Elõzetes meg jegyzések

Az állami munkaerõpiaci intézmények számos kutatás egybehangzó véleménye szerint (lásd Timár 1994) hatástalanok. Ezek az eszközök nem tudták döntõ módon befolyásolni a munkanélküliségi ráta alakulását (sem pozitív, sem negatív irányban) és csak nagyon drágán, bizonyos csoportokat kizárva voltak képesek a munkaerõ minõségének, képzettségének javítására. Az állami munkaerõpolitika ellentmondásai jelenleg a politikai konfliktusok homlokterében állnak, megoldásuk mindenképpen idõszerû.

Az igazi kérdés azonban az, vajon az állami munkaerõpiaci eszközök átalakítása segít-e a gondokon? Továbbgondolva; az állami munkaerõpolitika eszközei elegendõek-e a munkanélküliség visszaszorításához, a munkaerõpiaci folyamatok kedvezõtlen trendjeinek megállhásához?

Kételyünket számos nyugat-európai ország tapasztalata is megalapozza (Deeke 1990; Demaziere 1992). A vizsgálatok szerint az állami munkaerõpolitika válsága nem idõszakos tünet, nem a körülmények véletlen egybeesése, hanem olyan öröklött betegség, amely jórészt az állami intézmények létébõl (logikájából) és a munkaerõpiaci politikák természetébõl (lényegébõl) fakad.

Fentebb megfogalmazott kérdésünk azonban továbbra is válaszra vár. Talán ugyanezt (ha nem is így) kérdezték maguktól azok a munkanélküli és nem-munkanélküli polgárok is, akik a munkanélküliek helyzetén akarván javítani, önmaguk szálltak szembe a munkanélküliséggel. 1990-ben - amikor e tanulmány hátterét képezõ kutatás elkezdõdött¹ - bõvelkedett az ország azokban az elképzelésekben, reformideákban, melyek az állami munkaerõpolitikát kikerülve kerestek valamilyen gyógyírt a munkanélküliségre.

E tanulmány alapgondolata szerint a nem-állami munkaerõpiaci szervezõdések a munkaerõpiac olyan innovációs formái, melyek mûködtetési elve alapvetõen eltér az állami cselekvések logikájától. A különbség oka, hogy az önszervezõdési formákban a tagok (és a kezdeményezõk) társadalmi hálózatainak jutott meghatározó szerep, nem pedig a bürokratikus (hivatali) elõírások, normák sokaságának. Továbbá az emberi együttmûködések hálózatára épülõ önszervezõdési formák - úgy tûnik magas innovációs képességük révén megfelelnek a flexibilitás követelményeinek is.²
 

Magyarázó modellek

Tanulmányunkban elõször a tudományos elméleteken keresztül szeretnénk magyarázatot kapni arra a kérdésre, vajon miért alakultak/alakulhattak ki e spontán tevékenységi formák és miképpen írható le szociológiai karakterük.
 

1. A társadalom rétegzõdésének aspektusai

E magyarázó modell kiindulópontja a társadalom réteg- és csoportszerkezete. Az elmélet az egyes önszervezõdési formák keletkezését a résztvevõk közös társadalmi csoportjára, az egyes rétegek azonos szociológiai jellemzõire vezeti vissza. Az önszervezõdési formákat így "rétegspecifikusnak" tekinti, s a létrehozók társadalmi helyzetével ekvivalensnek tartja felépítésüket, mûködésüket is. (Bõvebben lásd Heinze-Boß, 1984.)

A magyarázó modell kétségkívül rendelkezik bizonyos realitásokkal. Például a vállalkozóvá válást elõsegítõ (ön)-szervezõdésekben túlreprezentáltak a szellemi és a magasan képzett (egyetemi diplomával rendelkezõ) szakemberek, illetve a hátrányos helyzetû munkanélkülieken segítõ önszervezõdésekben többnyire képzetlen, volt segédmunkásokat találunk.

Mindezek ellenére az önszervezõdési formák nagy részében nem mutatható ki specifikus társadalmi rétegzõdés. Egyfelõl a kezdeményezések többsége éppen a különbözõ rétegek, és társadalmi csoportok együttmûködését szimbolizálja, másfelõl a terápiák alanya minden esetben "a munkanélküli", függetlenül attól, milyen társadalmi csoporthoz tartozik.³
 

2. A klasszikus munkaerõpiaci intézmények és az állami munkaerõpiaci politikák válsága

A munkaerõpiacról és a munkaerõpiaci politikákról szóló elemzések évek óta kettõs krízisrõl - egyfelõl a munkaerõpiac intézményeinek, másfelõl az állami munkaerõpolitikáknak a válságáról - tudósítanak.

A "klasszikus munkaerõpiac" válságát már az ötvenes években észlelte a szakirodalom. Clark Kerr például a munkaerõpiacok "balkanizálódásáról", a kereslet és kínálat egyensúlyára épülõ hagyományos (neo- vagy egyszerûen liberális) munkaerõpiacok felbomlásáról írt (Kerr 1977). Az ötvenes évek kritikai elemzésének tényeit a hatvanas, hetvenes évek kutatásai megerõsítették. Ezek egyfelõl kimutatták a munkaerõpiacok szegmentáltságát (Sengenberger 1975), másfelõl leírták a különféle munkaerõpiacok egymástól eltérõ, sajátos belsõ szerkezetét, dinamikáját (Doeringer-Piore 1971). A klasszikus (neoliberális) munkaerõpiaci megközelítés tarthatatlansága mára egyértelmûvé vált, ezért egyes szerzõk nem a munkaerõpiacról, hanem például "tudáspiacokról" vagy a "szakmák piacairól" (les marchés professionels - Marsden 1989) beszélnek.

Az állami munkaerõpiaci szolgálat - és intézményei - krízisérõl számos empirikus kutatás tudósi (pl. Schmid-Reissert-Bruche 1987). A tények alátámasztják, hogy a munkaerõpiaci mozgásokat az állam egyre kevésbé tudja befolyásolni, ám a lényeges munkaerõpiaci folyamatok is kiszorultak a "klasszikus ipari partnerek" látóés hatáskörébõl.

A munkaerõpiac és az állami munkaerõpiaci politika krízise természetesen nem függetlenek egymástól. A kölcsönös függés oka, hogy a klasszikus munkaerõpiaci modellre - a kereslet és kínálat közvetlen társadalmi szabályozhatóságának hipotézisére - épültek rá az állami munkaerõpiaci politika intézményei is (Piore-Sabel 1984; Heckscher 1988).

A munkaerõpiacok és a munkaügyi politikák válságából kiinduló magyarázó modell a nem-állami (társadalmi vagy spontán) munkaerõpiaci "iniciatívákat" (mozgalmakat), szervezõdéseket e kettõs válság eredményének tekinti. A nyugat-európai munkanélküli mozgalmak története alátámasztja ezt a magyarázatot. E társadalmak történetében valóban kimutatható, hogy az önszervezõdések, állampolgári mozgalmak a társadalmak integrációs rendszereinek válságából születtek (Heinze-Boß 1984). Esetleg meg nem oldott, el nem látott feladatokat karoltak fel a munkanélküliek mozgalmai körül bábáskodó társadalmi csoportok és képviselõik.

A magyarországi fejlõdésre az itt röviden bemutatott modell csak részben alkalmazható. Az eltérések egyik oka, hogy a kilencvenes évek elejéig sem a nyugat-európai társadalmakban ismert munkaerõpiac, sem az állami munkaerõpiaci szolgálat nem mûködött. A történelmi körülmények miatt tehát az állam intézményei és a nem-állami szervezõdések egyszerre épültek ki, egy idõben jöttek létre.

Bonyolítja a helyzetet a magyarországi munkaerõpiac erõs szegmentáltsága. E tényre - jóllehet a kutatások már a nyolcvanas évek elejétõl felhívták a figyelmet (Galasi 1982; Köllõ-Fazekas 1990) - nemigen volt tekintettel a munkaerõpolitika. Az intézményesítés lázában megfeledkezett arról, hogy ellenõrizze, vajon a bevezetni kívánt intézményrendszer lefedi-e a tényleges munkaerõpiaci folyamatokat.

Talán mindez elegendõ magyarázattal szolgál az állami munkaerõpiaci intézményhálózat alacsony hatásfokára. Mindenesetre ma már az állami munkaerõpiaci szolgálat vezetõi és a nemzetközi szervezetek (ILO) is egyre inkább a munkanélküliek és az állampolgárok által kezdeményezett mozgalmakban, társadalmi szervezõdésben vélik felfedezni a válságból kivezetõ utat (Sincler 1993).
 

3. A "civil társadalom" magyarázata

A kilencvenes évek elején lezajlott politikai fordulat idején számos tanulmány a közép-kelet-európai társadalmak átalakulását a "civil társadalom"-"politikai társadalom" kettõsségében akarta értelmezni (Dittrich 1992; Gáthy 1989).

E tanulmányok felfogása szerint a közép-kelet-európai társadalmak súlyos deficittel, a "civil" (vagy polgári, illetve magán) társadalmi kezdeményezések hiányával kényszerülnek szembenézni. A deficit oka egyfelõl a kommunista állam (és párt) minden társadalmi kezdeményezést felõrlõ tulajdonsága, másfelõl a magántársadalmak kialakulását lehetetlenné tevõ gazdasági és tulajdonosi szerkezet (magántulajdon, magántõke, magánvagyonok hiánya). Álláspontjuk szerint a fordulat {átalakulás) lényege a "civil társadalom" létrejötte.

Ebben az értelmezési keretben a munkanélküli és a nem-munkanélküli polgárok kezdeményezései egyértelmûen az újraéledõ és egyre erõsödõ civil társadalom öneszmélésének jelei. Részesei annak a tanulási folyamatnak, melyet a demokratikus és nem-államközpontú társadalom kiépítése megkövetel.

A magyarázó modell problémái akkor jelentkeznek, ha el akarjuk egymástól határolni a munkanélküliek kezdeményezését más nem-állami, de kétségkívül a "civil" társadalomban mûködõ egyéb szervezetektõl, mondjuk a szakszervezetektõl vagy az egyházaktól. Ebben az esetben kevés csupán annyit mondanunk, hogy a munkanélküliek és a polgárok szervezõdései, akciói a "civil" társadalom alkotóelemei. Kevés, mivel e kijelentéssel még nem jellemeztük a mozgalmak szereplõinek értékét, normáit, indítékát, a szervezõdések mûködését és szerkezetét.
 

4. A társadalmi tõke magyarázó modellje

E modell kidolgozása - többek között - Pierre Bourdieu nevéhez fûzõdik. A modell központi eleme a társadalmi tõke fogalma.⁴

A társadalmi tõke Bourdieu definíciója szerint olyan tõke, amely egy "valamilyen" csoporthoz kapcsolódásból (vagy a csoport hálózatának birtoklásából) származik, s amelyet tõle intézményesen elkülönüli gazdasági, kulturális tõkékre ki lehet cserélni. E csereviszonyokat különbözõ (intézményesített) társadalmi mechanizmusok alakítják és szabályozzák.

A társadalmi tõke sohasem független a gazdaság vagy a kultúra piacától, hiszen lényegét, értelmét, funkcióját éppen "átválthatósága" jelenti. A társadalmi tõke konvertibilitása révén többszörös profitot (anyagi, szimbolikus) hozhat. E "multiplikátor" szerepét a csoporthoz tartozásban intézményesedõ szolidaritás alapozza meg.

A szolidaritás hátterében mûködõ társadalmi hálózat nem természeti, de nem is társadalmi adottság. E hálózatot fenn kell tartani, ki kell alakítani, meg kell újítani, s mindez jelentõs beruházásokat igényel. A beruházás - az intézményesítés munkája - a társadalmi viszonyok és kapcsolatok rendszerére irányuló tudatos vagy spontán, egyéni vagy kollektív stratégiák függvénye. A társadalmi tõke beruházásának bázisai lehetnek azok a véletlenszerûen létezõ társadalmi kapcsolatok is - például szomszédság, rokonság -, amelyeket az egyén már készen talál, vagy amelyekbe beleszületik. Ezek létezésének spontaneitását azonban tudatosan (pl. ajándékozással) be kell építeni a társadalmi tõke felhalmozásába, a beruházási stratégiába.

A társadalmi tõke reprodukciója szüntelen ("abbahagyhatatlan") kapcsolatépítést tételez fel. Kölcsönös társadalmi elismertetését folytonosan meg kell újítani, ezért pénzt, idõt (vagy nagyobb anyagi tõkét) kell beruházni.

Általános szociológiai feltételezésünk szerint⁵ a magyar társadalom a hetvenes-nyolcvanas években sikeresen mûködtette a társadalmi tõke Bourdieu által elemzett típusát. A társadalmi tõke hálózatának kiépítését több társadalmi-történeti körülmény is magyarázza.

Elõször az ún. "reformszocialista" gazdaság és társadalomirányítási stratégiára gondolunk, amely 1968 óta fokozatosan teret hódított a magyar társadalomban. Ennek lényege, hogy bizonyos korlátok között lehetõség nyílt az államtól (és a politikától) független gazdasági és társadalmi integrációk kiépítésére. Ennek következtében a nyolcvanas évekre olyan új típusú társadalmi integrációs formák teremtõdtek meg, mint a "második gazdaság", illetve az erre felépülõ, és a magyar szociológia által "második társadalomnak" nevezett társadalomintegrációs szerkezetek.⁶ Mind a második gazdaság, mind a második társadalom a résztvevõk és cselekvõk történetileg adott és a politikai ellenõrzés alól sikeresen kivont kapcsolatain alakult ki: családi "vállalkozások" a mezõgazdaságban, baráti társaságok a vállalati gmk-ban, ismerõsök az árubeszerzéseknél és eladásoknál. A legfontosabb ismérv ezeknek az akcióknak és cseréknek látszólag szövevényes hálózatában a kapcsolat, annak a csoporttagságnak a felmutatása - és reprezentációja -, amelyhez az egyén tartozott.

Másodszor, ha lassan, ha akadozva is, de megindult a magántársadalom reprodukciója. Pontosan fogalmazva, a szét nem tört családi, rokoni, ismerõsi hálózatokon keresztül kialakultak azok az életmódstílusok és kulturális értékek, melyek a társadalom nagy többségének életvitelét, gondolkodását meghatározták. E formációkban sem a politika, sem az állam, sem a kommunista-szocialista (egy idõszakban erõnek erejével diktált) gondolkodás és értékvilág nem kapott szerepet.⁷

Harmadszor, a bizalom és a bizalmatlanság együttesére, néha a megfigyelõ számára is értelmezhetetlen ellentmondására kell a figyelmet felhívnunk. Bizalmatlanság az állammal szemben, bizalom a magánkapcsolatok, ismerõs-rokoni hálózatok résztvevõi irányában. Mivel régi történeti tapasztalatok szóltak arról, hogy az államtól semmi jó nem származik, megindult az állami intézmények és szabályok eróziója, vagy egyszerûen kihasználása. Fokozatosan teret nyert magának az a szemlélet, hogy az állami szolgáltatásokat - segélyek, juttatások - igénybe kell venni, de az állami szabályokat, elõírásokat még ezeknek a szolgáltatásoknak ellentételezéséül sem kell akceptálni és betartani. (Többek között ez lehet az oka a csökkenõ adómorálnak, a polgári jogi intézmények bizonytalanságának stb.)

Pierre Bourdieu modellje még számos tanulságos elemzési szempontot tartogat a számunkra. A kapcsolatok, a csoporttagság például a magyar társadalomban ugyanúgy átváltható volt gazdasági tõkére vagy kulturális elõnyökre, mint a Bourdieu által felvázolt modellben. Sõt, igazából ezek a kapcsolatok mûködtették a gazdaságot is, hiszen nem lévén mód a tõke más típusú felhalmozására ("tiltva volt"), e cserelehetõségek nélkül nem mûködött volna.⁸ E "társadalmi tõkefelhalmozás" az 1990-es politikai fordulat után látható formában "kapitalizálódott", azaz a tõkecirkuláció elõtti politikai-jogi akadályok megszüntetésével szabadon becserélték gazdasági tõkére.

A magyar társadalom tagjai tehát nagyon jól értettek a ;,szüntelen kapcsolatépítéshez". E stratégia a társadalom tagjainak élettapasztalata, történeti beidegzõdése, generációinak fontos szocializációs mintája volt.

A (lehetséges) magyarázó modellek számbavétele után összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a munkanélküli és a nem munkanélküli polgárok kezdeményezéseit olyan társadalmi alakzatoknak tekintjük, amelyek a különbözõ rétegek és társadalmi csoportok együttmûködését mint a civil társadalom öneszmélésének formáit képviselik, s amelyek jelentós társadalmi tõkeberuházások bázisán az állami munkaerõpiaci intézmények korrekciójával új típusú intézményeket teremtettek.

A következõ fejezet a mozgalmak mikroszociológiai analízisén keresztül e hálózatok mûködését, valamint a résztvevõk kapcsolatrendszerét mutatja be.
 

A munkaerõpiac nem-állami intézményei mint társadalmi hálózatok
1. A hálózatelemzés fontosabb szempontjai

A nem-állami munkaerõpiaca intézményeket a résztvevõk olyan cselekvési rendszereiként értelmezzük, melyekben a cselekvõk egyfelõl fontos viszonyítási pontok egymás számára, másfelõl a közöttük levõ kapcsolatok szabályszerû - standardizált - magatartási és motivációs mintákból állnak össze (Knocke-Kulinski 1982).

A cselekvõk közötti kapcsolat mint társadalmi hálózat a személyek, tárgyak és események különleges típusú viszonyaiból szervezõdik. A kapcsolatok több speciális hálózatba rendezhetõek el, e hálózatok közös elemei azonban mindig a hálózatokat összekötõ "hálózati csomópontok" maradnak.

Az alanyok közötti viszonyok struktúrájának és az alanyok hálózaton belüli helyzetének fontos viselkedési, észlelési és attitûdbeli következményei vannak mind az egyes egységek, mind az egész hálózatrendszerre nézve (Mitchell 1969).

Az önkéntes társulásokban való tagság az embereket több társadalmi hálózatba kapcsolja be. Megemlíthetjük az elsõdleges vagy másodlagos hálózatokat, azokat a kapcsolatrendszereket, melyek olyan emberekbõl állnak, akiket az egyén ismer vagy éppen a hálózatok közvetítésével ismer meg. E kapcsolatok több sálon futnak, sûrûségüket, intenzitásukat több társadalmi feltétel együttesen alakítja.

A hálózatok kapcsolatrendszerei eltérõ paraméterû övezetekbe rendezhetõk (Kadushin 1974). Az övezetek, a hálózati körök különbözõ interakciós, cél-dimenziós cselekvéseket tartalmazhatnak. Így például az "integratív körök" a közös érzelemáramlás és tapasztalatfeldolgozás "helyszínei", s mint ilyenek speciális társadalmi képzõdményekhez (intézményekhez) kapcsolódnak.

A hálózatba rendezett emberi kapcsolatoknak és az ezekre épülõ szociostrukturális viszonyoknak fontos - mással nem helyettesíthetõ - szerepük van a munkaerõpiac mozgásában (Granovetter 1974). Információkat közvetítenek, munkalehetõségekról tájékoztatnak, referenciákat kínálnak s a szereplõket ellenõrzik.

Ugyancsak kitüntetett szerep jut a hálózatba kapcsolódó emberek közötti "kötések erejének". Különbözõ körülmények között - melyek a munkanélküliség térben és idõben eltérõ szintjétõl kezdve az egyes foglalkozási csoportok sajátosságáig terjedhetnek - mind a gyenge, mind az erõs kötések különbözõ módon határozhatják meg a munkaerõpiaci mozgásokat és a munkahelykeresési szokásokat. Általános tapasztalat azonban, hogy a "hídszerû gyenge kötéseknek" fontos szerepük van a munkához jutásban.⁹

A magas munkanélküliségi szint inkább "erõs, mint gyenge kötéseket" hoz létre. Ezek a magas bizalmi szinttel együtt járó szervezõdések jobban megfelelnek az egyes érintett társadalmi csoportok között korábban meglévõ "viszonossági hálózat" normáinak is (Lomnitz 1977).

A szervezeti szintre emelkedõ hálózatokban található emberi kapcsolatok változó erõsségûek. A szervezet hatékonyságát egyes esetekben a "gyenge kötések" dominanciája, más esetekben az "erõs kötések" túlsúlya szolgálja. Nélkülözhetetlen ezért a szervezõdések és csoportok dinamikájának - azaz az idõ függvényében történõ - elemzése.

Nem tértünk ki a társadalmi hálózatok szociológiai irodalmának minden egyes részletére, de nem is ez volt a célunk. Kiindulópontokat kerestünk, melyek segítségével továbbléphetünk a nem-állami munkaerõpiaci szervezõdések leírásában. Elemzésünket azonban a továbbiakban korlátoznunk kell. Mivel kutatásunk nem tette lehetõvé sem a nagy reprezentatív mintavételt, sem a mindenre kiterjedõ alapos informálódást, ezért mondanivalónkat a "Munkanélküliek és Álláskeresõk Egyesületei"-nek példáján keresztül illusztráljuk.
 

2. A "Munkanélküliek és Álláskeresõk Egyesületeinek" példája

A munkanélküliek szervezkedése a lakóhelyeken - fõleg nagyobb városokban vagy a munkanélküliséggel különösen sújtott térségek központjában - kezdõdött el. Ezeken a helyeken olyan társadalmi egyesületek alakultak 15-30-50 fõ részvételével, melyeket jogi személyekként, önálló szervezetekként jegyeztek be a bíróságok. Az egyesületek szervezeti élete, felépítése, gazdálkodása az egyesületi törvény hatálya alá esik, törvényes mûködésükbe tehát az egyesületi tagokon kívül senkinek sem lehet beleszólása.

Az egyesületek mint önálló jogi személyek 1992-ben létrehozták országos szervezetüket, ami nem szervezet a szó legszorosabb értelmében, hanem laza információs, koordinációs hálózat. E koordinációs forma alulról felfelé építkezve, a döntõ jogosítványokat helyi szinten tartva, decentralizáltan mûködik.

Az egyesületek számáról és a résztvevõk létszámáról ellentmondásos adataink vannak. Egyik interjúalanyunk 1991-ben országosan 35 ezer tagról és 60 egyesületrõl beszélt. Ami az egyesületek számát illeti, az pontos, ezt a bírósági bejegyzések megerõsítik. (A fõvárosban 1991-ben 13 egyesület mûködött, vidéken 47, megyénként eltérõ számban, pl. az egyik megyében 2, a másikban 10.) Amennyiben a tagok létszámát egyesületenként 200 fõre tesszük, a hálózatban 12 000 ember tevékenykedett. Ez az 1991-ben munka nélkül lévõk 2,8 százaléka. Az aktív tagok - akik a szervezõ, álláskeresõ munkát végzik - még kevesebben voltak, egyesületenként talán 20-30 fõ, ami az összes munkanélküli egy százalékát sem érte el.¹⁰
 

2.1. Az egyesületek megalakulása

Mi motiválta az egyesületek létrehozását? A kérdésre több válasz adható. Az egyik szerint mivel az állami munkaügyi kirendeltségeken "...nincs arra idõ, hogy lelki vigaszt nyújtsanak...s részletesebben sem igen tájékoztatják ott az embereket, nekünk kell ezt megtenni' (vidéki egyesület alapítója). Ez az indoklás tehát az állami szolgáltatások hiányát tekinti lényegesnek.

Egy másik magyarázat a munkanélküliek "sorsközösségére" utal.

,Gyakorlatilag azzal indult ez az egész, hogy mindegyikünk munkanélküli lett, és különbözõ próbálkozások után rádöbbent arra, hogy szólóban, egyénileg a helyzetünk javítását, a kezelési lehetetlen meglépni. Van viszont esélyünk akkor, ha valami szervezeti formával kísérletezünk..." (vidéki egyesület alapítója).

Az alapítást rendszerint hosszabb idõszak elõzte meg, ez alatt az "alapítók" tájékozódtak, informálódtak, valamint mozgósítottak. Erre nemcsak a törvényes elõírások kényszerítették õket (az egyesületi törvényben elõírt taglétszámot "hozni kellett"), de másképpen nem is tudták volna elgondolni az egyesület alapítását. Tájékozódásuk kiterjedt az állami munkaerõközvetítõre, a politikai pártokra, önkormányzatra.

"Összejöttünk páran, megbeszéltük a dolgokat, s mindenkinek tetszett az ügy. Akkor elmentünk egy rendezvényre, ahol hasonló emberekkel találkoztunk, s ez még jobban megerõsítette bennünk az elhatározást. ...A kapcsolatépítést megpróbáltuk azokkal elkezdeni, akik munkaügyi területen dolgoznak, ha tényleg úgy gondolják, hogy segíteni tudnak ebben a kérdésben" (egyesületi szervezõ).

Az alapítás során egyfelõl felhasználták a már meglevõ kapcsolatokat, személyes ismeretségeket, másfelõl szinte az alapítással egy idõben belevágtak a kapcsolatépítés tudatos munkájába. Hamar kiderült azonban, hogy az egyesületek egyik legfontosabb partnere a politikai pártok közül kerül ki, a másik pedig a munkaügyi hivatal maga. Ennek ellenére "hivatalos" kapcsolataikat a személyes vagy ismerõsi köreik hálózatába szõtték bele.

"Az adatbankunkat több csatornán gyûjtöttük össze. Legfontosabb ezek közül a saját ismeretségi körünk, baráti kapcsolataink voltak. A munkaügyi hivatalban, a vállalatok személyzeti és munkaügyi osztályain, a sajtónál - fõleg a megyei lapnál -, a városi televíziónál dolgozó barátaink és ismerõseink adták a fülest arról, hol van üres állás, hova ki kellene. Amit kiemelnék, az az, hogy, egyenes kapcsolatban vagyunk a vállalatokkal, így kristálytisztán látjuk a munkákat is" (egyesület szervezõje).

A kapcsolatok kialakítását megkönnyítette, hogy az egyesületek széles társadalmi bázison jöttek létre. Mindenki "hozta" a maga ismeretségi körét, informálódási merítési - hátterét.

"Hogy ki mit fog csinálni az egyesületben, az a személytõl függ. Milyen személy kerül be az egyesületbe, milyen indíttatású... Ettõl függ ugyanis az az ismeretanyag is, amit magával hoz, s amit mi fel tudunk használni..." (fõvárosi egyesület elnöke).

Az egyesületek feladataikat és céljaikat sokszínûen fogalmazták meg. Legtudatosabban azok, akik az egyesületek feladatát az érdekvédelemben látták.

"Az egyesület fõ profilja az érdekvédelem... Az érdekvédelem van bejegyezve a cégbíróságnál, ez szerepel a papírjainkon. De az embereket képviselni is kell valahogy, mert a szakszervezeti mozgalom ezen a területen nem mûködik" (vidéki egyesület vezetõségi tagja).

Az érdekvédelem mellett az álláskeresés a másik fontos feladat. Igaz, e tevékenységük párhuzamos az állami munkaközvetítõ hivatalok tevékenységével. A párhuzamos feladat megosztja az egyesületek vezetõségét is, mivel "nagyon sok egyesület vezetõjének az volt a véleménye, hogy nem szabad nekünk átvállalni állami feladatokat, nem szabad nekünk munkahelyet keresnünk, mert ha mi ezt felvállaljuk, akkor az állam majd lerázza magáról a kötelezettségét. Volt ezzel ellentétes álláspont is: vajon miért kell ölbe tett kézzel várni arra ami történik velünk? Mind a kettõ egyformán igaz, az egyik egyesület ezt vallja, a másik amazt" (országos szervezet ügyvivõje).

Az álláskeresés számukra hálózatépítõ tevékenység, lemondani errõl öngyilkosság lenne. A munkanélküliek ugyanis sok esetben az egyesületek álláskínálata miatt mennek el rendezvényeikre. Abban bíznak tehát, hogy az egyesület "törzsgárdája" a kapcsolatai révén megfelelõ munkahelyet talál számukra.

"...A vonzerõt az jelentette, hogy szájról szájra terjedt a hír, hogy embereket tudunk elhelyezni. Így emelkedett meg a létszámunk ebben a városban 400 fõre" (egyesületi szervezõ).

A kapcsolatépítés fokozatosan "szervezõ munkává" nõtte ki magát. A munkanélkülieket már a munkaközvetítõben igyekeznek megnyerni, de felhasználják ismerõseiket is a szervezõ munka sikere érdekében.

"Rávettük a postásokat arra, hogy a munkanélküli járadékkal együtt vigyék ki a mi információs kiadványunkat is. Többszöri nekifutással mûködött is ez a dolog... Így találtunk egy-két embert, aki hajlandó volt együttmûködni velünk...Mindenképpen erre hajtottunk, és ezt elég makacsul csináltuk..." (fõvárosi egyesület alapítója).

Az egyesületek a szociális kapcsolatok új lehetõségét kínálják fel tagjaiknak. Felismerték azt a helyzetet, hogy a munkanélküli nemcsak pénzkereseti forrását vesztette el, hanem munkanélküliként társadalmi kapcsolatai is megsérültek. Az egyesület ezért új és semmivel nem pótolható szolgáltatást kínál tagjainak, az emberi kapcsolatok világát.

"A lelki bajok akkor kezdõdnek, amikor rájön arra, hogy azért csak jó volt bemenni az üzembe, mert ott találkozhatott Marival, meg a Pistivel, s elmondhattuk a bánatunkat egymásnak. Otthon meg munkanélküliként be van zárva a négy fal közé, megszakadnak a kapcsolatai...De aki otthon ül, az belehülyül az egyedüllétbe...Egyszerûen nem tud beszélni az emberekkel. Nincs pénze újságra, aztán a színes tévét adja el, majd a fekete fehéret, tönkremegy a rádió, nem tudja megjavíttatni...Akkor aztán jön az ital. Rengetegen ezt a megoldást választották. Unalmában veri az asszonyt meg a gyerekeket, s családok mennek így tönkre...Azok közül akik nálunk megjelennek, rendkívül sok az ilyen" (vidéki egyesület állásmenedzsere).
 

2.2. Az alapítók

Az eddigi interjúrészletekbõl is kiderül, hogy az egyesületeket valakik szervezték. De kik ezek az emberek, milyen kapcsolatrendszerrel, elõélettel rendelkeztek, miért és hogyan vágtak bele az egyesületek alapításába? A kérdés megválaszolása azért is fontos, mivel egy jól elkülöníthetõ "törzstagság" (kemény mag) szinte minden egyesületben kitapintható.

Az elsõ csoportba tartozók komolyabb szervezõi tapasztalatokkal rendelkeznek. "Gyakorlati tapasztalatom még abból az idõbõl származik, amikor - pályakezdésem elején - klubvezetõként dolgoztam. Hét évig voltam az egyik legjobban mûködõ klub vezetõje itt a megyeszékhelyen...Az ottani tapasztalatokkal felvértezve mertem felvállalni azt, amit felvállaltam" (vidéki egyesület szervezõje).

Ugyancsak e csoportba tartoznak azok, akik a helyi közösségek "menedzsereiként" dolgoztak éveken keresztül.

"Én már nagyon rutinos egyesületalapító vagyok. Vagy három egyesület alakításában vettem részt, s köztük az egyik ez volt...Itt alapító tag voltam, még az elsõ 3 fõs kísérletben is részt vettem" (vidéki egyesület szociális munkás tagja).

A második csoportba azokat soroljuk, akik valaha a munkaügyek területén dolgoztak, és ezért vállalták az egyesület alapítását. Nem biztos, hogy tapasztalataik kiterjedtek a kisebb közösségek együttmûködésének szervezésére, ám e hátrányukat szakismeretükkel mindenképpen kompenzálták.

"1991 tavaszán a ZEBU vállalatnál dolgoztam a munkaügyi osztályon. Nekem is alá kellett írnom az elbocsátó papírt és ez szörnyen rossz érzés volt... Megpróbáltam átérezni a helyzetüket, s úgy gondoltam, valahogy segíteni kell ezeken az embereken. Legalább tájékoztatni õket, milyen jogaik vannak, milyen lehetõségeik... Ez azonban a vállalat berkein belül lehetetlen volt. Megerõsítette ezt bennem az a tanfolyam is, amire jártam, s ami egy csomó új ismeretet adott a munkaügyi problémákról. Szóval így jött össze az egyesület ötlete" (egyesületi szervezõ).

A harmadik típust, az jellemzi, hogy egyszerû munkanélküliként nem nyugodott bele a helyzetébe.

"Úgy kerültem kapcsolatba a munkanélküliekkel, hogy magam is munkanélkülivé váltam. Van építõmérnöki diplomám, vízépítõ szakmérnökim, s a kilencvenes évek elején az egyik építõipari cégnél dolgoztam fõmérnökként. A politikai tisztogatás során leváltottak mint régi vezetõt, így lettem munkanélküli... Az átképzési programok segítségével elvégeztem egy menedzserképzõt, s angolul is jól megtanultam. Szereztem magamnak valami munkát is, de ez csak addig mûködött, amíg jöttek a fagyok. Így aztán a városomban õsszel több kollégámmal együtt elhatároztuk: egyesületet alapítunk" (egyesület szervezõje).

A negyedik típus "kilép" a helyi közösségbõl, s nagyobb - regionális vagy országos - keretek között próbál meg szervezkedni. Esetleg az egyesület mintáját ötletét - is honosítja szûkebb lakóhelyén.

"Voltunk egy páran a városban, akik elmentünk Debrecenbe, ahol már jól mûködõ egyesület volt, és úgy gondoltuk, nekünk is ezt kellene csinálni...Én már korábban is kapcsolatban álltam az itteni emberekkel, mindnyájan a szocialista párt tagjai voltunk. Ezenkívül egyetemistaként kapcsolatba kerültem egy kutatáson keresztül nagyon sok olyan emberrel, akinek valahogy köze volt a munkanélküliek ellátásához, gondozásához" (egyesület szervezõje).

Mindegyik csoport közös jellemzõje a kiterjedt ismeretségi hálózat. Ez lehet lokális vagy országos, vonatkozhat politikára, avagy a gazdaságra.

"Én a városban sok embert ismerek. Sok emberrel tudok kapcsolatot létesíteni, sokkal könnyebben, mint bárki más közülünk. Nemcsak a városban, hanem a megyében máshol is sok az ismerõsöm, tehát el tudok menni bárhova bárkihez, ha kell valami. Ez rengeteget jelent az egyesületnek. Ezek az ismeretségek elõreviszik az ügyek intézését" (vidéki egyesület alapítója és jelenlegi elnöke).

"Ezt megelõzõen egy "szabadidõs klubban" dolgoztam mint vezetõ. Fizetni nem fizettek, de sokkal többet jelentett nekem az a tény, hogy több helyre el tudtam jutni egy év alatt, mint azelõtt bármikor. Több prominens személyiséggel futottam össze, mint bármikor. Ezek között volt például a volt belügyminiszter, a parlament szociális bizottságának titkára, országgyûlési képviselõk. Korábban nem ismertem õket, de voltak olyan csatornáim, amelyek révén utól tudtam õket érni. E kapcsolatok most az "Álláskeresõk Egyesületénél" kamatoznak. Mondhatnám, ebbõl élünk" (vidéki egyesület elnöke).

A kapcsolat azonban, ha nem párosul bizonyos egyéb képességekkel, önmagában mit sem ér. A törzsgárdának szüksége van olyan "empatikus" képességekre, vezetõi tudásra, adottságokra, melyek valóban biztosítják számukra az egyesületen belül a kulcspozíciókat.

"Tudok az emberek nyelvén beszélni, tudok hozzájuk alkalmazkodni, megértem õket, így azonnal tudok a dolgaikra reagálni. Ennek következtében jó benyomást tudok kelteni, még akkor is ha állással nem tudok szolgálni" (fõvárosi egyesület szociális munkása).

Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy a szervezõk kiterjedt hálózattal (erõs kapcsolatokkal) rendelkeznek mind kifelé, mind befelé. Rendelkeznek bizonyos tapasztalatokkal az emberi együttmûködések szervezésében, az egyesületek (csoportok, közösségek) menedzselésében. E tapasztalatok kiegészülnek olyan személyes karaktervonásokkal, melyek a hálózatok szervezésében gyümölcsöztethetõek (empátia, tolerancia). Ezért válhattak az alapítók az egyesület életének kulcsfiguráivá, s lehettek közvetítõi és mozgatói az álláskínálatnak, munkaerõpiaci információáramlásnak. Köréjük szervezõdik az a hálózat, amely a tagokból és a külsõ személyekbõl áll.
 

2.3. A tagok

A tagok néha mintegy "véletlenül" kerülnek az egyesületekbe. Nincs igazából kapcsolatuk a szervezõkkel, vagy csak nagyon gyenge kötés fûzi össze õket.

"Egy késõ téli napon - február vége felé - délután öt óra tájt olvastam az újságban, hogy hatkor valami állásnélküliek egyesületének lesz az alapító taggyûlése....Már egy éve voltam munkanélküli, amikor megláttam a hirdetést, s úgy döntöttem, elmegyek az alakuló ülésre... Negyed hétre meg is jelentem..." (vidéki egyesület alapító tagja).

"Ide az egyesületbe azért jöttem, mivel a korábbi kapcsolataim megszûntek, egyedül élek, de nem szeretnék kiszakadni a világból, bezárkózni magamba" (57 éves szakmunkás, egyesületi tag).

Az egyesületbe kerülésnél fontos szerepet játszik - amint említettük - a munkahellyel megszûnt társas kapcsolatok hálózatának rekonstrukciója. A tag bízik abban, hogy nem marad egyedül, reménykedik a sorsközösség összetartó erejében.

"Úgy érzem, hogy közösséget találtam itt. Embere válogatja, kivel szimpatizál az ember, kivel nem, de vannak itt azonos témáink, azonos helyzetben vagyunk, s ha mást nem. legalább el lehet beszélgetni a többiekkel. Voltak más jellegû közös nehézségeink is, családi gondok, mondjuk. Ebben is tudunk néha megoldást találni...Szóval próbáljuk egymást, ha mással nem, szóval segíteni" (57 éves szakmunkás, egyesületi tag).

Tudatosabb motivációról kell említést tennünk azokban az esetekben, amikor a tag kifejezetten a munkaerõpiaci információ megszerzéséért megy az egyesületbe. Bízik abban, hogy a munkaerõpiaca közvetítõ hálózat "embertelensége", személytelensége az egyesület közvetlenül - face to face - kapcsolatai által leküzdhetõ.

"Ide azért jöttem, mert olvastam róla az újságban, s felmerült bennem, hogy itt esetleg közvetlen találkozhat egymással a munkaadó és a munkavállaló. Nem kell ide-oda szaladgálni sem neki, sem nekem, ha mondjuk egy megfelelõ állás merül fel... Kicsit mindkét fél jobban tud tájékozódni, információt gyûjteni a másikról, így hamarabb létrejönnek a kapcsolatok" (57 éves szakmunkás, egyesületi tag).

A tagság harmadik motivációja az a bizakodás lehet, hogy az egyesület - a társas érintkezés - képes konzerválni a szakismereteket, azt a szakmai és szociális tudást, amelyet a munkanélküli elõzõ - munkás - életében megszerzett.

"Nem szeretném, ha elveszne az ismeretanyag, amit tudok. Én inkább nem ettem, de a szakirodalmat megvásároltam. Komolyabb iskolai végzettségem nincs, ezért mindig magamtól kellett tanulnom, de - lelkemre legyen mondva - egész életemben tanultam" (55 éves betanított munkás, egyesületi tag).

Negyedszer, meg kell említeni az emocionális feltöltõdés igényét.

"Azok az emberek, akik ide járnak, egy idõ után észrevették, hogy nagyon kiszolgáltatottak, és a munkaügyi hivatalban valahogy úgy kezelik õket, mint egy darabszám..." (vidéki egyesület elnökasszonya).

Az egyesületek belsõ munkamegosztása a tagság-vezetõség viszonyra épül. A tagság és a vezetõség két különbözõ csoport, a vezetõség stabilabb, a tagság mobilabb. A tagság nem feltételez olyan szoros kötõdést, mint a vezetõség, sõt valójában a laza kapcsolatok (gyenge kötések) sorozatán nyugszik.

"Nálunk tagság van. Ezért fizetni kell, igaz, valami jelképes összeget. Mûködésünk az egyesülési törvény hatálya alá esik, tehát kell lenni vezetõségnek, alapszabálynak, meg mindennek...Vannak aztán olyanok, akik csak bejárnak, érdeklõdnek, meg nézegetnek. Persze el nem küldjük õket, hiszen sorstársak. Meg hogy is nézne az ki?" (45 éves, egyesületi tag).

A személyes és szerepkonfliktusoktól eltekintve, úgy tûnik, mindenki elfogadja a vezetõség (törzsgárda vagy alapítók) és tagság dichotómiát. Viszont nyitva áll mindenki elõtt az a lehetõség, hogy a lazább tagsági viszonyt szorosabb törzsgárda (vagy vezetõségi) viszonnyá fordítsa át. Ehhez sok türelem, megértés és tolerancia szükségeltetik. És ha kell, akár a hivatalos szabályokat, formaságokat is fel kell rúgni.

"Nekem az a véleményem, hogy az embereket nem szabad elriasztani olyan "na üljetek le és szavazzatok" módszerrel. Ki kell alakulnia ennek, hónapok kellenek, hogy kialakuljon egy gárda, amelyik eljár ide rendszeresen, és amelyik - azon túl, hogy a saját gondjaira is megoldást akar keresni - visszajár a mások gondját is intézni. Másokért vállal feladatot, esetleg azt mondja: mi együvé tartozunk, hiszen ismerjük egymást. Nem felülrõl kell rájuk erõszakolni, hogy gyerünk most aztán alakuljatok meg" (országos egyesület szervezõje).

A kölcsönös együttmûködés során a tagok egymástól is tanulnak, egymás képességeit, tudását kölcsönösen fejleszthetik. Olyan mintákat adnak át egymásnak, melyek az egyesületen kívül nem léteznek, legfeljebb a diákévekben volt rá példa.

"Volt olyan, hogy a gimnáziumban érettségizett kislányok felvették a telefont fordítva... Nem tudtak bemutatkozni, nem tudták, hogy mit kell elmondani önmagukról... Az egyesületben egymáson segítenek, egymásnak mondják el a tapasztalatokat, meg azt, mit hogyan kell csinálni...Önmenedzselés ez, lehet csinálni szépen, meg hivatalosan - kodifikált - formában. A lényeg azonban az, hogy mindenki csinálja, mert ha a saját közegében látja, vagy érzi a példarendszer hatását, látja, hogy mi az eredménye, hogyan mûködik mindez, akkor több esélyünk van a sikerre" (vidéki egyesület menedzsere).

Ebben a kölcsönös példaadásban formálódik a társadalmi érintkezés tanulása is. Alapja az egyesületek - röviden említett - "szociális sokszínûsége".

"...Van itt az ápolónõtõl kezdve az asszisztensig mindenki, titkárságvezetõ, felsõfokú végzettségû ember, mérnök, majdnem minden szakmából voltak itt. ...Átlagosan 30-40 év közöttiek dominálnak, a legtöbb jó középkorú, talán 6k vannak leginkább érintve is. Vannak közöttük pályakezdõ fiatalok is, de ezek kevesebben vannak" (fõvárosi egyesület állásmenedzsere).

Nem kudarc nélküli az egyesületek élete. A lemorzsolódás vagy az egyesület életébe való be nem illeszkedés egyaránt oka lehet a tagság megszûnésének. Elõfordul, hogy valaki állást talált, s már nem tartja szükségesnek tagsági viszonya fenntartását. A laza hálózatrendszer lehetõvé teszi a nagyobb konfliktusok nélküli eltávolodást, az egyesület társadalmi kapcsolataiból való kilépést.
 

2.4. Az egyesületek mûködése

Az alapítók és a tagság után az egyesületek "dinamikáját", a csoport mûködését mutatjuk be.

Az egyesületek életét olyan - korábban bemutatott - "belsõ" munkamegosztás uralja, ahol a tagság-vezetõség megosztás az aktív-passzív határvonallal esik egybe. Ezen kívül számos feladat és funkció épült be az egyesület szerkezetébe.

"A vezetõségben körülbelül tíz tag van. Ezek aktívan dolgoznak, társadalmi munkában. Egy elnök, a többi pedig személyre szóló feladatokat kapott. Van, aki pénztáros, van aki a munkaügyi központok ügyfélfogadására jár be rendszeresen, van, aki a vállalatokhoz jár el munkát szerezni, van, aki megpróbálta az egyesület ifjúsági tagozatát létrehozni" (vidéki egyesület vezetõségi tagja).

E belsõ munkamegosztás tartalmaz valami közvetlen közösségi demokráciát is. "Ez úgy megy, hogy bármikor bármelyikünk bevethetõ, de ha nekem gondom van, akkor szólok a másiknak, hogy nem tudok jönni és helyettesítést kérek. Olyan még nem fordult elõ, hogy nem jön egyikünk sem. Mindig meg szoktuk ezeket a dolgokat beszélni, de azt is, ki hova megy, mit csinál. Ki megy a minisztériumba tárgyalni, ki az önkormányzathoz. Aztán megbeszéljük azt is, mit értünk el" (vidéki egyesület állásmenedzsere).

A közvetlen demokrácia uralja a belsõ kapcsolatokat is, bár sokkal inkább az aktív tagságra vonatkozik, mint általában az egész egyesületre. Kiterjed azonban az egyesületek egymás közötti életére, s így a horizontális kapcsolatok fõ koordináló elvévé válik.

"A kapcsolattartásnak több formája van. Az egyik az, hogy ha valakinek valami eszébe jut, akkor egyszerûen felhívja a másikat. Ez roppant egyszerû kapcsolattartási mód. Ezenkívül a fõvárosban szervezkedõ egyesületek hetente találkoznak egy megadott helyen...Ott létesítettünk egy üzenõfiókot, s oda minden információs anyagot leteszünk, vagy onnan elhozzuk a nekünk szóló üzeneteket" (fõvárosi egyesület állásmenedzsere).

Az egyesületi munka során rendkívül fontosnak tekintik a kifelé irányuló személyes kapcsolatokat. A térség, a mûködési terület szereplõivel kialakított hálózat fenntartása sokszor fontosabb, mint például a rendelkezésre álló technikai eszközök gyarapítása. A kapcsolatok ápolásának, építésének kiemelkedõ fontossága megmagyarázza a vezetõség átlagon felüli aktivitását, mivel - ahogy láttuk - õk azok, akik valóban széles ismeretségi körrel rendelkeznek.

"Nem a számítógép, ami munkát keres a munkanélkülieknek, az csak egy adatbázist kezel... Az emberi kapcsolatok azok, melyek el tudnak valakit helyezni, nem a gép. Persze lehet hogy én betegesen szociálisan érzékeny vagyok" (vidéki egyesület elnöke).

A kapcsolatok a régió, a lakóhely fontosabb szervezeteire, pártjaira, szereplõire irányulnak. Elsõ helyen szerepel az önkormányzat és/vagy/ a helyi nyilvánosság. A helyi sajtó az egyesületek megalakításánál is nagy segítséget jelentett, ezért nem véletlen, hogy a sajtóval fenntartott j6 kapcsolatokra különösen ügyelnek.

"Felkerestem a saját kerületem önkormányzatát, kértem tõlük egy idõpontot, hogy mikor tudnak bennünket fogadni? Az elképzeléseink támogatására, az információk kicserélésére vagy más praktikus dolgok miatt kértük ezt a találkozót... Felvettük a kerület újságíróival is a kapcsolatot, odaadtam nekik a mi kis ismertetõ füzetünket, és õk leközölték ezt a kerületi újságokban" (fõvárosi egyesület menedzsere).

A város nyilvánosságát nemcsak a sajtó és az önkormányzat jelenti. Számos egyesületi tag szemében a város "szociális tér", emberi kapcsolatok hálózata, s e hálózat nem feltétlenül tagolódik - vagy válik szét - intézményekre.

"Kicsi ez a város ahhoz, hogy az ismerõseink révén ne tudjuk meg a dolgok másik oldalát is. Én ilyen sajátos társasjátéknak nevezném az egészet, ahol az egyik felét mi hozzuk, a másikat meg a másik fél" (egyesület állásmenedzsere).

Az önkormányzat, a sajtó, és a város mellett a térség gazdasági szereplõi (a vállalatok) játszanak fontos - és nagyon jól körvonalazható - szerepet a kapcsolatok kiépítésében.

"Mi nagyon sok vállalatnál voltunk, mert a munkaügyi központtól megkértük, hogy melyek azok a vállalatok, amelyek beadták a listát arra nézve, hogy hány embert akarnak elbocsátani. Mi azokat kigyûjtöttük. Beszéltünk a vállalatokkal telefonon, s nagyon sok helyen az ügyvivõ kollégáim voltak kint. Felkeresték ezeket a helyeket, kiragasztották a plakátokat, ahol persze még volt ember, aki dolgozott" (fõvárosi egyesület ügyvivõje).

A vállalatokkal történõ kapcsolatfelvétel gyakran az állami munkaerõszolgálat "háta mögött" történik, mivel az egyesületek az állami munkaerõközvetítõk "hiánypótlására" vállalkoztak. A hiánypótlás azonban nem zárja ki az együttmûködést a munkaügyi hivatallal, hiszen minden vállalt feladat az egyesületek céljaiból fakad.

A vállalatokkal létesített kapcsolatok korlátja a gazdasági krízis. E krízis tönkreteheti azt a hálózati bázist is, amelyre az egyesületek számítottak, s amely megalakulásuk idõpontjában még nagyon jól mûködött.

"Amikor megalakultunk, személyes kapcsolatokat kerestünk a vállalatokkal. Megkerestük õket ismerõsök meg a szomszédok révén... A gond azonban az, hogy a vállalatok megszûntek, átalakultak, eltûntek. Mindaz, ami kapcsolat volt, ezért ma már nem is mûködik" (52 éves, egyesületi tag).

A munkaügyi központok ma fontos szereplõk a regionális munkaerõpiacokon. Az elmondottak megismétlése helyett arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a központokkal kialakított kapcsolat számos esetben ugyancsak a személyes ismeretségek világán nyugszik. Az egyesületek feladatai - úgy tûnik - nem valósíthatóak meg a személyes kapcsolatok lazább szervezõdése nélkül.

"A munkaügyi központokkal úgy alakítottuk ki a kapcsolatokat, mint minden más szervezettel. Ezek a kapcsolatok elsõsorban nem intézményesült, hanem személyek közötti kapcsolatok, és olyanok amelyek a személyiségek között realizálódnak. Van, ahol kiegyensúlyozott jó kapcsolatok, harmonikus viszonyok uralkodnak, van ahol mindez sok-sok feszültséggel jár együtt" (országos szövetség ügyvivõje).

A kistérségek, valamint az országos közélet új szereplõi a karitatív szervezetek, és a vállalatokkal ellentétben, a gazdasági krízis által nem érintettek. Számuk Magyarországon egyre nagyobb, szerepük - például a szegénygondozás területén - egyre fontosabb. Logikus tehát, hogy a munkanélküliek egyesületeinek érintkezési felületük van a karitatív szervezetekkel. Érdekes azonban, hogy az egyesületek és a karitatív szervezetek közötti kapcsolat korántsem olyan kitûnõ, mint akár az egyesületek és a munkaközvetítõk, illetve az egyesületek és az önkormányzatok közötti viszony.

"A különbözõ társadalmi és karitatív szervezetek nem keresik egymást. Távolságtartás van közöttük, pedig ha le tudnának ülni egy - mondjuk - kerekasztal köré, akkor elõbbre tudnák vinni a saját maguk és a közösség ügyeit is" (vidéki egyesület szociális munkása).

E távolságtartásnak lehetséges oka az, hogy az egyesületek alapítói már a karitatív szervezetek megjelenése elõtt "benne voltak" a térség kapcsolatrendszerében, továbbá hogy a karitatív szervezetek - fõleg az egyházi szervezésûek - más háttérre támaszkodnak, mit amelyen az alapítók, majd az egyesületek mozognak. Természetesen találunk arra is példákat, hogy a karitatív szervezetek és az egyesületek együttmûködése kiváló. Okait a korábbi együttmûködésben, az akkor még illegálisan mûködõ karitatív szervezetekkel kialakított jó viszonyban találhatjuk meg.

A külsõ kapcsolatok tudatos alakítása és építése mellett az egyesületek egyik legfontosabb problémája a belsõ emberi kapcsolatok szorosabbra fûzése, az egyesületi tagok közötti hálózat mûködtetésének "professzionális" - a szervezet struktúrájához hasonló - kialakítása. E törekvés eleve problematikus és nagyon sok konfliktust hordoz, mivel a tagok közötti hálózatok mûködési logikája és cselekvési normarendszere nem fordítható rá egy professzionális szervezet - számtalan esetben hierarchiát, bürokráciát hordozó - rendszerére. A kihívás azonban nagyon nagy, mivel az egyesületek szakmai sikere a professzionalizmus elõrehaladásától függ.

"Sok pályázatot írtunk már, de a fontosabbakat lényegében elveszítjük. Talán az az oka, hogy nincs szakemberünk, közgazdász, meg jogász szakemberünk. Így aztán a pályázati feltételeknek nemigen tudunk megfelelni" (vidéki egyesület menedzsere).

"Ahhoz, hogy profi módon mûködjünk, fõállású emberekre lenne szükségünk. Ahhoz ugyanis hogy embereket helyezzünk el, rengeteget kell telefonálni, nyüzsögni, mozogni, beszélni. Ez minimum két embert igényel" (vidéki egyesület elnöke).

Bármennyire paradox is, a professzionalizáció felé tett lépések sikerében is a személyes kapcsolatok segítenek. Ezekbõl merítettek információt, tájékozódtak a jogi lehetõség lelõi, s ugyancsak e kapcsolatok felhasználásával érték el ügyintézõik, szaktanácsadóik (hivatásszerû) alkalmazását.

"A szövetség vezetõivel való találkozókon vetõdött fel, hogy mi miért nem foglalkoztatunk két-három fõ hivatásos alkalmazottat. A közhasznú munka terhére ugyanis ez lehetséges... A polgármester úr áldását adta rá, s azóta van szociális munkás státuszú ügyintézõnk. Egyébként a polgármester úr a világon mindenben segít. Figyelemmel kíséri az egyesület munkáját, sót, ha kell, még õ magyarázza el az embereknek, miért kell egy ilyen egyesület. Úgyhogy végül együttmûködési szerzõdést kötöttünk a polgármesteri hivatallal, világosan megfogalmaztuk, ók mit vállalnak, és mi mit adunk" (vidéki egyesület vezetõségi tagja).

A professzionalizáció egy-két egyesület esetében valóban professzionális mûködést eredményez. Kiterjed ez a vállalt feladatok - lelki tanácsadás és munkakeresés - teljesítésére éppúgy, mint a külsõ kapcsolatok tudatosabb, átgondoltabb szervezésére. Most már nemcsak sejtik, hanem tudják is, hova kell menniük, hol kit kell keresniük. Ezzel a munkanélküliek felé is nyitottabbá váltak, többé nem a véletlen dönti el a tagság toborzását.

Másképpen fogalmazva, ma már professzionális kapcsolataik tényét - vagy ígéretét - viszik a piacra. Ezzel az aktussal az egyesület mintegy nyilánvalóvá teszi reprezentálja - saját hídszerû kötéseinek (vagy erõs kötéseinek) valóságát (ígéretét). Felkínálják a gyenge kötéssel rendelkezõ - szociális kapcsolatait éppen elvesztõ munkanélkülinek.

Az erõs kapcsolatok meglétét az egyesületek irodái ma már magas szintû professzionalizmussal tárják a jelentkezõk elé.

"Aki bejön hozzánk, és kéri, annak megpróbálunk munkát ajánlani. Vagy megmondjuk - ha átképzésre szeretne mennie -, hova menjen, milyen átképzési formák vannak... De a legfontosabb, hogy elbeszélgetünk vele, mi ráérünk vele foglalkozni, nem daráljuk le az ügyét. Itt meggondolhatja, megfontolhatja mire képes, mire jelentkezik, és sokkal átgondoltabban mehet el egy-egy tanfolyamra. Erre a munkaügyi központban nincs mód... Aztán ha valamilyen programunk van, arról értesítjük, vagy ha találunk neki személyre szóló munkát küldünk neki egy levelet. Bejön a címért, megmondjuk, hova menjen, aztán visszajelez sikerült-e neki vagy nem...Körülbelül 10 fõre tehetem azoknak a számát, akik véglegesen munkát vállaltak, és ne jönnek vissza. Körülbelül 400 fõ 10 százaléka folyton visszajár. Megbeszéli velünk napi dolgait, vagy ha valami gond van a családban" (vidéki egyesület állásmenedzsere).

A kétségtelen sikerek mellett az egyesületek problémáinak nagy része szintén intenzív kapcsolat-, és hálózatépítési stratégia kivitelezésébõl fakad. E stratégia megvalósításában akadályozza ugyanis õket a magyarországi infrastruktúra helyzete, a telefonvonalak és a technikai lehetõségek - esetleg helyiségek - hiánya, avagy szûk körû igénybevételi lehetõsége.

"A legeslegnagyobb gondunk, hogy nincs egy önálló helyiségünk, ahol le tudnánk ülni... A másik fontos dolog, ami hiányzik, az a telefon. Ez egyszerûen nélkülözhetetlen... Ha nem tudunk telefonálni, meghaltunk... Lehet valakinek olyan gondja, amely nem biztos, hogy eltûrne egy napos vagy egy hetes halasztást. Sokszor csak az segít, ha azonnal felveszem a telefont, tárcsázom a számot, és aki ott van - ismerõsöm, barátom, szomszédom - segít az én emberem problémáinak elintézésében. A hivatal erre képtelen, ez az, amiben mi többet tudunk nyújtani" (vidéki egyesület állásmenedzsere).

A tér számukra az emberi kapcsolatok szervezésének - a belsõ kapcsolatok sûrûbbre szövésének - helyszínét jelenti. Ezért tesznek meg mindent klubhelyiségek megszerzéséért, s ezzel magyarázható szomorúságuk is, ha ez nem sikerül nekik.

"Szerintem az egyesületek mûködésében a klubhelyiség biztosítása az egyik legfontosabb dolog. Itt ugyanis az emberek össze tudnak jönni beszélgetni. Van tehát egy olyan terük, ahol el tudják mondani problémáikat, meg lehet õket hallgatni gondjaikról. Azonban ha ez nem klubszerû, akkor rögtön olyan hivatal szaga van a dolognak, és akkor az emberek már feszélyezve érzik magukat... Fõleg olyan emberek járnak ugyanis az egyesületekbe, akik komolyan megsérültek már a lelkükben. Volt, akit három vagy négy alkalommal visszaküldtek a munkahelyrõl azzal hogy öreg, és ezt még a szemükbe is mondták. Annyira kiborult ettõl, hogy hisztériarohamot kapott... Na ezért kell, hogy jó hangulatba folyjon a munkánk, s ne olyan hivatalszerûen, mint ahogy azt máshol csinálják" (fõvárosi egyesület elnöke).

A helyiség problémája számukra a továbblépést, az egyesület további építkezését is befolyásolja. Infrastrukturális felszereltségük így jövõbeli sorsukat is meghatározhatja. "Ha valamit csinálunk, azt meghirdetjük, arra mindig jönnek be az emberek. Ebbõl lehet szépen, lassan építkezni... Ha van már kapcsolatrendszerünk, ha sokan tudnak rólunk, hogy itt meg itt vagyunk, akkor sokkal jobb lehetõségeink vannak" (fõvárosi kerületi egyesület munkatársa).

Az egyesületek mûködésük során nemcsak horizontális kapcsolatokat építettek ki, hanem létrehozták országos szervezetüket is. Az országos szervezõdés számos olyan kérdést felvetett, melyek nem válaszolhatóak meg - miképpen az egyes egyesületek professzionalizálódásának kérdései sem - pusztán a lokális hálózatokra támaszkodva.

"A szövetség vezetõi vidéki emberek, nekik nagy problémát jelent az, hogy a fõvároshoz hogyan kapcsolódjanak. Budapesten nehezebben mûködik az a hálózat is, ami feltétele az egésznek. Itt egy szervezetfejlõdésre van szükség..." (fõvárosi egyesület).

A "szervezetfejlesztés" a laza kapcsolatok szorosabbra fûzésénél és egy keményebb érdekképviselet kialakításánál tart. Ezzel párhuzamosan megfogalmazódott egy országos információs fórum létrehozásának igénye, az információcsere rendszeresítésének ötlete.

Az országos szervezõdések mögött azonban az "elõremenekülés" stratégiája is állhat. Óhatatlanul kialakulnak ugyanis olyan konfliktusok - mind a vezetõség és a tagság, mind a tagok között -, melyek az egyesületek felbomlásával fenyegetnek. E fenyegetettség elhárításának egyik lehetõsége az, hogy az erõsebb kapcsolatok kialakítása lép a lazább - emberibb, kötetlenebb - együttmûködés helyébe.

Az egyesületek válsága megjelenhet a "közömbösségben", az aktivitás csökkenésében.

A válság jele a "törzstagság", a vezetõség, az alapítók erõs kötésének feloldódása is.

"Most már vezetõségi tag is alig van, ügyeletbe is alig jár be valaki. Mindenki el van keseredve, mert segítséget nem kapunk sehonnan. De talán illúzió is volt elvárni azt, hogy teljes gõzerõvel dolgozzunk a másikért, amikor mindenkinek megvan a maga problémája. Azt is el kell intézni" (43 éves, egyesületi tag).

A kapcsolatok válsága az egyesületi alapcéloknak, a szolidaritásnak, a segítésnek, a másikkal való törõdésnek a feladásához vezet el.

"..Egyszerûen nincs semmi összetartás, semmi nem érdekli az embereket. Csak azt látják, hogy egyre rosszabb, lejjebb süllyed minden, az árak mennek felfelé, a közbiztonság rosszabb lesz, és most már jobb, ha mindenki befogja a száját. Örüljön annak, hogy él" (vezetõségi tag).

Arra a kérdésre, hogy ma, 1994-ben mi jellemzi az egyesületeket, a felbomlás, avagy a fejlõdés, kiterjedt elemzések hiányában nem tudunk válaszolni. Mindenestre sem a válság, sem a megújulás lehetõségét nem szabad kizárnunk, sót még azt sem, hogy egy-egy egyesület krízisét követi majd a belsõ (és külsõ) kapcsolatok megújulása. Befejezésül álljon itt egy egyesületi tag magánvéleménye, aki sokkal realistábban szemléli egyesületének életét, mint egy társadalomkutató.

"Azt nem lehet mondani, hogy nagy kudarcok érték az egyesületet. Úgy érzem, elég jó a hangulat, mindenki munkanélküli, aki itt van, s így szolidárisak vagyunk egymással. Jobban elnézzük egymásnak a szeszélyét és a rossz hangulatát, mert tudjuk, miért rosszabb neki most" (egyesületi tag).
 

Záró megjegyzések

A hálózatelemzés szempontjai közelebb vittek bennünket a nem-állami munkaerõpiaci mozgalmak szociológiai sajátosságainak megértéséhez. Úgy gondoljuk, sikerült rámutatni arra, hogy az önkéntes társulásokban való tagság a munkanélkülit valóban több társadalmi kapcsolatrendszerbe köti be. Világosan látható az is, hogy a társulások szervezõi erõs kötésekkel rendelkeznek a munkaerõpiac és a helyi társadalom fontosabb szereplõi irányában, s a szervezõk ezeket az erõsebb kapcsolatokat mintegy felkínálják a gyengébb kötéssel rendelkezõ tagok számára, akik hídszerû gyenge kötéseket építenek segítségükkel mind az egyesületek vezetõségéhez, mind a munkaerõpiac szereplõihez. Az egyesületek által mozgatott hálózatnak ezért jut fontos szerep a munkaerõpiac dinamikájában.

Látható az is, hogy az egyesületekben is belsõ körök, hálózatok, különbözõ erõsségû cselekvési zónák alakulnak ki. A hálózat/ok alanyai egymás számára referenciaként szolgálnak, amit a "sorsközösség", közös tanulás szavakkal fogalmaznak meg.

A magyarországi helyzet megerõsíti azt a tapasztalatot, hogy a magas munkanélküliségi szint a munkanélküliek hálózatát az erõsebb kötések felé tolja el, ami az egyesületek helyi és országos szervezeteinek kiépülésében, a professzionalizáció magasabb igényében jelenik meg.

Az idõ rövidsége és a kutatási források elégtelensége miatt további vizsgálatokra van szükség: a tagok és a helyi társadalom hálózatainak, a tagok egymás közötti viszonyának, a különbözõ segélyegyesületek közös hálózatának területén. Reméljük, munkánkat ebben az irányban tudjuk majd folytatni.
 

Jegyzetek

1. A kutatás címe: "A foglalkoztatási szerkezetváltás konfliktusai és ezek megoldási módozatai". A kutatást a magyar OTKA-bizottság támogatja.

2. Az önszervezõdések formáiról a "Civil a pályán" címû kõvetkezõ publikációnkat ajánljuk az olvasó figyelmébe (Gyekiczky 1993).

3. "Amikor itt valaki leül a székre, akkor az sorstársunk, legyen az diplomás, vagy segédmunkás" - mondta az egyik vidéki egyesület szervezõje.

4. Bourdieu a kõvetkezõket mondja: "A szociális tõke azon valóságos és lehetséges erõforrások összessége, amelyek egy tartós hálózat birtoklásával (Besitz) a kölcsönös elismerés és tudomásulvétel többé vagy kevésbé intézményesített viszonyaihoz kötõdnek; vagy másképpen kifejezve; azokról az erõforrásokról van szó, amelyek egy csoporthoz tartozáson (Zugehörigkeit) nyugszanak" (Bourdieu 1983: 190-191).

A társadalmi tõke fogalmának kidolgozásakor meg kell még említenünk például J. S. Coleman hozzájárulását (Lásd 1994).

5. A szakirodalom megerõsíti hipotézisûnket (lásd erre: Makó-Simonyi 1990; Szelényi 1992).

6. Erre vonatkozóan lásd Hankiss 1982; Kemény 1992; Gábor-Galasi 1981.

7. Megerõsíti ezt számos kutatás is (lásd Kapitány Á.-Kapitány G. 1983; Losonczy 1977). 116

8. Kolosi Tamás így ír arról: "...A kultúra átörökítése az egyenlõtlenségek újratermelésében a legnagyobb jelentõségû... az egyéb társadalmi elõnyök csak akkor funkcionálnak társadalmi elõnyként, ha a kultúrában és ehhez kapcsolódó életmódra átválthatók és át is váltódnak" (Kolosi 1987: 222, 341).

9. A hídszerû gyenge kötések fogalmára lásd Granovetter 1982. A kötések granovetteri felosztásának legújabb kritikái közül meg kell említenünk József Böröcz-Caleb Southworth írását: "Who You Know..." (Earnings Effects of Formal and Informal Social Network Resources Under Late State Socialism, Hungary, 1986-87) American Journal of Sociology, megjelenés elõtt.

10. Természetesen az általunk vizsgált egyesületi rendszer csak egy a számos nem-állami munkanélküli szervezet közül. Ezek összlétszáma azonban, a passzív tagokat is ide értve, nem érte el a munkanélküliek létszámának 10 százalékát. Az aktív tagságot tekintve ez körülbelül a munkanélküliek 2 százalékának felel meg.
 

Hivatkozások

Bourdieu, Pierre 1983. Ökonomisches Kapital, kufturelles Kapital, soziales Kapital. In: Reinhard Kreckel (hrsg.) Soziale Ungleichen. Soziale Weli. Sonderband, 2. Göttingen

Coleman, J. S. 1994. A gazdasági élet szociológiája, Budapest: BKE - Aula

Deeke, Axel 1990. Informelle Beziehungen auf dem Arbeitsmarkt. Frankfurt/New York: Campus Verlag

Demaziére, Didier 1992. Le Chomage an Crise? Universitaires de Lille

Dittrich, Eckhard 1992. Bürgergesellschaft und Probleme Ökonomischer Transformation in Ostund Südost-Europa. In: Martin Heidenreich (hrsg.): Krisen, Kader, Kombinate. Kontinuitát und Wandel in ostdeutschen Betrieben. Berlin: Edition Sigma

Doeringer, Peter B.-Michael J. Piore 1971. Intemal Labor Market and Manpower Analysis. Lexington, Massachusetts: D.C. Heath and Company

Galasi Péter (szerk.) 1982. A munkaerõpiac szerkezete és mûködése Magyarországon. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Gábor R. István-Galasi Péter 1981. A második gazdaság. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Gáthy Vera (ed.) 1989. State and Civil Society. Budapest: MTA Szociológiai Kutató Intézete

Granovetter, M. S. 1974. Getting a Job. A Study of Contacts and Careers. Cambridge: Harvard University Press

- 1982. The Strength of Weak Ties. A Network Theory Reivisited. In: Social Structure and Network Analysis. Beverly Hills: Sage. Magyarul: Angelusi Róbert-Tardos Róbert (szerk.) 1991. Társadalmak rejtett hálózata. Budapest

Gyekiczky Tamás 1993. "Civil a pályán" (Munkanélküliek és nem állami szervezetek a munkanélküliség ellen). Munkaügyi Szemle, 11.

Hankiss Elemér 1982. Diagnózisok I-II. Budapest

Heckscher, H. Ch. 1988. The New Unionizm. Employee Involvement in the Changing Corporation. New York

Heinze, Rolf G.-Wolfgang Boß (hrsg.) 1984. Arbeitslosigkeit in der Arbeitsgesellschaft. Frankfurt am Main: Edition Suhrkamp

Kadushin, Ch. 1974. The American Intellectual Elite. Boston: Little Brown

Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor 1983. Értékrendszereink. Budapest

Kemény István 1992. Szociológiai írások, Budapest

Kerr, Clark 1977. Labor Markets and Wage Determination (fhe Balkanization of Labor Markets and other Essays). Berkeley/Los Angeles/London: University of California Press

Knocke, D.-J. H. Kulinski, J. H 1982. Network Analysis. Beverly Hills: Sage Publications

Kolosi Tamás 1987. Tagolt társadalom. Budapest

Köllõ János-Fazekas Károly 1990. Munkaerõpiac - tõkepiac nélkül. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

Lomnitz, L. 1977. Networks and Marginality. Academic Press

Losonczy Ágnes 1977. Életmód az idõben a tárgyakban és az értékekben. Budapest

Makó Csaba-Simonyi Ágnes 1990. Társadalmi terek és az autonóm cselekvés lehetõségei. Budapest

Marsden, David 1989. Marchés du Travail (Limites sociales des nouvelles téories). Paris: Economica

Mitchell, Clyde J. 1969. The Concept and Use of Social Network. In: Mitchell (ed.) SocialNetwork in Urban Situation. Manchester: Manchester University Press

Piore, J. M.-F. Ch. Sabel 1984. The Second Industrial Divide. Possibilities for Prosperity. New York

Schmid, Günter-Bernd Reissert-Gert Bruche 1987. Arbeitslosenversicherung und aktive Anbeitsmarktpolitik. Berlin: Edition Sigma

Sengenberger, Werner 1975. Arbeitsmarktstruktur. Ansätze zu einem Modell des segmentierten Arbeitsmarkt. Frankfurt am Main: Campus

Sincler, Clive 1993. Consideration of Altemative Institutional Arrangements for Implementation of the Employment Policy of the Govemment ILO Project on Employment Policies for Transition in Hungary 1993, November.

Szelényi Iván 1992 Harmadik út? Polgárosodás a vidéki Magyarországon Budapest

Timár János 1994. Munkaerõpiaci helyzetkép. In: A világgazdaság és a magyar gazdaság helyzete és kilátásai 1994 tavaszán. Kopint-Datorg Konjunktúrajelentés, 1.