Szociológiai Szemle 1993/1. 95-119.
Borsos Endre-Csite András-Hella Ferenc
RENDSZERVÁLTÁS UTÁN
FALUSI SORSFORDULÓ ÖKÖRITÓFÜLPÖSÖN
Kutatási beszámoló
 

Bevezetés

Az alábbi dolgozat a "Rendszerváltás után - falusi sorsforduló a Kárpát-medencében" címû kutatás1 elsõ, magyarországi eredményeit összegzi.

A kutatás kiindulópontjaként az a feltételezés szolgált, hogy a trianoni békeszerzõdést megelõzõen a vizsgált három falu Beregszász-Szatmárnémeti vonzáskörzet térségében, egy gazdasági övezetben helyezkedett el. A határok módosulásával és az ezt követõ állami elzárkózási politika révén a mezõgazdasági termelés és fogyasztás kialakult rendszere felbomlott. Mivel falvaink lakosainak többsége a mezõgazdaságból élt, s él még ma is, feladatul tûztük magunk elé az egykori - igaz azóta az iparosítással valószínûleg jelentõsen megváltozott - gazdasági kapcsolatháló esetleges újraszövõdésének feltérképezését. Úgy véltük, a rendszerváltás megteremtette a liberalizáltabb külgazdaság-politika érvényesülését, és az állam befolyásának, ellenõrzésének visszaszorulása révén lehetõség kínálkozik a békeszerzõdés elõtti kapcsolatok részleges újjáéledésére, a kialakult fejlettségbeli különbségek csökkenésére.

A rendszerváltást mint a politikai szféra fogalmi körébe tartozó jelenséget, úgy is megpróbáltuk körbejárni, hogy kiderüljön, kik is kerültek elõnyösebb pozícióba a változások révén: kik voltak azok, akiknek személyes státuszbeli és pozicionális emelkedése egybekapcsolódott az átalakulás elõrehaladásával. A téma magyarországi és romániai szakirodalmára alapozott hipotézisünk szerint a nyolcvanas évekre létrejött az a csoport, amely alacsonyabb szervezeti pozíciókkal bírt ahhoz képest, ami magas társadalmi elismertsége, presztízse révén neki kijárt volna, s a politikai változások e csoport megszervezõdését és hatalomra kerülését hozták.

A területi és foglalkozási mobilitás vizsgálata során a rendszerváltás közepette kialakult makrogazdasági helyzet egy aspektusát, az egyéni reakciók meghatározott típusát kívántuk felmérni. Azt a jelenséget kívántuk tehát elemezni, hogy a széles rétegek számára romló megélhetési körülmények, a munkalehetõségek csökkenése indukál-e vándorlást, munkaerõmozgást, s ha igen, milyen mértékût. Látva azt, hogy a jelenség átlépi az országhatárokat, úgy gondoltuk, a kutatásnak is ugyanezt kell tennie.

A kutatás során az etnikai, felekezeti konfliktusok feltérképezését is fontos feladatnak tartottuk, abból a megfontolásból, hogy a térség, s maga a három falu is vegyes lakosságú (magyar többség mellett, cigány, román, ruszin-ukrán kisebbségek), így a gazdasági változásokra adott válaszokban esetleges ilyen hátterû eltérések is elõfordulhatnak.

A fenti hipotézisek kidolgozásához és operacionalizálásához a magyarországi faluban, Ököritófülpösön végzett terepmunka szolgált kiindulópontul. A rendelkezésünkre álló magyar szakirodalom ezt a megoldást tette indokolttá, ugyanis ha a községek regionális összetartozásáról alkotott fenti feltételezésünk igaz, az így kialakított fogalmi készlet többé-kevésbé eredményesen alkalmazható - legalábbis kezdetben - a másik két helység esetében is.

A terepmunka befejeztével, a tapasztalatok feldolgozásához látva az a kép alakult ki bennünk, hogy a megszerzett ismeretek jó alapul szolgálhatnak a magyar polgárosodás-irodalomban lassan letisztuló gondolatok, hipotézisek ellenõrzésére, illetve néhány problémának a konkrét kutatás alapján történõ átfogalmazására.

Úgy látjuk, hogy a polgárosodás fogalma körül sûrûsödnek össze az utóbbi évtizedek magyar szociológiájában az elmúlt 40 év egyes társadalmi jelenségeirõl, folyamatairól - például a második, árnyékgazdaságról, a vagyonosodásról, a szocialista vállalkozásokról - kialakult különbözõ felfogások. Ennek legnagyobb hatású megfogalmazói Márkus István az utóparasztság, Juhász Pál a parasztpolgárosodás, Szelényi Iván és Kovách Imre (eltérõképp megfogalmazva) a polgárosodás koncepcióival.

Nem találtunk azonban olyan hipotézisrendszert, amely az 1989 óta végbement társadalmi mozgások leírására konzisztens fogalmi keretet kínálna. Ennek okai közt bizonyára az egyik legfontosabb az, hogy a változások rendkívül gyors ütemûek voltak, a tudományt váratlanul érte a rendszerváltás. Elemzésünk során abból indultunk ki, hogy a magyar társadalom életében a makroszintû politikai és gazdasági változások olyan jelenségeket, cselekvési típusokat, csoportokat hívnak életre, amelyek a megelõzõ 20-30 évben megismertektõl jelentõs mértékben eltérnek. Úgy véltük, hogy a rendszerváltás során a gazdasági és politikai szféra átrendezõdése új csoportok létrejöttét indukálja. Kialakulásuk, illetve az eddigi csoportok átalakulása csak a nyolcvanas évek végi állapotokból kiindulva érthetõ meg.

A magyar szociológiai irodalomnak az az ága, amely az elmúlt 20-30 év falusi mozgásait vizsgálta, kidolgozta a falusi társadalom rétegzõdésének alapképletét. Az eltérõ hangsúlyok ellenére a Szelényi-féle (1992) "káderek-proletárok-paraszt-munkások-vállalkozók" négyes klasszifikációt a téma kutatói lényegében elfogadták. Kiindulásképpen mi is ezt tettük. Problémát és ebbõl következõen vizsgálati témát az jelentett számunkra, hogy az átalakulás során miképp alakult a polgárosodás folyamatába a hetvenes-nyolcvanas években bekapcsolódott egyének és háztartásaik helyzete. A 4 fõ csoport közt milyen eltolódások mentek, illetve mennek végbe a gazdasági recesszió elhúzódó idõszakában? Milyen eltérõ alkalmazkodási mechanizmusokkal találkozunk a falusi népesség különbözõ rétegeiben, és az eltérõ alkalmazkodás milyen mintákat alakít ki, és így milyen új csoportok jönnek létre?

A hosszú gazdasági válságot azért is tartjuk érdekes vizsgálati idõszaknak, mert lehetõséget kínál arra, hogy verifikáljuk a hetvenes-nyolcvanas években, tehát egy alapvetõen prosperáló, illetve stagnáló idõszakban kimunkált és részben bizonyított hipotéziseket. Hisz a fellendülési idõszakok általában csökkentik a vagyoni, életmódbeli, gazdálkodási különbségeket, míg a recesszió során ezek növekedése tapasztalható.2

Mindezek figyelembevételével arra a következtetésre jutottunk, hogy retrospektív szemlélet segítségével többet érthetünk meg az elmúlt évtizedek magyar falujában végbement változásokból. Alapfeltételezésünkként az a tétel szolgált, miszerint az autonómiára törekvés, a totalitárius társadalomszervezési eljárásokkal szembeni "népi ellenállás", a "csöndes forradalom" gyõzelméhez érkezett. Elhárultak az intézményes akadályok a szimbolikus tõkék szintjén a nyolcvanas években megkezdõdött átrendezõdés kiteljesedése, vagyis a társadalmi alrendszerekben a pozicionális átrendezõdés elõl. A politikai rendszerváltással megszûntek azok az erõk, amelyek a káderesedést és proletarizációt, mint preferált társadalmi folyamatokat biztosították. Szabaddá vált az út a polgárosodás, a vállalkozóvá válás, a kapitalizálódás irányába. De csakugyan szabaddá vált-e az út, vagy netán új akadályok támadtak, új, eddig ismeretlen alkalmazkodási mechanizmusok? Vagy tán az átalakulás során épp az a tapasztalat ment veszendõbe, melyet az elmúlt évtizedekben halmoztak fel az emberek a rendszer természetérõl; státuszuk megõrzésének vagy épp emelésének lehetõségeirõl?

Kik a haszonélvezõi a változásoknak, kik a legkorábban alkalmazkodók, a nyertesek? S kik a vesztesek, s miért épp ók? Vajon a "csöndes forradalomban" Szelényi Iván szerint oly központi szerepet betöltõ középparasztság, vagy talán a Márkus István-féle utóparasztság ivadékai-e a fõszereplõk?

Rendkívül összetett problémakörrel kellett és kell megbirkóznunk a kérdések megválaszolása során. E dolgozat keretei közt csupán tapasztalataink összefoglalására és ennek alapján néhány következtetés levonására tehetünk kísérletet. Mivel anyagi lehet6ségeink korlátozottak, ezért a részt vevõ megfigyelésen alapuló falumonográfia lehetõségét egyelõre el kellett vetnünk, így csak az alábbi megközelítési módok alkalmazására nyílt lehetõségünk: mélyinterjúk készítése, próbakérdõívek lekérdezése és pontosítása, fotók készítése, a rendelkezésre álló statisztikai forrásanyag feldolgozása (népszámlálások, mezõgazdasági összeírások), illetve néhány eseményen való megfigyelõ részvétel (pl. esküvõ).

Az alábbiakban ököritófülpösi kutatásunk eredményeit mutatjuk be: a falu gazdaságának jellemzõit, a gazdasági magatartástípusait, majd a foglalkoztatási szerkezet és a politikai elitváltás alakulását vesszük sorra. Mindezek alapján az Ököritófülpösön tapasztaltakat szélesebb kontextusban is elhelyezzük.
 

Helyzetkép Ököritófülpösrõl
1. Ököritófülpös földrajzi helyzete, természeti adottságai, népessége, infrastruktúrája

Ököritófülpös Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - és egyben az ország - északkeleti sarkában fekszik kb. 20 kilométerre a román-magyar határtól. A falun áthalad a csengersimai határátkelõhely felé vezetõ fõútvonal. Ebbõl a szempontból fekvése kedvezõnek mondható, hiszen a falun jelentõs nagyságú tranzitforgalom halad át.

A község szempontjából kedvezõnek tûnik az a körülmény is, hogy a Szamos a közelben folyik, vizét esetleg öntözés céljára hasznosítani lehet a jövõben. A Holt-Szamos egyenesen kettészeli a falut, a hajdani két községet, Ököritót és Fülpöst választva el egymástól. Halastóként való hasznosítása szintén szóba kerülhet a közeljövõben. A falu közelében fekvõ, jelenleg önálló önkormányzattal rendelkezõ Rápolt község határában turisztikai célokra is alkalmas Szamos szakasz van kiépülõben.

Kedvezõtlen körülmény, hogy a falu közelében nem található olyan város, mely felvevõ- és exportpiacul szolgálhatna a mezõgazdasági termékek számára. A trianoni békeszerzõdés értelmében vélhetõen azok a városok kerültek más államok fennhatósága alá, amelyek ezt a szerepet betöltötték. Ezt látszanak alátámasztani idõsebb interjúalanyaink megállapításai is, akik szerint fõképp a beregszászi zsidó kereskedõk közvetítették a falu termékeit távolabbi felvevõpiacok felé. Mátészalka és Fehérgyarmat az elmúlt 70 évben nem tudott hasonló szerepet kialakítani (ezért is emlékeznek szívesen az idõsebb gazdák a háború alatti évekre, mikor a Trianon által szétszakított régió gazdasági egysége helyreállt).

A falu természeti adottságai jónak mondhatók egy alapvetõen mezõgazdasággal foglalkozó település számára. A községhez tartozó földterület 3343 ha, ebbõl belterület 311 ha. A föld minõségére vonatkozóan a tsz adataiból vonhatunk le következtetéseket.

A község földterületének összetétele 1989-ben
 
hektár
százalék
aranykorona
százalék
szántó 2105 85,6 38424 91,8
kert 20 1,0 -  
gyümölcsös 87 3,5 2956 7,0
gyep 65 2,6 427 1,0
erdõ 16 1,0 60 0,2
mûvelés alól kivont terület 165 6,7 -  
  2458 100 41867 100

Feltételezve, hogy a magántulajdonban lévõ földterület (ami egyelõre elenyészõ nagyságú) minõségileg nem különbözik a tsz-tulajdontól, azt mondhatjuk, hogy a földek átlagos aranykorona értéke hektáronként 18.4 ark. Ennél lényegesen nagyobb a gyümölcsösök értéke: 33.97 ark/ha. Altalajkincsekkel a község nem rendelkezik.

A településen élõ 2152 fõ (1991) életkori megoszlása:
    százalék
0-17 éves 571 fõ 26,5
18-59 éves 1157 fõ 54,7
59 éven felüli 424 fõ 19,7

1960 és 1990 között a lakosság száma csökkenõ tendenciát mutatott (2678 fõrõl 1969-re), azóta lassan növekszik. 1989. január elsején az 1009 munkaképes korú lakosból csak 44 volt munkanélküli, 1991. december 31-én számuk elérte a 165-t, azaz az 1157 munkaképes lakos 15 százalékát. Ottjártunkkor ez az arány már 30 százalék fölé emelkedett.

A községben jelentõs cigány népesség él (1989-ben 362 fõ, az összlakosság 17%-a), mely két csoportban két vajda vezetésével Fülpösön elszórtan, míg Ököritón egy csoportban lakik.

A lakosság vallási megoszlásáról nincsenek pontos adataink, annyi azonban bizton állítható, hogy az itt élõk nagy része, a katolikus cigányok kivételével, református. A faluban lakó lelkész szerint kb. 10-12 család él rendszeres hitéletet.

A lakásállomány az országos átlaghoz képest meglehetõsen elavult, zömmel a hetvenes években, az árvíz után épült, bár sok a két világháború között épült ház is. A faluban jelenleg 670 ház található, ebbõl
 
    százalék
1 szobás 181 db 27,0
2 szobás 295 db 44,0
3 és több szobás 194 db 29,0

A lakásállomány is, miként a népesség, 1990-ig csökkent (évi egy-kettõvel), azóta lassú növekedés indult meg.

Az ivóvíz- és energiaellátás megfelel a magyar átlagnak (1993 folyamán kezdik el a földgázhálózat építését), a távbeszélõ hálózat jobban kiépült. Az 1990 decemberében átadott 400 fõvonalas központra folyamatosan kapcsolják rá a lakossági állomásokat. Az úthálózat állapota az átlagosnál rosszabb, a fõútvonalon kívül alig van burkolt út.

Az iskolai és óvodai ellátás infrastrukturális feltételei adottak. A község iskolája a jelenlegi létszámnál sokkal több gyerek befogadására készült, a községben ugyanis tavalyig egy állami nevelõintézet is mûködött a hajdani Németh-kastélyban. Jelenleg inkább az iskola kapacitásának kihasználása okoz gondot. Az egészségügyi ellátás feltételeinek biztosítása terén az önkormányzat éppen az idén tesz nagy elõrelépést az egészségügyi ház átadásával. A falunak eddig nem volt saját orrosa, a körzeti orvos Tyukodról járt át, mivel a lakásfeltételek nem voltak számára biztosítva.

Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy Ököritófülpös természeti-infrastrukturális feltételei nem maradnak el jelentõsen az országos átlagtól. Ami igazán hátrányosnak tekinthetõ az földrajzi elhelyezkedése.

A határ közelsége - a térség városaival (Kisvárda, Mátészalka) eltérõen - szinte semmilyen pozitív hatással nincs a falura. A vendéglátó egységek nem rendezkedtek be az idegenforgalomra, úgy tûnik, a kiskereskedõk sem ebbõl akarnak megélni. Egyetlen kivételként a Gazdaboltot említhetjük, amely forgalmának nagy részét a határ túloldaláról érkezõkkel bonyolítja le. A fõleg mezõgazdaságból élõ falu jelen pillanatban teljesen nélkülözi a biztos felvevõpiacot, ami mind a termelõszövetkezetet, mind a magántermelõket súlyosan érinti.

A rendszerváltás következtében fellépõ gazdasági problémák (üzemek bezárása, munkanélküliség, agrárrecesszió) az eddig látens hiányosságokat felszínre hozták, de természetesen meg nem oldhatták.
 

2. A gazdasági tevékenység szervezeti formái

A kutatás során különös figyelmet szenteltünk a különbözõ gazdasági tevékenységek rendszerezésének. A gazdaság elsõ, második stb. szférákra osztása a magyar szakirodalomban a nyolcvanas évek kutatásainak eredményeképpen honosodott meg. Mi is alkalmaztuk ezeket a fogalmakat, de az esetleges félreértelmezések elkerülése érdekében szeretnénk tisztázni fogalomhasználatunkat.

A szférák megkülönböztetését két dimenzió mentén végeztük el, egyrészt aszerint, hogy a gazdasági interakcióban tulajdonost cserélõ áru, információ, egyéb jog állami, szövetkezeti, egyéb gazdasági társasági, avagy egyéni tulajdonban van-e, másrészt pedig aszerint, hogy az interakció legális, azaz törvényes-e. Így elsõ gazdaságon azokat a gazdasági interakciókat s hozzájuk kötõdõ intézményeket értjük, ahol állami, szövetkezeti és más gazdasági társasági tulajdonban levõ jogok legálisan cserélnek gazdát, második gazdaságon az egyéni tulajdonban levõ jogok legális átruházását, harmadik gazdaságon az állam, a szövetkezetek és egyéb gazdasági társaságok tulajdonát képezõ jogok törvényellenes mozgását (pl. fusizás, munkahelyi lopás stb.), negyedik gazdaságon pedig az egyéni tulajdonú jogok államilag nem engedélyezett mozgását (pl. illegális, számla nélküli értékesítés, vámszabályok kijátszása, "csencselés") értjük.

A gazdasági tevékenységek fenti csoportosítása lehetõséget kínál arra, hogy bizonyos összefüggésekre rámutassunk. A következõ részben ismertetjük azokat a jogi szervezeti formákat, melyek Ököritófülpös gazdasági életét meghatározzák. Ezt azért tartjuk szükségesnek, hogy a bemutatandó tipikus interakciókat el tudjuk helyezni abba az intézményi környezetbe, mely ezeknek épp egyik fõ meghatározója. Ezek alapján a falu gazdasági szervezeteit öt csoportba sorolhatjuk:

a) a termelõszövetkezet
b) állami szolgáltató szektor
c) kisiparosok, kiskereskedõk
d) START Kft
e) mezõgazdasági vállalkozók
(A témánk szempontjából kiemelten fontos ötödik csoportot a következõ fejezetben mutatjuk be részletesen.)

A helyi munkaerõ struktúrája 1989. január elsején
 
férfi
nõ
összesen
 
százalék
  
százalék
  
százalék
ipar 8 2,2 1 0,3 9 1,0
építõipar 4 1,1     4 0,4
mezõ- és erdõgazd. 177 48,8 132 37,2 309 34,0
szállítás, hír. 10 2,7 2 0,6 12 1,3
vízgazdálkodás 1 0,3     1 0,1
személyi szolg. 1 0,3 4 1,1 5 0,5
egészségügyi, szoc. és kult. szolg. 16 4,5 65 18,3 81 8,9
közigazgatás 13 3,5 23 6,5 36 4,0
helyben dolgozók összesen 230 63,4 227 64,0 457 50,2
napi ingázók 133 36,6 128 36,0 261 28,7
heti, havi ingázók         192 21,1
aktív keresõk             
összesen 363 100 355 100 910 100

A fenti táblázat számunkra két fontos információval szolgált. Az egyik az ingázók magas száma, amely jól jellemzi a helyi munkaerõ-kereslet szûkösségét, és amelybõl arra is következtethetünk, hogy a falu lakosságára milyen hatással voltak az elmúlt években az iparban végbement, elsõsorban az ingázókat sújtó elbocsátások. Az önkormányzat becslése szerint a munkaképes korú lakosság 30 százalékát kitevõ munkanélküliek java része a volt ingázók közül kerül ki.

A mezõgazdaságban foglalkoztatottak magas aránya (a helyben foglalkoztatottak 64%-a) azt bizonyítja, hogy ez az ágazat meghatározó a falu gazdasági életében. A volt állami nevelõintézet ingatlanán berendezkedõ START Kft még csak készülõdik a rehabilitációs központ beindítására, a helyi kisipar pedig alulfejlett, alig van fõállású kisiparos a faluban. Az önkormányzatnak egyetlen vállalkozása van, a tejbegyûjtõ központ, és ez is csak egyetlen személyt foglalkoztat. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a többi területen (tanügy, közigazgatás stb.) dolgozók jövedelmük jelentûs részét a mezõgazdaságból szerzik, olyannyira, hogy az itt végzett tevékenység gyakran fontosabb számukra, mint az elsõ gazdaságban ellátott munkájuk.

A fentiek ismeretében felmérhetõ a tsz jelentõsége a község életében, hisz a mezõgazdaságot jelen pillanatban a tsz igen erõs dominanciája jellemzi. Az egyébként is kevés mezõgazdasági magánvállalkozó között alig akad kettõ-három, aki teljesen függetleníteni tudja magát tõle. A faluban tehát az elsõ, a második és a harmadik gazdaságban egyaránt a mezõgazdasági tevékenység a meghatározó, és ez elválaszthatatlan a tsz-tõl.
 

a) A Szamosmenti Egyetértés MGTSZ

Ököritófülpös alapvetõen szegényparaszt és cselédközség volt a földosztást, illetve a tsz szervezést megelõzõen. Talán ennek is tulajdonítható, hogy a környéken elsõként itt alakult meg a tsz (egyébként az országban is az elsõk között). Ez a késõbbiekben helyzeti elõnyt jelentett a falu számára, például a tanácsi központ kiválasztásakor.

1978-ban az ököritófülpösi, a gyõrteleki és a géberjéni termelõszövetkezetet öszszevonták "Szamosmenti Egyetértés Mgtsz" néven. Az új tsz-ben, nevével ellentétben, egyáltalán nem uralkodott egyetértés, fõleg miután (1982-1985 között) hatalmas veszteséget halmozott fel. Bár 1986-tól egészen 1989-ig nyereséggel mûködött (közben állóeszköz-állománya csökkent), a felhalmozott adósságtól nem sikerült megszabadulnia. 1990-ben ismét veszteséges volt, és 1991 júliusától szét is vált az eredeti három részre. A régi vezetõk eltûntek az irányításból. A szétválást a cégbíróság még nem jegyezte be, így jogilag még mindig egy nagy termelõszövetkezet létezik, holott de facto már egy éve három teljesen elkülönült gazdasági egység mûködik három vezetõséggel (a vagyonmegosztás is megtörtént).

Az új ököritófülpösi tsz 182-184 millió forintos mérleg-fõösszeggel, 51 millió forintos hitelállománnyal indult 1991-ben. A földek minõségét és mûvelési ágak szerinti megoszlását egy korábbi táblázatban már összefoglaltuk. Az 51 millió forintos hitelállományból a szállítók és a bankok 14-14 millióval, a központi Területfejlesztési Alap pedig 23 millióval részesedik.

A hitelek, fõleg a banki jelzáloghitelek, nagyon megterhelik a szövetkezetet. A legjobb földeket (a gyümölcsöst) kötötték le. A 14 millió forint banki hitelbõl 7 milliót már sikerült visszafizetni, semmi remény sincs azonban a KTA visszafizetésére. Miután a hitelezõk nem hajlottak ennek elengedésére, a tsz kénytelen volt csõdöt kérni önmaga ellen. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a szétvált szövetkezet ököritófülpösi része megpróbált betéti társasággá alakulni. A BT 16 beltagját a tsz 10 tagú vezetõsége, valamint a tsz-iroda 6 fõs személyzete alkotja, és 310 kültagja van, ezek a bennmaradni szándékozó volt tagok. (Akik ki akartak lépni, már megtették, a vagyonfelosztás folyamatban van.) A kültagok be is fizették az 1000 forintos hozzájárulást, de a cégbíróság nem jegyezte be a megalakult BT-t sem. Tény, hogy a vezetõk elképzelései szerint a csõdeljárás és a vagyonmegosztás után a BT tulajdonába került volna a tagjait megilletõ vagyonrész.

A nem tsz-gazdák, akik a kárpótlás során visszaigényelték földjeiket - számuk egy-két tucat körül mozog -, hevesen támadják a be nem jegyzett BT-t és tsz-t.

Szerintük mindez csak arra való, hogy elodázzák a vagyonnevesítést és -felosztást. Közülük is alig néhánynak van esélye arra, hogy életképes farmergazdaságot teremtsen. Többnyire idõs emberek, akiket inkább az ösztön és a nosztalgia motivál, mintsem a gazdasági racionalitás. Jobbára õk alkotják a helyi kisgazdapártot is. Kevesen vannak közöttük volt "kulákok", vagy azok leszármazottai. Az ilyen családok java részét (számuk 15-20-ra tehetõ, és 200 holdon gazdálkodtak) az ötvenes években elüldözték a faluból.

A jelenlegi helyzetben a kompetensnek tekinthetõ személyek véleménye szerint legfeljebb 20-30 család tudna a faluban életképes magángazdaságot létrehozni. A többiek sem a szükséges tõkével, sem megfelelõ tudással nem rendelkeznek. Számukra nem marad más alternatíva, mint a tsz, vagyis a BT, illetve ami végül is lesz belõle, konkurens társas szervezõdés ugyanis nem jött létre a faluban. A szövetkezetbõl kivált gazdák jó része szintén rászorul a tsz utódszervezetére, mivel nem rendelkeznek megfelelõ gépparkkal a kivett földek megmûveléséhez. Mindezek után talán joggal állíthatjuk, hogy a tsz sorsa központi kérdés Ököritófülpösön, a csõdeljárás után megszületendõ utódjának mindenképpen meghatározó szerepe lesz a falu gazdasági életében.
 

b) Az állami szolgáltató szektor

Ide soroljuk az önkormányzatot mint vállalkozót, az ÁFÉSZ kirendeltségeit, a postahivatalt és a takarékpénztárit. Mint a munkaerõ-mérlegbõl láthattuk, az itt dolgozók száma 159 fõ, a tsz után tehát ezek az intézmények foglalkoztatják a legtöbb embert. Privatizációjukról nincs szó, átszervezési szándékról sem tudunk. Az önkormányzat vállalkozása (tejbegyûjtõ központ) újszerû ugyan, de kis volumenû (egy alkalmazott) és ráfizetéses. Az ÁFÉSZ boltjai rosszul ellátottak, viszont maga a szövetkezet a legnagyobb termékfelvásárló a faluban, több megbízottja is van.
 

c) Kisiparosok és kisvállalkozók

Az 1991-es nyilvántartás szerint 25 kisiparos és 11 kiskereskedõ tevékenykedik a faluban. A klasszikus kisiparosi szakmák képviselõit találjuk meg közöttük: asztalos, szabó, fuvarozó, fodrász, vízvezetékszerelõ stb. Nincs viszont kõmûves, cipész és önálló mezõgazdasági felvásárló sem. Az ÁFÉSZ-en kívül néhány nyíregyházi és debreceni kft-nek vannak csak megbízottai. Jószerivel nincs közöttük olyan, aki egyetlen jövedelmi forrásként tekintene vállalkozására, ilyenekre csak a néhány mezõgazdasági vállalkozó között akadunk.
 

d) A START Kft

A START Kft-t tevékenységének specifikus volta, valamint alkalmazottainak tervezett jelentõs száma miatt érdemes kiemelten kezelni. A START mozgáskorlátozott emberek rehabilitációjával foglalkozik, olyan munkalehetõségek teremtésével, amelyeket mozgássérültek is el tudnak látni. 1992 elején vásárolták meg a volt állami nevelõintézet ingatlanait. Terveik közé tartozik többek között egy csomagolóüzem felszerelése és mezõgazdasági tevékenység folytatása is, saját és bérelt területeken. Amennyiben sikerül elérni a tervezett kapacitást, az intézet két év múlva már száznál több helybeli és nem helybeli mozgássérültet foglalkoztatna. Jelenleg azonban csak néhányan dolgoznak itt, volt intézeti alkalmazottak, akik karbantartási munkát végeznek.
 

3. Gazdák, termelõk, vállalkozók

Ebben a fejezetben az egyének gazdasági magatartását és családi-háztartási környezetét rendszerezzük. Ehhez felhasználjuk azt a 25 interjút, amelyekben az alábbi kérdésekre kerestünk választ:

- a háztartásfõ származása, családi háttere, korábbi életútja,
- a háztartás nagysága,
- a gazdaság3 nagysága, kapcsolata a háztartással,
- a gazdaság külsõ kapcsolatai,
- a gazdaság kialakulásának története,
- az alkalmazott munkaerõ és eszközállomány nagysága,
- a monetarizáltság, illetve a reciprocitás szerepe a termelésben,
- az alkalmazott státuszszimbólumok.

E szempontok alapján az alábbi csoportokba rendezhetjük a gazdaságok szereplõit:
 

a) A vállalkozók régi csoportja

Öt gazdaságot sorolhatunk ebbe a körbe, ahol már a Kádár-rendszer idején is foglalkoztak árutermeléssel a háztáji keretei között, de folyamatosan alkalmazkodva a piac igényeihez, és jelentõs tõkét halmoztak fel. Ez a tõke most, a befektetési lehetõségek megnövekedésével, a termelés feltételeinek megteremtésére-bõvítésére szolgál. Hárman felvásárlási tevékenységgel is foglalkoznak. Hárman közülük rendelkeztek munkahellyel (most munkanélküliek), míg ketten a nyolcvanas évek derekán hagyták ott az elsõ gazdaságot.

A fellépõ munkaerõ-szükségletet háromgenerációs, nem együtt élõ családjukból biztosítják. Idegent ritkán alkalmaznak, inkább csak szüret idején, amikor viszont nem a széles rokonság és a barátok munkacseréjével oldják meg a munkaigény kérdését. Ide sorolták a vendéglátó egységet üzemeltetõ, azonban Mátészalkára költözött vállalkozót. A többiek a mezõgazdasághoz kötõdõ üzemágakban tevékenykednek. A gépesítettség jelentõs mindegyik üzemben, a termelést eszközigényes kultúrákra összpontosítják. Jellemzõ a csoportba soroltakra az újítási szellem: egyikük ma konzervüzemet létesít, a szippantóskocsis-szolgáltatást, az uborkázást és a felvásárlási tevékenységet is közülük kezdték elsõnek. Esetükben jellegzetesen vállalkozói mentalitással találkoznak: a pénzbevétel maximalizálása érdekében piaci újítások bevezetésével, magas kockázatvállalással. Az ebbe a csoportba soroltak alkotják a falu gazdaságilag legmozgékonyabb részét, ami egyszersmind megkülönbözteti õket, két esetben pedig már szüleiket is, a Kádár-rendszer átlagos, konform szereplõitõl. Két esetben a háború elõtti "jó gazdák" leszármazottaival találkozunk, és egyikük kivételével föld(vissza)vétellel kívánnak lehetõséget biztosítani felhalmozásuk további növelésére.
 

b) A régi helyi politikai elitbõl kikerült vállalkozók

A vállalkozók másik csoportját a volt MSZMP- és tsz-vezetõk alkotják, akiknek az elsõ gazdaságban és állítólag a harmadik gazdaságban is betöltött jelentõs pozícióikat kihasználva sikerült tõkét felhalmozniuk. A faluban jelenleg három régi vezetõ él egyikük ma is vezetõ -, míg néhányan már a rendszerváltást megelõzõen elköltöztek, s vagyonukat máshol fektették vállalkozásokba.

Sajnos alapvetõ problémát jelentett a csoport vizsgálatakor a tulajdonukban levõ termelõeszközök és tõke felmérése, mivel nemigen kívántak errõl beszélni, illetve a beszerezhetõ információk köre a "pletyka" szintjén maradt. Valószínûleg az is közrejátszik ebben, hogy maguk a résztvevõk sem tartották precízen számon saját és az adott intézmény tulajdonát képezõ tárgyak és jövedelemforrások körét.

Mindhárman fontos vezetõi feladatot láttak el a tsz-ben. A nehezen beszerezhetõ, szûk körû információk alapján arra a feltételezésre jutottunk, hogy pozíciójuk a harmadik szféra szempontjából is kedvezõ feltételeket biztosíthatott számukra a tsz tulajdonát képezõ javak feletti rendelkezés tekintetében. A rendszerváltás megindulásával, kihasználva az adódó jogi lehetõségeket, valamint szakértelmükbõl és hatalmukból profitálva jelentõs mennyiségû termelõeszközhöz jutottak elõnyös feltételekkel. Lényegében rendelkeznek a nagyobb mezõgazdasági vállalkozás beindításához szükséges tõkével és infrastruktúrával, azonban egyelõre a magatartásukat kivárás jellemzi. A kivárást inkább a bukástól való félelem indokolhatja, semmint a vállalkozói szellem hiánya. Mindhárman szegényparaszt családból származnak és a Kádár-rendszer tipikusnak mondható pártkarrierjét futották be, ami a helyi választásokon elszenvedett vereséggel tört meg. Jó kapcsolatokkal rendelkeznek ma is, hiszen a hajdani ismerõsök jelentõs része még mindig államhatalmi pozíciót tölt be, vagy épp a magánszférában tevékenykedik. A szolidaritás természetesen mûködik köztük, s ennek révén olyan gazdasági ügyletek jöhetnek létre, melyek a társadalom más csoportjai számára is jelentõs haszonnal bírnak (pl. munkahely teremtése egy üzem beindításával).

Az a) és b) pontban csoportosított aktorokat vállalkozóknak tartjuk. Felhalmozott tõkéjük különbözõ eredetû, de közös sajátosságuk a piacorientáltság, az önállóságra törekvés, a pénzbevétel növelésének, a jólét megteremtésének az igénye. Az elõbbieknek ez mintegy természetes közege volt olyan idõszakban, melyben az állam nem semlegesen viszonyult a különbözõ tulajdonságokhoz; az utóbbiak a múlt rendszerben az elsõ és feltehetõleg a harmadik gazdaságból profitálva halmoztak fel, majd politikai kényszerûségbõl váltottak az utóbbi években stratégiát.
 

c) A helyzetüket stabilizálók

A következõ csoportba a falusi méreteket tekintve közepes gazdaságok tartoznak. Közös tulajdonságuk, hogy nem válik el élesen a háztartás és a gazdaság, az üzemméret nem lép túl a háztáji kereteken. Ugyanakkor jelentõs nagyságú az állatállomány, illetve megtalálható egy teljesen a piacra termelõ üzemág, amelyben meggyet, körtét, uborkát vagy almát termesztenek.

Az elsõ gazdaságban is részt vesznek az idetartozók: magas szakképzettségüket az iskolában, a tanácsi vagy a tsz-apparátusban kamatoztatják. Annak idején a háztáji beindításának fõ motiváló tényezõje a pótlólagos jövedelemszerzés volt, ma már azonban sikeres tõkefelhalmozásuk eredményeképpen jelentõs indulótõkét tudnának felmutatni, ha teljesen átváltanának magánvállalkozásra.

Öten tartoznak ebbe a csoportba, a falu életében domináns szerepet betöltõ emberek. Gazdasági tevékenységük - Kovách Imre szavaival szólva - piacorientált, a jóléti mobilitás ethosza és a társadalmi normák erõs befolyása jellemzi.

A második gazdaságban való részvételük kizárólagosan a mezõgazdasághoz kötõdik, a tanárok esetében a fõ ösztönzést a pedagógusi illetményföld jelentette. Az üzem mûködtetése során igénybe vett családi segítség a testvérekre már nem terjed ki (a gazdaság nagysága ezt nem is indokolja), szüretkor a szélesebb rokonság és a szomszédok munkaerõ-cseréjével fedezik a szükségletet.
 

d) Az alkalmazkodni nehezen tudók

Ide azokat soroltuk, akik szintén részt vesznek mind az elsõ, mind a második gazdaságban, de háztájijuk nagyságrendekkel kisebb az elõzõ csoportba tartozókénál, illetve az elsõ gazdaságban betöltött munkakörök alapján nem sorolhatók a foglalkozási elit kategóriájába. Tevékenységük a második gazdaságban leginkább arra szolgál, hogy elért társadalmi státuszukat biztosítsák, stabilitásra törekszenek. Feltételezzük, hogy az ez alá a kategória alá soroltak teszik ki a falu többségét. 4-5 esetben végeztük el a részletes elemzést, s ebbõl extrapoláltuk megállapításainkat a számos, részletesen nem végig kérdezett interjú alanyunkra. Mindezek alapján az a feltételezés is megfogalmazódott bennünk, hogy a származást tekintve, a csoportba soroltak felmenõi szegényparasztok vagy cselédek voltak. Többnyire önellátásra törekszenek és a háztartás pénzbeli kiadásainak csökkentésére. Esetükben tehát a gazdasági recesszióhoz való alkalmazkodás stratégiája alapvetõen a létbiztonságra irányul, a kockázatvállalási tényezõket igyekeznek kizárni a család életébõl, gazdálkodásukban védekezésképp a naturális kapcsolatokra való áttérést preferálják.

A háztájit többnyire egyéni-családi munkaerõvel mûvelik, a gépesítettség foka alacsony. Szüret idején a többletmunkát munkaerõ-csere révén biztosítják, a rokonság, a szomszédok és a barátok segítségével. Fontos kiemelni, hogy jelentõs részük a hatvanas évektõl fogva ingázó volt, a budapesti és debreceni iparban történt leépítések elsõsorban õket sújtották. Tõkefelhalmozásuk nem ért el olyan nagyságrendet, hogy most mobilizálható vagyont tudnának vállalkozásba fektetni. Kiszolgáltatottságuk eléggé nagyfokú, a felemelkedés lehetõségeit alacsony képzettségi szintjük miatt sem tudják kihasználni.
 

e) Akik a negyedik gazdaságból élnek

Néhányan a negyedik gazdaság szférájában tevékenykednek. Véleményünk szerint õk szintén vállalkozóknak tekintendõk: igyekeznek tõkét felhalmozni, pénzt gyûjteni és befektetni, bár alacsony társadalmi presztízsû ügyletek révén. Talán épp a negyedik gazdaságban találkozhatunk leginkább az autonómiára törekvés, a piaci koordinációnak való teljes alárendelõdés ügyében mûködõ vállalkozókkal. Néhány falubeli cigánynak a kelet-európai cigányszolidaritás alapján is mûködõ ruha- és színesfém-üzlete mellett egy-két özvegyasszony illegális italkimérését sorolhatjuk ide. A megnövekedett alkoholigény kielégítésére létesült vállalkozások a lebukás veszélyével és költségével is számolnak. A piacralépés helyét esetükben (hasonlóan a cigányokhoz) az is meghatározta, hogy nem voltak széles kapcsolataik, mozgáslehetõségeik az önálló termelésben, vagy a nagy mozgást igénylõ mozgókereskedelemben. Ennek oka az elsõ két szférába lépés magas költsége, a kedvezõtlen hitelfeltételek, amik a periferiális csoportok felzárkózásának fõ akadályai. Véleményünk szerint a nagy mobilitással bíró cigányok kereskedésbõl realizált haszna a tõkeallokáció hatékony formája.

Figyelembe kell venni e kérdés vizsgálatakor a növekvõ munkanélküliséget is. A szûkebb térség nemzetgazdaságai olyan tartós és globális válságba jutottak az utóbbi idõben, mely a foglalkoztatottság jelentõs csökkenésével járt és jár együtt. Az így feleslegessé váló munkaerõ, vagyis a megélhetési gondokkal küszködõk egyre szélesebb köre kényszerül a negyedik gazdaságba. Ököritófülpösön a cigányvajda és családja vesz részt a "seftelésben". Korábban az ingázók vezetõje, majd a fülpösi vajda funkcióját viselõ ember jelentõs vagyont gyûjtött a kereskedésbõl. Annak feltérképezése, hogyan alakul az üzletmenet és a beruházási tevékenység, a jövõ kutatásának egyik legérdekesebb feladata lehet.
 

f) A peremre szorulók

Az egyének gazdasági interakcióinak feltárása során a hatodik csoportot azok az emberek alkotják, akik a vagyoni helyzet, az életkörülmények perifériájára szorultak. Köréjük tartozik az özvegyek, különösen az özvegy férfiak jelentõs része és a cigányok nagyobbik része is. Sokan küszködnek beilleszkedési zavarokkal, és a deviancia jelenségei is gyakoribbak körükben. Nemigen vállalnak munkát, kiadásaikat nyugdíjakból, a szociális segélyekbõl és egyéb juttatásokból fedezik. Csak fogyasztóként vesznek részt a piacon, s lényegében az elsõ gazdaság támogatásaiból élnek.
 

4. Mobilitás, foglalkoztatás, migráció

A községre vonatkozó statisztikai adatok alapján azt állapíthattuk meg, hogy a falu lakosságának mobilitási változásai egybeesnek az országban 1945 után végbement társadalmi-gazdasági átalakulások fordulópontjaival. Az ötvenes évek elején követett agrárpolitika, az erõszakos tsz-szervezés, a beszolgáltatási rendszer, a kulákoknak és családtagjaiknak kitelepítése nyomán megindult a paraszti népesség elvándorlása a faluból. 1949-ben három földbirtokos családot telepítettek ki, majd ezt követte 1950-ben a kuláklisták összeállítása, amelynek további 11 család esett áldozatául. A kitelepítettek nagyobb része a szakképzetlen ipari munkások sorába lépett. A kollektivizálás elõbb-utóbb a faluban is elérte célját, egy birtokos család kivételével a korábbi birtokosok tsz-tagok lettek.

A környezõ ipari telepítések következtében tovább nõtt a mezõgazdaságból kilépõk száma. Java részük el is költözött Mátészalkára, Nyíregyházára, Debrecenbe, Budapestre. A nyolcvanas évekre jellemzõ tendencia a mezõgazdaságból való kilépõk városba költözése. Az egylépcsõs mobilitás mellett nõtt a többlépcsõs mobilitás is (mezõgazdasági fizikaiból szakmunkás, egyéb szellemi, vagy értelmiségi lesz, a segédmunkás szakmunkássá, illetve a szakmunkás értelmiségivé válik).

A falu társadalmi életében nagy szerepet játszik a munkahely és lakóhely szétválása. A napi ingázók jelentõs részét (kétharmadát) a Mátészalkán (MÁV, Bútorgyár), Nyíregyházán, valamint Porcsalmán dolgozó betanított, illetve szakmunkások alkotják. A másik részük pedig Gyõrteleken, Fehérgyarmaton, Cégénydányádon dolgozik, többsége irodai alkalmazottként. A cigány lakosság körében is jelentõs azoknak a száma, akik építõipari segédmunkásként dolgoztak Budapest, Debrecen ipartelepein, bár túlnyomó többségük csak ingázott és nem költözött el véglegesen.

Az 1980-as évektõl a helyi munkaerõ megtartásában jelentõs szerepet vállalt az ököritófülpösi tsz. Melléküzemágként fonodát létesítettek, amely a helybeliek mellett a szomszédos falvak (Géberjén, Gyõrtelek, Kocsord, Rápolt, Porcsalma, Fülpösdaróc) lakosainak is munkalehetõséget nyújtott. Az itt dolgozók többsége nõ volt, segéd-, illetve betanított munkás. 1990-ben, amikor az 523 tsz-tag kétötöde fonodában dolgozott. A helyi munkaerõ aránya ebben az üzemágban meghaladta a 60 százalékot.

A tsz növénytermesztésre és állattenyésztésre rendezkedett be, és ennek megfelelõen alakult foglalkoztatási struktúrája is (mezõgazdasági fizikai, gazdasági szakemberek, mezõgépészek stb.). Az 1991-es év közepétõl a fonodát felszámolták, így a tsz 1991 végén már csak 266 tagot számlált (közben a szétválás is megtörtént). A foglalkoztatási struktúra a következõképp oszlik meg a helybeliek, illetve bejárók között:
 
 
helyi
szálalék
bejáró
százalék
mezõg.-i fizikai 88 12
mûszaki szakember 87 13
gazdasági szakember 86 14

A falu életében jelentõs szerepe volt az 1953-tól mûködõ Gyermek és Ifjúsági Otthonnak. 1985-ig az intézet leányotthonként mûködött, és 100-110 gyereknek adott helyet. Az otthon 1975-ben 20, majd 1992. január 31-i megszûnéséig 41 fõnek biztosított munkalehetõséget. Az intézetben tanárok, tanítók, nevelõk, gazdasági és technikai szakemberek dolgoztak. Közülük ketten munkahelyük megszûnése után Mátészalkára költöztek, két pedagógus Mátészalkára, illetve Cégénydányádra ingázik, ahol hasonló gyerekotthon mûködik. A többség nem talált munkát. A faluban élõ értelmiségiek nagyobbik részét az általános iskola foglalkoztatja. Az 1991/92-es tanév végén 26-an tanítottak az iskolában, míg a diákok száma a gyerekotthon megszûnésével 331-rõl 259-re esett vissza. A helyi összeírások szerint további csökkenés várható, mivel a korábban szokásos 3-4 gyermekes családok száma egyre csökken. Az 1-2 gyermekesek vannak a legtöbben. A cigány etnikumúak körében továbbra is magasabb a népszaporulat, itt a 4-5 gyermekes család sem ritka.

Az 1990/91-es tanévben a beiratott cigány gyermekek száma 159 volt (110 falubeli és 49 intézeti), míg az 1991/92-esben 96. (Ez egyébként jól mutatja a két etnikum eltérõ korosztályi megoszlását, hisz a cigányok közül majd minden negyedik, míg a nem cigányok közül csak minden tizedik iskolaköteles korú.)

A rendszerváltást megelõzõ húsz év migrációs folyamatainak részletesebb feltárása érdekében kérdõíveket töltettünk ki egy negyven fõs mintával, melyet az önkormányzati és a termelõszövetkezeti nyilvántartások alapján választottunk ki. Ennek alapján megállapítottuk, hogy az Ököritófülpösre betelepülõk száma 1971 és 1980 között volt a legmagasabb (a megkérdezettek 55%-a) , amit alapvetõen a munkahely (iskola, gyermekotthon) határozott meg. Ebben az idõszakban települt a faluba a ma ott é1õ értelmiség közel kétötöde, akik többsége a környezõ településekrõl (Csenger, Porcsalma,Tyukod, Géberjén) érkezett, de Nyíregyházáról, Szamosszegrõl is jöttek új lakosok a községbe. Ha a számításokat az összes betelepülõre vonatkozóan végezzük, akkor megállapíthatjuk, hogy 44 százalékban munkahelyi, 33 százalékban családi-házassági, 22 százalékban olcsó lakás miatt költöztek a faluba. A többiek esetében egyéb okolt játszottak közre (pl. Erdélybõl áttelepülés). Az Ököritófülpösre települõk egyharmada 1989-et követõen hagyta el korábbi lakóhelyét, házasság, illetve olcsóbb lakáslehetõség miatt. Az újabb betelepülõk között kétharmadnyi a cigány etnikumhoz tartozók aránya. Többnyire alkalmi munkát is nehezen találó emberek, akik arra számítanak, hogy a faluban olcsóbban tudnak megélni.

A faluból elvándorlók száma az utóbbi években jelentõsen csökkent, de még mindig nagyobb, mint a betelepülõké. Így például 1989-ben 89-en hagyták el a falut, míg a betelepülõk száma 66 volt, 1991-ben 86-an költöztek el, és 58 új lakos érkezett a faluba. Ez a jelenség nagyrészt a cigány népesség nagyfokú fluktuációjával magyarázható.

A kérdõíves felmérésben az ingázókra vonatkozóan is gyûjtöttünk adatokat. Ezek alapján megállapítottuk, hogy a naponta vagy hetente ingázók jelentõs része a segéd-, illetve a betanított munkás kategóriájába tartozik. Az ingázók között gyakrabban nõ a munkanélküliek száma, mivel a leépülõ vállalatoknál elõször inkább a drágább munkaerõt jelentó (közlekedés, munkásszállás) bejárókat bocsátják el. Az elbocsátott volt ingázók között különösen magas a cigány népesség aránya.

Az Ököritófülpösön dolgozók lakóhelyét lakóhely szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja:
 
 
ököritófülpösi
százalék
bejáró
százalék
tsz 82 18
ált. iskola 90 10
START Kft 76 34
önkormányzat 100 -
egyéb 75 25

A bejárók aránya a technikai szakemberek körében a legnagyobb, és az értelmiségiek között a legalacsonyabb.

Összefoglalásképpen két tendenciát kívánunk hangsúlyozni: Egyrészt azt, hogy továbbra sincs erõs népességmozgás Ököritófülpös felé. Másrészt a lakosság alulképzett és cigány csoportjai számára rendkívüli mértékben beszûkültek a mobilitási lehetõségek.

Az ököritófülpösi cigányság helyzetére néhány mondatban szeretnénk kitérni. A faluban 380-400 cigány lakos él, a fülpöriek inkább elszórtan, míg az ököritóiak egy tömbben, egy-egy vajda vezetésével. Java részük az általános iskola elvégzése után nem tanul tovább, rendszerint segéd- és betanított munkásként helyezkedik el. A nyolcadik osztályt elvégzõ cigányok 5-10 százaléka kerül csak szakmunkásképzõbe. Azok számára, akik 18 éves korukig nem végezték el az általános iskolát, felzárkóztató képzést szerveztek az iskolában - ezt 21-en sikeresen el is végezték.

A faluban a munkanélküliek közel kétharmada a cigányok soraiból kerül ki. Néhányan részt vesznek a "sefteléssel, csencseléssel" a negyedik gazdaságban, és a gyümölcsszedõ napszámosok java részét is a cigányok teszik ki. Egy család bérel közülük földet. Elmaradásuk, szegregációjuk a falu többi lakójától folyamatosan erõsödik. Ezt természetesen tovább fokozza az az elõítéletekkel megterhelt kapcsolat, mely a két etnikum viszonyára jellemzõ. A parlamenti és önkormányzati választások során is mozgósító ereje volt a cigányellenességnek.

Az önkormányzat a cigányság felmerülõ szociális gondjait a pénzbeli juttatások mellett ingyenes tejjegyek szétosztásával vélte megoldhatónak, ami azonban a tejjegyekkel való üzleteléshez vezetett. Ez év tavaszán alakult meg a Hátrányos Helyzetû Romák helyi szervezete a faluban élõ cigányok szociális és politikai érdekeinek védelmére. Ezt különösen indokolja az, hogy a munkanélküliség, a magas gyermekszaporulat és az ököritói és fülpösi cigányok ellentétei miatt is rendkívül megnehezült az etnikum integrálódása a helyi társadalomba.
 

5. A rendszerváltás

A politikai szférában 1989-1990-ben végbement változásokat rendszerváltásként értelmezzük. A falukutatási program szempontjából a kérdés legérdekesebb számunkra az "ancien regime" és a jelenlegi rendszer helyi hivatásos politikusainak rekrutációs mechanizmusa. Kiinduló hipotézisnek azt az állítást tekintettük, miszerint a rendszerváltozással a formális hatalom azok kezébe került, akik a nyolcvanas években már megfelelõ szimbolikus tõkével rendelkeztek ahhoz, hogy a falu legtekintélyesebb lakói közé tartozzanak. A rendszerváltás helyi támogatói közülük kerültek ki, s a változásokat saját karrierjük építésére használták ki. Mind látni fogjuk, a tétel alapvetõen jól jellemzi a rendszerváltás rekrutációs mechanizmusát, azonban véleményünk szerint néhány kiegészítésre szorul.
 

A Kádár-korszak helyi politikai elitje

A faluhoz közigazgatásilag öt község tartozott, így a tanácsi és a pártapparátus, valamint a tsz vezetõsége egyaránt ezekbõl a falvakból került ki. Az ÁFÉSZ hálózata más falvakat is felölelt, mint ahogy az alapvetõ orvosi és kereskedelmi infrastruktúra is. 1989-et megelõzõen tehát a falu államhatalmi és infrastrukturális intézmények révén szorosan kapcsolódott a környezõ településekhez. Az elmúlt három évben az intézmények jelentõs része megszûnt (tanács), illetve épp felszámolás alatt áll (egészségügyi infrastruktúra).

A politikai elit4 kiválasztásában nem a helyi illetõség volt a mérvadó, más szempontok érvényesültek. Meghatározó szerepe volt a mátészalkai járási és a nyíregyházé megyei pártbizottságnak. Lényegében ott dõlt el, ki töltse be az épp betöltendõ vezetõ politikai funkciót. A kis régiók megszervezése, az összevonások révén megnõtt az így betölthetõ funkciók száma (a járás és a községek közé iktatott új szervezeti egységekkel, a körzetekkel). A demokratikus választási mechanizmus hiánya miatt a helybeliség kritériuma nem is juthatott nagyobb szerephez. Persze hiba lenne azt gondolni, hogy a politikai tisztségviselõk esetében nem érvényesült valamiféle lokális kötõdés. A baráti-családi kapcsolatok alapján kiépülõ rendszerben az ismeretségnek és az ismertségnek kulcsszerepe volt.

A politikai vezetõkön kívül elkülöníthetjük a magas képzettségû szakemberek azon csoportját, melybe azok sorolhatók, akik kulcsfontosságú helyzetben voltak a falu, a tsz, az ÁFÉSZ és az iskola mûködtetésében. A fõagronómustól a fõkönyvelõig, az iskolaigazgatótól a tanácsi szakapparátust irányító tisztviselõig terjedõ csoport jól képzett szakemberekbõl állt, de kiválasztásukról az adott terület politikai vezetõje döntött, rekrutációjukban a baráti-családi kapcsolatok voltak a mérvadóak. Új tsz- vagy tanácsi vezetõ felbukkanásakor többnyire a szakembereknek is távozniuk kellett, hogy átadják helyüket az új vezetõ embereinek. Maguk a vezetõk "honorként" kapták meg a tsz, a pártbizottsági vagy a tanácsi elöljáróságot, s a hozzájuk személyileg kötõdõ szakemberekkel vették át egy-egy intézmény irányítását.

A magas képzettséggel rendelkezõk között megkülönböztettünk egy másik, a politikai szférában kevésbé aktív csoportot. Mivel politikai hatalma az orvosnak, az állatorvosnak, a nem vezetõ beosztású pedagógusnak vagy a papnak jelentéktelen volt, kiválasztásukban a szakképzettség dominált, a lojalitás mértéke akár csekély is lehetett. A helybeliség sem lehetett kritérium, mivel a faluból nehezen volt megoldható ezeknek az értelmiségieknek az utánpótlása.

Származásukat tekintve a politikai vezetõk többsége, szegényparaszti, cselédsorból va1ó. Számukra a rendszer nagyobb lehetõséget biztosított a felfelé mobilitásra, és ezzel számosan éltek is. Ugyanakkor az egykori gazda és tisztviselõ réteg leszármazottai körében rendkívül jelentõs volt a migráció, illetve sokan kerültek a szakképesítés megszerzése révén a politikailag független pályákra.

A baráti-területi szolidaritás hálója átszõtte az egész állami életet. Valamikori iskolatársak, falubeliek, szomszédok, rokonok egymás segítségére voltak problémáik elintézése során. Az MSZMP biztosított olyan találkozási lehetõségeket, ahol ápolhatók voltak ezek a kapcsolatok (pártiskola, továbbképzések, nyaralások, ünnepségek, vadászatok). Véleményünk szerint nem szabad zárt körnek tekinteni ezt az elitet, hisz a belépés lehetõsége széles kör számára biztosítva volt.
 

Az új politikai elit összetétele

Az 1988-ban elkezdõdött politikai változások folyamatában kiérlelõdött a falu új politikusi garnitúrája. A jelenlegi politikai elit (akik részt vesznek az ügyek irányításában, illetve a múlt választásokon kinyilvánították erre igényüket) két csoportból áll: egyrészt a képviselõtestület tagjaiból, másrészt a volt MSZMP vezetõ tisztségviselõibõl. Az 1989-es önkormányzati választásokon a testületbe két régi vezetõ került be függetlenként, a többiek kimaradtak. 8 képviselõ és a polgármester új emberként került a testületbe. Összetételüket tekintve szignifikánsan csekélyebb a szegényparaszti elemek leszármazottainak aránya, a többséget egyrészt a marginalitásból, másrészt a parkolópályáról bekerült, nagy népszerûségnek örvendõ helyi értelmiségiek alkotják (orvos, állatorvos, volt iskolaigazgató). Életkor szerint többségben van a 30-40 éves korosztály, míg a korábbi vezetés a 45 éven felüliek közül került ki. Rendkívül érdekes, hogy a Kádár-érában nem tartottak fenn egymással kapcsolatot, ellenzékké szervezõdésük csak 1988 második felében indult meg.

A falu három vezetõ vállalkozója közül kettõ tagja a képviselõtestületnek. Õk még a nyolcvanas években indították be vállalkozásukat. Két gyakorló pedagógus is testületi tag, akik jelentõs, nagycsaládi üzemben mûvelt földet birtokolnak. Képviselõ lett még az említett vezetõ értelmiségi, és egy helyi szinten közepes üzemû vállalkozó. A testület élén álló polgármester MDF-tag. A falu jelenlegi formális vezetõ nagy többséggel nyerték meg a választásokat, így okunk van feltételezni, hogy a falu igyekezett a legtekintélyesebb embereket delegálni. A váltás már a nyolcvanas évek folyamán elkezdett érlelõdni, hisz a jelenlegi vezetõk gazdasági sikere akkortól eredeztethetõ. Marginális helyzetben voltak ugyan a múlt rendszerben, a faluban mégis nagy ismertséget és elismertséget szereztek. Az 1989-es változások e1õtt alacsony szintû volt köztük a szolidaritás, igazi csoportképzõdési folyamat csak a kampány idõszakában indult meg a polgármester körül. A befelé ma meglehetõsen zárt közösség a falun kívül gyenge kapcsolatokkal rendelkezik. Aktivizálható kapcsolatai az egy MDF-es polgármesteren kívül szinte senkinek nincsenek. Mindez csökkenti a lobbyzás esélyét a megyei és országos szerveknél, különösen hogy a kiépülõ kormánypárti kapcsolatháló amúgy is eléggé hiányosan szõtt a hajdani MSZMP-éhez képest.

A két választás során összeomlott az MSZMP-uralom Ököritófülpösön. Nem így történt a szomszédos Porcsalmán. Az ok véleményünk szerint az, hogy a helyi garnitúra egymás elleni kijátszása rendkívül jól sikerült az ellenzéknek. A tsz-en belül támadt villongások, a leleplezések és kitálalások olyan mértékben ártottak a volt kommunistáknak, hogy a velük szemben kialakult gyûlölet meggátolta megválasztásukat. A helyi ellenzék lényegében a negatív kampány eszközeit alkalmazta s két fõ csoportot jelöltek ki támadhatónak: egyrészt a kommunistákat, másrészt a cigányokat.
 

Az összehasonlítás lehetõségei
(Ököritófülpös, Gencs, Borzsava)

A kutatás jelenlegi - közbülsõ - fázisában a három község részletes összevetésére nem teszünk kísérletet. Az alábbiakban csak a feltárt fõbb irányzatokat kívánjuk tárgyalni.

Az alapvetõ problémák a vizsgált falvak tekintetében eltérnek egymástól. A magyarországi falut leginkább sújtó gond a munkanélküliség növekedése, az elsõ gazdaságba tartozó gazdasági egységek tönkremenetele (tsz, állami vállalatok). A romániai községben a reprivatizáció révén létrejött paraszti kisüzemek fennmaradása, mûködésük beindítása okozza a legtöbb fejtörést, ami azt is jelenti, hogy a Magyarországon oly égetõ munkaerõ-felesleg Gencsen nincs jelen. Kárpátaljai terepünkön viszont a faluban nem indult meg a mezõgazdaságba való visszaáramlás, és nem omlott ugyan össze az állami szféra sem, de a megélhetési gondok növekedése, a bérszínvonal csökkenése a negyedik gazdasági szféra (az illegális és illegitim áru- és információmozgás, az ún. csencselés, seftelés) irányában ösztönzi az érintetteket. Itt csaknem mindenki foglalkozik "sefteléssel", míg a magyarországi faluban csak néhány cigány család, Gencsen pedig szinte senki. A társadalmi megítélés szerint az effajta akciók az utóbbi két helyen alacsony presztízsûek, ugyanakkor Borzsaván az elismertségük pontszáma jóval magasabb.

A foglalkoztatási problémák tekintetében éles különbségekkel találkozunk: Ököritófülpösön a korábban ingázók mint munkanélküliek tértek haza, és az elvándorolt magas végzettségûek helyébe a határokon túlról is érkezett pótlás: A munkaerõ-felesleg növekedését nem ellensúlyozza sem elvándorlás, sem munka-intenzív eljárások bevezetése. Kárpátaljai terepünket is az ingázók nagy száma jellemzi, egyrészt a szomszédos Beregszász ipari létesítményei, másrészt a határ megnyílásával Magyarország felé (alkalmi munkavállalás, kereskedés). Gencsen nem tapasztaltunk nagyméretû mozgásokat, ami a kisparaszti gazdaságok magas munkaerõ-szükségletével magyarázható.

Az eltérések mellett azonban jelentõs azonosságokkal is találkoztunk. Elsõsorban a lakás- és fogyasztási kultúra terén indult meg azonos irányú mozgás - a modern populáris kultúra által kínált javak és értékek elsajátításának irányában. Ha a lakások belsõ terét, az étkezési és öltözködési szokásokat nézzük, sok azonosságra bukkanunk. Ebben persze nagy része van annak, hogy a közszükségleti cikkek jelentõs részét Magyarországon szerzik be, vagy innét importálják. A mezõgazdasági csúcsmunkák idején a három faluban egyaránt gyakori a kalákázás. A hasonlóságok tárgyalásakor meg kell említenünk azt is, hogy a harmadik gazdasági szférába tartozó magatartások, akciók (munkahelyi lopások, fusizás) nagy számban fordulnak elõ mindhárom községben.

Az azonosságok és különbözõségek miértjének feltárását, a korábban eltérõ állami meghatározottságok megszûnésének leírását és a következmények elemzését kutatásunk legfontosabb feladatának tartjuk. Mint láttuk, a munkaerõ-helyzet, a tulajdoni, jogi-szervezeti környezet tekintetében eltérõ utakon járt és jár a három település. Ugyanakkor a tapasztalt azonos gazdálkodási és fogyasztási jellemzõk is ebben a közegben jönnek létre. Indokolt tehát a kérdés: mindezt mennyiben a meglévõ intézményi azonosságok (szocialista államszervezés maradványai) idézik elõ, illetve mennyiben a tradíció (nemzeti identitás, önazonosság szintjén meg nem jelenõ etnikai különbözõségek: házasodási, fogyasztási szokások stb.). A kérdések pontosabb megfogalmazásához és megválaszolásukhoz finomítanunk kell a rendelkezésre á1ló kategória-rendszert. Erre az alábbi fejezetben teszünk kísérletet.
 

A kutatási feladat továbbgondolása

Ököritófülpös lakosságát nagyon hátrányosan érinti a magyar gazdaság elhúzódó válsága. Ezt leginkább a munkanélküliek magas száma mutatja. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a leépítések tovább folynak, s a falu fõ gazdasági egységére, a termelõszövetkezetre alighanem további csapások várnak. A faluban etnikai feszültségek is lappanganak a cigány és nem cigány lakosok közt.

A válság leginkább azt csoportot sújtja, amelyet a szakirodalom paraszt-polgároknak (Juhász P.), középrétegnek (Kovách L), paraszt-munkásoknak (Szelényi L) nevez. Helyzetük súlyossága akkor leginkább szembetûnõ, ha Juhász Pál meghatározását vesszük tekintetbe, aki azt tartja a csoporthoz tartozók fõ jellemzõjének, hogy "bérmunkás és vállalkozó egy személyben". A munkanélkülivé váltak bérmunkás helyzete megszûnt, a második gazdaságban pedig megrendült a vállalkozói pozíciójuk. A tsz felvásárlási szerepének beszûkülésével ezeknek a nagyüzemhez erõs szálakkal kötõdõ kisüzemeknek (Kovách I. hét kisüzemtípusa közül az elsõ, a kisüzemi forma nélküli kisüzem volt körükben a legáltalánosabb) a mozgástere lecsökkent. Úgy véljük, itt érhetõ tetten Ököritófülpös utolsó két évének meghatározó folyamata, a paraszt-polgárok tönkremenetele.

Amennyiben elfogadjuk azt az állítást, hogy a paraszt-polgárok mint öná1ló csoport eltûnésének vagyunk szemtanúi Ököritófülpösön, meg kell vizsgálnunk mely társadalmi csoportokba kerülnek, illetve kerülhetnek át az idetartozók.
 

a) Proletarizáció

A bérmunkássá válásra van a legtöbbeknek esélye, márcsak abból a gazdasági törvényszerûségbõl kifolyólag is, hogy a nagy mennyiségû munkaerõ-felesleg leszoríthatja a munkabéreket, ami az itt befektetni szándékozókat munkaerõ-igényes eljárások meghonosítására ösztönzi. A munkaerõ-hiányos településekre irányuló elvándorlás lehet a folyamat másik csatornája.
 

b) Polgárosodás

Néhány vállalkozó típusú ember korábbi megtakarításainak befektetésével most kiugorhat, státuszemelkedést érhet el, bár a szûkös tõkemennyiség, a rossz hitellehetõségek (ne feledjük a korábban felhasználható nagycsaládi tõkeforrások - mint pl. rokoni pénzhitelezés - nagy része felélésre kerül), és a vállalkozáshoz szükséges ismeretek, személyi kapcsolatok hiánya erõsen korlátozhatják azok számát, akik az érvényesülésnek ezt az útját választják.
 

c) Parasztosodás

Erdélyi kutatótársaink tapasztaltak ilyen irányú tendenciát: önellátásra épülõ, teljes termelési vertikumot családi munkaerõvel megvalósító kisparaszti üzemek létrejöttét. Magyarországon ennek lehetõségeit szûkítik a tisztázatlan birtoklási viszonyok, a vertikum kiépítésének magas költségei.
 

d) Középosztályosodás

A fogalom a nyugati "middle class" típusú, magas képzettségû és fogyasztási színvonalú alkalmazottak csoportjának létrejöttét jelöli. Az ököritófülpösi magas szakképzettséggel rendelkezõk közül néhányan bejutottak a helyi politikai elitbe, ezt a középosztályosodás egyik lehetséges csatornájának tekintjük. A fogalommal azt a folyamatot is érzekeltetni szeretnénk, amelynek során a volt paraszt-polgár szülõk felhalmozott javaikat a jelenlegi recesszió közepette gyermekeik középosztályba juttatására (iskoláztatás, városi lakásvásárlás) használják fel.
 

e) Lumpenesedés5

A faluban eddig is jelen voltak lumpenelemek, akik elsõsorban a cigányok és az egyedül élõ, deprivált idõskorúak közül kerültek ki. Most fennáll az esélye annak, hogy a csoport kiegészül a státuszcsökkenést elviselni csak deviánsként képes volt paraszt-polgár elemekkel. Hogy a városi lumpenrétegek sajátos falusi változatának megjelenésérõl, avagy a falusi szegénység korábbi formáinak visszatérésérõl van-e szó, ez a jövõ még nyitott kérdése.

A "káderek-proletárok-paraszt-munkások-vállalkozók" Szelényi-féle tagolása a rendszerváltás során módosulásokon mehetett keresztül. Elsõ pillantásra a káderek eltûnése, és a nyugati típusú middle class megjelenése tûnik a legjelentõsebb momentumnak. Úgy látjuk, hogy a paraszt-munkások csoportja is bomlásnak indult, s kutatási terepünkön a Szelényi-féle kategóriák alapján a vállalkozók, a proletárok, az új középosztály néhány képviselõje (magas kvalifikáltságú pályákon) és a szaporodó lumpenelemek vannak jelen. Új parasztság kialakulásáról nem beszélhetünk eleddig, bár van esély a kialakulására.

A vállalkozók tehát a falu lakosságának kontinuus csoportját alkotják. Kutatásunk során különös figyelmet fordítottunk kikérdezésükre, s bár adatgyûjtésünk korlátozott volt, tapasztalataink alapján három nagyobb csoportjukat különböztettük meg.

1. A vállalkozók régi csoportja, akik a nyolcvanas években vagy elõbb kezdték a vállalkozást. Magas köztük a gazdag-paraszti leszármazottak aránya, így Szelényi megállapításai rájuk nézve igazak.

2. Káderek közül kikerült vállalkozók, akik státuszukat eképpen igyekeznek megõrizni. Többségük szegényparaszti leszármazott. Fontos feladat az ide soroltak korábbi tevékenységének elemzése is, hisz a tsz által kínált kvázi-vállalkozási lehetõségek (melléküzemág, új értékesítési csatornák, lobbizás) kihasználásával már szerezhettek bizonyos vállalkozói tapasztalatokat.

3. A lumpenelemek közül kikerülõ vállalkozók, akik a negyedik gazdaság révén kívánnak felemelkedni. Van köztük az ingázási lehetõségek megszûnése miatt állását vesztett cigány lakos is.

Eltérõ társadalmi környezetbõl érkezõ emberek alkotják tehát ezt az új, a falu jövendõje szempontjából kulcsfontosságú csoportot. Közös bennük a piacra szervezõdõ gazdasági magatartás, a vállalkozás lassan felépülõ és nyilvánosan képviselt ethosza.

Mindezeket azért is tartottuk fontosnak elmondani, hogy átgondolásra ajánljuk a középparasztság kontinuus társadalmi szerepérõl szóló tézist. Szelényi Iván elemzését úgy összegezhetjük, hogy az 1945-ig nagyjából szervesen fejlõdõ falusi társadalomban a vagyoni-hatalmi-pozicionális tagozódás nagyrészt egybeesett a presztízs szerintivel. A szocialista államszervezési kísérlet a falu kialakult társadalmi tagozódását úgy kívánta megváltoztatni, hogy egyes csoportokat (pl. "kulákok" akik a legnagyobb tekintélynek örvendtek) diszkriminált és kitaszított korábbi helyzetükbõl. Az alsóbb csoportokat (cselédség, szegényparasztság) viszont preferálta és számukra pótlólagos forrásokat biztosított. A középparaszti elemeknek a korábbi társadalmi hierarchiában kivívott társadalmi helye következtében megingott. Státuszuk stabilizálását, a lesüllyedés elkerülését különbözõ csatornákon vélték elérhetõnek. Erre kezdetben a káderré válással, majd a hatvanas évektõl vállalkozások beindulásával kínálkozott lehetõség. Azaz a szocialista vállalkozók és részben a paraszt-munkások nagy része a korábbi társadalmi helyük megõrzésére, illetve visszaszerzésére törekvõ középparasztok soraiból került ki. A '89 utáni helyzet, úgy tûnik, már nem írható le teljesen ezzel a társadalomtörténeti magyarázattal. Ezt látszik bizonyítani a helyi pedagógusok magatartása is. Tudjuk, hogy a szövetkezet ún. pedagógusi járadékként mûvelhetõ földterületet biztosított számukra. Ezen javarészt jól prosperáló paraszt-polgár kisüzemek mûködtek a tsz felbomlásáig és csõdjéig. Elbocsátások nem voltak az iskolában a tanári karból, így munkaerõ-feleslegüket néhányan másodállásszerû, de a megváltozott piaci körülményekhez alkalmazkodó kisüzemekben hasznosítják (presszó és gyümölcstermesztés). Mélyebb elemzést kíván tehát azoknak a magatartása, akik választásra kényszerülnek a middle class-ba jutás, a vállalkozóvá, vagy épp proletárrá válás alternatívái között. Valószínûleg hosszú távra is érvényes döntést kívánnak hozni. A társadalom átrétegzõdési folyamatát a hasonló döntések elõtt állók nagy száma jelzi.

Ahhoz azonban, hogy eldönthessük, Ököritófülpösön egyedi esettel állunk-e szemben, illetve hogy a helyhez kötött megállapítások mennyire általánosíthatók, további esettanulmányokra vagy monografikus feldolgozásokra van szükség. További kutatásaink során a szakirodalomban kimunkált kategóriák (parasztosodás-visszaparasztosodás, középosztályosodás, vállalkozóvá válás) segítségével próbáljuk megválaszolni eredeti kérdésünket: vajon beszélhetünk-e a regionális kapcsolatok megerõsödésérõl. Hogy helyes választ adhassunk, elemeznünk kell a háztartások mûködését, az önellátás fokának, a magas képzettségûek helyzetének alakulását (hogy valóban szaktudásuk funkcionális mûködtetése nyer-e teret, avagy átveszik a régi káderek szerepét), s legfõképp meg kell vizsgálnunk, hogy átmeneti, csak a recesszióra jellemzõ helyzeti elemekkel, avagy tartós, hosszú távú tendenciákkal találkoztunk eddigi vizsgálataink során.
 

Jegyzetek

1. A Széchenyi István Szakkollégiumban 1992 tavaszán indult meg a kutatásra való elméleti felkészülés, mely során a téma bõ szakirodalmában való tájékozódást és a kiinduló hipotézisek megfogalmazását végeztük el, majd a terepmunka következett: Beregszászon, Kolozsváron és Budapesten létrejött kutatócsapatok a nyár során tíz-tíz napot töltöttek a közös szempontok alapján kiválasztott három faluban: Kárpátalján Borzsaván, Erdélyben Gencsen és Magyarországon Ököritófülpösön.

A kutatásban Benda Gyula vezetésével Kolozsvárról Kató Csilla, Mátyás László, György István, Székedi Levente, Beregszászról Orbán Sándor, Picur Romen, Ivaskin Vladmir, Ilosvai Attila, Varga Sándor, Budapestrõl Hella Ferenc, Borsos Endre, Letenyei László, Fodor Albin és Csite András vesz részt.

A munkát a Kereskedelmi Bank Rt., a "Diákok a tudományért" Alapítvány és a Széchenyi István Szakkollégium anyagilag támogatta, amit ezúton is köszönünk.

2. Kovách Imre (1988) könyve utolsó oldalain felveti az akkor már felbukkanó válságjelenségek hipotézismódosító hatásait, a korábbi idõszakra étvényes klasszifikáció átdolgozásának szükségességét. A vállalkozó fogalmát Kovách mind a Szelényi-, mind a Juhász-féle fogalomhasználatnál óvatosabban, szûkebb körre tartja alkalmazhatónak, utalva a befelé fordulás tendenciáira, az önellátás szerepének megerõsödésére.

3. Háztartáson olyan társadalmi intézményt értünk, melyben különbözõ nemû és korú emberek a mindennapi megélhetés érdekében költségelszámolás és nyilvántartás nélkül teljesítenek egymásnak szolgáltatásokat, illetve átengednek javakat. Gazdaságon elsõsorban olyan vállalkozást értünk, amely nem saját fogyasztásra, hanem piaci értékesítésre állít elõ javakat. Nem tekintjük tehát pl. a fóliázást gazdaságnak, ha csak a tulajdonosok személyes szükségleteinek fedezésére szolgál, és nem lépnek a javukkal piacra.

4. A rendszerváltás elõtti és az azt követõen kialakult politikai struktúra egy lehetséges értelmezését szeretnénk bemutatni Ököritófülpös példáján. A lokális kötõdés szerepében és a tisztségek hierarchiájában végbemert változások illusztrálására szolgál az alábbi összehasonlító táblázat.

A táblázatból világosan látható, hogy a rendszerváltás két dimenzióban struktúrálta át a helyi politikai szférát. Egyrészt hangsúlyossá vált a lokalitás (ez a községek és a tsz szétválásával csak erõsödött), a helybeli kötõdés, aminek következtében a régi vezetõk közül szinte senki sem tudta megõrizni pozícióját, másrészt a politikai élet döntõ intézménye lett az önkormányzati testület. Mindez természetesen az intézményrendszer törvényi átszervezésének eredménye. A korábbi erõsen tagolt vertikális hálót felváltotta (ezt a táblázat már nem tudja mutatni) egy olyan struktúra, mely két párhuzamos személyi kapcsolathálóból áll, az egyik a tsz-elnöké, a másik a polgármesteré. Az utóbbi az új szisztéma révén tudja kiépíteni a falun belüli kapcsolathálóját, míg a tsz-elnök a rendszerváltás elõttrõl megmaradt egyetlen szervezet, a tsz révén.

5. Megjegyezzük, hogy a folyamat leírására ezt a kategóriát találtuk a legalkalmasabbnak, de a fogalom által kínált erkölcsi ítélet nem része értelmezésünknek.
 

Felhasznált irodalom

Juhász Pál 1983. "Az agrárértelmiség szerepe és a mezõgazdasági szövetkezetek", Medvetánc, 1.

Juhász Pál 1986-1987. "Mai képeink a parasztságról és a falusi társadalom néhány jellegzetességérõl", Medvetánc, 4, 1.

Kemény István 1992. Szociológiai írások. Szeged: Replika

Kovách Imre 1988. Termelõk és vállalkozók. Bp.: MSZMP Társadalomtudományi Intézet

Márkus István 1992. Az ismeretlen fõszereplõ. Bp.

Sik Endre (szerk.) 1989. "A háztartás a gazdaság "örök" intézménye", Szociológiai Füzetek, 48. Bp.

Szelényi Iván 1982. Harmadik út? Bp.: Akadémiai K.