Az 1989-es politikai változásokat követõen a mezõgazdaság jövõje a volt szocialista országok egyik kritikus problémájává vált. Az agrárszektor átalakítása, amely a magántulajdon dominanciáját és a piacgazdaság mûködését célozta meg, a privatizáció és a kárpótlás módjával és ütemezésével kapcsolódott össze. A nagyüzemek felszámolásának kísérlete és a kis- és középüzemi formák megteremtése több országban is az elsõ fázisa és mintegy próbaterepe volt a szélesebb körû privatizációnak. A mezõgazdasági termelés strukturális átalakításának középpontjába a családi farmok mûködési feltételeinek megteremtése került, helyenként olyan indulati hátterû ideológiai és politikai programként, amely a kollektivizálás idõszakához hasonlított.

Az agrárium átalakulása azért is kapott kitüntetett figyelmet, mert a rurális települések lakosságának aránya a térségben mindenhol magas, 150 százalék közötti. Az átalakulás konfliktusai korán megmutatkoztak. A volt NDK területén a szállítók bojkottálták az állami gazdaságokat és termelõszövetkezeteket. 1991-ben az akkori Csehszlovákia földmûvelésügyi miniszterét lemondásra szólították fel. Magyarországon három minisztere is volt az agrárügyeknek. A szovjet utódállamokban és a Balkánon idõnként a korábbi állapotokat is meghaladó élelmiszerhiány jelentkezik, bár kétségtelen, hogy a nagyvárosok fizetõképes rétegeinek ellátása javult.

Az agrárátalakulás és következményei érthetõ módon a kutatások és a nemzetközi konferenciák fókuszába kerültek. 1993 nyarán két kongresszus és egy konferencia is alkalmat adott az információcserére. Az MSZT miskolci kongresszusán két szekció is a rurális átalakulásról szólt. Az augusztus 2-6. között Wageningenben rendezett 15. Európai Faluszociológiai Kongresszuson az e témával foglalkozó számos szekció egyikének, a családi farmok jövõjét elemzõnek a munkájában vettem részt. Augusztus 22. és szeptember 5. között a MacArthur Alapítvány által támogatott "Collectivization and Its Alternatives" kutatási program rendezte második konferenciáját, Ráckeve után ezúttal Sanghajban.

A dolgozatok, elõadások és hozzászólások a kollektivizált mezõgazdaságok átalakulásának alternatíváját bemutatva három jelenségcsoportot elemeztek:

- a magángazdaságok kialakulásának esélyei és a nagyüzemek átformálódása - a mezõgazdasági termelési struktúra változásának következményei
- a létezõ szocializmusok agrárfejlõdésének modelljei és a kollektivizált mezõgazdaságot követõ korszak alternatívái.

Az agrártermelés szerkezete és a mezõgazdaság szerepének különbségei miatt Kelet-Európában nagy különbségek mutatkoznak a családi farmok létrehozásának lehetõségeiben. Lengyelországban és a volt Jugoszláviában a mezõgazdasági termelés a családi farmok rendszerén alapult, bár gazdasági tevékenységüket erõsen szabályozta az állam közvetlen adminisztratív intézkedésekkel és a piac redisztributív kontrolljával.

Lengyelországban például a lokális adminisztráció döntött arról, hogy melyik farmer vásárolhat traktort és milyen áron (Gorlach-Nowak-Serega ESRS). Romániában nem kollektivizálták a magas hegységek családi üzemeit, amelyek az ott mûvelhetõ földterület néhány százalékán termelhettek, mégis az összes mezõgazdasági termelés mintegy negyedét állították elõ (Neményi-Neményi MSZT). Bulgáriában a mezõgazdasági kisüzemi termelés az intenzív zöldség-, gyümölcs- és virágkertészetben volt sikeres és nagyobb arányú, elsõdlegesen részidõs tevékenységként. Az NDK-ban és Csehszlovákiában is a részidõs mini farmok voltak a családi magángazdálkodás megjelenési formái, sokkal erõsebb szabályozás alatt és kevesebb mûködési szabadsággal, mint a Szovjetuniót kivéve bármely más európai szocialista országban. Magyarország ismeretesen a legsikeresebb agrárfejlõdést tudta fölmutatni, többek között azért is, mert a kisüzemi és nagyüzemi termelés aránya nálunk volt a legkiegyensúlyozottabb. A néhány tízezer magángazda mellett kétmillió körüli háztartás folytatott részidõs mezõgazdasági termelést, az összes mezõgazdasági termékek egyre nagyobb hányadát állítva elõ. A Szovjetunióban is volt, fõként az ázsiai területeken, a kollektivizált szektoron kívüli részidõs és privát termelés, de létezésüket a rendszer mûködésétõl teljességgel idegennek tekintették, és ennek megfelelõen kezelték.

A családi farmok kialakítása minden ex-szocialista államban a mezõgazdasági termelõszövetkezetek és állami gazdaságok privatizációjával és, ahol volt, a kárpótlással kapcsolódott össze.

Módját és eredményeit tekintve a privatizáció - a közös vonások ellenére is - különbözõ módon történt a térség országaiban.

Romániában és Bulgáriában és néhány szovjet utódállamban a föld magántulajdonát a kollektivizáció elõtti állapotnak megfelelõen állították vissza. A föld magánkézbe kerülése törvényileg szabályozott volt, de a termelõeszközök privatizációja tényleges kontroll nélkül ment végbe, kaotikus állapotokat eredményezve. Bulgáriában, ahol az 1944-es állapotnak megfelelõen biztosították jogilag a földek visszakerülését az eredeti tulajdonosokhoz, az összes termelõföld mintegy 18 százalékára jelentettek be igényt. A magántulajdonú földek 41 százaléka az újjáalakuló termelõszövetkezetek mûvelésébe került (1993-ig 1055 szövetkezetet alakítottak újjá). A termõföld többi részét bérleti formákban mûvelik, tõke és termelési eszköz hiányában elsõsorban részidõs tevékenységként. A családi üzemek tulajdonosainak meghatározó többsége középkorúnál idõsebb és alacsony képzettségû. A földek eredeti tulajdonosai közül sokan városokba költöztek az elmúlt évtizedekben és nem érdekeltek a földmûvelésben. (Dobreva-Kozhuharova KONF). Romániában is hasonlóképpen változtak az agrártermelés viszonyai, azzal a különbséggel, hogy az újraszövetkezés ott nem történt meg, az agrárválság talán mélyebb és a korábban agrárexportõr ország importra szorul (Neményi-Neményi MSZT; Róth-Rotariu ESRS). Örményországban a bulgárhoz hasonló erejû agrárszövetkezetesítés történt.

Oroszországban nem lehetett az eredeti tulajdonviszonyokat visszaállítani, így az elsõ lépésként azt mérték fel, hogy ki vállalkozna magántermelésre. A sztálini kollektivizáció következményeként és a semmilyen szempontból sem kedvezõ közgazdasági körülmények miatt nagyon lassú a privatizáció és a magángazdaságok kialakulásának folyamata. 1993 tavaszáig a mûvelt földterület 3,3 százalékát privatizálták valamilyen formában, és az összes mezõgazdasági termelésnek csak 0,9 százaléka származott magángazdaságokból (Martinova MSZT). Néhány körzetbõl olyan híradás is érkezett, hogy az állami gazdaságok és szövetkezetek privatizációja a kollektivizáció idõszakához hasonló erõszakkal történik.

A Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, a balti államokban és a volt NDK területén a privatizáció a földvagyon teljes körû kárpótlását jelentette, míg a termelési eszközöket vagy készpénzért, vagy, ahol létezik ilyen rendszer (Cseh és Szlovák Köztársaság), kuponokért lehet megszerezni. A valóságos privatizáció a törvényekben biztosított lehetõségek ellenére sem mondható gyorsnak. 1992 elsõ felében a keleti német területeken a termõföld fele még mindig az állami gazdaságokhoz, kisebb részben a termelõszövetkezethez tartozott (Bergmann 1992). Szlovákiában is inkább csak 1993 utánra várják a privatizáció kiteljesedését (Blaas MSZT). Az átalakulás nehézségeit mutatja, hogy mind a keleti német, mind a cseh és szlovák farmerek lassúnak ítélik az átalakulást, és a folyamatosságot tartják kívánatosnak, a nagyüzemek kereskedelmi és ellátó funkcióit pedig egyelõre nélkülözhetetlennek tartják. A keleti német agrárprivatizáció sajátossága, hogy a magánkézbe került földek több mint felét hollandok és a nyugati német tartományokból származók vásárolták fel (Bergmann 1992; Hudeckova-Lostak 1992; Majerova MSZT).

A magyarországi privatizáció (a kárpótlási és vagyonjegyek lehetõségei és a licitálás) egyedi rendszer, és nem állítható, hogy sikeresebb a többinél. A mezõgazdasági termelés válsága (Harcsa et al. KONF) inkább arra utal, hogy a magyar mezõgazdaság elveszítheti elõnyét a térség agrárgazdaságaival szemben. Lengyelországban, ahol szükségtelen volt a más országokéhoz hasonló privatizáció, a piacszabályozás közvetlen, adminisztratív formáinak javarésze megszûnt, de a parasztok nem látják biztosítottnak jövõjüket és nagyon nehezen tudnak alkalmazkodni a piacliberalizálásból származó új körülményekhez (Gorlach-Nowak-Serega ESRS).

A privatizáció felsorolt módozatai ideálisnak közelrõl sem mondható gazdasági körülményeket teremtettek a magángazdaságok újraindulásához. A privatizáció többnyire a földtulajdonra korlátozódik, a termelõeszközök, épületek privatizálása lassú, vagy el sem kezdõdött, s egyetlen államban sem tudnak megfelelõ hitelt biztosítani. Néhány kivételtõl eltekintve nincs megfelelõ érdekvédelme a magángazdálkodást kezdõknek. A privatizációt masszív munkanélküliség kíséri. A volt NDK rurális területein 40 százalékos a munkanélküliség, Bulgáriában és Romániában ennél is magasabb. A leghátrányosabb helyzetû magyarországi megyékben is megközelíti a munkanélküliség a 300 százalékot, a Cseh és Szlovák Köztársaságban is elõrejelzett a munkanélküliség megemelkedése. A világszerte és különösen az Európában kialakult gazdasági recesszió sem segíti a magángazdálkodás megindulását. A túltermelési válság miatt a Közös Piac tagországainak kormányzatai is nehezen birkóznak meg a mezõgazdasági termelés támogatásának problémáival, és állandó gond a túlélés technikáinak és módjainak menedzselése (Symes KONF). Európa nyugati és keleti felének eltérõ gondjait pontosan jelzi, hogy Németországban, Nagy-Britanniában vagy például Belgiumban azért is költenek tekintélyes összegeket farmerek támogatására, hogy a rurális táj képe fennmaradjon, vagy hogy újraépüljenek az adott tájra jellegzetes házak. Keleten a gazdasági recesszió és a gyorsan változó politikai viszonyok miatt nincs számottevõ állami támogatás a magángazdaságok újraindításához. A cseh, a szlovák, de például a lengyel farmerek és parasztok is akut pénz- és hitelhiánnyal küszködnek. Kérdõíves vizsgálatok szerint a cseh és szlovák termelõk egyharmadának nincsenek gazdasági épületei, és 60 százalékuk nem rendelkezik a sikeres gazdálkodáshoz megfelelõ gépekkel.

A térség országainak belsõ piacán is megmutatkozik a recesszió hatása. Magyarországon például egyharmadával esett vissza az agrártermékek fogyasztása. Ellenpéldaként említhetõ, hogy más államokban a korábbinál is nagyobb az élelmiszerhiány. A részleges túltermelés és az élelmiszerhiány egyaránt erõsítette az önellátásra termelést, amely természetszerûleg gátolja a magángazdaságok specializációját.

A privatizáció, a kárpótlás és a munkanélküliség együttes hatásaként, külföldrõl és a városokból olyan új társadalmi, csoportok jelentek meg a rurális településeken, amelyek tovább növelik az amúgy túlnépesedett vidékek lakosságát és gondjait. A munkanélküliség mind több embert kényszerít arra, hogy megpróbálkozzon a gazdálkodással. Többségüknek nincs képzettsége és gyakorlata a mezõgazdasági kisüzemek farmerszerû mûködtetéséhez.

Az agrárátalakulás felsorolt gondjai és nehézségei miatt a mezõgazdasági termelés üzemformáinak aránya a következõk szerint alakulhat a kongresszusok elõadói szerint: - A családi kisüzemek, farmok száma jelentõsen nõ, de néhány ország kivételével (pl. Lengyelország) nem válnak az agrártermelés domináns üzemformájává.

- Nem tûnnek el a szövetkeztek és állami gazdaságok, bár az új alapszabályok, az új tulajdonosi viszonyok, az új gazdasági körülmények és nem utolsósorban a tagság és a vezetõség cserélõdése és mozgása alapjaiban változtatja meg mûködésüket. A régió kisüzemeinek fenntartói is pontosan tudják, hogy az átalakult nagyüzemek egy részére egy ideig feltétlenül szükségük van kereskedelmi és szolgáltató funkciójuk miatt.
- Becslések szerint Közép- és Kelet-Európa agrártermékeinek akár fele is származhat részidõben mûvelt kisüzemekbõl.

Az üzemformák arányának változása és a tulajdonreform ellentmondásos társadalmi következményei miatt a kutatók többsége szerint erõteljes proletarizáció várható a rurális településeken: A farmerizáció, illetve a polgárosodás is kiteljesedhet a bemutatott dolgozatok tanúsága szerint, de a vidéki társadalmaknak csak egy kisebb szegmensében, amely a rurális települések lakosságának 15-20 százalékát jelentheti. Különösen a nyugati szakértõk hívták fel a figyelmet arra, hogy az új tulajdonosok nagyobb része aligha lesz képes farmszerûen mûködtetni és vezetni gazdaságát, ezért kevéssé specializált, és a volt közép- esetleg gazdagabb paraszti üzemekhez hasonló gazdaságok megjelenése várható, ami felerõsítheti a visszaparasztosodás folyamatát.

Az európai posztszocialista államok mezõgazdaságának gondokkal és nehézségekkel telitett századvégi állapotától gyökeresen különbözik Kína utóbbi évtizedének agrártörténete. A valaha éhezõirõl is híres óriás állam, ahol a hírek szerint a kollektivizációnak közvetlenül és közvetve 30 millió halálos áldozata volt, a hetvenes és különösen a nyolcvanas években gyors ütemû gazdasági és még gyorsabb ütemû mezõgazdasági növekedést produkált. A sikernek persze nagyon sok összetevõje van, de néhány ezek közül az ex-szocialista Európa számára különösen fontos lehet. A sanghaji elõadások és hozzászólások a redisztribúció és a magángazdálkodás elemeinek sikeres ötvözetében jelölték meg a dinamizmus okát. Kínában a megyéknek megfelelõ szintre került a redisztributív döntések nagyobb része, amellett teret engedtek az egyéni jövedelemszerzésnek, többek között úgy, hogy tartós (6-10 éves) bérletbe adták a földek egy részét, illetve a családok ellátására a magyar háztájihoz hasonló rendszerben rizsföldeket biztosítanak. (Amennyire egy Kína-méretû országot egy-két városban eltöltött két hét alapján meg lehet ismerni, úgy látszott, hogy-európai értelemben vett - szegények változatlanul szép számban vannak, de élelmiszerhiány nincs.) Nagy ütemben indult meg a vidék iparosítása is, ezúttal nem a népi kohók módszerével, hanem többek között külföldi tõke bevonásával (Justin Yifu Lin KONF). Az eredmény eléggé szembetûnõ: élelem a városokban, lakásépítés falun. Az igazi varázslatra még ezután lesz szükség; kérdés, hogyan lehet a dinamikus fejlõdést, amelyet ma inkább még mesterségesen visszatartanak, úgy fenntartani, hogy a politikai monopólium megmaradhasson. Erõs redisztribúció, politikailag szimulált piac, magánérdek, magántulajdon és piac elegyítése Európában nem sikerült. Ez végérvényesnek látszik még Magyarországon is, ahol az agrárágazat nemzetközi mércével is sikeres volt. Nincs messze az idõ, amikor Kína figyelemre méltó agrárexportõrként jelentkezhet, Közép- és Kelet-Európa politikailag konstruált agrárgazdaságai pedig, a sikeresek és az eleve mûködésképtelenek egyaránt, összeomlottak. Lehet, hogy a politikai szándék, a kárpótlás és a privatizáció végrehajtott módozatai miatt, lehet, hogy az általános recesszió és a szárazság miatt, vagy az összes tényezõ együttes hatására, mindenesetre az agrártermelés harminc éven keresztül megszokott rendszere visszavonhatatlanul eltûnt. Közép-Európában valami más kezdõdött.
 

Hivatkozások

Publikációk

Bergmann, Theador 1992. The Re-privatization of Farming in: Eastern Germany. Sociologia Ruralis, 1-2

Hudeckova, Helena-Michal, Lostak 1992. Attitudes for Privatization in Czechoslovak Agricuiture. Sociologia Ruralis, 1-2.

Symes, David 1992 Aghculture, the State and Rural Society in Europa Trends and Issues. Sociologia Ruralis, 1-2
 

Elõadások

(MSZT) = a Magyar Szociológiai Társaság kongresszusa, 1993. július 7-10. Miskolc

(ESRS) = az Európai Faluszociológiai Társaság 15. kongresszusa, 1993. augusztus 2-6. Wageningen

(KONF) = a MacArthur Alapítvány által támogatott Collectivization and Its Alternatives címû program konferenciája 1993. augusztus 22. és szeptember 5. között, Sanghaj
 

Bihari Zsuzsa-Kovács Katalin-Váradi Mónika (MSZT) The Successors of Cooperatives in Hungary

Blaas, Gejza (MSZ1)Agriculture in Slovakia - A Forced Re-structuring?

Brkic, Szecko-Zoran Grgic-Durdica Zutinic (ESRS) Family and Family Farm

Dobreva, Stanka-Veska Kouzhuharova (KONF) The Transition in Bulgarian Agriculture Restoration of Private Property and Reorganization of Production

Gorlach, Krzysztof-Piotr Nowak-Zygmunt Serega (ESRS) From "Repressive Tolerance" to "Aggressive Freedom": Family Farms in Post-communist Poland

Harcsa István-Kovách Imre-Ladányi János-Répássy Helga-Szelényi Iván (KONF) The Crisis of Post-Communist Transformation in the Hungarian country side and Agriculture

Lin, Justin Yifu (KONF) Chinese Agriculture: Institutional Change and Performance Majerova, Vera (ESRS) The Renewal of Private Farming in the Czech Republik Martinova, Irina (MSZT) Agrarian Reform in Russia

Neményi Ágnes-Neményi József (MSZT) Local Initiatives in Rural Agricultural Areas

Róth, Andrei-Traian Rotariu (ESRS) The Family Farm in Romania Today

Symes, David (KONF). Agrarian Reform and the Restructuring of Rural Society in Hungary Voicu, Ilona Petras (ESRS) Romanian Family Farm in the Process of Transformation