Tóth István György Szociológiai Szemlében megjelent cikke (A társadalmi (elosztási) igazságosság problémája. 1991. 151-171.] kiválóan ismerteti a standard igazságosság-elméleteket. Harsányi, Rawls, Hayek, Nozick elméleteinek ismertetése végre szélesebb nyilvánosságot adott e hazánkban nem nagyon - talán Kornai János munkássága a kivétel - tárgyalt kérdéskörnek.

A tárgyalt szerzõk nem egészen ugyanarról beszélnek. Nozick és Hayek azt vizsgálják, hogy lehetséges-e bizonyos kritériumoknak megfelelõ igazságfogalom definiálása, illetve elméleti síkon kísérletet tesznek a negatív állítás bizonyítására. Rawls és Harsányi pedig egy-egy igazságfogalmat definiálnak és ennek tartalmát vizsgálják (jellemzõ, hogy Rawls A Theory of Justice címet adta mûvének).

Az igazságosságelméletek speciális ága az elosztási igazságosság (distributive justice), a Tóth István György által tárgyalt szerzõk vizsgálatai is jórészt ide sorolhatók, e teóriák számos ponton kapcsolódnak a társadalmi választások elméletéhez (social choice theory) és a közösségi választások elméletéhez (public choice theory). Így érdemes áttekintenünk e diszciplínák állításait is.

Tóth István Györgyhöz hasonlóan vezessük be az általánosított hasznosságfüggvény fogalmát, azaz azt a függvényt, mely az egyének saját helyzetükkel és más egyének helyzetével kapcsolatos ítéletét fejezi ki. Az egyének a lehetséges alternatívákat, állapotokat összemérik aszerint, hogy abban a pozícióban milyennek ítélik a saját helyzetüket, illetve más egyének helyzetét. Egyes helyzeteket rosszabbnak, másokat jobbnak tartanak. Egyes egyének átkerülnek más helyzetekbe, ekkor hogyan tudnánk azt meghatározni, hogy ez utóbbi helyzet közösségi szinten igazságosabb állapotot eredményezett-e avagy sem.

Ez a kérdés mindenfajta etika alapkérdése. A következõkben szerényen vázoljuk három, "jól definiált" koncepció alapjait.

Próbáljuk számba venni azokat az elveket, amelyeket mindenfajta elõzetes etikai felkészültség nélkül elvárnánk:

- Ilyen elv az általános alkalmazhatóság, az, hogy igazságossági elvünk képes legyen bármilyen helyzetben dönteni.

- A függetlenség elve: ha két helyzetre vonatkozóan az egyéni ítéletek ugyanazok, akkor az igazságossági elv se különböztesse meg õket.

- A pártatlanság elve, amely azt fogalmazza meg, hogy igazságossági elvünk nem tesz különbséget a személyek között (a social choice theory-ban használatos anonimitással analóg követelmény).

Így igazságfogalmunk társadalmi állapotokat (vagy állapotrendszert) hasonlít össze és állítja róluk, hogy igazságosabbak vagy kevésbé igazságosak egy másik állapotnál (állapotrendszernél), és így ezen lehetséges állapotokat rendezi gyenge értelemben (ha ténylegesen is rendezésrõl van szó, akkor teljes igazságossági elvrõl beszélünk).

Mindenfajta igazságossági elv egyik alapkoncepciója az emberek felcserélhetõségének, a viszonyok megfordíthatóságának elve, "amit nem akarsz magadnak, ne tedd másnak". Ez a mi fogalmainkkal azt jelenti, hogy az igazságelv ne legyen érzékeny az egyének permutációjára. Suppes elve ezt úgy fogalmazza meg, hogy egy állapotot legalább olyan igazságosnak tart, mint egy másikat. Ha létezik az egyéneknek olyan felcserélése, hogy az egyéni hasznosságokban nem következik be romlás, és ha legalább egy egyénnél javulás következik be, akkor azt mondjuk, hogy az egyik állapot Suppes-i értelemben igazságosabb a másiknál.

Tekintsünk egy példát: legyen három személyünk és két állapotunk, és az egyének értékelése a következõ:
 

	1	2
A	2	3
B	3	1
C	3	1

- azaz A az elsõ állapotbeli helyzetét rosszabbnak ítéli, mint 2-beli helyzetét, ellenben B és C 1 állapotbeli helyzetét ítéli jobbnak, ekkor feltéve, hogy a fenti ítéletek általánosak abban az értelemben, hogy mindenkié azonos az adott helyzetben, belátható, hogy az egyéneket nem tudjuk a Suppes-i elvnek megfelelõen egymás közt felcserélni, azaz a két állapotot nem tudjuk rendezni, így a Suppes-i elv nem teljes igazságelv.

Az elsõ látásra igen szimpatikus elvnek egy árnyoldalát mutatja Sen példája. Tegyük fel, hogy két egyénünk van, egy hindu és egy muzulmán. Mint ismeretes, a hindu a disznóhúst fogyaszthatja, a marhát nem, a muzulmán pedig fordítva. Képzeljük el a következõ helyzetet:
 

	muzulmán	hindu
1. állapot:	2 disznó 0 marha	0 disznó 2 marha
2. állapot:	0 disznó 1 marha	1 disznó 0 marha

Világos, hogy a 2. állapot (Pareto értelmében) jobb, mint az 1, állapot, hiszen mindenki jobban jár. Suppes elve azonban nem így jár el, mivel a muzulmán számára a legjobb helyzet a 0 disznó 2 marha, a hindu számára pedig a 2 disznó 0 marha, így Suppes elve az 1. állapotot jobbnak ítéli a másodiknál, ami nyilvánvaló képtelenség.

A példából is látszik Suppes elvének alaphibája: nem tételezi fel azt, hogy ha más helyzetét megítéljük, akkor azt a másik ember nézõpontjából tegyük: ha ugyanis ezt feltesszük, akkor könnyen láthatjuk, hogy Suppes elve is a második helyzetet ítéli jobbnak.

Rawls igazságossági elve a fenti koncepciótól néhány alapkérdésben eltér. Rawls híres két principiája ekként hangzik:

1. Each person is to have equal right to the most extensive basic liberiy compatible with a similar liberty for others

2. Social and economic inequalities are to arranged so that they ane both

a) to the greatest benefit to the least advantaged

b) attached to offices and positions open to all under conditions of fair equality of opportunity.

Rawls koncepciója szerint mindkét elvet alkalmazni kell. Az elsõ elv a polgári szabadságjogokat fogalmazza meg, míg a második, amelyet mint maximin-szabályt szokás idézni, a jövedelmi (és általában az életlehetõségek) felosztásáról szól, és egyfajta esélyegyenlõség-követelmény. Rawls ezt differenciaelvnek nevezi és azt fogalmazza meg, hogy a jobb helyzetû egyének helyzetének javulása csak akkor igazságos, ha együtt jár a legrosszabb helyzetûek helyzetének nagyobb mértékû javulásával, azaz az esélyegyenlõségek növekedése igazságtalan Rawls szerint. A két elvet Rawls útmutatása szerint lexikografikusan kell alkalmazni (azaz az elsõ a fontosabb).

Rawls elve nem beszél az összesség jólétérõl, és a koncepció ordinális, így nem érzékeny a szintekre, igen könnyû tehát példákat mutatni az elv fonákságaira.

Legyen két egyénünk: A, B és két állapotunk: 1, 2, és a hasznosság-értékelések a következõk:
 

	A	B
1	2	1
2	100	1

Az elv szerint 1 és 2 ugyanolyan igazságos, hiszen B állapotában nem történt változás, míg Pareto-i értelemben (mivel egyik jobban jár, a másik pedig nem jár rosszabbul) 2 a jobb. Rawls elve szerint 2 igazságosabb, mint 1, mivel C helyzete javult. Az utilitárius koncepció a társadalmi összhasznosságot méri, így nem érzékeny az egyenlõtlenségekre, a javak és lehetõségek felosztására, és, hasonlóan Rawls elvéhez, könnyû példát mutatni a fonákságaira. Példa:
 

	A	B
1	50	50
2	100	1

A 2 állapot, mivel ebben az összhasznosság nagyobb, benthami értelemben igazságosabb, mint 1.

Ha össze akarjuk hasonlítani a két teljes igazságossági elvet, Rawls-ét és Bentham-ét, akkor hangsúlyoznunk kell a kiindulópontok különbségeit. Rawls koncepciója az állapotok ordinális összehasonlíthatóságából indul ki, Benthamé pedig az állapotok összemérhetõségét teszi fel. Rawls elve a javak, források egyének közötti elosztásáról szól és nem beszél a javak összességének bõvülésérõl, mint célról, a benthami elv ennek éppen a duálisa, a javak összességének bõvülése mint cél az elv sarkköve, és semmit nem mond a javak elosztásáról.

A fenti két ok miatt (ordinalitás és egyéni felosztás) Rawls elve mindenfajta folytonosságot (és így stabilitást) nélkülöz. Tekintsünk egy egyszerû példát ennek érzékeltetésére. Tegyük fel, hogy mindenki "jóléte" jelentõsen bõvülhet, és csak egy csekély számosságú szegény réteg helyzete nem javult, ezt Rawls elve nem engedi meg azzal, hogy nem definiálja a köz javát, kizárja a "jólét" és az "egyenlõség" közötti átjárást, átválthatóságot.

A fenti fejtegetés megfordítottja igaz Bentham elvére.

A két elv így olyan távoli egymástól, hogy olyan igazságossági elvet, mely mindkét elv fõ követelményeit, a kardinális teljes összehasonlíthatóságot, másrészt valamiféle egyenlõségelvet, az általános alkalmazhatóságot, a függetlenséget és a pártatlanságot kielégítené, nem lehet konstruálni.

(A fenti rövid ismertetés egzakt tárgyalását lásd Mészáros 1990.)

Érdemes megjegyeznünk, hogy az igazságossági elméletek egyfajta kiterjesztése az alkudozási megoldások elmélete, mely azt az esetet vizsgálja, amikor az elosztási feladatra nem valamilyen igazságossági elv alapján keresünk megoldást, hanem az elosztási helyzet szereplõi maguk próbálják a feladatot alkudozás útján megoldani, - de ez már egy másik cikk témája lehet.

Az igazságelméletek egy másik kapcsolódása a social choice elméletével a Sen-féle ún. liberális paradoxon, mely a társadalmi döntés függvényének és az egyének személyes szabadságának összeegyeztethetõségét vizsgálja. Suzumura (1981) az egyén szabadságának más emberek szabadságával való összeegyeztethetõségét és az etikai alapelvek összeegyeztethetõségét vizsgálta.
 

Irodalom

Harsányi, J. C.1975: "Can the 'Maximin Principle' serve as a basis for morality?" American Political Science Rewiev, 69, 593-612.

Mészáros, J. 1990: Bevezetés a Társadalmi Választások Elméletébe. Budapest: MTA Szociológiai Intézet.

Rawls, J. 1985: A theory of Justice. Mass. Univ. Press.

Sen, A. K. Collective Choice and Social Welfare. Holden-Day

Sen, A. K. 1970: "The Impossibility of Paretian Liberal", Journal of Political Economy, (vol. 78) 1, 152-157.

Sen, A. K. 1983: "Liberty and Social Choice", Journal of Philosophy, (vol. 80) 1, 5-28.

Suppes, P. 1966: "Some formai models of grading principles", Synthese, 6, 284-306.

Suzumura, K. 1981: Rational choice, collective decisions and social welfare. Pergamon.