Esettanulmányom egy kiemelt állami nagyvállalat piacvesztésével, bomlásával párhuzamosan zajló, ugyanabban az iparágban szervezõdött kisipar, magánszektor születésérõl szól. Miközben az állami vállalat üzemel, csarnokai sorra kiürülnek, a városban kisipari mûhelyekben, családi- és panelházak pincéiben, tárolóhelységeiben éled újjá az elekronikai ipar. Tíz, húsz, harminc éve elektronikával foglalkozó dolgozók, akik a kényszerszabadságok és "állásidõk" miatt munkanélkülivé váltak, akiket elbocsátottak, ("felmondással, közös megegyezéssel" vagy anélkül), vagy akik csak elbizonytalanodtak jövõjükben, ily módon próbálják megteremteni megélhetésük új alapjait. Azt igyekeznek hasznosítani a nagyvállalat kapuján kívül, amit azon belül megszereztek: ismereteket, gyakorlatot, tapasztalatot, személyes, hivatalos és félhivatalos kapcsolatokat. Ritkábban az "óriási lehetõségek" reményében, sokszor csak szükségbõl, azzal próbálkozva, ami nekik megadatott.

Ebben a városban tízezer ember tette fel életét az elektronikára az elmúlt évtizedekben, felerészük dolgozott közvetlenül a termelésben a vállalat központi telephelyén. A helyi szakiskolák és a nagyvállalat tanmûhelyei ontották az elektronikai ipar különbözõ területeinek szakembereit. De összeszûkültek a termékpiaci kilátások, felhalmozódtak a veszteségek, befulladtak a "szerkezetátalakítási" próbálkozások, s a cég megindult a lejtõn lefelé. 1991-ben már a helyi nagyipar más nagyvállalatai is bezárták kapuikat az elbocsátottak elõtt, sõt maguk is leépítik a létszámot. Így a munkanélkülivé váltak számára - ha szakmájukat nem tudják, vagy nem akarják már elhagyni - alig egy-egy keskeny, még járható út maradt, mint a külföldi munkavállalás, s egy másik lehetõség: magáncéget gründolni az elektronikában.

Amikor 1991 nyarán ezekrõl a kérdésekrõl kezdtem interjúkat készíteni, egy szakmunkás elmondta, hogy bár az õ helye teljesen bizonytalan a gyárban, egy pillanatig sem aggódik a jövõje felõl: tovább fogja csinálni azt, amivel másodállásban eddig is foglalkozott. Bedolgozóként nyomtatott áramkörû ("nyák") lemezeket készít egy magánvállalkozó megrendelésére. Interjúalanyom egy lakótelep tízemeletes házában lakik. A nyomtatott áramkörû lemezek gyártása, illetve az elõállítás néhány mûvelete - darabolás és fúrás - az emeleti lakáshoz tartozó hat négyzetméteres alagsori tárolóhelységben folyik. P. L. - nevezzük így - a "Lemez" Betéti Társaság bedolgozója.² A "Lemez" BT családi magánvállalkozás, amelynek tulajdonos képviselõje, Cs. K. a "nyák" lemezek gyártását szervezi, bizonyos mûveleteket - szitanyomás, galvanizálás - maga végez, a végterméket pedig értékesíti.

Mivel azok a vállalkozók, akik a városban elektronikai terméket gyártanak, általában vevõi a "Lemez" BT-nek, ezen az úton sikerült megismernem az elektronikával foglalkozó társaságok egy körét.

Megjegyzem, úgy tapasztaltam, hogy ezek a vállakozások rejtõzködnek. A rejtõzködés jeleit abban látom, hogy a társaság neve sokszor nincs kiírva azon az épületen, ahol mûködik, s a telephelyeket sem jelzi tábla; belföldön vagy a városban nem reklámozzák sem magukat, sem terméküket, sõt ellenkezõleg, kapcsolataikat igyekeznek úgy szervezni, hogy a mûködésben érdekelt körökön kívül mások tudomást se szerezzenek róluk; növekedésüket visszafogják, illetve jövedelmüket kevésbé látványos beruházásokra fordítják.

Rejtõzködnek, mert

- a gyártás kezdetleges körülményei rossz fényt vethetnek magára a gyártóra, és a körülmények esetenként a környezetvédelmi elõírásoknak sem felelnek meg;
- úgy érzik, a játékszabályok bizonytalanok, s a részben informális kapcsolatok révén nyert elõnyök megkérdõjelezõdhetnek;
- a vállalkozásban bennlévõ idegen - államivállalat tulajdonában lévõ - üzletrészt szeretnék megvásárolni, s elõvásárlási jogukat csak úgy tudják érvényesíteni, ha annál magasabb árat nem ígér senki amennyit õk fizetni tudnak.

Ehhez pedig látszani nem szabad.
 

1991 nyarán: pincében, tárolóhelyiségben, istállóban...

Hangszórók, erõsítõk, telefonautomaták, nyomtatott áramkörök, játékautomaták, tévéantenna-rendszerek készülnek a városban kisipari mûhelyekben, kisipari módon pincékben, tárolóhelységekben, istállóban. Az elektronikai kis cégek alábbi körét sikerült megismernem:

A "Lemez" BT (illetve Cs. K. kisiparos) 1988 óta gyárt nyomtatott áramkörû lemezeket. Ez teszi ki tevékenységének 75 százalékát. A gyártás három fõ fázisa közül a "mechanikus mûveleteket", a darabolást és a fúrást három bedolgozó végzi. Õk saját mûhelyükben, garázsukban félig-meddig maguk barkácsolta berendezésekkel - fúrókkal, fûrészekkel dolgoznak. A szitanyomás a város peremterületén bérelt családi ház mûhelyében folyik. Cs. K. saját kezûleg készített galvanizáló berendezései és felszerelései pedig egy belvárosi pincében találhatók. (De hamarosan ugyanennek az épületnek -a család által örökölt - lakásában fog mûködni a "galvanizáló üzem".) Az elektronikai gyártás mellett a "Lemez", amely mindössze két fõállású alkalmazottat foglalkoztat, szitanyomást, nyomdai munkákat vállal, illetve a szitanyomás segédeszközeinek készítésével is próbálkozik. Ez utóbbi mûveletek a nyomtatott áramkörû lemezek gyártásából nõttek ki. "Ha csak az elektronikai profilból próbálnánk megélni, már meghaltunk volna" vallotta be Cs. K.

Az "Antenna" Kft központi tévéantenna-rendszereket készít 1991 januárja óta. A gyártás egy 5x6 négyzetméteres helyiségben folyik, munkaasztalokon kézi mûveletekkel szerelik és állítják össze a panelokat. H.R., a kft ügyvezetõje ezen a részlegen 8 fõt foglalkoztat. A gazdasági társaság emellett fémforgácsolást is vállal, és szerszámáruházat mûködtet.

A "Rizikó" Kisszövetkezet játékautomatákat gyárt ugyancsak 1991 januárja óta egy városközeli majorban, régi istállóépületben. Itt hat alkalmazottnak ad munkát a kisszövetkezet, rajtuk kívül van két bedolgozója is. De a játékautomaták eladásából árbevételének csupán 5 százaléka származik. Jövedelmük döntõ hányadát veszélyes hulladék ártalmatlanításából, valamint kis-és nagykereskedelmi tevékenységbõl nyerik.

Az "Erõsítõ" Kft-t 1990 októberében jegyezték be. A két tulajdonosból és két fõállású alkalmazottból álló kft hangszórók és erõsítõk egyedi igények szerint történõ gyártásával és értékesítésével foglalkozik. 10-20 darabos szériákat készítenek kizárólag nyugati felhasználók megrendelésére. A hangszórókat és erõsítõket egy bérelt lakásban szerelik: íróasztalok, forrasztópákák, mindenféle alkatrészek, eszközök, vezetékek dobozokban és kupacokban. A végtermékek mûszaki színvonalának biztosításához - a háttérbõl - az állami vállalat is hozzájárul. Ott 'történik a késztermékek minõségi ellenõrzése, bemérése olyan körülmények között és olyan mûszerekkel, amiket az "Erõsítõ" biztosítani nem tud: többmilliós beruházások kellenének hozzá.

A "Hírközlés" Kft 1989 óta autórádiókhoz adó-vevõket, vezeték nélküli telefonokat gyárt. A készülékek alkatrészeit javarészt importálják, 6k csupán az összeszerelést, adaptálást és szervizelést végzik. Termékeiket itthon fõleg közületeknek, közlekedési vállalatoknak értékesítik. A húsz fõállású alkalmazott mellett körülbelül tíz bedolgozót tudnak mozgósítani egy-egy megrendelés alkalmával. A kft mûhelyei a város peremén két bérelt családi házba települtek.

"Ugyanazt csináltam, mint a vállalatnál, csak most kicsiben s a magam módján." Cs. K., a "Lemez" BT tulajdonos képviselõje 43 éves, vegyészmérnök. Elsõ munkahelye az az állami vállalat, melyrõl történetünk szól. Ott tíz évet töltött el, és részt vett a Nyák Üzem létrehozásában. 1981-tól több kis magáncéget és szövetkezetet próbált végig, míg végül fõállású kisiparosként kezdett el dolgozni.

Hozzálátott egy saját Nyák Üzem kialakításához.

"Ugyanazt csináltam, mint a nagyvállalatnál, csak most kicsiben, s a magam módján. Míg ott minden nyugati volt, itt arra törekedtem, hogy minden hazai legyen, mert így olcsóbb és kisebb a kiszolgáltatottság."

Az "Antenna" Kft 46 éves ügyvezetõ igazgatója, H. R. villamosmérnök. Fõállása több mint két évtizeden keresztül a honvédséghez kötötte. 1982-ben vásárolt magának egy fémforgácsoló gépet, és otthon fémmegmunkálással kezdett foglalkozni. A másodállás jövedelmezõnek bizonyult. A hazai vállalatoknak ekkor még igencsak megérte külsõ cégekkel, maszekokkal dolgoztatni. Ennek a bevétele teremtette meg az önállósulás és további vállalkozás lehetõségét. 1990-ben H. R. felmondta fõállását. Azóta azonban a fémforgácsolás visszaszorult, a nagy cégek megrendelései elapadtak, mert - H. R. szerint - most az állami vállalatok a jövedelmezõségtõl függetlenül foglalkoztatni akarják embereiket. Míg a korábbi években 10-20 embernek is munkát adott a fémforgácsolás, ma már csak két embere dolgozik ezen a területen. A fémmegmunkálás elapadását a tévéantenna-gyártás beindítása követte. A rendszer gyártási jogát a helyi elektronikai vállalattól vásárolták meg, s az azt kifejlesztõ mérnök irányítja most a magáncégnél a szakmunkát. Õ tanította be az embereket, akik a nagyvállalattól önként jöttek el, végkielégítés nélkül, a biztonságot választva.

A "Rizikó" Kisszövetkezet elnöke, R. S. 45 éves gépész üzemmérnök. A cég 1989 januárjában 16 fõvel alakult. Veszélyes hulladékok csomagolásával és szállításával, valamint kis- és nagykereskedelemmel foglalkoznak. A játékautomaták gyártása 1991ben úgy kezdõdött, hogy társult hozzájuk egy brigád a nagyvállalattól, akik kezdetben egy francia céggel próbálkoztak sikertelenül, majd a "Rizikó"-ban jó gazdára leltek.

A "Hírközlés" Kft 1989 februárjában alakult, ügyvezetõje N. F. középkorú technikus. Elsõ munkahelye neki is a fenti vállalat volt, két évig dolgozott ott. Katonaideje letöltése után átment egy másik céghez, és azóta rádiótelefonnal foglalkozik. Munkahelyén - amikor lehetõség nyílt rá - vállalati gazdasági munkaközösséget alapított, majd saját gmk-t szervezett. 1989-ben a gazdasági munkaközösség és a vállalat közösen hozta létre a kft-t, melyben a gmk-nak sikerült többségi tõkerészt szerezni. N. F. a kft megalakulása elõtt a vállalat legnyereségesebb részlegének volt a vezetõje. "Az üzem dolgozói egy az egyben kivonultak. Egy kedvezõ üzemrészt hagytunk ott, és kijöttünk a viskóba." A kft ugyanazt csinálja, amit a korábban is nyereséges üzem, csak most nagyobbrészt magáncégként. A húsz fõállású alkalmazott közül öt mérnök, a többi technikus, a bedolgozók száma pedig változó. "A múltja valahol az egész stábnak a nagyvállalathoz kötõdik, mindenki ott kezdte a szakmáját. Három ember pedig egyenesen onnan jött át hozzánk."

Az egyedileg megrendelt nyák-lemezeket például egy technikus, V. L. tervezi másodállású alkalmazottként. Õ 14 éve van a nagyvállalatnál. A szakmája volt mindig a hobbija: mikroprocesszoros áramköröket gyûjtött, konstruált. Amikor a "Hírközlésnél" egyedi igények jelentkeztek, a munkákkal õt keresték meg. V. L. az új, kétszintes lakás lépcsõfeljárója alatt alakította ki irodáját és mûhelyét, nemcsak tervez ugyanis, hanem próbaterméket is készít. A kft számára V. L. személye azért is igen fontos, mert a komolyabb, precízebb mûveleteket igénylõ lemezeket a "Hírközlés" a vállalat Nyák Üzemétõl rendeli meg. V. L.-nek jó kapcsolatai vannak a fõállású munkahelyén, és figyelemmel tudja kísérni a gyártást.

K. T. 52 éves mérnök, az "Erõsítõ" kft ügyvezetõje. Õ még azokban az években kezdett az állami vállalatnál, amikor ott mindössze 100 mérnök dolgozott. Valamennyien személyesen ismerték egymást. Az utóbbi években a nagyvállalat egyik decentralizált egységének volt a mûszaki igazgatója. "Láttam, hogy a cég lefelé húzó spirálba keveredett, miközben a vezetõi irreális vágyakat, elképzeléseket hajszoltak, amikbõl semmi nem jött be." K. T. 1990 elején felmondott, és elment egy kft-hez mûszaki vezetõnek. "Ez a félév jó tanulóidõnek bizonyult, hogy azokat a hibákat már ne kövessem el, amiket ott láttam, és alkalmas volt arra is, hogy telefon- és telefaxközelben megszervezzem a saját vállalkozásomat."

1990 októberében jegyezték be az "Erõsítõ" Kft-t, mely elsõ perctõl hangszórókat és erõsítõket gyárt egyedi igények szerint és értékesíti. K. T. munkanapját javarészt szûk irodája asztala mellett tölti. Idejét ma is úgy osztja be, mintha a régi munkahelyére járna: reggel 6-tól délután fél 3-ig dolgozik.

A. J. a cég másik tulajdonos-igazgatója a korábbi években egy dán cég magyarországi képviselõjeként került kapcsolatba K. T-val. Az õ külföldi üzleti kapcsolatai révén adódott a közös vállalkozás ötlete. A kft két fõállású alkalmazottja egykor szintén vállalati dolgozó volt. Végkielégítéssel hagyták ott tavaly év végén a munkahelyüket. Egyikük idõnként bánja, hogy eljött onnan, itt ugyanis hónapról hónapra bizonytalan a fizetés. Emellett "mûszakilag indokolatlan megoldásokat kell alkalmazni hóbortos emberek hóbortos igényei szerint." A követelményeket A. J. diktálja. "Itt csak annyival jobb, hogy a munka összetettebb, szakmailag izgalmasabb."
 

Változó kapcsolatok: a nagyvállalat és a kisipar

A nyolcvanas években az állami vállalatok elõszeretettel foglalkoztattak külsõ cégeket, magánvállalkozásokat, amelyeknek teljesítményét bérükkel együtt költségként számolhatták el, s a vállalatnál nem okozott bértömeg- avagy bérszínvonal-növekedést. A kilencvenes évek elején az állami vállalatok piacainak beszûkülése, a megrendelések elapadása következtében elsõként a bedolgozók munkáját építették le, ahogyan H. R. fogalmazott, "az állami vállalatok a jövedelmezõségtõl függetlenül foglalkoztatni akarták embereiket". Bérmunkát elvétve - amikor szoros a határidõ, sok a munka - ma is adnak át, de az együttmûködés kezdeményezõi, a közvetlen piaci értékesítõk már nagyobb részben a kisvállalkozások és nem a nagyvállalat. A "Hírközlés", az "Antenna", a "Rizikó", és az "Erõsítõ" gyártási rendszereket, alkatrészeket és félkész termékeket: hangdobozokat, monitorokat, nyák-lemezeket stb. vásárol a nagyvállalattól vagy decentralizált egységeitõl, és értékesít közvetlen felhasználóknak vagy kereskedõknek. Az egykori bedolgozók a vállalat vevõivé váltak.

A szerepek felcserélõdtek, a kisvállalkozások és nagyvállalatok azonban továbbra is kéz a kézben lépegetnek. A kicsik kiszolgáltatottsága, függõsége nem szûnt meg. A nagyvállalat kapacitásához képest az elektronikai kisvállalkozások megrendelései elenyészõek, a kis cégek azonban képtelenek lennének a nagyvállalati háttér nélkül létezni, piacképes terméket produkálni. Az egyenlõtlen helyzetbõl fakadóan az együttmûködés nem problémamentes. A nagyvállalat igen rugalmatlan, és a kisvállalkozások kisszériás megrendeléseinek teljesítése, egyedi igények kielégítése nem megy simán. Többnyire korábbi személyes kapcsolatok simítgatják ezt az utat (mint azt pl. a vállalati Nyák Üzem és a "Hírközlés" kapcsolatában láttuk). Másrészt vannak olyan munkafázisok, melyek csak a nagyvállalatoknál meglévõ mûszerpark segítségével végezhetõek. Ezek kiváltása a kisvállalkozásoktól olyan nagy beruházást igényelne, amelyek se meg nem érnék, se pénzügyi fedezet nincs rájuk. (Ilyen méréseket végeztet pl. az "Erõsítõ" és az "Antenna".)

A kisvállalkozásoknak a nagyvállalatokhoz fûzõdõ kapcsolatai más szempontokból is érdekesek. Korábban egy sor "maszekoló" a nagyvállalat kapuin belül fusiban, munkaidõben szerelt és eltulajdonított terméket, alkatrészt értékesített, hasznosított. A nyolcvanas évek végén a vállalati belsõ fegyelem szigorodásával ez a forrás kiapadt, s a legálisan mûködõ kisvállalkozások malmára hajtotta a vizet. A kielégítetlen igények náluk jelentkeztek. (Lásd nyák-lemez gyártás.) Ugyanakkor az utóbbi egy-két évben, a vállalat bomlásával egyidejûleg legális lehetõség nyílt arra, hogy sok apró mûhely gépekkel, szerszámokkal, mûszerekkel számukra elérhetõ áron felszerelkezzék. Jó lehetõséget jelentettek ehhez a kiárusítások, kilóra mért és értékesített felszerelések, leselejtezett alap- és segédanyagok.

1988-ban Cs. K. elsõ megrendelõje a nagyvállalat egyik kisebb részlege volt. A nyák-lemez gyártásának megkezdése után hamarosan került néhány olyan vevõ, akik magánvállalkozóként riasztóberendezéseket, kaputelefonokat gyártottak. Ezután sorra jelentkeztek nála a városban elektronikai termékeket gyártó magántársaságok és egyéni vállalkozók. "Ahogy bomlott fel a vállalat, úgy jöttek egyre többen." 1991-ig Cs. K. szállított lemezeket állami vállalatoknak és magáncégeknek egyaránt. Az állami vállalatok vevõk voltak a termékeikre, mert külsõ cégeket megbízni olcsóbb volt, mint a saját gyártás. Cs. K. egyébként is jóval (20-30 %-kal) olcsóbban állít elõ lemezeket, mint a vállalat Nyák Üzeme, de az állami vállalatnak az addigi szabályozók alapján ugyanolyan áron is jobban megérte külsõ céggel dolgoztatni, mint saját alkalmazottaival.

A magáncégek lemezszükségletét korábban a vállalat Nyák Üzemében "fusiban" gyártott lemezek fedezték. 1990 végén a belsõ ellenõrzés szigorúbbá válásával a fusizás lehetetlenné vált. Ez kényszerítette a magánvállalkozókat arra, hogy szükségleteiket más forrásból fedezzék. A fusiban elõállított termékek árai után a magánvállalkozók elégedetlenek voltak a "Lemez" árajánlataival. "Azzal jönnek, hogy drága vagyok, dehát én a saját anyagomat nem tudom ellopni" - fakadt ki Cs. K. A "Lemez" BT piacképessége abból is adódik, hogy rugalmasan alkalmazkodni tud egyedi igényekhez, s a megrendeléseket rövid határidõvel teljesíti, miközben a vállalat üzemében 6 hét az átfutási idõ.

Igényesebb darabokat azonban az elektronikai kiscégek továbbra is a nagyvállalattól rendelnek. Részben a betéti társaság kapacitása a kisipari technológiából és a kezdetleges felszerelésbõl adódóan kicsi, másrészt ezekkel a gépekkel és gyártási módszerekkel csupán durva munkát lehet végezni. A gépeket, anyagokat Cs. K. igyekszik a lehetõ legolcsóbban beszerezni. Állami vállalatoktól vásárol kiselejtezett, de még mûködõképes berendezéseket. Vannak idõnként kiárusítások. "Kidobnivaló" anyagot vesz ilyenkor viszonylag nagy tételben, már amennyire pénztárcája engedi.

A betéti társaság nyák-lemez-forgalmának 30-40 százalékát tavaly még állami vállalatokkal bonyolította le. Az egyik ilyen vevõ 400 ezer forinttal maradt adósa, s arra már szinte semmi remény nincsen, hogy ezt ki is fizesse. A magáncégek sem mindig fizetnek. Ha állami vállalatnak gyártanak, azért, ha fogyasztói piacra, a fizetõképes kereslet hiánya miatt maguk is kínlódnak. A jövõben - Cs. K. szerint - minden lehetséges: ,;az is, hogy félév múlva egy komoly üzem tulajdonosa leszek, az is, hogy belebukok".

Az "Antenna" Kft az állami vállalattól vásárolta meg a központi tévéantenna-rendszer gyártási jogát. A nagyvállalat a magas elõállítási árak miatt az antennát értékesíteni már nem tudta- H. R. szerint ezért mondott le gyártási jogáról. A kft kisebb költséggel, olcsóbban termel, s fõleg a környezõ falvak számára szerelnek ilyen rendszereket. Az igazi üzlet a szomszédos országokba irányuló export lenne. A csehekkel van is érvényes szerzõdésük, szállítottak is már, de gond van a fizetéssel. H. R. bízik abban, hogy egyszer beindulnak a keleti gazdaságok, és akkor nagy piaca lesz terméküknek.

A "Rizikó" Kisszövetkezet szintén a nagyvállalattól vásárol monitorokat játékautomatáihoz. Az automaták jelenlegi formájukban saját fejlesztésûek, és olcsóbbak, mint a hazai piacon kínált, külföldi alkatrészekbõl összeszerelt automaták. A termékek bizonyos részeit, kiegészítõit a "Rizikó" más helyi gyártóktól (pl. a "Lemez" BT-tál) rendeli meg, és közvetlenül vendéglátóipari egységeknek értékesíti.

A "Hírközlés" egy állami vállalat üzemének kapcsolataira, termékeire épített. Külkereskedelmi jogosítványa van, s egy külföldi szállítóval szerzõdéses viszonyban áll. Tõlük szerzi be a komplett adó-vevõket, amelyekhez kiegészítõ berendezéseket gyárt, és azokat javítja. Most, hogy az egyik házat a vállalattól bérlik, bíznak benne, ha eladásra sor kerül - mint mûködtetõk -,vásárlási elõjogot fognak élvezni.

Az "Erõsítõ" Kft kis szériában egyedi igények szerint hangfalakat, erõsítõket gyárt nyugati üzletek megrendelései alapján. A termékek gyártása, a magas mûszaki színvonal biztosítása érdekében az állami vállalatra is erõteljesen támaszkodik. A minõségellenõrzési és mérési mûveletek mellett az "Erõsítõ" hangdobozokat és más alkatrészeket is onnan vásárol.
 

Verseny és együttmûködés a kicsik piacán

Simonyi Ágnes az olaszországi elektronikai kisvállalkozások sajátosságát abban látja, hogy a hagyományos kézmûipartól és a nagyvállalatok decentralizált kisvállalataitól eltérõen kooperatív módon szervezõdnek, és nem meglévõ helyi igényt elégítenek ki, nem is egy nagyvállalat támaszt termékeik iránt keresletet, hanem innovatív módon, saját maguk által támasztott keresletre dolgoznak. Ezt a formát nevezi független decentralizációnak, innovatív kisvállalkozásnak.³

Az általam megismert hazai elektronikai kisvállalkozások elsõdlegesen nem nagyvállalati megrendelésre dolgoznak, nem bedolgozói nagyvállalatoknak. Technikai jellegû függõségük azonban erõs, mivel a nagyvállalatok állítanak elõ ma még olyan mûszaki színvonalú félkész termékeket, alkatrészeket, amelyek a kisipari termékek minõségét, eladhatóságát garantálják. Miután más kisvállalkozások ezt egyelõre nem tudják biztosítani, a kis cégek nem egymással kooperálnak, hanem a nagyvállalatokkal, illetve decentralizált egységeikkel. Ezt a kapcsolatot azonban nem egyenlõ felek együttmûködése, hanem egyoldalú kiszolgáltatottság jellemzi. Szûk az a terület, ahol egy kisvállalkozás szállítója egy másiknak. Ez csupán ott életképes, ahol a nagyvállalati félkész termékek, alkatrészek kiválthatóak alacsonyabb technikai színvonalon elõállított termékkel (lásd nyák-lemezgyártás). Ott, ahol egy elektronikai kisvállalkozás a nagyvállalati függõséget oly módon igyekezett felszámolni, hogy a felhasznált alkatrészeket nem tõle, hanem más kisvállalkozótól próbálta beszerezni, a kísérletek eredménytelennek bizonyultak. Azok a termékek, amiket az új partner, egy kisvállalkozó szállított, nem voltak beépíthetõek, nem érték el a szükséges színvonalat, s problémát okozott a szállítási határidõk betartása, a munkafegyelem, a pontosság, a megbízhatóság is. Az "Erõsítõ" Kft ilyen kísérletet tett a hangdobozok beszerzésével kapcsolatban. K. T. a kft ügyvezetõje így fogalmazott: "az a termelési kultúra, amely az utóbbi évtizedekben az állami nagyvállalatoknál felhalmozódott, mással még nem helyettesíthetõ". Ez pedig komoly gátja a kisvállalkozások közötti kooperációnak.

A másik, amit szemügyre kell venni, hogy milyen piacra termelnek a hazai elektronikai kisvállalkozások, már meglévõ helyi igényt elégítenek-e ki, nagyvállalatok számára végeznek bérmunkát, avagy maguk támasztanak keresletet termékeik iránt.

Független decentralizációnak tekinthetõ-e kis cégek születése, képesek-e innovatív piacbefolyásolásra, vagy csupán a kisipar adta lehetõségekkel élnek, esetleg a nagyvállalatok meghosszabbított karjai?

A nagyvállalatok dencentralizált egységeitõl eltérõen az elektronikai kisvállalkozások elsõsorban saját maguk által felkutatott piacra dolgoznak. A piac jellege alapján azonban közelebb állnak a kisiparhoz, mint az innovatív kisvállalkozáshoz. Fõleg helyi igényt elégítenek ki mind a nyák-lemezgyártás, a mûhold adó-vevõ készülékek összeszerelése és telepítése, a kaputelefonok, rádió adó-vevõk, játékautomaták gyártása és értékesítése során.

A kisvállalkozói kapcsolatok másik körét a versenytársak jelentik. Az általam megismert elektronikai cégek más-más végterméket gyártanak más-más vevõkör számára, s egymás piacait ebbõl fakadóan nem zavarják. Az ugyanazon termékek piacán megjelent termelõk, értékesítõk között azonban 1992-re már éles verseny bontakozott ki. A fizetõképes kereslet hiánya miatt ennek leggyakoribb formája az árverseny. A hazai vevõ számára elsõsorban nem az a fontos, hogy milyen minõségû terméket kap, és hogy jár-e a termékhez valamilyen szolgáltatás, például vállal-e garanciát a cég, avagy más kiegészítõ rendszerek csatlakoztathatók-e a készülékhez, hanem elsõdleges szempont a termék olcsósága. Mivel a felek között nincs megállapodás, az árharc rövid távon a szállítók és vevõk malmára hajtja a vizet. Az tud fennmaradni, aki továbbra is alacsony technikai színvonalon olcsó terméket állít elõ, s félõ, hogy ezzel az árverseny a meglévõ kisvállalkozásokat a kisipar szintjén konzerválja.
 

Munkaértékesítõ iparos és "vállalkozó" bérmunkás

Az a tény, hogy a fenti kisvállalkozások nem szállítói, illetve vevõi egymásnak, nem jelenti azt, hogy külön-külön az egyes cégek nem támaszkodnak széles bedolgozói hálózatra. Bedolgozói hálózaton azonban itt nem az elektronikában dolgozó gazdasági társaságok köre értendõ, hanem egyéni vállalkozók sokasága.

Ezzel a problémával már a foglalkoztatás kérdéskörét érintem. A kisvállalkozók a fõfoglalkozású alkalmazottak számát minimálisan szükséges szinten tartva szívesen adnak ki munkát fõ-, illetve mellékfoglalkozású egyéni vállalkozóknak. Ennek több oka van. A legfontosabb, hogy ez a forma költség-megtakarítást eredményez. Az önálló vállalkozó munkadíja után a cég nem fizet társadalombiztosítási és egyéb járulékot. A munkát végzõ vállalkozó bevétele pedig nem tisztán személyi jövedelem, abból leírhatóak a mûködés költségei, s így részben kivonható a jövedelemadó-kötelezettség alól.

A másik ok a rugalmasság és biztonság. A termelés visszaesése esetén ugyanis a munkaadót nem terheli semmiféle kötelezettség, holtidõre nem kell bért fizetnie, s az elbocsátásokkal sem kell bajlódnia. A magánvállalkozó számára ugyanakkor elõnyös, mert mindenféle megkötöttség nélkül, szabadon rendelkezik munkaerejével és idejével. A megéri-nem éri meg szempontjait mérlegelve vállalhat munkát, illetve kalkulálhat.

Mindezek ellenére nem állítható, hogy az elektronikai kisipar olyan bedolgozói rendszert mûködtetne, amilyent K. Bücher ír le. Bücher a háziipart, a munkaértékesítõ iparûzést, a kézmûipart, a bedolgozórendszert és a gyárat különbözteti meg egymástól.⁴ A fenti fogalmakat használva az általam megismert elektronikai vállalkozások körében legelterjedtebb forma a munkaértékesítõ iparûzés, azon belül is a megbízási ipar, melynek lényege, hogy a bériparos lakásában saját mûhellyel rendelkezik, s megmunkálásra kiadják neki a nyersanyagot. (Ily módon foglalkoztat bériparosokat a "Lemez" BT és a "Hírközlés" Kft.)

Van azonban még egy forma, mely papíron egyéni vállalkozók foglalkoztatását jelenti, ténylegesen azonban gyárszerûen mûködik. Vélhetõen ez - az anyagi elõnyök mellett - a munkavállaló számára a legkiszolgáltatottabb helyzet. A bizonyos garanciákat nyújtó munkaszerzõdés kiiktatása ugyanis az egyetlen biztos pontot húzza ki lába alól.
 

Egy év múlva...

1992 nyarán valamennyi kisvállalkozást újból felkerestem. Közülük néhány egy helyben toporog, mások lassan gyarapodnak.

A "Hírközlést" egy tiszta, tágas épületben találtam. Az új üzemet az anyavállalattól bérlik. Az egyik régi családi házas kócerájt felszámolták, a másik bérleményt pedig szeretnék megvenni. Ez azonban nem könnyû ügy: a telek az önkormányzaté, a ház rajta a nagyvállalaté, a hátsó épület pedig a kft tulajdona. Az ügyvezetõ abban is bízik, hogy hamarosan az új bérleményt is megvásárolhatják. "Az állami cég privatizációjának elõtt-utóbb meg kell történnie. Az ott lévõknek addig érdeke, hogy amit lehet, eladjanak, és a bevételt feléljék."

Vagyis a kft még nem vált le teljesen az állami vállalat köldökzsinórjáról. Nem is egyértelmûen a leválás a célja. Ezt csak ott akarja, ahol a nagyvállalati rokonság nyûggé válik. Máshol az üzleti kapcsolatok újabb és újabb területére teszi be a lábát, hogy utána azt is kiszakítsa. A legfontosabb területen ez már megtörtént: az állami vállalat törzstõkéjét sikerült megvásárolni. "A vállalati vezetõk két út közül választhattak: vagy megvesszük, vagy tönkre tesszük a céget." Választottak: eladták. "A tõkerész privatizációja bujkálásra késztetett és megviselt bennünket" - emlékszik vissza az elmúlt évre N. F. "Úgy eladni és teret nyerni a piacon, hogy közben ne vegyenek észre, nem volt könnyû. Erre azért volt szükség, hogy a tõkerészre ne legyen külsõ vevõ, ne látsszon, hogy a cég jól megy, érdemes bele pénzt fektetni. Nagyon vigyáztunk, hogy a városban ne ismerjenek bennünket."

Hadakozik a kisvállalkozás nemcsak az állami vállalattal, de a versenytársakkal és hatóságokkal is.

"15 éves vállalkozói gyakorlatom van, de ilyen rossz még sose volt a helyzet. A fizetõképesség rossz, kevés mindenütt a pénz. A felhasználó sajnos nem a felkészültséget nézi, hanem az árat. Hogy azután tudnak-e garanciát nyújtani, bõvíteni, az nem számít. Mindenki rövid távon gondolkodik. Az állami költségvetés is: mindent azonnal begyûjt. Magas a társadalombiztosítás, a személyi jövedelemadó; a vámrendelkezések 3 napon belüli fizetést írnak elõ. ... Az üzleti kapcsolatok inkorrektek. Itthon van egy komoly versenytársunk. Nem lehet vele megegyezni. Otromba módon csípünk, rúgunk egymáson. A német partnerrel jó a viszonyunk, de az üzlet az üzlet. Együttmûködik a konkurens céggel is. Kihasználja azt, hogy nem tudunk megállapodni."

A kft fõfoglalkozású alkalmazottainak száma húszról harmincra nõtt. Bedolgozók most is vannak, de kevesebben, hiszen megszûnt a különbség a járulékos költségek terén bedolgozó és fõállású alkalmazott között. (Elképzelhetõ, hogy .a még meglévõ bedolgozói munkát a munkanélküli járadékok tartják életben.) Azóta V. L. is a cég fõállású alkalmazottja lett, s rajta kívül még egy egykori vállalati fejlesztõ mérnököt sikerült megszerezni. "Nagyon felértékelõdtek az értékes emberek. Az ilyen emberek már meglelték magáncégeknél a helyüket."

A "Rizikó" Kisszövetkezet profilja sem változott az egy év alatt, árbevételének azonban már csupán egy százalékát teszi ki a játékautomata-gyártás. A kereskedelemben és a veszélyes hulladékok csomagolása, szállítása terén éppúgy a fizetésképtelen vevõk jelentenek számára gondot, mint az elektronikai kisiparban. Ráadásul a játékautomaták gyártásában, forgalmazásában több konkurens cég is megjelent. A kereslet visszaesése, a konkurencia megjelenése letörte az árakat. A gyártáshoz továbbra is a helyi nagyvállalat a legfõbb szállító. A vele szemben fennálló tartozásait a kisszövetkezet veszélyes hulladékok szállításával kompenzálja.

A kisszövetkezet alkalmazotti létszáma változatlanul 20-22 fõ. Valójában azonban ennél sokkal több embernek adnak munkát. A többiek önálló vállalkozóként szerzõdnek a "Rizikó"-val. Az átalakított istállóépületben mûködõ elektronikai kisüzem 7 dolgozójából ma csupán hárman fõállású alkalmazottak.

Az "Antenna" Kft-nél már csak egy alkalmazott foglalkozik szerszámkészítéssel. Ez a részleg teljesen leült. A nagyvállalati megrendelések elapadtak, külpiacon pedig technikájuk nem versenyképes. A mûholdvevõ rendszerek telepítésével most Romániában próbálkoznak. Ott lenne rá igény, fizetõképes kereslet azonban nincs, illetve nem tudják szolgáltatásaikat ellentételezni; az áremelkedések miatt már a bartell-kereskedelem sem megy. Itthon néhány szociális otthonban szerelik mostanában a rendszereket. Ezen a területen ugyanaz a gond, mint a szerszámáruház esetében: az embereknek nincs pénze szolgáltatásra, a termelõk pedig tartalékaikból élnek.

A cégnek 15 fõállású alkalmazottja van, kettõvel több, mint tavaly. Önálló vállalkozókkal nem dolgoztatnak. "Igazából csak az alkalmazott kényszeríthetõ. Az idõ pedig számit: ha menni kell, itt nincs olyan, hogy nem érek rá. Azt hinné az ember, hogy a munkanélküliség megregulázza az embereket. De nem! Nem az a baj, hogy magas a segély, hanem az, hogy semmiért adják."

A "Lemez" BT azóta új helyre költözött. A saját tulajdonú épület mellett tovább mûködik a galvanizáló "üzem" a belvárosi lakásban és a ház pincéjében. Az ingatlanvásárlás mellett más nagyobb beruházásra nem futotta. A városban a szaporodó elektronikai kisvállalkozások továbbra is eltartják a "Lemezt"-t. A fõállású foglalkoztatottak száma változatlan, a bedolgozói hálózat azonban bõvült. Az állami vállalat Nyák Üzemébõl elbocsátottak körében sok jól használható munkatárs akadt. Számukra azonban aligha tudna a "Lemez" olyan mennyiségben munkát biztosítani, hogy az tisztes megélhetésre módot adjon. Többnyire csak a munkanélküli járadék kiegészítésére jó ez a jövedelem.

Az "Erõsítõ" ma is kizárólag nyugati piacra dolgozik: Franciaországban, Hollandiában, Németországban vannak kereskedelmi kapcsolatai. Idén azonban már nem kiskereskedõknek szállítanak, hanem területi kereskedõkkel tartják a kapcsolatot. A tavalyi alkalmazotti létszám duplája, 8 fõ dolgozik most a cégnél. Emellett más cégeket, magánvállalkozókat és bedolgozói formában másodállású alkalmazottakat - köztük munkanélkülieket - foglalkoztatnak. "A legnagyobb baj, hogy hozzáértõ ember kevés van - mondja az ügyvezetõ. Próbálkoztunk például asztalos kisiparossal, de amit nála csináltattunk, nem volt piacképes. Európában nem lehet kommerszez eladni. A hazai piac szûkülése azonban kedvez nekünk. Egyre kevesebbet halljuk, hogy nem érek rá, és elkezdtek törõdni a minõséggel a kisiparosok."

A létszámbõvítés új beruházásokat igényelt. Ötmillió forintért vásárolt a kft mûszereket, emellett kialakítottak egy akusztikus mérõszobát. A további bõvülés legfõbb gátja a pénzforrások hiánya. A kft törzstõkéje mindössze 8 millió Ft. Ez az alaptõke a bankoknál nem biztosít megfelelõ hitelképességet. Eddig azonban emelni nem akarták a törzstõkét. A be nem vitt vagyon ugyanis könnyebben mobilizálható. Inkább a termelési volument azon a szinten tartották, amit még a cég finanszírozni tudott. Gondolkodnak azonban tõkéstárs bevonásán. Szeretnének saját épületet. Már ki is néztek egy alkalmas családi házat. Ehhez ötmillió forint kellene, de megérné, mert most a bérleti díjuk havi 60000 Ft.

K. T. egyébként úgy gondolja, hogy "a bõvüléssel vigyázni kell. Legfeljebb a mostani forgalom duplájáig érdemes elmenni. Ezen túl sok mindent változtatni kellene. Most még minden áttekinthetõ, itt még mindenki tudja, hogy amit csinál, annak mik a következményei. Itt még igazi költségérzékenység van."
 

Jegyzetek

1. A tanulmány interjúi az MTV Schiffer Pál a "Munkásélet változásai 11." filmdokumentum sorozathoz készültek.

2. A tanulmány interjúalanyai és gazdasági társaságai fantázianéven szerepelnek.

3. Simonyi Ágnes: Nagyvállalatok alkalmazkodása, rugalmas kisvállalkozások Olaszországban (Társadalmi összefüggések az ipari struktúraváltás hátterében) Gépirat, ABMH MÜKI, Bp. 1986.

4. K. Bücher: Az ipari üzemformák történelmi fejlõdése. In: Munkamegosztás - kooperáció - technika (Válogatás a német gazdaságszociológia történetébõl), Szociológiai Füzetek, 1984/35.