A "racionális választáselmélet" vezetõ francia képviselõjének utóbbi két könyve "tudásszociológiai", - az idézõjel indokolt, mert Boudon tulajdonképpen nem tartja jogosultnak azt a fajta szociológiát, amit e megnevezés alatt általában mûvelnek. A két könyv címe jelzi Boudon programját: hogyan lehetséges az, hogy vannak olyan szélesen elterjedt, elfogadott eszmék, amelyek kétesek, törékenyek vagy hamisak, s amelyek elfogadására a cselekvõknek mégis "jó okuk" van, azaz elfogadásuk "szubjektíve racionális". Boudon érvelésének hátterében az a meggyõzõdés rejlik, hogy az eszmék hamis vagy nem hamis volta egyértelmûen és biztosan eldönthetõ, azaz nincs okunk "az ész szabadságolására" (L'art, 367). Az sem lehet számára kérdéses, hogy milyen "jó okai" vannak a cselekvõknek az "igaz, nem kétes és nem törékeny" eszmék elfogadására: nyilvánvalóan az a cselekvõ, aki ilyen eszméket elfogad, "objektíve racionális", azaz Boudon - hogy az általa a "modern relativizmus fõpapjának" tekintett Bloor fogalmait használjuk - aszimmetrikusnak, magyarázatra szorulónak csak a tévedést tartja. Boudon azt sem indokol ja, hogy milyen alapon fogja egybe a "kétes, törékeny és hamis" eszméket. Ezek episztemológiai státusa a recenzens benyomása szerint korántsem azonos, s minthogy a "kétesség" vagy "törékenység" kritériumai eléggé bizonytalannak tûnnek, végül is szinte bármely eszme besorolható lenne a hamis eszmék szélesebb rokonságába.

Boudon második könyve az elsõre épül ugyan, de nem teljesen annak a direkt folytatása. Az elsõ "az ideológia korlátozott elméletét" fejti ki, s lényegében az ideológiák létezésének szociológiai tényezõit mutatja be. A második könyv ezt egyrészt kiterjeszti, amennyiben a "hamis stb." eszmékben való hit episztemológiai alapjait mutatja be, másrészt "szûkíti", amennyiben itt már magára a hiedelemre összpontosítja figyelmét, kevésbé a hiedelem és a hívõ társadalmi kontextusára.

Boudon ideológiameghatározása, saját kategorizálását használva, "tradicionális", azaz ideológiáknak azokat a tudományos érvelésen alapuló doktrínákat tekinti, amelyekben való hit "túlzott" vagy megalapozatlan. (Az elsõ ismét olyan kritérium, amely nehezen értelmezhetõ!) Nem kell azonban a cselekvõk perverzitását vagy irracionalitását feltételezni e hit magyarázatára. Három hatást kell figyelembe venni:

- a helyzet (stituation) vagy a pozíció és beállítottság (position et disposition) hatását, azaz azt, hogy a cselekvõ deformáltan és részlegesen látja maga körül a világot;

- a kommunikáció hatását, azaz azt, hogy az elméletek, hiedelmek többnyire fekete dobozok a cselekvõk számára, s e "dobozok" felnyitása túlságosan "költséges" is lenne, ezért a cselekvõk, ha a hiedelmek elfogadhatóságáról-döntenek, más kritériumokat használnak az igazság kritériuma helyett, például az érdekesség, a tudományos tekintély kritériumát, vagy egyszerûen csoporthatásoknak engedelmeskednek;

- episztemológiai hatást, azaz azt a tendenciát, hogy hajlunk az analitikus fogalmak jogosulatlan kiterjesztésére vagy a paradigmák érvényességi kritériumainak figyelmen kívül hagyására.

Az "önmeggyõzésrõl" szóló könyv tulajdonképpen e harmadik hatás alaposabb kibontását adja. Középpontjában az ún. Simmel-modell áll. Simmel Die Probleme der Geschichtsphilosophie címû munkájára utal, arra a fejtegetésére, hogy a megismerésben számos tudattalanul maradó, de nélkülözhetetlen elem, elõfeltevés mûködik, egyáltalán ezek azok, amelyek a történeti megismerést is lehetõvé teszik, ezért Simmel a kanti a priori értelmének a kiterjesztését javasolja. Boudon átfogalmazásában tehát arról van szó, hogy a magyarázatokban az explicit állítások mellett szükségképpen mindig bevezetünk implicit feltevéseket is, s így lehetséges, hogy "szubjektíve racionálisan" hihetünk "hamis stb." eszmékben.

Négy "Simmel-a priorit" mutat ki:

- azt a tendenciát, hogy a p és/vagy... típusú helyzeteket hajlamosak vagyunk p vagy p' típusú helyzetként értelmezni;

- a "nincs okozat ok nélkül" elvet, holott valójában az "okság" mibenléte nagyon bizonytalan;

- az "igazság egységes" elvet, vagyis azt, hogy hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy például egy jelenség esetében a funkcionális és genetikus magyarázat egyaránt megalapozott lehet;

- a szavak polythetikus jellegének, azaz sokértelmûségének figyelmen kívül hagyását. Boudon fõ célpontja Kuhn és a postkuhniánus tudományelmélet: többször és hosszan vitatkozik Kuhnnal, Feyerabenddel, Bloorral s a francia Bruno Latourral is, aki épp e két könyv megírása közti idõben lett igazán ismert figurája a francia szociológiának és filozófiának. Bourdieu és iskolája is megkapja a magáét mindkét könyvben, miként Boudon korábbi könyveiben is. Simmelre (A pénz filozófiájára) hivatkozva mondja, hogy a mûvészi dolgokban való preferenciákat nem lehet szociologisztikusan, a feltételezett kollektivisztikus osztálypreferenciákból levezetni. A szociológia megmagyarázhatja a hozzá nem értõ lelkesedését Beethovenért vagy a tudatlanét Newtonért mint a sznobizmus vagy a konformizmus hatását, de nem képes megmagyarázni a hozzáértõ vagy a tudós lelkesedését (L'art, 431-432). Az érv nyilvánvalóan Bourdieu La distinction-jának szociologizmusa ellen irányul. Ugyanakkor tömören és nagyon pontosan kifejezi Boudon tudás- és ideológiaelméletét, amely szerint tehát szociológiája csak a hamisnak, helytelennek és értéktelennek lehet, az igaz, helyes és értékes minden szociológiai magyarázatnak ellenáll.