Nógrád megye rétsági járásában, 1956. október 29-ig mindössze hat községben jöttek létre - eltérõ elnevezéssel - forradalmi tanácsok. A hat község kivétel nélkül a Nógrádot is érintõ Vác-Balassagyarmat vasútvonal mentén fekszik. Térbeli helyzetüknél fogva e falvak már a század elején kinyíltak, és ingázók, bejárók tucatjait, az ötvenes években százait küldték a közeli városok (fõként Vác és Budapest) üzemeibe, gyáraiba. Társadalmuk fokozatosan átalakult, mindegyikükben megjelent és megerõsödött a helyi vasutasközösség.

Jelen vizsgálatunkban kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk az események fõbb dinamikai tényezõit, a szereplõk legfontosabb motivációit, a mûködõ szándékokat, akaratokat egy nógrádi kisközség forradalmi eseményeiben.

Vizsgálatunk fontos megállapítása, hogy az említett hat község kizárólag belsõ energiáiból, a szereplõk, szervezõk egyéniségétõl, céljaitól és információrendszerétõl meghatározottan hozta létre forradalmi önigazgató szervét. Esetükben tehát kizárható minden külsõ, felsõ erõközpontból érkezõ parancs, utasítás.¹

E falvak sorába tartozik Nógrád is.
 

Információrendszer, lokalitás, cselekvési dinamika

A külsõ térbõl érkezõ és a belsõ térben ható, friss hírek többségét Nógrádra is vasutasok és Budapest, Vác, Dunakeszi üzemeiben, gyáraiban dolgozó munkások hozták.

Ilyen volt Haász Sándor 24 éves pályamunkás, aki a Nyugati pályaudvaron, vagy Srám János, aki a váci MÁV-telepen dolgozva volt tanúja a forradalom elsõ napjainak. Hébel János, a dunakeszi mûhelytelep dolgozója késõbb a helyi események egyik mozgatójává, szervezõjévé vált. Szerepvállalásának bizonyára fontos motívuma volt az átélt események, hallott információk mellett szociáldemokrata múltja, 1950-es iparmegvonása, 1954-es, ítélettel végzõdõ perbefogása, valamint apósának - aki a koalíciós idõszakban a községi nemzeti bizottság elnöke volt - közéleti funkciója.

Az információs rendszer elsõ szegmensét tehát azok az erõ- és mintaközpontok jelentik, amelyeknek forradalmi történései, eseménysorai személyes közvetítéssel kerültek a községi térbe. Nógrád község esetében ezt a szerepet Budapest mellett elsõsorban Vác korai és lendületes eseményei töltötték be, ahová a falu lakosai vásározni is jártak. (Rétság, a járás székhelye ekkor csupán mintegy ezer lakosú kisközség volt, ahol a helyi erõközpontok - a járási tanács, a pártbizottság, a rendõrség és a páncélosezred - lassú hatalmi eróziója csak október 29. hajnalán tette lehetõvé az Ideiglenes Járási Forradalmi Nemzeti Tanács létrehozását.)

A személyes élmények mellett a legtöbb információt a rádió közvetítette a falu lakóinak. A Kossuth Rádió október 28-ig a felkelõkkel fegyveres harcban álló, az események jó részét ellenforradalminak nyilvánító kormány híreit, kommentárjait szolgáltatta. Az ebbõl következõ "legitimációs csapda" polarizáló kettõssége Nógrád esetében is tetten érhetõ: egyfelõl az október 26-i fölvonuláson megjelenik az "Éljenek a diákok hazudik a rádió!" jelszó, másrészt a Népfront elnökének részvétele és szerepe a forradalmi tanács választásában - mint látni fogjuk - a legitimitás keresését bizonyítja.

A Szabad Európa Rádió máig tisztázatlanul fontos szerepet játszott a vidéki események dinamizálásában. Mivel híranyaga nem áll rendelkezésünkre, így most csak rendkívüli hallgatottságát rögzíthetjük.

A hírek falun belüli terjedése egyben az események, a fölvonulás gondoIatának formálódását, a szervezõk kiválását és a történések középpontjába kerülését is jelenti. Ezt a folyamatot leginkább lokális áttekintéssel tudjuk megragadni. (1. ábra)

Az ábrán sûrûsödések jelzik az egymáshoz közel lakók, szomszédsági viszonyban állók szorosabb kapcsolattartását. Hír- és véleménycseréik a térképi vizsgálat tanulsága szerint fontos ösztönzõi lehettek a késõbbi cselekvésnek. A szomszédolások, a fölszaporodott "rokonlátások" megannyi impulzusát adták a szerepvállalásnak, illetve a szerepre való késztetésnek.

Az akaratok és szándékok egyeztetésének másik a család, a háztartás belsõ terétõl távolabbi helyszíne a borház, a borospince, mely októberben, szüret után a baráti, rokoni összejövetelek idején a véleményformálás egyik terepévé vált. Az itt összeülõ, borozgató, szócsatákba bonyolódó, vagy épp a józan véleményeket ütköztetõ "kupaktanácsokról" adatközlõink is megemlékeztek.

A térképi sûrûsödések és a forradalmi események középpontjában bizonyos középületeket találunk.

A kocsma a falu közéletének, politikai önkifejezésének hagyományosan fontos helyszíne. E funkció csak az ötvenes években szorult ki belõle, ekkor vált szinte kizárólag a szórakozás, az italozás színterévé. Ötvenhat politikai forrongásai ismét a helyi hírcsere, információszerzés központjává tették e nagy múltú intézményt. Járásszerte dokumentumok sora tárja elénk a viták, élménybeszámolók által itt formálódó és hevülõ forradalmi hangulatot, mely gyakorta csapott át spontán tüntetésbe, amit nemegyszer kísértek jelképleverések, könyvégetések. E cselekvéssorokban a mintaközpontokban látott, átélt, otthon újra és újra gondolt, a beszámolókban mind inkább kiszínesedõ események, viselkedési és magatartásformák kicsiben való újrajátszását láthatjuk. Ennek csak elõkészítõje a "társaságba járó" embert motiváló, rajta keresztül pedig környezetét is politizáló kocsmai beszélgetés.

1. ábra: A forradalmi események aktív résztvevõinek lakóhelyei³

A Nógrádra hazaérkezõ vasutasok és gyári munkások is itt osztották meg tapasztalataikat, élményeiket ismerõseikkel. Itt adta át barátainak a magával hozott Tizenhat pont néhány példányát Burik János vasutas, megteremtve így a helyi események megformálatlan, mégis létezõ ideológikus alátámasztását. Az addig kisebb csoportokban motiválódó szervezõk is itt találkoztak és fogalmazták meg az október 26-i fölvonulás koreográfiáját.

A hírcsere másik fontos helyszíne a templom. Fõként az esti litániára sietõ, vagy arról távozó falusiak cseréltek véleményt a fejleményekrõl, tudták meg a plébános, "a világ dolgaiban" jártasabb társaik véleményét. A templom lehetõséget adott az egymástól távolabb lakó rokonok találkozására, álláspontjuk, véleményük egyeztetésére is. A plébánián tárgyalták meg az események alakulását az egyházi képviselõtestület tagjai, akik tekintélyüknél fogva jelentõs szerepet kaptak a helyi közvélemény formálásában (s mint látni fogjuk, az események alakításában is).

A tanácsháza fekvésénél és funkciójánál fogva vált a történések fontos helyszínévé. A közelében lakók élénk figyelemmel kísérték az ott történteket, a fölvonulás elõtt a tömeg egy része ott gyülekezett és követelte a begyûjtési iratokat (Nógrádon - az események szervezettségénél fogva - nem került sor azok megsemmisítésére).

A kultúrház zsúfolásig telt terme a forradalmi tanács választásának lett a helyszíne.
 

A szervezõk

A fölvonulás szervezõinek, az események indítóinak körét ma már nem tudjuk pontosan behatárolni. Hébel János portréja mellé mégis odaillesztünk néhány arcképet, azokét, akik bizonyosan meghatározó szerepet játszottak.⁴

- Molnár Márton (1956-ban 49 éves, 17 kh-on gazdálkodó középparaszt) széles rokonsággal és jelentõs földtulajdonnal rendelkezõ evangélikus família katolizált tagjaként lett az egyháztanács, 1940-tõl a képviselõtestület tagja. De volt a legeltetési bizottság és a közbirtokosság vezetõje is. Kisgazda múltja ellenére 1950-ben mind a községi tanácsnak, mind pedig a járási tanács vb-nek a tagja lett, és maradt egészen a forradalomig. 1956-ban azonban konfliktusok sorozatát élte át. A beadásban folyamatosan a hátralékosok között találjuk, elmaradt a tanácsülésekrõl, végül - egyedüliként a faluban - megtagadta a beszolgáltatást, amiért szeptemberben elszámoltatták. Október 27-én beválasztották a nemzeti tanácsba.

- Pásztor Jánosnak közeli rokona volt a község utolsó bírája, míg az ötvenes évek tanácselnöke feleségének sógora volt. Õ maga elõször az NPP, majd az MDP tagja lett és 1951-ig tisztségek sorát töltötte be. Volt az UFOSZ, majd a DÉFOSZ elnöke, a nemzeti bizottság és a képviselõtestület tagja. Ekkor azonban karrierje megtört: 1951-ben lemondott iparáról, 1954-ben már tervbûntettért indult ellene eljárás, testvérét, Vincét pedig kulákká nyilvánították. Kezdeti szerepvállalása ellenére sem választották be a forradalmi szervekbe, ugyanakkor az újjászervezett UFEK elnöke maradt.

- Bajnai Ferenc 1932-es születésû, akkor MÁV dolgozó. 1952-ben önként visszalépett a párttagjelöltségtõl. Bátyja az elsõ tanácsi ciklusban tanácstag volt, a már megismert Pásztor János pedig a nagybátyja. Az ötvenes évek elején éles személyi konfliktusba került a község párttitkárával, ami szerepvállalásában is erõsen motiválta. Tagja lett a nemzeti tanácsnak és parancsnoka a nemzetõrségnek. - A 24 éves Ádám Ferenc erdész - apja a püspöki uradalom erdõõre volt - 1956-ban lett a MÖHOSZ községi elnöke.

A forradalom idején a nemzeti tanács és a tizenhat fõs nemzetõrség tagjává választották.

- Polyák Sándor volt az aktív résztvevõk egyik legidõsebbje. 14 kh-on gazdálkodó földmûvesként már 1941-ben a képviselõtestület tagja lett, 1944-ben pedig pénztárnoka. Hadifogolyként került a Szovjetunióba. 1951-ben még a békebizottságba választották, de azután már nem töltött be egyetlen tisztséget sem. 1954-ben gazdasági ügyben perbe fogták. Csak 1956 októberének elején kérték fel ismét közszereplésre: ekkor a szabálysértési bizottság tagjává választották. Október 27-én elnöke lett a jelölõbizottságnak és bekerült a nemzeti tanácsba is.

(A Piroska- és a Rottek-család tagjairól a késõbbiek során ejtünk szót.)
 

Az események

Október 26-án, a fölvonulás otthon tartózkodó szervezõi bevárták munkahelyükrõl hazatérõ társaikat; így az FMSZ-kocsma elõtt gyülekezõ tömeg csak este 19 órakor indult meg a tanácsháza felé. Ott soraikba hívták a vb-titkárt, majd elmentek a tanácselnökért, a párttitkárért, a kultúrotthon igazgatójáért, a tsz-elnökért és könyvelõért, két egykori MDP-titkárért és a begyûjtési elõadóért. (Az interjúk során nem sikerült tisztáznunk a cselekmény célját: van, aki megbocsátó gesztusként, a többség büntetõelemként értékelte.) A tüntetõk útba ejtették a pártházat is, ahol a kommunista jelképeket, könyveket semmisítették meg. Visszaérkezve a tanácsházához, egy fiatal munkás, ifj. Piroska István fölolvasta a Tizenhat pontot, majd fölszólított mindenkit a bosszútól, a szélsõségektõl való tartózkodásra. Végül a Himnusz eléneklése után a tömeg szétoszlott.

A fölvonuláson több száz fõ, a lakosság majd negyede vett részt, s aki nem, az falusi szokás szerint a kapu elõtt állva nézte végig az elvonuló tömeget. A cselekmény elsõdleges jelentõségét abban látjuk, hogy a közösség minden tagjában tudatosította a forradalom jellegét, megmutatta résztvevõit, az élen menetelõ szervezõit, a jelszavak által tartalmát és fõ céljait. E rituáléval maga a közösség vált a forradalom avatottjává. A választást is megelõzte bizonyos egyeztetés.

A házról házra járó, falugyûlésre hívogató szervezõknek kétségkívül nyílott lehetõségük - például a beszélgetések irányának meghatározásával, egyes személyek fölemlítésével, családok, háztartások, rokonságok kihagyásával - az események befolyásolására, de a meghívások egyben az érdek- és véleményegyeztetés feladatát is betöltötték. A beszélgetések megformáltak és megismertettek számos vélekedést, ami elsõsorban a jelölõbizottság összetételében öltött testet.

A választás lefolyását a már említett "legitimációs csapda" határozta meg. "A Hazafias Népfront nógrádi szervezete nevében, a kormány felhívása alapján összehívtuk Nógrád község dolgozóit, hogy a törvényesen meghirdetett választásokig munkástanácsot válasszunk a község vezetõsége mellé" - hangzott a Népfront elnökének bevezetõje.⁵

Az õ szerepeltetése önmagában is a folytonosság, a törvényesség keresésére utal, másrészt nyilvánvaló, hogy a kormány fölhívása csak az üzemi munkástanácsokra vonatkozott, a lokális önigazgatás addig létrejött forradalmi szervei - a kormányzat szemszögébõl - ekkor még törvénytelen szervezeteknek számítottak. Az idézett szöveg sajátos csúsztatása csupán ezt a legitimitási hézagot kívánta áthidalni.

A Népfront elnöke, még csak egyfajta tanácsadó testület választására gondolt, ám a jelenlevõk már túlléptek a "megtartva-változtató" akaraton: a jelölõbizottságból kiszavazták a párt és a vb képviselõit. A tömeg belsõ dinamikája, a forrósodó hangulat, az erõteljes, az eseményeket és szándékokat tovább lendítõ hangadók felszólalásai már átléptek a legitimáció kérdésén, és a helyzetet az addig érlelt és helyben formálódó akaratok egy új, forradalmi jogelv alapján oldották meg. Lemondásra bírták a tanácsvezetést és a jelölõbizottság elõzetes javaslata alapján forradalmi tanácsot választottak.

A nyolctagú forradalmi tanács azonban csak ideiglenes, átmeneti szerv volt: a választás utáni elsõ ülésén további tizenhárom tagot kooptált. A Nógrádi Nemzeti Tanács nevében is kettõsséget hordozott. Részben a koalíciós idõszak nemzeti bizottságára, részben pedig az ötvenes években átformált viszonyokra utalt.

A kívülrõl érkezõ hírek és a közösségen belüli vélekedések a közösségiség belsõ (rokoni, baráti, szomszédsági, munkahelyi, de fõként családi-háztartási) tereiben és intézményesült formáiban motiválták az események résztvevõit. Nyilvánvaló, hogy az információszerzés esélye, az akcióba kerülés (például lokális) lehetõségei nem voltak egyformák. Bizonyos csoportokat, egyéneket fokozottan ösztönzött, sarkallt a cselekvésre, kiegészítve az egyéni életút által meghatározott indulati-akarati elemeket. Ugyanakkor azonban a választott szervekbe kerüléshez már kevésnek bizonyult csupán az egyén szerepvállalási szándéka, szükséges volt - többek között - a közösségi elfogadás és elfogadottság, a feladatra való alkalmasság, a megfeleld rokoni-ismerõsi háttér is.

Elsõsorban ebbõl a szempontból kívántuk vizsgálni a résztvevõk motivációs bázisát, választ keresve arra, hogy milyen elvek, tényezõk alapján választódott-választatott ki az egyén a közösséget formáló vagy képviselõ feladatra.
 

A minta

Különbözõ típusú dokumentumaink Nógrád község esetében lehetõvé teszik a forradalom cselekvõ résztvevõinek megfelelõ elkülönítését, a teljes körû mintavételt. Ilyen résztvevõknek tekintjük az események szervezõit, a jelölõbizottság, a forradalmi és a nemzeti tanács, valamint a nemzetõrség tagjait, illetve mindazokat, akik valamely, a forradalomhoz köthetõ eseményben, cselekményben meghatározó szerepet játszottak.

Az így képzett mintába összesen 78 személy került. A csoport tagjainak mindegyikét sikerült azonosítanunk, kevés kivétellel megismertük személyi adataikat, életútjuk néhány fontos részletét.

Az alábbiakban ez az adatbázis szolgál vizsgálatunk alapjául.
 

Életkor, foglalkozás⁶

Táblázatba foglaltuk a község férfi népességének és a mintában szereplõknek az életkor és foglalkozás szerinti megoszlását:

1. táblázat: Nógrád község férfi lakosai és a mintában szereplõk száma foglalkozás és életkor szerint

Magyarázat:
F: Földmûvesek
M: Munkások
V: MÁV-alkalmazottak
I: Iparosok és alkalmazottaik
E: Egyéb foglalkozásúak
Ö: Az összes férfi száma korcsoport és foglalkozás szerint
R: A résztvevõk, azaz a mintában szereplõk száma korcsoport és foglalkozás szerint Ök: Az összes férfiak száma korcsoportonként
Rk: A résztvevõk, azaz a mintában szereplõk száma korcsoportonként
Öf: Az összes férfiak száma foglalkozásonként
Rf: A résztvevõk, azaz a mintában szereplõk száma foglalkozásonként

Táblázatunk adatai szerint Nógrád község társadalmában - habár a legnagyobb létszámú csoportot képezték - a földmûvesek már nem játszottak egyértelmûen domináns szerepet. 1950-ben a MÁV-nál és az iparban mindkét nembõl összesen még csak mintegy kétszázan dolgoztak⁷, 1956-ra azonban az 1900 fõs lakosságnak már közel negyedét tették ki. A munkásférfiak száma pedig megközelítette a földmûvesekét. Rajtuk kívül sokan találtak munkát egyéb munkahelyeken is.

Nagy létszámúak a harminc év alatti, 1927 és 1936, illetve - korukhoz képest - az 1907 és 1912 között született korosztályok, míg a legkisebbek azok, amelyek 1912 és 1921 között, tehát a háborús éveket is magában foglaló idõszakban jöttek világra.

A foglalkozások részben az életkorhoz is kötõdnek. Legélesebben ez a földmûvesek és a munkások viszonylatában látszik. A vasútnál dolgozók korösszetétele jelzi, hogy az elsõ nagyobb csoportok, amelyek a falun kívül vállaltak munkát, a MÁV-nál helyezkedtek el.

Összességében a község férõ lakosságának tizede cselekvõ résztvevõje volt a forradalom helyi eseményeinek (797-b8178 fõ).

Az egyes életkorok aktivitását a résztvevõk és az összes férfi korcsoportonkénti hányadosai (Rk/Ök) mutatják:

2. táblázat: A résztvevõk aránya korcsoportonként

2. ábra: A résztvevõk aránya korcsoportonként

Saját kohorszuk létszámához viszonyítva, a legnagyobb arányban a 30-39, de különösen a 30-34 éves korosztályok vettek részt a forradalom történéseiben. Az utóbbiak többnyire szüleikkel élõ, két-három gyermeket nevelõ, fiatal házasok. Õk a családi tradíciók, szerepek, motivációk legmélyebb átélõi és leggyakoribb követõi; hisz testvéreik elköltözése után leginkább õk segítették öregedõ, többnyire földmûves szüleiket.

Az elõbbiekkel csaknem megegyezik a 45-49 éves kohorsz részvételi aránya. Ebbe többnyire önálló gazdák, családfõk tartoznak, akik közül többen töltöttek már be jelentõs közéleti, politikai pozíciót is élettik folyamán. 1956-ban csaknem kivétel nélkül házas vagy még nõtlen gyermekeikkel éltek egy háztartásban. (A már megismertek közül ide tartozik Hébel János, Molnár Márton és Pásztor János. De tagja a csoportnak a nemzeti tanács elnöke Piroska István és két tagja, Czerman József és Molnár András is; vagy Németh Pál tanár, akit október 27-én jegyzõvé akartak választani.)

Érdekes képet mutat a minta foglalkozás szerinti megoszlása. Igen eltérõ eredményt kapunk az aktivitás fokáról (Rf/Öf), ha különbözõ korcsoport-együttesek szerint végezzük el számításainkat.

3. táblázat: A résztvevõk aránya foglalkozásonként

3. ábra: A résztvevõk aránya foglalkozásonként

A mintát tekintve a MÁV-alkalmazottak részvételi aránya a legmagasabb (0.15). Csaknem azonosak a földmûvesek (0.10), a munkások (0.12) és az iparosok (0.11) adatai, ugyanakkor föltûnõ az egyéb foglalkozásúak nagyfokú passzivitása.

Az ötven éven felüliek kohorszainak Rk/Ök arányszámai (0.05, 0.04, 0.02) arról vallanak, hogy az idõs korosztályok minden foglalkozási csoportjában már erõsen lecsökkent a közéleti aktivitás. Ha tõlük eltekintünk, akkor a részvételi arányok erõsen megváltoznak. Az ötven éven aluliak között már a földmûvesek kerülnek az elsõ helyre (0.18), legszembetûnõbben a 30-49 éves korosztályoknál (0.24). A munkások cselekvési kedve így csupán a legfiatalabb, 15 és 29 év közötti nemzedéknél lesz a legnagyobb.

Árnyaltabb képet kapunk mintánkról, ha a benne szereplõk életkor és foglalkozás szerinti megoszlását az 1. táblázat adatait ábrázolva egységbe foglaljuk.

4. ábra: A résztvevõk száma foglalkozás és életkor szerint

Az ábra oszlopai tartalmazzák egy-egy korcsoport foglalkozási megoszlását.

A résztvevõk legkarakteresebb csoportját a fiatal, harmincötödik életévüket még be nem töltött munkások alkotják, akik többnyire kevés közéleti tapasztalattal rendelkeztek, de nagy létszámú csoportjaikból az események fontos szereplõi kerültek ki. A vasutasok közül a földmûvesekhez hasonlóan a középkorú, 30-39 évesek voltak a legtevékenyebbek. Tendenciának is tekinthetjük, hogy a falu közéletében hagyományosan meghatározó szerepet játszó 30-49 éves földmûvesek a résztvevõk között is szép számmal szerepelnek.

Egyes korcsoportok különösen magas részvételi arányt mutatnak. Ilyenek például a 35-39 és a 45-49 éves földmûvesek, vagy a 30-34 éves - négy nemzeti tanácstagot is adó - vasutasok. Esetükben érhetõ tetten leginkább a baráti, korosztályi szolidaritás, összetartás.
 

A földtulajdon nagysága⁸

A falusi társadalom értékviszonyainak egyik hagyományosan fontos tényezõje a földtulajdon nagysága. A helyi viszonylatban jelentõs birtoktulajdon nemcsak a családfõ, hanem az egész família tekintélyét növelte és befolyásolta helyzetét a község társadalmában. Emellett meghatározta a család életvitelét, formáját, jelentõs mértékben behatárolta az egyéni életutak lehetõségeit. A birtokos családok, famíliák nemcsak sajátos és erõs belsõ összetartó erõvel és rokonságtudattal rendelkeztek, de általában fokozott - gyakorta generációkon átívelõ - közösségi szerepvállalás is jellemezte õket.

A fönti szempontok miatt vizsgáltuk a résztvevõk földtulajdonát. Két szempontot alkalmaztunk:

- Egyrészt az 5. ábrára fölvittük a mintában szereplõk saját földtulajdonát;

- Másrészt a 6. ábrán azoknál, akik nem rendelkeztek saját földdel, apjuk, illetve võk esetében apósuk birtoknagyságát vettük figyelembe (összesített földtulajdon).

5. ábra: A résztvevõk saját földtulajdonának nagysága foglalkozás és életkor szerint

6. ábra: A résztvevõk összesített földtulajdonának nagysága foglalkozás és életkor szerint

Az 5. ábra adatai szerint, a 77 vizsgált résztvevõbõl 61 fõ rendelkezett 5 kh alatti földtulajdonnal, míg afölé mindössze tizenhatan kerültek. A második vizsgálatban a két kategória száma már csaknem azonos, és megkétszerezõdik a 10 kh fölötti tulajdonosok száma is.

A két megközelítés különbsége arra a fontos tényre világít rá, hogy, noha a resztvevõk fele a falu hajdan szegényebb foglalkozási, vagyoni csoportjaiból került ki, másik részük 1956-ban olyan családokban élt (vagy azokból származott), amelyek helyi viszonylatban jelentõs földtulajdonnal rendelkeztek (1956-ban 290 fõnek volt 5 kh alatti, míg 131-nek afölötti birtoka). Súlyukat növeli az is, hogy számos, jelentûs birtokkal rendelkezõ família több, esetenként három-négy tagjával is képviselteti magát a mintában (például a Rottekok, Klucsikok vagy a Molnárok). Ez a megállapítás pedig mindenképp árnyalja a fiatal, városban dolgozó, munkás vagy vasutas foglalkozású forradalmár kialakulóban lévõ ideáltípusát, rámutatva a származási-családi háttér motivációs lehetõségeire.
 

A választottak

A jelölõbizottság kél korcsoportra épült: a harmincöt év alatti munkásokra és a negyven évesnél idõsebb földmûvesekre. Egyértelmûen ez a legidõsebb és a legnagyobb átlagos földtulajdonnal rendelkezõ, elkülönített csoportunk. Saját földtulajdonuk szerint heten, míg a 6. ábra metódusa szerint tizenhétbõl tizennégyen tartoztak az 5 kh-nál nagyobb földtulajdonnal bíró gazdák közé.

Az õ javaslatuk, illetve a választó falugyûlés, majd a kooptálás részben fiatalította, részben vegyesebb összetételívé tette a nemzeti tanácsot. Itt már három nemzedék határozott jelenlétét látjuk: döntõ súllyal bírnak a harminc-harmincöt évesek - közülük is kiemelkednek a középkorú MÁV-alkalmazottak -, bekerültek a húszas éveik elsõ felében járó korosztályok képviselõi (az û jelenlétük jelzi leginkább az események juvenis jellegét), míg harmadikként a negyvenötödik életévükön már túllépõ, jelentõs politikai és közéleti múlttal - nem ritkán a koalíciós, vagy épp a háború elõtti idõszakban - rendelkezõ korosztályok tagjai (õk csaknem mindannyian a jelölõbizottságnak is tagjai voltak). Foglalkozása szerint a nemzeti tanács tagja lett egy-egy erdész, tanító és katonatiszt, hat vasutas, három iparos, hét földmûves és mindössze két munkás. Ebbõl a csoportból csak hatan rendelkeztek 5 kh-nál nagyobb saját földtulajdonnal, míg az összesített tulajdonnagyság szerint is csak egy-egy iparos és munkás, illetve a hét földmûves lépte át e birtokkategóriát.

Az adatokból az is kitûnik, hogy a nemzeti tanácsba kerülést sokkal inkább egyéb tényezõk határozhatták meg (például a részvételi aktivitás, a rokoni-korosztályi-foglalkozási háttér, szolidaritás, illetve a testület képviseleti jellege), mint a földtulajdon nagysága.

A nemzetõrség volt a legfiatalabb összetételû csoport, felét fiatal munkások adták. Saját vagyonnal egyikük sem rendelkezett, és csupán ötük apja vagy apósa tartozott az 5 kh-on fölüli kategóriába.
 

Családi állapot, a háztartás nagysága

Nem véletlen, hogy a mintába alig kerültek nõtlen férfiak (4. táblázat). Ez összefüggésben lehet azzal a társadalomszervezési elvvel, amely a házasságot tekinti a felnõtté válás egyik fõ kritériumának, s amely a tisztségre való alkalmasság határkövét is képezte.

4. táblázat: A résztvevõk megoszlása családi állapot szerint

*A "házas családtag" és a "házas családfõ" megkülönböztetéssel a lakónyilvántartó-könyvvezetõje minden bizonnyal az egy házszám alatt közös, illetve külön háztartásban élõ rokonokat jelölte.
 

Jellemzõ, hogy a földmûvesek között egyáltalán nem, míg a jelölõbizottságban és a nemzeti tanácsban egy, illetve két nõtlen férfit találunk.

A család, a tágabb família késztetõ erejét mutatja, hogy a résztvevõk csaknem mindannyian bonyolultabb szerkezetû, több nemzedéket magába foglaló családokban éltek. A községben ekkor egy házszám alatt átlagban 4,6 fõ élt. A mintába felvettek körében ugyanez a mutatószám 5,7!

Nem érdektelen egy pillantást vetnünk azokra, akik kimaradtak az eseményekbõl. Ilyen például a harminc év alatti földmûvesek 30 fõs csoportja. Közülük mindössze öten voltak házasok, itt találjuk az iskolát befejezõ, de még el nem helyezkedett fiatalokat is, akik ideiglenesen a családi gazdaságban dolgoztak.

Meglepõbb a harmincöt évesnél idõsebb munkások, illetve az egyéb foglalkozásúak szinte teljes kimaradása a történésekbõl. Utóbbiak között találjuk a párt- és államigazgatás dolgozóit, vezetõit, a kereskedelmi szféra alkalmazottait, a helyi értelmiséget is. A legnagyobb létszámú csoportot a hivatásos katonák képezik, akik többnyire a falutól távolabb, elkülönült szervezetben éltek és a helyi eseményekben csak kevés szerepet játszottak.
 

A vallási megoszlás⁹

Az ötvenes évek során a közösség érzelmi ellenállása a nyilvánosan is fölvállalt vallásosságban öltött testet. Feljelentések, a pártszervezet ismétlõdõ kérvényei tanúskodnak a katolikus plébános összetartó, véleményformáló szerepérõl, vagy a lakosság negyedét kitevõ, gazdaságilag igen erõs evangélikus közösség elzárkózó, csöndes önszervezést mutató ellenállásáról: "Az evangélikus vallásúak ... folytatják a vallásos esték szervezését, ami a következõket szüli: nem vesznek részt a hírszolgálaton, pártnapokon olyan benyomást tesznek, mint egy méhraj - összetartók -,azonban nem a párton, a Függetlenségi Népfronton belül, hanem kívül. A közmunkákban nem vesznek részt, szinte érezhetõ, hogy elhúzódnak a szocializmus építésétõl, mintegy önálló államot képeznek a községi államban" - jelezte a problémát már 1949-ben a község jegyzõje.¹⁰

Habár a vb-titkár utólagos jelentése hangsúlyozza a katolikus egyházvezetõk szervezõ szerepét ("... az ellenforradalom elõtt és alatt is Bea Antal esperes többet mozgott a községben kint, mint máskor szokott, házról házra járva, míg Csáki József esperes a plébánia elõtt, kint a kapu elõtt állt és megállítva az arra menõket beszélgetett az utcán az emberekkel"¹¹), a valóságban nem avatkoztak közvetlenül az eseményekbe. Véleményük mégis megjelent a történések alakításában, fõként az egyházi képviselõtestület tagjainak közvetítésével. Az evangélikus presbitérium, illetve a katolikus testület tagjai többször egyeztették véleményüket, így minden bizonnyal nemcsak tekintélyüknek volt köszönhetõ, hogy mind a jelölõbizottságba, mind pedig a nemzeti tanácsba többen bekerültek: a tizennégy presbiterbõl hatan lettek a mintának, közülük pedig hárman a nemzeti tanácsnak a tagjai. Mellettük a katolikus egyháztanács is három fõvel volt képviselve, így e tekintetben egyfajta paritás jellemezte a testületet.

Érdekes, hogy számos környezõ községtõl eltérõen, Nógrádon nem került sor az egyházi jelképek föltételére az iskolában, illetve vallási jellegû sérelmek, jelszavak sem jelennek meg dokumentumainkban.

Összesen 76 résztvevõ vallási hovatartozását sikerült meghatároznunk. Közülük hatvannégyen voltak katolikusok és mindössze tizenketten evangélikusok, így - az összes résztvevõt tekintve - az utóbbiak részvételi aránya alacsonyabb. De a jelölõbizottságban már 12:4, a nemzeti tanácsban pedig 14:4 a két felekezet képviselõinek aránya. Az evangélikusok szerepét növelte gazdasági súlyuk (az összesített földtulajdon szerint a tizenkét résztvevõ átlagos földtulajdona igen magas, 10 kh körüli volt) és erõs rokonsági rendszerükbõl is adódó összetartásuk.
 

A politikai attitûd

Az egykori, nem kommunista politikai múlt, párttagság gyakori vádpontja a késõbbi MSZMP jelentéseknek. Szerepe, motiváló ereje valóban megjelenik az aktív résztvevõknél is.

Igen kevés - csak néhány fõ - az MKP és az MDP, illetve a termelõszövetkezet kilépett, netán aktív tagja. A jelölõbizottságban, a nemzeti tanácsban és a nemzetõrségben már egyet sem találunk.

A községben mindig is voltak egységes, meghatározott politikai attitûddel, állandó közéleti szerepvállalással jellemezhetõ családok, amelyek - nemegyszer egymás vetélytársaivá válva - más-más politikai párt tagjai lettek (kisgazdák voltak például a Klucsikok, Molnárok, Bajnógelek, Dobosok, parasztpártiak a Czermanok és a Burikok, az iparosok egy része szocdem volt, míg mások az MKP-be léptek be). A négy koalíci5s párt azonos számú taggal vett részt a nemzeti bizottságban, illetve a képviselõtestületben. Ez a tény önmagában is kibõvítette a szereplõk körét, ennyiben a háború elõtti állapothoz képest átrendezõdött a helyi közélet.

Sajnos - megbízható források híján - csupán a nemzeti tanács esetében tudtuk vizsgálni a politikai kontinuitás kérdését. Itt két fõrõl sikerült megállapítanunk, hogy az NPP, négyrõl, hogy az FKgP és egyrõl, hogy a szociáldemokrata párt egykori tagja volt. Körük jelentõsen bõvült volna, ha közvetlen rokonságuk politikai hovatartozását is figyelembe vesszük (például a nemzeti tanács elnökének apja, Piroska István bírósága mellett az FKgP-nek is elnöke volt).

Azonban sem a visszaemlékezésekben, sem pedig a föltárt dokumentumokban nem sikerült a pártélet föléledésérõl, a pártszempontok tudatos érvényesülésérõl információt kapnunk, így kérdés, hogy e fontos tényezõ milyen szerepet játszott 1956 helyi történéseiben.
 

Közösségi szerep - rokoni motiváltság

A hagyományos falusi társadalom bizonyos kohéziós vonalak mentén szervezõdött. Az ötvenes évek közepére ezek a tradicionális tényezõk már jelentõs mértékben meglazultak, ám a forradalom helyi eseménysorának alakításában mégis részt vettek. Jelen fejezetünkben a rokoni összetartás helyzetformáló szerepével foglalkozunk.

A mintában szereplõk többsége néhány - egymástól elkülönülõ, de több szállal össze is kapcsolódó - rokonsági kör valamelyikébe tartozott, amelyek egy-egy nagy létszámú, a közösség gazdasági-társadalmi életében fontos szerepet játszó família köré szervezõdtek (például a Rottekok, a Klucsikok vagy az evangélikus Molnár-család). Ennek a fontos szervezõdési elvnek a szemléltetésére közöljük a Rottek-család rokonságfájának néhány részletét.

7. ábra: A Rottek-család "gazda" ágának családfája (csak az 1956-ig Nógrádon házasságot kötöttek föltüntetésével)¹²

I. táblázat

II. táblázat

III. táblázat

Az évtizedek során Nógrádon sajátos önkormányzati ciklus alakult ki. Ennek két fõszereplõje a katolikus Rottek- és az evangélikus Molnár-család. A közösségi megegyezés szerint három bírói idõszakon keresztül (kilenc éven át) a katolikusok, míg egyben a másik felekezet adta a bírót. A közölt családfán is láthatjuk, hogy 1921-ig visszamenõleg a katolikus terminusokban kivétel nélkül a Rottek-família tagjai vagy legközelebbi rokonai ültek a bírói székben. (A családfan nem szerepel Hugyecz József az I. táblázat 5. sorában lévõ Hugyecz Mária bátyja, aki 1934-1936 között töltötte be e tisztséget.) Közülük is kiemelkedik Piroska István, akinek négy bírói idõszakáról is tudunk.

Bár e ritmus 1950-ben megszakadt, a fenti dinamika az ötvenes évek döntéseiben is fellelhetõ. Most csak a számunkra legfontosabb példát említjük. A bíró Piroska Istvánnak két fia is bekerült az elsõ tanácstestületbe. János, házassága miatt, konfliktusba került családjával, attól eltávolodott, jó ideig napszámosként dolgozott, majd belépett a termelõszövetkezetbe és az MDP-be. Öccse, István gazda maradt, 10 kh-on gazdálkodott.

A testületben János bizottsági elnök lett, míg Istvánt 1952-ben elnökhelyettessé választották. A következõ évben az elnök távollétében rövid ideig õ vezette a tanácstestület munkáját. Emberséges, a szabályozókat is áthágó intézkedéseivel gyors népszerûségre tett szert. Tevékenysége nem maradt retorzió nélkül: egy tsz-ellenesnek nyilvánított kijelentéséért ("...a párttitkár elvtárs nem említette, ... mikor a kukoricát lekaszálták, pedig ez a föld volt a szíve a községnek, amit betagosítottak. ... itt sokat dolgozott a honvédség, így könnyû volt jövedelmet csinálni a más munkájával ..:") a járási vezetés megfosztotta posztjától, a második tanácstestületbe már nem is jelölték.

A Rottek-rokonságot ekkor egy fiatal gépkocsivezetõ, Rottek Mihály (a családfán a III, táblázat 3. sorában szereplõ III. József fia) képviselte, aki maga is hamarosan konfliktusba került a helyi vezetéssel: elõbb a békekölcsönjegyzésre való agitációt tagadta meg, majd egyedüliként a tanácstestületben nemmel szavazott két vb-tag visszahívásánál.

Piroska István és Rottek Mihály habitusán, közéleti szerepre való alkalmasságán kívül bizonyára rokoni kapcsolataiknak, famíliájuk hajdani közéleti dominanciájának is fontos szerepe volt abban, hogy elõbbit október 27-én a nemzeti tanács elnökévé választották, míg utóbbi huszonkét évesen lett annak titkára.

Mellettük - a családfa tanúsága szerint - további bárom nemzeti tanácstag került ki a Rottek-család legközvetlenebb rokonságából, míg további õt fõ mint résztvevõ, bekerült a mintába. A Rottek-rokonság súlyát mutatja, hogy a nyolc tagú forradalmi tanács felét is õk adták.

Meglepõen kiszélesedik az e rokonságkörbe tartozó résztvevõk száma, ha a családfát a negyedik generáció után is vezetjük, illetve a rokonsági fokokat szélesítjük. Szintén csak a példa kedvéért mutatjuk be a II. táblázat 2. sorában szereplõ Klucsik Mihály leszármazási táblájának részletét:

A betöltött - és a politikai változások következtében gyakorta elveszített - közéleti szerep, tisztség újrakreálásának szándéka az egyéni késztetésnek is fontos eleme. A közéleti poszt többnyire maga is bizonyos közösségi affinitást, alkalmasságot jelez. Éppen ezért tartottuk fontosnak a résztvevõk múltjának vizsgálatát ebbõl a szempontból is.

A mintából huszonhét fõrõl sikerült megállapítanunk, hogy valamilyen közfunkciót töltött be 1956-ig. (A kör ez esetben is lényegesen kibõvülne, ha a közvetlen hozzátartozókat is figyelembe vennénk.) Ez igen magas, egyharmados arányt jelent. A mintában szerepelnek:

- az 1940-1945 közötti elöljáróság összesen tizenhárom tagjából hárman (Klucsik János esküdt, Molnár Márton törvénybíró és Polyák Sándor pénztárnok), illetve a körjegyzõség egy régi alkalmazottja, aki a tanácsi apparátusból történt elbocsátása után visszakerült eredeti állásába;

- az 1945-ös képviselõtestületnek a föntieken kívül további három tagja (így összesen hét személy vett részt közvetlenül a háború elõtti önkormányzat munkájában);

- a koalíciós képviselõtestületbõl más összetételben további négy fõ: kettõ-kettõ a kommunista, illetve a parasztpártból (hozzájuk számíthatjuk még a nemzeti bizottság egy kisgazda és egy parasztpárti tagját);

- az elsõ tanácstestület 42 rendes és 20 póttagjából tíz, míg a második 38 tagjából néhány átfedéssel hét fõ (közülük négyen a nemzeti tanácsnak is tagjai lettek: Piroska István, Czerman József, Molnár Márton, Rottek Mihály);

- az önkormányzati szerveken kívül többen voltak vezetõi, vezetõségi tagjai különbözõ társadalmi, szakmai szervezeteknek, egyesületeknek (pl. Rottek Mihály rövid ideig a járási, míg Szakállas József nemzetõr a helyi DISZ-nek, illetve utóbbi a sportkör vezetõségének volt a tagja).

Végül e témakört azzal a példával zárjuk, amelyik talán a legélesebben világít rá a családi tradíció késztetõ erejére. Az általunk megismert kétszer három éves, evangélikus idõszakban a bírói tisztet Molnár József (a már megismert Molnár Márton nagybátyja), 40 kh-as gazda töltötte be. A ciklus 1950-ben katolikus bíróval ért véget.

1956. október 26-án, a fölvonulás kezdete elõtt, Molnár József egyik unokaöccse egy fél liternyi kifizetett bor fejében arra kérte a község kanászát, hogy a fölvonuláson kiáltsa õt ki bírónak, amit az eredménytelenül meg is tett.¹³

Bár az esetet már nem tudtuk megnyugtatóan tisztázni, mégis úgy véljük, hogy a próbálkozást joggal tartjuk olyan kísérletnek, mely a megszakított történelmi folyamatosságot hivatott helyreállítani. A hajdan gazdag és tekintélyes Molnár-família tagjait a forradalmi helyzet ugyanúgy egykori szerepük - végül is egy igazságosnak érzett pozíciórendszer - újraformálására késztette, minta Rottekokat, s talán csak a két rokonság nagysága, támogatottsága, múltjából eredõ eltérései, kiemelkedõ képviselõinek alkati különbségei döntötték el, hogy a forradalmi tanácsnak a Molnárok (és az evangélikusok) közül csupán egy võ - az 1955-ben bíróság elé állított és elitélt - ifi. Králik János lett tagja, és csak a kooptálással került be a nemzeti tanácsba több képviselõjük.
 

Konfliktusok

A közösség által elfogadott pozíciószerkezet megbontásából, eltorzításából származó összeütközések mellett az ötvenes években sokkal közvetlenebb sérelmek sorozata is terhelte a község társadalmát.

A tervbûntettek, a különbözõ típusú és indítékú gazdasági bûncselekmények, a véletlen vagy tudatos politikai konfrontációk a helyzettel, a rendszerrel való szembenállás tudatosulásával, a személyes sérelmekbõl születõ ellentétek pedig érzelmi-indulati motiváltsággal jártak együtt.

A legsúlyosabb sérelmek bizonyára azt a kilenc személyt, illetve családot érték, akik a kuláklistán is szerepeltek. Közülük hetet csak 1956 szeptemberében rehabilitáltak. A forradalom eseményeiben személyesen már egyikük sem vett részt, ám ott találjuk mintánkban az evangélikus Molnárok több ágának képviselõit, Klucsik Mihály bíró rokonait, Pásztor Vince öccsét, Jánost vagy Dobos József János fiát, aki a jelölõbizottságnak lett a tagja.

A tradicionális erkölcsi, tulajdonosi, társadalomszervezõdési jogelvek látványos megsértése Nógrádon a közösségi összetartás erõsödésével járt. Ezt jelezte a gazdatársadalom merev ellenállása miatt elakadt tsz-szervezés és a közösségiségtõl való szinte teljes elfordulás egyaránt. "A tanácsválasztáson (a rátermettek) nem vállalnak funkciót" panaszolta 1954-ben a községi párttitkár. A második ciklusban elõször választott tanácstagok közül már csak ketten kerültek be vizsgálati csoportunkba, ami jelzi a helyi hatalom káderbázisának szûkülését, minõségi "romlását".

A szolidaritás érzése további három elembõl is táplálkozott:

- Az igen széles, nagyszámú és erõs tulajdonosi kötõdéssel rendelkezõ gazdatársadalom döntõ befolyással bírt a közvélemény formálásában.

- A nagy, késõbb kuláknak nyilvánított parasztbirtokok száma elenyészõen kevés volt a községben. (A listára kerülés indokaként sem a birtok nagysága szerepelt, hanem az, hogy az említett kilenc személy "kulák érzelmû és gondolkodású"!). Ebbõl következõen az e csoportot ért megpróbáltatások - melyek családjaikat szétzilálták, személyüket pedig érzelmileg nyomorították meg - nem jelentették egyben a hajdani közéletiség szereplõinek, hangadóinak és szervezõinek teljes fölmorzsolását, és így a hatalom képviselõi a "békésebb", bizonyos kontinuitást is mutató, de azért az arányokra kínosan ügyelõ hatalmi váltást választhatták. Ezzel pedig megõrzõdött e szerepek személyes újraélesztésének és a közvélemény nyíltabb, nyilvánosabb formálásának a lehetõsége is.

- A magas születési arányszám a rokonsági kapcsolatok megfelelõ szervezhetõségét tette lehetõvé. A gazdafamíliák így nem belterjes, zárt házassági stratégiákba bonyolódtak, hanem lefelé irányuló rokonságköröket építve, meglehetõsen széles rokoni bázisra, szolidaritásra építhettek.

Az 1953 és 1956 közötti idõszakra lehetõségünk nyílott a rétsági járási ügyészség munkájának vizsgálatára. E négy év alatt összesen 84 esetben indult - többnyire büntetõ ügyben - eljárás nógrádi lakos ellen. Ebbõl tizenöten mintánkban is szerepelnek, ami egyötödös arányt jelent.¹⁴

A politikai jellegû összeütközések születésének helyszínei többnyire a közélet különbözõ fórumai voltak. Példaként az egyik legérdekesebbet, Pásztor János 1954-es tanácsülési hozzászólását idézzük: "1946-1948 években jól fejlõdött együtt az iparral a mezõgazdaság. De /most/ nem az ipari termelés háromszoros, /hanem/ az árak többszörösek ... a beszolgáltatás óriási volt, aki nem tudott beadni, internálták, a tehenekre kivetették a tejet, ha nem is adott ... Azelõtt Nógrád egy utcájában több volt a sertés, mint ma az egész faluban van, ez azért van, mert minden takarmányt elvesznek a néptõl. Nem tudják fenn, hogy mi van itt lent a faluban ... nem bírja ezt a nép soká már. Én is voltam tanfolyamon és ott tanultam, hogy addig fogják préselni a parasztot, amíg bele nem megy a tszcs-be. ... Semmi enyhülés nincs az új begyûjtési rendeletben, ezért szóljanak hozzá és szóljanak bátran a kormány ellen is."¹⁵ De jóformán az élet minden részletében, helyszínén születtek - különbözõ módon megtorolt - konfliktusok. A már említett ifj. Králik János például a mezõn, egy tsz-tagnak tett, tréfának szánt kijelentéséért kapott több hónapos börtönbüntetést: "Nem garázdálkodtok már sokáig a mi földjeinken, októberben akasztják a kommonistákat!"¹⁶

Úgy érezzük, hogy a motivációs hálóról elmondott gondolataink, megállapításaink két dologra is figyelmeztetnek bennünket. Részben arra, hogy 1956 októberének helyi fõszereplõi, aktív cselekvõi nem a semmibõl jöttek, hanem sorsukban, helyzetükben, múltjukban és egyéniségükben hordozták a részvétel fokozott lehetõségét.

Mindkét tanácstestület jegyzõkönyvei azt bizonyítják, hogy az 1953-as fordulatnak, és az azt követõ politikai változásoknak mindenkor megvoltak a helyi lecsapódásai. A viták résztvevõi érvnek és ellenérvnek használták a változékony országos deklarációkat, épp érvényben lévõ irányelveket. A legélesebben ez az 1956 fordulóján föllángoló tsz-szervezés körüli vitában mutatkozott, amikor is a helyi vezetés szótárába ismét visszakerültek a három-négy évvel azelõtt használt retorikai fordulatok ("Le kell leplezni az ellenséget!", "Meg kell indítani a faluban az osztályharcot!" stb.).

A Rajk-temetés jelentette a végleges cezúrát, amely egyszerre döbbentett rá mindenkit a változások lehetõségére és kényszerére egyaránt: "Nemcsak mártírjainkat, hanem egy korszakot is temetünk" - ismerte föl Klucsik Vince tanácselnök is a testület utolsó, október közepi ülésén.¹⁷

Másrészt az elmondottak arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az események lényegi mozgatórugóit csakis bizonyos közösségi dinamikai tényezõk föltárásával tudjuk megismerni. A forradalmi eseményekben tehát korántsem csak az érzelmek felszínre törését kell hangsúlyoznunk, hanem mindenekelõtt a motivációs elemek által alakított helyzetmegoldásokat.
 

A közösség érzelmi azonosulása

A helyi események legfontosabb mozzanatának - a vagyoni, illetve politikai koalíciókeresés helyett - a közvélemény többségi (és inkább mentális) megállapodását tekintjük, amely azonban nem annyira az igazságosság, mint inkább a közösségi elfogadottság kategóriájában keresendõ.

Az egyes társadalmi csoportok, nyilván más-más hatalmi szervezetet, funkcióelosztást véltek igazságosnak. Azonban az elkülönülõ vélemények jelentõs mértékben fedték egymást, illetve egy sajátos érdekegyeztetõ folyamatban (házról házra való meghívás, jelölõbizottság, falugyûlés, választás, kooptálás) szintetizálódtak.

Az október 27-i választásnak nyilván voltak vesztesei a régi hatalmi rend képviselõin kívül is, ám az ekkor kötött megállapodással a közvélemény döntõ többsége azonosulni tudott.

Harmincöt év távlatából kétségkívül a résztvevõk tudati, érzelmi affinitását, elkötelezettségét, illetve annak tudatosságát a legnehezebb megítélnünk. Ha kísérletet teszünk is erre, hangsúlyozzuk, hogy csupán tág körvonalak meghúzásáról lehet szó.

Az október 26-i fölvonulás jelszavai tanúvallomásokban, jelentésekben maradtak fönn. Részben a mintaközpontokban, részben pedig a SZER közvetítésével ismerték meg õket a résztvevõk. A "Ruszkik haza! ", "Aki magyar, velünk tart! ", "Kossuth címer, magyar haza, minden orosz menjen haza!", "Nem kellenek a régi vezetõk!" jelszavak egyaránt jelzik, hogy a község lakossága meglepõen gyorsan és pontosan csatlakozott - végsõ soron - Budapest felkelõinek céljaihoz, érzelmeihez.

Az említett jelszavak kivétel nélkül a nemzeti szabadság, függetlenség, illetve a vezetõváltás köré csoportosultak. Nem jelentek meg rehabilitációs igények, akaratok, az elszenvedett sérelmek megtorlásának szándéka. A fölvonulás eseménysora sokkal inkább olyan részleteket tartalmazott, amelyek az érzelmi-politikai szférába sorolhatóak (jelképek leverése, pártiratok, könyvek égetése, a rendszer képviselõinek bevonása-kényszerítése a vonuló menetbe stb.). Az események e szakaszában elsõsorban még az érzelmi elemek domináltak, de - mint láttuk - már ekkor mûködésbe léptek olyan dinamikai tényezõk, amelyek a választási szakaszban teljesedtek ki.

A fölvonulásnak jelképi tartalmat kell tulajdonítanunk: a régi rend megszûnésének jelképi aktusa volt.

A községbõl október 27-én indult Budapestre, a Károlyi Kórházba, az elsõ segélyszállitmány, amit november 12-ig még több is követett. Az adakozók száma és az adományok nagysága megható bizonyítékai annak az együttérzésnek, amelyet Nógrád lakosai tanúsítottak a forradalom ügye iránt.¹⁸

A forradalom helyi vezetõinek legitimitását leginkább a nemzeti tanács november 4. utáni sorsa példázza. A forradalom önkormányzó szerve december végéig ülésezett. "Õket a nép választotta, így csak õk lehetnek a vezetõk!" - utasították el öntudatosan a november 10. után munkára jelentkezõ tanácsvezetõket.¹⁹ A kettõs hatalom idején a helyzethez igazodva - Piroska Istvánt vb-elnökké, míg Rottek Mihályt titkárrá választották, de a régi végrehajtó bizottság tagjainak csak annyi szerep jutott, hogy aláírják (többnyire saját) elbocsátásukat a tanácsi apparátusból.

"A község dolgozói által megválasztott ideiglenes Nemzeti Tanácstól benyújtott javaslatot elfogadjuk és jóváhagyjuk. Épp ezért elismerve azt, hogy a tanács dolgozói a község vezetésében bizonyos túlkapásokat követtek el, a lakosság a leváltásukat követelte. Mivel a VB-t a község dolgozói választották meg, így a VB a község ügyeit és akaratát kell, hogy képviselje, ezért az Õ követelésükre az eddigi Tanács dolgozóit ... október 27-i hatállyal visszahívjuk és elismerjük a község dolgozói által megválasztott ideiglenes Nemzeti Tanács kizárólagos mûködését" - szólt az események irányát, célját és jellegét tömörítõ, igen értékes és tanulságos indoklás.²⁰

A "nép akarata" gyakori hivatkozása a cselekedeteiket magyarázóknak, értékelõknek: "Õ már az elsõ közgyûlésen lemondott, mivel látta azt, hogy a nép nem kívánja tovább mûködésüket, most is kiáll elhatározása mellett."

"A vb-elnökhelyettes megtörténtnek nyilvánítja az elnök és a titkár visszahívását s mivel ez a község követelésére történt, most is elismeri" - nyilatkozta még december 28-án is a járási kiküldött elõtt a volt tanácselnök és helyettese.²¹

A nép akaratának végrehajtása öntudatot, a támogató közvélemény pedig erkölcsi hátteret adott Nógrád község forradalmi vezetõinek. E kettõsség tette lehetõvé, hogy a nemzeti tanács elnöke és titkára - minden nyomás ellenére - 1957 január közepéig a község vezetésében maradt. Ekkor mindkettõjüket internálták.
 

Szándékok és akaratok

A nemzeti tanács intézkedéseit áttekintve is csak töredékeket láthatunk azokból a szándékokból és akaratokból, melyek a döntésekben megjelentek. Forrásaink e tekintetben különösen hiányosak, és meglepõ módon a visszaemlékezések sem bizonyultak megbízhatóaknak.

A mûködési szakasz egyik jellemzõje, hogy az események középpontjában lévõ személyek köre leszûkült, a döntések, intézkedések jó részérõl már csak a nemzeti tanács vezetõi tudtak. Bár a nemzeti tanács - párhuzamosan a visszaállt végrehajtó bizottsággal - egészen december második feléig tartott üléseket, állandó résztvevõként csupán néhány fõ jön szóba.

A sorozatos élelmiszerszállítmányok egyben Nógrád esetében is a fõvárosban való folyamatos tájékozódást is szolgálták, bár nincs forrásunk arra, hogy a miniszteriális szervekkel közvetlen kapcsolatfelvételre került volna sor.

Ugyanakkor október 28. után gyorsan kiépültek a községi nemzeti tanács és a járási erõközpontok kapcsolatai. A tájékozódás, az információszerzés igénye sajátos megoldásokat szült, de mindenképp azt jelzi, hogy a forradalom egymástól függetlenül, spontán módon létrejött szervei azonnal keresték a kapcsolatot egymással. Az egyes hierarchikus szintek, központok pedig napok alatt rendszerré szervezõdtek. A rétsági járásban igen gyors konszolidáció játszódott le, október 29. után már csak néhány községben történtek újraválasztások, kisebb atrocitások.

A nemzeti tanács intézkedéseinek egy része a járástól érkezõ utasítások végrehajtását jelentette. Ezek többnyire csupán a rend és az ellátás biztosítására vonatkoztak. Ilyen volt például a kezdetben 16 fõs nemzetõrség létrehozása, ezt késõbb - szintén utasításra - négy fõre csökkentették. A rend biztosítása, a kilengések megelõzése gyakori témája volt a tanács üléseinek is. Ezt szolgálta a vadászfegyverek beszolgáltatása is.

A döntések másik része a helyileg fölhalmozódott konfliktusokra adott választ. A begyûjtési kukorica szétosztása a beszolgáltatás eltörlését követte, míg a felesfõzésû pálinka széthordása egy múltban gyökerezõ jogelvet kívánt visszaállítani. (Hajdan a községi szeszfõzde megállapított - és fõként alacsony - díjért fõzött, amit az ötvenes években a fõzet felének leadására emeltek. A jogelv visszaállítására való törekvést jelzi, hogy más községeknél hasonló esetben elõkerültek azok a listák, amelyek a pálinka széthordásáról, de a hagyományos díjtétel kifizetésérõl is tudósítanak.)

A gazdasági sérelmekre adott válasz volt a régi birtokosok és az újföldesek közbirtokosságának visszaállítása is. A nemzeti tanács által szervezett gyûléseken a régi vezetõket választották újjá és egyhangúlag határoztak a közbirtokossági erdõk visszavételérõl. Az intézkedést azért is fontos említenünk, mivel ez már túllépett az országos és járási deklarációkon, benne a faluközösség önszervezõ érdekérvényesítésének lehetünk tanúi.

Hasonló jelzõértéke van annak a november végi kísérletnek, amely a betagosított földek visszavételére irányult, azonban a helyzet változtával már csak igény maradt: Politikai üzenetet is hordozó intézkedésre csak kevés példát találtunk. Ilyen a pártház - az ötvenes években egy gazda családtól államosított ingatlan - visszavétele községi kezelésbe és a teljes tanácsi apparátus elbocsátása. (Sajátos és sokatmondó tény, hogy ezekre november második felében, illetve december elején került sor.)

Fontos megemlítenünk, hogy a forradalom fennmaradt dokumentumai, az utólagos jelentések és visszaemlékezések kizárólag, a közösség csaknem egészét érintõ sérelmek orvoslásáról tudósítanak.

E hagyományos jogelvek érvényesítését, elfogadott értékek helyreállítását, valamint a hatalmi helyzet véglegesítésének szándékát érezzük a mûködési szakasz legjellemzõbb tendenciáinak. A pozíciószerkezet helyreállításának elvisége mellett ez az anyagiság 1956 forradalmának másik fõ helyi motívuma, amely az egyensúlyra törekvõ falusi térben - az országosan feltörõ szabadsággondolat mellett - válaszadásra késztette a történelem kihívásával szemben Nógrád község polgárait.
 

Jegyzetek

* A szerzõ ez úton mond köszönetet Bajnai Ferenc, Dudoli János, Králik János, Piroska István, Zima Ferenc, valamint Piroska János polgármester és Dudás György jegyzõ úrnak visszaemlékezéseikért, illetve önzetlen segítségükért.

1. Vö. Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom - A községi önigazgatás szervezõdése a rétsági járásban, 1956-ban. Elõadás a "Paraszti kiszolgáltatottság és paraszti érdekérvényesítés (Rendi társadalom polgári társadalom V.)" címû konferencián - Gyula 1991. (Megjelenés alatt.)

2. Piroska István nógrádi lakos közlése.

3. Nógrád Megyei Levéltár (a továbbiakban: NML) XXIII. 783. d. 19. Lakónyilvántó-könyv, NML XV. 4. Nógrád. Ideiglenes nyilvántartási térkép 1962.

4. A tanulmányban említett résztvevõk életútjára, közéleti szerepvállalására, tulajdonára vonatkozó személyi, demográfiai adatokat, információkat Nógrád körjegyzõségi, kisközségi, tanácsi és kataszteri anyagainak áttekintésével kaptuk. Mivel jóformán szavankénti hivatkozásra lenne szükség, így a részletes jegyzeteléstõl ehelyütt el kell tekintenem. A jelölõbizottság, a forradalmi és a nemzeti tanács, illetve a nemzetõrség összetételére: NML XXIII. 783. c. 3. 208/1957.

5. NML XXIII. 783. c. 3. 208/1957. Hesz Mihály 16 kh-as gazdaként lett a Népfront elnöke, a második ciklusban pedig a községi vb tagja. Tanácsi hozzászólásai arról tanúskodnak, hogy mindvégig sikerült megõriznie bizonyos autonómiát. Különösen 1955 végén, 1956 elején szaporodtak elégedetlenségérõl tanúskodó, a Népfront szerepének növelését kívánó hozzászólásai. Januárban a kormány ígéreteit kérte számon, sokallta a 10 %-os községfejlesztési hozzájárulást. Februárban tüntetõen távol maradt egy tsz-szervezõ gyûlésrõl, ezután lemondatták vb-tagságáról. A Rajk-temetés után tért vissza ismét a közéletbe. A forradalomban - a választási gyûlés levezetésén kívül - már nem játszott szerepet.

6. Az életkori és foglalkozási adatokat az 1955-ben fölfektetett és folyamatosan vezetett lakónyilvántartókönyv adatainak földolgozásával nyertük (NML XXIII. 783. d. 19.).

7. NML V. 323. 21. Nógrád kisközség 1950. évi költségvetése.

8. NML V. 323. 224. Gazdalajstrom 1949/1950; NML XXIII. 783. d. 12. A mezõgazdasági lakosság jövedelemadó-kivetési lajstroma 1957.

9. NML V. 323. 255. Közélelmezési nyilvántartás 1943 I-II. (vallási hovatartozásra vonatkozó adatok).

10. NML V. 322. 7. 52-8-123/1949.

11. NML XXIII. 783. c. 3. 208/1957.

12. NML XXXIII. 1. Állami anyakönyvek. Nógrádi anyakönyvi kerület.

13. NML XXV. 4. B. 11/1958. Bajnai Ferenc és társainak népi demokratikus államrend elleni szervezkedési pere.

14. NML XXV. 24. Rétsági Járási Ügyészség iratai. Lajstromkönyvek 1953-1956.

15. NML XXIII. 783. a. 4. 1954, január 9.

16. NML XXV. 4. B. 4/1956. ifj. Králik János népi demokratikus rend elleni izgatási pere.

17. NML XXIII. 783. a. 7. 1956. október 13.

18. NML XXIII. 783. c. 11. Bizalmas iratok 1956, a Nógrádi Nemzeti Tanács iratai 13. Az egyik szállítmányról hírt adott a sajtó is "Nógrád község névtelen hazafiai" címen (Egyetemi Ifjúság, 1956. október 31.)

19. NML XXIII. 783. c. 3. 208/1956. A nemzeti tanács tevékenységére: uo.; NML XXIII. 783. c. 11. Bizalmas iratok 1956, a Nógrádi Nemzet Tanács iratai 2-18; NML MSZMP NMB Archívuma 33. fond 1. fondcsoport 1956. év 9. õ. e. Nógrád; Bajnai Ferenc és társainak, a 14. sz. jegyzetben említett pere.

20. NML XXII. 783. c. 11. Bizalmas iratok 1956, a Nógrádi Nemzeti Tanács iratai 10.

21. NML XXIII. 783. a. 7. 1956. december 28.