Az elmúlt évek során a Kommunikációs Antropológia Munkacsoport keretében több olyan vizsgálat folyt, amely érintette a gazdálkodási praxis, a munkaszervezés, a pénzkezelési gyakorlat, a gazdálkodást meghatározó mentalitások, a gazdasági életet jellemzõ szerephierarchia, az életvezetési stratégia kérdéskörét. Ebben a tanulmányban kísérletet teszünk ezeknek a korábban felhalmozódott ismereteknek a rendszerezésére, középpontba állítva az új gazdasági elit jellemzését. Korábbi ismereteinket az elmúlt félév során több ellenõrzõ jellegû vizsgálattal, valamint személyes pályakép készítésével egészítettük ki.

Bevezetésként néhány fogalmat rögzítünk, majd összefoglaljuk a helyzetelemzéseink megértéséhez feltétlenül szükséges ismereteket a Székelyföld történetérõl. Tanulmányunk súlyponti része a mai gazdasági elit legfontosabb típusainak bemutatása, ezt a gazdasági elitrõl alkotott, értelmezõ jellegû elemzésünk követi.
 

Néhány kiindulópont

Bevezetõként szeretnénk pontosítani, hogy amit tanulmányunkban az "elit" fogalommal jelölünk, az a szakirodalom, illetve a gazdasági elitrõl való közgondolkodás kritériuma szerint nem, vagy csak igen csekély hányadában minõsülne elitnek. Ez a réteg ma nem tesz eleget azoknak a formális kritériumoknak, amelyek a gazdasági elit címke elnyeréséhez általában szükségesek. Annak, hogy mégis foglalkozunk ezzel a réteggel, két nyomós oka van. Elõször is az, hogy a szélesebb társadalom ezt a réteget elitként kezeli. Ebben a régióban ma elitnek tekintik a népességnek azt a 10-12 százaléknyi rétegét, amely többé-kevésbé sikeresen foglalkozik gazdasági vállalkozással. Másodsorban pedig - és ezt az érvet tartjuk fontosabbnak - ennek a mobil, képlékeny rétegnek ma az a funkciója, hogy mind gazdasági, mind szimbolikus értelemben, úgymond, helyet csináljon annak a tényleges gazdasági elitnek, amely ki fog alakulni. Ez a jelenlegi tulajdonképpen kvázi-elit, amely az erre a régióra ma is jellemzõ archaikus "kétkezi életvezetés" ellenében megteremti a társadalmi helyet a jövõben várhatóan kialakuló, a szó szoros értelmében vett vállalkozói életvezetés számára. A tényleges elit ebbõl a mai, kísérletezõ, szélesebb rétegbõl fog kialakulni. Úgy gondoljuk, hogy ennek a több típusból összetevõdõ kvázi-elitnek az elemzése révén megválaszolható az a kérdés is, hogy kikbõl, hogyan alakul majd ki a tényleges gazdasági elit. Tanulmányunk tárgya ezért ennek a mai átmeneti gazdasági elitnek az elemzése. Mint látni fogjuk, ebben a rétegben már vannak - igaz csak nagyon kevesen -, akik vélhetõen végérvényesen elitnek tekinthetõk, de a nagy többség legfeljebb azzá válhat majd. Az átmeneti helyzet elemzését azért is célszerûnek tartjuk, mert a várható folyamatok elõrejelzése mellett arra is lehetõséget nyújt, hogy bepillantsunk a vizsgált társadalom elittermelésének mûhelytitkaiba. A téma aktualitását emellett az is növeli, hogy ebben a régióban a humán elit centrális társadalmi szerepének térvesztése várható, s ez a folyamat mindenekelõtt a most jelentkezõ gazdasági elit térnyerése szemszögébõl közelíthetõ meg.
 

Röviden az elit elõtörténetérõl

A régióról, illetve a gazdasági elit elõtörténetérõl csak annyit kívánunk elmondani, amennyi gondolatmenetünk követéséhez feltétlenül szükséges. A Székelyföld falvakból és kisvárosokból áll, az egyetlen nagyobb város és ipari centrum Marosvásárhely. A földrajzilag és mentális síkon egymástól jól elhatárolódó mikrorégiók egy-egy kisebb város köré szervezõdtek. A sajátos történeti utat bejárt faluközösségek (határõrvédelem, önszervezõdési kiváltságok) nem termeltek ki saját gazdasági elitet, ezen a vidéken nem voltak uradalmak, nem alakultak ki nagyobb volumenû kapitalista vállalkozások. Századunk közepéig a gazdasági elitet e társadalom számára azok az "idegenek" jelentették, akik a faluban kereskedtek, vagy néhány embert foglalkoztató kisüzemeket mûködtettek: zsidók, örmények, vagy távolról érkezõ, itt szerencsét próbáló vállalkozók. Gazdasági elitként jelent meg ugyanakkor az adminisztratív elit, amely azonban a maga nemében szintén idegen volt (úr, vagy más etnikumhoz tartozó személy).

Az 1945 utáni idõszakot a gazdasági jogfosztás és adományozás egymást követõ hullámai jellemezték. Az államosítás, majd a kollektivizálás nyomán az addig létezõ idegen gazdasági elit eltûnt, ugyanakkor megjelent az az adminisztratív elit, amely - a szélesebb társadalom szemében - egyben a gazdasági hatalom letéteményese is volt (néptanácsi vezetõk, kollektív gazdaságok vezetõi, rajoni/megyei adminisztrációban dolgozók, pártbürokrácia, gazdasági egységek vezetõi). A szocialista káderpolitika nyomán ez a gazdasági elit rendszerint idegen volt azok szemében, akikre a hatalma kiterjedt (a vezetõk vagy román nemzetiségûek voltak, vagy más vidékrõl hozták õket). Sajátnak érzett elit csak 1968 után alakult ki, körülbelül 10 évig maradt hatalmon, majd román vezetõk váltották fel.

A gazdasági elit és a szélesebb társadalom viszonyának ezek a történeti momeritumai a mai helyzet szempontjából nem mellékesek, ugyanis az elit mindenkori idegensége magyarázza többek között a most formálódó új elittel szembeni igen erõteljes idegenkedést, de az elithez tartozástól való idegenkedést is (erre a tanulmány záró részében visszatérünk). Az idegenkedésnek igen fontos összetevõje az is, hogy a gazdasági elit szerepköre általában összefonódott a hatalmi elitével, s a hatalmi szerepektõl való távolságtartás mintegy maga után vonja a gazdasági elit szereptõl való távolságtartást is. Gazdasági elithez tartozni - a szélesebb társadalom szemében - mindig gyanús dolgot jelentett abban az értelemben, hogy nincs tisztán gazdasági elit szerep, aki ilyen szerepet tölt be, amögött valami egyébnek is kell lennie. Ezek a történetileg kialakult értelmezések és magatartásminták hatást gyakorolnak a mai folyamatokra: ha nem is fogják vissza közvetlenül a gazdasági próbálkozásokat, rendszerint jelentékenyen befolyásolják azok paramétereit (az indítás idõpontja, a választott forma, a kockázatvállalás mértéke stb., stb.).

Nem feladatunk itt az elitszerepektõl való tartózkodás történeti gyökereit elemezni, csupán utalni kívánunk arra, hogy ez a "hagyomány" számottevõen befolyásolja a mai, meglehetõsen diffúz képet, s részben magyarázza azt, hogy a mai elitképzõdés miért marad el a lehetõségek mögött, miért nem törõdik az új elit saját identitása társadalmi érvényesítésével, s miért van az, hogy a közképkorú és idõsebb generáció (amely ma a családokban az anyagi és a szimbolikus hatalom birtokosa) nem hajlandó igazán vállalkozói pályára lépni. Természetesen a jogszabályok mai állapota is sok mindent megmagyaráz, mint ahogyan az infláció és az adórendszer, az állami hatalom ellenõrzõ szerepének fennmaradása is. Mindezek mellett azonban a "belsõ fék" talán a legfontosabb tényezõ.
 

A mai elit domináns típusairól

Mielõtt rátérnénk az egyes típusok részletes bemutatására, hangsúlyozni kívánjuk, hogy az elitszerep gyakorlása - mint társadalmi magatartástípus - alapján soroltuk az új elit tagjait egyik vagy másik csoportba. Ennek okán eleve el kellett különítenünk a falusi társadalomban és a kisvárosi társadalomban érvényes típusokat. Bemutatásuknál egységes szempontrendszert követünk: 1. a típus megjelölése, formális jellemzõi; 2. az elõzõ pályafutás rövid jellemzése; 3. mai szerepe; 4. nominális társadalmi súlya; 5. szimbolikus társadalmi súlya, "kisugárzásé'; 6. várható pályája és társadalmi szerepe (várható nominális és szimbolikus társadalmi súlya); 7. rövid értelmezés.

Az egyes típusok megnevezésében arra törekedtünk, hogy a ma betöltött elitszerep valamely egyértelmû szegmentumát válasszuk ki. A megnevezések inkább metaforikusak, ugyanakkor mind az elitdefinícióval folyamatosan küszködõ szélesebb társadalomban, mind pedig a társadalmi magatartásformákra figyelõ társadalomkutató szemszögébõl könnyen azonosíthatóak. Falun a következõ típusok dominánsak: agrárvállalkozó; nagyvállalkozó; fiatalok; kísérletezõk. Városon öt típus különül el: régi elit független szerepben; régi elit függõ szerepben; középkorú mûszaki értelmiségiek; fiatalok; kísérletezõk. (Ez utóbbi típussal helyszûke miatt itt nem foglalkozhatunk.) Bár a bemutatást sematikussá teszi, az egyes típusok jellemzését a fentiekben megadott hét szempont formai kiemelésével oldjuk meg.
 

Elittípusok a falu társadalmában
Agrárvállalkozó

1. A falusi agrárvállalkozó olyan személyt jelöl, aki ma a falusi mérce szerint szokatlan méretben vásárol mezõgazdasági épületeket (a volt tsz-ek vagyonának árverésein), állatokat (elsõsorban juhokat), mezõgazdasági gépeket, földterületeket. Nem bérel, hanem tulajdonba vesz. Az egész család erre a célra mozgósítja idejét, munkaerejét, anyagi erõforrásait. Ebbe a típusba 50 és 60 év közötti férfiak tartoznak. A falun belül ez a típus nem kap nevet, de a vállalkozó vezetékneve, illetve a nevével jelölt csoport (pl. "Kerekes", "Kerekesék") fogalommá válik. Ezzel a névvel a falusiak a nagy vagyonra, a megszokottnál jóval nagyobb léptékû gazdálkodásra utalnak.

2. Ez a vállalkozó típus 1989 elõtt is rendhagyó gazdálkodást folytatott, az átlagnál nagyobb vagyonnal rendelkezett. Ennek az elõtörténetnek két fontosabb változata volt. Az egyik: a család vagy foglalkozásánál, vagy lakóhelyénél fogva elkerülhette a kollektivizálást, s így lehetõsége volt arra, hogy munkaeszközökben, földterületben, állatokban jelentõsebb vagyont birtokoljon. A két évtizeden át gyûjtött/rejtegetett vagyon lehetõvé tette 1989 után a rendkívüli vagyonhalmozást. A másik változat: a tsz-szervezetben betöltött vezetõ pozíciója egyfelõl lehetõvé tette a nagyobb részesedést és az elõnyök kihasználását, másfelõl nem tartozott a kommunista káderrotáció hatáskörébe. Ilyen vezetõ szerep volt a brigádos, a raktáros, az állatfarmok második, harmadik embere. Ezekben a pozíciókban szintén lehetõség volt olyan vagyon felhalmozására (pénz, eszközök, ingatlan, állatállomány), amely az 1989 utáni indulásnál komoly lépéselõnyt jelentett.

Bármelyik elõtörténetet követi is az egyéni életpálya, közös elem az, hogy ezek a családfõk korábbi nagygazdacsaládok, vagy igen határozott nagygazda-ambíciókkal jellemezhetõ családok leszármazottai. A "nagygazdá' székelyföldi értelemben azt jelenti, hogy lehetett 15-20 hektár földje, négy-öt állata - a szomszéd háromnégy hektár földjével és egy-két állatával szemben -, esetleg egy-két alkalmi szolgája. A vagyoni különbség négy-ötszörösnél nem volt nagyobb, a presztízs terén azonban jóval nagyobb különbségrõl volt szó.

3. Ez a típus 1989 után - a szigorú vagyonellenõrzésnek, illetve a vagyonfelhalmozás korlátozásának megszûntével - gyorsan vásárlásokba fogott, a korábban rejtett pénz, illetve a vagyon improduktív részét állatállományba, gazdasági épületekbe, gépekbe (elsõsorban traktor) fektette. A családfõ korlátlan és meg nem kérdõjelezhetõ hatalommal bír mind a döntéseket, mind pedig a munkaszervezést és munkavezetést illetõen. Akárcsak a korábbi nagygazdacsaládoknál, most is õ jár elöl a példával, õ diktálja a ritmust. A család ideje, energiája, munkapotenciálja, szimbolikus tõkéje mind-mind az 8 rendelkezésére áll. Az elsõ idõszaktól közvetlen termelésre állt rá (tej, hús, sajt, gyapjú stb.), de továbbra is holisztikus jellegû marad a gazdasága, nemcsak egyféle állatállományra, egyféle termékre építi, nem farmszerûen rendezi be. A család életvezetése kibõvül (pl. vásároltak több tehenet, vagy több száz juhot, vagy több tucat sertést stb.), emellett továbbra is sokféle terméket termelnek, sok mindennel foglalkoznak. Továbbra is teljes önellátásra rendezkednek be. Fogyasztási célokra egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset vásárolnak. A munka személyesen végzett vagy személyesen ellenõrzött folyamatokra korlátozódik, s ez a termékforgalmazásban is érvényesül. A kapcsolathálónak mindig a középpontja kíván lenni, s nem annak egy része, ami azt jelenti, hogy a falun kívüli kapcsolatokat csak az aktuális ügyintézés erejéig tartja fontosnak, nem épft és nem tart fenn olyan kapcsolatokat, amelyek csak potenciálisan fontosak, nem érzi szükségét a "folyamatos helyezkedésnek".

A felhalmozott vagyon elérheti a falusi átlag tíz- vagy hússzorosát. Ez a vagyon állóvagyon. A befolyó pénzt a struktúra fenntartására és lassú bõvítésére fordítják (extenzív fejlesztés). A gazdasági tevékenység roppant költségigényes, s mivel a költségek a szerkezet növelésével egyenes arányban nõnek, újabb látványos ugrás nem várható. Nyilvánvaló, hogy az indulást a felhalmozott tõke tette lehetõvé, a késõbbi jövedelem már csak fokozatos bõvítést enged meg.

A falusi közvélemény szemében két okból is kivételesnek számít ez a pálya, s tulajdonképpen ez a két ok legitimálja a vállalkozói jelzõ használatát is. Az egyik: ez a típus az induláshoz bankkölcsönöket vett igénybe, s ez a különutasságot mutatja, mert ebben a régióban a pénzkölcsönzés minden formája idegen. A másik ok: ez a típus az egyéni szükségleteket messze fölülmúló mértékben felhalmozott, ami kialakította, majd igazolta a státusz különösségét.

Ezekben a családokban általában generációs ellentét van a domináns szerepben lévõ családfõ és a családban dolgozó fiatalok között, akik mobilabb szerkezetet kívánnak, a holisztikus gazdálkodás feladását, célbefektetéseket szorgalmaznak. Az ellentétek azonban csak a párbeszéd szintjéig juthatnak, a családfõ nagy szimbolikus hatalma folytán.

4. Ebbõl a típusból falvanként három-négy ha akad, a kisebb falvakban olykor egy sem.

5. Társadalmi súlya - a korábbi nagygazda modellre alapozódó kulturális minták utóélete folytán - igen jelentõs. Közéleti szerepet általában nem vállalnak, ami azzal magyarázható, hogy a Székelyföldön a közéleti struktúrák még mindig igen átmeneti állapotban vannak. Viszont mindenki figyel rájuk, lépéseiket figyelemmel kísérik, s maga az egész életvezetés, mint "vállalkozás" a figyelem homlokterében van. Ha véleményüket már ma kinyilvánítanák vagy intézményesíteni kívánnák, akkor nagy befolyásuk lenne.

6. Jövõbeli pályájukat illetõen azt lehet mondani, hogy vállalkozásukban újabb gazdasági ugrás nem várható, a mentalitásban rejlõ okok miatt nem képzelhetõ el, hogy áttérnének a szerkezet átszervezésére, farmosítására, racionalizálására. A lassú és biztos gyarapodás, esetleg stagnálás hívei. Továbbra is 2-5 bedolgozóval fognak mûködni, a tõke átcsoportosítása, más jellegû befektetése nem várható. A típushoz tartozók száma nem növekszik, mert az elõnyös indulások, a nagy ugrások kora lejárt.

Amíg a családfõ képes ellátni az "elsõ munkás" feladatkörét, addig ez a modell érvényben marad, a fiatalok új elképzelései nem juthatnak szóhoz. Ezek a vagyonok, amelyek nemcsak a falu, hanem a kistáj szintjén is jelentõsek, a mai családfõk háttérbe szorulásával több mint bizonyosan más irányú befektetések alapjaivá válnak. Pillanatnyilag az a legfontosabb szerepük, hogy a falu szemében legitimálják a kezdeményezés és a szokatlan méretû vagyonfelhalmozás gyakorlatát. Jelenlegi formájukban nemigen lesz közvetlen fejlesztõ hatásuk (munkahelyteremtés, pénzforrás szorgalmazása, termékforgalom fellendítése stb). Ezek a vállalkozások nem annyira gazdasági, hanem sokkal inkább mentális csomópontokként mûködnek a falu és a szûkebb régió számára.

7. Ebben a sok szempontból kvázi-archaikus régióban az ilyen mentális csomópontoknak az úgynevezett társadalomélénkítõ hatása sok esetben nagyobb lehet, mint a tényleges gazdasági fejlesztési kísérleteké vagy ösztönzéseké. Ezek a vállalkozások ma a figyelem középpontjában állnak, s ez valamiféle barométer-szerepet jelent. A falu tolerálja a vállalkozási kísérletet, de szeretné látni, hogy mi lesz belõle. Ez a figyelem egyfajta kollektív nyomás, amely észrevétlenül ugyan, de visszahúzó, fékezõ erõként mûködik a vállalkozásokra nézve. Falusi környezetben az ilyen vállalkozás "nem igazán szabad". Ezért sem lehet az elitképzõdés mûhelye, maga a létrejött anyagi bázis viszont a családi erõviszonyok átfordulásával a fiatalokat egyik napról a másikra gazdasági elitté teheti. Néhány éven belül bizonyára sor kerül elsõ ilyen fordulatokra.
 

Falusi nagyvállalkozó

1. A falun élõ nagyvállalkozónak nincs típusneve, de teljes személyneve egy vidék szemében vált fogalommá. Minden vonatkozásban idegen a falura jellemzõ gondolkodásmódtól, gazdálkodási gyakorlattól. Ma inkább 60 éves, mint 50. A korábbi évekhez viszonyítva ma háttérbe vonult, ezért inkább az elõtörténetére, valamint a felhalmozott anyagi és szimbolikus tõke mai továbbélésére érdemes figyelni.

2. A falun élõ nagyvállalkozó pályája a hatvanas-hetvenes évek fordulóján indult, a rövid ideig tartó gazdasági reformszellem idején. Fölfutása, meggazdagodása a hetvenes évek közepétõl datálható, amikor a gazdasági életben tartóssá vált a hiány és intézményesült a korrupció. A nagyvállalkozó mindig olyasvalamire "szakosodott", ami az állami kínálatból hiányzott, vagy csak magas önköltségi áron termelték. Ez lehetett például kalapácsnyél, seprû, deszkából készített csomagolóanyag stb., olyasmi, amire az extenzív iparfejlesztés korában egy-egy nagyvállalatnak korlátlan mennyiségben volt szüksége. De foglalkoztak ezek a vállalkozók a munkaerõ "menedzselésével" is (pl. házépítõ szakember csoportok megszervezése, dolgoztatása), állattenyésztéssel és -forgalmazással (pl. malacnevelés és -eladás) stb. Mindig megkeresték azt a területet, ahol a hiány, az olcsó nyersanyag és az olcsó munkaerõ egy rendszerbe összeilleszthetõ volt. A vállalkozás lelke a személyes kapcsolatháló, az egyéni ügyintézési és szervezési képesség volt. A szó szoros értelmében menedzserként mûködtek, azzal a megszorítással, hogy õk maguk voltak a tulajdonosok is.

A családfõ tartotta kézben az egész vállalkozást, a családtagokat rendszerint be sem vonta. Bérmunkásokkal dolgoztatott, õ maga csak az ügyintézést és ellenõrzést végezte. Ideje jelentõs részét az adóhatóságokkal, a gazdasági rendõrséggel való jó kapcsolatok fenntartása kötötte le, így is többször "elszámoltatták" az akkori idõk hírhedt 18-as töménye alapján. Ilyenkor nyíltan vagy kenõpénzként tetemes összegeket fizetett ki, de a vállalkozás soha nem bukott meg. Vagyona tíz-hússzorosa is lehetett az átlagos falusi családokénak, a kapcsolatrendszer és a szimbolikus tõke azonban ennél is nagyobbra növelte a vagyon értékét. A nagyméretû állóvagyont nem lehetett elrejteni, s mivel a vagyon látható méreteit ebben az idõszakban korlátozni kellett, a minõségre helyezték a hangsúlyt (nagy ház, különleges autó, különlegesen drága lakberendezés, külföldi utazások, öltözködés). A család messze az átlag felett fogyasztott, mindent megvásárolt, ami elérhetõ volt. Pénzt, ékszert, sõt valutát is felhalmoztak (ez utóbbit törvény tiltotta). A vállalkozás mûködtetése a birodalomépítés elveit követte, s gyakorlatilag eljutott a szocializmus törvényei által megtûrt legszélsõ határig (a gazdagodásban ennél tovább csak azok juthattak, akiknek hivatali rangjuk védelmet jelentett az elszámoltatásokkal szemben).

Ha ezeknek a vállalkozóknak a családfáját vizsgáljuk, akkor kivétel nélkül felfedezünk valamilyen rendhagyó elemet. Legtöbbjük más faluból költözött, házasodott be abba a faluba, ahol vállalkozásba kezdett. Ugyanakkor olyan családból származnak, ahol nem a földmûvelés volt az alapvetõ foglalatosság. Többen közülük mesterséget tanultak. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy több esetben kimutatható a nem székelyföldi eredet, olykor a nem magyar etnikumú eredet is.

3. Ma ezek a vállalkozók sokkal visszafogottabbak, mint 1989 elõtt. Ennek több oka is van. Tizenöt-húsz év erõteljes hajtás áll mögöttük, s számukra az 1989-es fordulat valóban változást jelentett. A hiányok nem szûntek meg, de a hiány szerkezete alapvetõen átalakult. A hatalmi kapcsolatrendszer kicserélõdött. Az egész korábbi vállalkozást új alapokra kellene helyezni. Közülük csak az maradt a ringben, aki, fiatalabb lévén, képes volt változtatni: új jog- és játékszabályokat tanulni. A felhalmozott vagyon értékesítésének háromféle módja gyakori: egyrészt a korábbi vásárlási igény szabad kiélése (új ház, autók, nyaraló stb.); másrészt szolgáltató jellegû befektetéseit eszközlése (pl. vendéglõ, üzlet nyitása); harmadrészt a család fiatal generációjára hagyatkozás, ami egyértelmûen kereskedelmi tevékenységet jelent. Általában mindhárom megoldásra jellemzõ, hogy az eddig aktív családfõ háttérbe vonul, a felhalmozott vagyon azonban mozgásban marad. (A falusi fiatalok típusát külön elemezzük.) A családfõ korábbi gyakorlata, kapcsolathálója védõernyõt jelent az újonnan indult, a régitõl eltérõ vállalkozás felett, de a korábbi modell nem érvényesíthetõ. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy ezekben a családokban a vagyonkezelés tekintetében ma objektív törés mutatkozik, s ez a törés mind a felhalmozott vagyon, mind az azt mûködtetõ család további sorsát befolyásolja. A vagyon és az elitpozíció ma egyaránt a lassú változás fázisában van.

4. Ez a típus csak nagyobb falvakban fordult elõ, általában falvanként kettõ-három. A vállalkozás jellege miatt azonban rendszerint nem egy faluhoz, hanem egyegy kisebb régióhoz tartozónak kell tekintenünk õket. 1989 után ez a típus létszámban nem gyarapodott.

5. E típus 1989 elõtti társadalmi szerepe elsõsorban negatívumokkal írható körül. Mindaz, ami a helyi társadalom szemében látható volt belõle, részleges elfogadása ellenére kétesnek, gyanúsnak minõsült. Ezért ezt a vállalkozást nem a "saját", hanem az "idegen" világ részének tekintették. Mindebbe egyfajta tisztelet is keveredett. Beszéd tárgyát képezte, de a rá irányuló figyelem és róla való beszéd többnyire a távolságteremtést szolgálta.

6. A családfõ korábban bevált gyakorlata ma egyértelmûen életképtelen, a család elitszerepe és a vagyon centrális pozíciója azonban a falu társadalma számára nem vált kérdésessé. A vállalkozás köré halmozódott korábbi negatív minõsítések elmaradnak. A falu társadalma a belsõ törést, a stratégiaváltást nem látja, ezért továbbra is elitként kezeli ezeket a családokat. A típusról alkotott "kép" és a család valóságos útja elvált egymástól, de ez kívülrõl nem látható. Az induló vagyon elég nagy ahhoz, hogy a fiatalabb nemzedék a stratégiaváltást - akár részleges bukások, sikertelenségek árán is - véghezvigye. Várható, hogy a vagyon kilép a falusi környezetbõl (lásd: fiatalok). A családfõ elitszerepet adott át a családban, s ez a magatartás szintjén érvényesül. A vagyon mai mûködésének mint vállalkozói modellnek nincs érzékelhetõ hatása a falu társadalmára, ezzel szemben a család által képviselt elitszerepnek (fellépés, magatartás, fogyasztás) a falusi fiatalok számára modellértékû funkciója van. Mivel a vagyon - a belsõ stratégiaváltás okán - leszálló ágban van, ezeknek a családoknak a közeljövõben nem lesz másokra is kiterjedõ kezdeményezõi szerepe, munkahelyteremtõ funkciója.

7. Mûködésüket tekintve ezek a vállalkozások jelentették azokat a próbálkozásokat, amelyek egyrészt a helyi erõforrások és lehetõségek kiaknázására törekedtek, másrészt ismerték a következetes vállalkozásfejlesztés módozatait. Tulajdonképpen az 1940 elõtti "idegen" vállalkozások modelljét követték. A szocialista társadalom azonban olyannyira sajátos pályára terelte õket (túlspecializálódás, a személyes kapcsolatok túlsúlya, a fejlesztés rejtett módozataink keresése, luxusfogyasztásra való beállítódás, az ügyintézés személyessé és egyszemélyessé válása), hogy stratégiájuk 1989 után már nem volt érvényesíthetõ, nem alakulhatott ki "családi dinasztiá". 1989 után a piaci szabályok némi térhódítása behatárolta a folytatás lehetõségét, hiszen ez a vállalkozástípus kimondottan a piaci szabályok hiányában volt mûködõképes. A romániai társadalom bonyolultságát és átmeneti jellegét mutatja az, hogy a belsõ váltást a környezet nem érzékeli, a vállalkozástípusról mint elitszerkezetrõl kialakított kép gyakorlatilag háborítatlanul él tovább. Ha ez a típus bármilyen társadalmi szerepre törekedne, könnyen megszerezné, a létezõ szimbolikus tõkére való egyszerû utalásokkal is. Még csak a konvertálással sem kellene foglalkoznia. Belsõ gondjai miatt ezt nem teszi, ennek ellenére a falu-elitcsalád viszony mentális síkon, a negatív reminiszcenciákat elhagyva, a korábbi formájában él tovább. Az elitszerep több évre elõre meg van elõlegezve.
 

Fiatal vállalkozók falun

1. A falun élõ, a falusi társadalmat megcélzó fiatal vállalkozók szinte kivétel nélkül huszonévesek. Sajátos megnevezésük nincs, teljes személynevük válik fokozatosan emblémává, amely már nemcsak a személyüket, hanem foglalkozásukat, státuszukat is jelöli. Magukat szívesen nevezik vállalkozónak, s ez az öndefiníciós igény magatartásukban, viselkedésükben is érzékelhetõ.

2. Az ehhez a típushoz tartozó fiatalok az életformaváltás, a leginkább urbanizálódott családokból kerülnek ki. Ezen belül két családtípus különíthetõ el.

Vállalkozó fiatalok azokból a családokból kerülnek ki, amelyek maguk is koráb-. ban megpróbálkoztak vállalkozni, vagy a családi hagyományban élt a keresés, a próbálkozás iránti igény (valamilyen speciális mesterség gyakorlása, munkahelykeresés távoli vidékeken stb.). Ugyanakkor ezekre a családokra az is jellemzõ, hogy életkori vagy más okoknál fogva a szülõk már nem kezdenek vállalkozásba, de természetesnek tekintik, hogy a huszonéves fiatalnak esélyt adjanak az induláshoz (egyetértenek a vállalkozás megkezdésével, esetleg pénzzel is támogatják).

Vállalkozó fiatalokat indítanak el azok a családok is, amelyeknek az elõtörténetében nem mutatható ki a vállalkozás, a szokatlan kezdeményezések iránti affinitás, de amelyek a nyolcvanas évek elején úgy döntöttek, hogy a gyereket városi iskolába adják, városi munkahelyet, esetleg lakást szereznek neki (mintegy 8-10%-ra tehetõ azoknak a családoknak a száma, amelyek tudatosan elébe mentek a várható változásoknak, s nem csak a kényszer hatására léptek). A falu végleges elhagyásának ez a tudatos változata olyan szülõ-gyerek kapcsolatot alakított ki, amelyben a gyerek a szokottnál nagyobb döntési jogkört kapott. E jogkör alapján dönthettek úgy ezek a fiatalok, hogy a család részleges egyetértése mellett vállalkozásba fognak. Az elõbbi családtípussal ellentétben itt inkább megtûrt, mint segítõ fámogatásról van szó, de a szülõk nem akadályozzák a próbálkozást.

Az eltérõ eredet ellenére a két típusban közös az, hogy ezeknek a fiataloknak 1989-ben még nem volt megszilárdult, véglegesnek tekintett társadalmi pozíciójuk, s bár rendelkeztek valamilyen középfokú képesítéssel, a gyakorolt mesterséget nem tekintették véglegesnek. Azokhoz a fiatal városi társaikhoz hasonlítottak, akik a szó szoros értelmében nagyon vártak valamire, akiknek - életkori és státuszbeli okoknál fogva - a változás a lehetõ legjobbkor jött.

3. A falusi fiatal vállalkozók között alig vannak néhányan, akik nem kereskedelemmel foglalkoznak. Az adásvételnek azonban sokkal mozgalmasabb, képlékenyebb formáit gyakorolják, mint a falusi kísérletezõk. A szokásos termékek mellett, amelyeket minden kereskedõ forgalmaz (édesség, néhány elõrecsomagolt élelmiszer, piperecikkek, ruhanemû), megpróbálkoznak mûszaki eszközök forgalmazásával is. Ez több mozgást, nagyobb beszerzési kört, több kockázatot jelent. Beállítódásukra jellemzõ a "megfogni a jó üzletet" törekvése. Ha tõkeerejük megengedi, akkor azonnal alkalmazottakat vesznek fel, s õk csak az ügyintézésre, ellenõrzésre szorítkoznak.

Eltávolodásukat a hagyományos falusi mentalitástól az is jelzi, hogy kapcsolathálójuk igen kiterjedt, szívesen kötnek alkalmi, egyszeri kapcsolatokat is. A szerzés, a gyarapodás elve nagyobbrészt kiiktatja a mentalitásbeli kulturális mintákat. Nemcsak a kapcsolatok vagy a megjelenés fontosságát ismerik fel, hanem a mûszaki eszközök (autó, telefon, fax) szerepét is. Bár, mint látni fogjuk, e tekintetben még mindig messze elmaradnak városi társaik mögött.

A falusi társadalom mezõnyében sikeresnek számítanak, korosztályukban különösen, de ez nem jelent kiemelkedõ anyagi sikert, komolyabb vagyonfelhalmozást. Az elsõ egy-két év volt számukra a sikeresebb, ami részben az induló vállalkozások számára biztosított kedvezményekbõl, részben a szabályozások és ellenõrzések lazaságából adódott. Ma már a "nagy profitszerzés kora" számukra lejárt, többnyire csak életben tartják a vállalkozást. A következetes, aprólékos építõmunkában nem erõsek, ezt a modellt nem is ismerhetik. Az utóbbi évben igazán mûködésbe lépett ellenõrzési/engedélyezési intézmények (többnyire megyei hatóságok) hálózata már következetesen megcsapolja a jövedelmeiket. Lassan abba a helyzetbe jutnak, mint az 1989 elõtti vállalkozások, amelyek kevés adót fizettek hivatalosan, de a csúszópénzek és más juttatások a tiszta jövedelem 20-30 százalékát elvitték. Nagy többségük ma a keresés, a próbálkozás fázisában van, de erõfeszítéseik alapvetõen nem a továbblépésre, hanem túlélésre, fennmaradásra irányulnak.

4. Vállalkozó fiatalok elsõsorban a nagyobb utak és fõútvonalak menti falvakba települnek. A kicsi és elzárt falu számukra nem felvevõpiac, ugyanakkor megnehezíti az utazást és a kapcsolattartást. A négy-hat ezres lélekszámú falvakban a fiatal vállalkozók száma eléri a 10-15-öt. A városközeli falvakban ez a szám nagyobb is lehet. Számuk lassan növekedik - az ilyen vállalkozások mai stagnálása ellenére is -, mert egy potenciális kör számára ezek a vállalkozások követendõ modellt jelentenek.

5. A fiatal vállalkozók szimbolikus súlyát ma két tényezõ adja. Egyrészt felnéz rá a falusi kortárscsoport. Különleges státuszuk könnyen érthetõ, ha figyelembe vesszük, hogy a nagyabb falvakban a huszonévesek összlétszáma eléri a két-háromszázat, s ebbõl mindössze 10-15 a vállalkozó. Ez a referenciakör már csak azért is modellnek tekinti a vállalkozókat, mert ennek a rétegnek az egzisztenciája hosszabb távon nem rendezett (nincsenek egyértelmûnek tekinthetõ és járható pályák). Sokan külföldi munkavállalással kísérleteznek, de ennek a szimbolikus értéke a vállalkozás mögött van (ti. a falusi közvélemény még ma is inkább a helyben maradást tolerálja), s a külföldön kísérletezõk közül is többen vannak olyanok, akik az összegyûjtött pénzt idõvel vállalkozásba kívánják fektetni. A kortárscsoport által ily módon teremtett kontextus a nem túlságosan sikeres, vegetáló próbálkozásokat is pozitívnak állítja be, sõt már magát a kísérletet is.

A fiatal vállalkozók szimbolikus súlyát egy másik tényezõ is növeli. Az idõsebb korosztálynak az a része, amely anyagilag jobban áll és nagyobb volumenû, igényesebb beszerzéseket, vásárlásokat eszközöl, szívesen támaszkodik a mobil, a falu szemszögébõl nézve sok kapcsolattal és sok információval rendelkezõ fiatal vállalkozókra. Megbízza õket ügyintézéssel, egy-egy hiánycikk beszerzésével stb. Az ilyen "szolgáltatások" igen sokszor nem is vágnak egybe a meghirdetett vállalkozási profillal, mégis szívesen tesznek eleget a többnyire bizalmas, rokoni, szomszédi, ismerõsi felkéréseknek. Ez a jelenség egyrészt a falusi társadalom kapcsolatteremtési gyakorlatának nehézkességébõl, információszegénységébõl ered, másrészt pedig a fiatal vállalkozók azon igyekezetébõl, hogy minden alkalmat megragadjanak sikeresként demonstrálható ügyletek lebonyolítására, s választott pályájuk legitimitásának bizonyítására.

E két tényezõ okán súlyuk és szerepük a falusi társadalomban akkor is fokozatosan növekszik, ha ezt a vállalkozás eredményessége nem indokolná. Ez újabb példa arra, hogy ebben régióban a gazdasági élet mûködésének egyes mozzanatai nem kimondottan a gazdasági racionalitás és a piac törvényszerûségei szerint alakulnak.

6. Az eddigiek alapján azt mondatjuk, hogy a falusi fiatal vállalkozók számának lassú növekedése várható. A falu társadalmában játszott szimbolikus szerepük tovább nõ, s ez a növekedés nem feltétlenül az anyagi gyarapodás, a vállalkozói eredményesség függvénye. Magukra a vállalkozásokra azonban alighanem stagnálás vár, számítani lehet egyeseknél a vállalkozás idõszakos szüneteltetésére is. A sikeresebbek vagy profilt váltanak (a mindent veszek, mindent eladok magatartását felváltja egyfajta specializálódás), vagy pedig legalább részben megpróbálnak majd bejutni a városba. Nem fognak ragaszkodni a faluhoz, ha tehetik, egyfajta közvetítõ szerepet vállalnak a város és a falu között. Ez a közvetítõ szerep a falu társadalmának mai tehetetlensége és a kisvárosok erõteljes mobilizálódása okán (a következõ években ez a szakadék egészen biztosan mélyülni fog!) kifizetõdõnek ígérkezik.

7. A fiatal vállalkozók ma még nem gyakorolnak látványos hatást a falu társadalmára, azonban a fentiekben jelzett speciális közvetítõ szerepük (nemcsak árut, hanem információt, magatartásmodellt, kapcsolatteremtési kultúrát is közvetítenek a maguk kezdetleges módján) már ma is érvényesül. Ez a szerep várhatóan egyre nagyobb mértékben befolyásolja a falu életét. Elvben ez a folyamat támogatható is lenne. (Természetesen szükség lenne ennek a közvetítõ szerepnek az alaposabb elemzésére, annak felismerésére, hogy e régió faluja a kulturális minták terén minden változtatást erõteljesen fékez.) A fiatal vállalkozóknak ez a szûk rétege mindenesetre az elitszerepek felé tart, s ezt szimbolikus síkon várhatóan hamarabb el fogja érni, mint anyagiakban. Tõkéjének jelentõs részét kapcsolatok, szervezési képességek teszik ki, ami falusi kontextusban könnyen pénzzé konvertálható. Kétségtelen, közelebbrõl kell ezt a réteget megvizsgálni ahhoz, hogy városi társaikkal szembeni esélyeiket föl lehessen mérni.
 

A kísérletezõk

1. Kísérletezõknek azokat a falusi családokat nevezzük, amelyek falun üzletet nyitnak vagy üzlet nélkül kereskedelemmel foglalkoznak, s ezt nem fõtevékenységként, hanem egyfajta mellékfoglalkozásként ûzik. Ezek a vállalkozók középkorúak, 35-50 év közöttiek. Férj és feleség közös elhatározással, munkamegosztásos alapon vállalja ezt a tevékenységet. Ha van a családban serdülõkorú fiatal, akkor õ is besegít, de rendszerint neki is van más foglalkozása. Többnyire nem az egész család vesz részt a vállalkozásban, nem az egész vagyont fektetik be, nem mondanak le teljesen a család más tevékenységeirõl. A falu üzletelõknek nevezi õket. Ebbõl a rétegb81 csak igen kevés család érheti el az elit pozíciót még falusi környezetben is. Jelenlétük, mûködésük azonban szervesen hozzátartozik ahhoz a kontextushoz, amely ebben a régióban a holnapi elitet kitermeli. Ezért indokolt, hogy röviden bemutassuk õket.

2. A ma kísérletezõ családok sokféle korábbi családtípusból kikerülhetnek. Közös jellemzõjük az, hogy már 1989 elõtt eltávolodtak a hagyományos falusi mezõgazdasági jellegû családmodelltõl. Vagy a férj, vagy a feleség legalább középfokú iskolába járt, és rendszerint olyan munkahelyen dolgozott, amely lehetõvé tette vagy a falusi környezetbõl való kilépést, vagy pedig azt, hogy a falun belül valamilyen adminisztratív, szolgáltatási szektorban szerezzen tapasztalatokat. Szövetkezeti hálózatban dolgozók, mezõgazdasági gépállomások alkalmazottai, városi vállalatoknál adminisztratív pozícióiba jutottak, helyi adminisztrációban dolgozók közül kerül ki a legtöbb kísérletezõ. Õk azok, akik nem idegenkednek a "papírmunkától", az ügyintézéstõl. Gyakorlatilag nem volt több induló tõkéjük, mint bárki másnak a faluban, de lényegesen különböznek a nagy többségtõl abban, hogy korábbi tapasztalataikra alapozva volt "bátorságuk" belefogni valamilyen vállalkozásba. Mentalitásbeli különbözõségüket jelzi az is, hogy induláskor többen ingó és ingatlan javaikat eladták, hogy meglegyen az induló tõke, mások kölcsönökhöz folyamodtak.

3. E vállalkozások szinte kizárólag a kereskedelmet célozták meg, társasági formájukat tekintve többségük családi vállalkozás. Bevallott céljuk az anyagi biztonság, a jólét megteremtése. Nem zárják ki azt a lehetõséget, hogy az üzlet igazán fellendül, és akkor meggazdagodnak, de ez csak egyfajta véletlen lehetõség. Az explicit tervezés szintjén megelégednek azzal, hogy a vállalkozásból mint többletjövedelembõl szabadon költekezhessenek. Ez a stratégia a mindennapi életvezetésükben jól láthatóan érvényesül. Tulajdonképpen a falura jellemzõ kulturális minta szerint a gazdag falusi család modelljét követik. Megvásárolják mindazokat az elérhetõ javakat, amelyek a mai falusi presztízs-skálán a magasabb szintet képviselik (autó, video, színes tévé, kisebb elektronikai eszközök, esetleg két autó, berendezési tárgyak, külföldi utazás), s ugyanakkor a biztonságérzet megõrzése érdekében pénzt (valutát) is tartalékolnak. A vállalkozás jövedelmezõségi szintje ennél többet az elmúlt három évben nem is tett volna lehetõvé, de 6k ezzel maximálisan elégedettek, hiszen az 1989 elõtti állapotokhoz, valamint a falu lakosságának többségéhez viszonyítva tulajdonképpen elérték mindazt, amit el akartak érni.

Vállalkozásvezetési gyakorlatukra jellemzõ, hogy nem kockáztatnak, ha nem muszáj, nem próbálkoznak új dolgokkal, amennyiben viszont azt tapasztalják, hogy a "szomszéd" vállalkozók valamilyen területen újítanak, akkor igyekeznek utánozni õket. A vállalkozás stabilitása érdekében készséggel engednek az ellenõrzõ, engedélyezõ hivatalok korrupciós kísérleteinek, és az ilyen lefizetési gyakorlatot tekintik a biztonság legfontosabb tényezõjének. Ebben a vállalkozásban végeredményben minden kis léptékû, átlátható és kézben tartható, akárcsak a paraszti gazdálkodásban.

A vállalkozás eredményességére külsõ jegyekbõl nem lehet igazán következtetni. Igyekeznek a felhalmozás formáit leplezni - többnyire sikeresen -, a presztízs jellegû vásárlásokon túl alig költekeznek, magatartásuk a gazdagodást nem árulja el, a temérdek kisebb belsõ manipuláció miatt a könyvelések adatai nem irányadóak. Csak hosszabb, alaposabb vizsgálat révén becsülhetõ fel, hogy voltaképpen mekkora vagyon van az ilyen családok birtokában. Mindennapi tevékenységüknek több a mint féle (a vállalkozás napi feladatainak elvégzése) nem a falura jellemzõ nyilvánosság szabályai szerint alakul, ezért bizonyos mértékben a falu társadalmán kívül -élnék, s ez egyfajta átlátszatlanságot kölcsönöz ezeknek a családoknak. Megítélésük ezért ambivalens.

4. Egy-egy nagyobb faluban néhány tucat ilyen család van, kisebb falvakban pedig 8-10. Számuk még nõhét, de csak kismértékben.

5. A harmadik pontban jelzett ambivalencia okán ezek a családok a falu társadalmát csak kevéssé befolyásolják. Á falu részben irigységgel, ellenérzéssel figyeli mûködésüket. A jobbára negatív megítélésre az ad okot, hogy ezek a családok "rendes", megállapodott családok voltak, a falu szemében nem kellõképpen indokolt a kereskedéssel való kacérkodás. Tevékenységük, helyzetük részleges átlátszatlansága okán egy kicsit "gyanúsak". A falu társadalma ezért nem tekintheti õket nyilvánosan is vállalható követési modellnek. Ami nem zárja ki azt, hogy egy; szûk réteg számára ne jelentenének rejtett módon, be nem vallottan követendõ mintát.

6. Ennek a típusnak aligha lesz a közeljövõben lényegesebb társadalmi súlya, ez a réteg a falun belüli szolgáltató szerep felé mozdul el; õk azok, akik az ellátást többé-kevésbé biztosítják.

Az e típushoz tartozó vállalkozások eredményessége nehezen felbecsülhetõ. Csak igen kis hányaduk lesz képes - komolyabb vagyonfelhalmozás esetén is arra, hogy a jelenlegi mellékfoglalkozást fõfoglalkozássá léptesse elõ, specializálódjon, és komolyabban részt vegyen az üzleti életben. A váltani képes kevesek távlatilag a falusi elit részévé válnak.

7. Ezek a vállalkozások ingatag alapra épültek, a mai áruhiányra, illetve a forgalmazási hálózatok fogyatékosságaira. Módszereikben inkább a két világháború közti falusi üzletekre emlékeztetnek. Ugyanakkor törékenyek azért is, mert nem áll mögöttük komolyabb szervezési, ügyintézési tapasztalat, vezetéstechnikai ismeret. Túlságosan ki vannak szolgáltatva a gazdasági élet hullámzásainak, s nem utolsósorban az ellenõrzõ szervek önkényének. Mivel Romániában a lényeges változások a közeljövõben nem falun történnek, elképzelhetõ, hogy a perifériára jellemzõ viszonylagos csend hosszabb túlélésre ad alkalmat. Sikeresnek azok a vállalkozások bizonyulhatnak majd, amelyek mögött városba költözött tulajdonos is áll (pl. a család egyik tagja, a gyerek stb.), aki megszerzi a vállalkozás fenntartásához, gyarapításához szükséges ismereteket.

Bár ezek a vállalkozások elindítottak bizonyos folyamatokat a falu társadalmában, ezek a változások nem gyakorolhatnak tényleges hatást részben a vállalkozók mentalitása, részben a velük szembeni ellenérzések, negatív társadalmi megítélésük miatt. Nem valószínû, hogy ez a két tényezõ a közeljövõben megváltozik. Ez a réteg a falu társadalmát egy, a korábbinál normálisabb helyzet felé tereli (áruellátás, szolgáltatások stb. biztosítása), de szerepe ebben a rehabilitációs gesztusban nagyjából ki is merül.

A bemutatott négy típus együttesen alkotja azt a "mezõt", amelyben az elit falusi környezetben termelõdik. Itt csupán jelezzük, hogy még van egy számba jöhetõ típus, amely azonban egyelõre oly ritka, hogy szinte semmit nem tudunk mondani róla. Ez a típus a faluba máshonnan betelepült, a helyi erõforrásokra építõ igazi vállalkozó. Azért potenciális típus ez, mert egyrészt történetileg ismert modell, a falu társadalmának gondolkodásmódja szerint is elfogadható, másrészt az eddigi falusi vállalkozások a helyi erõforrásokból még szinte semmit nem használtak fel. Ennek a típusnak a megjelenésére akkor kell számítani, ha Romániában a termelõ jellegû vállalkozások fölfutása megkezdõdik.
 

Elittípusok a városban

A mai székelyföldi kisvárosokban - mint már említettük - az elitek öt típusát különíthetjük el: 1. régi elit, független vállalkozói szerepkörben; 2. régi elit függõ vállalkozói szerepkörben (ezek megtartották állami pozícióikat); 3. 30-40 év közötti mûszaki értelmiségiek; 4. fiatalok; 5. kísérletezõk. Egyelõre csak szórványosan jelentkezik a máshonnan betelepülõ, a városban idegenként vállalkozást indító elit, ezért ebben a keretben nem foglalkozunk vele. Elképzelhetõ, hogy a privatizációs folyamatok várható felgyorsulása és strukturális átalakulása ezt az elittípust hangsúlyossá teszi.
 

Régi elit, független vállalkozói szerepkörben

1. Ez a típus jelenti ebben a régióban ma a nagybetûs VÁLLALKOZÓ-t. A 40 és 50 év közötti volt vezetõkbõl verbuválódott ez a csoport. Egy-egy vezéregyéniség köré többen is tömörülnek, részvénytársaság, vagy éppen alakuló holding keretében, a csoportban a vezetõ személyiség számít központi figurának. Ezeket a vállalkozást irányító vezetõket az ötvenezres lakosú városokban is mindenki ismeri, nevük fogalommá vált. Általában csak vezetéknevükön emlegetik õket, ami gyakran nem is annyira személyüket, hanem inkább a mögöttük álló, frissen épített birodalmat jelöli. A figyelem középpontjában állnak, új kezdeményezéseikre éppúgy figyelnek a város lakói, mint apró-cseprõ személyes ügyeikre (hol jártak, mit mondtak, mit vásároltak, mit akarnak stb.). Bizonyos értelemben mitizált szereplõk.

2. A vállalkozást irányító kulcsfigurák és közvetlen munkatársaik 1989 elõtt vezetõ szerepeket töltöttek be állami vállalatoknál vagy az adminisztrációban. Nagyobb részük sosem volt igazán elsõ ember, csak második, harmadik. Kisebb részük volt már elsõ számú vezetõ is, de 1985-86 után háttérbe szorultak. Ismerték a szocialista gazdálkodás és vállalatvezetés minden mozzanatát, rendelkeztek azzal a kapcsolatépítési és kapcsolatfenntartási képességgel, amely egy ipari vagy hivatali szervezetet életben tarthatott. Ez a réteg már a hatvanas-hetvenes évek fordulójára jellemzõ részleges ideológiai nyitás neveltje. Elsõsorban nem ideológiai, hanem szakmai képzést kaptak (eltérõen az idõsebb korosztálytól, amelynek tagjai és mind a mai napig jobban ragaszkodnak az állami struktúrához). Akik közülük egyes számú vezetõi pozícióba jutottak, megpróbálták pragmatikusabb stílusukat érvényre juttatni, s ez népszerûséget hozott számura egy-egy vállalaton belül. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek második felének túlideologizált világában távozniuk kellett az igazgatói székbõl. Nagyobb részük azonban - sikeres szakemberként is a második vonalban meghúzódva - a csendes várakozást választotta.

1989 után azonnal kezdeményeztek, mégpedig egyszerre két síkon. Elhagyták a korábbi állami terepet (ahol végsõ soron bizonyos értelemben "magányosak" és mellõzöttek voltak), vállalkozásokat alapítottak kft-k, részvénytársaságok formájában. Ugyanakkor néhány hónapon át kísérletet tettek a közéletben való megjelenésre is (átmeneti tanácsok, RMDSZ, nyilvános rendezvények). Ez a közéleti szerepkeresés azonban nem tartott sokáig. Félév, egy év után már csak a vállalkozásfejlesztésre koncentráltak, s a volt vezetõ garnitúrából további személyeket csábítottak magukhoz. Minden ilyen vállalkozás tulajdonképpen egy-egy "elitkör", nagysága 3-15 fõ között váltakozik.

Indulásuk nagyon sikeres volt. Ebben sok minden közrejátszott, mindenekelõtt korábbi vezetõi tapasztalataik, pragmatikus elveik, szervezési gyakorlatuk, helyi és országos kapcsolatrendszerük, az indulást lehetõvé tevõ anyagi helyzetük, a kereskedelmi szabályozások korai rendezetlensége, de nem utolsó sorban bátorságuk és kezdeményezõ készségük. Kivált a külkereskedelem terén voltak sikeresek (nyersanyagexport), de hamarosan termeléssel is foglalkozni kezdtek.

3. Ezeknek a vállalkozóknak a hároméves útja a szó szoros értelmében vett "birodalomépítéssel" jellemezhetõ. A terjeszkedés egyrészt az infrastruktúra folyamatos bõvítésben (telekvásárlások és bérletek, építések, részesedések megszervezése stb.), másrészt a vállalkozás személyi és szervezeti kereteinek bõvítési módozataiban (a belsõ szerephierarchia és a vállalati magatartásrendszer kiépítése, a cég imázsának megterveztetése stb.) mutatkozik meg a legjobban. Egy-két kivételtõl eltekintve azonban nem törekedtek arra, hogy a gazdagságot és a tõkeerõs pozíciót a társadalom szimbolikus síkján is megjelenítsék. A helyi társadalomban, a régióban nem, vagy csak nagyon kevéssé igyekeznek elfogadtatni magukat, s ha ezt a cég szintjén megteszik is, egyéni, családi szinten gyakorlatilag egyáltalán nem. Ezek a jellemzõk az elit e típusának mai "mûködését" illusztrálják.

Ez az elit nem a korábbi hatalmát, hanem a korábbi pozíciójában szerzett, illetve abból származó elõnyöket fordította át sikeres vállalkozássá. Teljesen új szerepet, új pozíciót teremtett magának, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy korábban kiformálódott habitusát teljesen új kontextusba helyezve kezdte érvényesíteni. Ezért nem véletlen, hogy saját "birodalom" gyanánt tulajdonképpen azt igyekszik megteremteni, amit azelõtt, másodrangú vezetõ korában a körülmények vagy a fõnökök korábban nem engedtek meg néki. A terjeszkedést célzó stratégiákban és kivitelezési eljárásokban több a szocializmusból ismert fogás, mint a vállalkozások "Nagykönyvében" azonosítható eljárás. Terjeszkedési igénye folytonos, ahol rést lát, oda igyekszik behatolni, de sokkal inkább az elfoglalás, mint a kiaknázás céljából. Az "ahol én vagyok, ott más nincs" elve alapján a hatókör kiterjesztésére törekedve kevésbé érdekli az, hogy az új terület hosszabb ideig képes lesz-e mûködni, s hogy ez a mûködés eredményes lesz-e. E mentalitás számára nem a mûködésbõl származó saját erõ adja az igazi magabiztosságot, hanem a határok kiterjesztettsége, amelyek szükség esetén összébb vonhatók, ily módon védelmezve az igazán fontos részek integritását. Természetesen felismerhetõek a szocialista vállalatvezetés gyakorlatából átvett egyéb mozzanatok is.

A szervezetépítés, illetve a szervezet belsõ arculatának kialakítása terén szintén sok a korábban kialakult habitusból eredõ momentum. Belsõ szabályok helyett fontosabbak a bensõséges személyi kapcsolatok, a belsõ információáramlást, a döntési mechanizmusokat nem annyira a vállalkozás logikája, hanem a személyközi kapcsolatrendszer szabályozza. Ezek a kapcsolatok régi keletûek, s természetesen eleve befolyásolták a szervezeti struktúra kiépítését, a vezetõi pozíciók kialakítását és betöltését is. A belsõ szerkezetnek ezt a személyközi kapcsolatokra épített jellegét a tulajdonos-beosztott viszony aszimmetriájának erõteljes hangsúlyozásával leplezik (szigorú követelményrendszer, autoriter magatartások stb.).

Ennek az elitnek a kifelé irányuló magatartásából hiányzik az újgazdagokra olyannyira jellemzõ konvertálási gyakorlat, az anyagi javakat nem fordítja át szimbolikus értékû társadalmi, kulturális szereppé. Egyik-másik vállalkozás mint egység néha kísérletet tesz erre, de a vállalkozásokat vezetõ elitcsoportok tagjai személyesen nem foglalkoznak konvertálással. Anyagi helyzetük lehetõvé teszi a nagymértékû fogyasztást, amely azonban többnyire a személyes igényék kielégítésére irányul (ingatlanvásárlás, autók, utazások stb.). De kerülik a látványos költekezést, nem jelennek meg reprezentatív céllal a nyilvános térben, nem eszközölnek nyilvános jellegû kulturális befektetéseket. Ennek több oka van, a legfontosabbnak az tûnik, hogy egyfajta legitimációs deficit okán ezt a konvertálást pillanatnyilag feleslegesnek tartják. A deficit lényege abban áll, hogy nem tudnak egyértelmûen megküzdeni a régiónak azzal a hagyományos szimbolikus erejével, amely a mindenkori elitet (ez esetben a saját társadalomból kinövõ elitet is) az idegenszerûség irányába tereli. (Erre a szimbolikus marginalizálódásra késõbb visszatérünk.)

Ma ez az elit komoly gazdasági erõt képvisel, kiterjedt hazai és külföldi kapcsolathálóval rendelkezik, s a kezdeti gyors meggazdagodás után lassan tovább építi a vállalkozásait. Némely területen olykor vissza kell vonulnia, ez részben a reformfolyamatok lassulásából fakad, részben abból; hogy a már említett expanziós törekvés nem eléggé átgondolt.

Uralkodó pozíciójuk a régióban egyértelmû, bár az utóbbi idõben az állam centralizációs elképzelései kellemetlen megszorításokkal jártak rájuk nézve. Ennek a rétegnek pénzben, infrastruktúrában, kapcsolatokban még igen sok kihasználatlan erõforrása van, bár föltételezhetõ, hogy mentalitása, 1989 elõttrõl hozott szervezõi habitusa okán ezeket a tartalékokat csak végszükség esetén képes mozgósítani.

4. Városonként alig 4-5 olyan vállalkozás van, amelynek vezetõi ebbe a típusba sorolhatók. Ezek a vállalkozások ma már részvénytársaságok, vagy holding jellegûek, s a kezdéskor vagy menetközben társult további elittagok révén az ebbe a típusba tartozók száma ma városonként kb. 30-50 fõ között ingadozhat. Számuk nemigen nõhet tovább, mert a korábbi vezetõi garnitúrákból már minden ember "foglalt", utódnevelésre pedig ez a típus egyáltalán nem törekszik. Létszámcsökkenés sem várható, mert a kölcsönös lekötelezettségek okán senkinek nem célszerû a kiválás, az egyéni útra lépés. Végsõ soron egyfajta érdekcsoportot alkotnak, 3-5 csomópontot jelentõ vállalkozás köré tömörülve, s ezek a struktúrák tartósnak mutatkoznak.

5. Ennek az elitrétegnek a társadalmi súlya nagyobb, mint bármelyik más típusé. Szimbolikus súlyuk és a társadalmi-gazdasági életre gyakorolt befolyásuk között azonban lényeges eltérés mutatkozik. A szimbolikus súly nagyobb, ami abból ered, hogy a társadalmi környezet nagyon intenzíven foglalkozik ezzel a réteggel. Életmódjukról, gazdasági terveikrõl, befolyásukról stb. sok-sok "biztos" ismeret kering a közvéleményben, ezek nagy része nyilván egyszerû kitaláció, vagy valós részismeretek utólagos kikerekítése. A róluk alkotott kép ambivalens, pozitív és negatív elemek meglepõ módon keverednek benne.

A közéletre, a gazdasági életre gyakorolt hatásuk nehezen ítélhetõ meg. Mivel egy-egy város vagy vidék még nem önálló a saját társadalmi-gazdasági életének megszervezésében, gyakorlatilag nem nagyon van mire befolyást gyakorolni. A központi befolyás nagyon erõs, és ez a réteg még semmilyen területen nem tudja felvenni az állami struktúrákkal a versenyt. Kisebb, helyi ügyekbe már beleszól, de cselekvési lehetõsége, tényleges hatása egy-egy városra vagy régióra csekély. Ami pedig a közéleti szerepeket illeti, ezeket még mindig a humán elit vezetõ tagjai uralják.

Mivel ezek a vállalkozások meglehetõsen "belterjesek", klikkszerûen szervezõdnek, gazdálkodási és ügyintézési modelljük nem találhat követõkre, és nem foglalkoznak fiatalok felfuttatásával sem.

6. Tekintélyes egyéni tartalékaik vannak, és vállalkozásaikban is igen sok a "pazarló", illetve tartalékolt elem. Ez a tartalékolási igyekezet egyértelmûen "szocialista" vonás. Ez meghatározza jövõbeni útjukat is. Látványos felfutásuk már aligha várható, hiszen - tapasztalataink szerint - eddigi gyakorlatukon, tegnapról hozott mentalitásukon nem fognak változtatni. Az állami centralizáció fokozódása esetén erõteljesen kellene karcsúsítaniuk, s ez nehéz helyzetbe hozná õket. Központi liberalizációs intézkedések, a reformfolyamatok kiteljesedése esetén viszont föltehetõen nem lesznek igazán versenyképesek, mert az igazi versenyre alkalmatlanok túlságosan korszerûtlen tudásuk és rutinjuk miatt. Nehéz helyzet esetén nem a vállalkozás megerõsítését szolgáló gazdasági manõverekhez folyamodnak, hanem a magánvagyon kimentését fogják szorgalmazni, mint ahogy részben ma is ezt teszik.

7. Tulajdonképpen ez a réteg a Székelyföld mai gazdasági életének legellentmondásosabb része. Mindenki róluk beszél, sokan õket állítják elõtérbe, az ilyen típusú elitben részben modellnek tekintik, miközben ennék a rétegnek a ténylegesen betöltött társadalmi szerepe, illetve várható társadalmi szerepe egyáltalán nem felel meg a róla alkotott képnek. Tény, hogy "elöl" vannak, de képtelesen szólva inkább állnak, mint elõre mennek.
 

Régi elit, függõ vállalkozói szerepben

1. Ebbe a típusba általában ötven évnél idõsebbek tartoznak, akik 1989 elõtt a gazdasági életben vagy a megyei, városi adminisztrációban vezetõ szerepet töltöttek be. Fõnökök voltak - ahogy a népnyelv nevezte õket -, és ma is azok. Vállalkozásaikat rendszerint ugyanarra a vállalatra telepítették, amelynek elsõ számú vezetõi. A vállalkozás pedig az általuk vezetett vállalat tevékenységének kiszolgálására vagy termékeinek értékesítésére irányul. Ezt az elitréteget a köznyelv ma is a "fõnökök" névvel illeti.

2. Elõzõ pályafutásuk megegyezik a romániai szocialista vezetõ tipikus karrierjével. A hetvenes évekbeli iparosítási hullámmal emelkedtek igazán jelentõs vezetõi pozícióba. Annak a kornak a neveltjei, amely a példaképszerû vezetõi magatartás, az egyszemélyes irányítás modelljét állította középpontba (ötvenes, hatvanas évek). Sok éves vezetõi gyakorlatra tettek szert, s a vezetõi szerep egyértelmûen elitpozíciót is jelentett számukra (a hatalmi körhöz tartoztak, fizetésük magas volt, különleges juttatásokban részesültek). A nyolcvanas évek második felében az etnikai jellegû kádercserék alkalmával második vonalba szorultak vissza, ez azonban 1989-ben elõnyükre szolgált: a népakarat nem õket, hanem utódaikat menesztette a vállalatok élérõl, õket pedig "visszahelyezte" abba az elsõ számú vezetõi pozícióba, amelytõl a kommunista vezetés úgymond megfosztotta. Egyik napról a másikra ismét "kiskirályok" lettek, s gyakorlatilag bármit megengedhetnek maguknak, amit jónak tartanak, mert neveltetésük azt diktálja, hogy õk "tudják a jó megoldásokat". Cselekedeteikhez ezen a magyar lakosságú vidéken legitimációt adott az is, hogy "magyar vezetõként" mindig pozitív beállítást kaptak a közvélemény szemében.

3. Vállalkozásait ez az elitréteg a induláskor arra építette, hogy Romániában a törvény nem tartotta egymást kizárónak a vállalatvezetõi, illetve az adott vállalatra építõ vállalkozói szerepet. Ezért alakíthatott egy igazgató egy-két vezetõ állású munkatársával például olyan vállalkozást, amely az általuk irányított vállalat termékeinek forgalmazásával foglalkozott. Az indításhoz elegendõ volt a bejegyeztetéshez szükséges néhány tízezer lej, az egész vállalkozás gyakorlatilag csak papírmunkából állt és igen jelentõs profitot hozott. Ebben a helyzetben persze általánossá válta vállalat munkájának manipulálása a csúcsára helyezett kft érdekeinek megfelelõen. A szocialista vagyon egy része ily módon mintegy átfolyt a magánvállalkozásokba. A törvény szigorítása után valamelyik családtag neve alatt futhattak tovább a vállalkozások.

Természetesen mindehhez szükséges volt az 1989 elõtti igen kiterjedt kapcsolatháló, az adminisztrációs és adóügyek szövevényében való jártasság, s a szavakban ki sem mondott "elv-társi" egymásra hangolódás is.

Az átláthatatlan érdek-összefonódások, valamint a könyvelési trükkök miatt ennek az elitrétegnek a gazdasági helyzetét lehetetlen áttekinteni. Mindenki másnál látványosabban fogyasztanak és terjeszkednek, az elithabitust (a szó szocialista értelmében: "nekem szabad") magától értetõdõként élik meg. Közéleti szerepük még nem igazán jelentõs. Pozíciójuk ma is szilárd, illetve - amennyire meg lehet ítélni egyre szilárdabb. Az újabb centralizációs elképzelések, a reformok halogatása ennek az elitrétegnek kedveznek. Feltételezett anyagi erejükhöz mérhetõ gazdasági vagy más természetû kezdeményezéseik, befektetéseik azonban még egyáltalán nincsenek.

4. Kisvárosonként mintegy 20-30 olyan név forog, amelyeket egyértelmûen ebbe az elitkategóriába sorolhatunk. Azonban mögöttük, mellettük még körülbelül kétszer annyi közvetlen munkatárs van, akik ugyanakkor vezetõ pozíciót is elfoglalnak. Ez a réteg is klikkszerûen szervezõdik, akárcsak a független szerepet vállaló elit, de az egyes csoportok között jóval nagyobb az affinitás, az alkalmankénti kooperáció. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy ebben az elitrétegben alkalmasint a helyi román elit egy része is helyet kap, vagy legalábbis kooperációs kapcsolat alakul ki köztük (adóhivatal, ellenõrzõ hivatalok stb.).

5. E réteg társadalmi súlya gyakorlatilag a fordítottja annak, amivel a független szerepet vállaló régi elit rendelkezik. Önképének formálására ez a réteg sem tesz különösebb erõfeszítéseket, a közvélemény viszont annál határozottabban igyekszik képet alkotni róluk. Ez a kép azonban jobbára negatív, elsõsorban azért, mert ez az elit - állami tulajdonra települt vállalkozóként - az alkalmazottak munkáján gazdagodik (legalábbis mindenki ezt mondja, hangosan, jól érthetõen). Csak annyi engedményt tesznek irányukba, hogy "legalább megvásárolhatnák a gyárat az államtól". Ezzel a negatív képpel az elit nem törõdik, mint ahogy nem tesz erõfeszítést arra sem, hogy gazdasági erejét valamiféle szimbolikus hatalommá konvertálja.

Ennek az elitrétegnek a társadalmi pozíciója - a negatív kép ellenére - gyakorlatilag meghatározza a város, a vidék életét, hiszen ez a réteg végsõ soron nem más, mint a központi elképzelések gyakorlati kivitelezõje. Vállalkozásaik, anyagi erejük kisugárzása ehhez képest elhanyagolható. Õk maguk is inkább az állami pozícióból adódó szerepre alapoznak, ez felel meg habitusuknak, ezt próbálják érvényesíteni. Vállalkozásaik jól mennek, de ez számukra egyelõre mintha csak egyfajta plusz lenne. Mint vállalkozók "új" elitnek számítanak, valójában persze csak a régi elit szerepkörét töltik be. Vállalkozásaik "mûködését" a társadalom nem érzékeli, nyilván nincs is közvetlen hatásuk.

6. Ennek az elitnek a sorsa az országos gazdaságpolitikától függ. Mivel teljes körû strukturális váltás nem történhet, lassú nyitás esetén még sokáig a porondon maradnak. Nem tartjuk valószínûnek, hogy vállalkozásaikat igazán kifuttatnák, komolyabb és látványosabb kezdeményezés aligha várható tõlük. A szocialista vagyon egy részét átmentik maguknak, ugyanakkor ez a vagyon magánvagyonként föltehetõleg elrejtõdik, tartalékba helyezõdik. Sem életkori, sem habitusbeli adottságaik nem teszik lehetõvé, hogy igazán belépjenek a vállalkozói arénába. Ennek a rétegnek a régió szemszögébõl nézve fölöttébb regresszív szerepe van (elszívás, rejtett felhalmozás stb.), amely a vidéket tulajdonképpen fokozatosan szegényíti.

7. Ez a réteg világítható át a legkevésbé, holott a mai gazdasági jelenségek legtöbbjére ennek az elitrétegnek a mûködése adhatna magyarázatot. Nem átlátható részben az "egymásra hangolódás" jól begyakorolt technikája miatt, másrészt pedig azért nem, mert ezen a vidéken a "magyar kommunista réteg" emlegetése tabunak számított és az is maradt. Különösen a regresszív hatású jellegzetességek érdemelnének nagyobb figyelmet. A gazdasági életre gyakorolt negatív hatások mellett az is szembetûnõ, hogy ennek a rétegnek a mai mûködése milyen kitartóan rombolja a "gazdasági elit" fogalmával jelölhetõ társadalmi szerepet, amely ezen a vidéken amúgy is mindig ambivalens megítélés alá esett.
 

Középkorú mûszaki értelmiségiek

1. Ez a legdinamikusabb, legsokszínûbb rétege a régió mai elitjének. 30-40 év közötti személyekbõl áll, akik 1989-ig középfokú vezetõi beosztásban dolgoztak, és 1989 után azonnal vállalkozásba fogtak. Alapképzettségük: közgazdaságtan, tervezés, informatika, mûszaki tudományok. Egy-egy szakterületen alapos ismeretekkel rendelkeznek (ellentétben a függõ vagy független szerepet vállaló vezetõkkel), és vállalkozásaikat legalább részlegesen erre a szaktudásra alapozzák. Nem számítanak egyéniségnek a közvélemény szemében, egyszerûen vállalkozóknak nevezik õket, és õk is magukat.

2. Fõiskoláikat a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján végezték, közülük igen sok falusi származású, nem csekély ambícióval, bizonyítási készséggel. A hetvenes évek még erõs, szelekciós elveket is érvényesítõ városi középiskoláiban végeztek, a fõiskola elvégzése után városokba, megyeszékhelyekre kerültek, ahol igen sokféle lehetõség kínálkozott számukra (üzemek mérnöki, részlegvezetõi állásai; egész sor megyei jellegû hivatal: tervezõhivatal, számítógépesítési hivatal stb., stb.). Nem tartoztak a helyi városi elithez, a vezetõi helyek ekkor már telítõdtek, ezért jobbára csak a csendes vegetálás maradt számukra (ami nagyrészt egyenesen semmittevést jelentett). Hivatali keretek között több kísérletet tettek saját ötleteik, elgondolásaik kivitelezésére, de ha elismerték is õket, nem juthattak a ranglétrán feljebb. 1989 után azonnal feladták állásukat is és önálló vállalkozásokba fogtak.

3. Nagy többségük csekély anyagi tõkével indult, s könnyen konvertálható kapcsolataik sem voltak. Ezért induláskor a csoportos kezdést választották. A csoportosulás haveri alapon történt, a létszám 4-6 fõ körül mozgott. A csoportos vállalkozások mellett többen egyéni vállalkozásokba is belefogtak, ez a csoporton belül érdekellentétekhez vezetett. A csoportok az elmúlt három év során átalakultak (szétválás, lemorzsolódás). Ma már legfeljebb három fõs csoportok maradtak, sokan egyéni vállalkozóként folytatják tovább.

Az indulást igen nagy ambíció jellemezte. Széles spektrummal kezdtek, olyan kft-ket jegyeztettek be, amelyek gyakorlatilag bármivel foglalkozhattak. 1990-ben és 1991-ben a kereskedelmet találták a legelõnyösebbnek. Az általános hiány és az igen magas vásárlási kedv kettõsségét jól kihasználták, sokféle áruval üzleteltek (fõként elektromos cikkekkel), pénzüket rövid átfutási idõ alatt nagy haszonnal forgatták (ekkor nem volt ritka az sem, hogy egy vállalkozó alig egy-két hét alatt megduplázta, megháromszorozta tõkéjét). Ez a munka gazdag tapasztalatokhoz juttatta õket (személyes ügyintézések helyi és fõvárosi hivatalokban, vámügyek intézése, adóügyek), ugyanakkor gyakorlatilag egész napos munkavégzést kívánt. Az eredmény kettõs: tapasztalatokat szereztek ahhoz, hogy komolyabb vállalkozásba fogjanak; olyan mértékû személyes vagyont halmoztak fel, amely lehetõvé teszi a kilépést az alkalmi üzletekre építõ vadkereskedelembõl.

Ez a réteg nem halad ugrásszerûen elõre. Céltudatos, és hosszabb távon gondolkodik. Biztos hátteret teremtett magának, elindított legalább egy olyan vállalkozást, amely hosszabb távon is életképesnek ígérkezik, és nem függ a gyorsan változó hiánykonjunktúrától. Eddigi tapasztalataik megvédik õket attól, hogy egy-egy váratlan új rendelkezés felborítsa az elképzeléseiket. Nem idegenkednek a közéleti szereptõl sem, ha úgy gondolják, hogy valamikor, valamilyen formában még megtérül. Idõt, energiát nem kímélnek. Ma többen tekintélyes vagyonnal rendelkeznek, s ezzel "beosztva" élnek. Tartalékolnak is (valuta, ingatlan), de ha biztos és gyorsan kamatozó lehetõség adódik, ezt a stabil vagyont is "megforgatják". Vagyonuk egy részét hosszabb távú stratégiák alapján fektetik be. Költekezésük csak oly mértékû, hogy az átlagon felüli, jól szituált család benyomását keltse. A gazdasági hatalom konvertálásának ötlete foglalkoztatja õket, de úgy ítélik meg, hogy ehhez még nem elég gazdagok. Ilyen irányú törekvéseiket jelzi, hogy sok szállal kapcsolódnak a most formálódó non-profit szférához. Ennek viszont egyik motívuma az, hogy a segélyekkel és adományokkal megcélzott régióban ez igen megnöveli a mozgásterüket, külföldi kapcsolatokat jelent stb.

Az ehhez a réteghez tartozók egyszerre több fronton szorgalmazzák az elitté válást, ezért rendkívül sokat dolgoznak. Mivel a munka nagy részét nem alkalmazottakkal végeztetik, hanem õk maguk látják el, egyre inkább megszerzik azokat a képességeket, amelyek valakit ebben az országban és ebben régióban sikeres menedzserré tehetnek. A vezetõkhöz képest "alulról" jöttek, ennélfogva az elõbbi két kategóriánál sokkal realistábbak, van szociális érzékenységük. A többfrontos érvényesülési stratégia azonban még nem vezetett igazán jelentõs vagyonhoz, társadalmi befolyáshoz. Azt lehet mondani róluk, hogy még csak az út felét tették meg.

4. Egy-egy közepes városban 30 és 50 között váltakozhat az ehhez a típushoz tartozók száma, amely egyelõre stabilizálódni látszik. Egyfajta generációs rokonszenv jellemzi õket, ami csupán annyit jelent, hogy figyelnek egymásra, ügyintézési információkat cserélnek.

5. Ez a réteg a szélesebb közvélemény elõtt nem, vagy alig ismert, gyakorlatilag csak az üzleti élet és a közélet potenciális konkurensei ismerik és tartják számon, hogy mivel is foglalkoznak, mit csinálnak. Egyáltalán nincsenek az érdeklõdés homlokterében, nem pletykálnak róluk stb. Társadalmi súlyuk még nem számottevõ, mert nem rendelkeznek befolyást jelentõ anyagi erõvel, sem pedig komolyabb közéleti pozícióval. A függõ, illetve a független vállalkozói elit számon tartja ezt a réteget, és igyekszik megtartani õket ebben a "másodhegedûs" szerepben, mint ahogy a humán elit is arra törekszik, hogy ez a réteg ne jusson közéleti pozíciókhoz. Teljesen megakadályozni azonban nem tudják, ez a réteg mind anyagi, mind szimbolikus súlyát tekintve lassan növekszik, amit kizárólag saját erõfeszítéseinek köszönhet.

6. Az országos jellegû változások iránya leginkább ennek a rétegnek a sorsát befolyásolhatja. A gazdasági reform további stagnálása esetén lassabban ugyan, de bizonyosan elérik a régi elit gazdasági erejének és szimbolikus súlyának mértékét. Az egyéni vállalkozásokat támogató intézkedések esetén jóval gyorsabb felfutásukra számíthatunk. Ez esetben a korábbi szaktudás, a megszerzett tapasztalat és az ambíció nem csupán elitszerepbe, hanem kulcspozícióba is emelheti e réteg egy részét. Nyelveket tanulnak, adnak a megjelenésükre, az utazásokat tudatosan is tapasztalatszerzésre használják fel, s ez mind-mind megtérülhet. Technokrata gondolkodásmódjuk, idegenkedésük a patetikus nyelvezettõl ebben a régióban mindig is hátráltatni fogja társadalmi szerepük formálódását, ezért, ha nagyobb vagyonra tesznek szert, bizonyára törekednek majd arra, hogy gazdasági erejüket szimbolikus erõvé konvertálják.

7. Ennek az elitrétegnek a helyzetét és várható alakulását végiggondolva mindenekelõtt azt kell hangsúlyozni, hogy egyfajta "rejtett elitrõl" van szó. Formális jellemzõi alapján már ma elitnek minõsíthetõ, azonban a helyi társadalom és a szélesebb nemzetiségi nyilvánosság ezt még nem hajlandó tudomásul venni. A kényszerû "rejtettség" azonban nem képes ennek az elitcsoportnak a következetes elõrehaladását megakadályozni. Alaposabb vizsgálat nélkül nehéz a réteg egészének sorsát megítélni, de 20-30 százaléka néhány éven belül bizonyára az élvonalba kerül, és az elitszerephez szükséges szimbolikus pozíciókat is megszerzi. Ez persze alighanem konfliktusokkal jár majd. Ez a réteg ma is folyamatosan konfrontálódik az állami pozícióit megtartó elitréteggel, illetve - némileg kisebb mértékben - a helyi humán elittel, politikai vezetõkkel is. A vezetõ pozíciók ebben a régióban mind fizikailag, mind pedig szimbolikus síkon foglaltak, a helyi társadalmak ökonómiája szerint tulajdonképpen nincs szükség több elitre, ezért ez a réteg csak akkor juthat megerõsített elitszerepbe, ha elhódítja a pillanatnyilag foglalt pozíciók egy részét. (A "telitettségnek", e régióra jellemzõ kulturális mintának a problémaköre szintén külön vizsgálandó kérdés.) Ez a konfliktus természetét tekintve generációs jellegû, de valószínûsíthetõ, hogy nem egyetlen frontvonal mentén zajlik majd (nem valamiféle látványos generációs váltás lesz), hanem több, kisebb fronton, s a küzdelem tétje mindig csak egy-egy pozíció lesz. Ez a pozíciószerzési igyekezet magában foglalja mind a meggazdagodásnak, mind a szimbolikus vagy adminisztratív elitpozíciók megszerzésének törekvését. Ennek az elitrétegnek azért is van esélye a jövõre nézve, mert eltérõen a többi típustól, a holnap betöltendõ elitszerepet a maga összetettségében próbálja megszerezni (gazdasági, szimbolikus, adminisztrációs szinten stb.), s a szélesebb társadalom a közeljövõben is várhatóan az ilyen komplexnek mutatkozó elitszerepeket fogja a leginkább elismerni és méltányolni. A "specializált" elit ezzel szemben egyre inkább a státusz-inkonzisztencia állapotába, s ezzel együtt az idegenszerûség állapotába jut (ez - mellesleg - szintén e régió fejletlenségét mutatja).
 

Vállalkozó fiatalok

1. Ebbe a típusba az egyéni vállalkozásba kezdett huszonévesek tartoznak. Nem nevezhetõk még elitnek, s várhatóan csak kis részükbõl lesz majd helyi elit. Csak igen röviden beszélünk róluk, mint a pillanatnyi konjunktúra által kialakított rétegrõl.

2. Fiatalok lévén, nincs elõtörténetük. Közös jellemzõjük az, hogy induló tõkét biztosítani nem tudó, mobil családokból jönnek.

3. Nem léptek színre rögtön 1989 után, csak akkor, amikor látták, hogy egyesek milyen sikeresen vállalkoznak. A legkülönfélébb dolgokkal foglalkoznak, mindazzal, ami nagy haszonnal kecsegtet, és hamar véghez lehet vinni. A nagy fogásokat keresik; ezért gyorsan változtatnak területet, módszert. Mozgékonyak, sok energiával rendelkeznek, és nem riadnak vissza sem a szokatlan ötletektõl, sem a nagy kockázattól, sem pedig a kétes helyzetektõl. Valószínû, hogy amennyiben volna gazdasági információs hálózat, lennének üzlethálózatok, piacokat ellenõrzõ nagyobb szervezetek, akkor szóhoz sem jutnának. A kaotikus gazdasági helyzetben (ahol például sosem lehet tudni, hogy mibõl lesz holnap hiány, milyen szigorító vagy megengedõ intézkedést hoznak, s a kiskapuk megtalálása mindenkinek az ügyességére van bízva) találnak mûködési területeket. Sokat utaznak, adnak a fellépésre, kihasználják a kapcsolattartás technikai eszközeit, megkeresik a pénzforgatás legcélszerûbb (hivatalos és nem hivatalos) módozatait. Saját birodalmat nem építenek, ma itt vannak, holnap, ha kell, másutt. Gondolkodásukkal, viselkedésükkel, gazdasági magatartásukkal bizonyos értelemben szélsõséges típust jelenítenek meg. Életvezetésük sok vonatkozásban (megjelenés, fogyasztás) a formálódó elithez kapcsolja õket. Pozíciószerzésre nem törekednek, varázsszavuk az "üzlet".

4. Rendkívül mobil életvezetésük miatt statisztikai gyakoriságukat nem lehet megállapítani. Vállalkozásaikat néha szüneteltetik, máskor gyorsan megváltoztatják vagy áttelepítik. Városonként átlagban 20-30-ra becsülhetõ az ilyen fiatal vállalkozók száma.

5. A fentebb elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy ennek az "üzletre" specializált rétegnek nincs elismert elitszerepe.

6. Gazdasági súlyuk nem igazán átlátható, valamiféle kapcsolatban a mûszaki értelmiségiekbõl verbuválódott vállalkozói réteggel vannak.

7. Mivel nem hajlandók követni a lassú és következetes építkezés elvét - vagy bejön nekik a "nagy üzlet", vagy nem -, e réteg további sorsa nehezen kiszámítható. Életkori és alkati sajátosságaik ezután is a nagy fogás keresésére fogják ösztönözni õket.
 

Néhány összefoglaló megjegyzés

Talán a fenti vázlatos helyzetrajz mutatja a legjobban, hogy ebben a témakörben igencsak szükség volna az egyes résztémák szisztematikus elemzésére. A Székelyföld kvázi-archaikus társadalma a tagolódás olyan fázisában van, ahol a gazdasági folyamatok és a mentális jellegû kulturális minták, a kívülrõl jövõ, véletlenszerûnek mutatkozó hatások és a belsõ magától értetõdõségek keverednek egymással. A fenti vázlathoz hasonló számbavételek ezért nem következtetések levonására, hanem biztosnak mutatkozó megközelítési pontok rögzítésére ösztönöznek. Ez a munka nyilván egy másik tanulmánykísérletet jelentene, ezért itt csak röviden utalunk az általunk legfontosabbnak tartott mozzanatokra.

Ennek a régiónak az elitszerkezete olyan mentális sémákon alapul, amelyeket az újonnan megjelent gazdasági elit még nem tudott érdemben befolyásolni. A közvélemény az új gazdasági elitnek csak kis részét fogadja el elitként, s azt is az ismert mentális sémákban igyekszik elhelyezni. Ezt az "idegenséget" érzékelve az új gazdasági elit nem törekszik arra, hogy gazdasági hatalmának valamiféle konvertálása révén jelentõs közéleti szerepre tegyen szert. Elsõsorban az egyéni gazdálkodásra koncentrál, s mûködésével mintegy "helyet csinál" annak a társadalmi szerepnek, amely eddig gyakorlatilag nem létezett: a saját társadalomból kinövõ, a saját társadalomhoz tartozó gazdasági elitnek. Mint ilyen, tulajdonképpen egyfajta átmeneti elitréteg. Ha nem lesz gyors és erõteljes külsõ beavatkozás (nagyobb állami befektetés, külföldi tõke megjelenése, új képzési szerkezet beindítása), akkor ez a réteg lassan és személyenként fog kicserélõdni. Döntõen a szocialista világ neveltje, s ezért kezdeményezésben, erõforrás-kutatásban, birodalomépítésben, stratégiatervezésben mindig gyenge marad, már csak azért is, mert kevéssé hajlandó tanulni. Ezért stagnálás vagy lassú változás esetén a humán elit vezetõ szerepe (illetve a humán elit szerepkörét megtanuló nem humán képzettségû, közéleti szerepet vállaló elit centrális szerepe) ebben a régióban még fontos marad. Természetesen bármilyen gyors változás felboríthatja ezt a forgatókönyvet, hiszen a régióban nem igazi változás történt 1989 után, hanem csak egy viszonylag bátrabb nyitás. A lényeges változás formáinak, következményeinek mérlegelése témánktól igencsak messzire vezetne. Csak remélni merjük, hogy ennek az igen bonyolult jelenségkörnek a felvázolása - ha csak egy meghatározott szemszögbõl is - értelmezhetõ képet nyújt a Székelyföld társadalmáról.
 
 

* A tanulmány a csíkszeredai Kommunikációs Antropológia Munkacsoport keretében, a Centre de Recherche sur les Sociétés Post-communistes (Párizs) felkérésére készült. Kutatásvezetõ Kende Péter.