Az olvasó elõtt fokozatosan bontakoznak ki Szántó Borisz vállalkozásának impozáns méretarányai: a szerzõ a mûszaki szellemi munka valóban minden számításba jöhetõ vonatkozását kívánja átfogni.

Minthogy jómagam nem vagyok a mûszaki szellemi munkának sem elméleti, sem gyakorlati specialistája, nem tudom megítélni, sikerült-e számításba venni valóban mindent, ami számításba jöhet. Én a könyv fejtegetései közül csak azokkal kívánok e recenzióban foglalkozni, amelyek a magam kompetenciájába tartoznak, tehát valamilyen pszichológiai netán filozófiai összefüggésük van, s ezen belül pedig kiváltképp olyanokkal, amelyekkel - az egész munkával való általános egyetértésemen belül - vitám van.

Mindenesetre egy terület rendszerelméleti megközelítése jó esélyt ad a tárgy teljességének logikai átfogására. Szántó pedig rendszerként vizsgálja azt a gazdasági entitást, amelyen a társadalmi-technikai evolúció végbemegy (vagy elmarad), s a rendszerszemléletû vizsgálat paradigmájaként azt a modellt választja, amelyet Anohin alakított ki neurofiziológiailag szabályozott funkcionális rendszerek vizsgálatára. E paradigmaválasztás telitalálat, amennyiben az Anohin-féle modellben arról van szó, hogyan alakít ki magán egy rendszer mûködéséhez szükséges szerveket. A paradigmának megfelelõen azután Szántó Borisz a problémája vonatkozásában fontos gazdasági entitást mint társadalmi-technikai funkcionális rendszert vizsgálja, s e rendszernek a környezetével folytatott interakcióján belül erõltetés nélkül találja meg a megfeleléseket (a megismerést például az Anohin-féle megelõzõ tükrözésnek feleltetve meg), amelyek az ismert vagy annak hitt összefüggések újszerû megközelítését teszik lehetõvé.

S mégis fel kell hívni a figyelmet az Anohin-féle rendszerelméletû megközelítésnek egy olyan korlátjára, amely éppen a mûszaki fejlõdés tekintetében korlátozza a paradigma alkalmazásának gondolatokat generáló lehetõségeit. A funkcionális szerv az egyed szempontjából kétségtelenül fejlõdés, olyan fejlõdés azonban, amelyet a faj fejlettségi szintje határol, anélkül, hogy amaz ezt bármennyivel is emelni tudná; a funkcionális szerv természetesen éppúgy nem öröklõdik, mint ahogyan a neki megfeleltethetõ tanult képességrõl is tudvalevõ ez. Így aztán a funkcionális szervek képzõdésének Anohin-féle elmélete sokkal inkább annak magyarázatához kínál paradigmát, hogy mitõl függ a társadalmi-technikai funkcionális rendszer képessége a valahol már megtalált innovációs megoldás abszorpciójára, semmint ahhoz a kérdéshez, mitõl függ a rendszernek az a képessége, hogy maga keressen (mi több: találjon is) innovációs megoldásokat. Érdemes lett volna tehát a rendszerszemléletû megközelítés konkrét módozatait tovább gazdagítani az általános rendszerelmélet (general system's theory) olyan felismeréseinek abszorpciójával, mint amilyen például a Bertalanffyé a környezetébõl negentrópiát felvevõ nyílt rendszerekre vonatkozóan, szemben a zárt rendszerekkel, amelyekben tudvalevõen az entrópia növekszik.

A nyílt és a zárt rendszerek közötti ilyen rendszerelméleti különbség számontartása talán új lehetõségeket kínálhatott volna egy olyan problémának a vizsgálatához, amely, legalábbis az én számomra, a könyv egész témakörének a legizgalmasabb kérdése, amelynek megválaszolása nélkül nem fogunk eljutnia XX. század megértéséhez:

Kornai János Anti-equilibrium címû könyvének 297-300. oldalán közöl egy táblázatot, amelynek tanúsága szerint fél évszázad 79 forradalmian újterméke közül hármat vezettek be elsõnek a Szovjetunióban és egy negyediket egyszerre ott és az USA-ban. Vajon mitõl bizonyult - számtalanszor megfogalmazott evidens várakozások ellenére - a "szocialista" néven nyilvántartott társadalom több mint hetven éven át oly mértékben kedvezõtlennek a mûszaki fejlõdés számára?

Szántó Borisz könyvének a megismerésrõl szóló fejezete bemutatja a Zwick-háromszöget (89.old.), mely szerint a társadalmi-technikai funkcionális rendszerben végbemenõ folyamatok értékeléséhez az A (anyag) és az E (energia) mellett nem kevésbé (sõt még inkább) fontos az I (információ) számításbavétele. Meg kell azonban mondani, hogy van egy olyan további tényezõ is, amely ebbõl az elõvezetésbõl kimarad.

Tegyük fel, hogy egy tehervonat szénszállítmány halad Budapestrõl Debrecenbe - a közlekedés ekkor anyagot szállít. Tegyük fel mármost, hogy a szenet még Budapesten elégetik, a folyamat termékével dinamót hoznak forgásba, amely minden félfordulat során váltakozó irányú mozgásba hozza a Debrecenbe vezetõ távvezeték elektronjait; ha ez a mozgás halad az egyik városból a másikba, miközben maguk az elektronok a maguk helyén maradva rezegnek, akkor energia szállítása történik. Ha az elektronok rezgése nem monoton módon történik, hanem meg-megszakítva és a megszakítottságnak ilyesféle mintázata --------- jut el Budapestrõl Debrecenbe, akkor információ szállításával van dolgunk. Végül ha az a könyv terjed el az egyik várostól a másikhoz, amelybõl meg lehet tudni, hogy a --- mintázat, ha majd egyszer ilyen érkezik, "S" betût, a --- pedig "O"-t fog jelenteni, vagy hogy a tulajdonképpeni információ majd 5 órakor fog érkezni, vagy hogy Párizsból; ilyenkor egy negyedik minõség érkezik történetesen szintén Budapestrõl, amelyet nevezhetünk például programnak (P). Ennek az információtól való megkülönböztetése pedig azért roppant fontos, mert program jellegûek a technológiai rendszerek olyan, a szöveg által tárgyalt tényezõi, mint például a kulturális infrastruktúra, de valószínûleg az egész infrastruktúra. S miközben gazdasági kalkulációink még ma is az energia számontartására épülnek, azt már nem lehet mondani, hogy legalább intuitíve ne vennék tekintetbe az információt. A program tényezõje azonban tökéletesen kívül marad minden olyan gondolatmeneten, amely végül gazdasági döntésbe torkollik, s meglehet, hogy ez a legfõbb "ismeretelméleti" oka alkotó technológiánk növekvõ elmaradásának.

Néhány apró megjegyzés olyasmirõl, ami tetszett, és olyasmirõl, ami kevésbé tetszett Szántó könyvében.

Kifejezetten rokonszenvvel fogadtam annak a pozitivista korlátoltsággal szakító igénynek a bejelentését, hogy meghatározza, mi az, aminek az evolúciójáról szólni fog. Amikor pedig ezen belül azt vizsgálja, hogyan evolválhat valami, ha csak idõszakosan létezik, azt hiszem, olyan összefüggést állapított meg, amely minden olyan teljesítményjellegû rendszerre érvényes, amelynek szubsztrátuma valamilyen funkcionális rendszer, minthogy ezek a funkcionáláson kívül nem léteznek, s mégis az õ fejlõdésüknek kell tulajdonítani a kérdéses teljesítményben való elõrehaladást.

Ilyen színvonalas tartalmi elemzésekkel szemben szóvá kell tenni egy formát, mely - szerencsére nem lépten-nyomon, de azért nem is kivételképp - elõfordul a könyvben. A szerzõ például deklarálja, hogy az "értékszintek" száma nem több és nem kevesebb, mint hat. Mármost egy ilyen deklarációt kétféle hagyományos eljárással is lehetne folytatni: 1. leírva azt a módszert, amellyel a szerzõ maga vagy egy általa hivatkozott másik könyv szerzõje empirikusan éppen hat szintet számlált össze, továbbá magukat az ekképpen azonosított szinteket is, hogy az olvasó rájuk ismerhessen; vagy 2. megadni a fogalom definícióját és ebbõl logikailag levezetni, hogy szükségképpen miféle megvalósulásai lehetségesek. Szántó Borisznál azonban egyik eljárásról sincs szó, csak intim meggyõzõdését juttatja kifejezésre, amivel az olvasóinak még azt a lehetõségét is elveszi, hogy mérlegelje, nincs-e történetesen igaza a szerzõnek.

A 461 oldalas könyvet olvasva az embernek idõnként az az érzése támad, hogy talán jót tett volna neki egy szigorúbb szerkesztési munka, amelynek eredményeképpen kétféle szövegtípus kimaradt volna belõle: 1. az imént illusztrált, sem empirikus, sem logikai módon nem motivált felsorolások; 2. azok a fejtegetések, amelyek a közvetlen téma olyan háttérösszefüggéseire vonatkoznak, melyek kezelését teljesértékûen képviselhették volna jó szakirodalmi hivatkozások. Ezeknek a megírása semmiképp sem volt felesleges, mert segítette a szerzõt a gondolati munka továbbhaladásában - utólagos kihagyásukkal azonban az anyag kompaktabbá vált volna.

A Közgazdasági és Jogi Kiadó azonban mindenképpen hasznos és idõszerû könyvet jelentetett meg.