Tanulmányunkban egy alföldi mezõváros, Nagykõrös agrárgazdaságát és szereplõit, az õket összekötõ vagy éppen elválasztó viszonyrendszereket kívánjuk bemutatni. 1995 nyarán megkezdett mikrokutatásunk^* célja, hogy lokális szinten föltárja az élelmiszer-gazdaság vertikális és horizontális kapcsolatrendszereinek újraépülési folyamatát. Az újraépülés elsõsorban nem új elemek rendszerbe szervezõdését jelenti. A régi struktúra lebomlása és az új kialakulása átmeneti szakaszokat feltételezõ, összefonódó folyamatok, melyek szereptói nem annyira személyükben, mint az agrárgazdasági átalakulás során elnyert pozícióik, kapcsolódási pontjaik, valamint elsajátított új tudás- és viselkedéskészletük tekintetében változnak.

Nagykõröst egyrészt azért választottuk kutatásunk terepéül, mert a társadalomtörténeti, néprajzi és szociológiai irodalom gazdagságának köszönhetõen nyomon követhetõ a város agrárgazdaságának és agrártársadalmának több évszázados alakulása, történeti vonatkoztatási keretet kínálva a jelenleg zajló folyamatok elemzéséhez és értelmezéséhez. Másrészt feltételeztük, hogy a termelõszövetkezeti átalakulás és a földtulajdonviszonyok rendezése után az agrárgazdaság különbözõ üzemtípusai nagyjából azonos versenypozícióból indulnak, tehát közel azonos esélye van a megkapaszkodásra kis-, közepes és nagyüzemnek¹.

Tanulmányunkban a nagykõrösi agrárgazdaság jellegzetes üzemtípusait, e gazdaság szereplõinek markáns, egymással a szakmai érdekképviselet és a lokális politika szintjén is versengõ csoportjait kívánjuk bemutatni. Hangsúlyozzuk, hogy írásunkat egy kezdeti szakaszban lévõ kutatás elsõ jelentésének szánjuk, s még ezen a szinten is igen keveset tudunk mondani a helyi élelmiszer-feldolgozóipar és -kereskedelem, valamint a termelõi kör kapcsolatrendszerének változásairól. Ebben az összefüggésben mindenekelõtt a Nagykõrösi Konzenrvgyárra² gondolunk, amely mind a város munkaerõpiacán, mind a helyi agrárgazdaságban megtermelt javak piacán kulcsszerepet töltött s tölt be ma is. A gyár a rendszerváltás elõtt 3000 fõt foglalkoztatott, s a privatizáció során három részre szakadt üzem utódszervezetei napjainkban is a város legjelentõsebb foglalkoztatóinak³ tekinthetõk. A Konzervgyár a városban megtermelt kertészeti termékek legfontosabb felvásárlója volt, s ma is az, még ha a feldolgozott termékeknek mindössze 20 százaléka származik is Nagykõrösrõl⁴, és még ha, konkurens felvásárló és feldolgozó cégek, illetve magánszemélyek felbukkanása miatt, jelentõsége csökkenni látszik is. Eddigi tapasztalataink alapján mindenesetre úgy látjuk, hogy a nagykõrösi agrárgazdaság átalakulása során az élelmiszer-felvásárlás- és -feldolgozás szférájában bukkantak föl új szereplõk, míg a termelés területén inkább az új helyzetbe került régi szereplõk osztoznak a kulcspozíciókon, és "osztják újra" a termelési feltételeket.

A nagykõrösi agrárgazdaság mai szerkezetének bemutatását történeti utalással kell kezdenünk; eltûnt ugyanis ebbõl az agrár gazdaságból az az üzemméret, amely a háborút követõ negyven esztendõben a nyugat-európai értelemben vett farmergazdasággá fejlõdhetett volna, vagyis a tanyás gazdaság helyi típusa. A 7000-8000 hektárnyi területet mûvelõ nagyüzemek - egy állami gazdasági kerület és két, egyesítéssel földuzzasztott termelõszövetkezet -, továbbá az 1 kat, hold körüli tanyai és város körüli kertek kettõs szerkezete jellemezte az üzemstruktúrát 1990-ben is. Mindez a jellegzetes mezõvárosi település-szerkezet megbomlását jelezte: noha 1990ben a város 22 794 hektáras határában még kb. 1000 tanyaépület állt, ahol a nagykõrösi lakosság 10 százaléka élt, kevés klasszikus értelemben vett tanyás gazdasággal találkozhatunk.
 

Kiskertmûvelõk és kertész vállalkozók

A hatvanas évek kollektivizálása során eltûntek a város határából a két világháború között elterjedt öntözéses kertészetek, ám hamarosan termett helyettük más; a néhány száz specializált zöldségkertészetet - amelyek egy-egy család elsõdleges megélhetési forrását jelentették - néhány ezer kiskert váltotta fel a hatvanas években, röviddel a teljes kollektivizálás után. A zártkertek osztását, tagjaik számára nyújtott kedvezményként, a termelõszövetkezetek (számuk akkoriban 6 volt) kezdték el, a várost közvetlenül övezõ hajdani szõlõs- és zöldségeskertek elvadult, homokos területein, a föld minõségétõl függõen 600-800 négyszögöles parcellánként. A nyolcvanas évek elejétõl a városi tanács a szövetkezetektõl átvett területeken maga is bekapcsolódott a telkek osztásába, a már csak 250 négyszögöles kertekhez 50 éves haszonbérleti szerzõdés formájában juthattak a nagykõrösiek; e kerteket - melyek azóta a bérlõk tulajdonába kerültek - nevezte a népnyelv "hobbi"-nak. Mára e szó eredeti jelentése elhalványult, és sokan a zártkert szinonímájaként használják, tekintet nélkül annak nagyságára és eredetére. Ma 663 hektárnyi területen 3889 öntözött kert van a kõrösi polgárok használatában.

E gyümölcsfákkal betelepített zöldségkertekben a tulajdonosok bevezettették a villanyt, kutakat fúrattak, öntözõberendezést, kisgépeket szereztek be, egyszóval hamar megteremtették a gazdálkodáshoz szükséges "önerõs" infrastruktúrát. A nagykõrösi családok csaknem fele e kertekben nem csupán önellátásra rendezkedett be, hanem termékeibõl több-kevesebb rendszerességgel a Konzervgyárba, a kõrösi és, ritkábban, a regionális (szolnoki, kecskeméti) piacokra is szállított: gyümölcsöt, paradicsomot, paprikát, mindenekelõtt azonban uborkát - általános vélekedés szerint "nem is igazi kõrösi az, aki nem tud uborkázni". A tömeges kiskerti árutermelés mellett megindult a kertek szabadpiaci forgalma és, helyenként, koncentrációja is; két-három egymás mellett lévõ kert területén jelentõs méretû fóliás kertészeteket hoztak létre és üzemeltetnek a szocialista vállalkozók elsõ generációjából kinõtt kertészek.

A gazdaságukat a nyolcvanas években felfejlesztõ virág- és zöldségkertészek 15-20 fõs csoportja a város és közvetlen környezetének 100 000 négyzetméterre becsült fóliával fedett területének mintegy 40 százalékát birtokolják. E kertész vállalkozók ma többnyire negyvenes éveikben járnak, vállalkozásaikat most is elsõsorban a családi munkaerõre alapozzák. A teljesen új technológiát alkalmazó vállalkozók között többségben vannak azok, akik szegényparaszti családból származnak ugyan, de maguk már nem végeztek paraszti vagy nagyüzemi mezõgazdasági munkát. Három mozzanatot tartunk kiemelésre méltónak, amely õket a helyi agrárgazdaság más termelõi csoportjaitól markánsan elkülöníti. A magas szintû specializáció (1) mellett egyedülállónak tekinthetõ piaci kapcsolataik gazdagsága (2) - e vállalkozók a helyi, a regionális és az országos piachoz egyaránt kötõdnek, rangos külföldi cégekkel állnak szerzõdéses kapcsolatban -, és termelési ismereteiket is nemzetközi mércéhez igazítják. Legfontosabbnak azt a tényt tartjuk, hogy a kertészet az az ágazat, amely, ha megváltozott formában is, jelentõs részben mindvégig kisüzemi szerkezetben⁵ maradi a kollektivizálás után is, s amely a helyi agrárgazdaság leginkább folytonos elemének tekinthetõ (3).

Magas szintû szakmai ismeretek, ugyanakkor kemény kétkezi munkával megteremtett és fönntartott gazdaság, elsõsorban azonban a "minden, siker és kudarc csak rajtam múlik" self-made man hitvallása jelentik e vállalkozói csoport öntudatának sarkköveit. A kertész vállalkozók - nem csupán a "nagyok", hanem a náluk jóval kisebb kertészeteket üzemeltetõ további 10-15 vállalkozó - a helyi közéletben is megjelenõ önálló szakmai csoporttá formálódtak a kilencvenes évek elején (Vállalkozók Egyesülete Mezõgazdasági Tagozat), és a legnagyobb kertész vállalkozó, egyben 1993-tól a Vállalkozók Egyesületének elnöke, az 1994. decemberi helyhatósági választásokon fölényesen nyert a polgármesteri székért folytatott versenyben. A polgármester szocialista-liberális támogatással indult a választásokon, és tipikusan a "baloldal" felé orientálódnak a kertész vállalkozók is; származási hátterük, valamint a helyi politikai színtér szerkezete és konfliktusai egyaránt magyarázzák e politikai érzületet.

A helyi politikában az önkormányzat legerõsebb frakciója, az FKgP volt az az erõ, amely a legélesebben állt szemben a Vállalkozók Egyesületébe tömörült vállalkozókkal - a megkülönböztetések kõrösi rendszerében ennyi egyébként elég ahhoz, hogy valakit baloldali vagy liberális nézetûnek nyilvánítsanak. Az FKgP választási eredményei alapján joggal érezhette magát fölhatalmazva arra 1990 és 1994 között, hogy az agrárgazdaság helyi átalakításának lebonyolítását magára vállalja, és ezt az akkori önkormányzati vezetés is tudomásul vette⁶. Így fõképpen kisgazda párttagokból, de legalábbis szimpatizánsokból kerültek ki a földrendezõ és földkiadó bizottságok választott és az önkormányzat által delegált tagjai.
 

Szántóföldi növénytermesztéssel, vegyes gazdálkodással foglalkozó magángazdák

A város 10 502 hektáras, a kárpótlás, illetve a szövetkezeti átalakulás során több mint 90 százalékban magántulajdonba került szántóterületének⁷ 63 százalékát (6 666 ha) magántermelõk mûvelik, vagy magánvállalkozókkal mûveltetik⁸. A birtokszerkezet pontos fölmérése jelenleg zajlik, de úgy becsüljük, hogy az 50 hektárnál nagyobb területet mûvelõ/mûveltetõ magángazdaságok száma meghaladja a 20-at, s közöttük néhány család 100 hektárnál nagyobb terület tulajdonosa. Egy-öt hektáras területtel a város polgárai közül 3100 fõ rendelkezik⁹. Az új tulajdonosok, gazdálkodók között sok az idõs ember, aki élete alkonyán fogott bele a gazdálkodásba, egyrészt, hogy ne vesszen el a törvény szerint járó föld, "vót fõd, legyen is fõd°, másrészt, mert megelégedéssel tölti el õket a tudat, hogy a sajátjukban dolgoznak; "olyan szép, hogy ahun megy a két traktor, meg a kombájn, és az a miénk°. Kétségtelen, hogy származásukat, foglalkozásukat, társadalmi helyzetüket, termelési ismereteiket, piaci kapcsolataikat vagy a földhöz, gazdálkodáshoz fûzõdõ ambícióikat tekintve rendkívül heterogén az új tulajdonosok köre: nyugalmazott, fiát és vejét gazdálkodni tanító kútfúrómester, gazdaivadék; a visszakapott szülõi örökségen való gazdálkodást kihívásnak tekintõ autószerelõ; drága hobbiként tanyát, földet és állatot vásárló, a gazdálkodással most ismerkedõ orvos - hogy csupán néhányat említsünk beszélgetõpartnereink eredeti és/vagy mais fõ keresõtevékenységei közül.

A kis- és középbirtokkal rendelkezõ tulajdonosok túlnyomó többsége vegyes gazdaságot vezet, a szántóföldi növénytermesztés mellett állattartással, elsõsorban sertéshizlalással foglalkozik, és a "hobbin" zöldséget, gyümölcsöt termel; az önellátás és a piacra termelés aránya gazdaságonként éppúgy változik, mint egy-egy gazdaságon belül - az értékesítési lehetõségek, kényszerek függvényében. A zöldséget, illetve gyümölcsöt részint a helyi és környékbeli feldolgozó üzemek (nagykõrösi és szegedi konzervgyár) felvásárló telepein adják le, részint az ország minden részébõl fölbukkanó vállalkozások (pl. léfeldolgozók) és vállalkozók (pl. vecsési savanyítók) számára értékesítik A szántóföldön termesztett gabonafajtákat ceglédi, szolnoki, kecskeméti, abonyi, szegedi malmoknak, gabonafelvásárló cégeknek adják el a gazdálkodók, sokan a következõ év vetõmagszükségletét is saját terményükbõl fedezik. A takarmánynövényeket - s alkalmanként a gabonát - a gazdaság állataival etetik föl, vagy nagyobb helybéli állattartóknak adják el. A gabona- és takarmányfajták értékesítése döntõen egyénileg történik, csupán az ipari növények, mindenekelõtt a napraforgó esetében látja el egy-egy nagyobb társas vállalkozás mind a vetõmagbeszerzés, mind az értékesítés feladatát.

A kis- és középbirtokosoknak ez a köre - és nem kizárólag az idõsebb generáció - elsõdlegesen nem a mezõgazdasági termelésbõl származó hasznot tartotta szem elõtt, amikor belevágott a gazdálkodásba, a föld, a vele való "bíbelõdés" önmagában vált értékké; "a kisgazda nem attól az, hogy megörökölie a földjét, hanem, hogy minden tudását, képességét a föld szolgálatába állítja".

Nem véletlen, hogy az új tulajdonosok, gazdálkodók jelentik az FKgP bázisát, és az sem, hogy e csoport nevében (is) léptek föl azok - a helyi agrárgazdaság következõ markáns csoportja -, akik konzervatív, fõként kisgazda politikusként jelentek meg a helyi közéletben, illetve azok, akik - bár pártba nem léptek - az akkor konzervatív többségû önkormányzati testület felkérésére pozíciókat vállallak a földprivatizációt bonyolító földrendezõ és földkiadó bizottságokban. E nyolc-tíz fõt számláló csoport tagjainak szülei, egy kivétellel, 80-120 holdas tanyás gazdaságokat veszítettek el 1949 és 1959 között. Azokat, akik e csoportból az idõs generációhoz tartoznak, nem pusztán a származás köti össze; vezetõ állásokat töltöttek be a hatvanas években alakult 2000-3000 hektáras mezõgazdasági üzemekben, majd az 1976-os egyesítések után a második-harmadik vonalba szorultak vissza. Az akkori "nagyüzemrõl" ezek az emberek épp annyi tapasztalatot szerezhettek, mint a szüleik a maguk által mûködtetett kisüzemrõl, s visszaemlékezve a kis szövetkezetek egybeterelését nem kevésbé fájlalják, mint családi gazdaságuk elvesztését. A szövetkezeti átalakulás során a kiválni szándékozók élére álltak, egyrészt, mert ez felelt meg legjobban egyéni (családi) érdekeiknek, másrészt mert erkölcsileg és érzelmileg nem voltak elkötelezettek az egyesített (s eladósodott) szövetkezeteknek. Õk bízhattak a családi összefogásban, abban, hogy együtt megfelelõ tõketartalékkal, elegendõ kárpótlási jeggyel és szövetkezeti tulajdonrésszel rendelkeznek ahhoz, hogy ne csak hosszabb távon, a földpiac felélénkülése és a föld árának megemelkedése révén, hanem rövid távon, a jövedelmezõ gazdálkodás eredményeként is jól járjanak. E személyek ma 50-200 hektáras területek tulajdonosai, tulajdonostársai családi birtokokról lévén szó -, némelyikük a visszaszerzett családi földterületet maga mûveli, van köztük, aki másokkal mûvelteti, s olyan is, aki bérmûvelést is vállal, egyéni vállalkozóként vagy társas vállalkozás tagjaként.
 

Gépi szolgáltatók

Az új tulajdonosok többségének gondot okoz a többnyire több családtag nevén és több tagban álló föld mûvelése, sõt mûveltetése is. Azok számára, akik földjüket nem a nagyüzemek utódszervezeteinek adják bérmûvelésre, két lehetõség kínálkozik az egyes munkafázisok elvégzésére. Az egyik: kisebb mértékben családi, baráti szálak mentén szervezõdõ kalákákban - ezek lényege, hogy az érdekeltek kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsájtják kapacitásaikat, legyen szó munkáról, gépkölcsönzésrõl, ritkábban tárolási, szárítási lehetõségrõl. A másik: fõként gépi bérmunkával, mert a földtulajdonosok túlnyomó többsége, az "összesegítés" mellett vagy e lehetõség hiányában, kénytelen ezt a megoldást igénybe venni. A gépi szolgáltatások iránti megnövekedett kereslettel megfelelõ kínálat áll szemben - sõt, akad, aki gépi túlkínálatot emleget -, és ez a helyzet jórészt a szövetkezeti átalakulás helyi sajátosságainak köszönhetõen alakult ki. A két mezõgazdasági termelõszövetkezet - nevük legyen "EGYBE" és "SZÉT" - közül az utóbbiból a kiváló aktív tagok lényegében az egész gépállományt kivitték, ennek folyományaként állt elõ az a helyzet, hogy a szövetkezet utódszervezetei valamikori, vállalkozóvá vált traktorosaikat, kombájnosaikat szerzõdtetik a kezelésükben lévõ földek gépi mûvelésére. A szövetkezetbõl egy vagy több géppel, egyénileg vagy csoportosan kiváltak alkotják a 30-40 tagot számláló gépi szolgáltató kör bázisát.

A gépi kínálat ma bõséges, ám a szolgáltatók körét a jövõben feltehetõen szûkíti majd egyfelõl a szövetkezetbõl kivitt gépek minõsége, másfelõl a tõkehiány; kevesen tudják ugyanis elõteremteni a géppark felújításához, új gépek vásárlásához szükséges pénzforrást. Egy-egy ilyen beruházás azok számára jelent megtérülõ befektetést, akik maguk is jelentõs gazdasággal rendelkeznek, és emellett vállalnak bérmûvelést (mint pl. a fentebb említett 50-200 hektáras vagy akár kisebb családi gazdaságok, vállalkozások), és/vagy akik hosszú távon kívánnak lehetõleg a munkafázisok teljes körét lefedõ gépi szolgáltatásból megélni; az a 15-20 ember, akit a városban "számlaképes" vállalkozónak tartanak.

Az új földtulajdonosok többsége munkafolyamatonként és több szolgáltatótól veszi igénybe a gépi szolgáltatást. Egy mezõgazdasági kft. alkalmazottjának példáját idézzük itt, aki részarányként és kárpótlási földként kapott tulajdonából két hektárt maga mûvel, e két hektáron búzát vetett, és a szántástól a bálázásig hét különbözõ ember gépi szolgáltatásait vette igénybe, emellett az értékesítést is más végezte el számára¹⁰. Jóval kevesebben tudnak minden mûveletet egy vállalkozóval elvégeztetni, már csak azért is, mert egy kézen megszámlálhatók azok, akik ma ehhez elegendõ számú és megfelelõ minõségû, kapacitású gépparkkal rendelkeznek. Õk többnyire olyan vállalkozók, akik kiegészítették a kiválás során megszerzett gépeket újonnan vagy használtan vásárolt darabokkal, vagy egy-egy munkafázisra maguk is bérelnek mások - esetleg az egyik szövetkezet - gazdagabb állományából. A gépi szolgáltatást végzõ vállalkozókká lett volt szövetkezeti dolgozók és középvezetõk a kõrösi agrárgazdaság stabil szereplõivé váltak. Az a tény, hogy a legjelentõsebb szolgáltató vállalkozót megválasztották a megyei agrárkamara városi mezõgazdasági bizottságának elnökévé, e vállalkozói csoport súlyát jelzi. Igaz, a kõrösi gazdálkodók többsége bizalmatlansággal elegy tartózkodással szemléli a szervezõdõ Agrárkamarát, e bizalmatlanság azonban a "felülrõl szervezett" kamarának és nem a helyi szereplõknek szól.
 

Állattartó gazdaságok, állattenyésztõ vállalkozások

A termelõszövetkezeti átalakulás során a juhállományt lényegében teljesen fölszámolták mindkét szövetkezetben, a kiválók által hátrahagyott maradék, vegyes életkorú anyajuhokat apránként értékesítették. .A szarvasmarha-állomány nagy részét egyéni és csoportos kiválók vitték magukkal. Az EGYBE szövetkezet közgyûlése amellett szavazott, hogy állatokat csak teleppel együtt lehet kivinni, a fõállattenyésztõ köré szervezõdött 25 fõs vagyoncsoport végül kivitte magával a 150 jószágból álló növendéküszõ-telepet és az ezres állományú juhtelepet. A juhállomány azóta gazdát cserélt, a kivált vagyoncsoport három aktív tagja egyéni vállalkozásban mûködteti az immáron 100-as tehenészetté apadt üzemet. A szövetkezetnek megmaradt a 200-as tejmarha-telepe, valamint egy 2000-es sertéstelep. A SZÉT szövetkezetbõl, ahol az állományt és a telepet nem tekintették egységes vagyoncsoportnak, a kiválók a húsmarha-telep 450 tehenébõl 361-et, az állomány 80 százalékát kivitték, és a szövetkezet vezetõinek becslése szerint a jószágok 60 százaléka rövid idõn belül vágóra került. A megmaradt húsmarha-állományt az azóta eltelt idõben fokozatosan 100 tejtehénre cserélte fel a szövetkezet, és a telep megfelelõ rekonstrukcióját is elvégezte az a kft., amely a szövetkezeti holding egységeként folytatja az állattenyésztõ tevékenységet.

1995-ben a nagykõrösi szarvasmarha-állomány (júniusban 2232¹¹ jószág) 36 százaléka állami gazdasági tulajdonban van, magángazdaságokban tartják az állomány 34 százalékát, a maradék a szövetkezetek jogutódainál található. Az összes tehén (1279) 39 százaléka magángazdálkodók tulajdonában van, míg az állami gazdaság az állomány 31 százalékával rendelkezik. A magánvállalkozások között a fent említett két 100-as telep tekinthetõ a legnagyobbnak, emellett 8-10 személy tart jelentõsebb állományt. A jószágok nem egészen negyedét - 45-50 állatot - legeltetik a két, egyenként körülbelül 25 hektáras csordajáráson, amelyek a városi legeltetési bizottság megszüntetése után, a nyolcvanas években kerültek szövetkezeti kezelésbe. Jelenleg az önkormányzat tulajdonában van a város két csordajárása, melyeket a hozzájuk csatlakozó szérûskertekkel együtt (összesen három városi szérûskert van Nagykõrösön) vállalkozóknak adnak bérbe, akik a marhatartók jószágait "szájbér" ellenében legeltetik, tartják, gondozzák.

A marhatartó gazdaságok a tejet a helyi piacon részint az egyetlen felvásárló, kiskapacitású feldolgozó cég telepeire viszik, részint, magasabb áron, magánforgalomban, házaknál értékesítik. A két nagyüzem jelenti a kivételt, melyek a szomszédos megye székhelyén lévõ nagyobb feldolgozó üzemmel állnak üzleti kapcsolatban.

A nagykõrösi juhállomány (2935) lényegében teljes egészében (95%-ban) magángazdaságokban, illetve vállalkozásokban található, ebben az ágazatban bizonyos koncentráció is megfigyelhetõ. A juhtartó magángazdák száma 1991 óta több mint felére (98-ról 42-re) csökkent, a tulajdonukban lévõ állomány egyidejûleg 82 százalékkal nõtt. E növekedés javarészt annak köszönhetõ, hogy 6-8 juhtartó - részint a szövetkezetekbõl kihozott állatok megvásárlása útján - 200-500-as állománnyal rendelkezik; igaz, a nagyüzemi tartás ezres méretét e vállalkozások egyelõre nem érik el.

Az eddig fölsorolt ágazatokban a kistermelõi, magánvállakozói kör a kilencvenes évek elejéhez képest növekvõ jelentõségre vagy éppen túlsúlyra tett szert (tehén- és juhállomány), ezzel szemben a sertéságazat visszaesésének mértéke drámainak mondható: míg 1991 márciusában egyedül a kistermelõk közel 20 000, addig 1995 nyarán az EGYBE szövetkezet és a kistermelõ gazdaságok mindösszesen 7889 sertést tartottak.

"Itt a rendõrtõl kezdve a tanárig mindenki csinálta, talán csak az orvosok nem" neveltek sertést Nagykõrösön, ahol a nyolcvanas évektõl a hizlalást integráló szövetkezetek mellett a szovjet exportra szállító PENOMAH megbízásából két nagykõrösi fölvásárló is mûködött. Az ismert okok, a sertéshizlalás szerzõdéses biztonságának megszûnése, a fragmentálódott piac, az értékesítés bizonytalansága következtében Nagykõrösön (is) csökkent a hizlalás volumene, és eltûnt, de legalábbis visszahúzódott az évente 200-300 hízót is leszállító, 20-25 tagú nagytermelõi kör. Ugyanakkor a sertéstartók száma az elmúlt években lényegében nem lett alacsonyabb (1991: 2288, 1995: 2200 fõ), s a földtulajdon rendezése nyomán érzékelhetõ a hizlalás volumenének csekély növekedése is; a szántóföldön megtermelt takarmányt vagy a gabonát etetik fel a malacokkal.

Az átalakuló és bizonytalanná váló piaci helyzet késztetett 40 kistermelõt 1990 tavaszán arra, hogy kistermelõi szövetkezetet alakítson a sertések, a zöldség és gyümölcs fölvásárlására és értékesetésére. A szövetkezet tevékenységébe kezdettõl bekapcsolódott, majd fõként 1992 után integrálódott a két sertésfölvásárló, a piac túl szûknek bizonyult. Rövid története során a kisszövetkezet nem csupán alapító tagjainak felét veszítette el, 1994-ben veszteséggel zárt az egyébként vagyontalan szövetkezet, s így fölszámolásra került. A nagykõrösi kisgazdaságokban, vállalkozók körében hízlalt disznókat ma egy, a kisszövetkezet helyére lépett budapesti székhelyû kft. vásárolja föl, melynek vezetõje a PENOMAH-ból indult, helyi megbízottja az egyik korábbi fölvásárló.

A kft. a hízókat, súlytól függõen, országos piacon értékesíti, a helyi piacon az egyetlen vágóhíd a fölvásárló. A malacokat a nagykõrösi havi vásárokon vagy a hetente tartott szomszéd községbeli (lajosmizsei) piacon tudják értékesíteni a jószágtartók.
 

Néhány szó a tanyás gazdaságokról

Említést kell tennünk arról az üzemtípusról, amelyrõl a kutatás jelenlegi, kezdeti szakaszában a legkevesebb rendszerezett információval rendelkezünk, éspedig a tanyás gazdaságról. A két nagykõrösi szövetkezetben összesen mintegy 50-en kérték, hogy részaránytulajdonukat és/vagy kárpótlás során szerzett földjeiket tanyatulajdonuk körül mérjék ki. Részint e körben, részint véletlenszerûen kerestek föl szakmai gyakorlaton lévõ diákok¹² 30 tanyatulajdonost. Az egyetemisták beszámolói és más, tanyával is rendelkezõ földtulajdonossal, gazdálkodóval folytatott beszélgetéseink alapján az alábbi, a további kutatás során igazolandó vagy éppen elvetendõ feltevéseket fogalmazhatjuk meg.

Bizonyosnak látszik, hogy a tanyás birtokok nagyrészt kisüzemként mûködnek majd a jövõben, akár jelenlegi tulajdonosaik kezén, akár a piacon értékesülve, más gazdálkodni szándékozók tulajdonaként. A tanya elsõdlegesen mint lakó- és/vagy gazdálkodási funkciók színtere játszik szerepet; városi lakosok hétvégi, második otthonaként várhatóan a jövõben is kuriózum marad.

A származás, a gazdasági és társadalmi pozíció, a családi, vagyoni, egészségügyi helyzet külön-külön vagy együtt magyarázza, hogy a tanyán élõ családok egy, vélhetõen nagyobb részénél az alapvetõ önellátó gazdálkodás mellett a piacra termelés részlegesnek, korlátozottnak és váltakozó sikerûnek látszik. A nincstelen tanyasi bérlõk leszármazottai a kárpótlási folyamat során nem vagy alig jutottak a tanyát övezõ kerten túl földtulajdonhoz, termõterület vásárlásához, bérléséhez sincs tõkéjük. A fiatalok gyakran azért élnek tanyán, mert - tanyás bérlõk utódaiként vagy városi szegényekként - nem volt s nem is lesz elegendõ pénzük ahhoz, hogy a városban teremtsenek egzisztenciát. Meglepõen gyakran találkoztunk fiatal korukban rokkanttá vált (elsõsorban konzervgyári) munkással és munkásnõvel, akiket betegségük akadályoz a gazdálkodásban, s a megismert családok számához képest éppígy nagynak tûnik a beteg, valamilyen testi, szellemi károsodással született gyermekek száma. Úgy gondoljuk, hogy a szegény, tanyán rekedt vagy városból kiszorult és/vagy rossz egészségi állapotú, gyakran (legalábbis a városi társadalom szemszögébõl) rendezetlen családi viszonyok között (elvált, élettársi kapcsolatban) élõ, alapvetõen önellátó gazdálkodásra berendezkedõ családok a tanyán élõ népesség egyik meghatározó csoportját alkotják a jövõben is.

Az állandóan tanyán élõk körében, ám elsõsorban az új, tanyával is rendelkezõ gazdálkodók között találkoztunk vegyes gazdálkodást folytató családi gazdaságokkal. A városi lakóhely és tanyai gazdaság kettõs szerkezete a gazdaságok egy részében várhatóan újraépül. Ezekhez kapcsolódva megint jelentõssé válhat a tanyás bérlõk rétege, ahogy föltehetõen arra is lesz példa, hogy a fiatalabb generáció kiköltözik a családi gazdaság tanyai központjába. Ma is vannak tulajdonosok, akik bérlõt ültettek tanyájukba, a tanya állagának megõrzése és/vagy a tanyai gazdaság üzemeltetése fejében - akárcsak a két világháború közötti periódusban -, lakhatást, néha természetbeni ellátást, egy kisebb darab föld mûvelésének, állatok tartásának lehetõségét nyújtva a bérlõnek. A bérlõk körében - ez ideig - inkább bizonytalan egzisztenciájú, illetve rossz szociális helyzetben lévõ (néha menekült státuszú) középkorú vagy idõsebb személyekrõl, családokról szereztünk tudomást; az õ számukra a tanyasi lét vonzó vagy kényszerû megkapaszkodási lehetõséget kínál.

Állandóan lakott tanya körül kialakított intenzív kertészettel is találkoztunk ugyan, de a látottak esetében nehéz volna eldönteni, hogy valóban a tanyai gazdaság egy újból megjelenõ típusáról vagy inkább a hatvanas évek óta kialakult zártkerti övezet terjeszkedésérõl van-e szó. Másként fogalmazva: nem csupán az intenzív kertészetek, hanem az árutermelõ tanyás családi gazdaságok megszilárdulása és egyáltalán kialakulása szempontjából meghatározó a várostól való távolság, és ezzel összefüggésben az infrastruktúra (mindenekelõtt a villany és a telefon) megléte, illetve elérhetõsége. Sajnos egyelõre nem állnak rendelkezésünkre adatok arról, hogy a város határában elhelyezkedõ tanyák infrastrukturális ellátottsága milyen mértékû, az általunk megismert tanyák felében azonban nincs bevezetve az áram - ne feledjük, az elmúlt évtizedekben jórészt szövetkezeti tulajdonban volt és a városhoz közel elhelyezkedõ tanyákról van szó¹³.

Abban biztosak lehetünk, hogy a tanyás gazdálkodás, a tanyai társadalom röviden körvonalazott típusai tartósan jelen lesznek a (bizonyosan) többrétegû nagykõrösi tanyavilágban, ám legfeljebb sejtéseink lehetnek az egyes üzemtípusok és társadalmi csoportok arányáról, súlyáról és a város határán belüli elhelyezkedésérõl.
 

Nagyüzemek és utódszervezeteik
Egy állami gazdasági üzemegység

A mezõgazdasági nagyüzemek közül jószerivel változatlan formában csak a tartós állami tulajdonban maradó ceglédi állami gazdaság kerületi üzemegysége mûködik. Az állami gazdaság önálló szervezetként, elkobzott és a legjobb minõségû területen fekvõ parasztbirtokokon alakult az ötvenes években, 1976-ban azonban, a szövetkezetek összevonásával egyidejûleg, a szomszédos állami gazdasághoz csatolták. A vállalati központ székhelye is a szomszéd város, Cegléd lett. Az a csekély változás, ami az állami gazdaság e kerületében az elmúlt években bekövetkezett, az fõként a kárpótlási folyamatnak köszönhetõ. Mintegy 1000 hektár került ki az állami gazdaság kezelésébõl, s e terület nagyobbrészt a kõröst gazdák kárpótláson vett tulajdonát képezi, kisebb részét 1 hektáras darabokban az ÁG saját dolgozói között osztotta fel. A gazdaság 1050 hektár saját és bérleti szántóterületet mûvel, a legnagyobb kapacitású és legjobb minõségû gépparkkal a kerületi üzemegység rendelkezik Nagykõrösön. A szántóföld mellett 250 hektár gyümölcsös és a 800-as állományú tehenészeti telep van a gazdaság kezelésében. E telepre és az állatok ellátásához szükséges takarmánytermelésre hivatkozva tér ki az ÁG az újabb kárpótlási földkijelölések elõl, noha a kõröst kisgazda politikusok mindent elkövettek, hogy a pótkijelölést kieszközöljék. A kerületi üzemegység ugyanakkor 1992-ben egy kisebb hûtõházat állított üzembe, az egy évvel késõbb telepített 20 hektár almaültetvény termésének tárolására.
 

Mezõgazdasági termelõszövetkezetek és utódaik

Az 1992-es átalakulás során a két nagykõrösi szövetkezet eltérõ stratégiát követett. Az EGYBE hagyományos, ágazati rendszerben (növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet) mûködõ, alaptevékenységet folytató, termelõ típusú szövetkezet maradt. 1995-ben a szövetkezet mintegy 140 fõt foglalkoztatott, nyugdíjas tagjainak száma 341, a szövetkezet által bérben mûvelt terület (1289 ha) az 1992. évinek mintegy a negyede. A hízósertéseket részben a szövetkezet telepén nevelik, részben, 50-100as csoportokban kõröst, illetve környékbeli magángazdáknak adják ki bérhizlalásra. A 200-as tehenészeti telep nem teljes kihasználtsággal mûködik, noha a telep rekonstrukciójára, korszerû fejõház kialakítására használták fel az 1993-ban elnyert reorganizációs hitel egy részét. A reorganizáció keretében kapott összeg másik részét egy hûtõházzal ellátott fóliás kertészeti telep kiépítésére fordították. A szövetkezet akkor sem volt nyereséges, amikor a hitelt elnyerte, a termelést azóta is csak hitelfelvételek árán tudják biztosítani, s mivel törlesztési kötelezettségeiket sem tudják teljesíteni, így végelszámolás fenyegeti. 1992-ben 109 tag vált ki a szövetkezetbõl, a vagyon 10 százalékával, kiválásuk elõtt készpénzben kellett a szövetkezet kasszájába befizetniük a kivitt vagyontárgyakra esõ 22 százalékos terhet. Három év perspektívájából azonban úgy látszik, hogy õk jártak jól, mert a szövetkezetben maradtak üzletrészének értéke radikálisan lecsökkent. "Ma 10 százalékon fölvásárolható lenne az egész szövetkezet" - hallottuk, s ha az ítélet nem szó szerinti értelmezés céljából hangzott is el, jelzi a vagyon értékvesztésének drámai mértékét. A szövetkezet elnöke egyébként 1994 óta önkormányzati képviselõ szocialista színekben, és a Vállalkozók Egyesülete mezõgazdasági tagozatának elnöke, azaz a helyi politikai küzdelmek aktív szereplõje.

A SZÉT szövetkezet vezetése, miután komoly esély volt arra, hogy egy-egy vagyoncsoport a csatlakozó kívülállók üzletrészére támaszkodva kivigye a mûködõképes vagyon zömét, nem akadályozta tagjainak kiválását: a vagyon 35 százalékát vitték magukkal 243-an (köztük 158 kívülálló). Az eladósodottság e szövetkezetben kisebb mértékû volt, a kivitt vagyonnak mindössze 12-19 százalékát kellett befizetniük az egyéni, illetve magukra vállalniuk a csoportos kiválóknak. A szövetkezet a megmaradt vagyon mûködtetésére 1993-ban három - egy növénytermesztõ, egy állattenyésztõ és egy ügyviteli-adminisztratív - kft.-t alakított, s azóta holding formában mûködik. A holdinghoz tartozó egységek összesen 70-75 fõnek adtak munkát 1995-ben¹⁴, a nyugdíjas tagok száma 230. A mezõgazdasági termelést végzõ két kft.-ben a holding maga 85, illetve 49 százalékos tulajdonnal bír, a vezetés is túlbiztosítottnak látszik; a kft.-kben tulajdonos és igazgatósági tag a holding igazgatója (a téesz volt elnöke), és valamennyi kft. ügyvezetõ igazgatója tagja a holding igazgatóságának vagy a felügyelõ bizottságnak. A túlbiztosítás egyrészt annak köszönhetõ, hogy a szövetkezet másodvonalbeli vezetõ gárdájának zöme kivált és vállalkozó lett, s így a bentmaradók egymásrautaltsága minden korábbinál erõsebb, másrészt a gazdálkodás - s tegyük hozzá, a fennmaradás - pénzügyi kereteinek megteremtése, a hitelhez jutás lehetõsége, esélye is erõsen nyomott a latban. A 838 hektárt mûvelõ növénytermesztési kft. - mely, mint fentebb említettük, az ágazat volt dolgozóit külsõ vállalkozóként alkalmazza a gépi munkák elvégzésére - kibõvítette tevékenységét vetõmagtermesztéssel és -terjesztéssel, növényvédelmi szaktanácsadással, s jelenleg már két vetõmagboltot üzemeltet a városban; az állattenyésztõ kft. az elmúlt három esztendõ során profilt váltott, húsmarha-állományát százas tejtehénállományra cserélte¹⁵, és a fejõház-rekonstrukció révén korszerû üzemmé vált, biztos értékesítési lehetõséggel.

Az egykor mintegy 5000 hektáras termelõszövetkezetek tehát 800-1200 hektáras középüzemekké olvadtak. Az eladósodottság, a szövetkezeti vagyon leértékelõdése, s a bizonyosnak látszó felszámolás folytán az EGYBE szövetkezet további elemekre bomlása várható. Nem lehetünk biztosak a holding típusú SZÉT szövetkezet stabilizációja felõl sem; a megmaradt szövetkezeti vagyon racionális üzemeltetésének és a tagság, az üzlet-résztulajdonosok osztalék iránti igényének¹⁶, valamint ebbõl fakadóan az üzemeltetõk és tulajdonosok érdekeinek tartós összeegyeztethetlensége miatt e forma átmeneti jellege nyilvánvaló. Valószínû azonban, hogy a szövetkezetek utódszervezetei vállalkozásszerûen mûködnek majd, tartós versenyben azokkal a társas és egyéni vállalkozásokkal, melyeket a szövetkezetekbõl kivált és/vagy nagyobb birtoktestekhez jutott gazdálkodók alapítottak.
 

Ültetvények tulajdonközösségei

A magántermelõk és a szövetkezeti utódszervezetek közötti átmeneti alakulatokat képeznek a gyümölcsültetvények tulajdonos közösségei. Nagykõrös határában van nagyüzemi, az állami gazdaság által mûvelt gyümölcsös is, és ugyancsak az állami gazdaság tulajdona annak a 70 hektáras ültetvénynek a földterülete, melynek meggyfáit a termelõk egyesületi tagokként birtokolják. Ez az egyesület a rendszerváltást megelõzõ évek tipikus terméke, amikor a nagyüzemek szervezetein belül lényegében társas magánvállalkozások jöttek létre, melyekben - mint a körösi egyesület esetében is - számarányánál nagyobb mértékben szerzett tulajdonrészt a helyi és környékbeli elit; elsõ- és másodvonalbeli nagyüzemi vezetõk és családtagjaik, köztisztviselõk. Az ültetvény telepítéséhez a tulajdonosok maguk is körülbelül kéthavi fizetésnek megfelelõ induló tõkével járultak hozzá, s az elsõ meggyes telepítése idején kedvezményes hitelhez is hozzájutottak. Ez a tulajdonosi és gazdálkodási forma alkalmas arra, hogy egyfelõl a gyümölcsfák tulajdonosainak felelõsségi körébe tartozó kézi munkák és az egyénileg vagy közösen szervezett értékesítés, másfelõl a nagyüzem által bérben elvégzett gépi munkák legkedvezõbb kombinációját adja.

A körösi határ harmadik egybefüggõ, 110 hektáras gyümölcsösét jelenleg szövetkezet formájában mûködtetik. A SZÉT szövetkezetbõl kivált 47 fõs vagyoncsoport 100 százalékban tulajdonosa a gyümölcsöshöz tartozó hûtõháznak (melyet egyelõre nem tudnak kihasználni, és a helyi konzervgyárnak adják bérbe) és 20 százalékban az ültetvénynek, az ültetvény alatti földterületet nagyjában-egészében sikerült lefedni a tagok részaránytulajdonával. Az ültetvény 80 százalékának a SZÉT szövetkezet maradt a tulajdonosa, a holdinggá alakulás után azonban megvásárolta tõle az igazgatási-ügyviteli kft., amely kiadja mûvelésre; a költségeken és az árbevételen a tulajdonhányadnak megfelelõen osztozik kft. és szövetkezet. Ez esetben kényszerû megoldásként alkalmazott átmeneti formáról van szó, ahol a szövetkezet aktív dolgozói, illetve egyben vezetõi már megkezdték a termelõszövetkezetbõl velük együtt kivált nyugdíjas tagok üzletrészének fölvásárlását; a cél a mûködtetõk és a tulajdonosok körének egybeesése.
 

Összegzés

Egy állami nagyüzem, egy hagyományos s egy holding formában mûködõ szövetkezet, korlátolt felelõsségû társaságokként megszervezõdõ középüzemek, tulajdonközösségen alapuló új szövetkezések, kertész, állattenyésztõ, növénytermesztéssel foglalkozó vagy vegyes gazdálkodást folytató és/vagy gépi szolgáltató vállalkozások, s végül néhány ezer kistermelõ, új földtulajdonos - íme a nagykõrösi agrárgazdaság szereplõinek köre. A nagykõrösi üzemtípusok közül nem egynek bizonytalan a jövõje, s nem csupán a volt nagyüzemek utódszervezeteire gondolunk, hanem elsõsorban a kistermelõ gazdaságok tömegére. Ezt a termelõi kört a legerõsebben sújtották és sújtják az egyes agrárgazdasági termékek értékesítési nehézségei, elsõsorban az állatok, állati termékek, de éppígy a dömpingárunak tekinthetõ zöldségfélék területén. A kertész vállalkozók a termelés intenzitásának növelésével és új partnerek bevonásával reagáltak az új helyzetre, míg a szövetkezetbõl kivált, nagyobb birtoktesttel rendelkezõ gazdálkodók - akár egyéni gazdálkodóként, akár újonnan alapított társas vállalkozások tulajdonosaiként dolgoznak - a családi megtakarításokra és tudáskészletre támaszkodva kapaszkodtak meg. A szövetkezeti utódszervezetek menedzsereinek pozíciói (szakmai és piaci kapcsolatai) szintén elég erõsek ahhoz, hogy tartósan a helyi agrárgazdaság szereplõi maradhassanak.

Ami pedig az érdekképviseletet illeti, a különféle vállalkozástípusok, agrárvállalkozói csoportok elég erõsek ahhoz, hogy érdekeiket és értékeiket közös föllépéssel képviseljék és érvényre juttassák a tagolt helyi nyilvánosság egymást is kiegyensúlyozó szervezõdéseiben, fórumain. Konzervatív helyi politikusokhoz közelálló személyek kezdeményezték a gazdakörök megalakítását, azok után, hogy a maguk részérõl kivonultak a helyi vállalkozók egyesületébõl. Úgy vélték, hogy a szövetkezetekbõl kivált, földtulajdonhoz jutott, de politikailag passzív, hagyományos mezõgazdasági termelésbe kezdõ gazdák vehetik hasznát a szervezõdésnek: A konzervatív erõk azonban az elmúlt választási ciklus végén megosztottá váltak - a tét a falugazdász jelölése volt¹⁷ -, így végül két, egy MDF-szimpatizánsokat és egy az FKgP-vel rokonszenvezõket tömörítõ gazdakör alakult meg. 1995 nyarán gyakorlatilag egyik gazdakör sem mûködött már, noha a kisgazda orientációjú gazdakör éppen a gépek, eszközök, tárolási lehetõségek, korszerû szakmai ismeretek hiányának kiküszöbölésére szervezett elõadásokat és kezdeményezte tagjainak szövetkezését, például gépkörök létrehozására. A szövetkezésre irányuló kezdeményezések azonban nem sok sikerrel biztatnak, legalábbis egyelõre, "az emberek fülig vannak a közösséggel". A kõrösiek többsége maga kíván gazdálkodni, próbálgatja erejét és lehetõségeit, legfeljebb a kölcsönösség alapján szervezõdõ rokoni és baráti segítségre támaszkodik.

Nagykõrös sokszereplõs, tagolt agrártársadalmát konfliktus, már-már úgy tûnik, harc jellemzi. A harc az érdekképviselet szakmai határain átlépve a helyi politika küzdõterén zajlik, éspedig nem pusztán a jobb piaci pozíciókért és/vagy a már megszerzett pozíciók megõrzéséért; tétje a szimbolikus értéktartalommal is bíró föld, az eszközök birtoklásának és/vagy használatának legitimációja, ezzel a tekintély helyi érvényû kritériumrendszerének elismertetése is. Ugyanakkor a szereplõk egyik csoportja sem képes arra, hogy a többieket tartósan kiszorítva a versenybõl bizonyíthatná, hogy tagjai politikai ellenfeleiknél "jogosultabbak" a föld, a termelés eszközeinek tulajdonára, s ezzel méltán övezi õket nagyobb megbecsülés a helyi közéletben. Úgy látszik, hogy a különbözõ csoportok pozíciói, érdekképviseleti ereje kiegyenlítik egymást. Ugyanakkor ezt a társadalmat, minden konfliktus ellenére, egyfajta, közös - némi túlzással akár sorsnak is nevezhetõ - tapasztalaton nyugvó tolerancia jellemzi; Nagykõrösön mindenki tudja, mit jelent a földdel "bíbelõdni".
 

Jegyzetek

* Az OTKA I/7 T 018541 Agrárvállalkozók egy változó mezõvárosi társadalomban címû kutatás vezetõje Kovács Katalin.

1. 1993 óta, elsõsorban Pest megyében folyó vizsgálataink tapasztalatai szerint az agrárgazdaságban vegyes üzemi struktúra van kialakulóban - az egyes üzemtípusok aránya, súlya természetesen régiónként, tájegységenként is változik -, s az átalakulási folyamat, a rendszerváltáskor hatalomra került politikai erõk szándékától függetlenül, a korábban hiányzó középüzemi szint térnyerésének kedvezett.

2. A Nagykõrösi Konzervgyár privatizációjáról, az utódszervezetek belsõ struktúrájáról, a beszállítói kör változásáról, a termelési és értékesítési stratégiákról, a foglalkoztatási helyzet alakulásáról munkatársunk, Bihari Zsuzsanna folytat átfogó vizsgálatot, melynek elsõ eredményei hamarosan publikussá válnak.

3. A francia tulajdonú Bonduelle cég állandó alkalmazottainak száma 70, idénymunkára 200 fõt vesznek fel, a francia-angol érdekeltségû Carnaud-Metal-Box 150 fõt foglalkoztat, a Nagykõrösi Konzervgyár állandóan 1000, idõszakosan 200 fõnek biztosít megélhetést.

4. A zöldborsóra és csemegekukoricára szakosodott Bonduelle cég beszállítói nem nagykõrösi vállalkozók, a termeltetési szerzõdésben megkövetelt zárt öntözéses technológiához ugyanis nem áll rendelkezésre elegendõ vízmennyiség sem a városban, sem a körzetében, s tegyük hozzá, egybefüggõ 100 hektáros területtel is legfeljebb egy-egy nagyüzem utódszervezete rendelkezik.

5. A két termelõszövetkezetben a szántóföldi kertészet a nyolcvanas években mind területét, mind jelentõségét tekintve visszaszorult, noha teljesen nem tûnt el.

6. 1990-ben a város 27 tagú képviselõ-testületében a kisgazdapárt frakciója kilenc tagot számlált, a konzervatív blokk a Magyar Demokrata Fórum öt és a Kereszténydemokrata Néppárt egy képviselõjével egészült ki. Magukat a helyi kisgazda politikusokat is váratlanul érte a választási gyõzelem, polgármesterjelöltjük sem volt, így a testületen belül az MDF jelöltjét támogatták. Az 1994. decemberi önkormányzati választásokon fordulat következett be: a városi testületben kényelmes többséggel vezet a szocialista-szabaddemokrata koalíció. A legerõsebb konzervatív erõt, öt képviselõvel, továbbra is az FKgP jelenti. Míg a város országgyûlési képviselõje szocialista, a megyei közgyûlésbe a kisgazdák delegálhattak képviselõt.

7. Az állami gazdaság tulajdonában 800 hektár szántóterület maradt, további 250 hektárt bérletben mûvel. 500 hektár szántó maradt parlagon a város határában, lényegében rossz minõségû, illetve kedvezõtlen fekvésû részaránytulajdonú szántóról van szó.

8. Nem tudunk pontos országos arányt mondani, mert az 1994. évi kistermelõi felvétel és más statisztikák egybevetése nyomán csak azt tudjuk megállapítani, hogy a kistermelõk részesedése a szántó használatában 22 százalék volt. Ugyanekkor 15 százalék volt országosan a gazdasági társaságok által mûvelt földterület aránya, e kategóriába azonban az átalakult állami gazdaságoktól kezdve a holding szövetkezetekhez tartozókon keresztül a családi kft.-kig minden vállalkozás beletartozik.

9. Az 1995 júniusában a falugazdász által összeállított gazdaregiszter szerint.

10. Kiadásainak összege az aratás elõtt - a maga munkaerejét és -idejét nem fölszámolva 45 000 Ft, és számításai szerint az aratással és bálázással a 60 000 forintot is eléri. 1994-ben egy hektár learatása 4 000, 1995-ben 5500 forintba került.

11. Az 1995. évi állatlétszámra vonatkozó adatok a falugazdász által júniusban készített gazdaregiszterböl származnak.

12. Gyertyános Ottília, Györgydeák Anita és Szabó Levente pécsi, illetve budapesti egyetemi hallgatók nyári gyakorlatként 10 napot töltöttek Nagykörösön. Segítségüket és kitartásukat ezúton is köszönjük.

13. Egyik beszélgetõpartnerünk 1994-ben vezettette be az áramot a tanyaépülettõl 60 méterre fekvõ vezetékrõl, költségei elérték a 100 000 forintot. A gázfûtés vagy a telefon bekötése is a városhoz közeli fekvés esetén reális lehetõség; nem véletlen, hogy az említett intenzív kertészet volt az egyetlen általunk megismert "tanyasi" vállalkozás, ahol vezetékes gázzal fûtöttek és bekötött telefonnal is rendelkeztek a tulajdonosok.

14. A holding központja alá tartozik egy kb. 40 fõt foglalkoztató asztalosipari, s alig néhány fõs építõanyag-értékesítõ részleg is, a foglalkoztatotti létszám õket is magába foglalja.

15. A kft. a legelõterületet bérli az új tulajdonosoktól, ebben az évben a holdinghoz tartozó másik kft. adott át némi szántóterületet bérmûvelésre, takarmánynövény termesztésére. Õk ugyanúgy volt tagjaikat csalogatják vissza a gépi munkák elvégzésére. A kft. 1995-ben 159 hektár földet mûvel.

16. Az átalakulás óta eltelt idõben egyik szövetkezet sem tudott osztalékot fizetni a tagoknak, tulajdonosoknak.

17. Végül az MDF jelöltje lett a város falugazdásza, utóbb gazdajegyzõje.