belvárosban lakók érdekeivel, miközben az idegenforgalomból származó bevétel az õslakosokat és életkörülményeiket az adórendszer miatt nem érintette.

Az erõltetett idegenforgalmi fejlesztés eredményeként már az 1980-as évek elejénközepén megjelentek a vállalkozó "cápák", akiknek erõszakos terjeszkedése és a helyi tanács egyes vezetõivel való összefonódása pletykákat indított el a városban. A Szentendrének jutalmul odaadott Pest Megyei Mûvelõdési Központ és Könyvtár sem tudott szervesen beilleszkedni a városba, ellenérzéseket váltott ki a helyiekben, különösen a tanácsi vezetésben. A felsõbb pártvezetés figyelmét élvezõ Szentendre különösen a múzeumi és iskolai vezetõk esetében nem tudta kivédeni, hogy ezekbe az állásokba ne máshol már kiöregedett vagy "kiégett" alsóbb vagy középszintû pártvezetõk kerüljenek.

A város politikai vezetése, beleértve az utolsó városi MSZMP elsõ titkárt, a nyolcvanas években az általános magyarországi gyakorlathoz képest lényegesen liberálisabb politikát folytatott. Talán ennek volt köszönhetõ, hogy a megalakulása után a Petõfi Hagyományõrzõ Egyesület bizonyos mértékig helyt tudott adni különbözõ, ma már közismert ellenzéki személyiségeknek, sõt, hogy az MDF egyik bölcsõje épp Szentendre lett.

Az évtized második felében a helyi párt inkább segítette, mint akadályozta a liberális gondolkodást és a helyi kezdeményezéseket. A pártvezetés még a megyei szervekkel való ütközést is vállalta, védõernyõt nyújtva a helyi törekvéseknek.

E szabadabb légkörben viszonylag igen korán megalakult - elsõként Magyarországon - az MDF helyi szervezete: azokat a személyiségeket, értelmiségieket tömörítette, akik korábban a Petõfi Hagyományõrzõ Egyesületben mûködtek együtt. Szentendrén igen jól és világosan érzékelhetõ volt, ami országosan is, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelõzõ idõszakban az MDF elsõként megalakuló szervezete magával vitte azoknak a jelentõs hányadát, akik szívesen szerepeltek egy ellenzéki párt soraiban. Ez az elsõség Szentendrén is jelentõs elõnyt biztosított. Nem is lehetett csodálkozni azon, hogy az országgyûlési választásokon az MDF kiütéssel gyõzött. A helyhatósági választásokig az MDF-en kívül egyetlen párt sem tudott igazán kiépülni. A kis létszámú Kereszténydemokrata Néppárt itt is hallgatag pártként jelentkezett, az egyházzal kialakított szorosabb kapcsolatai sem adtak neki különösebb súlyt, még a választásokra sem tudott megfelelõ tekintélyû és színvonalú jelöltet állítani. Elég nagy késéssel alakult meg a helyi SZDSZ, igen szerény (néhány tucatnyi) taglétszámmal és aktivitással. Híveket igazán csak az alapvetõen nem is Szentendréhez, hanem Budapesthez kötõdõ értelmiségiek között tudott szerezni. Az országos tendenciának megfelelõen azonban a helyhatósági választásokat az MDF-fel szemben, az SZDSZ a FIDESZ-szel együtt megnyerte.

A választási eredmény leginkább az SZDSZ-t lepte meg. Nem is csoda, hiszen sem személyekben, sem programban nem volt felkészülve erre a gyõzelemre. Nem is annyira az SZDSZ nyert, inkább az MDF vesztett, és nem a helyi SZDSZ nyert a helyi MDF ellen, hanem az országos SZDSZ az országos MDF ellen. A helyi SZDSZ és jelöltjei szinte ismeretlenek voltak a választók elõtt.

A városban érdekes és belharcait tekintve fordulatokban gazdag pártként tartják nyilván a kisgazdapártot, amely több szempontból "lemásolta" az országos párt jellemzõit, és bizonyos mértékig botrányait is. A helyi kisgazdapárt elsõ vezetõségének megalakulása után újabb vezetõségválasztás történt, mely több ellentmondásos körülmény miatt azt eredményezte, hogy a helyi közéletben a lakosság szemében nem túl szimpatikus nagyvállalkozóé lett a helyi kisgazdapárt vezetõ posztja. A kisgazdapárt a jobb módú, de kevésbé képzett vállalkozók között lett népszerû. Leginkább itt figyelhetõ meg az a tendencia, hogy egyes vállalkozók, akiknek már elég pénze van, kezdenek átcsúszni a kisvállalkozóból a nagyvállalkozói kategóriába, és a kisgazdapártot igyekeznek felhasználni arra, hogy politikai ambícióikat helyi szinten kiélhessék, gazdasági tõkéjüket politikai tõkére váltsák át. Elég arra utalni, hogy a helyi kisgazda lapot magánvállalkozói pénzen indították el, így cikkei is e réteg véleményét, világszemléletét tükrözik.

A helyhatósági választások elõtti politikai képhez még annyit érdemes hozzátenni, hogy a személyi, hatalmi torzsalkodások miatt szakadás következett be az MDF-ben, és volt MDF-politikusok (vagy inkább politizálók) független jelöltként is indultak.

A választások SZDSZ-FIDESZ gyõzelmet hoztak. Az önkormányzat új testülete azonban - mint annyi más településen - itt is szinte mûködésképtelenné vált. A politikai és személyi csatározások, a hatalmi harcok, az állandóan változó koalíciók a mûködés- és döntésképtelenség különbözõ állapotait teremtették meg, legfõképpen azért, mert kiforratlan, kialakulatlan pártok, program nélküli és igazi gyökerekkel nem rendelkezõ szervezetek és személyek jutottak hatalomra, akiknek még a párton belüli véleményegyeztetés sem sikerült a választások elõtt (ehhez ugyanis legalább valamilyen programban való megegyezés kellett volna). Az önkormányzati testület csak többszöri nekirugaszkodással tudta megválasztani polgármesterét, a jegyzõt azonban sokszori próbálkozásra, több hónap után sem. Ezzel szemben a régi, jó szakembert menesztette (aki egyébként azóta a budapesti V. kerületi önkormányzatnál jegyzõ). A testület elé hozott, döntésre elõkészített témáknak jóval több mint a fele esett e hatalmi harcok áldozatául. A kutatás esettanulmányainak statisztikájából egyértelmûen kitûnik, hogy a testület az elsõ hónapokban saját belsõ mûködésének rendezetlenségével volt elfoglalva és a kelleténél kevésbé törõdött a város ügyeivel.

Miközben a koncepciótlanság, programnélküliség és a hatalmi patthelyzetek miatt nehezen indult meg a politikai élet, annál nagyobb forrongás volt a magánszférában.

A magánvállalkozások a politikai élettõl egy dologban jelentõsen különböznek. A pártok kialakulása - a nyolcvanas évek Petõfi-köri elõtörténete ellenére is - kezdeti szakaszában volt. Olyan személyek kerültek a politikai porondra, akik azelõtt sohasem politizáltak, véleményüket soha nem kellett kifejteniük, szisztematikusan átgondolniuk, különösen nem programszerûen. Továbbá a pártok belsõ szervezeti mûködése, a pártokon belül a vezetõkiválasztás szisztémája sem alakult ki, így több esetben komoly problémát okozott az is, hogy kit tudnak jelöltnek állítani. Viszont a magánkereskedelem Szentendrén jelentõs hagyományokkal rendelkezett, sok helyi iparos és kereskedõ már szüleitõl örökölte üzletét, mûhelyét. A nyolcvanas évek fellendülése a kereskedelemben is kitermelt egy kereskedõi réteget, amely már csak részben kötõdött a városhoz, mert megjelentek az igazi vállalkozók, a tõkések is. A település a nyolcvanas évekre jellegzetesen kereskedõ várossá vált, különösen az idegenforgalomra orientált belvárosi részen. Ez számos konfliktus forrását jelentette.

A kereskedõi és iparos réteg (a továbbiakban vállalkozók) feltérképezése során megállapítható volt, hogy e rétegnek legalább három részcsoportja különböztethetõ meg. Az elsõbe azok tartoznak, akik tõsgyökeres helybeliek, vagy szüleik révén, vagy azáltal, hogy hosszú évek-évtizedek óta a városban élnek (esetleg itt is születtek), és ma is itt fejtik ki tevékenységüket. Vállalkozásuk alapvetõen kis méretû maradt. Tevékenységük alapvetõen szakmai-gazdasági jellegû, kevésbé érdeklõdtek, és ma is kisebb mértékben érdeklõdnek a politika iránt. A második csoportba azok a vállalkozók tartoznak, kik helybelieknek tekinthetõk, de vállalkozásukat kiterjesztve kiléptek a hagyományos kiskereskedõi, kistermelõi kategóriából. Tulajdonképpen ide tartoznak azok a vállalkozók is, akiknek nincs hagyományos helyi kötõdése, de az elmúlt években tevékenységükkel igyekeztek beilleszkedni a városba, közéleti tevékenységet vállaltak, felújítási munkálatokat (templomfelújítás, útépítés stb.) támogattak. Végül a harmadik csoportot azok alkotják, akiknek gyakorlatilag semmilyen kötõdésük nincs a városhoz, és erre nem is törekednek. Olyan nagyvállalkozók, akik élnek a település nyújtotta kedvezõ üzleti lehetõségekkel, de máshol is rendelkeznek üzletekkel, vállalkozásokkal, tõkebefektetésekkel.

A magánvállalkozásoknak ez a rétegzõdése több konfliktusforrást is rejt. Az elsõ és hosszabb ideje tartó konfliktus a belvárosi területekért folytatott küzdelemben bontakozott ki. A városban széltében-hosszában terjednek és ismertek azok a pletykák, amelyek a magánvállalkozók és egyes tanácsi osztályok vagy személyek összefonódásáról, így többek között a mûszaki osztállyal való sajátos kapcsolataikról szólnak. Többen ennek tulajdonítják, hogy a belvárosi területen a magánvállalkozások felvásárolták az épületeket, és tanácsi hozzájárulással, sõt segédlettel az ottani lakásokból kiköltöztették (egyes történetek arról szólnak, hogy kiüldözték) az ott élõ, õshonos városlakókat, akik közül jó néhányan arra kényszerültek, hogy a számukra teljesen idegen panel lakótelepre költözzenek át. A belvárost gyakorlatilag elfoglalták a magánvállalkozók, különösen a harmadik csoportba tartozó nagyvállalkozók.

A belvárosi területen maradt lakók megalakították a Belvárosi Érdekvédelmi Egyesületet, amely megkísérli a még ottlakók érdekeit képviselni a magánvállalkozókkal, az önkormányzattal szemben, jóllehet eddig igen-igen szerény sikerrel. Az egyesület tevékenysége bizonyítja, hogy az üzleti érdekekkel szemben egyéb típusú érdekek is meg tudnak jelenni szervezetten. Megalakult az izbégi városrészben az Izbégi Egyesület is, amely szintén lakossági érdekvédelmi szervezet. Az egyesület jelentõs kompromisszumokat ért el a területen lévõ, környezetszennyezést okozó kocsigyárral. Az Izbégi Egyesület delegálta az önkormányzat testületi üléseire egyik képviselõjét is. A különbözõ gazdasági szervezetekkel szemben tehát megjelentek a lakossági szervezõdések, amelyekkel egyre inkább számolni kell.

A magánvállalkozások megosztottságának másik vonulatát a politikai és érdekvédelmi szervezetekhez való viszonyukban lehet kitapintani. A hagyományos érdekvédelmi szervezetek továbbra is fennmaradtak, bár súlyuk, jelentõségük visszaszorulóban van. A. vállalkozók, a kereskedõk és iparosok megpróbálták kialakítani kereskedõ- és ipartestületüket mint sajátos érdekvédelmi szervezetet. E szervezet a rendszerváltozás idején alakult meg, de már kezdetben is súlyos belsõ konfliktusok terhelték. Az egyesület vezetõségébe került személyek egy része alapvetõen ezen érdekvédelmi szervezõdés útján kísérelt meg olyan politikai karriert és kapcsolatokat kiépíteni, amelyek várhatóan saját gazdasági vállalkozásait segítik. Ez megosztotta a tagságot. És ha nem is vezetett kilépésekre, számos, különösen az elsõ csoportba tartozó vállalkozó visszalépett, szinte passzivitásával tüntetett az egyesület mûködésével szemben. Azok viszont, akik az egyesületben meg tudták szerezni a hatalmat, úgy döntöttek a vezetõségi ülésen, hogy a kereskedelmi és ipartestület egységesen csatlakozik a kisgazdapárthoz, támogatja annak választási küzdelmét.

Ez egyértelmûen arra utal, hogy a harmadik csoportba tartozó nagyvállalkozói réteg jelentõs pozíciókat szerzett az egyesület irányításában. Azok az elsõ és második csoportba tartozó vállalkozók pedig, akik e folyamatokat észlelték, visszavonultak. Az interjúkban kifejezték a politikától való viszolygásukat, legyen szó akár a múlt rendszerrõl, akár a jelen változásokról. Többen mondották, hogy a rendszerváltozás nyomán kezdtek reménykedni és politikailag aktivizálódni, de a választások körüli események ismét elriasztották õket.

Az interjúkból az is kiderült, hogy a politizálás és az érdekvédelem idõigényes tevékenység. Az elsõ csoportba tartozó vállalkozóknak kevés, a második csoportba tartozóknak azonban már jóval több idejük van erre, ami szintén növeli a két csoport közötti ellentéteket és érdekérvényesítési lehetõségük különbségeit.

A magánvállalkozások terén jelentõs változások történtek, e szféra gazdaságilag a régebbi rendszerhez képest sokkal szabadabban mozog, mind saját szakmai tevékenységében, mind pedig a politikában. Ez a szabadabb mozgás azonban több dimenzió mentén is növelte a vállalkozók differenciálódását, és ezzel együtt a polarizálódás tendenciáját. A rendszerváltozás szerves következményeként várható az is, hogy részben nyíltan, részben kevésbé nyíltan felerõsödik a pénztõkét politikai tõkére váltó törekvés. Jelei már ma is megfigyelhetõk. Nemcsak abban, ahogy a nagyvállalkozók keresik a kapcsolatokat az önkormányzattal, de abban is, hogy a rendõrséggel is igyekeznek megfelelõ kapcsolatokat kiépíteni. Kutatásunk idején szó volt arról, hogy gépkocsit, URH-adóvevõt stb. kívánnak vásárolni a rendõrségnek. Az ilyen kapcsolatok nyilvánvalóan az egyéb gazdasági-politikai kapcsolatok kiépülését és szorosabbá válását is magukkal hozzák. Megjelentek a társadalmi szervezõdések is, amelyek még gyenge lábakon járnak, de várhatóan növekvõ ellenfelei lesznek - erõs megszervezõdésük esetén - e magánvállalkozói szférának is. Éppen az Izbégi Egyesület és a Kocsigyár közötti alku jelenti ennek új, érdekes fejleményét. A két szervezet között kialakult kompromisszum szerint a Kocsigyár bizonyos környezeti ártalmakat megszüntet (bár nem mindet). Az Izbégi Egyesület beszünteti a gyár kiköltöztetése érdekében folytatott harcát, cserébe pedig a gyár az Izbégi Egyesület mûködésének támogatására jelentõsebb pénzösszegeket utal át. Ezzel egyidejûleg az egyesület vezetõségébe bekerül a gyár igazgatója - újabb jeleként a gazdasági és a politikai szférák eddig nem igazán ismert és tapasztalt összefonódásának.

Kutatásunk harmadik területe a hagyományosnak tekinthetõ állami (szövetkezeti, gazdasági) szféra volt, nevezetesen a szövetkezetek, az állami és a közüzemi vállalatok. Minthogy vizsgálatunk idején a közüzemi vállalatoknál nem mutatkoztak lényegesebb elmozdulások, változások, ezért csak a szövetkezeti és az állami vállalati szférában szerzett fontosabb tapasztalatainkat elemezzük.

Miközben a magángazdaság bizonyos részei fellendülõben vannak, az állami szférában egyértelmûen a visszaesés, a válság jelei érezhetõk. Úgyszólván minden gazdálkodó szervezet arról számol be, hogy megrendeléshiánnyal küzd. A leépítések vagy eltávozások ellenére várható, hogy a jövõben elkerülhetetlen lesz a további, jelentõs létszámleépítés.

Az állami, szövetkeli szféra vezetése több szempontból ellentmondásos gazdasági helyzetben van. Tudatában van a gazdasági váltás szükségességének, sõt elismeri ennek bizonyos elõnyeit is. Definiálja a vállalkozás hasznát és szükségességét. Mégis szinte minden interjúból egyértelmûen kitûnik, hogy a vezetõk nem tudnak mit kezdeni a vállalkozással, a vállalkozás lehetõségével. Ott vannak például azok a régebben végrehajtott beruházások, amelyek korszerûségben, szerkezetben, nagyságban másfajta piaci viszonyokat tükröznek. Ezeket nem tudják megfelelõen kihasználni. A vállalkozási tudat, gondolkozás, elképzelés szegényes, e szféra vagy mozgástér hiányában tehetetlen (pl. az állami vállalatok helyi részlegeinél), vagy pedig a szövetkezeti szektorban a meglévõ szabadsága ellenére sem tud kezdeményezni. Egyetlenegy vállalatvezetõvel vagy szövetkezeti elnökkel készült interjúban sem láttunk határozott elgondolásokat a jövõre nézve. A régi piacok összeomlása (különösen annak mértéke) többé-kevésbé meglepte õket. Az építõipari szövetkezet elnöke például eddig kényelmes pozícióban volt, hiszen a város megrendelései mindig ellátták munkával, most nehéz helyzetbe került. A védõernyõ eltûnt, és nem pusztán a megrendelések csappantak meg, hanem a megrendelések piacán a szövetkezet magánvállalkozókkal találja magát szemben a városon belül is.

Ennek a vezetõi csoportnak a politikai véleménynyilvánítása is figyelemre méltó. Noha a múlt rendszerben kerültek vezetõi pozícióba, legalábbis vezetõi karrierjük indítása kevéssé kötõdött az MSZMP-hez. Nagyobb részük elsõ vezetõi pozíciója betöltése után került be az MSZMP-be, többnyire rövidebb-hosszabb (némelyikük több mint egy évtizedes) nógatásra. Az állami szféráról készült összesen 19 interjú alanya közül mindössze egyetlenegynél volt megállapítható, hogy vezetõi posztjához politikai adományként jutott, a többi 18 személynél a karrier egyértelmûen szakmai. Ezt tükrözi a vezetõk politikai álláspontja is. A 19-bõl 18-an elfogadták a rendszerváltást, gazdasági szempontból kifejezetten elõnyösnek tartották. Politikai álláspontjukat általában a semlegesség, a tartózkodás, vagy bizonyos fokú baloldali beállítottság jellemzi. Talán ennek, múltjuknak meg a múlt rendszer hagyományainak egyik következménye (egyéb tapasztalatokból úgy tûnik, ennek országos szintû értéke is van), hogy komoly belsõ feszültséget jelent számukra, hogy gazdasági okokból embereket, különösen pedig családos vagy nyugdíjhoz közel álló dolgozókat kell az utcára tenni. Ezzel a dilemmával, feszültséggel nem tudnak megbirkózni. Valószínûleg vállalkozási hajlamukat is korlátozza, hogy az ilyen jellegû emberi problémákat komoly belsõ feszültségként élik meg.

Az állami szféra részvétele a város közéletében jelentõs mértékben megváltozott. A településre jellemzõ liberalizmusból következõen már évek óta nem élte meg igazából a párthatalmat, és 1986 óta gyakorlatilag az MSZMP-nek még a koordinatív szerepe is teljesen megszûnt. Addig is inkább a város érdekében történt felajánlások, hozzájárulások, egyeztetések színtere volta párt, amely egyben igen jó lehetõséget adott a helyi állami szektor vezetõinek ahhoz, hogy megismerjék egymást, egymás munkáját, tevékenységét, problémáit, törekvéseit. Ez a koordináció folyamatosan szûkült, a rendszerváltás után '' pedig teljesen eltûnt. A gazdasági vezetõk szinte mindegyike hiányolja azt, hogy az MSZMP ilyen jellegû koordinatív tevékenységének megszûnésével együtt mindennemû koordináció eltûnt a város gazdasági életébõl. Megfogalmazták, hogy szükség lenne a valamilyen helyi kamara, business club vagy hasonló funkciót betöltõ intézmény, szervezet létrehozására. Az egyik vezetõ már meg is tette az elsõ lépéseket ilyen üzleti klub, szervezet vagy kamara megalakítására. Az interjúkból kiderült, hogy nem ez az egyetlen intézmény, amelynek hiánya éppen abból fakad, hogy a rendszerváltás szétzilálta a gazdasági szervezetek között a szükséges szakmai, üzleti egyeztetõ megoldásokat is.

Az állami, szövetkezeti szféra gazdasági szervezeteinek nemcsak egymás közötti együttmûködése hagyott alább, leépülésük következtében nemcsak a velük kapcsolatban álló gazdasági szervezetek száma csappant meg, hanem csökkent a szerepük a város közéletében is. Az egykori egyeztetések a tanácsnál, illetve a pártnál egyben azt is jelentették, hogy szerepük a városi közéletben biztosított volt. Bár úgy tûnik, hogy erõs gazdasági lobby nem volt, a helyi politikai vezetés mégis többször fellépett egyes gazdasági szervezetek érdekei védelmében. Ez a védõháló megszûnt. Megszûnt mára az is - valószínûleg ideiglenesen -, hogy a gazdasági szervezetek különbözõ "adományokkal" segítik a város életét (a Papírgyár borítékokkal, a Betongyár építési anyaggal, a játszótér rendbehozásával stb.). Annyira megszakadtak ezek a kapcsolatok, hogy az új önkormányzati vezetés (annak ellenére, hogy a polgármester a helyi Betongyár igazgatóhelyettese volt) idõ, politikai érzékenység, vagy egyéb ok miatt még mereven elhatárolja magát attól, hogy ezen gazdasági szervezetekkel felvegye a kapcsolatot, sõt a gazdasági szervezetek által kezdeményezett kapcsolatfelvételi kísérletek is sikertelenek voltak. Úgy tûnik, hogy a Polgármesteri Hivatal egyelõre még nem igazán érzékeli azokat a problémákat, amelyek a városra zúdulnak azáltal, hogy az állami szféra esetleg jelentõs létszámleépítéseket kezdeményez rövid idõn belül; nem látja át azokat az együttmûködési lehetõségeket, amelyeket szükséges lenne kialakítani ezzel a gazdasági szférával, és még koncepció szintjén sem fogalmazta meg azt, hogy a városi vagy nagyobb területi megrendelések esetén milyen mértékben és hogyan támaszkodjon a különbözõ tulajdoni szférában mozgó gazdasági szervezetekre. Nyilván olyan új, lobbizási problémák is felmerülhetnek késõbb, mint a privatizáció, amelyben - mint minden egyéb területen - ugyancsak járatlan, tájékozatlan az önkormányzat.

Úgy tûnik, hogy az állami és a szövetkezeti szféra lefelé menõ ágban van, vezetõi egyelõre még csak gondolkoznak azon, hogy miként kellene váltani. Nem látják át, hogy a privatizációval, vállalkozással és egyéb, ma divatos elemekkel összefüggésben milyen lesz a szervezetük jövõje. Valószínûleg egész viselkedésükre is rányomja bélyegét ez a bizonytalanság. Bizonytalanságérzésüket a vezetõk nemcsak az általuk irányított szervezettel, annak jövõjével, lehetõségeivel kapcsolatosan fogalmazzák meg, hanem saját egzisztenciájukkal összefüggésben is. Ezt némelyikük kifejezetten félelemmel éli meg. Az átmeneti idõszakban kiszorultak a közéletbõl, a politikai életbõl, elvesztek régi üzleti, szakmai kapcsolataik mind a megrendelés, mind a koordináció terén. Valószínûleg félelmeik, bizonytalanságuk, magára hagyatottságuk okozza, hogy az alapvetõ érdekeiket érintõ kérdésekben sem történtek észlelhetõ, jelentõs kezdeményezések a kutatás idején. Például az önkormányzattal való kapcsolatfelvételt célzó szerény próbálkozásaik a másik fél - valószínûleg idõleges - elzárkózása miatt sikertelenek voltak. A magánszféra sikerei sem erõsítik az állami és szövetkezeti terület vezetõinek önbizalmát. Passzivitásuk közvetett mutatója, hogy noha múltjuk és helyzetük alapján politikailag az átlagosnál valószínûleg lényegesen jobban tájékozottak, feltûnõen visszafogottan nyilatkoznak mindenfajta aktuális politikai kérdésrõl.

A városban végzett vizsgálat célja az volt, hogy az önkormányzati választások idején gyors látleletet adjon a város életérõl, kiemelve néhány politikai és gazdasági területet. Ha valamilyen átfogó kifejezéssel szeretnénk jellemezni az akkori helyzetet, akkor azt mondhatnánk, hogy az átmenet bizonytalansága, leépülése és bizonyos új tendenciák elõképeinek megjelenése jellemzi ezt az idõszakot a város életében. Megjelent az új politikai szféra, de még nem épült ki az új politikai intézményrendszer, a kiépült elemek igen komoly konfliktusok, feszültségek árán, rossz hatékonysággal és nehézséggel mûködnek. Programok, elképzelések, konszenzusok, egyezkedések (beleértve az egyezkedés kultúráját is) még nem mûködnek, a pártok kifejletlen állapotban vannak jelen és ez minden olyan intézményre hat, amely velük kapcsolatban áll. A magánszférában a néhány évvel azelõtt elkezdõdött változások felerõsödtek, egyre dinamikusabbá vált a nagyobb tõkét mozgató tókés vállalkozó réteg. Ez feltehetõen megnöveli a konfliktusokat a lakossággal, az önkormányzattal és a vállalkozói szféra más területeivel is. Megkezdõdött a tõke bevonulása a politikai életbe, a pénzen vásárolt politizálás lehetõsége, a két szféra összefonódása, egymásrautaltsága. Megindultak a lakossági, valamint a kisvállalkozói szervezõdések is; de ezek befolyása, hatékonysága - mûködésük bejáratottsága híján - még szerény méretû.

Kiderült, hogy a pénzen vett politizálás szférája hatékonyabban, magabiztosabban mûködik ma még, mint a jól kialakított érdekvédelmi szervezõdések. A magánszféra elkezdte kiépíteni saját együttmûködési hálózatát, a jobban menõ vállalkozások helyi kötõdésû vállalkozói és szervezetei arra törekednek, hogy a helyi vállalkozókat, személyeket és gazdasági szervezeteket bevonják üzleteikbe, helyi embereknek adjanak megrendelést, munkát. Igyekeznek aktivizálódni a közéletben, a város számára hasznos szolgáltatásokat nyújtani. Az állami szféra egyelõre elhagyatott és bizonytalan, gazdasági és politikai, valamint privatizációs okokból is kiszámíthatatlannak érzi jövõjét. Ez nemcsak a szervezeti bizonytalanságban nyilvánul meg, hanem a vezetõk egzisztenciális bizonytalanságában, félelmeiben is. A vállalkozói attitûd és magatartás bennük, múltjuk, pozíciójuk és kötöttségeik miatt sem alakulhatott ki. Szervezetük fennmaradásáért küzdenek, ebben az elsõ lépésig jutottak el, a fölösleges kapacitások és emberek leépítéséig. E területen fõleg emberi vonatkozásban számukra alig feldolgozható feszültséggel találják szembe magukat, amely baloldali beállítottságukból és múltjukból is származik: nagyon nem szívesen döntenek az emberek elküldése mellett. Összeomlottak régi kapcsolataik és talán bizonytalanságuk miatt is igen vontatottan halad újak kiépítése, inkább csak gondolatban vetõdik fel, s még nem ölt testet valóságos akaratot kifejezõ lépésekben.

Összegezve: a régi leépült, vagy kezdetét vette a rohamos leépülés, miközben az új még nem fogott talajt. Ennek az átmeneti idõszaknak a tényeit regisztrálhattuk vizsgálódásunk idején Szentendrén.