| Szociológiai Szemle 1992/2. 3-26. |
Bevezetés
Az elmúlt másfél évtizedben sok országban zajlott le olyan radikális társadalmi változás, amelynek célja egy piacgazdaságon nyugvó, liberális demokrácia kiépítése volt. A latin-amerikai és dél-európai országok egy autoritárius rendszerbõl mozdultak egy liberális társadalom felé, míg a kelet-európai országok számára a szocializmus jelenti a kiindulópontot. A kétféle átmenet alapvetõen különbözik egymástól. A volt szocialista társadalmaknak a volt autoritárius rezsimekhez hasonlóan a politikai rendszerváltás során át kellett építeniük a politikai intézményeket, új politikai elitet kellett létrehozniuk, s újra kellett osztaniuk a politikai hatalmat. De szemben az autoritárius társadalmak rendszerváltásával, amely szintén együtt járt kisebb-nagyobb gazdasági módosításokkal, a volt szocialista országoknak gazdasági rendszerváltást is meg kell valósítaniuk, amelynek során a központilag tervezett vagy irányított gazdaságból kell mûködõ piacgazdaságot kialakítani.
Ez a váltás új gazdasági intézményeket igényel, meg kell születnie az új gazdaság elitnek, s újra kell osztani a tulajdonjogokat és az anyagi jólétet is. A szocializmusból való átmenet különössége abban ragadható meg, hogy párhuzamosan két rendszerváltást egy politikait és egy gazdaságit - is végre kell hajtani.
A szocializmusból való átmenet hat a társadalomszerkezetre is. Ez a hatás jóval erõsebb és - legalábbis kezdetben - sokkal kiszámíthatatlanabb, mint az autoritárius társadalmak lebomlásának hatása. A politikai rendszerváltásnak éppen úgy megvan a saját logikája, mint a gazdaságinak, és a kettõ bizonyos esetekben akár konfliktusba is kerülhet egymással. Hogy kik nyernek és kik vesztenek a szocializmusból való átmenetben, azt a két rendszerváltás közös eredõje határozza meg.
Melyek a szocializmusból való átmenet társadalmi
következményei? Hogyan hat a kettõs rendszerváltás
a társadalmi struktúrára? Kik képesek leginkább
kihasználni az új lehetõségekbõl fakadó
elõnyöket? Mi történik a korábbi rendszer
derékhadát alkotó közép- és felsõ
káderréteggel? Kikbõl rekrutálódik az
új elit? Mi történik a "középosztállyal"?
Ezek a kérdések állnak a nyilvános viták
elõterében Közép- és Kelet-Európában,
s ezekre keresünk - az adatok korlátai között - választ
ebben a tanulmányban is.
A szocializmusból való átmenet elméletei
A szocializmusból való átmenet politikai és gazdasági elméletei ritkán foglalkoznak az átmenet társadalmi összefüggéseivel. A politikai elméleteket fõként az intézmények és az elit átalakulása foglalkoztatja, és keveset mondanak arról, hogy milyen társadalmi hatásai vannak a kommunista pártállamból a többpárti demokráciába való áttérésnek. Ezen elméletek szerint az átmenet a kommunista vezetõ réteg és azon önjelölt politikai szereplõk közös vállalkozása, akik aktívan érdeklõdnek a politikai játéktér új szabályainak kialakítása iránt (Bruszt 1990, Bruszt-Stark 1991, Staniszkis 1989, Róna-Tas 1991).
A folyamat szereplõi az egész társadalom képviseletében igyekeznek fellépni, és így érthetõ, hogy explicit módon nem vetõdik fel az a kérdés, hogy mely társadalmi csoport tesz majd szert relatív elõnyökre a többivel szemben a kialakított helyzetben.
Ha a szocialista politikai rendszerbõl való átmenet relatíve kis létszámú elitek alkuinak következménye is, nem vitatható, hogy az új politikai rendszer konszolidációja sokkal szélesebb társadalmi bázistól függ majd. Hanem csupán a kommunista politikai rendszer bukásának közvetlen elõzményei, hanem az új rendszer stabilitásának alapjai is érdeklik a politológusokat, úgy központi kérdéssé válik, hogy képes lesz-e az új politikai elit megtalálni társadalmi gyökereit, illetve hogy kialakul-e erõs, öntudatos középosztály, amely az új politikai rendszer egészének stabilitást biztosíthat. A közép- és kelet-európai politikai átalakulás egyik kulcskérdése az, hogy a társadalmi átalakulásban létrejön-e ilyen középosztály, illetve ha létrejön, mely politikai elitcsoportot fogja támogatni.
Társadalmi bázis hiányában az új politikai elitnek ki kell használnia minden lehetõséget, amellyel tömegeket tud maga mellé állítani. A történelmi igazságszolgáltatás, a régi elit, a régi káderek megbüntetése és a múlt áldozatainak kompenzálása ilyen lehetõség. Ugyanakkor a helycserék nyomában kialakuló újrarétegzõdés megteremtheti a jelenlegi vezetéshez hû, annak lekötelezett új rétegeket is, amelyekbõl aztán kialakulhat a vezetés társadalmi bázisa.1
A társadalomkutatók egy része felhívja a figyelmet arra, hogy a volt szocialista országokban a politikai átmenet meglehetõsen különbözõ eredményekhez vezethet attól függõen, milyen viszony alakult ki a szocialista vezetés és ellenzéke között a hetvenes és nyolcvanas években. Feltételezhetõ, hogy még a három leghasonlóbb volt szocialista országban is alapvetõen másként fog lezajlani ez az újrarétegzõdés (Kolosi 1991). Lengyelországban, ahol több évtizedes, tömeges ellenzéki mozgalom elõzte meg a rendszerváltást, volt rá idõ, hogy az ellenzék keretében alternatív káderréteg alakuljon ki, amely a régi helyére tudott lépni, magába olvasztva a volt kommunista szakembergárda legkevésbé kompromittálódott tagjait is.
Magyarországon ezzel szemben húsz esztendõs reformfolyamat és ennek keretében a rendszer csendes eróziója elõzte meg a rendszerváltást. A szakemberek jelentõs része megkötötte a maga kompromisszumait a "langyos" kommunista rendszerrel, s ez a professzionális elit fokozatosan már a régi rendszerben - a legmagasabb politikai pozíciók kivételével - felváltotta a régi kommunista kádereket. A rendszerváltást követõ rövid átmeneti idõszak után tehát itt a legjobbak a régi elit és káderek esélyei arra, hogy továbbra is magas pozíciókban maradjanak, ismét kompromisszumot kötve az új politikai vezetõ réteggel.
Cseh-Szlovákiában a rendszer kendõzetlenül totalitárius jellegébõl adódóan a régi elit- és káderréteg sokkal inkább kompromittálódott, mint a másik két országban, viszont alternatív elit sem fejlõdhetett ki. Ezért itt az elitcsere nagyon erõsen össze fog kapcsolódni egy nemzedékváltással.
A szocializmusból való átmenet gazdasági elméletei a gazdasági intézmények hatékonyságára koncentrálnak. Érdeklõdésük fókuszában a gazdaságpolitikát meghatározó állam áll. A gazdasági átmenet társadalmi következményeit a gazdasági szakirodalom mint az átmenet elé gördülõ potenciális akadályokat veszi figyelembe. A szerzõk egy kisebb része ezeket az aggályokat alaptalannak tartotta, vagy legalábbis a politikai átmenet elõtt helyesnek látta, hogy olyan megfontolások ellen érveljen, amelyek alapján visszatartható a gazdasági átalakulás. Milanovic (1989:68) azzal érvel, hogy a teljes gazdasági reform a valóságban csökkentheti az egyenlõtlenségeket, redukálva a társadalmi feszültségeket és az ellenállást a piaccal szemben. Rámutat, hogy különlegesen magas extraprofitból származó jövedelmek csak akkor keletkeznek, ha a reformot félig-meddig valósítják meg, s a piaci verseny nem képes kifejteni teljes hatását.
A gazdasági átmenet kezdete óta azonban a közgazdászok kénytelenek szembenézni az átmenet okozta társadalmi feszültségekkel. Crane az átmenet optimális sebességét keresve leszögezi, hogy politikai instabilitást eredményez, ha a népesség nagy része elveszíti gazdasági biztonságérzetét, s ezért a reformok felgyorsítását javasolja (Crane 1991: 321). Etzioni a társadalmi feszültségek részletes vizsgálatából az ellenkezõ következtetésre jut: mivel a sikeres piacgazdaságnak ezekben az országokban még nincs meg minden feltétele, a gazdasági változások ütemét lassítani kell. Ha sikerülne is a piac bevezetése a társadalom ellenkezésének dacára, akkor sem lesz a piac mûködõképes, mivel a humán és tárgyi infrastruktúra még nem áll rendelkezésre (Etzioni 1991:6-8).
A szocializmusból való gazdasági átmenet legszisztematikusabb megközelítése Kornainál található meg. A piacgazdaságra való átmenettel kapcsolatos elméletét számos cikkben (Kornai 1986, 1990a) s egy program jellegû könyvben fejtette ki. Abból indul ki, hogy ezen országok általános gazdasági helyzete válságos - éppen ez az egyik lényegi oka a rendszerváltásnak -, s ezért elõször stabilizálni kell a gazdaságot, mégpedig olyan megszorító gazdaságpolitikával, amely a lakosság komoly áldozatvállalását igényli. E megszorítások egyik fontos eleme, hogy az infláció elszabadulásának megakadályozására az állami szektorban be kell fagyasztani a béreket. Mindez - Kornai szerint ideiglenesen - komoly áldozatokat követel az állami szektor alkalmazottaitól, akik az átmenet jó néhány évig tartó kezdeti szakaszában a munkaerõ túlnyomó többségét jelentik majd (1990b: 65). A szocializmusból a piacgazdaságra való átmenet ugyanakkor a termelõ kapacitások átstrukturálását és a munka termelékenységének emelkedését is jelenti, ami elkerülhetetlenül munkanélküliséghez vezet. A sikeres átmenethez gazdasági növekedés szükséges, ami viszont növekvõ egyenlõtlenségeket eredményez. Ezeket az egyenlõtlenségeket azonban az emberek csak akkor fogadják el, ha egyúttal a legszegényebbek abszolút helyzete is folyamatosan javul (Kornai 1990b: 124-5, 203-4).
Kornai azzal is számol, hogy az átmenet idõszakában az emberek arra fognak törekedni, hogy elõnyöket szerezzenek abból a kettõs státuszukból, hogy az állami és a magánszektorban egyaránt jelen vannak, s ezért jogi és erkölcsi szankciók bevezetését javasolja.
A szakirodalomnak ez a része azt feltételezi, hogy csak a megfelelõ intézmények kiépülésével párhuzamosan fogják felismerni az emberek a piacgazdaság nyújtotta új lehetõségeket. Azt a kérdést pedig, hogy miként reagál a társadalom ezekre a lehetõségekre, két a priori feltételezéssel intézi el: felteszi, hogy a gazdaság alanyai gazdasági értelemben racionálisak, továbbá azt, hogy a verseny helyesen szelektál.
Kinek származnak elõnyei ezekbõl az új intézményekbõl, és miként hatnak majd a társadalmi szerkezetre? A nem túl bõséges szociológiai szakirodalomban két egymással ellentétes vélemény létezik ezzel kapcsolatban. Az egyik azt feltételezi, hogy a rendszerváltás fõ nyertesei azok lesznek, akik már az átmenet kezdete elõtt is privilegizált pozícióban voltak. Az ezt valló kutatók az egyenlõtlenségek növekedésére számítanak.
Szelényi (1986-87) felhívja a figyelmet az új kispolgárság, a technokrácia és a reformista pártkáderek szövetségére. Manchin és Szelényi (198 vizsgálata arra mutat, hogy a szocialista káderek képesek alkalmazkodni a piaci intézményekhez. Hankiss (1990) ezt az elméletet fejlesztette tovább az új vállalkozók és a kispolgárság megkülönböztetésével. Az elõbbi azokból áll, akik "a piacorientált, profitorientált vállalkozásokban vesznek részt" (Hankiss 1990: 242), míg a kispolgárság mindazokat átfogja, akik a gazdaság nem állami szektorában háztartási jövedelmük kiegészítése céljából vesznek részt. Hankiss szerint az 1980-as évek végére Magyarországon politikai és gazdasági "nagykoalíció" jött létre. A piacgazdaságra való áttérésben érdekelt négy társadalmi csoport: (1) az új vállalkozók, (2) az állami bürokrácia felsõ és középsõ szintjein levõk, (3) a menedzserek és (4) a pártoligarchia fiatalabb generációja. E csoportok politikailag és gazdaságilag érdekeltek ebben a koalícióban és a szocialista modelltõl való eltávolodásban.
Az új vállalkozók érdekeltsége nem kíván különösebb magyarázatot, a másik három csoport motivációja azonban korántsem magától értetõdõ. Az állami bürokráciának sikerülhet önmagát az állami adminisztráció és a maradék állami tulajdon hatékony menedzsereként feltüntetni. Ezek a hivatalnokok azután az állami vállalatok menedzsereivel együtt kvázi-tulajdonosként jelenhetnek meg az átmenet idõszakában, tulajdonhoz juthatnak a privatizáció során és/vagy ígéretes karriert futhatnak be a pénzügyi szektor vagy a magánszektor jól fizetett menedzsereiként (lásd Szalai 1990:182). Hankiss álláspontja kevésbé világos a reformista pártbürokraták motivációit illetõen. Szerinte az államszocialista idõszakban felhalmozott hatalmat a piacgazdaságban is magasan értékelt tõkékre lehet átváltani. Prybyla és Staniszkis hasonló következtetésekre jut a lengyel helyzetet illetõen (Prybyla 1991, Staniszkis 1991). Bizonyítékaik azonban inkább etnográfiai vagy anekdotikus jellegûek, s nem alkalmazhatók a szûk, de felettébb látványosan megmutatkozó elit határain túl.
Miközben Szelényi elismeri a régi és az új elit közötti koalíció lehetõségét, átfogó elmélete a közép-európai átmenettel kapcsolatban ellenkezõ irányú implikációkat tartalmaz. Szelényi elmélete a közép-európai megszakított polgárosodásról jóllehet elsõsorban nem az egyenlõtlenségek alakulását érinti, implicite mégis a fentiektõl eltérõ álláspontot jelent. A mezõgazdasági háztáji és kisegítõ gazdálkodás vizsgálata során Szelényi arra figyelt fel, hogy a háztartásfõ vagy szülei által a szocialista rendszert megelõzõen birtokolt föld nagysága pozitív kapcsolatban van az 1980-ban a háztáji és kisegítõ gazdaságban megtermelt jövedelemmel.
Statisztikai és más típusú tényeket felhasználva arra a következtetésre jut, hogy a piac újraéledése a mezõgazdaságban valójában a kommunista kísérlettel megszakított, hosszú távú történelmi tendenciák folytatását jelenti. Azok a személyek a legaktívabbak a mezõgazdasági magántermelésben, akiknek a családja már a negyvenes évek közepén a piacgazdasághoz kapcsolódott, és most aktivizálhatják a családjuk által átadott piaci kultúrára vonatkozó ismereteiket. Bizonyos értelemben ezt az emlékezetet vagy értékrendet a humán tõke sajátos formájának tekinthetjük, amit egyesek kulturális tõkének vagy "habitusnak" neveznek (Bourdieu, Kovách) az egyének gyerekkori szocializációjára utalva.
A kommunizmus elsõ évtizedében komoly veszélyeket jelentett a nagy vagy akár j6 közepes földtulajdon, és a kulákok vagy kulák származásúak életesélyeit jelentõsen befolyásolta a kollektivizálás politikája. A nyolcvanas évek mezõgazdasági kistermelése akár "kárpótlásnak" is tekinthetõ a közép- és gazdagparasztságnak a szocializmus korai éveiben elszenvedett sérelmeiért. Ugyanakkor nem minden jómódú családhoz tartozó személyt ért diszkrimináció, és Szelényi kimutatja, hogy ha valaki származása ellenére káderré tudott válni - ami a hatvanas években elég gyakori volt -, akkor ez rontotta a piacorientált mezõgazdasági magántermeléssel kapcsolatos esélyeit. Mivel a mezõgazdasági kistermelõk többsége falun élõ, parasztszármazású paraszt vagy fizikai munkás volt, az állami szektorból származó jövedelmük vagy egyéb juttatásuk (például lakástámogatás) a szellemi dolgozókénál vagy a városi munkásoknál alacsonyabb volt.2
A mezõgazdasági kistermelés annál a társadalmi csoportnál volt képes az életesélyek javításán keresztül az egyenlõtlenségeket csökkenteni, amelyet korábban osztálydiszkrimináció sújtott, s még a nyolcvanas években is kisebb jövedelme származott az állami szektorból.
Szelényi munkájának egyik legérdekesebb eredménye az, hogy jóllehet a káderek kisebb valószínûséggel folytattak mezõgazdasági kistermelést, de ha mégis bekapcsolódtak a háztájizásba, akkor magasabb termelési értéket állítottak elõ, mint mások (Szelényi 1988:131). Továbbá, ha csak az intenzív termelést folytatókat vizsgáljuk, akkor a káderek mind a bekapcsolódás valószínûsége szempontjából, mind az ilyen termelést folytató csoporton belül vizsgált jövedelemtermelés szempontjából elõnyben voltak (uo.: 145). Szelényi ezt úgy magyarázza meg, hogy kimutatja: ez a pozitív hatás elsõsorban azoknál jelentkezik, akik abban az idõszakban váltak káderré, amikor az újrapolgárosodás lehetetlen volt (a korai ötvenes évek sztálinizmusának idején), s visszatértek a polgárosodáshoz, amikor az ismét lehetõvé vált (uo.: 200).
Szelényi újrapolgárosodás-tézise tehát azt feltételezi, hogy a mezõgazdaság lassú piacosodása a szocializmussal ellentétes történelmi trend kifejezõdése. Elméletét az ezen történelmi trendet reprezentáló személyek élettörténetére való hivatkozással támasztja alá, megkülönböztetve azokat a pozíciókat, amelyek egyfelõl a szocializmushoz (káderek), másfe1õ1 az újrapolgárosodáshoz (mezõgazdasági kistermelõk) kapcsolódnak. Továbbá, noha Szelényi elemzései a háztáji és kisegítõ gazdálkodásra vonatkoznak, újrapolgárosodási elméletét a mezõgazdasági kistermelés körén túllépve fogalmazza meg. Ha ez a mezõgazdasági kistermelés a jövõ polgári társadalmának csak kis és lényegtelen részét fogja alkotni, akkor empirikus kutatásának tényei magát a polgárosodás folyamatát sem fogják kellõképpen magyarázni. Szelényi persze valójában a mezõgazdasági kistermelést csak az újrapolgárosodás egyik lehetséges kifejezõdésének tekinti, amelyik meghatározott történelmi feltételek mellett a leginkább volt képes kifejlõdni, amely azonban más piaci típusú tevékenységek kísérleti terepe is lehet.
Kolosi is a piacosodás folyamatát dokumentálta egy nagy volumenû empirikus kutatás keretében. Kimutatta, hogy a nyolcvanas évek elején nemcsak a háztáji gazdálkodásnál, hanem a széles értelemben vett "második gazdaság" egészében kvázi-piacorientált, alternatív gazdaság jött létre a redisztributív szocialista gazdaság mellett, a népesség kétharmada mindkét gazdasághoz kapcsolódott, és a két gazdaságban létrejött egyenlõtlenségek inkább kompenzálták, mintsem erõsítették egymás hatását (Kolosi 1987).
A piaci átmenet analitikusan leginkább explicit elméletét Nee fejtette ki (1989, 1991). Nee strukturalista elméleti keretben próbálja értelmezni, hogy miként alakulnak az egyenlõtlenségek a gazdaság bürokratikus koordinációjáról a piacgazdaságra való átmenet során. Elmélete három tézisen alapul: (1) A piaci hatalom tézise azt feltételezi, hogy a piac kiterjedésével párhuzamosan a redisztributív hatalom veszít jelentõségébõl és a közvetlen termelõk jobban rendelkezhetnek javaik és munkájuk cseréje fölött. (2) A piaci ösztönzés tézise azt jelenti, hogy a piaci tranzakciókban az egyéni teljesítmények nagyobb szerepet játszanak, mint a szocialista szektorban, és ez a képzettség szerepének a növekedését fogja eredményezni, a piac pedig magasabb jutalommal fogja ösztönözni a jobban képzett egyéneket. (3) Végül a piaci lehetõségek tézise azt fejezi ki, hogy a piac irányába mutató reformok a mobilitás új csatornáit nyitják meg és alternatívát jelentenek a bürokratikus karrierrel szemben (Nee 1989: 666-667).
"A piaci átmenet elmélete azt jelenti, hogy minél teljesebb a piaci koordináció, annál kevésbé valószínû, hogy a gazdasági tranzakciók a káderek által meghatározott kapcsolatrendszerekbe ágyazottan jelennek meg; annál nagyobb viszont annak a valószínûsége, hogy a magánvevõk és -eladók piaci intézményeiben és társadalmi kapcsolataiban megnyilvánuló hatalom - a források feletti kontroll - válik meghatározóvá" (uo.: 668).
Jó néhány hipotézist fogalmaz meg, amelyek azt feltételezik, hogy "nemcsak a redisztributív mechanizmusokat közvetlenül ellenõrzõk tapasztalatai értékelõdnek le, hanem a káderek korábban akkumulált politikai tõkéje is elértéktelenedik". Nee azt is feltételezi, hogy "a redisztribútorok kevés vagy semmiféle elõnnyel sem bírnak a privát vállalkozások felé való átmenetben" (uo.: 617).
Az érvelést alátámasztó adatok a kínai Fuji tartomány mezõgazdasági kistermelõi körében végzett vizsgálatból származnak. Noha a szerzõ elismeri, hogy a politikai hatalom nem teljesen haszon nélkül való a vállakozásokban, mégis azt állítja, hogy az adatok valamennyi hipotézisét alátámasztják.
Egy késõbbi cikkében (Nee 1991) bemutatja, hogy a piaci átmenet kezdete óta a szegény háztartások könnyebben mozdulnak ki az alsó jövedelmi kvintilisból. Elismeri ugyan a káder-vállalkozók létének jelentõségé:-, de ezt a reformok részleges voltának tulajdonítja, ami nem csorbítja a piaci átmenetrõl alkotott elméletét (uo.: 269). Azt írja: "A kelet-európai rétegzõdés kutatói a kilencvenes években ellenõrizhetik ezt a hipotézist. Ha a káder-vállalkozók hibrid elitje képes lesz megõrizni a redisztributív osztály dominanciáját a piacgazdaságra való átmenet során, akkor a piaci átmenet elmélete hamisnak bizonyul" (uo.: 280).
Miközben Nee eredeti álláspontja világos és elegáns, a késõbbi megfogalmazás a tézist ellentmondásossá és tautológikussá teszi. Eredeti strukturalista elméletében a gazdaság koordinációjának (bürokratikus vagy piaci) módja determinálja a jövedelmek pozíciók közötti elosztását. A bürokratikus koordináció és a piac a pozíciók más-más készletét értékeli magasra. Nee a következõ két feltételezéssel él: (1) Ez a két készlet kölcsönösen kizárja egymást (ez a feltételezés implicite megtalálható Szelényi újrapolgárosodási elméletében is). (2) Valamely egyén vagy háztartás tökéletesen leírható azon pozíció által, amelyet a gazdasági koordináció rendszerében elfoglal.
A koordináció formájának megváltozása automatikusan a pozíciók elosztásának megváltozásával jár együtt, ami egyszersmind az egyének és a háztartások helyzetének megváltozását eredményezi. Senki sem léphet ki a saját pozíciójából. Ha az átmenet új elvek bevezetését jelenti, amelyek exkluzíve más pozíciókat preferálnak, mint a korábbi elvek (lásd az elsõ feltételezést), ebbõl az következik, hogy az egyének és a háztartások közötti jövedelmi egyenlõtlenségek csökkennek, mivel azok kerülnek jobb helyzetbe, akik korábban rosszabb helyzetben voltak.
Az elsõ feltételezés - amely Nee-nél és Szelényinél egyaránt szerepel - meglehetõsen kérdéses. A kétfajta koordináció által preferált pozíciók készlete korántsem feltétlenül zárja ki egymást. Mindkét rendszer preferálni fogja az orvosokat, az állami hivatalnokokat, a mûvészeket és diszpreferálni a különbözõ segédmunkás foglalkozásokat. A piaci koordinációra való áttérés után sok ember egyáltalán nem tapasztal semmifajta számottevõ változást relatív jövedelmi pozíciójában a szocialista idõszakhoz képest. A piacgazdaságban is sokan lesznek állami alkalmazottak mint orvosok, ápolónõk, hivatalnokok vagy tanárok, és sokan fognak nyugdíjasként közvetlenül az állam által elosztott jövedelmekbõl megélni. Mások éppen azon az alapon kaptak magas jövedelmet a bürokratikus koordináció idõszakában, amiért a piacgazdaságban is magas jövedelemhez jutnak: ritka fajtájú tehetségük van, vagy egyszerûen jobban tudják szakmai érdekeiket képviselni. A központi jövedelempolitika (lásd: bürokratikus koordináció) hasonló kihívásokra reagált és hasonló végeredménnyel, mint a piac, még akkor is, ha a bürokratikus megoldás nem is olyan rugalmas, mint a piaci. A koordináció módjának megváltozása nem mindenkire hat, mivel mindkét rendszerben vannak kedvezõ és kedvezõtlen pozíciók.
A második feltételezés szintén nem reális. Az emberek aktuális pozíciójuktól független forrásokkal is rendelkeznek. A humán tõke olyan érték, amely akkor is megmarad, ha valaki munkanélküli, és semmilyen pozíciója nincs a munkamegosztás rendszerében. A személyes kapcsolatok hálózata, a személyes tekintély olyan alapzat, amire a társadalmi szerkezet felépül. Ezek függetlenedhetnek az aktuális pozíciótól, és autonóm erõforrásokká válhatnak (Kennedy 1990). A személyek és a háztartások nem egyszerûen az adott idõpontban általuk elfoglalt pozíciók derivátumai.
Ha azonban sem az elsõ, sem a második feltételezés nem tartható, akkor meglehetõsen kérdésessé válik, hogy strukturalista perspektívából megérthetõ-e egyáltalán az egyenlõtlenségek és a koordináció módja közötti kapcsolat az átmenet idõszakában.
A második cikkében Nee új magyarázata a káder-vállalkozó létezésére azzal a veszéllyel jár, hogy piaci átmenet-elmélete bizonyíthatatlanná válik. Ha átmenet-elmélete nem tesztelhetõ a részleges reformok idején, akkor felvetõdik a kérdés, hogy lehetséges-e teljes reform úgy, hogy továbbra is piaci átmenetrõl és ne piacról beszéljünk, hiszen amint kiteljesedik a reform, azon nyomban véget ér az átmenet. Ez ahhoz a lehetetlen helyzethez vezet, hogy az elmélet mindaddig nem tesztelhetõ, amíg a reform csak részleges, amikor azonban teljessé válik, akkor már nem beszélhetünk átmenetrõl, és ezért ismétcsak nem tesztelhetõ. Ennek az ellentmondásnak a feloldására az egyetlen út, ha különbözõ kritériumokat állítunk fel az átmenetre és a reformra vonatkozóan. Az egyik ilyen lehetséges kritérium, hogy a reformot a politikai változásokhoz kötjük, s teljesnek tekintjük, amikor az átmenetre elszánt vezetés kerül hatalomra. A gazdasági átmenetet pedig akkor tekintjük teljesnek, ha a gazdaság már piaci elvek alapján mûködik. Ez a kiterjesztés azonban ismét nem igényli Nee strukturalista érvelését, amely szerint a politikai hatalom csak a gazdasági hatalom deriváltja, és a politikai hatalom csak a gazdasági intézmények átalakulása következtében változhat meg.
Az elméleti érvektõ1 eltekintve azonban Nee adatai is több szempontból bírálhatók. A háztartási jövedelem nem megfelelõ mérõszám az egyenlõtlenségekre, mivel erõsen függ a háztartáson belüli keresõk számától, és erõs kapcsolatban van a háztartások közötti demográfiai különbségekkel. Az egy fõre jutó vagy az egy keresõre jutó háztartási jövedelem jobb mérés lenne. Továbbá Nee adatai a háztartási jövedelemrõl retrospektív jellegûek. Igencsak nehéz elhinni, hogy a paraszti háztartások tíz évvel ezelõtti jövedelmeirõl való retrospektív beszámolók megbízhatónak tekinthetõk.3 Ugyanakkor, ha eltekintünk az 1975-ös jövedelmektõl, akkor 1980 és 1984 között a háztartási jövedelmek egyenlõtlenségének enyhe növekedését tapasztaljuk.4 Ugyancsak kérdéses, hogy a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet szociológiai elmélete mennyiben alapulhat kizárólag a mezõgazdasági termelésre és a mezõgazdasági népességre vonatkozó tapasztalatokon. A mezõgazdasági kistermelés eleve sokkal kiegyenlítettebb jövedelemelosztást eredményezhet, mivel elsõsorban tradicionális képességekre épül, viszonylag egyszerû a termelés megszervezése, kevés a kapcsolat más termelõegységekkel, és csak nagyon egyszerû marketing-stratégiát igényel. A mezõgazdasági kistermelésnek sokkal nagyobb a szerepe a fogyasztás növelésében, mint a termelõ felhalmozásban. Röviden: még ha a mezõgazdasági kistermelés kisebb egyenlõtlenségeket eredményez is, mint a redisztributív koordináció, ez fakadhat egyszerûen speciális jellegébõl. A mezõgazdasági kistermelés jelentõségének megítélésekor figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy ipari társadalmakban a lakosság nagyobb része munkaerejének a mezõgazdaságon kívüli eladásából él meg.
Ugyancsak problematikus, hogy Nee nem vizsgálja külön
a férj és a feleség képzettségét,
hanem a modellben a kettejük átlagát mint a háztartás
képzettségének mutatóját veszi figyelembe.
Ez ugyanis ellentmond Nee azon feltételezésének, hogy
az elsõdleges szereplõ a háztartásfõ
(azaz a férj).
A piaci intézményekhez való alkalmazkodás gazdasági stratégiái az átmenet idején
A piaci átmenet idején sokféle stratégia segítheti az egyént a gazdasági elõrejutásban. Az egyik a bürokratikus hierarchiában való elõrejutás. Ez domináns stratégia a szocialista, bürokratikus gazdaságokban, ám a piaci átmenet új lehetõségeket nyit meg a szamárlétrán felkapaszkodni kívánók elõtt. Az átmenet idején az állami vállalatok nagy része jelentõs szervezeti változásokat hajt végre, hogy az új, piaci viszonyokhoz alkalmazkodjon. Az átmenet politikai jellege továbbá azt eredményezi, hogy sokan, akik pozíciójukat a kommunista pártvezetésnek köszönhették, elveszítik vezetõ beosztásukat. Sokan távozni kényszerülnek vezetõ posztokról, mások elõlépnek, hogy a felszabaduló és az újonnan teremtõdõ posztokat betöltsék.
A második stratégia - amely meghatározó volt Magyarországon az utóbbi évtizedekben - az, hogy a fõállás mellett sokan a munkaerõpiac nyújtotta elõnyöket kihasználva, részmunkaidõben második keresõ tevékenységet is folytattak. A piac sok tekintetben új lehetõségeket nyitott meg mindazok számára, akik jövedelmüket részidõs munkával vállalkozóként kívánták növelni, vagyis "vállalkozásuk" egyetlen célja, hogy saját munkaerejüket a munkaerõpiacon legjobban kamatoztassák. A piacra való átállás jó néhány foglalkozási ág számára megnövelte a másodlagos munkavállalás lehetõségeit, illetve a másodlagos munkával kereshetõ pénzt.
A harmadik stratégia az, hogy egyesek elhagyják az állami szektort, és az egyre növekvõ magánszektorban vállalnak munkát teljes munkaidõben. A magánszektor munkavállalójának lenni többnyire azt jelenti, hogy másfajta munkaszervezetben dolgozik az illetõ, ahol a termelés járulékos költségei alacsonyabbak, és ezért a bérek átlagban magasabbak és jobban kapcsolódnak a munkateljesítményekhez, mint az állami szektorban.
A negyedik stratégiát a mezõgazdasági kistermelésben való részvétel jelenti, ami Magyarországon a kisvállalkozás és a részmunkaidõs foglalkoztatottság sajátos keveréke. A háztáji és kisegítõ gazdálkodás a háztartást termelõegységgé teszi. Ez azonban elsõsorban részmunkaidõs munkavégzésen alapul és nem, vagy alig igényel tõkebefektetést. Az ilyen gazdálkodást folytatók nem közvetlenül a munkaerejüket, hanem a megtermelt termékeket adják el, és így közvetlenül nem a munkaerõpiac függvényei.
Az ötödik stratégia a saját vállalkozás indítása. Az új vállalkozók az átmenet "kinevezett" hõsei. Az õ innovációs képességüktõl remélhetõk a gazdasági változások (Schumpeter). Tõlük remélhetõ a munkanélküliség problémájának enyhítése, mivel önállóként nemcsak a maguk, hanem mások számára is munkalehetõséget teremtenek. Csökkenthetik a tõkehiányt is, mivel elsõsorban korábbi megtakarításaikat fektetik be vállalkozásaikba. Kisüzemeik kiegyensúlyozottabb iparszerkezetet eredményezhetnek a korábban a nagyüzemi termelésre koncentrált gazdaságban (Ellman 1981, Nove 1983, Róna-Tas 1990).
A hatodik stratégia az új, születõ beruházási piac elõnyeinek kihasználása. Részvényeket, váltókat, kötvényeket lehet vásárolni, vagy bérbe adható ingatlanokba lehet fektetni a pénzt. Más szavakkal, megnyílt annak a lehetõsége, hogy a vagyon vagy a pénz hozadékából egyesek jövedelemre tegyenek szert. Az átmenet egyik legvitatottabb lehetõsége, hogy az állami vállalatok menedzserei megvásárolhatják saját vállalataikat. Néhány széles körben publikált esetben a menedzserek irreálisan alacsony áron privatizálták vállalataikat és vagy maguk vásárolták fel a részvényeket, vagy olyan külföldi befektetõknek adták el, akik tovább foglalkoztatták õket és részvényhez jutási lehetõséget biztosítottak számukra. A tõkejövedelemhez jutásnak a leggyakoribb formája azonban az ingatlan bérbe adásából származik.
Feltételezésünk szerint a hierarchiában való elõrejutás, a részmunkaidõs különmunka, a magángazdaságban való munkavállalás, a mezõgazdasági kistermelés, a vállalkozás indítása és a bérbe adás az a hat stratégia, amely jövedelemnövelési lehetõséget nyújt az emberek számára az átmenet idején.5 Az elsõ három munkavállalói stratégia, a negyedik és az ötödik a munkavállalói és vállalkozói stratégia keveréke, az utolsó pedig tisztán tõkebefektetõ stratégia.6
Helytelen azonban az általános, elvont piacképbõl való kiindulás az átmenet vizsgálata során. Elõször is - ahogy az átmenet gazdasági elméletei rámutatnak - igen komoly makrogazdasági tényezõk hátráltatják a szocializmusból a kapitalizmusba való gazdasági átmenetet. Különösen fontos közülük a tõkehiány és az alulfejlett infrastruktúra (Etzioni 1990). Mindez befolyással van arra is, hogy a társadalom különbözõ szegmensei számára különbözõ mértékben hozzáférhetõk az itt tárgyalt stratégiák. A tõkehiány a korábbi rendszerben felhalmozott tõkét felértékeli az új vállalkozások indítása szempontjából még akkor is, ha az új vállalkozást kevésbé tõkeigényes területeken, a kereskedelemben vagy a szolgáltatásokban indítják. A beruházási tõke szûkössége felértékeli a humán tõke szerepét is a vállalkozások indításában. Az infrastruktúra szegényessége azt is eredményezi, hogy az információ vagy az információval rendelkezõ emberek elérhetõsége önmagában nagyobb szerepet játszik, mint a fejlett infrastruktúrájú országokban.
Másodszor, az átmenet kezdeti hatása recesszió, amely az életszínvonal általános csökkenését jelenti. Minden piacgazdaságban létezik egy bizonyos nagyságrendû jövedelemátcsoportosítás a gazdagabbaktól a társadalom szegényebb tagjainak. Az újonnan megválasztott politikai vezetés a politikai stabilitás érdekében kénytelen enyhíteni a recesszió hatását, és ezt korlátozott anyagi forrásaira való tekintettel akkor teszi a leghatékonyabban, ha a legalacsonyabb jövedelmû csoportok számára nyújt segítséget.
Mindezek alapján a következõ hipotéziseket fogalmazzuk meg:
1. Azok a stratégiák, amelyek tõkeberuházást igényelnek, növelik az egyenlõtlenségeket, és elsõsorban azok élhettek velük, akiknek már az elõzõ rendszerben is jobban ment, és módjuk volt felhalmozni.
2. A képzettség formájában jelentkezõ humán tõkét igénylõ stratégiák szintén növelik az egyenlõtlenségeket, mivel már az elõzõ rendszer is honorálta a szakképzettséget és a szaktudást.
3. A közvetlenül piacorientált stratégiák, amelyek a munkaerõvel való vállalkozásnál többet igényelnek, a polgári háttérrel rendelkezõ személyek (ideértve a gazdagparasztságot is) számára inkább adottak.
4. A káderek (a korábbi rendszer vezetõi) számára inkább adottak azok a stratégiák, amelyek anyagi vagy emberi tõkét igényelnek, mint a népesség más csoportjai számára. 5. Ha az állam a legalacsonyabb jövedelmû csoportoknál beavatkozásra törekszik, és a piac teremtette növekvõ egyenlõtlenség közepette kedvezõbb azok helyzete, akiknek már korábban is jobban ment, akkor elsõsorban a középrétegek pozíciója romlik a jövedelemelosztás rendszerében.
6. Az átmenet politikai jellegébõl következik,
hogy a káderek hátrányba kerülnek mindazon stratégiák
tekintetében, amelyekben nem a piac "vak törvényei"
érvényesülnek. A káderek bürokratikus karrierje
hátrányt szenved politikai múltjuk miatt, és
a megfelelõ képességekkel rendelkezõ, de a
"politikai megbízhatóság" hiánya miatt eddig
nem futtatott személyek elõtt nyílik meg leginkább
a bürokratikus karrier lehetõsége. Ebbõl adódóan
az elõléptetés inkább egyenlõsítõ
stratégia.
Adatok és módszerek
A tanulmányban felhasznált adatok a felnõtt népesség ezer fõs mintájából származnak. Ugyanazt a népességet kérdeztük meg 1989 és 1991 májusában, tehát egy évvel a szabad választások elõtt és után. Az elsõ kérdezés kétezer fõs mintán zajlott, s ebbõl választottunk ki egy véletlen, ezer fõs mintát az újrakérdezésre. A nem elérhetõ, vagy válaszmegmegtagadó személyeket az eredeti, nagyobb mintából pótoltuk. Mindkét kutatásra a TÁRKI adatfelvételi rendszerében került sor, s az adatok a TÁRKI adatbankjában elérhetõk.
A háztartási jövedelmeket a háztartás által kapott jövedelmek viszonylag részletes feltérképezésével mértük. Szintén több kérdés vonatkozott a személyes jövedelmekre, s különbözõképpen kérdeztük azok jövedelmét, akik az elõzõ évrõl adtak, illetve nem adtak be adóbevallást. (A jövedelmi adatok megbízhatóságáról kimutattuk, hogy az ezzel a kérdezéssel bevallott jövedelmek nagysága ugyan jelentõsen elmarad a ténylegestõl, de a jövedelemeloszlás nagy valószínûséggel jól közelíti a ténylegest, Kolosi-Róbert 1991.) Ugyanakkor azt feltételezzük, hogy az állami szektorból származó jövedelmek bevallása jobban közelít a valósághoz, mint a privátszektorból származó jövedelmeké. Mivel a vizsgált idõszakban jelentõsen nõtt a magánszektor aránya, valószínû, hogy adataink alulbecsülik a jövedelemeloszlásban bekövetkezett változásokat.7
Az elsõ stratégiát, az elõrejutást (PROMOT) az 1989-es és '91-es beosztás különbségével egy négyfokú skálán mértük, ahol a 0 a beosztottakat, 1 az alsó-, 2 a közép- és 3 a felsõ vezetõket jelentette. Következtetésképpen a változó értéktartománya -3 és +3 között változik. A másik öt stratégiát dichotóm változókkal mértük. A különmunkát (EXTRA) jó néhány kérdés alapján mértük, a másodállástól a fõálláson kívüli munkavállalás különbözõ típusain keresztül a borravalóig. Mindazokat, akik 1989-ben az állami, és 1991-ben a magánszektorban dolgoztak, a magánszektor felé elmozdulóknak tekintettük (PRVTEMP). Akik folytattak háztáji és kisegítõ gazdálkodást és ebbõl jövedelmük származott, azokat háztájizóknak tekintettük (HHF). Vállalkozók (ENTERPR) mindazok, akik fõ- vagy részmunkaidõben bármilyen vállalkozási formában részt vettek. Végül azokat, akik a vizsgálat idején ingatlant adtak bérbe, vagy osztalékot kaptak, kötvénnyel, részvénnyel rendelkeztek, tõkejövedelemmel rendelkezõnek tekintettük (RENT).
Kádernek azokat a személyeket tekintettük, akik 1989-ben vezetõk és egyszersmind MSZMP tagok voltak. (Tudjuk, hogy ez szélesebb fogalom, mint a káder közhasznú használata, mivel nagyon sokan szaktudásuk és nem párttagságuk révén jutottak vezetõ állásba. Bennünket azonban elsõsorban a már korábban is megvolt elõnyök továbbélése érdekel, s ezért elfogadhatónak tartjuk ezt az operacionalizálást.) A tõketulajdont (CAPITAL) viszonylag szûkös információk alapján mértük, azokat tekintettük tökével rendelkezõknek, akiknek 1989-ben nyaralójuk vagy nyugati márkájú autójuk volt. A megkérdezett és apja iskolázottságát (EDUC, FEDUC) az elvégzett iskolai osztályok számával mértük. A származás mérésére két dichotóm változót használtunk: rendelkeztek-e a szülõk öt holdnál nagyobb földdel (PLAND) és volt-e a szülõknek alkalmazottjuk (PEMP).
Demográfiai háttérváltozóként
a születési évet (BYEAR), a nemet (1=férfi, 2=nõ)
és egy hétfokozatú lakóhely-skálát
(URBRURAL) használtunk, ahol 1 a fõváros és
7 a kis falu.
Eredmények
A 2. táblában a háztartási összjövedelemre, a háztartás egy fõre jutó jövedelmére és a személyes jövedelemre vonatkozó varuncia-együtthatókat és a Gini-együtthatókat közöljük. Mind a jövedelemegyenlõtlenségek növekedésére mutat, de az egyenlõtlenségek növekedése a személyes jövedelmek esetében viszonylag jelentõs, míg a háztartási jövedelmeknél marginális. Ez azért van, mert a két vizsgálat között a háztartásszerkezet változása részben ellensúlyozta a személyes jövedelmek egyenlõtlenségének növekedését. Az aktív keresõk aránya a háztartáson belül a szegényebb háztartásokban növekedett, a gazdagabb háztartásoknál csökkent.
A 3. tábla a személyes jövedelem átlagának változását mutatja be az 1989-es jövedelmi decilisek szerint. A legnagyobb növekedés az elsõ és a hetedik decilisben következett be. Az elõbbi a minimáljövedelem bevezetésének és a legszegényebbekre vonatkozó szociálpolitikai beavatkozásnak köszönhetõ, az utóbbi pedig talán éppen annak a hatása, amit Kolosi az osztályvezetõhelyettesek forradalmának nevezett, tehát hogy a rendszerváltás során a korábbi elitet közvetlenül követõ, de már korábban is relatíve jó helyzetû rétegek nyertek a legtöbbet. A legkisebb emelkedés a másodiktól a hatodik decilisig terjedõ mezõben figyelhetõ meg. Ez arra mutat, hogy az elmúlt két év fõ vesztese az alsó középosztály volt.
Miként befolyásolták a különbözõ stratégiák az egyenlõtlenségek eloszlását? Valószínûleg mindazok a stratégiák növelték az egyenlõtlenségeket, amelyek pozitívan korrelálnak mind az 1989-es jövedelmekkel, mind a '89 és '91 közötti jövedelemváltozással, azaz a gazdagokat gazdagabbá, a szegényeket szegényebbé tették. Azok a stratégiák viszont, amelyek a két változó bármelyikével szignifikáns pozitív korrelációt nem mutatnak, nem növelték a jövedelmi egyenlõtlenségeket. Minél erõsebb ez a két korreláció, annál valószínûbb, hogy e stratégiák befolyásolták az egyenlõtlenségeket.
A 4. tábla azt mutatja, hogy mindkét jövedelemváltozóval a legerõsebb pozitív korrelációban a különmunka áll, majd csökkenõ hatással a vállalkozás és a tõkejövedelem következik. A magánszektorban való munkavállalás és a mezõgazdasági kistermelés a jövedelem növekedéséhez hozzájárult, de nincs szignifikáns kapcsolatban az 1989-es jövedelmekkel. A beosztás emelkedése nem növelte a jövedelmet, és negatívan korrelál a korábbi jövedelemmel, ami arra utal, hogy inkább a korábbi alacsonyabb jövedelmûek léptek elõre a hierarchiában, de ez nem járt együtt relatív jövedelmi pozíciójuk javulásával (részben azért, mert azok, akik elvesztették a vezetõ állásukat, lényegében ugyanolyan arányban tudták növelni a jövedelmüket, mint azok, akik vezetõvé váltak).
A korrelációk ilyeténképp való alakulása azonban csak szükségszerû, de nem elégséges feltétel annak magyarázatában, hogy miként hatottak a stratégiák az egyenlõtlenségekre.8 Az 5. táblában éppen ezért külön megvizsgáljuk, miként hatottak a stratégiák arra, hogy valaki a felsõ jövedelmi kvintilisben tudott maradni. Az elõzõekhez hasonlóan itt is a különmunka hatása a legerõsebb, s ezt követi a vállalkozóvá válás.
A 6. táblában viszont azt vizsgáljuk, miként hatottak a stratégiák arra, hogy valaki ki tudott lépni a legalsó, vagy az alsó két jövedelmi kvintilisbõl. Az alsó negyven százalékból való kimozdulást az segítette elõ leginkább, ha valaki a magánszektorban vállalt munkát. A mezõgazdasági kistermelés hatása szintén pozitív. Ugyanakkor egyik stratégia sem mutat pozitív hatást arra, hogy valaki az alsó jövedelmi kvintilisbõl kilépjen. A legszegényebbek tehát továbbra is teljes mértékben az állami szociálpolitikára vannak utalva, s abban, hogy relatív pozíciójuk - mint láttuk az elmúlt két évben - nem romlott, az állami gondoskodás játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor az alsó középrétegek általánosan romló helyzetét csak azok tudták kivédeni, akik a háztájin keresztül vagy a magánszektor felé elmozdulva képesek voltak az állami szektor válságát kompenzálni. Az 5. és 6. tábla tehát erõsen alátámasztja a stratégiák hierarchiájáról a 4. táblában kapott képet.
Kik tudtak a leginkább élni ezen stratégiák valamelyikével? A politikai manipuláció számára leginkább a vezetõvé válás stratégiája adott. Valójában a kormány a gazdaság jelentõs részének tulajdonosaként még jelentõsen befolyásolhatja a kinevezésekkel kapcsolatos döntéseket. A 7. tábla világosan jelzi, hogy a beosztás emelkedése igencsak kevéssé valószínû a káderek esetében, sõt itt inkább a vezetõ pozícióból való kikerülés fordult elõ. Ugyanakkor a modell egyetlen más faktora sem áll szignifikáns kapcsolatban a beosztás emelkedésével.
Az egyenlõtlenséget leginkább növelõ stratégia a különmunka vállalása volt (8. tábla). A kádereknek itt jó az esélyük, azonban a képzettségnek mint független változónak a bevezetésével csökken a káderlét hatása, s végképp megszûnik a végsõ modellben. Ez arra utal, hogy a káderek csak azért rendelkeznek jobb eséllyel a különmunkák terén, mert iskolázottabbak, s részben mert nagyrészt városban élõ férfiak. Az apa képzettségének pozitív és szignifikáns hatása azt jelzi, hogy az örökölt kulturális tõke növeli a különmunka-vállallás esélyét. Ugyancsak jobb a városiak esélye, mint a falusiaké, a férfiaké, mint a nõké és a fiatalabbaké, mint az idõsebbeké.
A magánszektorban való munkavállalás nincs kapcsolatban a káder múlttal (9. tábla). A képzettség elõnyt jelent, de ha a többi változó hatását kontrolláljuk a modellben, akkor a képzettség nyújtotta elõny eltûnik, s csak a lakóhely és az életkor hatása marad meg. A városiaknak és a fiataloknak kedvezõbbek az esélyei arra, hogy jobban fizetõ munkát találjanak a gyorsan növekvõ magángazdaságban. A képzettség hatása ezen változók bevonása után éppen azért tûnik el, mert a városiak és a fiatalok képzettsége magasabb, mint a falusiaké és az idõsebbeké.
A mezõgazdasági kistermelésben nincs elõnye a kádereknek (10. tábla). A humán tõke ugyan anyagi felhalmozást nem tesz lehetõvé, de elõsegíti a piacra termelõ háztájizás kialakulását. Az apa képzettségének negatív hatása csak azt mutatja, hogy a paraszti származás valószínûbbé teszi a mezõgazdasági kistermelést. Feltételezésünkkel ellentétben azonban más származási változók (például a szülõk korábbi földtulajdona) nem hatnak a háztájizásra. Nem meglepõ viszont, hogy ez a stratégia a falusiaknál és a férfiaknál gyakoribb. Az életkor itt is a fiatalok elõnyét mutatja, de ez az elõny az életpálya során csökken, tehát igazából a középkorúak vannak a legjobb helyzetben.
A 11. tábla azt mutatja, hogy a káderek másoknál nagyobb valószínûséggel kezdenek új vállalkozásba. Azonban ez a hatás is csökken a képzettség kontrollálása után, s eltûnik, ha a vagyoni helyzetet is kontrolláljuk. A káderek tehát azért kezdenek gyakrabban vállalkozásba, mert egyaránt rendelkeznek szellemi és anyagi tõkével. Minden más változó csak kis hatást mutat. Marginálisan szignifikáns a szülõk földtulajdona és a lakóhely. A vidékiek s a közép- és gazdagparaszti családból származók valamivel inkább kezdenek vállalkozásba, mint a városiak és szegényparasztok gyermekei. A fiatal férfiak itt vállalkozó szellemûbbnek tûnnek, de a kor és a nem hatása csak marginális.
Ugyancsak jobb a káderek esélye a tõkejövedelmek vonatkozásában (12. tábla), de a többi változó kontrollja után ez az elõny is eltûnik. Itt a vagyon hatása a legerõsebb. Szignifikáns pozitív hatást mutat az emberi tõke is, a szülõk földtulajdona kissé erõsebben, mint az apa iskolázottsága. Ugyancsak nagyobb a valószínûsége a tõkejövedelemnek a városiaknál s - meglepõ módon - a nõknél. (Erre mindeddig nem találtunk magyarázatot. Lehetséges, hogy az ilyen jövedelmeket a családok adózási okokból inkább a nõk nevén futtatják.) Ebben a stratégiában az életkornak nincs semmilyen hatása.
Mindezek az eredmények arra utalnak, hogy az egyenlõtlenséget leginkább növelõ stratégiákban a volt káderek elõnyben vannak. Az elõny egyaránt származik magasabb képzettségükbõl s a korábbiakban felhalmozott tõkéjükbõl. Az egyetlen stratégia, amelyben a káderek hátrányban vannak, a hierarchiában való elõrelépés. Ez arra a politikai nyomásra utal, hogy a volt vezetõket távolítsák el az állami vállalatoknál betöltött korábbi pozíciójukból. Ugyanakkor sem ennek, sem annak, hogy helyükre mások kerülnek, nincs különösebb hatása a jövedelmi helyzetre. Az ellentmondást valószínûleg az magyarázza, hogy az állami szektor vezetõ pozícióiból kikerülve sokan a kisebb hatalmat jelentõ, de jobban fizetõ magán kisvállalkozásoknál vállalnak állást. Azok viszont, akik az állami szektoron belül lépnek elõre, a korábbinál nagyobb fizetést kapnak ugyan, de jövedelmük kevésbé emelkedik, mint azoké, akik átlépnek a magángazdaságba.
Elemzéseink szerint a mezõgazdasági kistermelés hatása az egyenlõtlenségekre kicsi vagy semmilyen. Ez a leginkább egyenlõ lehetõségeket nyújtó stratégia. A kádereknek ebben a tekintetben nincs elõnyük. A mezõgazdasági kistermelés a meghatározott humán tõkével rendelkezõ falusiak lehetõsége. Sokak számára az alacsony jövedelemkategóriákból való kilépés lehetõségét nyújtja, de a legszegényebbek számára nem járható stratégia. Az alsó középrétegek számára a jövedelememelkedést leginkább biztosító stratégia a magánszektorban való munkavállalás.
Egyetlen kivétellel valamennyi hipotézisünket alátámasztják az adatok. A harmadik hipotézis, melyet Szelényi nyomán fogalmaztunk meg - hogy a származás erõsen hat a vállalkozásba kezdésre -, vizsgálatunk alapján nem bizonyítható. Lehetséges, hogy jobb mérésekkel, tehát az életút és az értékrendszer alaposabb vizsgálata alapján bizonyítható lenne, de egyelõre el kell vetnünk ezt a hipotézist. Az, hogy a fiatalabbak inkább kezdenek vállalkozásba, szintén ellentmond ennek a feltételezésnek, mivel a fiatalabbak már olyan családokban nõttek fel, ahol a szülõk is a kommunista rendszerben nevelkedtek, és az értékek átadása már ebben a generációban megszakadhatott.
Teljesen elfogadhatatlannak bizonyult Nee elmélete az egyenlõtlenségek
csökkenésérõl. Az egyenlõtlenségek
növekednek, részben éppen azért, mert az értékek
egy része mindkét rendszerben hasonlóan funkcionál,
részben pedig azért, mert a szocialista rendszerben való
felhalmozás - mind szellemi, mind anyagi értelemben - induló
tõkét jelent a piacgazdaságban is. Ha a rendszerváltozás
egyeseket új pozíciók keresésére sarkall
is, a volt káderek meglehetõsen flexibilisnek bizonyultak
a piacgazdasági új pozíciók keresésében.
Nee ugyancsak túlbecsüli a mezõgazdasági kistermelés
jelentõségét, amelyik csak az egyik, s hatásában
a többitõl leginkább különbözõ
stratégia.
Következtetések
Az egyidejû gazdasági és politikai rendszerváltások Kelet-Európában különbözõ logikát követnek. Míg a politikai átmenet új politikai elitet és új politikai intézményeket hozott létre, addig a gazdasági átmenet új intézményei elsõsorban a régi elit számára nyújtanak jó lehetõségeket. Ez politikai feszültségeket és ellenállást eredményezhet és megkérdõjelezheti az új politikai vezetés és intézmények legitimitását.
A volt szocialista országoknak egy világos ellentmondással kell szembenézniük: a politikai rendszerváltás logikája széles körû elitcserét igényel, viszont a gazdasági rendszerváltásból következõen növekvõ szerepû piaci automatizmusok annak kedveznek, hogy a korábbi elit átmentse hatalmát és kedvezõ pozícióját az új viszonyok közé. Ez annál inkább így van, minél inkább nem csupán a kommunista párthoz való hûségen, hanem a piac által is magasan értékelt tõkén alapult az egyes országokban az elit privilegizált pozíciója. Ebbõl a szempontból Magyarország helyzete a legellentmondásosabb, _ ahol az elmúlt húsz évben a politikai kontraszelekciót fokozatosan a szakmai szelekció váltotta fel. Az új politikai vezetõ rétegeknek szembe kell nézniük azzal, hogy amilyen mértékben erõltetik az elitcserét, ugyanolyan mértékben akadályozzák a gazdasági rendszerváltást, a piaci viszonyok térnyerését, és fordítva: minél erõsebb a privatizáció és a piaci automatizmusok hatalma, annál inkább képes a régi rendszer elitje sikereket elérni az új viszonyok között is.
Ezzel az ellentmondással és a nyomában jelentkezõ feszültségekkel szemben csak egy erõs középosztály kialakulása jelenthet védelmet. Csak erõs középosztály biztosíthatja, hogy a piacgazdaság korlátozása nélkül is megnyíljanak a gazdasági felemelkedés esélyei azon rétegek számára is, amelyek nem tartoztak a korábbi rendszer káderelitjéhez. Ennek a potenciális középosztálynak egy része a kisvállalkozókból rekrutálódhat. Számukra különös jelentõsége van annak, hogy az átmenet során a politikai hatalom milyen lehetõségeket, kedvezményeket biztosít a kisegzisztenciák vállalkozókedvének kibontakoztatására. A potenciális középosztály nagyobb része azonban nem pusztán a piaci viszonyok által meghatározott: a közalkalmazottak, magánhivatalnokok, szakmunkások jelenleg kettõs szorításban élnek. A piaci viszonyok elõretörése és a politikai bizonytalanság egyaránt fenyegeti õket. Õket veszélyezteti az államilag garantált munkahelyek összeomlása, a piaci viszonyok betörése az oktatás, a kultúra, a tudomány, az egészségügy szférájába, az állami pozíciók újraelosztása, s nem utolsó sorban az a radikális politikai törekvés, amely a régi rendszerrel való kiegyezést - amely ezen rétegek létalapja volt - összemossa a régi rendszer kiszolgálásával. (Ezt jól kifejezi az alsó középosztály relatív jövedelmi pozíciójának bemutatott romlása is.) E téren csak az hozhat megnyugvást, ha megszilárdulnak a piactól és a politikai államtól egyaránt független intézmények - a szakszervezetek, a szakmai egyesületek és érdekképviseletek, az önkormányzatok - és megindul a gazdasági növekedés.
Sok tényezõtõl függ, sikeres lesz-e az átmenet
az egypártrendszerbõl a demokráciába, a szocializmusból
a piacgazdaságba. Az egyik legfontosabb éppen az lehet, hogy
miként alakul a régi-új elitek sorsa az új
gazdasági körülmények között. A korábbi
reformok és a részleges piacosítás során
kialakult piaci készségek az átmenetben is hasznosíthatók,
s azoknak az országoknak a régi-új elitje tudja leginkább
elkerülni a gazdasági hanyatlást, amely országokban
már a szocialista idõszakban kialakulhattak a reformok adta
tapasztalatok. Míg rövid távon minden szocialista országban
az átmenet várhatóan növelni fogja az egyenlõtlenségeket,
s társadalmi feszültségekkel jár együtt
- hol azért, mert a régi elit élni tud a piac adta
új lehetõségekkel, hol pedig azért, mert a
piaci tapasztalatok hiányában hosszú ideig nem alakul
ki stabil, új vezetõ réteg -, addig hosszabb távon
azokban az országokban jobb a sikeres átmenet esélye,
amelyeknek már vannak korábbi reformtapasztalatai és
az új körülmények között képesek
megfelelõen kezelni az éppen ebbõl az elõnybõl
fakadó ellentmondásokat.
Jegyzetek
1. Cseh-Szlovákia éppen most alkotta meg "a történelmi igazságtétel" töményét, amely jogi eszközökkel akadályozza meg, hogy a régi, kommunista elit tagjai fontos pozíciókat foglaljanak el az új rendszerben is. A magyar parlament felfüggesztette bizonyos politikai okokból korábban nem üldözött bûncselekmények elévülését. Romániában és Bulgáriában gyakran élénk konfliktusok kísérik a régi elit bûneivel kapcsolatos vitákat. Lengyelországban tömeges elégedetlenséget váltott ki, hogy a folyamatos politikai átmenetben biztosított volt a régi elit kontinuus részvétele.
2. A háztáji gazdálkodás engedélyezésének eredeti kommunista politikai igazolása is az alacsony mezõgazdasági jövedelmek kompenzálása volt.
3. Ha az 1975-ös adatoknál a véletlen hibát is figyelembe vesszük, akkor ez növeli a mért egyenlõtlenségeket.
4. Nee együtthatóinak szignifikanciáját mindkét cikkében tesztelte, és a mélyebb elemzés azt mutatja, hogy néhány együttható, melyet õ szignifikánsnak nevez, valójában egy elfogadható szinten nem szignifikáns. A legfontosabb a 3. táblában a káderlét negatív hatása, ami nagy szerepet játszik Nee érvelésében, a T-érték azonban csak 1,61.
5. A tõkejövedelemhez kapcsolódó stratégiát adatok hiányában nem tudtuk teljeskörûen mérni, ami azonban feltételezésünk szerint a népesség egészére vonatkozó vizsgálatban csak kis torzítással jár. Ugyanakkor egy lehetséges stratégia, a külföldrõl származó jövedelem - szintén adatok hiányában - teljesen kimarad elemzésünkbõl, jóllehet a külföldi munkavállalás lehetõsége az átmenet idõszakában jelentõsen megnõtt.
6. A választott stratégiák nem kizárólagos faktorai az egyenlõtlenségek alakulásának. A személyek relatív pozíciója a jövedelemelosztási rendszerben igen erõsen függ olyan életciklus-hatásoktól, mint a nyugdíjazás, házasodás, gyerekszülés. A jövedelmi helyzetet befolyásolja még az egészségi állapot és - növekvõ mértékben - a munkanélküliség.
7. A magánszektorból származó jövedelmek nagyobb mérvû eltagadásának több oka van. Sok esetben az ilyen jövedelmek nem is pénz formájában jelentkeznek, hanem például autóhasználatból vagy más juttatásokból.
8. Ha a stratégiáknak mind a korábbi
jövedelemmel, mind a jövedelemnövekedéssel való
pozitív korrelációja alapján a jövedelmi
egyenlõtlenségek növekedésére következtetünk,
akkor hasonló hibát követhetünk el, mint a híres
"ökológiai torzítás". Könnyen lehetséges
ugyanis, hogy az adott csoporton belül nem ugyanazok tudták
nagyobb mértékben növelni jövedelmüket, akiknek
már korábban is jobban ment.
Irodalom
Bourdieu, Pierre 1978: A társadalmi egyenlõtlenségek újratermelõdése. Budapest: Gondolat.
Bruszt, László 1990: "The Negotiated Revolution in Hungary", Social Research, Vol . 57, No. 2, 365-387.
Bruszt, László-David Stark 1991: Remaking the Political Field in Hungary: From the Politics of Confrontation to the Politics of Competition. Ithaca: Cornell Working Papers on Transitions from State Socialism.
Crane, Keith 1991: "Institutional Legacies and the Economic, Social, and Political Environment for Transition in Hungary and Poland", American Economic Review, Vol. 81, No. 2., 318-322.
Ellman, Michael 1981: "Agricultural Productivity under Socialism", World Development, Vo1.9, No.9/10, 979-989.
Etzioni, Amitai 1991: "Eastern Europe: The Wealth of Lessons", Challenge, Vo1.34, No. 4, 4-10.
Hankiss, Elemér 1990: East European Altematives. Oxford: Clarendon Press.
Kennedy, Michael D. 1990: Professionals, Power and Solidarity in Poland: A Critical Sociology of Soviet-Type Society. Cambridge: Cambridge University Press.
Kolosi Tamás 1987: Tagolt társadalom. Budapest: Gondolat Kiadó.
Kolosi Tamás 1991: "A 'reális' szocializmus összeomlásának társadalmi okai", Valóság, 1991, 9, 11-16:
Kolosi Tamás és Róbert Péter 1991: "A rendszerváltás társadalmi hatásai", TÁRKI Gyorsjelentések 5.
Kornai, János 1986: "The Hungarian Reform Process: Visions, Hopes, and Reality", Journal of Economic Literature, Vol XXXIV, December, 1687-1737.
Kornai, János 1990a: The Road to a Free Economy. New York: Norton.
Kornai, János 1990b: Vision and Reality. Market and the State. New York: Routledge.
Kovách Imre 1988: Termelõk és vállalkozók. Budapest.
Manchin, Róbert-Iván Szelényi 1987: "Social policy under state socialism", In G. Esping-Anderson, L. Rainwater, M. Rein (eds): Stagnation and Renewal in Social Policy. White Plains: Sharpe.
Milanovic, Branko 1989: Liberalization and Entreprenemship. The Dynamics of Reforms in Socialism and Capitalism. M.E. Sharpe, Inc. Armonk.
Nee, Victor 1989: "A Theory of Market Transition: From Redistribution to Markets in State Socialism", American Sociological Review, Vol. 54, 663-681.
Nee, Victor 1991: "Social Inequalities in Reforming State Socialism: Between Redistríbution and Markets in China" American Sociological Review, 56, 267-282.
Nove, Alec 1983: The Economics of Feasible Socialism. London: George Allen & Unwin.
Prybyla, Jan 1991: "The Road From Socialism: Why, Where, What and How"', Problems of Communism, Vol. 40, No. 1-2, 1-17.
Róna-Tas, Ákos 1990: The Social Origins of the End of Socialism: The Second Economy in Hungary. Kézirat.
Staniszkis, Jadwiga 1989: "The Dynamics of a Breakthrough in the Socialist System: An Outline of Problems", Soviet Studies, Vo1.61, No. 4, 560-573.
Szalai Erzsébet 1990: Gazdaság és hatalom. Budapest: Aula.
Szelényi, Iván 1986-87: "The Prospects and Limits of the East European New Class Project: An Auto-critical Reflection on 'The Intellectuals on the Road to Class Power'", Politics and Society, Vo1. 15, No. 2.
Szelényi, Iván 1988: Socialist Entreprenems. Emboutgeoisement
in Rural Hungary. Madison: Wisconsin University Press.
Melléklet
1. tábla: A piaci szektor növekedésének indikátorai
|
dec. |
júl. |
|
|
|
| Gazdasági társaságok száma
(kft, rt, közös vállalat, egyesülés) |
- | 370 | 6700 | 29231 |
| Egyéb vállalkozás | - | 12670 | 3221x | 25007 |
| Vállalkozók száma | 103412 | 165000 | 221794 | 339866 |
| A magánszektorban foglalkoztatottak
aránya az aktív keresõkbõl |
7% | - | 14% | 28% |
2. tábla: A jövedelmi egyenlõtlenségek mutatói
|
jövedelem |
jövedelem |
jövedelem |
||||
|
|
|
|
|
|
|
|
| Variancia | .575 | .638 | .574 | .747 | .554 | .670 |
| Szórás | .211 | .215 | .189 | .193 | .188 | .220 |
| Gini-index | .299 | .302 | .271 | .277 | .263 | .297 |
| Az 1988. évi jövedelem
korrelációja a keresõk számának változásával |
-0.1686*** | -0.2727*** | ||||
3. tábla: A személyes nomináljövedelmek átlagának változása az 1989. évi jövedelmi decilisek szerint
|
|
|
|
| Teljes népesség | 3.9808 | 6.3446 |
| DECILISEK | ||
| legalacsonyabb | 5.2063 | 5.9134 |
| 2 | 3.6449 | 5.5973 |
| 3 | 2.8907 | 3.5752 |
| 4 | 3.0205 | 3.2263 |
| 5 | 2.7866 | 3.9996 |
| 6 | 3.7553 | 4.3440 |
| 7 | 5.5303 | 8.9368 |
| 8 | 4.0625 | 4.3915 |
| 9 | 4.4659 | 5.3483 |
| legmagasabb | 4.2943 | 11.3759 |
4. tábla: A stratégiák korrelációja a két év alatti jövedelememelkedéssel és az 1989. évi jövedelemmel
| Változók | EXTRA | ENTREPR | RENT | PRVTEMP | HHF | PROMOT |
| SHAREDIFF | .2338*** | .1163*** | .1090**** | .0758** | .1404*** | .0063 |
| PINCOME89 | .2341*** | .1485*** | .1359*** | .0102 | -.0003 | -.0812** |
5. tábla: A legfelsõ kvintilisben maradás logit-modellje stratégiák szerint
| Változók | Együtthatók | T-érték |
| PROMOT | -.256623 | -.710 |
| EXTRA | 1.65100*** | 6.878 |
| PRVTEMP | .738570 | 1.685 |
| HHF | -.248134 | -.519 |
| ENTREPR | .844203** | 3.247 |
| RENT | .294872 | .970 |
| CONSTANT | -2.83965 | -17.835 |
| Log-Likelihood | -286.81 | |
| Chi Square | 72.08 | |
| d.f. | 6 | |
| MacFadden's pseudo
R-Square |
.112 |
6. tábla: A legalsó és az alsó két kvintilisbõl való kilépés logit-modelljei stratégiák szerint
| LEGALSÓ KVINTILIS | ALSÓ KÉT KVINTILIS | |||
| Változók |
|
|
|
|
| PROMOT | .331326 | .788 | -.281879 | -.731 |
| EXTRA | -.327029 | -.920 | .393585 | 1356 |
| PRVTEMP | .219473 | .445 | 1.11315** | 2.978 |
| HHF | .367096 | .908 | .773536 | 2.061 |
| ENTRREPR | -.038426 | -.126 | -358454 | -1.108 |
| RENT | .017505 | .048 | -.013621 | -.039 |
| CONSTANT | -2.19657 | -17.028 | -2.31991 | -17358 |
| Log-Likelihood |
|
|
||
| Chi Square |
|
|
||
| d.f. |
|
|
||
| MacFadden's pseudo
R-Square |
|
|
||
7. tábla: Legkisebb négyzetes regresszió az elõrejutásra: PROMOT
| Változó |
|
|
|
|
|
|
| KÁDER | -.20329*** | -9.112 | -.21181*** | -9.232 | -.19883*** | -8.052 |
| ISKOLA | .00379 | 1.571 | .00409 | 1.249 | ||
| APAISK | .00708 | .872 | ||||
| APAFÖLD | -.00356- | .112 | ||||
| APAALK | .00711 | .172 | ||||
| VÁROS | .00261 | .631 | ||||
| NEM | -.00461 | -.263 | ||||
| SZÜLÉV | .00268 | 1.434 | ||||
| SZÜLÉV2 | -.00004 | -1.108 | ||||
| CONSTANT | -.0055 | -.674 | -.04430 | -1.703 | -.10553 | -1.467 |
| Adjusted R-Square |
|
|
|
|||
8. tábla: Különmunka (EXTRA)
| Változó |
|
|
|
|
|
|
| KÁDER | 1.48936*** | 4.333 | .820233* | 2.245 | .634780 | 1.626 |
| ISKOLA | .21238*** | 7.070 | .130506*** | 3.533 | ||
| APAISK | .162353* | 2.245 | ||||
| APAFÖLD | 305798 | .634 | ||||
| APAALK | .532054 | 1.279 | ||||
| VÁROS | -.144185** | -2.932 | ||||
| NEM | -1.07906*** | -5.076 | ||||
| SZÜLÉV | .101408* | 2.235 | ||||
| SZÜLÉV2 | -.000875 | -1.785 | ||||
| CONSTANT | -1.95937 | -19.757 | -4.31563 | -11.614 | -4.43524 | -3.964 |
| Log-Likelihood |
|
|
|
|||
| Chi Square |
|
|
|
|||
| d.f. |
|
|
|
|||
| MacFadden's pseudo
R-Square |
|
|
|
|||
9. tábla: Munkavállalás a magánszektorban (PRVTEMP)
| Változó |
|
|
|
|
|
|
| KÁDER | .601687 | .968 | .253737 | .394 | .269186 | .402 |
| ISKOLA | .093357* | 2.061 | -.019052 | -.308 | ||
| APAISK | -.102682 | -.944 | ||||
| APAFÖLD | -.426794 | -.405 | ||||
| APAALK | -.171927 | -.226 | ||||
| VÁROS | -.280618*** | -3.541 | ||||
| NEM | -.466608 | -1.449 | ||||
| SZÜLÉV | .203533* | 1.987 | ||||
| SZÜLÉV2 | -.001631 | -1.587 | ||||
| CONSTANT | -3.08659 | -19.32 | -4.08643 | -7.683 | -6.57367 | -2.632 |
| Log-Likelihood |
|
|
|
|||
| Chi-Square |
|
|
|
|||
| d.f. |
|
|
|
|||
| MacFadden's pseudo
R-Square |
.002 | .014 | .102 | |||
10. tábla: Mezõgazdasági kistermelés (HHF)
| Változó |
|
|
|
|
|
|
|
|
| KÁDER | .841051 | 1.688 | .641075 | 1.232 | .506404 | .953 | .441972 | .769 |
| ISKOLA | .043877 | 1.087 | .096482* | 2.246 | .132767* | 2.431 | ||
| CAPITAL | .223414 | .573 | .335336 | .849 | .453406 | 1.072 | ||
| APAISK | -.245840 | -2.506 | .251582* | -2.086 | ||||
| APAFÖLD | .623785 | 1.515 | .646861 | 1.408 | ||||
| APAALK | -.188744 | -.305 | .339710 | .527 | ||||
| VÁROS | .433244*** | 5.290 | ||||||
| NEM | -.528686 | -1.848 | ||||||
| SZÜLÉV | .259672** | 3.079 | ||||||
| SZÜLÉV2 | -.002698** | -2.985 | ||||||
| CONSTANT | -2.75797 | -20.014 | -3.24332 | -7.273 | -3.26203 | -.7007 | -10.7920 | -5.238 |
| Log-Likelihood |
|
|
|
|
||||
| Chi Square |
|
|
|
|
||||
| d.f. |
|
|
|
|
||||
| MacFadden's pseudo
R-Square |
|
|
|
|
||||
11. tábla: Vállalkozás (ENTERPR)
| Változó |
|
|
|
|
|
|
|
|
| KÁDER | 1.16652*** | 3.423 | .640355 | 1.793 | .574500 | 1.5 | .692083 | 1.803 |
| ISKOLA | .153543*** | 5.839 | .124614*** | 4.512 | .090623** | 2.603 | ||
| CAPITAL | 1.36054*** | 5.998 | 1.26603*** | 5.399 | ||||
| APAISK | .098179 | 1.435 | ||||||
| APAFÖLD | .681168 | 1.848 | ||||||
| APAALK | .140783 | .334 | ||||||
| VÁROS | .073213 | 1.680 | ||||||
| NEM | -.309855 | -1.674 | ||||||
| SZÜLÉV | .075435 | l.830 | ||||||
| SZÜLÉV2 | -.000512 | -1.161 | ||||||
| CONSTANT | -1.63652 | -18.520 | -3.29335 | -10.587 | -3.18275 | -9.980 | -5.28485 | -5.183 |
| Log-Likelihood |
|
|
|
|
||||
| Chi Square |
|
|
|
|
||||
| d.f. |
|
|
|
|
||||
| MacFadden's pseudo
R-Square |
|
|
|
|
||||
12. tábla Tõkejövedelem (RENT)
| Változó |
|
|
|
|
|
|
| KÁDER | 1.11956** | 2.928 | .204744 | .276 | .799308 | 1.037 |
| ISKOLA | .150417* | 2.575 | .113745 | 1.627 | ||
| CAPITAL | 5.43634*** | 14.742 | 5.88784*** | 13.048 | ||
| APAISK | .244257 | 1.780 | ||||
| APAFÖLD | 1.59102* | 2.356 | ||||
| APAALK | .384742 | .458 | ||||
| VÁROS | -.160899 | -1.747 | ||||
| NEM | 1.14150** | 2.622 | ||||
| SZÜLÉV | .01034 | .148 | ||||
| SZÜLÉV2 | -.000169 | -.217 | ||||
| CONSTANT | -2.18427 | -20.184 | -5.64118 | -7.726 | -7.64368 | -4.278 |
| Log-Likelihood |
|
|
|
|||
| Chi-Square |
|
|
|
|||
| d.f. |
|
|
|
|||
| MacFadden's pseudo
R-Square |
|
|
|
|||