Angelusz Róbert-Tardos Róbert
TÁRSADALMI ÁTRÉTEGZÕDÉS ÉS SZOCIÁLIS-POLITIKAI IDENTIFIKÁCIÓ
 

1. Rendszerváltás és társadalmi átrétegzõdés

Az elmúlt évek hazai publicisztikájában s talán társadalomkutatásában is a rendszerváltás stratifikációs hatásairól szinte egyforma súllyal kapott teret két közkeletû megállapítás. Az egyik - a rendszerváltásnak a tulajdoni struktúrákra gyakorolt hatásaira, a magántulajdon térnyerésére helyezve a hangsúlyt - a polgárosodás, illetve a középrétegesedés elõrehaladását konstatálta. A másik tétel polarizációról, széles társadalmi rétegek lesüllyedésérõl, a középrétegek megroppanásáról beszélt. A két tézis tudományos szembesítése mind ez idáig elmaradt. Úgy gondoljuk, nem szolgálja a társadalmi tisztánlátást, ha ezek az álláspontok úgy futnak huzamosan egymás mellett, hogy a társadalomkutatás nem bontja ki implikációikat, egymással való összefüggésüket.

Tanulmányunkban e kérdéseket egy meghatározott nézõpontból, s így kétségkívül leszûkítve kívánjuk érinteni. Néhány újabb empirikus adalék alapján elsõsorban a szociális identitás, rétegpercepció oldaláról közelítünk e témakörhöz. Röviden meg kell azonban jegyeznünk, hogy a tisztázást nagymértékben akadályozza a fogalmak igen "puha" kezelése, gyakori egymásbacsúszása. Ilyen problémának tekinthetõ akár a polgárosodás és a középrétegesedés gyakorta megfigyelhetõ, szinonimaként való felfogása, akár a hagyományos ("kispolgári") és az új középrétegek megkülönböztetésének hiánya. Ami az elõbbit illeti, nézetünk szerint a polgárosodási és a középrétegesedési folyamatok nem mindig párhuzamosak; a priváttõke akkumulációjának idõszaka nem mindig vonja maga után a "polgárság" és a "középrétegek" egyidejû izmosodását. De a "középrétegek" fogalma is igen eltérõ szociális helyzeteket fog át.¹ Ha ezúttal nem is vállalkozunk behatóbb fogalmi interpretációra, jelezzük,. hogy - a nemzetközi szakirodalom gyakran alkalmazott fogalomhasználatának megfelelõen - a hagyományos középrétegeket elsõsorban a kistulajdonosi, az új középrétegeket lényegében a "fehérgallérosokhoz", alkalmazotti rétegekhez kapcsoljuk.² A hazai esetben még inkább komplikálja a képet a második gazdaság "fél-kispolgárainak" több évtizedes létezése, amely a "hagyományos középrétegek" világos képletét is megbontja. A tipikus nyugati tendenciával szemben (ahol a hagyományos kispolgári középrétegek visszaszorulásával párhuzamosan emelkedtek fel. "új középrétegek" úgy, hogy a tartós gazdasági növekedés következtében összességében szélesedtek a középrétegek), a mi esetünkben ellentétes fejleményekrõl van szó. A kistulajdonosi-kisvállalkozói réteg számottevõen gyarapodott az elmúlt évtizedben, és aránya körülbelül elérte a foglalkoztatottak 10 százalékát. Míg ez a hagyományos, azaz újonnan életre kelõ társadalmi csoport ténylegesen erõsítette a középrétegek bázisát, a "magyar modell" tipikus fél-kispolgárai, a második gazdaságból profitálók nagymértékben vesztettek korábbi pozíciójukból. Ami pedig a fehérgalléros új középréteget illeti, jelentõs részének az életvitele rendült meg az elmúlt években. Ezt részben az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklõdése, részben a gazdasági helyzet romlása (a nemzeti termék mintegy egyötödös csökkenése) idézte elõ, esetenként e réteg tagjainak egzisztenciális biztonságát is veszélyeztetve. (Ha nagyon sommásak is azok a KSH-adatok, amelyek a megtakarítók arányának változásáról szólnak, mindenképpen sokatmondó, hogy 1986 és 1993 között 70-rõl 37 százalékra csökkent azon háztartások hányada, amelyek képesek voltak folyó jövedelmükbõl félretenni - Harcsa 1994). Végeredményben ellentétes folyamatok keresztezik egymást: ha a tulajdonosi-vállalkozói rétegek növekednek is, ezt összességében ellensúlyozzák a második gazdaság és az állami szféra zsugorodásából eredõ impulzusok. Ha kissé paradox módon hangzik is, de a fentiek alapján igaz lehet, hogy a "régi középrétegek" térhódítása nem volt olyan mértékû, hogy kompenzálta volna az "új középrétegek" (és a "fél-kispolgárság") lesüllyedését.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a jelzett objektív folyamatok a középrétegesedés fogalomkörét nem fedik le teljesen. Az osztálytudat terén végbemenõ fejlemények akár a folyamatok dinamikáját is befolyásolhatják. A kutatók egy része valóban megkülönbözteti a középrétegesedés objektív és szubjektív vetületeit. Ha az elõbbi téren a jelzett ellentmondásokkal vetnek is számot, mégis úgy látják, hogy tudati síkón, az aspirációk, a célul tûzött életstílus tekintetében elmozdulás történik a középrétegek felé (úgy, hogy az újonnan kialakuló vonatkoztatási keretek a majdani objektív változásoknak is kiindulópontját jelenthetik).³

A megközelítéseknek tulajdonképpen három típusa különböztethetõ meg. Az optimista verzió szerint mind objektív, mind szubjektív síkon kialakul a - modernizáció s a demokratikus fejlõdés alappillérét képezõ - széles bázisú középosztály. Egy másik, mértéktartóbb megközelítés, a gazdasági realitásokkal inkább számot vetve, kevésbé látja megvalósultnak a tömeges felemelkedésre, gazdasági függetlenedésre épülõ középrétegesedést, de határozott jeleket vél felidézni a habitusok, az erre irányuló aspirációk terén. És végül egy szkeptikusabb felfogás nemcsak az objektív, hanem még ez utóbbi, szubjektívebb vonatkozások terén sem érzékel igazán határozott tendenciát a középrétegesedés irányában.⁴

Az eddigiekbõl talán kiderült, hogy a magunk álláspontja az elsõként említett optimista verzióval korántsem esik egybe. Jelen tanulmányunkban arra keresünk választ, hogy adataink az utóbbi két verzió közül melyiket támasztják inkább alá. Ezeket az álláspontokat a szubjektív tényezõ értékelése különbözteti meg; a szociális identitás, rétegpercepció kérdéskörét kívánjuk tehát középpontba állítani.
 

2. A rétegidentifikáció hazai tendenciái

A középrétegesedés egyszerû, de nem elhanyagolható mutatója, hogy az emberek mekkora hányada sorolja magát a középrétegekhez. Az erre vonatkozó empirikus megközelítések persze eltérõek, amennyiben nyitott vagy zárt kérdéseket alkalmaznak, s az utóbbiak is a tekintetben, hogy hányféle réteget különböztetnek meg. A nemzetközi irodalomban a zárt forma különbözõ változatai a leggyakoribbak. Nincs egyöntetûség a megfogalmazásokat tekintve sem, így például sokrétû a kutatási gyakorlat az "osztály" vagy "réteg" kifejezéseket illetõen. Magunk az alkalmazott kérdésblokkokban kerülni igyekeztünk akár a "középosztály", akár a "munkásosztály" formulát. Az utóbbiról úgy véltük, hogy a hazai terep sajátos ideológiai konnotációi különösen erõs torzításokhoz vezethetnének. A "középosztály" helyett pedig fõként azért használtuk inkább a "középrétegek" formulát, mert mentes a "történelmi középosztály" ideológiai jelentésárnyalatától. Ezzel függ össze az a további indok is, hogy a "középrétegek" kifejezés szélesebb rétegek azonosulását engedi meg, mint Magyarországon rendies exkluzivitást is magába sûrítõ "középosztály" kifejezés. Kiinduló feltevésünk szerint az elõbbi inkább lehetõvé teszi, hogy a mostanában felemelkedõ rétegek a magasabb státusz-szinten azonosítsák magukat.⁵

1993 vége és 1994 szeptembere között három hullámból álló panelvizsgálatot végeztünk, melynek középpontjában az 1994-es parlamenti választások álltak. A lényeges közbülsõ változónak tekintett osztálytudatot - a nemzetközi tapasztalatok felhasználásával - különbözõ módszerekkel közelítettük meg. Az elsõ hullámban a nyugatnémet választásszociológiai, illetve az ALLBUS-felvételekben szokásosan alkalmazott ötfokú skálát vettük át (alsó, munkás-, közép-, felsõközép-, felsõ réteg). A harmadik hullámban az amerikai National Election Study dichotóm indikátorát adaptáltuk (ha az "osztály" kifejezést ki is iktatva: munkások/középrétegek). Emellett - a hazai viszonyokhoz kissé hozzáigazítva - átvettünk egy 20 címkés identitásblokkot is (melynek két tételéül - ellenõrzésképpen - a munkás- és a középréteg-itemet is beválogattuk).

A különbözõ módszerek többé-kevésbé hasonló eredményekre vezettek. S ami nem kevésbé lényeges, az idõbeli egybevetés is meglehetõs konzisztenciát jelez az osztálytudatban. Így megvizsgáltuk, hogy a decemberi ötfokú skálás önbesorolás hogyan függ össze a szeptemberi dichotóm kategorizációval. Különösen az "alsó tértélen" figyelhetõ meg az identifikáció viszonylagos stabilitása. A magukat (az ötfokú skálán) az alsó és munkásrétegekhez sorolók mintegy 85 százaléka háromnegyed évvel késõbb is a munkásokat jelölte meg (két kategória közt választva). De a középréteg térfelén is aránylag magas - körülbelül kétharmados - az egybeesés.

A magyarországi adatok értelmezéséhez hasznosnak látszik egy -legalább részleges - összehasonlítás a nemzetközi adatokkal. Erre jelenleg az ALLBUS-kérdés nyújt lehetõséget, mivel ennek alapján rendelkezésünkre állnak az 1991-es (a volt NSZK-t és NDK-t is felölelõ) nagyszabású felvétel adatai. A nemzetközi tapasztalatok áttekintése elõtt emlékeztetni kell az országok foglalkozási struktúrája közti jelentõs eltérésekre (az NSZK-ban a foglalkoztatottaknak csak mintegy a fele fizikai munkás). Ezzel együtt is igen figyelemre méltóak a magyar és a nyugatnémet rétegönbesorolás különbségei (lásd 1. táblázat).

1. táblázat
Szubjektív rétegidentifikáció az egykori NSZK ban, NDK ban és Magyarországon az ALLBUS-kérdés alapján (egykori NSZK és NDK 1991, N = 1580-1500 fõ; Magyarország 1993, N = 1800 fõ; százalékban)

	egykori NSZK	egykori NDK	Magyarország
alsó	1	3	11
munkás	24}25	57}60	45}56
közép	62}75	37}40	41}44
felsõközép	12	2	3
felsõ réteg	1	0	0
	100	100	100

Az egykori NSZK polgárai jóval nagyobb arányban tekintik magukat a középrétegekhez tartozónak, mint a magyarok. Ezt a különbséget a társadalmi rétegzõdés különbségei csak részben magyarázzák. A rétegtudat különbségeit talán az jellemzi legjobban, hogy a nyugatnémetek közt az alacsony iskolázottságúak és a fizikai dolgozók többsége sem a munkáskategóriát választja (egy példa: a szakmunkásképesítéssel rendelkezõknek is 65 százaléka sorolta magát a középrétegekhez). Valószínû, hogy az NSZK-beli jellegzetességeket (a strukturális különbségeken túl) részben az alsóbb rétegekre is kiterjedõ magasabb általános életnívó, részben a "jóléti középréteg-társadalom" hagyományos kultivációja magyarázza.⁶

A bevezetõben vázolt vitapontok szempontjából még hangsúlyosabb lehet az idõbeli összehasonlítás. Ekkor arra kereshetünk választ, hogy valóban kimutatható-e a rendszerváltás óta egy, a középrétegek irányába való elmozdulás, legalább az aspirációk szintjén. A fenti 1993-as vizsgálat 44-45 százalékos arányt jelzett, ami némileg más módszerekkel - 1994-ben sem mutatkozott magasabbnak. Dichotóm módon vizsgálva, 60 százalék sorolta magát a "munkásokhoz", 40 százalék a "középrétegekhez". A lényegesén lazább itemsoros kiválasztás esetében pedig a megkérdezettek 62 százaléka jelölte meg a munkásokat, mint akikhez közel érzik magukat (és ezen belül 15% a legelsõ helyen). E módszer alapján is kevesebben, csak 50 százalékban választották a középrétegeket (és 10% említette ezt a fajta azonosulást az elsõ helyen).

Míg a szóban forgó adatok megerõsítik, hogy a középréteg-identitás a legutóbbi idõkig nem tudott kiterjedni a munkás-, illetve alsóbb rétegekre, arról nem világosítanak fel, nem történt-e mégis valamelyes eltolódás az elmúlt négy-öt év során a fenti vizsgálatokat megelõzõen. (Elvben elképzelhetõ, hogy a kilencvenes évek fordulóján a 40-45%-ot sem érték el a kérdéses adatok.) Mivel közvetlen forrásokkal nem rendelkezünk, más vizsgálatok szolgálhatnak kiegészítõ adalékul. Ilyen jellegû (az ALLBUS-kérdéssel csaknem azonos megfogalmazású módszerrel kapott) adatokat tett közzé Róbert Péter a TÁRKI-ban lebonyolított kutatásai alapján.⁷ A szerzõ 1991-rõl 1992-re nyolc-kilenc százalékos elmozdulást mért a munkástól a középréteg-önbesorolás felé, és ezt a változást a szubjektív aspirációk figyelemreméltó módosulásaként értelmezte. Bizonyos fokig gyengítette azonban a változás jelentõségét, hogy - ugyanezen vizsgálat szerint - 1993-ban már megtört a szóban forgó tendencia. Ha ezt az idõsort saját 1993 végi (ötfokú ALLBUS-kérdésen alapuló) adatainkkal egészítjük ki, még inkább elenyészni látszanak a kilencvenes években észlelhetõ elmozdulások. Az egyszerûbb áttekintés érdekében az alsó és a munkás, másfelõl a közép- és a felsõ rétegeket összevonva a következõ táblázatot kapjuk.⁸

2. táblázat
A magyarországi szubjektív rétegidentifikáció alakulása a kilencvenes években (százalékban) (1991, 1992, 1993 L : TÁRKI, 1993 IL : MTA-ELTE KKCS)

	1991	1992	1993. I.	1993. II.
alsó+munkás	56	49	53	55
közép+felsõ szintû önbes.	44	51	47	44
	100	100	100	100
N =	993	2998	1130	971

Mivel a négy adat közül három (az 1991-es és az 1993-as TÁRKI-, illetve az 1993 végi KKCS-felvétel alapján) csaknem egybeesik, ennek fényében az 1992-es elmozdulás szinte "kicsúszottnak" tekinthetõ. Ha az akkori felvétel az aktuális állapotot esetleg pontosan rögzítette is, inkább felfogható a politikai klímaváltozások szituatív lecsapódásaként, mint tartós változás kiindulópontjaként a szociális identifikáció terén.

Ezekkel a következtetésekkel egybecsengenek azok a nem kifejezetten a munkás-középréteg kategorizációval, de a szociális identitással, konfliktustudattal kapcsólatos vizsgálati adatok, amelyekkel még a rendszerváltás elõtti idõbõl, 1988-ból, majd 1991-bõl és 1993-ból rendelkezünk. E kérdések arra irányultak, hogy meghatározott hierarchikus dimenziók mentén (fizikai-szellemi, vezetõ-beosztott, vagyonos-vagyontalan stb.) látnak-e konfliktusokat a megkérdezettek, s ha igen, melyik pólushoz húznak inkább. 1993-ban, csakúgy mint a kiindulási idõpontban, a válaszolók nagy többsége a hierarchia alsó szintjeivel azonosult az észlelt konfliktusokban, sõt ami a fizikai-szellemi és a vagyonos-vagyontalan⁹ ellentétpárokat illeti, még nõttek is valamelyest a különbségek a lent lévõk javára¹⁰.

Az (akár objektív, akár szubjektív értelemben vett) középrétegesedés lényeges ismérve, hogy milyen társadalmi meghatározók húzódnak meg mögötte. A polgárosodáshoz kapcsolódó elképzelések egyik sarokpontja, hogy a hagyományosan vezetõ szerepet játszó státuszdimenziók, a foglalkozási, iskolázottsági pozíciók mellé felzárkózik (vagy esetleg meghatározóvá válik) a tulajdon és a gazdasági pozíció. E kérdés vizsgálata céljából regresszióanalízist végeztünk. Az egyenlet függõ változójaként a (legegyszerûbb és a tapasztalataink szerint legnagyobb mértékben magyarázható) dichotóm munkás-középréteg kérdést, független változóiként az iskolázottságot, a fizikai/szellemi foglalkozási hovatartozást, a munkaviszony meglétét (illetve a munkanélküli állapotot), valamint a vagyoni hetyzetet¹¹, a személyes keresetet és a családi összjövedelmet szerepeltettük. Az anyagi helyzet és az életstílus kifejezésére néhány részletesebb változót alkalmaztunk. Kontrollváltozókként a szokásosan alkalmazott nem, életkor, településtípus változókat is bevontuk. Mivel a társadalmi kontextus, a családi miliõ hatását is feltételeztük, a házastárs és az apa iskolázottságát is számításba vettük. Végül a kérdéskör ideológiai implikációi miatt olyan mutatókat is bevontunk a független változók közé, mint az MSZMP-tagság és a (tízfokú skálás) bal-jobb önbesorolás. A 3. táblázat az eredményeket a középrétegek irányában számítva mutatja be, ahol csak a szignifikáns magyarázó erõvel rendelkezõ tényezõket tüntetjük fel.

3. táblázat
A szubjektív rétegidentifikációt meghatározó tényezõk (regresszió-analízis)

	béta-együttható	szignifikancia
fizikai-szellemi	0.30	0.0000
iskolai végzettség	0.27	0.0000
házastárs isk. végz.	0.13	0.0027
bal-jobb skála	0.10	0.0039
hifi-torony	0.10	0.0052
egykori MSZMP-tagság	-0.88	0.02
munkanélküliség	-0.07	0.04

r2 43%

Világosan megállapítható, hogy a vizsgált osztálytudati tényezõ mögött dominánsan a foglalkozási és iskolázottsági hierarchiához és a kulturális miliõhöz kapcsolódó változók húzódnak meg, A középréteg fogalma jellegzetesen a fehérgalléros társadalomhoz (a fent jelzett kifejezéssel élve az "új középrétegekhez") kötõdik. Egészen leegyszerûsítve, a következõ táblázat jól érzékelteti e képletet.

4. táblázat
Szubjektív rétegidentifikáció a fizikai és a szellemi foglalkozási csoportokban (százalékban)

	fizikaiak	szellemiek
a munkásokhoz	79	25
a középrétegekhez sorolja magát	21	75
	100	100
n =	568	276

A 3. táblázat világosan jelezte továbbá, hogy a vagyonnal, jövedelemmel összefüggõ tényezõk csak másodrendû szerepet játszanak a szóban forgó identitásjellemzõ szempontjából (a vagyoni index nem került a szignifikáns tényezõk közé, a szignifikáns hifi-tulajdon ugyanakkor részben maga is kulturális-életstílus indikátor; ha az utóbbi tényezõt kihagyjuk a modellbõl, a személyes kereset is bekerül - valamivel kisebb súllyal - a szignifikáns magyarázók közé.). Egészében véve tehát egyfajta rendies jelleg nyomja rá ma is a bélyegét az identifikációra.

A képet jól érzékelhetõen ideológiai motívumok is színezik. Mind a (tízfokú) baljobb skálán a baloldali önbesorolás, mind az egykori MSZMP-tagság a munkáskategorizáció felé mutat, s ez a valamikor kultivált politikai osztálymodell szubjektív lecsapódásaként értelmezhetõ. (Ha halványabban is, az ellenkezõ irányú ideológiai hatásokra is mutatkoznak jelek, a két világháború közt kultivált középosztály-ideológia befolyását érzékeltetve.)¹² Végül, ha nem is döntõ a súlya, de említésre méltó a munkanélküliség tényezõjének önálló magyarázó szerepe. Ez is fontos adalék ahhoz, hogy egy olyan periódusban, amikor a félmillió fõt tartósan meghaladja a munkanélküliség és az érintettek, illetve a fenyegetettek köre ennél is kiterjedtebb, miért nem tud igazán megerõsödni a középréteg-tudat.

Mint látható volt, a fizikai-szellemi tagozódás nagyon éles választóvonalat jelöl ki az identifikáció terén. A kontextuális tényezõk (mint például a házastárs iskolázottsága), ha módosítanak is valamelyest e képen, átütõ erejû jellegváltozást nem eredményeznek. (Például a középiskolai végzettségû házastárssal rendelkezõ szakmunkások nagy többsége is munkásnak, s nem a középrétegekhez tartozónak tekinti magát.) A fentieken túl olyan kontextuális vonatkozást találtunk - az ágazatot -, amely szintén határozott befolyást gyakorol e kérdésben. Az ipari, építõipari környezet számottevõen felerõsíti a munkásjelleget, úgy, hogy az itt dolgozó szellemi foglalkozásúak több mint 40 százaléka is a munkáskategorizálást választja. A többi ágazatban, leginkább a szolgáltatások terén foglalkoztatott fizikaiak viszont valamivel közelebb érzik magukat a középrétegekhez, és ez a tendencia fõleg a fõvárosban erõs. A nem az iparban vagy az építõiparban foglalkoztatott fizikaiak közül, akik nem voltak tagjai az MSZMP-nek, már 50 százalék sorolta magát a középrétegekhez.

A hagyományos kispolgári rétegek közül a kisiparosságon, kiskereskedõkön belül ugyanakkor nem igazán erõs a középréteg-tudat: a többségben az elõbbiekbõl tevõdõ "önállóaknak" csak 48 százalék sorolta magát ide és 52 százalék a munkásokhoz. Az egyelõre még mindig nem túl magas elemszám nem teszi lehetõvé az elmélyültebb magyarázatot (például olyan tényezõk szerepére, mint az alkalmazottak száma, a tõkeerõ vagy az, hogy ki mióta tartozik e kategóriához és milyen területrõl nyergelt át). A panelvizsgálat elsõ hullámából rendelkezünk viszont olyan adatokkal, amelyek a lakosság különbözõ csoportjainak a privatizáció egyes formáiban való érdekeltségét (mint földvásárlás, vállalkozás indítása stb. és az ezekkel kapcsolatos tervek) mérték fel. Az egyes felvételek összekapcsolásából adódó (a lemorzsolódás következtében kisebb létszámú) mintán ezt a tényezõt is bevontunk a fentiekhez hasonló regresszióelemzésekbe. Ha nem is túl erõs, de szignifikáns önálló hatás mutatkozott. Ennek alapján a privatizációs részvétel mutatóját is szerepeltettük abban a további elemzésben, mely a munkás- és középréteg-kategorizálás szociális térképét rajzolja ki. A világosabb kép érdekében néhány alapvetõ társadalmi réteget is bevontunk a modellbe. A rétegtudatról vázolt kép megerõsítése céljából pedig a szociális identitás item-sorozatának - e vonatkozásban lényeges - néhány tételét is figyelembe vettük a változók között.

1. ábra
Társadalmi rétegek és a rétegidentiflkácló kétdimenziós térben

Az ábra néhány ponton még szemléletesebben érzékelteti az elmondottakat. Így jól jelzi nemcsak az alsó, de a szakmunkásréteg határozott távolságát a középrétegek tartományától. Ami az utóbbit illeti, az értelmiségiek, vezetõk, irodai alkalmazottak mellett az önállóak csak távolabbról kapcsolódnak a "középréteg", de akár a "polgár" címkékhez. És ha a privatizációs részvétet tényezõje (mely az önállók kategóriájával leginkább közelíti a "polgár" identitást) ebbe az irányba mutat is, ez a hatás még igencsak gyenge. A szakmunkás és a paraszti kategóriáktól való jelentõs távolsága pedig azt jelzi, hogy az alsó rétegek tulajdonhoz jutása egyelõre igen erõtlenül mûködik, mint a középrétegek felé irányuló társadalmi híd.
 

3. Rétegidentifikáció és politikai attitûdök

A korábbi elemzések már jelezték a politikai-ideológiai tényezõknek a rétegtudattal való összefüggéseit. Így világosan kirajzolódott mind az egykori MSZMP-tagságnak, mind a bal-jobb skálán a baloldali pólus irányában elfoglalt pozíciónak a munkásazonosulás felé mutató szerepe. Persze egyirányú hatást ez esetben is kevéssé tételezhetünk, és ugyanolyan joggal beszélhetünk arról is, hogy milyen jelleggel befolyásolja a rétegazonosulás a politikai tudatot. A középrétegesedéssel kapcsolatos koncepcióknak például hagyományos momentuma, hogy e folyamat révén a polgári berendezkedést konszolidáló széles társadalmi bázis jön létre. Az elképzelés lényeges momentuma, hogy a kialakuló középrétegtudat átnyúlik az objektív réteghatárokon, és a társadalmi emelkedésre aspiráló alsóbb csoportokat is az érdekkiegyenlítõ konfliktuskezelés politikai intézményrendszerébe integrálja. A nyugat-európai konzervatív és liberális pártok választási aritmetikáját alapvetõen megszabja a magántulajdonosi rétegek bizonyos visszaszorulása: sikeres szereplésükhöz elengedhetetlen, hogy a magukat középrétegként azonosítók köre "lefelé" bõvüljön, s potenciális szavazóközönségük ily módon szélesedjen. A nemzetközi választásszociológiai irodalom valóban számos példát szolgáltat arra, hogy a szubjektív identifikáció szorosabb összefüggést mutat a pártpreferenciákkal, mint az objektív réteghelyzet.¹³

E kérdéseket hazai terepen az 1994-es választásokra vonatkozóan panelfelvételünk harmadik hulláma alapján - már a tényleges választási magatartás adataiból - vizsgálhatjuk. Mielõtt a pártválasztás témájára térnénk, megjegyezzük, hogy maga a választási részvétel sem egészen érintetlen e mozzanat által. Korábbi kutatásaink a részvételi aktivitás alapvetõ motívumai között vezetõ helyen emelték ki a "státusztudat" tényezõjét. Eszerint a határozott társadalmi identitással rendelkezõ választópolgárok nagyobb felelõsséget éreznek a személyes politikai cselekvés e formája iránt, és különösen így van ez a magasabb képzettségû, jobb anyagi pozíciójú választók esetében. Jelen elemzéseink is ezzel egybecsengõ eredményekre vezettek. A választási részvételt illetõen önálló magyarázó tényezõnek bizonyult, hogy valaki egyáltalán be tudta-e sorolni magát a munkás- vagy középrétegek valamelyikébe.¹⁴ Aki tehát azonosulni tud valamelyik réteggel, az nagyobb aktivitást tanúsított a választáson.

A fentiek mellett azt is feltételeztük, hogy az említett "státusztudat" - mint a választási részvétel egyik alapmotívuma - elsõsorban a középréteg-azonosuláshoz kapcsolódik. E feltevés a választások elsõ fordulójára vonatkozóan bizonyult igaznak (a második fordulóban már a személyes pártpreferencia, a választott pártnak az elsõ forduló utáni gyõzelmi esélyei befolyásolták alapvetõen a részvételt).¹⁵

Kiindulópontunk szempontjából azonban nem kevésbé érdekes, hogy miként hat - illetve hat-e egyáltalán - a rétegtudat a pártok közti választásra. A hat parlamenti pártra vonatkozóan olyan elemzést végeztünk (itt is a regresszióanalízist alkalmazva), ahol egy-egy párt választottságát a társadalmi-demográfiai alapváltozók (mint iskolázottság, foglalkozás, nem, életkor, lakóhely, településtípus) mellett a szóban forgó identifikációs tényezõvel kíséreltük megmagyarázni. A hat párt közül két esetben állapíthatunk meg szignifikáns összefüggést: az MSZP-nél a munkás-, az SZDSZ-nél a középréteg-azonosulás irányában.¹⁶

Ezt a talán nem is annyira magától értetõdõ eredményt - hiszen a jelenlegi koalíció két pártjáról van szó - egy másik elemzési módszer útján is ellenõriztük. A (kategoriális sokdimenziós elemzésen alapuló) OVERALS-technika alkalmazása során a modellbe a hat parlamenti párton és a két azonosulási kategórián (munkás, illetve középréteg) kívül a korábban említett identifikációs címkesorozatnak az ilyen vonatkozásban legfontosabb tételeit (munkás, középréteg, polgár) is bevontuk. A következõ ábra rajzolódott ki.

2. ábra
A pártok szavazótáborai és a rétegidentifikációk kétdimenziós térben

A kirajzolódó séma alapvonásaiban megerõsíti a fent leírtakat. Az MSZP-szavazóknak a munkásidentifikációhoz való közelsége egészen egyértelmû (akár a dichotóm önbesorolást, akár a címkék közti választást tekintjük).¹⁷ Ha kevésbé pregnáns módon, az SZDSZ-nek a középréteg-pólushoz való közelsége is igazolódik. Az OVERALS-modell azonban további mozzanatokkal gazdagítja az eddigieket. Az SZDSZszavazók a "polgár" címkéhez a "középrétegnél" is inkább vonzódnak. Érdekes ugyanakkor, hogy e tekintetben a FIDESZ hívei állnak az SZDSZ-hez a legközelebb. A kirajzolódó séma gyakorlatilag ugyanannak a háromosztatú tagolódásnak felel meg, amely (1993-as vizsgálatok alapján) a különbözõ pártok választóinak ideológiai affinitásai volt megfigyelhetõ (baloldali - MSZP; liberális - SZDSZ, FIDESZ; jobboldali - MDF, KDNP, FKGP).¹⁸

A vázolt eredmények a hazai pártpolitikai vetélkedés dinamikáját és az 1994-es választások eredményeit is sajátos, eddig ritkábban alkalmazott nézõpontból világítják meg. Többé-kevésbé egyértelmû, hogy a politikai pártok többsége a középrétegeket kívánta elsõsorban megszólítani politikai jövõképével és kampánystratégiájával egyaránt. A munkásérdekek képviseletének imázsa aránylag az MSZP-hez fûzõdött leginkább a parlamenti pártok közt. A közölt vizsgálati adatok viszont arra utaltak, hogy a magyar társadalomban a középrétegesedés folyamatai még korántsem "törtek át". Valószínûleg a rétegtudat alakulása is egyike volt azoknak a tényezõknek, amelyeket a politikai élet különbözõ szereplõi kevéssé vettek figyelembe, azonban valójában számottevõen befolyásolták a választások kimenetelét.
 

Jegyzetek

1. Itt még kevésbé mehetünk bele annak taglalásába, hogy a "középrétegek" vagy "középosztály" fogalma eleve fel kell hogy tételezzen egy e felett elhelyezkedõ szintet. (Még ha a mindennapi szóhasználatban a "középosztály" gyakran összemosódik is e felsõ szinttel.)

2. E kétfajta középréteg választóvonalairól, eltérõ kapcsolódási mintáiról a nyugatnémet társadalom példáján lásd Pappi 1981.

3. Ilyen gondolatmenet körvonalazódik például Róbert Péter "Középosztály, attitûdök, politikai preferenciák" címû tanulmányában (1994a).

4. Elvben lehetséges volna ugyan egy negyedik megközelítés is, amely azt feltételezné, hogy a rendszerváltás után megkezdõdött egy széles alapú középosztály kialakulása, ezt azonban nem kísérte egyelõre az ambíciók, életstílus hasonló átformálódása. Ezt azonban csalt a logikai komplettség kedvéért jegyeztük meg, hiszen a szóban forgó "tudati lemaradás" a modernizálódás, gazdasági fejlõdés olyan ütemét fettételezi, amellyel még a legoptimistább megfigyelõk se számolhatnak. Ilyen jellegû felfogással a magunk részérõl nem is találkoztunk a hazai társadalomkutatásban.

5. Ez a választás - csakúgy mint az esetleges ellentétes opció - kétségtelenül magába foglal bizonyos önkényes elemet. Talán annyiban indokolt az adott esetben alkalmazott döntés, hogy implikációi inkább nehezítik, mint könnyítik a vizsgálat alapmegállapításainak érvényre jutását.

6. A fenti adatokkal közvetlenül nem vethetõ egybe, de érdemes megjegyzést tenni az amerikai tapasztalatokról is. A NES-vizsgálatokból a dichotóm (középosztály/munkásosztály) önbesorolás eredményei ismeretesek (NES 1992). Az Egyesült Államok-beli felnõtt népesség 47 százaléka sorolta magát 1992-ben a középosztályhoz és 52 százaléka a munkásosztályhoz. Mint a következõkben utalunk rá, hasonló dichotóm kérdésben a magyarországi megoszlás 40:60 százalék volt, ami mérsékeltebb eltérést jelez, mint a nyugatnémet-magyar egybevetés esetében (különösen, ha azt a tényt is figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államokban is körülbelül felezõdik a népesség a szellemi és fizikai foglalkozások közt). További jellegzetesség, hogy Amerikában - a nyugatnémet tapasztalattal szemben és lényegében a magyarhoz hasonlóan - a szakképzett fizikai foglalkozásúak (minden bizonnyal magasabb életnívójuk ellenére) ugyancsak a munkásosztállyal identifikálódnak. Fontos különbség viszont a magyar tapasztalatokhoz képest, hogy az alsóbb szellemi foglalkozások képviselõi, az irodai, adminisztratív dolgozók is inkább közbülsõ helyet foglalnak el az identifikáció tekintetében, mintsem egyértelmûen a középosztállyal azonosulnának. E tények interpretációja meghaladná tanulmányunk kereteit, és a rendelkezésünkre álló adatok sem elégségesek (nem tartjuk azonban kizártnak, hogy ezek a jelenségek is összefüggenek azokkal a tényezõkkel - az alsó osztályok relatív helyzetével, illetve a "jóléti társadalom" hangsúlyának alakulásával -, amelyekre fentebb a nyugatnémet jellegzetességek kapcsán utaltunk).

7. Lásd Róbert 1994a; 1994b. Az általunk alkalmazott megfogalmazáshoz képest a TÁRKI-kérdés két ponton különbözik: 1. A munkás-, illetve középrétegek helyett itt osztályokról volt szó. 2. Az ötfokú skála helyett - az alsó középosztályt és a középosztályt megkülönböztetve- hat fokozat szerepel. Az elsõ eltérés e verzióban - az erõsebb ideológiai töltettel összefüggésben - nagyobb szerepet adhat az aktuális politikai klímaváltozásoknak (így például a "munkásosztály" ideológiai sémájához tapadó averzióknak). A második eltérés - mivel így hárommal szemben négy fokozat helyezõdik a munkáskategória fölé szintén inkább a középrétegek választottságát növelheti egy árnyalattal. E kettõs hatást bizonyos fokig ellensúlyozhatja a "középosztály" kifejezésnek a "középrétegeknél" némileg exkluzívabb konnotációja.

8. A TÁRKI vizsgálata hat kategórián (alsó osztály, munkásosztály, alsó középosztály, középosztály, felsõ középosztály, felsõ osztály) alapult.

9. Ennél a dimenziónál 1991-tõl a "szegény" kategóriát alkalmaztuk az ellentétpár alsó pólusán.

10. 1993-ban a következõ megoszlásokat regisztrálhattuk a konfliktust észlelõk között a fenti ellentétpárok pólusain: fizikai 40, szellemi 14; szegény 52, vagyonos 8 százalék. 1988-ban e viszonylatokban még 38-15, illetve 35-18 százalékos megoszlásokat regisztrálhattunk. 1991-tól az említettek mellett a vállalkozó-munkás páros is szerepelt a blokkban. 1993-ban a megkérdezettek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy konfliktus esetén inkább a munkásokhoz húz, és csak 17 százaléka, hogy a vállalkozókhoz. 1991-ben még 34 és 12 százalék voltak ezek az arányok.

11. A vagyoni helyzetet a háztartás tartós javakkal való felszereltségének indexével mértük.

12. Ilyen jelleggel értelmezhetõk valószínûleg azok a további regresszióelemzések, melyekbe a század, illetve a közelmúlt néhány vezetõ magyar politikusának megbecsültségét is bevontuk mint a politikai-ideológiai attitûdök egy-egy mutatóját. Ezek közül a Kádár János iránti pozitív attitûd a munkás-, s valamivel kisebb súllyal az Antall József iránti megbecsülés a középréteg-pólus irányában jelent meg önálló magyarázó tényezõként.

13. Így például az 1990-es német választásokról készült vizsgálat szerint (ZUMA-ALLBUS) a szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezõknek (a volt nyugatnémet területeken) 44, a magukat a "munkásréteghez" sorolóknak viszont már 54 százaléka szavazott a szociáldemokratákra.

14. Regresszióelemzés alapján (ahol az identitásváltozók mellett a szokásos objektív ismérvek szerepeltek a független változók között) a szóban forgó tényezõ, a rétegidentitás megléte szignifikáns magyarázónak bizonyult az elsõ fordulós választói részvételt tekintve (béta = .12, p = .0002).

15. A regresszióelemzés szerint a középréteg-tudat irányában a béta-együttható .12 (p =.0012).

16. A kérdéses együtthatók a következõk (plusz jellel a középrétegek, mínusz jellel a munkásrétegek irányában). MSZP: béta = -.12 (p = .0012; SZDSZ: béta = .10 (p = .01).

17. A félreértések elkerülése végett ismét meg kell jegyezni, hogy itt szubjektív önbesorolásokról és nem objektív réteghovatartozásról van szó. A kérdéskör ideológiai töltete is közrejátszhat abban a jelenségben, hogy míg a szubjektív identifikáció terén az MSZP-szavazókat alapjában a munkásazonosulás jellemzi, objektíve inkább a szellemi, mint a fizikai réteghez állnak közel (regresszióelemzés szerint - ellenkezõ elõjellel - mindkét tényezõ szignifikáns magyarázó).

18. Lásd errõl Angelusz-Tardos 1994.
 

Hivatkozások

ALLBUS 1991. Mannheim: ZUMA

Andorka R.-Kolosi T.-Vukovich E. 1994. Társadalmi Riport. Budapest: TÁRKI Angelusz R.-Tardos R. 1994. Paletta fekete-fehérben. Politikatudományi Szemle, (3) 3.

Fábián Z. 1994. Adalékok a posztkommunista átmenet társadalmi és társadalomlélektani hatásaihoz. (In: Andorka-Kolosi-Vukovich 1994. TÁRKI)

Harcsa I. 1994. Megtakarítások és vásárlási szokások a magyarháztartásokban. Budapest: KSH

NES 1992. American National Election Studies. Ann Arbor. Institute of Social Research

Pappi, F. U. 1981. The Petit Bourgeoisie and the New Middle-class. (In: F. Bechhofer-B. Elliot (Eds.) The Petit Bourgoisie. London: McMillan

Róbert P. 1994a. Középosztály, attitûdök, politikai preferenciák. (In: Balogh I. (szerk.) Törésvonalak és értékválasztások. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete

Róbert P. 1994b. Egyenlõségtudat. (In: Andorka-Kolosi-Vukovich 1994.