| Szociológiai Szemle 1993/3-4. 19-44. |
Ritkán adódik lehetõség arra, hogy empirikusan nyomon kövessünk társadalmi változásokat1 vagy legalábbis leglényegesebb jellemzõiket adott generációk tagjainak életútjában. Kelet-Európa országainak háború utáni politikai és társadalmi evolúciója és kiváltképp mai posztkommunista átalakulásuk éppen ezzel a kivételes alkalommal szolgál. A társadalmi rétegzõdés néhány kutatója (pl. Szelényi-Treiman 1991) hangsúlyozza is, hogy a posztkommunista átalakulás a társadalmi változások feltételeit tanulmányozó szociológusok számára szinte "természetes kísérletet" jelent, hiszen kétségtelen, hogy egy generáció életében mélyrehatóan átalakul a politikai rendszer, az intézmények rendszere, a társadalmi struktúra, csakúgy mint hitek, szokások, életstratégiák és értékorientációk rendszere. Habár a társadalmi változások kutatása nem szûkíthetõ le a társadalmi mobilitás tanulmányozására, a mobilitáselemzésbõl vett példa mégis világos. "Ha összehasonlítjuk, hogy ki boldogult 1989 elõtt, illetve ki boldogul 1989 után, és a különbözõ idõpontok közti összehasonlítást megismételjük több országban, amelyekben az 1989-es átalakulás némileg eltérõ módon történt, jó lehetõségünk lesz arra, hogy megállapítsuk, mennyire és milyen módon fontos az intézményi és a strukturális elrendezés" (Szelényi-Treiman 1991: 277).
A posztkommunista átalakulásnak, a társadalmi változás e sajátos formájának tanulmányozását azonban láthatóan befolyásolja a "szocializmus" szociológiai elméletének mai állapota és a posztkommunista átalakulás fõbb jellemzõit elõrejelzõ általános elmélet hiánya. Ha azokat a meglehetõsen szigorú feltéteteket vesszük alapul, amelyeket Lenski támasztott (1988) a társadalomtudományi elméletekkel szemben, megállapíthatjuk, hogy a jelenleg igénybe vehetõ elméletek között meglehetõsen kevés (többnyire makrogazdasági) koncepció született a központilag tervezett (redisztributív) gazdasági modellbõl piacgazdaságba való átmenet leírására (lásd pl. Kornai 1990).
A szociológiát többen bírálják a posztkommunista átalakulásról szóló általános elmélet hiánya miatt2. Úgy vélik, azért nem született még meg ez az elmélet, mert azok a szociológusok, akik a volt szocialista országokban történt változásokat kutatták, soha nem foglalkoztak komolyan megalkotásával. Ez ellen azonban felhozható az az érv, hogy erre már történtek kísérletek (lásd pl. Nee, 1989; 1991; Szelényi 1988; 1991; Szelényi-Treiman 1991), és visszhangra is találtak (Kolosi-Róna-Tas 1992). Úgy tûnik, a probléma más jellegû. A központi tervezésû gazdaságból a piacgazdaságba való átmenet gazdasági elméletei a klasszikus (liberális, konzervatív, neokonzervatív) gazdasági elméletekre támaszkodnak, amelyek függetlenül attól, hogy mennyire hajlunk az elfogadásukra, általános érvényre tartanak igényt. A hiánygazdaság (Kornai 1980; 1992) nagyon befolyásos és alapos elmélete is, melynek étvényességét soha komolyan nem kérdõjelezték meg, hozzájárul ahhoz, hogy a volt szocialista országokban mostanság végbemenõ változásokat egyszerûen úgy tekintsük, mint átmenetet a redisztributív, központilag tervezett gazdaságból a piacgazdaságba.
A szocializmus gazdasági és politikai rendszerei - minthogy "elõírt" módon épültek fel - alapvetõ jellemzõikben hasonlítottak egymásra, annál nagyobb volt az eltérés az egyes kommunista országok között a társadalmi, kulturális és értékrendszer tekintetében, legfõképp a történelmi és kulturális kontextusok különbözõsége miatt. Ezért aztán nehéz feltételezni, hogy lehetséges lesz olyan többé-kevésbé univerzális magyarázó séma, amely megállja a helyét és elméleti hipotéziseket nyújthat mind az államszocialista társadalmi rendszer fejlõdésének és kikristályosodásának elemzésére, mind a posztkommunista átalakulás magyarázatára, hacsak nem tartjuk elfogadhatónak az általánosítás olyan magas szintjét, amely lehetetlenné tesz bármiféle operacionalizálást, illetve a hipotézisek empirikus vizsgálatát.
Ezt a meglehetõsen pesszimista álláspontot alátámasztja a posztkommunista átalakulás empirikus kutatását elméleti hipotézisekre alapozó kísérletek tipikus sorsa. Az átalakulás alapvetõ jellemzõire vonatkozó legáltalánosabb hipotézisek lényegileg összhangban vannak egymással, és az egyes szerzõk által megfogalmazott hipotézisek aligha kérdõjelezhetõk meg.
Más a helyzet az átalakulás egyes szegmenseire, az egyenlõtlenség, a társadalmi rétegzõdés, a mobilitásminták konkrét változásaira és az e változásokat elõidézõ mechanizmusokra vonatkozóan megfogalmazott, specifikusabb hipotézisekkel.3 Ezek a hipotézisek általában nem bírnak el egy egyszerû empirikus tesztet sem, ha nem azon ország adataival ellenõrzik, amelyben eredetileg megalkották õket, hanem más országok adataival. Úgy tûnik, a várakozásokat nagymértékben befolyásolja a helyileg eltérõ (szociális, kulturális, politikai) tapasztalat, amely fontos szerepet játszott a hipotézisek megfogalmazásában, legyen szó akár analitikus, akár fenomenológiai tapasztalatról.
A kelet-európai országokban az egyenlõtlenség és a társadalmi rétegzõdés tekintetében bekövetkezett változások elemzései közül a Victor Nee (1989; 1991) és Szelényi Iván (1988; 1990) által megfogalmazott elméleti hipotéziseket idézik legtöbbször. A fent említett tényeket figyelembe véve érthetõ, hogy a posztkommunista átalakulás legáltalánosabb és legszélesebb körben elfogadott jellemzése erõsen közgazdasági színezetû. Nee például a következõt írja:
"Az államszocialista redisztributív gazdaságban a hatalom, amit az erõforrások felett való rendelkezésként határozunk meg, a redisztributív hierarchiában elfoglalt pozíció függvénye. (...) A piaci átmenet elmélete (Nee 1989) azt tartja, hogy amint a javak és szolgáltatások elosztása átkerül a piacra, a hatalmat egyre inkább a csere közvetíti, s kevésbé az adminisztratív döntés. Következésképpen, a hatalmat nem monopolizálják már az újraelosztók, hanem jobban eloszlik a gazdaságban és a társadalomban" (Nee 1991: 267).
Ebbõl adódóan "ha a redisztribúcióból a piaci mechanizmusba való átmenet során változás következik be az erõforrások allokációjának és elosztásának módjában, akkor az átmenet valószínûleg megváltoztatja a rétegzõdés rendjét" (Nee 1989: 663).
Ezeknek az általános és kétségtelenül teljesen elfogadható kiinduló feltevéseknek az alapján azonban nagyon eltérõ várakozások fogalmazhatók meg, amelyek tükrözik azt a "történelmi idõt" és a helyet, amelyre vonatkoznak. A nagyon korlátozott érvényességû várakozás egyik példája az, amely a gazdasági egyenlõtlenség és a "termelõk", illetve az "elosztók" relatív társadalmi-gazdasági pozícióinak változásához kapcsolódik. Nee azt a következtetést vonja le elméletébõl, hogy az újraelosztó szférában birtokolt pozíció jelentõségének fokozatos csökkenésével és a az újraelosztók másokkal szemben élvezett (formális és informális) privilégiumainak fokozatos eltûnésével csökken az egyenlõtlenség az újraelosztók és a közvetlen termelõk között. Ennek oka Nee szerint az, hogy a nagy hatalmú újraelosztó struktúrák piaci tranzakciókkal való fokozatos helyettesítésével párhuzamosan a közvetlen termelõk nagyobb arányban részesednek a többlettermékbõl, a volt újraelosztók pedig elvesztik profitrészüket. Ezért Nee feltételezi, hogy az egyenlõtlenségek csökkenését várhatjuk a parancsgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet során (Nee 1989; 1991). Ezt a meglepõ következtetését Nee szerint nemcsak saját, Kína tipikus vidéki régióiban végzett kutatásainak adatai igazolják, hanem megerõsítik a posztkommunista világban végzett más kutatások is.4
A meghökkentõ következtetést, mely szerint a posztkommunista átalakulás egyik jellemzõje az egyenlõtlenségek csökkenése, sokan bírálták a kelet-európai országokban mostanában végzett vizsgálatok adatainak elemzése alapján (pl. Kolosi-Róna-Tas 1992). E tanulmányok következtetései megkérdõjelezik a "piaci átmenet általános elmélete" néhány lényegi elemének érvényességét. Rámutatnak, milyen veszélyes lehet, ha sajátos történelmi, gazdasági, kulturális és társadalmi körülmények között végbemenõ társadalmi folyamatok vizsgálata alapján levont következtetéseket megalapozatlanul általánosítanak, kiterjesztve a posztkommunista világ egészére.
Ugyancsak komoly probléma az, hogy a hipotézisek rutinszerû - az empirikus elemzés eredményeivel való összevetés révén történõ - falszifikációját hogyan lehet az általános elmélet megalkotási folyamatának produktív mozzanatává tenni. A "mindent vagy semmit" aligha termékeny megközelítés a posztkommunista átalakulás általános elméletének kidolgozása során. Én inkább az elméletek "észenkénti" falszifikációját és módosítását tartanám célszerûnek, azaz az általános elméletek vitathatatlan elemeinek elfogadását és azon elemek módosítását, melyek érvényessége megalapozottan megkérdõjelezhetõ.5 Nem gondolom tehát, hogy Nee jó irányban halad, amikor az általa kidolgozott "piaci átmenet elméletének" elvetését ajánlja arra az esetre, ha a kelet-európai rétegzõdés-vizsgálatok azt mutatnák, hogy az újraelosztás volt káderei sikeresen kísérlik meg mindazon elõnyeik megtartását, amelyekkel egykor mint az elosztó osztály tagjai rendelkeztek. Habár Kolosi és Róna-Tas (1992), illetve Domanski és Heynes valóban megkérdõjelezik számos lényegi ponton Nee piaci átmenet-elméletét, mégis feltehetõ, hogy néhány elemét továbbra is érdemes alaposabban vizsgálni és módosítani, különösen a kelet-európai társadalmak 1989 utáni rétegzõdési változásainak összehasonlító kutatására kidolgozott hipotézisek fényében (Szelényi-Treiman 1991).
A posztkommunista átalakulás tanulmányozásával kapcsolatban Nee egyik legvitatottabb hipotézise a "termelõk" és az "redisztributorok" relatív pozícióinak változására vonatkozó elõrejelzése. Eszerint a piacgazdaságba való átmenet folyamán az államszocialista rendszer ún. redisztributorai ("káderek") elvesztik eredeti privilégiumaikat és a jövedelemelosztásban elfoglalt elõnyös pozíciójukat. Ez azért következik be, mert csökken a politikai tõke szerepe, ezzel szemben megnõ a gazdasági tõke és a piac szerepe. Továbbá a volt "kádereknek" nincsenek sajátos elõnyeik (az "emberi tõke" kivételével), amelyek megkönnyítenék a magánvállalkozók csoportjába való bejutásukat (Nee, 1989).
Nee késõbb némileg módosította elméletének ezt az aspektusát (Nee 1991). A módosítás lényege azonban nem az volt, hogy - mint várható lett volna - a gazdasági és társadalmi átalakulást összekapcsoló tényezõket kereste, amelyek egyébként valószínûleg a rétegzõdés rendszerének átalakulásában találhatók. Hipotéziseiben Nee figyelmen kívül hagyja a speciális egyéni mobilitási minták fontos kérdését, és olyan csoportok gazdasági perspektíváit hangsúlyozza, amelyek a piacgazdaságba való átmenet eredményeként kollektív társadalmi-gazdasági mobilitáson mennek keresztül. Tehát úgy tûnik, szociológiailag releváns kérdéseket elhanyagol, amelyek bonyolultak ugyan, de amelyekre a szociológiának, ha szembe akar nézni a posztkommunista átalakulással, választ kell adnia. Fel kell tennie például azt a kérdést, hogy mely mobilitási minták (kollektívek és egyéniek) jellemzõek a posztkommunista átalakulásra és melyek kapcsolódnak gazdasági sikerhez. Ha például a magánszektorba való mobilitás sokkal aszimmetrikusabb jövedelmi görbéket ígér, mint az állami szférában lehetséges felfelé mobilitás, akkor ez mélyrehatóan szegmentálni fogja a munkaerõpiacot. Ez a folyamat viszont nemigen egyeztethetõ össze azzal az elképzeléssel, hogy a posztkommunista átalakulással a társadalom a nagyobb fokú univerzalizmus irányába mozdul el, és a rétegzõdési folyamatot egyre mélyebben áthatják a meritokratikus elvek.
Mindenesetre meg kell határozni, hogy melyek azok a jellemzõk (egyéni és csoport szinten), amelyek a felfelé mobilitást és a társadalmi-gazdasági sikert elõrejelzik, és melyek azok a tulajdonságok, amelyek, ellenkezõleg, a lefelé mobilitásnak és a relatív társadalmi-gazdasági státus meggyengülésének elsõdleges okai. Ezen az úton haladva az elemzés a posztkommunista átalakulás egyik kétségtelenül meghatározó kérdésére fog választ keresni: Árra, hogy a posztkommunista átalakulás olyan társadalmi változás-e, amely változást hoz a társadalom rétegzõdési rendszerében, azaz nemcsak a társadalmi, gazdasági egyenlõtlenségek mértékében, hanem az egyenlõtlenségek új dimenzióit kialakító folyamatok jellegében is? Ha igen, melyek e változás általános paraméterei, és az új rétegzõdési rendszer mely jellegzetességeit lehet elõrejelezni az átalakulás egyes szakaszaira?
A rétegzõdési rendszer átalakulásának vizsgálatához az egyik legígéretesebb elméleti megközelítés az egyének és a népesség sajátos csoportjai rendelkezésére álló tõke (vagyon) különbözõ formáinak fogalma. Az átalakulás folyamán ezek a tõkék a mobilitási esélyek, valamint a társadalmi-gazdasági státus javítására használhatóak fel (befektethetõek, konvertálhatóak stb.). E megközelítés olyan stabil alapokra épül, mint a gazdasági tõke klasszikus interpretációja és az emberi tõke (Mincer, 1958; Schultz, 1963), a kulturális tõke (Bourdieu,1977; DiMaggio és Mohr,1985) és a társadalmi tõke (Bourdieu, 1986) szociológiai értelmezése. Különlegesen szilárd alapot jelent Pierre Bourdieu-nek a tõke különbözõ formáiról szóló szociológiai elmélete (1986), amelyben a tõke fogalmát a társadalmi kapcsolatok vonatkozásában nagy általános magyarázó erõvel ruházta fel.
"A tõke, amelynek tárgyiasult vagy testet öltött formáiban idõre van szüksége a felhalmozódásra, és amely mint potenciális profittermelõ és önmagát azonos vagy bõvített formában újratermelõ képesség, magában hordja a törekvést létezési formáinak fenntartására, a dolgok objektivitásába beírt erõ, és ezért semmi sem lehetséges vagy lehetetlen ugyanolyan mértékben. A tõke különbözõ típusai és altípusai eloszlásának struktúrája egy adott pillanatban a társadalmi világ immanens struktúrája, azaz a világ valóságába beírt kényszerek összessége, amelyek tartósan irányítják mûködését, meghatározva a tevékenységek esélyét a sikerre. Igazából lehetetlen a társadalmi világ struktúrájáról és mûködésérõl számot adni, ha nem vezetjük be újra a tõke minden formáját, azaz nemcsak a gazdasági elmélet által elismert formáját" (Bourdieu, 1986: 241-242).
Ha a tõke különbözõ formái fogalmát a posztkommunista átalakulás során a rétegzõdési rendszerben végbemenõ változások szociológiai elemzésére alkalmazzuk, lényegében két tézist fogalmazhatunk meg.
1. A politikai rendszer változása, valamint a piacgazdaságba való fokozatos átmenet következményeként a tõke bizonyos formáinak feltûnõ felértékelõdése figyelhetõ meg (gazdasági tõke, emberi tõke), míg a tõke más formái meglehetõsen leértékelõdnek (politikai tõke).
2. A posztkommunista átalakulás folyamata együtt jár a tõke különbözõ formáinak kölcsönös átváltásával.6 Azokat a tõkéket, amelyeket relatíve nagyra értékeltek az államszocializmus körülményei között, de amelyek leértékelõdhetnek a demokratikus piaci rendszerben, az átmenet idõszakában valószínûleg át fogják váltani olyan elõnyökre, amelyeknek várhatóan nõ a gazdasági sikerértékük. Például jelentõs politikai vagy társadalmi tõke birtokosai7 kétségtelenül mindent megtesznek majd, hogy ezen összetartozó tõkéiket gazdasági tõkére váltsák. Ugyanakkor az is várható, hogy azok az egyének, akik a múlt rezsimben magas státus-inkonzisztenciától szenvedtek, igyekezni fognak a rendelkezésükre álló tõkék átváltásával státus-konzisztenciájukat felújítani.8
A "piaci átmenet elmélete" nem tarthat igényt arra, hogy a posztkommunista átalakulás elsõdleges szociológiai elmélete legyen, ha explicit módon nem tartalmazza az egyenlõtlenségek újratermelõdését magyarázó társadalmi folyamatokat és mechanizmusokat. Meg kell próbálnia összekapcsolni a kollektív jövedelmi mobilitás értelmezését az egyéni mobilitási minták értelmezésével, illetve a rétegzõdési rendszer jellegében bekövetkezett változás elemzésével.9
A következõ elemzést sok tekintetben Kolosi és Róna-Tas vizsgálata (1992) inspirálta, és meglehetõsen mérsékelt célokat tûz maga elé. Kísérletet tesz annak a hipotézisnek a vizsgálatára, amely a jövedelmi egyenlõtlenségek növekedését jósolja a posztkommunista átalakulás során. Ez abból az általánosabb feltevésbõl következik, hogy az újraelosztó gazdaságnak két jellemzõ tulajdonsága volt - a) szélsõséges egalitarianizmus, mely a népesség abszolút többségét érintette, és b) a jövedelmi és anyagi privilégiumok rendszere a népesség egy nagyon szûk csoportja számára. A piaci elvek térhódítása a gazdaságban, illetve a vagyon- és jövedelem-eloszlásban az egyenlõtlenség számottevõ növekedéséhez vezet. A volt újraelosztó osztály privilégiumainak eltûnésével kétségtelenül csökken az egyenlõtlenség az egyik dimenzióban. Ugyanakkor azonban egyértelmû, hogy a magánszektor megnyílik, a munkaerõpiac kikristályosodik és szegmentálódik, a magánvállalatokban (különösen külföldi tõkével mûködõ vállalatoknál) nõnek a munkatehetõségek, s végül az állami szektor bérei és a díjazás kritériumai fokozatosan adaptálódnak a munkaerõpiac gyorsan változó körülményeihez. Ezek csak a legfontosabb elemek, melyek óhatatlanul a bér- és jövedelem-egyenlõtlenségek növekedését fogják eredményezni.
Ezenkívül elméleti és operacionalizált hipotéziseket kell megfogalmazni, arra nézve, hogy melyek azok a legfontosabb tényezõk és stratégiák, amelyek gazdasági sikerhez, illetve az egyes társadalmi rétegek és jövedelem-eloszlási csoportok relatív pozícióiban jelentõsebb eltolódáshoz vezetnek. Ami a tõke különbözõ formáit illeti, feltehetõen elsõsorban az emberi tõke fog lényegesen felértékelõdni. Habár az államszocializmus oktatás- és jövedelempolitikája komolyan kikezdte az igazi képességek és a formális iskolázottság közötti létfontosságú kapcsolatot (lásd Mateju 1992), feltehetõ, hogy az elosztási rendszer piaci elvek szerinti átalakulásával felértékelõdik az emberi tõke, és ez a legmagasabb iskolázottságú egyének jövedelmének jelentõs növekedését eredményezi. Okkal feltételezhetõ, hogy ezt a folyamatot az iskolázottságot igazoló diplomák munkaerõpiaci értékének általános növekedése idézi elõ, és az, hogy megnyílnak a generáción belüli felfelé mobilitás speciális csatornái (fõként a hivatali és a management hierarchiában) az elõtt a többezer felsõfokú diplomával rendelkezõ személy elõtt, akiknek a karrierjét a kommunista rezsim alatt megakasztották, többnyire politikai okokból ("a lojalitás hiánya").
A gazdasági siker "stratégiáinak" tekintetében elõször a rendszer Kornai (1990) által jelzett korlátait kell figyelembe venni. Kornai szerint a posztkommunista rendszernek, amely az inflációt ésszerû határok között próbálja tartani, szükségképpen be kell fogyasztania az állami szektor béreit, azaz igyekezni fog az átalakulás költségeit az állami szektor munkavállalóira hárítani. Kornai ugyanakkor arra számít, hogy az állami szektor munkavállalói megpróbálnak részt venni a magánszektorban is, hogy ily módon az állami szektor elõnyeit (szociális biztonság, kis kockázat, bizonyos erõforrások használatának lehetõsége) kihaszálva kompenzálják a hátrányait (a jövedelem lassabb növekedése), élve a párhuzamos vállalkozói tevékenység piac adta lehetõségeivel. Kornai úgy gondolja, hogy a a gazdasági reform haladása szempontjából nyilvánvaló negatív következményekkel járó "kettõs státus" elõnyeinek kihasználását erkölcsi és jogi szankciókkal kell sújtani (Kornai 1990). A csehszlovák gazdasági reform egyik legjellemzõbb sajátossága az volt, hogy igénybe vett minden lehetséges inflációellenes intézkedést. Ezt figyelembe véve, az a szociológiailag releváns hipotézis fogalmazható meg, hogy a posztkommunista Csehszlovákiában a "kettõs státus stratégiája" - vállalkozói státus és egyben munkavállalói státus az állami szektorban - volt a leghatékonyabb és a gazdasági siker vonatkozásában legkevésbé kockázatos. Ebbõl levonható az a következtetés, hogy párhuzamos vállalkozói tevékenység a posztkommunista átalakulás meglehetõsen univerzális gazdasági stratégiája. Nehéz lenne operacionális fogalmakban olyan sajátos társadalmi csoportokat vagy rétegeket megjelölni, amelyek a többinél inkább hajlamosak e stratégia követésére. A vállalkozásra, mint elsõdleges gazdasági tevékenységre építõ stratégia nem kevésbé hatékony, egyéni kockázata azonban nyilvánvalóan nagyobb, mint a "kettõs státus" stratégiája esetében.
A "bürokratikus téren", az állami szektor határain belüli mobilitás nem mutat egyértelmû összefüggést a gazdasági sikerrel vagy kudarccal. A társadalom bürokratikusan kontrollált része feltehetõen még mindig hajlamos az egalitarianizmusra, és csaknem mindegy, hogy ez az antiinflációs intézkedések következménye (bérmaximalizálás, illetve a minimumbér növelésének szorgalmazása), vagy a bürokrácia egalitarianizmus iránti természetes hajlamának hatása. Mindenesetre figyelembe kell venni, hogy minden társadalmi csoport, amely hajtóereje és ágense a társadalmi változásnak, igyekszik saját tagjai vagy legalábbis elitje számára speciális elõnyöket teremteni. Feltételezhetõ tehát, hogy a "bürokratikus téren" belül tipikus mobilitási minták közül csak a formális hatalmi és management hierarchiák tengelye mentén való elmozdulás jelezhet elõre jelentõs változást a jövedelemmegoszlási pozíció tekintetében. Más mobilitási minták egyelõre (a magánszektorba való bejutás kivételével) nem jósolnak jelentõs elmozdulást a jövedelemmegoszlás tengelye mentén.
A "redisztributorok", az "új osztály", a "káderek" tipikus mobilitásával kapcsolatos gyakori spekulációk és elemzések kontextusában (Nee 1989; 1991; Kolosi-Róna-Tas 1992) nem hagyhatók figyelmen kívül azok a hipotézisek, amelyek kifejezetten e csoport tagjainak mobilitására és a gazdasági sikerhez vezetõ útjára vonatkozóan tartalmaznak predikciókat. Ha általánosítjuk a szociológiai szemléletû tõkeelméletet (Bourdieu 1986), melyet Szelényi és Treiman (1991) a kelet-európai társadalmi rétegzõdésváltozásainak elemzésére részletesebben kidolgozott, két hipotézis fogalmazható meg. Elõször is, várható, hogy a volt kádereknek a jövedelmi térben megszerzett pozíciói nem romlanak az átalakulás folyamán, azaz e csoport tagjai lényegében meg tudják tartani viszonylag elõnyös pozícióikat.
A második hipotézis azt próbálja kideríteni, hogy a volt bürokratikus káderek (redisztributorok) milyen eszközöket vesznek igénybe viszonylag elõnyös gazdasági pozícióik megtartása érdekében. A különbözõ tõkeformák konvertálhatóságának tézise értelmében várható, hogy e sajátos csoport tagjai másoknál gyakrabban lépnek be az új vállalkozói osztályba, - olyan stratégia ez, amelyben a múlt rendszerben felhalmozott társadalmi és politikai tõke magasra értékelõdik.
A kulturális tõke speciális szerepérõl Szelényi és Treiman (1991) azt állítja, hogy ez a mobilitás és a gazdasági siker elõrejelzésének fontos tényezõje. Részben összhangban Bourdieu-vel, aki azt mondja, hogy a kulturális tõke lényege a társadalom szimbolikus kultúrájának internalizációja, Szelényi és Treiman azzal érvelnek, hogy a nagyobb szellemi hajlékonysággal összekapcsolt kulturális tõke a változó körülmények közötti jobb orientációt teszi lehetõvé és elõsegíti az új szabályokhoz való adaptációt. Ha e premisszák érvényesek, akkor a posztkommunista átalakulás szakaszában a kulturális tõke védelmet nyújt a társadalmi-gazdasági "kudarc" ellen és egyike azoknak a tényezõknek, amelyek a felfelé mobilitás és a gazdasági siker lehetõségét jelentik. Érvelhetünk persze azzal is, hogy a kulturális tõke jelentõsége hosszú távon, azaz inkább az intergenerációs, mint az intragenerációs mobilitásra gyakorolt hatásában mutatkozik meg. Az is lehetséges, hogy hatása az átalakulás kezdeti szakaszában visszaszorul más hatékonyabb tõkékkel szemben (társadalmi, politikai, gazdasági tõke), amelyek rövid távon közvetlenebbül kapcsolódnak a gazdasági sikerhez.
Nem lenne teljes a tõke formáiról, kölcsönös átválthatóságukról és a gazdasági sikerben (amelyet például a jövedelemmegoszlási tengelyen felfelé való elmozdulás valószínûségével definiálunk) betöltött szerepükrõl szóló hipotézisek sora, ha elhanyagolnánk a gazdasági tõkét és szerepét. Különösen igaz ez egy olyan társadalomban, amely egyszer kisajátította a magántõkét, hogy aztán évtizedekig találékonyan akadályozta felhalmozódását és újratermelõdését. Figyelembe kell venni, hogy a szigorú értelemben vett felhalmozott gazdasági tõke (pénztõke, a termelõeszközök tulajdona stb.) oly mértékben limitált, hogy csak nagyon korlátozott szerepet játszhat a mobilitás vagy a gazdasági siker tényezõjeként. Különösen igaz ez a nagy üzlet világában, ahol a tõke más formái jutnak döntõ szerephez, és a gazdasági tõke így nem eszköze, hanem inkább végsõ célja a játéknak. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az eredeti (az átalakulás kezdetén birtokolt) gazdasági tõkének a mobilitási utakra vagy a jövedelmi térben való mozgásra gyakorolt hatása valószínûleg nem lépi túl a kisvállalkozói tevékenység vagy a második gazdaságbeli üzlet határait. A nagy üzlet világában azonban azok a tõkék értékelõdnek fel, melyek az átalakulás kezdetén a gazdasági tõke helyettesítõi lehetnek (különösen a társadalmi és a politikai tõke).
A fent tárgyalt hipotézisek és elõrejelzések
többségét különbözõ fajta adatokon
vizsgálhatjuk és tesztelhetjük. Ha ezeket a folyamatokat
csak hosszú távú, egy generáció élettartamát
meghaladó, történelmi perspektívában lehetne
értelmezni, akkor olyan szociológiai úton kellene
haladni, amely mind elméletileg, mind módszertani szempontból
okkal bírálható. Így aközött választhatunk,
hogy egy vagy több, a különbözõ történelmi
szakaszokról egymástól függetlenül végzett
felmérés adatait elemezzük, vagy egyetlen olyan felmérés
adatait vizsgáljuk, amelyben a történelmi idõt
retrospektív módszerrel szimuláljuk. Tekintettel arra,
hogy a posztkommunista átalakulás egy generáció
tagjainak életútjaiban nyomon követhetõ, a leghatékonyabb
és legmegbízhatóbb módszer kétségtelenül
a longitudinális vizsgálat.10
Az adatok és a változók
A dolgozatban elemzett adatok a "Család '89" longitudinális kutatási projekt (Mateju, Tucek és Rezler, 1991) elsõ és második hullámából származnak. 1989 elején, a projekt indulásakor, 3719 nyolcadik osztályos tanulóra és szüleikre kiterjedõ felmérés készült Csehországban. A mintaválasztás két lépésben történt. Elsõ lépésként a helységeket választottuk ki (Prágában kerületeket is), arra törekedve, hogy minél többféle, sajátos életkörülményekkel is jellemezhetõ környezetet lefedjünk (mezõgazdasági vidékek, tradicionális ipari körzetek, 1948 után gyorsan iparosított régiók, magas státusú városi kerületek, munkáskerületek stb.). A második lépésben általános iskolákat választottunk ki ezekben a régiókban (kerületekben). A kiválasztott iskolákban a nyolcadik osztályok összes diákját felmértük (1989 január és február). A felmérés tartalmazott egyrészt egy átfogó kérdõívet a diákok számára, a Cattell and Cattell pszichológiai tesztet (HSPQ) kibõvített intelligencia teszttel (IQ), és egy kérdõívet a tanárok részére. Három hónap múlva (1989 májusa és júniusa) kérdezõbiztosok látogatták meg a kiválasztott diákok családjait és széles körû interjút készítettek a szülõkkel.
Az 1989-es válaszadási arányt tekintve teljes körû adatfelvételünk van az eredetileg kiválasztott diákok 78 százalékáról (2891) (diák-kérdgív, HSPQ teszt) és családjaik 73 százalékról (2709 kitöltött szülõi kérdõív). 1992 tavaszán a szülõk egy részmintáján utófelmerés történt (2518 család). Az utókérdezés válaszadási aránya elérte a 76 százalékot. A felnõtt válaszadók elkülönített elemzése érdekében az eredeti adatállományt leszûkítettük, hogy a férfiak és nõk aránya legalább hozzávetõleg megegyezzen életkor szerint is a népességbeli arányokkal. A leszûkítés oka a nõk jelentõs túlreprezentáltsága volt az elsõ ciklusban.11 Az elemzési adatbázis véletlen mintavétellel alakult ki, ami leredukálta a nõk számát. Ez az eljárás végül is 1298 esetet eredményezett az elemzési adatbázisban.12
Az 1989-ben alkalmazott kérdõív több kérdést tartalmazott mindkét szülõ (azaz a válaszadó és társa), valamint a nagyszülõk (azaz a válaszadó és társa szülei) osztály-, illetve társadalmi-gazdasági státusára, és végül a szülõk (válaszadók) intergenerációs mobilitására vonatkozóan. Emellett kérdéseket tettünk fel a következõkkel kapcsolatban: tagság a kommunista pártban és/vagy más politikai szervezetben ("politikai tõke"), jövedelem, anyagi helyzet és életszínvonal ("gazdasági tõke"), kölcsönösen elõnyös kapcsolatok informális hálózatában való részvétel, baráti és társasági kapcsolatok ("társadalmi tõke") stb. A kérdõív kérdéseket tartalmazott az életstílussal, a nyelvi kompetenciával, a kulturális fogyasztással és kulturális tevékenységekkel ("kulturális tõke") kapcsolatban is. Minthogy az 1989 tavaszán (hat hónappal a kommunista uralom összeomlása elõtt) végzett felmérésbõl ilyen széleskörûen megalapozott információhalmazzal rendelkeztünk, az 1992-ben alkalmazott kérdõív felépítése nagyjából hasonló volt, azaz elsõdlegesen a posztkommunista átalakulás elsõ három évében bekövetkezett változások felmérésére összpontosított, és mivel nem kellett a válaszadókat múltjukról kérdezni, nem kellett attól tartani, hogy "forradalom elõtti" helyzetükrõl, politikai hovatartozásukról és meggyõzõdésükrõl szándékosan megtévesztõ információkat adnak.
Az elemzésbe bevont változók.
MALE: dichotóm változó (1 = férfi);
RINC89: a válaszadó fõfoglalkozásból
származó bruttó jövedelme 1989-ben;
CADRE89L: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
1989-ben középvezetõi pozícióban volt
(kisebb vállalat, városi, vagy kerületi Nemzeti Bizottság,
kutatóintézet stb. középvezetõi szintje);
CADRE89H: dichotóm változó, 1= a válaszadó
1989-ben a legmagasabb szintû vezetõi pozícióban
volt (körzeti Nemzeti Bizottság, nagy állami vállalat
vezetõi posztja, egyetemi rektor, vagy más központi
intézmény hasonló szintû vezetõje);
CADRE89: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
a fent megadott két kategória valamelyikéhez tartozott
(CADRE89H, vagy CADRE89L);
DOWNOCC: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
lefelé irányuló foglalkozási mobilitáson
ment keresztül 1989 után. A mobilitás meghatározása
egyrészt objektív kritériumok szerint történt
(változás az EGP foglalkozási osztály (8 kategória]
tekintetében), másrészt a válaszadó
megítélése szerint az 1989 után foglalkozási
pozíciójában bekövetkezett változás
("jelentõs változás, amely befolyásolta életét")
alapján;
UPWOCC: mint DOWNOCC, de felfelé irányuló mobilitással;
DOWNSUP: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
1989 után lejjebb került a hivatali és menedzsment hierarchiában,
vagy teljesen elvesztette vezetõ pozícióját;
UPWSUP: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
felemelkedett a hivatali és menedzsment hierarchiában, vagy
vezetõi pozícióba nevezték ki 1989 után;
ENTPART: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
arról számol be, hogy állami szektorbeli fõállása
mellett, félállású vállalkozása
volt 1992-ben (vállalkozói tevékenység);
ENTFULL: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
azt állítja, hogy fõállása saját
vállalkozásában volt 1992-ben (saját vállalat,
kereskedelmi tevékenység stb.);
VOCAT: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
csak szakmunkásképzésben részesült, azaz
nem szerzett középiskolai bizonyítványt;
SECOND: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
középfokú oktatásban részesült (szakközépiskolában
vagy gimnáziumban);
UNIV: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
egyetemet vagy fõiskolát végzett;
CITY: dichotóm változó, 1 = Prága vagy
más nagyváros (Ceské Budejovice, Most);
PARTY: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
1989-ben a kommunista párt tagja volt;
PARTY-F: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
1989-ben a kommunista párt funkcionáriusa volt;
COMMIT: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
1989-ben nagyon erõsen orientálódott munkája
felé és erõs szakmai elkötelezettséget
mutatott (két kérdésbõl konstruálva:
az elsõ általában a munkateljesítményre
való orientációt vizsgálja, a második
a foglalkozási siker felé való orientáció
mértékét);
CULT: az 1989-ben mért kulturális tõke: nyelvi
kompetencia (angol, francia, német) és válogatott
kulturális tevékenységek felé való orientáció
(színház, koncertek, kiállítások, regényolvasás).
A változó a nem-rotált fõkomponens analízis
elsõ tényezõje (44% megmagyarázott variancia,
csak egy faktort sikerült értelmezni);
CULTD: mint CULT, de dichotóm változó, 1 = a válaszadó
a felsõ 20 százalékba tartozik a CULT faktorban szerzett
értéke alapján;
ECON89: az 1989-ben mért gazdasági tõke: értékes
cikkek a háztartásban (videó, mosogatógép,
computer, mikrohullámú sütõ, autó, hétvégi
ház) és a háztartás vagyonának szubjektív
értékelése koronában. A változó
a nem-rotált fõkomponens analízis elsõ tényezõje.
(23% megmagyarázott variancia);
ECON89D: mint ECON89, dichotóm változó, 1 = a
válaszadó a felsõ 20 százalékba tartozik
az ECON89 faktorban szerzett értéke alapján;
SOC89: az 1989-ben mért társadalmi tõke: a válaszadó
képessége, hogy szükség esetén informális
kapcsolatait mobilizálja (azaz, hogy jó orvost talál,
hiánycikkekhez jut, keményvalutát tud szerezni, rövid
idõ alatt nagyobb mennyiségû pénzt tud elõteremteni,
lakást szerez). A változó a nem-rotált fõkomponens
analízis elsõ tényezõje. (33% megmagyarázott
variancia, csak egy faktort sikerült értelmezni);
SOC89D: mint SOC89, dichotóm változó, 1 = a válaszadó
a felsõ 20 százalékba tartozik a SOC89 faktorban szerzett
értéke alapján;
FAMENT: dichotóm változó, 1 = a válaszadó
szülei vagy nagyszülei saját vállalattal rendelkeztek,
és
RESTIT: dichotóm változó, 1 = a válaszadó,
vagy társa kárpótlás útján tulajdonhoz
jutott 1989 után.
Az elemzés eredményei
Habár a kelet-európai jövedelemstatisztikák érthetõen nem alkalmasak arra még, hogy viszonylag összetett és megbízható képet adjanak a jövedelem és munkabér eloszlásának változásairól, a különbözõ forrásokból származó szociológiai és közgazdasági elemzések (Janacek 1992; Vecernik 1992; Kolosi és Róna-Tas 1992) azt mutatják, hogy az elmúlt két-három évben Kelet-Európában nõttek a jövedelmi egyenlõtlenségek. A volt Csehszlovákia esetében az 1. táblázatban közölt adatok (korlátozott összehasonlíthatóságuk ellenére) megerõsítik Vecernik (1992) és Janacek (1992) következtetéseit, melyek szerint 1988-1991 között nõtt a jövedelmi egyenlõtlenség, és valószínûleg az olló tovább nyílt 1991-92-ben (Vecernik 1992: 671). Az 1. táblázatból az is látható, hogy a "Család '89" longitudinális felmérés jövedelmi adatai milyen mértékben vannak összhangban más forrásokból származó adatokkal. Figyelembe véve, hogy mindkét évben (1989 és 1990) bruttó jövedelmeket vettünk fel (a táblázat más adatai nettó jövedelmeket jelölnek), és hogy a "Család '89" felmérés adatbázisában a korösszetétel speciális, az érzékelhetõ különbségekre, úgy véljük, az adatbázis speciális tulajdonságai és a jövedelem eltérõ definíciói kellõ magyarázattal szolgálnak.
Tanulmányunk fõ célját tekintve azonban
a független megfigyelésekbõl származó
adatok elemzésére vonatkozó statisztikai követelmények
nem elsõdlegesek. A rendelkezésünkre álló
adatok lehetõvé teszik, hogy elemezzük a társadalmi
státusban (foglalkozás, vezetõi pozíció
stb.), a jövedelmekben és az egyéni mobilitás
két dimenziójának viszonyában bekövetkezett
változásokat. Így tehát az oksági viszonyra
való következtetéseket inkább csak az okság
statisztikai szignifikanciája korlátozza, nem pedig a statisztikai
szimulációja, amely meglehetõsen gyakran fölöttébb
kockázatos feltevésekre épít - (lásd
Lieberson 1985).
a) A személyi jellemzõk és "stratégiák" gazdasági hatékonysága
A társadalmi-gazdasági jellemzõknek és 1989 utáni változásuknak (mobilitás) a jövedelemre tett hatását elemezve, szándékosan külön vizsgáltuk egyrészt a csak a fõfoglalkozásból származó jövedelmeket (2. táblázat), másrészt az összes forrásból származó jövedelmet (a jóléti juttatások stb. kivételével) (3. táblázat). E szorosan összetartozó jövedelmeket mindenekelõtt azért vizsgáltuk elkülönítve, hogy elemezni tudjuk, hogyan befolyásolta a párhuzamos jövedelemforrás (különösen a párhuzamos vállalkozói tevékenység) lehetõsége a népesség különbözõ csoportjainak a szélesedõ jövedelmi térben elfoglalt pozícióit.
A megfogalmazott hipotézissel összhangban ez az elemzés a különbözõ társadalmi jellemzõk és "stratégiák" jövedelemnövelõ hatékonyságának meghatározását célozta. A világosság kedvéért úgy döntöttünk, hogy ezt a hatékonyságot az adott periódus általános jövedelemnövekedésétõl való eltérésként határozzuk meg; erre a növekedésre, más tényezõk mellett, az általános infláció volt a jellemzõ. Ezért többszörös regressziós elemzést végeztünk (OLS), ahol az elsõ független változó helyére az 1989 tavaszi jövedelem (RINC89) került. Meglehetõsen általános ez a technika, ha a jövedelem elemzésérõl egy adott periódusban történt változásának elemzésére térnek át.
A fõfoglalkozásból származó jövedelem tekintetében, a 2. táblázatban közölt eredményekb6l különféle következtetések vonhatók le, amelyek direkt vagy indirekt módon kapcsolódnak a fent tárgyalt releváns hipotézisekhez. Amellett, hogy a kutatás idõszakában az átlagjövedelem jelentõsen növekedett,13 ezen belül a férfiak átlagjövedelmének növekedése sokkal gyorsabb volt, mint a nõké. A nemek közötti jövedelmi különbség növekedésének tendenciáját statisztikailag szignifikánsnak találtuk. A fõfoglalkozásból származó jövedelem utolsó egyenletébõl (a 2. táblázat utolsó oszlopa) egyértelmû, hogy - miután az összes többi releváns változó hatását ellenõriztük - a fõfoglalkozásból származó bruttó havi jövedelem körülbelül 1500 koronával nõtt. A férfiak átlagosan 780 koronával kerestek többet, mint a nõk.
Ami az iskolázottságot illeti, nagyobb jövedelmezõségének tendenciája csak az egyetemi vagy fõiskolai végzettséggel kapcsolatban volt statisztikailag szignifikáns. Ott azonban nagyon erõs kapcsolatot és szignifikanciát találtunk. Míg a szakmunkás képesítés vagy a középiskolai láthatóan nem vezet relatív jövedelemjavuláshoz, az egyetemi, vagy fõiskolai végzettség jelentõsen megnöveli a "gazdasági tõkét" (1268/4.1).14
A változások meglehetõsen világos képe rajzolódik ki a tipikus "stratégiák" (foglalkozási mobilitás, emelkedés a hivatali és menedzsment hierarchiában, a vállalkozók csoportjába való belépés vagy párhuzamos gazdasági tevékenységként vállalkozás indítása) hatásait megjelenítõ regressziós együtthatók interpretációjából is. Ezek a változók egy tömbben kerültek elemzésre, elõször az iskolázottság hatásainak ellenõrzése nélkül, majd e hatások ellenõrzése után. A fõfoglalkozásból származó jövedelem tekintetében, csak két "stratégia" mutatja a jövedelmi térben elfoglalt relatív pozíció jelentõs javulását: a magasabb vezetõi státus elérése (955/3.6, 763/9.2) és saját vállalkozás indítása (1863/3.8,1896/3.9). A zárójelben lévõ adatokból világosan látható, hogy a magasabb vezetõi státus elérése szignifikánsan kapcsolódik az egyetemi végzettséghez. Ez azonban nem érvényes a vállalkozói osztályba való belépésre.
A "káderek" jövedelemi elõmenetele erõsen függ az indulási szinttõl. A csoport nagyon magas rangú tagjainak (CADRE89H) nyilvánvalóan sikerült megtartani a jövedelmi térben szerzett elõnyös pozícióikat (2088/2.6). A további eredmények azt mutatják, hogy ez részben a felsõfokú iskolázottsággal mért "emberi tõke" jelentõsége növekedésének tudható be, s ez az iskolázottsági szint nyilván tipikus jellemzõje e csoport legtöbb tagjának (miután az iskolázottságot ellenõriztük, a hatás 1339/1.7-re csökkent). Az "alacsonyabb szintû káderek" (CADRE89L) jövedelemnövekedése nem tér el jelentõsen az átlagtól, ami azt jelenti, hogy a dinamikusabb csoportokkal összehasonlítva, õk fokozatosan visszaszorulnak.15
Hasonló, de nem teljesen azonos eredmények láthatók az összes egyéni jövedelemre vonatkozóan a 3. táblázatban, amely a fõfoglalkozásból, a mellékállásokból, a párhuzamos vállalkozói tevékenységbõl, bérbeadásból, jutalékokból stb. származó jövedelmet tartalmazza. E források mindegyikét figyelembe véve az egyéni jövedelem növekedésében a férfiak és nõk közötti különbség még láthatóbbá válik (786/4.24-rõl 894/4.20-ig). Ha a csak a fõfoglalkozásból származó jövedelemrõl a tágabb értelemben vett jövedelemre térünk át, lényegesen megnõ a párhuzamos vállalkozói tevékenység relatív ereje (ENTPART; 2100/6.49). A regressziós együttható jelzi, hogy általában a párhuzamos vállalkozói tevékenység még mindig sokkal kevésbé hatékony, mint a fõállású vállalkozás (ENTFULL; 2655/4.85), de a T hányadosokat összehasonlítva (6.49 és 4.85) azt a következtetést vonhatjuk le, hogy kevesebb kockázattal járó stratégiának bizonyul.
Az összes egyéni jövedelmet tekintve a párhuzamos
vállalkozás sokkal hatékonyabb stratégia, mint
a vezetõi pozícióban való emelkedés
(UPWSUP; 1029/3.42). A Nee által bürokratikus karriernek nevezett
stratégia, legalábbis gazdasági szempontból
és rövid távon, kevésbé hatékonynak
tûnik, mint saját vállalat alapítása,
tekintet nélkül arra, hogy azt az alkalmazotti állással
párhuzamosan mûködtetik, vagy nem. Ha a fõfoglalkozáson
kívüli jövedelmet is tekintetbe vesszük, az sem változtat
az egyetemi vagy fõiskolai végzettség javuló
pozícióján. Minden regressziós egyenlet a felsõfokú
végzettség értékének növekedését
mutatja, míg a középiskolai és a szakmunkásképzõ
bizonyítvány fokozatosan értékét veszti.
Még ha minden releváns párhuzamos jövedelmet
figyelembe veszünk is, akkor sem módosul az a következtetés,
hogy a volt "magas szintû káderek" jövedelmei sokkal
gyorsabban nõnek, mint az átlagjövedelem (2017/2.1).
Két elfogadható magyarázat adódik az eredményekbõl.
Elõször, a volt káderek másoknál gyakrabban
jelennek meg mint vállalkozók, s ebben a csoportban a jövedelmek
dinamikája lényegesen nagyobb (miután a vállalkozást
bevontuk az egyenletbe, a megfelelõ paraméter 1723/1.8-ra
csökken). Másodsorban, a volt káderek többnyire
egyetemi diplomával rendelkeznek, ez pedig olyan tõke, melynek
értéke robbanásszerûen megnõ (miután
az iskolai végzettséget bevontuk az egyenletbe, a megfelelõ
paraméter lecsökken 968/1.06-ra).
b) A gazdaságilag hatékony "stratégiák" társadalmi meghatározottsága
Az elõzõ eredmények alapján levonható az a következtetés, hogy a jövedelem tekintetében három stratégia a leghatékonyabb, a vizsgált idõszakban: a párhuzamos vállalkozás (ENTPART), a fõállású vállalkozás (ENTFULL) és a magasabb vezetõi pozícióba jutás. Az elemzés eredményei emellett azt a következtetést is igazolják, hogy két jellemzõ - a nem (férfi) és az iskolázottság (egyetemi, vagy fõiskolai diploma) - a jövedelmi térben elfoglalt relatív pozíció számottevõ javulását eredményezi, tekintet nélkül a választott "stratégiára".
A posztkommunista átalakulás elején alkalmazott gazdasági sikerstratégiák képe áttekintésekor megkerülhetetlen a kérdés: mely személyes tulajdonságok és tõkeformák (ahogy fent meghatároztuk õket) mellett valószínû gazdaságilag sikeres, hatékony egyéni stratégiák választása. A 4. táblázat bemutatja a gazdasági siker három leghatékonyabbnak tûnõ domináns stratégiája logit elemzésének eredményeit. A független változók, a nemen kívül, a következõk: tagság és funkciók a kommunista pártban 1989 tavasza elõtt; egykori "káderek" valamely csoportjához tartozás; egyéb speciális jellemzõket vagy tõkéket megjelenítõ változók. Az alábbi változóknak jelentõs szerepet tulajdonítunk a posztkommunista átalakulásban: kulturális tõke, gazdasági tõke (tulajdon) 1989-ben, társadalmi tõke 1989-ben, foglalkozási elkötelezettség 1989-ben, vállalkozással kapcsolatos családi hagyományok jelenléte és tulajdon visszaszerzése kárpótlás útján. Noha ezen változók operacionalizálása, érthetõen, nem tekinthetõ tökéletesnek, a logit elemzés eredményei belsõleg konzisztensnek tûnnek és eléggé világosak ahhoz, hogy a megfogalmazott hipotézisek kontextusában értelmezzük õket.
A magasabb vezetõi pozíciók elérésére (UPWSUP) épített stratégia végsõ logit modellje16 érdekes mind a változók azon csoportja szempontjából, melyek lényeges elõrejelzõknek bizonyultak, mind azon hatások szempontjából, melyeket kirekesztettünk jelentéktelenségük okán. Kolosi és Róna-Tas {1992a: 20, 7. táblázat) eredményeivel ellentétben, Csehországban a volt káderek csoportjához tartozás nem tûnik az elõmenetel lényegi akadályának. Ugyanez érvényes azokra is, akik tagjai voltak a kommunista pártnak, sõt akár funkciót is betöltöttek 1989-ben. Mindezeket a változókat kirekesztettük, mint amelyek a hivatali és menedzsment pozíciók tengelye mentén felfelé való mobilitás elõrejelzése szempontjából jelentéktelenek.
Az elõmenetel valószínûségét számottevõen növelõ tényezõk között vitathatatlanul az iskolai végzettség dominál - a középfokú végzettség is (2.43)17 és különösen az egyetemi vagy fõiskolai diploma (6.35). Elsõ látásra meglepõ, hogy az eredeti társadalmi tõkének (SOC89D) pozitív és szignifikáns hatása van az effajta "mobilitásra". Úgy tûnik, hogy a kölcsönös hasznosságon alapuló informális társadalmi kapcsolatok hálójának mobilizálására való képesség, legalábbis rövid távon, a hivatali elõmenetelt sokkal jelentékenyebben befolyásoló tényezõ volt, mint a kulturális tõke (CULTD), melyet jelentéktelensége miatt kirekesztettünk modellünkbõl (hatása valószínûleg az iskolázottságnál jelenik meg). Figyelemre méltó a szakmai elkötelezettség és a teljesítményre orientáltság (COMMIT) szerepe. Az elõmenetel szempontjából ez a jellemzõ tulajdonság inkább akadálynak (0.48) látszik, azonban, mint majd késõbb látjuk, a párhuzamos vállalkozás valószínûségét növeli (1.82). Mindkét esetben a megfelelõ együtthatók az elfogadható statisztikai szignifikancia (0.035 és 0.028) körül mozognak. De más eredmények kontextusában alátámasztják azt az érvelést, mely szerint az állami szektor még mindig kevéssé képes arra, hogy magába szívja, felértékelje és megjutalmazza a szakmai elkötelezettség és teljesítmény iránti erõs orientációt. Az emberek emiatt alternatív megoldásokat keresnek, s ezek között a párhuzamos vállalkozás meglehetõsen fontosnak tûnik.
A párhuzamos vállalkozói tevékenység (ENTPART) esetében a modell változóinak száma kisebb a magasabb vezetõi pozícióba jutás modelljével összehasonlítva. Ez összhangban van azzal a feltételezéssel, hogy ez a stratégia meglehetõsen univerziális jellegû. Többnyire férfiakra jellemzõ (2.08), és elõrejelzi - az erõs szakmai elkötelezettség mellett (1.82) az eredeti gazdasági és társadalmi tõke is (1.86).
A saját vállalkozás mint elsõdleges gazdasági tevékenység stratégiájának (ENTFULL) vannak a legvilágosabban meghatározott résztvevõi - összehasonlítva a hivatali elõmenetel, illetve különösen a párhuzamos vállalkozás résztvevõivel. A fõfoglalkozású vállalkozásban, az elõzõ stratégiákhoz nagyon hasonlóan, többnyire férfiak vesznek részt.18 Ha azokat a társadalmi jellemzõket tekintjük, amelyek ezt a stratégiát elõrejelzik, egyértelmû, hogy mind a volt káderek csoportjába tartozás, mind az egykori kommunista párttagság jó ütõkártya a játékban. A magasabb szintû káderek csoportjához való tartozás a megfelelõ valószínûséget (a saját vállalkozás indításának valószínûsége a vállalkozói tevékenységtõl való távolmaradás valószínûsége ellenében) majdnem hatszorosára növeli (5.95). Alacsonyabb szintû káderek esetében a valószínûség háromszorosára nõ (3.28). Noha a párttagság szerepe alig van felette a statisztikai szignifikancia elfogadható szintjének (.068), a változó kirekesztése az egyenletbõl lényegesre rontaná általános illeszkedését. Azonban egyértelmû, hogy a kommunista párttagság majdnem kétszeresére emeli az esélyt arra, hogy valaki fõfoglalkozású vállalkozóvá lesz (1.78). A volt káderstátus és a kommunista párttagság hatását ellenõrizve nagyon valószínû, hogy meg tudjuk magyarázni, mind a kommunista pártban viselt funkció hatásának kirekesztését a modellbál, mind az egyetemi végzettség negatív hatását - noha itt ismét elérjük a statisztikai szignifikancia határát.
Mindazonáltal nyilvánvaló az eredeti társadalmi
tõke (2.06) és a családi üzleti hagyományok
(1.85) hatása, a kárpótlástól teljesen
függetlenül. Valójában a kárpótlás
hatása maga nem volt jelentõs. Összhangban a fentebb
kifejtett hipotézisekkel, a tõke mindhárom formája
fontos tényezõnek bizonyul a vállalkozói osztályba
lépésrõl hozott döntésben. A belépés
bármely fajtáját is választják - fõfoglalkozású
vagy mellékállás - az eredeti gazdasági tõke
kevésbé fontosnak tûnik, mint a társadalmi tõke
és a vállalkozási hagyományok jelenléte
a családban.
Elemzés
Nem kérdéses, hogy a posztkommunista átalakulás az egyenlõtlenségek növekedéséhez, nem pedig csökkenéséhez vezet. Nee elméletének ezt a részét tehát megkérdõjelezték a kelet-európai országok jövedelem differenciálódásának változásairól készült elemzések, függetlenül a vizsgált adatok típusától.
Sokkal fontosabbak és irritálóbbak (tudományos és politikai szempontból egyaránt) azok a kérdések, amelyek a gazdasági siker tipikus stratégiáira és a posztkommunista átalakulásból nyertesként kikerülõ egyének domináns társadalmi jellemzõire vonatkoznak. Ebbõl a szempontból nyilvánvaló, hogy Nee elmélete a piaci átmenetrõl magyarázó erejét tekintve éppen ott ér véget, ahol a posztkommunista társadalmi átalakulás elméletének kezdõdnie kell. Egy ilyen elméletnek a társadalmi rétegzõdés szempontjából három fontos kérdést kell feltennie: 1. a piacgazdaságba való átmenet tipikus gazdasági sikerstratégiái közül melyek a leghatékonyabbak? 2. Mely mobilitási utak (ha vannak ilyenek) képezik a leghatékonyabb stratégiák alapját? 3. Milyen változásokat várhatunk ezen stratégiák "alkalmazásától" és a kapcsolódó mobilitási mintáktól a társadalom rétegzõdési rendszere, az egyenlõtlenségek újratermelõdése mögött meghúzódó folyamatok és az ezzel kapcsolatos értékorientációs rendszer tekintetében?
Az elsõ komoly lépés ebben az irányban Kolosi és Róna-Tas elemzése (1992a, :9926) volt. Következtetéseik lehetséges válaszokat adnak az elsõ két kérdésre. Tükrözik, j61 felismerhetõen, mind a posztkommunista átalakulás általános jellemzõit, mind a speciális magyar jellegzetességeket.
A jelen elemzés eltér ettõl, két szempontból is. Elõször, longitudinális felmérésünk csak a középgeneráció tagjait vizsgálta, olyan egyéneket, akik karrierjük csúcsához (40-50 évesek) voltak közel a csehszlovákiai kommunista rezsim összeomlása elõtt. Ez az átalakulás vizsgálata szempontjából hátránynak tûnik, mivel eredményeinket nem tudjuk jelentõs kockázat nélkül az egész népességre általánosítani. E hátrányból azonban az a kétségtelen elõny származik, hogy az átalakulással együtt járó generációk közötti mobilitás vizsgálata szempontjából valószínûleg kulcsjelentõségû a középkorú generáció, mert visszatükrözõdik benne a társadalom összes fontos változása.
A második - elméleti szempontból sokkal lényegesebb - különbség Magyarország és Csehszlovákia 1989-es kiinduló társadalmi-gazdasági helyzetébõl adódik. Az 1989-es magyar adatok olyan társadalomra vonatkoztak, amely több mint tízéves, a merev szocialista gazdasági modellt lényegesen módosító és az elosztási rendszert jelentõsen befolyásoló reformfolyamaton ment keresztül, ezzel szemben az ugyancsak 1989-ben végzett csehszlovákiai felmérésünk egy politikailag aláásott, de gazdasági és elosztási rendszere tekintetében lényegileg érintetlen államszocializmust talált, a reformfolyamatok beindítására tett különbözõ kísérletek ellenére. Tehát Csehszlovákia a posztkommunista átalakulás kezdetén, Magyarországhoz képest sokkal több ismérvét mutatta a "létezõ" szocializmusnak, sokkal erõsebb volt az újraelosztás, az egalitarianizmus tendenciája stb. Emellett a mi felmérésünk csak Csehországra terjedt ki, amely, Magyarországgal összehasonlítva, egészen más történelmi fejlõdésen ment át (korábbi és átfogóbb iparosodás, eltérõ urbanizációs modell stb.), s ez befolyásolta a jelenlegi társadalmi struktúrát "eredményezõ" mobilitás folyamatát. Nem véletlen, hogy Szelényi a "polgárosodásról" és a piacgazdaságba való átmenetrõl szóló elméletében nagy hangsúlyt helyez a paraszti és háztáji gazdaságok és általában a mezõgazdaság szerepére. Ezért a középosztály eredetérõl és a "harmadik útról" vallott felfogását nem találták vonzónak azok a kutatók, akik olyan országokat elemeznek, amely a szocializmus megjelenésekor történelmileg fejlettebb volt az iparosodás, urbanizáció magasabb szintjén, erõsebb középosztállyal és városi polgársággal.
Relevánsabb különbségek is adódnak abból, hogy eltérõek voltak a két országban a feltételek a szocializmus bevezetésekor és a "lerombolása" pillanatában is más volt a helyzet (elõbb beindított gazdasági reformok Magyarországon). A fentebb felsorolt általános különbségek azonban elégségesek dolgozatunk következtetéseihez és azon kontextus szempontjából is, amelyben e következtetéseket mint a posztkommunista átalakulás elméletének lehetséges elemeit meg kell ítélnünk. Noha elemzéseink sajátos társadalmi-gazdasági helyzetet tükrözõ adatokra épülnek, a posztkommunista átalakulás általános jellemzõivel kapcsolatos következtetések egész sora megegyezik Kolosi és Róna-Tas eredményeivel, ahol pedig eltérnek, a különbségek könnyen magyarázhatóak. A közös jellemzõk tekintetében bizonyosra vehetõ, hogy a jövedelmi térben elfoglalt pozíció javítására a leghatékonyabb stratégia a saját vállalkozás vagy üzlet indítása. A cseh adatokból emellett az is kitûnik, hogy a párhuzamos vállalkozói tevékenység a fõállású vállalkozáshoz képest kevésbé kockázatos, ennélfogva szélesebb körben elterjedt stratégia. Teljesen helytállónak bizonyult Kornai elõrejelzése, mely szerint az állami szektorban a jövedelemnövekedés korlátozására bevezetett inflációellenes megszorítások a párhuzamos vállalkozás tömeges megjelenéséhez és az ún. kettõs státus elterjedéséhez vezetnek. Az is világos, hogy ha valaki káder volt (Nee és Szelényi terminológiájában a "redisztributor osztály" tagja), ez lényegesen megnöveli az esélyét a vállalkozói osztályba kerülésre az átmenet periódusában. Kolosi és RónaTas következtetése tehát teljesen érvényesnek tûnik: az egyenlõtlenség növekedésének legfõbb oka, hogy hatékonynak bizonyulnak az elõzõ rezsim alatt felhalmozott emberi és gazdasági tõkékkel rendelkezõ egykori káderek számára elõnyös stratégiák (Kolosi és Róna-Tas 1992b: 593).
Kolosival és Róna-Tassal összhangban azt állapítottuk meg, hogy a gazdasági sikerhez a hivatali elõmenetel (az õ terminológájukban "szakmai elõmenetel") lényegesen kevésbé hatékony stratégia, mint a vállalkozói osztályba jutás. Mindazonáltal Magyarországtól eltérõ - Csehországban a hivatali elõmenetel a jövedelmi térben felfelé való mozgást jelzi elõre. Feltételezhetõ tehát, hogy Magyarországon a magasabb szinten formális hatalommal rendelkezõ menedzserek és szakemberek jelentõs jövedelemnövekedése már 1989 elõtt megkezdõdött. A nyolcvanas évek kezdete óta pedig egyfajta mobilitás fokozatosan visszaállította a pozíció, kompetencia és iskolázottság közötti viszonyt. Valószínûleg ez is oka annak, hogy a magyar adatok nem bizonyítják olyan meggyõzõen, mint a cseh adatok a felsõfokú iskolázottság jelentõségét a gazdasági siker szempontjából.
Egyéb eredmények is, noha másfajta operacionalizáción alapulnak, a posztkommunista átalakulás több határozottan közös jellemzõjére mutatnak. Elõször is, megállapítható, hogy a kulturális tõke jelentõs szerepérõl alkotott feltételezés nem igazolható. A kulturális tõke változóját ki kellett zárnunk minden modellbõl, amelyek a gazdasági siker egyes stratégiáinak esélyeit írták le. A kulturális tõke szerepe inkább hosszú távon valószínûbb, és inkább a generációk közötti, mint a generáción belüli mobilitásra van hatással.
Az eredeti társadalmi tõkével kapcsolatban egyértelmû, hogy jó esélyek forrása a munkaerõpiac "bürokratikus" részében és az üzlet nyiladozó világában is. Az átalakulás fontos elemének tûnik a társadalmi tõke konvertálhatósága. Jól elõrejelzi a hivatali elõmenetelt és a a vállalkozói stratégia mindkét fajtáját, amelyek gazdaságilag a leghatékonyabbnak bizonyultak. A társadalmi tõke konvertálhatósága jelentõs mértékben növeli a volt káderek esélyeit, hogy jövedelmi privilégiumaikat megtartsák.
Az elméleti feltételezéseknek megfelelõen az eredeti gazdasági tõke nem tûnik jelentós tényezõnek az új vállalkozói osztályba való belépésre alapozott gazdasági sikerstratégiák befolyásolása szempontjából. Ezen stratégák más gyökerûek és másfajta tulajdonságokon és tõkéken (a társadalmi tõkét is beleértve) alapulnak, melyek "befektetésének" célja, hogy gazdasági tõkét halmozzanak fel a lehetõ leggyorsabban.
Azon tézissel kapcsolatban, amely szerint a magánszektor kinyílása alternatív mobilitási mintáknak ad teret, jelen elemzésünk eredményei inkább azt sugallják, hogy az erõs szakmai elkötelezettség gyakrabban jelzi elõre a párhuzamos vállalkozás, mint a "hivatali elõmenetel" stratégiáját. Valójában nemigen összeegyeztethetõ ez a két elem. Az állami szektor nem igazán képes értékelni és jutalmazni a szakmai teljesítmény iránti erõs orientációt. E helyzetben alogikus megoldás, paradox, de érthetõ módon éppen a párhuzamos vállalkozói tevékenység választása lehet. Az emberek produktív energiájuk egy részét a bürokratikus koordinációból, mely nem jutalmazza meg õket, átviszik a magántevékenységbe, amelyet azonban nem biztos, hogy a szó legszorosabb értelmében vett vállalkozásnak nevezhetünk.
A "megszakított polgárosodás" tézise, melyet a magyar adatok nem támasztottak alá megfelelõen, a cseh esetben sem ígérkezik termékeny elméleti keretnek, a fentebb tárgyalt okok miatt. Elemzésünk eredményei szerint viszont általánosítható az az állítás, hogy a vállalkozási hajlandóság mélyebb gyökerû és nem kizárólag a tulajdon vagy a tõke generációk közötti átörökítésétõl függ. A vállalkozói hagyománynak szerepe lehet a generációk közötti dimenzióban kezdõ gazdasági tõke hiányában, vagy kárpótlás révén visszajuttatott tulajdon nélkül is.
Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy Nee
elméletét "piaci átmenetrõl" a kutatók
valószínûleg nem fogják elfogadni a posztkommunista
átalakulás interpretációjaként, és
feltehetõleg Szelényi "fokozatos polgárosodás"
és ún. "harmadik út" koncepcióinak is hasonló
lesz a sorsa. Várható pozitív hatásuk az, hogy
kritikai reflexiókat váltanak ki és alternatív
elméletek, hipotézisek megfogalmazására, illetve
igazolására serkentenek. Ilyen termékeny alternatívának
tûnik egyelõre a tõke különbözõ
formáinak és kölcsönös átválthatóságuknak
a fogalmán alapuló hipotézis. Ennek a koncepciónak
az az egyik elõnye, hogy jelentós elméleti inspirációkból
(Marx, Schultz, Mincer, Becker, Bourdieu, DiMaggio stb.) ered, amelyek
már sok elemzõ kutatást befolyásoltak. Treiman
és Szelényi (1991) bemutatták, hogy miként
hasznosítható az elméleti ösztönzés
a posztkommunista átalakulás magyarázatában.
Dolgozatomban megkíséreltem operacionalizálni ennek
az elméletnek legalább néhány aspektusát,
és lépéseket tettem az empirikus vizsgálat
felé. A dolgozatban elemzett adatokból levont következtetések
nem állnak ellentmondásban ezen jelentõs elméleti
inspirációval.
Fordította: Füzér Katalin
Jegyzetek
1. Társadalmi változáson nem a társadalmi alrendszerekben bekövetkezõ bármely részleges vagy idõleges változást értek, hanem kizárólag a társadalmi, politikai, kulturális és értékrendszerek mélystruktúráiban bekövetkezõ "multilineáris" és kölcsönösen összefüggd átalakulásokat. A társadalmi változás fogalmához lásd: Boudon 1986.
2. Szükséges megemlíteni, hogy az ilyen kritika leggyakrabban azoktól származik, akik csak megjegyzéseket fûznek az átalakulás folyamatához, ahelyett, hogy alaposan megvizsgálnák, mielõtt következtetéseket vonnának le, vagy bizonyítandó hipotéziseket állítanának fel. Az empirikus bizonyítékoktól való távolságtartás, kizárólag a klasszikus szerzõkre való hagyatkozás, vagy az átalakulás különösen vitatott szociológiai vagy politikai témáinak újságírói stílusban való tárgyalása meglehetõsen kényelmes álláspont, de nem sok haszonnal jár.
3. Nem foglalkozom azzal a ténnyel, hogy a legtöbb szerzõ, aki a kelet-európai változások kérdésével foglalkozott, a "redisztribúcióról a piacra való átmenetnek" nevezi a folyamatot. Ezzel a közgazdászoktól kölcsönzött megjelöléssel a szociológia úgy tûnik, nem megy túl sokra. A gazdasági rendszerekkel ellentétben, melyek valóban "átmehetnek" egy viszonylag ismert állapotból (központi irányítás, redisztributív gazdaság) egy másik ismert állapotba (piacelvû gazdaság), a kelet-európai országok politikai, társadalmi, kulturális és értékrendszerei sokkal bonyolultabb átalakuláson mennek keresztül, melynek végsõ kimenetelét nehéz lenne világosan meghatározni.
4. Például utal Szelényi és Manchin (1987) következtetéseire, melyek szerint a piaci reformok egyik hatásaként az újraelosztó rendszervolt káderei ("káderelit") fokozatosan elvesztik anyagi privilégiumaikat (Szelényi és Manchin 1987: 124). Más tanulmányok, melyekre Nee utal érvelésében, fõként a magyar és a kínai tapasztalatokra építenek.
5. Lenski nemrég maga is kritikusan nyilatkozott a társadalomtudományi elméletek kialakításának és tesztelésének jelenlegi folyamatáról (Lenski 1988). Különbözõ eljárásokat javasolt arra, hogy hogyan lehet javítani társadalomtudományi elméletek kialakítását és ellenõrzésükben oksági modelleket lehetõvé tevõ módszereket használni.
6. A tõke különbözõ formáinak konvertálhatósága az alapja azoknak a stratégiáknak, amelyeknek célja a tõke újratermelésének biztosítása és a társadalmi térben az egyén által birtokolt pozíció megtartása (lásd Bourdieu 1986: 253).
7. Bourdieu szerint a társadalmi tõke mennyisége függ egyrészt azon kapcsolatok hálózatának nagyságától, amelyeket az egyén eredményesen mozgósíthat céljai elérése érdekében, másrészt a hálózatban lévõ egyének által birtokolt tõke mennyiségétõl (lásd Bourdieu 1986: 249).
8. Ha a múltban az oktatási és szakmai karriernek útját állták, várható a nagy kulturális tõke meglétére tekintettel, hogy ezen tõkét formális képzettségre, illetve felfelé irányuló foglalkozási mobilitásra váltják át.
9. Ehhez nem kell elfogadni a társadalmi rendszer funkcionalista interpretációját, mert a klasszikus szociológiai elméletekbõl (lásd pl. Parsons 1954), de józan ésszel is belátható, hogy a társadalmi rétegzõdés olyan folyamat, amely egyáltalán nem ellentétes az általánosan érvényesnek tekintett értékrendszerrel. A posztkommunista átalakulásról szóló szociológiai elmélet kialakításában ezért csak ezután, a következõ lépésként válik szükségessé az értékrendszer átalakulásának vizsgálata.
10. Lieberson kiváló mûvében (1985) foglalkozik azzal, hogy milyen elõnyösek a longitudinális adatok az oksági kapcsolatokra vonatkozó társadalomtudományi következtetések szempontjából. Hangsúlyozza, hogy meglehetósen kockázatos a társadalomra vonatkozó oksági következtetéseket levonni teljesen független megfigyelések elemzése alapján.
11. 1989 tavaszán, a felmérés elsõ ciklusa idején senki sem feltételezte, hogy a gyerekeken kívül a szülõk is belépnek a követéses felmérésbe. Mivel elsõdlegesen a családok jellemzõinek felmérése volt érdekes számunkra, nem fektettünk különösebb hangsúlyt a férfiak és nõk arányos reprezentáltságára. Így aztán az elérhetõbb csoport (a nõké) volt többségben. Az 1989-es év végének eseményei vezettek ahhoz a döntéshez, hogy követéses vizsgálatot végzünk az 1989 tavaszán megkérdezett felnõtt egyénekkel, ami lehetõvé teszi, hogy a "Család '89" projektet felhasználjuk a posztkommunista átalakulás tanulmányozására.
12. Egyértelmû a mintaválasztás miatt, hogy az elemzési adatbázis életkor szerint korlátozott: 44 év átlagéletkorral és 5 év standard eltéréssel. Ez azt jelenti, hogy az adatbázis eseteinek 75 százaléka a 40-50 év intervallumba esik. A válaszadók társadalmi összetétele tekintetében nem találtunk jelentõs eltérést a megfelelõ korú népességgel összehasonlítva.
13. Az adott korcsoportban a fõfoglalkozásból származó havi átlagkereset 1300 korona, a jóléti juttatások nélkül számolt összes jövedelem pedig 1600 korona volt.
14. A táblázatokban és eredményekben való könnyebb eligazodás végett zárójelben két adatot közöltünk: a nem standardizált regressziós együtthatót és a hozzá tartozó T értéket.
15. Relatíve kevés az ún. "magas szintû káderek" abszolút száma adatbázisunkban. Abból a mintegy 80 fõbõl, akik megfelelnek az általános káder meghatározásnak (vezetõi pozíció legalább kis vállalat vagy intézmény élén, vagy ennél magasabban), csak 20 nevezhetõ "magas szintû kádernek" (vezetõi pozíció nagyobb vállalat vagy intézmény élén, vagy egy nagyobb körzet szintjén). Ezért kellõ óvatossággal vonhatunk le következtetéseket, még akkor is, ha a megfelelõ regressziós együtthatók meglehetõsen magasak. Másfelõl, minthogy a magasabb és alacsonyabb káderek ennyire jellegzetesen különböznek, úgy döntöttünk, elkülönítve kezeljük õket, még ha ez korlátozza is a lehetõségeinket "erõs" következtetések megfogalmazására.
16. Mindhárom esetben végsõ modellként azt a modellt vettük figyelembe, amelyet a változóknak az egyenletbõl való "visszalépéssel történõ eliminációjával" [backward elimination] kaptunk, ha az adott modellt étvényesnek találtuk (azaz, ha a valószínûségi arány -2LL nem haladta meg a statisztikai szignifikancia szokásos (0.05) értékét). A modell általános illeszkedését a standard khi-négyzet statisztika is igazolta.
17. Zárójelben a logit egyenletek regressziós együtthatóinak exponenciális formája [exp(B)] található. Ezen együtthatók egy adott változóhoz tartozó valószínûség növekedését (vagy csökkenését) fejezik ki, feltételezve, hogy a modell többi változója konstans marad, és a modell érvényes. Például a 6.35-ös érték azt jelenti, hogy egy egyetemi diplomával rendelkezõ egyénnek hatszorosnál nagyobb esélye van az elõmenetelre, mint azoknak, akiknek nincs egyetemi végzettségük.
18. Az egyéni gazdasági stratégiákat
nem lehet elválasztani a családi stratégiáktól.
A családi stratégiákat figyelembe kell venni az analitikus
modellekben és az eredmények értelmezése során.
A háztartások gazdasági magatartásának
változásait kutató szerzõk csoportja fontos
tanulmányokat írt ezekrõl a témákról
(Miková 1992; Vecernik 1992b).
Hivatkozások
Boudon, Raymond 1986. Theories of Social Change. A Critical Appraisal. Cambridge: Polity Press
Bourdieu, Pierre 1977. Cultural Reproduction and Social Reproduction. In: Power and Ideology in Education. Edited by J. Karabel and A. Halsey, New York: Oxford University Press, 487-511.
- 1986. The Forms of Capital. In: Handbook of Theory and Research for the Sociology of Education. Edited by J.G. Richardson, New York: Greenwood Press, 241-258.
Connor, Walter D. 1979. Socialism, Politics and Equality. New York: Columbia University Press
DiMaggio, Paul- John Mohr 1985. Cultural Capital, Educational Attainment, and Marital Selection.American Journal of Sociology, 90, 1231-1261.
Djilas, Milovan 1957. The New Class. New York: Holt, Rinehart and Winston
Erikson, Robert-John H. Goldthorpe 1992. The Constant Flux. A Study of Class Mobility in Industrial Societies. New York: Oxford University Press
Featherman, D. L.-F. L. Jones-R. M. Hauser 1975. Assumptions of Social Mobility Research in the U.S.: The Case of Occupational Mobility Status. Social Science Research, 4.
Janacek, Kamil 1992. K vybranym socialnim efektum transfomace ceskoslovenske ekonomiky. Sociologicky casopis, 28, 386-393.
Kolosi, Tamás-Róna-Tas, Ákos 1992a. The last shall be fist? The social consequences of the transition from socialism in Hungary. Paper presented at the meeting of the ISA Research Committee on Social Stratification, Trento
-- 1992b. Posledni bude prvni? Socialni dusledky prechodu od socialismu k demokracii a trhu v Madarsku. Sociologicky casopis, 28, 579-598.
Kornai János 1980. Economics of Shortage. Amsterdam: North Holland
- 1990. Vision and Reality, Market and the State. New York: Routledge
- 1992. The Socialist System: The Political Economy of Communism. Princeton, New Jersey: Princeton University Press
Krejci, J. 1972. Social Change and Stratiftcation in Postwar Czechoslovakia. London: Macmillan
Lenski, Gerhard 1976. History and Social Change. American Journal of Sociology, 82, 548-564.
- 1988. Rethinking macrosociological theory.American Sociological Review, 53, 163-171.
Lieberson, Stanley 1985. Making it Count. The Improvement of Social Research and Theory. Berkeley: University of California Press
Mikova, Zuzana 1992. Lidsky kapital a strategie chovani ve sfere prace. Sociologicky casopis, 28, 337-350.
Mincer, Jacob 1958. Investment in Human Capítal and Personal Income Distribution. Journal of Political Economy, 66, 281-302.
Nee, Viktor 1989. A Theory of Market Transition: From Redistribution to Market in Socialism. American Sociological Review, 54, 663-681.
- 1991. Social Inequalities in Reforming State Socialism: Between Redistribution and Market in China. American Sociological Review, 56, 267-282.
Parsons, Talcott 1954. A Revised Analytical Approach to the Theory of Social Stratification. In: Essays in Sociological Theory. Glencoe, Illionois: The Free Press, 386-439.
Rehak, Jan-Blanka Rehakova 1992. Logitove modely: analyza vlivu exogennich faktoru u kategorizovanych dat. Sociologicky casopis, 28, 84-102.
Schultz, Theodor W 1963. The Economic Value of Education. New York: Columbia University Press
Szelényi, Iván 1983. Urban Inequalities under State Socialism. London: Oxford University Press
- 1988. Socialist Entrepreneurs. Embourgeoisement in Rural Hungary. Madison: Wisconsin University Press
- 1991. Strategie a dusledky prechodu od redistributivni ke smisene hospodarske soustave. Sociologicky casopis, 26, 331-341.
Szelényi, Iván-Donald J. Treiman 1991. Vyvoj socialni stratifikace a rekrutace elit ve vychodni Evrope po roce 1989. Vyzkumny projet. Sociologicky casopis, 27, 276-298.
Vecernik, Jiri 1992a. Zmeny v prijmove nerovnosti v letech 1988-1992. Sociologicky casopis, 26, 666-684.
- 1992b. Trh prace: problemy a perspektivy. Sociologicky casopis, 28,
319-336.
TÁBLÁZATOK
1. táblázat
A jövedelmek differenciálódása, 1988-1992
| 1988a | 1989b | 1992(O)c | 1992(H)d | 1992(C)e | |
| Átlag | 2,787 | 3,271 | 4,340 | 4,585 | 4,891 |
| A variancia együtthatója | 0.314 | 0.346 | 0.832 | 0.566 | 0.645 |
2. táblázat
A fõállásból származó
egyéni jövedelem többszörös regressziója
(OLS) - az 1989 tavasza és az 1992 tavasza közötti változás
elemzése
Nem-standardizált regressziós együtthatók
| paraméter | T érték | paraméter | T érték | paraméter | T érték | paraméter | T érték | |
| RINC89 | 0.98*** | 11.963 | 0.95*** | 11.126 | 0.91*** | 10.828 | 0.70*** | 7.651 |
| MALE | 637.19*** | 3.448 | 650.73*** | 3.525 | 594.39*** | 3.236 | 786.40*** | 4.239 |
| CADRE89H | 2088.16*** | 2.586 | 1895.36 | 2.371 | 1339.78 | 1.689 | ||
| CADRE89L | 172.46 | 0.527 | 33.96 | 0.104 | -72.99 | -.226 | ||
| DOWNOCC | 174.97 | 0.464 | 73.63 | 0.198 | ||||
| UPWOCC | 375.08 | 1.138 | 374.72 | 1.154 | ||||
| DOWNSUP | 285.69 | 0.807 | 133.63 | 0.382 | ||||
| UPWSUP | 955.02*** | 3.365 | 763.54** | 2.910 | ||||
| ENTPART | 139.20 | 0.627 | 109.60 | 0.697 | ||||
| ENTFULL | ||||||||
| VOCAT | -23.29 | -0.090 | ||||||
| SECOND | 123.71 | 0.471 | ||||||
| UNIV | 1268.34*** | 4.017 | ||||||
| konstans | 1008.89 | 4.660 | 1184.12 | 4.875 | 1137.37 | 4.730 | 1520.01 | 4.931 |
| R2/ adj.R2 | .0253 | .0252 | 0.258 | 0.256 | 0.285 | 0.277 | 0.309 | 0.301 |
3. táblázat
Az összes gazdasági tevékenységbõl
származó egyéni jövedelem többszörös
regressziója (OLS) - az 1989 tavasza és az 1992 tavasza közötti
változás elemzése
Nem-standardizált regressziós együtthatók
| paraméter | T érték | paraméter | T érték | paraméter | T érték | paraméter | T érték | |
| RINC89 | 1.07*** | 11.043 | 1.03*** | 10.254 | 0.96*** | 9.845 | 0.68*** | 6.473 |
| MALE | 770.06*** | 3.517 | 785.37*** | 3.58 | 637.37*** | 3.001 | 894.10** | 4.195 |
| CADRE89H | 2017.44* | 2.106 | 1723.71 | 1.865 | 968.12 | 1.063 | ||
| CADRE90L | 238.78 | 0.615 | -11.06 | -0.029 | -151.03 | -0.40 | ||
| DOWNOCC | 94.39 | 0.216 | -41.00 | -0.096 | ||||
| UPWOCC | 180.29 | 0.473 | 171.01 | 0.458 | ||||
| DOWNSUP | 260.16 | .0636 | 65.89 | 0.164 | ||||
| UPWSUP | 1274.92*** | 4.197 | 1029.67*** | 3.416 | ||||
| ENTPART | 2134.01*** | 6.451 | 2100.57*** | 6.487 | ||||
| ENTFULL | 2608.67*** | 4.666 | 2655.36*** | 4.852 | ||||
| VOCAT | -172.45 | -0.580 | ||||||
| SECOND | -1.38 | -0.005 | ||||||
| UNIV | 1568.10*** | 4.324 | ||||||
| konstans | 1008.63 | 3.557 | 1091.57 | 3.788 | 1052.06 | 3.784 | 1680.45 | 4.746 |
| R2/ adj.R2 | 20.231 | 0.229 | 0.235 | 0.231 | 0.299 | 0.292 | 0.332 | 0.322 |
4. táblázat
A három fõ gazdasági siker stratégia
logit modellje
|
|
|
|
|||||||
| változó | B | exp (B) | sig. | B exp | (B) | sig. | B | exp(B) | sig. |
| MALE | 0.43 | 1.53 | 0.058 | 0.73 | 2.08 | 0.006 | 1.04 | 2.83 | 0.00 |
| CITY |
|
|
|
|
|
|
0.48 | 1.62 | 0.079 |
| CADRE89H |
|
|
|
|
|
|
1.78 | 5.95 | 0.017 |
| CADRE89L |
|
|
|
|
|
|
1.19 | 3.28 | 0.001 |
| PARTY |
|
|
|
|
|
|
0.57 | 1.78 | 0.068 |
| PARTY F |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| SECOND | 1.23 | 2.43 | 0.00 |
|
|
|
|
|
|
| UNIV | 1.85 | 6.35 | 0.00 |
|
|
.0.66 | 0.51 | 0.072 | |
| COMMIT | -0.72 | 0.48 | 0.35 | 0.60 | 1.82 | 0.042 |
|
|
|
| CULTD |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| ECON89D |
|
|
|
0.80 | 2.23 | 0.003 |
|
|
|
| SOC89D | 0.99 | 2.69 | 0.001 | 0.62 | 1.86 | 0.028 | 0.72 | 2.06 | 0.014 |
| FAMENT |
|
|
|
|
|
|
0.61 | 1.85 | 0.035 |
| RESTIT | -0.68 | 0.50 | 0.086 |
|
|
|
|
|
|
| konstans | -3.51 |
|
0.000 | -3.41 | -4.03 | 0.00 | 0.00 | ||
| -2LL | 595.49 | 499.36 | 461.47 | ||||||
| df | 1032 | 1034 | 1030 | ||||||
| sig. | 1.000 | 1.000 | 1.000 | ||||||
| modell X2 | 67.62 | 34.24 | 46.08 | ||||||
| df | 6 | 4 | 8 | ||||||
| sig. | 0.2880 | .342 | 0.623 | ||||||