| Szociológiai Szemle 1994/1. 115-125. |
Bevezetés
A szakirodalomban mind általánosabb az a felismerés, hogy a részmunkaidõs gazdálkodás jelen van úgyszólván minden ország agrárgazdaságában (Hann 1987). Ebben az írásban azonban csak a fejlett (ezen belül is elsõsorban az európai) országok részmunkaidõs farmjairól, illetve családjairól szólunk. Úgy gondoljuk, hogy a fejlõdõ országok roppant heterogén volta, mezõgazdaságuk éghajlati okok miatti különbözõsége következtében a hazai és az európai adatokkal való összevetés aligha lenne lehetséges.
Az összehasonlítás még az európai országok
esetében sem problémamentes. Magára a jelenségre
azonban néhány európai országban már
a századforduló körül felfigyeltek (Gasson 1988).
Megjelentek az elsõ írások, amelyek magyarázatot
kerestek a jelenség meglétére és bõvülésére
(Fuguitt 1959; Hathaway-Waldo 1964), miközben még arra sem
voltak megbízható, hasonló tartalmú adatok,
hogy egy-egy országban a részmunkaidõs gazdálkodás
mennyire kiterjedt. Az értelmezési, fogalmi bizonytalanságokról
írottak alapján nem meglepõ, hogy a kérdés
megválaszolása korántsem egyszerû. Igaz ugyan,
hogy a legtöbb ország saját nemzeti statisztikájában
szerepeltet valamilyen adatot a részmunkaidõs farmokról,
ennek ellenére, mivel a fogalom definíciója országonként
különbözik, a nemzetközi összehasonlítás
lehetõsége korlátozott. Némely esetben a definíció
a ledolgozott idõn, más esetben pedig a farmon kívüli
munkából származó jövedelem arányán
alapul. Vizsgálódásunkat megkönnyíti,
ha lazán határozzuk meg a fogalmat. Eszerint részidõs
gazdálkodónak tekinthetõk azok a családok,
ahol egy vagy több családtagnak a farmon végzett munkán
kívül más foglalkozása is van, s ezért
"jelentós" jövedelemhez jutnak.
A részfoglalkozású gazdálkodás súlya, elterjedtsége
A részmunkaidõs farmerek diszkriminálása a közös piaci agrárpolitikában a hetvenes évek közepén kezdett megszûnni. Nyilván nem véletlen, hogy az OECD 1977-ben és 1978-ban publikált három kiadványában összehasonlító adatokat és elemzéseket közölt a fejlett országok ilyen típusú gazdaságairól (OECD 1977-1978; Martens 1980; Bergmann-Laurent 1977).
Kiadványokban megjelent és egyéb elérhetõ adatok jelzik, hogy a részfoglalkozású gazdálkodás a világ sok országában igen fontos tényezõ. Az OECD 1977-78-ban publikált felvételébõl kiindulva és adatait egyéb forrásokból kiegészítve (Hallberg 1987) jó áttekintést kapunk a jelenség elterjedtségérõl és alakulásának tendenciájáról.
1. táblázat
A részmunkaidõs gazdálkodás jelentõsége
néhány országban
(1960-1980)
| Ország |
aránya (%-ban) |
származó jövedelem aránya az összes családi jövedelemben (%-ban) |
||||
|
|
|
|
|
|
|
|
| Ausztria |
|
|
|
|
|
|
| Belgium |
|
|
|
|
|
|
| Kanada |
|
|
|
|
|
|
| Finnország |
|
|
|
|
|
|
| Franciaország |
|
|
|
|
|
|
| NSZK |
|
|
|
|
|
|
| Írország |
|
|
|
|
|
|
| Olaszország |
|
|
|
|
|
|
| Hollandia |
|
|
|
|
|
|
| Norvégia |
|
|
|
|
|
|
| Spanyolország |
|
|
|
|
|
|
| Svédország |
|
|
|
|
|
|
| Svájc |
|
|
|
|
|
|
| Nagy-Britannia |
|
|
|
|
|
|
| Egyesült Államok |
|
|
|
|
|
|
| Japán |
|
|
|
|
|
|
| Korea |
|
|
|
|
|
|
| Tajvan |
|
|
|
|
|
|
| Lengyelország |
|
|
|
|
|
|
A táblázat adatai a részfoglalkozású gazdálkodásnak a jelentõségén túl országonkénti különbözõségére is figyelmeztetnek. Az eltérésekben számos tényezõ hatása tükrözõdik (Gasson 1988). Az nyilvánvaló, hogy nem az egyes országok általános fejlettségi szintje, de még csak nem is mezõgazdasági fejlettsége a meghatározó.
Japánban szembeötlõen túlsúlyban vannak a részmunkaidõs farmok. Ennek az az alapvetõ magyarázata, hogy a szélsõségesen immobil földpiac nagyon alacsony farmmérettel párosul, s ez szükségessé teszi a gazdálkodó családok kiegészítõ foglalkozását. Erre a lehetõségük is megvan, mivel a gazdaságpolitika segíti a rurális területek harmonikus mezõgazdasági és ipari fejlõdését (Franklin 1988).
Hasonló okok magyarázzák az NSZK adatokat is. Ott is fõképp a megélhetéshez elégtelen földterületû farmokon élõ családok keresnek más jövedelmet is. A város környéki területeken alacsonyabb, a perifériális területeken és a hátrányos helyzetû térségekben magasabb a részmunkaidõs farmok aránya. Ez utóbbi vidékeken ösztönzik az egyéb munkaalkalmak teremtését. Némelyik tartományban (pl. Baden-Württemberg) az ipari és mezõgazdasági tevékenység hosszabb ideje meglévõ szimbiózisa magyarázza a nagyarányú részfoglalkozású gazdálkodást (Zurek 1986).
Nem meglepõ, hogy a hegyvidéki területekkel rendelkezõ és az északi országok mezõgazdaságára is a magas arányszám a jellemzõ. A rövid tenyészidõszak és a tradicionális kiegészítõ foglalkozások (halászat, erdészet, fafeldolgozás) mellett az újonnan kialakult falusi turizmus, az idegenforgalom szolgál itt további magyarázatul (Blekesaune 1990).
Spanyolországban, Olaszország déli területein pedig a szélsõséges birtokmegoszlás következtében a kis farmok gazdálkodói a nagybirtokon találhatnak legalább szezonális munkát.
Az alacsony arányszámok mögött is eltérõ indokok lehetnek. Hollandiában és Dániában az intenzíven gazdálkodó, közepes méretû birtokok dominanciája miatt kevés a részmunkaidõs farm. Franciaország egyes részein és Angliában a nagy farmok túlsúlya miatt alacsonyak az arányok. Franciaország kedvezõtlen adottságú területein, Walesben és Írországban pedig egyéb foglalkozás hiányában alacsonyak az arányok. A jelenség bonyolultságára utal, hogy például Angliában (NSZK-val ellentétben) épp a nagyvárosok (különösen London) körül magasabb a részmunkaidõs farmok aránya, mivel ott e kategória részben a városból kiköltözõ "új falusi" középosztályt jelenti (Gasson 1988; Turner 1991).
Bár az adatok egyértelmû tendencia megállapítására nem elegendõek, azt mindenképp állíthatjuk, hogy a részfoglalkozású gazdálkodás jelentõsége legalábbis nem csökken. Az adatok egyik forrásául használt 1985-ös Arkleton Trust Report megjegyzi azt is, hogy a részmunkaidõs farmok II. csoportjának aránya majdnem minden fejlett országban növekedett. Ebbe a csoportba azok a gazdaságok tartoznak, ahol a háztartás tagjai munkaidejük több mint felét a farmon kívüli munkavégzéssel töltik.
Egyéb források is azt jelzik, hogy bár az elmúlt évtizedekben a nyugat-európai országok mezõgazdaságában a farmok száma jelentõsen csökkent, a részmunkaidõs farmok aránya stabilnak tekinthetõ. Például a norvég farmok túlélését vizsgáló empirikus kutatás szerint (Blekesaune 1990) 1979 és 1989 között a részmunkaidõs farmok aránya kissé (53%-ról 57%-ra) nõtt, de a termelést nem folytató, csupán lakóhelyi farmoké több mint megháromszorozódott (5%-ról 18%-ra), miközben a fõmunkaidõs gazdaságoké 42 százalékról 26-ra csökkent.
Gasson (1986) elemzései arra figyelmeztetnek, hogy az angol és walesi részmunkaidõs farmok stabil arányszáma mögött jelentõs belsõ változás és cserélõdés van. A II. csoport (alacsonyabb farmjövedelem) aránya növekedett, s változtak a regionális arányok is. A külsõ munkavállalásra különbözõ okokból kerülhet sor. Például a farmjövedelmek hanyatlása és az egyéb jövedelmektõl való elmaradása különösen erre ösztönöz. A farmok gépesítése, a közlekedés, az ingázási feltételek javulása vagy a helyi állások gyarapodása ezt lehetõvé is teszi, miközben a recesszió fékezi ezt a folyamatot. A nagyobb farmokon az átlagnál képzettebb feleségek önálló foglalkozás és társadalmi kapcsolatok iránti igényeik miatt keresnek külsõ foglalkozást, s ezzel a háztartás a part-time kategóriába kerül. Ugyancsak ilyen hatása van, ha az örökös megtartja nem mezõgazdasági foglalkozását, s ugyanakkor megtartja és mûveli a családi birtokot is. Persze az is elõfordul, hogy a részmunkaidõs farm fõfoglalkozásúvá válik vagy megszûnik.
Az Egyesült Államokban határozott tendencia a részmunkaidõs farmok arányának növekedése. Jellegük az ország különbözõ vidékein meglehetõsen eltérõ, de általánosnak mondható, hogy az ország nagyon sok régiójában kedvezõek a körülmények elterjedésük, arányuk növekedéséhez (Buttel 1982). Az üzleti élet és az ipar decentralizációja munkalehetõséget teremt a rurális térségekben. Az átlagos munkaidõ csökkenése, a vidéki infrastruktúra, különösen a közlekedés javulása, a személyautók elterjedtsége ugyancsak ebbe az irányba hat. A farmok gépesítése, munkaerõigényének csökkenése is növeli a külsõ munkavállalás lehetõségét.
Mindezek eredményeként a farmon kívüli munkavégzésbõl
származó jövedelem állandó és jelentõs
komponense sok amerikai farmháztartás jövedelmének
(BrookesReimund 1989). 1986-ban a farmok fele esetében a háztartás
jövedelmének többsége farmon kívüli
forrásból származott és 40 százalék
esetében a farmjövedelem volt a meghatározó;
10 százalékuknál pedig a két jövedelemforrás
kb. egyenlõ nagyságú volt.
A részmunkaidõs gazdálkodás motivációi
Az elõbbiekben láttuk, hogy nagyon széles körben elterjedt jelenségrõl van szó. Azt is ismertettük, hogy a részmunkaidõs gazdálkodás tartós fennmaradását, bõvítését az agrárpolitika hosszú ideig nem tekintette céljának. Az e célokkal ellentétes folyamatokat magyarázó okok keresése azonban már viszonylag korán megkezdõdött.
A korai elemzések csupán gazdasági magyarázatot adtak. Ezen belül is vagy makroökonómiai okot említettek, vagy egyéni munkaerõpiaci döntésnek tekintették, szigorúan a gazdasági racionalitásra korlátozódva (Allen et al. 1937; Fuguitt 1959; Lee 1965). Az elsõ szisztematikus elemzések amerikai szerzõktõl származnak. Tudomásom szerint Allan és munkatársai az elsõk között voltak a fogalom használatában is. Fuguitt (1959) a munkaerõpiaci szívó és nyomó erõkkel magyarázta a farmerek döntéseit. Lee (1965) pedig erõforrás-allokációs döntésként értelmezte azt, hogy a farmer saját gazdaságban vagy azon kívül hasznosítja-e munkaerejét. A munkaerõpiaci és az erõforrás-allokációs ökonómiai megközelítések az újabb tanulmányokban is megtalálhatók. Frank (1983) a munkanélküliséget is bevonja az EK-országok farmtípusairól szóló elemzésébe. Summer (1982) úgy találja, hogy a részmunkaidõs gazdálkodás tulajdonképpen rugalmas erõforrás-alkalmazkodás a változó gazdasági és társadalmi feltételekhez. Szerinte kevesebb költséggel jár ez a gazdálkodási mód, mint a kizárólagos farmer-tevékenység, avagy a gazdálkodás teljes felhagyása. Ugyanis ebben. a rugalmas gazdálkodási módban hasznosul leginkább a humán töke.
A nyolcvanas évek elején szinte reneszánsza van a témának. A Geojournal 1982. évi 4. számát e speciális témának szenteli (Cavazzoni-Fuller 1982; Bollman 1982; Arnalte 1982; Enyedi 1982; Kada 1982; Mrohs 1982; Symes 1982). A Sociologia Ruralis 1983-ban ugyancsak különszámot szentel a részmunkaidõs gazdálkodásnak. Fuller (1983) bevezetõ tanulmányában a nemzetközi áttekintés mellett a jövõbeni kutatások során szükséges metodológiai megfontolásokra is kitér. Ehhez már figyelembe veszi, hogy a vizsgált jelenség motivációi nem korlátozódnak csupán egyéni gazdasági döntésekre. A farmon kívüli munkavégzés, illetve a farm-diverzifikáció tárgyában meghozott döntés nem csupán az egyén elhatározása a munkaerõ-allokáció optimalizálása érdekében, hanem a háztartás olyan döntése, amely nem csupán a gazdálkodó munkaerejével és jövedelmével kalkulál, hanem a többi családtagéval is, és ebben a kalkulációban a szûken vett gazdasági megfontolások mellett életformaigények és egyéb, az értékek felõl megérthetõ szempontok is szerepet játszanak.
A gazdasági megfontolásokon kívüli tényezõk befolyásoló szerepét jól rendszerezi Barlett (1986). Írásának már a címe is kifejezõ: Részmunkaidõs gazdálkodás: a farm vagy az életforma megõrzése? Hivatkozik van Es és munkatársai (1982) kutatási eredményére, akik szerint a részmunkaidõs gazdálkodók mindkét világból a jobbikat keresik. Vagyis úgy tartják fenn a vidéki életformát, hogy nem csupán a gazdálkodásból kell megélniük. Saját kutatása alapján is úgy találja, hogy az életformával összefüggõ motivációk nem hanyagolhatók el. Az életforma-megfontolások különbözõek lehetnek, például az örökölt birtok megtartása, egészségesebb környezet, autonómia iránti igény, a nyugdíj idején végzett hasznos elfoglaltság stb. A környezeti szempontok, az egészséges táplálkozás iránti igények, mint hivatkozások különösen az utóbbi években erõsödtek fel (Jakob-Brinkerhoff 1986).
A farmerháztartások többféle pénzkereseti tevékenysége azonban nem csupán az életforma-elvárások teljesítését jelentheti, hanem családon belüli konfliktusokat is okozhat. Gyakran az a vita tárgya, hogy érdemes-e a gazdaságra költeni. A feleség hajlamos a gazdálkodást a férj költséges hobbyjának tekinteni, az "õ üzletérõl", az "õ traktoráról" stb. beszél, s ezzel a hozzá fûzõdõ viszonyt is minõsíti. Vagyis a részmunkaidõs gazdaságokban másképpen alakulhat a nemek szerepe, mint a tradicionális farmer családokban (Symes-Marsden 1983). Ezek az apró momentumok is arra figyelmeztetnek, hogy a vizsgálatokat a gazdálkodók helyett célszerû a gazdálkodó családokra, illetve háztartásokra irányítani.
E megfontolások alapján az Arkleton Research 12 európai
országra kiterjedõ kutatási programot dolgozott ki.
A program konceptuális alapjául ez az új felfogás
szolgált. A tervezett vizsgálatok nem a részmunkaidõs
farmok, hanem a többféle foglalkozású gazdálkodó
családok ("multiple job holding families") viszonyainak elemzését
célozták. A program véglegesítése során
bevezették a többféle tevékenység (pluriactivity)
fogalmát, s ezzel kiterjesztették a vizsgálatokat
a pénzkeresettel nem járó tevékenységekre
is (Fuller 1990). A kutatás eredményeként az európai
családi farmokról bõ ismereteink vannak.
A nyugat-európai családi farmok a nyolcvanas évek végén
Már a nyolcvanas évek elsõ felében végzett vizsgálatok azt tanúsítják, hogy a farm eredete és egyéb jellegzetességei mellett más tényezõk is befolyásolják a nyugat-európai farmokon gazdálkodók döntéseit (Bonanno 1987).
Az a hipotézis fogalmazódott meg, hogy a részmunkaidõs farmok arányát nem országonként, hanem inkább régiónként, tájegységenként érdemes elemezni. Az egységesülõ Európában ez feltehetõen még fokozottabban érvényesül majd. A támogatási rendszer és a piaci rendtartás egyre inkább az EGK szintjén, illetve régiók, tájegységek, területi típusok (pl. elmaradt területek) szerint szabályozza a gazdálkodást.
A valóságos folyamatok megismerése és a megfelelõ szabályozás kialakítása érdekében 1987-ben nemzetközi kutatás kezdõdött a farmstruktúra és a farmon kívüli jövedelemszerzõ tevékenység vizsgálatáról. A 12 EGK ország közül Dánia, Belgium és Luxemburg kimaradt, de 3 EGK-n kívüli ország (Ausztria, Svájc, Svédország) is szerepel a felvételben. A mintavétel úgy történt, hogy elõbb 24 körzetet választottak ki, majd ezután reprezentatív kiválasztással minden körzetbõl 300 farm került a mintába.
A megkérdezett háztartások tehát szigorúan véve csak a kiválasztott régiókat reprezentálják, de ezek a régiók jól kifejezik az EGK-ban meglévõ munkaerõpiaci, gazdasági fejlettségi, klimatikus, kulturális stb. különbségeket. A kutatás 1992-ben zárult, s a választott módszer lehetõvé teszi az induló és az 1991-es állapot, valamint a változási folyamat felmérését. Ezekhez a háztartási felvételekhez kapcsolódóan minden tanulmányozott körzetben összefüggés-vizsgálat készült a társadalmi-gazdasági feltételekrõl, az agrárszerkezetrõl, a hozzáférhetõ juttatásokról. Az összefüggésvizsgálatok és az 1987-es adatfelvétel felhasználásával már elkészültek az elsõ összefoglaló elemzések (Arkleton Trust 1989; McKinnon 1990; Sebestyén 1991).
Ezek az elemzések azt mutatják, hogy a strukturális változás jellege szempontjából az európai farmok 3 fõ típusba sorolhatók: stabil (38%), professzionalizálódó (36%) és visszavonuló (26%).
A professzionalizálódó farmokat specializálódás, intenzív termelés, elmélyülõ kommercializálódás jellemzi. Ez a régebbi agrárpolitika leginkább respektált "ideáltípusa" volt, amelyik a technikai hatékonyságot s a piaci és agrárpolitikai ösztönzõkre való gyors reagálást reprezentálja. Ebbe a típusba éppúgy beletartozhatnak a nagy gabonatermelõ és állattenyésztõ vállalkozások, mint a meglehetõsen kis méretû professzionális családi farmok. Fõ közös jellegzetességük, hogy legalább egy családtag fõfoglalkozásban a farmon dolgozik, s a családi jövedelem nagy része a mezõgazdaságból származik. A fiatal, képzett farmerek felülreprezentáltak e csoportban, az idõsebb gazdálkodók általában csak akkor kerülnek ide, ha olyan örökösük van, aki folytatni akarja a gazdálkodást.
A technikai újításokra s az új eljárásokra fogékonyak. Mindazonáltal az új rurális politika szemszögébõl problémát jelentenek, mivel a termékfeleslegek növekedését eredményezhetik, s nagy mennyiségben használnak vegyszereket és antibiotikumokat. Az organikus termelés, vagy azok az egyéb termelési formák, amelyek kevés input felhasználásával járnak, kedvezõbbek lennének, de ma még a professzionalizálódás e típusai csak kifejlõdõben vannak. Ugyancsak kívánatos lenne, ha a régi típusú modernizációt a családi farmok diverzifikációja, a termelési erõforrásoknak a nem mezõgazdasági tevékenység javára történõ újraelosztása váltaná fel a rurális gazdaságban.
Gazdaságpolitikai szempontból a stabil farmokat tekintik a legkedvezõbbnek, mert nem idéznek elõ sem termékfelesleg-növekedést, sem elnéptelenedést. Nem érzik a változás kényszerét, mert vagy elegendõ jövedelmük, vagy szerény jövedelmi igényük van. A háztartások három csoportja sorolható ide:
- olyan fiatal családok, amelyek az elegendõ jövedelemhez
kellõen nagy farmon gazdálkodnak;
- azok a családok, amelyeknek nem a gazdaság a fõ
jövedelemforrásuk, a farm csupán jövedelem-kiegészítésre
vagy lakóhelyként szolgál;
- azok az idõsebb farmerek, akik a nyugdíjig még
fenntartják a gazdálkodást, de nem változtatnak
a méretén.
A mezõgazdasági tevékenység csökkentése, a gazdálkodásból való kivonulás különbözõ formában és mértékben történhet. Az extenzívebb gazdálkodásra való áttérés, a farm bérbeadása, a gazdálkodás önellátó vagy hobby szintre csökkentése, esetleg teljes megszüntetése egyaránt e típusba sorolható. A családszerkezet, a farm mérete és a környezeti feltételek alapján a visszavonulók két markáns csoportja különül el:
- kis farmokon gazdálkodó fiatal családok, ahol
a nem mezõgazdasági jövedelem egyre meghatározóbb
a háztartási bevételekben;
- idõs házaspárok, ahol nincs a gazdálkodást
folytatni kívánó örökös.
Az elõbbiek inkább a jó munkaerõpiacú, fejlett területeken fordulnak elõ, s itt a visszavonulás nem generál kedvezõtlen társadalmi és regionális folyamatokat. A második csoport a hátrányos helyzetû körzetekben gyakori, ahol a visszavonulás hatására elnéptelenedés és a térség további marginalizálódása fenyeget.
A szóban forgó vizsgálat adatai szerint Nyugat-Európában a mezõgazdaság továbbra is elsõdlegesen családi ügy. A megkérdezett háztartások több mint 90 százalékában az ott lakó családtagok végezték a farmon felhasznált munka legalább egynegyedét, a háztartások 59 százalékában pedig több mint háromnegyedét. Igaz ugyan, hogy ezek az átlagok országonként, körzetenként jelentõsen szóródnak, a családi mûvelésû farmok megszûnésének jóslata azonban korainak bizonyult. Ugyanakkor tény az is, hogy Európa-szerte magas azoknak a farmoknak az aránya, amelyeknek a jövedelme nem éri el az egyéb gazdasági szektorok átlagbérét sem. 1987-ben a mintába került farmok 20 százalékán az évi ledolgozott munkaidõ kevesebb volt, mint egy fõfoglalkozású dolgozó évi munkaideje. Ha figyelembe vesszük a nem családtagok által végzett munkákat, akkor a farmok 29 százalékát tekinthetjük részmunkaidõsnek. Ezek a gazdaságok döntõ többségükben a kis farmok közül kerülnek ki, a méret meghatározására azonban nem a földterület, hanem a gazdasági teljesítmény szolgál.
A farmjövedelem átlagosan a háztartások összjövedelmének 48 százaléka. Az eloszlás azonban erõsen bimodális. A háztartások csaknem felében a farmjövedelem az összes jövedelem 30 százalékát sem éri el, kb. kétötödében azonban több mint 70 százalékát adja, 28 százalékában pedig meghaladja a 90 százalékot. A 24 vizsgált körzet közül 7-ben a háztartások többségében a farmjövedelem aránya meghaladta az 50 százalékot, 6 körzetben (Ausztria, NSZK, Olaszország) azonban a háztartások 20 százalékában sem érte el az összes jövedelem felét.
Figyelembe véve a farmok méretét, a farmokon ledolgozott munkaidõt és a jövedelmi adatokat, nem meglepõ, hogy az európai farmháztartások nagy része többes foglalkozású (pluriaktív). Ha bármely családtag rendszeres vagy szezonális jövedelemszerzõ tevékenységét tekintjük kritériumnak, akkor a mintába került háztartások 62 százaléka volt többes (vegyes) foglalkozású, s a körzetenkénti mutatók 36 százalék és 87 százalék között oszlanak meg.
Nyugat-Európában meglehetõsen ritka, hogy a farmháztartásoknak csupán mezõgazdasági tevékenységekbõl van jövedelmük. Az 1987-ben felmért farmoknak mindössze 18 százaléka tartozott ebbe a kategóriába. Az egyéb, farmra alapozott vállalkozások aránya elég alacsony. Csak a háztartások 7 százalékában haladta meg az e tevékenységgel eltöltött idõ a farmon lakó családtagok összes munkavégzésének felét, s a háztartások 22 százalékában volt valamelyik családtagnak egyáltalán ilyen tevékenysége. A farm alapú vállalkozások leggyakoribb típusa a növényi és állati termékek feldolgozása, kiskereskedelmi értékesítése, erdészet, szállásadás és vendéglátás.
A farmon kívüli munkavégzés ennél jóval gyakoribb, s még a nagy farmokon gazdálkodó háztartások egyharmadában is van legalább egy családtag, aki a farmon kívül vállal munkát. Természetesen a külsõ munkavállalás a kisebb farmokon általánosabb, s ott inkább a munkaerõpiaci lehetõségek határozzák meg, mint az egyes családtagok motivációi és a háztartás demográfiai helyzete.
A gazdálkodóknak általában nagyobb arányban van farmon kívül állásuk és jövedelmük, mint a feleségnek, de ez a megállapítás a nagy farmokra nem vonatkozik. (Ott, kis különbség mellett, épp fordított a helyzet.) Ugyanez az összefüggés jellemzõ a farmon élõ gyerekek esetében is. Vagyis általában a fiúknak inkább van farmon kívüli pénzkeresõ munkája, de a nagy farmokon fordítva van. Általános tendencia az, hogy ha a nagyméretû farmokon élõ családok valamelyik tagja külsõ állást vállal, akkor az az átlagnál magasabb presztízsû foglalkozás.
Ha nem a tevékenységek elõfordulásának gyakoriságát, hanem a gazdálkodó családok jövedelemforrások szerinti összetételét vesszük figyelembe, még inkább szembeötlik a farmon kívüli munkavállalás súlya (2. táblázat).
2. táblázat
A háztartások jövedelmének forrása
a farm mérete szerint (százalékban)
|
|
|
|
|
|
| Jövedelemforrás |
|
|||
| Mezõgazdaság | 48 | 21 | 52 | 79 |
| Félmezõgazd. | 1 | 1 | 2 | 1 |
| Egyéb farm.tev. | 3 | 2 | 3 | 3 |
| Farmon kívüli munka | 27 | 42 | 25 | 10 |
| Szociális támogatás | 18 | 30 | 15 | 4 |
| Egyéb | 2 | 3 | 2 | 2 |
| 5733 | 2237 | 1870 | 1617 | |
Ezek a megoszlások arra figyelmeztetnek, hogy a farmon kívüli munkavégzés még a nagy farmokon is fontosabb jövedelemforrás, mint az ún. farm-diverzifikáció. Azoknak a farmháztartásoknak az aránya, amelyekben a jövedelem több mint 10 százaléka származik félmezõgazdasági vagy egyéb nem mezõgazdasági vállalkozásból, 5, illetve 7 százalék.
A farmon kívüli munkáért kapott kereset azonban a háztartások egyharmadában meghaladja az 50 százalékot. Szoros kapcsolat van ugyan a farmok mérete és a különbözõ jövedelemforrások fontossága között, de még a nagy farmok egynegyedében is a háztartási jövedelmek több mint 10 százaléka külsõ munkavégzésbõl származik.
A jövedelmi komponensek fontossága alapján tipológia is készült a háztartásokra (MacKinnon 1990). A háztartások 60 százaléka tartozik a négy legfontosabb típusba:
1. nagy farmok, csaknem minden jövedelem a mezõgazdaságból:
21%;
2. kis farmok, csaknem minden jövedelem a farmon kívüli
keresetbõl: 14%;
3. közepes farmok, csaknem minden jövedelem a mezõgazdaságból:
13%;
4. kis farmok, domináns társadalmi juttatás, némi
mezõgazdasági jövedelem: 12%. Az egyes típusok
regionális elhelyezkedését és demográfiai
összetételét vizsgálva, az az összefüggés
rajzolódik ki, hogy azok a farmok, amelyeknek szükségük
lenne jövedelmi diverzifikációra, nagy arányban
esnek a kedvezõtlen adottságú, rossz munkaerõpiacú
térségekbe (Brun-Fuller 1991).
Vagyis nem csupán azt mondhatjuk, hogy a részmunkaidõs
gazdálkodás a vidékfejlesztés egy lehetõsége,
hanem azt is, hogy épp a farmok jellege miatt van szükség
a vidékfejlesztésre.
Hivatkozások
Allen, R. H. et al. 1937. Part-time Farming in the Souih-East Washington. D.C.: WPA Division of Social Research. Research Monograph IX. USGPO
Arnalte, E. 1982. Part-time Farming in Spain - a review Geojournal, (Vol. 6) 4, 337-341.
Arkleton Trust 1989. Rural Change in Europe: Research Programme on Farm Structures and Pluriactivity. Nethy Bridge, U.K.
Barlett, Peggy F. 1986. Part-time Farming: Saving the Farm or Saving the Life-style? Rural Sociology, (51) 3, 289-313.
Bergmann, D.-C. Laurent 1977. Research needs and priorities. In: The place of part-time farming in rural and regfonal development. Wy College, CEAS, 5-15.
Blekesaune, Arild 1990. Changes in Ways of Making a Living among Norwegian Farmers. Rural Research Paper, 3, University of Trodheim
Bollman, R. D. 1982. Part-time Farming in Canada: issues and non-issues. Geojournal, (Vol. 6.) 4, 313-322.
Bonanno, Alessandro 1987. Small Farms. Persistence with Legitimation. Boulder and London: Westview Press
Brookes, N. L.-Reimund 1989. Where do farm households earn their incomes? Agriculture Information Bulletin, Economic Research Service, US. Department of Agriculture
Brun, A. H.-A. M. Fuller 1991. Farm Family Pluriactivity in Western Europe. Oxford: Enstone, The Arkleton Trust
Buttel, F H. 1982. The political economy of part-time farming. Geojournal, (Vol. 6) 4, 293-300.
Cavazzoni, A.-A. M. Fuller 1982. International perspectives on part-time farming: a reviwe. Geojournal (Vol. 6.), 4, 383-389.
Enyedi G. 1982. Part-time farming in Hungary. Geojournal, (Vol. 6.), 4, 323-326.
van Es, J. G. et al. 1982. Choosing the best of two worlds; small, part-time farms In Illinois. Urbanal. III. : Uniersity of Illinois, College of Agriculture. Agricultural Economics Research Report 185.
Frank, W. 1983. Part-time farming, underemployment and double activity of farmers in the EEC. Sociologia Ruralis, (Vol. XXIII) 1, 20-27.
Franklin, M. 1988. Rich Man's Farming. The Crisis in Agriculture. London and New York: Routledge
Fuguitt, G. V 1959. Part-time farming and the push-puli hypothesis. American Journal of Sociology, (Vol. 64) 4, 375-379.
Fuller, A. M. 1983. Part-time farming and the farm family: a note for future research Sociologia Ruralis, (Vol. XXIIL), 1, 6-10.
- 1990. From Part-time Farming to Pluriactivity: a Decade of Change in Rural Europe. Journal of Rural Studies, (6) 4, 361-373.
Gasson, Ruth 1986. Part-time Farming: Strategy for Survival? Sociologia Ruralis, (Vol. XXVI.) 314, 364-376.
- 1988. The Economics of Part-time Farming. Harlow: Longman
Hallberg, M. C. 1987. Multiple Job-holding among Farm Families: Implications for Research and Policy. Elõadás az V Európai Agrárközgazdasági Konferencián, Balatonszéplak
Hann, C. 1987. Worker-Peasants in the Three Worlds. In: T. Shamin (ed.) Peasants and Peasant Societies. Oxford: Basil Blackwell
Hathaway, D. E.-A. D. Waldo 1964. Multiple jobholding by farm operators Michigan State University Experiment Station, E. Lansing, Michigan, Research Bulletin, 5.
Jacob, J. C.-M. N. Brinkerhoff 1986. Semi-Subsistence Agriculture: A Survey írom the Back to the Land Movement. Rural Sociology, (Vol. 51) 1, 43-59.
Kada, R. 1982. Trend and Characteristics of part-time farming in postwar Japan. Geojournal, (Vol. 6), 4, 367-371.
Lee, J. E. 1965. Allocating Farm Resources Between Farm and Non-Farm Uses. Journal ofFarm Economics, 47(2), 83-92.
McKinnon, Nial 1990. Towards a Typology of Farm Household Pluriactivity in Western Europe. Elõadás a XIV Európai Faluszociológiai Kongresszuson, Giessen
Martens, L. 1980. Part-time farming in developed countries. European Review of Agricultural Economics, (Vol. 7) 4, 377-393.
Mrohs 1982.
OECD 1977-1978. Part-time Farming in OECO Countries. General Report. Paris.
Oksa 1991.
Sejmes 1982.
Sebestyén Katalin 1991. Az európai családi gazdaságok jövõjérõl. Gazdálkodás, (XXXV) 1, 31-36.
Summer, D. R. 1982. The off farm labour supply of farmers. American Journal of Agricultural Economics, (Vol. 64) August, 499-510.
Symes, D. G.-T. K. Marsden 1983. Complementary roles and assymetrical lives. Sociologia Ruralis, (Vol. XXIIL) 314, 229-241.
Turner, M. 1991. Very Small Farm. Holdings and the Rural Economy. Sociologia Ruralis, (Vol. XXXI) 1.
Zurek, E. 1986. Part-time farming in the Federal Republic of Germany.
Sociologia Ruralis, (Vol. XXVI) 3/4, 377-384.