A TS 3/1 kutatási program keretében készült tanulmányokat összefoglaló kötet bevezetõ írását Cseh-Szombathy László Reuben Hill, a neves családszociológus kérdésével indítja: Miért követik a gyerekek a szülõi példákat saját családi életük kialakításában, megszervezésében? Tekinthetjük ezt a kérdést a kötet vezérmotívumának, hiszen a (sok mûfajú, módszertani gazdagságot tükrözõ) tanulmánygyûjteményen végighúzódik, más és más formában, a probléma: Miért van a "gyenge" családi, rokoni kapcsolatoknak változó korokban, eltérõ társadalmi-gazdasági-kulturális miliõben meghatározó jelentõsége.

A családszociológia sokoldalúan leírta, elemezte a modernizációs folyamat során bekövetkezett alapvetõ változásokat a család szerkezetében. Közhelyszerû tény, hogy a családi funkciók összeszûkülésével és intézményes helyettesítésével, a családnagyság csökkenésével, a nukleárissá válással a családok egyre inkább az intimitás színterei, a személyes kapcsolatok érzelmi töltésû csomópontjai lettek. A század második felében bekövetkezett, az egész nyugati világra jellemzõ gyökeres változások (Cseh-Szombathy felsorolásában az életszínvonal általános emelkedése, a nõk munkába állása, a születésszabályozás korszerû módszereinek elterjedése, valamint a tömegkommunikáció uniformizáló hatása) az egyének számára megnövelték az individuális választások, a saját út, az önkiteljesítés esélyét.

Miért van mégis, hogy Magyarországon a házasságkötések túlnyomó részére a homogámia jellemzõ, mintha csak nem is a fiatalok választanának, hanem szüleik jelölnék ki számukra a megfelelõ partnert? Miért, hogy a felnövekvõ generációk státuszát, anyagikulturális tõkéjét erõsebben determinálja a származás, mint a társadalom által kínált mobilitási lehetõségek? Miért hatja át a rokonsági rendszer a falusi társadalom kapcsolathálóját, alapját képezve nemcsak az érzelmi-informális segítségnyújtásnak, hanem a munkatársi-szomszédi-üzleti kapcsolatoknak is? Miért van, hogy bár oly sok esetben a bajba került ember senkire se számíthat, ha mégis fordul valakihez, akkor az legtöbbször családtag, rokon?

A kötet tanulmányai ezekre és hasonló kérdésekre kísérelnek meg választ adni, többnyire empirikus kutatások eredményeire támaszkodva. Olvasásuk során kirajzolódik az a magyar társadalom a maga történelmi, gazdasági, kulturális örökségével, melynek történelmi polgársága már a múlt század közepén hanyatlani kezdett, s melynek falusi társadalmát az egymástól eltávolodó, erõsen polarizálódó vagyoni rétegek ellenére valamifajta kulturális homogeneitás, hatékony vertikális kapcsolatrendszer jellemezte, ahol a háború utáni erõltetett, szocialista típusú modernizáció szinte szétzúzta a hagyományos családi szervezeteket, és mégis, szinte egyetlen segítõ kapcsolathálóként fenntartotta a rokoni támasznyújtást és konzerválta a tradicionális családi munkamegosztást.

Az írások mûfaji sokszínûsége mellett - szerepel itt antropológiai-néprajzi, történeti és tisztán szociológiai tanulmány - az összhatás egységes: sok formális hasonlóság ellenére (a családlétszám lecsökkenése, városiasodás, földrajzi és társadalmi mobilitás stb.) valahogy másmilyenek vagyunk, mint nyugati társaink, eltérünk a fõleg amerikai, nyugat-európai szakirodalomból ismert jelenségektõl a társas kapcsolatok terén.

A globális kép plasztikussága és sokoldalú megvilágítása ellenére azonban éppen itt érzek némi hiányt: mitõl is alakultak máshogy, bírnak másfajta jelentõséggel Magyarországon az interperszonális kapcsolatok, mint a nyugati világban? Egyedül Utasi Ágnes tanulmánya (Az interperszonális kapcsolatok néhány nemzeti sajátosságáról) épül nemzetközi összehasonlító kutatásra, kísérli meg más országok kapcsolati mintáit összevetni a hazaiakkal, a miértre azonban itt sem adódik válasz. Utasi is hiányolja a nemzetközi mezõnybõl a többi volt szocialista országot, hiszen talán a négy évtizeden keresztül e társadalmakra nehezedõ politikai rendszer is befolyásolhatta a személyes kontaktusok alakulását. Elmélyült összehasonlító elemzésekre lenne szükség ahhoz, hogy közelebb kerüljünk annak megértéséhez, az emberek életét direkt módon meghatározó politikaigazdasági körülmények és a társadalmat átható kulturális-szociális minták gazdag kölcsönhatása milyen különbségeket teremt egy-egy ország lakosainak interperszonális kapcsolatrendszerében.

Lehetséges azonban, hogy az emberi viszonyok titokzatos, a felszínen más arcot mutató, a mélyben kiismerhetetlenül gazdag, bonyolult erdejében a szociológia eszközeivel nem is lehet eligazodni. Hiszen bármilyen szellemes és alapos is Sík Endre önironikusan "kelet-európai barkács módszerûnek" nevezett vésztõi kutatása a háztartásközi kapcsolatrendszerek mûködésérõl, ha eredményül azt kapjuk, hogy az e kapcsolatokból való kimaradás és az alacsony társadalmi helyzet összefügg, azaz a szegények, az iskolázatlanok, az öregek és a cigányok a "bajban" kevéssé számíthatnak a falusi közösség tagjainak támogatására. Ezt azonban a szerzõ által alkalmazott modern strukturális elemzés nélkül is sejtettük. Többváltozós bonyolult statisztikai elemzések nélkül is tudjuk, tapasztaljuk saját bõrünkön is, hogy azokon a területeken, ahol alacsony az állami, társadalmi szerepvállalás, ott nagyobb a szerepe a családi mikroközösségnek (Róbert Péter: Státusz és szülõi támogatás). Alkalmasabbnak tûnik egy tényleges közösség emberi kapcsolathálójának leírására a néprajzi-antropológiai megközelítés (Kiss József: Családi és rokonsági rendszerek Homokmégyen, illetve Hofer Tamás: Patrónuskliens kapcsolatok a paraszti társadalomban), és a Somlai Péter által használt esettanulmány mûfaja (Nagyszülõk és unokák Budapesten). Érdekes szín a kötetben Tóth Zoltán történeti munkája (Hanyatlás és átalakulás. Egy régi kispolgári család sorsa a múlt századi budai Vízivárosban).

Lehet, hogy szakmai sovinizmusomból ered, de úgy gondolom, a vonzások és választások, a szolidaritás és a bizalom, a függõség és elszakadás, az egymásrautaltság és az érdekek racionális érvényesítési technikái leginkább - ha nem a szépirodalom segítségével - az empirikus szociálpszichológiai vizsgálatokban közelíthetõk meg. Talán kevésbé számszerûsíthetõen, az egzaktság bonyolult külsõ jegyei nélkül, de választ kaphatnánk arra a kérdésre is, miért olyan erõsek mifelénk a "gyenge" kötések. (Gondolat 1991. 193 old. Mûhely 1.)