Frey Mária
MUNKANÉLKÜLIBÕL LETT VÁLLALKOZÓK
 

Az állástalanok többsége számára az jelenti a kiutat a munkanélküliségbõl, ha alkalmazottként elhelyezkedik. Egy kisebbség viszont megpróbálkozik önállóan gondoskodni a munkahelyérõl, azaz önfoglalkoztatóvá válik. 1994. elsõ negyedévében a járadékban részesülõ munkanélküliek csaknem nyolc százaléka tett erre kísérletet. Ha kezdeményezésük sikeresnek bizonyul, maguk is munkáltatóként léphetnek fel, úgy, hogy mások számára is munkahelyet teremtenek.

A vállalkozás útjára lépõ munkanélkülieknek a Foglalkoztatási Törvény különbözõ támogatásokat helyez kilátásba, nevezetesen:

- a munkanélküli járadék összegének megfelelõ anyagi segítséget a kezdeti nehézségek áthidalásához, maximum hat hónapra;

- a vállalkozás elindításához igénybe vett szaktanácsadás költségeinek a megtérítését, legfeljebb 50 százalékos mértékig;

- a vállalkozói tevékenység gyakorlásához szükséges tanfolyami képzés költségeibõl maximum 50 százalék visszafizetését; továbbá

- hitel felvétele esetén a hitelfedezeti biztosítás költségei legfeljebb felének az átvállalását, maximum egy éves idõtartamra.

E támogatások közül egyidejûleg több is igénybe vehetõ, s mindegyiknek a finanszírozásához a Foglalkoztatási Alap nyújt fedezetet.

A Munkaügyi Kutatóintézetben a közelmúltban fejezõdött be egy követõ vizsgálat¹, amely azt a kérdést járta körbe, hogy e támogatásokkal létrehozott vállalkozásoknak milyen esélyük van a túlélésre.

A kérdõíves felmérést 1993/94. fordulóján bonyolítottuk le, két megyében². A kutatásba bevontunk minden olyan személyt (összesen 615 fõt), aki 1992-ben munkanélkülibõl vállalkozó lett, a felsorolt támogatások egy vagy több formájának igénybevételével. Postai úton, illetve kérdezõbiztosok segítségével a kiküldött kérdõívek több mint négyötödét sikerült értékelhetõ állapotban visszaszerezni, így az 513 fõs minta kielégítõen reprezentálja a vállalkozóvá vált munkanélküliek teljes körét. A vállalkozás kezdete óta eltelt minimálisan egy-két év ugyanakkor elég idõ ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire volt eredményes a segítség.
 

A program munkaerõpiaci hatása és szelektivitása

Egy program munkaerõpiaci hatása elsõsorban elterjedtségével jellemezhetõ. Ez a bekerülési rátával mérhetõ, amely a támogatottak arányát ahhoz a sokasághoz jelen esetben a járadékban részesülõ munkanélküliekhez - viszonyítva fejezi ki, akik jogosultak az eszköz igénybevételére.

Nos, a vizsgált évben - 1992-ben - a járadékban részesülõ munkanélkülieknek mindössze egy-két százaléka választotta az önfoglalkoztatás útját a két megyében, ami megfelelt az országos átlagnak. Ez a sokaság fontos személyiségi jegyeit tekintve markánsan különbözött a járadékban részesülõk összességétõl. A munkanélküliek közül fõleg ha a fiatalabb, szakmával és magasabb iskolai végzettséggel rendelkezõ férfiak kísérlik meg a vállalkozóvá válást. Ebben természetesen nincs semmi kivetnivaló, hiszen a munkanélküliek vállalkozóvá válásának a támogatása a munkaerõpiaca eszközök között különleges helyet foglal el. Nem alkalmazható, s nem is ajánlható mindenki számára, mivel a munkanélküliségbõl való kijutás komoly szándéka mellett sok egyébre is szükség van a vállalkozáshoz.

Csakhogy a program szerény igénybevétele nem kizárólag az önfoglalkoztatásra esélyes munkanélküliek csekély számával magyarázható, még kevésbé az érdeklõdõk alkalmasságvizsgálatának vagy szûrésének a következménye. Az ok inkább a Szolidaritási Alapot a Foglalkoztatási Alaptól mereven elkülönítõ finanszírozási struktúrának tulajdonítható, ami teljesen érzéketlen a vállalkozóvá válás révén elérhetõ járadékmegtakarítósra. Sõt, a Foglalkoztatási Alap feltöltésének bizonytalansága és a Szolidaritási Alaphoz képest mutatkozó akut forráshiánya olyan átmeneti korlátozásokra kényszeríti a munkaügyi központokat, amelyek a program céljával és a munkanélküliek érdekeivel egyaránt ellentétesek.

Elõfordult például, hogy a vállalkozóvá válás támogatását pénzhiány miatt néhány hónapig szüneteltetni kellett, vagy ideiglenesen csak a hat hónapot meghaladó járadékfolyósítási idõvel rendelkezõ munkanélkülieket engedték belépni a programba, még ha korábban akartak is az önfoglalkoztatás útjára lépni. A vállalkozói képzés, illetve tanácsadás támogatásával is gyakran szûkíteni kellett a törvény adta lehetõségeket, jóllehet ezt amúgy is a kelleténél jóval kevesebben vették igénybe.

A pénzügyi korlátoknak alárendelt és idõrõl idõre változó belsõ szabályok miatt a vállalkozóvá válás ösztönzését a megyei munkaügyi központok nem tudják az ésszerûség, a programozhatóság és a folyamatosság keretei között tartani. Ez nemcsak a program eredményeit rontja, hanem pazarló a Szolidaritási Alapra nézve is. Ebbõl az jelenthetne kiutat, ha az önfoglalkoztatás támogatása révén elért járadékmegtakarítást a megyék felhasználhatnák decentralizált foglalkoztatási alapjuk bõvítésére.
 

A munkanélküliek által alapított vállalkozások túlélési esélyei

A felmérés kulcskérdése az volt, hogy 6-8 hónappal a támogatás befejezése után a vállalkozásoknak hány százaléka mûködött még és milyen arányban került sor a vállalkozói tevékenység megszüntetésére? Erre az 1. táblázat ad választ.

1. táblázat
A támogatásban részesülõ vállalkozások túlélési esélyei

a felmérés idõpontjában	támogatásban részesülõ
	nõk		férfiak		együtt
	száma	megoszlása százalék	száma	megoszlása százalék	száma	megoszlása százalék
az eredeti profilnak megfelelõ vállalkozói tevékenységet folytatta	104	65,0	240	68,0	344	67,1
vállalkozó maradt, de idõközben profilt váltott	9	5,6	21	5,9	30	5,8
megszüntette a vállalkozást	47	29, 4	92	26,1	139	27,1
összesen:	160	100,0	353	100,0	513	100,0

A vizsgált vállalkozások várakozásainknál életképesebbnek bizonyultak: a támogatottak több mint kétharmada a megkérdezés idõpontjában is folytatta tevékenységét. A megszûnések aránya vélhetõen kisebb a hasonló méretû, de nem támogatott vállalkozásokénál és jobb eredményt tükröz, mint amit a jelenlegi konstrukciónál sokkal drágább újrakezdési kölcsön utóvizsgálata kimutatott.

Az életben maradt és megszûnt vállalkozások jellemzõinek különbözõ megközelítésû összehasonlító vizsgálata az alábbi következtetések levonására ad módot:

- A nõk kevésbé sikeres vállalkozók, mint a férfiak, de mindkét nemnél leginkább a 21-25 év közöttiek kénytelenek feladni vállalkozásukat.

- A középfokú szakképzettség és a felsõfokú végzettség biztosítja a legnagyobb esélyt a túlélésre, míg az általános iskolával, vagy azzal sem rendelkezõ munkanélküliek vállalkozásai az átlagosnál nagyobb arányban vannak bukásra ítélve.

- Míg a munkanélküliséget megelõzõ munkahely tulajdonformája a vállalkozás sikerét nemigen befolyásolja, a betöltött munkakör jellege annál inkább. Azok tûnnek a legesélytelenebb vállalkozóknak, akik korábban betanított munkásként dolgoztak. A legsikeresebbek ugyanakkor az egykori szellemi dolgozók (különösen a volt ügyviteli alkalmazottak), akiknek a jelenléte a támogatottak között erõsen túlreprezentált, akár a foglalkoztatottak összességén belüli, s fõleg ha a munkanélküliek közötti elõfordulásukat tekintjük viszonyítási alapnak.

- Amikor a vállalkozói tevékenységet megszüntetõk arányát a kezdési idõpont függvényében elemeztük, azt tapasztaltuk, hogy az idõ elõrehaladtával n6 a megszûnõ vállalkozások aránya. A mûködõ vállalkozások "utógondozásával", az önfoglalkoztatóknak -nyújtandó folyamatos tanácsadással ezen bizonyára lehetne segíteni.

- A társas vállalkozások helyzete stabilabbnak tûnik, mint az egyéni vállalkozóké. A probléma csak az, hogy a vállalkozóvá lett munkanélküliek túlnyomó többsége az utóbbi kategóriába tartozik.

- A városok vonzóbb terepet kínálnak vállalkozás alapításához, mint a községek. Erre utal, hogy a volt munkanélküliek kétharmad részének a vállalkozása városokban mûködik. Ha a megkérdezettek közül azokra korlátozzuk figyelmünket, akiknek a vállalkozása a lakóhelyével egybeesik, nem tapasztalunk érdemi különbséget a városi és falusi vállalkozások bukási aránya között. A változó telephelyen mûködõket viszont az átlagosnál gyakrabban éri kudarc. Közülük többen élnek községekben, mint városokban.

- A volt munkanélküliek alapította vállalkozások tevékenységének széles skálájából kiemelkedik a kereskedelem. A szolgáltató profilok dominanciája mellett a termelõvállalkozások háttérbe szorulnak. Ezen belül a mezõgazdasági kistermelõk aránya a legalacsonyabb. Az ágazati hovatartozásnak a vállalkozások túlélése szempontjából nincs jelentõsége.

- A felmérésbe vont vállalkozóknak 40-45 százaléka gyakorol a szakképesítésének megfelelõ tevékenységet. Az építõipari és feldolgozóipari tevékenység követeli meg leginkább a szakirányú végzettséget. A kereskedelemben - ahol a legtöbb vállalkozás mûködik - a legnagyobb a szaktudás hiánya, legalábbis a munkanélkülibõl lett vállalkozók körében. Azok között, akik szakmájuktól eltérõ vállalkozói tevékenységbe fogtak, jóval magasabb a megszûnt vállalkozások aránya, mint azoknál, akiknél a vállalkozás szakiránya megfelelt az egyén szakképzettségének.
 

A vállalkozásra motiváló tényezõk

A vállalkozóvá lett munkanélküliek közül minden harmadiknak megvolt az az elõnye a többiekkel szemben, hogy rendelkezett piacképes ötlettel, többé-kevésbé kiépített üzleti kapcsolatokkal és vállalkozói ambícióval. A többiek azzal indokolták döntésüket, hogy az önfoglalkoztatáson kívül más lehetõségük nem volt a legális munkavégzésre, a család megélhetési költségeinek elõteremtésére. E kényszervállalkozók aránya igen magas (63,6%) a mintában (lásd 2. táblázat). Bizonyára ez ad magyarázatot arra, hogy a volt munkanélküliek gyakran alacsony jövedelmezõség mellett és bizonytalan piaci kilátásokkal is fenntartják vállalkozásukat.

2. táblázat
A minta megoszlása a vállalkozás indítását közvetlenül kiváltó okok szerint (százalék)

Miért kezdett vállalkozásba?	férfiak	nõk	együtt
hogy meghosszabbítsam a segélyezési idõt	1,4	0,6	1,2
munkanélkülivé válásom elõtt is terveztem	6,8	6,2	6,7
önállóan akartam dolgozni és ehhez voltak elképzeléseim	26,1	23,8	25,3
más lehetõség nem volt a munkavégzésre	62,3	66,3	63,6
egyéb	3,4	3,1	3,2
összesen:	100,0	100,0	100,0

A munkanélküliek igen kis hányadát (1-2%) motiválta a vállalkozásra a segélyezési idõ meghosszabbításának a szándéka. Ennek a válasznak a megítélésénél azonban figyelembe kell venni, hogy vizsgálatunkba fõleg olyan emberek kerültek be, akik a munkanélküli járadékot - megfelelõ feltételek esetén - még két évig, illetve a folyósítási idõ 1992-ben csökkentett maximumáig, másfél évre vehették igénybe. Így az a késztetés, hogy a munkanélküliek azért kezdenek vállalkozásba, hogy meghosszabbítsák a járadékfolyósítási idõt, csak szórványosan fordult elõ. Sõt, ennek inkább az ellenkezõje volt a jellemzõ.

Erre utalnak Czakóné Tari Mária számításai, aki a munkaügyi központ nyilvántartásai alapján megvizsgálta a megkérdezettek járadékjogosultsági idejét és azt, hogy abból vállalkozóvá válásuk elõtt mennyit használtak ki.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei mintából 20 százalék volt jogosult 24 hónapot elérõ járadékra, de az 54 fõbõl ezt csupán ketten vették igénybe. A járadékjogosultsági idõt a teljes sokaság mindössze 7 százaléka (a 265 fõbõl 21) merítette ki a kérelem benyújtása elõtt. Ez a csoport az átlagosnál rövidebb (4-12 hónap közötti) jogosultsági idõvel rendelkezett.

Az egyénenként kigyûjtött adatok alapján megállapítható, hogy a hosszabb jogosultsági idõvel rendelkezõk kezdtek leghamarabb vállalkozásba, ami jelentõs megtakarítást eredményezett a Szolidaritási Alapban. Szolnok megyében a felmérésben részt vevõk járadékjogosultsági ideje összesen 5226 hónap volt, amibõl csak 2141 havi ellátást vettek igénybe. A különbség tehát 3085 hónap. Ha figyelembe vesszük, hogy a vállalkozóvá válásuk okán 1581 hónapra folyósították tovább számukra a járadékkal azonos összegû támogatást, a nettó megtakarítás így is 1504 havi munkanélküli ellátmánynak felel meg.
 

A munkanélküliek "hozott" és "szerzett" vállalkozói tapasztalatai, ismeretei

A vállalkozás túlélése szempontjából egyértelmûen elõnyt jelentett, ha az önfoglalkoztatás útját választó munkanélküliek elõzõ munkahelyükön vagy családi-baráti környezetükben vállalkozói tapasztalatokra tettek szert, illetve részt vettek ilyen típusú képzésben. Ezzel azonban nem sokan dicsekedhettek. A munkaügyi központon kívüli szervezésben megkérdezettek közül csak minden tizedik szerzett vállalkozói ismereteket és kb. egyötödének volt elõéletébõl olyan tapasztalata, amit a vállalkozásban hasznosítani tudott. Az ismeret és tapaszfalai együttes elõfordulása a minta csupán 3-4 százalékára jellemzõ. Ugyanakkor sem az egyikkel, sem a másikkal nem rendelkezett az interjúalanyok csaknem háromnegyede.

Ezeket a hiányosságokat lennének hivatottak pótolni a Foglalkoztatási Törvény alapján nyújtható támogatások. Ezekrõl azonban alig szereztek tudomást az érintettek. Csupán a járadékfolyósítás meghosszabbításának a lehetõségét ismerte és vette igénybe valamennyi válaszadó. Õk sem érzékelték azonban pontosan, mikor váltotta fel a munkanélküli járadék folyósítását az azzal azonos összegû vállalkozói támogatás.

A képzési költségtérítésrõl a megkérdezettek alig egyharmadának, a szaktanácsadás ráfordításainak visszaigénylésérõl legfeljebb minden negyediknek, a hitelfedezeti biztosítás díjának átvállalásáról pedig még ennél is kevesebbnek volt információja. A támogatási formák igénybevétele ismertségüknél is szerényebb. Az anyagi segítségen kívül érdemben csupán a vállalkozói képzés iránt mutatkozott érdeklõdés (összesen 38 fõ, azaz a megkérdezettek 7,4%-a részérõl).
 

A vállalkozáshoz szükséges feltételek és azok megléte

Noha a munkanélküliek zömében a nem tõkeigényes tevékenységek felé orientálódtak (a megkérdezettek fele mindkét megyében tõkét nem, vagy csak néhány ezer, illetve tízezer forintot igénylõ vállalkozást alapított), súlyos forráshiánnyal kellett szembenézniük az induláskor. A szükséges tõkének csak a fele állt rendelkezésre, s ahhoz is fõleg a saját erõ, illetve családi-baráti kölcsönök nyújtottak fedezetet. De nemcsak a tõkének voltak szûkében a kezdõ vállalkozók, hanem a tevékenység beindításához szükséges forgóeszközöknek is. Ez a helyzet egyrészt abból adódik, hogy a munkanélkülieket felkészületlenül érte az önállósulás kényszere, és életszínvonaluk csökkenésével kisebbek lettek mobilizálható tartalékaik. Másrészt a vállalkozások segítésére létrehozott különféle kedvezményes hitelkonstrukciókat és alapítványi közvetítéssel elérhetõ speciális hitelfajtákat a munkanélkülibõl lett vállalkozóknak csak a töredéke tudta igénybe venni. A tõkehiány mellett súlyos problémát jelent a megkérdezetteknek - csakúgy, mint a vállalkozók összességének - a vevõkör életszínvonalának a romlása, vásárlóerejének szûkülése, valamint a megrendelõk rossz fizetési morálja.

Az összes feltétel közül a szaktudás esetében van a legkevesebb pótolnivaló, ami a programba lépõk átlagosnál magasabb képzettségi színvonalával és a szakképzettséget nem igénylõ vállalkozások magas arányával egyaránt magyarázható. Ezzel szemben komoly hiányosságok mutatkoznak a vállalkozói ismeretekben, aminek megszerzéséhez az önfoglalkoztatás útját választó munkanélküliek tömeges képzésén keresztül vezet az út. Emellett a kezdõ vállalkozók folyamatos szaktanácsadást igényelnének, s ezt elsõsorban a munkaügyi központtól várnák, mégpedig ingyenesen. Ennek keretében a legnagyobb érdeklõdés a rendszeres, gyakorlatias és minden kezdõ vállalkozó számára elérhetõ szolgáltatás iránt mutatkozik, amely magában foglalná a felvilágosítást a hitelekrõl, információkat a piaci helyzetrõl, a vevõkör feltárását, reklámszervezést, vállalkozótársak keresését stb. Ezt a feladatot a munkaügyi szervezet nem tudja vállalni. Ez a vállalkozásokat támogatni hivatott intézményeknek, érdekképviseleteknek, alapítványoknak lenne a dolga.
 

A program "holtsúlya"

A vállalkozóvá válás támogatásának nettó hatását "holtsúlyán" keresztül próbáltuk megragadni. Ez a mutató a résztvevõknek azt a körét jelzi, akiknek a magatartását nem befolyásolta a program.

A 3. táblázat szerint a megkérdettek több mini kétharmadát felesleges volt anyagilag ösztönözni a vállalkozásra, mert enélkül is az önfoglalkoztatás útját választották volna. A támogatás kilátásba helyezése a minta 13,6 százalékát a döntés elõrehozatalára inspirálta, ami kétségkívül elõnyös, hiszen a Foglalkoztatási Alapból finanszírozható aktív eszközök célja a munkanélküliség csökkentése mellett az is, hogy megtakarítást idézzenek elõ a Szolidaritási Alapban.

3. táblázat
Az igénybe vett támogatás nélkül is hozzáfogott volna vállalkozói tevékenységéhez? (százalék)

A megkérdezett státusa a felmérés idõpontjában	igen	igen, de késõbb	nem	együtt
az eredeti vállalkozást mûködteti	70,3	16,3	13,4	100,0
vállalkozó, de profilt váltott	63,3	13,3	23,4	100,0
megszüntette a vállalkozást	67,6	7,2	25,2	100,0
összesen:	69,2	13,6	17,2	100,0

Azoknak a munkanélkülieknek az aránya, akik a támogatás nélkül nem kezdtek volna vállalkozni, kifejezetten alacsony, 17 százalék. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy azok között, akik a felmérés idõpontjában is az eredeti vállalkozásukat mûködtették, csak 13 százalék lett a program hatására vállalkozó, miközben azok körében, akik idõközben profilt váltottak vagy megszüntették a vállalkozásukat, ennek majdnem a duplája (23,4 illetve 25,2%).

A programnak köszönhetõen tehát - az elõrehozott szándékokat is figyelembe véve - a munkanélküliek alig egyharmada lett vállalkozó, ami a támogatás hatékonyságáról eléggé lehangoló képet fest, s egyben magyarázatot ad a viszonylag magas túlélési arányra is.

Mindazonáltal a jelenlegi nagy holtsúly nem feltétlenül elítélendõ. A programnak ugyanis aligha lehet az a szándéka, hogy a munkanélküliek kizárólag a támogatásért legyenek vállalkozók. Sokkal fontosabb, hogy tartósan rendezõdjön munkaerõpiaci helyzetük. Erre a fennmaradt vállalkozások tõkeerejének a változásából és munkahelyteremtõ képességébõl lehet következtetni.
 

Helyzetkép az eredeti profilban mûködõ vállalkozásokról

Az eredeti profilban mûködõ vállalkozások meglepõen nagy hányada stabilizálódott a felmérés idõpontjára. Kétötödük olyan eredményesnek bizonyult az alapítás óta eltelt rövid idõ alatt, hogy pótlólagos tõkebefektetést is eszközölni tudott. Vagyoni helyzetük stagnálásáról hasonló arányban nyilatkoztak a megkérdezettek, míg a saját tõke értéke a vállalkozások mintegy ötödénél csökkent.

A mûködõ vállalkozások eltartóképességének a javulását jelzi, hogy az alapítás óta több, mint 40 százalékkal nõtt alkalmazottaik száma, ami a munkanélkülibõl lett vállalkozók részérõl nem kis teljesítmény. Ehhez a Foglalkoztatási Alap is nagymértékben hozzájárult. A pótlólagos alkalmazotti munkahelyek egyharmada ugyanis a munkaügyi központ támogatásának (fõleg a tartós munkanélküliek felvételéhez nyújtott bérszubvenciónak) köszönhetõ. Jobb tájékoztató munkával talán nagyobb munkaerõ-keresletet is indukálhattak volna a vizsgált vállalkozások. A munkaügyi központ által adható foglalkoztatásbõvítõ támogatásokkal ugyanis csak rendkívül kis hányaduk - a megkérdezettek 5 százaléka élt.

4. táblázat
Az eredeti profilban mûködõ vállalkozások munkahelyteremtése

munkavállalói kategóriák	induláskori		felméréskori		felméréskori létszám az induló létszám százalékában
	összes	egy vállalkozásra jutó	összes	egy vállalkozásra jutó
	létszám (fõ)		létszám (fõ)
alkalmazottak	199	0,58	283	0,82	142
segítõ családtagok	71	0,21	72	0,21	101
együtt	270	0,78	355	1,03	131

Az egyharmados pótlólagos munkahelyteremtésnek köszönhetõen az eredeti profilban mûködõ vállalkozások a felmérés idõpontjában a tulajdonos mellett átlagosan további egy-egy fõnek biztosítottak foglalkoztatási lehetõséget.

A vizsgált sokaságon belül azok alkotják a legnagyobb csoportot (38%), akik bizonytalannak tartják vállalkozásuk jövõjét. Azok között viszont, akik a felmérés idõpontjáig növelni tudták a tõkeerejüket, a felfutóban lévõ vállalkozások aránya a legmagasabb, míg a változatlan saját tõkével rendelkezõk körében a stagnálóké.

5. táblázat
Az eredeti profilban mûködõ vállalkozások tényleges és potenciális ereje

a vállalkozás jövõje	a vállalkozás kezdete óta a saját tõke			összesen
	nõtt	csökkent	változatlan
vállalkozások száma
felfutó	49	5	24	78
stagnál	34	14	58	106
bizonytalan	46	35	52	133
kilátástalan	3	13	9	25
nincs válasz	1	1	-	2
együtt	133	68	143	344
vállalkozások megoszlása (százalék) 49
felfutó	37	7	17	23
stagnál	25	21	41	31
bizonytalan	34	51	36	38
kilátástalan	2	19	6	7
nincs válasz	1	2	-	1
együtt	100	100	100	100

A megkérdezettek közel egyharmada stagnálással számol vállalkozása jövõjét illetõen. Pozitívan értékelhetõ, hogy mindössze 7 százalék. azoknak az aránya, akik teljesen kilátástalannak ítélik vállalkozásuk perspektíváját. Ennél is örvendetesebb, hogy az eredeti profilban mûködõ vállalkozások 23 százaléka egyértelmû fejlõdést remél. Ezen belül 49 esetben komoly esély van arra, hogy a kis mûhelyekbõl, üzletekbõl valódi vállalkozások nõjenek ki.

Az eredeti profilban mûködõ vállalkozások stabilizálását a megkérdezettek szerint elsõsorban a magas társadalombiztosítási járulék hátráltatja. Ennek csökkentését fontosabbnak tartják, mint akár az adók mérséklését, akár a megfelelõ hitelkonstrukciók hozzáférhetõségét. (Egyrészt az adó mértékét - legális úton is - lehet befolyásolni, másrészt - mint azt korábban bemutattuk - a vizsgált vállalkozások kis tõkeigényûek.)
 

Profilt változtató vállalkozók

A vizsgálatba vont vállalkozók közül 30 fõ (a teljes minta 5,6%-a) a felmérés idõpontjára megváltoztatta a munkaügyi központ támogatásával megkezdett tevékenységét. A profilváltás az átlagosnál nagyobb gyakorisággal bizonyult szükségesnek a közösségi és személyi szolgáltatásokban, valamint a kereskedelemben. A megváltozott tevékenység azonban az esetek többségében nem jelentett mást, mini profilbõvítést vagy az áruválaszték cseréjét. Erre azért volt szükség, mert a vállalkozás megkezdésekor erõs konkurenciával találták szembe magukat, amit az indulás elõtt nem mértek fel.

A megkérdezettek szerint legtöbbször a gyenge jövedelmezõség idézte elõ a profilváltást, második helyre pedig a fizetõképes kereslet beszûkülését sorolták. A harmadik leggyakoribb ok az "egyéb" kategóriába tartozott, itt olyan indoklások szerepeltek, mint az új profil nagyobb jövedelmezõsége, a vállalkozótárstól eltérõ üzleti koncepció, az eredeti vállalkozás magas költségei stb.

A profilt változtatók háromnegyedének teljesültek a várakozásai. Magasabb lett a kereslet, nõtt a rendelésállomány, jövedelmezõbb, stabilabb az üzlet, biztosabb a család megélhetése. Akiknek nem váltak valóra a reményei, az alacsony vásárlóerõre, a növekvõ konkurenciára, az érdekképviselet hiányára és a bizonytalanságra panaszkodtak, és saját magukon kívül mindenkit megvádoltak a sikertelenség miatt.
 

A megszûnt vállalkozások

A munkaügyi központ támogatásával 1992-ben elindított vállalkozások közül 139 (a minta 27%-a) a felmérés idõpontjában már nem mûködött. Ezt az érintettek az elsõ helyen azzal magyarázták, hogy a vállalkozásból származó jövedelem nem biztosította a megélhetésükhöz szükséges összeget. A második legfontosabb indok pedig az volt, hogy nem sikerült elég vevõt találni a termékekre, szolgáltatásokra. E két ok szorosan összefügg, a második maga után vonja az elsõt.

A megszûnés elkerüléséhez igényelt segítség módját illetõen az interjúalanyoktól kapott válaszok egyértelmûvé tették, hogy a feladott vállalkozások életképtelennek bizonyultak, s megmentésükre nem lett volna lehetõség.

A vállalkozást abbahagyók közül meglepõen sokan (43%) találtak maguknak állást. A magas elhelyezkedési arányok jelzik, hogy a vizsgált csoport a vállalkozástól függetlenül is jó esélyekkel indult a munkaerõpiacon. Ebben nincs semmi meglepõ, hisz összetételük jóval kedvezõbb volt, mint a munkanélküliek átlagáé. Legfeljebb azon csodálkozhatunk, miért indokolták vállalkozóvá válásukat oly sokan azzal, hogy egyéb lehetõségük nem volt a munkavégzésre. Elképzelhetõ persze, hogy a vállalkozói tapasztalatok, kapcsolatok révén nyílt mód az elhelyezkedésre.

A vállalkozást feladni kényszerülõk egynegyede munkanélküliként regisztráltatta magát, 10 százaléka regisztrált munkanélküli lett, egyötöde pedig inaktívvá vált.
 

Következtetések

A felmérés tapasztalatainak összefoglalása alapján megpróbáljuk értelmezni a kutatás eredményeit, értékelni magát a programot és olyan ajánlások megfogalmazására törekszünk, amelyek révén jobb összhang teremthetõ a vállalkozóvá válás támogatásának céljai és munkaerõpiaci hatásai között.

1. A programmal kapcsolatos elvárások szempontjából indokolt világosan megmondani, hogy a tárgyalt munkaerõpiaci eszköz nem a munkanélküliek vállalkozóvá válását támogatja, hanem önfoglalkoztatásukat ösztönzi. (Ezt a megnevezésében is egyértelmûvé kellene tenni.) Még ez a lehetõség is csak a munkanélküliek szûk csoportja számára jelenthet kiutat az állástalanságból, amit természetesnek kell tekinteni. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a felméréskori résztvevõi létszámot ne lehetne növelni - ami azóta egyébként folyamatosan meg is történik. Azt viszont indokolatlannak tartjuk, hogy a többi programhoz képest csekély támogatotti kör alakulását is az anyagi lehetõségeknek rendeljék alá a munkaügyi központok, s ezzel esetlegessé tegyék a hozzájutás feltételeit. A pénzszûke következményeinek differenciálatlan szétterítése alól a tárgyalt eszközt már csak azért is ki kellene vonni, mert ezen sokat nem lehet spórolni. Fõleg azok az eljárási szabályok ésszerûtlenek, amelyek a vállalkozói támogatás igénybevételét késõbbre halasztják, csakhogy a Szolidaritási Alap kárára tehermentesítsék a Foglalkoztatási Alapot. Valójában ennek a fordítottja lenne kívánatos. Az alapok megosztásának jelenlegi rendszere és a vállalkozói támogatás feltételeinek változatlanul hagyása mellett ezen úgy lehetne segíteni, ha a megyék törvényi felhatalmazást kapnának arra, hogy a segélyezési idõ lerövidítésével elérhetõ járadékmegtakarítást a Szolidaritási Alapból átcsoportosíthassák decentralizált foglalkoztatási alapjukba. Ennél azonban jobb megoldás lenne, ha az egész konstrukciót átalakítanák.

2. A vállalkozóvá váláshoz nyújtott anyagi támogatás a munkaügyi szervezetet és a munkanélkülit - más-más okból - egyaránt abban teszi érdekeltté, hogy a járadékfolyósítási idõ meghosszabbodjon, ami nyilvánvalóan tarthatatlan. Ráadásul a program résztvevõinek többsége nincs is tisztában azzal, hogy meddig folyósítanak számára munkanélküli járadékot, s mikortól alakul át ez vállalkozói támogatássá. Ezért célszerû volna az utóbbit megszüntetni, s helyette más megoldást kitalálni. Erre legalább két lehetõség kínálkozik. Az egyik: a vállalkozásba kezdõ munkanélkülieknek egy összegben odaadni a még fel nem használt járadékuk hátralévõ részét. Ezzel ösztönözni lehetne a munkanélkülieket arra, hogy aki vállalkozni akar, ezt mielõbb tegye meg, az egy összegû, koncentrált támogatás pedig enyhíthetné az induláskor oly sokak számára súlyos gondot jelentõ forráshiányt is.

Ennek a javaslatnak azonban van egy szépséghibája. Nem veszi figyelembe, hogy míg két évvel ezelõtt a hátralévõ járadék-jogosultság idõtartama a munkanélküliek többségénél még kellõen hosszú volt ahhoz, hogy egyösszegû felvétele ösztönözze a vállalkozás mielõbbi megkezdését, ez mára rendkívüli módon lecsökkent, sõt a munkanélküliek mind nagyobb hányadánál meg is szûnt.

Ezért a másik - a mai körülményekhez jobban illeszkedõ - alternatíva az lehetne, ha a támogatás összegéi függetlenítenék a munkanélküli járadéktól. Ezt a társadalombiztosítási járulék elsõ évre esedékes összegének átvállalásával kellene helyettesíteni, ami találkozna a munkanélkülibõl lett vállalkozók igényeivel is. Õk ugyanis azt állították, hogy az induló vállalkozásokat leginkább a magas tb-járulék hátráltatja.

Egyidejûleg fel kellene emelni a támogatáshoz való hozzájutás követelményszintjét. Legalább azt indokolt volna elõírni, hogy a munkaügyi központok üzleti terv alapján bírálják el az igényjogosultságot.

3. Az anyagi segítség jobb hasznosulása érdekében indokolt volna elõszûréssel és utógondozással kibõvíteni az önfoglalkoztatás stabilizálását megalapozó társszolgáltatások körét, továbbá olyan mértékig növelni a támogatás összegét, ami reális esélyt ad valamennyi munkanélkülinek arra, hogy a vállalkozás útjára lépve azokat igénybe vehesse.

Milyen lehetõségek kínálkoznak erre?

- Feltételezhetõ, hogy az önfoglalkoztatást választó munkanélküliek nagy része nem lesz képes összeállítani az anyagi támogatás feltételéül elõírandó üzleti tervet. Számukra kötelezõvé kellene tenni a vállalkozói képzésben való részvételt, s ha indokolt, a tevékenység folytatásához szükséges szakképzettség megszerzéséi is.

- A kezdõ vállalkozók folyamatos üzletvezetési tanácsadást is igényelnének, legalább az elsõ két évre. Ennek feltételeit ugyancsak kívánatos volna megteremteni. Mind a képzés, mind a tanácsadás költségeinek átvállalásánál célszerûnek tûnik feloldani az 50 százalékos maximumot. Ehelyett az anyagi támogatás nagyságának a függvényében lehetne meghatározni, hogy azok, akik e szolgáltatásokat igénybe kívánják venni, mennyivel kötelesek hozzájárulni a ráfordításokhoz. Az egyéni felelõsségérzet tudatosítása miatt azonban minimálisan 10 százalékos költségvállalás elõírása a támogatásért folyamodó részére feltétlenül indokolt.

4. A támogatás megismertetéséhez és a különbözõ támogatási formák kombinálásának a bemutatásához az eddiginél sokkal aktívabb és eredményesebb tájékoztató munkára van szûkség. Ha a konstrukció módosítására vonatkozó javaslatok megvalósulnak, ez szinte automatikusan be is fog következni.

Hiányzik viszont az a komplex, még kiépítésre váró szolgáltatás, amely rendszeres, gyakorlatias és minden vállalkozó számára elérhetõ információkat nyújtana a piaci helyzetrõl, a hitelfelvételi lehetõségekrõl, a jogszabályok értelmezésérõl, továbbá részt vállalna a piackutatásban, a vevõkör feltárásában, a reklámszervezésben, vállalkozótársak keresésében stb. Nyilvánvaló, hogy ezt az igényt a munkaügyi szervezet nem tudja kielégíteni. Ez a vállalkozásokat támogatni hivatott intézményeknek, érdekképviseleteknek, alapítványoknak stb. lenne a dolga. Ehhez hozzátehetjük még, hogy ahogy a munkanélkülibõl lett vállalkozók helyzete stabilizálódik, elõbb-utóbb ugyanolyan nehézségekkel kerülnek szembe, mint a "valódi" vállalkozások: forráshiánnyal, elérhetetlen hitelekkel, megfizethetetlen kamatokkal, túlzott elvonásokkal, szûk hazai kereslettel, a külpiacra való kijutás valószerûtlenségével, a túlszabályozással stb. Ebbõl a helyzetbõl mindkét csoport számára egyetlen kivezetõ út létezik. Ezt röviden a vállalkozásbarát környezet megteremtésében lehet meghatározni.

5. A munkanélküliek vállalkozásainak várakozáson felüli túlélési aránya és eltartóképességük javulása elégedettségre adhat okot. De ha abból a szempontból vizsgáljuk ezeket az eredményeket, hogy mennyi lett volna elérhetõ ebbõl a támogatás nélkül is, a kép sokkal lehangolóbb. A nagy holtsúly ellenére mégis indokolt fenntartani a programot, mert ha nettó eredményei nem is, a költséghatékonysága jó. A vállalkozóknak juttatott anyagi támogatás ugyanis jelentõs megtakarítást eredményezett a Szolidaritási Alapban - legalábbis a felmérés idõpontjában emellett viszonylag olcsó és nem avatkozik be nagymértékben a versenyszférába. Ma vizsgálva a költséghatékonyságot nyilván más eredményre jutnánk. Az ellátásból kiesõk számának növekedése ugyanis azzal jár, hogy egyre többen folyamodnak a támogatásért csupán a járadékos idõszak meghosszabbítása céljából. Ez is a feltételek módosításának a szükségességét támasztja alá.

A jelenlegi nagy holtsúly sem feltétlenül elítélendõ. A programnak ugyanis aligha lehet elsõdleges célja, hogy a munkanélküliek kizárólag a támogatásért legyenek vállalkozók. Sokkal fontosabb, hogy tartósan rendezõdjön munkaerõpiaci helyzetük. Az sem tagadható, hogy a program bruttó és nettó eredményeinek javítása egymásnak ellentmondó követelmény. Minél alaposabb ugyanis a túlélésre kevés eséllyel kecsegtetõ munkanélküliek kiszûrése, annál nagyobb arányban kerülnek be olyanok a programba, akik a támogatás nélkül is a vállalkozás mellett döntöttek volna.
 

Jegyzetek

1. A kutatást az OTKA (4652. sz. téma) támogatta. Ez a tanulmány a hasonló címû kutatói zárójelentés eredményeit összegzi (Frey 1994).

2. Az egyik megye Jász-Nagykun-Szolnok, a másik megye pedig Tolna volt. Az elõbbibõl Czakóné Tari Mária, az utóbbiból pedig Mátyásné Varga Anikó vett részt a kutatásban. A kérdõív összeállításához Laky Teréz nyújtott segítséget. Értékes tanácsaiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.
 

Felhasznált forrásmunkák

Czakóné Tari Mária 1994. A munkanélküliek vállalkozóvá válásának elõsegítése Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Kézirat.

Frey Mária 1994. Munkanélkülibõl lett vállalkozók. Munkaügyi Kutatóintézet. Kézirat.

Lindley, R. M. 1991. Methods of Evaluation for the European Social Fund: A Proposal for General Evaluation of ESF. University of Warwick, Institute for Employment Research

Mátyásné Varga Anikó 1994. A munkanélküliek vállalkozóvá válását támogató foglalkoztatáspolitikai eszköz hatásvizsgálata Tolna megyében. Kézirat.

PA Cambridge Economic Consultants 1991. Evaluation of Jobclubs and the Enterprise Allowance Scheme in Great Britain. Cambridge