Magyarország gazdaságát az elmúlt évtizedekben az állami nagyvállalatok uralták, a magánvállalkozások száma csekély volt, méretük pedig kicsi. Az utóbbi két-három évben viszont gyors ütemben szaporodtak a magáncégek, bár alapítóik legtöbb esetben ma sem tudják, miként alakítsák a vállalkozáson belül a munkatársi, alkalmazotti, fõnök és beosztott közötti viszonyokat, gyakran csak azt határozták el, hogy más legyen, mint amit volt munkahelyükön tapasztaltak. Mivel a vállalkozásnak nálunk nincs hagyománya, nem halmozódott fel tapasztalat, így a magáncégeken belüli foglalkozási viszonyok meglehetõsen esetlegesen alakulnak, többnyire a volt vállalati, baráti, családi kapcsolatok adják a mintát.

Dolgozatomban arra keresek választ, hogy a vállalkozásokon belüli foglalkozási viszonyok milyen "készen talált" kapcsolatokból épülnek fel, illetve miként módosulnak e kapcsolatok a vállalat mûködése során. A felvetett kérdésre válaszolva igyekszem a vállalkozásokat típusokba foglalni. Mivel az elemzéshez mindössze 30-40 kis- és középvállalkozóval készült interjú szolgált szerény bázisként, a típusokat - amelyek, mint látni fogjuk, gyakran kötõdnek egy-egy konkrét esethez-a további tapasztalatok jelentékenyen módosíthatják. Ily módon az osztályozás nem is tekintendõ valódi, a szigorú tudományos követelményeket kielégítõ típustannak, amely maradéktalanul leírná a vállalkozói szférát. A csoportosításnak inkább heurisztikus szerepet szánnék, segítségével azt igyekszem megvilágítani, hogy az önállóvá válók hogyan, milyen készen talált anyagot felhasználva építik fel vállalatukat, túljutva a múlton s egyszersmind hozzá is kapcsolódva.

A foglalkozási viszonyok rendszerezéséhez két, egymást kiegészítõ szempontot találtam alkalmazhatónak.

Egyrészt tipizálhatunk aszerint, hogy a vállalkozás a máshonnan átvett kapcsolati elemeket, viszonykötegeket milyen mértékben õrzi meg, illetve a cég fejlõdése menynyiben kényszeríti ki ezek újradefiniálását. Továbbá, ha újradefiniálják, ez milyen kritériumok szerint történik.

Másrészt csoportosíthatunk aszerint is, hogy honnan, milyen szférából (családi, szakmai stb.) származnak a kapcsolati elemek, viszonykötegek.

A két tipizálási elv alapján egymással nagymértékben összefüggõ típusok alkothatók, így az alábbiakban e két alapelv együttes alkalmazásával képeztem csoportokat.

A) Talán a legismertebb az, hogy a megalakuló vállalkozások a korábban, fõként állami vállalatoknál létrejött foglalkozási viszonyokat építik be magukba.

1. Teljes munkatársi csoportok kerülnek át a vállalkozásba. A már kialakult funkcionális munkamegosztás, alá- és fölérendeltség megmarad. A készen kapott viszonyokat gyakran nem szükséges újradefiniálni, legfeljebb csak részleteiben módosítani. Jó példája ennek egy külföldi szigetelési technikát alkalmazó kft. A vállalkozás vezetõje a volt vállalatánál a nyolcvanas évek elejétõl kezdõdõen lépésrõl lépésre kialakított egy, a cégen belül viszonylag nagy önállóságot élvezõ osztályt, amelybe olyanok kerülhettek, akik hajlandók voltak aktívan közremûködni új híd- és útszigetelési eljárások kidolgozásában, illetve ilyen típusú nyugati technológia felkutatásában, és ezeknek a hazai viszonyokhoz való adaptálásában. Az osztály jellegzetessége az volt, hogy az ide kerülés feltételeit a vállalati átlaghoz képest szigorúbb szelekciós elvek szabályozták, ugyanakkor a munkatársi kapcsolatok kevésbé voltak hierarchizáltak. Az osztályhoz a mérnökökön kívül néhány szakmunkás is tartozott, akik - alkalmanként ugyan keményebb konfliktusok árán - megszokták a nyugati technológia szigorúbb elõírásainak a betartását. Ebben a folyamatban olyan foglalkozási viszonyok jöttek létre, amelyek lényegében változtatás nélkül mûködtethetõek voltak a vállalkozás keretei között is; nem volt szükség arra, hogy valakit elküldjenek, vagy újraszabályozzák a korábbi munkatársi kapcsolatokat vagy megváltoztassák a korábban kialakult fizetési különbségeket.

Az elõbbihez sokban hasonlít egy borkombinát konyhavezetõjébõl lett vállalkozó esete. Miután a vállalat tönkrement, a konyhavezetõ megvásárolta a cég üzemi étkezdéjét. Ezt többek között azért tehette meg, mert a rendelkezésére állt egy jó színvonalú, a magánvállalkozás szigorúbb fegyelmi feltételeit is kielégítõ munkatársi együttes, ti. a konyha a hetvenes évek végétõl nemcsak a vállalat alkalmazottainak az étkeztetését látta el, hanem hétvégeken lakodalmakat bonyolított, alkalmanként vadásztársaságokat szolgált ki (német és francia vendégeket is). A különmunka jó kereseti lehetõséget teremtett a konyhai dolgozóknak, ugyanakkor az üzemi étkezde szokott színvonalától mindenképpen igényesebb, minõségibb munkát kívánt meg. Az állandó hétvégi mûszak pedig nagy terhet jelentett mindenki számára. A jó kereseti lehetõség lehetõvé tette a konyhavezetõnek, hogy munkatársait szigorú kritériumok szerint válogassa. Mivel gyakran adódtak különlegesebb feladatok, a beosztottak a szokásosnál nagyobb önállóságot kaptak. Az elõzõ példához hasonlóan itt is olyan munkatársi és fõnök-beosztotti kapcsolatok jöttek létre, amelyek lényeges változtatás nélkül átvihetõk voltak a vállalkozásba.

A fenti két esetet az jellemzi, hogy a munkahelyhez képest külsõ lehetõségek, illetve elvárások alakították az említett csoportok összetételét, belsõ viszonyaikat. A csoportba kerülést nem az adott gazdasági egység belsõ szabályozási mechanizmusai, elvárásai, érdekeltségi rendszere szabta meg, hanem valamilyen külsõ tényezõ; az egyik esetben a vállalatinál sokkal szélesebb és ettõl sok ponton különbözõ szakmai mezõ gyakorolt befolyást, a másikesetben részben szakmai, részben piaci jellegû hatások érvényesültek. A vállalkozás megalakulásakor nem kellett a korábban kialakult foglalkozási viszonyokat átalakítani. Persze ennek az elõbb mondottak mellett az is a magyarázata, hogy az önállóvá váló csoport a korábbi tevékenységet folytatta.

2. Teljes munkatársi csoportok kerülnek át a vállalkozásba, de a korábbi munkahelyen (tipikusan: állami vállalatnál) létrejött hatalmi-hierarchikus kapcsolatokat újradefiniálják. Olyan összeszokott csoportokról van szó, amelyeknek a mûködésmódját, struktúráját a vállalat belsõ viszonyaihoz való alkalmazkodás formálta. Jellemzõ példája ennek a VGMK. Mint ismeretes, a vállalaton belüli vállalkozásoknak nemcsak szakmai és esetleg piaci, hanem hatalmi feltételei is voltak: célszerû volta vállalkozásba olyan embereket is bevonni, akik a tevékenység hatalmi hátterét biztosítani tudták; például elérték, hogy a vezetõség szemet hunyjon a kiugró keresetek felett, eltekintsen attól, hogy alkalmanként a fõmunkaidõben a VGMK ügyeit intézzék. Ennek következtében a munkatársi viszonyokat a vállalat szakmai, hatalmi mezõje strukturálta.

Ha az ily módon kialakult munkatársi csoport kezd vállalkozásba, akkor szükségessé válhat kapcsolataik átdefiniálása. Akik korábban a hatalmi hátterét adták a tevékenységnek, elveszíthetik befolyásukat, s ha a csoportban maradnak, egyszerû alkalmazotti szerepet kapnak. Jó példája ennek egy korábban tanácsi felügyelet alatt mûködõ kis nyomda. A nyomda vezetõje megvásárolta az üzemet, s mint egyszemélyi tulajdonos irányítja tovább a munkát. Ez teljesen új helyzetet teremtett, a tulajdonos csak a közvetlen termelõapparátust tartotta meg, azokat pedig, akik korábban hatalmi helyzetüknél fogva erõs pozíciót és nagy jövedelmet élveztek a nyomda - még állami keretek között szervezett - vállalkozásaiban vagy elbocsátotta, vagy pedig alkalmazotti feladatot adott nekik.

Az önállósulás után egyébként a cég teljes kapcsolatrendszere újrastrukturálódott. A vezetõ korábban munkatársaival közösen döntött a megrendelés elvállalásáról, együttesen kalkulálták a várható személyes hasznokat. A közös döntésre azért volt szükség, mert senki sem volt kötelezhetõ a feladatok teljesítésére, mivel ezeket mindig rohammunkában végezték, gyakran a napi munka után, éjszaka, illetve szombaton és vasárnap.

A nyomda önállóvá válása után a tulajdonos megszüntette a közös döntések rendszerét, ami azt eredményezte, hogy az alkalmazottaknak nincs többé áttekintése az üzem pénzügyi helyzetérõl, így - a korábbiaktól eltérõen - munkabért fizet nekik, nem pedig a haszon bizonyos részét. A még állami idõkben kialakult és többé-kevésbé kikristályosodott viszonyokat, amelyeket a kölcsönös bizalom, a sokoldalú - pénzügyi, technikai, ügyviteli - kooperáció hozott létre és tartott fenn éveken keresztül, a tulajdonos átdefiniálta; alkalmazotti viszonyt alakított ki helyettük. Ezzel a csoport lényegében elveszítette problémamegoldó potenciálját, ugyanakkor a viszonyok áttekinthetõkké, a beosztottak pedig könnyebben ellenõrizhetõkké váltak.

3. Az ebbe a típusba tartozó vállalkozások - az elõzõektõl eltérõen - nem korábban már kialakult munkatársi csoportra alapozódnak. A tulajdonos olyan személyeket von be a vállalkozásba, akik nem dolgoztak együtt valamelyik vállalatnál. A korábbi munkahelyeken kialakult viszonyok hatása még ebben az esetben is rendkívül erõs, befolyása akkor is jól érzékelhetõ, ha a vállalkozásba nem strukturált csoport kerül, hanem egyének halmaza. Az alakuló vállalkozásokban, ahol nincs kész struktúra a résztvevõk azokat a viszonyféleségeket igyekeznek felépíteni, amelyeket elõzõ munkahelyeiken tapasztaltak. Gyakran megtörténik ez még olyan esetben is, amelyben a tulajdonos a munkatársi kapcsolatok fölépítését valamilyen elhatározott terv szerint szeretné kivitelezni.

J61 illusztrálja a fent mondottakat egy kereskedelmi vállalkozás, amelynek tulajdonos vezetõje azelõtt a megyei pártapparátus munkatársa volt. Tulajdonosként a munkatársak viszonyát - elõzõ munkahelyének rossz tapasztalatain okulva - kizárólag célracionális szempontok szerint igyekezett szabályozni; ennek megfelelõen például az volt az egyikalapelv, hogy munkatársai bármikor és minden ceremónia nélkül bemehetnek a szobájába (akkor is, ha értekezlet van, vendégek tartózkodnak ott), ha a cég folyamatos mûködése ezt kívánja. Ugyanakkor az említett rendszabály gyakori, demonstratív hangsúlyozása azt a gyanút ébresztheti, hogy inkább ideologikus használatmóddal állunk szemben. A pártapparátus ideologikusan és szimbolikusan terhelt foglalkoztatási viszonyai (ahol is a fõnök és beosztott viszonya nem egyszerûen a racionális munkamegosztás eredménye) termelõdtek újra a vállalkozásban, persze most a piaccal, vállalkozással kapcsolatos ideológiákkal helyettesítve a régieket. A "bármikor, minden teketória nélkül bemehetsz a fõnökhöz" elv nem a magánvállalat ügyvitelének mindennapi gyakorlatában termelõdött ki, hanem egy olyan elvárás volt, amely a vállalkozás vezetésére vonatkozó ideológiából következett.

B) Különösen az értelmiségiek részvételével alakult vállalkozások egy része szakmai mezõben szervezõdik. Ezekben a vállalkozásokban a munkatársak közötti viszony megõrizheti a szakmai jellegû kapcsolatok zsánerét. Ez történt például egy építészekbõl álló kft esetében. A vállalkozás fejlõdése (pénzügyi stabilizálódása, széles megrendelõi kör kialakulása) ellenére a szakmai hierarchiát nem váltották fel a vállalkozással kapcsolatos döntési pozíciók rendjére alapozott alá- és fölérendeltségi kapcsolatok. A kft elsõ számú személyisége (azaz tulajdonképpeni vezetõje) az a jó nevû építész maradt, aki - szakmai tekintélyénél fogva - eredetileg maga köré gyûjtötte a többieket. Annak ellenére nem történt valódi pozíció-átrendezõdés, hogy a formális vezetõi poszt, az ügyvezetõ igazgatói beosztás, más kezébe került.

Ettõl valamelyest eltérnek egy mûszaki szolgáltatásokra szervezõdött vállalkozás foglalkozási viszonyai. Egy Pécsett mûködõ kft részben helybeli vállalatok munkatársaiból, részben pedig a Gyõri Mûszaki Fõiskola tanáraiból szervezõdött. A résztvevõk egy-egy terület specialistái: hardware-szakemberek, liftvezérléssel foglalkozó mûszakiak. A vállalkozáson belül a munka "ágazatok" szerinti megosztása szakmai dimenziók mentén történt, az egyes részlegek élén az "alapítók" állnak, a közöttük lévõ viszonyt ugyanakkor nem strukturálták újra a munkamegosztás üzemi rendjének, illetve a piachoz való alkalmazkodás kívánalmainak megfelelõen. A kapcsolat továbbra is megõrizte szakmai-kollegiális jellegét, annak ellenére, hogy a részlegek gazdasági eredményessége nem azonos.

A szakmai értékek, kapcsolati minták (kollegialitás), mint az említett vállalkozás foglalkozási viszonyainak szervezõ elvei, persze csak a felsõ vezetõi szinten érvényesülnek -, az egyes részlegek belsõ struktúrája már nem szakmai, hanem funkcionális (technológiai, üzemszervezési) szempontok szerint épül fel.

Végül még egy jellegzetes esetet említenék. Vendéglátó egységek részére gyárt egy kisvállalat belsõ berendezéseket. Vezetõje szakmai értékek szerint strukturált üzemszervezetet igyekszik fenntartani, ennek érdekében minden olyan elemet, ami megzavarná, módosítaná ezt a struktúrát, kiiktatott az üzem mindennapi életébõl. Az ellenõrzés, a ledolgozott munkaórák nyilvántartása, a bér és a jövedelemadó kiszámítása, tehát mindaz, ami adminisztratív vagy hatalmi elemeket vinne a viszonyokba, ki van küszöbölve a vállalatnál. Persze ezeket a dolgokat mégiscsak el kell végezni; ez minden dolgozónak a saját feladata. A szakmai értékek egyéb szempontok fölé rendelését elõsegíti, hogy a tulajdonos saját szakmunkásképzõ iskolát tart fenn, amelyben a Budapesti Mûszaki Egyetem(!) egyik tanára is oktat. A végzett diákok közül a legjobb kvalitásúak kapnak állást a cégnél (nem pedig a legengedelmesebbek vagy a legjobban kizsákmányolhatók).

Ebben a vállalkozásban az alkalmazotti viszonyoknak szakmai vagy kvázi-szakmai kapcsolatokká alakítását az indokolta, hogy a bútorokat igényes, ritkaságszámba menõ faragásokkal látják el, amely nemcsak j61 képzett szakmunkást, hanem a faragásban bizonyosfajta tehetséget is mutató egyént kíván. A vezetõ úgy mûködteti a kisszövetkezetet, mint vállalkozási alapon megszervezett fafaragó stúdiót.

C) A vállalkozásokban talán leggyakrabban azokból a kapcsolatokból építkeznek, amelyek a második gazdaságban való korábbi együttmûködés során alakultak ki. A második gazdaságot a szabályozatlan munkaidõ, a rugalmas - formális pozíciókhoz nem kötött - munkamegosztás jellemzi, továbbá a baráti, kollegiális és paternalisztikus elemek keveredése a kapcsolatokban. A vállalkozások most formálódó foglalkozási viszonyai talán ezt a kapcsolati típust tudja a leginkább használni, így ezt definiálják át a legkevésbé. J6 példája ennek egy Pest környéki faluban mûködõ építési vállalkozás, amely teljes mértékben a második gazdaságban együtt dolgozók csoportjából jött létre. A faluban fiatal emberekbõl kõmûves brigád szervezõdött, akik a környék építkezéseiben rendre részt vettek. A brigádtagok olyan fõmunkahelyet választottak, amely lehetõvé tette a rendszeres együtt dolgozást (pl. a tûzoltóságnál vállaltak állást, ahol a hosszú mûszakok miatt szabadnapjuk volt). A kõmûves brigádnak az elmúlt 7-8 évben állandósultak a tagjai, kialakult egy szilárd csoportstruktúra, amely a vállalkozásban is alkalmazható volt.¹ A struktúra kialakulását a második gazdaságon kívül az is befolyásolta, hogy a brigád azonos korú és élethelyzetû emberekbõl szervezõdött, s így a jelenlegi kapcsolatok a státus- és kortárscsoportok sajátosságaiból is megõrzött sok mindent.

Az elõbbitõl némileg eltérnek azok a második gazdaságban kialakult kapcsolatok, amelyek a fõmunkahely foglalkozási viszonyaira "szervezõdnek rá", s egyben módosítják is ezeket a viszonyokat. Ez a típus kiegészítõje az A/2. pont alatt említettnek. Ott az önállóvá válást megelõzõen az állami vállalat keretei között vállalkozók (nyomdászok) viszonyait az illetõ vállalat hatalmi, szakmai, üzemi struktúrája és némileg a külsõ piaci lehetõségek együttesen alakították. Ez a viszonyrendszer óhatatlanul felbomlott, amikor magántulajdonba került a nyomda. A most ismertetendõ eset ettõl egy döntõ ponton eltérõ típust reprezentál. Itt a második gazdaságban részt vevõ csoportban olyan struktúra alakult ki, amely az elsõ gazdaságban meglévõ viszonyoktól függetlenül jött létre, annak ellenére, hogy a csoport tagjai egy munkahelyen dolgoztak. Sõt nem egyszerûen független egymástól a két struktúra, hanem az utóbbit az elõbbi még valamelyest módosíthatja is.

Az eset a következõ: egy Nyíregyháza melletti tsz-ben néhány vezetõ pozícióban lévõ fiatalember 1975-76 körül a háztáji keretében káposztatermelésbe fogott. A termelést 2-3 év alatt hatalmas volumenûre futtatták fel, vagonszámra termelték és savanyították a káposztát. A háztájizók között sajátos együttmûködés jött létre, a munkahelyi formális alá-fölérendeltségi, munkamegosztási viszonyok gentlemen's agreement kapcsolatokká alakultak át. Kölcsönösen segítették egymást a termelés megszervezésében, például a betakarítás lebonyolításában, az értékesítésben. Az így kialakult viszonyok az idd elõrehaladtával aszimmetrikusakká váltak, de ez az egyen-súlytalanság érdekes módon a második gazdaságban elért pozícióhoz kötõdött, és csak részben vagy egyáltalán nem kapcsolódott a tsz státuszhierarchiájához. Az aszimmetrikus viszonyok leginkább a "patrónus-kliensi" fogalompárral jellemezhetõk.

A kilencvenes évek elején a háztájizásban résztvevõk mindegyike önálló vállalkozásba kezdett. A cégek között kialakult kapcsolatok lényegében az elõbb ismertetett viszonyokra épültek rá. A háztájizásban leginkább tõkeerõs, legnagyobb befolyással rendelkezõ ágazatvezetõ szakmai, pénzbeli segítséget, ötleteket adott a többieknek vállalkozás alapításhoz. Például egyéb üzletei mellett autószalont nyitott, amelynek vezetõjévé egyik volt háztájizó kliensét tette. Ez utóbbi önállósult a késõbbiek során (fuvarozási vállalatot nyitott), de továbbra is rengeteg szállal kapcsolódik patrónusához. Lekötelezettségét például azzal fejezte ki, hogy patrónusa anyósát saját vállalatában foglalkoztatja. A sor lefelé folytatódik: a fuvarozási vállalkozó unokahugát segítette tõkével, hogy kft-t alapítson, illetve ha elkészül a szállítási cég új "irodaháza", a kft is ide költözhet.

A második gazdasággal kapcsolatban végül még egy viszonyféleséget érdemes megemlíteni. A második gazdaságban résztvevõk itteni elõnyeiket gyakran a fõmunkahely rovására szerezték; munkahelyük anyagait, eszközeit, magát a munkaidõt használták fel - az esetek nagy részében a fõnökeik tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. A hallgatólagos beleegyezés intézményesült, s beépült a foglalkozási viszonyokba, megbontva ennek formális, racionális jellegét. Az így kialakult viszonyféleség a vállalkozásokban is reprodukálódhat. A tulajdonosok egy része eleve él a gyanúval, hogy beosztottai saját zsebükre is dolgoznak. Egyesek ezt szigorúbb ellenõrzéssel, gyakori elszámoltatással igyekeznek megelõzni, mások viszont megpróbálják beépíteni a vállalkozásba. Az egyik vállalkozás vezetõje szerint minden beosztottja arra törekszik, hogy összegyûjtsön egy kis tõkét, hogy saját üzlete lehessen. Felfogása szerint az a legjobb mód, ha hagyjuk gazdagodni, majd pedig tulajdonossá válni a beosztottakat, de a cégen belül.

D) Különösen kisebb településeken jellegzetes, hogy a kft-k, kisszövetkezetek vezetõi szinte változtatás nélkül beemelik a vállalkozásba és felhasználják az adott faluban, kisvárosban készen talált viszonyokat. A vállalkozó az együtt dolgozók viszonyát nem strukturálja újra munkamegosztási, szakmai, szempontok szerint, hanem meghagyja a kisebb településen már korábban kialakult és respektált kapcsolati típusokat; felhasználhatja ezeket a viszonyokat a fegyelem megtartására, a teljesítmény ellenõrzésére - röviden: a kistelepülések közösségi kontrollját aknázzák ki.

A "falusi viszonyok" használatmódját példázza az alábbi eset.

Egy tulajdonos Pestrõl vidékre telepítette a varrodáját, mert a fõvárosi telephelyen nem tudta a fegyelmet megszilárdítani, mint mondta: "a pesti varrólányoknak túl nagy a szája". A vidéki mûhelyben viszont a faluban egyébként is érvényben lévõ tekintélyviszonyok dominálnak, ennek alapján organizálják a munkát. A termelést olyan helybeli varrónõ irányítja, aki tekintélyét nem ebben a vállalkozásban, hanem korábban a faluban szerezte, itt csak használja. A varrónõknek a vezetõhöz és egymáshoz való viszonya nem alakult át a munkamegosztási, technológiai elveknek megfelelõen, hanem megmaradt az a struktúra, ami a településen egyébként is volt.

A településen létezõ társadalmi viszonyok vállalkozásba illesztésének különös formájával találkoztam egy Gödöllõ kórnyéki községben. Az itteni vállalkozók igyekeznek maximálisan kiaknázni a falusi, etnikai szempontból is megerõsített azonosságtudatot, szolidaritást, a szorgalmat és megbízhatóságot. Igénybe veszik a kész; mûködõképes szolidaritási és bizalmi hálózatot, amelybe pénzt, anyagokat, munkát tudnak áramoltatni. Például az egyik vállalkozó úgy teljesített egy nagy volumenû asztalos munkát igénylõ megrendelést, hogy a faluban az asztalosok között meglévõ kooperációt felhasználva oldotta meg az anyagok elosztását, tárolását, részint a forgótõke egy részének az elõteremtését, a minõségellenõrzést, a felmerülõ szakmai problémák megoldását stb.²

Ez a forma annyiban különbözik az elõzõekben ismertetettõl, hogy a vállalkozók nemcsak felhasználják a készen talált kapcsolatokat, hanem ösztönzik e kapcsolatok ápolását, erõsítését. Például nagyban hozzájárulnak annak az ideológiának a termeléséhez, hogy az illetõ faluban élõ emberek a szomszédos települések lakóinál szorgalmasabbak, megbízhatóbbak, jobb szakemberek és kooperációra képesebbek. (Ez sokban emlékeztet a nagyvállalatok gyakorlatára: ismeretes, hogy a vállalatok sokat tesznek az alkalmazottaiknak a céggel való azonosulása érdekében. Példánkban a faluval való identitást igyekeznek a vállalkozók erõsíteni, s ezt erõforrásként felhasználni.)

E) Ha egy nagyvállalat elég hosszú ideje mûködik valamely városban vagy kisebb településen, akkor bizonyos mértékig újrastrukturálja az ott készen talált viszonyokat. A szomszédsági, rokonsági hálók mellett, amelyek a kapcsolatok tartós szerkezetét adják, megjelenik a nagyvállalat mint struktúraképzõ. Ez történt például Székesfehérváron a Videoton esetében.³ A nagyvállalat megszûnt, számtalan kft-re tagolódott szét, viszont fönnmarad a viszonyoknak egy hatalmas tömege, amelyet egykor e vállalat hozott létre. Az emberek még ma is e viszonyok segítségével cserélnek információt, a vállalkozók ebben a kapcsolatrendszerben keresik a lehetséges alkalmazottakat, piaci partnereket. Ezek a viszonyok nehezen definiálhatók, leginkább a településeken kialakult kapcsolatokkal homológok, bár bizonytalanabb, képlékenyebb viszonytípusok: például hiányzik belõlük az elõbbiekre jellemzõ világos tagoltság, illetve a folytonosság, mivel a nagyvállalat felbomlásával a kapcsolatháló felszakadozott, és csak viszonyelemek maradtak meg. Ugyanakkor ez a network, felszakadozottsága ellenére, továbbra is a bizalom-, információ- és szívességcsere egyik legtágabb kerete. A feltöredezett kapcsolathálóból épségben maradnak bizonyos viszonyelemek. A nagyvállalat különbözõ szintû vezetõi, ha önállósodnak, akkor vállalkozásukat ezekbõl a viszonyelemekbõl építhetik fel, beviszik az új vállalatba például a korábbi fõnök-beosztott kapcsolatot, ennek minden tartalmi és stílusbeli sajátosságát. (Ez az eset sok szempontból megfelel az A/3. részben leírt típusnak.)

A fent ismertetett körülmények között gyakran elõfordul, hogy az önállóvá váló személy nem a közvetlen munkatársai közül verbuválja alkalmazottait (például azért, mert vállalkozása nem a korábbi munkájára épül), hanem a volt nagyvállalat révén kialakult kapcsolatháló segítségével választja ki a megfelelõnek tartott beosztottait. Ebben az esetben a kapcsolatokat gyakran újra kell definiálni.

F) Az egyik leggyakoribb kész viszony, amit a vállalkozásokba illesztenek, a rokonsági és a családi kapcsolatok.

1. A vállalkozások egy részénél a családi és az üzleti szféra között nincs világos határvonal. A családi és a gazdasági szerepek, feladatok összemosódnak. Pontosabban létezik munkamegosztás, de véletlenszerû, hogy egy-egy éppen adódó feladatot ki végez el; a gyerekek felügyelete, a háztartási munka, az anyagbeszerzés, a késztermékek megrendelõhöz szállítása arra hárul, aki történetesen ráér. A tapasztalatok szerint a nagyszülõk foglalkoznak legtöbbször a gyerekekkel, de ha a szükség úgy kívánja, segítenek a rakodásban, üzeneteket vesznek fel, elintézik az éppen adódó ügyeket. A családi kapcsolatok rugalmasságát maximálisan kihasználják; csúcsmunkák idején van elegendõ munkaerõ, pangóbb idõszakokban viszont nem kell elküldeni senkit.

Megfigyeléseim azt mutatják, hogy az induló vállalkozások nemegyszer destrukturálják a korábban kialakult és megváltoztathatatlannak tûnõ családi munkamegosztási viszonyokat. Az évek óta a házimunkától magukat távol tartó férjek minden további nélkül mosogatnak, vigyáznak a gyerekre, ha a helyzet éppen azt kívánja. A családi munkaerõ rugalmassága tehát azt jelenti, hogy a nemek és részben a kor szerinti hagyományos, merevebb munkamegosztási viszonyokon, legalábbis a vállalkozások egy részében, a résztvevõk túlteszik magukat.

2. A következõ lépcsõ, ha a vállalkozásban a szerepeket világosan definiálják, disztingválnak a gazdasági és a családi szerepek között. A családi viszonyok hatása még ebben az esetben is érvényesülhet. Az interjúkból megpróbáltam adatokat gyûjteni arra, hogy a férj és a feleség közötti családon belüli (dominancia) viszony miképpen befolyásolja a szereposztást a vállalkozásban.

Talán a leggyakoribb az, ha a férj családon belüli dominanciája a vállalkozáson belül is megjelenik. A feleség ezekben az esetekben "kisegítõnek" minõsített munkát végez; például megcsinálja a "papírmunkát", vagy ellátja a házigazda teendõket a vállalkozás tulajdonosi értekezletein. Ezekben a szerepekben az a közös, hogy a feleség nem vesz részt a döntési folyamatokban.

Találkoztam olyan esettel, ahol a feleség önálló vállalkozásba kezdett, hogy függetlenítse magát a férjétõl, a férj viszont ezt minden eszközzel igyekezett megakadályozni, mivel azt szerette volna, ha felesége az g vállalkozásában, neki alárendelten dolgozik, ezzel erõsítve meg a családon belüli nem túl stabil helyzetét.

Elõfordul, hogy a feleség dominálja a családi életet, és ez az aszimmetria megjelenik magán a vállalkozáson belül is. Az egyik vállalkozó asztalos felesége nem vesz részt az üzlet "mindennapjaiban", de a bevételeket ellenõrzi, s a nagyobb beruházásokról, illetve jelentõsebb befektetéseket igénylõ vállalkozásokról lényegében õ dönt. A döntéseit a háztartás és nem az üzlet igényei szerint hozza meg.

A feleség családon belüli domináns helyzete megjelenhet magán a vállalkozáson belüli foglalkozási viszonyban is, ebben az esetben a férj lényegében alkalmazotti státuszt tölt be.

Végül találkoztam olyan esettel, ahol férj és feleség együtt vállalkozott, a fontosabb döntéseket is együtt hozták. A feleség ugyanakkor mérséklõ, a kockázatosabb lépésektõl visszatartó szerepet játszott. Itt a családi és a gazdasági szerepek világosan el voltak egymástól határolva, s mégis, bizonyos pontokon, például kritikusabb döntéseknél a racionális gazdasági kapcsolatokat családi elemek színezték.

Összefoglalóan elmondható, hogy azokban az esetekben, amelyekben a vállalkozás és a háztartás nem válik szét, a vállalkozáson belüli viszonyok, döntési folyamatok leképezik a családi dominancia-viszonyokat.

3. Külön csoportba sorolhatóak azok az esetek, ha a család tagjai egy kész, korábban kialakult foglalkozási viszonyokkal jellemezhetõ vállalkozásba lépnek be. Ebben a helyzetben a kapcsolatok újradefiniálása a tipikus. Jellemzõ példája ennek az a vállalkozás, amely a nyolcvanas évek elején alakult, s az évtized második felére már egy tucat alkalmazottal dolgozott. A vállalkozás vezetõje ekkor a feleségét is fölvette, de a foglalkozási viszony a már kialakult kapcsolatok mintáját követte, a feleség épp olyan "egyszerû" alkalmazottja volt a cégnek, mint a többi asszony.

A családi, rokonsági kapcsolatoknak a vállalkozásokba való bevitele számtalan elõnye mellett sok problémával is jár. A nehézségek leginkább abból származnak, hogy a családi viszonyok nem könnyen alakíthatók át racionális munkamegosztási kapcsolatokká. A rokoni kapcsolatoknak a vállalkozásba való bevitelével járó problémákat csak az tudja megoldani, aki a különnemû - a családi és a racionális gazdasági munkamegosztási viszonyokat egynemûsíteni tudja, például úgy, hogy paternalisztikus kapcsolatban "egyesíti" õket. Ez a megoldást illusztrálhatja egy fakereskedéssel és fafeldolgozással foglalkozó vállalkozó, aki bátyjait és ezek fiait, valamint a sógorokat alkalmazta cégénél. Ha úgyis sok pénzt kell munkabérre kifizetni, akkor az ember elsõsorban a rokonait segítse ezzel - mondta. A segítség fejében viszont feltétlen engedelmességet és fegyelmet kívánt.

Befejezésül a foglalkozási viszonyokkal kapcsolatban még egy megjegyzést tennék. p vállalkozóvá válást orientáció-váltás, a korábbi kapcsolatok átértékelése kíséri a legtöbb esetben. Az önállók a vállalkozás szükségletei szerint újraértékelik a családi, baráti, volt munkatársi kapcsolataikat, s ezekbõl a korábban jelentéktelenek fontosságra tehetnek szert, más, addig jelentós kapcsolatok pedig elhalványodhatnak. Az újraértékelés részben olyan kapcsolatok jelentõségét növeli, amelyek a vállalkozásba beilleszthetõek.
 

Jegyzetek

1. Lásd errõl Kuczi Tibor-Makó Csaba: Egy lehetséges magyar ipari övezet csírája? Társadalomkutatás, megjelenés alatt.

2. Lásd ugyanott.

3. Leveleki Magdolna: Ahogy bomlott fel a Videoton, úgy jöttek egyre többen... 1992. (Kézirat)