A cigányság a közép-európai megjelenését követõ évszázadokban tradicionális mesterségek gyakorlásával illeszkedett be a korabeli feudális társadalom munkamegosztási rendszerébe. Ezek a mesterségek nem élvezték a céhes keretek jelentette védettséget, a jogi szabályozáson kívül álltak: mintegy "kodifikálatlan", fél-legitim tevékenységek voltak. Hasonlóan a paraszti háziiparokhoz-azzal a lényeges különbséggel, hogy nem kiegészítõ jövedelemforrásként, hanem egyedüli létalapként szolgáltak. További meghatározójuk, hogy általában olyan árucikkeket, illetve szolgáltatásokat nyújtottak, amelyeknek piaca eleve korlátozott volt - ebbõl is adódott, hogy a cigányságnak a Kárpát-medencébe történt beáramlása után az állandó megtelepedés oly lassú, évszázadokra elhúzódó folyamat volt: ezeknek a mesterségeknek a gyakorlása, illetve termékeik értékesítése a legtöbb esetben mobil életformát kívánt. (Az összefüggés persze kétirányú: a részben tradicionális okokból, részben hatósági kényszer okából mobil életmód nehezen tette volna lehetõvé, hogy a cigányság kilépjen a tradicionális foglalkozások rendjébõl.) Hasonló oka van annak is, hogy amikor a cigányság végül mégis áttért a megtelepedett életformára, nem nagyobb, zárt tömbökben települt le, hanem diaszpóraszerûen, szétszóródva. Bár a XVIII. század második felébõl már tudomásunk van népesebb megtelepedett populációkról is, a cigányság településének alapképlete lényegében máig is a diaszpóra.

A tradicionális cigány foglalkozások, rövid felsorolásban: rézöntés (csengõk, kolompok készítése), üstfoltozás, (vas-)kovács mesterség (pontosabban: annak archaikus technológiákra épülõ, szûkebb repertoárra szorítkozó válfaja) - ezek jellegzetesen egy-egy (cigány) dialektusában is meghatározott törzs specialitásai voltak. Hasonlóan a lókereskedés, a szõnyegkereskedelem. A nyelvében román nyelvterületen asszimilálódott, Magyarországra csak késõn bevándorolt csoportok faedények (teknõk stb.) készítésével, valamint kosárfonással foglalkoztak. A legkorábban Magyarországra érkezett, azóta cigány nyelvüket is elvesztett ún. romungrók (magyar cigányok) foglalkozása volt a sármunka, a vályogkészítés, valamint késõbb, a XVIII. századtól kezdõdõen a muzsikus szórakoztatóipar. Végül a szinti cigányok vásári mutatványosok és bazárárusok voltak. (A lista természetesen nem teljes.)

A feudális munkamegosztási rendszerben döntõ tényezõ volt a földtulajdon, illetve a földhasználati jog. A békés "honfoglalással" és elkésetten (a földtulajdonlás és a földhasználati rendszer kialakulása és rögzülése után) érkezett cigányság viszont már nem tehetett szert földtulajdonra, de még a földhasználat lehetõségeibõl is kizáródott. (Ahol - szórványosan - mégsem, ott nyomtalanul asszimilálódott; feltételezhetünk ilyen eseteket is.) Ez is lényeges oka annak, hogy a cigányság a feudális rendszerben mindvégig a gazdasági életnek csupán periferikus mellékszereplõje lehetett, s a Közép- és Kelet-Európában oly meghatározó jelentõségû mezõgazdaságban nem jutott semmilyen szerephez. A nincstelen, sokáig mobil életmódú cigánynak a legmegvetettebb kenyérkereseti lehetõségek jutottak (és megfordítva: a cigányok munkái a foglalkozások presztízs-hierarchiájának legaljára sorolódtak).

Mindezek folytán a cigányság társadalmi beilleszkedése csak viszonylagos lehetett. A tradicionális cigány foglalkozások talaján a cigányság a feudális és késõfeudális társadalom legalsó szintjét foglalhatta el. Mindamellett: ez a legalsó szint is hely volt, a tisztes szegénység vállalásával többé-kevésbé élhetõ élethelyzet. Még a kirekesztettség és megvetettség tényét is tompítani tudta a közép-európai paraszttársadalmakat jellemzõ patriarchális szemlélet és a valláserkölcsi alapokon is nyugvó viszonylagos tolerancia (máig megfigyelhetõ, hogy archaikus parasztvidékeken a cigányság napi léte ilyen szempontból elviselhetõbb, mint a modern indusztrális régiókban).

A fentiekben vázolt rendszer - európai összehasonlításban - igen sokáig, egészen századunkig mûködött. A tradicionális cigány foglalkozások piacait a modern gyáripar megjelenése és térhódítása tette tönkre: a kézmûipar készítményeit olcsóbb tömegtermékek szorították ki, feleslegessé váltak a cigány kovácsok, rézmûvesek, famunkások termékei; ugyanígy váltak feleslegessé a tradicionális szolgáltatások a modern technológiák árnyékában (pl. sármunkák) és a modern elosztási rendszerek kialakulásával (a különféle kereskedõ tevékenységek). Az utolsó jelentós tradicionális cigány foglalkozás, a zenész szórakoztatóipar az 1950-es évek társadalmi átrendezõdéseivel veszítette el keresletét - ez volt a záróakkord, hiszen a struktúra viharos gyorsaságú lebomlása lényegében már a két világháború közötti korszakban befejezõdött. Ezzel a cigányság drámai deklasszálódáson esett át: elveszítette létalapját, s ezzel együtt minimális szintû társadalmi pozícióját is. Az 1920-30-as évekre a magyarországi cigányság gyakorlatilag munkanélküli, része az ún. "hárommillió koldus" osztályának: régi létalapját - történelmi tõkéjét! - végérvényesen elvesztette, anélkül, hogy esélyt nyert volna a kialakult modern munkaerõpiacon. Sorsa hasonló volt a korszak magyar agrárproletariátusának sorsához - egy lényeges különbséggel: a magyar sorstársakat legalább a nemzeti szolidaritás védte, ügyét politikai és humanitárius ideológiák és mozgalmak támogatták - miközben a cigány mint "idegen" a minimális társadalmi rokonszenvet és együttérzést is kénytelen volt nélkülözni.

Fontos tudnunk, hogy az a cigány-kép, amelyet a mi generációink kialakíthattak maguknak, nem valamiféle "õseredeti" állapotot tükröz, hanem másodlagos, egy általános és mélyreható deklasszálódás eredménye. A tisztes szegénységet felváltó jelenkori slum: egy nép történelmi katasztrófájának gyászos eredménye.

Meg kell itt jegyezni, hogy a cigányság gazdasági létalapjának és társadalmi presztízsének mélypontra zuhanása szerves elõzménye volt a Holocaustnak is. A cigány tömegek elhurcolása a náci megsemmisítõ-táborokba a magyar társadalom szenvtelen asszisztálása mellett csakis úgy történhetett, hogy addigra a cigány mint mihaszna, társadalmilag hasznos tevékenységre képtelen, parazita elem, mint aktív vagy potenciális bûnözõ élt a magyar társadalom többségének tudatában.

1944/45-tel a térség cigányságának történetében mélyreható változások kezdõdtek. Ellentétes elõjelekkel értékelhetõ folyamatok.

Az 1940-es években a cigányság, mivel termékeinek és szolgáltatásainak fogyasztója korábban elsõrendûen a vidéki-falusi lakosság volt, zömében falvakban szétszóródva élt, és mezõgazdasági alkalmi munkákkal tengette létét. Ilyen értelemben agrár érdekeltségû réteg volt (csakúgy, mint a magyar agrárproletariátus). 1945-ben a magyar falu társadalmi rendjét radikális agrárreform, igen kiterjedt földosztás alakította á, amelybõl azonban a cigányság (nem úgy, mint a magyar agrárproletariátus) teljességgel kifelejtõdött. E fejlemény jelentõsége igen súlyos: a cigányság hosszú távra kiszorult a mezõgazdaságból. Kezdetben, amikor a kommunista hatalomátvétel után a mezõgazdasági népességre drámai megpróbáltatások köszöntöttek (megfoszttatás a paraszti földtulajdontól, erõszakos gyáriparba kényszerítés, társadalmi megbélyegzettség), ez igazán nem látszott hátrányos helyzetnek, ám a hetvenes évekre, és különösen mára világossá vált, hogy ismét csak tragikus kelepcébe esett a cigányság.

Látványos pozitív fordulatot hoztak viszont az 1950-es évek, az extenzív iparosítás politikai indíttatású programjai. A munkaerõpiac hirtelen kiszélesedett, a munkanélküliség megszûnt. A cigányság helyet kapott az iparban - elsõsorban a gyáriparban és az építõiparban -, történelmében elõször jutott be a modern munkaerõpiacra. Rövid másfél évtized alatt beteljesedett a magyarországi cigányság úgyszólván teljes foglalkoztatása: a hetvenes évek elejére a munkaképes korú cigány férfiak közel teljes tömege, s a nõk csaknem fele jutott foglalkoztatáshoz. (A nõk esetében az elmaradás oka: a falusi nõk csak hosszadalmas utazgatás árán juthattak távoli munkahelyekhez, ezt családanyák aligha vállalhatták; a helyzetet súlyosbította, hogy falun nem volt elegendõ bölcsõdei-óvodai férõhely, különösen cigányok számára; de szerepe volt itt a tradíciónak is, amely szerint a cigány feleségnek otthon a helye.) Ennek az elõrelépésnek a jelentõségét cigány vonatkozásban nem szabad alábecsülni.

Ugyanakkor azonban súlyos problémák is terhelték az új helyzetet.

Létrejött (újra létrejött) és rögzõdött a cigányság úgyszólván munkaerõpiaci szegregációja és marginalizációja. A cigány munkaerõnek jellegzetesen a legnehezebb fizikai munkák, az egészséget súlyosan károsító munkák, a presztízs-hierarchia legalsó szintjén jegyzett munkák, a valamilyen irracionális okból aránytalanul rosszul bérezett munkák jutottak. A jellegzetes cigány munkakörök: kubikmunka, építõipari segédmunka, kohó- és bányamunkák, palackozóüzemekben, kenderáztatókban, fehérjefeldolgozó üzemekben végzett munkák, köztisztasági tevékenységek stb.

Emellett egyértelmûen a hosszadalmas utazgatással, a heti, kétheti ingázással, a munkásszállás-életmóddal járó munkák jutottak a cigányoknak - Magyarországon a cigány lett a klasszikus "Gastarbeiter".

A magyar parasztság tömegeinek váltása gyáripari munkahelyekre mintegy 80 évre elosztott folyamat volt - a cigányság ezt az utat rövid két évtized alatt tette meg. Hihetetlen fizikai erõfeszítés árán - nem tévedünk, ha a cigányság kirívóan kedvezõtlen halandósági mutatóit ezzel a történettel is összefüggésbe hozzuk. A magyar paraszt parasztként évszázadok alatt tanult kemény munkamorált, mielõtt a gyáriparba került - a cigány munkanélkülibõl, alkalmi munkásból gyáripari munkás; az átállás megpróbáltatásait ez a körülmény még tovább növelte.

A magyar társadalomnak a Kádár-korszakban végbement, nem lebecsülendõ mértékû polgárosodása elsõrendûen az ún. második gazdaság talaján zajlott le, az elõrelépéshez szükséges felhalmozás lehetõsége innen adódott. Ezzel szemben az ingázó cigány munkás, akinek lakóhelyén nem volt mezõgazdasági bázisa, távoli munkahelyén pedig nem volt meg a pluszmunka vállalásához nélkülözhetetlenül szükséges helyzetismerete, "szabad" idejét pedig utazgatással töltötte, a második gazdaságból eleve kirekesztõdött. S így a polgárosodás esélyébõl is.

A cigányság a "szocializmustól" a közvetlen kenyérgondok megszûnését, a viszonylagos létbiztonságot kapta (külön történet, hogy ezért a politikai hatalom iránti lojalitással adózott, tovább rontva ezzel is társadalmi pozícióit). Elõbbrelépése azonban olyan alacsony szinten valósult meg, hogy az nem tette lehetõvé sem az anyagi felhalmozást, sem a kulturális akkumulációt - nem tette lehetõvé a polgárosodást. A nem várt ajándékként kapott létminimum nem ébresztett benne ambíciókat a kvalifikáció megszerzésére. A "cigány munkák" mesterségesen alacsony szinten tartott bére pedig magában véve is úgyszólván lehetetlenné tette az utódgenerációk elõbbrejutását. A "nagy ugrás" évtizedeiben a cigányság pusztán csak növekvõ tömegben, alig emelkedõ szinten reprodukálhatta önmagát. Miközben relatív lemaradása tragikusan növekedett.

Adódik a kérdés: milyen minõségû munkaerõ a magyarországi cigány? A közvélemény elég általános summázata szerint: értéktelen, silány munkaerõ. A valós kép ennél persze sokkal árnyaltabb. A magyar ipari munkásság XIX. század végi, századfordulós gyökerû törzsrétege technikai kultúrájában és moráljában európai színvonalú munkaerõ volt; még az 1970-es években is kitapinthatóan elvált tõle az extenzív iparosítás korszakának termékeként elõállt fiatalabb, még falusi karakterû új munkásréteg. Természetes, hogy további jól kivehetõ lépcsõt jelentett és jelent a még frissebb, még vékonyabb történelmi háttérre támaszkodó cigány munkavállalói réteg: átlagát tekintve kelet-európaibb karakterû, kultúrájában-kvalifikációjában, moráljában - és ne feledjük: fizikai kondíciójában is - még lemaradottabb tömeg. Ugyanakkor a megfigyelõ jól ismeri a tömegesnek mondható ellenpéldát is. A cigány munkásnak azt a típusát, aki jól érzékeli halmozottan hátrányos helyzetét, s úgy véli, hogy fokozott önkizsákmányoló erõfeszítéssel dolgozhatja le hátrányait, akit szorult helyzete öngyilkos vállalásokba hajszol. Természetesen ezzel sem oldva meg helyzetét, nem növeli esélyeit hiszen amiképpen a soha nem kóstolt anyagi javakkal, úgy fizikai adottságaival sem tanulhatott meg gazdálkodni. Jó munkaerõ? Nem igazán: nincs távlatokra érvényes egyensúlya. Inkább csak a tragédia egy másik változata.

Szinte törvényszerû fejlemény, hogy amikor a nyolcvanas évek végétõl bekövetkezik a magyar gazdaság válsága és végzetes karcsúsodósa, elsõként a cigány munkaerõt bocsátják el. Míg napjainkban a munkanélküliség országosan alig haladja meg a 11 százalékot, a cigányság munkanélküliségének becsült értéke a 60 százalékot is meghaladja (egyes becslések szerint 70%), de bizonyos régiókban (fõként Északkelet-Magyarország) a 100 százalékot közelíti. S a drámai jövedelemvesztést nem ellentételezi megfelelõ szociálpolitikai mechanizmus. A cigányság jelenkori munkanélküliségének oka kettõs: az "objektív" ok, hogy a válsággal küzdõ magyar gazdaságnak valóban nincs szüksége képzetlen munkaerõre; ugyanakkor kitapintható a háttérben a diszkrimináció ténye is: a cigány munkaerõtömeg szakképzett hányada ugyanúgy munkanélküli, mint a képzetlen többség, a munkaképes kort elérõ fiatalok munkába állása pedig reménytelen, teljesen függetlenül kvalifikációs szintjüktõl. Érthetõ, ha ilyen helyzetben nemcsak az életszínvonal zuhan a kritikus szint alá, de ellehetetlenülnek a továbblépés, sõt a túlélés stratégiái és perspektívái is, mélypontra süllyed az edukáció már korábban is elégtelen szintje. A pszichikai terhelés óriási. Nemzetközi összehasonlítások figyelmeztetnek, hogy a munkából kiesettek morális tartása néhány év alatt összeroppanhat, akár olyan mértékig is, hogy korrekcióra már nincs tovább mód. Ilyen értelemben a magyarországi cigányságnak nemcsak az aktuális helyzete válik elviselhetetlenné, hanem a perspektívák is bezárulnak: nehezen szerzett történelmi tõkéjét veszíti el a cigányság, ebben az évszázadban immár másodszor.

S a cigányság körüli társadalmi feszültségek drámaian élesednek. Nemcsak a kormányzat, de a magyar társadalom sem képes felismerni, hogy ha a probléma kezelésében igen gyors változás nem történik, a helyzet súlyos társadalmi robbanáshoz vezethet.